Takeuchi Ryounosuke
3. Osztag
 
Hozzászólások száma : 21
Age : 30
Registration date : 2011. May. 10.
Hírnév : 1
Karakterinformáció
Rang: Tiszt - Kagu - Evil Serpent
Hovatartozás:
Lélekenergia:
    (5000/15000)
 |  Tárgy: Takeuchi Ryounosuke Kedd Május 10, 2011 1:36 am | |
| Jelszó: aeci yuoue
~ Adatlap
Név: Takeuchi (竹内) Ryounosuke (遼)
Becenév: Ryou, Ryo
Nem: Férfi
Kaszt: Shinigami
Szül. ideje: Április 1
Kor:
- Emberként: 23
- Lélekként: ~500
~ Előtörténet
Körülbelül ötszáz éve is meglehet annak, hogy megszülettem. Mint olyan sokan ezen a földgolyón, én is embernek születtem sajnos. Ugyanannak a gyarló kis porszemnek, amiből mára már annyi van a világon. Az anyám belehalt a szülésbe. Sajnálatos eset volt, az apám pedig eltűnt. Árva voltam, bár ezzel akkor még nem igazán törődtem, hisz az hogy a világra jöttem és, hogy az összes folyadékot kisírjam a szervezetemből akkor sokkal fontosabb volt. Egy nő nevelt fel. Mikor akkora voltam, hogy járni és beszélni tudtam ő is ott hagyott. Most már nagyon is frusztrált az, hogy se anyám, se apám, se sincsen. Viszont megélhetés után kellett nézzek, ez pedig igen nagy szó egy öt-hat éves kiskölyök számára, mint amilyen én voltam. Jobb megoldás hiányában lopni kényszerültem és kifejezetten jó tehetségem volt mindehez. Mondhatni született enyveskezű voltam. Mialatt pedig felnőtté cseperedtem sok mindent elloptam már, ételt, ruhát, ékszert, nőt és még sok minden ehhez hasonlót. Mire elértem a huszonharmadik életévemet, még egy gyönyörű kis vérdíjat is kitűztek a fejemre. Sajnos még ebben az évben halálomat leltem. A penge, ami annak a kardnak volt a tulajdona, amelyik az életemet kioltotta, szoros barátságot kötött a szívemmel. Ha egy kard rohan az ember szívébe akkor az is szívrohamnak számít nem? Mikor magamhoz tértem kutya bajom se volt, egyedüli dolog amit furcsálltam az a mellkasomból kilógó láncvolt. Szépnek szép darab volt, csak nem tudtam, hogy miért nőtt belém. Az eszmefuttatásomat egy újabb szamurájfickó zavarta meg. El se tudtam képzelni, hogy ezek még halálom után sem képesek békén hagyni. Valamit elkezdett osztani nekem a szellem létről, meg valami jobb helyről, de sajnos ennek a felét sem értettem. Majd előhúzta a kardját és a markolatával a homlokomra célzott. Csodálkozó fejet vágtam, hogy mégis hogy gondolja azt, hogy egy kardal bármiféle sérülést képes okozni egy szellemnek. Viszont sikerült neki hozzáérnie a homlokomhoz és egyúttal kiütött engem. Miután magamhoz tértem egy teljesen más helyen voltam és a lánc már nem volt a mellkasomban, ez a tény valamennyire megnyugtatott. Egy öreg látott meg az utcán, majd meginvitált magához. Jobb ötlet hiányában elfogadtam az ajánlatot. Egy tea mellett pedig elmondta, hogy hol is vagyok, meg hogy ki volt az a szamuráj aki KO-t adott nekem nemrég. Shinigamik, hollowok, szellemek, Lelkek Világa. Igazán írhatnának erről egy mesét kisgyerekeknek vagy valami. A napjaimat unatkozva tengettem. Fel s alá járkáltam Rukongai területén. Az unalmon kívül különösebb lelki állapot nem gyötört, egészen egy bizonyos estéig. Már megvolt egy ideje annak, hogy ide kerültem, mikor az egyik nap szörnyű émelygés lett úrrá rajtam. Eleinte azt hittem, hogy gyomorrontást kaptam a korábban megevett almától, vagy esetleg valami betegséget kaptam el. Ezeket a gondolatokat viszont hamar elhessegettem, hisz tulajdonképpen szellem vagyok, és azok nem lehetnek betegek. Viszont hamarosan rájöttem, hogy mi okozza a gyomrom rendetlen viselkedését.
