-Mivel tudom a hatalmas szívecskédet kiengesztelni? Előkotorjam a barackos-kekszes csokimat? Vaaaagy...Egy napig ne szóljak hozzád? Esetleg én nem kötözködhetek egy hétig veled? Naaaa?
Hajol közelebb Hana és próbálja megcsókolni Hisagit, ami nem nagyon jön össze, mert a fél feje a párnába van süllyedve.
-Várj csak... nem kérek most csokit, megfájdulni tőle a hasam az meg nem lenne szerencsés, ha egész éjszaka virrasztanék melletted. Életem legunalmasabb napja lenne, ha nem szólnál hozzám egésu nap... egy hét nem kötözködés? Háát... hogy is fogalmazzak, unalmasak lennének a minden napjaim, szóval egyik sem tudja kielégíteni a hatalmas szívemet. De ha már ennyire kérdezed, mi lenne nekem a legjobb... hm... hagy gondolkozzam... mit szólnál egy normális csókhoz? Eddig az összes elkallódott... ment már a fülembe most meg majdnem az orromba...
Emeli föl a fejét a párnáról Hisagi és hajol közelebb Hanához.
-Na mit szólsz az ötletemhez?
-Hát nem is tudom, ez nekem túl nagy kérés lenne... hogy én adjak egy normális csókot.
-Na ne kezd már megint.
Csókolja meg végül Hisagi Hanát, majd ül föl ő is az ágyon.
-Egyet árulj el nekem. Miért vagyunk még ébren? Mondjuk nekem egy kis pöccintés a fejemre és már ki is dőltem, de ahogy látom te még nagyon is életvidám vagy.
-Höhö... én tudom tartalékolni az energiámat.
-Igazán? Akkor mától Duracelnyuszinak hívlak.
-Nem lehetne, hogy a Duracel-t lehagyjuk az elejéről?
-Hm... ez számomra túlságosan nagy kérés, szóval maradsz Duracelnyuszi.
-Túlságosan nagy kérés??? Te szent isten, csak egy aprócska szavacskát kellene lehagynod a szó elejéről...
-Milyen igaz... de ha lehagyam onnan akkor olyan... szokványos lesz. Te pedig nem vagy mindennapi.
-Ezt hogy érted? T_T
-Már megint kiforgatod a szavaimat... nem úgy értve mindennapi, hogy... hülye vagy ilyesmi... hanem úgy értettem, hogy nem minden bokorban lehet találni ilyen nagyszerű feleséget.
-De engem nem is a bokorban találtál... T_T
-Uram atyám...
Csap a homlokához Hisagi.
-Ez... fúúú... látom félreértős korszak jön most.
-Azt mondod hisztis vagyok? T_T
-Szívecském. Ki mondott most ilyet?
-Te! T_T
-Én ilyenre nem emlékszek...
-Biztos azért nem, mert beszélsz össze-vissza, hogy megnyugtass.
-Öhm ^^"" ... nem beszélek össze-vissza, de a célom az az, hogy megnyugtassalak. Szóval... mit szeretne az én harcegnőm, hogy megnyugodjon??
-Hercegnő ^^. Na most Duracelnyuszi vagy hercegnő?
-Hercegnő Duracelnyuszi.
-Naaa... hagyd már el azt a buta Duracel-t.
-Hercegnő nyuszi szeretnél lenni?
Kérdezte mosolyogva Hisagi, majd hátradöntötte Hanát az ágyon ő pedig megtámazkodott fölötte.

-Hercegnő nyuszi szeretnél lenni?-
-Jobb egy fokkal mint a bokros nyuszi vagy bokrok hercegnője...Esetleg bokros nyuszi hercegnő? Vagy bokrok fő nyuszijának duracelles hercegnője! Tudok még!-eszembe jut valami.-DE NINCS LOVAM!-
-Az minek kéne?-
-Egy hercegnő mindig lovagolni szokott....LOVON!-teszem gyorsan hozzá mielőtt rosszra gondolna, de már későn, mert a vigyora elárulja, hogy elténfergett. Finoman fejbe vágom, hogy visszatérjen a földre.
-Szóval maradjon a ló nélküli bokrok fő nyuszijának duracelles hercegnője?-
-Nem lesz ez egy picit hosszú?-fogta a fejét.-Azt jól tudom, hogy tudnád még cifrázni naphosszat.-
-Mire a végéhez érnél garantáltan túl lennél a holtpontodon! De még tovább bővíthetem,ha szeretnéd...-leszedem homlokáról a kezét.-Így máris jobb!-
-Mondogathatnám reggelente nyelvtörőként.-
-Ha ennyire szeretnéd!-kezdek el látványosan gondolkodni, hogy milyen becézést eszeljek ki.-De reggeli nyelvtornának is tökéletes lenne!-
-Nehogy elkezd kitervelni! Ennyire tetszene,ha a te becézésedet mondanám fél napon keresztül? Ne, ne válaszolj...Úgyis tudom, hogy igen lenne a válaszod.-
-BINGO!...Hehe...Látod, látod! Még kérdezned sem kell engem!Ismersz mint a tenyered!-
-Ennyit verlek?-
-BAKA!-homlokon bököm az ujjammal-Azt én szoktam! MUHAHA! Már várom mikor perelsz be érte!-
-Holnap el is intézem! Ezt a lelki terrort már nem bírom tovább!-
-Már a lelkietlen világodat is terrorizálom?-meglepetett játszok.-Szörnyű vagyok!-vágok szánom-bánom fejet.
-Rettenetes!-hajol közel hozzám.
-Áhhhááám!-simítom végig az arcát.-Rettenetesen szörnyű hírt fogok most mondani! Felkészültél?-
-Várj!-becsukja a szemét egy percre és nagyot fújtat.-Rendben, mondhatod!-
-Szeretlek His!-
-Úúúúh! Ez most szíven ütött!-
-Bele fogsz halni?-
-Megeshet!-
-Akkor bepróbálkozom valamivel hátha túléled!-
-Siess! Már érzem, hogy elgyengülök!-
-Rám ne ess már!-
-Még tartom magam...de nem tudom meddig leszek rá képes!-egy fejrázás után közel húztam magamhoz és megcsókoltam.
-Jobb már?-

-Jobb már?
Kérdezte meg Hana a csók után.
-Hm... nem egészen.
Hajolt közelebb ismét Hisagi és csókolta meg Hanát.
-Na és most?
-Hát... még most sem az igazi...
-Na befejezted.
-Kíváncsi voltam meddig bírod.
Mondta nevetve, majd végigsimította a felesége arcát.
-Most mondok valami elszomorítót... nem is egyet kettőt.
-Úr isten... na mondjad, majdcsak kibírom.
-Én is szeretlek Hana.
-Te jó ég... ezt, hogy fogom túlélni... és mi lenne a másik?
-Már nagyon fárad a kezem, szinte remeg, de erre van egy megoldás.
-És mi lenne az?
-Hát lefekszek...
Kezdte el behajlítani a karjait Hisagi, de ekkor Hana hevesen ütögetni kezdte a mellkasát meg néha a fejét is.
-Meg ne merészeld... nehogy rámfeküdj már... hallod? Fájni fog... nem bírlak el...
-Ejnye. Kinéznéd belőlem, hogy rádfekszek?
-Hát... nem egyszer feküdtél már rajtam...
-Ezt hogy érted?
-Tudod te azt nagyon jól!
Kezdte el vonogatni Hana a szemöldökét.
-Nahát! És még nekem piszkos a fantáziám?
-Természetesen!! Az én fantáziámat is te mocskoltad be, nem voltam én ilyen.
Kezd el ártatlanul vigyorogni.
-Öhm...
Hisagi felpillant a plafonra.
-Te jó isten szívem menekülj, szakad a plafon.
-Szemtelen!
Kap egy nagyot a fejére ismét Hisagi, erre csak az a válasz, hogy fordul egyet az ágyon így Hana került felülre.
-Azt akarod, hogy rám szakadjon a plafon?
-Hoppá... elismerted, hogy szakad... ezt sem én mondtam.
-ÁÁ... ez így nem ér.
Nevetik el magukat egyszerre, ezután egy kis csend keletkezik. Hisagi ekkor lehunyja a szemét, de Hana valami különös oknál fogva nem engedi aludni.
-Helló!! Nehogy elaludj már itt nekem!
-Nem alszok édesem, csak... pihentetem a szemem.
-Na persze. Inkább beszélgessünk.
-Rendben, miről szeretnél beszélgetni?
Ismét egy kis csend.
-Á, ez nagyszerű téma édesem.
-Hagyjál... gondolkozom.
-Ja bocsánat.

