HomePortálGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Véráruló II. - Enki isten fia

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Urahara Kisuke
Globális moderátor
Globális moderátor
avatar

Aquarius Rooster
Hozzászólások száma : 210
Age : 24
Registration date : 2011. Aug. 03.
Hírnév : 19

Karakterinformáció
Rang: Kalapos tudós
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
0/0  (0/0)

TémanyitásTéma: Véráruló II. - Enki isten fia   Szomb. Máj. 24, 2014 6:32 am

Már eltelt 5 nap az elmúlt akciótok óta, és most még csak nem is feltételezitek, hogy a kaland folytatódik. A háttérben mozgó szálak gyanúja már él bennetek, de komolyabb előrelépést nem értetek el a héten. Vajon mi köze van Akiyoshi kardjának ehhez az egésznek? Mit is fedezett fel Iko-chan? Ki mészárolt le egy egész ninja klánt, méghozzá úgy, hogy meg is jelent előttetek utána? Egy dologban vagytok biztosak, a nyomok nem vezetnek titeket sehová sem.

Eisuke, te hosszas kutakodás után végül hozzájutsz egy olyan irathoz, ami kulcsfontosságú lehet. Egy kis lelakatolt barna könyvecske. A terjedelme már egy nagyobb regényt is kitehetne, de ez egészen más volt. Egy napló. Miután felforgattad a szolgálóleány egész lakórészlegét, még akkor sem találhattad meg. Helyette viszont egy titkos retesz a szoba egyik szegleténél szemet szúrt ám. A rejtélyes tolózár a megfelelő kulcs nélkül persze örökké megállítana, de a zanpakutouddal ennél te ügyesebb vagy. Mindenesetre hozzájutsz az íráshoz, de az azon szereplő lakat már kifogott rajtad. Reiatsu alapú képességekkel nem lehet felfeszíteni, nem is beszélve arról, hogy nincs az az erő, amiért megadná magát, a látszólag teljesen egyszerű, mondhatni játékzár. Más lesz ennek a nyitja, talán a borító tönkretétele, vagy valami sokkal agyafúrtabb, de a kulcs megtalálása volt most sokkal kézenfekvőbb… De hová rejtené el egy szolgáló lány legtitkosabb kéziratának kulcsát, ha nem a szobájába, és még csak nem is magánál tartotta.

Yukezo, Mezopotámia egy varázslatos hely. Egy démoni reiatsu követésével és egyik tenshid társaságával egy ősi építmény, valószínűleg földalatti kamráiban suhantok, de az eredmény elmarad. Ismét hoppon maradtatok, és csak egy követ találtok, ami kibocsájtotta az érzékelt lélekenergiát. Amint megpillantjátok a félrevezető tárgyat, porrá omlik szét. Viszont rátok zárul a kis teremnek a bejáratai, és homok kezd el beözönleni. Ez mondjuk minden kincsvadász hullarabló vesztét okozná, de gyakorlatilag ez nektek nem akadály. Viszont a fáklyák fényében kiböki valami a szemedet. Akiyoshi díszkardját fogja valami helyi kinézetű forma. A vonásaiból ítélve nem lehet ázsiai, szóval biztos, hogy nem a ház alapító maga. Ellenben az itteni művészet stílusjegyei miatt, egyáltalán nem ismerhetsz fel benne senkit, még akkor sem, ha a kép szereplője ott állna mellette. Egy hatalmas madár viszi neki a kardot a kép egyik szegletében, és a vízpartján álló fegyverforgató éppen egy diabolikus ördögszerű alakkal viaskodott. A vízből még kikukucskált a klasszikus értelemben vett csillagászati bak is, és valamivel ráfújt a főszereplő lábára. A kép harmadik részletét már eltakarta a leömlő homok, és nektek is már ideje lenne mennetek. Amint elteleportáltok, az új hírrel talán jobbnak látod, hogy Eisukéhez siess, hogy folytathassátok a megkezdett kalandot.

Találkozótok egy kellemes délutánra esik végül.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kagami Eisuke
13. Osztag
13. Osztag
avatar

Male
Aquarius Rooster
Hozzászólások száma : 120
Age : 24
Registration date : 2011. Apr. 22.
Hírnév : 42

Karakterinformáció
Rang: Kagami-ház tagja
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
9000/15000  (9000/15000)

TémanyitásTéma: Re: Véráruló II. - Enki isten fia   Vas. Máj. 25, 2014 10:03 pm

*A múltkori események után úgy döntöttem, hogy házam rendbetételével fogok foglalkozni. Nem akartam Ait ilyesmikkel terhelni, hiszen éppen eléggé sok dolga van neki a kapitányságával. Az a tömérdek iratmennyiség, illetve a napi teendői bizonyára fél napját is elveszik, így én vettem át minden irányítási munkálatot. A Hattoro- ház természetesen betartotta azonnal az ígéreteit és segítséget küldött. A tervezők éppen a szentély kárait rajzolják fel vászonra, és tervezik újra. Föléjük hajolok egy pillanatra, s belerajzolok egy-két dolgot, ami bár nem volt az épületen soha sem, de mindig is azon gondolkodtam, hogy lehetne. Tehát, ha már leromboltak valamit ebből az épületből, akkor felújítani sem árt; a régi már úgysem lesz. Ebből kiindulva pedig akármeddig akadékosodhatnék, az én szememnek nem lehet tökéletesen helyre hozni valamit. Minek után minden parancsot, illetve tanácsot kiosztottam, betérek a házba. Két fiatal szolgáló fiú hajol meg előttem, majd mikor megállok, lesegítik rólam a haorit - amit a reggeli hűvös idő miatt vettem fel -. Egy másik haorit adnak rám, így aztán már a sötétkék megannyi színeiben pompázhatok.* ~ Azt hiszem, veszek néhány kimonot. ~ *Ahogy végig nézek magamon, ama képnek leszek tanúja, hogy a rajtam levő kimononak nem éppen kifogástalan a festése. A haori alján két csík már el van maszatalódva, ami bizonyára a mosási problémákat jelzi. Szentül emlékszem, hogy ez a kimono az enyém volt, de arra már nem, hogy ezt mikor és hol viseltem?! Lemondón sóhajtok egyet, most ez is meg fogja tenni. Egyébként is utána akarok nézni pár dolognak Iko szobájában, így nem is bánom, hogy egy beáldozható kimonot viselek.
Lassú léptekkel elindulok végül az alagsorba, ahol két szint is van. Egyik a konyha, ahol a ház bizonyos dolgait végzik a szolgálók, a másik pedig a számukra kihelyezett lakókörlet. A Kagami-ház sosem építtetett nekik külön épületnyi lakókörletet, legalább is az én időmben. Emlékszem, hogy apámnak gondosan oda kellett figyelnie a pénzre, mert gyakran még a nemességünket is védenie kellett. Kicsit nosztalgiázni kezdek, amikor elhaladok a konyha mellett. Persze a szolgálók ijedt szemmel néznek rám, hogy Eisuke- dono mégis mit keres erre, de én viszont nem állok meg magyarázkodni. A folyosó falának festése pont ugyanolyan még mindig, mint hajdanán volt. A barna rizspapíros tolóajtók végig vannak festve, de úgy, hogy az egész alkosson egyetlen egy képet; ez anyám ötlete volt, hogy ilyen legyen. Apám persze méltatlankodott, hogy miért kell ennyire flancolni a szolgálókat, de anyámnak elég volt azt mondania apámnak, hogy nemesek vagyunk. Noha, én tudtam, hogy nem ez volt a valódi oka az egésznek. Anyám nekem elárulta, hogy egy jó család a szolgálókkal is jól bánik. Amennyiben nem így tesz, elárulják őket és még hibázni is fognak; érezniük kell, hogy valahol a Kagami-ház részei. Miért kéne őket feltétlen szolgasorsba képzelni, ha elég pénzünk van a megfelelő tartásukra? Én nem értettem meg anyám mondandóit, de most hogy itt sétálok, már sejtek valamit. Anyám bizonyára sokat jött a szolgálókhoz, hogy azok menedékkel szolgálják egy-egy rossz pillanatában. Bizonyára viszonzásképpen festették fel ezt az ominózus képet.
Maga a kép néhány sakura fát ábrázol, ahogyan a plafonon összeérnek virágos ágaik. A színek sajnos már elhalványultak ugyan, de még mindig komoly kompozíciót alkot az egész. El is nyeri a tetszésemet az egész, s néhány percig állva gondolom végig, hogy mit is szeretnék én Iko szobájából. Talán igazságot? Esetleg megnyugvást? Akármelyiket is keresem, csak is oda bent találhatom meg. Összeszedem magam, aztán még néhány tolóajtónyi távolság után megtalálom az Iko feliratot a szoba ajtaján. Halkan tolom ki azt, s míg be nem térek, addig nem is nézek a szobára. Becsukom annak ajtaját, hogy senki ne zavarjon, aztán körbe nézek. Végtelenségig leegyszerűsített szoba az, ami fogad. Maguk a berendezések mennyiségüket nézve puritán jellegűek, ám a díszítésükre pillantva már kevésbé.* ~ Mégis honnan volt neked ennyi pénzed minderre? ~ * Merül fel bennem a kérdés, de nyilván Iko egész életében erre hajszolta magát, hogy megfelelő körülményei legyenek. Tény, hogy remek szolgáló volt, de az egyéb ilyen dolgokra már kevésbé emlékszem. Leülök az ágyára, és kihúzom az éjjeli szekrényt. A női kellékeknél több dolgot nem találok meg benne. A míves komódjához megyek, hogy hátha találok ott valamit. Akármi is legyen, nem tud kimenni a fejemből a ninják legyilkolásának esete. Valaki elintézte az egészet előttünk, jóval előbb. Ez sem mutathat mást, mint, hogy ők is csupán mozgatható bábúk voltak. De mégis ki lenne képes mozgatni egy egész független nemesi házat? Csak is főnemesnek kell lennie; legalább is elsőre ide jutok. Tény, hogy a Shihouin-házzal nem állunk túl jól, de csak nem vetemednének ilyenre. Kihúzom fiókokat, az egyiknél pedig több ideig is időzöm, mint kellene. Megrázom fejemet saját ostobaságomon, majd visszacsukom. Igazán lehetnék kicsit összeszedettebb, hogy egy női fehér neműnek a látványa ne okozzon gondot. Az én időm már lejárt - vagy legalább is én így gondolom- , a nők közelségére gondolni sem akarom. Főleg nem egy szolgáló lánynak a közelségére; még el is sápadok a gondolatra. Máshol kezdek el keresgélni, s vagy két órányi keresés után a szoba egyik szegleténél megpillantok egy oda nem illő élt. A díszes tapétának a festése is eltér; a kicsike majdnem megszökött előlem. Közelebb megyek, megkopogtatom a falat. Minden jel arra mutat, hogy oda valamit elrejtettek. A dolgok végig tapogatásával pedig hamar felfedezek egy zárat, ám úgy vélem, hogy a kulcs keresgetésére nem akarok egyéb időt szánni.
Megragadom az oldalamon levő zanpakutomat; shikai feloldára után belevezetem a falba az egészet. A tömény reiatsu pedig lassan kitölti a zárat, majd megjelenik a kulcs vége. Körzök egyet az ujjammal, mire az engedelmeskedik és kinyílik. Kiszedem a retesz elejét, majd a benne levő tartalmat is. Egy vaskos, ámbár eléggé poros könyvet fogok immáron a kezemben. Szerzek kendőt az éjjeli szekrényről, megtörlöm a könyvet. A vaskos könyv elejére pedig az van írva, hogy: "Napló". Valami ilyesmi eredményt akartam elérni, így mint aki jól végezte a dolgát, azonnal elhagyom a szobát. A rendetlenséggel már nem is törődöm, majd lesz valaki, aki rendbe teszi. A könyvvel egyenesen a könyvtárba megyek, ahol egy eldugott helyen kezdek el foglalkozni. Azt tudom, hogy a titkok helye a szolgáló részlegnél van, viszont az én helyem a könyvtárban egy tea mellett van. Miután kihozzák, hamar neki kezdek a lakat feszegetésének. Ezt hamar feladom, így a zanpakutommal próbálkozom. Meglepettségemre még ez sem sikerül, ami azért már eléggé képtelenségnek tűnik. Eddig soha nem volt olyan zár, amit Gouman Rei nem nyitott volna ki.
Sőt, még ajtót is képes nekem alkotni, ha esetleg nem lenne. Hitetlenkedve dőlök hátra a székemen, beleiszok a teámba. Kissé mérgesnek tűnök, amiért csak idáig jutottam el; de ez még mindig nem jelenti azt, hogy nem fogok tovább jutni. Meg kell találnom a kulcsot, persze fogalmam sincsen, hogy hogyan keressem. Ha Iko szobájába lenne, akkor előbb találtam volna meg, mint a naplót. Esetleg nála lett volna? Vagy, ha nem..akkor hol rejtené el? Sokféle megoldáson gondolkodom órákon keresztül, mire kissé megfáradt gondolkodással, de feladom a gondolkodás részét. A tettlegesség felé fordulnék, így hónom alá csapott könyvvel egy apró kitérőt még alkalmaznék. A szobámba térek, hogy átöltözzek, mivel még mindig ugyanaz a viselet van rajtam. Semmi díszes cucc, csak egy shinigami kimonot veszek fel. Még egyszer biztosan nem fogok úgy harcolni, hogy közben figyelnem kell az öltözetemre! >.> Szóval éppen már a haorimat veszem fel, amikor valaki szól, hogy Tamachi Yukezo keres. Szólok a szolgálóknak, hogy vezessék fel, én pedig már csak a folyosón összefutva találkozok vele.*
- Üdv!  Evil or Very Mad *Morcosan haladok el mellette és hozzá dobom Iko naplóját, hogy fogja meg.* - Ha van ötleted, hogy a kulcs nélkül hogyan nyissuk ki..mond. Fél napra ezzel szórakozom, kicsit meguntam. *Ásítom el magam, aztán elindulok kifelé a házból. Persze ez nem a legillendőbb fogadtatás volt, de még a munkálatokra sem lestem rá egész nap. Kilépek a verandára, ahol a délutáni órák napsütése fogad már. Yukezo felé fordulok, aki maga is láthatja, hogy az események valahol megviseltek, kifárasztottak.*
- Folyton azon jár az eszem, hogy egy volt független nemesi házat ki lenne képes irányítása alá venni?! Csak is arra gondolhatok, hogy erre egy főnemes vagy a háttérben húzódó valaki lehet. A ninjákból ítélve is a Shihouin-házra gyanakodhatnék, de biztos lenne, hogy ennyire képesek lennének lealacsonyodni? *Aztán a naplóra tekintek, és arra gondolok, hogy vajon miféle titkot őrizhet az a napló. Iko élete lehet benne, a vaskosságából ítélve pedig sok titkot őrizhet. Őrizhet olyat is, amit elmondhat..olyat is, amit nem? Ezek már csak spekulációk, inkább a dolgok megfejtésére kell koncentrálnom.*
- Múltkor azt mondtam, hogy maradj ki ebből; most viszont meggondoltam magam. Szükségem van a képességeidre, ifjú shinigami!  Neutral *Én még jócskán megengedhetem magamnak, hogy ifjúnak nevezzem; akkor is, ha több száz éves is lehet. Egy pillanatra azért még mindig a szemembe kerül a groteszk csillogás, ha arra gondolok, hogy az én kicsi lányom mennyire fiatal, Yukezo meg mennyire nem. A férfi felé fordulok, és kiveszem a kezéből a naplót.* - Ez inkább legyen nálam, h már órákat forgattam fel egy szobában. *Teszem hozzá, majd elindulok az építkezés felé. Nem lep meg, hogy teljesen elkészültek, de az egyik elfestésnél felhúzom a szemöldökömet. Akárki hibája is, de elrontotta; ezért pedig újra kell festeniük majd az egészet. Ilyen kontár munkát nem fogok természetesen elfogadni.*





