HomePortálGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Umi otthona

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
SzerzőÜzenet
Hoshi Ikari
Ember
Ember
avatar

Male
Cancer Cat
Hozzászólások száma : 348
Age : 30
Tartózkodási hely : Otthon, Luxi, Tipi, Oroszlán rezidencia, Tokyo Media Center, PMC, Tomátó szentélye
Registration date : 2009. Jul. 30.
Hírnév : 40

Karakterinformáció
Rang: FaTal erroR! énekese
Hovatartozás: Raion
Lélekenergia:
23500/26000  (23500/26000)

TémanyitásTárgy: Re: Umi otthona   Pént. Május 03, 2013 10:37 am

Ni / Ni Ni (=`ェ´=)

Sértődötten kulcsolta össze mellkasa előtt karjait. Felfújt pofival fejezte ki nem tetszését. Zokon vette, hirtelenjében lepakolták hátsóját. Azzal megszabadultak tőle, tovább erősítették alakuló bűntudatát. Gesztus nélkül is pont eléggé kínozta lelki ismerete. Hirtelenjében azt sem tudta hova legyen, csak egyik lábáról a másikra dőlt és nagy erőkkel fogalmazta tényfeltáró beszéd követelését. Nagy levegő vétellel induló kísérletét csúfosan belé fojtották. Előre szegezett mutatóujjal fagyott sóbálvánnyá az orra alá dugott kijelzőtől. Gőzmozdonyként üzemelve eresztette ki fáradt gőzét, kisebb dünnyögéssel meredhessen az iphone-ra. Hosszasan elemezte a leírt információkat, mert jobban bízott a fejében élő térképben. Fokozatosan beazonosította emlékeire hagyatkozva, majd sűrű bólogatással jelezte, neki vághatnak az újabb sétának. Sejtette visszafelé sokkal tovább fog tartani. Ellenkező irányba sok érdekes kitérővel tarkította a kutyagolást, de kocsi felé már semmi sem maradt. Imádott mozogni, de ez a végtelenné váló járkálás türelmét cincálta. Nyűgös fújtatásokkal lóbálta finoman pokoli vadász kísérete kezét. Remek unaloműzőnek bizonyult, sőt egyenesen élvezte a helyzetet kézen fogva randalírozhatnak. Széles mosollyal bambulta ide-oda járnak. Ennek köszönhetően majd nem felbukott saját lábában. Kénytelen volt az utcát pásztázni és új elfoglaltságot keresni. Arra ügyelt ne legyen messze kiválasztott áldozata. Szigorúan kartávolságra lévő dolgokra mászott fel, vagy bámulta meg közelebbről, miközben lelkesen magyarázott, honnan ismerős neki.
Valamiért szívesen mesélt arról, mennyi mindent csinált ebben a városban. Mindig azt hitte unalmas gyerekkora volt, semmi érdemi nem történt vele, de ez a sok apróság kész lavinát indított el benne. Szünet nélkül pörgette a meséket, míg végre elérkeztek a kocsihoz és levegőt vehetett. Igazából akkor vette észre, mennyire lefárasztotta magát. Teljesen kitikkadt a folyamatos szövegeléstől, ezért képét legyezgetve hajolt az anyósülésre vízhez jusson. Szokásához híven hátsóját meresztve csapott le ásványvizére. Nagyokat kortyolva vette kezébe motyóját. Lemondó sóhajjal terítette be kiskabátjával, ne is lássa feltűnő táskáját, majd szélvészként robogott a hotelhez. Részéről semmi extra kívánság nem volt. Éhesnek sem nevezte volna magát. Még mindig feszült hasa a kiadós ebédtől, ezért kérlelő szemekkel pislogott szöszke sátánfira, ne kínozza evéssel. Biztosra vette két falatnál több nem le, hanem visszafelé jönne. Kicsit sem lenne kedve mosdó látogatással indítani az estét, ezért iparkodott kitérni a kaja téma elől.
Táskájában könyökig eltűnve vetődött le éjszakai láthatatlan vadásza mellé. Ölében viruló túlélő készletével bámult rá, ahogy félálomban motyog hozzá. Széles mosollyal simogatta sziesztázó ragadozója hátát, miközben csendesen hallgatta az egyre jobban elhaló monológját. Miután átváltott halk szuszogásba, óvatosan arrébb húzta útban kóriszáló tincseit és jó éjt puszit nyomott fültövéhez. Kis ideig még békésen nézegette az alvó szavannai uralkodót, majd nyújtózkodás kíséretében vonult arrébb. Fürdő felé navigálta elgémberedett tagjait, áttanulmányozhassa cókmókját. Jobbnak látta, minél távolabb tenni, mert előre sejtette igen sokszor fog kiakadtan morogni. Jóslata mondhatni tökéletesen bevált. Másodperceként háborgott valamilyen kezébe kerülő dolgon. Nem hazudik, dugig volt tömve mindenféle könnyed estéhez szükséges lommal, napszemüveggel, sebtapasszal, tartalék, plusz tartalék tartalékaként fenntartott alsónadrággal, ruhával, valamint másnaposságot űző kencével és gyógyszerrel. Falnál fehérebbre sápadt és még közelebbről meg sem tanulmányozta a ruhákat. Attól szaladt csak ki fejéből minden élet.
Elkerekedő szemekkel tátogott két ujja segítségével kihorgászott cérnaruhákra. Kezdtek kétségei támadni, valóban szeretne szórakozni menni. Ezeket a göncöket portörlésre nem használta volna, nem, hogy magára rángassa. Eljátszadozott a gondolattal, bedől alvilági ninja macskája mellé és reggelig szófogadó gyerekként alszik, de lelki ismerete nem engedte. Erőgyűjtés gyanánt elvetődött zuhanyozni. Kiszedte a hatalmas táskából szimpatikusabb sampont, hajbalzsamot és kényelmesen lecsutakolta szőkés tincseit. Hosszas ázást követően szálló köntösébe bújt. Fejét törölközővel dörzsölve kent fel arcára bőrnyugtató pakolást. Uborkás valamicsoda volt és még nem járt le szavatossága. Ráért ezekkel a dolgokkal szöszmötölni. Ráérősen randalírozhatott, mivel bőven akadt ideje elkészülni. Nyugisan lemoshatta pakolását, kutakodhatott hajszárító után és dönthette el, milyen formában szárítsa be rakoncátlan hajszálait. Arra sem volt rest régi formáját hozva enyhén kisminkelje magát. Kissé furán meredt az eredményre, mert elszokott tőle fotózáson kívül találkozzon ezzel a látképpel és abban se volt biztos pont most kéne szórakoznia. Némileg elbizonytalanodott, de már nem volt kedve ledörgölni. Inkább elterelte gondolatait az ékszeres tatyó feltérképezésével. Legalább abban örömét lelte. Csomó elveszettnek hitt kiegészítője megkerült, ráadásul ebben az egyben sosem változott ízlése. Sorra cserélte ki fülbevalóit és próbálta gyűrűit, nyakláncait, karkötőit egymáshoz. Pofás kis szettet tákolt össze, csak, hogy ekkor tudatosult benne ruhája még nincs. Lehorgasztott fejjel esett neki a lehetetlennek tűnő feladatnak viselhető kombinációt hozzon össze. Rengeteg ideje ment el az egész megjelenés tervezésével. Telefonja csipogása figyelmeztette részletekben elveszett kókuszát, ébresztőt kéne fújnia.
Hírtől némi csalódott morgással legyintett épp rajta ragadt együttesére. Hiúsága miatt, ettől függetlenül még belepislantott a tükörbe. Helyre igazította ruháját, frissen szárított haját és tetőtől talpig végigmérte magát. Csalódottan elhúzva száját sóhajtott fel, majd viharzott a másik helységbe. Elvigyorogva nézett rá durmoló ördögfire. Nem volt szíve felverni. Fájdalmasan beleharapva szájába hessegette el gyengeségét. Óvatosan feltérdelt mellé az ágyra és gyengéden fülébe fújt.
-Ébresztő álomszuszék.-Suttogott bele halkan, de nem sok reakciót kapott. Még sem kulloghatott el vesztesként. Fülcimpájába harapva váltott sokkal csábosabb hangnemre.-Nem kelsz fel, megyek egyedül és felszedek egy dögös latin bikát.-
Válaszként érkező rekedtes morgásra hangos nevetésben tört ki. Majd nem hátra borult a hamisítatlan beszólástól, de ha már annyira mocoroghatnék volt, inkább beölelte ébredező pokoli vadászát, kiosztott egy üdvözlő csókot, majd hátsóját megpaskolva szorgalmazta felkelését. A folyamat tempóját rábízta, mert ismerte jobb, ha nem nyaggatja, amikor álmos. Levetődött az egyik fotelba és magazinokat lapozott. Sejtette kíséretének rövidebb ideig fog tartani összekészülődni. Arra nem számított meglepetést fog okozni. Nagy szemekkel pislogott a fürdőből kifelé rongyoló pokoli trónvárományosra. Lassan végiglesve magán tárta szét karjait pöffeszkedő úri ficsúrként.
-Túl sok időm volt.-Dobta hátra válla felett képzeletbeli tincseit.-Igyekeztem a legjobbat kihozni a…abból az izéből.-
Mutogatott fintorogva széthagyott táskája felé. Még nem volt tökéletes alvilági különítmény külseje. Miután frissen és üdén lehuppant vacsorázni pofátlan macskaként bevetődött ölébe. Széles mosollyal elhorgászta jobb kézfejét és csendesen mutatóujjára húzott egy fekete köves gyűrűt. Szerzeményét elégedetten méregette újdonsült tulajdonosán.
-Tudtam, hogy remekül fog állni.-Bólogatott mérhetetlen elégedettséggel. Szép hosszú ujjai voltak, amit bűn nem hangsúlyozni. Egyszerűen ordított a látványa valamit kezdjen vele és mikor máskor nyúlka piszkálhatna hozzá, ha nem bulizni indulnak. Több merényletet úgy sem tervezett. Részéről indulhattak, bár kicsit sem állíthatta felhőtlenül boldog volt össze-vissza cipzárazott felsőjében.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Daemon Nagai
Ember
Ember
avatar

Male
Leo Buffalo
Hozzászólások száma : 224
Age : 32
Tartózkodási hely : Filmstúdió, Dojo, klubok, hotelek, otthon, macskalakban
Registration date : 2009. Feb. 16.
Hírnév : 16

Karakterinformáció
Rang: színész/idol
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
17000/26000  (17000/26000)

TémanyitásTárgy: Re: Umi otthona   Szomb. Május 04, 2013 12:53 am

NI / NI NI (=`ェ´=)

Rá is segítettek, hogy hamar elnyomja az álom, így tényleg ideje sem volt befejezni a gondolatmenetét, mielőtt időközben finoman lóbált mutatóujja a lepedőre hull volna. Cicafiú simogatása ráérzett olyan pontjainak egyikére, aminél el lehetett érni, hogy relax fokozatba kapcsoljon. Ami most amúgy sem volt nehéz, szóval a duplafrontos támadás meg is hozta az eredményét. Olyan békésen szunyókált, hogy szinte semmire sem emlékszik belőle. Néha eljutott hozzá pár apróbb zörej, morgolódás, vízcsobogás, de igazából semmi se zavarta meg az álmát. Ami pedig elég furcsa álomra sikeredett. Még szerencse, hogy nem nyúlt túl hosszúra, mert ha tovább folytatódik, biztos leverte volna a víz.
Otthon volt, épp valami céges számalkivonatokat nézegetett, mikor belibbent elé Nekori kiköpött női mása, és helyet foglalva mellette kezdett játszadozni a kezében tartott mobiltelefonnal. Közben arról csicsergett kifejezetten morcosan, hogy drága sógornője már megint azzal szekálja, hogy mikor lesznek unokatestvérei a gyerekeinek. Mert, hogy eltervezték, hogy majd együtt nőnek fel a kicsik. Rengetegszer megbeszélték már ezt a témát, és persze nem megy ez olyan csettintésre, ezt a nővérének is nagyon jól tudnia kellene. Nagyjából most ért el oda, hogy azt mondhassa, bele tud vágni a gyereknevelésbe.
- Mondd csak meg Asaminak, hogy ha tovább szekálja a feleségemet, akkor én fogom csajozni tanítani az unokaöcsémet. –nyomott egy puszit az arcára vigyorogva. Ezt kicsit fel is vidította és halovány vigyorgás közben fenyegette meg, ha a saját gyerekükből is nőcsábászt akar majd nevelni, akkor a káma szútrával fogja eltángálni a szőke tökfejét. Daemon persze elpoénkodva az egészet fűzte hozzá a megjegyzését.
- Ha engem képes voltál megszelidíteni, akkor nem kételkedem, hogy bármilyen leszármazottamból ne tudnál jó embert nevelni. –sandított rá kekeckedve. Ekkor viszont hirtelenjében kiesett a szerepéből, és a saját fejével ücsörgött a szituációban. Összezavarodva nézegetett körbe, de biztos, hogy a saját házában volt. Lepillantva a kezében tartott papírokra viszont egy jeggyűrűt vett észre az ujján, a mellette ülő nőén pedig szintúgy. Hirtelen zavarát ő is észrevette, és az utánozhatatlan Nekori féle fonalat vesztett szemekkel pislogva rá kérdezgette, hogy minden rendben van-e. Hangja viszont fokozatosan váltott át Cicafiú hangjába, míg egy harapást nem érzett a fülcimpáján, és foszlott szét a különös álomkép.

A szólongatásra csak morgolódó jelet adva fúrta fejét a párnába, de nem hagyták annyiban az ébresztését. Az elhangzó fenyegetésre csípőből érkező választ még frissen ébredve sem hagyhatta ki.
- Veszett fejsze nyele… jobbat úgyse találsz. –húzta a fejére nyűgösen az időközben rá került takarót a világ legnagyobb lelkinyugalmával. Úgyse megy sehová… vagy ha igen, akkor nem jut messzire. Ha nem jön vissza magától, akkor addig meneküljön, míg össze nem szedi magát, mert elkapja a csalfa grabancát. Ha faképnél akarja hagyni, akkor azt mondja a szemébe! Még szerencse, hogy ilyenről szó sincs… na meg ő kérte, hogy ébressze fel, úgyhogy nem róhatja fel neki, hogy milyen technikával tette ezt. Na meg be kell vallja, egy kicsit hálás is volt ezért a jól időzített ébresztőért, mert ki tudja mi kerekedett volna még ki ebből az álomból. Nagyot nyújtózva bogozta ki magát az ágyból, és vette irányba a fürdőszobát, hogy némi életet verjen a fejébe egy jó zuhannyal. Igazából tudta, hogy ez lesz. Ha egyszer elalszik, nem akar majd felkelni, de vigasztalta a tudat, hogy ezzel a pár órával is többet nyert, mintha egyáltalán nem aludt volna semmit. Ha már egyszer megérte azt, hogy fekete maccs hívja el bulizni, ne hisztizze már végig álmosan az egészet. Jól kiáztatva magát nyerte vissza éberségét, és törölközött meg, hogy aztán egy szárazat a dereka köré tekerve vágódjon ki megejteni az alvás előtt tervezett vacsit. A szobába lépve viszont megakadt a szeme a fotelban ücsörgő fekete maccson.
- De jól nézel ki Nekori. –torpant meg egy pillanatra, hogy rendesen végigmérje mennyire kicsípte magát. Nem tudja, csak az ő kedvéért erőltette-e meg magát, de ez már sokkal elfogadhatóbb reakció volt egy bókra, mint amiket eddig produkált. Ezt hümmentéssel nyugtázva bólintott egyet, de azért nem átallott megtoldani a megjegyzését. –Gyakrabban kellene bőröndből öltöznöd… -vigyorgott, aztán levágódott az asztalhoz, hogy feltérképezze a hotel menüjét. Egész tűrhető volt, így panaszkodás nélkül látott neki. Hamarosan pedig ölfoglalót is kapott a vacsora mellé. Látszott az arcán, hogy settenkedik valamiben, így kíváncsian pillantott rá, míg az az orra alá nem dugott egy fekete köves gyűrűt. Megszemlélve az ékszert, határozottan jól festett, így nem volt ellenvetése, hogy maradhat-e. Egy pillanatra eszébe jutott az iménti álomképe, de egy gyors torokköszörüléssel elhessegette a kósza gondolatait. Miután elköltötte a vacsoráját, és próbálkozott a szokásos cselekkel egy keveset Nekoriba is tukmálni, ideje lett volna neki is felöltöznie.
- Nah, mielőtt elázik a hátsód a törölközőn, pattanj egy kicsit, nekem is ideje kerítenem valami göncöt. –nyomott egy puszit a nyakára, és paskolta meg finoman a hátsóját. Előkerítve saját táskáját kezdett kutakodni benne, miközben egy elegáns mozdulattal lerántotta magáról a törölközőt, és az ágyra dobta. Hümmögve mérte fel a kínálatot, és tekintgetett közben hátra Cicafiúra, hogy próbáljon azért egy kicsit hozzá öltözni. Némi tűnődés után ki is választott néhány lezserebb holmit, ha már bulizni mennek. Az ing alá egy egyszerű fekete ujjatlan felsőt vett, gondolván, hogy az úgyis hamar le fog kerülni róla odalent a klubban. Meg aztán ezek mellé fér még pár ékszer, amit Nekori már össze is készített neki. Már régóta tudja, hogy jó ízlése van hozzájuk ezért teljesen rábízta, hogy miket aggat rá. Miután ezzel megvoltak, már csak az maradt hátra, hogy megigazítsa a haját. Most először pillantott tükörbe, mióta elkezdett öltözködni, és nem csalódott abban, hogy kedvére való volt a látvány.
- Lehet tényleg több ékszert kellene hordanom. –hümmentett elgondolkodva, miközben a fekete maccstól kölcsönkért vaxszal egy kicsit megregulázta zabolátlan tincseit. Már tényleg nem maradt más hátra, mint hogy a telefonját és a pénztárcáját a zsebébe süllyesztve nyilvánítsa késznek magát és induljanak kifelé a hotelből.
- Nem azért, mert berúgni vinném magunkat, de javaslom a kocsi inkább maradjon itt a parkolóban. –nyújtotta Cicafiú felé a kezét, mint felhívást a sétára. Nyugodtabb, ha tető alatt van a kocsi, és egy kis friss levegő még kellett ahhoz, hogy teljesen felébredjen. Másrészt meg kihasználja az alkalmat, hogy ennyit lehet fekete maccs mellett. Érzi, hogy a tavasz beköszöntével sok nyilvános szabadtéri melója lesz, és kevesebb szabadideje.
A klubhoz érve, vidéken is beigazolódott Daemon tokyoi szórakozóhelyekről szerzett tapasztalata. Már jócskán lézengtek a bejárat körül, ki-be mászkáltak, és leérve is egészséges sokaság fogadta őket. Csoda, hogy egyáltalán találtak szabad asztalt, ahova letáboroztak. De Daemon még nem helyezte kényelembe magát, hanem rögvest a pulthoz vágódva térképezte fel a kínálatot, és gondolkodott azon, hogy milyen welcome drinkkel alapozza meg Nekori hangulatát, amitől biztos nem lesz baja. Hosszas elmélkedés után végül arra jutott, hogy koktélt kér, mert az legalább jól fel van hígítva. Hamarosan bezsebelve két tequila sunrise-t huppant vissza az asztalukhoz, és Cicafiú kezébe nyomva az egyiket emelte koccintásra a poharát.
-A spontán ötletekre! –bukott ki belőle a köszöntő némi vigyorgás kíséretében.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hoshi Ikari
Ember
Ember
avatar

Male
Cancer Cat
Hozzászólások száma : 348
Age : 30
Tartózkodási hely : Otthon, Luxi, Tipi, Oroszlán rezidencia, Tokyo Media Center, PMC, Tomátó szentélye
Registration date : 2009. Jul. 30.
Hírnév : 40

Karakterinformáció
Rang: FaTal erroR! énekese
Hovatartozás: Raion
Lélekenergia:
23500/26000  (23500/26000)

TémanyitásTárgy: Re: Umi otthona   Szomb. Május 04, 2013 10:15 am

Ni / Ni Ni (=`ェ´=)

Kaja terrorizmus elől most sem menekülhetett. Durcás motyogással tuszkolta magába azt a néhány falatot, amit hajlandó volt alvilági vadásza megnyugtatására elfogadni. Kérlelő szemekkel hárította a legtöbb próbálkozást, mert tényleg telinél jobban felpakolta pocakját és tényleg nem szeretett volna fürdőbe vezető hazafutással nyitni. Hálás volt a figyelmességért, na meg így sokkal kellemesebb csipegetni, de nála kitették a zárva táblát. Néhányszor eljátszott buksi elfordítással végül kitartó etetőjét is sikerült erről meggyőzni. Felszabadultan sóhajthatott a helyzeten és szöszmötölhetett tovább ékszereivel. Nagyszerűen elválogatott önkényesen befoglalt ülőhelyén. Kedve támadt pár gyűrűhöz illő kiegészítő felderítésére. Abban a pillanatban könnyed unaloműzésnek szánta, de miután elhessegették imádott pihi helyéről, egyre erősebben körvonalazódott kókuszában, azokat nem csak virtuálisan aggathatná kiszemeltjére. Fejét jobbra-balra biccentve szemezett a megkapó látvánnyal. Kivételesen nem a ruha nélküli panoráma kötötte le igazán, bár annak szemlélésével sem akadtak problémái. Választott holmikra fókuszált. Összeszűkült szemekkel méregette a végső formát öltő kreációt, majd tűnt el ékszeres tatyója feneketlen bendőjében. Addig motoszkált benne kidugott nyelvvel, míg a neki tetsző dolgokat elő nem kaparta. Némi felhozatal kontra viselő méregetéssel szűkítette le a kört és próbálgatta szorgalmasan alvilági láthatatlan vadászhoz, melyik legyen.
-Támogatom a felvetést, ha a jövőben is segédkezet nyújthatok! Nagyon szívesen lennék az ön személyes ékszer felelőse, ezáltal súlyos százalékokkal növelve a megjelenés általi elhalálozások számát!-
Csípett hátsójába kötekedően, majd sétált el telefonjáért fülig érő vigyorral. Tetszett neki a végeredmény, na meg, aki viselte őket még inkább. Feldobta, amúgy is békésen felfelé csörtető hangulatát. Ennek tudható be, jókedvű fütyörészéssel vette magához a szükséges lomokat. Esze ágában sem volt elvinni visszataszító táskáját, vagy a benne éktelenkedő akármelyik kisebb példányt. Amúgy se tervezte sok mindent visz magával, hiszen messzire sem mentek. Egész közel volt szállásukhoz a szórakozóhely. Tiltakozni se akart az ellen gyalog közelítsék meg. Tulajdonképpen jó ötletnek találta, mivel ennyi séta rájuk fért az este levezetéseként. Eleve megfogadta sosem lesz lusta sztár, aki mindenhova kocsival jár. Ez remek alkalomnak bizonyult betartsa szavát. Különben meg, nem esett nehezére pokoli bűvész ragadozóval ténferegni a sötétben. Maximálisan bízott benne, akármilyen állapotban lenne, megvédené párosukat.
-Semmi kifogásom a javaslat ellen. Úgy sincs messze!-
Remekül keresztül kasul csócsálva magában a témát, végül lelkesen csapott le a felé nyújtott kézre. Örömteli vigyorgással battyogott kísérete mellett, egészen a klub bejáratáig. Némileg szíven ütötte a hely körül sertepertélő tömeg. Láthatóan alakulóban volt a hangulat, mert egyre nagyobb csoportokba verődött fiatalok kószáltak a környéken. Körbe sandítva a jelenlévőkön, néha vénnek érezte magát és kissé elszörnyedt mennyire fiatalon mászkálnak alkoholtól túlfűtött állapotban. Aggodalmasan csóválta fejét, de rájött semmi oka nincs prédikálásra, mert ő sem volt jobb. Nagyot szusszanva lemenetelt a lépcsősoron. Ülőhely választását rábízta szakavatottan lavírozó sátánfira, míg őt lefoglalta hozzászokjon a benti füst és műfény kettőséhez. Kisebb hunyorgással dobta le hátsóját a beszerzett asztalkához. Lassan barátkozva a benti környezettel bámészkodott. Annyira elveszett a berendezés feltérképezésében, arra eszmélt fel elé került egy pohár. Rá jellemző bambasággal koslatta előbb a színes koktélt, majd a szemközti szöszke trón várományost. Cseppet meglepődött, mert nagyon nem szokott ennyire könnyed és nőies italokat fogyasztani. Már nyitotta száját rákérdezzen az okára, de inkább gyorsan reagált a koccintásra és betömte lepcses pofiját szívószálával. Nyugodtan szürcsölte itókáját.
-Remélem sok-sok-sok, nagyon sok lesz még. Régen éreztem ilyen jól magam. Egész nap a gyerekes kívánságaimat teljesítetted. Nagyon szépen köszönöm!- Sóhajtott hatalmasat, leküzdje késztetését, agyon ölelgesse szeretet rohamában.-Legközelebb te döntesz mindenben. Nem szólok bele semmibe! Az lesz és úgy, ahogy akarod! Szeretném, ha neked is lenne egy szépségesen boldog napod!-
Bólogatott nyomatékosan, tényleg be fogja tartani szavát. Kicsit sem érezte úgy adósa lenne, inkább szeretett volna hasonlóan örömteli órákkal elárasztani ördögien bujdokoló vadászát. Leírhatatlanul boldoggá tette volna, ha jelen lehet, asszisztálhat tökéletes napjánál. Számára minden mosolya felért egy halálos ítélet alól való felmentéssel. Óriási érzelmi löketet adott és csurig töltötte energia tartalékait. Ha pedig már ezekre a vidékekre kalandozott, körvonalazódni kezdett buksijában következő témája. Addig elmélkedett lehetőségek végtelen tárházán, míg váratlanul kibukott belőle az értelmesnek legkisebb mértékben sem nevezhető merengős kérdése.
-Vajon, milyen lehet? AAAH! Ezt nem hiszem el!-Borzolta össze fejét morcosan, hogy volt képes belefutni egy önmaga állított csapdába.-Elmondod? Légyszi-légyszi! Annyira érdekel, miután sikeresen felpiszkáltam a kíváncsiságom…-
Mocorgott lelkesen közelebb kúszva az asztalhoz, minél tisztábban hallhassa válaszát. Valahogy sejtette rendíthetetlenül lelkesen megfejtésre ácsingózó lelkét hamarosan csúfosan pofára ejtik. Jobban ismerte annál, ennyire könnyedén orrára kössön látványosan oldalát furdaló információkat. Az volt a benyomása rövidesen sértődötten felfújt pofival fog hátra dőlni. Ebben maximálisan igaza lett. Mérges pocokként szürcsölte itókáját, miközben faképnél hagyták, végre tulajdonoshoz illően pokolibb alkoholt vegyen kezébe. Neki maradt némi utánpótlás poharában, amit békésen nyúzott. Egy idő után, viszont egyre ingerültebben nyakalta tartalmát. Háttérben zajló megszálló expedíciótól pillanatok alatt felszökött vérnyomása. Erősen fontolta sértett félként pattan fel és hessegeti el alvilági komisz ragadozó gyülekező rajongó táborát. Persze ehhez nem volt joga, jelenetre sem vágyott, úgyhogy megelégedett a sötét felhők eregetésével, aztán pult villámgyors betámadásával. Bánatűzés gyanánt újabb körre csapott le, amiből hirtelen dupla lett. Semmiből előbukkanó jóakarója meghívta egy italra. Mérgében eszébe se jutott tiltakozni, csak némi köszönet kipréselésével legurította. Agyáig sem kóriszált a gondolat, épp vadidegen próbálja társaságát keresni. Lekötötte az idétlen puffogás, valamint nózija elé tolt poharak emelgetése. Kezdett határozottan belemelegedni az edzésbe. Kókuszába szállingózott az alkohol, amitől motyogósan dünnyögött kipirult arcával.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hoshi Ikari
Ember
Ember
avatar

Male
Cancer Cat
Hozzászólások száma : 348
Age : 30
Tartózkodási hely : Otthon, Luxi, Tipi, Oroszlán rezidencia, Tokyo Media Center, PMC, Tomátó szentélye
Registration date : 2009. Jul. 30.
Hírnév : 40

Karakterinformáció
Rang: FaTal erroR! énekese
Hovatartozás: Raion
Lélekenergia:
23500/26000  (23500/26000)

