HomePortálGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Umi otthona

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7
SzerzőÜzenet
Hoshi Ikari
Ember
Ember
avatar

Male
Cancer Cat
Hozzászólások száma : 348
Age : 30
Tartózkodási hely : Otthon, Luxi, Tipi, Oroszlán rezidencia, Tokyo Media Center, PMC, Tomátó szentélye
Registration date : 2009. Jul. 30.
Hírnév : 40

Karakterinformáció
Rang: FaTal erroR! énekese
Hovatartozás: Raion
Lélekenergia:
23500/26000  (23500/26000)

TémanyitásTéma: Re: Umi otthona   Hétf. Ápr. 21, 2014 10:08 am

Knock knock knocking on Hoshi’s door

Hatalmas szemeket meresztett betévedő vendégére, amikor felvázolta neki, gyakorlatilag elválasztották a családjától és többet nem láthatta őket. Az ő kicsiny lelkét millió darabra törte ez a szörnyű jövőkép. Igenis, kegyetlenségnek vélte, erőszakkal megfosztanak valakit a szeretteitől, akikkel sosem találkozhat újra. Saját példájából kiindulva tudja, milyen borzalmasan magányos, amikor hónapokon keresztül, csak skype-on értekezhet Ricchan-nal, miközben eszelős őrültként számolja a napokat legközelebbi találkozásukig. A képernyő képe, vagy bátyja hangja nem pótolhatta azt az élményt, hogy megölelheti testvérét. Neki szüksége volt arra saját érzékszerveivel tapogathassa le az előtte álló hús-vér szerettét, mert akkor nyugodott meg, akkor hitt el, valóban nincs egyedül. Ténylegesen akkor érezte vannak körülötte emberek, akikre támaszkodhat és fordítva. Elhitte nem aprócska mütyűrrel társalog, mint egy kattant bolond, aki azt képzeli, többen ücsörögnek a szobában, ha ott volt vele az illető. Fel sem foghatta, miként lehet úgy élni, senkivel semmilyen formában nem érintkezel, csak virtuálisan. Az egész annyira embertelen, gépies és szomorú, majd nem sírva fakadt. Ennél kegyetlenebb kínzás nem létezhetett a világon! El sem bírta képzelni, hogy bírhatta mindezt szegény lány.
Együtt érzéstől és sajnálattól összeszűkült torka, mert próbálta elmagyarázni szórakozott fejének Tomomi világa teljesen más, attól még nem múlt el a szívét szaggató érzés. Szerette, sőt akarta megtapasztalja, milyen, ha ténylegesen él! Azt kívánta, hozzá hasonló emberek között legyen és a bőrén keresztül érezze, amikor szeretik. Nem foglalkoztatta már az a kérdés, hazudik neki a lány, valóban a jövőből érkezett, vagy egyszerű bolond, aki kitalált magának egy fantázia világot! Egyedül, csak egy fiatal lányt látott orra előtt, semmi mást! Egy tinédzsert, akinek törődésre és szeretetre van szüksége, mert teljesen kiforgatta ez az elhűvösödő, elgépiesedő, elsorvadó világ!
-Szörnyen sajnálom, Tomomi!-Vetődött előre, hogy gigantikus öleléssel ajándékozhassa meg vendégét. Nem állt szándékában megijeszteni, vagy félreérthető helyzetbe keveredni, mivel fogalma sincs az ilyesmi, mit jelenthet a lány jövőjében. Az motoszkált fejében, muszáj megölnie, mert ez annyira szomorú, hogy már nem bírta idegekkel. Szerette volna megnyugtatni a lányt, hogy ez a borzalom meg fog változni, ugyanis mindent elkövet, sose következhessen be ez a rémálom!
-Ez annyira kiakasztó, kegyetlen és szomorú! Bele se merek gondolni, mennyire magányos lehettél odaát! El sem tudom képzelni, milyen lehet emberek, vagy a szeretteim nélkül élni, de azt igen, hogy az elvesztésük fáj és azaz üresség, amit a hiányuk okoz sosem múlik el! Az a valami bennünk marad és ez kétlem a jövőben is máshogy lenne!- Sóhajtott nagyot fájdalmasan.-Ne haragudj, hogy ennyire elrontottuk! Bocsáss meg, hogy ilyen rémes életet adtunk neked!-
Szégyellte el magát az egész emberiség nevében, hiszen ez a rettenet mindenki hibája! Azért jutott idáig a világ, mert hagyták! Az a legkevesebb, hogy minden múltbéli ős nevében bocsánatot kért. Ha már változtatni nem tud, bár azon a ponton, újabb értetlen hullámmal meredt elvileg fiatal rokonára, hogy közölte vele, hány éves, meg chip-ekbe töltenek le programokat és az xbox középkori találmány. Kicsikét sok volt egyszerre a felfogó képességét ostromló újdonság. Egyáltalán nem értett a technikai vívmányokhoz, még kora határait érintőlegesen sem. Tudása nagyjából annyiból kimerült, képes volt emotikonokat letölteni okos telefonjára és rendszeresen frissíteni a masinát, ha kérte.
-Me-me-mennyi idős vagy?!-Dermedt kővé, mielőtt tanulmányozni kezdte Tomomi arcát, ugyan, hogy lehetséges ennyire fiatal kinézete, ha ennyi évet leélt már. Összeszűkült szemekkel fókuszált arcára, miközben szájába egész galambraj befért volna. Teljesen elfelejtkezett arról, épp fél perccel korábban szenvedett világfájdalomtól. Gondolatait lekötötte a hihetetlen adat feldolgozása, amit képes volt tovább ragozni vendége. Arra már igazán nem jutott buksija kapacitásából tovább veszekedjen a megszólítás ügyében. Bamba fejjel bólogatott az okfejtésre és kereste kitartóan a kor bármilyen apró jelét tini rokona arcán. Olyan szinten belemerült a vizsgálódásba már csak arra tért észhez, valamilyen petékről esett szó, akiket nem kell gondozni. Ebből néhány perces homokóra pörgetéssel sikerült visszakeresnie az előzményt, hogy valószínűleg a házi állatokról lehet szó. Abban a percben erről meggyőződött, hamvaiból feltámadt főnixként csillantak fel szemei. Remek ötlete támadt, miként kezdhetné rokona tapasztalatszerző hadjáratát.
