Út a dinnyéhez :3 - magánküldetés //Lezárva//

Engedély: van ^^
Mesélő: nincs, mi alakítjuk a történetet
Résztvevők:
Shihuru Natsuki
Love Triste

Sajnálatos módon a forró Hueco Mundoi sivatagban található Las Noches városában, mint kiderült, nincs éhséget és szomjúságot egyaránt ontó finom gyümölcs, más néven dinnye...
Egy "fiatal" espada járt a fehér falak közt fel, s alá, remélve, hogy ez csupán egy tévedés és mégis van gyümölcsük, ám rá kellett döbbennie, hogy ez a sivatag közepén mégis lehetséges. Fejét szomorúan lesütve visszabattyog szobájába és ott elővesz egy érdekes könyvet "A cápaember!" címmel, ám mielőtt belekezdhetne, megzavarják...
Egy nála alacsonyabb beosztású arrancar kopog az ajtaján, majd Love szavának eleget téve be is lép a szobába. Kissé meglepődik, mikor "Love-sama"-nak szólítják, ám eszébe jut, hogy az espada cím ezt is magával hozta. Figyelmesen végighallgatja az arrancar mondanivalóját, melyből kiderül, hogy tudja, Love mit keres és azt is tudja, hogy hol találni olyat... Mint kiderült, dinnyét legközelebb Karakura Town-ban lehet szerezni, ám oda nem lehet csak úgy engedély nélkül távozni, főleg akkor, ha egy olyan hűséges Aizen szolgáló próbál meg meglépni, mint Love. Ha nem vigyáz, a végén még akár árulással is vádolhatják és mivel ezt semmiképp nem akarja megkockáztatni, így miután megköszöni az arrancar információit, máris elindul Aizen-samához, hogy megkérdje, nincs-e valami sürgős feladat az emberek világában...
Úgy tűnik az espada ma szerencsés, hisz' amint elújságolja a problémáját Aizennek, az kedvesen rábíz egy küldetést, s megengedi neki, hogy ha elvégezte a küldetést, akkor még maradhat dinnyézni.
Lovenak több sem kellett, máris összekapta magát, s elindult, hogy megnyitva egy gargantanát, Karakura Town-ba érkezzen. Közben gondolatai a rá bízott küldetésen járnak... A nemrég a városba küldött arrancar alakulat egy részét furcsa lénye támadták meg, amikről egyszerűen nem bírtak beszámolni. Mégiscsak többre mennek, ha egy espada végzi el a munkát, még ha önös érdekből is megy az emberek világába. Love a küldetését úgy képzeli el, hogy először nyomban dinnyéért megy, majd utána jár utána a dolognak.
Megérkezvén Karakura Town-ba, szemét meresztve egyből a dinnye keresésen járt az esze, sőt a tettei is. Megindult az egyik utcán, remélve, hogy útjába akad egy bolt, ahonnan szerezhet egy kis dinnyét. Mivel Love eléggé tisztességes, így nem akarja kihasználni azt, hogy az emberek nem látják, így hozott magával egy kis aprót, amit az előző küldetésén zsákmányolt... Nagy örömére nemsokára meg is lát egy közeli "dinnyelerakatot", s irányát a felé vette...

Hatalmas ásítások akartak belőlem előtörni az irodalomóra kellős kezepén. Szinte sírhatnékom támadt, amikor arra gondoltam, hogy mennyi idő van még hátra... A tanárra pillantottam, és megállapítottam, hogy unalmas. Ugyanúgy, mint az órája. Semmi jó előadásmód, semmi jó előadói tehetség. Nem tartja, még csak nem is akarja tartani a közönséggel, vagyis velünk a kapcsolatot, a szemkontaktust... Stánalomra méltó. Bár már az is megkönnyebbülést hozott, hogy már csak ez az egy óra van hátra, és utánna vége a tanításnak. Én, és még pár osztálytársam, akiknek nem sok tervük volt a nyárra, vállaltuk, hogy egy nyári kurzuson veszünk részt irodalomból. Hát igen, csakhogy a tanár nem sok újat tudott elmondani. Legalábbis nekem nem... Számoltam a perceket a kicsöngőig. Ideje is volt, hogy elszabaduljak innen, mert egyre több furcsa energiát kezdtem érzékelni a közelben. Őszintén szólva már mehetnékem volt, és éhes is voltam. Szerettem volna venni valami gyümölcsöt... a sok, csípős ételt ugyan nagyon szerettem, azért néha mégis kell valami "egészségeset" is enni. Most kapásból a dinnye jut az eszembe, amit imádok. Veszek egy tucattal, és otthon meg is eszem. De mi ez a reiatsu? Ennek előtte azért utánna is kell néznem. Végre felhangzott a kicsöngő. Felkaptam a fekete táskámat, és szinte kirohantam a teremből. Bár egyszerűbb útnak véltem volna az ablakot, és abban is biztos voltam, hogy semmi bajom nem lenne, mert amennyit én már ugráltam ilyen magas helyekről... azért a kevésbé megbotránkoztatóbb megoldást választottam, és őrült módjára leszáguldottam a lépcsőn. Napok óta valami furcsa reiatsut érzek. Mintha valami - valaki nem bírná magát kontrollálni. Bár annak a kinyomozása elég hosszú lenne, hogy ki is az. ráadásul úgyis mindent nekem kellene csinálni.
Az utcára is kiértem végre, és közepes tempóval vettem az utamat kedvenc zöldségesem-gyümölcsösöm felé. Kedves öregember vezette a boltot, mindig félretette mit kértem. Remélhetőleg most is lesz nálla dinnye, mert senki mástól nem vagyok hajlandó vásárolni. A többi áru mindig pofátlan, és egy csomó pénzt kérnek az árukért... Melettem elhúzott egy gördeszkás srác, és miközben próbáltam nem utánnaszólni, arra gondoltam, hogy ő nem is tud se Soul Societyről, se a Quincykről, se a hollowokról. Teljesen átlagos, normális életet él. Vajon én vágyom-e olyanra? Talán pont meg vagyok elégedve azzal, amit kaptam. Szolgálom a jót az erőmmel. Csak azt teszem meg, amit helyesnek vélek... Megint az a furcsa reiatsu. Ráadásul egyre erősebben érzékelem, tehát közeledem felé. Milyen jó hogy előtte Quincyskedem, utánna eszek. Apró sóhajtással jeleztem a külvilág felé is, hogy mennyire örülök a hírnek. Benyúltam a táskámba, hogy nállam van-e elegendő mennyiségű Seele és Gintou. Megállapítottam, hogy van. Lassan elértem a várva várt utcát, és befordultam. Kicsit kutattam a tömeget, majd megpillantottam, amit kerestem. Egy lány volt az, vagy egy arrancarr, vagy egy Espada. Ha jól láttam, az én kedvenc gyümölcsös boltom előtt állt, és a dinnyéket fixírozta. Na neeeem, abból te nem eszel... - gondoltam elszántan, és gyorsan arra indultam. Lefékeztem előtte, és a tömeg nagyot nézhetett, amikor elkezdtem beszélni egy villanyoszlophoz. Legalábbis ők ezt hihették, de én láttam azt, amit ők nem - egy arrabcar lányt.
- Hát te meg mit keresel itt? - pillantottam rá nem valami kedvesen. Rossz tapasztalatim voltak az arrancrokkal, mind gerinctelen és gonosz volt. - Ha a dinnyét akarod, el kell keserítselek, mert az nekem kell. - szóltam, és a dinnyék felé pillantottam. Rohamosan fogyatkozott a számuk, és a pult előtt megláttam ácsorogni egy nagyon fura kislányt is. A sapkája alól mintha igazi nyúlfülek lógtak volna ki.