-Mégis mi tart ennyi ideig? Általában megállás nélkül szoktad pakolni egymás mellé a mondatokat...-válaszolja az újabb csend után behunyt szemekkel.
-Nem akarok butaságokról fecsegni...most!-hajolok lőre és könyökölök a férjem mellkasára.
-Áááááá....úúúúúúú!-játszik rá, hogy ez szörnyen fájt neki.
-A híres szélvész gyors reakcióidő a nagyra becsült férfiaktól!-
-Ne bókolj már ennyit egyetlen mondatban.-
-Netán nem tetszik őkelmének?-birizgálom a pizsama felsőjének apró mintáit.
-Azt egy szóval sem mondtam!-húzza el a száját egy mosolyra.
Tovább játszadoztam a mintákkal és csendesen vártam, hogy elszundítson. Amióta beparancsolt az ágyba idegesített a konyhában trónoló mosatlan. Már addig járt rajta az agyam, hogy képzelődni kezdtem. Reggelre dongni fogják a legyek és ahogy közelebb lépek a konyhához előugrik egy szörny. Rosszabbul festene mint Jabba a Star Wars-ból és a szaga...maga lenne a pokol. Fintorogni kezdek az elképzelt jeleneten és lassan a férjem arcához hajoltam. Nem sok reakciót mutatott, bár arra, hogy a hajam csikizi az orrát nyöszörögve fordult meg. Ettől a hadmozdulattól természetesen én is fordultam, le az ágyról.
-Oh, hogy az a...-terülök kit háttal a padlón.-Szegény derekam...-sipákoltam csendesen. Miután a felkászálódás is összejött felkukucskáltam az ágyra. Hisagi drága még mindig jóízűen durmolt.-Még, hogy én verem...-fogtam a sajgó tagomat és osontam ki a hálóból. Becsukva magam mögött az ajtót diadalittasan emelte kezeimet az égbe. Sikerült. Az öröm után a konyhára szegeztem a tekintetem és feltűrtem harcra készen pizsamám ujját.
-Rettegj Tányér rém, Jabba unokatesója, mert jövök!-nyitottam meg a csapot, direkt nem nyitottam meg teljesen, hogy még kisebb hanggal legyek. Két fő szempontból nem akartam felkelteni His-t. Egy, pipa lenne,hogy a parancs ellenére mosogatok és még táncolok is jókedvemben. Kettő ráfér az alvás és már elég késő volt.
A konyhát hamar megszabadítottam és újra fényesen csillogott tisztaságában, én viszont még mindig nem voltam álmos. Majd éjfél volt,de képtelen voltam aludni. Gondoltam egyet és egy bögre forró kakaót kutyultam magamnak, hátha ez álomba tud ringatni. A meleg fotelbe kucorodtam és csendesen néztem a Holdat. Úgy festett mintha valaki levágta volna a kerek sajt csücskét. Elképzeltem, ahogy sok görög Isten veszekszik a megszerzett ereklyén, hogy melyikük érdemli meg és miért. Ahogy Hadesz próbálkozik borsot törni az orruk alá, persze sikertelenül. A nagy kuncogás közben a hasamat is elkezdtem simogatni. "Nagyot nőttél, kismanó! Lassan nem fogok beférni az ajtón..."
A pohár tartalma viszonylag gyorsan elfogyott. Visszamentem a konyhába. Kiöblítettem, eltörölgettem és visszatette a helyére. Mintha nem akarnám, hogy bárki is lássa kakaót iszok az este kellős közepén. Visszacsoszogtam a hálószobához és óvatosan benyitottam. Hisagi szétterülve az ágyon aludt. A szemöldökömet felhúzva pislogtam két percig. "Ezt meg, hogy pakoljam arrébb?!" Kezdtem el agyalni az ágy szélére ülve.

Hisagi nagy valószínűséggel egészen jól aludt. Bár az nem igen derült ki, hogy Hana miként vonszolta arrébb, hogy ő is le tudjon feküdni. Mikor reggel Hisagi kinyitotta a szemét, akkor már háton feküdt az egyik keze Hana csípőjén volt, a felesége pedig szó szerint rá volt mászva. A feje a mellkasán a kezeivel a válait fogta, a lába pedig a derekán volt. Hisagi egy nagy sóhajtás után megpróbálta a lehetetlent. A legprecízebb módon akarta leszedni magáról Hanát, ám ekkor az ablaknél lévő fán hangos madárcsicsergés kezdődött. Felkapta a papucsát és az ablakhoz vágta, még az volt a szerencse, hogy az ablak nyitva volt így a papucs kirepült az ablakon, de a kismadarak még mindig csicseregtek.
-Ó, hogy... se papucs, se csönd... ez remek...
Sóhajtott egy nagyot, majd csodával határos módon leszerelte magáról Hanát adott egy apró puszit a homlokára, ezután óvatosan kimászott az ágyból felvette a magmaradt papucsát, aztán kiment a szobából és becsukta az ajtót.
-Először felkell ébredni...
Motyogta magának, majd becsoszogott a fürdőszobába leöblítette az arcát hideg vízzel. Miután úgy ahogy felébredt kicsoszogott az utcára, hogy visszaszerezze a papucsát. Pár darab tiszt röhögve nézte az igen kócos és kómás fejű kapitányt.
-Na mit röhögnek? Nem láttak még így kapitányt? Maguk azt hiszeik, hogy nem alszok vagy mi?
-Nem dehogy... csak... olyan a feje kapitány út, mint egy kemény drogosnak...
-Ha-ha nagyon vicces, na kérem a papucsomat.
Dogta bele a lábát és fordult sarkon, majd visszament. Bement a konyhába és hosszas tanakodásba kezdett.
-De mit csináljak neki reggelinek... ájjjjjjjjjjjunk csak meg... képes volt elmosogatni az éjszaka kellős közepén???? Na csak ébredjen föl... jól kiosztom... na reggeli.
Váltogatta gyorsan a témákat, aztán a hűzőhöz ment kivette a reggelihez valókat, aztán ütyködni kezdett.
-Talán az lesz a legjobb, ha a kedvencét csinálom.
A konyhát megtöltötte a kellemes illat, aztán terjedni kezdett, míg végül beterítette az egész házat.

Jó szokásomhoz híven "kényelembe" helyeztem magam az ágyon, ami mindig azt jelenti, hogy elhelyezkedem és agyon nyomom a férjemet. Egész este aludtam mint akit fejbe vágtak. Semmit sem észleltem és arra is fogadnék, hogy abban a pózban ébredtem,amiben elaludtam.
Félálomban dünnyögtem két sort, egy tompa puffanást hallva és a hideg ágyikót érzékelve. A két jókedv rontó hír sem gátolt meg abban, hogy tovább durmoljak. Végül minden jónak vége szakad, hiszen felébredtem, ráadásul arra, hogy két tiszt kuncog az ablak alatt. Azt hittem rájuk borítom a párkányon heverésző kaktuszt, de mire a magamhoz térnék és eltalálnék az ablakig, már régen a 13. osztag területén lennének. Egy mérges morgással hátra fordultam és próbáltam betájolni hány óra lehet. Szép lassan lerugdostam magamról a takarót, ezzel is húzva az ágy elhagyását. Befejezve a hadműveletet egy csiga gyorsaságával ültem fel. Megvakarászva a fejem igyekeztem nem arra gondolni, hogy tiszta kócos a hajam és elég valószínű, hogy égnek is áll néhány űrhajóst játszó tincs.
-Mi ez a fini illat?-szimatolok a levegőbe. Épp mosolyra akartam volna húzni a számat, amikor a gyomrom heves tiltakozásba kezdett. Nem volt mit tenni, fel kellett szedni a futócipőt és kisprintelni a fürdőszobába. Egy pillanat alatt felébredtem, milyen hasznos a terhesség...
A férjem kicsit sem nézhetett komplett bolondnak, hogy rohangászok a házban, főleg, hogy önmagamhoz képest gyors is vagyok. Végre átszakítva a célszalagot csaptam be magam mögött az ajtót. Elég hosszasan ücsörögtem a csempén, mert nem akaródzott helyre billennie a gyomrom lélekállapotának. "Jól indul nap..." Feküdtem ki a hideg csempén, támasztva a lábammal az ajtót, hogy ne tudjon benyitni Hisagi, ha ilyesmivel próbálkozna.