Éhes voltam. Eltartott egy darabig, míg rájöttem, hogy ez a bajom, hisz szinte egy örökkévalóságnak tűnt az amikor utoljára ezt az érzést éreztem. Szinte vadállatként rohantam keresni valamit, ami enyhítheti a gyomromat maró érzetet. Végül sikerült belebotlanom, valami túl táplálónak nem mondható, de minden bizonnyal ételnek látszó valamibe. Azonnali elfogyasztásával egyetemben nyugtáztam, hogy az valóban táplálék volt és kifejezetten jót tett most nekem. Mikor visszaértem a nagypapihoz akkor egy újabb leckét sikerült elsajátítanom, mégpedig egy bizonyos Lélektovábbképző Akadémiáról. Kicsit flúgos volt az öreg ezért sok mindent összezagyvált és nehéz volt kihámozni belőlük a fontos információkat, de végül sikerült. Így megtudhattam, hogy éhségemnek köszönhetően akár én is lehetek shiniakármicsoda. Úgyhogy, mint azt mindenki csinálná, azon nyomban eltettem magam a következő napra, hisz mégsem lehetek olyan felelőtlen, hogy este vágok neki a nagy útnak. Másnap reggel egy kis reggeli elfogyasztása után elindultam, hogy megnézzem azt a halálisten csináldát. Alig értem el a kapujához már le is támadtak mindenféle indokkal és papírokkal. Levegőt venni is nehezemre esett, nem hogy még elmondani nekik, hogy nem tudok se olvasni sem pedig írni. :/ Mikor megtudták ezt az eget és földet rengető hírt, akkor eléggé letörtek. Viszont megnyugtattam őket, hogy ha felolvassák amit ír és utána beírják a válaszaimat akkor semmi gond. Így lettem én egy diák, akit még írni-olvasni is tanítani kellett. Ez pedig nem kis fejfájást okozott a tanároknak, de végül is belejöttem. Különösen nem emelkedtem ki semmiből, hisz javarészt harcművészetet tanítottak nekünk, ami nem igazán volt ínyemre, hisz utálom a harcokat. Ez a tanáraimnak is hamar nyilvánvalóvá vált, ezért még jobban rám akarták erőltetni. Pedig tudtommal azért jöttem ide, hogy shinigamivá váljak, nem pedig szadista tanárok célpontjává.
A Dokuval való találkozásom maga volt a kínszenvedés. Minden egy normális hétköznap éjjel történt. Épp másik oldalamra fordultam át, mikor egy nagyon furcsa álomkép épült fel a tudatomban darabkáról darabkára. Egyik pillanatról a másikra a gyönyörű zöld mező és az engem ölelő lányok eltűntek, helyettük egy sötét és végeláthatatlan mocsár vett körbe. Már éppenséggel kezdtem megunni a történések nélküli hirtelen rémálmot, mikor lépések hangjára lettem figyelmes. Vagyis helyesebb, hogyha azt mondom, hogy a hang olyan volt, mint aki a víz tetején fut. Aztán pár pillanat múlva épp mikor a hátam mögé ért volna és felé fordultam volna hirtelen megszűnt.
-Most már igazán érdekelne, hogy ki játszik velem. - vakargattam meg tanácstalanul a tarkómat, miközben lassan elindultam egy véletlenül kiválasztott irányba. Szó mi szó ez volt a legunalmasabb rémálom amit valaha láttam.