Út a dinnyéhez :3 - magánküldetés //Lezárva// AnimeGirlWithPurdeyBunneh11

Odabattyog a dinnyéshez, de szomorúan tapasztalja, hogy a gyümölcsök már eléggé megfogyatkoztak. Elkezd azon gondolkodni, hogy hogyan tudná oly' módon megszerezni a dinnyét, hogy az emberek ne vegyék észre egy lebegő dinnye távozását.
Ahogy ott gondolkodik a megoldáson, észrevesz egy közeledő, nála ugyan gyengébb, de határozott lélekenergiát. Nem tudta mihez hasonlítani, mert még sosem érzett ilyen energiát. Az ismeretlen reiatsu tulajdonosa hamarosan feltűnt egy lány alakjában, s nem győzött egyből az espadára ripakodni, aki hogy ártatlanságát bizonyítsa, felmutatja a kezében lévő aprópénzt, majd így szól;
- Ugyan miért ne vehetnék dinnyét, ha fizetek érte? - kérdez vissza, majd húzni kezdi a száját a jövevényre. Lehet, hogy a többi emberhez képest látja őt, ám úgy tűnik nem bírja felmérni erejét, hogy lássa a köztük lévő különbséget. Love-ot ez nem zavarja, inkább tovább folytatja a beszélgetést;
- A nevem Love Triste, espada vagyok... De ez szerintem neked is feltűnt... Mondd csak, te mi vagy? Mert nem halálisten, az biztos, sőt azt sem érzem, hogy te egy ember lennél különlegese képességgel... - szavaiban elrejthetetlenül hallatszik a gyerekes kíváncsiság, mely nem hagyja nyugodni. Bár úgy tűnik a lány szavai ellenségesek, talán ha ő nem kezdeményez harcot, akkor nem is lesz...

//Úgy gondoltam, a lányról majd te írsz. ^^//

Kissé megelpődve tapasztalom, hogy nem akar egyből megtámadni, vagy valami ocsmányságot csinálni. Érdekes volt, valamiféle "kedvesség" is érződött belőle. Arra volt kíváncsi, hogy mi vagyok. Éreztem, hogy jóval erősebb nálam, így nem lenne esélyem nála, ha harcba bocsátkoznánk. Ha ki akar nyírni, úgyis megteszi...
- Én Shihuru Natsuki vagyok, egy Quincy. Még nem találkoztál Quincykkel, ugye? - szólaltam meg kissé bizalmatlanul. - Rendben van, felőlem vehetsz dinnyét... - beszéltem kitartóan az oszlophoz továbbra is egy öreg néni nagy csodálkozására. Kezdett zavarni, hogy húsz méteres körzetben egyedül én látom az Espada lányt, Love-ot. - De hogy akarod elvinni? Szerintem sokmindenkinek feltűnne, ha egy "láthatatlan" lény felemelné a dinnyét, és elslattyogna vele. - pislogtam egyet rá, majd újra a dinnyékre pillantottam. Egyelőre nem tudtam eldönteni, hogy ez most "barátkozós" vagy "hátbatámadós" típusú egyén. A kislány továbbra is ott álldogállt a pult előtt ,és elmélyülten tanulmányozta a gyorsan fogyó dinnyék csökkenő halmazát. Pár pillanaton belül az is nyilvánvalóvá vált, hogy miért fogynak ilyen gyorsan az ízletes gyümölcsök. Egy középkorú nő a barátnőjével és egy- egy dinnyével isietett el mellettünk, miközben ezt mondta:
- Hihetetlen, hogy az egész városban már csak itt lehet dinnyét kapni...
Ez csöppet sem javított a kedvemen, és a pult felé fordultam. Az Espada hölgyike úgyis megtámad, ha meg akar, én nem kezdek harcot. Csak akkor, ha egy embert kever veszélybe. Vagy táplálkozni akar, és egy embert szemel ki erre a célra. Bár most inkább dinnyét látszik ehetnéknek. A kislány felől egyre intenzívebb reiatsut érzékeltem, és meglepődve fordultam felé. Rájöttem, hogy az ő különös reiatsuja zavar már napok óta. Lehet, hogy nincs tudatában a képességének, vagy még képtelen irányítani? Azonabn amikor felénk fordult, világosan láttam, hogy Love-ot is látja, nem csak engem. Aztán szó nélkül benyúlt az utolsó két dinnyéért, és felemelte őket.

Úgy tűnik a lány nem akar harcolni, sőt még illedelmesen be is mutatkozik, melyből kiderül, hogy ő egy Quincy. Love még sosem találkozott ilyen emberekkel, így azt sem tudja, hogy mire képesek, habár hallomásból értesült arról, hogy mikor Aizen elhagyta Soul Societyt, az ellene törő Shinigamik között volt egy Quincy is. Mégsem tudta, hogy mire számíthatna egy harc során, de ez most valószínűleg nem is fog kiderülni, hisz' nem ezért jött ide.
Szemével a lányt követi, aki most a bolt felé fordul, ahol már csupán két dinnye ékeskedik és egy furcsa kislány felkapja mindkettőt. Love értetlenül áll, mivel nem tudja elhinni, hogy a dinnyék ilyen egyszerűen elfogytak, majd komolyabb ábrázatot vesz fel, mikor a kislány egyenest rá néz, szinte lyukat égetve rajta. Nem tudja, hogy mögötte van-e valami érdekes, így a háta mögé tekint, de pár járókelőn és parkon kívül semmi különöset nem vesz észre, így visszafordul, de a kislány még mindig őt nézi, majd pillantása a Quincyre téved.
- Lát minket... - jegyzi meg a nemsokkal mellette álló lánynak, majd hirtelen eszébe jut, hogy mi is van kislánynál... Dinnye! Ráadásul az utolsó kettő, amiből egy Lovenak kellene. Ez a gondolata is félbeszakad, mikor megérzi a kislány reiatsuját, ami körbelengi a helyet.
Már éppen szólni akarna, mikor egyszer csak egy árnyék vetül rá. Elnéz jobbra, elnéz balra, de sehol semmi, közben az árnyék egyre szélesebb lesz körülötte. Tekintetét az ég felé kapja, s egy nagy tárgyat lát felé közeledni. Nem tudja kivenni mi az, de mielőtt egyáltalán elugrana, a nagy tárgy túl gyors és nagy csipogás közepette rázuhan az espadára, maga alá temetve azt. A becsapódás nyomán nagy légáramlat süvít végig az utcán, ami eléggé szokatlan egy ilyen derűs nyári napon.
Egy ember sem sérült meg, mivel mindenki elhagyta a területet a kifogyott dinnye készlet miatt. A Quincynek is kijut a csodálkozásból, hisz' ami Lovera zuhant az imént, az egy hatalmas plüsskrokodilnak tűnik. Csupán gyaníthatja, hogy az espada még életben van a hatalmas állatszerűség alatt...

Nagyot pislogva fixíroztam a kis emberlányt, és felé léptem.
- Figyelj csak, az nekünk.. nekem kellene. - szóltam, majd az Espadára pislogtam. Hamarosan valami csipogást hallottam meg, és egy hatalmas plüsskrokodil zuhant Love-ra. Ráadásul hangokat adott ki... Ledöbbenésem teljes volt. Azonban önkéntelenül a hatalmas játék alatt lapuló lány segítségére siettem. Igyekeztem eltolni róla, több- kevesebb sikerrel. Mosolyogva figyeltem, ő is a határtalan ledöbbenés állapotában volt.
- Tudod mit? Keressük meg együtt ezt a kislányt, és szerezzük vissza a dinnyéinket. - nyújtottam felé mosolyogva a kezem, hogy segítsek neki felállni. Vártam, hogy mit fog reagálni rá, és mosolyogva vártam. Végülis, egy jó szövetség sosem árthat a szent cél érdekében. Napok óta friss dinnyére vártam, és nem fogom hagyni, hogy egy szadista kislány, különleges képességgel elszedje előlem a csemegémet... Ráadásul egyszer megpróbálhatok szemet hunyni afelett, hogy mi vagy ki az, aki a szövetségesem. Mondjuk felettébb szimpatikusnak tűnik...