TémanyitásTárgy: Re: Umi otthona   Vas. Május 05, 2013 12:29 am

Tadaim~a! – Családi kitekintő

Egész házat betöltő óbégatással araszolt a teraszra. Fejére dobott vizes törölközővel vergődött. Tegnapi edzésén keményítő hiányos krumpliként kapták szét. Hálából csapattársai felmenőinek faxát ostromolta kreatív hozzászólásokkal. Másnaposan sem kínlódott ekkora városi látványosságként. Nem lényeg, mert úgy gondolta ennyit érdemel a l’oreal hiányában. Minden létező és nem létező csontja őrülten sajgott. Dereka egyenest szét akart szakadni a meccsen bemutatott padlófényező, tehetséges, ám annál gyilkosabb röptéjétől. Izomlazító, masszírozás, ráolvasás, ugyan kérem szépen! Oda se bagózott rá makacs alkatrésze. Kedvessége földbe döngölte, mert fogpiszkálóval kergetett csirkeként visított, ha hozzá merészeltek érni és három órán át tűrte a masszőr helyre próbálja tenni. Mit ne mondjon, azóta annyira helyre jött, majd kiugranak szemei a fájdalomtól. Félreértés ne essék, imádta a vasgyúró aranyat érő kezeit, de most Riku-féle piszok kerülhetett a gépezetbe. Alig tudott kievickélni ágyából, mert léchez szögezett karó katonaként beállt egész lökhárítója. Kínszenvedés volt eltántorogni az őrületes távolságnak ható, fél szobára díszelgő terasz ajtóig és küszöb testi sértését elkerülve kibotorkálni a napsütésbe. Ha már csodásan elszúrták reggelét azzal, hisztis anyókaként poroszkált, kijárt neki a luxus panaszkodhasson kicsikét. Megértő hallgatóság reményében ölelte be kicsiny menyasszonyát, eldörmöghesse, micsoda szörnyűség érte. Valahogy nem lepte meg, legszebb gyilkos boszorkája, rögvest letörte lelkesedését. Sértődötten sóhajtott fel, ma sem ápolgatják harmatgyenge lelkét.
-Kellett neked profi sportolónak menned! Légy férfi és tűrd a fájdalmat!-
-Mindig olyan tapintatosan megvigasztalsz, édesem.-
Köszönte meg az igazán könnyeket fakasztó szavakat nyakra dobott csókkal. Kritika ne érje a házat örökmozgónak is küldött ébresztő simogatást. Ficánkolt, mint mindig. Széles vigyorral figyelte a virgonc csemete munkálódását. Remekül belemelegedett a karate kölyök gyakorlásába. Fantasztikusan mulatott hiperaktív gyerekén, drága anyukájával ellentétben. Utóbbi napokban rákapott a dolog ízére egész nap tornaórát tartson pocakjában és semmi sem tetszett fenséges igényeinek. Mamának tilos volt ülni, állni, sétálni. Eleve halálra ítélt minden próbálkozást és vészesen fogytak a kreatív ötletekből. Lassan nem maradt próba tervezet, Fernanda-t pedig kezdte kikészíteni. Imádta kicsiny menyasszonyát, ennyire hősiesen tartja magát. Villámgyorsan rávette, befejezze sajnálkozását és neki essen a napnak. Nyugodtan betolta reggelijét, lezuhanyozott, összedobálta sporttáskája tartalmát, körbe tapaszolta derekát és kényelmes edző ruhában köszönt el picinyke családjától. Vállára dobott cuccával pötyögött üzenetet idétlen öccsének, akinek megint eszébe jutott valami eget rengető dologgal zaklatni. Hangos röhögéssel kapaszkodott meg a kerítésben orra ne essen a szövegtől. Meg sem lepődött, csak ő lehet képes fogkrém helyett síkosítót venni, majd azon sírni mit kezdjen az egyikkel és másik hiányával.
Fejét csóválva küldte el hosszú, ám annál használhatatlanabb válaszát, tovább élvezhesse testvére háborgását. Szórakozás közben, éberen ügyelt rá, haladjon saját teendőivel. Békésen battyogott az utca végi buszmegállóhoz, ahol csapattársa várt rá. Megszokott módon intett neki, bár az üdvözlő pacsizástól azt hitte összehugyozza bokáját. Szemei kiugrottak a lapockájára mért paskolástól. Fogát szívva ütögette vissza néma átkokat szórva, majd bevetődött a kocsiba, mehessenek aznapi edzésükre. Közel laktak egymáshoz, ezért szemrebbenés nélkül kihasználta az alkalmat vele cipeltesse hátsóját, ha munkába igyekezett. Furikázás alatt egymást ugratták hülyeségeikkel, amit egyre népesebb létszámban folytattak csapatuk öltözőjében. Egymást túlüvöltő ordítozással ökörködtek, így alig vette észre csörög telefonja. Kijelzőn virító névtől szemöldökét felvonva vakarta fejét. Kellemes meglepetés volt kicsiny unokahúgának támadt kedve trécselni vele. Csendesebb zug felé lopakodva fogadta a hívást széles vigyorral.
-Mimi cha~n! Ezer éve nem hallottam róla…mi? Jól! Gyerek? Nem, még nincs meg….ja-ja-jam, mostanában! Hányadika van? HUH, BASSZA MEG! Drága Naomi! Mindjárt szülünk, ne aggódj! Eddig nem stresszeltem, de lelkes közreműködéseddel rendesen befosattál! Nem baj! Kicsiny stressz befér. Van még hajam dögivel és kopasz fejjel el tudom vakítani az ellenfeleimet… -
Sápadt el teljesen a kőkemény hírtől, bizony vészesen közel jártak az orvosok által kiírt időponthoz. Hirtelen kezdte érteni, miért mozog feltűnően sokat mostanság vasgyúró és miért emlegetik egyre sűrűbben, ki ne merészelje kapcsolni telefonját. Mit kéne ezen tagadni, rögvest elcsípte a kotló láz. Szívesen csivitelt volna unoka testvérével, de bemászott agyába a tudat, nem érik el, ha van valami. Sebtében lepattintotta szerencsétlen rokonát és gondolkozott elmélyülten hova aggassa magára telefonját. Edzője kicsinálja, ha „lehet szülök” felkiáltással merészel önkéntes szabadnapot kivenni, ezért kispadra lökte mobilját és minden létező élőlény lelkére kötötte, amint látják felvillan kijelzője, ordítsanak. Persze a barmok, rögtön rákaptak a mókázásra. Egész délután ugratták, őt meg az edző, fejezze be a pánikoló tötyörgést. Kapott hideget-meleget és már ő sem vette komolyan, amikor széles karjelzésekkel mutogattak irányába.
Seggét bemutatva fordult el hadonászó társától, aki lelki ismeretes hősként vágtázott keresztül a termen. Sokktól őrült bika dönget felé, kővé dermedt. Csodás gatyafékével maximálisan elérte tömeg karambol keletkezzen. Támadó csapattársa nitróval tuningolt gyorsvonatként kaszálta el. Párosuk kugliként döntötte fel a mellettük állókat és törvényszerű, mindenki kicsi rakásként Riku-ra zuttyant. Azt hitte helyben köpi ki tüdejét a nem csak magas, de igen súlyos sportoló halomtól, amin bónuszként, mesteri koronaként landolt mobil közvetítője. Észnél nem volt, mikor felkanalazták a földről és arcát pofozgatva hadarták hívása volt leendő apósától. Fel se fogta, melyik univerzumban kolbászol. Karjával legyintve dünnyögött a mobiljára és botorkált el a kispadhoz, ahol három zacskó jéggel igyekezték üzembe állítani áramszünetet kapott agyát. El kellett telnie legalább két percnek, három hívásnak és egy hívás fogadásnak visszatérjen az élők sorába. Vonal túlsó feléről érkező, haját turbinaként lobogtató ordítás seperc alatt kitisztította fejét. Durvábban hatott rá, mint bármelyik élénkítő szer. Rögvest vigyázzba vágta magát, amikor rázendített fejére olvassák összes bűnét, majd sor végén közöljék vele, Fernanda kórházban van. Hírtől zavarodott táncosként szökdécselt jobbra-balra, mit tegyen. Befagyottan lődörgött másodpercekig, mire sikerült megemésztenie a híreket. Akkora eufória vágtázott rajta végig, levegőbe ugorva rohamozta be edzőjét. Nyakába vetődve ölelgette meg a középkorú férfit.
-Gólya járatra szállt a fiam!- Hatalmas őzike szemeket meresztett rá, miközben fülig érő vigyorral szövegelt.-Bármennyire is fájjon a szakítás, tudom mennyire nehéz neked, de ha igazán szeretsz, kérlek, engedj el! Mennem kell!-
Drámázott látványosan, mialatt a komplett banda rajtuk csimpaszkodott, gratuláljon a nagy eseményhez, ami gyakorlatilag még be se következett, mert csak folyamatban volt. Többieket ez nem különösebben zavarta, ahogy szerény fejét sem, szétszedik az örömujjongással. Lekötötte a boldogság, kocsi kunyerálása és edzővel történő egyezkedés, aki némi plusz munkáért cserébe, hamar rábiccentett a szökésre. Zöld lámpát kapva már nem maradt más teendő, mint kocsiba pattanni és balesetmentes száguldással eljutni a kórházba. Onnan már úgy sem tévedhetett el. Bejáratnál kész ideges tömeg fogadta, hol járt eddig. Huszad unokatesótól kezdődően a barát barátjának szomszédja is jelen volt. Ahová nézett mindenhol rokonok pacsiztak vele, vagy épp dorgálták. Ángela mamában sem kellett csalódnia. Egyenest tockossal jutalmazta, hol késett eddig és miért nem öltözött át. Valamiért nem működött a mentő felvetés, edzésről érkezett.
Hangos fogadtatás után következhetett a további terror. Népes tábor összefüggő masszaként kergette fel a megfelelő emeletre, befáradjon tűzokádó sárkányként kántáló menyasszonyához. Küszöbön átsuhant fején, inkább megnézi odakint maradt e. Jelenetről, egyértelműen az ördögűző villant be és távolról sem számított rutinos papnak, megbirkózzon a feladattal. Még jó mögötte volt a segítőkész rokonság, akik könnyű tollpiheként hajították áldozati oltárra. Szó sincs róla, nem akart Fernanda mellett lenni, csak ismerte, milyen, ha előtör belőle az igazi spanyol temperamentuma. Egyetlen rossz ütemű levegővétel és szépséges kedvese megragadja fejét, lecsavarja és turmix gépbe hajítja! Némi túlzástól eltekintve, azért nyomokban igazság morzsákat tartalmazott a látkép. Abban a pillanatban meglátták idegesen ordították le, minden az ő hibája, mert nem húzott gumit az asztal lábára is. Ezen a szívélyes fogadtatáson mást se tudott csinálni, mint szerető társként bevetődni mellé és hűségesen állni a sarat, hogy igen, kizárólag ő a ludas és igen, nagyon szereti és igen, pokolban fog elégni. Inkább mindent csendesen ráhagyott, miközben kitartóan küzdött, ne törjék öt részletbe kézfejét.
Szava nem lehetett, mert a kőkemény lelki terroron kívül más teendője nem akadt. Lassan teltek az órák, ami teljesen kiakasztotta. Nem haladtak előre, csak nagyjából minden ugyanolyan maradt a hangerőt kivéve. Komolyan eljátszadozott a gondolattal, térdre borul az orvos előtt, rántsa ki a gyereket, mert a menyasszonya véglegesen átváltozik valamilyen ijesztő lénnyé, akinek éltetőereje őt szidni. Sokáig kínlódtak a hadművelettel és azt sem tudta belilult fejével, mit csináljon. Ideges volt az egész szüléstől, idegesítették a rokonok, akik tíz másodpercenként kérdezték tőle ugyanazokat és frászt kapott folyamatosan csörög telefonja. Annyi hívást kapott, sajátot indítani se tudott. Elveszett a sok duruzsoló ember között és még ott sem tartott rendesen ügyelne a nap szenvedő sztárjára. Felbosszantotta ennyien követelik figyelmét, ami erélyes kifakadáshoz vezetett.
Mindenkit szó szerint felmosóval zavart a folyosó végi váróterembe. Ángela mamára bízta addig ki ne eresszen senkit, míg bármi érdemi dolog történik. Nyugalmat akart maguk körül és kivételesen nem érdekelte sok kicsi, dühös spanyollal perlekedik. Szüksége volt arra, békén hagyják a hülye kérdésekkel, mert akkor feleslegesen dühöngött volna az amúgy is ingerült állapotban szenvedő kedvese társaságában. Próbált tőle idegen módon felnőttként viselkedni és kivegetálni a pillanatot, amikor boldogságtól remegve tárcsázhatott az egyetlen rokonának, akivel rögtön közölni akarta a hírt.
-Apa lettem!-Nyögte bele a vonalba könnyekkel küszködve. Válaszként érkező felháborodott értetlenkedésre nagy levegőt vett, hogy töviről hegyire elmesélhesse a történteket. Megkönnyebbült kibeszélhette magát lelkesen faggatózó öccsének. Lehet nem sok mindent kellett csinálnia, mégis dugig volt feszültséggel. Ez a rövidke kitérő kellett összeszedhesse magát és formáját hozva áraszthassa el ismerőseit csemetéjéről készült fotóval. Illetve a hozzá csatolt stílusos kísérő szösszenettel:
„Drága nagyérdemű! Járjatok örömtáncot és boruljatok lábaim elé, mert ezen a napon 2013-04-18-án tiszteletem tettem világotokban! Egészségtől kicsattanok, ezért készüljetek, hamarosan házatok elé járulok, tesztelhessem rend és tisztaság tűrő képességetek! Fogadjatok sok ajándékkal! Üdvözöl titeket, Ricardo Hoshi Castillo”

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Daemon Nagai
Ember
Ember
avatar

Male
Leo Buffalo
Hozzászólások száma : 224
Age : 32
Tartózkodási hely : Filmstúdió, Dojo, klubok, hotelek, otthon, macskalakban
Registration date : 2009. Feb. 16.
Hírnév : 16

Karakterinformáció
Rang: színész/idol
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
17000/26000  (17000/26000)

TémanyitásTárgy: Re: Umi otthona   Vas. Május 05, 2013 9:02 am

NI / NI NI (=`ェ´=)

Nem volt hozzászokva, hogy ilyen könnyed alapozással indítson egy partit. Igazából nem is érezte, hogy ebben a koktélban bármilyen alkohol lett volna, ha azt az enyhe kesernyés ízt nem tudná a tequilához társítani. Fel se foghatta, hogy hogy csíphet be már ennyitől valaki. Ezután se fog rendszert csinálni ebből a dologból, mert felesleges pénzkidobás a gyümölcslére, de most az egyszer kivételt tehet. Legalább valami aprócska hatás reményében, ha már ennyit kifizetett érte szürcsölgette az italát, miközben Cicafiú hosszabbra nyúlt köszöntőjét hallgatta.
- Ha azt vesszük, az egészbe én rángattalak bele, szóval igazán nincs mit. –dőlt hátra kényelmesen a kanapé karfáján. Ha nem jut eszébe megünnepelni azt a bugyuta kis macskanapot, lemaradtak volna beláthatatlan időn belüli egyik legbékésebb napján. Senki sem táncolt az idegein, senki sem traktálta felszínes rajongásával, és senki se akarta olyan dolgokba kényszeríteni, amikhez semmi kedve sem volt. Nála ezek az összetevők egy jó ideje elegek ahhoz, hogy sikerként könyvelhesse el a napját. Nem is igazán tudott reagálni Nekori ígéretére, hiszen ha azt vesszük neki a mai nappal sem volt semmi problémája. Annyira rég volt már igazán, minden szempontból kellemes napja, hogy ha az előbb felsoroltak közül legalább az egyik teljesül örülhet.
- Hát… szerencse, vagyis szerencséd, hogy ezt mondjuk nem egy évvel ezelőtt ígérted. –vakarta meg az orrát belegondolva abba, hogy milyen helyekre cipelte volna fekete maccsot. Valószínűleg premierplánból lett volna tanúja egy alkoholgőzös orgiának, csupa névtelen arc között. Őt leitatta volna, hogy ne legyen kifogása a dolog ellen, és hajnalig dorbézolt volna. Egész biztos valami ilyesmi járt volna a fejében, ha ezt akkoriban kérdezik meg tőle. Most viszont tényleg fejtörést okozott összeállítania egy „tökéletes nap” forgatókönyvet.
- Elmondanám, ha lenne fogalmam. De valószínűleg szintén a spontán ötletek döntenék el. Amennyire be vagyunk táblázva… hónapokra, évekre előre, csodálod, ha ebben lelem örömöm? –emelte meg tanácstalanul a vállait a fejét rázva. –Inkább hozok még valamit inni… ez a koktél engem nem győzött meg. –tápászkodott fel az asztaltól, hogy megint meglátogassa a pultot. Bármennyire is nem akart berúgni, a szórakozóhelyekhez akkor is szorosan társult az alkohol az értelmező szótárában. Igazából megszokás, csak épp a mérték változó. Megszokásaihoz ragaszkodva ki is kérte a jégkockákkal hűtött whiskey-jét, hogy kicsit felpörgesse a hangulatát. Kiszolgálásra várva támaszkodott a pulton, és sandított közben hátra néha fekete maccsra, nehogy kéretlen társaságot kapjon. Helyette azonban ő kapta meg a nem kívánatos ismerkedőket. Eddig nem nagyon volt kifogása ellenük, hiszen eleve olyan céllal jött le ilyekre, hogy partnert találjon, de mivel már nincs szüksége rájuk, igazán békén is hagyhatják. A körülötte legyeskedő hölgyeményeket ignorálva felhúzott orral rázta meg a fejét, és hajolt közelebb az egyikhez negédes mosollyal.
- Ha flörtölni akarnék veled, akkor ilyesmiket csináltam volna. –emelte fel a kezét, és karolta át a derekát. Látva, hogy a libácska elbízta magát, hogy sínen van, reklámmosolya egy pillanat alatt váltott át lenéző fintorba, és egyenesedett ki a pulton könyökölve, miközben belekortyolt a közben kiérkező italába. –És mivel már percek óta nem láttál tőlem ilyet, nem kéne tovább égetni magad. –sandított rá a „kiszemeltjére” türelmetlenül. Nem is kellett sok, hogy a barátnőivel együtt sértődötten vonuljanak ki a mosdóba, Daemon pedig elégedetten húzza le az italát, hogy soha el nem vesző tahóságát megünnepelve kérjen még egy kört. Visszapillantva az asztalukhoz viszont meglepetten kellett, hogy tapasztalja, hogy Nekori eltűnt onnan. Először azt gondolta, hogy csak mosdóba ment, de azért a biztonság kedvéért körbekémlelt a helyiségen. És nem is tette rosszul, mert nem messze attól ahol ő állt, meg is pillantotta a pulton görnyedve maga elé bambuló fekete macskáját. Megunta volna, hogy ennyi ideig van távol? Vagy… szokás szerint félreértette a jelenetet, és azt hiszi máris lotyókat akar felszedni. Most mondja azt, hogy simán kinézi belőle az utóbbit? Nagyot sóhajtva kapta fel a poharát, és sétált közelebb a sértődött pocokhoz, mikor észrevette, hogy őt is megkörnyékezte valaki. Egész biztos, hogy nem Nekori kezdeményezett, mert egy magát a koránál egy kicsit fiatalabbnak képzelő nő legyeskedett körülötte, és tologatta az orra elé az italt a névjegyével egyetemben. Cseppet sem zavartatva magát lépett be a képbe, és vette el a Cicafiú mellé letett kártyácskát, amin egy helyi host klub elérhetőségei szerepeltek. Egy pillanatra majdnem kiesett a szerepéből, mert majdnem elnevette magát azon, hogy már megint be akarják szervezni feketemaccsot. De mivel színészi profizmusa mindig a rendelkezésére állt, ha nagyon kellett, egy újabb lenéző pillantást vetett a nőre, majd a papirosra.
- Jobb ajánlatot is utasítottunk már vissza. –hajtotta félbe a lapocskát, és ejtette bele a nő poharába. –Amíg én vagyok a menedzsere, nem olyan egyszerű lecsapni rá. –könyökölt be Nekori és megkörnyékezője közé. Pimaszul végigmérte a nőt, majd csalódott sóhajjal rázta meg a fejét. –Sajnos nem tud eleget ajánlani. –zárta le a témát, és karolta át Cicafiút, hogy eltessékelje a helyszínről. Alig értek távolabb a pulttól és szemelt ki egy másik üres asztalt messzebb onnan, a vállára hajtva a fejét kitört belőle a röhögés.
- Ha nem ismernek fel, nem bírom megállni, hogy ne használjam ki. Ez is megszokás. –huppant le az asztal mellé megtörölgetve a szemét. –Egy pillanatra nem figyelek, és máris el akarnak csábítani… neked se ártana résen lenni. –rázta meg a gyűrűvel díszített mutatóujját előtte. A hirtelenjében legurított, egész pofás minőségű whiskey már hagyott némi érezhető hatást maga után. Távol állt még attól, hogy becsiccsentsen, de már határozottan kezdte érezni, hogy alkoholt ivott, így inkább meg is szabadult az ingétől.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hoshi Ikari
Ember
Ember
avatar

Male
Cancer Cat
Hozzászólások száma : 348
Age : 30
Tartózkodási hely : Otthon, Luxi, Tipi, Oroszlán rezidencia, Tokyo Media Center, PMC, Tomátó szentélye
Registration date : 2009. Jul. 30.
Hírnév : 40

Karakterinformáció
Rang: FaTal erroR! énekese
Hovatartozás: Raion
Lélekenergia:
23500/26000  (23500/26000)

TémanyitásTárgy: Re: Umi otthona   Hétf. Május 06, 2013 7:16 am

Ni / Ni Ni (=`ェ´=)

Válaszon nagy szemekkel pislogott, vajon mire gondolhatott alvilági vadásza. Sorra lavírozott a lehetőségek között, mert azt sejtette első találkozásukból kiindulva, nem éjféli hímező tanfolyamra vinnék el. Akadtak haloványan derengő sejtései, amin orra alatt bazsalyogva kavarta meg koktélját. Sajnálatos módon nehéz lett volna újdonsággal szolgálni züllött fejének. Erről az apró szösszenetről, viszont biztosabb megoldásnak találta, ha bölcsen hallgat. Csendesen kutyulta rétegekben sorakozó italát és fülelt radarozó állomásként sátánfi tényleges válaszára. Várható módon nem szolgáltak konkrét ötlettel. Nem számított másra, hiszen nem azt a pofonegyszerű kérdést tette fel, milyen színű zoknit visel. Tagadhatatlan, picikét csalódott volt nem jutott közelebb a megoldáshoz, de telhetetlenségét messzi vidékekre hessegette. Elfogadta a helyzetet, nagyot sóhajtott rá, majd bőszen mélázott el a hallottakon. Eddig kiesett fejéből, lassan beindul az igazi munka szezon. Nyárra mindig ezer százalékon beindult a hajtás. Sokkal több szereplés, fellépés, műsorok, interjúk, közönség találkozók. Rá kellett jönnie, létminimumra csökken szabadideje. Ki sem fog látszódni a rohangászásból és ez nem csak rá vonatkozik. Mindketten szörnyen elfoglaltak lesznek. Előre borsózott háta, mit fog ez okozni kapcsolatukban. Tartott tőle belefutnak a szokásos probléma körbe. Veszekednek, mert elhanyagolva érzik magukat. Még többet veszekednek, mert akaratuk ellenére egymáson vezetik le a stresszt és fáradtságot. Nem festettek valami fényesen. Azzal sem büszkélkedhetett, tudná, mivel védheti ki. Tartós kapcsolata nem mostanában volt, ráadásul hírességgel sem próbálta még összeegyeztetni idejét. Rengeteg jövőbeli buktatótól lufiként eresztett le.
Széken lentebb csúszva fújtatott és figyelte a pultnál villantó szöszke trón várományost. Ehhez nem volt kedve, ezért elindult utánpótlásért. Békés magányban ácsorgott az itallap felett, amikor feles poharat gurítottak elé. Értetlen buksival méregette tartalmát, majd vendéglátóját. Azt hitte lendülettel esik hátra, miután szembesült vele, harmincas hölgyemény kacérkodik vele. Némileg arrébb húzódott, nehogy tévedjen, aztán rendőrt hívjanak rá liliomtiprás vádjával. Hatalmas erőkkel próbálta tartani a távolságot, szinte nulla sikerélménnyel. Piócaként meneteltek utána és vették rá koccintásra emelt pohárral legurítsa ajándék mérgét. Torkát végigkaristoló anyagtól azt hitte menten keresztbe fordult szemekkel esik össze. Könnyes szemekkel csapott néhányat a pult tetejére, azon tanakodva, hogyan meneküljön el. Még se mondhatta lelkesen csivitelő társaságának nem áll vele szóba, ne tukmáljon rá több italt. Annyira kedvesen magyarázott, nem volt szíve eliszkolni, vagy visszautasítani meghívását. Jól nevelt balekként mosolyodott el és vette kezébe a második, harmadik felest. Körülbelül ekkor kezdett erőteljesen azaz érzése támadni, felcsavarták a termosztátot. Felsőjét emelgetve szusszantott. Rosszat sejtett. Melege támadt, ott komoly bajok voltak kilátásban. Eszébe jutó lehetőségtől arca elé tartott ujjal tesztelte józanságát. Megkönnyebbülésére egyet látott belőle.
Gigantikus fújtatással lebegtette meg enyhén hullámos frufruját. Inkább szerette volna, mert a folyamat kellős közepén estek be mellé, amitől rémülten szorult belé szuflája. Érkezőt könnyen beazonosította és nyugodtan engedhette el magát. Események láncolatával úgy sem bírta tartani a lépést. Kérdőjelekkel kapkodta jobbra-balra kókuszát és mutogatott fonalat vesztetten, miután arrébb tessékelték. Nevetésen már egyenest szája tátásával ráncolta homlokát. Teljesen belekavarodott a váltásokba, de legalább ördög ügyészének jó hangulata támadt. Hangos röhögésen visszavonulót fújva sóhajtott fel. Buksiját lemondóan csóválva vigyorgott az eseten.
-Mindegyik korosodó nőszemély, akkor önkéntesen lemondok a csábítási célpont státuszról.-Gondolkozott el egy pillanatra, mielőtt felháborodottan csapott ölébe.-Miért mindig öregasszonyok? Homlokomra van írva „ölelj meg, anya!”, vagy-vagy ennyire megrontanálak arcom van? Régen nem vagyok már szűz! Legközelebb hozok egy olyan…olyan névtáblát, amire az lesz írva „több, mint hinnéd”. Nem is, nem is!-
Emelte égnek mutatóujját, ahogy rákészült most aztán hihetetlen nagy dolgot fog közzé tenni. Persze az ihlet félúton elveszett és három ponttal feje felett csapott levegőbe. Erről lecsúszott, de lendülete nem evezett messzi vizekre. Másodperceken belül folytatta szövegelését, mintha mi sem történt volna, hiszen erről nem is történt.
-Nem várom el rajongó tábor vegyen körbe, korhatártól és nemtől függetlenül. Elég vagy te nekem, még sok is, amit ne érts félre, mert nem abban az értelemben mondtam, hiszen tökéletesen kielégíted minden igényemet, de na, érted!-
Magyarázott egyre paprikásabb pocokként hátra dobva magát ülőhelyén. Lassan hatott nála az előbb benyakalt alkohol mennyiség. Szépségesen megeredt nyelve és csodás sávban vörösödött ki arca. Mindennek tetejében, pedig készült lángra lobbanni. Egyre sűrűbben rángatta felsőjét, míg mérgében le nem rántotta cipzárját. Morcosan ücsörgött helyén, kivételesen nem foglalkozva vele szokottnál jobban nekivetkőzött. Elég kihívásnak bizonyult fél percre befogja száját, vagy nyugton maradjon. Késztetést érzett csináljon valamit. Nagy erőkkel fészkelődött helyén.
-Édesség!-Fókuszált az egyik falon virító plakátra.-Mennyire régen ettem gumicukrot. Pfu~h! Pár éve még kiló számra tömtem két bucira! Imádtam csokit enni reggeli, tízóraira, ebédre, uzsonnára, estebédre, vacsorára. Folyton cukros bigyuszokat faltam. Nem gondoltad, vagy nem gondoltad?-Fordította alvilági vadásza felé tekintetét, ami erőteljesebbre sikerült a tervezettnél. Buksijával együtt egész teste irányt váltott, így sikeresen lepottyant helyéről.-Hupika! Kicsúszott alólam a szék! Nézd már, micsoda ficánka deszkák vannak itt! Csak úgy faképnél hagyják az embert…-
Tápászkodott fel bambán vigyorogva. Célba vette asztaltársaságát, akinek vállán támaszkodva vette szemügyre pohara tartalmát. Egyet gondolva hajolt közelebb elkanalazhassa sötét italát. Orrához emelte, majd erős fintorral arrébb tolta. Hezitált néhány sort, majd óvatosan belekortyolt. Attól sem lett szimpatikusabb. Végigborzongva nyújtotta ki nyelvét.
-Hogy bírod ezt meginni? Olyan kesernyés utóíze van a huha~j erősségéről nem beszélve.-Szolgáltatta vissza a poharat további grimaszokkal. Nem mert jóslatokba bocsátkozni, milyen fokokat csapkod hangulata, de az volt a benyomása több alkoholt nem szükséges fogyasztania. Sőt, jobb lenne, többet nem szerezne be magának.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Daemon Nagai
Ember
Ember
avatar

Male
Leo Buffalo
Hozzászólások száma : 224
Age : 32
Tartózkodási hely : Filmstúdió, Dojo, klubok, hotelek, otthon, macskalakban
Registration date : 2009. Feb. 16.
Hírnév : 16

Karakterinformáció
Rang: színész/idol
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
17000/26000  (17000/26000)

TémanyitásTárgy: Re: Umi otthona   Kedd Május 07, 2013 11:07 am

NI / NI NI (=`ェ´=)

Az alkohol jótékony hatásai viszont nem csak nála érvényesültek. Sőt, cicafiú már egész emberien be volt csiccsentve attól az ingyenpiától, amivel meg akarták hódítani. Egész bő lére eresztve fejezte ki a véleményét az előbbi jelenettel kapcsolatban, amit nem átallott a vállának megveregetésével lereagálni. A közben becsúszó rövidke lefagyásos szünetet kihasználva magához is ragadta a szót.
- Nem akarlak kiábrándítani, de sokat letagadhatsz a csinos pofidból. Évszámot és perverzitást is… -jegyezte meg egy sokat sejtető pillantás kíséretében. Abszolút helytállónak érezte a kijelentését, és ha bárkit megkérdezne, valószínűleg ugyanez lenne az eredménye. Bármibe le meri fogadni, hogy nem néznék ki Ciculiból azokat, amiket korhatáros kategóriában előránt a tarsolyából. Nem mintha ezzel bármi probléma lenne, vagyis ezzel egyedül az érintettnek van problémája. Nem azért jött, hogy kiselőadást tartson, szóval azt inkább meg is tartotta magának, hogy majd tíz-tizenöt év múlva milyen hálás lesz azért, hogy vonzerejéből mit sem vesztve hódíthatja tovább a jóléti bevételt hozó rajongóit. Nem jó hozzáállás ez, hogy nincs szüksége rájuk. Igenis van, ők mindketten belőlük élnek, és még egy darabig fognak is, míg fel nem halmoznak annyit, hogy nyugdíjazzák magukat a rivaldafényből, és azt csinálják ami csak jólesik. A magyarázat folytatásában ismét kibukott a már majdnem hiányolt Nekori féle tulajdonság, hogy minél jobban próbálja kibeszélni magát a szituációból, annál jobban belekeveredik. Nem kevés kellemes percet szerzett már Daemonnak azzal, ahogy saját magát égette bele egy alapjában véve teljesen ártalmatlan megjegyzésbe.
- Értem cicafül, még szép hogy kielégítelek! –helyeselt a poharát megemelve, hogy erre igyon is egyet. A művelet viszont majdnem katasztrofális félrenyelésben végződött, amint meghallotta az édességre vonatkozó történetet. Azt megnézte volna, ahogy minden zsebe valami csokival vagy cukorkával kitömve, és úton útfélen meg is rövidíti a készleteit. Nehéz volt az általa megismert fekete maccshoz társítania ezeket a képeket, úgyhogy inkább fel is adta egy idő után. Erős koncentrálásból ki is zökkentettét a szék mellé huppanós akcióval.
- Inkább csak nem tud veled lépést tartani. –lapogatta meg a buksiját. –Nekem se megy egyszerűen, de rajta vagyok az ügyön. –kortyolt újabbat az italába, hogy rásegítsen a dolgokra.
Mielőtt azonban a szájához emelhette volna a poharat, kíváncsi vendége akadt. Fekete maccs kölyök névadójához híven közelebb kandikálva dugta bele a nyelvét férfias italába. Nem lepte meg, hogy nem ízlett neki. Az viszont igen, hogy ki is jelentette. Régebbi emlékei szerint olyan szemrebbenés nélkül vedelte a whiskeyt, hogy egy idő után már előle itta el az utolsó köröket az üveg aljáról. Ez vajon annak a jele lehet, hogy neki sem áll szándékában jobban berúgni? Nem volt kifogása ellene, ez most így nagyon bejött neki.
- Szerintem határozottan érdekes íze van… és pont jó, hogy ilyen ütős. –hümmögött az italt szagolgatva. Megszokta már, hogy nem teljesen úgy érzi az ízeket és illatokat, mint a legtöbb ember, szóval nem is kerített nagy feneket neki. A pohárban úszó jégkockákról Cicafiúra emelte a tekintetét, majd finoman megvonta a vállait, mert igazából annyira ízlés dolga az egész, hogy nem tudott többet hozzáfűzni. Pár pillanatig viszont még elidőzött a tekintete fekete maccs ma különösen csinos pofiján.
- Nibi díva is megirigyelné ezeket a macskaszemeket. –döntötte egy kicsit oldalra a fejét. Belefeledkezve a szemkontaktusba kapta magát azon, hogy egy gyors fedezékbe forduló akcióval rövidke nyelvi kitérőt tett Nekorival. Hátat fordított ugyan a tánctérnek, de mégse engedte túlságosan szabadon magát, így egy hatalmas sóhajjal megszakítva a dolgot húzódott félre és tápászkodott fel megint.
- Hozok egy kis vizet, de el ne mozdulj innen! –lóbálta meg ismét fenyegetően a mutatóujját. Remélte, most az egyszer hallgatnak rá, és nem egy újabb hódoló karjaiban találja fekete maccsot a következő pillanatban, amint visszaér. A lehető legrövidebb idő alatt ellavírozva a pultig hajtott le egy utolsó felest, és kezében a két ásványvizes flakonnal szambázott vissza partitársa… hűlt helyéhez. Morcos morgással az asztalhoz ütve az egyik flakon alját nézett végig a termen hunyorogva, hogy már megint merre tűnt el. Most sem kellett sokáig keresnie, pár méterre onnan megtalálta a tánctér kellős közepén. Nagyon benne lehetett a boogie, mert amint meglátta, máris a karjába csimpaszkodva invitálta maga után. Daemonnak viszont ehhez annyira nem volt kedve, míg meg nem hallotta, hogy ismerős hang csendül fel a hangszórókból. Diszkográfiai ismeretei jócskán hagytak kívánnivalót maguk után, de ezek közül is felismerte Nekori hangját, bármilyen klub remixben is. Szóval ha csak nem csalja meg nagyon a füle, akkor egy Fatal error szám szórakoztatta a hely közönségét. Ebben hamar bizonyosságot is nyert, a táncos lábú parkettörödögöt figyelve. Ha eddig nem volt elég melege az alkoholtól, most egy szempillantás alatt jó döntésnek érezte, hogy megszabadult az ingétől. Húzott is egyet az ásványvízből, de nem sikerült lehűtenie a kedélyeit. Cicafiú felszabadult előadása végleg betette nála a kaput, és fel se tűnt neki, hogy közben már a kezét fogva húzza maga után. Egy egész kicsit megfeledkezve szállingózó józanságáról szállt be a buliba és reagálta le a mozdulatait, szép kis műsort rittyentve duójukkal a körülöttük állóknak. Egészen addig nem kapott észbe, míg már egymás nyakában nem csimpaszkodtak, és nagyon közel állt ahhoz, hogy egy félreeső sarokba cipelje kedélyeinek borzolóját.
- Te démoni címre méltó fekete macska, kezd nagyon elkanászodni a hangulat. –hajolt közel hozzá, hogy a füle mellett eressze el kommentárját, és biztosan elérjen a címzetthez. Na meg persze azért, hogy egy röpke jelzésértékű puszit nyomhasson a fülcimpájára. Úgy érezte most lenne szüksége egy kis friss levegőre. Nem akart még véget vetni az estének, csak lehűteni magát egy kicsit. De egyelőre talán megteszi az a víz is, amit már jó ideje szorongat a kezében. Nem is cécózott sokat, ivott belőle egy újabb kortyot, aztán egy adagot a képére locsolt.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hoshi Ikari
Ember
Ember
avatar