______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tamachi Yukezo
Daitenshi
Daitenshi
avatar

Male
Cancer Dog
Hozzászólások száma : 552
Age : 22
Tartózkodási hely : Karakura town, Hűség tornya, Sehol
Registration date : 2009. Apr. 20.
Hírnév : 25

Karakterinformáció
Rang: Daitenshi, Középnemes, Lord Belial
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
52100/65000  (52100/65000)

TémanyitásTéma: Re: Véráruló II. - Enki isten fia   Kedd. Máj. 27, 2014 1:56 am

Sebesen táncolok a levegőben Reijel a vélhetően a fehér hajú ribanc nyomát követve. Egy nagyon apró jelenlétet éreztem csak meg, és talán azért, mert az vagyok aki. Mondjuk alattunk egy enyhén sivatagos terület fekszik, és amikor megpillantom a romos épületet, ahonnan az egészet vélem érezni, úgy egy kicsit elmosolyodok. Rámutatok, majd a botom átalakult a zanpakutoummá. Megelőztem a lányomat, és egy nagyobb lökettel indultam meg a bejárat felé. A szemem írisze már sárgán villogott, mire leértem a talajhoz. Rögvest a bejáratot kerestem, de legalábbis valamilyen nyomot, hogy erre mehetett. Sajnos semmi ilyet nem sikerült, de Rei benyomott valamilyen kis követ, amire kitárult egy nagyobb kőajtó. Mikor beléptünk a lejáratba, akkor fáklyák gyúltak ki, ami nekem eleve gyanakvásra ad okot. Itt valami van. Valami, ami fontos. Lévén a magától kigyulladó lángok mindig gyanúsak. Megnézem közelebbről az egyiket, majd óvatosságra intem Reit, és gyalog tempóban haladtunk tovább. Nincs miért szaladni, gondolom nincs mégegy kijárat. Elég hülyén festene, ha lenne. Egyre erősebben éreztem a kényes reiatsut, amitől néha az undor fogott el. Minden egyes pillanatban, mikor hozzám ért a lélekenergia, mocorogni kezdett bennem a gonoszság gyökere, és mintha még stabilabban beverné magát. Mindezekkel nem törődve baktatok lefelé. Egyre mélyebbre, és mélyebbre keveredünk, ami azért megmosolyogtat, de felveti a lehetőséget, hogy valóban létezik egy hátsó kijárat, csak messze a piramistól. A falakon olyan nyelvű vésetek voltak, amiket sajnos nem voltam képes megfejteni, de ez már teljesen mellékes. Egy elágazáshoz érve megálltam egy pillanatra. Volt egy felfele lépcső, és egy nagyon meredek lefele járat. Elkuncogtam magam, és elindultunk a további mélységbe. A jó dolgok, mindig a lejjebb helyezkednek el. Ekkor egy óvatlan lépés miatt egy kattanást hallottam, és ennek köszönhetően egy 20 centis fal záródott elénk, illetve mögénk. Elmosolyodtam, és ránéztem a mellettünk lévő falakra, ahol ujjnyi lukak voltak. Reire néztem, és felvontam a szemöldökömet. Zanpakutoum felvette shikai formáját közben, és én csak elkiáltottam magam.
- Nemesek haragja!- csupán csak egy szakadáshoz hasonló hangot hallatott a lélekölőm támadása, és a hegyéből elszabaduló lilás sarló feltépte a falat, ami porolva összeomlott. Mi jó halálistenek módjára egy villámlépéssel kimásztunk az agresszív nyársaló akcióból. Ezután már csak egy nevetés hallatszódott belőlem, majd aktív állapotában tartva Paragont, folytattuk az utunkat. Minket semmilyen csapda nem tud ám megállítani ><. Már lelkileg azon gondolkodtam, hogy hogyan fogjuk a lányommal feltrancsírozni a célpontunkat, miközben kiszélesedett a járat. Másik négy járat is becsatlakozott az előtérszerűségbe. Picsába, akkor van esély, hogy potyára jöttünk ide. Mindenesetre a hatalmas ajtók mögül éreztem a nő jelenlétét.
- Csatára készülj! Én mögé teleportálok, te lefogod, és máris levan a gond ^^- és felszegeztem a fegyveremet. Egy hathatós lökéssel nyílásra kényszerítettem a kapuszárnyakat. Meglepetésemre nem találtuk ott a nőt. A démonok nyelvén elengedtem pár becsmérlő szót, és az erő forrását kerestem, hátha láthatatlan. Ekkor meglátom a feketeszínű követ, és mérgemben darabokra akartam törni, de addigra már elporladt.
- És nyilván ezért jöttünk ilyen messzire -.-”- titulálom megfelelően a kialakult helyzetet, aztán körbenéztem, hogy ugyan miért hozott ide minket. A falakon megintcsak magától égő fáklyák, ami azért nyugtalanított. Vajon kik tették ezeket ide? Aztán a szemközti falat is szemügyre vettem. Egy harcoló forma van rajta, azt már eddig is kivettem, de most, hogy jobban megnézem a fegyvert, elkerekedik a szemem. Most már abszolút kíváncsi vagyok rá, hogy miért vezettek minket ide, vagy egyáltalán kik készítették ezt a helyet. Akiyoshi kardja az ott, biztos vagyok benne. A díszkatana egyáltalán nem illik bele a sumér világba, mégis szinte pontosan lerajzolták. Egészen biztos vagyok benne, hogy az, aki ezt ide fölfestette, az ismerte a fegyvert. A kép részleteire nem volt időm, ugyanis záródtak a kapuk, és elkezdett a halálos csapda kiteljesedni, vagyishogy homok ömlött be. Ez most komoly? Ettől nem dobok hasast, de azért nem kéne beszorulni ide, meg nem akarom, hogy össze-vissza homokot öntsek minden ruhámból. Ez a fránya szemcsés kavicsförgeteg minden nyílásába behajléktalankodik az embernek. Megráztam a vállam, és mégegyszer megnéztem a fali freskót. Ki ellen is küzdik ez az ember egészen pontosan? Azt hiszem ennek a fegyvernek nagyobb múltja van, mint hittük. Magamhoz ölelem a kislányom.
- Ideje indulni nemde?- Rei már tudja a szabályt, és gondosan kifújta az összes levegőt a tüdejéből, és mi már a Fészek tárgyalótermében voltunk. A könyvtárba szaladtam azonnal, hiszen az Ősi világok rejtélyei mind ott vannak, aztán ha találok valamit, akkor azt papírra jegyzetelem, és az információkkal, ha találok, Seireiteibe teleportálok. A Kagami birtok előtt jelenek meg, ahol már inkább mosollyal fogadnak, mint fenyegető fegyverrántással. Talán megtanulták, hogy úgysem érnek el vele semmit.
- Eisuke-samat keresem- kezdek bele egyből, és ők a könyvtár felé irányítanak engem. Odaloholok, és mikor belépek az épületbe, levetem a cipellőmet, és a kalapomat is kiakasztom a rá már kihelyezett szögre. Jó ötlet volt mondjuk, bár nem vagyok benne biztos, hogy az biztosan kalaptartó-e. Mindenesetre én most arra használom. A hatalmas épületben hirtelen nem tudtam, hogy merre kell menni, de egy szolgáló mosolyogva, és kedvesen útbaigazított. Mikor odaérek, meglepve tapasztalom, hogy nincs is ott senki. Eisuke… nem tudsz nyugton maradni sosenempediglen? Idegesen sarkon fordulok, és a szobája felé megyek… na azt már tudom, hogy hol van. Felszaladok az emeletekre, és megpillantom a shinigami egyenruhát öltött jóembert. Rámköszön, meglehetősen tőle szokatlanul, majd a kezembe nyom egy könyvecskét. Felvonom a szemöldökömet, majd a felirat szinte kiböki a szemem. „Napló”.
- Öhm… halihó?- köszönök azért rá, az illedelmet most már jó messzire eldobva- Több ötletem is lenne, de nem értem, hogy minek neked egy napló felnyitása. Ellenben találtam valamit Akiyoshi kardjáról, méghozzá ott, ahol nem számítanánk rá- ez viszont biztosan felkelti a figyelmét. Ha felfigyel rám, akkor válaszolok- Mezopotámiában egy ősi folyosórendszer legmélyén- a végét már szinte csak suttogom. Azután megosztja velem azokat a gondolatokat, amik éppen aggasztják őt. Elmosolyodom, majd vidáman válaszolok - Hát tulajdonképpen Te. Éppen a héten vontad az irányításod alá- nevetem el magam, de azért még komolyan hozzáteszem - Ezt egy olyan ember tette, aki nincs a színpadon. Te is emlékszel arra a ninjafazonra, aki megjelent a Hattoro házban? Ő neked főnemes?- utalok itt a cselszövés legnyilvánvalóbb gyanúsítottjára. Még mindig semmit nem tudtunk meg róla, és gondolom azóta se bukkant fel sehol az illető. Most viszont mégegyszer megvizsgálom a naplót, aminek a kulcsszerkezete túl egyszerűnek tűnt nekem, hogy ne legyen bonyolult a felnyitása. És mivan, ha nem is kulccsal nyílik? Amikor nemesegyszerűen kikapja a kezemből, én azért furcsán tekintek rá.
- Kinek a naplója ez? Mármint ha tudjuk, hogy kié, akkor talán ki tudnánk következtetni, hogy hová rejtette a nyitját. Mondjuk épp az imént fordult meg a fejemben, hogy nincs is a lakathoz kulcs. Tulajdonképpen nézd meg milyen egyszerű a luk rajta. Kizárt, hogy ne lehessen feltörni. És gondolom próbáltad lefeszíteni a zárat is, de amelyik lakat nem nyitható, azt nem is lehet feszengetni nemde?- mutatom meg csavaros észjárásomat, de nem is igazán vagyok benne biztos, hogy ez egy helyes megállapítás. Végtére is, eléggé megtévesztő lehet egy lakat valamin, amikor nem is ott nyílik. Akkor viszont meg mi értelme ennek az egésznek? Valahol már sejtettem, hogy Eisuke nem fog belenyugodni abba, hogy nem tud beleolvasni annak a valakinek a titkos életébe, és ha már a szobáját is felforgatta, akkor biztos nem ott van. Mindenesetre ez a kis mezopotámiai kirándulás jobban lekötötte jelenleg a figyelmem.
- Hogy lehet, hogy katana, járt az Ókori birodalmakban is. És ha volt az emberek kezében, akkor mit keres, most itt. Eléggé egyértelmű, hogy Akiyoshi hozta el magával, de ő honnan kaphatta? Meg kéne találni azt a valamit, ahonnan már több, mint ezer éve volt, én csak ennyit találtam, de talán körbenézhetnénk a folyosórendszer többi részletében is, hacsak nem pusztult el már az egész hehehe- vakartam meg a végén a tarkómat, elárulva, hogy talán a nyom eltűnésének én magam lehetek az okozója. Hát nahh… van az úgy, hogy ha megjelensz valahol, akkor ott rommáválnak az épületek, és civilizációk tűnnek el.
- Bár ki kéne deríteni valahogy, hogy a suméroknak mit jelentett a Bak, mint állatövi jelkép. Ehhez még hozzájön a jómadár, aki a kardot hozta az illetőnek, aki valami nagyon ördögi szörnnyel viaskodott. Talán ha átnyálaznánk néhány mitológiai könyvet, akkor előrébb is juthatunk, mondjuk én annak a híve vagyok, hogy ott a helyszínen lehet a legtöbbet kideríteni- aztán meglóbáltam előtte a kardomat. Én legalábbis biztos, hogy elmegyek a bizonyítékokat felkeresni. Most már csak az a kérdés, hogy előbb a naplót szeretné felnyitni Eisuke, vagy inkább a kardjának a múltját tekinti fontosabbnak. Mondjuk az is lehet, hogy pont témába ütköző az a kis könyvecske, és az első nyom abban található. Hogy is mondjam, fogalmam sincs, hogy hogyan nyissam fel.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Urahara Kisuke
Globális moderátor
Globális moderátor
avatar

Aquarius Rooster
Hozzászólások száma : 210
Age : 24
Registration date : 2011. Aug. 03.
Hírnév : 19

Karakterinformáció
Rang: Kalapos tudós
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
0/0  (0/0)

TémanyitásTéma: Re: Véráruló II. - Enki isten fia   Szer. Máj. 28, 2014 5:52 am

Ahogyan elhagyjátok a Kagami birtokot, el kell döntenetek, hogy mit tartotok előbbre. A napló kérdését, vagy egy falra festett ábrát. Lévén nincs meg a kulcsotok a zárhoz, így könnyen lehet, hogy az utóbbi kap nagyobb szerepet. Egy apróbb falucska az, ahová tudtok menni, ahová az előbb is elment a két Daitenshis, hogy onnan folytathassák az üldözést. Ez a falu változatlanul nézett ki, mint ahogy délelőtt Yuke volt itt. Az ókori kereszteződésre épülő falvacskában, az élet minden egyes napja a másnapi kihívásokra épül. A túlélés nyomorában élők közül egy sincs, aki akkora lélekjelenléttel bírjon, hogy lásson titeket. Bár az is lehet, hogy csak nem lakott jól ahhoz, hogy képes legyen erre. Ahogy az utcákon sétáltok, és a következő lépéseiteket tervezgetitek, észreveszitek, hogy az emberek kivonulnak az utcára, és türelmetlenül várnak valakire. Ahogy eltekintetek a messzi horizontra, porfelhőt láttok közeledni. Ha ti is megvárjátok, akkor egy szekeret pillantotok meg. Az emberek tapsolnak, és ujjanganak, mikor átlépi a falu határát. Egy a helyiektől ellentétben tiszta palástot hordó, meglehetősen díszes ruhákkal ellátott férfi száll le. Nevetve üdvözli az őt körbe rajongó gyerekeket, és baráti kézfogással fogadja a férfiakat. Szokatlanul, de a nőknek is a tiszteletét teszi. Kisétál az épületek sorából, és a lakók úgy követik őt, mintha egy nagyobb nyáj lenne. Ti is utána mehettek, nem adott jelet arról, hogy látná a két idegen öltözékű egyént. Mindenesetre a férfi kántálásba kezd, és az emberek imára borulnak le. A zöld színt hangsúlyozó pikkelyes öltözete furának tűnhetett számotokra, hiszen élőben ilyet még biztosan nem láttatok. Aztán mindkettőtökben egy fura érzés nyilallt. Majdhogynem összeesnétek legszívesebben. Ennek hatására igazán megszédültök, mintha eltávozna belőletek az erőtök. Az ájulás szélére kerültök mindketten, aztán egyszercsak elül ez az egész, és az elétek táruló látványt szinte nem is hiszitek el. Frissen kinőtt növények mindenütt, főként gyümölcsfák, és búza. Egy tisztavízű patak csordogált a kivájt csatorna helyén, a tűző nap miatt megégett fűcsomók helyett most rikító színű virágok borították a tájat. A sivatag csodát termett. Ujjongott a nép, de a pap csendre intette őket.
- És most kérlek titeket, mondjátok el fohászaitok a két szellemnek, ki a mai nap ezt lehetővé tette nektek. Kérlek titeket, köszöntsétek Őket méltóképpen, és mutassátok be az áldozatokat. Minden növény legerősebb hajtását égessétek el, megmutatva őszinte hálátokat- és a végén rátok nézett. A botjával végül visszabaktatott a szekérhez, és szerény csomagjával egy házikóba költözött. Ez az ember elszívta az erőtöket, és csodát tett belőle. Hogy ez miként értelmezitek az már csak rajtatok áll. Kezdett már esteledni errefelé, de igazándiból nektek más dolgotok is lesz. Már éppen bemennétek a házba, mikor sikoly hallatszódott. Gyerekek sikolya. Ha odasiettek, láthatjátok, hogy az egyik kislány beleharapott egy almába, és halottan esett össze. Amint körbenéztek, mindenki, aki már belekóstolt az adományba, rosszul lett, és pillanatok alatt megmérgezve, kíngörcsök közepette összeesett, és meghalt. A pap nem tudhatta, hogy az egyik halálisten, mást is hordoz magával, nem csak pozitív energiákat. Persze azt hitték, hogy a bemutatott áldozat volt a hibás, mégis a pap hitetlenkedve rohant ki. Rátok szegezte a botját.
- Mégis kik vagytok ti? És mi az a kard ott az oldaladon, az hogy került hozzád!- kiabálja, és fenyegetően megsuhintja a botját, aminek hatására Eisuke ismét megérezheti azt, hogy az ereje elhagyja a testét. És mégis hogyan hatástalanítjátok a képességét?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kagami Eisuke
13. Osztag
13. Osztag
avatar