Hisagi egész jól elvolt magának a főzőcskézéssel, de hirtelen futkározást hallot a háta mögött, de mire hátrafordult már nem volt ott senki. Csak az ajtócsapódásból gondolta, hogy Hana nem egészen erre az ébresztőre számított. Egy hatalmas sóhajtás közepette, lekapcsolta a gázt, megtörölte a kezét, majd sétált ki a konyhából. Mikor odaért a csukott ajtóhoz rátette a kezét a kilincsre. Le is nyomta ugyan, de kinyitni azt nem tudta, ugyan is Hana rendesen kitámasztotta.
-Szívecském. Nem szeretnél beengedni, hogy segítsek?
-Nem.
-Na és miért nem? Mitől félsz, hogy kinevetlek?
-Öhm... hát nem vagyok a legjobb formámban. A hajam kócos, az arcom fal fehér és még a gyomrom is forog.
-És fogadjunk, hogy ülsz a hideg csempén és várod, hogy jobban legyél.
-Csak nem röntgen szemed van?
-Nem, nincs röntgen szemem, csak tudtam, hogy lefogsz ülni. De ha már nem szeretnél beengedni, akkor legalább megtennéd azt, hogy felállsz a földről? Mert ha még fel is fázol az remek párosítás lesz.
-De akkor megint... kiborulok mint egy vödör.
-Ne gyorsan és hirtelen állj föl, hanem lassan és akkor nem lesz baj.
-Te ezt honnan tudod?
-Öhm... elég sokszor voltam már részeg és így néztem ki én is... meg persze rettenetes fejfájásom és szédülésem volt.
-De neked senki sem növekedett a pocakodban!
- ^^" ... Na az lenne még érdekes, ha terhes lennék... én ezt a dolgot rádhagyom szívecském. De valamit elárulok, addig nem moccanok az ajtótól amíg te is ki nem jössz... szóval ha egész nap bennt koksolsz akkor én itt kinnt kuksolok.
-De neked dolgozni is kellene.
-Nem nagyon érdekel a munka most, hogy rosszul vagy! Inkább rád vigyázok, minthogy magyarázzak a sok hülyének... tehát maradok!
Ült le az ajtó mellé, majd játszani kezdett az ujjaival. Benntről mocorgást lehetett hallani, nagy valószínűsébbel Hana megpróbált felállni, de hogy mi lett belőlle azt csak ő tudja. Egy kis csend jött utánna, ekkor Hisagi az ajtóhoz tette a fülét.
-Ne hallgatózz már!!
-Ehhe... ^^" Csak nem röntgen szemed van, hogy látod mit csinálok...
-Nekem sincs olyanom, de gondoltam, hogy azt csinálod, ha csendbe maradok.
-Milyen ügyesen kiismertük már egymást.
-Még szép.
Pár perc csend.
-Na megnyugodott már a manócska a pocakodban?

- ^^" ... Na az lenne még érdekes, ha terhes lennék... én ezt a dolgot rád hagyom szívecském. De valamit elárulok, addig nem moccanok az ajtótól amíg te is ki nem jössz... szóval ha egész nap bent kuksolsz akkor én itt kint kuksolok.- pukkadoztam a röhögéstől, ahogy elképzeltem hisztis kismamaként, nagy pocakkal Hisagit. Gyorsan beletemettem az arcomat a törölközőbe, hogy ne hallatszódjon a kuncogásom. Végül erőt véve magamon válaszoltam neki. Nem szerettem volna, ha megint gond támad a munkavégzési szokásából.
-De neked dolgozni is kellene.-
-Nem nagyon érdekel a munka most, hogy rosszul vagy! Inkább rád vigyázok, minthogy magyarázzak a sok hülyének... tehát maradok!- "Bla, bla bla..." tátogtam mint egy hal. "Akkor most felállunk, hogy apucika tudjon menni dolgozni!" A törölközőt magam mellé tettem és elemeltem a lábam az ajtótól, remélve, hogy nem fog beesni a lendülettel Hisagi, mert az ajtóra tapadva kagylózott.
A nagy csendről rögtön gondoltam, hogy az előbb nem is gondoltam lehetetlent. Lelki szemeim előtt láttam, ahogy érdeklődve forgatja a szemeit és szinte beleolvad az ajtóba, annyira fülel.
-Ne hallgatózz már!- szólok ki neki, nem bírva tovább az elképzelt jelenetet magam előtt látva. A kontraválasz szinte azonnal érkezett és jóval közelebbről mint a többi. Ebből rögtön megbizonyosodtam arról, hogy tényleg hallgatózik. Némi beszélgetés után folytattam a felölő folyamatot, de csak két percig maradt csendben a türelem mintaszobra.
-Na megnyugodott már a manócska a pocakodban?-
-Ne siettess már!-
-Eszem ágában sincs...-
-Akkor...-majdnem lefejeltem a mosdókagylót, ezért elhallgattam.
-Figyelek!-
-Rögtön gondoltam, Dumbó!-
-Dumbó?- kérdezte felháborodottan.
-Azt hiszed nem tudom, hogy mekkora fülekkel hallgatózol?-
-Lebuktam...-
-Le-le...-a tükörben meglátva magam inkább egy szót sem szóltam, csak némi támaszkodás kíséretében megmostam az arcomat és előkotortam egy fésűt. "Jó vagyok! Szédülök mint az állat, de azért rendbe akarom hozni magam..." fintorogtam két sort és adtam ki egy hangos 'au-t', mert átkozottul húzta a hajamat ez az izééé. Kitartó félórás szenvedés után végre az utolsó csomót is sikerült kitoloncolnom a fejem területéről. -Kell nekem ekkora lobonc...-
- Mit művelsz odabent?-
-Semmi, semmi...már mingyá kiegyenesedek!- nyújtottam ki a nyelvem és röhögtem el a saját hazugságomon. Ezt a dolgot csak egy kacsa nem vette volna be, ha épp nem tartózkodott volna itthon és nem hallja.
- Na, meg persze.- A sértődött komment rásegített még két lapáttal a jókedvemre. Már elég hangosan röhögtem ahhoz, hogy bekukucskáljon az ajtón.
- Aztaaa!Már talpon pedig az előbb még feküdtél...és micsoda kedved van!-
-Jó lesz már...-legyintgettem a kezemmel, hogy ne mondjon többet, mert így is majd megszakadok a nevetéstől. Elviháncoltam magamnak még egy ideig, de ahogy sikerült egy kicsit lenyugodnom végre letettem a fésűt a kezemből. Néha túlságosan csápoltam vele. Egy fújtatás után a lehető legostobább kérdést tettem fel a helyzetet elnézve, hiszen His kicsit kiakadt, hogy min vigadok ilyen jól.
-Nem láttad a hajgumimat?-

Hisagi türelmesen megvárta míg Hana kellően kineveti magát, az ajtónak támaszkodva nézte a nevető feleségét, közben párszor sóhajtott egyet. Mikor csönd lett hana bölcs kérdést tett fel.
-Nem láttad a hajgumumat?
-Öhm... azt hiszem... ott volt aaaaa...
-Hol?
-Nem tudom már... de azt hiszem láttam.
Vigyorgott Hisagi mint egy vadalma, Hana szépen pislogva elindult felé, mikor odaért elé hirtelen megfogta Hisagi orrát és összeszorította.
-ÁÁÁÁ... szívecském leszeded az orrom.
-Nem baj az... viccelődünk-viccelődünk?
-Ahha.
Vigyorgott tovább Hisagi, majd felesége kezére tette a saját kezét és elhúzta onnan. Ezután közelebb hajolt hozzá és megcsókolta. Miután ismételten levegőhöz jutottak Hisagi közel hajolt Hana füléhez.
-Az ágy mellett hever.
Súgta a fülébe, aztán elment előlle és kiment a konyhába. Miután Hana is megérkezett ezúttal összefogott hajjal, leült egy székre és hangosan hümmögött.
-Valami baj van?
-Nem csak... valamit nem értek.
-És mi lenne az?
-Miért te főzöl megint?
-Öhm... mert előbb felkeltem! Meg azért mert... meg akartalak lepni valamivel! És továbbá... azért csinálom ezt, mert szeretlek és mert terhes is vagy!
-De aranyos vagy... én meg azt hittem, hogy azért csinálod, mert én rosszul főzök.
-Ugyan már, nem mondtam ilyet és ezután sem fogok. Abban biztos lehetsz.
Lépett közelebb hozzá és guggolt le elé a kezét pedig Hana hasára tette.
-Na mit szólsz hozzá Manócska? Anyukád rosszad gondol rólam... azt hiszi, azért kedveskedek neki ilyen dolgokkal, mert ő túl béna hozzá... pedig nem! De ezt nem lehet neki elmagyarázni... túlságosan is önfejű néha...
-Héééé... ne beszéld tele a fejét hülyeségekkel.
-Ez nem hülyeség, tényleg bebeszéled magadnak, hogy te mindenben rossz vagy és semmihez sem értesz.
-De ha egyszer így van.
-Nem igaz, nincs így.
-De...
Kezdett bele ismét a mondókájába Hana, de Hisagi szó szerint belefolytotta a szót egy csókkal.