Male
Cancer Cat
Hozzászólások száma : 348
Age : 30
Tartózkodási hely : Otthon, Luxi, Tipi, Oroszlán rezidencia, Tokyo Media Center, PMC, Tomátó szentélye
Registration date : 2009. Jul. 30.
Hírnév : 40

Karakterinformáció
Rang: FaTal erroR! énekese
Hovatartozás: Raion
Lélekenergia:
23500/26000  (23500/26000)

TémanyitásTárgy: Re: Umi otthona   Szer. Május 08, 2013 10:15 am

Ni / Ni Ni (=`ェ´=)

Egyensúlyával ádáz harcot vívva dőlt egyik lábáról másikra. Behatóan vizsgálta az említett pohár tartalmát, mégis minek tetszik annyira pokoli különítménynek. Neki kifejezetten nem volt ínyére. Attól sem lett szimpatikusabb, megosztották vele a nagy hadi titkot, pont az jó benne, amit egyáltalán nem talált fogára valónak. Fintorral húzta el száját és szolgáltatta vissza tulajának. Eszébe nem jutott volna többet letuszkolni torkán. Meghagyta gazdájának ezt a fanyar élvezetet. Eleve nagyobb hányadban kötötte le agytekervényeit, kibogozza, mire céloztak azzal macskaszemei vannak. Fonalat vesztetten meredt a felvetés közlőjére, még is minek kéne Nibi chan-nak pont az ő szemeire irigynek lennie. Homloka sűrű ráncolásával kutakodott értelem után, de az sokkal izgalmasabb elfoglaltságnak bizonyult, maximálisan kiélvezze, hosszasan bámulhat bele kedvenc pokoli ragadozója zöld szemeibe. Elmosolyodva készült közhírré tétetni fantasztikus látványt talált, azonban levegő vételét egészen más formában fojtották belé. Panasza nem lehetett az elsősegélynyújtás ellen, sőt csalódottan morrant nem kap alaposabb ellátást. Szívesen lubickolt volna még fuldoklóként, de ha nem, hát nem. Levegőbe csapva dőlt neki a szék támlájának, véletlen se kapja el a kényszer hátsójára pottyanjon.
-Jó Nekori marad és őrzi a helyet, ne merészeljenek idegenek idetolakodni. Majd fújtatok, karmolok, harapok! Meo~w!-
Villantotta fel karmait vérmes házőrzőként. Remekül elszórakozott saját, viccesnek gondolt mondatán. Hangos kuncogással követte nyomon alvilági bűvész ragadozóját. Szívének legkedvesebb részén tartva tekintetét billentette oldalt fejét. Sunyi morgással rajzolta körbe a levegőben, majd békés fújtatással pöckölte arrébb frufruját. Maga sem emlékszik, milyen céltól vezérelten nézett körbe a helységben. Úgy kutakodott, mintha ismerősöket, vagy fene se tudja, micsodát keresne. Bőszen nyújtogatta nyakát a teremben, míg fülébe kúszó dallamra teljesen más vizekre evezett. Nehézkes kókuszát égnek emelve hallgatta a számot. Mutatóujját ajkának ütögetve elmélkedett, honnan ismerős neki. Legalább fele lecsorgott, mire kibukott nyelve hegyéről a megoldás. Felgyulladó lámpácska kíséretében csettintett és lődörgött hatalmas lelkesedéssel. Könyörgő szemekkel ostromolta a pultot, mikor kerül elő szöszke sátánfi. Hívogató mozdulatokkal táncolt az ital elosztónak. Nagyon nem bírt mozgási kényszerével. Tanácstalan nyöszörgéssel forgolódott, mit tegyen. Nem meglepetés lemezlovas győzedelmeskedett. Alig csendült fel kedvenc együttese száma, felcsillanó szemekkel bökött a hangfalra. Rögvest parkett felé robogott, igazi műsorral örvendeztethesse meg magát. Álmából felverve tudta a lépéseket és bőszen énekelte a hozzá illő sorokat. Már ettől háromezer szintet ugrott boldogság mércéje, hát, még attól, együttese számát is leadták. Meghatódottan pattogott az örömteli hírtől. Mindig jól esett lelkének hallani és látni, mennyien buliznak munkájukra. Ki sem akart maradni a közös mókázásból. Sasként csapott le szeme elé keveredő ördög ügyvédjére.
Összes csábos pillantását bevetve vonszolta magával a tánctér felé. Eleinte azt hitte befuccsol próbálkozása. Érezte gatyaféket készülnek ellene alkalmazni. Kudarctól kizárólag az mentette meg, saját számukat adták le. Nem érdekelte, mert eszméletlen boldogság járta át, amitől alkohol a köbön energiával rugaszkodott műsorának. Vérbeli előadóhoz hűen rittyentett mini koncertet. Figyelmes énekesként ügyelt arra, pokoli trón várományost se mellőzze a szórakozásból. Növekvő vehemenciával vonta be őrületébe, míg figyelmét teljesen le nem kötötte becserkészése. Stílusosan szólva, ördögi körbe keveredett. Egyre nagyobb mértékben piszkálta fel vérmérsékletét.
-Démoni cím? -Pipiskedett lábujjhegyen, ne keveredjen messzire célszemélyétől. Kénytelen volt megtámaszkodni ördögfi mellkasán, ne boruljon rá teljes súlyával. Sunyin elmosolyodva futott át agyán egy lehetőség. Nagyot gondolva nyúlt le alvilági lopakodó radar kezéért. Lehorgászta róla a gyűrűt és sajátjára pakolta.
-Leszek!-Vágta rá határozottan, majd elnevette az egészet. Sűrű legyintgetéssel jelezte semmi vész, csak szörnyű humora tört ki belőle. Igazából fel sem fogta, miket magyaráz, mert annyira belemerült részletek teljesen kiestek buksijából. Szinte azonnal folytatta szövegelését, ugyanolyan lendülettel, mint előtte.
-Mátol Apocalipsos Nekori lészen tisztátalan nevem! Ha már elértem a démonok legnagyobbika elismerjen rendjének tagjaként.-
Büszkélkedett orrát égnek szögezve. Jól mulatott saját magán, meg úgy mindenen, ami körülötte történt. Kisebb szünetekkel röhögcsélt, míg benne nem maradt összes szuflája. Vizes szavannai vadásza kőkemény szélütést váltott ki. Egyszerre lett melege, hidege, klimaxolt, szédelgett és gázolták el triciklivel. Teljesen megsemmisülten nyelt hatalmasat. Földbe gyökerezett lábakkal követte végig egy kövér vízcsepp útját. Megbabonázottan meredt az egész arcvonalat körbefutó vízre. Kínzó lassúsággal folyt le az álláig, ahol békésen elidőzött. Azt hitte helyben agyvérzést kap. Iparkodott tartani magát, de nem lehetett. Elsöprő erővel rontott állati uralkodójának. Lendületesen pattant nyakába, józan esze utolsó morzsáival szólítsa fel a térítésre.
-Vigyél ki, vagy én megyek be!-
Pislantott lefelé, kiemelve mondandója lényegét. Kétségbe esett kérését meghallgatta az alvilági tanács. Szinte azonnal cipelték hátsóját a kijárat irányába. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, miután a kinti levegő észhez térítő pofonnal jutalmazta. Esti hőfok sokat segített normalizálódjon alkohol gőzös hangulata és visszakanyarodjon viháncoló kedélyállapotához. Abban a pillanatban talajt ért lába már azon törte fejét, milyen csínytevést valósítson meg. Előtte, eltervezte megköszöni a közbenjárást, semmi erkölcsromboló mutatványt nem vetett be és rendőröket sem hívtak rájuk.
-Megmentettél!- Bökdöste szorgosan mellkasát.-Te vagy az őrangyalom! Nem lennél, réges régen gyogyis lennék, vagy nem is élnék. Örülök, aznap este elhagytam Lassie-t! Jaj, igen a plüsskutyának ez lett a neve, mert ügyesen hazatért, miután elveszett.-
Dünnyögött orra elé, ahogy lecsapott alvilági láthatatlan vadásza kezére. Tartott tőle nem állna meg lábán, ha nincs némi támasztéka és messzire se akart keveredni. Kicsiny nyolcasokat leírva poroszkált a járdán. Néhány percre elmélyedt gondolataiban, amik ezerfelé futkorásztak. Addig csendben és helyben maradt. Várhatóan úgy sem tarthatott sokáig. Ismeretlen indíttatásból kifolyólag kapta fel fejét. Hatalmas koncentrálással nézett körbe. Mutatóujját felemelve keresgélt a megfelelő irányzék után, majd bökött tőlük balra. Boldogan felvisított valamin, mivel azt elfelejtette közölni, mi nyerte el tetszését. Se szó, se beszéd meglódult. Futkorászás közben sűrűn próbálkozott megszabadulni felsőjétől. Cipzárakat nehézkesen leráncigálta, de tovább nem jutott. Elfogyott az út és kevés híján hasra esett saját lábában. Onnantól kezdve már úgy sem számított. Vidáman gázolt bele a vízbe. Karját széttárva rongyolt egyre bentebb.
Sikeresen bevillant agya rejtett zugából, itt sétafikálnak az óceán közvetlen közelében. Eluralkodott rajta a vágy, megmártózzon a vízben. Maga se tudta, minek mászkál a hideg löttyben. Hirtelen jó ötletnek tűnt, sőt egyenest zseniális felvetésként pattant ki fejéből. Már nagy erőkkel készült fejest ugrani a habokba, amikor hátulról visszarántották. Szépséges háromszázhatvan fokot fordult vele a világ. Ugyanúgy a földdel került szembe, de lábai nem érték a földet. Összezavarodottan pislantott körbe, mire körvonalazódott fejében valaki vállain pihen. Érdeklődve támaszkodott meg hátsóján, amitől fülig érő vigyor kúszott arcára. Megpaskolva az ismerős testrészt kuncogott örömtelin. Pontosan beazonosította a személyt
-Ho~h-Csuklott egyet jókedvűen.-…va-hova? Elrabolod az ártalmatlan habfiút? Ez még mindig csinos.-
Szemezett elmélyülten kedvenc pontjával. Eszébe se jutott volna tiltakozását kifejezni az ingyen fuvar ellen. Békés egyetértésben tűrte sorsát. Biztosra vette beavatják a dolgokkal kapcsolatban, addig pedig hódolhatott egyik imádott hobbijának.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Daemon Nagai
Ember
Ember
avatar

Male
Leo Buffalo
Hozzászólások száma : 224
Age : 32
Tartózkodási hely : Filmstúdió, Dojo, klubok, hotelek, otthon, macskalakban
Registration date : 2009. Feb. 16.
Hírnév : 16

Karakterinformáció
Rang: színész/idol
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
17000/26000  (17000/26000)

TémanyitásTárgy: Re: Umi otthona   Pént. Május 10, 2013 8:11 am

NI / NI NI (=`ェ´=)

Megjegyzésére csípőből érkezett a kétkedő visszakérdezés. De sértődött pocok megjegyzés helyett Cicafiú a tettek mezejére lépve improvizált, és jegyezte el magát az ördöggel. Kellett néhány másodperc mire Daemonnak leesett a rövidre szabott kommentárral zárt akció, és homlokoncsapva magát koppanjon a felismerés.
- Jaj Nekori… -rázta meg a fejét egy pillanatra. –Hát az egész biztos, hogy egy képes lennél egy apokalipszist elszabadítani, ha megbabonáznál minden démont. –hördült fel egy pillanatra, mielőtt képen borította volna magát vízzel. Szörnyen jól esett neki ez a kis frissítő, kellemesen élvezkedve hagyta, hogy a vízcseppek lecsorogjanak az arcán. Ha ezt nem teszi meg, rövidesen már ott tartottak volna a gondolatai, hogy miféle bőr szerkóban képzeli Cicafiút a pokoli üstök között lavírozva démonokat igézni. Nevetségesnek hangzik, de a gondolataiban meg kell hagyni, súlyosan festett. A hidegzuhany jótékony hatása viszont csak őt érte el, ugyanis a vele szemben álló egy pillanat alatt a nyakában teremve adott erélyes felszólítást. Ezt bezzeg nem kellett kétszer mondani, hogy leessen neki, miről van szó. Élénken élnek az emlékei előző és egyetlen közös italozásukról, ahol a most alakulóhoz hasonló végkifejlettel távoztak a szórakozóhelyről. Kész szerencse, hogy Cicafiú nem ivott annyit, hogy elfelejtsen szólni az efféle szándékairól.
- Igazából semmi kifogásom ellene, szóval szavad azért ne feledd nagyon, de tényleg ne idebent… -nyalábolta maga mellé a derekát fogva, és egy gyors kitérővel az asztalukhoz az ingéért, pár pillanat múlva már a bejárat mellett szívták a friss levegőt. Daemonnak is nagyon jól esett. Igazából csak így kiérve érezte, hogy mennyire fülledt volt odabent a levegő, és mennyivel jobb idekint. Nem is kellett sokat nógatni egy kis sétához, amit a kezét megfogó fekete maccs elég intenzíven indítványozott. Látszólag sokkal lejjebb is nyugodtak a kedélyei, mert már megint mindenféle összefüggéstelen butaságról kezdett fecsegni. Legalábbis legtöbbjét nem tudta egymáshoz kapcsolni, vagy hova tenni, szóval csak bólogatott egy sort hümmögve. Nehogy a végén még azt higgyék egyáltalán nem is figyel. Figyelni figyel, csak épp reagálni nem tud ezekre az eszmefuttatásokra. Hát még azokra nem, amiket meg se osztanak vele. Megfigyelőképességét bevetve most is épp egy ilyen volt készülőben, Ciculi hirtelen megtorpanásával. Nem telt bele sok időbe, máris elszántan kezdték vezetni egy bizonyos, vele meg nem osztott hely felé.
- Csak nem el akarsz rabolni egy sötét sikátorba? –jegyezte meg kajánul, mikor aztán elengedték a kezét, és fekete maccs még jobban nekiiramodott. Egy pillanatra tényleg azt hitte ráhibázott a dologra, mert bőszen hadakozni kezdett a felsőjével, de rossz irányba tette. Elgondolkodott rajta, hogy utána kiáltson-e, hogy idefelé vetkőzzön, de eddig se igazán reagálták le a megjegyzéseit. Inkább utána trappolva próbálta beérni az időközben már a tengerpart homokját szelő részeges pacsirtát. Nem akarta elhinni, hogy ő most kajak meg akar mártózni a valahogy nem túl kellemes hőfokúnak tűnő óceánban. Még csak az kéne! Ha már egy egyszerű szökőkúttól betaknyol, akkor ettől minimum tüdőgyulladást kapna.
- Rossz macska! Ne szeresd a vizet! –kiáltott utána, és lendületből meglódulva kapta el a felsője csücskét, mielőtt beledőlt volna a vízbe. Utána pedig egy újabb könnyed mozdulattal a hátára kapta, mint egy krumpliszsákot. A hozzá érkező kérdésen pedig megint elröhögte magát, mert elképzelte a képet, amint hosszú szőke haját meglebbentve a tengeri szélben napozik az egyik sziklán.
- Üzleteltem a boszorkánnyal! Ha már lábakat adott neki a kedvemért, ne szökjön már csak úgy vissza az óceánba. Különben meg az előbb jegyezte el magát az ördöggel. Az alku az alku. –paskolta meg a kézközelbe eső hátsóját elégedetten, és sétált egy kicsit odébb a víztől. Mikor kicsit távolabb értek lepakolta, nehogy a végén még tengeribetegséget kapjon, és a biztonság kedvéért megfogva a kezét sétált tovább a parton. Mint egy rossz gyerek… körülbelül ez jutott eszébe a kellemesen becsiccsentett fekete macskájáról. De legalább látszólag jól érezte magát. Furcsamód már ettől Daemonnak is jobb kedve lett, hogy a felszabadult viháncolását figyelte. Folyton annyit stresszel mindenen, néha neki se árt, ha elengedi magát. De azért nem árt, ha van mellette valaki, aki korlátokon belül tartja a mértékeit és a józan eszét. De ezt már nagyon jól tudja Nekori esetében. Úgy érzi, mellette akar lenni, hogy mederbe terelje az életét, és mellesleg közben a sajátja is teljesen új irányba halad. Persze, hogy volt már szerelmes, bármennyire is nem akart rá emlékezni, de ilyet még nem tapasztalt. És még csak azokhoz sem hasonlít, amiket a tévéképernyőn alakít. Ez valami olyan ragaszkodás, amit nem akar megmagyarázni, mert teljesen jó így, ahogy van. Ha ezt hívják igazi szerelemnek, akkor eddig teljesen tévhitekben élt. Csendes merengéséből Cicafiú újabb hirtelen felszólalása zökkentette ki, és kérdezett vissza reflexből.
- Hogy mit? Ilyet még sose hallottam tőled… -nézett rá sandán az édesség utáni vágyakozást hallva. De ki ő, hogy ilyenekre nemet mondjon, így a vissza a város felé véve az irányt kutatott nem túl fényes látásával valami automata után. Az a kisvárosokban nem változik, hogy úton-útfélen belebotlani egybe egy-egy üzlet előtt, így hamar célt érhettek, hogy kielégítsék Nekori ritkán előtörő vágyait. Az viszont már nem járta, hogy a sajátja helyett az ő zsebében kezdett apró után kutatni, érintve cseppet sem fém érméhez hasonlító dolgokat is.
- Ha-h csak óvatosan, az nem automatába való. –morrant fel megborzolva feketemaccs haját. –De akár visszatérhetünk a témára… -hajolt közelebb hozzá, és lehelt rá a nyakára, miközben ő már az automata gombjaival ügyködve próbálta kiszenvedni magának a hőn áhított édességet. Nem lesz ennek jó vége, ha ennyiszer kezdenek ki vele, aztán meg hagyják lógva. Nagyot sóhajtva pakolta a fejét hátulról Nekori vállára, míg megtűrik, és morgolódott nyűgös nagymacskaként magának miközben a világító kijelzőt bambulta.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hoshi Ikari
Ember
Ember
avatar

Male
Cancer Cat
Hozzászólások száma : 348
Age : 30
Tartózkodási hely : Otthon, Luxi, Tipi, Oroszlán rezidencia, Tokyo Media Center, PMC, Tomátó szentélye
Registration date : 2009. Jul. 30.
Hírnév : 40

Karakterinformáció
Rang: FaTal erroR! énekese
Hovatartozás: Raion
Lélekenergia:
23500/26000  (23500/26000)

TémanyitásTárgy: Re: Umi otthona   Kedd Május 21, 2013 9:34 am

Ni/ Ni Ni (=`ェ´=)

Teljes lelki békességben, vagyis felfrissült viháncolással meredt imádott testrészére. Igazi panoráma kép volt, amit hozzá méltón akart élvezni. Néhány kudarcba fulladt kísérletet követően sikerült felkönyökölnie hordárja derekára, pontosabban megtartani rajta magát, ne dőljön előre. Gravitáció idegesítően nagy erőkkel vonzotta, de ilyen látványért nem engedelmeskedhetett, így igazán előkelő szemszögből úszkálhatott felhőtlen boldogságában. Napnál biztosabb volt benne, most aztán semmi sem törheti meg ezt a tendenciát. Fülig érő mosollyal bámészkodott kedvére és dudorászott tetszését kifejezvén, mielőtt olyan megjegyzést kapott, amitől újfent pukkadozó röhögésben fakadt ki. Kezével hevesen csápolt fedezékében, micsoda kontrát kapott. Elúszni sem hagyhatta a lehetőséget. Szemfüles halként úszott a csalira és bár szavakat gyűjtő mutatványát maximum a mögöttük haladók láthatták, lelkesen emelte égnek karjait és futott neki százszor a kőkemény feladatnak elmondhassa személyre szabott, na meg hozzá teljesen passzoló véleményét. Azzal persze megint nem számolt szavak sem jönnek úgy nyelvére, ahogy szeretné.
-El-ellel ám!-Csapott rá bal tenyerével a formás hátsóra.-És mivel az ószejcán kivetette magá…hikk…ból, már nem lehet többé Ikari a fenéken, csak Nekori a háton, ki ezennejel megfogdossa, hopika, fogajja öblökön örökké démona mellett marad és büszkén lubiszkol társaságában az idők vég…hikk…zeztéig, meg az a sok izé! Szóval, igegen! Irány apájam, vagy kisodám palotája elvehess!-
Mutogatott lelkesen haladási irányukkal ellentétesen. Neki az volt az előre. Az szöget sem ütött fejében valami nem stimmel, csak néhány másodperccel később, de addigra már talajon landoltak talpai. Hirtelen váltástól majd nem beborult, pontosabban felborult saját lábában. Egyensúlya kissé félre húzta és léptében kevés hiányzott össze ne akaszkodjanak cipői. Szerencséjére meg tudott támaszkodni az oszlopban, amit kapásból hasznosított. Jókedvűen forgolódott körülötte, miközben széles vigyorgással vette számba, milyen édességeket enne szívesen. Teljesen ráfüggött a témára és gyermeki buzgósággal hadarta az összes eszébe jutó finomságot, amiket régebben szeretett. Meghallgatott kérésére boldogan ugrott egyet, ezzel szépen hátsóján is kikötve. Hangos röhögéssel fogadta szerencsétlen mozdulatát, majd próbálkozott felállni. Macskák hatékonyságával tolta magát négykézlábra, hátha onnan sikerül feltolnia magát, de akárhogy tornázott mindig ugyanúgy kötött ki. Eseten annyira felhúzta magát dühödt pocokként lavírozott el négykézláb az előbbi oszlopig, felkapaszkodhasson rá. Szöszke sátánfija segítségét szándékosan visszautasította, mert egyedül is boldogult. Valóban megoldotta a feladatot, melyet orra büszke égnek emelésével fejezte ki. Persze pökhendi pillanatát hamar elröhögte és újult erővel poroszkált kísérete mellé. Karjába csimpaszkodva sétált, vagy szökdécselt, míg el nem érték az áhított automatákat. Rögvest földöntúli boldogsággal csillantak fel szemei. Vidám csatakiáltással vetődött a fém masinákra, de akárhogy akart édességet szerezni nem sikerült. Akkor jött rá, ehhez szüksége lenne némi anyagi segítségre. Feje fölött csettintve pördült hátra, mérte végig szöszke szavannai vadászát, majd zsebében matatva csapott le némi apróra.
-Még jó! Bele se férne!-Morrant fel a kijelentésen. Szorgalmasan bíbelődött az apró kontra kar elforgatás bonyolult műveletével. Pont sikerült megkaparintania az egyik nyalánkságot, amikor kedves támadás érte háta mögül. Neki dőlve imádott zaklatójának hümmentett egy sort tetszését kifejezve. Ajkába harapva mélázott el az eshetőségen, miket reagálna erre az ajánlatra, de incselkedően visszatartotta. Papír kibontásával és az első gumicukor betömésével foglalta le magát, miközben a vállán landoló fejre szemöldökét összevonva pislantott le. Szájából félig kilógó édességgel bambult, mielőtt leesett neki az igazság. Sunyi félmosollyal lökte hátra csípőjét és lépett arrébb. Bősz hátrálással hívogatta maga felé az igencsak nyűgös küszöb átlépésére készülő alvilági ninja ragadozót. Édességgel békés egyetértésben játszadozott, ahogy egyre jobban szaporázta lépteit. Miután érezte tovább nem képes fokozni, maximum hasra vágódik, hátat fordított és iszkolásba kezdett. Nem kellett sok fülön csípjék. Röhögéstől eltorzuló segélykiáltásokkal adta meg magát. Azért önmagához hűen még tett egy fájdalmas közvéleményezést, mielőtt bebattyogott volna a hotel ajtaján.
-El…hikk…lőbb az esketés! Nem adalhatom oda áratatlanságom!-Emelte orra elé véres komolysággal az egyik zacskó cukrot.-Fogaladjuk a…mak…mik…maki…makma…pfáá~h! Ennejelek e, hoj örkös kárhozajtban szeretejük egy…hikk…mást, jóban, rossssz…ban, míg ajah fararok úszóm elel nem válaszajt!-
Néhány másodpercre elmélázott, aztán helyeselt a felvetésre és tovább menetelt. Igazából azt sem tudta már, minél tart, mert teljesen más vidékeken rágcsálta az édességeket. Egyértelmű volt tovább tömte szájába az összes zsebében, vagy markában felhalmozott csokit. Remekül érezte magát és bízott benne még eltart egy darabig ez a kicsattanó jó kedve.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Daemon Nagai
Ember
Ember
avatar

Male
Leo Buffalo
Hozzászólások száma : 224
Age : 32
Tartózkodási hely : Filmstúdió, Dojo, klubok, hotelek, otthon, macskalakban
Registration date : 2009. Feb. 16.
Hírnév : 16

Karakterinformáció
Rang: színész/idol
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
17000/26000  (17000/26000)

TémanyitásTárgy: Re: Umi otthona   Hétf. Jún. 03, 2013 12:37 pm

NI / NI NI (=`ェ´=)

Nyíltnál kevésbé nyíltabban megfogalmazott felhívását játékos könnyedséggel szerelték le, így el kellett volna könyvelnie, hogy vereséget szenvedett egy zacskó gumicukorral szemben. Ez pedig ugye Daemon számára elképzelhetetlen végkifejlet, így sértődötten morranva fejezte ki nem tetszését, amire újabb incselkedő választ kapott. Kezdett egyre vérmesebb ragadozó állapotba kerülni, így nagyon ajánlotta fekete maccsnak a nyúlcipőt, vagy a megadást, mert az biztos, hogy nem szabadul a karmai közül. Ezt pedig kertelés nélkül a tudtára is adta.
- Te… -emelte fel a mutatóujját –Szépen idesétálsz, vagy én kaplak el. –húzta össze fenyegetően a szemöldökét a szája szélébe harapva. Egész jófej, még választási lehetőséget is adott! A végkifejlet ígyis-úgyis ugyanaz, de azzal inkább már nem akarta traktálni a csicsós fekete maccsot. Cicafiú persze a nehezebb utat választotta. Nem mintha nehéz lett volna utol érni, még úgy sem, hogy a sebesség növelésével Daemon is kezdte érezni, hogy azért elfogyasztott már némi alkoholt. Lendületesen vetődött utána, aminek majdnem az lett az eredménye, hogy idő előtt kötöttek ki vízszintesben az árokparton, de még idejében kapaszkodott meg egy közlekedési táblában, hogy ezt elkerülje. Karon ragadva elcsípett áldozatát vonszolta maga után ellentmondást nem tűrően a hoteljuk felé. Nem hatotta meg semmilyen kifogás, ez a sellő ma este már nem látja a tengerpartot. Maximum egy kád habfürdőt a szobában. Az annyira nem is rossz ötlet! De gondolatait most egészen más, és efféle könnyed lubickolással meg nem ingatható dolgok foglalták le.
- Késő bánat, akit az ördög jegyzett el, azt már ne érdekeljék a formaságok. –harapott rá egy cicafiú szájából félig kilógó gumicukorra, a liftben ácsorogva. Egész finom volt ez a valami, szóval feketemaccs ajkait megadóztatva kiélvezte még egy kicsit az ízét. Meg aztán sok minden mást is, míg mindketten ki nem dőltek az álmok mezejére.
Daemon úgy aludt, mint akit fejbevertek, egyedül az zavarta meg, ha messzebbre forgolódtak tőle. Rájött, hogy egy ideje akkor a legnyugalmasabb az álma, ha maga mellett tudja hálótársát. Egyáltalán semmi kedve sem volt felkelni, és elindulni hazafelé. Annyira kellett neki ez a kiruccanás, hogy kicsit elszakadjon Tokyotól, és a mindennapos hajtástól, hogy most, hogy itt van, már végképp nincs kedve hazamenni. Szívesen eltöltene még itt legalább egy hetet, de nagyon jól tudta, hogy erre most nem igazán van lehetősége. Valahol határt kell szabni az öntörvényűségének, mert a saját ambicióit ássa alá, ha nem tartja szem előtt, hogy mit várnak el egy vezérigazgatójelölttől. Egyelőre még aktakukacon kívül senkinek sem reklámozta ezt a hosszútávú tervét, de céljai közt szerepel a televíziós cég élére állni. Kezdi megvetni a lábát a részvényesek között, ami már egy pozitívan előremutató jel efelé. Szeretne már sokkal kevesebb műmájer reklámban bohóckodni, és úri kedve szerint megválogatni, hogy mihez adja az arcát. Ebbe már most is elég nagy beleszólása van ugyan, de magát ismerve addig nem nyugszik, míg totálisan szabad kezet nem kap a dolgot illetően. Ezt pedig valószínűleg csak akkor éri el, ha már lesz egy biztos háttér mögötte, amiből élete végéig elélhet. De most nem szeretett volna ilyen komoly dolgokon gondolkodni félálomban ébredezve, így hangos nyújtózással fordulva egyet nyalábolta át fekete maccsot, hogy a legjobb helyen birkózhasson meg az ébredés hosszadalmas és nyűgös művészetével.
Jó hosszú ejtőzés után döntöttek úgy, hogy ideje lenne végre elkezdeni a napot, és sátrat bontani hazafelé. Daemon nem volt túl lelkes, de arra gondolt, hogy ez a két nap is sokkal több volt, mint a semmi, sőt egy csomó érdekes és kellemes élménnyel gazdagodott ezalatt.
- Indulás előtt kimegyünk még a mólóra? –tette fel a random kérdést. Körül szeretett volna nézni még egy kicsit, hogy minél több dologra emlékezzen ebből a kiruccanásból. Hazafelé valószínűleg úgyis dögleni fog a kocsiban, mivel Cicafiú fog vezetni, amint azt fel is emlegette. Látszólag a másik félnek sem volt még kedve menni, mert különösebb hezitálás nélkül rábólintottak a kérésére. Miután bedobálta a cuccokat a kocsiba, még egy kicsit visszazárta, hogy megtehessék a gyalog kiruccanásukat… jó helyen lesz itt a garázsban.
Odaérve viszont egy nagy sóhajtással üdvözölte a rozoga fadeszkákat. Még mindig nem sikerült barátságot kötnie velük, de megbirkózott a feladattal. Fényes nappal is egész megkapó látványt nyújtott a tenger, így nem bánta meg, hogy indítványozta a kitérőt. Le is huppant egy kicsit, és hátra dőlve süttette a hasát.
- Remélem nem utoljára jöttünk ide. –sandított fel Cicafiúra. Közben pedig a zsebéből előhúzott kulcscsomóval játszadozott. Majd egy újabb hirtelen gyerekes ötlettől vezérelve felült, és az egyik vaskosabb kulccsal a kezében az egyik oszlophoz hajolt, és egy nem túl feltűnő helyen néhány kanjit kezdett vésni bele. Elmélyült munkájának eredményeképp két név rajzolódott ki egymás alatt.
- Nah, innentől már felelősséggel tartozunk a helyért, szóval néha muszáj eljönnünk megnézni, megvan-e még. –csóválta meg a fejét csalódottságot mímelve. De hamar feladta a szerepét és egy elégedett pillantást vetve művére fordult meg és biccentette meg a fejét, hogy megerősítést kapjon Ciculitól.
- Szeretnék még ide jönni veled. Rég éreztem magam ilyen kipihentnek. De még én is rengeteg helyre szeretnélek elvinni. Na meg persze megmutatni, hogy milyen úton lettem ekkora tuskó. Megérdemled az én történetemet is, de ahhoz is egy ilyen kirándulás dukál. –csapott a térdére zárógondolatként. Ha már lehatározta nem fog visszalépni az ígérettől, efelől biztosak lehetnek. Végre úgy érezte, hogy meg akarja osztani valakivel az emlékeit.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hoshi Ikari
Ember
Ember
avatar

