- Igen, ismeretem Kuchiki Byakuyát. Egyrészt pont az ő kisugárzása miatt döntöötem úgy, hogy a 6. osztaghoz fogok csatlakozni. Úgy gondoltam, hogy az ő vezénylete alatt tényleg megerősödöm. - ránéztem a parton heverő vizes köpenyre. - Szerintem sincs jól ez a helyzet... Miért lenne jobb valaki csak azért, mert a neve elé odaírja, hogy nemes? Vagy azért jobb ember, mert több pénze van? Sokkal több olyan ember van, aki a gazdagság és a hírnév álcája mögé rejtőzik, miközben egy aljas hazug... Sokkal jobb lenne, ha az emberek elfelejtenék az ilyet, és a valódi énjük alapján ítélnének meg másokat. - szóltam, és ültömben felnéztem a holdra. egy felhő kúszott be elé, így a parton is sötétebb lett.

Tekintettel arra az apró tényre, hogy soha az életben nem lógtam még ki, kissé kezdett rajtam elhatalmasodni a pánik. Érdekes... mit is keresek én itt? Áááh, hogy hagyom magamt lazulni... ilyen se volt még.
Az újhullámú gondolatmenetem elülte után lehunytam a szemem, és úgy hallgattam a tengert. Sikerült egyfajta félálomba zuhannom, amiből Yuke kérdése zökkentett ki. Na szép, itt beludni...
- Kérdés? Lényegében nem tudom mit kérdezhetek és mit nem. óhh, meg is van... mi a kedvenc kajád? És a kedvenc italod? - kérdeztem felélénkülve. Bár nem valami nagy téma, a semminél jobb, és számomra különös fontossággal bír. - Én általában összedobok valamit, amiből sok sikerül, és ezért valakinek mindig adok. Ha van hozzá kedved, egyszer főzhetek neked is valamit. - néztem rá, egyenesen a szemébe.

- Nem, még nem harcoltam bountoval, de mindenképpen szeretnék. Lényegében annyi volt a hadnaggyá válásom, hogy az elődöm lemondott, és a kapitány letesztelte az elődjeit. Mindenki kapott egy küldetést, és így én lettem a megfelelő személy, legalábbis szerinte. Én még mindig nem vagyok biztos magamban... - fontam magam köré a karom. - Ha gondolod, akkor bármikor csinálhatok neked valamit... te is szereted a csípőset? Remek, akkor adhatom önmagam főzés közben. - nyúltam el a homokban. Legszívesen bevetődtem volna a hullámokba, mert az álom már teljesen kiment a fejemből. Holnap, illetve... akkor, ha megvilágosodik, olyan leszek majd, mint egy zombi. Pontosítva, egy epres nyalókás zombi.

- Rendben van, most már úgyis tudod, hol lakom... - szóltam, majd arra eszméltem, hogy Yuke a levegőben tart, és nekem magyaráz. Mit ne mondjak, a több száz méteres mélység a frászt hozta rám. Míg éltem, addig is iszonyodtam a magasságtól, és úgy tűnt, ez így is maradt. Bár most, miközben koncentráltam, a félelem mellett valami jóleső izgalom, kicsi boldogság is átjárt. Végülis sikerült megállnom a levegőben, és Yuke is elengedett. - Ez elképesztő... - suttogtam. Tudtam, hogy a shinigamik erre is képesek, de ez valami egészen más volt...

- Nem is tudom. Végülis nekem ez a hely ugyanolyan, mintha az Emberek Világában lennék. Jó, tudom, hogy ez hülyeség, mert ez a hely teljesen más... - pillantottam a levegőn fekvő Yukéra. Elég extrém helyzet volt ez nekem, még szoknom kellett. Kissé zavartan köhintettem, majd folytattam. - Végülis is igazad van, ez egy másik hely. Mi, annak idején, úgy neveztük a halál utáni létet, hogy Túlvilág. Azonban itt is ugyanúgy meghalhatunk, mint ott...- kicsit elárasztottak életem emlékei, és belémmart a bátyám utáni sóvárgás. Vajon mi van vele? Boldog? Milyen jó lenne látni...
Gyorsan megdörzsöltem az arcom, hogy magamhoz térjek. Tilos erre gondolnom. Már máshol vagyok, más az életem. - Tudod, néha iszonyatosan hiányzik... - vallottam be teljesen zavarban. Micsoda szégyen lehetek a szemében...

