A Kapitány Hálószobája (11. osztag)

•●•●•• Homálytalan ••●•●•

Kétségtelenül nagy kő esik le a szívemről, mikor megerősítést kapok arra, hogy a babának semmi baja nem lesz attól, mert a szülők a terhesség alatt még tevékenykednek, s egyenesen fellelkesülök, mikor még azt is megtudom, hogy jót is tesz a gyereknek! Bár nem tudom elképzelni igazából, hogy ez miért jó neki, de Kainak biztosan igaza van, hiszen ő erős, és jóképű, és neki van a legforróbb tekintete a világon, amitől egy pillanat alatt képes vagyok elolvadni! *.* Már éppen belekezdenénk a dologba, amikor azonban mégis felmerül az eshetősége annak, hogy mindezt csak azért mondta, hogy könnyebb legyen ágyba, vagyis ezúttal kanapéra cipelni, de minden igyekezetem ellenére képtelen vagyok ellenkezni a tökéletes testnek, amihez a tökéletes lélek is társul ráadásul. Már eddig is gyanakodtam erre, de most már biztos vagyok benne… A közeljövőben vallomást kell tennem neki a kis problémámról, mert mégis csak jobb, ha tőlem tudja meg, minthogy mástól hallja vissza.
Az valahogy magától értetődő, ez az éjszaka az idő és elvesztegetett alkalmak bepótlásáról fog szólni, s különben sem vagyok álmos, arra lesz időm majd holnap, miután visszajöttünk a 4. osztagból a vizsgálatról. Bár lehet, akkor meg azért nem fogok tudni aludni, hiszen a tökéletes gyerekszoba megtervezése biztosan el fogja venni időm nagy részét nem is beszélve arról, hogy többé nem szándékozok „hazamenni” a 10. osztagos szobámba, Kainak ha tetszik, ha nem. >.< Így is elég volt, hogy két teljes hónapot külön kellett töltenünk, bámultam már eleget azt a falat, s ami régen otthonom volt, idő közben kínzó pokollá vált. Szükségem volt már a helyzetváltozásra s az ismerős illatra, így amíg Kai ismét a konyhában babrál – tudja a franc, hogy minek, mert ma már kétszer is vacsoráztam, nem vagyok én kismalac o.O - , ismét azzal foglalom el magam, hogy Kai levetett pólójának illatát szívjam magamba. Annyira hiányzott…
- Meg fogok hízni, nem gondolod? T.T Lehet, máris nagy a fenekem… – tömődök az erőszak hatására, hisz Kai elszánt tekintetéből egyértelmű, addig el nem enged, amíg meg nem ettem mindet. Kérdés, hogy hova fér még, hisz hiába mozogtam az utóbbi pásztorórákban eleget, azért még sem volt olyan régen, hogy azt a levest megettem. Meg a sushit. Sőt, még teáztam is. Amihez járt ingyen sütemény a Kingyoban.
Az illatoknak végül meg sem sikerül ellenállnom, akármennyire is próbálok, s miután felsoroltam a létező összes szép lány keresztnevet, úgy gondoltam, ideje lenne megtenni a vallomást. Még nem tudom, hogy fogadná, hiszen mégis csak komoly dologról van szó, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni, ráadásul mind a ket… hármunkat érinti. A gyermek apjának kilétét is egyértelműsíti egyben.
- Kai… Be kell vallanom valamit és nem biztos, hogy tetszeni fog. – sandítok rá azzal a nézéssel, amit akkor szoktam megereszteni, ha valamit nem akarok elmondani, mert szégyellem. Szerintem eddig is egyértelmű volt, de mégis csak az ő életéről van szó… Nem kívánom megnyomorítani egész életére. Így is épp elég, hogy el kell viselnie engem.
- Többek között a gyermekről is van szó… mármint az apáról, és… Szóval elég egyértelmű a helyzet, és tényleg nem akartam, hogy így történjen, de egyszerűen megesett, szóval… csak azt akartam mondani, hogy én Kaiszexuális vagyok. Nem bírok ránézni másra. T.T – hajtom le fejem tenyerembe, mintha valami súlyos bűnt mondtam volna el, melyet csak pillanatnyi elmezavarom vetített elém. Az a fránya betegség…
Ha nem lettem volna túlságosan kimerülve, Kai biztosan hajnalig folytatja a nosztalgiázást, azonban nem voltam már olyan későn olyan állapotban, hogy folytatni tudjam. Így is karikás szemekkel, kávéra és nikotinra éhezve ébredtem fel; azonban attól tartok, egyik sem tenne jót a lehetséges gyermekem lehetséges egészségi állapotának. Éltető koffeinhez így most teából jutok; Kai tudja jól, hogy gyakorlatilag egy zombi vagyok, míg hozzá nem jutok a fekete löttyhöz, s hála a viszonylagos korán kelésnek – nem lustálkodhatok ugyanis egész délelőtt az ágyban, hisz ki tudja, meddig van nyitva az ügyelet – csak némi smink árán sikerül eltakarnom a táskákat a szemem alatt. Még a friss, reggeli zuhany sem segít nagyon az ébredésnek. Sokkal nehezebb kávé nélkül felkelni, mint azt elképzeltem róla, de akkor sem lesz hiperaktív a gyerekem. >.>
A reggelizés ismét kényes feladatnak bizonyul, az izgalom miatt még Kai sem volt képes rávenni arra, hogy legalább egy kis tamagoyakit egyek az üres pirítósom mellé. Esküszöm, tripla adagot is eszek belőle, csak legyünk végre túl az egészen… T.T Talán ennek, talán a túlzott izgalomnak köszönhetően, de amióta megérkeztem a 4. osztaghoz, folyamatosan rám törnek az ájulások, és már tényleg ideje lenne összeszedni magam, de… Azért mégis csak a percekben kell szembesülnöm azzal, hogy valóban örülhetünk Miyokonak (mert igen, az éjjel sikerült kitalálnunk a tökéletes nevet), vagy csak téves riadó áldozatai lettünk. Ki gondolta volna, hogy ilyen bonyolult lesz a procedúra… Csak mondják meg és vége, legyünk már túl rajta. TTT_TTT

