-=Bleach Szerepjáték=-
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.



 
KezdőlapPortálLegutóbbi képekKeresésRegisztrációBelépés

Megosztás | 
 

 17-es körzet

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Soifon
Admin
Admin
Soifon

nő
Aquarius Goat
Hozzászólások száma : 488
Age : 44
Tartózkodási hely : Yoruichi-sama karjaiban *.*
Registration date : 2010. Dec. 23.
Hírnév : 24

17-es körzet _
TémanyitásTárgy: 17-es körzet   17-es körzet EmptyCsüt. Ápr. 12, 2012 5:20 am

Kelet-Rukongai egyik legszebb része a hegyes-dombos terület. A kisebb falvak között élővilágban gazdag erdős részek húzódnak, melyek kiválóan alkalmasak kirándulásra, túrázásra. Gyakran átsiklanak felette, méltatlanul, hiszen a körzet gyógyvizei elsőrangúak, néhány forrás közelében csendes fogadók bújnak meg egy-két település szélén.
Vissza az elejére Go down
Kawashima Ichika
Kidoushuu
Kidoushuu
Kawashima Ichika

Férfi
Capricorn Buffalo
Hozzászólások száma : 116
Age : 38
Tartózkodási hely : Reika-chan szerető ölelésében... jó esetben, ha Tsuki el nem rabol
Registration date : 2010. Jul. 12.
Hírnév : 13

Karakterinformáció
Rang: Gyerekmágnes || Férfiegylet elnök
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
17-es körzet Cl0te26400/3000017-es körzet 29y5sib  (26400/30000)

17-es körzet _
TémanyitásTárgy: Re: 17-es körzet   17-es körzet EmptyCsüt. Ápr. 12, 2012 5:27 am

Ránduljunk ki hármasban Neutral


Bevallom, kicsit ideges voltam. Teljesen nyilvánvaló volt még számomra is, hogy Tsuki számára Nozomi új barátja, Masato-san betolakodónak számított, és nem tudott nem eszembe jutni, hogy mi lesz, ha Reikára is így fog tekinteni. Mindenképpen el akartam kerülni, hogy ez megtörténjen, már csak azért is, mert magam sem tudom, hogy reagálnék, ha előállna ez a helyzet. Tartok tőle, hogy ha Tsuki olyasmit mondana az én kis tündérkémről, mint Masato-sanról, akkor olyat tennék, amit később megbánnék. Sokkal bonyolultabbá tette az életemet a lányom, mint arra számítottam. Persze nincs más választásom, bele kell törődnöm a helyzetembe, hiszen kötelességem gondoskodni róla. Nem mondhattam azt, hogy köszönöm, én ebből nem kérek, mert egyrészt én nem hárítom a felelősséget, mint azt mondjuk Nozomi tenné, másrészt egy esetleges szülők közti kötélhúzásnak csak a gyerek inná meg a levét. Meg hát meg akartam ismerni Tsukit és jó apja akartam lenni még úgy is, hogy fogalmam sincs, mit kéne tennem ezért.
Azonban hiába félek, egyszer el kellett jönnie annak a pillanatnak, amikor a lányomat összeismertetem a párommal. Előbb-utóbb úgyis ki fog derülni Tsuki számára is, hiszen a terveink között van, hogy Reika hozzánk költözik, és ha egyszer csak elkezd feltünedezni a lakásban, akkor már nem lehet elmismásolni a dolgokat. Lépnem kellett, mielőtt ez megtörténik és miután elgondolkodtam, rájöttem hogy miért szeretné Reika, ha nem mutatnánk ki az érzéseinket egymás felé Tsuki előtt. Így hát egy küldetésnek álcázott hétvégi kirándulás keretében szerettem volna összeismertetni a két lányt, abban a reményben, hogy sikerül barátságot kötniük a három nap alatt. Ha ez megtörténne, talán könnyebb lenne a lányomnak elfogadnia kettőnk kapcsolatát, mikor idővel rájönne, hogy nem puszta munkatársamként folyik bele az életünkbe.
Tsukinak végül azt mondtam, hogy egy nagyon fontos ereklye átszállítása miatt kell a Kidoushuunak felmérnie a terepet a szállítási útvonalon, és szükség van egy 12. osztagos reiatsu-szakértőre is, aki számításokat végez és felméri, hogy nincsenek-e esetleg a védőpajzsokat zavaró energiaforrások. Ami pedig Reikát illeti, neki meghagytam, hogy viselkedjen úgy velem szemben, mint a 3. tisztem, bár nem hiszem, hogy emlékeztetnem kellett rá. A terv az volt, hogy Rukongaiban, a régi otthonom közelében lévő fogadóban szállunk meg, és onnan kiindulva túrázgatunk egy kicsit a környéken. A szálláson kiváló gyógyvizes fürdő, az erdőben pedig nem túl messze egy tiszta vizű patak csordogál, szóval úgy gondoltam, hogy a parton kicsit horgászunk, aztán majd megsütjük, amit fogtunk és piknikezünk egyet, mintegy pihenésképpen a "munka" mellett. Egyszóval program az volt, csak az volt a kérdés, hogy ebből mennyi fog megvalósulni, és hogy hogyan alakul a két számomra oly fontos hölgyemény kapcsolata.
Hosszas készülődés előzte meg az indulást, igaz jó szokásomhoz híven nem siettem el semmit, szóval részemről inkább csak hosszúnak tűnt. Fogalmam sem volt, hogy Tsuki mi mindent pakolt a bőröndjébe, de nem volt könnyű. Biztos furcsa látványt nyújtottam volna a rózsaszín táskával a kezemben, ha a jobbomban nem egy olyan kis tündérbogár kicsi kezecskéjét fogom, mint a lányom. Mindenesetre kettőnk holmijával felszerelkezve érkeztünk meg késő délután Seireitei keleti kapuja elé, ahol barátnőm már várt minket... remélem nem túl régóta. Halvány mosoly kúszott az arcomra (igaz csak egy illanó pillanatra), ahogy megláttam elbűvölő alakját és kissé morcosnak tűnő arcát. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy egy ideje már itt álldogálhatott Neutral
- Ossu~ - intettem szokásos köszöntésemet - Öhm... Tsuki, ez itt Oichi Reika-san, az osztagom harmadik tisztje, ő fog segíteni nekem próbaerőtereket felállítani a missziónk során. Oichi-san, ez itt Yamakida Tsuki-san, a 12. osztag tisztje, reiatsu-szakértőként vesz részt a küldetésen. És egyben a lányom. Köszönj szépen, Tsuki! - mutattam be egymásnak gyorsan a feleket, miközben bátorítóan kicsit előrébb toltam életem felforgatóját, és imádkoztam azért, hogy illendően köszönjön. Sajnos az illem nem tartozott Tsuki erősségei közé, így muszájnak éreztem minden alkalommal felhívni rá a figyelmét, hogy mit kéne tennie.
- Azt hiszem a küldetés tárgyáról mindkettőtöket tájékoztattam, szóval ne is pazaroljuk az időt. Ideje indulni Neutral - jelentettem ki, majd ismét megfogtam a kislány kezét és így hármasban kiléptünk a kapun. Útközben időnként lopva Reikára pillantottam, és igyekeztem úgy helyezkedni, hogy ne kerüljek kettejük közé, hátha beszédbe elegyednek. Mindenesetre egy jó órába telt, míg megérkeztünk a fogadóhoz, szóval lehetőség volt rá, bár nem számítottam arra, hogy esetleg némi tapogatózásnál többre fognak jutni egyelőre. Jöttünket halk csengőszó kísérte a lágy fuvallatnak nem nevezhető szélben, de a friss levegő ettől függetlenül felettébb jó hatással volt rám.
- Már vártam magukat, köszöntöm önöket a... nahát, csak nem Hiro-kun? - hallottam meg a középkorú fogadós hangját. Őszes hajú hölgy volt, jó egy fejjel alacsonyabb, mint Reika, de tekintve, hogy a barátnőm viszonylag magas, ez nem volt olyan meglepő.
- Ohisashiburi, Nijou-san Neutral Hölgyek, bemutatom nektek Nijou Chiyuri-sant, ő fog gondoskodni rólunk, amíg itt leszünk. Mutatkozzatok be szépen! Neutral - köszöntöttem a fogadóst, akit vagy 55 éve nem láttam, de mégis egyből felismert. Kétségtelenül jó memóriája volt az öreglánynak, talán túl jó is.
- Yamakida? Csak nem Nozomi-chan lánya vagy? Nahát, de édes vagy, megszólalásig hasonlítasz Nozomi-chanra! - guggolt le Nijou-san Tsuki elé, miután bemutatkozott, és megcsipkedte kicsit a pofiját, majd felém fordult. - Hiro-kun, csak nem történt valami Nozomi-channal, hogy új barátnőd van?
A kérdésre arcom rögtön falfehérré vált, és éreztem, hogy kövér izzadtságcseppek indulnak meg a homlokomon. Fene enné meg az éles szemét is, hogy kiszúrja az ilyesmit egyből. Anno, amikor először voltunk itt Nozomival, akkor is egyből levágta, hogy mi a helyzet kettőnk között.
- Nos, szerencsére nem esett baja, de kicsit komplikált a helyzet. Esetleg egy pohár szaké mellett majd elmondom később. Oichi-san pedig nem a barátnőm, csak a beosztottam, küldetésen vagyunk itt Neutral - magyaráztam a nőnek némi nyugalmat erőltetve magamra.
- Nahát, pedig úgy tudom a vörös hajú lányokat szereted. Akkor viszont elnézést, máris megmutatom a szobáitokat. Egy a lányoknak, egy a fiúnak, hehe - megjegyzésére kis híján félrenyeltem, azt hiszem nagyon sürgősen meg kell majd ejtenem azt a szakézást Nijou-sannal, mielőtt lebuktat. Örültem neki, hogy a lényegre tértünk, akármilyen kedves és aranyos volt a néni, azért mégis csak az volt a legfontosabb most, hogy elfoglaljuk a szobáinkat. Remélem, nem lesz abból gond, hogy a szobabeosztást így szerveztem meg, elvégre Tsuki nem szokott velem aludni, így nem olyan furcsa, hogy nemenkénti bontásban osztjuk el a szobákat, és nem családonként. Ettől függetlenül szerettem volna kettesben eltölteni egy kis időt Reika-channal, miután majd Tsuki elalszik, lehetőleg holnap, miután már kialakult a lányok között valami kapocs és át tudjuk értékelni a tapasztaltakat. Különben is, a "munka" és a hosszú, eseménydús túrázás biztosan ki fogja meríteni a lányom, jobban mint a mai utazás.
- Lévén elég késő van, a munkát holnap fogjuk kezdeni. Addig is érezzétek jól magatokat, van onsen, pingpongasztal, meg ilyesmik Neutral - szólaltam meg, miután a szobáinkhoz vezettek minket. Úgy volt kialakítva, hogy egy vastag paravánszerű, virágos mintákkal díszített fal választotta el a két helyiséget, és ha a széles ajtaja nyitva volt, akkor egészen olyan volt, mintha egy darab szoba lenne az egész. Nagyszerű választás, Nijou-san. Nem haboztam egy pillanatig sem, és nekiálltam kipakolni a dolgaimat, bíztam benne, hogy nem fogják rögtön elhúzni az ajtót, na meg abban is, hogy Tsuki nem találja ki, hogy ő az én oldalamon szeretne aludni és nem az idegennel. Lányok voltak mindketten, szóval csak nem olyan nagy megrázkódtatás... ugye? Neutral
Vissza az elejére Go down
Yamakida Tsuki Leiko
12. Osztag
12. Osztag
Yamakida Tsuki Leiko