-Ne a gyerek előtt...-tolom arrébb pukkadozva a röhögéstől. -Nyeeeh! Ne vágj már ilyen sértődött képet!- borzolom össze a haját és könyökölök a fejére.
-Ez így nem valami kényelmes...-
-Nekem igen!- vigyorgok elégedetten, majd egy nagyot sóhajtva rákezdek a szövegelésre.- Nem is beszélem be magamnak...az nem menne! Előbb mondom el egy Pandának, hogy ő Orlando Bloom mint, hogy bevegyem a saját szövegem...-
-Áááh, szóval azért könyököltél a fejemre, hogy ne tudjak elmenekülni!-
-Micsoda lángelme! Meg így nem tudsz tiltakozni!-
-Gondolod?-
-MEG NE MERÉSZELD! NEM ÉR KORÁN REGGEL TERRORIZÁLNI!-
-A terror az lenne, ha tollpihével csikizném a talpadat.-
-Hmmm...van benne valami!- némi csend, közben His érdekes hangot ad ki és simogatja a pocakomat.- Na, ugye! Le tudod magad foglalni!-
-Amíg megszólalsz valamivel el kell ütnöm az időt...-hajol előre megpuszilva a hasamat, amitől a támaszom is megszűnt egy szempillantás alatt. Egyensúlyt vesztve vágtam le egy kis hadonászást, de csak sikerült a vállát megfogva megakadályoznom, hogy leorroljam a batonfallal felérő hátát, jelen esetben. Elképzelve, hogy ettől betörik az amúgy is méretes orrom, még a hideg is kirázott.
- Ez szabálytalan mozdulat volt! Oh, hagyd már szegényt!-
- Most miért? Azt mondják hallja,ha beszélnek hozzá!-
-Eeeeh? Te mit művelsz a szabadidődben? Babamagazinokat bújsz?-
- Ööööhm...-
-Lebuktál!-
- Ne már! Ezt még egy három éves kisgyerek is szokta mondogatni!-
-Mondogasd csak, mondogasd!- tátogok a kezemmel mintha egy kacsa szája lenne. A morcos képét látva rögtön felhagyok a bosszantásával.- Jól van na! Azt mondasz neki és olyan dedós hangon, ahogy csak akarod!-
-De nagylelkű vagy!-
-Nyeeeh!- pöckölöm addig a fülét, hogy felnézzen.- Nem megsértődni, mert...mert...öööhm...-nézek körbe valami támpontot keresve.- Vagy elviszlek shoppingolni Matsumoto-val!- jött azonnal az isteni szikra.
- Azért ennyire ne akard a halálomat!-- Mehehe...Elhalálozni szigorúan csak utánam szabad!- eszembe jutott, hogy mit akartam vagy fél órája kérdezni.
- Amúgy mire fel kapok ma ennyi cuppantóst? Komolyan mondom kapsz egy szívecskét szorongató csókos szájú vizilovat, aminek ha megnyomod a kezét olyan hangot ad ki, mint....amikor puszit nyomnak az ember képére...és...és utána azt mondja, hogy I love you! Tök aranyos! Most már érzem, hogy be fogok egyet szerezni...-

- Amúgy mire fel kapok ma ennyi cuppantóst? Komolyan mondom kapsz egy szívecskét szorongató csókos szájú vizilovat, aminek ha megnyomod a kezét olyan hangot ad ki, mint....amikor puszit nyomnak az ember képére...és...és utána azt mondja, hogy I love you! Tök aranyos! Most már érzem, hogy be fogok egyet szerezni...
Egy icipici adásszünet keletkezett Hisagi fejében, kívülről úgy nézhetett ki mint egy zombi, természetesen Hana meg is jegyezte.
-WOW... tisztára mint a Holtak hajnalából az egyik zombi... csak nem te alakítottad?
-Mi?? Ja nem! Csak azon gondolkoztam...
-Mit csináltál?
- ^^" Nagyon vicces szívecském!
-Jól van na! Bocsánat, folytasd édes figyelek!
Vágta be az értelmesen figyelő arcot Hana, mire Hisagi egy sóhajtással elintézte az egészet.
-Na szóval azon... próbáltam gondolkozni... NE RÖHÖGJ MÁR!!
-Bocsi-bocsi, csak ez olyan aranyos volt... na szóval csapó kettes... figyelek!
-Helyes! Na szóval... az jutott az észhelyembe, hogy... honnan a jó fenéből vennél te olyan cuppantós vizilovat, aki egy szívet szorongat?
-Hogy-hogy honnan?? Öhm... tudod... vannak olyan épületek amikben annyi plüss állat van, hogy még el is adnak belőllük!
Kezdett el röhögni Hana, szinte már lefordult a székről is. Hisagi természetesen ráhagyta a dolgot, egy legyintéssel ezt is elintézte.
-Mindegy. Felejtsük ezt a témát. Volt egy kérdésed... méghozzá, hogy miért kapsz ennyi cuppanósat. A magyarázatom nagyon egyszerű... mert jól esik, és mert szeretlek.
-Hűűűűű... ezt sosem gondoltam volna.
Folytatta tovább a röhögést.
-Komolyan mondom, te dugiba humorrépát reggeliztél!
-Hogy... micsodát?? -kérdezte már enyhén könnyes szemekkel Hana.
-Humorrépát!
-Az meg mi az isten?
-Hát tudod... répa és humorral van megtöltve...
Na ezen a magyarázaton már Hisagi is kiakadt. Röhögtek együtt a konyhában, mint valami féleszű pár, ha valaki látta volna őket biztos azt mondja rájuk, hogy nem százasak. Miután mindketten kellően kiröhögték magukat, hirtelen csend telepedett le a konyhába.
-His... figyu már! - kezdett el suttogni Hana.
-Figyelek...- suttogta vissza Hisagi.
Hana hatalmas röhögésbe kezdett.
-Miért suttogunk?
-Öhm... én gyakoroltam, mert ha megszületik a manócska, akkor valószínűleg nem iazán fogunk ordítozni mellette... vagy ha még is, nagyon de nagyon megbánjuk.
-Igaz!
Kezdett el helyeselni felesége.
-Úr isten!!! Hol egy lap??
-Minek az neked??
-Felkell írnom valahova ezt az eseményt... helyeseltél a mondanivalómra!!
Hana egy hiperszónikus támadást indított Hisagi ellen, orron pöckölte.
-Na ezt most miért kaptam?
-Mert szemtelen vagy...
-Én?? Dehát... miért???
Kezdte bevágni a sértődött fejet.

