HomePortálGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 A Yumi-lak

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
SzerzőÜzenet
Irusi Tedeko
Shinigami
Shinigami
avatar

Hozzászólások száma : 58
Registration date : 2009. Feb. 04.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: -
Hovatartozás:
Lélekenergia:
11000/25000  (11000/25000)

TémanyitásTárgy: Re: A Yumi-lak   Pént. Júl. 31, 2009 10:52 pm

Miután átpasszoltam neki a döntés jogát kikapva a kezemből a csészét a konyhába menekült. Pár perc múlva a konyhából kisebb csörömpölésre lettem figyelmes. Lelki szemeim előtt már láttam, hogy mi történt, de ezúttal szerencsére nem jött be a jóslatom, mivel ép és egészséges volt. Még egy villanykörte is világított a feje felett.
- Bocsánat, hogy eddig maradtam el! Mi lenne, ha mondjuk, csak sétálgatni mennénk ki a városba? Már kezd sötétedni, a belvárosban ilyenkor felgyújtják a fényeket, s arrafelé van egy nagy szökőkút is és padok... talán még ilyenkor nyitva van valami kávézó szerűség, ha esetleg kellene a koffein. – kezdett bele a terve ismertetésével. Én csak hatalmasokat pislogtam az ötletét hallva, hisz hozzá képest ez egy remek ötlet volt.
- Nos, én minden esetre felszaladok a szobámba, hogy átvegyek valami melegebb ruhát, mert kint kissé lehűlt a levegő… Addig meg döntsd el, hogy menjünk sétálni, vagy találjunk ki mást! – mondta, de ekkor már a lépcsőnél járt. Mivel nekem semmi dolgom nem volt, kényelmesen hátra dőltem a kanapén és vártam Kamil-t, de eközben folyamatosan a kardom szellemét keresgéltem, hátha megtalálom.
~ A k*rva életbe, ez tényleg Kamill szobájában tanyázik. – morogtam, de próbáltam nem törődni vele. Már-már sikerült megnyugodnom, mikor Kamill jóvoltából a szívinfarktus környékezett meg.
- ÚRISTEN! IRUSIIIIIIIIIIIII!!!!!!!!!!!! ÁÁÁÁÁÁÁÁ! – ordította a torka szakadtából, ami miatt sikerült lezakóznom a kanapéról. Őrült tempóra kapcsolva rohantam fel az emeletre, majd lihegve berontottam a szobába.
- Mi a ha… hal… ál van? – lihegtem tovább.
- Irusiiiiii! A haverod!!! Nézd, mit csinál?! Úristen neee, inkább ne nééézd! Ááá!!! – természetesen ezekből az értelmes mondatokból nem értettem semmit.
~ Hogy mi? Ne nézzem az Úristent, aki a haverom? – vakartam meg a fejem, miközben még mindig az előző mondat jelentésén tanakodtam, de mikor megláttam Kamill szinte lángoló fejét kezdett világossá válni a dolog, és mikor megláttam Koushou-t Kamill fehérneműivel elkezdtem fulladozni a röhögéstől.
- Nem röhög, együtt érez! – nézett rám Kamill még mindig vörösen, de szúrós szemekkel, mire én egy hatalmasat nyeltem.
- Igen is uram! Akarom mondani hölgyem! – röhögtem tovább.
- Jajj ne állj már ott! Inkább segííííts nekem! – kezdett el nyafogni nekem, mire én sóhajtottam egyet majd mellé térdeltem és próbáltam segíteni neki eltüntetni a szellem nyomait…
- Egyébként szerintem jó ötlet a séta! ^^ - nyögtem ki a pakolás közben.

______________


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kamilia Yumi
Ember
Ember
avatar

Female
Hozzászólások száma : 74
Tartózkodási hely : Karakura Town
Registration date : 2009. Feb. 21.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: Ember, Modell, Aktakukac
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
3000/12000  (3000/12000)

TémanyitásTárgy: Re: A Yumi-lak   Szer. Aug. 05, 2009 1:42 am



A lelki békém szinte oda volt ezekben a percekben. Bár már rá lehetett fogni, hogy megnyugodtam... kissé, de még nem volt az igazi. Tényleg, ha tehettem volna, már rég árkon-bokron túl lennék, egyenesen a világ vége felé.
A földre letérdelve a fejemet fogva pillantottam körül.