-Dícséretes a bátorságod, Ryounosuke. - hallottam egy ismeretlen kígyósziszegéshez hasonló hangot a hátam mögül. Miután megfordultam szerencsém volt találkozni eme hang tulajdonosával. Egy körülbelül velem azonos magasságú zöld izé volt. Vékony volt, fekete színű és méregzöld erezet volt rajta mindenfelé. Nem voltak arcvonásai, csupán egy nagy zöld szeme az arcának a bal oldalán, valamint egy széles gonosz vigyor.
-Ki a rák vagy te?! - köszöntöttem illedelmesen, miután kis híján kiugrottam a bőrömből ijedtemben, hisz az emberrel ilyesfajta teremtmények nem szoktak szembe nézni, pláne hogyha már nem ember és annak a lénynek csak egy szeme van.
-Doku. - válaszolta, bár én csupán kígyósziszegést hallottam az egészből. Látszólag az értetlen arckifejezésem cseppet sem lepte meg, sőt, az arcán lévő vigyor mintha szélesebbre húzódott volna. Egy pillanatra megfordult a fejemben az, hogy vajon hogy nézhet ki, hogyha az egész fejét körbeveszi ez a grimasz, viszont nem volt időm végiggondolni, hisz a pillanat törtrésze alatt támadásba lendült és be is húzott nekem egy eléggé kellemetlenül nagyot amitől kicsit pattogva a mocsár vizén miután megálltam egyből elsüllyedtem.
-Ez nem ér, egyrészt nem voltam felkészülve másrészt nem akarok harcolni veled. Nem is ismerlek. - kiáltottam, hisz eléggé megnőtt a távolság kettőnk között, majd nekiálltam leszedni magamról a nyálkát ami rám ragadt. Nagyon úgy tűnt, hogy vérszemet kapott valamiért, mert a vigyor egyből lefagyott a képéről és egy intésére a mocsárból mindenhonnan hatalmas zöld színű kígyók jelentek meg, akik neonlámpaként világítottak. Csak kapkodtam a fejemet és magamat ide-oda, hogy megpróbáljam elkerülni a támadásaikat. Szerencsére eléggé lomhák voltak, sajnos ez a szellemcsávóról nem volt elmondható, mert míg én a lábatlanokkal táncoltam addig ő könnyedén mögém kerülhetett.
-Szóval nem ismersz? Hát ekkora sértést pont tőled nem vártam volna el. Évszázadok óta élek itt és amiben tudlak segítelek, erre fel te ilyen szavakkal méltatsz engem. Arról nem is beszélve, hogy jobban ismersz mint a saját tenyeredet. - mondta hűvös sziszegő hangján, majd egy erős ütést mért a mellkasomra. Másodpercekig, vagy talán percekig tartott az, hogy nem kaptam levegőt, sőt, mintha az éltető levegő elkerülte volna a testemet messziről.
-Soha sem láttalak. Mégis honnan kéne ismerjelek. Még a nevedet se tudom. - válaszoltam mikor sikerült egy kis levegőt kapnom és megszólalásra kényszerítenem a hangszálaimat.
-Az előbb már elmondtam a nevem. De csak hogy lásd kivel van dolgod, most megteszem újra. A nevem Doku. - lépegetett közelebb, de az arcán láttam, hogy leolvasta az én arcomról a gondolataimat. Tudta, hogy most se hallottam a nevét. Egy pillanatra a kezébe temette az arcát, majd felsóhajtott és újra támadott.
-Ha így akkor legyen így. Ha nem vagy képes meghallani a nevem akkor kénytelen leszek megölni téged. Védd magad! - sorozott meg ütéseivel, rúgásaival és még a neonkígyók is besegítettek neki. Ez valóban az eddigi legrosszabb rémálmom volt, amiből még fel se tudtam ébredni.
-Hagyjatok! - szabadultam ki a támadásokból, majd pár méterrel odébb újra a zöld lény felé fordultam. Szemében egy pillanatra mintha a kíváncsiság villant volna fel, bár lehet, hogy ezt csak én képzeltem oda. A lényeg, hogy az intésére a kígyók megálltak, még mielőtt újra rám vetették volna magukat.