-Ha kinyomom szó szerint szemtelen leszel!-tettem olajat a tűzre ezzel és Hisagi még jobban besértődött.
-Tennél ilyet a férjecskéddel?-
-Nem tudhatom mit hoz a jövő...lehet begolyózok és szemeket fogok kinyomni! Én leszek a vakító egyéniség!-
-Aham...-- -"
-Naaaah!-fogom meg a kezét és nézek rá nagy szemekkel.-Tudod mit! Mindjárt csinálok valamit, hogy felvidulj!-Hisagi szemei felcsillannak.-Nem azt! Bár tudod mit...hehe...-
-Rosszat sejtek...-rázza meg fejecséjét lemondóan.
-Ugyan már! Szörnyen fogod élvezni!-kacsintok rá és adok egy gyors csókot, majd eltűnök a szobában.-Várj meg kint! Órák kérdése és kész leszek!!!-kiabáltam ki az ajtón.
Fogtam az összes ruhámat,ami még feljött rám és amennyit csak tudtam felvettem magamra. Két melltartó, három atléta, egy hosszú ujjú felső, amire két póló és egy ing került, négy pulóver és még egy kabátot is magamra rángattam. A kezeimre öt karkötőt, minden ujjamra egy gyűrűt és kesztyűt is vettem. A hajamba annyi hajgumit pakoltam, ahányat csak találtam. Aztán napszemüveg, hajpánt, kendő és két sapka volt a menü. Alulra jött egy vékony, egy vastag harisnya, egy hosszú meg egy rövid zokni, egy cicanadrág, aminek létezéséről nem is tudtam, egy normális hosszú szárú nadrág, egy háromnegyedes nadrág és egy rövid short. A lábamra egy tizennyolc soros bakancsot húztam. Már csak az volt hátra, hogy kitaláljam ebben a ruhakötegben, hogy mozogjak. Nagy kínlódások árán kinyitottam az ajtót és a hóember kicsoszogott a meglepődött férje elé.
-Ez meg?-pislogott nagyokat.-Minek öltöztél fel ennyire?-
-Ne is mond, majd megsülök...-
-Hát akkor vedd le őket!-csak vállat vonok.[color:0326=teaé]-Szóval, minek?-
-Hogy legyen mit leszedned rólam!-vigyorogtam elégedetten.-Kifogtam rajtad mi?-
-Azt ne mond, hogy sztriptízt akarsz levágni ennyi ruhában...-
-Felőlem! De akkor kérek érte pénzt!!!-

-Azt ne mond, hogy sztriptízt akarsz levágni ennyi ruhában...
-Felőlem! De akkor kérek érte pénzt!!!
-Pénzt? De... nem sztriptízelsz nekem ingyen? T_T
-Öhm... NEM!
Kezdte el a nagy vigyort Hana.
-Miért vagy ilyen gonosz? Na jól van ezt megjegyeztem!! De tudod mit? Adok érte pénzt, de már csak akkor, ha két ruhadarab lesz rajtad!!
Kezdte el vonogatni a szemöldökét Hisagi közben az asztalnak dőlt.
-Már csak kettő??? Na meg még mit nem! Itt fogok megfagyni a konyha közepén...
-Ki mondta, hogy akkor már a konyhában leszünk?
-Hát akkor még is hol leszünk?
-Ott az ágy környékén!
-Naaaaa.... megsülök!!
-Hogy jön ez ide?
-Úgy, hogy.... megsülök!
-Ahha értem... zenei aláfestést is szeretnél a táncodhoz?
-Hát... naná! Nyomd a zenét mester!
-Oké nyomom, csak megkell keresni a kedvenc zenéidet cicuka.
Lökte el magát az asztaltól Hisagi és a szekrény felé közelített, hogy keressen egy megfelelő CD-t amit még Hana lopott az emberek világából.
-Cicuka???? WoW... nem hívtál még így eddig!
-Igaz! De már nyuszi hercegnőnek igen!
-Uh... tényleg... figyelj. Milyen állat lenne a nyusziból meg a cicából?
-^^" ... öhm... nyucica!
-Vagy ciszu!
-Lehet... na meg is van a megfelelő zene a táncodhoz! Készülj nyucica!
Mondóka közben betette a CD-t a lejátszóba, aztán már indult is a zene.
-Óhh! Hát ez nagy zene! Na akkor foglaljon helyet kedves uram! Kezdődik a móka...
Hisagi egy bólintással elintézte az egész választ, aztán lehuppat az egyik székre. Már kíváncsian várta a folytatást. Hana valami elképesztő robot mozgásba kezdett, valószínűleg nem nagyon tudott mozogni abban a rengeteg cuccban. Hisagi megpróbálta visszatartani a röhögést, egyre többször köszörülte meg a torkát a feje pedig olyan vörös volt mint egy főzött rák.
-Aztamindenit! Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz mozogni ennyi cuccban!
-Hát... de remélem azt sem hitted, hogy nagyon egyszerű lesz.
-Öhm... dehogy iiiisss.
-Persze.
Valami csípőmozgást akart összehozni Hana, de a nézőközönségnek ez a mozgás egy járókeretes öregasszony mozgására hasonlított. Hisagiból ekkor már kitört a röhögés, majd lefordult a székről.

-Jesszus...-próbálok odamenni hozzá,de egy pingvinre lefagyott lábakkal sokkal inkább hasonlítottam. Nagy nehezen sikerült odatotyognom hozzá,de a lehajolás sehogy se jött össze.-Úgy érzem magam mint egy hernyó!-
-Hát...-röhög.-Én inkább kényszerzubbonyos őrültre gondoltam.-
-Eeeeh...-húzom feljebb a szemembe lógó nem is tudom mit hirtelen.-ÁÁáh...elegem van!-kezdem el lebontani magamról a ruhatömeget nem kis szenvedéssel. Hol itt, hol ott akadt be valami. Egy idő múlva már csak rángatóztam mint egy bolond és sikerült is elvágódnom.-Ez az én formám...-kezdtem el tolni magam valamerre,mert semmit se láttam, aztán hopp a fotel, hupsz az asztal, kopp a szekrény. Szép cikk-cakk alakban körbekúsztam az egész helységet, de egyetlen ruhadarabbal sem lettem könnyebb.
-Segíííííííííííts!-
-Akkor elesel a pénzedtől!-
-Nem érdekel! Fizetek én, csak segíts már!- újabb röhögőgörcs kíséretében arrébb húzott a földön.-Most meg hova húzol? Mi vagyok én kolompéros zsák?!-
-Milyen zsák?-
-Krumplis...-dörmögtem és próbáltam mocorogni, hogy álljon már meg.-Ácsi már!-némi szünet.-Miért nincs olyan kidou,ami kivarázsol a ruhából?-gyors javítás.-Csak a feleslegesből!-nehézségek árán,de kiszabadítottam magam Hisagi karmai közül és elkezdtem kúszni a zanpakutoimért. Lerántva őket magam mellé, habozás nélkül szabadon eresztettem Akai Mamono-t.
-HANAAAAAAAAAA! A bútorok! Egyáltalán a ház!-
Közben én azzal szenvedtem, hogy kiszedjem a katana-t a hüvelyéből. Volt ott foggal húzás, láb közé fogás és rángatás, aztán megadta magát és szó szerint kirepült a saya-ból. Csúsztam egy pindurnyit a földön, szerencsémre a vastag ruhaköteg felfogta a dolgokat. Egy lyukkal gazdagodva a hátsómat takaró pamutcsomagban pattantam fel és shikai-ra kapcsolva hívtam a második támadást. A karmok gyorsan leszaggatták a ruhákat, talán még túlságosan is. Dolgom végeztével lecsillapítottam a kedélyeket. Szerencsémre a ház egyben maradt, csak mindent beborítottak a ruhacafatok, mintha egy vérszomjas vadállat tépett volna szét valamit. Hisagi egy tollat fújkálva pillantgatott felém.
-Jól áll a boxerem a fejeden!-vigyorogtam hátha ment valamit a helyzeten.-De legalább kevés rajtam a ruha! Tudom, tudom...először takarítsak össze...-pakoltam vissza Akai Mamono-t, remélve, hogy nem Hisagi mérge 'égeti' a hátamat.