Male
Cancer Cat
Hozzászólások száma : 348
Age : 30
Tartózkodási hely : Otthon, Luxi, Tipi, Oroszlán rezidencia, Tokyo Media Center, PMC, Tomátó szentélye
Registration date : 2009. Jul. 30.
Hírnév : 40

Karakterinformáció
Rang: FaTal erroR! énekese
Hovatartozás: Raion
Lélekenergia:
23500/26000  (23500/26000)

TémanyitásTárgy: Re: Umi otthona   Szer. Jún. 05, 2013 12:54 pm

Ni / Ni Ni (=`ェ´=)

Jól lakott kis gyerek boldogságával gyűrte magába az édességeket. Nem állhatott messze a valóságtól. Ténylegesen úgy festett, mint egy óvodás, aki telhetetlen falánksággal habzsolja megkapott nyalánkságait. Nem tehetett róla, hihetetlen jól esett lelkének. Annyira régen evett hasonló egészségre hatványozottan káros finomságokat, teljesen odáig meg vissza volt a gyönyörtől. Ha nem épp mástól. Önfeledt hümmentésekkel kommentált boldogság túladagolását sikeresen megtörte kíséreteként mellé szegődött szavannai ragadozója, ami ellen semmi kifogása nem lehetett. Lelkét cirógatták a cukorkák, de azért fantáziáját sokkal jobban megmozgatta szőke sátánfija, főként, ha figyelembe vette, becsiccsenten még remekebb ötletei támadtak, mivel szórakoztatná társaságát. Hangot, pontosabban látványt adva gondolatainak vette be vérbeli uke-ként a folyosót. Szájából kilógó nyalókával billegett végig a puha padló szőnyegen. Annyira jó kedve volt, majd szétrobbant az energiától. Ennek lehetett előfutára bukdácsoló lábai ellenére, igazán lehengerlő modell csípő ringatással dőlt neki ajtajuknak. Kivételesen emlékezett a számra, ami józan állapotban is teljesítmény tőle, szóval csendesen megdicsérte magát, elégedett motyogással, majd a többit rábízta az este házigazdájára. Valahogy nem kételkedett benne sokáig hagynák nyalókával karmai között várakozni a szőke hercegre.
Csalódnia egyáltalán nem kellett, ahogy abban se, ne tudott volna aludni. Miután sikeresen levezették feles energiáit és maradék alkohol is elpárolgott szervezetéből, úgy dőlt ki, akár egy kilós mirelit krumpli. Semmit sem észlelt környezetéből, csak mélységesen mély álomban horpasztott, míg arra nem kelt fel, vagy fut, vagy teleportál, de azonnal fürdőszobára van szüksége. Teljes kómában, illetve alvilági bűvész ragadozó elnyomása alatt, extrán nehezített pályának számított felkelnie. Azt sem tudta, merre tegye lábait, vagy hogyan kell járni. Meg sem lepődött lendülettel együtt seggelt földre és csík szemeiből ki se látva kapálózott mosdóig. Üröm volt az örömben, egyetlen részletben elintézte rosszullétét. Eleinte nem értette minek szólt ez a nagy hercehurca, így kissé értelmetlen fejvakarászással mászott elő. Ágy szabad területén békaként nyúlt. Hosszas nyöszörgéssel kutakodott ébersége túlélői után, miközben bőszen dolgozta felfelé a tényeket nappal van és lassan, minél lassabban indulásra kész állapotba kéne vágnia magát. Ehhez sokáig nem érezte a lelkesedést, csak heves dünnyögéssel jelezte, hamarosan, valamikor ebben az életben fel fog kelni. Teljesítés helyett, betámadta koalaöleléssel állatok koronázott királyát és szörnyülködött a rejtély megoldásán, önszántából evett csokit.
Túlesve a déli sokkon, csodák csodájára elcsoszogott táskájához, valamilyen használható holmit horgászhasson elő. Legalább fél órás morgást követően sikert elkönyvelve veretett be a fürdőbe. Minden erejével hozzálátott emberi külsőt varázsoljon magának, bár féltávnál legyintett és feltette legsötétebb napszemüvegét. Ebben az állapotban az sem zavarta szobában veszi igénybe. Teljes lelki nyugalommal kószált benne és dobálta hanyag mozdulatokkal táskájába holmijait. Egyáltalán nem érdekelte, milyen formában landolnak, jobban foglalkoztatta mit magyaráznak háta mögött. Napszemüvegen keresztül is kilométerekre látszódó bambasággal fordult ördög ügyvédjéhez. Fonalat vesztetten pislogott csípőre tett kezekkel, de nem akart kukacoskodni, mert szívesen ment oda. Félre tette kíváncsiságát és lendületes bólintással csapta menetkész állapotba utazóját. Felőle indulhatott a séta, bár útközben berobbant az első keze ügyébe eső kávézóba gigantikus adag koffeinnel támogassa meg szervezetét.
Szorgalmas szürcsöléssel bandukolt a mólóhoz, ami a tegnapihoz képest kínzóan messze volt. Fájt minden tagja, így nem érezte túlzottan kellemesnek az utat, de hisztijét, szokásához híven megtartotta magának és csendesen araszolt a célig. Cölöpök fájdalmas sóhajt váltottak ki belőle. Nem véletlen, mert igazi akadálypályának érezte, míg átértek rajta. Legalább úgy érezte magát, akár a szélviharban egyensúlyozó kötéltáncos. Kész győzelemmel ért fel, miután szilárd talajra érkezett. Megkönnyebbülten szusszant a sikeres küldetésen, aztán engedte a vízpart békéje magával ragadja. Leülni nem volt kedve, ezért maradék kávéját pusztította. Ekkor került szeme elé a fekete gyűrű, ami még csodálatosan ott virított kezén és az összes este alatt összehordott bolondság. Önkéntelenül elmosolyodott rajta, mert az utóbbi időben, nem volt alkalma szó szoros értelmében ennyire kikapcsolódni. Remélte még lesz rá alkalom és akkor alkohol sem kerül a kezébe.
-De nem ám! Néhanap vissza kell hoznod habfiút, megmártózhasson szülőföldje vízében. Nem lenne szerencsés magadra haragítani a gonosz boszorkát!-
Jegyezte meg hihetetlen bölcsen, miközben fél szemmel követte miben mesterkedik alvilági leszármazott. Feje oldalra biccentésével pislogott mit akar szerencsétlen fától. Néhány pillanatot követően, pedig kíváncsiságtól vezérelten telepedett mellé. Szája eltátásával elemezte a helyzetet, mire sikerült összeraknia a kirakós elemeit. Széles vigyorral dőlt a remekműn utolsó simításokat végző szöszke sátánfi vállának. Teljesen levették lábáról ezzel a merénylettel. Hihetetlen aranyosnak találta.
-És a szívecske hol marad?-Osztott ki egy gyors puszit, mielőtt ideje lehetne megsértődni.-Rajtam múlik, még nagyon-nagyon-nagyon sokszor jövünk ide.-Rajzolta körbe a kanji-kat őszinte mosollyal. Tényleg imádta ezt az ajándékot, mert csilliárdszor többet mondott, akármelyik légből kapott vallomásnál.-Indulhatunk!-
Csapta össze tenyereit töretlen lelkesedéssel, majd nevette el az egészet ugyanolyan gyorsan. Sejtette arra nem most fog sok kerülni, de örült volna neki. Szívesen barangolt volna még vidéken az irodaház folyosója helyett. Persze, türelmetlen sem lehetett, bár nagy volt a kísértés bevesse hatalmas, kérlelő szemeit, ne Tokió felé vegyék az irányt. Lényegében lehetne gonosz merénylő, hiszen ígéretéhez híven ő lesz a sofőr, de tekintettel arra az apróságra, fogalma sincs merre kéne menni, cseppet nehéz feladat lenne. Ezen felsóhajtva tett le véglegesen merész álmairól és csatlakozott az induló dobszóhoz. Nagy koncentrációval visszabillegett az útra, hogy vidám szökdécseléssel kérhesse el fekete macska kulcsát. Alig várta vezethesse. Ez adott neki annyi energia löketet, ne akarjon elbóbiskolni. Egész úton boldogan zsongott a kormány mögött. Arról, pedig bölcsen hallgatott, bősz lelkesedésében kelleténél jobban odataposott. Ügyelt rá, ne rendezzen autópálya versenyt, de annyira élvezte, ahogy elszabadulnak alatta a lóerők. Fülét, kezét, lábát simogatta ez az engedelmes fenevad, akiben rendesen tomboltak a vadász ösztönök. Imádta, egyszerűen odáig volt érte, csak úgy, mint a gazdájáért.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ayumu Michiyo
7. Osztag
7. Osztag
avatar

Female
Taurus Rooster
Hozzászólások száma : 144
Age : 24
Tartózkodási hely : itt is, ott is :D 7. osztag, 10. osztag és még Karakurát is megszálltam... muhahaaa >.<
Registration date : 2011. Apr. 24.
Hírnév : 38

Karakterinformáció
Rang: Hadnagy
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
21100/30000  (21100/30000)

TémanyitásTárgy: Re: Umi otthona   Kedd Jan. 28, 2014 11:51 am

[Umi-chan Csillámnyuszilelkisegélyszolgálata és könnyes fagyi ^^”]

Hát olyan nagyon nagyra sikeredett a kicsike kalandom a szennyes kosárral, pedig én nem akartam megtámadni, de hát olyan lehetett mint valami fekete lyuk, hogy csak így zsupsz, és már be is szippantott, csak aztán a nagy fenekemtől nem bírt tovább szlopálni, és még milyen szerencse, mert mi lett volna velem, ha teljesen, úgy nagyon tetőtől talpig magába szipuz, aztán soha többé nem menekít meg senki, és még Umi-kun se, és én úgy örültem, hogy a segítségemre sietett, hogy aztán még sírni is elfelejtettem, és milyen jó volt, hogy kiment buksimból, mert hát elég szánalmas volt már így is, hogy hatalmas fenékkel eltömítettem egy fekete lyukat, még ha bőgök is hozzá, mint egy bébi, szegény Umi-chan fejvesztve menekül előlem, és aztán kész vége mindennek, soha többé nem látom Bubu-chan, és a nyuszikáimat, és senkit sem. Surprised
Szóval ponty jó volt, hogy abbahagytam a sírást, és egészen azzal voltam elfoglalva, hogy minél kisebbre összehúzzam a fenekem, a végére már egészen úgy éreztem, hogy olyan erobikos videót is csinálhatnék a többi nagyfenekű hölgynek, akik mind vannak a világon, hogy majd együtt ledolgozzunk a légballonokat a hátsónkról, és aztán nem kell majd félnünk, hogy mindenhonnan előbukkanó feketelyukak akarják megtölteni a bendőjüket, velünk, mert nem lesz majd rajtunk finom falat.
Nagy küzdelem árán sikerült csak megszabadulnom a vendégelszívótól, de Umi-kun igazán nem adta fel a harcot, és végig küzdött értem hősiesen, és én gyorsan meg is háláltam azzal, hogy agyonlapítottam. O_________o Kétségbeesetten vetemedtem el egy másik irányba, amerre úgy gondoltam, már nem lehet ott Umi-kun, mert, hogy én igazán nem akartam, és minden nyuszikák legcsillámosabbika látja lelkem, hogy tényleg nem akartam őt bántani, és szóval én nagyon sajnáltam, és már épp nagyon bocsánatot akartam kérni, mikor Umi-chan váratlanul dőlni kezdett a nevetéstől. Előszörre majdnem meg is ijedtem, hogy annyira fáj neki valamije, hogy sír, és aztán mikor rájöttem, hogy nevet, úgy megörültem, hogy vele együtt görögtem jobbra-balra padlót felsikálva, fényezve, örültem, hogy örül, és nem mérges rám, amiért olyan nagy fenekem van, hogy ilyen csúnyán beszorultam, és hogy egy kicsit kimatricáztam, amiért megmentett, szóval nagy kő esett le a szívemről. ^.^
- Hát, úgy nagyon én sem tudom, csak biztos, mert sok-sok édességet szoktam enni, és nagy lett a fenekem, és aztán jött ez a vendégelszippantó fekete lyuk, és így beszippantott, én meg csak ott ragadtam. Surprised – összebandzsítva lestem az ádáz ellenségre, véletlen nehogy újra kedve szottyanjon megtámadni, mert akkor igazán nem tudtam volna, mégis mi tévő legyek, szerencsére azonban nem láttam nyomát, újabb akciót tervezne ellenem, így nyugodtan fellélegezhettem. – Úúú, tényleg szabad? *w* Én nagyon izé vagyok, vagyis hogy szeretek táncolni, mert az olyan jó, meg ugrálni is, mert az meg olyan csillámosan nyuszikás, úgyhogy én tényleg nem bánom, ha nem nézünk semmit, de ha mégis választhatok, akkor majd kitalálok valamit gyorsan. ^.^
Míg én éppen nagyon el voltam veszve a gondolataimban, Umi-kun csak hopp felzuttyant, és már vontatott is maga után, mint kis sárga autó szirénázva, hogy minél előbb odaérjünk az én már igazán nem is tudtam pontosan hova, minden esetre hiába akartam itt is, ott is lelassítani, hogy bambulhassak egy keveset, és nagyon meggyönyörködhessem a házát, mert hát igazán nagyon szép volt, mindenütt nagyon világos, és fényes, és olyan igazi csillámos hely, ahol például nagyon sok nyuszika is elfért volna, sőt még annál is sokkal, de sokkal több, szóval pontosan tökéletes házikó volt, csak olyan nagyon üres is, és szomorú egy kicsit, de mivel nem akartam elrontani Umi-kun kedvét, és egyébként sem volt egyáltalán egy picike pillanatom sem, hogy mondjak valamit, mert mire eszembe jutott volna, addigra már teljesen elzakatoltunk a gyorsvonattal, szóval így minden megtarthattam magamnak, amivel elronthattam volna lelkiszolgálatos bajtársam kedvét.
Alig jutottam végére abéli örömnek, nem csináltam rosszat házigazdámnak, hirtelen fékezés miatt majdnem halálra gázoltam, annyira elkalandozott rossz vezető voltam, és mi lett volna akkor, jött volna a mentőautó, nínózás, rendőrök, bammm!, oh!, szóval sehogy sem állt volna fényesen a nyuszibajszom és a végén soha többé nem is mehettem volna egyáltalánban Umi-kun, meg a szép háza és Tsu-Tsu közelébe sem nyáltengerben fürdeni, pedig hát igazán nem volt az annyira szörnyűséges. Surprised
Szerencsére a csillámnyuszik ügyesen kezelték a fejemben az indítópanelt, és mielőtt a piros jelzés kigyulladhatott volna, megállították a díszmenetet, hogy mindenféle balesetmentes szép napok, esténk legyen a továbbiakban, és teljesen tátott szájjal nézhessek a hatalmas szobába, ahol csak ruhák voltak. O_o
- Azta, Umi-kun, mennyi sok ruhád van, és mind milyen szép! ^.^ - ámuldoztam az ajtóból leselkedve befelé olyan titkosakciósan, hogy azért mégse legyek már annyira faragatlan, egyből bevessem magam ruhái közé, csak ha már a zöld jelzést is megkaptam. – Biztos szabad körbenéznem? *w* - alig jutott el kagylómig az engedély, máris beosontam minden további nélkül panda jelmezt vizslatni, és mindenféle cuki, csillámos, állatkás, szemet gyönyörködtető darabot keresni, titkon talán abban is reménykedve egy kicsit, hogy esetleg akad valami, ami egy kicsikét nyuszikás, de igazából bármilyen aranyos állatkás nagyon jól illet volna a zsiráfos mamuszhoz, amit Umi-kuntól kölcsön kaptam, szóval csak kicsit kopósan szimatoltam csillámnyuszmuszok után, és igyekeztem minél kevesebb ruhát feltúrni, hogy a kis rendetlenséget járulékos veszteségként betudhassa Umi-chan egy szerencsétlen vendégnek, és nagyon ne utáljon.
Nem akartam sokáig húzni sem az időt, de mégiscsak rettentő sok ruha volt ott, és annyira nagyon érdekes mind, egyszerűen nagyon nem tudtam volna választani, úgyhogy az első kezem ügyébe kerülőt gyorsan előszedtem egy kupacból, vagyis hogy igazából majdnem az első volt, csak mégsem, mert az nem tetszett, szóval egy másikat választottam végül, és az igazán nagyon aranyos volt. Hát nem pont az én méretem volt, de attól nagyon jó meleg, és tigrises mintás, és még kapucnija is volt két cicafüllel.
- Mumi… izéé, bocsi, Umi-chan! ^^” – öltözködés közben kicsit megzavarodtam, mert egy pirinyót beleszorult a fejem a saját pulcsimba, de eszembe jutott, hogy mit nézhetnénk meg, és feltétlen meg kellett osztanom Umi-kunnal is az ötletemet, meg hát lehet, hogy nem is tetszett volna neki, és akkor mást kellett volna kitalálnom, vagy közösen is kitalálhattunk volna valamit, szóval el kellett neki mondanom, hogy megvitathassuk a dolgot. – Umi-kun, képzeld, eszembe jutott, hogy mit nézhetnénk meg, mert én nagyon szeretem a meséket, és lovakat is, bár nem annyira, mint a nyuszikákat, azokat nagyon jobban szeretem, szóval kicsit sajnálom is a lovakat, hogy azokat annyira nem szeretem, de hol is tartottam? – nyálas pulcsim végre lecuppant szopottgombóc buksimról, és végre rendesen tudtam beszélgetni Umival csak sajnos hogy elszakadt a nyuszilánc, és hiába volt búj-búj-zöldág, már nem igazán tudtam, hogy merre is meg mit is, szóval kicsit tanácstalanul néztem a semmibe, hogy mi legyen.
Egyre jobban éreztem magam, hogy Umi-kun itt volt, és hogy beszélgethettem vele, és hiányzott Bubu-chan, és még mindig nagy volt a fenekem, de Umi-chan nagyon sokat segített nekem, például most is elmondta, hogy hol is tartottam, meg mit is készültem elmondani, amit teljesen kicsit sem mondtam végig, hogy a Szilajt szeretném megnézni vele, de végül is megértett engem, és ennek nagyon örültem, és annak is, hogy végül is sikerült átöltöznöm, pedig majdnem nem, mert már a fejem is nagy, és nem tudom, mikor nőtt meg. O____o”
- És aztán meg, ha megnéztük a mesét, és még kedvünk is lesz, akkor még ugribugrizhatunk egy kicsit a tükrös termedben ugye, vagy micsudi is az, meg még koregrafiálhatsz is engem, ha gondolod, de csak ha nem leszel fáradt, mert nem akarok, hogy elfáradj, és aztán meg rossz legyen neked. Surprised– fejtettem ki a véleményem mindenről mindenféle kimenetben, csak hogy már tényleg minden át, és össze és vissza, de végig meg legyen beszélve. ^.^
Annyira örültem is magamnak, meg terveimnek, meg annak, hogy Umi-chan is jól érzi magát, hogy már teljesen abban a tévérzetben éltem, mennyire, de tudom is én, hogy hol és mikor és merre is kell közlekedni, vagy csak úgy egyszerűen zárlatot kapott a nyusziirányítóegység, minden esetre elindultam valamerre, amerre úgy gondoltam, hogy mennem kell, mert, hogy arra lehet a tévé, vagy mégsem.
Hát kicsit úgy össze is voltam kuszálódva meg nem is, az is lehet, hogy a cicafüles kapucni leárnyékolta a vételt, mert én igazából nem akartam udvariatlan, és rossz, és minden lenni, és nem is akartam felfedezőkörútra menni Umi-chan lakásában, vagy legalábbis nem kérdés nélkül indultam volna neki, de egyszerűen se kép se hang nem volt, hanem olyan ébren levős alvajárás, vagy mi a szösz. Surprised
Az egyik fal előtt aztán már kénytelen voltam megállni, mert sehogy sem ment az átmenetel, pedig nagyon próbálkoztam, hogy jó házigazda legyek, és megmutassam Umi-kunnak, hogy merre tudunk majd filmet nézni, vagyis mesét, de rá kellett kapcsolnom a kicsi fejemet, hogy most aztán nagyon de nem otthon voltam, mert akkor most nem akarnék lyukat ütni valaki más házának a falára, hogy a szobámba invitáljam, egyszóval teljesen halálra vált kicsi nyuszikaként lapítottam elfehéredett orral, hogy szegény Umi-kunra most biztosan a frászt hoztam, és majd azt hiszi, hogy szellem vagyok, és majd úgy égnek is áll a haja, és soha többé nem fog hozzám szólni, és mahh. ToT
- Én, Umi-kun, én az úgy volt, hogy… én nem akartam ám nagyon rád hozni a frászt… meg kicsit se! :oCsak izéé, hát nem tudom, mi történt, de azt hittem, hogy én vagyok otthon, és szóval akartam neked csinálni a mesét, hogy ne unatkozz, és aztán itt voltam, meg a fal is, és nem tudtam tovább menni, szóval rájöttem, hobnyomnyom… - nagy magyarázásom közben még a cicafüles kapucni is megpróbált szabotálni, és minden képességét bevetette, hogy belém fojtsa a szót, rácsúszott az arcomra, és eltakarta a számat, és nem találtam ki, és aztán végül addig csalapáltam, a helyére költözött, és akkor gyorsan ledúrtam a fejemről, hogy nehogy még egyszer belekavarhasson a beszélgetésembe. :oSzegény Umi-chanra rá sem mertem nézni, nem tudtam, most mégis mennyire lehet ijedt, de aztán meg én is megijedtem, hogy már lehet, hogy el is ájult, és megint jönni fog a mentő, és úrég!, szóval muszáj volt rákukucskálnom, hogy körözött bűnöző vagyok-e már, amiért halálra rémítettem szegényt, vagy még megér egy imát, mert akkor esküszöm én utána többet soha-soha-sohaaa nem leszek rossz!, és komolyan. p.p  - Umi-kun, jól vagy, ugye? Minden rendben van, Umi-kun, igaz? Ugye, nem haragszol, ugye? SadÉn nagyon sajnálom, hogy itt mindig annyi balhéba keveredek, mert, hogy én az előbb is nagyon azt hittem, hogy otthon vagyok, és aztán végül is most nagyon nem otthon vagyok, és most biztosan teljesen frász vagy, és nem vagyok ám szellem, csillámnyuszibecsületszó!
Annyi sok kalamajkát csináltam már szegény vendéglátómnak, hogy nem csoda, hogy a vendégelszippantó fekete lyuk is rám fente fogát, mert bizony már előre tudta, hogy nem lesz egyszerű moziparti ott, ahol én vagyok, pedig nagyon szerettem volna, tényleg, hogy jól érezzük magunkat, és még fagyit is hoztam, és lehet, hogy nem lenne szabad ennem belőle, hogy ne legyen nagyobb a fenekem, de akkor is akartam lelkisegélyszolgálatos nyuszpajtásommal fagyizni, és mozizni, és már koregráfiázni is, és mindent!
Végül magam sem tudom, hogy, hogy nem, de nem jött a mentő, és Umi-chan is egészen élőnek nézett ki, és ő sem lett szellem, és nem akartam, hogy féljen, és reméltem is, hogy nem fog, és szóval ördögűzés nélkül túlléptünk az eseten, és mehettünk ügetve száguldó mesét nézni, vagyis hogy ügetve száguldozó, és még annál is jobban pacikat nézni, főleg egy pacit, és indiánokat, és talán legközelebb meg, ha Umi-kun megint megengedi, hogy elmenjek hozzá, akkor talán a Mackótesót is megnézhetjük, mert azt is szeretem, és van benne néhol nyuszika is, de a macik is nagyon cukik, szóval azt is megmozizhatjuk esetleg. ^^”
Lent a földszinten úgy döntöttem, hogy mielőtt még sokkal nagyobb balhékat kevernék Umi-channak, mint amilyeneket eddig, inkább egy helyben maradtam, ahol mindenféle veszélyes és veszélytelennek tűnő tárgytól karnyújtásnál kicsivel nagyobb távolságra voltam, és vételzavaró cicafüles kapucni sem volt rajtam, úgyhogy igyekezetem minden tőlem telhetőt megtenni, hogy ne okozzak semmit, amitől jönnek a nínók, és helyszínelés, és szentséges csillámnyuszikák! °O° Szerettem volna segíteni Umi-kunnak, de féltem is, hogy valamit rövid úton tönkre teszek, és azt meg inkább nagyon nagy ívben elkerültem volna.
Egyébként is Umi-kun sokkal jobban boldogult azokkal a színes gombokkal, és lapos tévével, és mindenféle ketyerével, és annyira ügyes volt, hogy egy szempillantás alatt sikerült beüzemelnie a mindent, és csak annyi volt a dolgunk, hogy leüljünk a fenekünkre, és nézzük a mesét, és úgy örültem, hogy Umi-channal mesézhettem, még akkor is, ha közben kicsit szomorú is voltam, mert még fagyi is volt. *w*

______________

Előtörténet||Adatlap
made by Shio ^.^
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hoshi Ikari
Ember
Ember
avatar

Male
Cancer Cat
Hozzászólások száma : 348
Age : 30
Tartózkodási hely : Otthon, Luxi, Tipi, Oroszlán rezidencia, Tokyo Media Center, PMC, Tomátó szentélye
Registration date : 2009. Jul. 30.
Hírnév : 40

Karakterinformáció
Rang: FaTal erroR! énekese
Hovatartozás: Raion
Lélekenergia:
23500/26000  (23500/26000)

TémanyitásTárgy: Re: Umi otthona   Hétf. Feb. 03, 2014 10:44 am

(\__/)
(='.'=)
(")_(") Michi chan nyuszicsillámosan tündéri segélyszolgálata, vagy micsodácska


