//Usake Tedeko vaizardá válása//

Shun tekintetének gyilkos villanását csak egy gúnyos mosollyal viszonozom. Már épp kényelembe helyezem magam, amikor kiderül; nem lesz nyugtom. Masaki új ruciján nézek egyet, és azon gondolkodom, hogy miképp fog megbirkózni a cölibátussal. Nem lesz egyszerű az már biztos. Bár az is kétséges, hogy egyáltalán felszentelték-e. Megrázom a fejem, majd tovább henyélek. Eközben Katai megint mindent tudni akar. Rossz szokása, jó volna, ha leszokna erről. Shiori pedig már a változásba kezdett sráccal küzd. Hm, elég jól bírja, sőt még a lányt is sikerül arrébb taszítania. Hatalmasat ásítva fordulok vissza a többiek felé, amikor Aya-chan tűnik fel a látómezőmben. Ezt követően egy ököl érintését érzem a gyomorszájam környékén, ami azzal jár, hogy felordítok és egy hernyót utánozva vonaglani kezdek.
- Hát szervusz Yuu! Tudtommal azt üzentem, hogy Te gyere, nem azt, hogy Te, és a Pincsid. - szól kedvesen, míg én a halálomon vagyok. Azután sokkal kedvesebben fordul hadnagyomhoz, amit nem értek. Miért van az, hogy mindig én fogom ki a brutális személyiségét? Persze a cigimre esek, s nem csak kiégetem a ruhámat, de még be is oltódik az a szar.
- Nem tehetek róla! - kiáltok utána még mindig szenvedne, miközben megpróbálok feltápászkodni - Egyszerűen levakarhatatlan!
Nagy nehezen sikerül felkelnem, majd morcosan leporolom magam. Miért kell mindent erőszakkal megoldani? Nem élhetnénk békében és szeretetben? Ehh, mindig is jót röhögtem az ilyen kamudumákon. Shun pedig beavatja Katait a Vaizardok titkába. Nem mondom, ő lett volna az utolsó,a kinek ezt elmondtam volna magamról. Egy elejtett mondat, amit nekem kellesz megmagyaráznom. Igazából nem is tudom, hogy hogyan kezdjem el. Visszaülök a kőre, majd jobbomat az arcom elé emelem. Érzések, emlékek kavarognak bennem. Mennyi dolog történt már azóta, hogy sikerült igába hajtanom a lidércet. Aizen... Akitől kaptuk ezt az átkot, mely' egyben ajándék is. Szellemi részecskéket gyűjtök a kezembe, majd egy függőleges rántással megidézem hollow-maszkomat. A szervakkal és ábrákkal díszített álarcot félre tolom, így már láthatóvá válnak aranysárgán izzó íriszeim. Hangom eltorzult, s valami megfoghatatlan sötétség árad belőle.
- Tudni akarod az igazságot? - kérdezek vissza, miközben egy nagyobb löket reiatsut szabadítok fel. Szokásos ezüstkék aurám körbeleng, de most egy fekete körvonal is látszódik. - Vaizardok vagyunk, mind. Kivéve persze Aya-chant, aki halálisten. Amikor egy Shinigami eléri képességeinek határát, onnan már nem képes tovább fejlődni. Nos, Aizen és később Urahara is azt kutatta, miképp lehet eltörölni ezt a határt. Végül sikerrel jártak, bár nem sokon múlott, hogy meghaljunk. Tessék, ez az igazság. Nem vagyunk hollowok, mert képesek vagyunk halálisteni képességeket használni. De Shinigamik sem vagyunk, hisz' a lidérc erőket is uraljuk. Ha elárulsz minket... Megöllek...
Lehunyom szemeimet, azután egy intéssel eltüntetem a maszkot. Utolsó mondatom még néhány másodpercig lebeg közöttünk. Kiérződött a hangomból, hogy komolyan gondoltam. Újabb vitaminrudacskát veszek elő, és rágyújtok. Remélem, most már békén leszek hagyva, s nézhetem a küzdelmet. Majd akkor ugrom be a „ringbe", ha már eléggé eluralkodik Usaken a belső hollowja.