-Akkor erre rögvest kitaláltam egy remek dolgot, hogyan változtassunk rajta! Kapni fogsz egy kicsike kedvencet! Holnap elviszlek valamelyik cuki kisállat kereskedésbe és választasz egy picikét, akit neked kell majd felnevelned!-
Csettintett a levegőbe büszkén, micsoda bölcs és igazán nevelő célzatú megoldást talált, miként próbálja megismertetni vendégével a felelősség, gondoskodás meg egyéb életben hasznos bigyulát. Arra már nem tért ki, segíteni fog neki, főként kezdetben, ha elakadna, hiszen egyikük sem szeretné, halálát lelje a csöppség, legalábbis remélte. Valahogy bízott benne, nincsenek gyilkos hajlamai tini rokonának. Igaz, erről a csodás ábrándjáról hamar leomlott a vasbeton, miután elkezdte ecsetelni mi lenne a feladata. Lelkes kisgyerekként kucorodott be vele szemben, minden szavára feszülten figyelhessen. Nem tökéletesen értett minden szót, mert való igaz Raion gyűléseken már ötször kapott listát „fajok és kasztok fogalom magyarázat” címmel, de sosem érdekelte igazán, meg kicsikét bonyolultnak hangzott, tehát árva szót nem dekódolt vendége magyarázatából, csak, hogy elvileg akkor a hollókat jött megmenteni, hogy az istenekkel szövetkezett X-men emberek ne ölhessék meg őket, aztán ne legyen az a nagyon rossz jövő, ami egyáltalán nem szimpatikus neki Tomomi leírásaiból. Vagyis a lényeg, hogy hollókat kell menteni, hogy ne legyen csúnya jövő! Értette ám, miről szólt a történet!
-Akkor te most a hollókat mented meg, hogy más legyen a jövő?- Körözött karjaival roppant fonalat vesztett ábrázattal.-És hogy akarod mindezt csinálni? EGYEDÜL?!-Kapott sokkot az újabb szörnyű igazságtól. Asztalra csapva pattant fel ültéből, hogy hősies rokonként álljon ki leszármazottja mellett.-Én, mint a ük-ük…szóval az ősöd nem engedhetem, hogy egymagad nézz szembe ekkora veszéllyel! Fogalmam sincs, mit akarsz csinálni, de segítek, mert ez a dolgom, kötelességem, meg úgy ez az űr-izé-jövő nem tetszik!-
Fújta fel arcát harcos pocokként, mert aztán semmi és senki nem tarthatta vissza eltökélt szándékától. Legalábbis abban a pillanatban szentül meg volt erről győződve. Tettre kész pillanatát, csak azaz apróság zavarhatta meg Tomomi megint olyasmit kérdezett tőle, amitől számtalan kérdőjellel feje fölött ácsorgott, majd borult el rémülten. Padlón kiterülve hadonászott karjaival, eszébe se jusson levetkőzni, miközben némi felvilágosítási szándékkal lépett a szobából nyíló külön bejárató fürdőszobához. Némi tanácstalan hezitálással felkapcsolta a villanyt és erőteljes karlendítéssel mutatott be, aztán kitört belőle az indulatos morgolódás, hogy merészelhettek ilyet tenni valakivel!
-Semmi ruha nincs nálad? EZ TARTHATATLAN!–Csapott combjára felháborodottan, micsoda felkészületlen dinkák küldenek egy lányt, ráadásul tinédzsert hosszabb útra, mindenféle alkalomra viselhető ruha nélkül.-Egyet se félj! Holnap a munka, iskolai beiratkozás, kisállat vásárlás után, elmegyünk és veszünk neked sok-sok szép ruhát! Addig válassz a gardrób szobámból valamit pizsinek!-
Ugrándozott az említett szoba felé, hátha követi majd Tomomi. Útközben, azért a további szövegelésről sem felejtkezett el. Szorgos fejtörésekkel próbált igazi felnőttként megosztani vendégével, errefelé micsodák az alvási szokások.
-Általában az emberek, pizsiben szoktak aludni! Persze akadnak bizonyos dzsungelből szabadult vadmacska kivételek…-Köszörülte meg gyorsan torkát, mielőtt rákérdeznének mire gondolt elhalkuló kijelentésével. -Ezek egy vagy kétrészes darabok. Van hozzá különböző ujj hosszúságú felső és szintén eltérő hosszúságú nadrág. Lányok még szoktak hálóruhában is aludni!-
Részletezte nagyon lelkesen, ahogy beinvitálta vendégét a nappali méreteivel vetélkedő ruha birodalmába. Kedvére mazsolázgathatott a példányok között, bár némi támpont gyanánt, megmutatott két szekrényt, ahol többnyire pólók és bemelegítő nadrágok sorakoztak. Egyáltalán nem zavarta, ha flitteres banán jelmezt szeretne felvenni, de a kényelme érdekében, talán ezek a példányok jobban megfeleltek volna.
-Fürdőben találsz mindent, amire szükséged lehet, bár nem tudom a tusfürdőim mennyire fognak tetszeni. Jaj, meg nem azért, hogy butának gondolnálak, de ismered, hogy működik itt a zuhany, mosdó, fogkefe és ehhez hasonló pipera dolgok?-
Ütögette kínjában egymáshoz mutatóujjait, mert nem szerette volna megsérteni kicsike rokonát, csak, ha előre tisztázzák a dolgokat, talán könnyebben fog boldogulni. Neki nem esett nehezére beavatni ezekbe a semmiségekbe, meg ismerte az érzést, amikor totál idiótának érzi magát, mert nem tud egy előtte lévő, teljesen átlagos berendezési tárgyat használni, amivel mindenki más egyszerűen elboldogul.

