Fejemet dörzsölve, kissé másnaposan kellek ki az ágyból. Magamtól nem is tenném, de az erőszakos napsugarak behatolnak a függöny redői között, s csak nem hagynak nyugodni. Morogva kezdek neki az ébredezésnek, miközben napi rutinomat elkezdve, rágyújtok. Gyors bagózás után lezuhanyzom, s immár frissen kezdek neki a reggelimnek. Épp a kávémat szürcsölgetem, amikor egy koppanást hallok. Nem tudom mire vélni a dolgot, így fejemet forgatva keresem a zaj okozóját. Miután az asztal alá is benézek és nem találok semmit, tarkómat vakarva legértelmesebb arckifejezéseim egyikét öltöm fel.
~Mi a hóhér lehetett ez a koppanás?~ - kérdezem magamtól, miközben a hang újra megismétlődik. Összeráncolt homlokkal fordulok az ablak felé, s látom, hogy egy pokollepke próbál bejutni a szobába. Nem épp a legokosabb fajta, hisz' tőle alig egy méterre tőle tárva-nyitva áll egy másik nyílászáró. Ezt látva hirtelen röhögésben török ki, s az asztalt csapkodva próbálom levezetni derűmet. ~Heh... Te sem vagy épp egy észlény, barátocskám!~
Miután kellően kiörömködtem magam, lassan felállok és kinyitom neki az ablakot. A kis lény fáradtan belibben az ablakon, majd a tenyeremen landol. Néhány másodperc alatt elhangzik az üzenet, miszerint egy mentőakció vezetésével bíztak meg a fejesek. Fáradtan felsóhajtok, majd haorimat és Zanpakutuomat magamhoz ragadva, az 1. osztaghoz sietek, eligazításért. Nagy vonalakban felvázolják nekem a helyzetet, azután kapok egy aktát, amelyben leírják, hogy kik fognak a küldetésen még részt venni. Elgondolkodva érkezem vissza a szállásomra, és az asztalnál ülve neki állok, hogy elolvassam az aktát. Az egyik ilyen férfi, aki az oldalamon fog harcolni, az Kuroi Shouta a 8. osztag 6. tisztje. Nem mondhatnám, hogy túl bensőséges a kapcsolatunk, de jó shinigami, s teljességgel megbízom benne. A másik Fujimoto Daiki, a 6. osztagból. Újonc, de úgy tűnik, hogy tett valami kiemelkedőt mostanában, ha egy ilyen fontos küldetésre küldik. Egyszer edzettem vele, akkor még csiszolásra szorultak a képességei. Az Ő érdekében is remélem, hogy erősebb, mint volt. Ha valóban olyan erősek azok az emberrablók, mit ahogy a szemtanúk mondják, akkor jobb, ha nem vesszük félvállról a dolgokat. A harmadik tiszt Tamachi Yukezo. Róla még annyit sem tudok, mint az előző kettőről. Valahonnan ismerős a neve, de nem tudok rájönni, hogy honnan.
Néhány óra leforgása alatt testben és lélekben is felkészülök a rám váró feladatokra. Ez annyit tesz, hogy felveszem speckó gigaiomat és elszívok egy féldoboz cigit. Nagyon lazás göncöt hoztak nekem, hisz' épp egy sötét öltönyben, valamint egy mélyvörös ingben feszítek. Van okom beképzeltnek lenni... Jól nézek ki! Ezen gondolaton kuncogva, shunpomat használva érkezem meg a már megnyitott senkai kapuhoz, kezemben egy aktatáskát lóbálva, amelyben a „pénz" van. Természetesen utolsó vagyok, de ez még csak angolos késés volt. Végig simítok zakómon, majd egy laza mozdulattal megigazítom ugyancsak fekete nyakkendőmet. Csettintek egyet, aminek következtében egy pokollepke jelenik meg mellettem. A kis állatot követve lépek be az átjáróba, tudva, hogy társaim követni fognak.

Nagy nehezen kimászok az ágyból. Éppen nekiállok reggelizni amikor hirtelen berepül egy pokollepke a szobámba. A következő üzenetet hozza.
-Haladéktalanul jelenjen meg a főkapitány úrnál!
Erre elgondolkoztam vajon, miért hívat engem a kapitány úr. Na mindegy gondoltam és gyorsan felvetem a "hivatali" ruhámat és elindultam a kapitányhoz. Útközben azonban elgondolkoztam vajon, miért pont engem hiszen csak nem régóta vagyok Shinigami. Csak abban reménykedem, hogy nem a Kenpachi Ivójánál történt verekedés miatt hívat. Eközben azonban elértem a kapitányi irodához. Amint beléptem azt mondtam, hogy
-Nem én kezdtem a verekedést.
Erre a kapitány úr
-Milyen verekedést?
Erre megkönnyebbültem nem ezért hívat. Hát azért, hogy ezt a kapitány ne tudja meg gyorsan kitaláltam valamit amivel elterelem a szót.
-Á semmi. Azt azonban megtudhatom, hogy miért hívatott?
Ezután nagyot sóhajtottam a megkönnyebbüléstől.
-Á itt is van tessék a küldetéshez szükséges információkkal.
-Milyen küldetés?
-Hát a túszmentőakció. Na mindegy mindent megtudsz a dossziéból. Kérlek menj, mert még sok dolgom van!
-Értetem. Viszontlátásra.
Túszmentőakció végre valami izgalmas most megmutatom, hogy mit tudok ugyanis az "életemben" rendőr voltam és részt vetem pár ilyen akcióban.
Gyorsan hazamentem és elolvastam a dohszíjét és megtudtam, hogy kikkel megyek:
-Tamachi Yukezo – 7. osztag 5. tiszt
-Kuroi Shouta – 8. osztag 6. tiszt
-Sierashi Yuusuke – A 8. osztag kapitánya
Ami azt illeti egyedül csak Sierashi Yuusuke-t ismerem továbbá az a feladatunk, hogy Nakano Hanakot épen és egészségesen kiszabadítsuk. Valamint végezünk az emberrablókkal.
Vigyázat!! A szemtanuk szerint az emberrablóknak nagyon sok lélekenergiájuk van ezért jobb lesz vigyázni. Ezután elindultam a kapuhoz.