Mialatt körülöttünk zajlottak az események, én ezzel mit sem törődve a milliomodik kérdésemet is feltettem Yuusukénak, aki eddig még nem sok válasszal tisztelt meg. A millió-egyedik kérdésembe viszont egy másik résztvevő vágott bele.
- Gyakorlatilag viszont nem haltunk meg, hadnagy úr, és nem kéne mindent bevenned, amivel etetnek Seireitei-ben... - majd a cigijét elnyomja a közeli sziklafalban folyatja mondandóját. - Mondjuk úgy, hogy Aizen kísérleti patkányai lettünk... - kis hatásszünetet hagyva - A kapitányod is tud róla mesélni bőven, hogyan szerzett egy lidércet "albérletbe"...
Kijelentése igazán letaglózott. Elsőre értetlenül nézek rá, majd Yuusukéhoz fordulok magyarázatért, aki persze még mindig inkább hallgat és néz levegőnek, minthogy válaszra méltasson. Már éppen Neki esnék, mikor egy újabb személy közeledik felénk.
- Hát szervusz Yuu! - köszön, majd "baráti" üdvözlésképpen egy jókora gyomrost ad az említettnek.
- Nem tehetek róla! Egyszerűen levakarhatatlan! - panaszkodik kislány módjára.
~Persze, ha én nem felügyelném, akkor kicsoda? - tekintek rá a szokásos lenéző arckifejezésemmel.
- Tudtommal azt üzentem, hogy Te gyere, nem azt, hogy Te, és a Pincsid. - mutogat felém, miközben végigmér majd, hogy nyomatékosítsa mennyire is örül Yuunak újabb gyomorszájon vágást ad Neki.
A következő pillanatban ez a kedves idegen, mintha megkergült volna, úgy viselkedik. Rövid színjáték után kislányos bájjal támad le.
-Sziaaaaa! Aya vagyok, a vaizardok bébiszittere, és egyben a 11. osztag ex-kapitánya. - köszön és néz rám olyan ártatlanul, mintha ma született bárány volna.
Az egész helyzetet nem tudom mire vélni, és még az itt lévő emberek is zakkantak. Egy darabig értetlenül nézek a lányra, mikorra végre eszembe jut, hogy be kéne mutatkoznom.
-Katai Siraseru. Örvendek?! - mondom ki hallhatóan bizonytalanul, de bármennyire is próbálnám nem sikerülne másképpen, így inkább nem is magyarázkodom.
-Hadnagyi rangon vagyok a 8-dik osztagban. - teszem hozzá.
Közben elgondolkodtam, hogy tudomásom szerint nem léteznek ex-kapitányok, mert a kapitányok vagy előlépnek a 46-ok tanácsába, vagy a királyi testőrségbe, vagy meghalnak, de hogy rangjukat vesztetté váljanak, ez felfoghatatlannak tűnik. Mint ahogy eddig nagyjából minden, amivel itt találkoztam.

Ez alatt a "szerencsétlen" fickót olyan kidou technikák fogságába ejtik, amilyenekkel még soha nem találkoztam vagy maximum "tankönyvben" láttam. A védőfalak mögött pedig a srác láthatóan elég rossz állapotban van, mert megkezdte az átalakulást hollowwá. Az egyik jelenlévő pedig már be is ment, gondolom én, hogy végezzen vele.
~De mire ez a felhajtás? Mi ez az egész? Valami hülye szektás rituálé, ahol balul járt lelkekkel játszadoznak? - fut végig az agyamon és talán még tovább is töprengenék rajta, ha nem érdekelnének más témák.
Közben Yuusukénak sikerült magához térnie az előző sokkból és mintha már tudomásul venné, hogy létezem. Visszaül a telephelyére és, mintha esti mesére készülődne úgy viselkedik. Arcát a kezébe temeti, majd...