______________

Don't hurt me ~♫

Friends:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hoshi Tomomi
Ember
Ember
avatar

Female
Hozzászólások száma : 80
Tartózkodási hely : Legtöbbször szemmagasság alatt .__.
Registration date : 2012. Feb. 15.
Hírnév : 9

Karakterinformáció
Rang: Sanador Equipo helyettes vezetője
Hovatartozás: Las Noches
Lélekenergia:
13500/26000  (13500/26000)

TémanyitásTéma: Re: Umi otthona   Kedd. Ápr. 29, 2014 12:28 pm

Knock knock knocking on Hoshi's door


Néztem arcát, és a rajta átsuhanó érzelmeket, amik annyira megnyugtatóak voltak, még ha nem is boldogok. Nem azért, mert élveztem volna, hogy szomorú, vagy hasonló, egyszerűen pihentető volt, hogy ismét emberi arcot látok magam előtt, nem csupán egy kiber avatárt, aminek arca mozdulatlan, amíg a használó új érzelmet nem kíván közvetíteni. Cherryvel és a többiekkel lassan három éve nem találkoztam a valóságban, így teljesen el is szoktam attól, milyen az, ha valódi emberek vesznek körbe, hogy milyen könnyű egyesek érzéseit leolvasni arcukról, másokét pedig egyszerűen lehetetlen. Furcsa volt, és nosztalgikus, ahogy ott álltam, és bár nem éreztem szomorúságot, valahogy Umi~jii is tudta, hogy ezek a dolgok nincsenek így rendben.
Kicsit elcsodálkoztam azonban intenzív reakcióján, nem voltam ehhez hozzászokva, vagy inkább csak elfelejtkeztem arról, milyen is húsvér emberekkel a fizikai kontaktus. Esetlenül álltam karjai között, és azon gondolkoztam, vajon mit is kellene ebben a pillanatban tennem. Az ölelés viszonzását várja el, vagy nem lenne helyes félbeszakítanom, és megzavarnom saját cselekedeteimmel? Furcsa érzés volt, hogy egyszerűen nem tudtam, mi is lehetne a megfelelő reakció, holott eleddig sosem kellett ezen gondolkoznom. Kezeim automatikusan emelkedtek, ahogy lassan lecsendesítettem tudatomat, mert testemből nem tűnt el az ösztönös reakció, azonban egyszerűen nem találtam a megfelelő szöget. Lassan kínosnak éreztem, hogy fogalmam sincs, miként is kell rendesen megölelni valakit, mert nem akartam se szorosan, nehogy fájdalmat okozzak, sem pedig csak tessék-lássék, mert akkor talán olyasmit feltételez, ami nem esne neki jól. Végül háta mögött összekulcsoltam kezeimet, ami nem emlékeztetett az ölelésre, de azért megfelelőnek találtam ebben a pillanatban.
- Nem a te hibád! ^w^ - Próbáltam mosolyt erőltetni arcomra, hiszen nem hagyott magamra, sosem találkozott velem, éppen ezért nem is igazán éreztem azt, hogy miatta lennék magányos. SurprisedIgazából, ha nem tapasztalod meg milyen a valóság, nem hiányzik senkinek. A rendszer azért neveli így a gyerekeket, mert ezzel nem egymáshoz fognak kötődni, hanem a holotérhez, ami minden dolgukat megkönnyíti, elvégzi sokszor helyettük a teendőket.
Az életem egészen addig nem volt se szomorú, sem pedig magányos, amíg rá nem vezettek, hogy másként is lehetne, amíg meg nem mutatták azt, hogy sokkal többről is szólhatna a világ. Teljesen kontroll alatt voltunk, de fel sem merült bennünk, hogy ez ne lenne így jó, mert kényelmes volt. Mondhatnám, hogy azért, mert teljesen módosították a tudatunkat, és éppen ezért nem is tudtunk volna másként tenni, azonban sokan akkor sem változtattak volna ezen, ha tudták volna, mi is folyik körülöttük. Egyszerűen lemondtak arról, hogy saját maguk döntéseket hozzanak, és belemenekültek egy álomvilágba, ami sokkal szebb volt, mint amit saját maguk hoztak már leéltek, és romboltak.
- Kilencven hat múltam. Surprised– Feleltem kérdésére, és csak pislogtam arra, ahogy közelről vizslatta arcomat. Nem tudtam hová tenni döbbenetét, aztán rájöttem, hogy itt még közel sincsenek a nanotechnológiával olyan fejlettségi szinten, mint a jövőben lesznek. Durcásan felfújtam arcomat nagy csodálkozására, és segítettem becsukni a száját. >.> – A közeljövőben a nanotechnológia segítségével felgyorsul a sejtek megújulása, így az öregedés csupán a test felnövéséig tart, nagyjából. –Adtam némi magyarázatot.
Nem voltam hozzászokva ezekhez a rácsodálkozásokhoz, bár már a kórházban is effélével fogadtak az ott dolgozók, pedig rá sem szolgáltam. Talán figyelmesebbnek kellene lennem mindenki mással, és megfontolnom, mit is mondjak, mert még annyi mindenről nem is sejtenek, hogy nehéz lehet felfogniuk ezeket. De a gondolat máris holt vágányra szállt, ahogy meghallottam, hogy én is kaphatok egy olyan aranyos kis valamit, mint Neocchan! *o* Nem mintha Neocchan ne lenne nagyon-nagyon édes, és kellene más is, de ő mégis csak Umi~jiié! Surprised