Egész éjjel a bankait gyakoroltam, és miután rájöttem esélytelen, ott az edzőtermünkben elaludtam. Reggel az apám rugott fel... szó szerint. Azonnal felébredtem, és megdörzsöltem az oldalam.
- Hé fiam, beszédem van veled. Készülj el és a konyhában találkozzunk- mondta, majd elhúzott. Elgondolkodtam egy kicsit, a semmiségek tengerén, majd erre jutottam:
- De miért kellett felrugni?- megvontam a vállam, és elindultam a szobám felé. Lemosakodtam, majd felvettem a shinigami ruhámat. Magamra borítottam a nemesi köpenyem, majd rögzítettem a spéci csattal, nehogy lerepüljön.
~ Nem tudom miért, de vagy egy olyan érzésem, hogy egy hétig nem látom ezt a szobát~ Ezzel a gondolattal magamhoz ragadtam a lélek kapszulám, majd elindultam a konyha felé. Apám egy tisztességes reggelivel várt. Leült vele szemben, majd elkezdett enni. Miután befejeztem a nagyon egészséges, mondhatni mérgező táplálék bevitelt, eszembe jutott miért is öltöztem fel teljes díszbe.
- Mizu?- kérdeztem teljes komolysággal. Apám kérdően rámnézett, majd rámborította az asztalt. Ez megindította az agyam~ Már egy ideje sokat számít neki a tisztesség... nem értem mi van vele, de ha jót akarok meg kell próbálnom tisztelni őt, mint a Tamachi ház fejét~ fintorgok.
- Na jól figyelj! Azért hívattalak ide ilyen sürgősen, hogy elmondhassak egy igen szomorú dolgot. Nakano Hanakot a Hanako család tagját elrabolták- mondta teljesen komoly fejjel. Ez szerény személyemet elég mélyen érintette. Hiszen a kis Hanako nagyon jó barátja.
- Van valami információ?- kérdeztem most már 100%-ban ide figyelve.
- Van pár. Először is. Az emberrablók négyen vannak, viszonylag magas szellemi energiával, és valószínüleg az emberek világában vannak. Másodszor, úgy döntöttünk a nemesi körön, hogy a Gotei 13-at fogjuk a nyomozással megbízni. Én azt mondtam, hogy neked feltétlenül részt kell venned a csoportba, főként, hogy te ismered a legjobban. A csoport vezetője Sierashi Yuusuke, a 8. osztag kapitánya lesz. Szóval légy a segítségére. Harmadszorra, a kapu már nyitva vár rátok, és a gyülekező gondolom a másik oldalt lesz. Vigyázz magadra kérlek- regélte el nekem.
- Visszahozom őt ne aggódj- mondtam majd elindultam a házból kifelé. Az utcán még egy darabig sétáltam, majd a kapitányi shunpot is felülmúló sebességgel és elszántsággal vettem az irányt az átjáró felé. Tényleg nyitva volt. Út közben elkaptam a levegőből egy pokollepkét, és meghallgattam az üzenetét.
~ Hmm ez másnak szólt, na mindegy. Remélem életben maradt a lepke~ gondolt a kezében lévő trutyira. Feladta a lehetőséget, hogy életben maradjon, szóval eldobta a lepke maradványokat. Lepke nélkül zúzott át a kapun.

Odaát hideg fogadott. Svájc...
- Nanee- mondtam a hidegre a véleményem, majd körülnéztem, és senkit nem láttam.
~ Most vagy elkéstem, vagy a pokollepke miatt, vagy mert én vagyok az első~ dobtam fel a lehetőségeket. Az utolsóban reménykedtem, és elkezdtem várni. Hamarosan emberek érkeztek meg. Én köszöntem mindenkinek, de mivel egyik sem nézett ki kapitánynak, így vártam, a bemutatkozással. Kivéve ha valaki igényt tartott rá. Annak természetesen bemutatkoztam.

~Gyönyörű napfelkelte…~ * Pergett álmatagon a koránkelő férfi fejében egy kósza gondolat. Még el sem kezdődött a folyamat, mikor ő már kint ült szokott helyén és várta kedvenc időszakának első másodperceit. Hátradőlt és várta a pillanatot… mint ahogy minden reggel már gyermekkora óta.
Lassan kezdett világosodni az ég alja, hideg színekkel, szürkével, világosodó kékkel, majd pedig ráérősen sárgába hajlott és így komótos tempójában végül elérte a sárga, narancs és igen sötét narancsszínt.
Valóban… miden reggel majd’ ugyanazt látta és mégsem volt képes megunni.
Éppen szedelőzködni kezdett, mikor meglátott egy pokollepkét felé repülni. Kuroi valahonnan sejtette, hogy a hírnök hozzá fog libbenni és így is lett, a férfi kinyújtotta karját az érkező felé, megvárta míg az landol, majd figyelmesen végighallgatta az idézést. Csendes bólintással vette tudomásul, majd amilyen gyorsan csak tudott, szállására sietett, felvette egyenruháját, magához vette kardját és az első osztag főhadiszállására sietett eligazításért. Kora reggel lévén csak az őrjáratok voltak bent és az osztag vezetősége. Kuroi benyitott és mélyen meghajolt a bent lévők előtt.
- Kuroi Shouta, a nyolcadik osztag hatodik tisztje, szolgálatra jelentkezem! – hangzott a hivatalos formula.
- Üdvözlöm! A küldetéséről minden anyagot megtalál ebben. – a férfi felé nyújtott egy aktát – ha nem bánja, most viszont hozzálátnék a feladataimhoz. Elmehet!-
Kuroi hirtelen nem tudta mire vélni az eligazítás tömörségét, de nem nagyon foglalkozott vele. Megszokta már, amit feledtesei mondanak, az úgy van…
Ismét meghajolt, majd sarkon fordult és elhagyta a helyiséget. Útban kifelé az épületből olvasni kezdte a kapitánytól kapott aktát, majd a végére érve hatalmasat sóhajtva a megadott hely felé vette az irányt.
A kapu már nyitva volt, ahogy az az eligazításban olvasható is volt, nem várt soká, be is lépett a sápadt fényárba.

Odaát szürke ég alatt és hűvös időben ácsorgó halálistent talált, akit eddig még nem látott. Közelebb lépett és hivatalos módon, meghajolva köszöntötte.
- Üdvözlöm! Kuroi Shouta vagyok, a nyolcadik osztag, hatodik tisztje. Nagyon örvendek! – Felegyenesedve várta a másik válaszát, ami remélhetőleg nem várat sokat magára, majd csendesen tovább várakozott a küldetés ismertetőjében említett további két személyre. A másik ismeretlen shinigami-ra és saját kapitányára, hacsak a másik férfi nem kezdeményez beszélgetést.*