Male
Aquarius Rooster
Hozzászólások száma : 120
Age : 24
Registration date : 2011. Apr. 22.
Hírnév : 42

Karakterinformáció
Rang: Kagami-ház tagja
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
9000/15000  (9000/15000)

TémanyitásTéma: Re: Véráruló II. - Enki isten fia   Csüt. Máj. 29, 2014 11:12 pm

*Oly sok kérdésem lenne Ikot illetően, s egyszerűen nem hagy nyugodni a gondolat, hogy minden válasz itt van előttem, de én nem férek hozzá. Ennyire súlyos titkokat őrizne Iko naplója? S nekem még csak fogalmam sem volt, hogy egy ennyire fontos szolgálót hagytam áldozatául esni a történéseknek! Így aztán felettébb idegesítő, hogy az igazságok elhallgatásával kell szembe találnom magam. Noha, sosem tudhatunk eleget egy történésről, mégis amondó vagyok, hogy ilyen esetben szeretnék a lehető legtöbb dologra rájönni. Gondolataimban csak is az elmúlt napok történése, illetve a merénylet jár. Vajon melyik azaz elem, amire nem figyeltem fel? Hol van a rés az egész történetben, ami sok mindenre adna magyarázatot? Láthatóan mély gondolkodásba kezdek, még a pipámat is magamhoz rendelem, hogy azzal oldjam a bennem levő feszültséget. A füst, amit percekkel később magamba szívok, érzem, hogy jótékony hatást gyakorol az elmémre. Néha már azt is elmerem képzelni, hogy ez az átlagos pipadohány tartalmaz valamit; pedig semmi additív dolog nincs benne. Leszámítva a dohányt, ami eleve additív. Yukezo csavaros észjárására felvonom szemöldökömet.*
- Szerinted mégis kié? Ikoé volt ez a napló. Hidd el már felforgattam mindent, de a kulcsot még mindig nem találtam meg. A zanpakutommal is próbáltam kinyitni, de reiatsu alapú dolgok nem hatnak rá. Nagyjából, megközelítőleg fogalmam sincsen, hogy hol lehet a zár nyitja. Azon gondolkodom, hogy hátha van egy rés ebben az egészben, ami majd segít kinyitni ezt a könyvet. Sejtéseim szerint fontos információkat tartalmaz a merénylettel kapcsolatosan is. *Hangomból érezhető, hogy kedvem már jócskán alá csappant az átlagosnak és ezek a dolgok remekmód felidegesítettek valahol. Habár ez elnézhető, mivel a Kagami-házat támadták meg, a valódi tettest pedig még nem sikerült kézhez kerítenem. Be kell látnom, hogy szükségem van Yukezo segítségére is, pedig a büszkeségem nem igazán van oda ezért. Ennyire befásultam volna, hogy képtelen vagyok egy ilyen összeesküvést egyedül felgöngyölíteni? Lehetséges, hogy itt csupán arról van szó, hogy az élet azt akarja tőlem: Barátkozzak meg végre Tamachi Yukezo jelenlétével. Chh, hiszen az én egyetlen kicsit lányomról van szó!  Neutral  Rántom oldalra tekintetemet erre a gondolatra, hiszen az apai ösztönök most jócskán felébredtek. A kardot érintő hírek okán furcsán tekintek ki oldalra.*
- Komikus, de magáról a kardról még én is keveset tudok. Akiyoshi-sama nem igazán mesélt sosem erről a dologról. Tudod a Kagami-ház olyan titkokat rejt magában, amikre még én magam sem jöttem rá. Ne gondold, hogy számomra nem furcsa még az is, hogy főnemesekké váltunk. *Visszapillantok a naplóra, majd a haorim alá rejtem azt.* - Nos, mivel nincs meg a kulcs, így menjünk és nézzük meg, hogy te mit találtál. De a pipát viszem magammal!  Neutral  *Jelenleg nem vagyok olyan ideg állapotban, hogy efféle pótcselekvés nélkül induljak meg a vakvilágba egy kis kardbeli kutatás kedvéért. Mondjuk nem is hiszem, hogy ez Yukezot különcképpen zavarná. Ismerve őt, még valahol szórakoztatónak is találhatja a helyzetet. Aztán, amikor kioldja a kardját, hogy elinduljunk, akkor már tudom a dolgom. Megérintem őt és kifújom a levegőt, alig pár másodperc alatt meg is érkezünk a helyszínre.
A látvány, ami fogad nem egyéb, mint Rukongai az emberek világának változatában. Amennyiben az "épületek" nem így lennének, eléggé otthonosan érezném magam. Groteszk tekintet ül ki arcomra a gondolatra, hogy valóban otthonosan érezném magam itt. Miközben pedig beljebb vetjük magunkat a porrengetegbe, némi beszélgetésbe kezdek Yukezoval.*
- Miféle dolga volt itt a Daitenshinek? Ne érts félre, de egy kicsit nonszensznek tűnik, hogy itt bármi érdemlegeset találjunk. *Méltatlankodok, ahogyan hosszú percek alatt sem láthatunk semmi gyanúsat. Eleinte még feltételezni is kezdem róla, hogy rászedett valami ostobaságra, de aztán fordul a kocka. Az éhező nép, aki nem is vesz rólunk tudomást, hirtelen fel kell és örömujjongás közepette tömörülni kezd egy pontba. A távolban egy közeledő szekérre emelem tekintetemet, ami eleinte csupán egy porfelhőt alkotott.*
- Meglátjuk.  Neutral  *Már előre lereagálom Yukezot, amiért bizonyára az jár a fejében, hogy most tévedtem egy nagyot. A magam részéről elindulok a tömeg felé, hogy lássam miről is van szó. Néhány shunpoval érkezek meg az első sorba, de a megjelenő alak még csak le sem reagálja a jelenlétemet. Kelletlenül húzom fel szemöldökömet, amikor egy közepes hosszúságú kántálásba kezd. Sok emberi vallással is találkoztam már, de ez számomra valamiért mégis csak újdonság. Keresztbe font karral figyelem őket egy pipával a számban, miközben alkalmanként pöfékelek némi füstöt.*
- Te hallottál már erről a vallásról? *Meglehetősen halkan kérdezem meg a mellettem állót, aztán eloltom mégiscsak a pipát. Úgy találom, hogy erre most nincsen szükségem. A helyzet kedvéért még a pap elé is dobom, hátha erre már hajlandó értelmesen reagálni, de azt hiszem ebben érdemtelen bíznom. Néhány pillanattal később viszont érdekes érzést kelt a kántálás a mellkasomban. A nyilaló fájdalom másodpercek alatt szédülésbe csap át, amelyre automatikusan Yukezo után kapok. Amennyiben pedig ő is hasonló állapotba kerül, legalább egymást megtámasztva nem esünk a földre. Szerencsére a hatás elég hamar abba marad, ezért azonnal el is engedem őt és kiigazítom az öltözetemet. Rosszalló pillantást vetek a pap felé, mert a látvány, ami fogad, az már cseppet sem tetszetős. Egy sivatagos hely közepére paradicsomot varázsolni? Ez az alak biztosan csak szórakozik velünk.. De legalább eme látvány hozzásegít ahhoz, hogy komolyabban érdekelni kezdjen az eset. Ezért pedig nem hagyom el ezt a kört, csak hátrább shunpozva, néhány méterrel odébb figyeljem az eseményeket.*
- Nem tetszik nekem ez a dolog! Amint felbomlott ez a gyülekezet, keressünk meg ezt az alakot. *Osztom meg a véleményemet Yukezoval, aztán pedig egyenesen a pap tekintetével találom szembe magamat. Finoman a kardomhoz érintem kezemet, de aztán Yukezo jelére inkább annyiban hagyom a helyzetet. Abban igaza lehet, hogy nem lenne bölcs dolog egy ilyen helyen rátámadni egy ki tudja hányad rangú papra. Attól még, hogy lát minket, még nem azt jelenti, hogy rendkívülien erős lenne. Ámbár az iménti kántálása eléggé érdekesen hatott mind a kettőnkre. Végül a pap elhagyja ezt a helyet, én pedig intek Yukezonak, hogy kövessük. Lassan az éjszakába átcsapó helyzetben vagyunk egy ilyen helyen, ahol nem szívesen aludnék. Az alak nyomát természetesen kizárt, hogy elveszítsük.*
- Menjünk be, aztán majd meglátjuk, hogy mi fog történni. *S már előre is mennék, amikor néhány sikoltás akadályoz meg ebben. Különösen egy kislányé, amelyre azonnal reagálva sietek a hang forrása felé. Habár ez magánügyi kirándulás, mégis csak shinigami vagyok egyben. Kötelességem az ilyen esetek kivizsgálása, és a látvány, ami fogad arra komolyan meglepődök.*
- A tiltott gyümölcs? Mégis miféle szertartás ez?! *Kicsit kiakadok azon, hogy aligha sokunk erejét szívta el ez a pap, de a termés, amit hozott az egyszerűen mérgezett. Valahol logikusnak hangzik az egész, valahol pedig értetlenkedve állok a dolgok felett. Aztán pedig maga az említett személy rohan ki házából, hogy megbizonyosodjon a dolgokról. Ám a helyett, hogy az eseménnyel foglalkozna, inkább minket céloz meg fenyegetésével.*
- Hát akkor tényleg látsz minket, remek! *Felelem, aztán kérdésére felhúzom szemöldökömet.* - A zanpakutomra gondolsz? Vagy esetleg apám kardjára? *Nem igazán tudom megállapítani, hogy mégis melyik kardra gondolt. Végtére csak- csak megtámad, pedig én szívesen elbeszélgettem volna róla a helyzetről. A suhintására megint csak rosszul leszek, de most már marad annyi lélekjelenlétem, hogy kioldjam a shikaiom. Előre nyújtom a kezemet, amikor szétbomlik a kardom és úgy irányítom a kard képességét, hogy az levágja a pap azon kezét, ami a botját tartja.*
- Ne minket okolj ezért az egészért, semmi közünk hozzá! >.> *Hah, még hogy minket hibáztat? Ez egyre jobb lesz.*






______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tamachi Yukezo
Daitenshi
Daitenshi
avatar

Male
Cancer Dog
Hozzászólások száma : 552
Age : 22
Tartózkodási hely : Karakura town, Hűség tornya, Sehol
Registration date : 2009. Apr. 20.
Hírnév : 25

Karakterinformáció
Rang: Daitenshi, Középnemes, Lord Belial
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
52100/65000  (52100/65000)