~Ilyet... ez a szemmel mindent felforgatott... pontosabban a fehérneműim kilencven százaléka már a padlón tanyázott szanaszét... Hát ez igen korrekt munkát végzett... csak tudnám, hogy a fenébe tudott ilyen halkan rámolni...
Tanakodtam magamban, ahogy egy sóhaj kíséretében nekifogtam a rendrakásnak. E közben már Irusi is helyet foglalt a földön, nem messze mellettem, hogy segítsen nekem. Kínosan vakarásztam egy kezemmel néha néha a fejemet, és csak a szőnyeget mertem koslatni jó darabig. Ahogy már belemerültem a pakolászásba hamarosan megtörték a csendet.
- Egyébként szerintem jó ötlet a séta! ^^
Felpillantottam a kupac felől és egy kis vigyort próbáltam erőltetni az arcomra.
-Igen? Na, ennek nagyon örülök! Azt hiszem, ha ezzel a kis malőrrel végeztünk, akkor...-szakadt a felébe a mondat, ugyanis ahogy Irusi felé néztem, egy csinoska fehérneműmmel szórakozott valamit. Óriási szemekkel, s ismét vörösre váltó arccal téptem ki egy laza mozdulattal a kezéből a holmit, s gyorsan az előttem ékeskedő kupacba elrejtettem. Egy hatalmas lélegzetvétel után folytattam. -...talán indulhatunk is!-fejeztem be végül az egész mondatot, majd teljes kínban gyorsan felpattantam, és szélsebesen igyekeztem belegyömöszölni a szekrényembe a ruhadarabokat. Mikor sikeredett a hadművelet egy hosszút sóhajtva, a megkönnyebbülésemet jelezve visszafordultam Irusihoz.
-Na, készen vagyunk! -vettem fel az ágyról a kikészített pulcsim és igyekeztem kitolni a szobából.-Indulhatunk, ugye?-csuktam be magam után a szobám ajtaját.
~Azt hiszem, ideje egy zárt venni az ajtómra, s így elkerülhetném a következő ilyen tök kínos esetet! Bár, lehet ez is olyan szellem, ami képes mindenhova bejutni... Jajj mami,. sehol sem vagyok biztonságban!

______________

Képzettségek:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Daemon Nagai
Ember
Ember
avatar

Male
Leo Buffalo
Hozzászólások száma : 224
Age : 32
Tartózkodási hely : Filmstúdió, Dojo, klubok, hotelek, otthon, macskalakban
Registration date : 2009. Feb. 16.
Hírnév : 16

Karakterinformáció
Rang: színész/idol
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
17000/26000  (17000/26000)

TémanyitásTárgy: Re: A Yumi-lak   Szer. Feb. 29, 2012 10:17 pm

Előzmények...