- Te tényleg segítenél nekem? - pillantottam rá meglepődve. Nem jutott még eszembe, hogy visszamenjek oda, ahol egykor éltem... ahhoz talán túl gyáva vagyok. A mellettem levő Shinigami arcát megvilágította a Hold, így megint szemügyre vehettem az arcélét, és megállapíthattam, hogy mennyire vonzó. Inkább a kisugárzása miatt. Leginkább talán amiatt, hogy segítene egy számára vadidegen "embernek".- Nagyon kedves tőled... Még nem mertem elmenni az egykori élőhelyemre egyszer sem. Attól félek, hogy ha elmegyek, valami megtörik bennem, és nem tudok ide visszajönni, vagy megőrülök... - sóhajtottam. - De én benne vagyok, egyedül lehet nem lesz annyira nehéz. Mellesleg... mindenféle segítség nélkül szívesen főzök neked valami csípős kaját, Mit szeretnél? - mosolyogtam rá. Még senkinek nem beszéltem ilyen őszintén magamról, és eléggé meglepett, hogy pont neki beszélek erről. Végülis, úgy három- négy órája ismerhettem meg. Legszívesebben megölelgettem volna, amiért ilyen kedves, de tekintve, hogy ő fekvő helyzetben van, én meg törökülésben, a kissé bonyolult kivitelezhetőség mellett félreérthető is lenne. Így hát maradt a hálás mosolygás...


{ Én benne vagyok! Küldök neked egy PÜ-t ^^ }

>>> Tengerparti kiruccanás Mitsuval ♥<<<

A hátra levő idő kellemesen telt, míg sétáltunk a városon át a tengerpartra. Már alig vártam, hogy kibújhassak kicsit a hétköznapok fárasztó menetrendjéből, és jól érezzem magam, ráadásul Mitsukoval jöttem, ami megkoronázta ezt a csodás napot. Verőfényes napsütés, tökéletes idő, plusz szívem hölgye. Mi kell még egy jó naphoz?! Ahogy közeledtünk a part felé, úgy árulkodtak a különböző jelek arról, hogy nemsokára elérjük úti célunkat. Sirályok repültek magasan az égen, és érezni lehetett a friss tengerparti levegőt, emelett hallani lehetett a tenger morajlását, a víz hullámzását. Leértünk a partra, és belőlem egyből kibújt a kisördög, alig tudtam visszafogni magam, hogy ne induljak meg rohanva a víz felé és húzzam magammal Mitsut ruhástul, cuccostul mindenestül.
- Akkor szerintem keressünk egy nyugis helyet. - mondta Mitsu, amivel teljesen egyetértettem. Nyugis hely, távolabb a tömegtől, kettesben, romantikusan. Gyorsan pásztázni kezdtem szememmel a partot, hogy merre van valami jó hely. Szemem akaratlanul is a tengerre vetődött közben. Végül megláttam egy üresen álló magányos pálmafát, ami elég árnyékot is nyújtott és viszonylag közel van a parthoz, viszont nyugodt helyen van.
- Az ott jó is lesz szerintem. - mondtam jókedvűen, majd elindultam a fa felé, még mielőtt valaki lefoglalná, bár azt megölném biztosan, ha valaki ezt tenné. Kicsit messzebb volt a hely, mint aminek látszott, de eltökélten haladtam felé, egyik kezemben a hűtőládámmal, másikban pedig Mitsuko kezével. Pár pillanat múlva odaértünk a fához, és én azzal a lendülettel lepakoltam a hátitáskám, meg a hűtőládám, és egyből átváltottam fürdőnadrágra. Eléggé felszabadult voltam, pedig lányok előtt nem szoktam így viselkedni, bár nem volt szégyellni valóm, még sem voltam az az izompacsirta. Reméltem, hogy nem hoztam a frászt Mitsura a ezzel a gyors manőveremmel. Ruháimat elpakoltam, majd hozzáláttam, hogy beköltözzek a délután hátralevő részére a tengerpartra. Kipakoltam a hatalmas pokrócot, a törülközőmet, aztán elkezdtem keresni a napolajat. Néhány másodpercnyi keresés után tudatosult bennem, hogy otthon hagytam, rémült arccal néztem Mitsukora. Mi lesz, ha ő sem hozott? Futhatok haza akkor a sajátomért. Pedig olyan gondosan megterveztem mindent, erre egy olyan dolog, mint a napolaj kimaradt. Pedig az kell ide, ha nem akarunk ropogósra sülni a tűző napon.
- Otthon felejtettem a napolajat. - mondtam kissé lelombozódva és leültem a pokrócra. Reménykedtem, hogy hozott magával Mitsu napolajat, és nem kell vissza shunpoznom érte a 13. osztaghoz.