HomePortálGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 In medias res!

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Hidetada Nishigami
11. Osztag
11. Osztag
avatar

Male
Capricorn Pig
Hozzászólások száma : 147
Age : 45
Tartózkodási hely : Valamelyik kocsma, esetleg otthon iszom
Registration date : 2013. Jan. 09.
Hírnév : 10

Karakterinformáció
Rang: Alkoholista tiszt
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
13400/15000  (13400/15000)

TémanyitásTárgy: In medias res!   Vas. Márc. 16, 2014 12:00 pm

Közös mesélés

Első lépésként mindenki irritáló ajtónyikorgást hall, majd azt, tompa ajtócsukódást követi, néhány pillanattal később pedig a kulcs kattanása zárja az első rövid felvonást.
Mindeközben ti tehetetlenül, félálomban feküdtök a rémisztően hideg padlón, s ha észhez is tértek, akkor sem sikerül kinyitni a csipátokat. Bár elmétek kiélesedhet, testetek, továbbra is rendkívül fáradt, s nem engedelmeskedik nektek!
Mind sokkal kevesebbnek érzitek magatokat, mint amik vagytok, mintha valamitek elvették volna tőletek. Ez az érzés végig ott motoszkál benneteket, miközben tehetetlenségetektől szenvedtek.

Közbevágás:
 

Első csoport (River, Daisuke, Reeno, Chiyo)

River (1) kel fel elsőként, s ébredés után néhány másodperccel enyhén irritáló alkoholszag csapja meg az orrodat. Ha a szag forrását keresed, a melletted fekvő Daisukét véled egyértelmű forrásnak, s szakadt öltözéke okán biztossá is válsz, abban, hogy az elmúlt ki tudja, mennyi idő alatt végig eme rettenetes illatú tróger mellett feküdtél. Már ez is önmagában elég lenne egy kisebb szívinfarktushoz, azonban ha felkelsz az első szemed elé kerülő szobor is oly hatást kelt benned, hogy majd kiugrik a szíved. Korábban nem tapasztaltál még hasonlót, de ez most valahogy rád jött.
Ha végignézel magadon, azt látod, hogy ruházatod nem a jól megszokott egyenruhád, hanem egyszerű emberi öltözék van rajtad.Ha mélyen a zsebedbe nyúlsz találsz egy telefont, ám térerő sincs rajta, s az akku is lassan lemerül.
Daisuke (10) , néhány másodperccel később ébredsz, s meglepődsz a szörnyülködő arckifejezésen, már csak azért is, mert nem érted mitől lehet ilyen fancsali. Hogyha felkelsz, érzed, hogy ruházatod tömve van valamivel. Zsebeidben kis feles pálinkákat, szorosan a felsődbe pedig sörösüvegeket, s néhány doboz vacak cigarettát is találsz.
Te nem rémülsz meg a szobroktól, helyette inkább a termet vizslatod tovább. S természetesen megpillantod a többieket is. Aki azonnal feltűnik neked az Reeno (9), aki különös pózban fekszik a padlón, a hüvelykujjával cumizik, miközben a kezét a gatyájában tartja.
Nem sokkal később azonban ő is felkel, s rendkívül álmos fejjel méri végig a többieket. Ahogy azonban egy szoborra nézel, a pulzusod magasodik, s valamilyen eddig ismeretlen reflexből adódóan a zsebedbe nyúlsz, ahonnét egy inhalátort veszel elő, s annak segítségével sikerül lenyugodnod. Már-már megnyugodnál, amikor a tekinteted a többiekre téved, s egy újabb, ámde kisebb roham tör rád, főleg, amikor a földön fekvő utolsó alakra nézel, aki erősen punkos kinézetével, másokban is aggodalmat kelthet.
Ha végre megnyugszol, s átkutatod magad, észreveszed, hogy tömve vannak a zsebeid külüönböző gyógyszerekkel.
Chiyo (3), te utolsóként kelsz fel, a többiek semmilyen érzést nem keltenek benned.  Arcodban több piercing is van, amik rendkívül zavaróak lehetnek, s tetkókat is látsz magadon.
Az elkövetkezendő szűk tíz percben van időtök megbeszélni a hirtelen jött helyzetet, s utána jön, a következő közös mesélésben történtek.
kép:
 

Második csoport (Miho, Asahi, Mina)