Jótékonykodás és csillogás ~ Kössük össze a kellemest a hasznossal! ~

Út közben nem volt túl sok mondanivalója, lévén azzal kötötte le magát, hogy ne fagyjon meg. Igen, a kabátját megint luxus volt magával hoznia, így egy szál ingben és zakóban meglehetősen nem érezte jól magát. Fenének ennyire fázós… és most még inni sem ivott, hogy legalább egy kicsit átverje a hőérzetét. Ez annyira lefoglalta, hogy igazából azt se figyelte, hogy merre mennek. Csak találjon vissza a kocsihoz! Még szerencse, hogy kéznél van a mobil internet… nem tudja, mit kezdene nélküle. Épp azért mert annyira elbambult, azt se tudta mennyi ideje sétálnak már, mikor szöszi virágszál megszólalt mellette. De mindezt Daemon számára annyira hirtelen, hogy majdnem felbukott a járdaszegélyben, hát még akkor mikor fel is fogta mit kérdeznek tőle.
- Ez valami átok? –nyúzta végig az egyik zsebéből kihúzott tenyerével egy facepalm után. Nem hiszi el, hogy a macskák mindenhol üldözik. Kezdi azt hinni, hogy a karma szórakozik vele… csak tudná, hogy miért ilyen módszert választ erre. Perverz egy ízlése van, ha ebben leli örömét. Nagyot sóhajtva könyvelte el, hogy valószínűleg ezek a „véletlenek” addig nem hagyják békén, míg el nem patkol.
- Hogy milyen viszonyban? Van egy puccossegű egerész lakótársam, de lassan kezdem azt érezni, hogy ez a faj lesz az életem bonyolítója. –dugta vissza zsebre a kezét. Nem óhajtotta bővebben kifejteni. Így is többet mondott, mint szeretett volna. Inkább afelől akart még érdeklődni, hogy milyen messze van még az úticéljuk, mert kezdte nyűgössé tenni a hidegben gyaloglás. Mielőtt azonban még feltehette volna a kérdést, Kamill megálljt intett, hogy megérkeztek. Daemon nagyot pislogva pillantott fel az elég méretes villára, ami előtt lefékeztek. Nem aprózza el a lányzó… Jóh, tény, hogy ő se egy garzonban lakik, de ez még Ciculi házán is túltesz… már amennyire emlékszik rá a másnapos vergődéseiből. Ehhez már csak az hiányozna, hogy egyedül lakjon itt. Ez valami íratlan szabály, hogy azok az emberek élnek a legnagyobb házban, akik egyedül burzsujkodnak benne? Tudja, hogy ez rá is tökéletesen igaz, de rázta meg különösebben, hogy sztereotipizálható.
Legnagyobb meglepetésére azonban nem búcsúzkodni kezdtek tőle, hanem beinvitálták. Jól hallotta? Néha elfelejti, hogy a feromonja áldásos hatással van az emberekre, így eléggé meg tudja lepni egy-egy kedvesebbnek szánt akció azok után, hogy csak önmagát hozza. Valószínűleg ha nem lenne ez az adottsága, már szóba sem állna vele senki. Legalábbis azt hiszi még nem találkozott olyan emberrel, akin ne érezte volna, hogy „önszántából” közeledik felé. De hát ez van, eddig is együtt élt vele, és ez ezután sem fog változni. Elég sok jótékony mellékhatása van ahhoz, hogy ne akarjon megszabadulni tőle. Viszont nem ácsoroghatott tovább ezeken merengve, mert a már talán nevezheti vendéglátójának hölgyike a válaszára várt.
- Odanézzenek csak, ezt előbb is mondhattad volna. –hümmögött egy sort, mert ez igencsak megfontolandó ajánlat volt. Őszintén szólva, egy ekkora rezidenciából ki is nézte volna, hogy egy egész királyi családot elszállásol. Amint bólintva hangot adott szándékának, és betessékelték, nemhogy megingott, de inkább mégjobban meggyőződött az előző megjegyzéseiben.
- Csak azt ne mondd, hogy te is egyedül laksz egy ekkora helyen… olyan, mint egy múzeum! –nézegetett körbe, mert ha ciki, ha nem, tényleg rácsodálkozott a házra. Aztán hirtelen eszébe jutottak a nemrégiben emlegetett „lakótársak”. Csak azt felejtette el megkérdezni, hogy mennyien vannak. Reméli, hogy nem egy egész falka bolhazsák tűnik majd fel, hogy körbehízelegje. Mert ebben az esetben sajnos, az állatokra is hatással van a fermonja, így nem találkozott még olyan házi jószággal, ami ne hagyta volna faképnél a gazdáját, ha ő feltűnt a színen. Továbbra sem volt különösebb baja az állatokkal, csak a túlzott ragaszkodással! Pont ezt kerüli az emberekben is… úgy érzi, gúzsba köti, ha valaki túlságosan is gondoskodni akar róla.
- Nyugtass meg, hogy nincs olyan sok macskád. –dobta le magát a kanapéra abban a valószínűleg nappali helyiségben ahova bevezették. Annyira puccos ez a ház, hogy még egy sima előszoba is valami méltóságteljes helyiségnek tűnt benne, így Daemon abszolút nem tudta megítélni, hogy vajon hol lehet.


______________

~ Premium corner, super limited performance ~
BL content:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kamilia Yumi
Ember
Ember
avatar

Female
Hozzászólások száma : 74
Tartózkodási hely : Karakura Town
Registration date : 2009. Feb. 21.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: Ember, Modell, Aktakukac
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
3000/12000  (3000/12000)