TémanyitásTéma: Re: Véráruló II. - Enki isten fia   Pént. Máj. 30, 2014 4:36 am

Eisuke szemeiből mind a mai napig meglátok valami örökkön örökké változó fényt, ami megannyiszor riadalmat kelt bennem. Hiába mindaz, hogy gyakorlatilag csak ki kéne eresztenem a reiatsumat, de ettől függetlenül a tekintete sokkal erősebb, mint bárkié, akivel eddig találkoztam. Emiatt kifejezetten nem egy kedvelhető társaság, mégis furcsa mazochizmusom jele lehet, hogy én mégis megbékéltem a jelenlétével. A maga nemében egyedülálló a férfi, de azt hiszem nem is várhatnék el, egy szintén különleges lány apjától mást. A naplóról kapott információkról azért jócskán elgondolkodok. Hogy lehet az, hogy nem hatnak rá a reiatsu alapú képességek. Iko halott, így bárminemű képesség, amit ő eredményezett, vesznie kellett vele. Hacsak nem valami különlegességet rejtegetett magában a lány. Az már eleve lehetetlen, hogy minden reiatsura blokkolóan válaszol. Felfeszíteni meg mégse lehet. A kulcs itt valami egészen más lesz, ezt a zsigereimben érzem. Elnevetem végül magam, és megnyugtatom Eisukét.
- Hát ne aggódj e felől. Olyan nincs, amit én ki ne tudnék nyitni- hát azért furán hatott ez a mondat, de remélem, hogy a női lábakra nem érvényezteti ezt… bár rájuk is igaz az állítás Rolling Eyes . Képzeletemben átfut a múltkori eset a lányával, és akarva akaratlanul is kaján vigyor kerekedik az arcomra. Szerencse, hogy ezzel ő nem foglalkozik, de nem is hinném, hogy kiolvasná a fejemből, hogy éppen milyen bolondságon jár az eszem. Mondjuk nem lennék meglepődve, hogy ha lenne egy speciális szupertitkos démoni após képessége, hogy ha a lányára gondolnak, akkor azokat ő pontosan ismeri O.o. Remélem nem, mert akkor nagy bajban lennék minden második percben T_T. Viszont meg nyugodhatok, mert szó sincs ilyenről. Ellenben elgondolkodok egy percre mégegyszer a naplót illetően. Mégis hogyan lehetne felfeszíteni? Aihoz szaladnék vele, de az hogy nézne már ki, mikor én is profi betörőnek számítok. A kardot illetőleg meg egyfelől lenyűgöz a tudatlansága, bár tulajdonképpen jócskán megnehezíti most majd a dolgunkat. A semmi alatti nulláról kell indulnunk, és bizony sokat kell még felkapaszkodnunk, hogy annak a bizonyos békának az alsó feléhez eljussunk. Megigazítom a kalapomat, és úgy válaszolok erre.
- Kötve hiszem, hogy a kard történetét olyan sokáig homály fogja fedni- mondom mosolyogva, és máris elteleportáltunk. A hőmérséklet most is szinte azonnal ostorként csapott rám. A fülledt sivatagi forróság egyből verejtékcseppeket kényszerített ki az arcomra, és be kell valljam, hogy az öltözékem nem megfelelő ennek elviselésére. Mikor aztán Eisuke elfordul, nekem a teljes ruhám átváltozik egy szellős világos ujjatlan kimonová, a kalap mondhatni eltűnik, illetve lesz helyette egy pikk a hajamban. A nadrágom is egy hakamává alakul. Mikor visszapillant rám, és nem érti, hogy hogyan öltöztem át ennyire drasztikusan, és ilyen gyorsan, akkor én csak értetlenül nézek rá, amolyan „miért változott valami?” kifejezéssel az öltözékemben? A Daitenshi címere volt a hátamon, alatta a Youkai megkülönböztető szürke szalagjával. A sétabotom helyett most egy tsubába helyezett zanpakutou volt. Eisuke mellett nem félek normális öltözéket viselni… különben is azt kedveli.
- Most miért… melegem volt- adok végül hangot a továbbra is rejtélyes öltözködésre. Mindenesetre ahogy végignéztem a nyomoron, összeszorul a gyomrom egy pillanatra. A halál szélén álló lakosság, egyfajta szomjat ébresztett bennem. Felszaporult a légzésem, de ezért a hőmérsékletet is lehetett okolni. Bár én tudtam, hogy nem erről volt szó. Megremegett a karom, de hirtelen elkaptam a másik kezemmel, így leállt a kis nyugtalankodás. Megroppant a csuklóm, mikor igazgatni kezdtem. Sóhajtottam egyet, és inkább Eisukére figyeltem.
- Hidd el, hogy nem a hely csodái érdekeltek, mikor idejöttünk- mondom enyhe cinizmussal a hangszínemben. Megcsóváltam a fejemet - De csak várj, mindjárt megjelennek a jelek- aztán az emberek nagy örömben kirohantak az utcára, és nézték a messzi távolt. Ahogy kitekintettem, a délibáb okozta optikai csalódástól nem láttam semmit. Végül az út horizontján megjelent egy apróbb porfelhő. Elkuncogtam magam, majd megpaskoltam Eisuke vállát. Jókedvvel huppantam le a földre az emberek közé, és én csak simán átsétáltam közöttük, jópárjuk előtt pedig még integettem is, hátha látnak minket. Azonban ebben a kis porfészekben senki nem rendelkezett kellő lélekenergiával ehhez. Kiálltam az út közepére, és a kis szekér, mikor berobogott, rákacsintottam Eisukére. Jómagam a szekér elé álltam, és némán figyeltem, ahogyan körberajongták az faluba betérő vélhetően papsági szerepet betöltő férfira. Hát igen… gyakori, hogy a szegénységet a vallás tesz gazdaggá. Mikor a férfi végül kisétált a szélűre, én követtem, majd Eisuke mellé álltam. A pipájára csak megengedtem egy baráti hümmögést, aztán a kérdésére elkezdtem gondolkodni egy kicsit a szimbólumokon.
- Hát most Mezopotámiában vagyunk, legalábbis területileg. A sumérok meg már valószínűleg kihaltak, de ez a forma mégis csak úgy tűnik nekem, mintha még mindig ápolnák a hagyományokat. Szerintem a termőföldet készül megáldani, és hát ahogy megnézzük, arra jócskán szükségük van- aztán végig tekintettem a kopár síkságon, ahol még egy ép fűszál sem volt, nem hogy bármi ehető. Valahogy nehezen hittem el, hogy ez itt most termőföld. Ápolatlan volt, méghozzá szikkadt. Megcsóváltam a fejem, aztán egy ovációs kiáltás, és az egész testem elveszíti az egyensúlyt. Kiguvadnak a szemeim a gyengeség roham hatására. Egy nehézkes nyögés hagyja el az ajkaim, és amikor Eisuke megkapaszkodik bennem, én is arra dőlök, hogy megtartsuk egymást. Mikor befejeződik ez a fájdalom, felmordulok, és szemeim írisze izzó sárgára változtak. Hát ez meg mégis mi a fészkes fene volt. Ránézek a főnemesre, aki láthatta, hogy nem stimmel velem valami, de gyorsan eltűnnek ezek a jelek. Megrázom a fejem, és amit ekkor látok meg, attól tátva marad a szám. Egy igazi paradicsom kerekedett ide, méghozzá a természet minden javával. Szóval ez a nagy imádat szerepe. Jobban ránézek a papra, és amikor köszönetet mondat mindenkivel nekünk, jócskán meglepődök. Szóval a tőlünk elorzott erő alapján képes volt élelmet adni a szegényeknek. Kár, hogy ez engem nem érdekelt, de érdekes újítások lennének Soul Societyben, hogy ha adó gyanánt élelmet adnának az erősebbek, mint valami véradás. Bele sem merek gondolni, hogy mennyire gyorsan vetnék el az ötletet, pedig biztos vagyok benne, hogy a yonbantai, illetve a juunibantai megoldaná. Hümmögök erre is egyet, majd bólintok Eisuke véleményére. Fejemben mondjuk egészen más ötletek kezdtek felsorjázni. Elmosolyodtam, ahogyan rájöttem valamire. Ezután szememmel követtem, hogy hova tér be a pap. Miután a főnemes elindult, én csak nyugodtan követtem. Mikor meg már benyitna, akkor ismét megszédülök, de ez most másmilyen volt. Mosoly kerekedett az arcomra, és a szemeim most már stabilan sárgává változtak. Nagyon halkan elégedetten elröhögtem magam, és ekkor sikolyok szelték ketté a levegőt. Lehunytam a szemem, és felnéztem az égre. A gyilkolás… Mennyire tökéletes kielégítő érzés, mikor életek múlnak el a puszta jelenlétedtől. Sóhajtottam egy vidámat, majd megráztam a fejem.
- Eisuke baj van- szólaltam meg, és felshunpoztam a levegőbe- Meghaltak, ne törődj velük. Tisztán éreztem a vesztüket- ezután Eisuke fennakadására mit sem reagáltam. Tiltott gyümölcs… szép szavak. Egy-egy síró anyától hallottam, hogy az áldozat miatt, csakis az áldozat miatt… Elfelejtették felajánlani az első falatokat. Hát nem hiszem, hogy ettől megkímélte volna őket a démoni jelenlétem. Mikor a pap fejvesztve kirohan, akkor egyből minket talál meg, mint vérbankok. No és ezt persze mi ketten el fogjuk tűrni. Egy fenét! Aztán az első dolog, amit megkérdez tőlünk, már válaszolnék is, de a döbbenet hamarabb elfog.
- Mégis hogyan értjük a nyelvét Eisuke? Ki ez a pali?- kezdek bele a kérdezősködésbe. Aztán miután megtámad, a főnemes egyből válaszol rá, a zanpakutouja segítségével. Rolling Eyes . No persze, hogy nem lehet csak úgy elbeszélgetni vele mi? Egyből vérre kell menni, de hát ez a forma kezdte. Azért mégis érdekelne engem, hogy mitől értettem meg anyanyelvemként azt, amit beszélt. És a köszönetre is japánul hívta fel a nép figyelmét, szóval lehet, hogy mindenki tud itt japánul? Az lehetetlen. Ezek még soha nem is hallhatták a japán nyelvet, nem hogy anyanyelvi szinte tudjanak róluk. Mikor pedig Eisuke a karját venné az úriembernek, addig én egy kidou idézését formálom meg. Ai tökre büszke lenne rám, hogy agyatlan kaszabolás helyett, a mágiát használom *-*
- Bakudou 01: Sai, Bakudou 09: Geki- a két megkötő technika aktiválódása utána, azért mégis csak meg kell mutatnom, hogy ki a fene itt az úr, én az elejtett botot óhajtom inkább kettétörni, méghozzá előrántott zanpakutoummal csapnék rá egy akkorát, ami akár egy egész embert is ketté szelne, nemhogy egy fából készült botot. Miután megvagyok a támadásokkal, kardomat a férfira szegezem, és várom a fejleményeket. Az esetleges ellencsapásokra annyira nem számítok, hiszen nem csak a karját vennénk, én még le is kötöm hozzá, hogy biztos sikerüljön.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Urahara Kisuke
Globális moderátor
Globális moderátor
avatar

Aquarius Rooster
Hozzászólások száma : 210
Age : 24
Registration date : 2011. Aug. 03.
Hírnév : 19

Karakterinformáció
Rang: Kalapos tudós
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
0/0  (0/0)

TémanyitásTéma: Re: Véráruló II. - Enki isten fia   Pént. Máj. 30, 2014 5:33 am

A kibontakozó harcba beleszólhat néhány sós kövér izzadtságcsepp a homlokotokról, egy-egy fullasztóan száraz homokos szélfuvallat, de leginkább az, hogy ellenfeletek mégsem az, akinek mutatta magát. A bakudou telibe találta, és éppen ezért felszisszenve térdre esik. Miután elveszítette a végtagját, egy különleges szellemi jelenlétet kezdtek érezni belőle. Bár a bot sikeresen kettétört, a lekötött férfi arcán egyáltalán nem jelenik meg a félelem. Megfeszülnek az izmai, és felállásra kényszeríti a testét, majd szétfeszítette a karjait, és ennek hatására a kidouk megszűnnek. Mégis ki a fene lehet ez? Most Yukezora mutat, aki hiába sokkal erősebb Eisukénél, könnyedén irányítás alá esik. Egyszerűen úgy érzed, mintha a folyamodó lélekenergia a testedben megdermedne, és ő pedig kénye-kedve szerint mondhatja meg, hogy milyen irányba menjen.
- Ostobák… Komolyan azt hittétek, hogy szembe szállhattok egy istennel?- mondta megalomániákus hangon, majd miután elereszti a féllényt, ő fellélegezhet. Egy intésére a fölből tüskés imbolygó futónövények szöktek ki, és elkívánták kapni Eisuke lábát. Ha elkerülöd, akkor további növények akadályozásába ütközöl. Az indákból megérezheted Yukezo vegyített lélekenergiáját, aki aligha tért még kifejezetten magához, hiszen rengeget lélekenergia el lett lopva tőle. A támadásaidat puszta kezével hárítja, illetve úgy festett, mintha a levágott karja helyett egy halovány kékes derengés létezett, de ugyanúgy használta, mintha igazi lett volna. A férfi szeme végül izzó fehéren világítani kezdett, és elemelkedett a földtől. Az ég még sötétebbé vált, és viharos menydörgés hallatszódott. Mozdulatai táncként tűntek, de az eredményei veszélyesek voltak. A növények életre keltek, és ahelyett, hogy egy helyben feküdnének, csapkodni kezdtek. Ekkor egy olyan dolog történt, ami megkoronázta az értetlenkedést. Egy kard jelent meg az oldalán. Mikor előrántotta azt, akkor láthatta meg Eisuke, hogy a tökéletes másolatát fogta a kezében Akiyoshi kardjának. Mégis belengte az a titokzatos misztikus kisugárzás, mint azt, ami az oldaladon ficeg. Ellenben ez a fegyver csak úgy a semmiből termett elő.
- Én vagyok az Első. Vedd elő azt a fegyvert, lássuk méltó vagy-e rá- majd Yukezo tehetetlenül rogyott össze ezekre a szavakra. Igazándiból az az intés fájhatott neki igazán, amit a karddal tettek felé. Ha úgy ígérkezik, hogy Eisuke elfogadja a kihívást, akkor neki a saját zanpakutouja, és Akiyoshi kardja lehet a fegyvere, a növényélesztés és szintén Akiyoshi kardja ellen. Odasuhant eléd, és kegyetlenül csapkodja a fegyvered. Fantáziád és képzettséged elegendőnek bizonyul, de érezheted, hogy a támadásaid mit sem érnek ellen. Pusztakézzel megragadhatja a kardodat, de hogy elvegye azt tőled, arra nem kényszeríthet. Közben Yuke sem marad unalomban. Leszámítva, hogy folyamatosan küzdened kell a benned lakó sötétséggel, kis zöld növények sarjadnak ki körülötted, és te, és csakis te, meglátsz egy hatalmas égbe érő növényt. Ha Eisukére pillantasz, ő harcot vív éppen a magát istenségnek valló egyén ellen, akinek a hátába mindig beleszökik egy ága az indaszerű fának. Felmerülhet benned a kérdés, hogy ezt miért nem veszi észre Eisuke, hiszen sok mindenre magyarázatot adna. Mikor összeszeded végre a meglévő erődet, azt is észreveheted, hogy az isten igazándiból belőled táplálja a fáját. A jócskán épületvastagságát is meghaladó lágyszár nem tűnhet neked akadálynak, de nem lesz egyszerű a kivágása, hiszen megvédte önmagát a növény. Eisuke továbbra is szélmalom harcot vívott, de ha Yuke elintézi a csapkodó ágakat, szárakat és virágokat, akkor megdermed az istenke, és kitisztul az ég. Körülöttetek immáron romokban állnak az amúgy is szegények lakhelyei, de ők már rég elmenekültek. Kitudja, hogy mit gondolnak most?
Most, hogy harcképtelenné tettétek az ifjoncot, még mindig érződik belőle ugyanaz a szellemi kivetülés.
- Talán ti ketten képesek lesztek megóvni a legendát. Ti ketten vagytok azok, akikre Enki isten szemét veti, és te Kardörző, most te vagy Enki isten fia- mondta, és a messzi távolba mutatott, ahol egy fénycsóva tört fel. Elég idő volt memorizálni, de több kérdésetekre már nem adott választ. Lehet, hogy a hely lesz a magyarázat azokra, hogy mi ez a kard, pontosan ki volt Enki isten, és mit jelent a fiának lenni. A kitisztult este nem könnyítette meg a tájékozódást, de eljuthattok oda. A falu mögöttetek kihalttá vált, talán elbújtak valahová, de ez nem a ti dolgotok. A ti dolgotok, hogy megóvjátok a legendát. Ekkor egy kattanás érződik Eisuke mellényzsebében. A napló feloldotta a zárját. Az Elsőnek végül is hatalma volt arra, hogy elvonjon lélekenergiát, így a kis könyvecskének a titka kiderülhet. Út közben máris el tudsz olvasni egy részletet.

”Kawayesa Iko vagyok. Igazi nevem Sherion Anna. Az óidők boszorkányainak leszármazottja vagyok, és immáron 1015 éve a Túlvilágon szolgálok. Jómagam élete egy furcsa história lehet, de jobb, ha ezt nem én ítélem meg. Úgy rendelkezek-e könyv felől, hogy ha meghalok, akkor Kagami Eisuke kezére jusson. Lévén mágikus képességeim igen fejlettek voltak, így biztosra állíthatom, hogy most is a kezedben van, és én már meghaltam. Felrobbantott egy már szintén halott shinigami.

Ott kezdeném kedves Eisuke, hogy a lélekenergiát nem csupán bizonyos képességekkel rendelkező emberek használhatják, hanem gyakorlatilag bárki. Ezeket viszont nagyhatalmú mágusok, és különlegesebbnél különlegesebb lények kutatják, és arra jutottak, hogy egy világot átölelő szervezetbe csoportosulva többre juthatnak. Miközben kicsepegtették a tudásukat a gyenge akaratúaknak, olyan luxust engedtek meg maguknak, amit hiba volt.

Én egy ilyen tudásmorzsa miatt keveredtem el végül élőként a holtak világába. Teljes áldozatot vittem végig, a testem is átalakult ezzé az anyagtalan matériává, és a tudatom is megmaradt. Mikor megismertem a shinigamik világát, még céltalan voltam. Ezután…”


Ezután belebotlasz egy kőbe. Egy ősi piramisszerűség előtt álltok. Ez a piramis alig volt magasabb két méternél, és egy 3 négyzetméternél sem volt szélesebb. Hogyan juttok bele?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kagami Eisuke
13. Osztag
13. Osztag
avatar

Male
Aquarius Rooster
Hozzászólások száma : 120
Age : 24
Registration date : 2011. Apr. 22.
Hírnév : 42

Karakterinformáció
Rang: Kagami-ház tagja
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
9000/15000  (9000/15000)