-Talán mondani akarsz valamit? Esetleg utolsó kívánság? - kérdezte miközben egy lépést tett felém. A kígyók is egy kicsivel előrébb csúsztak. Hezitáltam, hisz ez az akció valóban meggondolatlan volt részemről, hisz most legalább egy gyászbeszédet vagy tudom is én mit kéne mondanom.
-Mondd el a nevedet! - a hangom parancsolóra váltott. Ez engem is meglepett, de még jobban az ellenfelemet, ezért gyorsan színlelt magabiztosságot erőltettem magamra, hogy ne bukjak le.
-Hogy megerősödtünk hirtelen. De rendben, teljesítem az utolsó kívánságodat és elmondom a nevemet harmadszorra is. Doku! - a neve hallatára nem csak én borzongtam meg, hanem az egész mocsár morajlott. Végül megvonta a vállát, majd újra támadásba lendült.
-Örvendek, Doku. Remélem, hogy jobban megismerhetlek ezután. - vettem fel egy kényelmes támadó pozíciót, majd minden koncentrációs képességemet arra használtam, hogy a felém irányuló támadásait ki tudjam védeni. Az arcára közben újra visszatelepedett az ördögi vigyor és kíméletlenül osztogatta az ütéseit és a rúgásait.
-Hamarosan fel kell ébredned. - szólalt meg, miközben egymásnak vetve a hátunkat üldögéltünk egy kis kiemelkedő földrészen. A harcot pár perce abbahagytuk és megegyeztünk egy döntetlenben, persze Doku megjegyezte, hogy ez nem így lett volna, hogyha a teljes erejével harcol, de ugyan, ki hisz manapság egy zanpakutounak?
-Értem. Maradnék még, jó ez a kis földecske itt az ülepünk alatt. - válaszoltam, mialatt letöröltem a homlokomról a verítéket. Azért nem semmi ellenfél volt az biztos. Joggal kiérdemli a fegyver megnevezést.
-Egy teknősön ülünk. - válaszolta rezzenéstelen arccal, én viszont annyira megijedtem ettől a ténytől, hogy lefordultam az állatról egyenesen bele a mocsár vizébe, ami teljesen belepett. -Remélem megtartod az ígéretedet. - hallottam még az utolsó szavait, majd minden lassan elfehéredett, azután pedig a sárga árnyalatait kezdte el felvenni. Miután a szememet kinyitottam újra a szobámban találtam magam. Az egyetlen különbség amit felfedeztem az a kezemben pihenő katana volt. Mikor felemeltem nagyon is könnyűnek éreztem, mintha nem is fémből lenne, hanem inkább mondjuk levegőből.
Az akadémián töltött hat év hamar eltelt, pláne azok az évek amik Doku megismerése után következtek. Valahogy sokkal jobb móka volt azzal az őrült szellemmel az oldalamon. Ezt követően következett a vizsga. Az első alkalom volt, hogy valódi hollowwal kerültem szemtől szembe. Ráadásul a tanárok tekintete is mind rajtam volt. Éreztem, hogy Doku szinte izzik a kezembe. Mindig is vérszomjas kis harcmániás volt, így nem csoda, hogy ennyire felpezsdült. Arról biztosíthatok mindenkit, hogy piszokul nehéz volt leverni azt a dögöt. Egész idáig azt se tudtam, hogy ennyi sérülést és törést össze lehet szedni, de végül csak sikerült győznöm Doku segítségével. Igaz, hogy elég nagy pech volt úgy jelentkezni az első osztaghoz, hogy nyakig be voltam bugyolálva, de sikerült felvételt nyernem.