A hatalmas krokodil alatt fekvő lány nagyon mozdulatlanul és értetlenül hever. Szemei még most is szinte kidülledve csodálkoznak az átélt emléken. Szerencsére nem sokat kell az állat alatt fetrengenie, mivel kap egy kis segítséget az iménti Quincy leányzótól.
A lány kérése, ami az összetartás és a csapatmunka lehetőségét rejti magában, Lovenak tetszik, így egy bólintással jelzi, hogy társul a lánnyal a dinnye megszerzésének érdekében. Feltápászkodva a földről első dolguk körbetekinteni, hátha a kislány hagyott maga mögött valami nyomot. Nem is kell sokáig kutatni, a nyom egy reiatsu forrás, mely biztos tőle származik, hisz' az előbb már megtapasztalták, hogy milyen is.
Elindulnak a dinnyeárus standjától ellentétes irányba, és lefordulnak egy utcán, még pont időben, elkerülve a kíváncsiskodó emberek tekintetét, akik a becsapódás hangjára tódultak össze. Hát ige, az emberek már csak ilyenek, ha hallanak valami szokatlant, már csordába vegyülve indulnak el felkutatni a számukra különösnek vélt eseményeket.
A két lány tovább folytatja útját egy közeli gyárszerűséghez, ahol nagy valószínűséggel autókat készítenek. Erről árulkodnak az udvarában tárolt roncsok is, amiket a lányok akkor vesznek észre, mikor beugranak a hátsó kerítésen.
- Nem tudom, hogy mit akarhat itt... De remélem időben visszaszerezzük a dinnyéket... - szólal meg Love, majd reménykedve tovább indul a belső udvarnak vélt tágasabb terület felé. Itt már olyan kocsirakásokat lehet észrevenni, hogy 3-4 autó is egymásra van passzírozva, valószínűleg a helymegtakarítás végett. Vas illatú levegő járja át a helyet. Elég furcsa, hogy egy kislány pont egy ilyen helyen bújjon el, na de ilyenek a gyerekek, nem? Mégis, be kell vallani, hogy nem egy átlagos gyereket keresnek. Nem elég, hogy látja a hollowokat, de még ilyen furcsa dolgokat is tud művelni. Mivel az állatból is ugyan azt az energiát lehetett érezni, amit a kislányból, így abban is biztosak lehetnek, hogy ez a kislány képessége, ám ez még nem jelenti azt, hogy ez az egyetlen is...

Miután különös szövetségünk megköttetett, útnak indultunk. követtük a kislány reiatsuját, és hamarosan egy elhagyott gyárhoz értünk. Miután sikeresen bemásztunk az udvarra, szembesültünk a ténnyel: koszos, elhanyagolt hely volt ez. A belső udvarnak vettük utunkat, és ott egy lerakóhelyhez hasonlatos helyre bukkantunk. Agyonasznált, roncs autók egymás tetejére rakva... rejtély, hogy miért egy ilyen helyen bújik el a lány. De ha mondjuk még csak most kapta meg a képességét, és még nem tudja irányítani, lehetséges hogy ez a hely a menedéke, a mentsvára. Ide bújik el, itt próbálgatja az erejét... Emellett lehet hogy van egy otthona, ahol a szerető család várja... De volt benne valami furcsa, ami a régi önmagamra emlékeztetett... nagy levegőt vettem, és benéztem egy kocsiba. Találtam benne egy pokrócot. Te jó ég... csak nem hajléktalan az a lány?
Tovább lépegettem, és megálltam egy fekete Volvo roncsainál.
- Akárhogyis, szerintem bent van az a lány. Remélhetőleg még nem falt fel minden dinnyét... - néztem fel az épületre. Ránéztem Love-rra, majd közelebb mentem az épülethez. - Szerintem menjünk be, okés? - pillantottam rá újból.

Az udvarban egyre bentebb mentek, s egy idő után úgy tűnt, hogy csupán egy ajtó vezet be az épületbe. Mivel odakint nem érezték reiatsuját, így valószínűvé vállt, hogy odabent kell majd keresni.
Love egy ideig ugyan téblábol a roncsok között, hátha valami nyomra talál, de sajnos nem járt sikerrel, így visszatér a Quincyhez, aki rámutat arra, hogy ténylegesen az épületben kell keresni a lányt. Love is egyetért ezzel, így elindulnak az ajtóhoz.
Elbaktatnak a bejáratig, ami egy eléggé rozsdás ajtó. Love lassan elfordítja a kilincset, majd hangos nyikorgás közepette az ajtó is kinyílik. Belépve az előző udvarhoz hasonló látvány fogadta őket, habár itt az autók összefele szerelésén volt a hangsúly, nem pedig a szétszerelésen. A gépek most nem üzemelnek, valószínűleg leltárazhatnak, vagy a cégnek meg gyűlt a baja valamelyik számlájával, esetleg nincs forgalmuk. Sok lehetőség szóba jön, de mind ugyan oda vezet, ami nem más, mint az, hogy a két lányon és a kislányon kívül aligha tartózkodik valaki az épületben.
Akár szét is válhatnának, ám ez nem olyan jó ötlet, hisz' különválva nem tudnak segíteni egymásnak, főleg ha ismét valami nagy dolog zuhan rájuk... Love értetlenül tekinget jobbra-balra, nem igazán tudja, hogy merre kéne elindulni, de sietni kell, mert fene tudja mi lesz a dinnyékkel. Mivel most már van egy társa, így a Quincy felé fordul, hogy ketten tudják megvitatni a kérdést;
- Nem szeretnék szétválni, de egyedül dönteni sem... Merre induljunk szerinted? - kérdezi, majd újra eltekint jobbra, s balra. Most egy csarnok szerűségben állnak. A csarnok mindkét oldalán van egy-egy ajtó, ami valószínűleg más-más helységekbe visz. Ahol most tartózkodnak, úgy tűnik, hogy az autó alkatrészeket tárolják, mivel elég sok ládát lehet felfedezni...

Lassan haladtunk az épületben. Enyhén szólva nyilvánvaló volt, hogy jóideje senki sem használja. Tényleg remek rejtekhely ez... jól el lehet bújni. A ládák között itt-ott felfedeztem egy-egy csokispapírt. mind ugyanolyan márkájú volt. Ráadásul nekem is ez volt a kedvencem. Úgy tűnik, van bennünk valami közös... Hamarosan két ajtót találtunk. Mindkettőről éreztem, hogy sokat vannak használva. Összevont szemmel gondolkoztam, hogy melyik is lenne a jó választás. Ekkor Love fordult delém, és rém nézett:
- Nem szeretnék szétválni, de egyedül dönteni sem... Merre induljunk szerinted? - egyre több meglepetést okozott nekem ez az Espada. Akikkel eddig talákoztam, egyből ki akartak nyírni... de ő még a szövetségünk előtt sem támadt rám. Rápillantottam, majd válaszoltam:
- Nos, őszintén szólva úgy érzem, mindkettőt sokat használja. Te is érzed, ugye? - néztem rá. - Szerintem próbáljuk meg a jobb olalit. Ha az nem jön be, akkor megyünk a másikon, rendben? - mosolyogtam rá, majd el is indultam. Úgy láttam, nincs sok ellenvetése Love-nak, ennek felettébb örültem. Úgy tűnt, van bennünk valmi apró közös is. Benyitottam, és meglepődve tapasztaltam, hogy egy szoba-féleség van itt berendezve. Egy régi matrac, rajta pár pokróccal, párnák, néhány plüss és magazin. Egy sarokban egy nagyobb táskában egy halom ruha volt, bár azok sem a legújabbak. - Volt egy ilyen sejtésem, de nem gondoltam volna komolyan, hogy ez a lány hajléktalan... - szóltam csendesen.