TémanyitásTárgy: Re: A Yumi-lak   Hétf. Márc. 05, 2012 3:18 am

Jótékonykodás és csillogás ~ Kössük össze a kellemest a hasznossal! ~


Úgy tűnt rendesen beletrafáltam a dolgokba, mondjuk az lett volna számomra a furcsa, ha nem szeretné a macskákat. Köztudott, hogy a japánok élnek-halnak a macskákért. Aki pedig nem, az következő életében tuti, hogy egér lesz...
Tudtam, hogy ezt az ajánlatot nem fogja visszautasítani! Hülye is lett volna, ha csak hátat fordít és legyint egyet. Még nem is tudja, miféle különlegességekkel tudok majd neki szolgálni. Igazából nem vagyok túl nagy borguru, de egy finom ételhez mindig szívesen elfogyasztok egy, vagy két pohárkányit. Annyira túlzásba sem viszem, bár sok-sok női lapban találkoztam azzal, hogy bort inni igenis egészséges. Nem tapasztaltam túl sok jótékony hatását, maximum azt, mikor többet ittam a kelleténél. Mentségemre szóljon, nem önszántamból! Barátnői elnyomás, így bizony. Pontosabban munkatársi... azokat a lányokat nem nevezném túlságosan barátoknak. A modellek viszonya sosem volt a legkiegyensúlyozottabb. Vagyis amennyit én érzékeltem az egészből, ők is csak addig vannak jóban az emberekkel, míg nagyon muszáj. Főleg, ha más modellekről volt szó. A konkurencia, és a rivalizálás örökös széthúzója egy csapatnak. Ahhoz képest én elég jól kezeltem a konfliktusokat. Viszont ha nem volt hozzá semmi lelki erőm, csak megvontam a vállamat és elsétáltam a legközelebbi kávéautomatához. Fölösleges vitákba nem volt kedvem kényszerülni, ezért sosem volt alkalmam egyik véglethez sem csapódni. Olyan kis magamnak valónak érzem magamat a mai napig, de hidegen hagy.
Átszelve az elülső udvart a mozgásérzékelős lámpa felgyulladt, így könnyedén betaláltam a kulcslyukon. Miután végre bejutottunk, sietős kopogással indultam előre, hogy elvezessem Daemon-t az egyik nappaliba. Csak zavart mosollyal hallgattam végig a kérdést, és megannyi kellemetlen emléket hozott felszínre. Túl fájó volt, hogy csak úgy beszéljek róla. De úgy tűnik ez a nap erről szólt; minden régi seb ismét megfájdult.
- El kell hogy keserítselek, egyik családtagom sem él már. Csak az inas, a szakács és a takarítónő lakik a felső szinten, de ők már biztosan alszanak.
Mondtam magam elé, miközben gyorsan rápillantottam karórámra. Késő éjszaka volt, de egyáltalán nem éreztem magamat álmosnak. Miután pedig beértünk a nappaliba, megkínáltam a férfit hellyel, addig pedig gyors mozdulatokkal próbáltam felpiszkálni a parazsat a kandallóban. Nem ártott volna felhozni a pincéből egy pár hasábot, de nem gondoltam volna, hogy ilyen fagyos éjszakánk lesz.
- Üm, egyébként három macskám van. A legkisebb 2 hónapja született, a testvéreit azonban elajándékoztam. Így is néha bőven sok belőlük.
Mosolyodtam el, ahogy leguggoltam, és a piszkavassal megigazítottam a tüzet.
- Mindjárt melegebb lesz, de ha nagyon fáznál, ott van egy pokróc, abba belebugyolálhatod magadat. Hozzak esetleg valamit enni, inni? Ha nem haragszol kiszaladok a konyhába és magamnak főzök egy forró teát, mert iszonyatosan szétfagytam.