Gyors hátraarccal fordított hátat a szobának. Még sem mereszthetett nagy boci szemeket Yoyo chan-ra, miközben megküzd az öltözködés bonyolult művészetével. Igaz, ami igaz, majd szétvetette a kíváncsiság mit talált magának, de lenyugtatta lelkét azzal az egyszerű, de nagyszerű magyarázattal, úgy is az orra előtt sétál ki, tehát elsőként szembesül a választással. Egész meggyőző érvnek látszódott ez a röpke felvetés, mert arra kapott észbe lábfejét mozgatva hintáztatja mamuszát. Elmélyülten bámult rá, mintha épp próbálná kifürkészni legféltettebb titkait. Nem tudja tényleg súgott neki a szőrös lábbeli, vagy csak áram jutott a feje fölött lógó lámpácska, de hirtelen eszébe jutottak Yoyo chan előbbi szavai. Szagott fogott kopóként szegezte égnek buksiját és összeszűkült szemekkel csettint levegőbe. Remek ürügyre bukkant kinyithassa száját, amit persze személy szerint egyáltalán nem érzett annak. Teljesen jogosnak gondolta, nem hagyja félbe a történetet. Eleve kezdte frusztrálni a síri csend, meg a lassan telő idő és idegesség, tényleg sikerül valamilyen használható holmit találnia Yoyo chan-nak.
-Ennyire szereted az édességet, Yoyo chan? Régebben én is nagyon-nagyon sokat ettem, biztos ezért híztam el. Annyira igazságtalan nem ehet meg bármit az ember, mert rögtön csúnya hurkák támadnak rá egy kis nasitól, míg arra kap észbe, nem fér bele a kedvenc ruháiba és ijesztő Michelin baba néz rá vissza a tükörben!-
Teljes átéléssel rúgta le lábáról fél pár papucsát, ahogy lendületesen arcon vágta magát személyes drámája közepette. Fantasztikusan beleélte magát a szövegelésbe és annyira urrá lett rajta a sokk, undor, félelem, idegesség, valamint rémisztő jövőkép, hogy falfehér kőszoborként dermedt le az üveges ajtó szomszédságában. Robotmozgással fordította felé fejét, mert tudta mit fog benne látni, amit nagyon nem akart, még is muszáj volt odapillantania, amiből persze, hogy az a szörnyűséges jelenet kerekedett ki halálra váltan rúgta az üveg felületén eltorzult képmásához lábán árválkodó fél papucsát. Közel járt hozzá berohanjon szobájába, fejére rántsa a takarót és elő se merészkedjen, míg meg nem emészti a szörnyűséges igazságot, mekkora hatalmas tank. Nagy erőkkel evezett is az említett ágy felé, amikor átsuhant kusza gondolatai között, vendége van. Keserű valóságtól lelkét kilehelt lufiként esett össze a földön. Halk nyöszörgéssel gyűjtögette csokorba kicsiny lelkét, mert muszáj volt kitartania. Nem hagyhatta magára Yoyo chan-t és pocsék vedéglátóként sem viselkedhetett, ha már ennyi lehetőséget felkínált mit csináljanak a nap hátralévő részében. Szépen felkászálódott a padlóról és mini tragédiája záró akkordjaként sóhajtozott mélabús képpel, amit arca ütemes nyúzásával próbált onnan letörölni. Épp könyékig elveszett ebben a bonyolult műveletben, amikor Yoyo chan tigrises pulcsiban libbent ki a helységből. Látványtól száját eltátva pislogott rá. Hirtelenjében nem tudta mi zajlik körülötte, de hamar egymáshoz illesztette a bonyolult kirakós elemeit és rögtön felcsillanó szemekkel kapta arca elé tenyereit. Teljes elvarázsolt eufóriában úszva repkedtek körülötte kicsiny virágocskák, annyira imádta Yoyo chan-t.
-ARANYOO~S!- Szakadt ki belőle az őszinte reakció néhány ütemes pattogás kíséretében. Nem bírt szabadulni a késztetéstől, hogy most azonnal képet kell készítenie vendégéről, ezért vérmes háziállatkaként csapott le kezeire és pislogott rá gigantikus könyörgő szemekkel, kicsikarhassa belőle a remélt engedélyt.-Megengeded? Mond, hogy szabad egy képet csinálnom rólad! Annyira édes vagy ebben a pulcsiban!-
Villantotta fel ki tudja milyen szuperszónikus jedi erővel hozzá kerülő telefonját. Minden pillanatban készen állt az áhított kép elkészítésére, még, ha közben hatszázfelé szakadt az újonnan felbukkanó ötletektől. Egyik szebben csengett fülében, mint a másik és arról se volt már fogalma, hova legyen örömében. Kicsiny csillag matricaként szárnyalt a folyosó egyik végéből a másikba, míg arra nem kapott észbe Yoyo chan önállósított vezetőként indult meg a vendégszobák irányába. Fogalma se volt mit akarhat arrafelé csinálni, de olyan gyönyörű fantázia mezőkön úszkált, hűséges pacaként lebegett utána, mert lovacskás filmet fognak nézni, meg utána táncolni. Pillanatok alatt kipottyant fejéből, talán utat kéne mutatnia, mint felelősségteljes vezetőnek. Sokkal jobban lefoglalta az örömteli reppenés, képzelgés, na meg látványos zsongás.
-Igen-igen-igen! Nézzünk lovacskás filmet, meg táncoljunk és tanuljunk sok-sok új mozdulatot!-
Ismételgette felhőtlen boldogságban úszva, míg el nem ismételte némán Yoyo chan azon szavait, kissé eltévedt a házban és segítségre szorulna. Erre az átvezetésre már némi fényesség gyulladt csillámló buksijában. Messzire suhant elméje hatalmas becsapódással landolt az emelet padlóján, amitől sűrű bukdácsolással kenődött fel a folysó végi falra. Némi nyöszörgéssel és ütközettől sérült orra szorongatásával fordult hátra, teljes bűnbánatot tanusítva nézhessen rá vendégére.
-Ugyan, nem, dehogy! Semmi baj! Ne kérj bocsánatot!-Csalapált teljes kétségbe esésben maga előtt. -Teljesen elvesztettem a fejem, mármint annyira beleéltem magam a közös filmezésbe, meg annyira cuki vagy ebben a pulcsiban, ahogy küzdesz a kapucnival, hogy elvesztem az örömködésben és kipottyant a fejemből mutatnom kéne az utat, mert ez a ház egy totális labirintus!-Sütötte le szétszort kobakját teljes megsemmisüléssel.- Ne haragudj! De, már rendben vagyok és mehet a mozizás!-
Kapta fel váratlanul fejét, újabb lendületet nyerve, teljes vállszélességgel rongyolhasson le a lépcsőn, egyenest a gigantikus nappaliba. Persze viharzás közben, végig szemmel tartotta Yoyo chan-t sikerül vele lépést tartani, aztán mély gondolkodással nyomozott a dvd állványok között, rálelhessen a választott mesét tartalmazó tokra. Egész sok idejébe került, de amennyi rajzfilmet összegyűjtött az évek során, meg sem lepődött a kellemetlenségen, csak azt remélte, nem unja addig halálra magát vendége. A kicsike közjáték azért nem szeghette kedvét diadalittas és széles mosollyal emelje égnek a lovacskás történetet. Villámgyorsan be is üzemelte a lejátszót, kezdődhessen a vetítés. Már a play gombbal bűvészkedett, amikor rádöbbent elő kéne horgászni a sok édességet, meg pokróc sem ártana, nehogy megfázzanak, úgyhogy széles karmozdulatokkal kezdett a konyha felé mutogatni.
-A FAGYI!- Robogott az említett helységbe tornádó erejével. Kivágta a hűtő ajtaját, meg körbe kémlelet a hozott édesség halmokon és sűrű tanácskozással járatta ajkán mutatóujját, ezt mégis milyen varázslattal fogja egyszerre bevinni.-Yoyo chan!-Dugta be végül fejét a nappaliba.-Segítesz nekem behozni a rágcsálni valót? Kerítek tálcát, egyszerűbb legyen behozni…meg…meg…mit szeretnél inni? Szénsavas üdítőt, gyümölcslevet, vagy ásványvizet? Jaj, és sós, vajas vagy sajtos popcorn-t kérsz?-
Pislogott nagy szemekkel a felsorolt zacskókat égnek emelve, hátha úgy egyszerűbb lesz a választás. Kicsit túlpörgött az eseményeken, de annyira örült a mozizásnak, meg, hogy legalább két cserkésztáborra elegendő elemózsia közül válogathattak, bár rápillantva a méretes felhozatalra, rögtön elkapta a bizonytalanság, komolyan szeretne ennyi egészségtelen és hátsóját garantáltan hizlaló kaját enni.
-Ugye ez a látkép nem úgy fest, mintha most készülnénk a zombi apokalipszis ellen bespájzolni?-Bökdösött az asztalon díszelgő kupacra összeráncolt homlokkal. Aztán eszébe jutott, lényegében teljesen mindegy. Neki már tökéletesen mindegy egy zacskó chips-szel több, vagy kevesebb. Az életét és a súlyát nem fogja megmenteni, esetleg végérvényesen elrontani ez az este. Ha már lúd legyen kövér, ráér azután sírni, miután Yoyo chan elment.
-VHOA! Dinnyés fagyit is hoztál?-Akadt meg tekintete az egyik dobozon, melyet azon nyomban pitiző kiskutyaként támadt le. Markába kaparintva a kicsike bödönt sziporkázott az örömtől, mert mindennél jobban szerette a dinnyés dolgokat, bár az eredeti gyümölcsöt semmi sem pótolhatta. Triplára erősödött nyáltermeléssel ügetett el az evőeszközökhöz felkaphasson egy kiskanalat, amit fanatikus nyösszentéssel cserélt nagyobbra.
-Én erre voksolok!- Emelte égnek az evőeszközt, mielőtt eszébe jutott, miért hívta be eredetileg vendégét. Gyorsan homlokra kiosztott tockossal vette elő a legnagyobb tálcáját, feláldozhassa a szent cél érdekében. Yoyo chan elé tette, hogy rápakolhassa a hozott és idő közben nála talált rágcsálni valókat, majd útjára engedte vele. Kicsikét félt, nehogy túl nehéz legyen neki a teher, ezért biztosító kötélként poroszkált mögötte, miközben saját maga az üdítőkkel és poharakkal egyensúlyozott. Beérve a nappaliba, egyetlen szabad végtagjával, lábával közelebb húzta a dohányzó asztalt és szép sorjában lepakolta rá előbb a saját cuccait, majd iparkodott Yoyo chan-nak segíteni a maradék holmival. Miután az összes túlélő készletet elhelyezték, hatalmas szusszanással dőlt hátra. Belesüppedt a nagy kanapéba, persze kezébe fogta a kincsnek számító dinnyés fagyit és izgatottan térdére csapott.
-Mehet a mozi?-Helyeslő választ halva benyomta a lejátszót, ami azzal járt totálisan elveszett a rajzfilm nézésében. Átszellemült fejjel meredt a hatalmas képernyőre és jó szokásához híven kommentálgatta az eseményeket, amik hol felháborították, hol elszomorították, hol egyetértést váltottak ki belőle. Annyira belelendült a nézésbe, teljesen kiesett fejéből, miből és mennyit majszol, csak gépiesen tömte magába az édesség halmot, vagy épp Yoyo chan kezét szorongatta egy-egy könnyfakasztó, netán izgalmaktól hemzsegő pillanatban. Ha pedig nem mozi partnerét kínozta, akkor a mellette árválkodó díszpárnára csapott le. Magához szorítva nyomorgatta szerencsétlen anyagot, míg el nem jutottak a film végéhez. A felkavaró befejezéstől sűrű szipogással nyamogtta fagyiját. Annyira szép volt, de még is annyira elkeserítő, hogy nem tehetett róla, de a párnába fúrva fejét borult oldalára.
-Ez olyan kegyetleee~n! Egy mesének miért kell ilyen szomorúnak lennie? Mármint nem az, mert a paci szerelemre lel…de-de-de….akkor is igazságtalan neki sikerül, nekem meg nem! Én is akarok egy mustángoooo~t! Neked olyan jó Yoyo chan, legalább ott van Bubu chan! Ígérd meg, hogy nem fogod hagyni elsétáljon, hanem küzdeni fogsz érte! Ha kedveled, ne ereszd el! Mond el, mit érzel, ne törődj bele, csak mellette lehetsz! Ne legyél gyáva, mint én!…és…és…minek beszélek erről?-
Fúrta bele fejét a párnába, ne beszéljen már ekkora sületlenségeket. Semmi köze nem volt ahhoz, mit csinál Yoyo chan, de a rajzfilm annyira felkavarta lelki világát, hirtelen a saját bugyutaságairól kezdett fecsegni.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ayumu Michiyo
7. Osztag
7. Osztag
avatar

Female
Taurus Rooster
Hozzászólások száma : 144
Age : 24
Tartózkodási hely : itt is, ott is :D 7. osztag, 10. osztag és még Karakurát is megszálltam... muhahaaa >.<
Registration date : 2011. Apr. 24.
Hírnév : 38

Karakterinformáció
Rang: Hadnagy
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
21100/30000  (21100/30000)

TémanyitásTárgy: Re: Umi otthona   Pént. Feb. 21, 2014 9:52 am

[Umi-chan Csillámnyuszilelkisegélyszolgálata és könnyes fagyi ^^”]

Idegesen tipegtem-topogtam egyik lábamról a másikra a „gyorsan ki kell mennem a mosdóba”-táncot járva, bár nem kellett, de attól még ugrándoztam ide-oda, nagyon vigyázva, hogy egészen picikét se juthassak semmi közelébe sem, ami esetlegesen leeshetne és nagyon végveszélybe keveredhetne a társaságomban, mert Umi-kunnak nagyon szép háza volt, olyan igazán hatalmas és világos, és kellett volna néhány csillámnyuszi, de így is szép volt, és hatalmas szörnyűség lett volna, ha vétekből valami bármit is elrontottam volna benne, mert hát már így annyi minden galibát okoztam, hogy biztos kicsi noteszbe vezeti a számlát a mindenféléről, a mosásról, a videó kölcsönzésről, a vendégelszívó bekapcsolásáról, meg hát nem tudom, de elég sok minden van a házban, ami még elromolhat, és én azt nem akarom nagyon. Surprised
Igyekeztem jónak lennél, minél inkább, annál jobb volt, vagyis hogy izé, én megpróbáltam, és nagyon, és már nem akadályozott a gonosz cicafüles támadó kapucni sem, szóval mindent jól láttam, és nagyon figyeltem is, annyira, hogy mikor teljesen váratlan bekerült a képbe Umi-chan feje, ijedtem ugrottam egy akkorát, majdnem kismacskaként tapadtam fel a plafonra púpos háttal pisszegve, de csak kicsit voltam gyáva csillámnyuszi, meg hát tényleg annyi galibába keveredtem, hogy hirtelen már bármi megtörténhetett, és nem akartam, és szóval ezért reakcióztam riadt üregi nyusziként, és sprinteltem fedezékbe, bevetődve a kis asztal és a kanapé közé, onnan kémleltem ki nagy gülü szemekkel veszély után szimatolva.
- Ja, hogy csak, Umi-kun… Ihi, csak te vagy az, hála a csillámos nyusziverzumnak! Surprised– sóhajtottam megkönnyebbültem, mégiscsak megmenekültem, hirtelen előbukkanni sütiszellem elől, mert, hogy akár az is lehetett volna, aki felvette Umi-chan alakját, vagy nem is tudom, csak egyszer láttam azt a nagyon ijesztő filmet, és komolyan nagyon ijesztő volt, és szellemes, és igazából abban is volt vendégelszívó… :oMármint az olyan szellemelszívó porszivattyú volt, amivel nem kicsi cuki porcicákat lehetett gyűjteni, hanem olyan nagyon rémisztő kísérteteket, és ilyen egyberucis bácsik csinálták, de lehet attól, hogy Umi-kunnak vendégelszívója azért kapcsolt be, mert végül is szellem vagyok, vagy valami hason ló, vagyis nem ló, még póni sem, hanem nyuszi, és most tényleg hason rejtekelő csillámnyuszika voltam, de ez nem jelentett semmit, csak, hogy… hogy nem tudom.
Labirintusban elvesződve kecmeregtem ki rejtekhelyemről, kicsi fényes lámpást követve, mely Umi-chan felé vonszolt, hogy aztán ott a megvilágosodás kicsi léggömbjeként pukkanjon ki, csillámsegélyszolgálatra volt szükség, habár nem lelkire, de jól jött a támasz az olyan nehéz kérdések eldöntésében, mint milyen pattikukoricát csináljunk, és rám aztán számíthatott Umi-kun, hát pont a döntések nagymestere voltam, úgyhogy rögtön válaszoltam is minden hezitálás nélkül. - Nem tudom… ^^” Te melyiket szereted jobban, mert én igazából mindegyiket biztos, vagyis nem kóstoltam az összes féle fajtát, de attól még mindegyik nagyon finom lehet, szóval válassz te, én meg majd inkább leszek az erő-ember! – kacsintottam rá két nyuszifül kíséretében, és a megpakolt tálcával kezdtem barátkozni.
Képzeletben már száguldott is chibiÉnem kicsi sárgavillogós targoncájával, elszállítsa a nehéz rakományt helyére mindenféle kúlos manóverezéssel, de akármilyen ügyes is volt képzelgésem, én már nem voltam biztos benne, hogy annyira nagyon az leszek, amennyire szerettem volna, aztán még a kézifék is csak úgy beletaposta a gázt a tövébe, hogy miféle zombipokalipszis készülődik közel, s távol, mert nekem azt nem volt szabad néznem, nagyon is biztos volt, hogy Nyuci-chan nem szeretné, ha nem csillámnyuszis csodameséket néznék, amik kicsit sem ijesztőek, csak néha, meg néha más is, és mindegy, ha zombipokalipszis volt, akkor meg kellett mentenem Umi-chant. (°O°)
Még fel sem emeltem a tálcát, máris tettem vissza a helyére, és nyomban vetődtem Umi-chan mellé, hogy a konyhapult óvó árnyéka mögé bújhassunk, mely ápolt és eltakart, jobbára eltakart, és nekünk pontosan ez kellett, hogy nehogy meglássuk a zombipokalipszist, mert ha mi nem látjuk, akkor ők sem látnak, ez már nagyon is biztos, és nem szokott mindig beválni a módszer, de ha csendben leszünk, és magunkhoz vesszük a konyhai hadieszközöket, bántódásunk nem eshet biztosan. Surprised
- Umi-chan, nagyon biztosan 100% zombipokalipszis lesz, mert ha igen, akkor nem mehetünk innen többet a konyhából sehova sem, amíg el nem mennek a zombik, és csendben kell maradnunk nagyon.
Miután így leterveztem a tervezetet, és teljes nyugalommal hallgattam, hogy pattog a kukorica, és meg sem zavarta a kicsi fejem, hogy nem vagyunk csendben, Umi-kun úgy döntött kisegíti kicsike defektes mentőkocsimat, és úti célba szállítja hadirokkant irányító nyusziparancsnokot, aki teljesen lesérült a hirtelen történt targoncatálcás ütközés következtében, amit a valójában nem is létező zimbipokalipszis idézett elő, hogy szóval végül is túlélte a kis csillámparancsnok, és nem volt világvége, és konyhaháború sem, és én igazán nagyon szégyelltem magam, hogy megint galibát csináltam. Surprised
- Umi-kun, ne haragudj, hogy mindig csinálom neked a balhét, pedig igazán nem akarom, és már nagyon rajta voltam a dolgon, aztán mégis csak sikerült, mert egy kicsit felgyűrtem a nappaliban a szőnyeget, mikor bekotortam a kanapé elé, de aztán visszaigazítottam, és most zombipokalipszis, és tényleg azt hittem, hogy most nagyon nagy baj lesz, mert Nyuci-chan biztos nem akarná, hogy zombipokalipszisben vegyek részt, szóval azt akartam, hogy ne lássuk őket, mert akkor ők sem látnak, és ha mégis, majd azt mondjuk, hogy nem vagyunk ott, szóval én csak meg akartalak védeni, mert befogadtál ilyen idegennek, és csillámnyuszilelkisegélyszolgálatot tartasz nekem… Szóval jó leszek, Umi-chan, ígérem! T.T
Könnybe lábadt szemekkel lestem Umira, hogy ugye akkor most nem kell hazamennem, mert igazán szerettem volna megnézni vele a Szilajt, és táncolni is, és még beszélgetni, mert olyan aranyos volt, hogy nagyon, szóval máskor is szívesen találkoztam volna vele, és akár még játszóterezni is elmehettünk volna, meg a kisállat-kereskedésben megnézni az ablaknál a nyuszikákat, és Tsu-Tsuval is sétálhattunk volna. :(Rengeteg sok mindent csinálhattunk volna, és már éppen készültem teljesen elsiratni mindet, mikor Umi-chan megnyugtatott, hogy semmiféle kihajigálósdi nem lesz, és innentől kezdve majdnem zökkenőmentesen döcögött be a mi kis csillámvonatunk a vágányra, csak még a tálcakanyarnál siklott félre, meg mikor kicsit lefagyiztam Umi-kun takaróját, de az is nagyon véletlen volt, meg egyszer véletlen meg is ráztam, mikor nem tudom hol töltődtem fel, de éppen mindketten papírzsepire pályáztunk, és akkor is kicsit kizökkent a helyéről a segélyjárat, de aztán visszakoccant. *w*
Azért egészen jól alakult a mesézést, azt leszámítva, nem is tudtam, miért ilyen szomorú filmet választottunk, mert a vége annyira nem volt szomorú, hanem szép volt, de akkor is Szilaj elhagyta a barátját, és én például sohasem akartam volna elhagyni a barátomat, még akkor sem, ha például Bubu-chan meg velem maradt volna, mert én Hana-chant is nagyon szerettem, de közben meg azért mégiscsak szeretem a Nyuci-chanomat, és egyáltalánban nagyon nem értettem, hogy lehetett dönteni, és éppen ezért nem is nagyon láttam végig a mesét, mert idő közben már semmit sem láttam a sok kis HALtól, ami a szememben úszkált, és kigördült, és lecsorgott, és orrommal fényes kis gömböt fújtam, ami kipukkadt, és teljes katasztrófa volt. p.p
Zsebkendőmbe hüppögve lestem az oldalán fekvő Umi-chant, aki pont úgy nézett ki, mint az egyik mesében az a deszka-barát, hogy csak így el volt dőlve, és szomorú volt, mert szerintem az a deszka-barát is szomorú volt, és aztán végül szegény Umi-chan is elmondta, hogy teljesen de nagyon hogy lehet már ilyen mesével megmerényelni mindenkit, mert például ennek az eleje is szomorú, meg a közepe is, meg a vége, és szóval mindig van valami katasztrófea, amit kiraknak a kirakatba, és aztán állandóan csak azt lehet nézni, és még akkor sem jó a vége, ha minden jó.
- U-u… Umi-cha~haan! ToT É… én teljesen nahagyoon megértelek, és Umi-chan. T-T Olyan egy goni ez a mese, és nincsen apukám, és nincs itt Nobu-chan, és nem akarom elhagyni Hana-chant, és azt is szeretném, ha te is örökre a barátom lennél, mert olyan aranyos vagy, és azt is szeretném, ha te is azt szeretnéd, hogy a barátod legyek, és neheem akarom, hogy szomorú legyél, Umi-chan... p.p – annyira, de nagyon próbáltam elmondani Umi-kunnak, hogy ne legyen szomorú, hogy csak még jobban kellett sírnom, és teljesen olyan katasztrófeálisak lehettünk, mintha csak zombipokalipszis söpört volna át rajtunk, azt pedig nem szabadott. O_o – Uhu…Mi-chan, ha valami bánt, elmondhatod nekem, és akkor én majd biztosan megküzdök vele, hogy jobb kedved legyen! – ajánlottam fel a segítséget, mert a nyuszibecsületszavamat adtam a csillámugris kódexre, hogy vigyázok a barátaimra, és segélyezek, és jó leszek, és szóval akartam nagyon. Surprised
- Ha attól jó kedved lesz, és nem szomorkodsz, és nem fogunk többet ilyen goni meséket nézni, amiktől mindketten leeresztett lufikként fetrengünk a szomorú földön, akkor megtanítok neked egy táncot, amit én ismerek, mert azt a Csicsi énekli, és olyan nyuszikás, és tudod, a kedvenceim a nyuszikák, a Toppancs is, csak nem szeretem a Bambit sem, mert az is szomorú mese, de erről most nem beszélhetek, mert azt akarom, hogy vidám legyél, szóval a fagyit is vihetjük, és akkor biztosan nagyon nem lesz nagy baj, ha elmajszoljuk, míg táncolni nem kezdünk, mert én úgy láttam, maradt még pár falat dinnyés, és nem akarom, hogy árva legyen, és egyedül olvadjon meg, és azt senki sem akarná, és nem lesz belőle baj, ígérem, hogy ha rád törnének miatta a zombipokalipszisek, akkor megvédelek mindenképp! – zártam le egy x-szel a mellkasomon, ezzel szívembe véstem az ígértet, és most már semmiképpen sem lehetett onnan kiszedni, lovagias ruhás küldetésem volt jól viselkedni, és közben Umi-chant is jó kedvre deríteni.
- Umi-kun, szerintem most lehet, hogy előre engedlek, hogy megmutasd, merre is kell mennie a menetnek, és akkor biztosan nem fogunk eltévedni a házadban. ^.^ - matricaként tapadtam égő fenekű bogárként vezető Umi-kunra, a sötétségben az éjszakára, vagyis hogy izééébizé… kicsikét megzavarodva kavarodtam vissza ahhoz, amire elsőleg is gondolni akartam, hogy olyan pont, mint a világosság az éjszakában, és hagytam magam megvezetni jófelé.
Nem akartam megerőltetni a beszélgetés témát, mert Umi-chan aranyos volt, és nem olyan gonosz fogkrémes tubus, ami nem akarta nekem adni a fogkrémet, pedig neki nem is volt foga, szóval nem akartam őt is kipréselni, mert nem akartam, hogy fájjon neki, meg nem vagyok erőszaki sem, biztosan, hogy ugye nem. Surprised

______________

Előtörténet||Adatlap
made by Shio ^.^
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hoshi Ikari
Ember
Ember
avatar

Male
Cancer Cat
Hozzászólások száma : 348
Age : 30
Tartózkodási hely : Otthon, Luxi, Tipi, Oroszlán rezidencia, Tokyo Media Center, PMC, Tomátó szentélye
Registration date : 2009. Jul. 30.
Hírnév : 40

Karakterinformáció
Rang: FaTal erroR! énekese
Hovatartozás: Raion
Lélekenergia:
23500/26000  (23500/26000)

TémanyitásTárgy: Re: Umi otthona   Szer. Feb. 26, 2014 7:58 am

(\__/)
(='.'=)
(")_(") Michi chan nyuszicsillámosan tündéri segélyszolgálata, vagy micsodácska


Yoyo chan úgy rá hozta a frászt, majd nem nőies sikoly hallattásával vetődött a mosogató alatti tisztítószer tárolóba. Lemaradt mi a riadalom oka, de annyira nagy volt és hirtelen, teljesen lehengerelte. Halálra váltan kapaszkodott Yoyo chan karjába, miközben falfehéren pislogott fel-alá, miféle borzalmas szörny közeledhet feléjük, amitől kötelező félniük. Nem, mintha kétszer kellett volna említeni, ijedjten ugorjon a pult mögé. Felhívásra azonnal csukafejessel landolt a szóban forgó helyen. Repte közben, még akció hősöket megszégyenítő módon lerántotta az első keze ügyébe eső tárgyat. Az nem számított a nála díszelgő zacskónyi puffasztott kukoricával nem mehetett volna sokra egy gigantikus szörnyeteg ellen. Eleve nem állt szándékában neki rontani. Abban a pillanatban elé kerülne a rémisztő izé, felvenné a nyúlcipőt! Megragadja Yoyo chan-t és meg sem áll addig, míg lábai bírják, mert ő aztán nem fog semmilyen rémnek az elesége lenni.
Már elszántan készült a startpisztoly fülsüketítő eldördülésére. Felguggolt, összeráncolta homlokát, kidugta nyelvét. Minden létező és sosem látott idegszálával a kilövésre fókuszált. Ott tartott nagy levegő és lódulás, amikor Yoyo chan közölte vele, téves riasztástól kötöttek ki a padlón. Újabb váratlan információtól kővé dermedten borult el. Földön kiterülve pislogott, most aztán mi történhetett. Beletelt némi időbe, mire megkönnyebültségében óriási sóhaj szakadt ki mellkasából. Egyáltalán nem haragudott Yoyo chan-ra feleslegesen hozta rá a szívinfarktust, inkább boldog volt, nincs semmilyen veszély és nem rontják el közös mozizásukat. Ennek hangot adva, pontosabban Yoyo chan hosszas magyarázatára csendes kuncogással válaszolt. Nagyon édesnek találta, így megijedt az ártalmatlannak szánt elszólalásától.
-URAM ISTEN, YOYO CHAN! Ne haragudj! Nem mondtam komolyam! Csak láttam ezt a sok bekészített kaját, meg eszembe jutottak a bunkeres filmek és a kettő együtt adta a zombis hasonlatot. Bocsánat, hogy ilyen butaságokat beszélek.-
Pislogott felé bűnbánóan. Lehet utólag szórakoztatónak találta, még se akart szándékosan ijesztgetni. Egyszerűen úgy érezte ez a sok halom kaja úgy fest egy kívülállónak, mintha világvégére készülnének, vagy több évre beköltözni egy földalatti bázisba. Akárhogy legyen szégyellte, így félre értették könnyelműen elhintett mondatát. Azon nyomban megfogadta több meggondolatlan kijelentést nem tesz, nehogy a végén tényleg mentők vigyék el Yoyo chan-t, mert nem képes lakatot tenni szájára. Az már igazán csak hab volt a láthatatlan tortán, még vendége kezdett szabadkozni.
-E-e-eddig sem volt veled semmi baj, Yoyo chan! Nem kell semmiféle ígéretet tenned! Maradj úgy, ahogy vagy, mármint így, szóval, hogy legyél nyugodtan önmagad!-
Csalapált az orra előtt akkora lendülettel, szépen homlokon vágta saját magát. Némi fájdalmas nyüsszögéssel hessegette el kibuggyanni szándékozó könnyét, ne most adjon elő hiszti sírást. Semmi baja nem volt tökéletlen arcának. Ezerszer fontosabb dolga akadt, meggyőzni Yoyo chan-t, nem tett semmit, mert tényleg nem tett semmit, amiért neheztelnie kéne rá. Úgy látszódott a kétségbeesésében bevetett könyörgő macskaszemek győzedelmeskedtek, mert ha iszonyatosan nehezen, de Yoyo chan végre hitt neki. Ettől boldog szusszanással töltődött újra lemerülni készülő akumulátora. Újra lelkesedése maximumán ügetve folytatta az előkészületeket és izzította be a dvd lejátszót. Végtelen örömben lubickolva vetődött a kanapéra, hogy majszolhassa dinnyés fagyiját.
Remekül lefoglalta a monoton nyammogás, egészen a film végéig. Ott aztán szó szerint kiborult a bili. Érzékeny lelke teljesen kifordította a kedves történetet és élete szörnyűséges drámáját látta benne. Úgy vergődött patra vetett halként a kanapén, mintha most adták volna fel az utolsó kenetet. Teljesen felpiszkálta lelki világát és összes bánata ott ugrált körülötte, mint abban a mesében! A Vándorló palotában érezte magát, amikor a gonosz papírfigurák körtáncot jártak Howl és Sophie körül. Ezzel csak az volt a baj, ott még a főszereplőnek is jutott valaki. Mellette volt élete szerelme és még sokan mások, akik a rajzfilm alatt hozzájuk csapódott. Neki viszont az ég egy adta világon senki sem volt közelében, csak Tsuna. Teljesen olyan volt, mint az öreg mamik, akik macskákkal vették körbe magukat, hogy ne legyen olyan egyedül. Neki még arra se futotta! Totális magányt sem hozta tökéletesen. Végérvényesen elkeserítette ebben az apróságban sem tudott átlagos lenni.
-Yoyo chaaa~n!- Visította nevét, ahogy nyakába vetődött. Elementális erővel rohamozta meg, mert annyira nagyon szüksége volt egy ölelésre, meg annyira jól esett neki, hogy valaki foglalkozik vele és vigasztalni próbálja. Könnyekig meghatotta a törődés, kedvesség, meg egyáltalán az, hogy ott van mellette, pisis gyerekként bömbölt. Nem szerette volna megrémíteni, úgy zokog, mintha most közölték volna vele, néhány órája van hátra, de annyira jól esett sírni, meg annyira boldog és szomorú volt egyszerre, ha akarta volna, se fékezi meg könnyeit. Nagy erőkkel áztatta az egereket, pedig győzködte magát, fejezze be, azok viszont nem hallgattak rá.
-Én…én…én is szeretném, ha barátok lenné~nk, maradnánk, már ne-neh nem tudom mi van, de az legyen! Na-na-nagyon aranyos vagy és boh…boh…bocsánat, ennyire kiborultam! Nem a te-te…teh hibád! Én…én…én csak…olyan….mindig mindent elrontok és mindig mindenki utál, mert annyi butaságot csinálok. Ne-nem szeretném, ha te is megutáltál, Yoyo chaa~n!-
Magyarázott sírástól elcsukló hangon, mert annyi mindent akart megosztani Yoyo chan-nal. Főleg arról szerette volna meggyőzni, nem miatta bömböl és semmi köze hozzá, mármint abból a szempontból, hogy nem bántotta meg semmivel. Pont ellenkezőleg, attól fél, majd ő fogja a viselkedésével elérni, messzire meneküljön tőle Yoyo chan. Folyton ez történt. Eltelt kicsike idő és az összes környékén lévő ember köddé vált, mert elege lett belőle. Arra hivatkoztak sok a munka, máshol keresnek új lehetőségeket, elszólítja őket a kötelesség, mást találtak, miköben csak ráuntak, mármint elszörnyedtek tőle. Rosszabb volt, mint az általa említett zombi apokalipszis résztvevői. Tudta mekkora félre sikerült roncstelep, még is egyre nagyobb lyukat ütött szívében, amikor szembesítették vele.
-Mi…mit csináljak, ho…hogy ne utáljanak meg? És…és…miért nem válaszol rá senki, amikor kérdezem? És…és…minek ettem ennyi édességet? Már így is el vagyok hízvaaa~h! Legalább néznék ki jól!-
Puffogott egyre hangosabban saját bénaságán. Eljutott arra a szinte felül kerekedjen rajta hetedhét világra szóló önutálata. Restelte nem fogta vissza magát, aztán az egészet szegény Yoyo chan nyakába borította, amikor csak mesét nézni érkezett hozzá. Iparkodott minden maradék energia tartalékával belekapaszkodni a Yoyo chan által említett táncikálásba. Nagyon küszködött némi mosolyot küzdjön arcára és végre befejezze a sírást. Tényleg elszántan ügyködött, aminek lassan meg lett az eredménye. Csillapodni látszódott rohama. Fokozatosan szipogássá, majd hatalmas sóhajtozássá változott. Végre rendbe szedte annyira magát, ne sipítozzon mindenféle butaságról és folytasság az estét úgy, ahogy eltervezték, jó kedvűen. Ehhez gyorsan belebukfencezett a százas zsebkendőbe. Kitrombitálta orrát és megtörölgette szemeit, icipicit normálisabban nézzen ki.
-Re…reh…rendben! Mutasd meg nekem azt a táncot és majd én is ta…ta…tanítok neked valami csudi-h…klassz dolgot.-
Kanalazta fel magát a kanapéról, hogy megindulhasson a ház túlsó felében állomásozó próbateremhez. Útközben szorgosan felkapcsolta az összes létező villanyt, nehogy egyetlen másodpercre is sötétben kelljen menetelniük. Párszor hátra is pillantott, biztosan jön vele Yoyo chan. Nem szerette volna, ha eltéved, aztán megijed valamilyen árnyéktól, vagy az egyik sarokban hortyogó Neo-tól.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ayumu Michiyo
7. Osztag
7. Osztag
avatar

Female
Taurus Rooster
Hozzászólások száma : 144
Age : 24
Tartózkodási hely : itt is, ott is :D 7. osztag, 10. osztag és még Karakurát is megszálltam... muhahaaa >.<
Registration date : 2011. Apr. 24.
Hírnév : 38

Karakterinformáció
Rang: Hadnagy
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
21100/30000  (21100/30000)

TémanyitásTárgy: Re: Umi otthona   Szomb. Márc. 08, 2014 1:04 pm

[Umi-chan Csillámnyuszilelkisegélyszolgálata és könnyes fagyi ^^”]

