Jelszó: Sötétbarna

~ Adatlap

Név: Hama Daiki
Nem: Férfi
Kaszt: Shinigami
Szül. ideje: 1986.10.30.
Kor: 28

• Emberként: 20
  
• Lélekként: 8
  

~ Előtörténet

Átlagos nap volt. Munka után hazasietett a hangszeréért, hogy időben odaérjen a zenekari próbára. A meló nagyon fárasztó, és unalmas volt, nagy volt a hajtás az új rendszer beüzemelése miatt, monoton, és unalmas, a legrosszabb. Próbára menet volt min gondolkodnia. Ez volt a szokása, séta közben elgondolkodott, és alig vette észre, hogy mi történik körülötte. Ilyenkor megtervezte, hogy mit fog csinálni aznap, esetleg később a héten. Aznap különösen elbambult, bár ne tette volna. Délután 16 és 18 óra között nagy volt a forgalom, mindenki sietett haza a munkából. Pár utcával a próbaterem előtt, a zebránál sem a vezető, sem ő nem figyelt. Gyorsan történt, észre sem vette, nem is tudta, hogy mi történik, hirtelen elsötétült minden. Pár perccel, talán órával később - kitudja - felébredt, meglátta az autót, és hogy fekszik valaki pár méterre. Odament, hogy segítsen. Ő maga volt az, hirtelen nem értette, hogy miről van szó és hogy mi a fenét keres ott az a lánc.
A faluban, ahova került senki sem szólt hozzá. Rengetegen voltak, és hatalmasnak látszott a hely. Akármerre sétált, soha nem volt vége, csak újabb föld utak, és viskók. Egyre éhesebb volt, ami vicces, mert a halottak nem esznek. Csak sétált tovább, hátha talál egy helyet, ahol megpihenhet. Az éhség még nem volt zavaró, de nem tudta biztosan meddig bírja még. Egyszer csak nagy zsivajra lett figyelmes, így hát közelebb ment. Gyerekek voltak, olyan hatan, heten lehettek, és kardosat játszottak. A régi szép idők, rohangálás, játék egész nap. Nem tudta biztosan, hogy a játékot vitték túlzásba, vagy tényleg történt valami. Közelebb ment, hogy megnézze mi a helyzet. A gyerekek nem ok nélkül hangoskodtak. Hangoskodtak? Sikítoztak. Nem is csoda, attól a valamitől egy felnőtt is megijedt volna. Nagy volt és ronda, nagyon ronda, sőt gusztustalan. Ösztönből, vagy mi a fenéből, cselekedett felkapta az első botot, ami a kezébe akadt, és rárontott arra a valamire. Meg tudta ütni, de a bot rögtön eltört, és meg se kottyant a szörnynek. Sőt, visszakézből kapott is egyet. Nagy mancs, nagy karmokkal, csoda hogy nem szakadt le a bal karja. Fájt, nagyon fájt, az egész bal oldala, a kar, a bordák, és az arca is. Úgy látszott a szörnyet már nem érdeklik a gyerekek, bár remélhetőleg elszaladtak, amíg feltartóztatta. Felé tartott, odaért, fölé hajolt. Mondott valamit a rondaság, de a fájdalomtól nem hallotta, hát legyen, legalább a gyerekek megúszták. Csak egy nagy villanást látott, és egy szörnyű sikolyt. Mintha egy fekete ruhás, kardos valaki érkezett volna oda, az utolsó pillanatban.
Az első dolog, ami eszébe jutott, az hogy éhes volt. A fájdalom még nem múlt el, de az éhség már szinte szörnyű volt.
- Éhes vagyok – nyögte halkan.
- Gondoltam. Éreztem egy ideje a magas lélek energiádat. Csoda, hogy még nem haltál éhen. Az Akadémián segíthetnek, de odáig el kell valahogy jutnod.
Akadémia. A suli nem volt rossz hely, szeretett tanulni, és itt is kell valamit kezdenie magával. Ott legalább segíthetnek. Legalábbis a Fekete ruhás alak ezt mondta. Megpróbált felállni, sikerül is, de ha nem tartja meg valaki, akkor biztos elterül.
- Had segítsek. Aki ilyen bátor megérdemli. De ha jobban leszel, jössz nekem egy sörrel.
Az út nem volt olyan hosszú, de lehet, hogy csak elaludt közben. Érkezéskor már nagyon éhes, és fáradt volt. Napokig nem volt magánál, de amikor felébredt, nem fájt semmije, és már éhes sem volt.
A második csoportba került. A Zanjustu jól ment, kifejezetten jól, és ennek örült is, de a Kidou az borzalmas volt. Miután majdnem felrobbantotta a fél osztályát – csak majdnem, sérültek voltak, de nem súlyosak – inkább a Shunpo-ra, és a Zanjustu-ra koncentrált. Meditáció közben egyre hangosabban hallotta a hangokat. Nem tudta ki az, de ismerős volt. Egyre jobban ment. Lassanként eljutott egy helyre. Nem tudta, hogy hol volt, de tetszett neki. Csendes volt, hatalmas sziklákkal, és öreg fákkal. Megnyugtatta ez a hely, és itt hangosabban hallotta, azt a hangot is. Egy ideje már beszélgettek is.
A páncél, ismerős volt mintha már látta volna valahol. Nem tudta hogy, de mozgott, járt és beszélt, pedig nem volt benne senki, ebben biztos volt. Az akadémián töltött hat év alatt megtanulta, hogy a páncél az a Zanpakuto lelke lehet. Megismerkedtek, és jól kijöttek. Sokat tanultak egymásról, egymás világáról.
A vizsga jól sikerül, jobban, mint gondolta. Jó csapatba került, mindenki ügyes volt. Valaki ebben, valaki abban. A Lidércek ijesztőek voltak, de mindenki felkészült. Valamelyik társának nem sikerült a Shikai használata és ő meg is sérült. De nem történt nagy tragédia.


~ Kinézet

195 cm magas, vékony, sötétbarna rövid haj, és még sötétebb barna szem. Általában sötét (főleg fekete) ruhákat hord, de ha nincs tiszta, akkor marad a világos vidám mintás póló…


~ Jellem

Általában csendes, és nyugodt, ritkán vidám, de akkor egész nap csak vigyorog. Türelme attól függ, hogy kivel beszél, vagy ki van a környezetében. Ha valaki megérdemli, akkor azzal a személlyel nagyon türelmes, de ha valaki felidegesíti, akkor nagyon hamar elpattan valami a fejében.

~ Zanpakuto

Neve: Hogosha - Védelmező
Fajtája: Fém típusú
Shikai parancsa: Gekisen Hogosha – Harcolj Védelmező
Shikai kinézete: Kékes szürkén fénylő, enyhén áttetsző páncél képződik a használója körül, a Shikai aktiválásakor.
Támadások: Sase – Ragyogj: A kard felragyog, megnő, és egy rövid ideig vörösen izzik a szokásos kékes-szürke helyett. Könnyebb lesz, így ugyanazzal az erőkifejtéssel, gyorsabban, és nagyobbat lehet vele sebezni.
Buntai – Osztódás: Aktiválásakor létrejön még egy páncélzat, ami tejesen különállóan cselekszik, persze a használójának az utasítására. Ezt a képességet, maximum 10 percig lehet fenntartani.

~ Szeret-nem szeret

Szeret olvasni, zenét hallgatni, sétálni.
Utálja az olyan embereket, akik sokat beszélnek.

Köszönöm.