- Valóban mindenfelől érezni a reatsujának jelenlétét... - válaszol a lánynak, majd gondolkodóba esik. Mivel az kislány ereje ennyire bejárja ezt a helyet, az biztos, hogy sokszor megfordul itt, sőt, ez azt is jelenti, hogy eléggé ismerheti a helyet. Ez könnyebbé teszi neki az elrejtőzést, hisz' ha eléggé le bírja korlátozni az erejét, akkor a most őket körülvevő reatsu miatt akár nem is veszik észre. Viszont az is lehetséges, hogy nem bírja, így meg fogják találni, hiába van elbújva.
A Quincy javaslatának eleget téve elindultak jobbra és benyitottak az ottani ajtón. Úgy tűnik ezt a szobát enyhén átalakították, hisz' raktárhelyiség helyett most leginkább egy szobához hasonlítható. Az ajtón beljebb lépve fel lehet fedezni, hegy egy matrac pár pléddel valószínűleg ágyként funkcionál, továbbá egyéb tárgyak is fellelhetők, amik arról árulkodnak, hogy itt egy ember élt/él.
Ahogy a helyet nézik át, a Quincy egyszer csak tesz egy megjegyzést, miszerint a kislány valószínűleg hajléktalan. Love-nak igazat kell adnia, mert tényleg ez a legvalószínűbb.
- Senkinek sem lenne szabad egyedül lennie, de ő mégis... - sóhajt egyet az espada, majd elfordul a Quincytól, hogy az nem lássa szomorú arcát. Lassan megfordul, majd az ajtóhoz sétál.
- Az ereje... Az erejével tartja fent magát minden nap... Megszerzi amire szüksége van, de nem bánt senkit, csak aki az útjában áll... - ekkor eszébe jut, hogy Aizen - sama pont egy ilyen erő kinyomozásával bízta meg. Lehetséges, hogy a kislány bánt el az arrancarokkal? Minden esetre akármilyen kislány lehet valaki, ha a képessége erős és ráadásul tud is vele bánni...
- Itt nincs semmi ami számunkra érdekes lehet, javaslom menjünk a másik ajtóhoz... - szól, s kinyitja az ajtót, majd visszanéz a Quincy-re valamiféle reakcióra várva...

- Rendben van, mehetünk. - mosolyodtam el szomorúan. Igazat adtam az Espadának. Nehéz egyedül lenni. én is így éreztem magam. Miközben lassan a másik ajtó felé indultunk, én is megszólaltam. - Szegény kislány... ha ennek vége, mindent meg fogok azért tenni, hogy valaki magához vegye. - szóltam, majd valami rossz érzésem támadt. mielőtt beléptünk volna a másik terembe, megálltam, és szembefordultam az Espadával. - Mondd csak, Love. - néztem a szemébe és kutattam nem-e hallgat-e el valamit. - Ugye nem akarod bántani ezt a lányt? Mert ha igen... - biztosan tudta, mire gondolok. Valószínűleg a legkisebb erőlködés nélkül végezni tudna velem, ha akarna... jól tudom felmérni a környezetemben levők erejét. Ő legalább kétszer erősebb volt nállam. Mélyet sóhajtva vártam a válaszát, amikoris furcs csipogást hallottam meg. Olyasmi volt, mint a plüsskrokodil. Felkaptam a fejem, és egy gigantikus, rózsaszín pelyhes valami közelített a fejem felé, majd el is talállt. Jó nagy ütést mért rám a súlyos valami, én pedig a földre kerültem. Leginkább egy rózsaszín plüss elefánthoz hasonlított a rám nehezedő tárgy. Nagyot tüsszentettem a felkavarodó portól, és igyekeztem talpra állni.

A quincy rábólintott a távozásra, így kimentek a szobából, s átvágva a nagy termen a másik ajtó felé igyekeztek. Love ekkor újra szétnézett a teremben. Habár az előző szoba lakájosabb volt ennél, úgy tűnik ennek a teremnek a berendezéseihez, tárgyaihoz nem nyúltak, s már így vannak egy jó ideje, ezt bizonyítja a rájuk került por réteg is.
Az ajtóhoz érve, mielőtt beléphettek volna, a quincy útját állja Love-nak, s feltesz neki egy kérdést, amiben arról kérdezi, hogy nem-e bántani akarja a kislányt. Love először nem is tudja, hogy mit kéne felelnie erre, ám eszébe jut, hogy miért is jött ide elsődlegesen, ami pedig a dinnye. Az, ha a különleges erő, amit keres az a kislány, az csak másodlagos számára, azt majd a végén elrendezi.
Mielőtt szólhatna védelmében, az előtte álló lányra rázuhan egy rózsaszín színű tárgy, ami leginkább egy elefánthoz hasonlítható, majd miután földet ér, felpattan, s berohan azon az ajtón, amin korábban ők is keresztül akartak menni. Úgy tűnik az ajtó lengőajtó.
Love először köpni nyelni nem tud, csupán a rideg csodálkozás, ahogy a teljesen valószínűtlen dolgok egymás után következnek be. Lassan feltekint a plafonra, de nem talál rajta semmi érdekfeszítőt. Lehajol a quincyhez és felsegíti, majd így szól;
- Jól vagy? Nem ütött túl nagyot? - kérdezi, majd mikor látja, hogy a lány többre-kevésbé egészben van, így folytatja - Akármi is volt az, bement abba a szobába! - szól, miközben nagy levegőt vesz, s az ajtó felé mutat.
Lassan közelebb lép az ajtóhoz, s jobb kezével belöki. Nem lát semmi fenyegetőt, ami életüket veszélybe sodorhatná, ám mielőtt belépne, behajol, s szemével a plafont pásztázza. Mivel nem talál semmi állatforma dolgot, így belép a szobába, amiről kiderül, hogy egy hosszabb folyosó, s a végén egy másik ugyan ilyen lengőajtó van. Valószínűleg itt hozzák be az alkatrészeket, amiket abban a raktár helyiségben tároltak, ahol előbb voltak. Hátrafordul, hogy megnézze a quincyvel minden rendben van-e, s mivel úgy tűnik egy kis fejfájáson kívül nincs baja, máris visszafordul a folyosó felé, s tovább indulna, mikor az egyik padlólap felemelkedik helyéről, s odébb dől. Love kicsit meghátrál, mivel nem tudja, hogy mivel lesz dolga. A kinyílt padlóból ekkor két tapadó korongos csáp jön elő, amitől majd' frászt kap, s akár sikítana is, ha nem lenne jobban meglepődve. A hirtelen jött eseményektől mozogni sem tud, csupán egy helyben állva lesi az eseményt, miközben a csáp dereka köré fonódik, ám úgy érzi, mintha a testrész hús helyett inkább pamutból lenne...