Tárgy: Re: A Kapitány Hálószobája (11. osztag) Csüt. Okt. 21, 2010 3:21 am

!=! Homálytalan... !=!

Magától értetődik, hogy nem fogja azt mondani, hogy a korhatáros jelenete ismétlése károsítja a gyereket! Már ha van gyerek... S eddig úgy néz ki, hogy van. Nem szívesen idézte fel szenvedéssel és a gondolattal való barátkozással eltelt óráit/perceit, kétségtelen jobb dolga volt annál jelenleg. Munkájának szentelte figyelmét, és a tőle telhető leggyorsabban és legérzékibben hámozta ki kedvesét a felesleges ruhaneműből, és közben azon járatta sötét eszét, hogy nem lenne tanácsos hazaengedni a 10. osztagba még egyszer ezt a nőt. Nem csak azért, mert egy pillanatra sem óhajt tőle elszakadni, vagy azért, mert mások társasága korántsem ennyire élvezetes, mint az övé- csupán nem kívánta betaszítani szerelmét kínlódása színhelyére. volt egy olyan érzése, hogy ha viszonozzák érzéseit- már pedig valószínű, hogy viszonozzák, sőt, biztos... Tehát nem csak az ő számára volt kellemetlen az elmúlt két hónap. Homály, kilátástalanság, depresszió, élet értelmét vesztése... mindent újabb, mélyebb lépés követett, ami egyenesen az önpusztításba vezetett. Nem mérgezte magát, nem ontotta a szervezetébe a mérget, de megszenvedte. Mint egy üres, célját vesztett fémdoboz... amit egy kósza járókelő kedvére rugdoshat, úgysem érdekel senkit. Jelentéktelen, nélkülözhető rovar, mait szétcsapnak a falon. Felesleges balek, aki akadályoz minden mást... miközben őrülete egyre jobban elmélyül. Hasonló képen érezte magát, és nem tudott volna kilábalni belőle, ha Vera nem jön hozzá vissza. Nem tudta fékezni magát, mikor azzal a Rennel látta, mintha valaki véres húst dobott volna a mellkasában rejlő, éhező szörnynek. Megbocsáthatatlan... el fogja intézni az összes hímet, aki csak rápillant Verára... húzzon a fenébe az összes a kangörcsével együtt, menjenek tetves arrancarokhoz... -.-
- Lássuk csak.... - térképezte fel a kérdéses területet, majd miután megbizonyosodott az eredményről, élénk szemcsillogással biztosította a helyzet állásáról Verát: - Semmi probléma nincs a feneked méretével. Sőt, igazán kívánatos...- vigyorodott el, és kezdett volna bele kedvenc játékába, ami végén mindkét félen kis izomláz, tökéletes kimerültség és kielégülés lett volna úrrá, azonban tökéletesen megmerevedve emelkedett fel Veráról. Feszült képpel várta a folytatást, mely előtt igyekezte felidézni magában az összes szingli Seiretei hím nevét, arcát és lakhelyét, ahol látogatást kell ejtenie. Igazán kellemetlen, de nem megengedhető, hogy az a pribék, aki magját Verában hagyta, büntetlenül, és élve mászkáljon... Rohadt életbe, hogy az a pillantás minden marhaságot az eszébe juttat! Kasztrálni... személyesen fogja kasztrálni Seiretei... a világ összes hímjét! -.- Merev, dermedt tartása felengedett, fagyos, sötét pillantása rögtön szelíddé vált, amint asszonya befejezte a mondókáját, és mellkasából megkönnyebbült sóhaj szakadt fel.
