[img]]http://kepfeltoltes.hu/view/081215/SchroderHouse05_www.kepfeltoltes.hu_.jpg][img]

Itt él Tomoyuki Shiratori, egy viszonylag jól kinéző házban.

Lassan lépdelve hagytam el a hálószobámat, majd a lépcsőn keresztül a konyha felé ballagtam.
A konyhában a már megszokott kávém várt, és az újságom, hozzá is láttam a böngészéséhez.
-Hehe...emberek szánalmas nép(nem azokra értem akik játszanak) csak teszik a dolgukat és észre sem veszik mi folyik körülöttük...-Gondoltam magamban, majd nyeltem egy kicsit a kávémból.
A shinigamik, és a hollowok harcát nézem már ősidő óta, de úgy látom semmit sem változott, ugyanaz megy még mindig évszázadokon keresztül...-Elmélkedtem.
Majd felvettem a zakómat és a nadrágomat, majd kiültem az erkélyre, de nem volt jelentősége. Inkább azért tettem, hogy nézzem az emberek mit sem érő világát...

Befejeztem az újság olvasását letettem az asztalra, majd tovább néztem a nyüzsgő várost, amint az emberek sietnek a munkájukba, és egymássak vitázva az utcán lökdösődnek.
~Furcsa ez a mai nap, mintha teljesen más lenne, valami történni fog....Gondolkoztam el magamban,
majd a távoli házakra pillantottam.
Eszembe jutott régi mesterem és a tanításai, szerencsére nem rég gyakoroltam, a bábommal.
Ez a mai nap furcsa volt számomra, hisz nem olyan volt a mint a többi, egy kicsit más.
Felugrottam a háztetőre és onnan néztem az eget, mintha várnék valakire, de azt nem tudtam, hogy kire.

Ekkor egy villanás szerűen előtűntem a levegőből.
~ Hm... Szóval egy Bounto. Erre nem számítottam. Főleg ezen a helyen nem.~ gondoltam magamban, ezt köetően megszólaltam, kb.: 10 méterre a férfitől:
- Üdvözletem! Bounto. Yoshizawa Kodama vagyok a 8. Espada.~
Eztán láttam, hogy a férfi nem nagyon szeretne hozzám szólni, talán még ő is felmért engem. Eztán én is elemeztem.
~ Ez a férfi tényleg erős lehet. Szerencsémre kicsivel alacsonyabb a lélekenergiája, mint az enyém. Mondjuk ez nem azt jelenti, hogy nem tudna legyőzni engem. Talán nem is akar harcolni. Mindegy... Hamarosan kiderül.~ mondtam magamban. A város nem volt most csöndes. Rengeteg ember járkált az utcákon, és én közben rájuk is koncentráltam. Még Sierra lélekenegiáját is éreztem a közelben. Vártam mit mond a férfi.

Néztem az espadát, de az arckifejezésem és a testem mozdulatlan volt.
~Erős, nagyon erős...valószínűleg ha harcolnánk legyőzne...de egy ötletem mégiscsak van...-Gondoltam magamban, majd tovább néztem az espádát.
Majd máris mögötte teremtem kb 10 méterre a levegőben a Rai odori(villám tánc)-al.
-A nevem Tomoyuki Shiratori...bounto.-Mondtam a relytélyes idegennek és vettem egy nagy levegőt.
-Minek köszönhetem a látogatást...vagy esetleg meginna egy kávét?-Kérdeztem az espádától.
Vártam a válaszát...

A Rai odori nagyon gyors technika, és valószínűleg van olyan gyors, mint a Sonido. Lassan megfordultam, aztán így szóltam:
- Köszönöm a meghívást. Nagyon jól esne, sőt normális esetben boldogan elfogadnám, ám most nem lehet.
Ezt követően egy nagyot sóhajtottam.
- El is magyarázom miért. Nincs nagy oka, valószínűleg ostobaságnak is fogja találni. Na akkor kezdem. Mivel gondolom maga is megérezte érkezésünket, ezért nem engedhetem, hogy bárkinek is el tudja ezt mondani. Nem tartom kizártnak, a kapcsolatát az ellenségünkkel. Gondolok ezzel a Shinigamikra, vagy Quincykre. Tudom a Bountok senkivel nincsenek jóban, azért lehetnek kivételek. Én már csak tudom...- mondtam, és arra gondoltam, én is kivétel vagyok egy szinten az Espadából. Nem igazán olyan a hozzáállásom, mint a többi testvéremnek. Tovább figyeltem az embereket, a fák susogását, a lágy szellő érintését, a madarak csicsergését. Minden pillanatát ki akartam élvezni, hogy újra a Földön vagyok. Szeretem ezt a helyet, mert mindig is úgy éreztem, idekötődöm igazán, s nem Hueco Mundoba.
- Nem szeretnék harcolni magával, ugyanis nem vagyok egy nagy harc imádó tipus. Ám sajnos, most nincs más választásunk.- közöltem a Bountoval.