Miho (6) felébredvén észreveszi a mellette fekvő idegen alakot, amitől kicsit hátrahőköl, újabb meglepetés lehet a számára a rajta lévő öltözék. A felsője, egy top, amire csillogó vörös betűkkel rávarrták a „sexy” szót, mikor a lábát végigméri, csak egy vékony, fekete harisnyát pillant meg először, s csak aztán látja a falatnyi farmernadrágját. Ugyanakkor a tőle nem messze heverő oldaltáska is a tied, amit vagy felveszel, hogy kiegészítsd kollekciód, vagy hagyod a francba.
Éppen mikor a hölgy felkel a földről, akkor ébred fel Mina (12), aki rendkívül súlyosnak érzi magát, ám ennek egyszerű oka van, elegáns öltönyt, alatta inget, valamint hozzájuk passzoló farmernadrágot viselsz, amik tömve vannak különféle tréfás dolgokkal, amik különböző bűvészműsorokban ismerhetőek.  Arcodon levakarhatatlan vigyor díszeleg, amit sehogy sem bírsz eltűntetni, akár a bezárt szobrokat, akár társaidra, vagy bármire pillantasz.
Asahi(11) utolsóként ébredsz, s rendkívül divatos, ugyanakkor kényelmes ruházatodnak hála, hihetetlenül jól érzed magadat. Zsebeidben rengeteg dolog van, okos telefon, fényképező, mp4, hasonlók.
Öt percetek van megtárgyalni a helyzeteteket és utána jön a közös a mesélés.
kép:
 

Harmadik csoport (Leon, Rikiryo, Toudou)

Majdhogynem egyszerre ébredtek fel, néhány pillanatnyi különbséggel éledeztek.
Toudou (2) a fekete vászonnadrágoddal, elegáns öltönyöddel és lakkcipőddel kitűnsz a többiek közül, azonban enyhe déja-vu érzésed lesz a környezettől.
Rikiryo (4) a többieknél divatosabb ruházatod van, sőt még egy menő napszemüveg is! Valamint van nálad egy doboz marlboro.
Leon (7), ami először meglep, hogy régi emberi formádban vagy, valamint telve vagy energiával. Ruházatod rendkívül laza, egyszerű fehér felső, sötét rövidnadrággal és teremcipővel.
Szűk tíz percetek van a közösig
kép:
 

Négyes csoport (Adala, Eizo)

Eizo (8 ), egy széken ülve ébredsz, viszonylag átlagos ruházatod van, s borzalmasan érzed magad a testedben. Bármikor készen állsz kirobbanni, mintha, egy időzített bomba volnál. Ki tudja, lehet, hogy még az is került beléd!
Ahogy észreveszed a tőled nem távol eső rózsaszín-csicsás kislányt, a tested irányíthatatlanná válik, mintha nem is a sajátod lenne. Ahogy odaállsz fölé, groteszk mosoly terül szét arcodon, látva az erőtlen testét. Mélyen az arcába bújsz, s végül a haját is megigazítod, amely a szemébe lóg. Még hosszú másodpercekig figyeled a hölgy csukott szemét, amíg hatásodra feléled az, s te ekkor ismét visszaszerzed az irányítást.
Adala (5) akárcsak társad, Te is egy széken ülve ébredsz, ám egészen más körülmények között, a rémisztő tekintettől, azonnal halálra rémülsz, s feldőlsz a székkel.  Felmerülhet benned a gyanú, az ismeretlennel szemben, ami ellentétet is szülhet akár köztetek.
Egyébként egy cuki kis rózsaszín-mackós felsőt viselsz, s rojtos szoknyát, lábadon pedig pillangós szandál. Pokemonos videó játék, valamint rágó, és állatos hajcsatok vannak nálad.
Néhány percetek van tisztázni a helyzetet.
kép:
 

Újból közös

Mind összerezzentek a hirtelen megjelenő és rendkívül mélyen búgó hangtól, amely krahácsolással mutatkozik be. Ez az a pillanat, amikor meglátjátok a minden helységben jelenlévő hangszórót.
- Üdvözöllek titeket nálam, remélem, kellemesen fogjátok tölteni ittléteteket! Minden bizonnyal észrevettétek, hogy adtam nektek két kulcsot, amiket, ha jobban megnézitek, az egyiken van egy szám! Ezek jelzik, hogy melyik szobát nyitják. Arra kérlek titeket, hogy rövid időn belül térjetek be a számotokra kijelölt hálószobába! – A hangszóró sisteregve hallgat el, majd teljesen elhallgat.
A döntés természetesen rajtatok, illetve csapatotokon áll, nekiálltok felfedezni a helyet, vagy az úr kérését próbáljátok meg teljesíteni.