Tettem vissza eredeti helyére a vasat, aztán összedörzsölgetve a tenyereimet meg is indultam a konyha irányába. Kicsit el kellett vonulnom, mert úgy éreztem elbőgném magamat, ha még egy percet a férfi társaságában kéne töltenem. Nem pont az ő hibájából adódott, hogy rosszabbra fordult a hangulatom, csupán hülyén jött ki ez az egész. Talán túl érzékeny vagyok, és képtelen lennék őszintén szembenézni a történtekkel. Bármennyi erőt fektetek bele a kutatásba, csak egy helyben toporgok. Pedig ezért tanultam annyit. Minden egyes tettem arra irányult, hogy egy nap rájöjjek arra, mi történt azon a napon. Ugyan nem akarom feladni eddigi munkámat, de néha tényleg azon gondolkodom, hogy minden hiábavaló. Az ilyen gondolatok miatt szoktam dühbe gurulni. Nem is akartam a mai est folyamán többet foglalkozni a dologgal, ezért a kis kitérő újult erővel töltött fel. A biztonság kedvéért azért összeszedtem egy tálcára néhány aprósüteményt, és lefőztem annyi teát, hogy mind a ketten bőségesen túlteljünk vele. Egyensúlyozva az ezüst tálcával robogtam vissza a férfihoz, majd óvatosan letettem a csészékkel megpakolt tálcát a dohányzóasztalra.
- Jut eszembe, dohányzol? Hozzak esetleg egy hamutálat?
Fordultam vissza hozzá a kérdés erejéig, majd aztán arra a gondolatra jutottam, hogy talán egyszerűbb lenne közlekednem, ha mondjuk megszabadulnék a magassarkúmtól. Éppen ezért oldalra léptem és gyorsan le is rúgtam magamról, minek után elégedett sóhajt ejtettem. Remek érzéssel töltött el, hogy harisnyás talpam alatt a hideg kő tapintását érezhettem. Lassan már a vér is kezdett visszaáramlani lábaimba. Kissé túlpörögtem, nem tudnám megmondani miért. Sanda gyanúm azonban azt sugallta, hogy örültem Daemon jelenlétének. Általában akkor teszek-veszek ennyit, mikor valami jó dolog történik velem. Még ha nem is tudom kiszámítani a ficsúr reakcióit, annak ellenére élvezem a társaságát. Már el is felejtettem, hogy pontosan miért is hívtam be magamhoz, így nem zavartatva magamat lehuppantam a kanapé mellett lévő fotelba, és lábaimat felpakoltam. Hogy véletlenül se érezzem magamat kínos helyzetben szoknyás lábaimra terítettem egy másik pokrócot és kezeimbe véve a csészét szürcsölgetni kezdtem a forró teát.
- Sokat szoktál este kimaradozni? A cicádon kívül senki nem vár haza?
Pillantottam fel a csészémről, és reménykedtem abban, hogy nem tapintok érzékeny pontra. Én speciel nem szerettem a családomról beszélni. Nem is tudtam volna sokat, csak halvány emlékeim voltak róluk. Mára már csak a megmaradt fényképek beszéltek róluk. Ekkor hirtelen eszembe jutott pontos úti célunk, amire feljajdultam.
- Ajh, el is felejtettem, lemenjünk akkor a pincébe, vagy nagyon sietsz, vagy mit tervezel? Ne haragudj, kissé zavartan viselkedem...
Pirultam bele fülig mondandómba, és igyekeztem elbújni a teám mögött, ami tudtam hogy kivitelezhetetlen, de megpróbáltam a lehetetlent.