-Megindító hallani ezt egy espadátától...mintha egy érzésekkel teli lénnyel beszélnék, de tudom, hogy az espádák nem éppen az érzésekről híresek.-Mondtam az espádának és tovább beszéltem.
-Nem gond a kávé, már úgyis kihűlt...-Mosolyodtam el, mintha ezeréves barátom lenne az espada.
Ezután a rai odori(villámtánc)-val hirtelen az erkélyen találtam magam és leültem a székbe.
-Még, hogy harc...én már 525 éves vagyok, de még olyan embert nem láttam aki, csak viccből harcolna. Mindenkinek megvan a maga célja és a végzete nemde?...-Kérdeztem az espádától és a szemébe néztem.
Majd vártam a válaszát.

Furcsának találtam, amit a Bounto mondott, mintha csak egy állatnak nézné a hollowokat.
- Érzelmek? Méghogy, mintha egy érzéssel teli lénnyel bezélne? Kérem ne ítéljen meg valakit, attól, hogy micsoda, vagy hová tartozik. Valóban az Espadak elég érzelmmentes népség. De ez nem azt jelenti...- kezdtem bele a mondandómba, aztán rájöttem, nem kell az orrára kötnöm, amit gondolok. Lassan elkezdtem aláerszkedni Shiratori felé, és a párkányán lévő korlátra álltam.
- Nem úntatom a mondanivalómmal.- szóltam, s tovább hallgattam.
- Azzal kapcsolatban, mit a harcról mondott. Hát én már találkoztam sokféle személyiséggel. Tudom milyen az, mikor valaki viccből harcol, mert szórakoztatónak találja, hogy ellenfele sokkal gyengébb nála. Elvetem az ilyen gondolkodást. Higgye el nekem Tomoyuki Shiratori vannak, kik csak szórakozás miatt ontják a vért.- jelentettem ki, aztán besétálltam a Bounto házába. Engedélye nélkül járkáltam, fel, s le.
- Remélem nem bánja, ha egy kicsit körülnézek.
A ház nagyon tetszett kívülről, belülről.
- Hm... Gratulálok! Pofás kis lakály. Tetszik benne, hogy modern stílusú, ám nagyon hangulatos.- miután körülnéztem, a Bounto elé álltam.
- Ha harcolunk menjünk egy elhagyatott helyre! Ok nélkül senki ne sérüljön meg!- adtam az ötletet, és rögtön a levegőben teremtem a Sonido segítségével.

-Szóval mégis csak vannak érzései Yoshizawa Kodama...-Mondtam
az espádának.
-De tudja akinek a népét a shinigamik lemészárolják...de miről is besszélek...
hisz nagyon jól tudja, hogy miről beszélek.-Mondtam, miközben a kezemet az
öklömbe szorítottam és a tekintetem ilyesztővé vállt.
-Akkor gyerünk, nehogy valaki megsérüljön...és köszönöm saját magam terveztem a házat.-Mondtam.
Majd mind a ketten eltüntünk a villámtáncal...

Így tehát hazatértem Las Nochesből és a kapun keressztül bementem a házba.
-Végre itthon azért kelett már egy kis pihenés...-Mondtam magamban, majd
benyitottam az ajtón. Jó érzés volt hazatérni és máris az erkélyre mentem ki.
A nap sütött a gyerekek játszottak, és a felnőttek siettek a munkályukba, egyszóval
egy átlagos nap volt, de nekem ez a pillanat nagyon jól esett.
-Várom már a küldetést...még egy kicsit izgulok is...bár ez nem vall rám...-Gondoltam, majd tovább néztem az utcákat.