- Tényleg-tényleg? *o* - Ugrabugráltam körbe a szobát, nyomomban a kutyussal, akinek azt hiszem tetszett az ugrándozás, mert lelkesen utánozott. o_O – De nem lesz gond, hogy nem csak engem fogadsz be, hanem rögvest még egy állatkát is? :oMert én nagyon örülök már annak is, hogy Neocchan ilyen aranyos, és hogy van hol aludnom, meg hogy végülis nem volt betörő a házban! >_< - Hadartam gyorsan, de közben csak az járt a fejemben, hogy biztosan nem tudnék egyetlen kisállatot sem választani, mert mindegyiket hazahoznám, ha olyan aranyosak, mint Neocchan! *>*
Kicsit jobban kellett volna biztosan figyelnem, mikor elhaladtak mellettem petes emberek, mert így egyáltalán nem tudtam, hogy milyen állatkában kellene gondolkoznom… Arra emlékeztem, hogy a kutyusok nem szeretik a macskákat, vagyis nem minden esetben, meg vannak olyanok, amik kicsikék, és olyan cicák, amik meg nagyon nagyok. Abban biztos voltam, hogy medvét nem szeretnék, mert azok még a holotérben is veszélyesek, és harciasak voltak, én pedig nem szerettem volna minden délután birkózni vele. :/ Közben persze figyelnem kellett volna Umi~jiire is, mert valamit mondott, de a végére már nem értettem, hogy akkor ő most mit szeretne a hollókkal? o_O Most akkor madarat is szeretne, mint állatka, vagy lemaradtam valamiről nagyon? @_@
- Nem, nincs okom arra, hogy megvédjek egyetlen hollowot is, elvégre ők mégiscsak lelkeket esznek. >_< - Próbáltam elmagyarázni a helyzetet, bár valahogy minden olyan bonyolultnak tűnt, ahogy így belegondoltam magam is. – Az a feladatom, hogy az egyensúly fennmaradását segítsem, és ezáltal a jövő megmeneküljön a benne élő emberekkel. ^w^
Nem értettem, hogy mért döbbent meg azon, hogy egyedül viszem véghez, hiszen csak az ő épségét óvom meg, elvégre, ha ő nincs, akkor én sem leszek, ha jól gondolom, hogy miként is működik ez a dolog. :oAz pedig természetes volt számomra, hogy magamnak kell megoldanom az efféle dolgokat, sokkal erősebb voltam, mint amilyennek látszottam, ám! 8)Kicsit összerázkódtam a hirtelen zajtól, és már majdnem felvettem egy harci pozíciót is, ha a támadót semlegesítenem kellene, de végül semmi ilyenre nem került sor. Leengedve védelmem néztem rá, nem gondoltam volna, hogy ilyesmivel állna elő.
- Rendben, ha ragaszkodsz hozzá, akkor mindenképpen javítanunk kell az erőnléteden! ^_^ - Már láttam is magam előtt az edzés tervet, és mindenképpen megtanítom majd egy-két trükkre, mert könnyebb lesz úgy, ha nem kell aggódnom amiatt, hogy esetleg valahonnan lepottyanna. :/
Félrebillentett fejjel figyeltem, ahogy a korábbi mérge mintha még mindig tartana, és az adna neki valamilyen különleges erőt a szobában keringéshez, bár közben nem tudtam eldönteni, hogy akkor most mozdulnom kellene-e nekem is, és követnem, vagy ez csak amolyan feszültség levezetés lenne. :oFigyeltem, ahogy a földön is forog néhányat, miközben nagyon kapálózott, mint aki rosszat álmodik, pedig ébren volt. Nem értem én ezt ám. T_T Aztán a kinyitott ajtó után meg elindult teljesen más irányba, és én meg csak kapkodtam a fejem, majd végül úgy döntöttem, miután vetettem egy pillantást a fényben úszó helyiségre, hogy inkább követem Umi~jiit, biztos, ami biztos alapon. >_<
- Igen, mi is más ruhában alszunk, mint amiben napközben vagyunk, bár ezek teljesen egyformák, csak a színeik térnek el. – Válaszoltam, miközben baktattam utána, és ujjaimon számoltam, hogy egyetlen napra mennyi teendőt is szeretne beiktatni. @_@ - Úgy érted, hogy te egy igazi vadmacskával alszol? *o* - Néztem rá csillogó szemekkel, mert Neocchan a legédesebb kutyus, de azért az mégis más, ha egy igazi nagymacskával alszik az ember! – Nem is tudtam, hogy te ilyen veszélyes dolgokat is tettél életedben! Surprised
Hallgattam közben, hogy mik is sorakoznak szemem előtt, mert ilyen színes ruhákat csak a holotérben látni, ám ott van legalább annyi fél e forma, hogy sok-sok ilyen szekrényt meg lehetne velük tölteni. Bár máshogy néznek ki, mert programozással bármit elérhet az ember, én például láttam olyat, hogy valaki felhőt viselt. Az vicces volt. ^3^
- Szóval nadrágot is kell, meg pólót is, értem! >_< - Vettem magamhoz a két legszínesebb darabot, mert végre nem kell akkor fehéret hordanom, mint otthon! *.*