megjegyzések:
 

______________

Spoiler:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Raimaru Minashaku
6. Osztag
6. Osztag
avatar

Male
Virgo Cat
Hozzászólások száma : 201
Age : 17
Tartózkodási hely : Pont itt
Registration date : 2012. May. 30.
Hírnév : 5

Karakterinformáció
Rang: 6. tiszt (érdemen alul)
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
18700/30000  (18700/30000)

TémanyitásTárgy: Re: In medias res!   Szer. Márc. 19, 2014 5:58 am

– Ne, nem akarom, hagyjanak békén, csak még öt percet…
Nyöszörögtem, és kérésem teljesült, mivel egy felsőbb erő úgy döntött, hogy ma tovább alszom. A nyikorgást betudtam annak, hogy a szomszédom ajtaja igen csak rászorult volna az olajozásra, a csukódást és zárkattanást pedig annak véltem, hogy elment gépzsírért, és, mint gondos lakástulajdonos, becsukta és bezárta ajtaját. Nem igazán tudtam, hogy miért ilyen hideg a tatamim, meg nedves is, talán este olyan kómás voltam, hogy leöntöttem, és nem száradt meg. Kicsit meghökkentem viszont, amikor mozgás látszott mellőlem, és megpillantottam Miho~chant, valamint egy másik alakot. Megkockáztattam rájönni, hogy ki az, hátha ismerem, de nem sikerült, így fel akartam állni. Sikerült is, viszont nehézkesebben, mint gondoltam, habár ennek egyszerű oka volt, ki voltam csípve, mint aki színházba indul. Ezzel nem is lőhettem nagyon mellé, hiszen tele voltam olyan felszerelésekkel, amiket bűvészek szoktak használni. Néhányat fel is ismertem, noha annyira sose érdekeltek ezek a dolgok, hogy komolyabban belemenjek. Néhányat véletlenszerűen elővettem, próbálgattam, aztán visszadugtam oda, ahonnan előszedtem. Jó lesz az még valamire. Aztán megéreztem, hogy az arcom kezd fájni. Megérintettem, és hát nem egy széles vigyor ül rajta? De. Próbáltam akarattal legörbíteni szám szélét, de nem ment. Ezután pofozgatni akartam magam, hátha az segít, de nem sikerült így sem, ezért másoktól kértem ugyanezt:
- Öhm, elnézést… van valakinek ötlete, hogy mi folyik itt, és hogy miért vagyunk ilyen hacukában? Mert én nem bűvésznek öltözve feküdtem le, az biztos. És miközben tárgyalunk, megpróbálná valaki levakarni a vigyort a képemről? Kezd zsibbadni az arcom.
Miközben beszéltem, elkezdtem nézegetni a folyosó dekorációit, valamint az ajtók számozását, mivel ahogy láttam, voltak. A díszek furcsák voltak, az tény. És a szobrok, ha egyszer szobrok, mit keresnek a kalitkákban? Csak nem olyanok, mint a gyerekmesékben a szörnyek, akik napközben szobrok, de éjfélkor életre kelnek, és mindenkit riogatnak, azonban napkeltéig vissza kell térniük a helyükre, különben elporladnak…
Volt még egy lefelé vezető lépcső, de fölfele már nem volt, és létrát se láttam, tehát valószínűleg a legfelső emeleten vagyunk. A lépcsővel szemben volt egy bezárt ajtó, de kételkedtem benne, hogy újabb lépcsőhöz vezet. Közben tovább gondolkoztam, de ugyanakkor figyeltem arra is, amit a többiek mondtak.
A szinte ránk dörrenő hangtól rögtön támadó állásba vágtam magam, ám ezt az öltönyöm megnehezítette. Nem hiába nincs összekötve a praktikus az elegánssal, ami a ruházkodást illeti. a Zanpakutoumhoz is ösztönösen odakaptam, és akkor sújtott elmémbe a felismerés, mint mamutfenyőbe a villám, hogy nincs nálam! Ahogy Hatare sincs… Most már tényleg kíváncsi lettem, hogy mi történt előző este. Talán berúgtam, és itt kötöttem ki? Nem hiszem, azért ha olyan keményen berúgnék, akkor most nem egy folyosón feküdnék, hanem a detoxikálóban. A hangra figyelve megnéztem, hogy ugyan mégis, rám is vonatkozik-e a kijelentés, és úgy is volt, megtaláltam a két kulcsot, egyiken rajta a tizenkettes számmal. Osztottam, szoroztam, amíg a hangosbemondó elhallgatott, és azt mondtam, miután megbizonyosodtam, hogy többet nem beszél:
- Hölgyem és uram, én azt javaslom, kössük egybe a kérés-teljesítést a hasznossal, és miközben a szobánkat keressük, térképezzük fel a helyet! Sőt, ha hamar megtaláljuk a számunkra kijelölt hálót, megjegyezhetjük az utat, és elég úgy visszaérni. Különben is, nem mondta, hogy mennyi az a rövid idő, tehát erre is lehet hivatkozni.
Tartottam egy kis hatásszünetet, majd elindultam lefelé a lépcsőn, hiszen ez bizonyult az egyetlen számomra járható útnak, egyelőre. Természetesen, ha valaki nem akart jönni, vagy ezen a szinten volt a szobája, nem tartottam vissza, talán emészteni akarnák a helyzetet, vagy éppen csak magukba forduló típusok. Minden esetre én lefelé indultam, és néztem, hátha látok valakit, ismerőst vagy nem ismerőst, akármi előfordulhat, még az is, hogy nagy, agresszív gerillákkal találkozom, akik nyáladzva, az ujjaikat ropogtatva kérdezik: Maga meg miért nincs a helyén? Erre még nem volt válaszom, gondoltam, ha egyedül megyek, akkor út közben kitalálok valamit, de ha mások is jönnek velem, különösen ha az a másik alak, akkor inkább rájuk figyelnék, hiszen nagyon kíváncsi lennék bármire.