...egy pillanatra mintha elveszíteném az eszméletem és mikor újra sikerül látnom ott van előttem Yuusuke az arcán egy furcsa maszkkal. Hihetetlenül erős szellemi energia áramlik belőle, amitől nehézzé válik a légzésem. Erős, de egyben romlott is ez a hatalmas energia, amit felszabadít. Olyan fojtogató, gonosz, elnyomó, hogy már szinte a rosszullét környékez tőle.
- Tudni akarod az igazságot? - kérdezi fellengzősen, majd mintha még nem lenne elég, további energiát szabadít fel, ami már számomra a felfoghatóság és leginkább elviselhetőség határát súrolja.
Amióta Yuusuke tölti be a kapitányi rangot az osztagunkban, még sosem volt alkalmam élesben találkozni az erejével. A belőle áradó reiatsu rideg kékre festi a levegőt körülötte, melyben időnként sötét gonosz átáramlások látszanak. Félelmetes látványt nyújt és még félelmetesebb ezzel a mérhetetlen erővel párosítva.
Hangja is megváltozik, torz démoni hatást kelt teljes lényével.
Mikor már a fulladás határát súrolva szememet alig bírom Yuusukén tartani, csak akkor szólal meg újra.
- Vaizardok vagyunk, mind. Kivéve persze Aya-chant, aki halálisten. Amikor egy Shinigami eléri képességeinek határát, onnan már nem képes tovább fejlődni. Nos, Aizen és később Urahara is azt kutatta, miképp lehet eltörölni ezt a határt. Végül sikerrel jártak, bár nem sokon múlott, hogy meghaljunk. Tessék, ez az igazság. Nem vagyunk hollowok, mert képesek vagyunk halálisteni képességeket használni. De Shinigamik sem vagyunk, hisz' a lidérc erőket is uraljuk. Ha elárulsz minket... Megöllek... - ér mondandója végére, amit megkönnyebbüléssel fogadok.
Egy legyintéssel eltünteti magáról a maszkot és végre fellélegezhetek. Bár igyekeztem emelt fővel viselni megpróbáltatásaimat, de az élményt, hogy újra képes vagyok lélegezni tüdőm köhögéssel hálálja meg. Rövid idő múlva már akár, el is felejthetném a dolgot, mivel sikerül teljesen magamhoz térni, de az események feldolgozásához szükségem van egy jókora fejszellőztetésre.
-Sétálni mentem. - vágom Yuusukehoz, aki nem tűnik túl meglepettnek a kijelentésemen.
-Mikorra dolgom lesz, visszajövök. - bár igazán nem tudom miért is vagyunk itt, de küldetésként kezelem és inkább nem kérdezek, mert most több választ kaptam, mint akartam.

A tapasztaltak és hallottak igen csak felborították eddigi stabil elképzelésemet a világról és működéséről. Elárulva éreztem magam és leginkább mindenkire haragudtam. Bár a látottak teljesen újszerűek voltak, valahogy mégis ismerős borzongást váltottak ki belőlem. Mintha nem először éreztem volna ilyet. Annyi minden kavargott a fejemben, hogy képtelen lettem volna egy dologra koncentrálni. Így némi meditációt követően igyekeztem csak arra törekedni, hogy innen egy darabban érkezzek haza, aztán majd a nyugodt környezetben lesz időm gondolkodni. A meditáció segített és tisztább fejjel indulhattam vissza többiekhez.
A séta és meditáció után szótlanul ülök vissza Yuu mellé és várom, hogy közöljék mikor lesz szükség rám.

//Usake Tedeko vaizarddá válása//

Naaagy ártatlan szemekkel pislogtam Yuu-chanra és hadnagyára felváltva, miközben a vaizard fél elregélte, hogy kik is azok a vaizardok.
- Yuuuu-chaaaaa~n! Azért előadhattad volna kicsit gyengédebben is...
Mondtam neki kissé morcosan, hiszen szerencsétlen hadnagyát eléggé lesokkolta ezzel az egésszel, aki nem sokkal a történet elregélése után távozott is. Ráadásul meg is fenyegette. Mondjuk jó, én is ezt tettem volna, hiszen elméletileg én védem őket, már amennyire tőlem telik. Igaz, lassan már tök gyengusnak érzem magam mellettük, hiszen ők lényegében vaizardok, én meg csak egy egyszerű shinigami.
- Remélem nem fogja szét szedni az a vadállat odabent...
Pillantottam Shiori és Tedeko harca felé. Már elég csúnyán benne voltak a harcban, és az átalakuló srác egyre veszélyesebb technikákat használt. Bevallom, kicsit aggódtam Shio miatt...
- Az hiszem, hogy én megyek be Shio után. Esetleg ellenvetés?
Pislogtam körbe, hátha látok ellenkező felet. Max. ha van, majd Toshi-chan lecsapja, vagy valami. Mindenképp szerettem volna még az elején letudni a harcot, hiszen ki tudja, hogy a későbbiekben milyen erős lesz. Nekem meg nincs olyan maszkizém, hogy hirtelen a duplájára növeljem az erőmet. Szóval minél hamarabb letudom, annál egyszerűbb lesz, és annál kevesebb sérülést szenvedek el.
- Masaki, te meg ne morogj... Toshi-chan kezd megint morci lenni.
Dobtam fejbe a kezembe kerülő kaviccsal, hátha észhez tér.