Hozzászólások száma : 28
Registration date : 2011. Aug. 15.
Hírnév : 13

Karakterinformáció
Rang: 6. tiszt
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
17-es körzet Cl0te6000/1500017-es körzet 29y5sib  (6000/15000)

17-es körzet _
TémanyitásTárgy: Re: 17-es körzet   17-es körzet EmptyHétf. Júl. 23, 2012 9:44 am

Cuki kirándulás



Finti-fontos feladattal láttak el, ami egészen addig nem érdekelne, ha nem állítaná zseniális elmémet igggazy kihívás elé, igaz, a feladatnak semmi köze nincs a kihívásokhoz, sokkal inkább annak, hogy végre van egy apukám, és ő kért meg rá! *w* Nem mondhattam hát nemet a feladatra, legyen az bármennyire is unalmas, nem szeretek helyszínelni ilyen uncsi-muncsi ügyek miatt, még a végén az apu azt hinné, nem tudom megcsinálni, vagy valami, azzal pedig szégyent hoznék aaa.... aaaa.... mondtam már, hogy rózsaszín? ^.^
A legfontosabb masináim mellé, amiket Yoriko hozzáértően át is nézett az indulás előtti napon, hogy biztosan jól működjön mind (meg közben kiszerelt pár csavart innen-onnan, remélem, kitart még egy kicsit a konyhapult), természetesen mindent elviszek, amire szükségem lehet erre a hosszú-hosszú útra. Hát a mami útja biztosan izgibb, most valahol a tengeren hajókáznak, asszem, bár képeslapot még nem küldött, pedig megígérte, és szívesen ott lennék vele én is, de cserébe az apuval tölthetem az időm, nem pedig azzal a csúnya Masato-sannal, akit ki nem állhatok. >.>
Szóval aztán mi is megyünk valahova, és nem is ám akárhova, hanem... egy unalmas rukongai-i panzióba. Pakolgatom azért így is a legfontosabb dolgaimat, mint a kedvenc mamuszomat, plüssömet, Chappy nyuszis fogkefémet, rágógumi ízű fogkrémemet, mert a mentolosat nem szeretem és nem nőttem ki belőle, a kedvenc kamerámat, hogy legyen mivel filmre venni a Mutasd magad! következő epizódját, meg persze ruhákat és egy könyvet. Nem lett olyan nehéz a bőröndöm, legalábbis az apu elbírja, mert ő mindent elbír. Más dolog, én legfeljebb aszfaltos úton tudom végiggurigatni. Végül aztán egy kellemes, nyári ruhát veszek magamra, és hogy a tűző nap ártó sugarai ne vakítsanak a szemembe, egy kalapot is a fejemre húzok. Amikor pedig kéz a kézben tipegek szandálomban az apuval a kapu felé, hogy a tisztjével találkozzunk, már a plüssbe csomagolt kamerám is a szabad kezemben tartom, hogy filmre vegyem, amikor találkozunk ezzel a tiszttel. Apu nem beszélt róla, és sosem válaszolt, amikor kérdeztem, ki ő, meg miért kell velünk jönnie, így aztán inkább hittem neki, hogy nagyon fontos az az ereklye, meg hasonlók. ._.
Amikor a várakozó, kicsit öreg lány felé érkezünk, már sejtem, hogy ő lehet az, kamerám pedig bekapcsolva lóbálom magam előtt. Mintha egy igazi turista lennék, közelítek rá a környezetre, meg persze Reikára is, hogy felvegyem. Na persze, az anyu biztosan sokkal izgibb dolgokat vesz most kamerára azon a luxushajón. >.> Ezért az egy dologért talán tényleg megérné jóban lenni Masato-sannal. Csak ha végighallgatnám, amikor szórakoztatni próbál, még a végén azt hinné, kedvelem. Nem is kell nekem az a jacht. .__.
- Hai-hai... - sóhajtok lemondóan, amikor megint úgy vagyok kezelve, mint egy kislány, és pont úgy tol előre, mint egy tízévest. Negyvenkilenc éves vagyok. >.> A kamerát kikapcsolom, az azt tartó kezemet pedig leeresztem, hogy kalapom takarásából kissé felemeljem a nénire a fejem, így rendesen tudjak neki köszönni.
- Csókolom, Oichi-san. - köszönök az öreg lánynak, akinek egészen hasonlít a haja az anyuéhoz. Csak az anyunak élénkebb vörösebb, meg ugyebár nála szebb haja csak nekem lehet, természetesen.
Vidámságom nem csappan csupán emiatt, mulathatunk hárman is, végtére is rendes néninek tűnik annak ellenére, hogy egy kicsit öreg. Út közben néha visszakapcsolom a kamerát, és mindenfélét felveszek, például hogy az apu hogy cipeli a bőröndömet, meg kérdezgetek a nénitől is dolgokat, például neki mi lesz a feladata ezen a küldetésen, időnként néhány tudományos kommentárral ellátva a nézőket arról, hogy nagyjából mire is számíthatunk, meg miféle veszélyeket rejthet egy-egy észre nem vett reiatsu forrás, és hogyan reagálnak ezek egymásra. Azt hittem, hogy unalmas lesz a helyszínelés, de egyre inkább kezdem élvezni. Na persze, egyedül ez is dögunalmas lenne, mint a szorzótábla.
Amikor betérünk a fogadóba, újra kikapcsolom a kamerát, ennyi egyelőre biztosan elég lesz, és majd később újra felveszem, ha van valami. A benti néni még az apunál meg Oichi-sannál is sokkal öregebb, én pedig nem szeretem az öreg embereket, mert csúnyák, kivéve Ueshima-sant, mert neki finom sütijei vannak, és mindig ad belőle. Annál inkább meglepő, amikor kiderül, hogy ismeri az anyut, s megszeppent arccal takarom el a megcsipkedett pofimat. Még mindig fáj egy kicsit a helye, nem értem, miért csinálják ezt az öregek. Ha nem tudnék mindent az öregedés folyamatáról, biztos azt hinném, hogy így akarják elérni, hogy mi is csupa ráncosak legyünk, mint ők.
A néni mondandójára felvonom az egyik szemöldököm, és gyanakodva pillantok rá Oichi-sanra. Egy fél lépést is hátrálok, biztosan nem jól értettem, amit mondott. Ám az apu nem azt mondja, amitől egy egészen röpke pillanatig tartottam, s "akkor jó ^.^" arckifejezéssel állok vissza Oichi-san mellé. Szerencsére nem kell attól tartanom, hogy ő az apu titkos barátnője, az apu sohasem hazudna nekem, igaz?
- Nézzük meg a szobánkat! Sokat sétáltunk, kicsit pihenjünk. Hoztam csokit, kér valaki? Apu, ne úgy vidd azt a bőröndöt, összetöröd a reishiolátorom, anélkül pedig nem lehet dolgozni! Tévé van? Mit csinálunk, hova megyünk? Hoztam még egy kalapot, Oichi néni, ha kell, akkor neked adom. Lehetsz a barátnőm, megengedem. - beszélem végig a távot, amíg fel nem érünk a szobákba, le nem pakoljuk a bőröndöket, és meg nem pihenünk picit. Persze éppen csak egy picit, kutatok is pár perc futonon való ücsörgés után a bőröndömben, hogy egy fehér színű, rózsaszín szalagos kalapot vegyek elő - hasonló, mint az enyém, csak inverz színösszeállításban - , valamint a már említett reishiolátort, ami egy antennás, hordozható szerkentyű. Nagyon érzékeny mindenre, ezért csak most kapcsolom be, aminek a képernyőjén rózsaszínen villogni is kezd (Yoriko megcsinálta nekem) minden adat, amire szükségem lesz, és kedves csipogással adja tudtomra, hogy az apu nem törte össze, amiért olyan barbár módon emelgette pár perce a táskám.
Vissza az elejére Go down
Kagam Ai
2. Osztag
2. Osztag
Kagam Ai