Nagyon frászban igyekeztem minél előbb jobb kedvre toppantani Umi-chant, nem akartam olvadt fagyiként csöpögjön széjjel, mert hát ha nem tudnám összekaparni, nem lenne a barátom, és szegény Tsu-Tsu is gazdi nélkül maradna, és miért is lenne ilyen csodálatosan szépséges lakása, ha nem is lakhatna benne, csak úgy picsi-apcsálhatna a padlón, míg fel nem szárad, és igazán nem akartam, és tényleg nagyon gonosz mese volt, és én nagyon nem szerettem az ilyeneket, és attól még igenis szerettem a Szilajt meg a szerelmét, meg az idiános fiúkát is, de nem hagyhattam, Umi-chan teljesen elszontyolodva szottyadjon össze kifacsart narancsként. T.T
- Szent csillámos nyusziverzum! O_o Hát mégis ki lehet olyan álnok és szívtelen, és borzalmatos, hogy azt merje csinálni, hogy utáljon téged, Umi-chan, mikor te vagy az egyik legaranyosabb emberke a világon, és hát nem létezhetik, hogy bárki is ne szeressen, mert az… az biztosan nagyon HÜLYE! >Neutral – jelöltem ki nagyon is indulatosan, hogy márpedig más nem lehet az a gonosz, aki utálkozik pont Umi-kunon, mint nagyon-nagyoooon buta, és hát igazán kicsikét sem gondolkoztam el, csak így visszapörögve, hogy hol is görögtem el nagyon csúnya szavalás közepette. Mentemben megakadva hápogtam, micsoda káromolás csináltam én itt, és most szegény Umi-chan is biztos azt hiszi, hogy valami feslett életű erkölcs vagyok, amiért csúnyán beszélek. >o<” – Vagyis hogy mármint is, úgy értettem nagyon nagy buta az a valaki, aki bárki, és nem szeret, és még azt is meri mondani, mert az biztosan csak nagyon nagy irigy lehet, mert téged biztosan mindenki szeret, mert nagyon kedves vagy, és okos, és ügyes, és nem is félsz a zombipokalipszistől, szóval igazi meseherceg vagy, Umi-chan. *w*
Igyekeztem bazsarózsázni lelkét, meg mindenféle parfümmel permetezni, szépen kivirágosodjon, ne szomorkodj, mert a végén akkora tengert sír, szegény egérkék csónaképítésre kényszerülnek, ennyire biztosan nem voltak szomjasak, és nem is akartam Mi-chan szomorú legyen, kicsi szívem millió szilánkosan szurkált, ennyire fáj neki, gonoszakat mondanak az emberek, pedig még igazak sem volt, teljesen biztos voltam benne. Könnyes szemekkel lestem rá, mégiscsak sikerült megint egy újabb galibát csinálnom neki, mert hát ha nem akartam volna mesét nézni vele csillámoslelkisegélynyusulásból, akkor most nem lenne így letördelve, mint a bili füle, és akkor biztosan nem majszolt volna be olyan csekély mennyiségű édességet sem, amit megevett, pedig én meg sokkal nagyobb halmot lapátoltam be a kicsi számba, és az összes fagyim elfogyott, és megettem a pattikukoricát is, és még valamit, amire már nem is emlékszem, meg még vagy öt zacskóval felbontottam ezt is, azt is, szóval lehet, hogy azt hitte, mindent ő falatozott fel, mikor az az én bélpokolfajzatom volt, ami a pocakomban tömte tele éhenkórász gyomrát, vagy lehet, hogy az én gyomrom volt éhenkórász, de a lényeg akkor is én voltam a pusztításban.
- Óóó, Umi-chan, én kicsit szégyenesen, de százezerszázalékosan biztosíthatlak, hogy nem benned lakik az édességfaló szörnyeteg, ami elpusztította a zombipokalipszis tartályokat, hanem én, vagyis hogy én vagyok az egyedüli kaja-pusztító terminátor csak és kizárólagosan, és te annyira nagyon szép vagy, hogy nm szabad azért elkeserűdösnöd, mert van néhány gonosz emberke, akik átcsábosodtak a sötét oldalra, mert nekem is van VéderÉnem, de attól még nem hallgatok rá, bármennyire is undormányos, mert én nem szeretek gonosz és rossz lenni, és azt szeretem, ha mindenki boldog, és szeretném, ha te is boldog lennél, és nem szomorú, szóval kérlek szépen Umi-chan, ne legyél szomorú, mert elég az, ha te tudod, hogy csudiklassz meseherceg vagy, és senki sem álmodozhat jobb és szebb barátról és nyusziszerelmesről, mint te vagy. ^.^
Szolgálataimat minden ízben könnyfelszárításra, és egyéb nem kívánt folyós ragacsok feltörlésére ajánlottam kicsit ügyetlen, de annál céltudományosabb zsebkendő adagolóként, miközben nagyon imádkoztam, csillámoljon fel boldogság kicsi szikrája Umi-chan szemében, még sincsen elveszve a világ, és nagyon szerettem volna, ha elhiszi a sok-sok mindent, amit elmondtam neki, mert minden egyes hangja igaz volt, még a h-betűs szót is annyira komolyan gondoltam, hogy ki is mondtam, amit pedig nem lett volna szabad, mert most biztosan igazi gengszternek tűnhetek, aki fekete kiskosztümben ücsörög rózsaszín babzsákfoteljében kicsi feszér nyuszót simogatva ölében, pedig igazán nem én voltam a tündérkeresztanya, még ha szerettem is volna az lenni. Surprised
Azért megkönnyebbülve gördültem le a szikláról, végül is nem volt már annyira bánatos Mi-chan, hogy ne legyen kedve táncizni jönni velem, azonban a fagylaltos falatozást végül visszaszippantóztam magamba, nehogy újfent felkavarjam vele így is óceánosan hullámzó lelkét. Helyette inkább kicsi vonatosan csimpaszkodtam pulcsija szélébe, le ne maradjak a tánciba vezető rögös úton, nehogy megint valami balhét csináljak szegény Umi-channak, aki már így is biztosan fáradt volt a szomorkodástól, vagy csak szomorú volt a fáradtságtól, a lényeg ugyanaz volt mindenképpen, hogy végül is csak nem voltam jó barát, hogy rázúdultam így ismeretlenül, de most már akkor is szent kötelékemnek tartottam vele, hogy mindenképpen lefogjam valami, ami kedvet szuttyongathat belé legalább egy kicsikét, és ennek Csicsi mindenképpen a legeslegjobb módja volt. *w*
- Umi-chan, remélem, nem nagyon vagy fáradt, mert hát nem biztos, hogy neked is sok idő lesz megtanulni, de nekem sok idő volt, míg tökéletesen megcsináltam a nyuszi-táncot, és szóval biztos ügyesebb vagy mint én, de ha véletlen a földön fetrengenék előadás közben, az nem a része a táncnak, hanem csak úgy éppen… ööö… hangyapásztorkodom! Ihiiigen, ez az! ^3^ - jutalmaztam magam képzeletbeli pacsival, amiért sikerült ennyire hihető kimagyarázkodást találnom rá, miért is leszek többet a padlón, mint kéne, elvégre is biztosan sokszor ellenőrizgetni kell, mit is csinál épp a sok láthatatlan hangyafarmer meg a bébijeik. SurprisedElőször is kell nekem egy ilyen izé, ami pont ideillik ebbe a bigyóba, és olyan, amit bele szoktam dugni, hogy fülhallgathassam a cuki zenéket, ha mondjuk nincsen más dolgom, meg néha mikor van más dolgom, akkor is, de szóval hogy egy ilyen kell, és akkor jó is lesz, ugye, Umi-kun? Smile
Miután végül is megmagyarázni nem, megmutatni viszont még csak-csak sikerült valahogy, hogy ilyen izé kell, ami olyan, amilyen, már semmi más nem volt hátra, csak kicsi nyuszifont rábírni, nyuffantsa be Csicsit, jó kis csörgős nyuszi-tánccal együtt. ^^ Szépen letisztítottam mindent Umi-channal, hogy hát én így az első néhány pici pillanatban, úgy másfél percig csak úgy magamtól táncolok, és ha nagyon belejövök a dologba, akkor ne ijedjen meg, de lehet, hangyapásztorkodok egyet, mert nagyon elfáradok, de ha nyekkenést hall, akkor sem kell megijednie, csak nyugodtan táncizzon tovább szabadon, míg végül meg nem pöcköli fülét a kicsike kislány csilingelő hangja, hogy ugorjon.
- Szóval Umi-chan, mikor ez a rész jön, hogy Csicsi azt dalolja: „Egy ugrás, hopp!”, na akkor szépen páros lábbal fel kell ugorni, csak nem olyan nagyon magasra, hanem olyan kicsit pufók lusta nyuszikásan, és közben meg a kezedet így kell tartani, mint a Télapóünnepkor az ilyen piros-fehér csíkos cukorkák, hogy így kicsikét lefelé kell konyulni. És aztán meg megint az lesz, hogy ugorni kell, és akkor is ugyanezt kell csinálni, mert hogy ez olyan nyuszitáncos, de csak óvatosan, mert nem szeretném, hogy véletlen eless, és aztán megüsd magad, és hogyha nagyon elfáradsz, akkor se hangyapásztorkodj inkább, hanem csak csücsülj le nyugodtan, és majd addig megvárlak. ^.^ Aztán, hogyha ugrottunk kettőször kicsi lekonyított cukorpálcákkal, utána le kell guggolni, és mikor felállunk, akkor jön az, hogy nyuszifület csinálunk a kezünkkel, mert, hogy Csicsi is pont azt énekli. – szemléltettem példázatosan a két kezemet tenyérrel kifelé simítva búrámhoz, aztán tovább énekelve a szöveget csak úgy magam elé igyekeztem fonalat ragadni, minek is kell következőnek lennie a nyuszifüles után. – És „megrázzuk egy kicsit… igen!” *w*
Nagyon szerettem volna, hogy végül is majd nyuszulós tánccal felderüljön kicsit Umi-chan, és ne legyen rossz a kedve, szóval reméltem, működik az ugrizás, mert én sokszor szoktam, ha nem jól vagyok, és olyankor vagy bejön, vagy annyira nem, hogy csillámoslelkisegélynyusziszolgálatot kell keresnem, de úgy éreztem, én most már igazán jól vagyok ahhoz, hogy a továbbiakban átvegyem a megtisztelt pozíciót, és én vezényeljem ezentúl a segélyezést.
- Most megint kettőször kell ugrándozni, de csak úgy lassan, mert az úgy jön a szövegben, hogy így hopp… és hopp, és utána pedig megint le kell guggolni, és ilyenkor figyelni kell, hogy ne legyél Tejfel Jancsi, hanem csak ügyesen felkelni, és kész is, vagyis hogy nem úgy kész, hogy vége, hanem hogy lehet szimatolni, ilyen szukor kisz nyuszimuszosan. *w* - szippancsoltam a levegőbe égnek emelt orralt, közepében meg még forgattam is kicsit a fejem, de nem nagyon, csak hogy miniszellő legyen, mert úgy biztos jobban lehet szimatolni. - Mikor meg vége a szimatolásnak, és azt mondja, hogy pont olyanok vagyunk, mint a nyuszikák, akkor így kell táncolnunk. – belekapaszkodtam Umi-chan kezeibe, és elindultam vele körbe karikára ugrándizni, mint a nyuszikák. *o* Nagyon szerettem Csicsit, meg Pimpinkint és a nyuszi-táncot is, meg azt is, hogy Umi-chan megtanulja velem. SmileNa, hát aztán ez a cuki nyuszi-táncis rész eddig tartott, mert most megint olyan szabad rész következik a dologban, amit bárhogy lehet táncolni, úgy is, ahogy a Csicsi csinálja, de ahogy szeretnéd, az is teljesen megfelelő. ^^

______________

Előtörténet||Adatlap
made by Shio ^.^
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hoshi Ikari
Ember
Ember
avatar

Male
Cancer Cat
Hozzászólások száma : 348
Age : 30
Tartózkodási hely : Otthon, Luxi, Tipi, Oroszlán rezidencia, Tokyo Media Center, PMC, Tomátó szentélye
Registration date : 2009. Jul. 30.
Hírnév : 40

Karakterinformáció
Rang: FaTal erroR! énekese
Hovatartozás: Raion
Lélekenergia:
23500/26000  (23500/26000)

TémanyitásTárgy: Re: Umi otthona   Hétf. Márc. 10, 2014 10:59 am

(\__/)
(='.'=)
(")_(") Michi chan nyuszicsillámosan tündéri segélyszolgálata, vagy micsodácska


Ha nem épp a saját butaságából generált rossz kedvébe süllyedt volna el feje búbjáig, biztos érzékelhetőbb reakciót présel ki magából. Nagyon tündérinek találta, ahogy Yoyo chan beleloholta magát a magyarázásba és annyira kislányosan ártatlan hangnemben ruházta fel jelzővel az életérő törő gaztevőt. Eszméletlen jól esett lelkének, ilyen lelkesen próbál mellette kiállni, miközben semmit sem tud a másikról, vagy az egész kusza helyzetről, hogy még ebben a béka hátsója alatt kiterült állapotban is halovány mosoly kúszott arcára. Gigantikus méretben értékelte és örült a kedvességnek, de nem érdemelte meg a védelmező szavakat. Minden, ami vele történt, kizárólag önhibájából következett be, így a jelzőt inkább saját homlokára, mint az érintettre kellett volna ráégetni. Attól egyenesen a föld alá süllyedt, milyen csodás embernek tartják, miközben egy fűszálat nem tenne magáért keresztbe, ha bajba kerülne. Hálátlan kis kullancs volt, aki mások idegein ugrándozott és a szépséges mosolyával próbált törődést kicsikarni. Nem járt neki más, csak kiadós verés, vagy legalább egy lakatlan szigetre száműzetés.
-Jaj, Yoyo chan! Olyan hihetetlen édes vagy, meg nagyon jól esik, amiket mondasz, de egyáltalán nem vagyok meseherceg. Még csak jó ember sem.-
Mosolyodott el szomorúan, mert tényleg nem érezte, olyan fantasztikus élőlénynek magát, ahogy leírták. Inkább csengett fülében magazinokból idézett sablon szövegnek, mint őszinte szavaknak. Persze, nem vádolná azzal vendégét, hazudik neki, csak nem ismeri. Ha valóban tudná milyen, valószínűleg eszébe se jutna ezeket mondani, úgyhogy nem hibáztatta, csak nagyokat hallgatott. Erőt vett magán, ne tetőzze tovább a gödörben vergődő hangulatot, amibe neki köszönhetően bukfencezett a közös program. Hatalmasat sóhajtott és ötletének eleget téve vezette próbatermébe Yoyo chan-t.
Még nem érezte magát túl vidámnak egy ilyen fajta tánchoz, de mindent megtett próbálja elterelni figyelmét. Lényegében tökéletesen lekötötte iparkodjon lekövetni vendége magyarázatait és összekötni a mozdulatokat, már, ha annak lehetett őket nevezni. Neki, kicsikét mást jelentett a tánc fogalma, de nem lehetett kifogása, mert elég egyedi koreográfiát mutatott be neki vendége. Nem akarta megbántani, hogy nem csinálja rendesen, bár erősen emlékeztette gyerek dalok kísérő bigyuszához, amiket az ovikban szerettek betanítani a hiperaktív csoportoknak. Emlékszik ő is rengeteg, ehhez hasonló, tánccal kísért mondókákat tanult. Nagyon szerette mindegyiket, mert sokat lehetett benne mozogni és aranyos volt a szövegük. Yoyo chan nyuszikás számát is jó értelemben találta furinak, már a mutogatás fázisában, úgyhogy előhorgászta lelke mélyére suvasztott buzgóságát és hatalmas szemeket meresztett tanító mesterére.
Akkora koncentrációval követte mozdulatait, mintha a világ legbonyolultabb fizika képletét vezette volna le orra előtt. Sosem akadt tehetsége a gyors memorizáláshoz, annak ellenére, első ránézésre sem volt bonyolult a koreográfia. Hajlamos volt elsiklani részletek felett, vagy pont leragadni egy-egy elemnél és így lemaradni a többiről. Erre nem szeretett volna sort keríteni, ezért iparkodott minél figyelmesebb tanítvány lenni, aki már második nekifutásnál követi Yoyo chan-t. Ezt a bődületes feladatot egész könnyedén végrehajtotta kinyújtott nyelve társaságában, míg fülében gátat nem repesztett az a hírmorzsa, vendége hangyákat és pásztorkodást említett. Azon nyomban kővé dermedten borult el. Négykézláb mászott közelebb Yoyo chan-hoz, teljes kétségbe esettséggel deríthesse ki a rejtélyt, mert remélte nem azt jelenti, amire gondolt, hogy jelenti!
-Mit jelent a hangyapásztorkodás? Mármint gondolom, hogy valamit csinálsz a földön, de….jesszusom! Itt nincsenek hangyák, Yoyo chan! Esküszöm, rendesen takarítom a házat! Nincsenek kártevők a falakon belül, csak Tsuna, de már ő sem csócsál meg mindent és most…jaj! Ugye nem láttál semmit?-
Forgatta plafont verdeső pánikban fejét, hiszen a hírre mindenhová galád rovarokat és csúszó mászókat képzelt. A szemközti sarokban már fekete pontokat látott, hiába pislogott sokszor és dörgölte meg szemeit, nem akart eltűnni a káprázat. Kényszert érzett rá megszakítsa a tanulást azzal, körbe fürkéssze a helységet, véletlen se verjenek sátrat házában a szőrös, csápos, kártékony élőlények. Igazán próbált közben Yoyo chan utasításaira is sandítani, de annyira eltérítette a félsz vonat, spirálként forgó szemekkel nyösszent fel. Padlón békaként kiterülve kapálózott vendége felé, mentse meg a láthatatlan szörnyetegtől néhány rémületét űző varázsszóval. Szörnyen szégyellte magát, így elrontotta a közös tanulást, de képtelen volt addig táncikálni, míg fent áll a bogár invázió lehetősége.
-Yoyo chaaa~n! Mond, hogy nincsenek itt pici kártevők és nem kezdik meg a támadást, míg mi boldogan táncikálunk!-
Pislogott könyörgő szemekkel vendégére, hátha sikerül megnyugvást találnia szörnyű tragédiájára és végre felkanalazzák a földről. Szörnyen szégyellte magát, így elrontotta a közös mulatást, de képtelen volt addig táncikálni, míg fen állt a bogár invázió lehetősége. Egyszerűen beleitta magát a gondolat buksijába és akárhogy kapálózott nem volt képes onnan kitessékelni.
-Ne haragudj, de addig nem tudok megnyugodni…mi van már befészkelték ide a bázisukat és hamarosan ellepnek minket?!- Ragadta meg vendége karját sokkos állapotban, felkészülve a lehetetlenre, bármikor elérheti őket a vész.-Ígérem, utána tanítok neked egy nagyon klassz és nőcis táncot a Gigi-t, csak…csak…minek gondolom, hogy itt bogarak vannak, amikor nem lehetnek?-
Borzolta össze szöszke sörényét, mert már azt sem értette, amit hitt, hogy értett. Totálisan elveszett a részletek között. Ki is fejezte tömény véleményét egy óriási szusszanással, mielőtt ökölbe szorított kezekkel fel nem kászálódott a földről. Elszánt harcosként kihúzta magát és gyáva lelkét győzködve menetelt a lejátszóhoz. Szorgos keresgélésbe kezdett rábukkanhasson az általa megígért számra. Elvégre nem csak a zene kellett, hanem a videó is hozzá, mert nélküle nem volt az igazi és a végén még furákat gondolna róla Yoyo chan, ha magyarázat elhanyagolása mellett lejtene nőies táncot. Nem igazán értette, miért pont ezt hozta példaként, de még se mutathatott valamilyen menő férfi koreográfiát. Az lehet még furábban vette volna ki magát és azokat úgy se tudta hitelesen előadni.
-Most akkor is jól fogjuk érezi magunkat, ha jönnek a bogarak, ha nem!-Bólintott nagyon elszántan.-Ehhez tudok neked adni, nagyon aranyos tengerész kalapot! Meg, meg, meg csinálhatunk, olyan menő bevonulót meg mindent hozzá! Gondolod, szétnézhetünk a gardróbban és mindenféle klassz dolgot felvehetünk, bár nem tudom te micsudikat találnál nálam, de egy próbát megér!-
Csillantak fel szemei, még kiegészítőkkel is tud szolgálni. Ilyenkor érezte némi hasznát rengeteg koncert kellék pihen gardrób szobájában, amiket nekik adtak egy-egy fellépést követően. Általában úgy se használta semmire, csak porosodtak a szekrényekben. Remélte lesz kedve Yoyo chan-nak ennyire komolyan, vagy inkább komolytalanul venni a táncikálást. Neki semmi kifogása nem lézengett ellene, sőt szívesen rendelkezésére bocsátott mindent szekrényeiből.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ayumu Michiyo
7. Osztag
7. Osztag
avatar

Female
Taurus Rooster
Hozzászólások száma : 144
Age : 24
Tartózkodási hely : itt is, ott is :D 7. osztag, 10. osztag és még Karakurát is megszálltam... muhahaaa >.<
Registration date : 2011. Apr. 24.
Hírnév : 38

Karakterinformáció
Rang: Hadnagy
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
21100/30000  (21100/30000)

TémanyitásTárgy: Re: Umi otthona   Pént. Ápr. 11, 2014 5:10 am

[Umi-chan Csillámnyuszilelkisegélyszolgálata és könnyes fagyi ^^”]

Még én úgy kicsikét pontosan nem arra figyeltem, hogy nem is tudom, szóval én nagyon igyekeztem koncertricálni a táncos tanításomra, aztán meg hát annyira hiábavaló volt, hogy végül is leragadtunk a sokkal érdekesebb hangyapásztorkodásnál, és hát én is megértem, mert az egy nagyon izgalmas foglalkozás, és azért reméltem, hogy Umi-kun nem akar majd beszállni, mert nem akartam, hogy ő is sokszor nézegesse a földet olyan közelről, hogy a végén az fájjon neki, mert bizony néha elő szokott fordulni, hogy annyira de nagyon sikerül meglesni a kicsi szorgos jószágokat, hogy koppan egy és más, szóval nem voltam én irigy, meg reméltem is, nem csucsul a vállamon kicsi sárga pacaszörny, aki rágja a fülemet, irigyeljem el Umi-chantól a megtisztelő hangyamesteri pozíciót, csakhát mégis. Surprised
- Óó, Umi-chan, nem-nem-nem-nem-nem! Surprised– tiltakoztam erős kézjelzésekkel, és mindenféle neonosan villogós feliratos táblával, hogy semmi hangyapokalipszisről sincs szó, csak ez is olyan vakondlárma, mint a zombis volt. ^^” – Én nem akartam nagyon rád hozni a frászt, meg hát nem is akartam kicsit se, és nem egészen vannak hangyák, hanem hogy… - fejemet vakargatva igyekeztem kitalálni, hogy mégis hogyan is mondjam el a dolgot anélkül, hogy totálisan dili-bilinek tűnnék, és ne akarna Umi-chan hazaküldeni, mert teljesen kiborítottam nála a bilit és még dinka is vagyok. :oNehéz feladat volt, de pedig csak mondanom kellett valamit szegénynek, mert hát már egészen kicsi választotta el tőle, felborigassa az egész szobát és zseblámpás helyszínelős nyomozást tartson az egész lakásban. – Hát, tudod, Umi-chan… Én csak úgy mondtam, hogy kicsikét hangyapásztorkodok, mert nincsenek nálad apró bogarak, akik igazi súlyemelőbajnokok, hanem csak nem akartam, hogy megijedj, ha véletlen úgy nagyon hirtelen beborulnék valami heves mozdulat közepette, és kicsit közelebbről is megvizsgálom a talajt.  Embarassed Szóval nem akartam én, hogy félrevezesselek ezzel a dologgal, és most akkor haragszol? T.T
Szerencsére Umi-chan nem akart a kapucnijánál fogva kivonszolni engem a lakásából, sőt, még azt is nagyon kedvesen felajánlotta, hogy megtanít nekem ő is egy táncot, és hogy be is öltözhetünk, mert hogy hála a magasságosnak, végül is nem lepték el a pici hangyuszok a nagyon szép és óriásian hatalmas lakását, és annyira kis kedves volt, egészen könnyes lett a világ is, legszívesebben széjjel és össze-vissza szuttyongattam volna, helyette azonban csak kértem, vezessen fel az emeletre életnagyságú barbiesat játszhassak vele. *w* Nem akartam én lenni parancs, vagy ilyesmi, csak hát az olyan jó dolog volt, mikor mások megengedték, hogy öltöztessük őket, meg például szerintem nagyon szépen is fel szokott öltözni mindenki, vagy hát nem mindig, de azért akkor is különlegesen egyediek, és én is szeretnék mindig mindenfélébe öltözni, csak hát azt nem lehet, mert nálunk kötelezve van az egyenruha. :/
Amint felértünk az emeletre, ügyelve, hogy az odavezető veszedelmes úton nehogy újfent tagadhatatlan vonzalmat ébresszek a fenekem és a vendégelszívórendszer között, baj nélkül beámuldoztam a gardróbba, mert bizony még mindig pontosan olyan fantasztikus hely volt, mint mikor itt hagytuk, és én is annyira szerettem volna egy miniNarniát a szekrényembe, mint ahogy Umi-channak volt, és bár volt benne néhány holmi, azért nekem még mindig csak olyan szekrényméretű szekrényem volt, és nem ilyen hatalmas ennyi sok jó dologgal. *w*
-   Umi-chan, te miféle ruhára gondoltál, csak mert nem akarok olyat választani, amit nem szeretnél felvenni, meg nem jó benne táncolni, meg ilyesmi. ^.^ - ugyan vágyakozva vetettem egy, kettő, sok pillantás afelé az iszonyatosan nagyon is cuki kis hörcsipizsi felé, ami tutira nem táncolásra való volt, de hát láttam már, hogy bizony még az utcára is felveszik, nemhogy akkor majd  nehogy már ne legyen jó a táncoláshoz, vagy valami ilyesmi, de tényleg nem akartam megerőszakítani szegény Umi-chant olyasmivel, amit lehet, hogy nem is akart felvenni, és szóval nah. SurprisedMeg, hogy hát, még arra is gomboltam… izé, gondoltam, hogy gondola… és vagyis hogy nem erre, Umi-kun, csak nem is tudom, mi történt most itt a rendszerben. ^o^” Szóval azt szerettem volna, hogy közöljem is veled végre, örülnék neki, ha te meg nekem választanál fellépegetős ruhát, mert mégiscsak a te szekrényed, és biztosan jobban ismered, meg amúgy is, örülök, hogy neked választhatok valamit viselni, és remélem, hogy te is örülnél, és hát akkor már ne csak én szórakozzak már jól, hanem te is! *w*
Miután így kitárgyaltam magamból mindenféle bíróságra vihető indokolatlan okot, mivel is rondíthatnám el a barátoskodásunkat, nekiláttam nézelődni egyik pontról a másikra ugrándozva, itt is valami csilli, ott is valami nagyon izgi, és tényleg Uminak nagyon sok holmija volt a szekrényében, és mindegyik nagyon szép, és még annál is, mindent nagyon szívesen kipakolgattam volna, aztán meg lehet, hogy nem raktam volna rendet magam után, szóval biztosan is, így nem is igazán vetődtem bele semmiféle rendetlenségességbe, csak így képzeletben uszikálgattam a sok ruhakupacban, hogy majd így megtalálom, mit is adjak Umi-chanra.
Végül mégiscsak találtam valamit, ami minden volt, meg ilyen csini is, és fehér, és szőrős, és csilli is, meg még volt hozzá kesztyű is *o*, és hát Umi-chan biztosan nagyon szexi lett volna benne, és én szívesen rá is adtam volna, és hát biztosan teljes nagyon piros is lettem volna egyből, de akárhogy néztem is, annyira szélviharosnak tűnt az egész összeállítás, hogy hát én aztán igazán nem akartam, Umi még csak véletlenül is megfázzon, és folyjon az orra, meg elmenjen a hangja… És csillámos nyusziverzum, nem mehet el a hangja, mert aztán meg majd nem fog tudni énekelni, és aztán meg majd kirúgják, és nem lesz majd munkája, és aztán háza sem, és aztán Tsu-Tsuval együtt majd az utcára kerülnek és kartondobozban fognak lakni, és örökre utálni fognak! O___o Nem hagyhatom, hogy ez megtörténjen!
Fejvesztett futamban rohantam vissza a cuki és meleg, és cuki hörcsipizsihez, hogy az teljesen és tökéletesen, és mindenhogyan jó lesz Umi-channak, mert abban biztosan nem fog fázni, és majd nem tesszük fel a fejére a kapucnit, és akkor még az sem tör az életére, bár akkor nem fog majd látszani a hörcsifej, de akkor sem eshet baja Umi-channak, és hát éppen ezért olyan győzedelmesen tartottam Umi-kun elé szerzeményemet, mintha legalább egy csillámnyuszijelmezt hoztam volna neki, és reméltem, hogy értékeli a munkámat.
- Umi-chan, lehet, hogy nem tetszik, amit hoztam, és hogyha nem tetszik, akkor ne is vedd fel, mert annyi sok szép ruhád van itt, de nem akartam, hogy megfázz, és aztán az utcára kerülj, és Tsu-Tsu majd morogjon rám az utcán, amiért minden csakis az én hibám, mert akkor majd te sem fog szeretni, szóval érted, ugye? ^.^”

______________

Előtörténet||Adatlap
made by Shio ^.^
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hoshi Tomomi
Ember
Ember
avatar

Female
Hozzászólások száma : 80
Tartózkodási hely : Legtöbbször szemmagasság alatt .__.
Registration date : 2012. Feb. 15.
Hírnév : 9

Karakterinformáció
Rang: Sanador Equipo helyettes vezetője
Hovatartozás: Las Noches
Lélekenergia:
13500/26000  (13500/26000)