TémanyitásTéma: Re: Véráruló II. - Enki isten fia   Vas. Jún. 01, 2014 3:16 am

*Mindig is furcsának tartottam Yukezot, annak ellenére, hogy pontosan tudom mi is történt vele. Magának a férfinak a képességei ugyan bámulatosak, mégis úgy érzem, hogy valahol elbagatellizálja ezeket. Még mindig túlságosan látszik rajta, hogy egy gyerek, hiába is több száz éves lehet már. Valahol a megmozdulásai és viselkedése nem tükröz nekem semmi mást, csak ugyanazt a gyermeteg felfogást, mint amit egy kamasz képes produkálni. Habár ebben a tekintetben egyik gyerekem sem kivétel; akármelyikkel példálóznék, sem tudnám azt mondani, hogy érettebbek lennének nála. Kaitot azért tartom gyereknek, mert még mindig betegesen ragaszkodik a családjához, magánéletében ismerve őt, még mindig nem szakadhatott el ettől. Ai lányom amilyen szép és okos, annyira képtelen ellentmondani a számára erősnek tartott elveinek, ezért a küzdelmeit nem látom eléggé mélynek és bölcsnek. Soifon egy ön- és forrófejű liba, aki még mindig Yoruichin csámcsog.. Mélyen sóhajtok egyet, azt hiszem még rengeteg dolgom van az életben. Például fel kell még őket rengesen nevelnem, és mint apjukként kell terelgetnem őket. Meg aztán sokáig úgysem fogom tudni távol tartani Yukezot Aitól, ezért szeretném még jobban megismerni a Tamachit. Aztán, ha eljön az idő, valahol őt is fiamként fogom kezelni, de ahhoz még egy párszor tarkón kell vágnom, hogy kiélvezzem ezt a különös perverzitásomat.  Neutral  Haszontalan megszólalásaira természetesen ügyet sem vetek, mert leköt a körülöttünk zajló események. Mezopotámiás megszólalásán kicsit elgondolkodok, tekintve, hogy csak tankönyvekből hallottam ezekről a dolgokról. A kultúrájuk valahol teljesen ismeretlen, habár a piramis festészet és a fáraó korának stílusa egyáltalán nem ismeretlen. Fogalmazzunk úgy, ezek a dolgok művészeti szempontból ismeretesek nekem, mintsem történelmi okokból. Valahol eléggé kellemetlen megállapítás ez, de viszont nyugtat a gondolat, hogy sosem lehetek eléggé jó; még ha gyakran annak is tűnhetek.*
- Ettől függetlenül azért nem ártott volna megnézni őket. *Csapom oda Yukezonak a baj forrásának megjelenése előtt. Elvégre is shinigami vagyok, nem hagyatkozhatok mindig a megérzésekre és ösztönökre, amik olykor-olykor teljesen csalfák. Ettől, noha gyakorta a kelleténél is több vakmerőség szorul belém, de a hidegvéremet ettől még nem vagyok képes elveszíteni. Még csak az kéne! Ha egyszer valaki megmanipulálná az elmémet, hogy egy fejetlen Kenpachit csináljon belőlem, biz isten két hétig nem mozdulnék ki utána otthonról. Sokakkal ellentétben én valóban fontosnak tartom a presztízsemet, mert ha már a megfelelő erővel nem is rendelkezem, attól még a ráhatáshoz való tehetségemet nem fogom kukába dobni. Koromhoz hűen pedig az események előtt sem fogok megalázkodni, így nem is baj, hogy Yukezo velem jött erre a küldetésre. Egyszer végre ki kell mondanom magamban, hogyha valamiért elbuknánk ezt a küldetést, az lehet, hogy pontosan miattam fog történni. Erre azért nem kéne törekedni, de mégis mikor nekem támadnak, nem igazán van kedvemre való a dologban való tétlenkedés.*
- Ez egy érdekes feltevés, nekem eddig fel sem tűnt valahogy. *Már az első hibát el is követem, és nem figyelek erre az apró részletre. Bosszantó, de örülök, hogy Yukezo felfigyelt rá. Most viszont nincs más célom, minthogy levágjam az illető kezét, akinek a képességei bizony eléggé kellemetlenek. Ebben segítségemre kel Yukezo is, s kicsit furcsán pillantok ki oldalra, mert alig hiszem el, hogy komolyan démon mágiát alkalmazott.*
- Nocsak, jól hallottam, kidout használtál? *Ironikusan szólok feléje, mert azért ezt nem néztem volna ki belőle. Tamachi Yukezo úgy látszik nem csak egyszerűen gyerek, hanem annyira, hogy még meglepni is képes. Az alak azonban hamar kitör az őt lekötöző technikából s ettől rögvest készenlétbe helyezem a feloldott shikai technikámat. Szavaira lesújtó pillantást vesz fel arcom, mert ugyebár ritkán találkozik az ember egy ennyire megalomán illetővel. A nemesek körében is előfordul ez a fajta arrogancia, de én azt hiszem az elmúlt 1230 évben nem hallottam még olyat, aki istennek nevezte volna magát. Bár lehet, hogy előfordult, csak éppen nem emlékeztem rá.*
- Én komolyan el tudom képzelni, hogy meg fogsz halni, ha csak így ránk támadsz. *Véleményezem felettébb arrogáns megszólalását az alaknak. Kicsit azért frusztrál, hogy nem mutatkozott be, de hát nem mindenkinek lehet fedhetetlen a modora. Mondjuk ez az én szememmel nézve abszolút elítélendő, viszont nem shinigami, így könnyebben veszem ezt a dolgot. Aztán addig gondolkodok ezeken, míg egy inda körül öleli a bal lábamat. Kissé felszisszenek, de nem igazán az okozott fájdalomtól, hanem amiért Yukezo démonikus energiájának halovány tömörülését kezdem érezni a bőrfelületemen. Ez a Belial-féle lélekenergia egyszerű undorral tölt el. Nem tudnám szebb és jobb szavakkal leírni, hogy mennyire is gyűlölöm azt a démon, még akkor is, ha már meghalt. Belial számtalanszor megkeserítette az életemet, s most, hogy egy új élet kezdetén állok, megint éreznem kell ezt az energiát. Dühösen vizslatom meg tekintetemet a papra, majd zanpakutommal lekaszálom a lábamat lefogó indákat. Ezt követően shunpoval kerülöm ki a többit, bár erre nincs sokáig szükség, hiszen valami nagyobb dologba kezd a támadó, aki felé legalább annyira elködösült, szűk látókört nyilvánítok, mint Belial felé. Mintha csak őt látnám magam előtt, pedig talán semmi közük sincsen egymáshoz. Mégis, mikor felemelkedik, egy pillanatra Belial kerül szemeim elé. A hasított érzéki csalódás, amit saját gyűlöletem és egyben félelmem okoz, mély fájdalmat idéz elő a mellkasomban. Az említett felületre kapok, s ekkor pedig Akiyoshi kardjnak másolata libben látókörömbe. A kard, amely az oldalamon leng, hasonló kisugárzású, mégis azonnal tudom vagy is tudnám, hogy pusztán egy másolat. A múlt árnyai kapnak el e pillanatban igazából, s a látott kép átalakul fejemben valami egészen mássá.*
- Nem veszed el többé az életemet, Belial!  Mina barátnője  *Valami különös fény jelenik meg tekintetemben, és eme mondat hangos ordításként hagyja el ajkaimat. Tisztán mutatkozik meg, hogy lélekben teljesen máshol járok, és hogy ez az egész sokkal hatalmasabb hatással van rám, mint azt elsőre gondolni lehetett volna. A démoni energia mondhatni megzabolázta az elmémet, és felébresztette bennem az éppen csak lezárt kétségeket. Még mindig az a félelem jár néha napján a fejemben, hogyha meghalok, akkor ismét Belialhoz kerülök. A félelem, hogy elveszíthetem újra a családomat, olykor- olykor teljesen megőrjít. Féktelen haragommal fordulok a pap irányába, s mikor a kardot követeli, azt büszkén húzom elő. A zanpakutom az elmém megzavarodását tökéletesen imitálja, hiszen a kialakuló harcunk közepette több fegyver formáját is azúrkék, átlátszóként veszi fel. S miként elakarná venni tőlem a kardot, ami voltaképpen néhai múltam jelképe, akkor haragomban oldalba kívánom szúrni az illetőt. Ámbár pusztakezével kivédi azt, s újfent ostorozni kezd támadásaival. A megelevenedett növények mit sem segítenek nekem, gyakran már azt sem tudom pontosan, hogy mit teszek. Azt tudom, hogy itt és most végezni akarok ezzel az illetővel, mindenféle szavak és információk nélkül. Szerencsére Yukezo a folyamat kellős közepén meghoz egy igen értékes döntést, amelyre a pap megdermed, és elmúlik minden környezeti hatás. Akardom pedig utolsó pillanatban fékezi meg önmagát, mikor visszaszerzem józan eszemet, s magam is megriadok az események felett.*
- Most már te is értheted, hogy mi a problémám. *Suttogom Yukezonak, aki ha egy kicsit szemfüles volt, azonnal kikövetkeztethette, hogy a negatív véleményeimnek vele szemben a forrása csak is Belial. Még túl friss az a seb, amit magamon hordozok, ahhoz, hogy könnyedén befogadjam őt a családba. Hiába tudom, hogy Yukezo nem Belial, de ha a sárga szemeibe pillantok, mindig eszembe juttatja azt a rémálmot, amin hosszú időn át keresztül mentem. A távolban feltörő fényre kapom fel tekintetemet.*
- Sietnünk kell, nem szeretném, ha ránk találnának. Ahonnan ez az alak jött, ott biztosan van több is belőle! *Legalább is feltételezem, hogy nem csak ő lesz az, aki megpróbál megtántorítani a célomtól. Bár már néha azt sem tudom, hogy mi is pontosan a célom, főleg most nem, hogy kissé összezavarodtam. Visszahelyezem mindkét kardot a kardhüvelyekbe, aztán szépen lassan elindulok. Közben azért végig pillantok Yukezon.*
- Hogy érzed magad? Hallottál már Enki istenről? Nem igazán értettem a férfi szavait, mert fogalmazzunk úgy el voltam varázsolva. *Mit is mondhattam volna? A legkevésbé sem tartozom Yukezonak emiatt magyarázattal, ha pedig nem jön rá magától, akkor így járt. Puszta tartásból sem szeretném a világ tudtára adni különösebben, hogy az elmúlt 1200 év alatt már az is csoda számba merül, hogy nem őrültem meg. A józan gondolkodás és ítélő képességem létezése pedig egyszerűen valami különleges dolognak köszönhető. Alkalmakként már én sem hittem el, hogy még mindig ép az elmém.. mintha valami láthatatlan erő óvott volna meg attól, hogy belerogyjak a súlyba. vagy lehet, hogy csupán a tőr tette ezt velem? Akárhogyan is volt, elmúlt, én pedig szeretném, ha a rehabilitálásom sikerrel zárulna. Nem szeretnék hetekkel később a Féregbolyba menni, mert nem vagyok képes irányítani a cselekedeteimet a félelmeim miatt. A poros úton haladva pedig egyszer csak meghallok egy kattanást. A haorim alá nyúlva pedig végre megpillanthatom a kinyílt zárú Iko naplóját.*
- Végre kinyílt.  Neutral  *Jelzem Yukezonak is, aztán kinyitom óvatosan az iratot. Az útra már kevésbé figyelek, csak is az írás az, ami leköt. Iko sajátos írását könnyen felismerem, de a szavak, amiket leír bennem, azok szinte elképzelhetetlennek tűnnek. Már első soraiból érződik nekem, hogy egy összeesküvés elméletet tár elém a nő gondolatai. Felsóhajtok, s mikor majdnem felbukok egy kőben, csak akkor veszem észre a kisebb piramist. Átadom Yukezonak a naplót egy kicsit, hogy maga is elolvashassa mindezeket, aztán kiveszem ismételten a kezéből.*
- Sosem feltételeztem volna ilyesmit Ikoról. Amit leírt, az igen távol áll tőlem... de te biztosan a téma szakértője vagy. Habár egy mágust mindketten ismerünk.. *Utalok itt Nocturnre, aztán jobban körbe tekintek ezen az épületen, ami szokatlanul kicsinek tűnik. Mégis mi köze lehet ennek az épületnek Akiyoshi kardjához? Érdeklődve pillantok Yukezora.* - Képes lennék a zanpakutommal ajtót nyitni ide, csak egy a probléma..most biztosan nem. *Előre is tolom egy mozdulattal a férfit, hogy kezdjen valamit ezzel a problémával; nem mintha ő nem lenne jobban kifáradva, mint én. Rolling Eyes *





______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tamachi Yukezo
Daitenshi
Daitenshi
avatar

Male
Cancer Dog
Hozzászólások száma : 552
Age : 22
Tartózkodási hely : Karakura town, Hűség tornya, Sehol
Registration date : 2009. Apr. 20.
Hírnév : 25

Karakterinformáció
Rang: Daitenshi, Középnemes, Lord Belial
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
52100/65000  (52100/65000)