Izgatottan toporogtam, hogy végre valóban felvehessem majd a ruhákat, mert ilyesmit eddig nem is hordtam, bár a rajtam lévőek sem voltak rosszak, de nem voltak fele olyan tarkák sem, mint amiket szorongattam. A kérdés miatt kénytelen voltam elgondolkozni, hogy valóban tudom-e, hogy miképpen működnek a dolgok, mert az elméleti tudásom megvolt, elvégre az emlékek segítségre hívhatóak, de hogy ezek használhatóak-e teljes mértékben, az nagyon jó kérdés.
- A csapot nyitni kell, és a zuhanyra állítani, a kádba be kell dugni a dugót, hogy vizet lehessen bele ereszteni, a fogkefét meg húzogatni kell manuálisan! Sminkelni nem szoktam alváshoz. ^_^ - Azzal el is rajtoltam a fürdő felé, és valószínűleg lerövidítettem volna a lépcső útját, ha nem tudtam volna, hogy valószínűleg utána hosszú percekig hallhattam volna annak a veszélyeit. Rolling Eyes
A fürdő nem hasonlított a tisztálkodó kabinhoz, pedig valahogy emlékeztetett a csillogása a dolgoknak rá, bár itt a kő nagyon hideg volt, és a csapból ömlött a víz. Letettem egy védettebb helyre a ruhakupacot, majd a rajtam lévőeket egy másik kupacba, és belépve kicsit tanácstalanul forgattam a fejemet, hogy miként is kellene kezdenem. Arra jutottam, hogy azzal indítom a folyamatot, amiben biztos vagyok, így bedugtam a dugót a kádba, majd nagyra nyitottam a csapot, ami ezért talán meg is sértődött kicsit, mert azonmód hideg vizet kezdett köpködni, amitől halkat sikkantottam, majd nagy küzdelem árán melegre váltottam. Megnyugtató volt a víz csorgása, és a tudat, hogy nem vagyok időhöz kötve, nem csupán harminc másodpercig tart, amíg átmossák tagjaimat. Végig pislantottam a felsorakoztatott dobozokon, mert itt nem bakteriális fertőtlenítős volt a víz, szóval tenni kell bele szappant, de valahogy a rengeteg közül nehéz volt kiválasztanom, melyik is lenne a legjobb, így végül mindegyikből tettem egy kicsit, amire az egész víz habozni kezdett! O_O Nem tudtam volna megmondani, hogy akkor ez most jó, vagy rossz, mert nem tűnt ártalmasnak, ahogy megböködtem, így végül beszálltam a kádba, hogy jó alaposan megtisztálkodjam, méltón a tarka ruhácskákhoz! *>*
Hallottam, ahogy a víz megszökik a kádból, és némi hab úszik el a tetején, de jobban lekötött, hogy a nagyobb buborékokon láttam saját arcomat, és úgy nézett ki, mintha legalább száz lett volna belőlem, és olyan viccesen grimaszoltam minden! >_< Aztán elzártam a csapot is, mert lassan úgy gondoltam, hogy nem lenne jó, ha elfogyna a víz, és Umi~jiinek már nem is jutna. :oA habból formáltam kishajót is, amit megfújva megúsztattam a víz tetején, és egészen addig nem is akartam kimászni a kádból, amíg a hab el nem fogyott, és lassan hideggé nem vált a víz. Már kocogtak a fogaim, amikor kihúztam a dugót, és némi műkorcsolyás csúszkálás után a ruhákig vergődtem a csúszós padlón. >.> Aztán következett a következő gond, hogy nagyon lassan száradtam, úgy, hogy sehol nem volt légfújó, így magamat lehelgettem, mert vizesen még sem vehettem fel a ruhákat! Amikor már tessék-lássék száraznak éreztem magam, végül csak győzött a türelmetlenség, és felkapkodtam a darabokat, amik talán kicsit nagyok voltak, de azért nem estek le rólam, és még könnyű is volt beléjük bújni. ^w^
- Umi~jii! Umi~jii, nézd! Umi~jii vagyok! *>* - Rontottam ki a fürdőből, és megpördülve mutattam be, a hasonlóságot, elvégre ezek az ő ruhái voltak, és még az arcomat is felfújtam olyanra, amilyet ő vágott korábban. :3
Aztán tovább ugrándoztam, hogy Neocchannak is megmutassam, mennyire hasonlítok Umi~jiire, nem csoda, hogy az ő leszármazottja vagyok! Bár én azért nem szeretnék nagymacskákkal aludni, mert az alváshoz nyugalom kell, én meg folyton attól tartanék, hogy mikor kell leszerelnem a zord támadót. :/
- Elénekeled nekem az altatót? *w* - Néztem rá csillogó szemekkel. Régóta nem hallhattam már, mert a rendszerfenntartók nem szerették, ha bármi is zavarja a nyugalmamat alvás közben, de én azért sokkal jobban aludtam volna, ha hallhatom, elvégre nagyon sokáig aludtam el ezzel a dallal. – Oh, nem is mondtam melyiket, hm… - Vakartam meg fejem búbját, mert valahogy nem jutott eszembe sehogy se a címe. – Nem emlékszem, hogy mi volt a címe, de talán ha lefekszem! – Másztam be a takaró alá, és próbáltam fekvő pozíciót felvenni, de így sem kezdett derengeni az emlék. – Úgy is tudod, ha eldúdolom, ugye? T_T Mert ez nagyon szép ám, anyunak is a kedvence! *o* - Felé fordulva kezdtem bele, de csak néhány sort tudtam a szövegből, a többi részt csak dúdoltam, várva, hátha neki eszébe jut az egész, és akkor ezzel a dallammal alhatok el ismét, annyi év után.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hoshi Ikari
Ember
Ember
avatar