Hozzászólások száma : 46
Registration date : 2012. Dec. 14.
Hírnév : 10

Karakterinformáció
Rang: Kagami-ház XVIII. feje, Kodoku no Hogosha, Ex- kapitány
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
17-es körzet Cl0te47050/6500017-es körzet 29y5sib  (47050/65000)

17-es körzet _
TémanyitásTárgy: Re: 17-es körzet   17-es körzet EmptyPént. Dec. 14, 2012 9:36 pm

A barátságok örökké szólnak

*Lábaimat gyenge hó éri, amint kilépek a teleportáló toronyból. A hideg, téli szellő megemeli meglehetősen hosszúra nőtt hajamat, valamint a hátamon levő fehér köpenyt. A köpeny hátán semmiféle jelzés nem található meg, mégis az elém érkező onmitsukidou azonnal felismer. Verashu Suwun taichou üdvözlésének lehetek a célszemélye. S maradásom mély meglepettséggel éri. A szokványos procedúra helyett, ami ilyenkor egy kapitányi gyűléssel szokott folyni, ezúttal viszont bizonyára elmarad. Mindössze annyit kérek, hogy mielőtt a Soutaichou- donot értesítené az érkezésemről; adjon egy órát nekem, hogy elmehessek valahová. Most érkeztem, s szeretnék első sorban egy olyan helyre menni, ami már régebben is sokat jelentett nekem. Talán mindenki úgy gondolná, hogy halott gyermekem sírjához igyekeznék; viszont nem hozzá megyek. A múltamat már feldolgoztam, s egy részét le is zártam. Rengeteget foglalkozott velem Kirinji-dono, valamint Shutara-san. A kapitányok segítsége nélkül nem oldom meg az én problémámat, s akkor nem is lehetnék itt. A levegőt teljesen másnak érzem, de ettől függetlenül itthon vagyok. Az izgalomtól feldúlt lelkem lassacskán megnyugszik, arcvonásaim pedig rendeződnek. A kapitány engedelmével lassan megindulok Nyugat- Runkongai irányába. S bár lélekenergiám jelenléte sokaknak okozhatna furcsa érzést, én elrejtem azt. Nem szándékom azt a sok shinigamit felkelteni álmából csak azért, hogy láthassanak. Különösen nem a két hadnagyomét, kik bizonyára legújabb kapitányukkal rengeteg munkán mennek keresztül.
Én csupán elindulok, némi villámlépéssel, avagy rendes menéssel. Érkezésem egyáltalán nem volt bejelentett; mondhatni csak a véletlennek köszönhető, hogy sikerült túl esnem a letargián. S most pedig egyenesen Ayame sírjához igyekszem. Ahhoz az Ayamehez, aki által a legjobb barátomra tettem szert. Habár Anao jellemvonásai sokban különbözik az én jellemvonásaimtól, mégis remek viszonyban voltunk mindig is egymással. Ott voltunk egymás mellett bajban, s kardjaink csaknem egymás mellett harcoltak mi értünk. Az Ayame által lezajlott küldetés számomra örökértékű, s emiatt feledni sem feledhetem. Mivel még csak most érkeztem, s nem igazán rendelkezem bármivel is..így az út mentén szakítok le egy téli virágot. Fehér színű, kicsinyke kis virág; de céljának teljesen megfelelő lesz. Lassan közelítem meg a sírhelyt, ám távolról már látok ott valakit. Ahogy nesztelenül próbálok közelebb jutni, vonásaim egyre kimértebbek lesznek. Látva a lányt, hogy szenved a sír előtt; látva azt, hogy számára is mennyire fontos ez a hely..úrrá lesz rajtam egy kis harag. De nem azért, mert itt van; hanem ahogyan ott sertepel a sír előtt.*
- Állj fel! Kapitány vagy..shinigami! *Néhány méterre állok meg tőle, de vonásaim a hajnali hóesésben mégis tökéletesen kivehetőek. Habár hajam sosem volt még ilyen hosszú, hiszen csaknem derekamig hátam alsóbb részéig is ér már; de a felismerés rajta is eluralkodhat. Nem tetszik ama viselkedés, amit folytat;de túl régóta nem láttuk már egymást, hogy beleláthassak a problémájába. Kicsit közelebb megyek, majd leteszem a szerzett virágot, és megállok a sír előtt. Nem látom túl nagy esélyét, hogy bevesse szokásos üdvözlését a lány; de ha megtenné, bizonyára megérzi majd a Danku által okozott fejtörést. Akárhogyan is, elé állok, s részint szembesítem lesújtó tekintetemmel. Ugyanazzal a tekintettel, amit már régről ismerhet. Mélyen a szemeibe nézek.*
- Helyesen cselekedtél, hogy ezt senki nem láthatta. Mi történt? *Érdeklődöm, bár nem vagyok biztos abban, hogy mindent megoszt majd velem; ki tudja. Mindenesetre lenne itt pár dolog, amit egyébként is meg kell beszélnünk. Egy órát sok mindenre fel lehet használni.*
- Kaptam egy órát, aztán visszamegyek. *Nem tettem oda, hogy éppen hova vissza megyek, így könnyen hiheti, hogy a 0. osztagba megyek vissza. Ha félre értést szülne, abban az esetben majd kijavítom azt. Csendben várom, hogy feleljen végre;habár eléggé megkínzottnak látszik. Mi lehet a valós oka szenvedésének? Akármennyire is akartam régebben megváltoztatni, vagy legalább felelősségteljesebb viselkedésre bírni; ennek ellenére nekem nem tetszik ez a shinigami. Shiroichi Anaonak sokkal jobban állna egy vidám, de mégis képes a komolyságra szerep. Nem kell mindenkinek olyannak lennie, mint én magam vagyok.*
Vissza az elejére Go down
Shiroichi Anao
10. Osztag
10. Osztag
Shiroichi Anao

nő
Gemini Monkey
Hozzászólások száma : 368
Age : 43
Tartózkodási hely : Valahol Seretei újdonsült romjai között
Registration date : 2010. Dec. 03.
Hírnév : 77

Karakterinformáció
Rang: 10. osztag Kavicskapitánya *3*
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
17-es körzet Cl0te40700/4500017-es körzet 29y5sib  (40700/45000)

17-es körzet _
TémanyitásTárgy: Re: 17-es körzet   17-es körzet EmptyHétf. Dec. 17, 2012 5:45 am