- Ennél jobb hírt nem is mondhattál volna.- vetette rá magát Verára egy elégedett vigyor kíséretében, és az eddig gonoszan doromboló mellkaslakó dögöt száműzte, mivel túl sok bepótolni valójuk volt, és hát... hiába olyan tökéletes ő, egyszerre csak egy dolgot végezhet teljes beleéléssel.
A reggel túl korán érkezett meg, azt sem tudta, hol van. Leginkább a puha, meleg test lepte meg, amibe teste beleütközött, mikor fordulni akart. Első gondolata az volt, hogy az egyik random szuka maradt mellette szigorú kikötése ellenére, de aztán megérezte a szívfacsaróan ismerős illatot, és szeme rögtön felpattant- lila gülüi nem tudtak hinni a látványnak! A Nő pedig igenis, ott feküdt mellette, édesen szuszogva! Kedve lett volna magára húzni, mohón csókolni... mégis nikotindobozát ragadta meg, és indult a konyha felé, hogy teát főzzön. A pirítós mellé pedig vajat, sajtot, szalámit pakolt, ám érdekes módon nem hogy neki, de még Verának sem ment le egy falat se a torkán... illetve kínkeservesen, de lenyomták azt az egy-egy darab kenyeret, aztán a 4. osztag felé vették útjukat. Megérkezésük után pedig gyakran hasznosíthatta félelmetes reflexeit, hiszen Vera kismilliószor esett össze. Még a vak is megérezte volna rajta, hogy idegei pattanásig feszültek, miközben a végleges ítéletre-megerősítésre vártak. Szeme lázasan csillogott, rá sem tudott nézni Verára, végig Yuu-chan szívszerelmét követte a tekintetével, majd tört rá egy pillanatra a szédülés, amint kiderült: igen, apa lesz... Vera gyereket fog szülni neki. Az eddig is nyilvánvaló pedig furcsa hatással volt rá: kiverte a víz és ordítani tudott volna a helyzet okozta elégedettségtől, mégis néma maradt. Odalépve jövendőbeli feleségéhez, megfogta a kezét, és mozdulatlanul hallgatta végig, hogy mi vár rájuk: sorozatos kontrollok, szülés, gyerekszoba készítés, éjjel-nappal felébredés... hihetetlen, felfoghatatlan tény, melynek kézzel fogható bizonyítéka lesz! Mennyivel jobb így, hogy attól a nőtől kapja majd meg egy nap termékenyítő képességének bizonyítékát, akit szeret... Míg Verát ellátták még néhány dologgal, ő kivonult elszívni egy szál cigarettát, aztán beszólt Verának, hogy egy kis dolga akadt, mindjárt jön. Percek... félórák... mind azzal teltek, hogy menyasszonya holmiját gyömöszölte bele táskákba, és vitte át a saját szobájába, hogy saját ruháit addig helyük felére bepakolva úgymond közös otthont teremtsen. Fürdőszobai pipere holmik... kád mellé rakva, hogy rögtön lehessen látni. Gyantakészlet is ... a női lét ezen részeire nem volt kíváncsi. A sminkkészlet meg a tampon, amihez alig bírt hozzáérni, a tükör mögötti szekrénybe került ( bár a tampont inkább dobta volna ki, pár hónapig úgyse fog kelleni, minek égesse az ember szemét, mikor borotvazseléért turkál a szekrényben... -.-" ), azután pedig Shunpoval rohant vissza a nőért, akit karjaiba kapott azonnal, amint meglátta.
- Sokáig voltam el... De van neked egy meglepetésem.- csókolta meg, aztán kézen fogva vezette hazáig, miközben arról kérdezte, mit mondott neki dr. Chiyo-chan.