TémanyitásTéma: Re: Véráruló II. - Enki isten fia   Vas. Jún. 01, 2014 9:21 am

Elmosolyodtam, mikor hangot ad annak, hogy ő nem figyelt fel erre az apróbb részletre. Mondjuk jó magam kissé feszélyezetté váltam a tekintetben, hogy ez mégis hogy lehetséges. Ez gyakorlatilag bebizonyítja, hogy igazándiból nem feltétlen emberről van szó. Mégis akkor mi a fene lehet ez a nyomorék? Mikor lekötötte a kidoum, és arra is van véleménye. Csak megforgatom a szemem, és fenntartom a démonmágiát. Alig telik el idő a sikeres támadások óta, a célpont felkel, és valamilyen ismeretlen forrásból kitör a kötéseim alól. Azt hiszem eljött az idő, hogy majd segítséget kérjek Aitól a mágiák terén. Mindenesetre ahogyan pedig rám mutat, akkor csak elengedek egy lemondó sóhajt. Azt hiszem most én következek az energia lopásban. Megjelenik a kalapom, csak a rend kedvéért, hogy tudja kivel van dolga. Egyenesen a szemeibe fúrom a tekintetemet, hátha attól meggondolná magát, de ehelyett csak fényleni kezdtek a kis golyócskák. Felvonom a szemöldökömet. Aztán egy olyan ingerlő érzés keletkezik bennem, amivel semmit sem tudok kezdeni. Mintha megfagyna a vér az ereimben, és ez ellen nem tudok semmit se tenni. Amit eddig olyan jelentéktelennek gondoltam, lévén nem szokásom érezni, hogy a szervezetemben éppen hogyan is van jelen a reiishi bennem. Egyszerre fontosnak gondoltam azt a semmilyen érzést. A levegő is olyan kihívásnak tűnt, amihez minden erőfeszítésembe belekerült, hogy élvezzem a lehetőséget. Mikor megjelent az oldalán egy újabb kardmásolat, elnevetni szerettem volna magam. Manapság ez a divat, hogy lemásoljuk Akiyoshi kardját? Várjunk csak percet! Hiszen a Hattoro papát is egy ilyen semmiből előkerülő kardmásolattal vágtak le. Vajon mint jelent az, hogy ő az első. És kik a többiek? Aligha hinném, hogy nem lesz gondunk velük is. Végül azt hiszem, egyszerűen csak leintettek. A szemem előtt egy pillanatra minden jelentéktelenné vált, és a haldoklás szélére kerülve összeestem, és szinte öntudatlanul éltem meg a tudatomat. Be kell valljam ez is egyfajta olyan kínzás, amitől akár pánikrohamot is kaphatnék, hogy ha nem lett volna részem ezerszer rosszabbakban Belialnál. Az arcom lekerült a porba, és testem teljesen kiveszett az irányításom alól. Élő kóma állapota volt ez. Ki akartam törni a reiatsummal, de abszolút irányíthatatlannak bizonyult az egész lényem. Belekapaszkodtam az egyetlen egy dologba végül, amit még éreztem. Egy sötét forrású harag, egy kifogyhatatlan düh, így a gondolataim egyszerre megváltoztak egy agresszív vérszomjas döggé. Olyan energia próbált kavarogni bennem, aminek ugyan kitisztultak az érzékeim, de továbbra sem bírtam megmoccanni. Csupán azt értem el ezzel, hogy a lopott erő, nagy mennyiségben kezdte el Belial gonoszságát is tartalmazni. Egy lökettel végül kimosom az engem megkötő „isteni” hatásokat, és erőnek erejével megmozdítom az ujjaimat. Talán az is segített, hogy a démon lord neve is felhangzott. Eisukére emelem nehézkesen a figyelmem, aki teljes odaadással, dühvel és talán egy lapátnyi félelemmel megfűszerezve. Végül mikor megpróbálok feltápászkodni, észreveszem a kis sarjadékokat előttem. Kitépek egyet, és körbenézek. Az öklömbe szorítom a kis növénykét, és összehúzott szemmel mérem végig a hatalmas társát. Szememmel végig követem az ágakat, és elmosolyodom. Meg van a megoldásunk hehe. Felveszem a kardomat a földről, és leporolom magamat. Nyilván fontosabb az, hogy makulátlan legyek, hogy most ezt a kis problémát megszűntessük. Enyhén koszos arcomat megdörzsölöm, így csak egy-két piszok folt maradt meg makacsul. Megforgatom a szememet, és előrántom a zanpakutoumat.
- Najó… akkor második kör- sziszegem sötéten, és egy shunpot viszek végig, hogy közelebb kerüljek, de a reiatsu áramlatok a testemben még annyira azért nem is gyorsak, így hamar fennakadok egy indás szúrós csapkodós valami kis izén. Egy szeléssel lerövidítem, de máris jön másik kettő ág felém. Kitérek előlük, és két vágással leaprítok belőlük. Maga az a hatalmas fa is támadásba lendült, nem is beszélve a karokként felém nyúló fölből előnövökedett társairól. Lelkesedtem a dologért mondhatom, így jó sok nevetéssel és szükségtelen mozdulatokkal közelebb lépdeltem lassacskán a törzshöz. Amikor aztán lesöpörte a kalapomat az egyik csapást, a szemeim izzó dühöt kezdtek el sugározni.
- Én nem vagyok vegetáriánus, de azt hiszem ez egy újabb voks a húsra  - csóválom meg a fejemet, majd közelebb shunpoztam a törzshöz. Belevágtam a kardomat, és vagy egy nagyon komoly jó ujjnyit sikerült is megsértenem. Erre aztán egy ág rögvest lecsapott rám, és én méterekkel odébb röppentem. Még a becsapódás előtt megálltam a levegőben, de a koncentráció eme fokára nem voltam még képes, így lezuhantam a porba, ismét… Felálltam végül, és megszólaltam.
- Na jólvan mostmár… Paragon, ébredj!- mondtam utasító hangon, majd a szikrák kíséretében átalakuló zanpakutou vidáman engedelmeskedett - Márpedig akkor is eljött a favágó ideje- magyarázom a hisztizve, és magam elé tartottam a kardom lapját - Subete no setsudan Ha! :mad: - a parancsszóra egy lilás bíbor energiasáv jelent meg a két villa között, és bevonta az egész kardot. Elnevettem magam, és úgy oszlattam a felém csapó indákat, mintha csak a levegőben husángolnék. Könnyedén forgattam a levegőt is magába szippantó lélekölőt, így az enyhe széllökésekben csak vihogva pattogtam. A térhasítások minden csapásra egy jellegzetes tépődő hangot hallattak. Mikor ismét odaértem belevágtam a pengét a törzsbe, és egy ideig csak úgy beleszaladt, ezután elkiáltottam magam - Kizoku no Ikari!- ennek hatására leszakadt a térhasítás a pengéim közül, és egy sarló alakban indult útjára, az egész növényt kettészelni. Majd az enyhén füstölgő kardot kikapcsoltam teljesen, és ledöftem a földbe. Csillogó szemekkel néztem az elboruló növényt, és szinte teljes átélésben mondtam sötéten, és halkan - Dől a fa- és valóban. Egy-két épületet tönkretéve, mindent egybe véve, ez jó móka volt. Ezután Eisuke ellenfelére néztem, hogy vajon az aksija nélkül most mire fog menni. Hirtelen a csatát befejezi, és elkezd magyarázni nekünk. Odasétálok Eisuke mellé, és tanácstalanul figyelem csupán a fiút. Számtalan kérdés merül fel bennem, de leginkább az az egy kis név. Enki… Na az tulajdonképpen ki a jó fittyes fene? A sumér mitológiából be kell valljam, eléggé gyenge vagyok, de azt azért még én is tudom, hogy az istenük volt. Bár hogy milyen szerepet játszott be, arról tippem se volt. Eltekintek a messzi távolba, és az irányt jól megjegyzem. Nagyjából a távot is. Végül ismét az „istenkére” néztem, de az távozott, minden további útmutatás nélkül. Hozzászoktam én már az efféle idegenvezetéshez -.-” . Eisuke első szavaira először értetlenül nézek, aztán eszembe jut, ahogyan Belial energiájára reagál.
- Hát tudod ez sem tart majd örökké. Ha gondolod, én segíthetek elviselni a múltat. Nekem Ai segített… És elhiheted, még most is félek, de nem olyan mértékben. Azért- és itt megpaskoltam a vállát - Ha más nem is, én teljes mértékben megértelek. Mindketten kivettük a részünket az élő pokolból- és mosolyogva arrébb sétáltam. Láthatta, hogy megviselt voltam, de nem feltétlen a most ért kínzásoktól, hanem attól, hogy látszott rajtam, hogy most is önmagammal küzdök, és csak remélni tudtam, hogy mindezen küzdelmet csak azért teszem, hogy elfogadjon engem. Nem is értem, hogy miért harcolok egy ilyen ember kegyeiért, de Aiért még ezt is képes vagyok megtenni. Soha vissza nem térő alkalom lesz ez azt hiszem. Bár most indulásra készültünk, és bólintottam a megfigyelésére, még hozzátettem ennyit - Elvégre Elsőnek nevezte magát. Biztos van belőle második is- nevettem el magam, de még megigazítottam magamon a ruhát, és a kalapom is visszaváltozott egy kitűzővé. Elkezdett végül hűvösödni az idő. A sivatag már csak ilyen. Nagyon melegről akár fagyra is átváltozhat. Egyelőre még megtartottam az ujjatlan felsőmet, de éreztem, hogy lassan ismét öltözködnöm kell majd.
- Sosem hallottam még kifejezetten olyan sokat Enkiről- kerültem meg a válasszal a hogyanlétem kérdéskört. Egyszerűen ha kifejteném neki, hogy szinte remeg a lelkem, hogy nehogy átváltozzak, akkor jócskán csúnya szemmel nézne rám. Most éppen azt bizonyítom be neki, hogy teljességgel kontroll alatt tartom ezt az egészet… és persze ez így van >.> . Aztán még egy újabb meglepetés is fogadott minket, hiszen kinyílt a napló. Valóban jó dolog ez, hiszen nem kell többet gondolkodnom azon, hogy ezt hogyan oldjam meg. A titkok, amiket tartalmazott persze magába olvasztotta Eisuke figyelmét, így miközben shunpozgattunk, komolyan aggódni kezdtem afelől, hogy nem fog-e orra bukni. Na az lenne még az a látvány, amitől jobb kedvre derülnék. Végül a világ nekem dönt, így egy kicsit megdönti Eisukét, aki aztán úgy döntött, hogy megmutatja nekem is azt, ami ennyire magába szippantotta. Én egy mosollyal átveszem, majd meglesem a betűket, és elkerekednek a szemeim. Egy jós tehetséggel van dolgunk? Márpedig én nem szerepelek benne. Ha ennyire részletesen megírt mindent, és én mégsem vagyok benne, akkor azt hiszem nem az én dolgom ez az egész. Visszaadom a férfinak a könyvecskét, és a kis piramist járom körbe hirtelenjében. Nem találtam semmilyen titkos kis követ, semmiféle lejáratra utaló jelet.
- Hát remélem igazam lesz- aztán előrántottam a kardomat, a magasba emeltem. Egy kiáltással csaptam, és az egész piramisszerűség kettéomlott. Félresöpörgetve a törmelékeket, kerestem lejáratot, vagy bármit. Miután találtam valamit, akkor még egyszer a főnemeshez fordultam.
- Azt hiszem még mielőtt lemegyünk, meg kéne beszélnünk valamit. Ezek kifejezetten Rád pályáznak, és megint csak Akiyoshi kardjáról van szó. Szerintem fújjuk ki magunkat, és legyél te megint az, aki meghozza a döntéseket- aztán egy pillanatig megnyújtózkodtam, és mikor nem figyel rám egy másodpercig legalább, ismét öltönyben voltam, lila szín dominanciájával, nem beszélve a szintúgy lila kalapomról. Ismét értetlenül nézek rá, ha ezt furcsállja.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Urahara Kisuke
Globális moderátor
Globális moderátor
avatar

Aquarius Rooster
Hozzászólások száma : 210
Age : 24
Registration date : 2011. Aug. 03.
Hírnév : 19

Karakterinformáció
Rang: Kalapos tudós
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
0/0  (0/0)

TémanyitásTéma: Re: Véráruló II. - Enki isten fia   Hétf. Jún. 02, 2014 9:32 am

A piramis kettéválik, és gond nélkül nyitja meg előttetek a mélységet. Úgy festett az egész, mintha ez a piramis egy zárókő lett volna, valami hatalmas mélységnek. Nincs semmiféle szerkezetnek a nyoma, így meglehetősen gyanús volt a kis piramis. A luk, ami előttetek tátongott, semmiféle kapaszkodó nélkül, egy tisztára csiszolt verem volt, le az ismeretlen mélységbe. Egy valami igazán meglepő volt, hogy mindkettőtök óriási csábítást érzett arra, hogy leugorjon oda. Az egyetlen egy visszatartó ok, az talán a visszajutás kérdése, hiszen ez csak oda tud vezetni, hiába vagytok shinigamik, nincs meg a kellő átmérő ahhoz, hogy elrugaszkodjatok. Bár ti nektek ez sem lesz majd nagy rejtély, tekintve, hogy az egyikőtök bármikor bárhol ott lehet. Most már csak azt kell eldöntenetek, hogy melyiktek ugrik le először, mutatva az utat. Ha ezt megbeszéltétek, akkor az első zavaró tényezővel kellett elszámolnotok, hiszen tökéletes vak sötétben próbálkozhattatok. Miután ezzel is megvagytok, akkor a falakon ősi szimbólumok sokaságát vehettétek észre, de a várthoz képest ezt nem gondos kezek faragták bele, hanem rendszertelenül, és meglehetősen olvashatatlanul csúnyák voltak a feliratok. Ha közelebbről is szemügyre veszitek ezeket, akkor megállapíthatjátok, hogy ezt nem eszközzel vésték fel. Nem csak egyedül vagytok itt lenn. Tovább olvasva a naplót, a következőt tudod meg.

Ezután eljött a nagy pillanat, megismertem Kagami Akiyoshit. Nagyratörő tervei közepén válogatott ki a névtelenségből, és maga mellé állított. Sosem felejtem a napot, mikor átadta nekem házának egyik szimbólumát, ezzel megkérve, hogy szolgálja őket. Tudtam, hogy nemesek, és azt is tudtam, hogy ha melléjük szegődök, akkor a tudásomat talán kamatoztathatom a Lelkek Világában. Eltávolított az akkori osztagomból. Annak az osztagnak nagy jövőt jósolok, amelyben én voltam. Árulónak fogják tekinteni majd az egyik vezetőjét, de csupán az osztagra jellemző csavaros észjárásért feláldozta még önnön magát is. Hiába a zsenialitás, ünnepelt shinigami lesz a ti időtökben, de azt hiszem ma még meg sem született. Visszatérve a családra, melynek szolgálójává váltam, azt a tanácsot kaptam, hogy maradjak titokban, és még a többieknek se áruljam el igazi mivoltomat. Mikor megpillantottam a Nagyhölgyet, akkor egyrészről megijedtem, másrészről megnyugodtam. Mesteremre találtam benne, így az Istennő úgy ítélkezett felettem, hogy még többet tudjak meg ősi erőmről.

Teltek múltak az évek, és új életet írhattam meg, a régi teljes megsemmisítésével. Már nem a fiatalkori vágyaimnak éltem, sokkal inkább Neki akartam hasznára válni. Aztán Akiyoshi gazdám elvonult egy hosszú küldetésre, és hordágyon hozták haza. Teste megtört volt, és félő volt, hogy nem éli meg érkezésének következő napját. Mikor a segítségemet akartam nyújtani, akkor Ő arra utasított, hogy hagyjam inkább, hiszen ha megmutatom a halálisteneknek a képességeim, akkor elítélnek majd miatta, és ki akarják kutatni a Szent Forrásokat. Ekkor nem találtam meg az Úrnőmet, pedig arra számítottam, hogy virrasztani fog, vagy valamit elvégezni, de nem éreztem egyáltalán a jelenlétét. Az az éjszaka volt a legsötétebb Eisuke, és elmondom néked, akkor úgy látszott, hogy a családod történelme ott véget is ér. És nem úgy lett. Alig éjfélt ütött óra, és egy orvos szomorú gyásszal közölte, hogy Kagami Akiyoshi végleg eltávozott közülünk. Hisae, az édesanyád összeomlott, de az én Úrnőm segített. Azt hiszem mégis csak ő volt a tökéletes feltámadás mögött. Akiyoshi hirtelen sértetlenül magához tért, és ott volt a kezében a kard, amely győzelemre vezette a családot, és a Nagy házakhoz is emiatt kerültek bele. Apád kardja az éjszaka közepén, miután életét vesztette, megjelent nála, és olyan tudással rendelkezett ezután, amilyet még soha egy halálisten sem tudott magáénak. A rejtett tudományokban még engem is lenyűgözött… egészen biztos, hogy az én Úrnőm tette ezt vele, de Akiyoshi gazdám szerint az a kard még az Élők Világában került hozzá, és az életét is kockáztatta azért, hogy megvédje a díszes műremeket. Mégis akkor hol volt, amikor a szinte haldokló testét elhozták?


Úgy tűnt, hogy szűk járatok összevisszaságába keveredtetek, és miután hosszú egy órát is bolyongtatok, akkor észreveszitek, hogy a fejetek fölött egy nagyon szűk cső vezet felfelé. Hasonló lyuk volt, mint amin ti is leérkeztetek, de ha megjegyeztétek a fenyegető szavakat a falon, akkor észrevehetitek a különbséget. Tehát több lejárat is van itt. Ezután alig tíz percet sétálgattok a több szintes útvesztőben, mikor egy sikítással összevegyített vadállati üvöltés ráz fel titeket az unalmas baktatásból. Szóval biztos, hogy nem vagytok egyedül, és ez a labirintus talán a Minosz király legendáját ismerteti veletek egy teljesen más szemszögből. E/1-ből  . További öt perc, és megérzitek a szörny kisugárzását. Borzalom, de legfőbbképpen furcsán nem a félelem, hanem a tömény gyomorforgató undor az, ami elkap titeket. Az ösztönszerű bolyongásotok végül egy hatalmas csarnokba vezetett, és mielőtt bele tudnátok nézni a sötétségbe, hogy megkeressétek az ellenfeletek, a talaj megváltozása veszi el a kedvetek, hogy jobban körbenézzetek. Lerágott, valószínűleg emberi csontok sokasága fogadott titeket, megszámlálhatatlanul sok tetemből. A szörnynek persze semmi nyoma nem volt, csak a rácsos átjáró a túloldalt, ami talán egy fontosabb kapu lehet. Miután átropogtok a túlvégre, Yukezot ismét elfogja a halál jelenlétének öröme. A körülötted fekvő csontvázak egyszerűen lekötnek, és hirtelen nem tudsz másra gondolni, csak hogy mennyi legyilkolt halandó hever lábaid előtt. Talán ez a megragadás okozza azt, amit elakartatok volna kerülni, de a dolog egyszerűen elvarázsol, és nem bírsz magaddal, mint egy zseniális festmény, magával ragadott. Ekkor végül mozgásnak indulnak a csontok, és tőletek alig 10 méterre, kavarogni kezdtek, és besüppedtek. Az egész amúgy sem túl bizalomgerjesztő talaj most teljesen instabillá vált. Ha odasiettek a rácsos átjáróhoz, problémába ütköztetek, hiszen nem egy ajtó volt, hanem csak egy zár. Egy sötét semmibe vezetett tovább, ami talán a labirintusnak is véget vetne. A felismerés pillanatában egy rusnya fej dugta ki a fejét. Felismertek benne egy sárkányt, de inkább csak egy dögletes húscafatokkal rendelkező teteme volt az. Egy igazi csont sárkány. További nehezítésre a csontok közül még villámsebesen felszaladtak a falra valamiféle homályos árnyak. Mikor közelebb értek hozzátok, akkor a sárkányhoz nagyon hasonló, egy nagyobb kutya méretével jeleskedő gyíkok jelentek meg. Megpróbálhattok inkább a kibontakozó csatából kijutni, és a rácsot áttörni, és ezzel menekülni, de először még a sárkány szemei felizzottak, és valamiféle kék füst kezdett el a szájából is áradozni. Egy fújásával el akart borítani titeket a leheletével, és nem kell nagy fantázia, hogy rájöjjetek, a húst marná le rólatok. A falakról rátok ugró éles karmú példányok sem túl bizalom gerjesztőek, hát még a vártnál sokkal gyorsabb sárkány, aki az egész teremnek a negyedét beborítja. Ekkor észreveszitek, hogy a sárkány lehelete eloszlatja még a csontot is, így aztán okosan kell operálnotok a dologgal. Az egyetlen egy dolog, ami feltűnhet egy idő után, hogy Eisuke díszkardja nem csupán egy ócskavas, hiszen ha előrántod, akkor megijednek tőle. Bárhogyan szabdaljátok, a csontokat, újakkal kipótolja magát. Nem úgy néz ki, hogy átlagos megoldásokkal el tudnátok bánni vele, de még Akiyoshi kardja sem azt a hatást éri el, hiába félnek tőle. Valami még hiányzik hozzá, és nektek kell rájönni, hogy mi az. A kard jelentőségének felfogása itt most fontos, és Enki isten fiának rendelkeznie kell fölötte.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kagami Eisuke
13. Osztag
13. Osztag
avatar