Love felsegített, és ezért némiképp hálás is voltam. Csak éppenséggel a neki feltett kérdésre nem felelt... Vetettem rá egy oldalpillantást, és olyan érzésem volt, hogy ebből még baj lesz. Nem akartam, hogy valami kísérleti nyúl legyen a lányból majd Aizen keze alatt... vagy ami rosszabb, ne kísérletezzenek vele... Nagyot sóhajtottam, majd mélyeket lélegeztem. Sikerült alaposan bevernem a jobb vállamat, aminek nem nagyon örültem. Még nem tudtam a magaménak minden Quincy technkiát, és így a törött vagy sérült végtagokkal foglalkozó technikától is messze álltam... Nem mintha annyira sérült lennék.
Love belépett némi extrás akció után a következő "terembe", ami lényegében egy újabb, rövidebb folyosó volt. Ott pedig, mikor én is beértem. egy levegőbe emelkedett love-ot láttam meg, akinek a dereka köré polipcsápok csavarodtak. egy hentai anime is megirigyelhette volna a jelenetet, mert a csápok igencsak erőteljesen szorították a lányt. Nagyot pislogtam, mert néhány csáp felém is elindult. Hyrenkiaku-val elléptem előle, és materializáltam az íjam. Egyetlen pontos lövéssel kiszabadítottam Love-ot, majd a "sebből" kijövő tömés azonban meggyőzött róla, hogy ez is csak egy plüss. még egy nyilat lőttem ki, ez azonab a mélyedésben levő polip fejét vette célba, és sikeresen el is találta. Ezután hagytam eltűnni a nyilamat, és tovább indultam. Lehet, hogy ez kicsit brutális bánásmód volt szerencsétlen plüssel szemben, de ha nem én teszem ezt vele, akkor őművel valamit le velünk. - Szerintem a közelben van. - jelentettem ki, majd felemeltem egy dobozt. Alatta pont az a plüssnyúl volt, amit a kislány délután szorongatott. Felemeltem, és a kezemben tartva léptem tovább. Az arcomhoz emeltem a plüssnyulat, és megállapítottm, hogy átható dinnyeillata van. Nem, ez nem jelenti azt, hogy mindkettőt megette...

A lány a furcsa események sorozatától eléggé ki volt már ütve, ám az a pillanat, mikor a köré csavarodó csápokat lelövi a Natsuki, egyből felébresztette, amint megérezte annak kibocsátott reiatsuját. Érdekes volt látni a lány technikáját, mivel eddig még sosem találkozott quincykkel.
A polip "kileheli" lelkét, majd jobban szemügyre lehet venni, hogy Love jól érezte, amikor arra gondolt, hogy egy újabb plüssel van dolguk. Szerencsétlen puha tömése terítette most be a padlót, s a padlólap lassan visszacsukódott, hisz' nincs már ami megtartotta. Nagyon furcsa képesség ez, s lehet, hogy egy szinten veszélyes is lehet, ezért vigyázni kell vele.
Love összeszedi magát, s lélekben újra a küldetésére koncentrál, ami nem más, mint az, hogy megszerezze a dinnyét. Futó pillantást vet a quincy-re, aki kutatni kezd a folyosón található ládáknál, s talál is valamit, ami látszólag felkelti érdeklődését. Natsuki megjegyzésén, miszerint a lány közel lehet, egy ideig gondolkodik, majd így felel;
- Igen úgy tűnik, de az is biztos, nem akarja, hogy megtaláljuk. - mondja, majd újra a folyosó vége felé tekint. - Induljunk, a dinnyéknek lehet már csak perceik vannak hátra... - szól, s el is indul.
A folyosó ránézésre nem tűnik hosszúnak, ám könnyen becsaphatja a szemet, a falra rakott csempe miatt úgy tűnik, mintha hosszabb lenne. Ez a látszat azonban csak a folyosó végeiben figyelhető meg, mégis érdekes látvány.
Megérkezvén az ajtóhoz, Love azt is óvatosan löki be, majd először ismét csak bekukkant, nehogy valami "baleset" történjen úgy, mint kint az utcán, vagy idebent a csarnokban. Miután meggyőződik róla, hogy semmi sem akarja agyonnyomni őket, máris fellélegzik, s nyugodt szívvel lép be az újabb terembe. Szemét végigfuttatja a szobán, s megállapítja, hogy valószínűleg a munkások pihenőjébe érkeztek. Legalábbis akkor még az volt, amikor voltak itt emberek, akik dolgoznak. Pár szék, egy régi tévé, s a nélkülözhetetlen kávéfőző mind mind ott voltak egy hosszú szekrénysoron, ahol számtalan más kellék is megtalálható volt ahhoz, hogy az itt dolgozók kipihenhessék magukat a kis szünetekben, amiket a munkaadójuktól kaptak.
A teremben két ajtó található, velük szemben egy átlagos, ami valószínűleg a gépterembe vezet, ahol az autókat szerelik össze a gépsorok, a másik bal oldalt van, az pedig egy dupla szárnyú, ami meg valószínűleg egy másik belső udvarra visz.
Love valami zajt hall jobb oldalt a terem belsejéből, így int a quincynek, hogy kövesse, majd lassan elindul, hogy megnézze mivel is van dolguk. Igazából arra számít, hogy a nemrég elrohant rózsaszín elefántra fognak ráakadni, de ha ez nem lenne így, akkor sem biztos, hogy a mai események után már több furcsaságon meglepődne...

A plüssnyulat a kezemben fogva eredtem a felderítő kedvű Love után, aki a rövid folyosón át lépegetett az újabb ajtó felé. ott is körülnézett, mielőtt belépett, bár véleményem szerint ez nem volt olyan fontos, hiszen ha valami ránk akar esni, úgyis ránkesik. Ráadásul valószínűleg akkor kezdi el a zuhanást, amikor belépünk az adott terembe, vagy helybe. Elképzelhető, hogy ezek előre felállított csapdák, melyeket kiáramló reiatsunk aktivál... bár ezt talán nehéz volna elképzelni. Az Espada után én is beléptem a terembe, és körbenéztem. Minden bizonnyal ez az egykor itt dolgozó munkások pihenőhelye. Első pillantásra furcsának hatott, hogy itt van tv és kávéfőző, de utánna eszembe is jutott, hogy miért lehetnek itt: minden bizonnyal a kislány hozta őket ide. Bár az én szememben csöppet dúrvának tűnt, hogy egy tízéves vagy annal is fiatalabb gyerek kávézzon... én biztos nem engedném meg neki. Max forrócsokit...
A teremben még két ajtó volt található, és a jobb oldali felől jól hallható zajok érkeztek. Így mindketten arra indultunk meg, én pedig készen álltam, hogy megidézzem az íjamat: a plüssnyulat az oldalamon lógó táskába gyűrtem be. A Gintouk és a Seelek így is fölülre kerültek: hisz nem lehet tudni, mikor kell használni őket. Miközben az Espada kinyitotta az ajtót, azon gondolkoztam, hogy a rózsaszín elefántot, egy másik termetes és támadó kedvű plüssöt, vagy magát a kislányt találjuk-e bent. A gépterembe belépve kissé dohos, gépolajszag csapta meg az orromat. Ujjnyi vastag porréteg állt minden tárgyon, csak a padlót borították be apró lábnyomok, melyek egy része embertől volt - tehát a kislány itt járt, vagy itt van. A többi lábnyom plüssöktől van: ez a besüllyedés apró mértékéből is könnyen észrevehető volt. Tovább lépegettem, és az egyik szalag mellett egy felvillanó rózsaszín valamit és egy fekete ruhaszegélyt pillantottam meg. Szóval mindkettő itt van... Hyrenkiaku-val odaléptem, és gyorsan megidéztem az íjamat. Csak a remegő rózsaszín elefántot találtam ott, ami mindenféle habozás nélkül nekünk támadt. Kilőttem rá egy nyilat, és az kiszakította a tömését: ezzel elmenekült másfelé. Azonban a falnál egy újabb ajtót pillantottam meg, amely résnyire nyitva volt. Tehát a lány oda menekült el.....