Valami megmagyarázhatatlan okból, semmi kedvem nincs ahhoz, hogy siessek. Lassú, kimért léptekkel haladok az átjáróban, miközben még mindig a kezemben lóbálom a táskát. Gondolataimba mélyedve nézegetem, de csak egy bőralkalmatosság tele papírral.
~Nem értem, hogy miért van szükségük ilyen pénzre, ha képességeikkel bármikor szerezhetnének maguknak.~ - Kissé értelmetlennek tartom az emberrablást, hisz' gondolhatták volna, hogy így csak kivívják Seiretei figyelmét. Azonban úgy tűnik, hogy ez teljesen hidegen hagyja őket. ~Vajon tényleg olyan erősnek képzelik magukat, hogy szembe szállhatnak Soul Society hatalmával?~
Elmélkedéseimet egy furcsa csipogó hang szakítja félbe. Fejemet felkapva nézek körül a sötét átjáróban, de rajtam a és a pokollepkén kívül nem látok semmit. Ekkor mozgást veszek észre a zakóm egyik zsebében. Csodálkozva tekintek le a hullámzó szövetre, amelyből összefüggéstelen káromkodás hallatszik. Előre félve attól, amit találni fogok, benyúlok a zsebbe. Egy puha, tollas testet tapintok ki. Azután elönti a fájdalom a kezem, mert a kis mocsok belemélyeszti a csőrét az ujjamba.
- Hasonlóképpen örülök, hogy látlak, Csirke. - szólalok meg halkan, miközben tovább folytatom utamat előre. - Mi járatban vagy?
- Először is... A nevem még mindig CHRKE-822. Értelmi képességeid valószínűleg alig lépik túl egy kifejlett szarvasmarháét, de erre igazán emlékezhetnél, semmirekellő humanoid! - mondja, szokásos lekezelő stílusában, amiért legszívesebben nyársra húznám, és aranybarnára grillezném. Azonban mivel megígértem Chiyo-channak, hogy nem bántom, így ez írányú terveim kudarcba fulladnak. - Természetesen a bűnözők miatt vagyok itt. Jól jönne pár új kísérleti alany, mert a régiek felmondták a szolgálatot.
Még mindig csodálkozva konstalálom, hogy milyen hideg tárgyilagossággal tud beszélni vékony, csipogó hangján. Eközben Csirke kirepül a zsebemből, majd a vállamra telepedik. Inkább nem szólok hozzá egy ideig, zseniális elméje hadd kavarogjon csak magának. Alig pár perc utazás után megpillantom a fényt az alagút végén. Ha nem lennék halálisten, akkor most megijedtem volna, hogy miért van nekem halálközeli élményem. De mivel shinigami vagyok, így unatkozó arckifejezést felöltve lépek ki a félrehúzódó ajtószárnyak közül.
Hideg és köd. Ez az első két dolog, ami rögtön szembeötlő. Eshetett mostanában, legalábbis erre következtetek a kövér víztócsákból. A második dolog pedig az, hogy nincs a lábam alatt talaj. A mocsok senkai, több mint egy lábnyi magasságban nyílt ki, a talajszint helyett. Mártírokat megszégyenítő ábrázattal zuhanok előre, hogy egy hatalmas loccsanás kíséretében landoljak az egyik sáros pocsolyában. Ha nem lennének mindennapiak az ilyen események, akkor most biztos égne a képem. Azonban, mivel ez nem így van úgy állok fel, mintha semmi se történt volna. Letörlöm a pofámról csöpögő lét, majd megtapogatom az öltönyöm zsebeit, hogy nem ázott e el a cigim. Természetesen Csirke már hamarabb érzékelte a veszélyt, s most egy közeli fa ágán fetrengett a röhögéstől.
~Te kis mocsok...~ - gondoltam, majd egy apró Byakurayjal lerobbantottam a madárka fekvőhelyét. Hátra sem nézve indulok el, de közben vidáman érzékelem a faág becsapódását, valamint a fojtott hangú káromkodást. - Ne maradj le!
Szólok hátra a módosított léleknek, majd a két ismerős alak felé veszem az irányt. Kirázom szememből nedves hajzatomat, majd gyorsan rágyújtok. Ezúttal piros jelzése cigit szívok, de nem az erősségért. Azon gondolkoztam, hogy kéket veszek, de úgy hallottam, hogy Svájcban hideg van, így maradtam a pirosnál. Már csak azért is, mert az a tűzre emlékeztet. Egyhangúan pöfékelve érkezem meg társaimhoz. Most egyáltalán nem úgy nézik ki, mint egy kapitány. Amúgy elegáns öltönyöm egy pöppet sáros lett, így máris veszítettem tekintélyemből. De hát ez vagyok én.
- Hayhoo, Srácok! - kiáltok rájuk vidáman, habár a helyzet nem követel meg semmi vidámságot. Már csak Daiki hiányzik, s akkor teljes lesz a csapat. Nem pocsékolom az időt bemutatkozásra, hisz' bizonyára mindannyian ismernek, ha máshonnan nem is, az aktából biztosan. Bár egyfolytában mosolygok, valami rossz érzés kerít hatalmába. Az egész faluból sugárzik a kihaltság és a félelem. Nem egy turista paradicsom, az biztos!

//Legyetek szívesek kicsit figyelmesebben olvasni azt, amit írok. Már itt az elején is volt egy kis kavarodás az átjutással. //

Vártam és csak vártam. Mire aztán meguntam a várakozást elmentem megkeresni a kapitányurat. Végigjártam az egész várost, de nem találtam senkit ezért visszamentem a kapuhoz és még egyszer átfutottam a dohszíjét és megtudtam, hogy Svájcba megyünk. Ekkor eszembe jutott, hogy "élőként" mindig is elakartam oda menni. Mellesleg még ráadásul rokonom is van Svájcban. Ezután jut eszembe, hogy ha egy jól őrzött házból el tudták rabolni a kisasszonyt akkor, miért nem rabolnak ki egy bankot és akkor még több pénzhez is juthatnának. Na mindegy gondoltam. És átmentem a kapun, de az én szerencsémre valami teljesen más helyen kötöttem. Megkérdeztem a legközelebbi embert, hogy hol van az a város és kiderült, hogy északra körülbelül 20km nem volt mit tenni elindultam olyan gyorsan amilyen gyorsan csak tudtam, de azért útközben összefutottam pár itteni kollégával. Megkérdeztem őket, hogy nem tudnak-e valami információt adni a magas lélekenergiájú "lényekről". Sajnos nem volt semmi használható információjuk, csak annyit tudtak, hogy ők is érzékeltek hasonló lélekenergiát, de nem tudták semmihez hasonlítani. Ezután rákapcsolok, hogy tudassam a hírt a kapitánnyal. Hamar megérkeztem tény egy kicsit fáradtan. Gyorsan elmondtam, hogy mit sikerült kiderítenem, de azt inkább nem mondtam meg, hogy jutottam hozzá úgyse hínék. Később veszem észre, hogy nem csak velem történt hasonló esett.