Hisagi ledöbbenve nézte végig mit művel Hana. Köpni nyelni nem tudott. Repedtek a ruhadarabok, valami a fejére is esett, de nem érzékelte a külvilágot. Még a szeme se rebbent, aztán Hana abbahagyta a műveletet.
-Jól áll a boxerem a fejeden! De legalább kevés rajtam a ruha! Tudom, tudom...először takarítsak össze...
-Öhm...
-Mondtál valamit?
-Öhm...
-Ja... oké.
-Most ezt muszáj volt? Ha megkérsz szépen akkor szívesen leszedem rólad a fölösleges cuccokat.
-Na meg még azt is ami nem fölösleges!
-Nah... előfordulhat...
Dünnyögte magának Hisagi miközben leszedte a ruhadarabot a fejéről.
-De tudod mit? Nem szeretnél leülni egy kicsit? Én felszedem a ruhákat te pedig összehajtogatod őket... már amelyik nem szakadt el...
Lépett oda Hanához és ültette le a fotelre.
-Nem érdekelsz!! Bele se kezdj abba, hogy ... de én nem vagyok rokkant! Én még tudok hajolni Nem halálos beteg vagyok...
-Na de... de...
-Pszt.
Tette gyorsan Hana szája elé a mutatóujját, ezután adott egy puszit a homlokára. Sarkon fordult és elkezdte összeszedegetni a ruhákat. Volt egy-két ruhadarab a csilláron, szekrényen, virágcserépben, fotelon, íróasztalon, de szerencsére a legtöbb a földön volt.
-Megszólalhatok már?
Kezdett bele a suttogásba Hana, mire Hisagi csak egy hümmögést eresztett el, ezzel jelezve, hogy mostmár beszélhet.
-Nos akkor... azt akartam mondani, hogy... nem is mondtam, hogy rokkant vagyok, meg hogy halálos beteg vagyok... én csak azt mondtam mindig, hogy még tudok hajolni és ne kezelj úgy mintha beteg lennék... csak terhes vagyok.
-Ahha... de nem igazán örülnék annak, hogyha terhesen hajlongnál itt előttem én meg csak nézném... ezt ugye nem vártad el tőlem?
-Öhm... nem. De akkor is...
-De akkor is... pszt!
Letette a ruhákat Hana elé, aztán leült mellé.
-Te nem akarsz sztriptízelni nekem amíg összepakolom a ruhákat?
-Öhm... most pakolni akarsz vagy élvezkedni?
-Háátttööö.... őszintén?
-Persze!
-Inkább néznéleg... tudod, hogy nem szeretek pakolni... lusta és felelőtlen vagyok.
-Istenem... megint kezded... nem vagy felelőtlen és lusta sem!
-Höhhöö.... megint kiakasztottalak! Ezt az előző pszt-ért kaptad!
Pöckölte meg Hana Hisagi orrát.
-Tudod milyen ötletem támadt?
-Uh... nem, de hamarosan meg fogom tudni!
-Úgy ahogy mondod... mi lenne haaaa...
-Haaa??
-Haa... ma kivennénk egy szabadnapot és elvinnélek valahova? Na mit szólsz hozzá?

Hisagi légből kapott ötletén csak nagyokat pislogtam. Köpni, nyelni se tudtam rá, annyira váratlanul ért. Azt se tudtam, hogy mi van. Egy idő múlva leesett, hogy még mindig várja a válaszomat, ezért kinyitottam a számat, de csak tátogtam egyetlen hang nélkül.
-Látom nagyon nem tetszik!-
-Mih?-leesik a tantusz.-Jaj, nem erről van szó!Csak váratlanul ért a dolog...-megvakarom a fejem időnyerés céljából, hogy hogyan vázoljam fel a véleményemet.
-Nah, ki vele...miért nem tetszik ennyire ez az ötlet?-
-Nagyon szívesen mennék...de egy részről nem tudom, hogy hogyan viselkedne kismanó, másrészt egy halom papír vár az irodában...Év vége van, His.-
-Szerintem jót tenne egy kis lazítás...de ahogy gondolod!-állt fel a fotel karfájáról egy sóhajtás kíséretében.
-Jaj, kincsem!-fogom meg a kezét.-Nem akartalak elszomorítani....csak még én se tudom mit kéne csinálnunk.-
-Én meg azt szeretném,ha egy kicsit pihennél, kikapcsolódnál és lazítanál! Mindkettőtöknek jót tenne!-
-Erre neked nagyobb szükséged lenne! Szörnyen nyúzott vagy mostanság! Aggódom érted!-
-Nincs semmi bajom!-vágta rá azonnal.
-Nyehehe...-mutogatok a kezemmel, hogy mellébeszél.-Tudod, mit! Menjünk! Merre fogsz vinni? Csináljak uzsit meg teát, neh?-vonogattam a szemöldököm és a hátának dőlve karoltam át.- Örülnék,ha egy kicsit kettesben...akarom mondani hármasban tudnánk lenni. Pfúúú...úgy érzem néha, mintha lenne egy kukkolós mama a közelben,aki folyton hallgatózna. Nem úgy értettem manóka! Csak még nem szokta meg a mami, hogy itt vagy!-simogatom meg a pocakomat.

-Örülnék,ha egy kicsit kettesben...akarom mondani hármasban tudnánk lenni. Pfúúú...úgy érzem néha, mintha lenne egy kukkolós mama a közelben,aki folyton hallgatózna. Nem úgy értettem manóka! Csak még nem szokta meg a mami, hogy itt vagy!
Hisagi megfordult, aztán megfogta Hana kezeit.
-Figyelj. Oda ahova viszlek ott biztos, hogy hármasban leszünk... nem lesz ott senki csak mi. Nem is ismerik azt a helyet... azért választottam annak idején, azt a helyet.
-Minek idején? Hova megyünk?
-Majd meglátod!
-Mond el!
-Nem!
Mondta gyorsan és egyszerűen, aztán adott egy gyors csókot Hanának.
-Hát uzsi... öhm... nem tudom.
-Messzire megyünk?
-Hát annyira nem! De akkor sem szeded ki belőlem, hogy hova megyünk... az lesz a legjobb megoldás, ha csomagolunk egy kis uzsit, hátha a manócska megéhezik, meg az anyukája is...
Mondta mosolyogva, aztán együtt besétáltak a konyhába. Miután megvitatták, hogy mit is kellene vinni, összepakolták becsomagolták és indulhattak is. Épphogy kiléptek az ajtón egy tiszt jött velük szembe. Egy mappa volt a kezébe, Hisagi egy mély sóhajtás közepette próbálta megnyugtatni magát.
-Kapitány úr! Ezeket ki kellene töltenie.
-Rendben van, majd holnap kitöltöm.
-De ma kellene, mert fontos!
-Na ide figyeljen!! Nem érdekel mi fontos és mi nem... mit kellene aláírni és mit nem... ezt a napot csak a feleségemmel akarom tölteni! Nem az irodát vettem feleségül, hanem ezt a gyönyörűséget aki itt áll mellettem... nem akarom az egész életemet azokkal a rohadt papírokkal tölteni... szóval vagy elviszi innen azt a tetves mappát vagy egész kényes helyről kell majd kiműteni!!
Emelte fel a hangját Hisagi, a tiszt szólni se tudott. Hirtelen fogta magát és elment onnan. Hisagi ismételten elindult, egy ideig szótlan volt és elég fapofát vágott, de aztán elszállt a dühe. Pontosan akkor, mikor eltávolodtak az épülettől.
-Nem mondod komolyan, hogy oda viszel!
-Szerinted hova viszlek?
-Csak nem oda ahol megkérted a kezem?
-Bingo! Megnyerted a főnyereményt szivecském! Azon a helyen lehet a legjobban kikapcsolódni. Na mit szólsz hozzá? Bocsánat... mit szóltok hozzá?
Kérdezte vigyorogva.

A "gyönyörűséget" szón rendesen fent akadtam. Csak bámultam lenyűgözve, hogy micsoda bókot kaptam és letörölhetetlen vigyor volt a képemen. A hosszú csendszünetben,ami ezután következett azért volt időm helyre rázódni.
Elég erősen úgy éreztem, hogy a folyó felé baktatunk, de nem akartam rögtön rákérdezni. Körülbelül két percig bírtam ki szó nélkül, aztán feltettem a kérdésemet.
-Bingo! Megnyerted a főnyereményt szívecském! Azon a helyen lehet a legjobban kikapcsolódni. Na mit szólsz hozzá? Bocsánat... mit szóltok hozzá?-
-És mi a főnyeremény?-bökdöstem oldalba.
-Jobban örültem volna, ha előbb nekem válaszolsz...-
-Te se válaszoltál nekem!-
-Előbb rajtad van a sor!-
-Jaj, már!-fékezek be azonnal.
-Nehogy azt mond, hogy most megsértődtél!-
-His! Ez a tetted...-kezdem el a mondókámat komoly hangnemben.-Ááááh!-ugrok a nyakába.-Nagyon tetszik az ötleeeeeet! Köszi szépen, életem! Ezért nagy puszit érdemelsz...ide-adok hatalmas puszit az arcára mindkét oldalt-meg ide is, mert imádom a tetkóidat! A hegek se maradhatnak ki, mert tök szexivé tesznek! Ha már körbemászlak a homlokod se maradjon ki! Jah, meg az orrod, mert folyton bántom!-
-Remek...de...dede...Hana édes, elég lesz már!-
-Bocsika!-vakarásztam a fejemet elengedve a férjemet.-Húúú,de jó lesz!-zsongtam be azonnal.-Nem lesz olyan szép mint tavasszal...de majd kerítek neked virágot és csinálok koszorút a fejedre! Meg elég meleg van még! Pancsolhatok a vízben?-bociszemek.-Vááh! Tök jó lenne a kavicsokon rohangászni! Meg, meg...-
-Szívecském!-
-Majd megfürdetlek, höhö...és fetrengeni fogok a fűben! És,és...van nálad labda? Tollas?-
-Elég lesz már!-
-Mih? Jah...ne haragudj!-^^"-Megint elragadtattam magam, igaz?-
-Egy picikét...-
-Eeeh...-pöckölöm meg az orrát.-Mehehe!-
-Pedig már reméltem, hogy az előbbi akciód után hagyod élni szegénykét!-
-Olyan nem lesz!-
-Még hálád jeléül se hagyod békén?-
-Jó-jó,de csak ma kap utilaput!-