Lassan közelít az ajtó felé, lábait óvatosan lép, hisz' nem akarja, hogy észrevegyék a közeledtüket, habár valószínűleg már úgy is tudják, hogy a közelben vannak. Óvatosan lenyomja a kilincset, majd előreengedi a Quincyt, aki miután belép a terembe, szemével egyből keresni kezdi a zaj forrását.
Love is beljebb megy, ám az ő figyelmét először a helyiség berendezése kelti fel. Ez a terem is egy hosszú folyosóra hasonlít a legjobban, ám ennek közepén, a falakkal párhuzamosan fut két egy szalag, amin biztos a gépkocsik foglaltak helyet. Látni azokat a gépeket is, amik a különböző dolgokat csinálják meg az autókon. Hegesztők, fúrók és egyéb kaszniformáló gépek alakját lehet kivenni.
A terem másik oldalán, tehát a szalagon túl látható egy másik ajtó is. Valószínűleg a munkások, akik kezelik a gépeket, itt jönnek be, majd ha pihenni akarnak, csak tovább haladnak azon az úton, ahol a két lány végigjött, így eljutnak a pihenőbe.
A Quincy úgy tűnik kiszúrt valamit, mivel elindul, hogy a szalag másik oldalát is szemügyre vegye. Az espada csupán az iménti ajtóból figyeli az eseményt, ahogy a lány valamire lövöldözni kezd. Az espada ekkor odafut, de csupán tömés darabkákat találni, amiből arra lehet következtetni, hogy a Quincy egy plüssel került szembe. *Ez úttal vajon mi lehetett?* - teszi fel a kérdést magának, s fejét csóválja. A foszlányok szélén látszik, hogy rózsaszínek, így lehet arra következtetni, hogy az elefánt kapott találatot, ám erről már nem kérdezte meg Natsukit, továbbá nem lehetett látni "létfontosságú" végtagokat, így az is biztos, hogy az elefánt meglépett, sőt az is lehet, hogy még találkozni fognak vele.
A Quincy felfigyel az ajtóra, ami nem volt teljesen bezárva. Love csupán gyaníthatja, hogy a lány valami olyat látott, ami fontos lehet. Mivel ő maga nem tudja, hogy ez mi lehet, kérdezősködni pedig nem akar, mert akkor meg lehet meghallja a közeledtüket az, akit épp "üldöznek"...
Love nem tudja, hogy van-e itt olyan valami, ami ellen majd a felélesztett alakját is használnia kéne, bár reméli, hogy erre nem lesz szükség, mivel fél attól, ha már neki is ahhoz kell folyamodnia, akkor biztos egy olyan erővel néznek szembe, ami ellen a Quincy nem tehet semmit.
Figyelme ismét a felfedező útra koncentrálódik, ahol most úgy tűnik Natsuki vette át a vezető szerepet. Az espada ezt nem veszi zokon, ám fél, ám tart attól, hogy a lánnyal történik valami hasonló, ami nemrég, tehát nem akarja ismét azt látni, ahogy fejen találja a másikat valami állat...

Kezeimet leengedtem, így hagytam az íjamat is eltűnni. Lassan, szinte hangtalanul lépkedtünk az ajtó felé, bár most én voltam elöl. Az Espada szótlanul figyelte a cselekvéseimet, s úgy tűnt, most sem nagyon akar megszólalni, ami nem is volt olyan nagy baj - hisz a lány akár meg is hallhatja a beszédünket és vagy támadást indít ellenünk, vagy pedig meglép. Egyik lehetőség sem volt valami kedvező...
Kezemet a hideg kilincsre tettem, és kinyitottam az ajtót. Odabent félhomály volt - egy apró, kamraszerű szobára bukkantunk. A kicsi terem közepén egy asztalka állt, rajta egy hatalmas tálca, azon némi sütemény, és az egyik dinnye. gyorsan körbenéztem, és azon tűnődtem, hogy vajon a másikat már megette, vagy azt elraktározta-e. Esetlegese hová rejtette el, mert itt a rejtekhelyekből bőven volt választék. Sóhajtottam, és körbepillantottam. Semmiféle plüssöt nem láttam, bár hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy ez most jó vagy rossz jel. Az asztalkához lépkedtem, és a dinnyére pillantottam. Lehetséges, hogy ez most egy csapda... de akár előnyt is kovácsolhatunk belőle. Gyorsan felemeltem a dinnyét, aminek hatására egyszerre több hirtelen dolog is történt: egy nagy, fekete visító plüsssas talált fejen, és én a földre csüccsentem - bár a dinnyét erőteljesen szorongattam. Majd pont hagyom hogy széttörjön... A másik meglepő dolog az volt, hogy felbukkant a kislány, méghozzá igencsak dühös kifejezéssel az arcán.
- Ti meg mit akartok? Te meg ki vagy mi vagy? - mutatott az Espadára. Miközben én meglepetten szabadítottam ki magamat a sípoló madár fogságából, az Espadára pillantottam. A kislány megpillantotta a kezemben a dinnyét, aminek következtében újabb támadás áldozata lettem: egy szürke plüsscápa zuhant rám az égből, én pedig egy nyögéssel adtam meg magam. A kislány odarohant, és elszántan igyekezett megkaparintani tőlem a dinnyét, amit én görcsösen szorongattam. Ha már megvan, nem engedem el... - Add ide! Ez az enyém!
- Majd pont... - motyogtam, és tovább szorongattam a dinnyét, ami nem volt könnyű, tekintettel az engem és az édes ételt is rángató, dühös kislányra... Ráadásul félig még mindig a plüsscápa alatt voltam.

A szobába belépve az espada szinte azonnal észrevette az asztalon lévő gyümölcsöt, amiből már csak egy darab van. Ezen kissé mérges lesz, hisz' most nem tudni, hogy vajon mi történhetett a másik dinnyével. *Lehet, hogy már megette?* - Teszi fel magának a kérdést, majd felfigyel arra, hogy a Quincy megközelíti az asztalt.
Szemét jobbra - balra kapkodja, a szoba minden zegzugát kémleli, hogy a háttérben nem-e valami csapda van éppen kibontakozóban. Az espadának sajnos igaza volt... Röviddel az után, hogy a quincy elvette az asztalon lévő gyümölcsöt, máris megtámadták egymás után kétszer is. Nem elég, hogy holmi állatsereg gyűri maga alá, megjelenik a kislány is, aki azon van, hogy a dinnyét visszaszerezze.
Love jobb kezét a díszes társaság felé emeli, s mutató ujjába reiatsut koncentrál. Terve az, hogy egy egyszerű barával lelövi az állatokat Natsukiról... A támadás ellövésének pillanatában azonban a lába alatt lévő kő megtörik, s az iménti polipcsápok ismét előtörnek. Körültekerednek a lány lábai körül, majd lerántják. Love már nem tudja leállítani a barát, így ellövi azt... Mégpedig a hirtelen helyzetváltozás következtében a támadás a Natsukiék fölött lévő plafonba csapódik, s a vakolat jókora része hullik alá.
Az espada többet már nem lát a folyó eseményekből, mivel a csáp lehúzza a föld alá, egy folyosó szerűségbe, majd ott a földön is húzni kezdi. A lány előrántja kardját, s egy vágással kettéhasítja a csápot, melynek megmaradt fele eltűnik a folyosó végén.
Úgy tűnik Love egy föld alatti folyón van, ahol teljes sötétség uralkodik. Igazából szerencséje volt, hogy az iménti vágás nem a lábát érte. Lassan feltápászkodik a földről, s elbotorkál a falhoz. Egy kis ideig eltart ugyan, de kardját visszaügyeskedi az oldalára, s a fal mellett tapogatózva elindul.
Tart attól, hogy az iménti dolog visszajön még egy körre, ám mivel még azt sem tudja, hogy hol van, így nem akar egy helyben álldogálni és arra várni, hogy jöjjön valaki, aki majd megmenti, hiszen az egyetlen potenciális jelölt is az életéért/dinnyéért harcol...