______________

Spoiler:
 

Spoiler:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hidetada Nishigami
11. Osztag
11. Osztag
avatar

Male
Capricorn Pig
Hozzászólások száma : 147
Age : 45
Tartózkodási hely : Valamelyik kocsma, esetleg otthon iszom
Registration date : 2013. Jan. 09.
Hírnév : 10

Karakterinformáció
Rang: Alkoholista tiszt
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
13400/15000  (13400/15000)

TémanyitásTárgy: Re: In medias res!   Szer. Márc. 19, 2014 6:45 am

Rikiryo, írtam neked egy püt, amíg arra nem válaszolsz, addig nem tartom fel a többieket,s megkérem Leont, hogy írjon a mesélésének megfelelően!

______________

Spoiler:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Leon Escorpion
Hollow
Hollow
avatar

Male
Leo Goat
Hozzászólások száma : 38
Age : 26
Registration date : 2013. Apr. 25.
Hírnév : 5

Karakterinformáció
Rang: -
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
7300/15000  (7300/15000)

TémanyitásTárgy: Re: In medias res!   Szomb. Márc. 22, 2014 2:26 am

*Habár tíz karommal kapaszkodok az álmok birodalmába, a valóság lassan mégiscsak elkezd átszivárogni a védvonalaimon. Áruló érzékeim mindent megtesznek, hogy pihenő elmémet elárasszák a rengeteg felesleges információval, amivel csak a világ szolgálhatott. Így a szokásos keserű szájízzel veszem tudomásul újabb vereségem, s egyúttal az újabb reggelt. Nem is beszélve a kényelmetlen fekhelyről. Meg mertem volna esküdni rá, hogy az emberek világából lopott plüss halmomon aludtam el. Persze lehet csak legurultam róla, na de mégis.
A következő meglepetés akkor ér, mikor belekezdenék a szokásos reggeli nyújtózásba. Körmeim valami sziklakeménybe ütköznek, és ekkor már azért kinyitom a szemeimet. S szinte abban a pillanatban ugrom fel egészen a plafonig.*
-Ez meg mi a rossebb?! – kiáltok fel, s talán ettől még jobban megrökönyödöm. Sosem sikerült még ilyen könnyedén formálom a szavakat, s főleg nem kiáltottam még így fel. Jóval gyakoribb, hogy valami nyávogás féle szakad fel a torkomból.
A talajra érkezés sem sikerül olyan kecsesre, mint szokott. Testem megváltozott arányai miatt, az esés erejének nagyját térdeim kénytelenek elviselni, s nem tetszésüknek egy kínlódó roppanással adnak hangot. A fájdalomtól persze én is felszisszenek, s egy kicsit ki is józanodom. Lassan és kicsit imbolyogva állok lábra és tekintek végig magamon. Kezeimet lassan emelem az arcom elé, és úgy vizslatom immár humán vonásaimat.
-Ez valami álom? – kérdezem félhangosan. S az értetlenségtől felhős tekintettél nézek végre körbe a szobában. S ekkor kell konstatálnom, hogy ketten is vannak, akik végignézhették az előző érdekes jelenetet.
~Vajon mi a következő? Netalán nincsen rajtam nadrág? ~ *Ettől azonban nem kell tartsak, lévén egész kényelmes és sportos ruházatban virítok. Persze azért kétszer magamba csípek, hogy lássam tényleg nem álom-e.
-Ő Helló! – Fordulok oda kissé zavartan a két másikhoz, s közben jobb kézzel a tarkómat vakargatom.