Hosszú évek monoton egyhangúságában éltem, hisz a napjaim mind ugyan úgy kezdődtek, teltek és végződtek. Kelés, reggeli, munka, ebéd, munka, délutáni pihenés, majd a vacsora és az alvás. Nem épp egy élménydús élet az biztos. Viszont egy alkalommal egyetlen hétre elküldtek az Emberek Világába. Helyettesítenem kellett valakit. A legmegfelelőbb kifejezés arra amit éreztem az az, hogy idegen vagyok. Már nem azért éreztem ezt, mert már X éve halott vagyok és most ismét itt vagyok, hanem mert a világ rengeteget változott a halálom óta. Igaz ami igaz nem sok mindenre emlékszem abból amikor még éltem, de ez a világ most határozottan másabb volt. Ilyenkor érzi csak az ember, hogy milyen öreg is valójában, főleg ha nem is ember már.
-Jó napot fiatalember, segíthetek valamiben? - kérdezte tőlem egy bolti eladó miután elbámészkodtam a boltjának a kirakatán. Először megijedtem, hisz egy élő végtére is nem láthat egy halottat, de végül rájöttem, hogy a póttest amiben vagyok a normális emberek számára is látható, ráadásul az öltözködési stílusom is eléggé eltérő volt.
-Jó napot. Miféle segítséget nyújthat nekem? - érdeklődtem vissza. Most a boltos lepődött meg, ez eleinte értetlen volt számomra, de miután újra a kirakatra néztem eszembe jutott, hogy egy ruhabolt eladójával beszélek. Rögtön megértettem a meglepettségének okát.
-Ha nem haragszik meg, megjegyezném, hogy ezzel az öltözékkel eléggé kilóg a tömegből. Ránézésre hagyományőrző, de bocsásson meg ha nem így van. - hadarta gyorsan. Kis időbe beletelt, mire felfogtam, hogy mit is mond. A nyelv is sokat változott a halálom óta, lehet, hogy egy szótár is rám férne.
-Nem, valóban nem vagyok az. Esetleg tudna ajánlani valamit? - szólaltam meg végül. Az eladó csak mosolygott, majd beljebb invitált. Odabenn rengeteg ruha volt, olyanok amiket még soha sem láttam. Az eladó rengeteg ruhát felpróbáltatott velem ezért roppant nehéz volt a döntés, hogy melyiket is válasszam. Végül egy formálisabb öltözéknél maradtam, ami kifejezetten jól állt nekem.
-Köszönjük, hogy nálunk vásárolt. - mondta mosolyogva, miután kiléptem az ajtón. Abból, hogy a nők meg-meg fordultak utánam és egy-kettő szóba is elegyedett velem arra a következtetésre jutottam, hogy mégis van valami a „ruha teszi az embert” mondásban. Vagyis most már van.
Az emberi világban való eltöltött egy hét hamar elszaladt és kénytelen voltam visszamenni a Lelkek Világába. Leginkább a ruházatomat sajnáltam, mert szó mi szó kifejezetten megkedveltem. Végül kicsiny kis szívecském megnyugtatására a kalapot és a kesztyűt az egyenruhám mellé hozzácsatoltam. Eleinte az osztagon belül nem igazán nézték jó szemmel, de idővel megszokták ezen flúgosságomat.
Végül elérkezettnek éreztem az időt, hogy osztagot váltsak. Semmi különösebb súlyos indokom nemvolt minderre, csupán szerettem volna megtapasztalni, hogy más osztagokban milyen az élet és milyenek a shinigamik. Meg különben sem volt igazán az én világom a taktikázás. A sakkozást hagyom arra aki ért is hozzá. Így végül beadtam a kérelmemet és jelentkeztem egy másik osztagba, ahova reményeim szerint fel is vesznek majd.
~ Kinézet
Fényes zöld haja, mindig jelen lévő széles mosolya és behunyt szeme démoni természetet kölcsönöz neki. Shinigami uniformisa annyiban tér el a megszokottól, hogy egy ujjatlan shihakushot visel. Az emberi világban egy egyszerű fekete öltönyt, alatta inget, ezen egy szintén fekete színű mellényt hord, rövid, barna kesztyűvel, barna acél orrú cipővel és szűk fekete nadrággal, amit két barna övvel díszít. Végezetül pedig egy fekete kalap is tartozik a ruházatához, amit általában a szemébe szokott húzni. A kesztyűt és a kalapot furcsa mód az egyenruhájával is szokta hordani ezzel mintegy feldobva azt. Bár szemeit lehunyva tartja (akárcsak Gin), valójában aranysárga szemszíne van, a pupillája pedig a kígyókéhoz hasonlatos. Állóképessége és fizikuma is kiválónak mondható, bár ezek előnyeit ritkán használja ki.