Miközben én elszántan igyekeztem azt az egy dinnyét megmenteni, az Espadával is történtek dolgok. Úgy tűnik, nekem akart segíteni egy Barával, de a hirtelen előtörő és köré tekeredő polipcsápok ebben megakadályozták - a Bara célt tévesztve a fölöttünk lévő falba csapódott. végre kijutottam a plüss alól, bár a dinnyét még nem engedtem el. A vakolatdarabok megállás nélkül hullottak alá, és már kezdtem attól félni, hogy az épület összedől - de aztán valamiféle nyugalom járt át- Egy Bara csak nem végez egy régi és... masszív épülettel... erre a gondolatomra a válasz egy majdnem rám zuhanó, öles vakolatdarab volt. Remek... Ráadásul a kislány annyira elszánt volt a dinnye visszaszerzését illetően, hogy elkezdte a bokámat rugdosni, és még jobban rángatni a dinnyét. Úgy tűnt, nem is figyel a felé száguldó vakolatdarabokra, melyeket az én rántásaimra kerül el...
- Basszus... - foglaltam össze véleményemet kissé tömöten a dologról, és megragadtad a lányt. Nagy szemeket meresztett rám, nyilván azt várta, hogy eldobom valmerre. Bár ebben a pillanatban ez a megoldás sem állt tőlem olyan távol, mégis inkább felkaptam és kirohantam vele az ajtón. Itt mégis könnyebb tovább folytatni a harcot, mint a potyogó vakolat és épület-darabok között... letettem, és hozzá is szóltam. Bár figyelmem jelentős részét még mindig a dinnye őrzésének szenteltem, melyet sikerült megszereznem. Ráadásul azt is sikerült felfognom, hogy a gépteremben vagyunk.
- Most akkor, mondanál egy nevet is? - kérdeztem dühösen. Az Espadát is meg kell majd még néznem, hogy jól van-e, meg él-e még. Bár azt komolyan kétlettem, hogy egy plüsspolip végezni tudna vele... legalábbis nem tippelném neki a halált reiatsumennyiségét tekintve...
- Kuizu. - hallottam a halk, elszánt hangot. Aztán már meg is támadt: egy plüssló és egy jaguár zuhant rám a semmiből. Illetve zuhant volna rám, ha Hyrenkiakuval el nem lépek alóluk. közben a dinnyét betettem a táskába, és megidézett ijjal jeleztem, hogy a játék nem babra megy. Bár úgy tűnt a kislány, azaz Kuizu sem így látta.... a megidézett vagy micsinált plüssei felm lépkedtek. Azt nem tudtam, hogy ennyire képes irányítani őket... Miközben két nagy plüssnyulat küldtem a bélésekkel teli túlvilágra, azon elmélkedtem, hogy mennyire meg fogom én utálni a plüssöket, mire végzünk...

A sötétségben tapogatózva egyszer csak kezével megérint valamit, majd egy kattanás után fény gyúl az alagútban. Az alagút plafonján, egymástól egy méter távolságokra villanykörték kezdenek izzani, s a lányt, aki még előbb a teljes sötétségben botorkált, most szinte elvakítják fényükkel.
Jobb kezét arca elé teszi, a ballal pedig még mindig a falat támasztja. Odafordul az iménti kattanás irányába, s látja, hogy kezével egy villanykapcsolót talált meg. *Nagyszerű, úgy tűnik itt is voltak valamikor emberek... De most hol lehetek?* - Gondolja, majd miután szeme megszokta az új fényviszonyokat, máris továbbindul.
Egy hosszú, fehér falú folyosón van, ami tán még régebben pinceként funkcionálhatott, de most már elhagyatottan gyűjti a port. Nem lenne meglepő, ha a gyárat egy másikra építették volna még régebben és akkor úgy döntöttek, hogy nem falazzák be ezt e kis "aluljárót" aminek nem tudni, hogy hova vezet a másik vége. Love minden esetre nem akarja kideríteni, így ugyan abba az irányba tart, mint amikor lezuhant és elindult.
Nemsokára egy lépcsőhöz ér, melynek a végén egy ajtót talál. A kilincs után nyúl, ám hiába nyomja le, az ajtó nem akar kinyílni. *Lehet, hogy bezárták?* - Kérdezi magától, majd erősebben is nekifeszül az ajtónak, ám semmi hatása nincs. Hátrébb áll, majd lassan előhúzza fegyverét, melyet habozás nélkül keresztüldöf az ajtón, majd elkezdi mozgatni a kardot, s egy kör alakú darabot kivág az ajtóból. Benéz a lyukon, ám még ott sötétséget lát. viszont nem akar habozni, átlép a vágott résen.
Odabent furcsa érzése támad... Kezeit kinyújtja, s azok szinte máris beleütköznek valamibe. Nem tudja, hogy hova kerülhetett, de kardját ismét használva azon is lyukat vág, s kijutva abból is, végre szemügyre veheti, hogy mivel is van dolga.
Úgy tűnik valaki egy szekrényt pakolt az ajtó elé, így amikor a lány átvágta azt, a szekrénybe jutott. Fejét csóválva megfordul, s tekintete az új helyiség felé irányul. Egy kis szobában tartózkodik, ami pár abroncsot leszámítva teljesen üres. Csupán egy ajtó árválkodik a lánnyal szemben, aki nem habozik, odabattyog, s kinyitja azt.
Lágy szellő simítja végig arcát. Úgy tűnik kijutott a felszínre, s most egy belső udvaron találja magát. Valószínűleg azon a belső udvaron tartózkodik, ahova az az ajtó vezetett volna, mikor találkoztak a rózsaszín elefánttal. Csak úgy, mint azon az udvaron, mint mikor bejöttek a létesítmény területére, itt is autóroncsokat lehet felfedezni egymás hegyén-hátán. Nem túl nagy szám, de mégis érdekes látványt nyújtanak. Ha jobban össze lennének forgatva, akár egy labirintus is ki lehetne belőlük építeni...

Kezdtem egyre inkább elszontyolodni, mivel a kislány nagyon agresszíven akarta azt a dinnyét. Viszont ha már az egész városban ez az utolsó darab, nem fogok róla lemondani ilyen könnyen. Akkor is megszerzem, ha befagy a pokol.... Sóhajtva ugrottam fel, és elhatároztam magam. Bár egészen aranyosnak találtam a lányt, és sajnáltam a kemény sorsa miatt, nem adhatom neki oda. Ha ez az utolsó, legjobb esetben is fele- fele arányban fogok osztozni Love-al. Apropó... merre van ő?
Mikor fölet értem, három nyilat lőttem az előttem tornosuló, mozgó, két méteres zöld plüssárkányba, ami hosszú farkával vett célba. miközben elegáns ívben repültem hátrafelé, az ablakon kipillantva felfedeztem az Espadát. Legalább jól van... vagyis innen úgy tűnik, hogy jól van. Egy nagyobb horderejű nyíllal kilyukasztottam a sárkány hasát, és körbepillantásom után megállapítottam: ez a hely kezd egyre jobban egy téli tájhoz hasonlítani. Szanaszét hevertek a tömések, voltak a padlón, a szalagokon...
- Miért akarjátok elvenni, ami az enyém? - hisztizett Kuizu, és újabb rózsaszín plüssöket küldött rám. Már kezdtem lihegni: nagyon vissza kellett magamat fognom, hogy ne okozzak kárt a lány testi épségében.
- Amit lopással szerzel meg, az nem a tiéd. bűnt követsz el. - na jahh. Tolvajtól lopni pedig nem bűn, mi? Bár Mundungus Fletcher szerint nem, szerintem igenis bűn. Mélyet sóhajtva Hyrenkiaku-ztam el egy plüss elől, amit egy rúgással kitovábbítottam az udvarra az ablakon keresztül. Ha túléli a zuhanást, akkor lehet hogy Love-nak kell elintézni... Remek, rá is ontom a terhet. - Nézd, nem szép dolgokat cselekszel. - erélyes beszélgetésünk közben tovább támadtuk egymást.