TémanyitásTárgy: Re: Umi otthona   Pént. Ápr. 11, 2014 9:18 am

Knock knock knocking on Hoshi's door

Az utazás olyannyira zökkenőmentesre sikerült, hogy igazán észre se vettem, valóban történt volna bármi is, bár biztosan kellett, mert egy olyan kavalkádba kerültem, amire aligha készítettek fel. Az emlékeim alapján próbáltam valamiféle magyarázatot adni a kórházban körém gyűlteknek, hogy miként is ébredtem makkegészségesen egy több éve tartó kómából, de végül jobb megoldásnak tűnt, hogy amikor éjjel nem figyelt senki, meglépjek. Szerencsére a rendszerfenntartók némi ruhát is küldtek a méretemben, így egy gyors öltözés után a harmadik emelet ablakán át távoztam, leereszkedve az ereszen, halk csúszással. Reméltem, hogy mivel nem tudtak tulajdonképpen rólam semmit, valamint a kórlapon is más név szerepelt, nem akadnak majd a nyomomra.
Leérkezve kellett azonban rájönnöm, hogy szükségem lesz a ruházaton kívül még elég sok mindenre, lévén a tudásomon kívül jelenleg nem igazán rendelkeztem semmivel, még csak egy hellyel sem, ahol megszállhatnék. Ez korábban nem jelentett volna gondot, ha némi bitzsoké képességgel rendelkezett az ember, egyből megtalált mindent, amire csak szüksége volt, most azonban csak szerény felszerelést mondhattam magamnak. Ebben az időben ráadásul még nincsenek olyan utcai konzolok, amiket megbütykölhetnék némi kellékért, így nem maradt más, mint hogy a legveszélytelenebb személy felé vegyem az irányt.
Oldalamon egy kistáska himbálódzott, ami szokatlan volt, miként a ruhadarabok is, amik közül egyik-másikat szintén a táskába gyűrtem, mert bár emlékeimben élt, miként kellene felvenni őket, sehogyan sem sikerült a bonyolult kapcsokkal elboldogulnom. >.> Szerencsére útra bocsájtóim voltak olyan kedvesek, és teljesítették kérésemet, hogy egy korábbi családi fotót kinyomtattak. Nem volt semmiféle érzelmi kapcsom vele, csupán a feladathoz volt szükséges, anyám őrizgette még a régi időkből, mondván a rajta lévő személy hajdanán világsztár volt, épp ezért büszke rá, hogy a leszármazottja. Nem sokat tudtam róla, mert bár a családhoz tartozott, nagyon-nagyon régen élt, én pedig fiatal voltam ahhoz, hogy bármit is kezdjek az akkori dolgokkal, hiszen nem is sejtettem akkor még, hogy egyszer visszajövök abba az időbe, amikor fiatal lesz.
Határozott léptekkel indultam el, és haladtam a járdán, pontosan tudtam, hogy merre kell haladnom, térképszerűen sorakoztak fejemben az információk, miközben azon töprengtem, miként is kellene szólítanom, és mit mondhatnék neki. A jövő mindenképpen változni fog, elvégre ez a cél, így legalább nem kell a kilétemet titkolnom, azonban a fényképnek kell lennie a legfőbb bizonyítéknak, hiszen azon sokkal idősebb, mint jelenleg. Megvakartam a fejemet, de végül úgy döntöttem, hogy felesleges túlgondolnom az egész hercehurcát, mert végül úgyis improvizálni fogok…
Furcsa volt ez a kis séta a városban, ahol a késő időpont ellenére is voltak emberek, és minden színes volt, eleven, hangos, zúgott, csengett, vibrált, akár csak a kibertér, de ez most valóságos volt. Megfogtam a fák levelét, és éreztem, ahogy a tenyerembe simulnak, nem zavartattam magam a bámészkodóktól, végre azt éreztem, amit mindig is szerettem volna… szabadságot.
Minden egyes métert kiélvezve érkeztem meg az ominózus épület elé, aminek ajtaja természetesen nem volt nyitva, viszont az első emelet folyosóján úgy tűnt nyitva felejtettek egy ablakot. Nem kellett sokat töprengenem azon, hogy felcsengessek-e, mert így, ha már bent vagyok, sokkal nehezebb elküldenie. Cool A lámpaoszlopot választottam a feljutáshoz segítő hősies eszköznek, és rákapaszkodva kezdtem el rajta felfelé kúszni, majd a tetejére érve a járda felé hajló részére guggoltam. Az ablakpárkány négy méterre volt, és alig egy méterre alattam, így nagyon pontosnak kellett lennem, de ez a terep közel sem volt a jövő bélihez hasonlítható, ahol a felhőkarcolók között kellett a bronzosok elől menekülnünk, a betonfejest elkerülve. Mélyen beszívtam a levegőt, majd teljesen kifújtam, miközben nekiiramodtam, majd a lámpa végétől ellöktem magam. Nem sokon múlt, de egy tompább puffanással sikerült megkapaszkodnom az erkélyben, majd cipőm orrával megtámaszkodtam, és feltornáztam magam, hogy az ablakon keresztül a folyosóra nyomakodhassak. Sietve iramodtam a lépcsőházba, hogy a zajra kilesők még véletlen se fedezhessenek fel, és az egészet tulajdonítsák egy vaksibb madárnak, aki az ablaknak repült.
Felfelé indultam, egészen a tetőtérig, mert ha csak nem kaptam rossz információkat korábban, itt találtam az egyik ősöm. Megtöröltem a kezem a ruhámba, miután felértem, valamint levertem róla a port, amit a ház oldaláról sikerült feltakarítanom, majd hevesen ütlegelni kezdtem az ajtót. Egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy a késői órán ne lenne otthon, vagy, hogy elküldene, mert teljesen felkészülten ácsorogtam ott, majd a nyíló ajtóra minden fajta kérdést megelőzve elő is húztam a fényképet.
- Hoshi Tomomi vagyok a jövőből, te pedig az ükükükükükapám vagy! Látod ezt a képet, ez vagy itt te! – Nyomtam az arcába a fényképet, hogy jobban lássa, és mutogattam egy őszes férfira. – Meg kell mentenem a jövőt, és ebben a segítségedre lenne szükségem… aludhatok nálad? :3 – Vetettem be legkedvesebb mosolyomat, aminek nem lehet ám ellenállni! Cool

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hoshi Ikari
Ember
Ember
avatar

Male
Cancer Cat
Hozzászólások száma : 348
Age : 30
Tartózkodási hely : Otthon, Luxi, Tipi, Oroszlán rezidencia, Tokyo Media Center, PMC, Tomátó szentélye
Registration date : 2009. Jul. 30.
Hírnév : 40

Karakterinformáció
Rang: FaTal erroR! énekese
Hovatartozás: Raion
Lélekenergia:
23500/26000  (23500/26000)

TémanyitásTárgy: Re: Umi otthona   Szer. Ápr. 16, 2014 12:30 am

(\__/)
(='.'=)
(")_(") Michi chan nyuszicsillámosan tündéri segélyszolgálata, vagy micsodácska


Egyre látványosabban eluralkodott rajta a pánik. Már minden sarokba, zugba és bútor tetejére láthatatlan kártevőket képzelt. Néhány röpke másodperc leforgása alatt kész horrorfilm, vagyis természetfilm, inkább katasztrófafilm kockái peregtek le szeme előtt, ahogy a több méter magas pókok, hangyák, hernyók meg ki tudja micsodák életükre törnek. Erős volt benne a késztetést, hóna alá csapja Neo-t és Yoyo chan-t, bezárjon minden ablakot, majd több flakon rovarirtót fújjon szét a házban. Nemes szándékú tettében csak annyi akadályozhatta, hogy vendége mesélni kezdte a hangyapásztorkodás történetét, ami első nekirugaszkodásra le sem esett szellemirtásra készülő buksijának. Nagy szemekkel pislogott hol Yoyo chan-ra, hol a takarítós szekrényre, miközben próbálta összetenni a részleteket. Meglepő módon nem sikerült neki feldolgozni a megkönnyebbülést okozó adathalmazt, tehát fonalat vesztetten szlalomozott tovább tekintete a két pont között. Futkorászás alatt újra mondta fejében a hangya nem az a hangya, vagyis nem azok a rovarok vannak, amikre gondolt, hogy itt vannak okfejtést. Ennek persze az lett a következménye spirálként forgó szemekkel esett transzba, hogy fél perces kálváriája végén feje szorongatásával nyösszenhessen fel, semmit sem ért az elhangzottakból.
Kénytelen volt szánom bánom fejjel megkérni Yoyo chan-t avassa be még egyszer a részletekbe, mert bizonytalan benne, úgy értette, ahogy kellett volna. Túlságosan lekötötték a szellem rovarok és arra nem figyelt igazán, mit mesélnek neki. Remélte tényleg az, amit gondolt, hogy hallott, mert nem örömködhetett megerősítés nélkül, pedig erőszakosan törtettek kifelé a boldogság hormonok. Szerencséjére teljesen jogosan, hiszen ténylegesen nem volt veszély. Erre a nagyszerű hírre, mérföldekre hallatszódó sóhaj szakadt ki mellkasából. Végre eljutott a megkönnyebbülés bonyodalmas útjára, ahonnan rögvest letérhetett a kétségbe esett magyarázkodás ösvényére. Látva mennyire rosszul érintette Yoyo chan-t a félre értés azon nyomban orra előtt csalapálva próbálta menteni a menthetőt. Elvégre ő értelmezte helytelenül vendége szavait, nem lett volna szép, ha megsértődik vagy eljátssza a szívtelen házigazdát.
-URAMISTEN! Egyáltalán nem haragszom, Yoyo chan!-Kapálózott x-eket hadonászva mellkasa elé. Teljes mértékig elutasította a feltételezést, legkisebb mértékben is neheztelne vendégére. -Inkább te ne haragudj, hogy mindenféle butaságot belegondoltam a pásztorkodásba, de…miért hívod így, ha nózira buksz? Mármint nagyon édes ebben a formában és nagyon tetszik, csak…nincs azzal semmi baj, véletlen felbotlasz a lábadban. Én is szoktam bukdácsolni, meg mindenki más is.-
Mélyedt el gondolatai tengerében néhány másodpercre, aztán letett a dologról, megérthesse a kettő közötti összefüggést. Elkönyvelte aranyos definíciónak a kétballábasságra, mert azt eszébe sem volt tagadni, nagyon aranyosnak találta. Inkább pörgött tovább a napi teendőkkel és kézen ragadta Yoyo chan-t egyenesen az emelet rejtelmei felé vágtázhasson vele. Lelkesedése azonban fokozatosan szállingózott messzi galaxisokba, ahogy rájött, megint önkényesen parancsolgat. Nem elég egyszer már feltuszkolta Yoyo chan-t, most megismételtette vele. Mindezek tejszínhabos tetejében, még csak nem is önszántából jutott eszébe Yoyo chan-nak, kifosztaná ruhatárát, hanem mindkét esetben saját önzőségét grabancon ragadva kergette fel. Szörnyen viselkedett, amitől lelki ismerete vérmes vadállatként üvöltött rá. Szégyenében bebújt volna a kanapé alá, vagy bezárkózik a próbaterembe, ne ugráltassa többet, hiszen micsoda dolog már, idejön ártatlanul, baráti szándékkal, aztán mást se lát belőle az ember, csak futkorászik a ház egyik pontjából a másikba.
-Ahm…-Tért észhez béka hátsója alá süllyedő hangulatából. Próbált jó kedvűen válaszolni a kérdésre, de nem hagyták nyugton gonosz kisördögei. Muszáj volt rákérdeznie, ne értsék félre szándékait.-Yoyo chan! Ugye nem érzed úgy, hogy parancsolgatok meg ugráltatlak? Én nem szeretném, ha kényszer lenne, meg csak azért csinálnád, mert mondom. Nyugodtan kiabálj, amikor valamelyik idétlen ötletem nem tetszik.-
Pislogott felé gigantikus bocsánatért esdeklő szemekkel a gardrób sarkából, ahonnan befelé kukucskált, hiszen kíváncsisága sosem pihent. Nagyon fúrta oldalát, ugyan miket horgászik elő vendége. Arra a kérdésre csak bambán tátotta el száját, milyen fajta ruhákat pecázzanak neki. Ha őszintén szeretett volna válaszolni, akkor azt feleli, olyat, ami nyaktól bokáig takar, de Yoyo chan játékába nem akart belerondítani. Elhessegette negatív gondolatait, hogy mosolyt erőltetve arcára legyintsen az ajtófélfa takarásából.
-Amelyik megtetszik! Igazából bármelyikben tudok mozogni, mármint megoldom, mármint, félre ne értsd, nem vagyok ennyire profi és beképzelt, csak azt akarom kibökni, hogy az nem számít! Bármelyik ruhát felveszem, ami szimpatikus neked!-
Vigyorgott kitartóan, hátha elég bátorító erővel rendelkezik.
-Persze, ha szeretnéd! Nagyon szívesen keresek neked valamit…bár odabent a stúdió raktárában sokkal több dolog közül lehetne válogatni. Dugig van kellékekkel, kiegészítőkkel és ruhákkal! Régebben sokat kalandoztam arrafelé és mindenféle butaságot a nyakamba aggattam. Pár dolgot elho…-
Tette szája elé kezét, hogy ne fecsegjen erről többet, mert nem kéne kiteregetni egyik hobbiját. Régebben nagyon élvezte csendes magányában dívaként játszadozhat megannyi drága holmi között. Az egyetlen gond, hogy ezt elvileg tilos volt csinálni és attól ugyan nem félt Yoyo chan világgá kürtölné, de még se volt tanácsos játszadozni a tűzzel. Jobb, ha a régi butaságairól nem tudnak, ahogy arról se, hány köddé vált vacak lapul nála. Mondjuk annyiból volt haszna, már fejből tudja, hol találja a különböző dolgokat és mik azok, amiket nyugodt szívvel el lehet hozni.
-Szeretnéd, egyszer nagyon szívesen beviszlek! Esetleg el is hozhatunk egy-két dolgot, amibe beleszeretsz. Sok dolog gazdátlanul porosodik ott.-
Cáfolt rá előbbi gondolatmenetére, véletlen se játszadozzon a tűzzel. Azon nyomban homlokon is csapta magát, képes volt a szöges ellentétét mondani annak, amire igazából kilyukadt. Nem volt helyes rosszra csábítani Yoyo chan-t, de nála jobb helyen lettek volna azok a szépséges holmik, mint egy sötét, hideg és elhagyatott raktárban. Ezer örömmel segédkezett nyújtott volna a nemes ügy érdekében, viszont addig még várt rá a nagy küldetés, találjon valami használható ruhát vendégének.
Kicsike szökkenésekkel bevetődött mellé a szobába, hogy igazi őslakosként sétálva a polcok között válogasson neki össze néhány dolgot. Akadt színes, feltűnő, furcsa és még számtalan jelzővel illethető ruhája, csak épp abban nem volt biztos, megfelelne Yoyo chan-nak. Még se lánynak készültek, bár némelyiknél elgondolkozott ezen a kijelentésen. Méretben sem hitte passzolnának vendégére, de azért összeszedett néhány dolgot. Már ott tartott lelkesen Yoyo chan felé mutatja szerzeményeit, amikor szembe találkozott a hörcsög jelmezzel. Hirtelen nem tudta mit kezdjen az információval, csak meresztette szemeit a színes állatkára. Aztán eszébe jutott, hogy bármibe beleegyezett, ezért a kezében szorongatott ruhákat háta mögé hajítva nyúlt be az akasztós szekrénybe. Kisebb kotorgálást követően húzta elő a Ricchan-tól kárörvendő testvéri szeretetből kapott szivárványszínű, pónis jelmezét.
-Póni? Legalább egymáshoz lennénk öltözve!- Tartotta vendége felé az általa talán egyszer viselt kezeslábast. Nem különösebben kedvelte a my little pony-kat, ahogy a színkavalkád sem nyerte el különösebben tetszését. Túl soknak találta az élénk lila alapot, mindenféle színű sörényt meg a sok kicsike fényes csillag íszítést. Aranyosnak gondolta, csak éppen nem magának. Ha tetszett Yoyo chan-nak, minden kukacoskodás nélkül neki adja, mert úgy sem veszi hasznát.
Gyors egyeztetést követően lendületesen belebújt a hörcsög jelmezébe és némi igazgatást követően lebattyogott a táncteremhez. Útközben sűrűn húzgálta a szemébe lógó kapucnis részt, hogy valamit lásson is az orra előtt elsuhanó dolgokból. Nem lett volna tanácsos orra buknia, bár kezdett benne feltámadni a gyanú, hogy ebben a ruhában kihívás lesz táncot tanítani, mivel az se látszódik, éppen melyik lábát mozgatja. Azért nem akarta elkeseríteni Yoyo chan-t meg sem próbálkozik a feladattal. Elszánt pocokként vetődött a teremben árválkodó technikai kütyükhöz, behozhassa rajta a választott táncot tartalmazó videót. Mutogatás alatt már erősen koncentrált feladatára és egy-két mozdulatot maga is elismételt, hogy minél jobban emlékezzen rá.
-Mit gondolsz róla, Yoyo chan? Tetszik, vagy keressek mást?-
Gubbasztott a kijelző előtt körmét rágcsálva izgalmában. Nagyon érdekelte vendége véleménye, hiszen nem erőltet rá semmit, amihez nincs kedve. Nagyjából megjegyezte, hogy jönnek egymás után a részek, meg már fejből ismerte a koreográfiát. Igazából, csak el kellett mutatnia, de az nem esett nehezére. Már előre örült, miután zöld lámpát kapott és lelkesen felpattantott pihenőhelyéről, hogy az elejét előbb rendesen, aztán lassan mutassa meg Yoyo chan-nak. Nem tudta érti vagy sem, mit művel, mert nagyon azt vette észre elveszett az éterben, vagy egyszerűen képzelődik.
-Látszik abból valami, amit csinálok ebben a jelmezben? Mit szólnál kompromisszumhoz? Míg begyakoroljuk, leveszem a hörit, aztán az éles bevetésre visszabújok! Na?-
Pattogott előtte energiabombaként, minél előbb válaszoljon, aztán folytathassák a gyakorlást. Annyira beleélte magát a táncikálásba, már fejben a lehetőségeken ugrándozott, ezután még mit tanítson Yoyo chan-nak. Rajta múlna, egész este ki se mozdulnának a teremből, csak újabb és újabb koreográfiákra ugrabugrálnának.
-Ezután kivihetnénk Neo-t sétálni! Labdázhatnánk vele, meg az egyik közeli parknál nagyon cuki pokemon-os játszótér van!-
Záporoztak belőle az ötleteket, mihez kezdjenek a táncolást követően. Majd szétpukkadt a sok feles energiától, muszáj volt valamivel levezetnie, vagy menten világűrbe repül. Azt nem értette, mitől lett ennyi kedve, de nagyon szeretett volna mászkálni, szórakozni, egyszerűen csak jól érezni magát.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hoshi Ikari
Ember
Ember
avatar

Male
Cancer Cat
Hozzászólások száma : 348
Age : 30
Tartózkodási hely : Otthon, Luxi, Tipi, Oroszlán rezidencia, Tokyo Media Center, PMC, Tomátó szentélye
Registration date : 2009. Jul. 30.
Hírnév : 40

Karakterinformáció
Rang: FaTal erroR! énekese
Hovatartozás: Raion
Lélekenergia:
23500/26000  (23500/26000)

TémanyitásTárgy: Re: Umi otthona   Szer. Ápr. 16, 2014 2:00 am

Knock knock knocking on Hoshi’s door

Hullafáradtan nyúlt el a kanapén, már este hétkor. Teljesen leszívták aznapi teendői, vagyis inkább azok, amiken egészen álló nap pörögtek gondolatai. Ezer meg egy idegszálával rá volt görcsölve saját zenei anyagára, hiszen hónapok óta csúszott a kiadással. Az nem mentség kérdőjelesre hagyták a dátumot mikor fog napvilágot látni. Beleegyezett, hiszen azért tették, mert tervben volt egy Fatal visszatérés, ami egyértelmű fontosabb, mint saját albuma. Viszont azok után abból semmi sem lett, hiszen mindhármuknak több száz dolga lett az éneklésen kívül, kezdte bosszantani saját projektje lóg a levegőben. Az igazán cseppnek számított a tengerben valami apróságnak mindig muszáj volt belepiszkítania az ütemterve, hogy véletlen se haladhasson a lemezzel. Lassan azaz érzése támadt sosem lesz vele kész és helyesebb döntés lenne félre tenni, vagy egyszerűen eldobozolni. Egyre kisebb lelkesedést tudott hozzá összekaparni. Fájt kimondania, de csak nyűgnek érezte a hátán, mert senki és semmi sem akarta kiadásra kerüljön.
Picikét elszomorította ez az állapot, viszont mást sem okolhatott saját kedvetlenségéért. Reményvesztetten is, de küzdött az elemekkel, rávegye magát a vele kapcsolatos ügyintézésekre, bár lassan megpukkadt a sok teendőtől. Sikerült túlvállalnia magát, miközben tudta nem képes megosztani figyelmét. Meggondolatlanul fejest ugrott a tv csatorna műsortervébe, mentorkodást vállalt és saját cége is kocogtatta vállát különböző ötletekkel, hol kéne megjelennie, ne felejtkezzen el róla a nagyérdemű. Annyi dolga lett, rákényszerült maga vezesse határidő naplóját, mert annyit sem tudott Nacchan-nal értekezni két szünet között, hogy szolgál az egészsége. Még az is megfordult fejében kénytelen lesz személyi aszisztenst felvenni, mert ezt már kezdte nem bírni idegekekkel. Napok óta két szót nem váltott senkivel, amihez nincs köze a tv-nek és bele se mert gondolni mióta nem rakott rendet. Mindenfelé iratok, papírok, tervek, szerződések, üres kajás zacsik, szennyes, meg mindenféle lom, amiket nap végén eldobált. Lehet, még kétségbe is esne, ha arra kérnék, keresse meg Neo-t, mert fogalma se lenne, melyik kupac alatt találhatja. Kész bombatámadás, pontosabban rendetlenség tornádó tombolt nála.
Elképesztő módon zavarta a felfordulás, viszont semmi energiája nem akadródzott előkerülni, hogy rendet tegyen. Messzi birodalmakba párolgott erőtartaléka utolsó morzsája is. Arra sem vehette rá belsőégésű motorja legalább átvánszorogjon sörényes ninja macskához és legyen kifogása, miért nem szünteti meg saját kupiját. Hiányzott neki szöszke sátánfi, de képtelen volt megmoccanni. Örült elterülhetett a kanapén, nincs mit csinálnia, nincsenek körülötte öltönyös üzletemberek és egyáltalán csend van. Annyira boldoggá tette ez a totális kripta hangulat, rövidesen nyálat csorgató álomba szenderült. Összhatás kedvéért ugyanabban a pózban, amiben este bacsapódott.
Hasra terülve, békaként elnyúlva lógtak mindenfelé végtagjai, miközben feje ki se látszódott a díszpárnából. Semmire az ég egy adta világon nem reagált. Észre sem vette, hogy dörömbölnek az ajtón, vagy Tsuna feje mellett vakkant néhányat, méltóztasson feléledni. Eszméletét vesztett hullajelöltként durmolt tovább, míg imádott szíve csücske be nem vetette titkos fegyverét. Lendületből hátára ugorva tuszkolta fülébe sípoló gumilabdáját. A súly kontra éles hanghatás már elérte a kívánt hatást. Sűrű nyöszörgéssel törölte le a szája szélén csörgedező nyálfolyamot.
Kezdeti nehézség után jöhetett a következő lépcsőfok, felfogni mitől akar beszakadni háta, majd érthetetlen dünnyögéssel letessékelni az ott pöffeszkedő háziállatot. Újabb fejlődési szint gyanánt következhetett a felismerés hol tartózkodik, hány óra van, na meg honnan érkezik az ajtódörömbölésre emlékeztető hang. Végső fázisként, pedig előtte magasodott a nagy feladat csíkszemei dörgölésével bukdácsoljon el a bejáratig, hogy immáron negyedrészt éber állapotban derítse ki, mit szeretnének tőle.
Sokadig nekifutásra találta meg a kilincset és dugta ki borzos fejét a nyíláson. Hosszasan fókuszált az előtte álló lányra, de mielőtt kérdezhetett volna, miben segíthet, kész forgatókönyvet vágott arcába. Mentségére szóljon kómásan még kevésbé működött felfogó képessége, így az előtte landoló fényképre, csak nagyon hosszasan meredt. Egyre jobban összeráncolt szemöldökkel szuggerálta a képet, hátha kedve támadna beszélgetni vele és elismételni a mondottakat. Aztán tisztuló buksival, rádöbbent, talán a papírt tartó lányt kéne előnyben részesítenie.
Vett egy mély levegőt, hogy ismétlést kérhessen, amikor villámként csapott bele a felismerés, azt mondták ük-sokadig-apám, plusz hogy az orrába dugott fényképen ő szerepel! Azon nyomban sokkos állapotban kerekedtek el szemei. Az álmosság minden túlélő bajnoka elmenekült agyából. Immáron teljesen éberen, pontosabban halálra váltan kapaszkodott az ajtóba, milyen mesébe csöppent.
-Te…te…TESSÉK?! Hogy lehetnék azon a képen, amikor még nem öregedten meg ennyire…vagyis JESSZUS! Ennyi ideig csak nem aludtam! Hanyadika van? Melyik évben járunk?–
Tapogatta körbe arcát, biztosan nem lett szakálla, nem nyúlt meg bőre, egyáltalán tuti biztos nem változott át őszapóvá. Az sem érdekelte épp valakivel beszélget, vagy készülnek megnyugtatni, semmilyen örök álomba szenderülésről nincs szó. Megerősítésre volt szüksége, úgyhogy faképnél hagyta kopogtatóját. Tárva nyitva felejtett ajtó ellenére beveretett a fürdőszobába megvizsgálhassa külsejét. Hatalmas sóhajjal nyugtázhatta a kialvatlanság és fáradtság ellenére keletkező táskákon túl minden rendben volt. Erre rögvest megkönnyebbülten paskolta meg mellkasát.
-Szívinfarktus kerülgetett egy percre! Mit is mondtál ki vagy és…mi van azzal a fényképpel?-
Lépdelt közelebb, hogy szemügyre vehesse közelebbről. Szúrós pillantásokkal vizsgálta az említett képet, mert nem igazán akarta elhinni, azaz idős bácsi lenne. Az sem túlzottan győzte meg, hogy a lány a jövőből érkezett és nála szeretne lakni. Gyanúsan hazugságnak érezte a történetet, amit valószínűleg senki sem hinne el. Legszívesebben rácsukta volna az ajtót, csak, hogy kirohanása után könnyedén bejött hozzá kéretlen vendége. Most fél méterre tőle ácsorgott teljes lelki nyugalomban arra várva, mikor üti le, fosztja ki, rabolja el, kínozza meg. Ezen az apró bökkenőn nagyot nyelve kezdett oldalazni a dohányzó asztalon lapuló telefonja felé. Ha más nem majd kér külső segítséget, ugyanis áruló kutyája láthatóan semmi késztetést nem érzett arra, támadó szándékkal lépjen fel az idegennel szemben. Kénytelen lesz maga gondoskodni a problémáról, amit rögtön elkezdett azzal, hogy felkapta az első keze ügyébe eső tárgyat. Tsuna kutyarágójával nem sokra ment, de több, mint a semmi és arra pontosan elég, ne érezze magát teljesen védtelennek.
-Ne mozdulj!- Szegezte neki áruló háziállata játékát.-Én nem akarok semmi zűrzavart, de tényleg! Nem szeretném, ha bajod esne, szóval vidd, ami kéne…mármint hívom a rendőrséget, ha nem mész el! Meg itt van egy kutyám is, aki támad, persze, csak akkor, ha erre kérem!-
Próbált nagyon határozottan fenyegetőzni telefonja felmutatásával. Igazából fogalma se volt abban a percben mi a rendőrség hívó száma, de bőszen reménykedett benne nem lesz rá szükség, ténylegesen tárcsáznia kelljen. Örült volna, ha ezt az egészet békés úton elrendezhetik, mondjuk, meghívja vacsorára, vagy segít neki munkát szerezni, hogy ne kelljen ilyen történetekkel betörnie másokhoz.

______________



A hozzászólást Hoshi Ikari összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Ápr. 16, 2014 7:25 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hoshi Tomomi
Ember
Ember
avatar

Female
Hozzászólások száma : 80
Tartózkodási hely : Legtöbbször szemmagasság alatt .__.
Registration date : 2012. Feb. 15.
Hírnév : 9

Karakterinformáció
Rang: Sanador Equipo helyettes vezetője
Hovatartozás: Las Noches
Lélekenergia:
13500/26000  (13500/26000)

TémanyitásTárgy: Re: Umi otthona   Szer. Ápr. 16, 2014 4:04 am

Knock knock knocking on Hoshi's door

Félrebillentettem fejemet, ahogy azt figyeltem miként változik néhány másodperc alatt többször is meg az arcszíne, és annak kifejezései. Nem igazán értettem ezt a teljesen radikális választ, hiszen teljesen érthetően elmondtam mindent, még artikuláltam is, ahogy a rendszerhangoknak szoktam, hogy ne érthessenek félre semmit, erre szegényke teljesen pánikba esett, pedig még gyakoroltam is ezt a mosolygást! Kicsit hiányozni kezdett a jövő, ahol jóformán nem volt szükséges szemtől szemben érintkezni senkivel, mert úgy elkerülhetőek voltak az ehhez hasonlatos félreértések, és kirohanások.
- Most mondtam, hogy a jövőből jöttem, ez a kép még el sem készült… - válaszoltam immár teljesen feleslegesen a hátának, ahogy eltűnt a lakásban, az ajtót tárva-nyitva hagyva. Neutral
Lemondó sóhajjal léptem be a lakásba, csuktam be az ajtót magam mögött, és kissé félszegen ácsorogtam a sok berendezési tárgy, és hatalmas tér láttán. Elképzelni sem tudtam, hogy ugyan miért lehet valakinek szüksége ennyi mindenre, mikor én alig négy négyzetméteren is tökéletesen elfértem, és sosem volt gondom semmire. Bár sejtettem, hogy valószínűleg neki nincs olyan szuper konzolja, mint nekem otthon, mégis kissé túlzásnak éreztem ennyi mindent. Megráztam a fejem, nem akartam ilyesmire gondolni, mert ezek nem voltak sajátjaim, egyszerű betáplálások csupán, amik szerencsére mind gyengébbek voltak, ahogy időben és térben is eltávolodtam a Forrástól. Aztán felfedeztem a motoszkáló másik lényt, amit sikerült is beazonosítanom néhány másodperc alatt.
Sosem láttam ezelőtt kutyát, mármint igazi, húsvér példányt, mert a holotérben fel-felbukkantak, de azokat gazdáik úgy alakíthatták, ahogy csak szerették volna, így a szivárvány minden színében voltak, akár tenyérnyiek, vagy hatalmas, majdnem szobányi méretűek is. Surprised Leguggoltam hát, hogy magamhoz csalogassam, és amikor közelebb merészkedett óvatosan megsimogattam az okos fejecskéjét. *o* Annyira aranyos volt, ahogy csóválta a farkát, hogy kénytelen voltam felnevetni az efféle reakcióra. Teljesen más volt, mint ahogy elképzeltem az érintését, mert meleg volt, és valahogy a szőrszálak egyszerre tűntek szúrósnak és selymesnek.
- Ki az okos kutya? *.* - Vakargattam meg az állát, egyáltalán nem törődve azzal, hogy esetlegesen figyelnem kellene arra is, hogy mikor érkezik vissza a férfi. Táskámból előhalásztam az egyik ruhadarabot, amit nem sikerült felvennem, és elé tartottam. – Szeretnél játszani, igaz? :3 – Nem is kellett csinálnom semmit, a másik végére már rá is harapott, és húzni kezdte, amire nem voltam felkészülve, így könnyű győzelmet aratva araszolt el vele a lakás másik pontjára.
Annyira nem sajnáltam, amúgy sem tudtam felvenni, de senki sem jelezte, hogy hiányozna rólam, szóval veheti ajándéknak is. ˘o˘ Az érkezőre függesztettem szemem, ahogy hozzám szólt, nem is vettem észre, hogy közben visszajött, bár azt sem nagyon tudtam elképzelni, hogy miért ment el, mert semmi változást nem láttam rajta. Surprised
- Hoshi Tomomi! – Válaszoltam lassan és artikulálva, miközben magamra mutogattam, és csak most vettem észre, hogy közel egy magasak vagyunk, az ajtóban kicsit alacsonyabbnak tűnt. Megint felemeltem a kezemben tartott fényképet. – Ez anyukám büszkesége volt, mert sokan rajta vannak a családból. Surprised Ez itt te vagy, sajnos háttal van a másik ősöm, fogalmam sincs ki az… - Mutogattam a rajta szereplő embereket. – Előttetek a fiad, vagyis az én ükapám és a felesége, mellettük a gyerekeik, előttük pedig az unokáik vannak. Ez a pólyás itt az én nagypapám! – Mutattam az egyik csecsemőre, akire anyukám is mindig hivatkozott, bár én nem igazán találkoztam vele. – Láthatod is milyen nagy a hasonlóság köztünk, mert a születésem előtt megkérdezték a genetiknél, hogy kire szeretnék, ha hasonlítanék, és anyukám téged jelölt meg, mert híres voltál. Surprised Mondjuk a hajamat utólagos pigment manipulálással átszíneztem, de szerintem azért még így is láthatod. ^w^
Figyeltem, ahogy a magyarázatom közben egyre messzebb megy, de mentem én is utána, nehogy messziről ne lássa jól a képet, mert az volt a legjobb bizonyíték, elvégre nem tudok a jövőből készíteni képet, ha nem vagyok ott! Vagyis nem voltam pont ott, de ha úgy vesszük, akkor a nagypapa által mégis csak, szóval ez nem számít másnak!
- Mért esne bajom? Surprised – Pillantottam rá kíváncsian, egyáltalán nem értettem, hogy mire céloz azzal, vigyek el valamit, amire szükségem van, mert nincs is szükségem most semmire… vagyis egy ágyra igen, de azt nem vihetem csak úgy el! Aztán lenéztem, és láttam, hogy közvetlen egy kisasztal mellett álltunk. Áh, szóval azért szólt, nehogy átessek rajta, milyen figyelmes. ^_^ - Nem értem, valami olyan baj van a házban, hogy a rendőrség kell, hogy ne essen bajunk? – Próbáltam megfejteni a mondandóját. – Ha megmondod mi az, bizonyosan tudok neked segíteni, tanultam virtuálharcművészetet! *o* - Feleltem lelkesen, mert élesben még sosem kellett alkalmaznom, és bizonyára eljött most a lehetőség, hogy megtegyem.
Persze ezt a pillanatot választotta a kutya is, hogy előkerüljön a furcsa ruhadarabbal (melltartó x’D), amit büszkén a szájában hozott. Lehajoltam, hogy ismét megsimogassam, mert egyszerűen annyira aranyos volt, nem is értem, hogy mások miként voltak képesek egy virtuális kutyát szeretni, mikor az élő sokkalta kedvesebb, és értelmesebbnek is tűnt.
- Szerintem szeret engem, ugye szeret!? *.* - Pillantottam fel csillogó szemekkel, mert nem lehet, hogy egy ennyire édes állat támadjon, nem is hasonlít egy medvére! Surprised
Letelepedtem mellé, hogy nyugodtan vakargathassam, amit úgy tűnt, hogy nagyon élvezett, de próbáltam közben a férfira is figyelni, mert még régebben mondta anyu, hogy tisztelni kell az idősebbeket. Mondjuk, ahogy elnéztem nem is tűnt idősebbnek, pedig milyen öregnek is számít abban a korban, ahonnan jöttem!
- Szóval nincsen a jelen korban hová mennem, meg nagyon nem is tudom, mit is kellene még csinálnom, mivel itt mindenki papírokat kér, és nem tudnak chipet beolvasni, pedig az én adataim azon vannak. Ezért kaptam a rendszerfenntartóktól ilyen kártyácskákat, de ezeken kiskorú vagyok, és azt mondták a kórházban, hogy fel kell keresniük a hozzátartozóimat! – Vettem elő a táskából a műanyag tokot, benne a plasztik darabokkal, amin még fénykép is volt rólam, és átnyújtottam. – Anyukám Umi dédinek hívott mindig, de remélem nem baj, ha én csak Umi~jiinek foglak, mert ez sokkal egyszerűbb, plusz hasonlít a hangzása egy zenekarra, akik sokat játszottak a kedvenc chatszobámban! – Magyaráztam, miközben egy percre sem engedtem el a kutyust. – Mi a neve? *.*