Miután lefutottuk a szükséges tisztelet köröket, elgondolkozva tekintek társaimra. Mind póttestben vannak, Kuroi kivételével. Szemem lehunyva fohászkodom irgalomért, majd lassan kifújom a levegőt. Direkt kikötöttem, hogy gigaiban jövünk, és kerüljük a feltűnést! nem ilyennek ismertem meg, de úgy tűnik, hogy ő átsiklott a küldetés egyik fontos részletén. Habár tévedni emberi dolog, nem hagyhatom, hogy veszélyeztesse az akció sikerét.
- Shouta... - szólalok meg, miközben tekintetemet a megnevezett felé fordítom. Szerencsére senki nincs a közelében, bár a shinigamit nem is láthatják, hisz' nincsen anyagi teste. Viszont ki tudja, hogy azok a mocskok, akik elrabolták a lányt, hol ólálkodnak. - Gondolom már feltűnt, hogy mindannyian gigaiban vagyunk. Ez a küldetés egyik fontos eleme, mert most inkognitóban vagyunk itt. Nem szeretném, ha idő előtt lelepleződnénk, így kérlek térj vissza Seireteiba. Természetesen az adott területen belül maradunk, szóval amint visszatérsz, meg tudsz találni minket.
Ezzel lezártnak tekintem az ügyet, majd szemem sarkából látom, hogy Kuroi bólint, majd egy gyors shunpoval az épp bezáródó senkai felé veszi az irányt. Még sikerül átlépnie az átjáróba, amelynek ajtaja halkan bezáródik mögötte. Reményeim szerint gyorsan megjárja, s folytathatjuk tovább a küldetést. Nem gondoltam volna, hogy már rögtön az elején ilyen problémákba ütközünk. Eközben az eső lassan rákezd, és finom, permetszerű víztömeget zúdít a tájra. Aki most kinézet volna az ablakon, csak annyit látott volna, hogy három felnőtt férfi, a zuhogó esőben teljes nyugalommal beszélget.
- És most?- hallom meg eközben Yukezo hangját- Szerintem nézzünk körbe a településen, és kérdezzünk meg valakit a furcsaságokról. Nyilván nyomasztó lehet magas lélekenergiájú emberek közelében. Pláne, ha valaki érzékeli is az erőt. Báár, ahogy elnézem nincsenek valami sokan ebben a szerencsétlen faluban.
- Valóban. - adok igazat a tiszt okfejtésének. A kis falucska rendellenesen kihaltnak tűnik. Lélekenergia kering a levegőbe, de valami különös, megmagyarázhatatlan formában. Tulajdonosa távol lehet, de még így is érződik fojtogató valója. - Célszerű lenne egy helyi ivóba betérni. Ha szerencsénk van, akkor találunk is valakit vagy valamit. Túlságosan csendes ez a környék, rosszat sejtek. Van egy olyan érzésem, hogy nem egyszerű emberekkel van dolgunk. Már az is ámulatba ejtő, hogy egy nemesi család rezidenciájára észrevétlenül tudtak betörni.
Eközben ráérősen sétálni kezdek felfelé az utcán. Ha jól látom, a házak egy kört alkotnak, amelynek középpontja egy hatalmas tér. Az utcák szövevényes hálózata köti össze az egész falut. Nem is csoda, hogy itt táboroztak le, hisz' ezen a környéken még a madár sem jár. A köd és az esőzés mindennapinak tűnik, ami nem is meglepő a hegyek között. Tökéletes hely, ha valaki el akar tűnni a világ szeme elől.
- Daiki! - kurjantom el magam, miközben megállok, majd megvárom míg mellém ér, s folytatom. Ha minden igaz egy keveset örökölt Zanpakutouja képességéből, ami most pont jól fog jönni. Nem szeretném Shoutát hátra hagyni, és hiányos csapattal neki kezdeni a kutatásnak. - Terjeszd ki az érzékeidet. Keress embereket a közelben, egy kilométeres körzetben.
Természetesen én is megtehetném ezt, de adok már neki valami feladatot, hogy ne csak némán szobrozzon a háttérben, Újonc, de ez nem azt jelenti, hogy kímélni fogom. Halálisten, erős kiképzést kellett kapnia. Addig nem is mozdulok sehova, amíg biztos nem vagyok benne, hogy él-e valaki ezen az átkozott helyen. Az efféle községekben a legfontosabb épületek a főtér közelében vannak, így a kocsmának is ott kell lennie, és ha van itt élet, biztosan ott fog összpontosulni. S ha ez így van, akkor Daikinak érzékelnie kell őket.

Nagy nehezen eljutottam a találkozó pontra és megismerkedtem a társaimmal. Ekkor vidám eszmecsere kezdődött. Végén vettem észre, hogy Shouta elfelejtette felvenni a pótest. Na mindegy gondoltam, de azért látszott a kapitányon hogy egy kicsit ideges az ügy miatt. Ezután Shouta visszament Soul city-be, hogy "elhozza" amit ott hagyott.
- Daiki! Terjeszd ki az érzékeidet. Keress embereket a közelben, egy kilométeres körzetben.
-Igenis kapitány! -feleltem a parancsra.
Hát, hogy a lehető legjobb legyen a kutatásom bevettem a Chimei Saigai (Végzetes csapás). Természetesen a legalacsonyabb szinten. Rögtön éreztem 4 embert a falu kocsmájában, de sajnos nem azok akikeket keresünk és ahogy halom verekedés lesz belőle.
-Nem ajánlom, hogy az ivóba menjünk. -mondtam Yukezo-nak
-Csak azért, mert ha verekedésbe keverednék az álcának annyi, mert akkor már nem vagyunk békés követek. Azt javaslom a kapitánynak, hogy keresünk meg a faluban található legrosszabb és a legjobb állapotban lévő házat, mert ezek a legjobb rejtekhelyek. Azért mert se a legszegényebb-et és a leggazdagabb-at se kérdezgetik. Nem is érdekli őket, hogy mit csinál vagy csinált.

Elgondolkodva hallgatom a két tiszt érveit. Cigarettám eközben bealudt, hisz' ebben az esőben semmi nem marad szárazon. Fojtott hangon káromkodni kezdek, miközben a csikket messzire hajítom. Halkan landol az egyik pocsolyában, majd lassan úszkálni kezd a víz felszínén. Yukezoval kell egyet értenem... Mi baj származhatna, ha bemennénk egy ívóba?
- Szállást nem kell magunknak szerezni... - szólaltam meg halkan, miközben beálltam az egyik közeli ház eresze alá. Kutya módjára megráztam magam, így sikerült a víz legnagyobb részétől megszabadulnom. - Ha azon múlik, nyitok egy másik dimenziót, s így teljesen el tudunk szigetelődni a külvilágtól. Viszont azt különösnek tartom, hogy nem érzékeljük azt a „Húúú, de nagy lélekenergiát". Azt is furcsának találom, hogy alig vannak páran a faluban. Több van itt a háttérben, mint amennyit egyelőre látunk.
Épp döntésemet akarnám közölni, amikor enyhe rezgés fut végig a testemen. Ennek epicentruma pedig a zsebemben lapuló kommunikátor. Gyors mozdulattal előkapom, majd átolvasom az üzenetet. Arcom egyre komorabb lesz, s a végén még egy káromkodás is elhagyja a számat. Az üzenet a következő volt:

„Sierashi Kapitány! Az Ön tisztjét (Kuroi Shoutát) nemrég támadás érte. Súlyos sérülésekkel szállítottuk a 4. osztag területére, s állapota még most is válságos. Az elkövetők eddig ismeretlenek, de sejtéseink szerint nem shinigamik voltak."

~Fene esne beléjük!~ - gondolom, majd egy laza mozdulattal visszalököm zsebembe a készüléket. Úgy tűnik, hogy az emberrablók igenis tudnak rólunk! - ~Csak játszanak velünk!~
Kevés dolgot rühellek ennél jobban. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érint súlyosan Kuroi elvesztése. Még semmit nem tettünk, de ők már lépéselőnyben vannak. Azt is tudjuk, hogy képesek egy shinigamit legyőzni. Hogy egyedül vagy csoportosan, az még kérdés. Egy igen jó kérdés... Shouta fiatal kora ellenére erős shinigami, de mégis majdnem végeztek vele. Már most túlerőben vannak, s valószínű, hogy minden lépésünket árgus szemekkel figyelik. Botorság volt azt hinnem, hogy ez egy rutin küldetés lesz. Nem félek, tisztában vagyok erőm nagyságával. Unfair küzdelem lesz, mert eggyel többen vannak. Muszáj rögtön kiiktatnom valamelyiket, hogy visszaálljon az egyensúly. Azonban most a legfontosabb dolgunk, hogy megtaláljuk ellenfeleinket. Óvatosan kell eljárnunk, nehogy a mi hibánkból végezzenek a tússzal. Valahogy nem tetszik nekem ez a dolog... Habár előkelő nemesi család a Nakano, mégsem rendelkeznek olyan hatalommal, mint Kuchikiék. Egy kisebb szállítócéget irányítanak, amely természetesen elég jövedelmező. Támogatói a Gotei 13-nak, de nem lenne akkora érvágás, ha elveszítenénk a támogatásukat. Akkor mégis miért őket szemelték ki? Ez a kérdés gyökeret vert a fejemben, s csak nem akar elengedni. Gondterhelten felsóhajtok, majd folytatom az előbb abbahagyott mondandómat. Eközben Csirke, miután kiadta mérgét, ismét a vállamra telepedett.
- Yukezoval értek egyet. - szólalok meg végül elgondolkodva, miközben lassan rágyújtok. Néhány pillanat múlva, már sűrű szürke füst száll az ég felé. - Az álcánkra... ~ Ha van még olyan... ~ ...valóban vigyáznunk kell. Ne folyunk bele az ügyekbe, most csupán megfigyelőként kell működnünk. Természetesen, ha megtámadnak védekezünk, de ne öljetek meg senkit. Egyszerű emberek, s elég nagy bajba keverednénk, ha mégis történne valami. Nos, induljunk.
Megint elhajítom a csikket, majd gyors, ruganyos léptekkel a főtér felé veszem az irányt. Yukezo és Daiki remélem követnek, s nem maradnak le mögöttem. Pár perc könnyű séta után kiérünk a főtérre. Az ivónak egy magas épület ad otthon, ami méltóságosan emelkedik ki a többi, kissé romos tákolmány közül.