A barátságok örökké szólnak

Nem is olyan régóta jártam itt, szinte rendszeresen ellátogatok a volt 4. osztagos Ayame sírjához mikor valami nyomaszt, amit igyekszem megtartani magamnak csak, hogy a többiek ne lássák, ne aggódjanak értem. Bár tudom, igen csúnya dolgot tett Ayame Hyozanryuuval, mégsem tudok rá olyannyira haragudni, sőt inkább sajnálom, mintsem negatív véleménnyel legyek róla.
Fél térdre ereszkedem, hátamról a mozdulat során kezembe véve zanpakutomat, hogy kényelmesen végig simíthassak a sírkövön. A kardomat ezután a sír elé helyezem, eltűnődve nézve a fegyvert. A díszes markolat, s tokot, mely zord belsőt takar. Ha ezek a fegyverek valóban a lelkünk kivetülései, akkor mit jelenthet mindez? Ehh, belefájdul a fejem ennyi gondolkodásba! Amúgy is sokkal jobban foglalkoztat Hyozanryuu némasága…
- Ehh… ostoba Sárkánygyík, meddig akarod ezt csinálni? Mikor hagyod abba a duzzogást? – keserűen sóhajtok fel, miközben kezemmel a gömböket piszkálom, ami a markolat végén függenek egy kis szalagon. Mintha csak választ várnék, csendben maradtam, de mint gondoltam egy mukkanást sem hallatott magából zanpakuto lelkem. Bár tudnám, hogy meddig akarja csinálni! Buta, beképzelt, egoista… áh! >_>”
- Cch! Legyen, nem kell válaszolnod! Megvagyok én nélküled is, teljesen jól érzem magamat! >.> – húztam el a kezemet, karba font kézzel oldalra fordulva. Pár pillanatig morcos képet vágva, lassacskán visszafordítottam fejemet a sír felé. - Neked nem volt ilyen gondot a zanpakutoddal ugye, Ayame? – teszem fel a költői kérdést az elhunytnak, ha már a Lélekölőkardom nem, akkor ő adjon választ. De a kínos csend egyre inkább rám nehezedett, hiába vártam napokat, heteket, hónapokat, nem történt semmi! Idegesen, ökölbeszorított kézzel ütöttem bele a hóba a kard mellé pár centire. Szememnél éreztem, hogy könnyek gyűlnek, melytől lassacskán nemigen láttam semmit, minden elmosódott előttem emiatt. Már az idejét sem tudom, mikor sírtam utoljára, gyöngeségnek tartottam, ami mögé én nem szerettem elrejtőzni, olyan védtelennek érzem ilyenkor magamat, főleg így, hogy Hyozanryuu nem válaszol. Lehet, hogy nincs is többé? De mit tettem, miért tűnhetett el?
A sírást szipogva rekesztem be, ahogy hátam mögött meghallok valakit, egy régi ismerős hangját. Lassan felé fordítom a fejemet, egyszerűen nem hiszek a fülemnek. De a látottakban már nem tévedhetek, arcomra nagy döbbenet bontakozik ki, ahogy Ai-san ott áll, alig pár karnyújtásnyira magamtól. Elkerekedet szemekkel, szinte köpni – nyelni nem tudok a helyzetre. Kiszáradt torokkal, heves szívveréssel törlöm meg szemeimet, hogy elrejtsem előle a sírásomra utaló minden apró jelet.
- Remek, Hyozanryuu némaságától már olyasmiket látok, ami lehetetlen… – megrökönyödve motyogom orrom alatt az alábbi szavakat, majd miután lehunyt szemmel megráztam a fejemet ismét hátrapillantok, de Ai-san nem tűnt el, még mindig ott állt. Nem képzelődöm, valóban itt lenne… Ai-san? Lassan felemelkedem, Hyozanryuut a kezembe fogva, miközben szembefordulok vele.
Kicsit megváltozott, de biztos ő az, a 0. osztaghoz csatlakozott Ai-san. Földbe, vagyis évszakot tekintve hóba gyökerezett lábakkal állok és nézem őt, végigkövetve minden mozzanatát, egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy őt látom valóban. Azt mondták, azt mondták, hogy a 0. osztagból senki soha nem tér vissza, de Ai-san itt van, ő az, jól tudom, ez nem képzelgés, nem álca, nem csapda!
- Vissza?! De hisz, csak most jöttél, nem mehetsz máris vissza Ai-san! Nem akarom, nem engedem! – fordulok felé, megragadva öltözékének ujját, hogy megmutassam neki mennyire nem értek egyet ezzel az ötlettel. Nem várhatja el még a Gotei sem, hogy ilyen hamar visszamenjen oda, ahhoz a 0. osztaghoz. Ahogy elmondta, hogy tévedek ezzel kapcsolatban nem úgy értette, némileg megnyugodva sóhajtok fel, de ruhájának ujját még mindig nem engedtem el, mintha csak így akarnám megakadályozni, ha távozásra adná a fejét, akkor azt ne hagyhassam. Egyszer eltűnt, nem akarom megint átélni azt, mint hónapokkal ezelőtt, Hyozanryuu is akkortájt, a legrosszabbkor állt velem hidegháborúba.
- Hyozanryuu… azaz ostoba Sárkánygyík, ő történt! Egyszerűen képtelen kinyitni a száját, hiába beszélek hozzá, erejét nem tudom használni, és ez fáj. – földre szegezett tekintettel mondom el Ai-sannak röviden, ami leginkább nyomja a lelkemet. Kimonóm ujjával törlöm le arcomról a könnyeket, halk szipogás kíséretében, elnyomva egy újabb sírási hullámot. Ai-san te vajon érted ezt?
Vissza az elejére Go down
Kagam Ai
2. Osztag
2. Osztag
Kagam Ai

Hozzászólások száma : 46
Registration date : 2012. Dec. 14.
Hírnév : 10

Karakterinformáció
Rang: Kagami-ház XVIII. feje, Kodoku no Hogosha, Ex- kapitány
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
17-es körzet Cl0te47050/6500017-es körzet 29y5sib  (47050/65000)

17-es körzet _
TémanyitásTárgy: Re: 17-es körzet   17-es körzet EmptyHétf. Dec. 17, 2012 8:48 pm

A barátságok örökké szólnak


*Hirtelen úgy érzem, hogy valami egészen különleges érzés uralkodik el rajtam. Tisztában vagyok önmagammal, hiszen akkor nem tarthatnék itt, ahol éppen tartok. Most mégis az érzelmeim némelyest meginganak. Tekintetem egy kicsit meginog, de sóhajtásommal újra komolyra változik. Érdekel Anao, nagyon is. E felismerés pedig sokkal jobban eszembe juttatja mindazokat, melyeket magam mögött hagytam Soul Societyvel. Sokáig fog tartani, míg teljesen feldolgozom ezeket a változásokat. Mint pl. azt, hogy többé nem vagyok a Sanbantai kapitánya. Valószínűleg a Kidoushuuba fogok menni Kami mellé tisztnek. Legalább is ez volna ésszerű, azután, hogy furcsán nézne ki, ha ex- kapitányként a Goteiben szolgálnék konkrétan. De nem panaszkodom, megteszek majd mindent. Viszont Anao szemeiben látottak kissé aggodalomra adhat okot. Ő nem ilyen, vagy túlságosan is megváltozott. De miért? S mikor megragadja a ruhámat, megenyhült tekintettel pillantok le kezeire. Eddig sosem tett ilyet, pláne nem fogta meg a ruháimat. Mélyen belenézek a szemeibe, és megértem azt, hogy nem akarja, hogy elmenjek.*
- Nem megyek vissza a 0. osztagba. Itt maradok Soul Societyban, csupán kiakarnak hallgatni a 46-ok tanácsa előtt. Nem számít, amúgy sem mondhatok semmit. *Ez előre leszögezem, hogy a 0. osztagról semmit sem mondhatok senkinek. Bármit is tudok, annak oda bent kell maradnia. Pontosan azért, hogy továbbra is titokban maradhasson a dolog. Maga a testőrség létezése is nagy pecsétes titok, remélhetőleg az is maradt. Habár senki sem számíthatott a visszatérésemre, az eddigi reakciókból ítélve senki sem vette rossz néven. Ezek szerint a munkámnak maradt volna nyoma? S ha így is volt, abba csak is rengeteg munkám lehetett. Belegondolba, rengeteget küzdöttem azért, hogy főnemes és kapitány is lehessek egyben. A Kagami- házért meg akartam csinálni ugyanazt, amelyre eddig csupán a Kuchiki család volt képes. Rengeteget dolgoztam azért, hogy a Kagami- ház presztízse növekedhessen egy kicsit. Bár a Tamachi- ház szolgálata is ezt eredményezte, ettől függetlenül azt nem azért tettem. Nem hagyhattam azt, hogy csak úgy felszámoljanak egy nemesi házat. Mondhatni politikailag joggal álltam ellent a Gotei Juusantainak, s azt hiszem ennek még maga Tamachi Yukezo is örülhetett. Első találkozásunkra sikerült felkeltenie a figyelmemet, de nem most fogok vele sem találkozni. Jelenleg Anao állapota az, amely érdekel. Lefejtem kezét a ruhámról, s kezemet a vállára teszem nyugtatólag. Majdnem teljesen biztos, hogy ily’ gesztust Ritsun kívül senkivel sem intéznék. Ők ketten talán olyanok, mint a húgaim. Úgy érzem, hogy Anaoért, Ritsuért a halálba tudnék menni bármikor; csak azért, hogy visszahozhassam őket. Megértem indulatait, ugyanakkor el is ítélem emiatt. Ő egy erős shinigami, és annak is kell maradnia. Meglepődhet, mikor ajkaira illesztem egyik ujjamat, hogy gátoljam beszédében. Közelebb hajolok hozzá, pontosabban a fülébe súgok valamit.*
- Hogy beszélsz a lélekölőkardodról, shinigami? *Közben húzom ki a katanámat a helyéről. Ha lepillant Anao, láthatja, hogy a kardom teljesen megváltozott. Kisugárzásából pedig érzékelheti, hogy jóval erősebb annál, mint amire emlékezhet. Talán sosem volt még ilyen éles azaz érzés, ami a kardomból áradt. S való igaz, Fuhaku Yashi elérte határait. Magasabb szintekre lépett a shinigami erőm, talán a kard feloldásában már el is értem határaimat. Felmerülhet bennem a kérdés, hogy vajon ezért vittek át? Vagy teljesen más oka lett volna annak, hogy Kirinji és Shutara foglalkozott velem? Vissza adták az erőmet, s ezzel a büszkeségemet is. Visszaadták a reményemet és határozott fellépésemet. Mégis mit várnak akkor tőlem? Nem értem. Némileg eltávolodom Anaotól, de szavaimnak súlyos értelme van.*
- Mit gondolsz, a zanpakutoknak nincsenek érzelmeik?! *Ridegen, lesújtón pillantokrá, valamint mimikáim is teljesen átrendeződnek. Mintha csak haragomat ébresztette volna fel azzal, hogy primitív módon beszélt a lélekölőjéről. Pedig erről szó sincs, csupán lett egy sejtésem a kapitány kardjával kapcsolatosan. Tán a 0. osztag nem akarja, hogy abba hagyjam a tanításokat? Mentoráljam tovább a shinigamikat? De mire? Magamban inkább mélyen elvetem a gondolatot, majd kardomat Anao felé szegem.*
- Ki vagy te, Shiroichi Anao? *Kemény kérdésemmel talán elijeszthetem. Ahogyan a karddal is, melyet élesen szegezek irányába..szinte támadólag. Habár módszereim mindig is drasztikusak voltak, de sosem adtam fel. Erősnek mutattam magam mindenki előtt, csak is azért, hogy ezáltal tegyem társaimat magamnál erősebbé. Mosoly nem sokszor fedte arcomat, de a lelkemben boldog voltam attól, hogy jelenlétemmel biztonságot nyújthattam néhányuknak. Erre a tartásra maga is emlékezhet, amennyiben kicsit felnyitja szemeit.* - Gotei Juusantai, Juubantai taichou..ki annyiszor állt már a halál peremének völgyében. Nem rettentél el akkor sem, amikor már én feladtam volna. Emlékezz shinigami! Emlékezz az angyalos küldetésünkre! *Teszek egy lépést előre úgy, hogy nem engedem le kardom.*
- Amelyik kard nem beszél forgatójához, az a kard dühödt és sértett. Hyozanryuu okkal nem beszél hozzád..shinigami! Nézz magadba, és derítsd ki, hogy miért nem szól hozzád zanpakutod! *Hívom fel figyelmét arra, hogy keserűséggel csupán csak ront a saját helyzetén. Én pedig nem hagyhatom, hogy egy számomra fontos személy, talán végleg elveszítse zanpakutoja oltalmát. S ekképpen harccal fogom kihúzni zanpakutojából érzelmeit. Az ő lélekölője, és az enyém már jól ismerik egymást. Részint akár testvérek is lehetnének. Ennek tudatában pedig abban reménykedem, hogy Fuhaku Yashi hívására talán a sárkány is felelni fog valamilyen jellel.*
- Bármi, ami idekinn zajlik, az ő odabentről figyeli. Úgy véled beszélhetsz így a lélekölődről kapitány létedre? Ki menti majd meg a bajba jutott társaidat, ha nem a te érzelmeid és a kardod ereje? *Ekkor szándékosan egy jóval gyorsabb villámlépéssel közelítek feléje. De reflexeinket köszönhetően észre veheti, s ha előrántja a kardját, azzal a kettő keresztezheti a másikat.*
- Nem hagyom, hogy fájdalmakba merülve éld le életed hátra levő részét. Nem hagyom, hogy elveszítsd a zanpakutodat, mert nem figyelsz rá éppen eléggé. A némaság szava többre fog téged tanítani, mint a beszéd, amit mondhatna. Nem neki kell érted küzdenie, hanem neked kell ő érte és önmagadért. Talán a kardod ezúttal sokkal nagyobb erővel ruház majd fel, de ehhez az erőhöz fel kell nőnöd shinigami. *Még egyszer keresztezem kardomat az övével, s a lélekig vésődő szavaimmal akarom elérni azt, hogy a zanpakutoja legalább velem ossza meg érzelmeit. Érezni akarom kardomon keresztül mindazt, ami bántja kardját. Tudni akarom, hogyan segíthetek a shinigamijának.*
- Ha gyenge vagy, váll erősebbé. Ha elestél, állj fel és próbáld újra. A könnyeket pedig töröld re, mert nem fogsz vele semmit elérni. Próbálkozni, és küzdeni sosem elég. Ahol te állsz, az már komoly felelősség. Úgy gondolod, hogy ezt a zanpakutod nem tudja? Úgy gondolod eltekint majd attól, hogy nem fogod fel értelmét? Ő nincs ellened, hanem érted van. Azért van, hogy eleget bírj tenni a felelősségnek, melyet a kapitányi vizsgával vállaltál. Hyozanryuu szeret téged..olyan nem létezik, hogy egy zanpakuto utálja a forgatóját. De olyan létezik, hogy megbüntet téged valamiért. *Ekkor kardom közelebb nyomásával tekintek szemeibe. Talán most majd meg fog utálni, s többé nem akar majd velem beszélni. De még ha így is lesz, tudni fogom, hogy volt értelme kikelnem magamból. Talán Hyozanryuu ugyanazt műveli vele, mint velem. Talán a kardja éppen a senbankaira készül...csak éppen a forgatója még nem jött rá erre. Remélhetőleg most megszólal...*