Tárgy: Re: A Kapitány Hálószobája (11. osztag) Szomb. Okt. 23, 2010 8:09 am

•●•●•• Homálytalan ••●•●•

Minden izgalmam s tartásom ellenére Kai nem haragudott, amikor közöltem vele, hogy Kaiszexuális vagyok. Pedig attól féltem, hogy rémisztő lehet, esetleg elijeszthetem, s biztos nehéz lehet azzal a tudattal élnie, hogy ha van gyerekem, akkor teljesen biztos, hogy ő az apja. Abba nagyon még nem mertem belegondolni, hogy fog majd a gyerek kinézni… Melyikünk testalkatát örökli, hogy vajon olyan mélynövésű lesz-e, mint én, vagy olyan magas, mint az apja… Remélhetőleg viszont inkább Kai génjeit örökli majd mindenben, hiszen ő tökéletes, és tudja is magáról, míg én, hát én nem vagyok az. A kimerítő nap viszont a mai sokadik együttlétünkkel végződik, amin igazából meg se kéne lepődnöm, hiszen Kai eléggé szexcentrikus, és hát, egy ilyen tökéletes testnek ki tudna ellenállni? Különben is elég pótolni valónk van, ami az utóbbi heteket, hónapokat illeti. Persze, arról Kainak nem kell tudnia, hogy teljesen tisztában vagyok azzal, hogy mindenféle olcsó, könnyen megszerezhető nőcskék jártak ki-be a hálószobájába, egyszerűen érzem, hogy így volt. De… már belefáradtam. Nem akarok még több félreértést. Csak egy kis nyugalmat, egy kis időt, amit békében eltölthetünk, kettesben. Egyszerűen elfelejtem majd őket… S ha szerencsém van, ő is, mintha soha nem is léteztek volna. Tökéletesen azonban képtelenek vagyunk kiradírozni, hiszen a nyomok ott maradnak, de nem vagyok hajlandó engedni, hogy árnyékot vessenek kapcsolatunkra, többé nem! Igen, féltékeny vagyok, ami szerintem teljesen jogos, hiszen azt hiszem, bátran nevezhetjük komoly kapcsolatnak azt, ami van köztünk. Nem mintha a házasság fogalmát egyáltalán lett volna időm felfogni, mert éppen… szóval mindig el voltam foglalva valamivel, na. >.<;;;;;; Ápolni kell a sebeket, mielőtt azok elfertőződnek, s az együttléteknél nincs jobb, ami képes lenne ilyen jól begyógyítani őket! Surprised