Magabiztosan lököm be az ajtót, és máris megcsap az olcsó whiskey, valamint a bagó szaga. Beljebb lépek, miközben tekintetemet végighordozom a helyiségen. Jól érzékelte Daiki, valóban csak négyen tartózkodtak a kocsmában, beleértve a csapost is. A televízióban üvölt a focimeccs, de azért a zenegép is vidáman üzemel, s valami helyi, számomra ismeretlen dal sorait hajtogatja. Jobban kitűnünk, mint először gondoltam volna. Az emberek ferde szemmel, mogorván merednek ránk. Jobbnak látom, hogyha inkább helyet foglalunk, mielőtt még valamelyik meggondolatlanul nekünk esne. Egy eldugott sarokban ülünk le az asztalhoz, majd várunk, hogy a csapos felvegye a rendelésünket. Ha minden jól megy, akkor még beszélgetésbe is tudunk elegyedni vele.

Amikor azt javasoltam, hogy ne menjünk be a kocsmába akkor elégé megleptem a kapitányt és Yukezo-t. Ők az ellenkezőt javasolták na mindegy gondoltam. Egyszer azonban megszólalt a kapitány "telefonja". Később kiderült, hogy az emberrablók csúnyán elintézték Kuroi Shoutát. Ekkor derült ki, hogy az emberrablók tudják, hogy kik vagyunk és játszanak velünk. Eközben a kapitány elindult az ivóba. Szépen letelepedtünk az egyik sarokba. Ekkor kérdeztem meg a kapitányt nem lehet, hogy el tudják fojtani a lélekenergiájukat. Én minden esetre azt javaslom, hogy ha kilehet hallgatni Shoutát akkor kérjen meg egy megbízható tisztet, hogy tegye meg. Az is lehetséges, hogy egy összeesküvésbe csöppentünk. Az is lehetséges, hogy van egy beépített emberük onnan tudhatják, hogy minket küldtek és miért. Ez megmagyarázná hogyan tudtak feltűnés nélkül bejutni a házba. Ekkor hirtelen eszembe jutott, hogy csak Shigami tud átjárót nyitni Soul city-be. Nagyon ébernek kell lenünk és azt javaslom senki se menjen egyedül sehova, mert a túlerő nagy fölényt jelent főleg ha pletyka is igaz, hogy óriási lélekenergiával rendelkeznek. Azonban ha zűrzavart akarnak kelteni ahhoz nem egy támogató "félreállítása" hanem egy kapitány vagy hadnagy likvidálása. Ugyanis ha egy erős kapitányt legyőznek eluralkodik a pánik egész Soul city-ben. Gondoljatok csak bele. Hirtelen megjött a csapos is.

Daikinak igaza van, valakinek ki kell kérdeznie Shoutát. Azonban valószínű, hogy nincs eszméleténél, így ez tolódni fog, s lehet, hogy addigra már mi magunk is ismerni fogjuk az elkövetőket. Gyorsan előveszem a telót, majd egy rövid üzenetet pötyögök Seireteinak. Kérvényezem, hogy a 8. osztag hadnagya, Katai Siraseru kérdezze ki a támadásával kapcsolatban, ha magához tért. Nem komálom igazán az előbb említett személyt, de kötelezettségeit mindig tökéletesen elvégzi, és biztos vagyok benne, hogy nem tagja semmilyen összeesküvésnek. Max annak, ami ellenem irányul. Remélem, minél hamarabb felépül Kuroi, mert sosem jó érzés, ha látod, hogy a beosztottjaid megsérülnek. Ekkor érkezik meg a csapos az asztalhoz, hogy felvegye a rendelést. A negyvenes évei közepén járhat, fehér férfi. Szinte teljesen kopasz, csak oldalt nő még valami haj a fején. Mocsok foltos atlétát, valamint farmert visel. Ha jól láttam, még ki is köpött, mielőtt ideért.
~Hm, guszta... ~ - gondolom vigyorogva, miközben az ránk morog valamit, amit nem igazán értek. Miután Yukezo kikér három töményet, kérdőn tekint rám. Egy laza intéssel jelzem, hogy nekem jó.
- Sierashi taicho, van egy cigarettája? - kérdezi Tamachi. A cigi nálam létkérdés, de mégis elővillantom a dobozt, s adok neki egy szálat. Eközben a saját pofámba is betolok egyet, majd mindkettőnknek meggyújtom az energia rudacskát. Egy ideig mindhárman gondolatainkba merülünk, míg kettőnk felől sűrű füstfelhő emelkedik a plafon felé. Kissé meglazítom a nyakkendőmet, s oldalra nézve látom, hogy nem csak nekem vannak gondjaim a díszes viselettel. Nem hiába, hakamához vagyunk szokva, s ez a ruha túlságosan is szorít. Miután elmondja, hogy mit miért rendelt, csak egy gúnyos mosolyt villantok elő. Nem mintha ebben a koszos kis putriban bárki is letudna inni engem, de azért kis jókedvet okozott Yukezo előbbi kijelentése. Utána megosztja velünk következő teóriáját.
- Lehetséges, hogy így van. - szólalok meg végül, minden szót átgondolva, mielőtt kiejteném azokat. Hüvelykujjammal megtámasztom az állam, majd gyorsan lehamuzom a cigit. - Azonban ez nem magyarázza meg, hogy miért rabolták el a lányt. Ha a hollowok lettek volna, nem pocsékolnák az idejüket ilyesmire. Egyszerű bekebeleznék a lány lelkét, és jónapot! A lidérceknek meg nincs annyi eszük, hogy egy helyre többször is visszajárjanak. Vagy amelyek mégis így tettek, azokat már elintézték. Valamnt a pénz sem ér sokat náluk, hisz' ha enni akarnak, akkor emberi lelkekre vadásznak. Ezért is olyanok, mint az állatok. Azonban az érv, ami eldönti ezt a kérdést az az, hogy a tudtunk nélkül nem lehetnek képesek betörni Soul Societyba.
Eközben cigarettám szinte teljesen leég, így én grimaszolva nyomom el a csikket a hamuzóba. Nem kell sokat várnunk, s újra feltűnik a csapos. Kezében egy tálcát egyensúlyoz, amin három kisebb pohár pihen. Kihelyezi elénk az italt, majd sajátos morgó hangján ismét megszólal.
- Egészségükre! - épp fordulna elfele, amikor megragadom a csuklóját. Szeme indulatosan megvillan, majd visszafordul. - Mit akarsz, Öcsi? Ereszd el a karomat, különben nem állok jót magamért.
- Nyugalom, ember... - szólok neki halkan. Kissé oldalra húzom zakóm oldalát, így a férfi megpillanthatja a vastag köteg pénzt, ami a belső zsebemben lapul. Tekintetéből a mohóságot tudom kiolvasni, ami már az első pillanatban is látszott rajta. Mocskos, gerinctelen féreg. - Csupán beszélgetni szeretnék, s remélem végül mindkettőnknek jövedelmező lesz kis társalgásunk.
Arcán izzadság csepp jelenik meg, amely végig folyik húsos fején és eltűnik a tokája alatt. Gyorsan egy papírt vesz elő, majd ráfirkálja a címét, mondván ha valamit meg szeretnénk tudni, akkor itt keressük fel. Vigyorogva teszem el a papírost, amíg ő visszabotorkál a pulthoz. Egy kis pénzt dobok az asztalra, majd egy gyors mozdulattal ledöntöm a poharamban található italt. Felkapom az asztalon lévő gyújtómat, majd az ajtó felé veszem az irányt. Kilépek a szabadba és a szél belekap a hajamba. Kissé összébb húzom magamon a zakót. Remélem, hogy sikerül valami használható információt adnia a tagnak.