Vissza az elejére Go down
Shiroichi Anao
10. Osztag
10. Osztag
Shiroichi Anao

nő
Gemini Monkey
Hozzászólások száma : 368
Age : 43
Tartózkodási hely : Valahol Seretei újdonsült romjai között
Registration date : 2010. Dec. 03.
Hírnév : 77

Karakterinformáció
Rang: 10. osztag Kavicskapitánya *3*
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
17-es körzet Cl0te40700/4500017-es körzet 29y5sib  (40700/45000)

17-es körzet _
TémanyitásTárgy: Re: 17-es körzet   17-es körzet EmptyCsüt. Dec. 20, 2012 5:27 am

A barátságok örökké szólnak

Olyan furcsa ez az egész, miért akarja kihallgatni a 46-ok Tanácsa Ai-sant? Mit mondhatna nekik, ott volt, ahonnan elméletileg soha, senki sem tért még vissza eddig, de Ai-san igen, szóval ezért? Nem értem, a 46-ok Tanácsa annyira megbízhatatlan! Olyan sok rossz döntést is hoztak már, ami miatt nem tudok kedves lenni velük, persze ezt megtartom magamnak. Masa-jii sem örülne annak, hogyha ilyen gondolataim lennének a Tanácsról, mikor rám bízta ezt a fehér leplet, de na… a 46-ok Tanácsa ijesztő, gonosz és vérszomjas. ToT Kitudja, mit fognak szólni Ai-sanra! Főleg, ha tényleg nem mondhat semmit… pedig úgy megkérdeztem volna tőle, miért volt ott ahol és, hogy tudott visszajönni… meg minden másra is, ami vele történt, biztos jobb lenne, ha elterelném a figyelmemet Hyozanryuuról és nem a zanpakutommal foglalkoznék. Lehet, hogy csak fölöslegesen aggódom és nincs is olyan nagy gond… de mi van akkor, ha igen? Hogyha többet, soha, de soha nem fog megszólalni Hyozanryuu, nem fog úgy viselkedni, mint ezelőtt? Úgy félek, nem akarom, hogy ez történjen!
Szipogva hajtom le a fejemet, nem merek így Ai-sanra nézni, hogy is tehetném? Olyan irigy vagyok, Ai-san mindig olyan bátor és erős, biztos sohasem sírt, bárcsak egyszer én is ilyen erős lehetnék, akkor most nem kellene ezt átélnem. A vállamra helyezett kezei némileg megnyugtatnak, suttogására azonban összerezzenek. Meglepetten emelem Ai-sanra tekintetemet. Jogosan kér számon, bár Hyozanryuu is folyton leteremt, én miért nem tehetném meg ezt vele? Meg se hallja már, elpattog mellette! Tekintetemet a fémes csengés irányába vezetem, elhűlten pillantva a fegyverre, amelyet Ai-san húz elő oldalán függő tokjából. Milyen kard ez, Ai-san kezeiben?
- Vannak-e érzései? Minden bizonyára… Hyozanryuut én láttam egyszer sírni mikor félt, de legtöbbször gonoszkodó, beképzelt és folyton lenéz engem! >.> Lehet, Hyozanryuu sosem szeretett engem és ezért hagyott magamra… – hangosan merengek el Ai-san kérdésén. Hyozanryuuban tényleg csak ennyi érzés lenne? Az utálatosság, meg a gonoszkodás és a beképzeltség? Igazából sosem éreztem vagy láttam, hogy egyszer is örült volna valamiért. Ha megszólalt, akkor is csak csipkelődött, gyakran is veszekedtünk emiatt. De igazából sohasem ismertem meg igazán emiatt Hyozanryuut. Néha nagyon kényelmetlenül éreztem magam mellette, mintha nem is az én lelkemnek a kivetülése lenne. De most így, hogy már hónapok óta nem szól hozzám, érzem mennyire is rossz, hogy nem mond semmit. Pedig most akár a legrosszabb szavaknak is örülnék, ha végre megint beszélne hozzám.
Lehangoltan nézek magam elé, hirtelen minden megszűnt körülöttem, ahogy jobban végiggondoltam Ai-san kérdését. Csak szavaira nézek fel, mikor kilétem felől érdeklődött. Megdöbbenten emeltem rá szememet.
- Én… – motyogom, reflexből hátrább shunpozva a felém szegezett penge okán, mely vészesen közel volt hozzám. Kiszáradt torokkal hol Ai-sanra, hol pedig a rám szegezett kard pengéjére tekintettem. Nem hinném, hogy Ai-san bántana, legalábbis akit én ismerek, sosem tenne ilyet ok nélkül. Türelmesen kivártam a magyarázatát minderre.
- Magamba kell néznem? – ismétlem el Ai-san által mondottakat halkan, a fenyegetően rám szegezett kardtól most nem rettentem el, némán szemeztem a fényes pengével. - Fuhaku Yashi…? – szökik ki számon a meglepő megállapítás Ai-san markában tartott kard felől. Hogy is nem vettem eddig észre! Kicsit megváltozott, de még mindig ugyanaz a penge, Hyozanryuuval nem egy küzdelemben részt vettem Ai-san és Fuhaku Yashi oldalán. De ez most igazán meglepett.
Jobbomat felemelem, mintha csak a fegyver felé nyújtanám, hogy megérintsem, igaz ez ilyen távolságból lehetetlen kivitelezni, de az indíttatásom ez volt. De mikor Ai-san kérdőre vont, a mozdulatom is félbeszakadt. Ellenkezni nem ellenkeztem, hiszen csupa igazságot mondott. Az rendben van, hogy Hyozanryuu sérteget engem, és így akartam visszaadni neki mindezt, bár még ha ezt is mondom rá, nem gondolom komolyan. Hyozanryuu nekem Hyozanryuu marad, még ha „Sárkánygyík” jelzővel is illettem, ami ténybe tény nem szép tőlem. Bár az imént, nem is tudom, nem e komolyan gondoltam azt, amit mondtam…
- Mit művelsz, Ai-san? – döbbenten kérdezek rá Ai-san szokatlan cselekedetére, ahogy felém iramodott fegyverrel a kezében. Valamiféle felindítatásból nem a megszokott elkerülést, vagy kézzel való védekezést alkalmaztam, amire Hyozanryuu hallgatása okán direkt átszoktam, hanem magát Hyozanryuut húztam elő fekete tokjából. A két penge fémes csengést hallatott, ahogy keresztezték egymás útját, szerencsére még időben sikerült kitámasztanom magamat lábammal, nehogy Ai-san ereje hátralökjön.
Felnőni. Ez a szó olyan ijesztő, mégis ki akarna belépni a felnőttek soraiba, ahol csupa felelősség és komolyság vár? Félelmetes. Nem akarom, de a kezdő lépéseim már meglettek azzal, hogy Masa-jii rám bízta a 10. osztag haoriját, miután Watanabe taichou eltűnt. Könnyek. Kezemben a kard megremeg, ahogy Ai-san megpróbál lelket önteni belém, hogy ne rossz felől közelítsem meg Hyozanryuu alkotását. Fejlődés. Mégis milyen erőt akarhatna megmutatni Hyozanryuu? Kizárt, hogy ez lenne rá a magyarázat, ez nem lehet! Hyozanryuu ereje a bankaiban teljesedett ki, nem?
- Mit tudsz te Hyozanryuuról?! Semmit! Az a Hyozanryuu, akit én ismerek, nem tenne ilyet! Hyozanryuu itt volt nekem mindig, mikor boldog voltam, mikor aludtam, mikor magányos voltam, és pont akkor tűnt el, amikor a legmagányosabb voltam! Hogy jössz elő azzal, hogy megmagyarázd, mi lehet az oka, Hyozanryuu hallgatásának? Szó nélkül eltűntél hónapokig!! Neked könnyű lehetett ott, a 0. osztagnál, nem kellet átélned azt, amit nekem! – könnyek gyűltek a szemembe, ahogy előrenyomultam a kezemben tartott zanpakutoval, így megmutatva szavaim súlyosságát. Szívem összeszorul, majdhogynem összetörik a kimondott szavakra, amelyeket csak lassanként értelmeztem, miután elmondtam. Gondolkodás nélkül hangoztattam a sértőbbnél – sértőbb szavakat, pedig nincs okom vádaskodni, amiért ilyen gyönge vagyok. Valójában nincs bajom Ai-sannal, sosem volt, úgy örülök, hogy visszatért és ismét köztünk van, magyarázat nélkül tűnt el és ment el oda, ahonnan elméletileg senki sem tér vissza, de Ai-san itt van, megint és biztos vagyok, hogy ez az ő döntése volt. De ez az egész… teljesen kikészít, nehéz erősnek lenni, nem látok tisztán, szörnyű egy lélek vagyok, nem érdemlem meg még a shinigami jelzőt sem. Mi tévő legyek, Ai-san?