Male
Cancer Cat
Hozzászólások száma : 348
Age : 30
Tartózkodási hely : Otthon, Luxi, Tipi, Oroszlán rezidencia, Tokyo Media Center, PMC, Tomátó szentélye
Registration date : 2009. Jul. 30.
Hírnév : 40

Karakterinformáció
Rang: FaTal erroR! énekese
Hovatartozás: Raion
Lélekenergia:
23500/26000  (23500/26000)

TémanyitásTéma: Re: Umi otthona   Szer. Máj. 07, 2014 10:01 am

Knock knock knocking on Hoshi’s door

Kevés hiányzott szörnyet haljon a döbbenettől és sokktól. Teljes rövidzárlatot okozott buksijában a nano meg mindenféle ollós térről tartott beszámoló. Világ életében buta volt a technikai vívmányokhoz, annak ellenére dugig volt lakása az életét megkönnyítő berendezésekkel. Emlékszik a beépített sütő különböző funkcióit még spanyol bejáró nénije mutatta meg neki és iphone-ja, macbook-ja, vagy házimozi rendszere megannyi általa teljesen ismeretlen rendeltetésére sörényes bundás hívta fel figyelmét. Tagadni sem lehetne, mennyire nincs tisztában használatukkal, ahogy azt sem mindig képes felfogni egy-egy funkciót hogyan lehet működésbe hozni. Egyszerűen meghaladták képességeit, pontosabban, nem kifejezetten érdekelték a mütyűrök bizonyos szinten túl. Általában, ha kinyomozta, mire van a legtöbbször szüksége, utána már nem böngészte tovább, hogy még több előtte rejtett képességét térképezhesse fel. Megelégedett az alappal, amire frissen rájött, aztán mindig csodálkozhatott, miután orra alá dörgölték, mikre képes a birtokában lévő holmi és ezeket a pofon egyszerű dolgokat, miért nem tudja.
A technika okozta lefagyás mellett, igazi kegyelemdöfésnek érezte, ahogy Tomo könnyedén közölte vele életkorát. Azt hitte menten szívinfarktust kap a hírtől. Álmában sem remélte, ilyen idős, amikor a vaknak is feltűnik, milyen gyermeki arccal rendelkezik. Szavak után tátogó aranyhalként tátogott, mert nagyon próbálta elhinni, de mégis csak tizenévesnek látszódott rokona! Egyszerűen képtelen volt a két információ morzsát összeegyeztetni, valaki kilencvenen túl, ilyen fiatal külsővel sétálgathat.
-Hát, ez így nagyon, meg most kicsikét…nincs véletlen olyan nano bigyós bizgentyű nálad? Jaj! Ne is foglalkozz velem! Fecsegek itt mindenféle butaságról, amit komolyan se gondolok!-
Rázta meg fejét, ahogy leesett szeleburdi fejének, miket beszél. Egyértelműen szeretett volna fiatal maradni, mert már érezte a kor lassan rátelepedik vállára és még nem érezte magát késznek arra, hogy ráncok jelenjenek meg az arcán, vagy megereszkedjen bőre, vagy elszíneződjön, vagy sok-sok májfolt keletkezzen rajta. Legrosszabb rémálma volt, amikor arra gondolt, hamarosan az öregedés rémisztő korszakába lép. Mindig győzködte magát, ez az élet rendje, mindenki más ugyanúgy jár, mint önmaga, de akkor se akart ráncos papa lenni! Tudta, mennyire szánalmas, ettől függetlenül még rettegett tőle! Akárhogy próbált szabadulni az érzéstől, nem ment.
Kezdett bokáig merülni az ügyesen felpiszkált rossz kedvébe, amikor szembe találkozott vendége sugárzó boldogságával. Sűrű pislogással meredt rá, ugyan mi kicsattanó hangulata forrása. Erről hamar sikerült meggyőződnie és boldogan mosolyodhatott el. Semmi pénzért nem fosztotta volna meg Tomo-t a kisállatka nevelés örömétől, na meg árny oldalától. Mellé sodorta az élet, igenis tesz róla, hogy minél több emberi dologgal és érzéssel találkozzon. Nagyon-nagyon sok mindent szeretne vele megismertetni. Azt szeretné, ha rengeteg újdonságot megtapasztalna! Ennél fogva, lelkesen vágta rá az egyetlen kézzel fogható választ, ami megfogalmazódott benne.
-Persze!- Követte aggodalmasan szemmel, ahogy körbe ugrál a szobában.-Óvatosan, Tomo chan! Nehogy bajod essen!- Kezével próbálta jelezni, figyeljen lába elé, mert a végén megüti magát.-Dehogy! Bőven van hely mindenkinek! Tsuna is biztos örülne egy kicsike játszópajtásnak, mert reménykedem benne nem pitont, pókot, kígyót, békát, meg ilyesmiket szeretnél…ugye?-