Lassan kilépek az épületből, s újra a hideg főutcán találom magam. Gyorsan előveszek egy cigit és ismét rágyújtok. Valahogy reflexé alakult ez nálam, hisz' bármi bajom van a dohányhoz nyúlok. Lehet, hogy le kéne szoknom, mert lassú és fájdalmas halálom lesz, mint ahogy a dobozra is fel van vésve. De hát már halott vagyok, ki nem szarj a le.
- Taicho! Milyen fajúak voltak azok, akik a múltkor lerobbantották a Vezeklés Tornyát. Lelkekkel táplálkoztak, és leírtották a komplett 11. osztagot. Tudtommal egy Shinigami helyettes zúzta le a vezérüket. Hmm... mit mondhatnék még róluk. Az egész Seireiteit fel akarták robbantani. Bosszúból. Na olyan fajúak ezek a behatolók is. - fejti ki gondolatait Yukezo, miközben ráérősen sétálunk. Szavai gondolkodóba ejtenek, s szükségem van néhány másodpercre, hogy összeszedjem magamban az információkat. Azonban mielőtt válaszolnék neki, befordulok egy közeli sikátorba, majd elsuttogom a technika nevét.
- Kyoumon! - szavaim hatására egy teljesen elszigetelt „szoba" jön létre, amelybe csak az engedélyemmel lehet belépni. Teljesen anyagtalan, így bárki nyugodtan átsétálhat rajta, hisz' egy másik dimenzióban van. Nyugodtan nekidőlök az energiafalnak, és még szívok két slukkot, mielőtt beszélni kezdenék. - A bountokra gondolsz? Hm... Talán van igazad lehet. Valóban lelkekkel táplálkoznak, ebből a tényből ered az emberek által vámpírizmusnak nevezett jelenség. Természetesen nem vért szívnak, mint ahogy azt gondolták, hanem ahogy Tamachi is mondta: lelkekkel táplálkoznak. Úgy mond halhatatlanok, de csupán addig, amíg elfogyasztják az emberi lelkeket. Olyanok, mint a hollowok, bár sokban különböznek tőlük. Emberi tudattal rendelkeznek, s igen veszélyesek. Így már nem is csodálkozom rajta, hogy sikerült elintézniük Shoutát. Nagy reiatsuval rendelkezhetnek, és megnehezíthetik a dolgunkat...
Zárom le gondolatmenetemet ezzel a mondattal. Kényelmesen elhelyezkedem, miközben ellövöm a csikket. Sötétedésik pihenni szeretnék, mert ki tudja, hogy mivel állunk szemben. Ezen irányú terveimet a többiekkel is megosztom.
- Szerintem, pihenjünk egy kicsit. - adok végül hangot gondolataimnak. - Úgysem tudunk most semmit sem csinálni. Majd este felkeressük ezt a fószert, s reményeim szerint segítségünkre lesz...

~Pár órával később...

Sűrű, tejszerű köd száll a csendes kis városkára. Némán álldogálunk egy elhagyatott utca sarkán. A telihold fénye szinte nappali világosságot kölcsönöz a környéknek, ami szerencsés is lenne, ha az a rohadt köd elmúlna! Ám ennek kevés az esélye, így inkább magamban morogva szívok bele a már meggyújtott cigimbe.
- Nos, itt volnánk. - mutatok kezemmel a szemben álló rozoga épület felé. Nem épp egy modern építmény, ez első pillantásra elmondható róla. Már csak azon csodálkozom, hogy hogy marad egyben ez a tákolmány. - Kerüljünk beljebb, ne szobrozzunk itt!


Azzal elhajítom a csikket, s magabiztosan átvágok a kihalt utcán. Kissé olyan érzésem van, mintha egy horrorfilmben járkálnék és bármikor rám ugorhatna egy ogre vagy valami. A gondolatra megrázom a fejem. Jó hülyeségeken gondolkodom, pedig egy pohárkánál nem ittam többet. Úgy tűnik öregszem, s egyre kevésbé bírom a piát. Ég veled, szép fiatalság! T^T Kezeimet zsebre vágva érkezem meg a kapuhoz, majd a „Belépni tilos!" táblát észre sem véve, egy erőteljes rúgással beengedem magunkat. A rozsdás kapuszárnyak engednek a löketnek, majd hátborzongató hangot adva kitárulnak.
~A rák egye meg!~ - gondolom magamban, miközben a ház főbejárata felé caplatok. ~Hogy lehet egy ilyen helyen lakni? Mindjárt beszarok a félelemtől...~
Egy-két perc megerőltető séta után, végül épségben érkezünk az ajtó elé. Nagyot nyelek, miközben megmarkolom a kopogtatót, s párszor erősen hozzávágom a vén tölgyfa ajtóhoz. Miután ez megtörtént, gyorsan behunyom a szemem és védőállásba vágom magam. Azonban miután másodpercek telnek el úgy, hogy nem történik semmi, kissé megnyugodom. Türelmetlenül várom, hogy végre ajtót nyissanak. Ami hamarosan meg is fog történni, hisz' lépéseket hallok az ajtó másik oldaláról.

//A házba ne lépjetek be, az majd a következő körben lesz! Daiki, te foglald össze egy postba az ezen, valamint az előző körben történteket.//

Az egész úgy kezdődőt, hogy 4 ember elrabolta a Nakano család egyetlen lányát, Hanakot. Az emberrablók kiléte még ismeretlen. Nakano család a 13 osztag egyik támogatója. Ezért megkérték a főkapitányt, hogy küldjön egy csapatott a lánya kiszabadítására és az emberrablók megölésére. Ezért a főkapitány küldött egy válogatott csapatott:-
-Fujimoto Daiki – 6. osztag 6. tiszt
-Tamachi Yukezo – 7. osztag 5. tiszt
-Kuroi Shouta – 8. osztag 6. tiszt
-Sierashi Yuusuke – A 8. osztag kapitánya
A csapat vezetője: Sierashi Yuusuke kapitány.
Ezután elindultunk Svájcban, de sajnos Shouta nem vett fel póttestett. Ezért a vissza kellet mennie Soul city-be, de megtámadták így nem tudja tovább fojtatni a küldetést. Eközben én "körülnéztem" a városban és 1 km körzetben csak 4 embert érzékeltem mégpedig a kocsmában. Bementünk és letelepedtünk az egyik sarokban ahol megbeszéltük az eddig történeteket. Ekkor kapta meg a kapitány a rossz hírt, hogy Shoutát elintézték. Itt derült ki, hogy az emberrablók valójában Bountoók. A kocsmában továbbá megmutatta a kapitány a csaposnak, hogy mit kap ha segít. Megbeszélték, hogy hol találkoznak és el is mentünk oda. Vajon mi fog történni?