*Kezdesz észhez térni, milyen meglepő. Azt hittem örökké vak maradsz és menekülsz továbbra is, mint mindig. Mikor megismertél, mikor láthattad harmadik shikai képességemet, mikor megmutattam a bankait. Mindig menekültél, elfutottál előlem, rémülten, félelemmel a szívedben. Pedig én, te vagyok. Te alkottál, te hoztál erre a helyre. És most úgy véled, jogodban áll mindegyszálig tönkretenni, igaz? Bár látnád végre, mivé lett a világod, világom.
Romokban, a gyöngycsillagok eltűntek az égről, a gyémánthold elfogyatkozott, a zafír szín víz sem a régi, szennyezett. Igen, a te lelked rémes piszka kering benne. A levegő is méreggel teli, mintha tűzvész rohant végig az ékkőerdőn. A kristályok mind töröttek, elvesztették régi fényüket, a palota, mit építeni kezdtél nekem szeretetedből, most mind romokba dőlt. Még nem is láttad, nem méltattad megnézni! Ennyi lett volna hát közös pályafutásunk, Shiroichi Anao? Feladod, itt, a célegyenesben? Szomorú. Szomorú vagyok. S lám, némi fény villan a túltengő sötétségben.
- Légy üdvözölve, Kagami Ai. Légy üdvözölve itt, a pusztulások völgyében. – szólalok fel, háttal ülve az érkezőnek, egy törött kristálydarabon. Szárnyam egyike fekete kristálytoll kezdi befedni, mi okból? Arra nincs még magyarázat. Változom, vagy elbukom, ahogy ez az egész hely, amit évekig otthonomnak, saját birodalmamnak neveztem. - Nem számítottam látogatóra, főleg nem rád. – fejemet lassan a shinigami felé fordítottam. Koromszín hajam arcomba omlott, vörösen izzó szemem még így is áttűnt a hajszálak között. - Arra vagy kíváncsi, miért teszem mindezt, igaz? – emeltem a sötétségbe borult ég felé tekintetemet. Az egész világon vészjósló földmozgás futott át. Jómagam már meg sem hatódtam rajta, mindennapos volt itt, észre se vettem már. Ez a világ előbb – utóbb darabokra hullik, ahogy Anao lelke is.*

Vissza az elejére Go down
Kagam Ai
2. Osztag
2. Osztag
Kagam Ai

Hozzászólások száma : 46
Registration date : 2012. Dec. 14.
Hírnév : 10

Karakterinformáció
Rang: Kagami-ház XVIII. feje, Kodoku no Hogosha, Ex- kapitány
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
17-es körzet Cl0te47050/6500017-es körzet 29y5sib  (47050/65000)

17-es körzet _
TémanyitásTárgy: Re: 17-es körzet   17-es körzet EmptyVas. Jan. 06, 2013 7:35 pm