Az udvaron két ajtó vehető észre, az egyik az épületbe vezet, a másik pedig úgy tűnik, hogy az utcára, legalábbis arról lehet hallani az autók zaját. Mivel még mindig aggódik a Quincy miatt, így felkerekedik, s elindul afelé az ajtó felé, ami az épületbe vezet.
Már az udvar közepe fele járhatott, mikor egy plüssmedve törte ki az egyik ablakot, s azon kiesett. Love nem tudta ezt mire vélni, valószínűleg megláthatta, hogy a lány idekint van, s megpróbált valahogy kijutni, ám ez nem sikerült elég ügyesen. A medve lassan feltápászkodik, majd az espada-ra figyel, s elbrummogja magát. A lány egyik szemöldökét felhúzza, míg a másikat leengedi (O.o), majd homlokon csapja magát.
*Itt van az egész állatkert és nekünk kell levágnunk őket? Vajon mennyi plüsst tud még létrehozni?* - Gondolja, majd megrázza a fejét. Kardja után nyúl, s megmarkolja annak markolatát. Gondolataival visszatér az iménti plüss témára... Igaz, hogy sok különböző állatot tud megidézni, ám azok csupán a valóság változatuk erejével rendelkeznek... És nagyjából annyi eszük is van. Továbbá az is biztos, hogy nem tudja ezt a képességet naphosszat művelni, hisz' az elég nagy megpróbáltatás lenne.
Fegyverét lassan előhúzza, s az állat felé mutat vele. A medve ekkor elindul a lány felé, s nagyokat morog. Love egy sonidoval közelebb lép a medvéhez, s mielőtt az mozdulni tudna, kardját keresztül döfi rajta, majd fölfelé rántja, ezzel deréktól felfelé kettévágja az állatot, s a sok tömés beteríti a lányt.
Miután kimászik a fehér hó feelinget nyújtó tömés alól, máris egy újabb támadás éri a nemrégiben megcsonkított rózsaszín elefánt részéről. Az állat egyáltalán nem akkora, mint vadon élő rokona, csupán egy kisebb változata. Vagy rosszul sikerült, vagy pedig direkt ilyen vicces formátumot kapott. Love felé ugrik, ám a lány kardjának lapjával üt meg, mintha csak baseballoznának, s az elefánt pontosan berepül azon az ablakon, ahol az imént a medve kijött. Habár nem volt szándékos a történés, most mér nem lehet visszacsinálni. Szerencsétlen elefánt sosem kapja meg azt a kegyelemdöfést, mindig csak ellátják a baját.
Love tovább indul az épület ajtaja felé, de közben az eget kémleli, nehogy valamilyen állat vesse rá magát a semmiből. Mivel ez nem történt meg, így lehet arra következtetni, hogy a kislány figyelme valami másra koncentrálódik... Nem másra, mint Natsukira, és Lovenak éppen ezért kell sietnie. Roham lépésben belobog az ajtón, majd a hangok irányába indul el...

Hevesen arrébhajítottam a felém vetődő teknőst, ami fentakadt a fogason.
- Idegesítő ez a képességed. - mondtam most már haragosan. Ekkor repült be az ablakon egy plüss, amire kilőttem egy nyilat. A plüss szétszakadt, és beterítette a termet a tömés. Felsóhajtottam, és a szaladó kislány, Kizu elé vetettem magamat. - Nem mész el! - dörrentem rá. Felkapta a dinnyét, és úgy hátrált az ajtó felé. Mivel elrohant , és kikerült engem, könnyen megtehette. Kezdtem kifáradni, és az is egyre jobban idegesített, hogy nem használtam minden erőmet ellene. Én hülye... Dühösen meentem az ajtóhoz. Mintha közelgő lépteket hallanék... remélhetőleg Love az, és hamarosan mehetünk dinnyét enni. Dinnye...
- Hagyjatok máár! - mondta hisztisen, sírásközeli állapotban. - Mit kell piszkálnotok?! - fakadt ki, és sírni kezdett. Legyintésére megjelent egy dühöngő rinocérosz, én pedig meglepve néztem rá. Megidéztem az íjat, és rálőttem. Egy nem volt elég neki. Kuizu érzelmei befolyásolják a plüssök támadókedvét és állhatatosságát... Kilőttem rá még kettőt, és már nem fogtam vissza magam. Nyilván ő is megérezte, hogy szabadonengedtem némi reiatsut, mert abbahagyta a hisztit, és közelebb jött.
- Elég volt. Add ide a dinnyét. Én és Love akartuk megvenni, erre te ellopod előlünk. Undorító tervet eszeltél ki. Nem a te hibád, hogy itt kell élned, és hajléktalan vagy, de lopnod még így is bűn. - mondtam neki fagyos hangon. Ez magához térítette, valószínűleg, mert odajött hozzám, és átadta a dinnyét. Azért tovább méregettem, hogy nincs-e valami a tarsolyában.
- Hol a másik? - néztem rá szúrósan.

Belép az ajtón, majd szétnéz. Natsuki lehetséges hollétéről az elhalálozott plüssök tömései árulkodnak, amik a földön hevernek. Jobbra több fekszik kiterítve, így valószínű, hogy abba az irányba kell haladnia. Amint kilép a teremből a folyosóra, máris meghallja a harcok hangját, ami valószínűleg Natsukitől és a plüssöktől ered. Felgyorsítja lépteit majd a hangokat követve eljut egy szobába, ahol végre ráakad a quincyre és a kislányra.
Furcsa mód már nem harcolnak, de ez nem is baj, sokkal jobb, ha megoldódik a nézeteltérés és végre békessége van.
- Most hogyan tovább? Csak így nem hagyhatjuk... - mondandóját azonban nem bírja befejezni, mivel hirtelen a mögötte lévő fal egyszerűen felrobban, s a szerte szét szálló törmelék csúnyán eltalálja. Valószínűleg a quincy és a kislány kisebb sérüléseket szenvedtek, mivel az espada pont köztük és a robbanás között állt, viszont a lány félelemmel teli, kétségbeesett arcát talán sosem felejtik el. Bizony, egy hollow-tól ilyet is lehet látni, nem olyan érzelemmentes állatok ők, mint sokan gondolják.
Love egy ideig csak a földön fekszik mozdulatlanul, majd egyszer csak köhögni kezd, s lassan felül. Ránéz a quincyre és látja, hogy ő sikeresen megvédte a kislányt arobbanás okozta törmelékzáportól.
Ránéz a szétrobbant falra, majd meglepődve látja, hogy egy férfi áll a fal - most már csak lyuk - előtt. Próbál felkelni, de akkor a férfi közeleb lép, s jobb karjával az espada felé mutat. Jarja egyszeriben egy kisebb homokviharrá változik, s egy nagy oszlopot formál, amivel Love-ot a falhoz nyomja olyan erősen, hogy az is beszakad. A lány átrepül egy másik terembe, s ott a földön csúszik egy ideig. A levegőt nehezen kapja, bal keze remeg, valószínűleg sokkot kapott. Szeme nyitva van, de pupillája nem reagál a megváltozott fényre. Nem tudni mennyi idő telik, mire összeszedi magát, de minden esetre nem szabad megijedni, mégiscsak egy espada...!

Az ellenség: Egy magas szőke férfi, nevét nem tudni. A képessége az, hogy képes homokká változni, s irányítani azt.