______________

Képzettségek:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Daemon Nagai
Ember
Ember
avatar

Male
Leo Buffalo
Hozzászólások száma : 224
Age : 32
Tartózkodási hely : Filmstúdió, Dojo, klubok, hotelek, otthon, macskalakban
Registration date : 2009. Feb. 16.
Hírnév : 16

Karakterinformáció
Rang: színész/idol
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
17000/26000  (17000/26000)

TémanyitásTárgy: Re: A Yumi-lak   Vas. Márc. 25, 2012 2:01 am

Jótékonykodás és csillogás ~ Kössük össze a kellemest a hasznossal! ~

A család témával kicsit olyan vizeket bolygatott meg, amiket nem akart. De végülis ő nem ezt kérdezte meg, a másik fél volt túlságosan is közlékeny. Mindenesetre elég fura dolog lehet egy csapat szolgával együtt élni… ő inkább lakna egyedül. Mondjuk, nem mintha nem azt tenné.. de pont ezért vállalja inkább a melót, hogy most, főz, takarít magára, minthogy idegeneket engedjen maga köré. Azt viszont még mindig nem bírta felfogni, hogy hogy bírnak emberek ekkora házakban lakni. Dettó mint cicafiú, aki akkora házban lézeng egyedül, hogy a sajátja másfélszer vagy talán kétszer beleférne. Erről meg ne is beszéljünk. Persze szép volt meg minden, Daemon bírja ezt a stílust, de ettől függetlenül magától a háztól a hideg rázza ki. És nem azért mert fázik, mint ahogy erre hamarosan rá is kérdeztek.
- Nem kell kösz… -rázta meg a fejét a tea kínálásra is. Ettől függetlenül házigazdája eltűnt a konyhában és kicsit magára hagyta vendégét, aki idegesen dobolva a kanapé háttámláján érezte magát egyre vacakabbul a múzeumban. Kajak olyan tévképzetei kezdtek támadni, hogy mindjárt jön valami turistacsoport, és vakut villogtatva sütik ki a szemét miközben az idegenvezető magyaráz nekik. Abszolút nem tartotta elképzelhetetlennek. Azt kell mondja megkönnyebbült, mikor a lány visszatért a konyhából, hogy lepakolja a teáscsészéket.
- Ha bagós lennék, szerinted kibírtam volna idáig, hogy egész este ne gyújtsak rá?... –morogta. Mindig képes volt megsértődni, ha dohányosnak nézték, vagy netán cigarettával kínálták. Tesz rá, hogy udvariasság, meg jófejség, őt csak ne akarják azzal a szarral traktálni. Erre a dologra a többi nyűgjénél jobban rigolyás volt. Elpuffogva magának egy sort ezen kapta fel mégis az egyik csészét a tálcáról, hogy ha netán leégeti a nyelvét, csendben marad. Nem volt kedve hisztizni, szórakozni akart… csak azt nem tudja miért fogadta el egyáltalán a meghívást. Ha egész éjszaka beszélgetni szeretnének vele, akkor marha rossz partnert választottak hozzá. Nem érti, ez miért nem vált világossá az este folyamán. Mára is azt tervezte, hogy hotelben fog éjszakázni. Hirtelen arra kapta fel a fejét, mintha olvastak volna a gondolataiban, mert Kamill pont ez iránt a téma iránt érdeklődött.
- Jah megesik… ha meg arra akarsz kilyukadni van-e barátnőm, csak gondolkodj egy kicsit, hogy most mit csinálok. –tette hozzá érdektelen arckifejezéssel. Az meg elég cinkes lenne, ha ilyen háttérrel még mindig a családjánál lakna. Szereti őket, de nem hiszi, hogy élvezne otthon lakni. Részéről ennyivel le volt zárva a téma, mert gyűlölt fecsegni. Nem szerette már csak azért sem, mert sokan arra játszanak, hogy bájos csevejnek álcázva szednek ki belőle olyan dolgokat, amiket aztán felhasználhatnak ellene. Nem tehet róla, szörnyen bizalmatlan az emberekkel, és az évek megtanították arra, hogy legyen elővigyázatos, és mindig figyeljen arra, mennyi mond el. Na meg arra, hogy próbálja kiszúrni, mire akarják rávezetni. Lehet néhányszor mellétrafál a következtetéseivel, de legalább azt nyilvánvalóvá teszi, hogy ne is próbálkozzanak ha ilyesmit fontolgatnának.
Érzései szerint ezzel a következtetésével valamit világossá tett a lány számára, ami eddig nem esett le neki, mert a következő mondatába olyan szégyenlősen vágott bele, amilyennek Daemon még nem látta. Mégsem olyan kemény csajszi, mint amilyennek mutatni akarta magát? Nem lenne meglepő, nem kell neki bemutatni, milyen mikor nagyon jól tudod, hogy nem az vagy amit a külvilágnak mutatsz. Nagyot sóhajtva pakolta vissza a csészét a tálcára, igaz nem sokat ivott belőle, mert valahogy nem igazán az a teás fajta. Esetleg ha egy kis rum lenne benne, vagy valami… Általában csak akkor teázik, ha beteg, vagy elfogyott otthon a kávé. Egyik sem tölti el jó érzésekkel, így persze, hogy ez rányomja a bélyegét a teázás, mint szokás megítélésére is.
- Hadd lám azt a gyűjteményt, ha már ennyire ajánlgatod! –csapott a combjára, hogy nyomatékosítsa szándékát, miszerint alkoholt, vagy pedig szabad utat kifelé. Körülbelül tényleg csak ennyin múlt, hogy nem a bejárati ajtó felé vette az irány, és intett búcsút a szíves vendéglátásnak, amiből köszöni ennyi elég volt. Egy halovány pillanatra azért átfutott az agyán, hogy mi van, ha most azért viszik le a pincébe, hogy ott megkínozzák valami rejtett katakombarendszerben. Nem viccel, tényleg kinézné ebből a kastélyból hogy komplett várbörtön van alatta! De nagy megkönnyebbülésére tényleg egy borospincébe vezették, ahol egy elégedett hümmentéssel nézett végig a méretes kínálaton.
- Wow, nem semmi… ezt mióta gyűjtöd? –lépett közelebb az egyik polchoz, hogy megnézhesse a címkét. Tényleg nem mai darabok. Még a kedve is megjavult kicsit, mikor a kezébe nyomtak egy pohárral. Viszont a dolog egyetlen hátulütője, hogy ha alkoholt kap, akkor még kevésbé tudja magában tartani a véleményét, mint egyébként. És mivel a meghívás apropóját már elsütötték, és a férfi csak ezért fogadta az invitálást, megérett benne a késztetés, hogy tisztázza a továbbiakat. Néhány pohárka után megköszörülve a torkát hajolt közelebb Kamillhoz, épp csak pár centire megállva a fülétől.
- Tisztázzuk virágszál… akarsz is tőlem valamit, vagy mehetek? Gondolom lejött, hogy nem olyan vagyok, akivel éjszakákat lehet átbeszélgetni… -adott egy finom csókot a füle tövére, és várta a reakciót. Ha pofont kap, akkor világos, hogy eljött a könnyes búcsú ideje, ha pedig nem, akkor netán még inkább Daemon kedvére valóvá válhat ez az este.