A barátságok örökké szólnak


*Mérges voltam, úgy éreztem egy világ esküdött össze ellenem. Nem voltam képes átlátni mindazon, mit Fuhaku Yashi mondani kívánt nekem. Ennek tetejébe elvesztettem erőm, mely egy shinigami számára szent. Elvesztettem szerelmem, gyermekem, zanpakutom. S akkor, akkor a belső fájdalmaim eljutott a Zerobantaihoz. Angyalok voltak az égbolton, hiszen újra shinigamivá tettek. Fuhaku Yashi pedig szólt felém, és az angyalok pengéje sújtott le reám. A lélekölőkardom immáron kiteljesedett, s ereje elérte határait. Ennek most már csupán a lélekenergiám fog határokat szabni ez pedig páratlan. Csak alig létezhetünk néhányan, kik képesek voltak elérni ezt a szintet. Nekem pedig megadatott ez a lehetőség. Hát miért sajnálnám egyik legjobb társamtól? Miért sajnálnám az erőt, melynek megtanítását tűzték ki életcélomul?! Lassan kezd világossá válni a döntés, hogy miért térhettem vissza. Hajdanán mentor voltam, sokak mentora. Tán én sem tudhattam többet, mint ők; mégis kapitányok fordultak hozzám segítségért. Hittem volna valaha is, hogy Verashu Suwun, az onmitsukidou kapitánya fog majd felkeresni, hogy segítsek a shunko technikája véglegesítésében? Nem! De így történt, és ezt már senki nem változtathatja meg. Senki nem mondhatja, hogy hajdani munkáim mindhiába valóak. Vissza kellett térnem, - vissza - hogy megingott társaimat visszaállítsam a sziklafal csúcsára. Megváltozott a világ, s változtam vele immáron én is, némileg valós céljaim lettek. Most pedig ideje, hogy felnyissam Anao szemét is. Nem beszélhet így egy zanpakutoról. Vajon emlékszik-e még egyáltalán a tanításokra? Hogyan volt képes idáig süllyedni? Hát nincs itt senki sem, ki fogná kezét? Keisuke, hol vagy?* ~ Azt hiszem, most csalódtam benned igazán. Mindenféle sérelmeim ellenére irányodban, most igazán csalódtam benned. Te vagy a hadnagya, neked kellett volna elsőnek észre venned Anao megváltozott viselkedését. Most mégis úgy érzem, hogy cserben hagytad. Ezúttal kevesebb lettél szemeimben, shinigami. ~ *Nem hittem volna, hogy távozásommal idáig fajulnak a dolgok. Lehetséges, hogy nekik valóban szükségük van rám? Valahogyan, nehezen tudom ezt elhinni. Mindenesetre, amikor kardunk keresztezik egymást - mielőtt bódulatba esnék - furcsa mosoly terül el arcomon. Mélyen a lány szemeibe nézek.*
- Igazad lehet. Tudod, én irigyellek téged. Irigylem, hogy nem kellett átélned azt, amit én éltem át. *Szavaimat halkan kezdem, majd egyre jobban nyomatékosítom. A szemeim fényében pedig lassan eszébe juthat az, hogy miként távoztam Soul Societyből. Nem öntöttem ezeket mind szavakba, hiszen ha megtettem volna, azzal felszakítom régi sebeim.Tudhatja, hogy gyermekem halála után mentem el. Tudhatja, hogy életem romba dőlt. Sőt, azt is tudhatja, hogy az erőm okán majdnem leváltottak kapitányi pozíciómról. Miféle fájdalomról is beszél ő? A valódi fájdalmakat sosem érezhette, hiszen annyi baráttal van körülvéve. Annyi társa van, ki fogja kezét. De nekem ki fogta a kezem akkor? Ki látott el lelkemig, hogy elindítson a gyógyulás útján? Ironikus, de pont egy semmirekellőnek tűnő alak. Tamachi Yukezo kezdte el felnyitni a szemem, és igen, erőt öntött belém. Olyan erőt, melyre ők nem voltak képesek. Mert nem a sajnálat az, mire szükségem volt. De nem hibáztatom őket, hiszen sosem ismerhettek igazán. Mindig is távolságtartó voltam, csak a kivételes személyek láthattak lelkembe. Ezek közé tartozik ő is, aki most szenvedni kíván.*
- Egy zanpakuto kinézete és ereje a shinigami lelkén alapszik. Ha egy shinigami megtudja a nevét, akkor képesek lesznek kommunikálni egymással, és együtt erősebbé válni. A shinigamival születnek, és vele is halnak. Ők a zanpakutok. Ám a te kardod mind üres, és hamis; ha nem emlékszel minderre shinigami! Kisebbnek érzed magad? Attól félsz, hogy nem vagy elég jó? Vagy talán félnél a saját kardod erejétől; vagy attól, mind amire képes? Ő lenéz téged, és te hagyod ezt; miért? Miért lennél kevesebb? Ha gyenge vagy, erősebbé kell válnod. *Csapok egy újabbat kardommal.* - Ha meginogtál, építs várat érzelmeidből! *Ismételten csapok neki egy újabbat.* - Ha lenéz téged? Olyanná kell válnod, akitől ő maga is retteghet! *Utolsó csapásommal pedig Fuhaku Yashi is megremeg, akárcsak Hyozanryuu is. A két kard egy pillanatra valóban keresztezi egymást, én pedig bódultan tartom kardom magam elé. Lelkem az ő világába kerül, s olyan helyre érkezem, ahová nem lenne bejárásom. A kard mégis megmutatja magát előttem, miért?

Alakom a völgy egy sima talaján materializálódik. Egy olyan világ tárul szemeim elé, melyet talán egyszer volt alkalmam látni, amikor először keresztezték útjaink egymást. Ismerős érzés uralkodik el rajtam, ahogyan meglátom a kristályokkal díszített helyet. Ám ez a hely más, mint volt. Fényét vesztett, s olybá’ tűnik haláltusáját járja. Felemelem tekintetem, s háttal ülve látom meg e világnak lelkét. Egy szennyezett, néhai árnyékában élő lényt pillanthatok meg. Hyozanryuu az, s hogy ezt honnan tudom? Találkoztam már vele.
- Okát magam sem értem, hogy miért lehetek itt. - Talán tudat alatt Anao engedett be világába. Magam sem értem, de ha már itt vagyok, akkor ideje kicsit mélyebbre ásni a nyúl üregében. - Pontosan tudom, hogy miért csinálod. - Felelem a lélekölő szellemének, majd méltóságteljesen elkezdek felé sétálni. Hyozanryuu megpillanthatja kezemben Fuhaku Yashit, ámbár érezheti benne a magasabb szint energiáit. Azt a kapcsot, melyet ő próbál shinigamijával létre hozni; mindez idáig sikertelenül. - A változás, melyet kívánsz shinigamidtól..legalább annyira érint téged is, mint őt. Ha arra vágysz, hogy erősebbé váljatok; te magadnak is változtatnod kell. Úgy gondolod, hogy lenéző magatartásoddal fogod elérni nála a senbankai szintet? - Kitekintek világára, s nem látok mást, mint romlást. Olyan romlást, miért nem csupán Anao a felelős. - Szertelen ugyan, de nem olyan, mint aminek tűnik. Ezt neked kellene a legjobban tudnod! Mégis itt ülsz, és úgy beszélsz a lelkének világáról, mint holmi pusztulásra váró városról. A shinigamiddal születtél, és vele is fogsz meghalni. Miért várod a halált, amikor nyúlhatnál a gyógyulás felé is? De tudod mit Hyozanryuu, ha nem hiszel nekem; hát higgy Fuhaku Yashinak! - Ekkor a külvilágban felcsap lélekenergiám, de belső világában csupán a zanpakuto felé nyújtom sajátomat. Könnyedén adom át a lelkem egy darabját, hogy tanuljon belőle egy keveset. Így aztán, amint ha megérinti a lélekölőmet Anao kardjának szelleme; előhívhatja az abban rejlő érzelmeket. Láthatja lelki szemei előtt, ahogyan küzdöttünk ketten évtizedeken át. Láthatja, ahogy a szenvedés sivatagából mindig sikerült felállnom. Láthatja, ahogyan kardom lenézett engem, én mégis fittyethányva vágtam vissza neki; s ezzel elnyertem tiszteletét. A kardom hajlandó volt változni azért, hogy erőnk kiteljesedhessen. Hiszen látható a történet, minek útján elnyertem a senbankai szintet, s Fuhaku Yashi alakja csaknem összeforrt. Egy felemás színű angyal lett belőle, aki mára nem kételkedik szavaimban. Ahogy pedig lelkem változott, úgy változott ő is. S ezt nem csupán Hyozanryuu láthatja, hanem maga Anao is. Ekkor pedig egy villanás keretében csapódok ki Anao lelkének súlyosságából, s úgy tűnik, mintha a shikaiom feloldódott volna. A fénylő gömbök mind fenyegetőlen indulnak meg a lány felé.*
- Ideje, hogy megvédd shinigamidat. Állj fel, és küzdj! Állj fel, és fogadd el végre, hogy a kard nem létezhet lélek nélkül; s a lélek ndem lehet többé erős kard nélkül. Warero! *Kiáltom, s ekkor a fénylő gömbök egy hatalmas robbanást indítanak Anao felé. De én a másik „parton“ állva komoran tekintek a robbanás irányába. Valóban irigylem Anaot. Irigylem, hogy van egy ilyen barátja, aki képes a végletekig szemtelennek lenni azért, hogy megmenthesse őt..*
Vissza az elejére Go down
Shiroichi Anao
10. Osztag
10. Osztag
Shiroichi Anao

nő
Gemini Monkey
Hozzászólások száma : 368
Age : 43
Tartózkodási hely : Valahol Seretei újdonsült romjai között
Registration date : 2010. Dec. 03.
Hírnév : 77

Karakterinformáció
Rang: 10. osztag Kavicskapitánya *3*
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
17-es körzet Cl0te40700/4500017-es körzet 29y5sib  (40700/45000)

17-es körzet _
TémanyitásTárgy: Re: 17-es körzet   17-es körzet EmptyVas. Jan. 13, 2013 12:15 am

A barátságok örökké szólnak

Szívem összeszorul, ahogy Ai-san szembesít azzal, miféle megbántó dolgokat hangoztatok. Olyan önző vagyok! És még irigykedik rám, pont rám, akire legkevésbé lehetne… nagyon rossz lehetett számára úgy elhagyni Soul Societyt annakidején, ahogy megtette… még belegondolni is hihetetlen, hogy amikor a legnagyobb szüksége lett volna ránk, barátokra, nem segítettünk neki. Nem tudtam mit tenni; ami Simán Csak Keisuke-sama és közte történt olyan gyors lefolyású volt, egyszerűen fogalmam sem volt arról, mi lett volna a helyes cselekednem egy ilyen helyzetben. Az a kapcsolat, ami köztük volt számomra érthetetlen, hiszen sosem éreztem még olyat; nem is tudom, ebből kifolyólag mekkora fájdalommal járhat. És egy gyermek elvesztése? Ködös emlékeimből csak barátokat, családtagot kényszerültem elengedni, nem tudhatom, ez mégis milyen érzés lehet egy anyának. Tessék, most meg mentségeket keresek, akárcsak arra, hogy Hyozanryuut miért illetem olyan megátalkodott szavakkal, amiért nem lép velem kapcsolatba. Olyan szörnyű halálisten vagyok! Mégis, mit akarsz elérni ezzel, Ai-san? Hálátlan vagyok és önző, mégis segíteni akarsz nekem, miért?