Male
Aquarius Rooster
Hozzászólások száma : 120
Age : 24
Registration date : 2011. Apr. 22.
Hírnév : 42

Karakterinformáció
Rang: Kagami-ház tagja
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
9000/15000  (9000/15000)

TémanyitásTéma: Re: Véráruló II. - Enki isten fia   Kedd. Jún. 03, 2014 10:46 am

*Még magam is nehezen térek észhez az egész eseményre visszatérve. Miért van azaz érzésem, hogy ennek a rémálomnak sosem lesz vége? Belialtól való rettegésem - avagy dühöm - immáron alaptalannak bizonyul, mégis mélyen burjánzik még. Fogalmam sincs, hogy hogyan kellene kigyógyulnom ebből, de úgy vélem, ameddig Yukezo közelében vagyok..nem igazán fog sikerülni. A benne lakozó démoni energia örökkön- örökké emlékeztetni fog, hogy én valamikor egy démon időcsapdájában sínylettem. Noha, ha nem így lett volna, akkor a gyermekeim meg sem születnek; mégis valahol ebben a történetben magamra is kell gondolnom. Sok évszázadot pazaroltam el, s szánom helyzetemet, amiért ilyen dolgok érik jelenleg is dicső családomat. Úgy vélem, hogy ez az egész akció sérti a Kagamik fényét, ami miatt különös frusztráció fog el.*
- A kettőnk ügye teljesen összehasonlíthatatlan Yukezo. S nézd meg, mire nyugodt életet élhetnék.. első számú célponttá váltam. *Mélyen sóhajtok egyet, aztán ketté szeli a piramist, meglehetősen könnyedén. A Belial kastély óta tudom is, hogy Yukezo nem kevés erővel rendelkezik, így aztán szinte elvárt dolog volt, hogy egy ilyen abszurd dologgal megküzdjön. Engem még mindig túlságosan is hamar elhagy az erőm, aminek kifejezetten nem örülök. Mégis látom, hogy nap, mint nap erősödöm, ami csak is azt jelentheti, hogy az emlékek kálváriája szépen lassan visszatalál hozzám. Addig nem kell tennem mást, mint küzdeni és nem feladni. Mondjuk senki sem mondta, hogy könnyű lesz, de azzal én sem számoltam, hogy pontosan a múltam akar majd megölni. Felhúzom szemöldökömet méltányos megszólalására, aztán letekintek a verembe.*
- Akkor az első döntésem az lesz, hogy te ugrasz le elsőnek.  Neutral  *Idő közben eltakarította a törmelékeket, de a semmi helyett egy lejárat fogad bennünket ugyebár. Kisebb kíváncsiság, avagy vágy fog el arra, hogy leugorjunk; de biztos jó ötlet ez? Lassan úgy érzem már, hogy a veszélyesebbnél veszélyesebb helyekre csak úgy szimplán belemászunk. Akiyoshi kardja valóban ennyit érne? Természetesen nekem megér annyit, hogy kiderítsem a múltját, de azért nem tervem belehalni apám kardjába.* ~ Az agonizáció sosem volt rád jellemző, higgadj le...Suke ~ *Szólal meg elmémben hirtelen a zanpakuto szellemem, melyre csak tétova pillantásokat engedek meg jobbom felé. Furcsa, még sosem hallottam, hogy így hívott volna. Ámbár ez a gondolat is meglehetősen képlékeny, hiszen ki tudja mennyi emlékszem már ezekre.. Rolling Eyes Végül előre engedve Yukezot, megvárom, hogy leugorjon, aztán utána megyek. Valamennyivel mögötte érkezek meg, szerencsére minden gond nélkül. Elsőre persze nem fogad semmi csak az átfedő sötétség, egy cseppnyi kellemetlenséggel.*
- Nem hinném, hogy a sötétben bármire is mehetünk.  Neutral  *Suttogva bököm hátba Yukezot, amikor pedig megoldja ezt a problémát, kicsit fennakadok a látványon. Ősi művészet adta jegyeket vélek felfedezni a falon, az egyiken még végig is simítok. Szinte azonnal képes lennék elmémbe vésni ezeket, de valamiért túlságosan primitívnek tűnnek. A barlangfestészet nem ilyen szokott lenni; gondolataimat pedig az írások korára irányítom.*
- Szerinted milyen idősek lehetnek? *Aztán közelebb lépek még egyhez, s csak akkor nyilvánul meg számomra az egész vésetnek a mondandója. Valahogy számíthattunk volna arra, hogy besétálunk az oroszlán barlangjába, de már oly' késő. S hogy a maradék időnket, mielőtt felfedeznének bennünket, leginkább olvasással tölteném. Éppen ezért újra kinyitom a naplót, viszont, ha Yukezo elvinné a fényt, vagy takarásba helyezné...tarkón vágom. szemöldökrángatás Ebben a naplóban lehet sok mindennek a kulcsa, így aztán a sétálás közben nem igazán lennék oda, ha bármi megzavarna abban, hogy elolvasom. De hogy kegyes legyek a leendőbeli vejemmel, hangosan olvasom fel Iko naplóját.*
- Történelmi szempontból talán a Sanbantaira gondolt? *Teszem fel a kérdést, ám a napló sorai egyre jobban magukba szippantanak. Iko írása viszont eléggé zavaros, ezért aztán biztosan kevés lesz azaz információ, amit majd nyújtani fog. De nem is baj, hiszen, ha már a kezdő lépéseket képes leírni, már is előrébb jutunk az ügyben.* - Nani?! *Halkan megtorpanok egy pillanatra, amikor Iko elém tárja valódi mivoltát. Még hogy a családomban egy nem shinigami származású, ősi erővel rendelkező szolgáló?! Ez hallatlan! Kedvem lenne azonnal földhöz vágni az iratot, de hamar meggyőzöm magam, hogyha nem olvasom tovább, akkor talán túl sok információ hiányában maradunk. Én már pedig akkor is meg akarom tudni, hogy mi ez az egész összeesküvés. Habár Iko szavai egyre jobban hasonlítanak egy őrült nő szavaira, mintsem egy józan ésszel megáldott intelligens emberéhez. Ám a múlt szavai most egy olyan fejezethez érnek, amik kis gócot eredményeznek torkomban.*
- Nem voltam ott apám halálánál. *Mikor az Akiyoshis rész felolvasásához érek, akkor szólalok fel. Nyilván erről akar Iko majd mesélni, de amit helyette leír, az mély döbbenetet kelt. Egy pillanatra meg is torpanok, majd felsóhajtok.*
- Ha ez itt igaz, akkor azt hiszem, búcsút mondhatok a kékvérű lélekszületéshez. Iko vagy az igazat írja le itt, vagy pedig elmeháborodott volt. A Kagami-ház szülötteinek évszázadokon keresztül semmi köze nem volt egyetlen egy mágushoz vagy démonhoz. Leszámítva engem meg Ait, de ez mellékes most. Erre jön egy napló és azt mondaná, hogy az egész Kagami-ház voltaképpen egy ősi varázslatnak - avagy legendának - köszönheti a fennmaradását? *Jó formán ledermedek a gondolattól, hogy ez megtörténhet. Kicsit még fel kell dolgoznom az esetet, ezért összecsukom a naplót és feltekintek végre a járatra. Először feltekintek, de egy sötét csőn kívül semmit nem látok. Aztán az egész sétálgatás; gyakorlatilag a semmiben, nem kelt fel bennem egyebet, mint egy ősi legendát.*
- No fene, ki gondolta volna, hogy a suméroknál fogunk összefutni Mínosz király legendájával? Rolling Eyes *Valamit már mégis csak reagálnom kellett a hosszú percek óta történő baktatásra. Akármi és akárki legyen itt, örülnék neki, ha ő beszédesebb lenne, és nem kéne egyből levágni. Egy diplomata - ház szülötte vagyok, mégis Yukezo mellett folyvást öldökölnöm kell.  Neutral  Kezd az agyamra menni az egész, de a higgadtságomat muszáj megőriznem. Minő remek kívánás, ami szinte azonnal is teljesül egy morbid, de mágis állatszerű sikítás gyanánt. Összeráncolom homlokomat a hatásra, amit kelt bennem. Mintha egy belső undort, borzalmat hagyna maga után; nem is beszélve az antiperisztaltikáról, amit szinte kikönyörögni kíván.*
- Haladjunk, én valahogy nem akarok ezzel találkozni. *Elég volt nekem ennyi ízelítő is ebből a még meg nem jelent lényből. Ámbár már az első karcolatok óta leeshetett nekünk, hogy nem vagyunk egyedül, mégis nem erre számítottam. Én egy humanoidot várnék, akivel beszélgetni lehet; illetve információhoz jutni. Erre mit kapnánk? Egy undorító sikítással rendelkező valamit, akinek egyetlen vágya biztosan nem más, mint leharapni a fejünket. Tudom, ínycsiklandozónak tűnhetek a magam 1236 éves lélekjelenlétemmel; de esküszöm, ha csak egy darabot is leharap belőlem, Akiyoshi kardjával fogom megetetni!  Mina barátnője  Mindenesetre hamar eljutunk valami hatalmas terembe, vagy is csarnokba, de a funkcióját nem igen vagyok képes fellelni. Eleinte keresem szemeimmel az egészben a trükköt, aztán a túloldalt egy rácsot pillantok meg. Elindulok a megfelelő irányba, de a talaj valami furcsa dologba kezd. Őszintén? Elkövettem azt a hibát, hogy egyáltalán nem néztem eddig a lábaim elé.  Neutral  Az emberi csontmaradványok, vagy hát ki tudja milyen maradványok pedig enyhe sápadtságot nyomnak az arcomra. Ugye, hogy megmondtam, hogy mi az oroszlán barlangjába tartunk? >.>" Lépteimet sietősen a rács felé veszem, míg talpam alatt ropogni kezdenek a megmozduló csontok. Veszélyesen pillantok vissza Yukezora, aki pedig láthatóan elakadt a történelemben.*
- Ne most akarj koponyát polírozni a polcodra! Gyere azt nézd meg ezt itt! *Intek neki, hogy cselekedjen, még mielőtt ránk szabadulna valami olyasmi, amivel nem akarok találkozni. Habár késő bánat, mert mire észhez kapok, nem látok egyebet, mint egy csontsárkányt. Viszont elég hatalmasnak tűnik ahhoz, hogy nem igazán szeretnék vele közelebbről megismerkedni. S minő naiv shinigamiként még azt is gondolhatnám, hogy egyedül van; de szinte már számításba vehető, hogy a megannyi csontból összeállt sárkány biztosan tart magánál több kicsit is. A maga nevében bizony lenyűgöző látvány ez, hiszen a festészetben is aligha találkozol ilyen látvánnyal. Én még biztosan nem láttam olyat, aki kimondottan egy élő csontsárkányt lefestett volna. Vajon miért? Rolling Eyes *
- Otoshiirere! *Mivel egyelőre nincs ötletem arra, hogy mit tegyünk, ezért feloldom a zanpakutomat. Néhány kardot formálok belőle, amiket ellövök a csontosok felé, de azok mintha meg sem éreznék. Az egyiket, amikor a plafon felől ugrik ránk levágom apám díszkardjával, de csak ekkor jut el az információ, hogy ezek mintha félnének tőle. Hogy távol tartsam magunktól ezeket, ijesztgetésbe kezdek, ámbár a kék füst, ami a nagyobbik leheletét képezi...eléggé meggyőző lesz a számomra, hogy ideje támadni. Még is, miért érzem, hogy egyre jobban különlegessé válik kezemben a kard, amit forgatok? Eleinte egyszerű díszkatanának tűnt, aztán ahogy egyre több mindent próbáltak az események felfedni róla, annál különlegesebbé vált. Talán a kardnak a rejtett képessége nem lenne más, mint a különlegességek vonzalma? De akkor miért kell a kard annyira? Miféle isten kovácsolhatott egy olyan kardot, ami nem tud mást, mint vonzani a mágiát. Mágiát? Mi van, ha a kard leginkább felerősít? Vagy, ha az Iko által leírt történet szimbolikáját nézem, akkor egy halálból visszatért kardot látnék. Ez persze hasonlítana az exkaliburra, de akiyoshi kardja mégsem egy excalibur.*
- Teleportálj át minket, ideje távoznunk! *Nincs mit tenni, sürget az idő, hogy ne érjen utol minket ez a füst. Ezért inkább hátra hagyom azt a gondolatot, hogy a kard erejét próbáljam aktiválni. Bölcsen végig gondolva még mindig nem tudok eleget ahhoz, hogy használni tudjam az örökségem.* - Nem értem miért kell mindenkinek ez a kard.. *Szólalok fel, míg arra ösztönzöm Yukezot - amennyiben a rács túloldalára teleportálunk -, hogy siessünk minél távolabb ettől a csarnoktól.*





______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tamachi Yukezo
Daitenshi
Daitenshi
avatar

Male
Cancer Dog
Hozzászólások száma : 552
Age : 22
Tartózkodási hely : Karakura town, Hűség tornya, Sehol
Registration date : 2009. Apr. 20.
Hírnév : 25

Karakterinformáció
Rang: Daitenshi, Középnemes, Lord Belial
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
52100/65000  (52100/65000)