Fűzte hozzá nagy adag félelemmel. Abban az egyetlen kijelentésében ezer meg egy százalékig biztos volt, hogy kicsiny házikoboldja, csak még virgoncabb lehetne, ha akadna partnere a mókázásban. Attól, viszont kezdett kétségbe esni, talán a hüllők vagy gusztustalan bigyók felé kacsintgat vendége. Való igaz, hogy keményebb munka lenne két négylábú állatkával fenntartani az eleve törékeny rendet, viszont inkább egy dán dog, mint anakonda a nappaliban!
Némi félelemmel tekintett a másnapi kedvenc mustrára, de próbálta magát győzködni, hogy nem lesz semmi baj! Hatalmas erőkkel kergette el a képzeletében megelevenedő képeket, ahogy madárpók mászik rajta alvás közben, vagy méteres kobra sziszeg rá a zuhanykabinból. Iparkodott megszabadulni a rossz előjelektől, miközben a beszélgetés menete tovább csorgadozott vendége alvási szokásaira. Rögvest figyelmes hallgatóságként tapadt rá, milyen furcsaságokat fog neki mesélni. Ehelyett őt hozták zavarba ártatlannak szánt kérdéssel.
-Ig...azaz NEM!- Fülig vörös arccal emelte maga elé karjait, esélyt se adjon az ötletelésnek, mert nem volt helyes kifejezés, amit sikeresen elkottyintott.-Egyáltalán nem vadmacska, vagyis az, csak nem abban az értelemben, ahogy mindenki gondolná a szóból kiindulva! Ő inkább természetre, olyan, mint egy vadmacska nem pedig kinézetre, bár a külseje is elég méltóságteljes meg engelmességet parancsoló meg szőke…-Kalandozott el szöszke alvilági bundás paraméterei között, amitől csak még pirosabb lett feje.-Az a lényeg, hogy nem vad-vadmacska, aki dzsungelben él! Valamennyire lehet érteni, mit szeretnék mondani?-
Küszködött erőteljesen, mielőtt megsemmisülten lelógatta fejét. Álldogált a szoba közepén füstölgő fejjel, miközben azt se tudta hova bújjon kínjában. Annyira belezavarodott saját mondókájába, saját szavait se értette. Remélte nem faggatják tovább, ami teljesült. Mire újra felpillantott, rokona árkon-bokrokon túl járt az általa választott pizsi kellékekkel. Tomo üresen tátongó körvonalai azonnal meggyőzték utána eredjen, persze szigorúan tartva a privát távolságot a fürdő ajtajáig.
Nem akart rá rontani, hiszen felnőtt, csak nem ártott, ha kézközelben tartózkodik. Bármilyen akadályba beleütközhetett Tomo és a nagyobb probléma elhárítása érdekében, jobb, ha tisztes távolságból őrködik. Tehát, türelmes pocokként kucorodott fel a vendégágy szélére, ahonnan dumbó fülekkel hallgatózott, akármilyen apró segélykérésre megmentőként vetődhessen előre. Nem állítaná, ne könnyebbült volna meg, miután életenergiától túltöltött vendége boldogan szökkent elő a helységből. Kicsike hitetlenkedés ugyan kiült az arcára, miért kiabállja, hasonlít rá. Továbbra sem lett belőle nő, úgyhogy nem teljesen értette a dolgot, míg le nem esett neki a ruhára céloztak. Gigantikus lámpácskával feje fölött szusszantott a megoldásra.
-Nem is szoktam ilyen fejet vágni!- Fújta fel sértődötten pofiját, majd nem ugyanúgy, ahogy rokona bemutatta. Észre sem vette tökéletesen megismételte a mozdulatot. A hörcsög létforma mindennapjai szerves részét képezték.
-Altatót?-Kúszott arrébb az ágyon, kényelmesen elhelyezkedhessen vendége. Zavartan köhintett egyet a kérésre.-Nem tudom! Attól függ: ismerem, vagy sem. Viszont előre szólok! Nem csináltam még ehhez hasonlót, úgyhogy bocsánat, ha hamis lesz! Eddig, csak nekem énekeltek, mármint nagyon régen anya! Azért igyekezni fogok!-