/Egyedülálló alkalom/

-Még hálád jeléül sem hagyod békén?
-Jó-jó, de csak ma kap utilaput.
-Oh igazán nagylelkű vagy szívecském!
-Köszönöm!
Kezdett el vigyorogni Hana, aztán végre valahára elérték azt a pontot, ahol nagyjából minden elkezdődött. Hisagi elengedte felesége kézét és a legközelebbi fához sétált.
-Mit akar ott a kapitány?
-Jajj ne… kérlek te ne kezd el ezt a kapitányos szöveget… kezd az agyamra menni. Különben ha ennyire érdekel, akkor gyere ide és nézd meg mit csinálok.
Miután Hana odabaktatott, kicsit furcsa képet vágott hiszen egy letakart valami volt a fa tövében.
-Ez meg mi a fene?
-Nem fene… egy emléktábla…
-Micsoda?
-Megmutatom.
Hajolt le Hisagi és emelte le a takarót az emlékkőről. A kőre egy egyszerű szöveg volt rávésve: „Megtanultam, hogy várni a legnehezebb, és szeretnék hozzászokni, tudni, hogy velem vagy akkor is, ha nem vagy mellettem.”
-Te csináltad?
-Öhm… igen… az esküvő utáni pár napban.
-Ennyire szeretsz?
-Nem… még ennél is jobban!
-His?
-Tessék?
Állt föl Hisagi és nézett rá Hanára aki mint egy bomba úgy csapódott be Hisagi mellkasába és olyan erővel szorítani kezdte, hogy az valami elképesztő. Hisagi egy darabig csak állt aztán átkarolta feleségét.
-Te voltál az életem egyetlen jó döntése…
-Ez kedves volt.
-Miért kell mindig ennyire meghatnod engem?
-Öhm… pedig nem csinálok semmit, csak nem félek kimutatni, hogy szeretlek.
-Ez nekem éppen elég…
*Furcsa… mintha nem érdekelne semmi más, ha ő mellettem van. Olyan mintha megszűnne a világ körülöttem… lehet, hogy megbolondultam vagy van erre egyszerűbb magyarázat is? ! Csak még nem találtam meg magamban a választ… vagy lehet, hogy erre nincs válasz, erre csak egy szó van. Szerelem. Bár… érdekes! Mindig is azt mondogattam magamban, hogy soha nem tudok leragadni senkinél… de úgy látom még is. De nem is bánom, mert nem érzem úgy magam mintha csak egyedül lennék a világban… hogy senki nem ért meg és nem áll mellettem senki, ha szükségem van egy kis segítségre. Hanára pedig mindig lehet számítani, ő mindig ott van, ha bajban van az ember, ha valakinek vigasztalásra van szüksége, akkor ő rögtön ott terem, és meghallgatja mások gondjait. De vajon más is meghallgatja az ő gondjait? Én biztosan, mert nem tudom nézni, ahogy szenved. Biztos, hogy mellette állok mindenben ezt már meg is tapasztalhatta, hiszen azzal is bebizonyítottam neki ezt az elhatározásomat, hogy feleségül vettem. Hiába mondják, hogy: Nem lehet kibírni a házas életet csak egy évig, mert utána a nő megváltozik… úgy is megfordulsz más nők után, mert a férfiszívet nem lehet ketrecbe zárni és odaragasztani egy nő szívéhez… De ez nem igaz! Aki ezeket mondja az valószínűleg nem volt még szerelmes. Nem érzi azt amit én érzek! Vagy talán úgy érzi, hogy muszáj más nőt megkörnyékeznie, mert a felesége vagy a barátnője úgy se veszi észre… talán így van. De ha a nő megtudja, hogy a szíve szerelme megcsalta és más nők után kajtat összetörik a szíve, mintha egy világ omlana össze benne, amit rettenetes nehézségek árán épített föl... *
Az ölelkező pár körül minden csendes és nyugodt volt. Hisagi pont ezért választotta ezt a helyet. Itt mindig békesség van, nem jön ide senki, hogy papírokat kell aláírni, vagy küldetésre kell menni. A szél enyhén fújt, így néha-néha elrepült Hisagiék mellet egy–két falevél, vagy egy kóbor pokollepke, ami éppen sietett, hogy valakivel közöljön valamit. Mindig ez a nagy rohanás és az örökös gondok. Hisagi pedig a nagy gondolkozás közepette észre sem vette, hogy felesége hátát simogatja és elég nagy levegőket vesz, hogy magába zárja Hana kellemes illatát.
* … ez az illat, egyszerűen elképesztő… mintha rengeteg virág lenne előttem és azoknak keveredne össze az illatuk, pedig csak egyetlen egy virág van előttem. És ennek a virágnak milyen csodálatos illata van… nekem nem kell millió virág, nekem elég egy virág a millióból. Beérem vele is… bár vele nem tudok betelni, mindig többet és többet akarok belőle. A haja puhasága felér a legdrágább selyem puhaságával… talán még annál is puhább. De ez a selyem nem színes, ez éj fekete… de ettől függetlenül csodálatos. Ha nem figyelek akár el is veszhetek ebben a gyönyörű fekete zuhatagban… de ami még ellenállhatatlanabbá teszi Hanát az a szeme… egyszerűen leírhatatlan… elmondhatatlan… még így gondolatban sem tudom megfogalmazni, hogy milyen gyönyörű… páratlan, magához hívó, elcsábító és rabul ejtő… ki tudna ezeknek ellen állni? ! Bár én már rég nem állok ellen ezeknek a gyönyörű tényezőknek… amik egy szépségen ékeskednek… és most már bizton állíthatom, hogy ez a szépség mellettem van. *
Hisagit a hosszas gondolkozásból csak Hana szólongatása zökkentette ki. Hisagi természetesen nem akart ránézni a feleségére, mert érezte, hogy valami szép lassan folyik végig az arcán.
-His… jól vagy?
-Persze!
-Akkor miért nem nézel rám?
Hisagi elengedte Hanát aztán ránézett.
-Így jó?
-Te sírsz?
-Dehogy… csak… nagyon fúj a szél és… azt hiszem kifújta a szememet… ezért elkezdtem könnyezni…
-Nah persze!
-Nem hiszed?
Kaptam föl rögtön Hanát és pördült meg vele, de csak óvatosan nehogy Hana rosszul legyen.
-Ez olyan mint a NASA centrifugája… csináld még egyszeeeer!
-Te akartad!
Fordult meg vagy kétszer. Hana természetesen nem bírta ki sikítozás és röhögés nélkül.
-Oké elég lesz már, vagy elszédülsz!
-Én? Soha!!
-Na mutasd azt a sohát…
Tette le vigyorogva, mire Hana egy kicsit furcsán tántorgott. Hisagi a homlokához csapott, majd megfogta Hana kezét.
-Mit ittál, hogy így dőlöngélsz?
-Ha én azt felsorolom neked! Na várj… ittam… öhm… egy pohár… nem is… képzeld... két pohár teát… és egy pohár kakaót.
-Ennyi?
-Nem elég? Látod ez is mennyire fejen vágott.
-De elég, szerintem még sok is. Na gyere…
-Hova?
-Köveken szerettél volna ugrálni… megvalósítjuk.
-Már repülök is kapi… öhm… szívem!