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hoshi Ikari
Ember
Ember
avatar

Male
Cancer Cat
Hozzászólások száma : 348
Age : 30
Tartózkodási hely : Otthon, Luxi, Tipi, Oroszlán rezidencia, Tokyo Media Center, PMC, Tomátó szentélye
Registration date : 2009. Jul. 30.
Hírnév : 40

Karakterinformáció
Rang: FaTal erroR! énekese
Hovatartozás: Raion
Lélekenergia:
23500/26000  (23500/26000)

TémanyitásTárgy: Re: Umi otthona   Szer. Ápr. 16, 2014 10:33 am

Knock knock knocking on Hoshi’s door

Egyik kétségből bukfencezett a másikba mit tegyen a lakásában lévő nem mer életkort tippelni, de talán tizenéves lánnyal. Nem volt szíve csak úgy kipenderíteni a bejáraton és ki tudja mit tenne vele, ha megpróbálná. Egyelőre békésnek látszódott, amit sokkal biztonságosabbnak talált, mintha felbosszantaná valamivel. Azért a helyzetre megoldást sem ártott volna keresnie, mivel szeretett volna még pihenni. Bősz gondolkozással morfondírozott miként oldja meg a gubancot, amikor hirtelen ötlettől vezérelten fordult el, hogy egyetlen gomb benyomásával tanácsot kérhessen alvilági trónörököstől. Biztosra vette, majd segít neki megoldást találni. Erről azonban vendégének nem kellett tudnia, tehát füle körültekintő takarásával várakozott. Késői órára tekintettel sokáig csörgette szavannai harcost, mire belemorgott a vonalba. Vezényszóra rögvest kitört belőle a szóáradat micsoda vész érte, de segítő tanács helyett, csak hosszú szünetet követően annyit vágtak fejéhez, ne nézze tovább a tévét és feküdjön le. Meg kell mondja, mindenre számított, csak erre nem! Riadtan bámult szuper telefonja kijelzőjére, miután rányomták a hívást. Oda volt egyetlen reménye és még csak vonalban sem maradt! Csalódottan kellett lehorgasztania fejét, ugyanis őrző-védő szolgálata nélkül volt kénytelen egymaga megoldani a fogalma sincs milyen súlyos és embert próbáló zűrzavart.
Vendégévél ránézésre semmi baja sem lehetett. Nagyon tündérien játszadozott Neo-val, aki láthatóan mennyei boldogságban úszva vonult el a trófeaként szerzett melltartójával. Ezen a ponton kissé eltátott szájjal bámult a hátizsákra, vajon miket rejthet még, persze azon túl, hogy női táska és dugig lehet hasonló dolgokkal. Nem arról volt szó, hogy szerinte nem kellett volna melltartót hordania, nincs köze az öltözködési szokásaihoz. Az lepte meg, hogy milyen könnyedén odaadta a fehérneműjét egy kutyának. Semmi kifogása az ellen játékot adjon, csak pont ezt a ruhadarabot és pont így, meg pont az orra előtt! Kicsikét zavarba hozta, illetve fel is háborította annyira, gyors léptekkel oldalazzon komisz házi őrzője után, elszedhesse tőle újdonsült játékát. A bökkenő csak az volt, Neo-nak esze ágában sem volt megválni az ajándéktól. Mindkét mellső mancsával védelme alá vonta a ruhadarabot, így esélyt sem adva bátortalan gazdájának kioperálhassa szája szorításából. Inkább rá is hagyta makacs szívszerelmére a dolgot és visszasétált vendégéhez. Próbálta tartani a két lépés távolságot, biztos, ami biztos. Kizárólag előrébb hajolt, amikor újfent előkerült a fénykép. Elszántan követte szemmel a sorra bemutatott személyeket, akik a Tomomi nevű lány szerint a leszármazottai voltak.
Akármennyire kitalált történetnek hangzott, már a puszta gondolattól ekkora családja lehet földöntúli boldogság kerítette hatalmába. Világ életében óriási családot szeretett volna. Minden álma volt, hogy gyereke, sőt gyerekei legyenek, meg sok-sok unokája és az egész ház nyüzsögjön a rokonoktól. Imádta az unokatestvéreit, Ricchan családját, meg mindenkit a közelebbi hozzátartozói közül, de saját lurkókat szeretett volna. Egyetlen orra elé tolt fényképen pedig rajta volt minden, amire teljes szívéből vágyott. Az egész élete, pontosabban a silány élete értelme ott sorakozott egymás mellett. Hatalmas, összetartó és szerető család! Ez az apróság annyira meghatotta könnyes szemekkel pislogott a fotóra. Elpityeredett a látványon, akár igaz, akár hamis. Gyönyörűnek találta és az sem érdekelte kik szerepelnek rajta, mert látszódott, hogy szeretik egymást.
-Ilyen sokan lesznek?-Szipogott a fényképet bűvölve.-Jaj, istenem, ez annyira szép! Tényleg boldogok? Szeretik egymást? Jó ük-micsodád voltam?-
Buktak ki belőle a kérdések meggondolatlanul. Néhány kósza másodpercre tényleg elhitte igaz lehet, de aztán eszébe jutott a keserű valóság. Ugyan kitől lehetne gyereke, amikor lehetetlennek tartotta bárkit elvegyen, főleg olyan személyt, akitől babája születhetne? Sajnos nem abban a csapatban versenyzett, ahol ez a csoda megeshetett vele. Borzalmasan fájt neki kimondani az igazságot, de attól, hogy édes ábrándokba ringatná a lányt még semmi sem semmi változik azon a szomorú híren, nem lesz gyereke.
-Hidd el, én örülnék neki a legjobban, ha ez megtörténne…-Mosolyodott el bánatosan, ahogy a képet bűvölte.-Nagyon sajnálom, ez a család dolog nekem lehetetlen vállalkozás, Tomomi. Biztosan összekeversz valakivel.-
Sóhajtotta fel fájdalmasan, ahogy lehuppant a dohányzó asztalra, pontosabban mellé, mert sikerült elnéznie a távolságot, illetve annyira váratlanul érte a lány kérdése, teljesen elveszett a részletekben. Hozzá hasonló értetlenséggel nézett vissza rá, ugyan mit szeretne a rendőrséggel. Legkisebb mértékben sem értette, miről beszél. Az sem ugrott be neki, két-három perccel korábban maga említette a rend fenntartóit fogja hívni, ha nem megy el. Teljesen kisuhant fejéből, eredetileg az lett volna a célja, küszöbön kívülre helyezze váratlan vendégét. Jelen állapotában csak boci szemekkel bambult rá és kereste a részlet morzsákat, ugyan mit mondhatott, vagy nem mondott, amiről erre következtetett.
-Bajunk? Miért esne bajunk? Nem szól a riasztó meg Neo sem jelez, valami gond lenne. Minden rendben kell, hogy legyen! Azért megnézem az ablakokat!- Indult el leellenőrizni az összes nyílászárót és központi riasztót, ténylegesen nem történt semmi vész. Nyugtalanította, hogy nyugtalanító megjegyzést intéztek felé és a védelmük érdekében jobbnak látta leellenőrizni. Sétálás közepette, azért figyelt, mit mondanak neki. Kissé ledermedt a virtuálharcművészet szón, mert fogalma sem volt, mi fán teremhet.
-Isten ments! Végén megsérülnél! Baj van, bezárkózunk a hálóba, segítséget hívunk és rábízzuk a szakemberekre a vész elhárítását!-
Tette karba szigorúan kezeit nem tűr ellenkezést az üggyel kapcsolatban. Az hiányzott a legkevésbé megsérüljön Tomomi, mert önkéntes hőst szeretne játszani. Szóba sem jöhetett ez a megoldás, még akkor sem, ha könnyedén meg tudná gyógyítani. Végén, azért ugrana fejest minden őrültségbe, mert ott van mellette és minden sérülését helyrehozza. Inkább legyen elővigyázatos, meg különben se értette mi az a virtuóz harcművészet. Cseppet sem volt jártas a tinédzser szlengben, még, ha sok középiskolás is vette körül, hála mentor státuszának. Ez a fajta beszédstílus eddig kimaradt az életéből.
-Virtu micsudi? Olyan, mint azok az interaktív xbox-os játékok, hogy látod a képernyőn mit kell csinálni, aztán ahogy mozogsz rá úgy adja a pontokat?-
Mutogatott kézzel-lábbal mire próbál kilyukadni. Nem sok fogalma volt miről beszél, tehát arról se sok tippje lézengett, mennyire sikerült érthetően átadnia vendégének, akit szemmel láthatóan Tsuna sokkalta jobban lekenyerezett. Oldalra biccentett fejjel nézett a párosra, miként játszadoznak. Butaság lett volna azt állítania, ne kedvelné négylábú hercege, ezért sűrű bólogatással jelezte Tomomi-nak, hogy valóban megkedvelte. Reményvesztetten sóhajtott fel az eszébe ötlő problémán, mihez kezdjen a lánnyal. Az előtte játszódó jelenet után még kevésbé volt szíve kitenni lakásából, főleg, hogy közölték vele, nincs hová mennie. Nem tehette az éjszaka kellős közepén, minden szó nélkül az utcára! Előbb keresnie kellett valakit, aki gondoskodik róla! Tehát a gondolatmenete alapján nála marad, legalábbis erre az estére mindenképpen, aztán másnap elindul felkutatni valamilyen rokonát, meg bemegy a rendőrségre, nem tűnt el valahonnan.
-Kiskorú? Úgy érted, hogy huszonegy éven aluli? Akkor tényleg szükséged van felnőtt hozzátartozóra vagy gyámra.- Tette le az asztalra, jól látható helyre az iratokat, ne gondolja vendége, szó nélkül zsebre teszi. Más nem jutott már eszébe, csak az, elszállásolja Tomomi-t és mindketten aludjanak egyet erre az estére. Épp sorra vette, mire lenne szüksége az ágyneműn kívül, amikor megütötte fülét újdonsült beceneve.
-Umi-jii? Te jóságos isten! Ne-ne-ne! Könyörgöm! Bármit, csak ezt ne!-Temette arcát tenyerébe, ahogy a mélységes depresszió hullámai rárontottak. Cseppet szíven ütötte, hiszen rendben idősebb nála, de azért nem járt még benne ennyire a korban, hogy ez a formula kerülhessen neve után. Tényleg elviselt volna minden vicceskedő jelzőt, csak ezt az egyet nem! Így sem érezte már fiatalnak és ettől a toldaléktól, még jobban ráncos nagypapa benyomása támadt.
-Neo!-Dünnyögte átmeneti fedezékéből, mielőtt lemondó szusszanás kíséretében bővebben kifejtette volna a ház urának nevét.-Tsuneo a becses neve, de Tsuna-nak, esetleg Neo-nak hívom. Mindenre hallgat, ha úgy tartja kedve. Még a bátyámtól kaptam ajándékba, hogy ne legyek egyedül. Lassan kilenc éve tart ki mellettem. Hűséges társam, még, ha szeret is bosszantani…- Hajolt le a vidáman nyelvét lóbáló boxerhez megpaskolhassa fejét. Imádta a komisz jószágot. Mindig felvidította, ott gubbasztott mellette, amikor rossz volt kedve, netán lázasan fetrengett az ágyban.-Neked nincs háziállatod? Valamilyen állatka, amit szeretnél? Én tervezem, hogy picike kutyus jöjjön a házba, Neo által. Egyedül azt tart vissza, nem tudom lenne elég hely, még egy rosszcsontnak.-
Mélázott el a lehetőségen, vajon ideje plusz energiája is akadna újabb kölyök gondozásához. Jelenleg nem sok esélyt látott rá határidőnaplóját ismerve, de azért a szép remények megmaradtak. Főleg, hogy most lett egy fiatal vendége, akiről nem ártott volna gondoskodnia, míg kitalálja, mi legyen vele. Kezdésnek pár dolgot tisztázniuk kellett és elsősorban végre lefeküdni, mert lassan rájuk hajnalodott. A munkából pedig nem lóghatott. Megoldást kellett találnia, hova tegye Tomomi-t, míg bent görnyed a négy fal között.
-Nem akarlak nyaggatni, viszont muszáj megkérdeznem. Jársz iskolába?- Vakarászta kínosan fejét, hiszen sejtette a választ.-Mit szólnál, ha holnap bejönnél velem dolgozni? Utána még nincs ötletem mi lesz…jaj, nem vagy éhes? Fáradt? Szomjas? Kérsz valamit? Oh, megmutatom, hol fogsz aludni ma este!-
Jutott kapásból eszébe ötezer teendő, mit kéne csinálnia, hiszen azt még se engedhette a földön, vagy konyhában, vagy ki tudja merre aludjon. Szépen beköltözik a nappaliból nyíló vendégszobába! Ha már nála maradt, legalább bánjon vele rendesen, ahogy illik. Fel is pattant a dohányzó asztalról, hogy átugrabugrálhasson a szobához. Könnyed mozdulattal felkapcsolta a villanyt és mutatott be a helységbe széles mosollyal.
-Nem pont tinédzsernek való, ne haragudj! Viszont kényelmes az ágyikó! Bármire lenne szükséged a kicsike lépcső felett van a szobám.- Hintázott az ajtóban nagyon lelkesen. Akadt még kérdés a zsebében, csak nem volt benne biztos szeretné rá hallani a válaszokat. Aranyos lánynak tartotta Tomomi-t, de ezzel a jövős mesével nem különösebben sikerült zöld ágra vergődnie.
-Egy valamit még kérdezhetek? Miért jöttél ide? Mármint…a múltba!-Tette hozzá némi bizonytalansággal.-Azon kívül, hogy szállást adok, valamiben még segítenem kéne neked? Mármint, nem tudom…ez az egész nagyon furi! Na jó, elég hihetetlen a kép meg a nevek ellenére, mert, mert na!-
Hadonászott tanácstalanul kezével, hogyan kéne megfogalmazni sehogy sem sikerült dűlőre jutnia az elhangzottakkal. Látott már sok megmagyarázhatatlan dolgot, kezdve a lidércektől a szellemeken át a fekete ruhás katana-s emberekig. Ráadásnak még ott volt képessége is, de azért ez az időutazás már elég meredeken hangzott, annak ellenére egyszer elkavarodott a múltban, sőt lényegében az idővel babrál. Viszont, ha innen nézte a dolgokat, akár lehetett valamilyen családi vonás, hogy tudnak leszármazottai az időben utazni. Nem tudta merjen hinni ebben, akármilyen őrültségnek hangzik, vagy igyekezzen a realitás talaján maradni és hallgasson józan eszére, ami nagy erőkkel mormolja, átverik.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hoshi Tomomi
Ember
Ember
avatar

Female
Hozzászólások száma : 80
Tartózkodási hely : Legtöbbször szemmagasság alatt .__.
Registration date : 2012. Feb. 15.
Hírnév : 9

Karakterinformáció
Rang: Sanador Equipo helyettes vezetője
Hovatartozás: Las Noches
Lélekenergia:
13500/26000  (13500/26000)

TémanyitásTárgy: Re: Umi otthona   Csüt. Ápr. 17, 2014 5:30 am

Knock knock knocking on Hoshi's door

Csak figyeltem, ahogy megpróbálta szegény kutyustól elvenni az ördögi darabot, de úgy tűnt, hogy az nem hajlandó megválni tőle, bár meg is értettem, most kapta, biztosan teljesen új élmény számára. ^_^ Kénytelen voltam nevetni a helyzeten, mert jól látszott, ki is az úr a háznál. :roll:Nálunk sosem játszódtak le hasonló jelenetek, egészen kicsi korom óta a rendszer nevelt, és csak azon keresztül érintkeztünk a családdal, személyesen szinte soha. Ez nem is zavart addig, amíg nem találkoztam Cherry-ékkel, megszokott volt mindenki körében. Azt hiszem, hogy akkor mentettek meg, amikor először vittek ki a virtuális térből, hogy lássam a saját szemeimmel, mi is folyik körülöttünk… Nem szerettem volna, ha ismét eljöhetne egy olyan jövő, éppen ezért voltam itt. A képen mindenki boldognak tűnt, és olyannak, akik szeretik egymást, és az együtt töltött időt is élvezik. Sokszor látni ilyen képet a családi chatszobákban, azonban néhány beállítással könnyű az avatárokra mosolyt varázsolni, sajnos az sosem jelent semmit. Felpislantottam rá kérdéseire, és nem értettem könnyeit. Szomorú lett attól, hogy megöregedett? Vagy miatta? T.T
- A szüleim szerint nagy a családunk, bár én nem találkoztam sok mindenkivel, mert három éves koromban átvették a nevelésem a rendszerfenntartók, és azután már csak chatszobákban találkoztam velük. – Gondolkoztam el, de nem voltam szomorú, mindenkit így neveltek. – Szeretik egymást, ezért vállaltak gyereket, vagyis nekem ezt mesélte anyu. :oMire én megszülettem, már nem éltél, de anyu tett el rólad emlékrögzítéseket, és arra altatott, amíg velük voltam. ^w^
Eddig eszembe sem jutottak ezek, pedig a memóriabővítéssel, és az emlékek visszahozásával ezek is mind előjöttek, és frissebbek is voltak, mint más emlékeim. Elmosolyodtam azokra a képekre, amik valóságosak voltak, érezhettem a családom testének melegét, nem csak rögzített képeket láttam róluk, és semmiségekről társalogtunk. Szerencsések azok, akik a jelen korban élnek, és megtapasztalják az érintést, mert el sem tudják képzelni, hogy milyen nélküle. De tenni fogok azért, hogy sose kelljen erre ráébrednie senkinek…
Nem értettem lemondó arckifejezését, hiszen hol örült a családnak, hol elszomorodott tőle, talán rossz emlékeket idéztem fel benne? :oAnyu nem mesélt arról, hogy rosszban lett volna a családdal, vagy történt volna valami tragikus, amire emlékeztethetem, ahogy arról sem, hogy hasonlítanék bárkire, aki elszomorítja. Felemeltem kezemet, és meglapogattam feje búbját nyugtatóan, hogy nem kell ilyesmik miatt ám aggódnia, mert ami volt, elmúlt, másrészt pedig itt vagyok, és megváltoztatom azt is, ami ezután jönne.
- Mért lenne az? – Talán kicsit jobban oda kellett volna figyelnem, amikor a családomról beszéltek hozzám, de ettől függetlenül biztos voltam abban, hogy nem tévesztettem össze senkit senkivel, és pont jó helyen vagyok. – A jövő sok olyan dolgot tartogat, amire most még senki sem gondol, mind jókat, mind rosszakat. Semmi sem lehetetlen az emberiség számára, vagy bárki számára, nem létezik olyan, hogy képtelenség, csupán elszántság kérdése! ^w^
Nem voltam teljesen biztos mindig magamban, de arra mindig is büszke voltam, hogy erőt, és elszántságot tudok önteni másokba. Amikor nincs az embernek már mibe kapaszkodnia, akkor kell a reménysugarat meglobogtatni a szemek előtt, mert az mindennél jobban képes előre lendíteni az egyhelyben veszteglőket. Magam is voltam olyan pillanatokban elveszve, mikor azt hittem vége van mindennek, vagy csak teljesíthetetlennek éreztem dolgokat, most mégis itt voltam, pedig egyáltalán nem kellett volna talán, hogy ez megtörténjen.
Halk sikkantással kísértem mozdulatát, amivel végül földet ért az asztalka mellett, majd kicsit megkönnyebbültem, hogy végül semmi baja nem esett, nem lett volna jó, ha nekem kellett volna értesítenem bárkit is, mert összetöri magát. A mostani készülékek teljesen különböztek a jövőbéliektől, és úgy tűnt, hogy komoly tudás kell a működtetésükhöz, bár neki gyorsan sikerült, szóval biztos nagy tapasztalata van benne, és majd engem is megtanít! *o*
- Akkor segítek! – Követtem keresztül az ellenőrzés alatt, mert nem szerettem volna, ha időközben eltéved a hatalmas házban, és engem elfelejt, mintha itt sem lennék. :/ De ahogy hirtelen megállt nem voltam rá felkészülve, ahogy arra sem, hogy netán aggódna miattam, hiszen eddig úgy bizonygatta, hogy nem is vagyunk rokonok. >.> Kicsit elgondolkodtam a válaszon, így véletlen a határozott állásának ütköztem. @_@ - Hm? O_O – Pislantottam, felocsúdva az ellenőrzésből. – Nem esne bajom, elvégre hard szinten végig vittem már vagy tucatszor a BurglarKiller-t is! ˘o˘
Igazából nem is ez volt a legnagyobb dicsőségem, hanem a több éves pályafutásom, amit a bronzosok elől menekülve cementmérgezés nélkül sikerült végrehajtanunk. Szerettem azokat az időket, amikor a tetőkön, és romokon keresztül kellett vágnunk magunkat, hogy egérutat nyerve megbújhassunk valahol. Nem állhattunk le harcolni, elvégre sem olyan komoly fegyverarzenálunk, sem pedig annyi tapasztalatunk nem volt, mint a fenntartók droidjainak. Erre voltak programozva, esélyt sem adtak volna nekünk.
- Xbox a középkor óta nincs is… oh… - Kaptam észbe, hogy itt valószínűleg még az számít újdonságnak. – Nem, a virtuálharcművészet egy letölthető plusz alkalmazás, amit beprogramoznak az azonosító chipedbe, így képes vagy emlékként előhívni a mozdulatokat, és a tested lemásolja ezeket a képsorokat. – A produkciójára szélesen elmosolyodtam, egyáltalán nem hasonlított arra, amit én harci mozdulatnak neveztem volna, de majd mutatok neki egy-két fogást a későbbiekben. *w*
Nem szerettem volna elengedni a kutyust, egyszerűen annyira jó volt az a közelség, és a rajongás, amit mutatott. Valahogy megint éreztették velem ezek a dolgok, hogy a jövő túlságosan is szürke, és kies, ahhoz képest, hogy mindenünk megvan, még sem tudjuk azokat jóra használni. Mintha az emberiség elfelejtette volna a tudásának bővítésével, hogy mivel is érhetett el ekkora fejlődést.
- Igazából közel kilencvenhét éves vagyok! ˘w˘ - Húztam fel az orrom, hogy már régen nem számítok gyereknek, főleg nem kiskorúnak, csupán a papírjaimat nem ekként állították ki. – Ez biztosan a rendszerfenntartók furcsa tréfája, vagy hiba került a rendszerbe, és rosszul számolták ki, de mivel te vagy az egyetlen rokonom, aki jelen korban él, ezért jöttem hozzád! ^o^ - Azt nem tehettem hozzá, hogy a másik ok az volt, hogy őt tartottam a legmegbízhatóbbnak, és veszélytelenebbnek is tudásom, és az adatok alapján.
Nem értettem a problémát a megszólítással, hiszen az üknél is régebbi apám, szóval ezzel még fiatalítottam is rajta! >_< Mondjuk ebben az évezredben már én is legalább nagymamának számítottam volna, és nála is idősebb vagyok, de ha a születési dátumot nézzük, akkor ő az idősebb, szóval ez egy tiszteletteljes megszólítás! ˘_˘
- De ha csak simán Uminak hívlak, akkor nem jelzem, hogy a családomhoz tartozol, a niisamanak pedig még sem hívhatlak, mert nem a bátyám vagy, és nem is az apukám, szóval ez a legideálisabb, én ezt már végig pörgettem többször is! >_< - Igazából nem gondolkodtam ilyen sokat rajta, de ezt neki nem kell tudnia. >_> - Neocchan! *.*
Ismételtem el lelkesen, és tovább dögönyöztem az állatot, miközben a történetét hallgattam. Nem is tűnt ilyen idősnek, majdhogynem kölyökkutyának néztem volna! :oBár nem igazán tudtam megkülönböztetni az élő egyedek korát, lévén a jövőben nem volt szükségem ilyesmire, mert mindent kiírtak az adatlapokra, amire csak kíváncsi volt az ember.
- Nincs, nem szerettem volna sosem holoállatot, másmilyen pedig nincs a jövőben. – Mosolyodtam el szomorkásan, mert valahogy a program állatok tényleg nem érdekeltek, de ez a húsvér jószág egyszerűen tündéri volt! *o* - Igazából fogalmam sincs, hogy miként kellene gondozni egy állatot, mert a peteket könnyű programozni, sosem betegek, és akkor akarnak játszani, amikor a gazdáik úgy látják jónak…
Egyáltalán nem tudtam már eldönteni, hogy mi történhetett az alatt a majdnem ezer év alatt, ami elválasztotta ezt a színes, és nyüzsgő helyet attól a kietlenül fehér, és sterilizált jövőtől, ahonnan érkeztem. Persze, tanultam mindenről történelemből, de a néhány év Cherry-ék társaságában rádöbbentett, hogy ott csak azt tanítják meg, amit ők látnak jónak. Ha valakinek nincsenek olyan családi emlékei, amik kapcsolódnak a történelemhez, sokszor kimaradnak fontos elemek.
- Ma érkeztem, nem gondoltam, hogy oda is kellene. :oSzerinted kell? o_O – Pislogtam nagy szemekkel, mert tudtam, hogy az itteni rendszer szerint egyidős lehetek a diákokkal, legalábbis a papírjaim szerint, de nem gondoltam arra, hogy valóban járnom kell majd. – Nekem jó, nincs más dolgom. ^w^ - Kicsit örültem is, hogy egy idegenvezetővel nézhetek szét feltűnésmentesen a környéken, így biztosan senkinek sem szúrnék szemet. – Nem… @_@ - Leheltem válaszként, szinte fel sem fogva, hogy mik is lettek kérdezve tőlem.
Szomorúan elválva Tsunától követtem, pedig nem igazán akaródzott, elaludtam volna a kutyával is a szőnyegen, semmivel sem lett volna rosszabb, mint a korábbi szállásaim. Megálltam az ajtóban Umi~jii mellett, és kicsit bizalmatlanul néztem szét a szobában, amiben az ágy majdnem akkora volt, mint az egész kantinom.
- Neocchan aludhat velem? *o* - Néztem rá könyörgő szemekkel, biztosan jobban aludnék az idegen helyen, ha lenne velem egy ilyen bátor, és kedves jószág! *>*
A kérdésre kicsit elkomolyodtam, és először a szobára, aztán a kutyusra, végül megint Umi~jiire pillantottam. Annyira kedves volt tőle, hogy bár csak nagyon távolról rokon, de mégis egy kis meggyőzés után maradhattam nála, így nem szerettem volna megbántani azzal, hogy az ükükükükunokája nem olyan jó gyerek, ahogy gondolja. Főleg nem azzal, hogy annyira már nem is vagyok gyerek, mint az kívülről látszik. Megigazítottam egyik tincsemet, majd gondtalanabb arckifejezést öltve magamra kezdtem bele egy kicsit feljavított igazságba, ami így nem hazugság, csak enyhén javított tény!
- A jövő nem olyan fényes, mint ahogy azt gondolják az emberek, és nekem az a dolgom, hogy ezt megváltoztassam. Tudod, egy idő után nagyon sok olyan ember született, akik hozzád hasonló különleges képességekkel rendelkeztek, később pedig már csak olyanok. – Kezdtem bele, miközben nekitámaszkodtam az ajtókeretnek, és karjaimmal átkaroltam mellkasomat. -  Az emberek közül sokan tudtak a shinigamikról is, így összefogva Seireiteivel könnyedén szembe szállhattak a hollowokkal, akik ekkora túlerővel szemben képtelenek voltak már arra, hogy tovább fennmaradjanak. Néhány száz év telt el, és többé nem találkoztál velük… - Ez talán jónak is hangozhatna sokak számára, azonban a fény nincs sötétség nélkül, ahogy a pozitív sem értékelhető negatív nélkül pozitívnak. – Azt gondolták akkor még, hogy ez így van jól, az emberek lelke megmenekült, semmi sem jelent rájuk immár veszélyt, de azzal nem számolt senki, hogy talán nem véletlen a hollowok létezése, hogy a természet sosem alkot felesleges összetevőt… Szóval azért vagyok itt, hogy megmentsem a jövőt. Nem azt, ahonnan érkeztem, hanem egy újat, ahol az emberek boldogok, és nem csak programokon keresztül érintkeznek.
Elmosolyodtam azon, milyen naivnak és idealistának hangozhat mindez, amit egy ember talán véghez sem vihetne, de nekem megvoltak az eszközeim, és a tudásom. Egy pillanatid sem szabad, hogy szem elől tévesszem a célt, de hogy ezután mi lesz majd, arról nem igazán volt fogalmam. Vajon vissza kell térnem, vagy itt ragadok majd? Sok kérdésem volt nekem is, de én sajnos még efféle válaszokat sem kaptam rájuk.
- Neked nem szükséges beleavatkoznod, nem szeretnélek veszélybe sodorni… - Elhalkultam, ez egyáltalán nem a megfelelő mondat volt. - …vagyis én sem forgok veszélyben, természetesen! ^o^” Csupán néhány kisebb változtatást kell végre hajtanom, semmi több. – Fújtam ki a levegőt, majd óvatosan beljebb léptem a szobába, és kipróbáltam az ágyat, ami hatalmasat rugózott.
Nem igazán tudtam, hogy miként kellene ezek után viselkednem, vagy mit illik ilyenkor csinálni, mert itt nem voltak még konzolok, így nyilván manuálisan öltöztek az emberek, és úgy is tisztálkodtak. De ha az emlékeimnek kell hinnem, akkor azt egy másik helyiségben, és aludni is másik öltözetben szokás, nekem pedig nem igazán volt ilyesmim, így kissé zavartan pislogtam vissza.
- Izé… merre van a tisztálkodó blokk? ^////^ - Vakartam meg fejem búbját zavartan, majd még vörösebben folytattam. – És, nem tudom, hogy mit kellene felvennem az alváshoz, mert más ruha nincs nálam, szóval ezt vegyem vissza, vagy inkább ne vegyek fel semmit, mert nem akarnám bepiszkolni. >////< - Mutogattam bőszen az ágyra, mert olyan ragyogónak tűnt, én pedig végig jöttem a városon, meg bemásztam az ablakon is, így nem lett volna illő, ha bekoszolom.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Umi otthona   

Vissza az elejére Go down
 

Umi otthona

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
6 / 7 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-=Bleach Szerepjáték=- :: Emberek Világa :: Karakura Town :: Lakások, házak-