______________

~ Premium corner, super limited performance ~
BL content:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kamilia Yumi
Ember
Ember
avatar

Female
Hozzászólások száma : 74
Tartózkodási hely : Karakura Town
Registration date : 2009. Feb. 21.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: Ember, Modell, Aktakukac
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
3000/12000  (3000/12000)

TémanyitásTárgy: Re: A Yumi-lak   Hétf. Márc. 26, 2012 10:45 pm

Jótékonykodás és csillogás ~ Kössük össze a kellemest a hasznossal! ~

Örömteli vigyorral pattantam fel ülőhelyemről, majd gyorsan le is pakoltam kezem ügyéből a csészét az asztalra. Utat mutatva indultam meg, oldalamon Daemon-nal meg sem állva a hatalmas fa ajtóig. Akármennyire is viccesnek tűnhet, szerettem ezt az ajtót; gyönyörű kovácsoltvas indák vonultak végig rajta, a faléceken pedig sorminták voltak kifaragva. Időnként eltudtam tűnődni rajta, milyen pazarul helyre lett állítva a kóceráj. Sok apró zegzuga felsejtette bennem gyerekkorom felhőtlen napjait, és ettől mindig boldogabb lettem egy kicsit. Nem tudnám elképzelni magamat egy modern házban. Lehet tényleg számít valamennyit a vérvonal, illetve az, hogy milyen neveltetésben részesül az ember. Én ehhez voltam hozzászokva, és ezt szerettem. Nem is tervezem, hogy elköltözzek innen. Ha egyszer, mikor már nem kellek modellnek, és esetleg csak annyi munkám adódna, hogy az életemről írjak könyvet, akkor ebben a házban szeretnék családot alapítani. Mókás, de mindig is vágytam egy családra. Apró gyerkőcökre, szerető férjre, túlbuzgó nagybácsira, vagy épp mogorva anyósra. Másnak annyira egyértelmű, nekem pedig felfoghatatlan. Olyan, mintha egy meséskönyvet vennék a kezembe. Tökéletes család nem létezik, mindenhol akadnak konfliktusok, de... bárcsak átélhetném! Hiányzik az elmúlt húszon év, amit család nélkül töltöttem. Pótolni akarom, bár pótolhatatlan az elmúlt évek emlékei, de talán majd idővel. Mikor eljön az ideje, hogy gyerekeim és férjem legyen...
Egy pillanatra elmélázva az ajtó előtt elfordítottam a zárban a kulcsot, ami már évek óta benne lapult. Nem is tudom ki lehet-e belőle venni. Mintha ez már úgy oda lett volna teremtve. Szerintem összeette a rozsda a belsejét, így meg sem próbálkoztam vele, hogy kivegyem. Ettől a percig még eszembe sem jutott, hogy esetleg zsebre dugjam a kulcsát, és magam mellett őrizgessem. Minek? Nem mintha megrázna, ha valaki dézsmálna egy keveset a pincében. Úgysem jutna túl messzire, hiszen négykézláb feljutni a lépcsőn biztos macera lenne. A nyikorgó ajtó lassan és halkan csapódott neki a falnak, én pedig papucsos lábbal lépkedtem lefelé, hogy minél előbb fényt tudjak kapcsolni a pince aljában. Hosszú folyosó húzódott a villa alatt, elnyúlva egészen a csatornákig. Olyan hatalmas méretekkel bírt, hogy simán eltudnám képzelni még nagyon de nagyon régen akár börtöncellákat is rejthetett magában. Viszont az újjáépítés során csak a főfolyosót hagyták meg, és a belőle jövő borospincét. A többit pedig nemes egyszerűséggel befalazták. Ezzel is csak megkönnyítették a dolgaimat. Amilyen szerencsés természetű vagyok, addig addig bolyongnék a folyosórendszerben, míg teljesen elvesznék benne. Egy szál gyertyával a kezemben pedig nem biztos, hogy sokáig húznám. Bár ha azt veszem sikerülne megidézni egy youkai-t, talán utat mutatna a kijárathoz.