~ Jellem
Rendkívül tisztelettudó. Beszéde kifejezetten nyájas. Hajlamos egyszerre több kérdést is feltenni és mindezt hadarva, bármilyen erkölcsi határ átszabása sem hátráltatja. Ugyanakkor képes arra, hogy nyugodtan beszéljen olyan körülmények között is, amikor a hullámok összecsapnak a feje felett. Rendkívüli megfigyelőtehetséggel rendelkezik, viszont a logikai eszmefuttatásai gyakran zavarosak és érthetetlenek. Mivel harcolni nem igazán szeret, ezért csatáit érzéketlenül és hidegvérrel, a lehető legkevesebb idő pocsékolásával végzi be. Rossz szokása a cigarettázás, valamint hogy képes minden mozgatható tárgyat eltulajdonítani akarata nélkül is, ezeket természetesen mindig visszajuttatja valamiféleképp.
~ Zanpakuto
Neve: Doku (Mérgezett)
Fajtája: Méreg
Shikai parancsa: Piāsu! (Szúrd le!)
Shikai kinézete: A katana pillangókéssé alakul át, valamint emellett egy másik fegyver is létrejön. A másik fegyver alakja körülbelül úgy néz ki, mintha egy kígyó fejét és farkát összeraknánk a teste nélkül. Viszont ez a két rész, a fej és a farok, különválasztható és a kettőt egy fekete energialánc köti össze. A fegyver feji részén egy állkapocs található. Ha valakit megharap akkor abba egy bizonyos mérget juttat, ami elhiteti az áldozattal, hogy a megmart testrész romlani kezd. (ez a méreg csupán hallucinogén anyag, viszont a fájdalom valamennyire valós, azt csupán a személy tudata erősíti fel. Viszont ha a célszemély lenyugszik, akkor a fájdalom csupán az okozott seb súlyosságától függ.)
Támadások:
1# Yūdoku gasu! (Mérgezett füst!) – A technika nevének az elhangzása után a fegyver száját zöld színű füst hagyja el, ami természetesen mérgezett és a méreg hatása ugyan az, mint ami a fegyverben található. Ez a technika egyaránt offenzív és defenzív, hisz amerre a fegyver halad, arra 1-1,5 percig ez a füst aktívan kifejti a hatását.
2# Sunēkudansu! (Kígyótánc!) – A technika alapjába véve illúzió alapú, ugyanis a második fegyver másolatokat hoz létre magából amik, az eredetivel együtt, zöld kígyószerű alakot öltenek. Az összes másolat rendelkezik az eredeti tulajdonságaival. A használó a másolatokat akarata szerint irányíthatja, amik általában kígyó szerű mozgást és viselkedést mutatnak. (a másolatok gyengébbek az eredetinél, egy erősebb ütés eltünteti őket)
Shikai hatásai: A shikai hatására Ryounosuke immúnis lett az egyszerű mérgekre. (a drogok, stb. továbbra is hatással vannak rá, valamint más zanpakutouk mérgeit csak legyengíti, teljesen nem nullifikálja) Aktiválás után a gyorsasága kétszeresére nő.
~ Szeret-nem szeret
Amit szeret:
+ Rejtélyes dolgok;
+ Italozás;
+ Csak úgy megfigyelni személyeket;
+ Nők;
+ Cigaretta;
Amit nem szeret:
– Harcok;
– Fölösleges idegeskedés;
– Ha lenyúlják a cigijét;
– Unalmas társalgás;
– Romlott tej;
~ Felszerelés(ek)
Pár doboz cigaretta, egy fém öngyújtó, egy pillangókés, és a zanpakutouja. |
|