Sosem kértek tőle ilyesmit. Sokszor énekelt másoknak, hiszen ez a munkája, de egy altatódalt nem szoktak csak úgy előadni, főleg idegeneknek. Személyes élmény volt, amihez még nem volt szerencséje. Pontosabban anyukája által állandó esti programnak számított, viszont egészen más tészta, amikor neki kell előadni. Erre eddig nem nyílt alkalma, ezért picikét lámpalázasan fülelt vendégére. Oldalra döntötte fejét, minél jobban hallhassa. Próbát megért, bár legkisebb mértékben sem hitte ismerni fogja a dalocskát. Eleinte nem is ütött szöget fejében, hol hallotta. Jó ideig békésen dúdolta együtt Tomo-val, mire ráébredt az igazságra. Bolygó méretű szemekkel dermedt le, mivel ugyanaz a dalocska volt, amit neki énekeltek kiskorában. El sem akarta hinni, megesik vele ez a csoda. Pillanat töredéke alatt tódult fel mellkasában a szomorúság és öröm egyvelege. Egyik oldalról édesanyjához kötötte a dalocska, míg másik részről ott tolongott a jóleső érzés, annyi év múlva is családban maradt ez a szám. Boldoggá tette anyukája emléke tovább öröklődött. Végtelen hálát érzett szerettei iránt. Vigyáztak egy nagyon fontos ajándékra, sőt átadták a következő generációnak. Ha nem is tudták kihez kötődött, megőrízték és ennél szebb dolog nem létezett a világon. Annyira meghatotta ez a kedves gesztus elpityeredve dörgölte arcát felsője ujjába.
-Bocsánat, Tomo chan! Ígérem, mindjárt összeszedem magam! Szívesen eléneklem neked, csak…tudod kicsi koromban mindig ezt énekelte az anya és most te…a jövőből ezt kéred tőlem! Kimondhatatlanul boldog vagyok!-
Mosolyodott el kiadós sóhajt követően. Szavához tartva magát, próbálta minél gyorsabban normalizálni hangulatát. Lehető legszebben szerette volna elénekelni a számot, ami nem biztos benne maradéktalanul sikerült, de mindent tőle telhetett megtett. Kétli az ügyességén múlt, hogy vendége hamar álomba szenderült. Gondosan betakarta, nehogy megfázzon és ráparancsolt szíve hercegére nagyon vigyázzon rá.
Csendesen felosont saját hálószobájába, szörnyet halt az időn, majd szánakozó nyöszörgéssel beállította ébresztőjét. Ezután már kizárólag arra emlékszik valami zenél füle mellett, ráfekszik Neo sípolós játékára és fájdalmas kiáltással fordul le az ágyról. Csíkszemekkel botorkált le a konyhába, mivel reggelit szándékozott készíteni vendégének. A bonyolult munkával félálomban vegetálva is elboldogult, lényegében, azután tért észhez, Nacchan leüvöltötte fekete hajkoronáját, hogy merészeli lemondani aznapi teendőit. Konyhai pult mögött fedezéket lelve kommunikált telefonjával. Menedzsere még a vonal túlsó végéről is ijesztő fenyegetésként hatott rá. Kész élet-halál harcnak érezte, mire körül magyarázta döntését. Azt hitte sosem adja áldását menedzsere, de kiharcolta, ami különösen felvillanyozta. Meccset nyerni sátáni Nacchan-nal szemben, felért akármelyik nemzetközi díjjal. Kivéve, ha belegondult a napi teendőjébe.
-Ébresztő napsugááár! Hasadra süt a nap és nekünk még rengeteg dolgunk van!- Ugrándozott be vendége szobájába széles mosollyal, hátha könnyebben indul reggele. Lelkes energiabombaként pattant mellé az ágyra.-Felcsaptam néhány iskolát, ahova mehetnél! Közelben egész jó hírű suli van! Ha gondolod, kezdhetnénk ott! Fogalmam sincs, mivel jár egy beíratkozás…ott majd biztos segítenek!-Vakarta meg feje búbját tanácstalanságában.-Előtte, viszont reggeli és ruhák! Milyen ruhát szeretnél inkább? Lányos lányosat, ami nagyon színes és szoknyás és nem tudom. Vagy, inkább lazább és kényelmesebb cucc? Nagyon csininek kell ám lenned, hogy elcsavarhasd az igazgató fejét! Ezt ugye nem értetted szó szerint?-
Pislogott rá rémülten, hiszen egyáltalán nem úgy gondolta, letekergesse a fejét, vagy csábító amazonként vetődjön az irodába. Pusztán arra célzott, legyen szépséges huszonegyedik századi lányka, külsőre. Abban kételkedett viselkedésben át lehetne nevelni. Eleve nem állt szándékában azt kérni Tomo-tól, vegye át a mostani lánykák értelmi szintjét. Jobban jár, ha nem butul le a szintjükre, tisztelet a ritka kivételnek.

______________

Don't hurt me ~♫

Friends:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTéma: Re: Umi otthona   

Vissza az elejére Go down
 

Umi otthona

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
7 / 7 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-=Bleach Szerepjáték=- :: Emberek Világa :: Karakura Town :: Lakások, házak-