Nem is sokat kell várnunk, hisz' az ajtó résnyire kinyílik. Eközben látom társaimon, hogy kissé mintha idegesek lennének. Meg is értem őket, elég nyomasztó egy hely ez. Yukezo meg úgy tűnik, hogy lazán láncdohányos lett. Ahhoz képest, hogy vett magának egy gyújtót, egyfolytában Kidouval szórakázik. Még egyszer pazarolni kezdi a lélekenergiáját, esküszöm levágom a kezét és feltunkolom az alfelébe. Megrázom a fejem, hogy visszatérjek a jelenbe, miközben én is rágyújtok. Kezemben megvillan az ezüst öngyújtóm, majd a láng meleg fénybe vonja az arcomat, de csak pár másodpercre.
- Kik vagytok? - hallatszik ki a morgás az ajtón túlról. Összeráncolom a szemöldökömet, miközben lassan kifújom a füstöt. - Mit akartok?
Most vagy nagyon hülye a csávó, vagy olyan a memóriája, mint egy aranyhalnak. Gondolhatná, hogy értelmes ember magától az életben nem jönne be egy ilyen faszom szellem járta viskóba. Legszívesebben izomból homlokon vágnám magam, de valószínű, hogy megégetném a hajam a cigivel. Így inkább nem teszem, hanem hagyom, hogy kimorogja magát. Lehet, hogy nem beszélem rendesen a nyelvet, de haljak el, ha értem hogy mit mond. Nah, de mindegy is. Remélem, a későbbiekben értelmesebb mondatokat fog tudni alkotni, mert ez így elég egyoldalú beszélgetés lesz.
- Fogalmazzunk úgy, hogy a jóakarói vagyunk. - szólok halkan, miközben meglobogtatom a köteg pénzt. - Bizonyos információkat szeretnénk kapni, mint ahogy már mondtam korábban.
Szemében felismerés csillan, de csak nem akarja kinyitni a bejáratot. Gondterhelten felsóhajtok, majd lélekenergiát koncentrálok az ujjamba. Gondolatban kimondom a technika nevét, aminek hatására egy erőteljes, fehér villanás hagyja el a kezem. A Byakuray pillanatok alatt átszeli a közöttünk lévő távolságot, majd elemi erővel robbantja be az ajtót. A detonáció lökéshulláma hátrataszítja a csapost, aki elvágódik a padlón. A kilincs szerencsésen fejbe kapta az ürgét, szal' egy jó ideig ki lesz ütve. Már kezd nagyon elegem lenni belőle, hogy mostanában semmi nem úgy sül el, ahogyan szeretném. Most is csontra kiütöttem a fószert, pedig csak be akartam engedni magam. Bár ki gondolta volna, hogy egy ekkora állat ilyen hamar kidöglik? Mérgesen megdörzsölöm a szemem, majd odaszólok a társaimnak.
- Yukezo, Daiki! - a két említett rögtön felkapja a fejét, miközben én egy újabb rúgással, ismét beljebb invitálom magunkat. Gyorsan átlépek a pasas felett, majd körülnézek az előszobában. - Srácok, kapjátok fel és hozzátok be. Nehogy meghaljon, mielőtt beszéltem volna vele.
Szólok hátra, miközben kinyitok egy oldalsó ajtót, ami egy nappalinak tűnő helyiségbe vezet. Gyorsan elsötétítem az ablakokat, majd felkapcsolom a villanyt. Eközben a két tiszt reményeim szerint már elhelyezte a szemben álló fotelbe.

Nyugodtam dohányozva nézek ki a sötétítők közül a néptelen utcácskára. Sehol semmi mozgás, az életjel a nullával egyenlő. Egyre jobban utálom ezt a várost. Valószínű, hogy a legtöbb embert elkapták a Bountok, s csak a mogorva férgeket hagyták hátra. Pont, mint ezt a kocsmáros pali. Elővigyázatlanok voltak, amikor azt hitték, hogy semmi terv nélkül majd leromboljuk a várost. Vagy talán okosabbak, mint hittük volna. Azzal, hogy Shoutát harcképtelenné tették, máris lépéselőnybe kerültek. Ez olyan, mint a sakk. Habár mindig is utáltam sakkozni, mert egy unalmas játéknak tartottam. Most mégis olyan érzésem van, mint ha egy játszma résztvevői lennénk. A sötét vezér már lépett, s rögtön megfosztott az egyik futómtól. Ezúttal viszont rajtunk a sor! Nehezebb lesz, mint gondoltam. A lányra is vigyázni kell, különben a küldetés sikertelennek minősül. Remek túszként fog funkcionálni, amikor már minden kötél szakad ellenségeink számára. Bizonyos, hogy először a Nakano csajt kell kiszabadítanunk, és csak utána likvidálni a többi férget.
Míg gondolataimba merültem, addig a cigarettám szépen leégett. Szitkozódva nyomom el a hamutornyot az ablakpárkányba, miközben visszafordulok a szoba belseje felé. Yukezonak sikerült magához térítenie emberünket, de kissé megviselt állapotban van. No, nem mintha előtte egy világszépe lett volna, de most nekem köszönhetően egy szép kis véraláfutás virít a homlokán. Már az is csodaszámba megy, hogy nem halt meg rögtön, amint kinyitottam az ajtót. Az egyik közeli vitrinhez sétálok, azután kiveszek belőle két feles poharat, s visszatérek a „barátocskámhoz”. Szemében egy pillanatra értetlenség csillan, majd maga elé húzza a fotel mellett álló alacsony asztalkát. Eközben én is szerzek magamnak egy ülőalkalmatosságot és letelepedek a férfival szembe. Mindkettőnknek öntök abból a gyilkos szagú löttyből, amit még Tamachi talált nemrég. Leginkább Kensei piájára emlékeztet, de remélem nincs olyan pusztító íze.
- Botor dolog volt, hogy nem akart minket beengedni... - kezdek bele halkan, miközben hátradőlök a saját székemben. Hangom hideg, érzelemmentes, s biztos vagyok benne, hogy jobban megrémiszti, mintha ordítoznék. - Úgy emlékeszem, kilátásba helyeztünk egy beszélgetést.
Félelem. Ez érződik a szobában. Társaim teljesen közönyösen viselkednek, nagyon jól tudják, hogy mi forog most kockán. A csapos felől áramlik, és megfertőzi az elméjét. Egyre idegesebben toporog a székben, majd egy gyors mozdulattal lecsapja az italt. Az alkohol lefolyik az állán, hogy utána újabb foltot hagyjon az atlétán. Apró szemei ide-oda ugrálnak a helyiségben, keresve a menekülési útvonalat. Azonban nem fogja megtalálni. Szavak nélkül, csupán pillantással jeleztem Daikiéknak, hogy zárják el az összes kivezető ajtót. Végül kissé lenyugszik, s morgó hangján megszólal.
- Megígéri, hogy megvédenek? - még mindig érződik rajta a rettegés. Legszívesebben elengedném a picsába, hadd menjen. De nem tehetem... Biztos vagyok benne, hogy amint kilépne az utcára, rögtön megölnék.
- Nos, képességeinkhez mérten mindenképp. - nem ígérek semmit. Tudván, hogy ellenségeink simán elbírnak egy képzett halálistennel, bolond dolog lenne egy ilyen kijelentésbe bocsátkozni. Azonban úgy tűnik, hogy a kocsmáros megelégszik ennyivel is. Lassan kifújja az eddig benntartott levegőt, azután kérés nélkül beszélni kezd.
- A vámpírokról szeretne hallani, igaz? - egy igenlő bólintást kap válaszul, habár a vámpír kifejezés nem épp ide illő - Tudtam én! Maguk mind olyan vámpírölőnek néznek ki, mint amilyeneket a filmekben látni. Bár azok bőrkabátot hordanak. Nah, szóval... Nem is olyan rég történt, hogy egy férfi érkezett a városba. Csuklyás köpeny volt rajta, nem láthattuk az arcát. Bejött az ívóba és a közeli Frost kastély után érdeklődött. Elmondtuk neki, hogy eladó, ha netán megszeretné venni. Ez meg is történt. Néhány nap múlva megérkeztek a társai is. Rossz arcú fickó volt az összes, egyik talán még csak nem is ember! A vezetőjük nevét sikerült megtudnunk. Ebben az időben kezdtek eltűnni a falu lakói. A vérszívót Adle...
A mondatot már nem tudja befejezni, hisz' hirtelen betörik az ablak, s egy nagyobb darab üvegszilánk pont a szívében állapodik meg. Előbb is érzékelnem kellett volna, de ez a hely eltompított. Hollowok vették körül a házat. Alacsony rendűek, ezt már ide érzem. Szitkozódva letörlöm az arcomról a ráfröccsent vér, majd egy lélekhelyettesítő cukrot dobok a számba. Természetesen a gigaiomban is tudnék harcolni, mint Vaizard, de jobbnak látom nem leleplezni magam. Érzem, ahogy kiszakadok a testemből, s immár hófehér haoriban lépek a nyílászáró maradékéhoz.
- Urak... - fordulok hátra társaimhoz - Szabad a tánc!
Azzal előrántom Zanpakutuomat, s kivetem magam az ablakon. A gyengébbek már Reiatsum súlyától megsemmisülnek, viszont akad néhány szívósabb példány is. Elhűlten konstalálom, hogy több százan is lehetnek! Őrült iramban shunpozok közöttük, miközben egyre több fejetlen lidérc jelzi utamat. Csupán fohászkodni tudok, hogy Yukezo és Daiki is túléljék az estét...