Komor tekintetemet lassan a halálistenre vezetem, ki megtisztelt jelenlétével. Némán hallgatom rendkívül komoly szavait. S nini, a fény, amit láttam az imént! Ismerős, jó barátom, jól tudom ki ő, mi ő… lélekölőkard akárcsak én, egy halálisten társa.
Sokkal jobban csillogsz most barátom, mint azelőtt. Ezek szerint neked sikerült elérned célodat? Minden zanpakuto szellem álmát? Sikerült összhangba kerülnöd shinigamiddal? Büszke vagyok, s irigy, drága barátom, rendkívül irigy. Ó mond, hogy tetted, miképpen?
Vörös íriszemet Fuhaku Yashi pengéjére szegeztem, s válasszal kínzóan hosszúnak tűnő pillanatokig nem szolgáltam a shinigaminak.
- Ha te nem tudod miért jöttél, akkor nekem mi okból kellene, halálisten? – ő kívánt belépni világomba, Fuhaku Yashi útján keresztül. Nem lett volna tisztességes tőlem, ha nem fogadom itt, személyesen, egy barátomat. De nem hittem volna, hogy egy halálisten próbálna meg tanácsokat adni a módszerről, melyet alkalmazok arra, hogy Anao észrevegye végre, amit kel, hogy lássa mi épült itt fel érzelmeiből.
- Miért kellene hallgatnom rád? Miért kellene követnem tanácsodat?! – emelem fel hangomat, lélekenergiám tomboló hullámokkal csap ki testem körül. Vörös színezésű íriszem tűzként lobog a lilás-fekete szín örvényben.
- Egy romokká sorvadó világról beszélek, mert ő teszi azzá, az ő érzelmei tükröződnek itt! De miért kellene egy hazug pártját fognom, ki ígéreteivel elhalmozott, azonban végül minden egyes szavának hátat fordított? Nézz körül, shinigami, nézz körül, Kagami Ai. – tárt karokkal mutatok körbe a földmozgással csúfított földeken. Kristályok repedtek meg, s törtek le közvetlen mellettünk. - Így dől össze egy birodalom, melynek befejezése előtt hátat fordítanak, melytől folyton – folyvást menekülnek, mint a gyáva kutyák! Miért kellene változtatnom? Tényleg ezt kellene tennem, de miért? Már mindent elkövettem azért, hogy felnyissa a szemét! Akkor miért?! – megtántorodva vezettem Fuhaku Yashira, barátomra pillantásomat. Hogy én tartsam kezemben őt? Vonakodva nyúlok felé. Ez egy halálisten dolga! Megakad kezem egy pillanatra, de lassan mégis átveszem a halálisten kezéből őt. Lehunyt szemmel nézem végig az általa megmutatott emlékdarabokat, érzelmeket, melyek úgy változtak bennem is, ahogy egykoron barátomban. Hogy miképpen küzdték le ketten az érzelmeiket összekötő nehézségeket. Akár egy zord viharnak kitett cseresznyefa virága, mely a zivatar után gyönyörű virágzásba kezd, s lassan napok, hetek, hónapok, évek múltával pompás érett termés veszi át a helyét, mindenre felkészülten.

Miért félek?
Ai-san hangját pár pillanatra Hyozanryuu hangjaként hallom csengeni fejemben. Könnyeimmel küszködve képtelennek találom magamat arra, hogy felelni tudjak erre a kérdésre. Hyozanryuu valóban üres és hamis lenne?! Miért lenne az, Hyozanryuu az Hyozanryuu, sosem volt más! Hogy érti ezt, Ai-san?
Lélekölőkardjával rám mért csapását igyekszem visszatartani, s kitartóan szemben állok a perzselő lélekenergiájával, mely szörnyű nagy teherként nehezül vállamra, mégis megnyugtat, ahogy látom lelki szemeim előtt felvillanni ama képeket, melyet Ai-san egykor átélt Fuhaku Yashival.
Olyanná kellene válnom, amitől Hyozanryuu fél? Valóban? Nem lehetünk csupán egymás mellett harcoló társak, mint Ai-san és Fuhaku Yashi? Társak, akik sosem fordulnak el egymástól és mindig ott vannak, ha valamelyikük bajban van, vagy szomorú? S együtt örülnek, ha a másikjuk boldog?
~ Mitől félsz Shiroichi Anao?... Hyozanryuu? Ezt nem értem, nem válaszoltál, már nagyon – nagyon rég… Te pedig nem válaszoltál a kérdésemre… Miért érdekel téged?... Mitől félsz, mitől rettegsz, Shiroichi Anao?... Igazából csak féltem, attól féltem, hogy nem felelsz többé és egyedül hagysz engem. Mert gyönge vagyok. Sajnálom Hyozanryuu, hogy nem vettem észre előbb, mit is kívánsz megmutatni, sajnálom, hogy elfordultam tőled és nem tartottam meg ígéreteimet! Bocsásd meg nekem, hogy nem vettem észre, hogy mindvégig segíteni akartál nekem... Jóvá akarod tenni?... Mégis mivel, Hyozanryuu?... Mutasd meg, hogy tudod használni az erőt, amit már régóta meg kellett volna mutatnom neked, shinigamim. ~
- Sase, aratama Hyozanryuu! Ishi no Hogo! – határozott pillantással nyitottam fel szememet, ahogy éreztem a lüktető erőt áramlani testembe egyenest a zanpakutomból. Nem rettentem meg Ai-san által aktivált támadástól, láttam már ezt a technikáját, akkor mikor együtt, egymás mellett küzdöttünk. Ebből kifolyólag tudtam milyen veszélyes helyzetben állok. De így, amint lehetőségem volt rá, Hyozanryuu kérésének eleget téve aktiválnom erejét már nem féltem. A kristálypajzsokat, rögtön megidéztem, s körbevettem velük testemet, rendkívüli gyorsasággal, szinte rá se gondoltam, miképpen kívánom magam köré vonni a kristályfalak, már ott is voltak. Így van lehetőségem túlélni Ai-san és Fuhaku Yashi által generált robbanásokat.
Amint a detonáció elült, döbbent pillantással fogtam, s meredten néztem a kezemben tartott kardot, mely cseppet sem hasonlított régi önmagára. Sokkal méltóságteljesebbnek tűnt, akárcsak maga Hyozanryuu. Lassan Ai-san felé vezettem pillantásomat, haboztam bármit is mondani, így a sírás szélén állva. Igyekeztem minél inkább megkeményíteni a szívemet, hogy ne újabb könnyrohammal szembesítsem Ai-sant, de ez igazán nehéz feladatnak minősült. Pedig örültem, hiszen Hyozanryuu újra beszélt hozzám, ő is visszatért, s annyi, de annyi mindent kérdeznék tőle, mégis mindez olyan nehéznek tűnt. Gondolatok cikáztak fejemben, szörnyű és boldog gondolatok, végül terhük alatt nem bírtam tovább.
- Ai-san… én… egy önző disznó vagyok! Semmi-semmi okod nincs irigykedni rám, bezzeg nekem! Meg sem érdemeltem volna, hogy mindezt, mindezt végigcsináld velem! – lábaim akaratom ellenére hagytak fel azzal, hogy megtartsanak. Földre rogyva, bal tenyerembe temetve arcomat próbálom elrejteni könnyeimet előle. - Én hátat fordítottam neked, amikor szükséged volt a támogatásra. Megbuktam, mint shinigami, mint kapitány, de ez cseppet sem olyan súlyos vétek, mint az, hogy megbuktam, mint barát! Mondd, kérlek, hogy újra próbálhatom, és mint régen, most is társként küzdhetek melletted! Hogy megbocsátasz a hibákért, amit gyerekfejjel követtem el? – könnyeimet letörölve arcomról, kivörösödött szemekkel ugyan, de igyekszem büszkén tekinteni Ai-sanra. Hogy lássa, nem egy nyámnyila bajtárs lennék, úgy, mint régen, hanem egy sokkal jobb, ki nem fogja a legjobb barátja előtt leplezni az igazi énjét, melyet óvott a világ csúfságaitól!

A shinigami távozása lelkemből mély nyomokat hagyott a birodalmamban. Kristályok fénylettek fel a távolban, s a gyöngycsillagok is, mintha újra kezdenék visszanyerni régi fényüket, a gyémánthold is kezdte újból megmutatni magát, de ami leginkább meglepett, de ezzel együtt boldoggá is tett, hogy az épület romjai, mely már egyszer félig állt, most ismét épülni kezdett. Szóval ennyit jelentene, tényleg megérné változtatnom?
- Köszönöm neked, barátom. Hálás vagyok, hogy shinigamiddal felnyitottátok a sötétség és a pusztulás mögé burkolózott szemeimet, s fényt hoztatok birodalmamba! Kagami Ai, te egy erős lélek vagy, köszönöm neked is. – hálám jeléül kristályrózsát idézek kezembe, s nyújtom a távozó lélek felé búcsúzóul. De ő olyasmit tett, hogy ennyivel nem lehet köszönetet mondani, új kezdetet adott kezünkbe, amit egymagunk talán soha nem értünk volna el. S most mit teszel az új erővel, Shiroichi Anao? Készen állsz, hogy megismerd igazi önmagamat, ahogy te is arra, hogy felvedd végre, ki is vagy valójában?
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom




17-es körzet _
TémanyitásTárgy: Re: 17-es körzet   17-es körzet Empty

Vissza az elejére Go down
 

17-es körzet

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-=Bleach Szerepjáték=- :: Soul Society :: Rukongai-