TémanyitásTéma: Re: Véráruló II. - Enki isten fia   Szer. Jún. 04, 2014 7:40 am

Miután alább szállt a por, és a törmelékek is odébb kerültek, akkor megtekinthettük a nagy semmibe vezető lejáratot. Megvakartam a tarkómat, majd kérdőn néztem Eisukére. Láttam a szemében, hogy pontosan mit szeretne, és miután hangot is adott neki, akkor elnevettem magam, majd odasétáltam a luk peremére. Integettem neki egyet, majd egy szökkenéssel beugrottam a semmibe. Én ugyan nem tartok semmi ilyentől. A hosszú zuhanást egy hangos „Juhuuu”-val kísértem, majd csak hogy ne fájjon annyira az érkezés, az utolsó pillanatokban rögzítettem a reiatsut, így szinte megállok a levegőben az utolsó centiknél. Elkaptam a fejemről már rég leröppenő kalapot, majd a fejemre tettem. Arrébb álltam egy kicsit, és miután Eisuke is lepuffant, elkezdtem gondolkodni a sötétség kérdésen. Kitartottam magam elé a karomat, és egy hideg érzés futott végig a bőrömön. Egy, a zakó ujjamnál jóval nagyobb lámpás fej szökött ki, és egy kis lánc tartotta meg. Lidérces derengés jelent meg benne, és egy szikra kilobbanása után egy zöldes fény jelent meg benne. A fejem szintjére tartottam, és közben a falakat is jól szemügyre vettem. Végig simítottam az ujjamat, és az egész olyan rögtönzöttnek tűnt. Vajon mit jelenthetnek?
- Nem tudom, de az biztos, hogy nem direkt van ez így- válaszoltam Eisukére, és mégegyszer közelről megvizsgáltam a jellegtelen véseteket. Az egész olyan rémisztőnek hat, mintha valaki pánikba esett volna. Egyáltalán az is látszott, hogy nem egy ember alkotta, hanem rengeteg. Azt hiszem az elmék végső megtöréseit láthatjuk itt. Akkor ez itt egy börtön lenne? Kiemeltem a lámpást, ezzel a járatot mondhatni bevilágítottam, de mindkét irányba sötétségbe veszett a távolság. Félrehúztam a számat, és elindultunk végül. Az első fordulónál valami hirtelen ötlettől vezérelve jobbra fordultam. Percek teltek el. Több ponton is elkanyarodtunk már, és nem bírok igazán rájönni, hogy minek a szisztematikáját követi ez az egész. További negyed óra baktatás után a felismerés úgy érkezett, mintha csak órák óta erre várt volna. Ez egy labirintus. A hangosan olvasott részletekből egy hideg sunyi arc jelent meg előttem, akit annyira azért nem ismertem, de valamit nagyon is jól tudtam róla. Veszélyesebb volt, mint bárki az ő társaságából.
- Ha valóban a Sanbantaira gondol, akkor nem lehet más az illető, mint Ichimaru Gin- mondom hümmögve, aztán újra felidéztem az arcát, amit nem is igazán tudtam mihez azonosítani sohase. Jellegzetes vonásai voltak, az egyszer biztos, de csak futólag láttam egyszer-kétszer. Sok közöm nem volt hozzá. Aztán újabb elakadására csak felvonom a szemöldökömet, és odalépek hozzá, hogy ismét átolvassam az előbb hallottakat.
- Mégis milyen ősi erőre gondolhatott? Talán köze lehet Aihoz? Nocturn lepecsételt valamit rajta, és azt mondta, hogy az a dolog még várat magára. Azután Belial is mondott valamit a Kagami család múltját tekintve. Talán még a saját családodról sem tudsz mindent Eisuke, nemhogy a kardról. Mondjuk ez igaz minden családra- nevetem el magam a végén, majd mit sem törődve a felismeréssel, tovább caplattam. Újabb fordulók, és lépcsők, minden olyan rendszertelen, és sosem ismétlődik. A feliratokon látom, hogy teljesen máshol járunk mindig. Eddig egyszer nem csavarodtunk bele egy körbe-körbe karikálásba, így valahol megnyugodtam. Mégis úgy érzem, hogy nem jutunk előrébb, és ez kezdett enyhén idegessé tenni. Ha nem hajlandó újat mutatni nekünk ez a labirintus, fogom magam, és új járatokat kezdek építeni, szinte beomlasztva az egészet. Azt hiszem megérdemelné T^T. Utána Eisuke egy gyengülésére ismét megállok. Hát valóban eléggé fura szövődményes olvasmány volt ez a napló, de hát nincs mit tenni, majd ha a végére érünk, talán több mindent megértünk.
- Eisuke…- szólaltam meg kissé megértően, de aztán folytattam a nekem feltűntekkel- Óvatosan fogalmaz, sosem árulja el, hogy ki is az ő Úrnője. Először azt hittem, hogy egy személy, de utána meg mégis csak istenségként írja le. Utána úgy beszél róla, akivel naponta találkozik, és életszerű cseverészéseket bonyolít le vele, szóval megint csak egy létező személy. Nem tartom valószínűnek, hogy elmeháborodott volt, hiszen azt is tudta, hogy mikor fogod ezt most olvasni. Azt hiszem nem a teljes igazság ez, amit leír, de kétség kívül megtörtént minden. Ez azt írja le, hogy hogyan került apádhoz a kard. Ez akkor még azelőtt volt, hogy te megszülettél. Kezdem feszélyezve érezni magam- itt nyeltem egyet - A Kagami ház titkai itt vannak a kezedben, mégis nekem van jogom hallgatni ezeket?- és itt őszintén fordultam felé. Megvontam végül a vállamat, és tovább gyalogoltam. Miután már egy óra is eltelt, már kezdtem unni ezt az egészet, és már komolyan latolgattam a lehetőséget, hogy újra építsem az egészet. Ekkor egy állatias sikítás rázta meg az egész komplexumot. Akarva akaratlanul is elmosolyodtam, majd az undor, amit ébresztett ez az egész bennem, csak még élvezetesebbé tette ezt a pillanatot. Úgy gondolom, hogy amire itt bukkanni fogunk, az igazán kedvemre való lesz. Eisuke akadékoskodására csak vigyorogva válaszoltam.
- Daitenshi vagyok… tuti biztos, hogy össze fogunk vele futni- kacagtam, aztán nem igazán a rejtélyek felkutatása volt már az új célom, hanem ennek a valaminek a legyőzése. Megértettem hirtelenjében, hogy miért is van telefirkálva a fal. Félelmet éreztem minden egyes betűből, ami tovább csigázta a vágyamat, hogy én legyek a legyőzője annak a bizonyos akárminek. Milyen szörnyűség tud ilyen hangot kiadni? Fejemben már különböző mutáns lények képei váltakoztak, a lehető legveszélyesebb és leghalálosabb végtagokkal. Erősen jó kedvvel nézegettem be innentől már minden fordulón, hogy nem tör-e ránk valami bikafejűsasosoroszlánosrémségesszottyantósberosáló. Szomorúan vettem sajnos észre, hogy nincs semmi amit úgy észre kellett vegyek. Ekkor véget ért a szűk járat, és a nagy feketeségben találtuk ismét magunkat. Egy kicsivel megnöveltem a lámpásom fényét, majd előrébb lépdeltem. Ezután hirtelen valami nagyon is megreccsent a lábam alatt. Lenéztem, és megállt az ütő bennem. Ezek valódi csontok? És ha igen, akkor minden egyes csont ugye valakié volt, tehát most itt megannyi halott hever szana meg széjjel. Csillogó tekintettel merevedett meg a testem, és bárki más számára ez talán a demoralizáció jelei lennének, de Eisuke pontosan tudja, hogy ez éppen pont az ellenkezője. Hát hogyan is harcolnék ezen kéjes érzelem ellen, mikor pontosan kielégíti minden egyes porcikámat ez az egész. Kitudja mennyi ember teteme lehet lábaim alatt, és én ezt mind láthatom. A művészet ezen formája igazán magával ragadó, én úgy gondolom, hát miért is ne állhatnék meg egy percre megcsodálni. Vajon ki lehetett az alkotó, mert átadnám neki őszinte gratulációmat. Ekkor Eisuke elveszi a szórakozásom, de rá is döbbent, hogy ismét elkapott a bennem lakó sötétség. Sóhajtok egy mélyet, utána Eisukéhez sietek, titkon kiélvezve minden egyes roppanást. Leteszem a lámpást, majd átdugom a rácson. Előrántom a kardomat.
- Ez nem sokáig lesz akadály ígérem- és már éppen aktiváltam is volna a zanpakutoumat, mikor morajlani kezdtek a csontok. Lassan fordulok meg, szemeimből a „na nemár” gondolat sugárzott. És most mégis mi következik? Ahogyan kibújtak a csontok közül a… csontok? Hogy mi? Nehogy már! Ez egy komplett csontsárkány?
- És te melyik Jurassic Parkból szöktél meg?- teszem fel őszintén a kérdést, aztán elugrottam a rácsos átjárótól, mert reánk fújt valami kékes mittudomén, hogy pontosan mit. Rolling Eyes . Amikor megjelentek a barátai is, akkor formálódott meg bennem az igazi anyázás, amit démoni nyelven meg is tettem. Mikor rám akaszkodott egy pár, a kardommal könnyedén lehámoztam magamról. Ketté csaptam egynek rögvest a fejét, de nem nagyon törődött a hiányosságaival. Nekem a sárkány kell, szóval el az utamból. Fölé shunpoztam a dögnek, és a hátára pattantam.
- Jiiii~há- mondtam amolyan rodeósan. Még sosem ültem meg egy csont sárkányt sem. A gerincét próbáltam felfeszegetni, de felszökkent, és vészesen közelített a plafon. Lefordultam róla, majd esés közben kiáltottam a zanpakutoum nevét. Az átváltozott, és jócskán kihűlt már, de még nem töltődött újra a sárga csík. Talán egy teleportálásnyit nyertem ezzel. Még azért meg tudok tenni párat, hiszen ha végig számolom, eddig idejöttünk, és utána kivágtam a fát, két támadással. Tehát még 14 egységem van. Morgok ezen egy pillanatot, majd kiteleportálok Eisukéhez, és levágok egy rátámadó gyíkocskát. Valahol nem csipáztam azt, hogy akármit levágok róluk, azonnal kipótolják magukat. Nem is beszélve arról a porlasztó leheletről. Hallgattam Eisukére, hiszen ráhagytam a döntések jogát, majd bólintottam is, hogy ezt ő is észre vegye. Végül az ujjamat a sárkány feje felé szegeztem.
- Hadou 04: Byakurai!- a vakító fehér fény ketté szelhette a sárkány koponyáját, de az eddigiekből okulva, könnyűszerrel mondattam ki, hogy ez csak lassítja, illetve azt az áldott jó leheletét elveszi, amíg mi távozunk a járaton keresztül. Nehogy utánunk fújja, aztán magyarázkodhatok mindenkinek, hogy miért hiányzik a fél oldalam… Hozzáérintettem a kardom pengéjét a főnemshez, és máris átteleportáltunk a rácson. Felmartam a lámpásunkat, és futásnak eredtem, éppen az előbbi okokból kifolyólag. Ha biztonságos távolba értünk, akkor egy kicsit kifújtam magam.
- Már meg ne haragudj, de kötve hiszem, hogy ezeknek a kard kellett. Mégis mivel forgatná, meg amúgy is. Honnan tudnák, hogy ez az a kard, ami nekik kellettek? Ezeknek a két szép szemünk fénye kellett, tekintve, hogy eléggé anorexiásoknak tűntek, tuti, hogy nem a husinkra fájt a foguk- lihegem magam kifelé, aztán tovább indultunk az újabb ismeretlen felé. Remélem ezekkel nem lesz megint dolgunk, mert teljesen hatástalan volt rájuk minden…

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Urahara Kisuke
Globális moderátor
Globális moderátor
avatar

Aquarius Rooster
Hozzászólások száma : 210
Age : 24
Registration date : 2011. Aug. 03.
Hírnév : 19

Karakterinformáció
Rang: Kalapos tudós
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
0/0  (0/0)

TémanyitásTéma: Re: Véráruló II. - Enki isten fia   Szer. Jún. 04, 2014 8:21 am

Sikeres szökéseteket, a sárkány elkábításának köszönhetitek. Kitudja, hogy pontosan mire is képes az a kékes fényes tűz. Az első dolog, ami feltűnhet, hogy a labirintus ezen szegmensének a falai teljesen sértetlenek. A hosszú gyaloglás után kiértek egy fáklyák fényével gazdagon bevilágított hatalmas csarnokba. Ebben a teremben minden fényesre volt csiszolva, és az anyagra is leginkább a márvány leírása illik, habár van egy tökéletlen kisugárzása, ami elveszi a varázsát. Ebbe tárnába még további öt bejárat vezet. Szemközt veletek mégis egy nagyobb kaput láthattok, amin nincsen semmiféle zár, csak egy ócska felirat, aminek a jelentésével aligha tudtok elboldogulni. „ਆਪਣੇ ਨਿਗਾਹ ਦਾ ਦਰਵਾਜ਼ਾ ਖੋਲ੍ਹਦਾ ਹੈ, ਖਤਮ ਹੋ ਰਹੇ ਹਨ” . A felirat félkörben van felvésve a kapu felé, és aligha ismertek fel benne bármilyen mintát. Tanácstalanságotokat a naplóval próbálhatjátok feledni.

30 év telt el, és megszületett az első gyermek, Kouhei. A gyermek különleges oktatást kapott, mondhatni a nemesek legkiválóbb nevelői vették a sorsukra a fiú tanultságát. Szinte sosem lehetett látni anélkül, hogy ne javítanák ki egy-egy felismerhetetlen hibáját. Igaz ezek a hibák számomra láthatatlanok voltak, de miután éretté cseperedett, azt kell mondjam, hogy szükség volt minden ilyen kis apró mozzanatra. Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de női szemmel kifogástalan volt. Igazán büszke lehetett az édesapád rá, és azt hiszem talán ez is lehetett az oka annak, hogy mikor Te megszülettél, sosem kezelt egyenrangúként. 10-ik születésnapod estélyén meglátogatott engem az Úrnőm, és egy jóslatot bízott rám. Ezt a jóslatot most nekem át kell adnom neked.


Ahogyan az égen a csillagok ragyognak, s a Nap is fénylik, úgy kell tisztelned a Holdnak a sápadtságát is. Hogy a tudás ne vesszen el, figyeld a jeleket, és okulj belőlük. A jelek szépen lassan eljönnek majd.

A világ forduló pontra ér, mikor az idő átverhetetlen
A vér ragyogni kezd, mikor a Holdnak a Föld árnyékot ád
A szabadságod akkor lesz teljes, ha az akaratot is szabaddá teszed
De vigyázz, mert az ellenséged ott fog loholni mindig is mögötted,
És megtörni kívánja a szabadságod.


Mindig is úgy gondoltam, hogy ez a jóslat rám érvényes, de ahogyan a Csillagokat kutattam, úgy észrevettem a jeleket, és elsuttogták nekem, hogy ezek Rád érvényesek Eisuke. Ennél többet sajnos nem mondhatok róluk. Figyeld a jeleket! Ott ragyognak minden csillagban


A hosszú percek várakozását ziháló emberek zaja szakítja félbe. Esetlenül káromkodva szaladtak be.
- Láttad? Csak úgy eltűntette Kirotót. Egyetlen egy másodperc alatt!- magyarázta egy rémült férfi, de egy magabiztos nő válaszolt rá.
- Meg is érdemli! Törődj inkább a céllal, már nem vagyunk messze- erre csak helyeselni tudott a másik. Azonnal a szemetek elé kerültek. A férfi és nő meglehetősen furcsa kisugárzást produkáltak. A ruházatuk abszolút nem ide való volt. Továbbá a kezükben lévő pisztolyok is amolyan nagyobb jelenlétet produkáltak, mint ahogyan azt egy átlagos fegyvernek kéne. Ők is meglátnak titeket, és rátok szegezik azokat.
- Héjj, ti kik vagytok!- kiált rátok a férfi, de a nő azonnal folytatja. Látszólag ő jobban ért a nyugalomhoz.
- Shinigamik nem látod? Ereszd le a fegyvert Aku. Nem kell vérfürdőt rendezni értem?- utasította a nő, és ő maga eltette a pisztolyát. Felétek közelít, és elolvassa a feliratot magában.
- Ez a hely eléggé nagy ahhoz, hogy többen is elférjünk, és az előbbi sárkányt tekintve el kell a segítség. Én Ronnia vagyok, a társam pedig Aku. Ha eláruljátok a neveiteket, akkor elmesélem nektek, hogy hogyan juthatunk tovább- és közben elővett egy telefonnál nem sokkal nagyobb készüléket. Megrázogatta előttetek, és várta a válaszotokat. Ha együtt működtök, akkor lefotózza a feliratot, és egy két másodpercnyi pityegés után ejti ki a betűket.
- Āpaṇē nigāha dā daravāzā khōl'hadā hai, khatama hō rahē hana… picsába, hogy meghalt Mr. Robb is. Pedig ő ismeri ezt a nyelvet. Kérek egy pár percet, és megfejtem- aztán nekidőlt a falnak, és olvasgatni kezdte. Kérdéseiteket Aku készséggel várta, bár ki tudja, hogy pontosan mire is válaszol, és mire nem. Miután ez lemegy, a nő ujjongva mutatja meg nektek, hogy mire is jutott. A feliratot láttátok, aztán egy animáció elteltével, japánra fordul a szöveg. „Tekinteted elveszik, a kapu kinyílik”. A rejtvény máris adott, és a napló után már csak ez hiányzott nektek, de hát érdemes a fejeteket is törni. Elmélkedésetek egy ismerős, velőt rázó sikoly sietteti meg. Lehetséges, hogy még valaki jön, vagy esetleg a sárkány betud ide jutni? Elférne, ahhoz kétség sem fér.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTéma: Re: Véráruló II. - Enki isten fia   

Vissza az elejére Go down
 

Véráruló II. - Enki isten fia

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-=Bleach Szerepjáték=- :: Emberek Világa :: Küldetések az Emberek Világában-