-Mióta mászkál kavicsokon egy hajó?
-Öhm… ez egy különleges hajó!
-Ahogy gondolod, de én még nem láttam kavicsokon mászkáló hajót. Különben is… mi az, hogy mászkál a hajó? A hajó úszni szokott a vízen.
-Jajj már, de okos lettél hirtelen… nem mindegy, hogy mászkál vagy úszik az a hajó?
-Most, hogy mondod… nekem teljesen mindegy.
A remek társalgás után mindketten vigyorogtak pár sort, aztán megindultak a kavicsok felé, amik egy kicsit nagyobbak voltak mint egy kavics. Ezek már inkább kövek voltak.
-És át is kell hajózni a kavicsokon?
-Te vagy a kapitány… neked kell eldönteni!
-De te vagy az első tiszt, akinek az a feladata, hogy lebeszélje a kapitányt a hülye cselekvésekről.
-Áh te nem hozol hülye döntéseket…
-Úgy gondolod?
-Nem gondolom! Tudom!
Vágott büszke és bölcs fejet Hana, ezt Hisagi egy mosollyal nyugtázta, de van hozzáfűzni valója.
-Hát én például hülye döntésnek ítéltem el azt, amikor hozzákezdtem főzni úgy, hogy az ég egy adta világon nem volt otthon semmi… aztán az sem volt okos döntés, hogy megpróbáljak mosni, abból csak az jött ki, hogy összement az egyik fölsőd, az sem volt remek döntés, hogy részegen megígérjem neked, hogy egy 13-ast tetováltatok a… csípőm környékére.
-Óóóóóóhhhh…
Csillant föl Hana szeme, ekkor Hisagi már tudta, hogy aláírt egy végzetes levelet.
-Ugye nem azt akarod mondani, hogy most menjek el felvarratni magamra azt a 13-ast…
-Naaaaaaaaaaaaaaaa… szívecskééééééém.
-Öhm.
Vakarta meg Hisagi a tarkóját.
-Először hajózzunk egyet.
-Utána elmegyünk?
-Utána… majd még eldöntöm.
-De megígérted!
-Jó oké elmegyünk utána.
Adta meg magát végül, de közben elértek a kavicsrengeteghez is. Pár perces sétálgatás után Hisagi felvett egy kavicsot a földről és szemügyre vette.
-Ennyire érdekes?
-Ennyire szép.
Vigyorgott szélesen , de nagy valószínűséggel Hana már nem bírta a hatalmas várakozást így ismét belekezdett a „hisztizésbe”.

-Oh, de magától borult fel… arra járt egy kósza szellő és hasra vágta!
-Na látod… mondtam én, hogy nem én borítottam föl!
Vigyorgott erőteljesen már-már büszke volt magára, hogy ilyen hülyeséget beszél nap mint nap.
-Én nem látok semmit.
-Most pimaszkodsz?
-Én??? Soha!
-Persze.
-Na mi lesz azzal a 13-al?
-Hát… inkább induljunk már el megcsináltatni, mert úgy is sokáig fogom húzni ezt a dolgot.
-Gyerünk!
Ragadta meg Hana Hisagi kezét. Egy ideig boldogan szökdécselt össze-vissza, de Hisaginak valahogy nem volt ilyen remek kedve. A keze ide-oda rángott Hana miatt, de nem volt szíve szólni neki, hogy hagyja abba. Rettenetesen aranyosnak találta így. De mintha bomba robbant volna a közelben olyan gyorsan torpant meg.
-Mi történt szökdécs királynő?
-Semmi… csak gondoltam nem szakítom ki szegény karodat a helyéről…
-Oh… csak ezért álltál meg?
-Ahha.
-Ezért nem kellett volna.
-Nem baj!
Nyújtott Hana nyelvet ezt a dolgot Hisagi egy fejcsóválással elintézte. A további sétájuk pedig szépen nyugodtan folytatódott. De ahogy közeledtek a tetováló szalon felé Hisagi úgy lassított a tempón, hogy minél később kerüljön sor arra a bizonyos tetoválásra azon a bizonyos érzékeny ponton.
-Betojtál?
-NEM!
Vágta rá rögtön azt a választ ami nem is igaz. De talán Hana nem veszi észre ezt a kicsi hazugságot, viszont most hogy Hisagi jobban megnézte az arckifejezését rájött, hogy nagyon is tudja, hogy szépen szólva tele van a gatyája.
-Fogjam majd a kezed?
-Ugyan már… nem kivégzésre megyek.
-De még is úgy félsz, mintha minimum leszednék a fejedet egy kisollóval…
-Ez szép hasonlat volt édesem gratulálok hozzá!
-Oh hát én nagyon jó vagyok a nyugtatásban, de gondolom ezt már megtapasztaltad.
-Hát hogyne.
-Na gyerünk nyuszómuszó… essünk túl ezen az ígéreten.
-De… de…
-Nincs semmiféle de! Most mész és kész!
Adta ki a parancsot Hana és kezdte el húzni a bejárat felé. Hisagi egy könnyű mozdulattal behúzta a kéziféket és úgy tepert hátrafelé mint a kisangyal.
-Gyerünk máááár.
-Édesem… mi lenne ha rád tetoválnának először?
-Na meg még mit nem! Előbb te aztán én!
-De szívem.
Kezdett el könyörgő szemekkel nézni Hanára, de valami azt súgta neki, hogy ennek nem lesz jó vége. Szinte ki lehetett hallani ahogy dolgoznak a felesége fejében a fogaskerekek.

Miután Hisagi és Hana szépen lerendezték egymást az utcán, továbbra sem mentek el a bámészkodók a környékről, inkább csak még többen gyűltek a mutatványozó Hisagi köré. Pedig ha tudták volna, hogy a feleségével küzd ennyire, akkor nem néznék őt ilyen szemekkel. Mikor elindultak, hogy Hana visszatérjen a nagyközönség fütyülni és tapsolni kezdett.
-Ez szép volt!! Melyik cirkuszban játszik uram?
-Öhm… én nem…
-Ohó… cirkuszos bácsi lettél His drága. Áruld el nekik, hogy bohóc vagy.
-Persze… meg adjak nekik jegyet is a következő előadásomra is nem?
-Lesz következő műsora is? Hol? Mikor?
-Nem lesz…
A tömeg egyre jobban felbuzdult és úgy kezdtek el közelíteni felé, mint ha egy éhes kutyahorda közelítene egy húsos csont felé. Mivel szép nagy lett a tömeg Hisagi ismét megpróbálta kihasználni az alkalmat, hogy elszökjön, viszont Hana éberebb volt mint gondolta. Épphogy megfordult és próbált áttörni a tömegen, Hana már meg is rántotta a „pórázt” így Hisagi szépségesen pofára esett.
-BRAVÓÓÓ!! Ezt egy pantomimes sem csinálta volna jobban.
Kezdett el valaki őrjöngeni a tömegben, aztán aprók koccantak hozzá a földhöz, némelyik aprópénz még Hisagi fejére is ráesett. Pár pillanatos adásszünet után feltápászkodott a földről szépen illedelmesen megköszörülte a torkát mintha mi sem történt volna. Viszont elég gyorsan elszállt az önbizalma hiszen Hana torkaszakadtából röhögött, már-már a földön fetrengett.
-Jobb vagy mint egy pantomimes… mondom, hogy csinálj egy külön műsort nekik.
-Ha-ha nagyon vicces. Na oszoljanak emberek nincs itt semmi látnivaló.
Kezdte el terelgetni az embereket mintha bárányok lennének, de a tömeg csak nem ment arrébb.
-Héééé… vegyek maguknak hallókészüléket vagy mi legyen? Takarodjanak már a szemem elől, vagy én leszek a gyilkos pantomimes.
Kezdett el eszeveszetten kiabálni, erre természetesen már a tömeg is szétoszlott. Hisagi megkönnyebbülve sóhajtott egyet, de aztán eszébe jutott a tetoválás. De már úgy volt vele, hogy inkább nem kötözködik Hanával, mert a végén még a diliházban köt ki. Miután szépségesen becibálódott a szalonba leszakadt róla hatszáz liter víz, meg vagy száz évet öregedett.
-Ne aggódj már nem fog fájni.
-Mondod te… tudod milyen érzékeny az a pont?
-Oh hát hogyne tudnám… a legnagyobb kincs a világon…
-Nem igaz… ti vagytok nekem a legnagyobb kincs.
Mosolyodott el egy kicsikét, aztán nyugtatás képpen megcsókolta Hanát, de kis idő múlva valaki megköszörülte a torkát mögöttük.
-Nem otthon vannak… vagy tetováltassanak, vagy menjenek haza pajzánkodni.
-Uh… elnézést csak…
-Nem érdekel a hülye magánéletük, nyögd ki mit akarsz piszkafa.
-Piszkafa?
Kezdett el rángatózni Hisagi szemöldöke, de mikor megfordult és meglátta a kétajtós szekrényt inkább csendben maradt.
-Egy 13-ast szeretnék.
-Hova?
-Öhm… ide.
Kezdte el erősen mutogatni.
-Te is nézed szivi?
-Hé… te csak tetoválsz. Ne szivizzgess!
-Ne pattogj piszkafa… mert a végén megcsúszik a kezem…