Hollowok tucatjai válnak az enyészet részévé, amint találkoznak ezüstszín villogó pengémmel. Kínzó lassúsággal lépdelek az ellenfelek közt, hisz' ha akarnám, sokkal nagyobb sebességre is képes lehetnék. A Shikairól és a Bankairól nem is beszélve. Egyetlen kihívást jelentő lidérc sincs ebben a csürhében. Agyatlan vadállatok, amelyek nem tudják megérteni, hogy ezúttal az áldozat visszaharap. Maszkok törnek, végtagok hullnak a porba. Gyilkos precizitással irtom a népet, miközben gondolataim elkalandoznak. Mozdulataim egyre inkább gépiesek, s már csak reflexből vágom le a felém közelítő dögöket. Szerencsére telihold van, így fél szemmel figyelhetek Daikira és Yukezora is. Az előbbi igen serényen csapkodja maga körül az ellent, míg az utóbbi inkább a gyorsaságát kihasználva likvidálja a lélekzabálókat. Eddig nagyon jól teljesítenek, ezt jelezni is fogom a megfelelő kapitányoknál.
~Szóval valóban Bountok az ellenségeink...~ - gondolom, majd egy újabb csapással két hollowot is a másvilágra küldök. ~Ez majd még problémát jelenthet. Nem volt még dolgom ilyen lényekkel, csak jelentésekben olvastam róluk. Még talán az is lehetséges, hogy egy kapitánnyal is elbírnának. Ha ez valóban így van, akkor sokkal óvatosabban kell viselkednünk. Már így is elveszítettünk egy ember, de többet nem adok!~
Kemény eltökéltséggel villantom a hollowok felé acélkékben játszó íriszeimet. Úgy döntök, hogy ideje egy kis bemutatót tartanom Villám Tamachinek, hogy mit is jelent a száguldás fogalma. Kissé behajlítom a lábaimat, azután egy erőteljes rúgással útnak indítom magam. Mögöttem füstfelhő emelkedik, miközben én már több száz méterrel arrébb vagyok. Egy külső szemlélő csak annyit láthatott a dologból, hogy a csávó hirtelen elteleportált eddigi helyéről. A velem szembe kerülő lidércnek még arra sincs ideje, hogy megrémüljön, hiszen fejetlenül ez eléggé komplikált művelet lenne. Behúzom a kéziféket, s több métert csúszva a levegőben állapodok meg. Úgy tűnik, hogy egyre kevesebb féreg van a közelben. Talán végre sikerült használniuk borsónyi agyukat, és most épp fejvesztve menekülnek, nehogy bekövetkezzen az előbb használt szó a valóságban is.
- Taicho! Itt van a közelben egy Bounto! - hallatszik egy kiáltás a távolban. Fejemet rögtön abba az irányba fordítom, így tökéletesen hallhatom, hogy mit mond a tiszt - Én nem tudom megnézni, mert túl elfoglalt vagyok, de talán a kapitánynak sikerülne megnéznie, hátha valaki menekül... gyorsan!
A fenébe is, igaza van. Egyértelművé válik számomra, hogy eddig valaki a távolból irányította a hollowokat. Szóval valamilyen módon Las Noches urainak is köze van a dologhoz. Talán anarchiát akarnak kirobbantani, s ehhez a bountokat használják fel. Fogamat csikorgatva terjesztem ki érzékeimet, s egy nagyobb lélekenergia keresésébe kezdek. Az apró lidérceket figyelmen kívül hagyom, csupán egy vörösen izzó energiagócra összpontosítok. Szemhéjaim gyorsan felpattannak, s máris az érzékelt reiatsu felé veszem az irányt. Nem is kell sokat mennem, hogy egy eszeveszettül rohanó, köpenyes férfit pillantsak meg az úton. Gyorsan hátra néz, majd felhúzza a ruhadarab ujját. Alkarján vörösen csillanó tetoválás rajzolódik ki, majd az ismeretlen mond valamit, amit nem hallok. Csupán érzékelni tudom, hogy szavai hatására lélekenergiája a kezébe összpontosul, azután egy hatalmas „lézersugárban" közeledik felém. Nincs időm a kitérésre, ezért magam elé kapom katanámat, és reménykedem benne, hogy sikerül azzal kivédenem a lövedéket. A vörös halálsugár a kardom pengéjének csapódik, de nem bír el az én reiatsummal. Hirtelen ezüstösen kék fény villan, aminek hatására új ellenségem támadása ketté válik, s elsuhan mellettem. Azonban a támadás lökéshulláma messzire repít. Elég szerencsétlen módon a csapos házában sikerül landolnom, ami nem bírja ki a megterhelést, s teljes súlyával rám omlik.