A reggeli nyűglődés egyértelművé teszi számomra, hogy nem csak én vagyok ideges. Csupán az unszolásra adom meg magam, s tömöm magamba a szendvicset, az idegesség újabb szintjeivel pedig út közben ismerkedek meg. A zuhany és a tea sem frissített fel eléggé, s ha nincs Kai, biztos, hogy a földön kötök ki ájultan. Ám végül biztonságban megérkezünk a 4. osztaghoz, ahol egyenesen a kapitány fogad minket, mintha egy kicsit is fontos vendég lennék.
Kai kezét ezután úgy szorítom végig, mintha az életem múlna rajta. Kis híján még ajkaim is szétharapom idegességemben, mikor a vizsgálatok eredményét közlik velünk: tényleg gyereket várok. Ami eddig csak illúziónak tűnt, most valóssággá vált; megfordíthatatlan, megváltoztathatatlan. Ha nem tudnám, hogy most valóban a 4. osztagban ülök vőlegényem kezét markolászva s lila szemeim Chiyo-chanra függesztve, el se hinném, hogy tényleg valóság mindaz, amin most átmegyek… Amit most hallok. Tegnap ilyenkor még valószínűleg képen röhögtem volna a tükörképem, ha azt mondja nekem, hogy ma Kai menyasszonyaként hallgatom a terhességre vonatkozó különböző instrukciókat, mivel fog járni, milyen tünetek ütközhetnek ki rajtam, mire kell felkészülnöm, satöbbi. Ráadásul mindenféle pelenkázó szakkört és hasonlókat is szerveznek a Nőegylet kezdeményezésére, s lelki szemeim előtt meg is jelent a magában morgó Kai, amint egy műanyag babával gyakorol. A helyzet komolysága ellenére mégis megengedek magamnak egy elfojtott mosolyt, végül is másnak nem kell tudnia arról, min nevetek. Bár kétségtelen, Kait, nem taszíthatom bele ilyen helyzetbe, úgyhogy ha nem akar, természetesen nem kell velem jönnie, így is elég, hogy a főzést helyettem vállalja. Apropó, gyerekszoba… Mi még nem élünk együtt, s csak nem állíthatok be egy szép nap, gömbölyödő pocakkal, hogy „Drágám, beköltöztem!”, másrészről pedig nem lenne merszem hozzá szegezni a kérdést. Még Chiyo-chantól sem mertem megkérdezni azt a dolgot, ami tegnap olyan kínos helyzetbe hozott, s természetesen sokkal könnyebb volt arcomat Kai mellkasába fúrni s halkan nyöszörögni ezáltal jelezvén, hogy megint valami bajom van. Szerencsére helyettem is összeszedettebb, s bár szemem sarkából láttam ugyan, hogy igencsak elvigyorodott a kérdésen, a válasza mégis megnyugtató, s hatalmas kő esett le ezzel együtt a szívemről. Nem árt neki… Nem lesz gyagya… Sőt, segítünk is vele! *.*
Hogy Kai ezután mit ügyködött, arról fogalmam sem volt, s az újabb vizsgálatokat a különböző felvilágosítások követik. Még az időbeosztásomat is át kell rendeznem, hogy kontrollokra járhassak, na meg el lettem tiltva az edzésektől és a harcoktól. Csak tudnám, hogy közöljem ezt a taichouval. o.O
Néhány órába telt ugyan, mire végeztem, s ezután tölthettem azzal az időt, hogy a mindenféle prospektussal s egyéb ajándékokkal megtömött csomagot markolásszam idegesen, míg szívszerelmemre s valódi gyermekem valódi apjára (tehát nem hallucinációra) várok. Természetesen a hülyébbnél hülyébb képzelgésekre, hogy biztos megijedt és itt hagyott, meg hogy soha többé nem is akar látni, most is időt szakítok, de a tökéletes jegygyűrűmet megszorítva újra és újra azzal bíztatom magam, hogy biztos csak dolga van, azért késik ennyit. Persze én is elindulhattam volna hozzá, de ha egyszer megígérte, hogy értem jön…?
Némi késéssel bár, de tényleg megérkezett, hogy mint valami idilli jelenet részeként vethessem bele magam karjaiba, hogy kérdésére válaszolva számoljak be mindenről, amit Chiyo-chan mondott. Még csak a legfontosabb napirendi pontokat soroltam fel, amikor Kaihoz érve valami változást tapasztalok. Macska épp intenzíven rág az ajtó előtt valami nem használt papucsot, s beérve pedig még idillibbé s már-már nyálassá varázsolva a képet látom, hogy a holmijaim, gyakorlatilag minden helyet kapott ezzel eldöntvén az összeköltözéses dolgot. Azonban ráérek mindezt alaposabban elemezni s megszemlélni… Hiszen a babáért jelenleg tenni kell. Chiyo-chan is megmondta, hogy mivel segítünk a legjobban neki! Surprised

The End