Ahogy megtaláltam a villanykapcsolót, körbemutattam a termen, hogy nyugodtan szét lehet nézni. Végre valami, amit Daemon is értékel. Hiába is tagadnám, hogy jól esett az 'elismerés', ez arcomon is egyértelműen látszott. Mosolyogva pillantottam én is körbe a pincében, ahol annyi ital várt felbontásra, hogy hasra ütve sem tudtam volna megsaccolni a számukat. Az egyik közeli polchoz léptem, ahol vörösborok voltak szépen rendszerezve; azok kerültek legalulra, amelyek a legfiatalabbak voltak. Még lábujjhegyen könnyedén elértem a legfelső polcot, ahol olyan ősrégi darabok is díszelegtek, amikben nem voltam túl biztos, hogy nem romlottak-e meg. Nem vagyok túl nagy borguru, de egyet s mást azért tudtam róluk.
- Azok ott fönt mind hagyatékok. Ha a dugó nem szikkadt meg, akkor még ihatóak, ha különlegességre vágysz. A számuk akkor kezdett el gyarapodni, mikor elkezdtem modellkedni. Úgy 3-4 évvel ezelőtt.
Mutattam ide-oda mutatóujjam segítségével. Nem is tudtam igazándiból, mennyire lenne illendő fecsegni az italokról. Szívem szerint minden ismeretemet elkezdeném regélni Daemon-nak, hátha ettől jobb kedvre derül. Bár gondoltam azt még jobban díjazná, ha egy palackot végre fel is bontanánk. Véletlenszerűen böktem rá az egyik állványra, olyan középtájt. Egy francia Chateau Puygueraud akadt a kezembe, még 2005-ből. Nem a legrégebbi bor, de biztosan megérett az íze ahhoz, hogy felbontsuk. Miután pedig belekerültek a kristálypoharak belsejébe az italok, onnantól nem volt nehéz tovább válogatni. A harmadik üveg kinyitását már Daemon-ra bíztam, mert arcom már teljesen kipirult, ami biztos nem a pára miatt volt. Ráadásul egyre többször nevettem kisebb megjegyzésein, amit ugyan nem tudtam hova tenni, de tetszett.
- És azt tudtad... -mukkantam hirtelen, miközben nekitámaszkodva a pince közepén lévő asztalnak simítottam végig ujjamat a félig telt poháron - ...hogy a parafa dugós pezsgőket a borokkal ellentétben mindig állítva kell tárolni, mert különben a szénsav nemkívánatos ízeket old ki a parafából? - mutattam el egészen a terem másik szögletébe, ahol a hűvösebb, párátigénylő italok álltak. Ha igényli, akár azt is bonthatunk, bár részemről kezdett elégnek lenni a bor is. Nem akartam teljesen lerészegedni, így is kezdett velem forogni a világ. Amikor pedig félre toltam a poharamat az asztalon, hirtelen fel sem fogtam Daemon kérdését.
Csak a közelembe hajolt, és a fülembe suttogott. Olyan közelinek éreztem, hogy összerezzentem. Megéreztem illatát, ami annyira kellemes volt, hogy egyből lázba hozott. Talán jobban is kipiroslottam, mint eddig. Az óvatos csóktól pedig szimplán beleborsódzott a hátam. Jó érzéssel töltött el, amitől mosoly ült ki arcomra. Mennyire együgyű.
- Talán jobb is, hogy nem locsogunk tovább... azt hiszed csak azért hívtalak be, hogy leitassalak?
Kérdésre kérdéssel feleltem. Kaján vigyor jelent meg arcomon, ahogy szép óvatosan Daemon-nal szembe léptem. Óvatos mozdulattal vezettem végig ujjaimat karján, a válláig, majd nemes egyszerűséggel átcsúsztattam ingének gallérjához. A csókja annyira megbabonázott, hogy ha akart volna sem hagytam volna, hogy szó nélkül lelépjen. Ennél már én is többet akartam.
- A bor arra való, hogy megalapozzuk a hangulatot, nem igaz?
Simogattam továbbra a gallér selymes anyagát, melyet lassú, szinte nem érezhető erővel húztam egyre közelebb magamhoz.

______________

Képzettségek:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: A Yumi-lak   

Vissza az elejére Go down
 

A Yumi-lak

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-=Bleach Szerepjáték=- :: Emberek Világa :: Karakura Town :: Lakások, házak-