-Nem tudjátok véletlenül hol a fenében vagyunk? Vagy, hogyan kerültem ide? – Arcomon zavart mosoly játszik, mintha kissé szégyelleném tudatlanságomat, amiben talán lehet is valami. Közben értetlenül forgolódom a szobában, szinte alig tudok nyugton maradni. Új alakommal valami eleddig elképzelhetetlen energia jár, szinte majd kicsattanok.
Csak a hirtelen éles krákogásra merevedek szinte szoborrá. S a szónoklat alatt ki is tapintom a kulcsokat a zsebemben. Nem kell túl sok ész, hogy konstatáljam az én hálóm nem ere van.
-Hiú ábránd lenen azt remélnem, hogy esetleg felismerték kihez tartozik a hang? – kérdezem elgondolkodva, lévén számomra teljesen ismeretlenül csengett.
-Nem tudom, hogy önöknek milyen szám jutott, vagy tervezik-e teljesíteni a hang akaratát, de az enyém semmiképp sincsen ezen a szinten. Esetleg elindulhatnánk felfedezni a lépcsőn túli világot. – A válaszokat megvárom, de én mindenképp nekiindulok a lépcsőknek. Nem feltétlen szeretnék engedelmeskedni, de a hely felfedezése jelenleg kritériuma a parancsnak, s jó lenne megtudni m vár itt rám, muszáj lesz, körbenézzek. S közben kipróbálhatom az új testemet is, így nem átallok kicsit rohangászni, szaltózni, cigánykerekezni, csupa olyasmit, amit amúgy csak emberi testtel tehetek meg, s közben élvezem, hogy még így is fehér loboncomba belekap a szél. Persze, ha látom, hogy teljesen őrültnek néznek, kicsit visszafogom magam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Asahi Shinjirou
Xcution
Xcution
avatar

Male
Capricorn Monkey
Hozzászólások száma : 67
Age : 24
Tartózkodási hely : Titkosított adat
Registration date : 2012. Sep. 04.
Hírnév : 2

Karakterinformáció
Rang: ember, yakuza, bártulaj
Hovatartozás: Xcution
Lélekenergia:
16000/30000  (16000/30000)

TémanyitásTárgy: Re: In medias res!   Hétf. Márc. 24, 2014 2:52 am

Leütöttek. Begyógyszereztek. Elkábítottak. Kérdezhetném. Nem érdekel. Élvezem a tompaságot. Ismerős állapot. Drogosként eleget tapasztalom. Megszokott tünetek fogadnak. Nehéz végtagok. Ólom súlyával vetekedő test. Kótyagos fej. Rövidzárlat a testem és agyam között. Nem reagál testem az utasításokra. Észlelem a történéseket. Hallok. Felismerem a zajok forrását. Magatehetetlen szarcsimbók vagyok. Gúnyosan felröhögök. Meglep jó kedvem. Nem foglalkozom vele különösebben. Betudom a szer mellékhatásának. Helyreálláshoz időt adok szervezetemnek. Idő, míg kiürül. Az nem megoldás, ha minden vackon elmélkedem. Inkább tájékozódom. Felmérem a környezetem. Nehézkesen oldalra biccentem fejem. Többszöri próbálkozás után kinyitom szemem. Hunyorgok. Barátkozom a fénnyel. Mellettem egy fiatal, sötét hajú nő alakja körvonalazódik. Fekszik. Talán, hozzám hasonlóan ébredezhet. Távolabb szintén szöszmötölés. Nem látom a forrást. Hangjából ítélve férfi. Neszekből kiindulva hamarabb kelhetett, mint én vagy a közelemben lévő nőszemély. Feltűnően friss és éber hozzám képest. Felettem átlagos plafon. Mindenfelé kalitkák elhelyezve. Bennük élettelen valamik. Groteszk. Újra idétlen vigyor ül ki arcomra. Szórakoztatónak találom.
Erőt gyűjtök. Könnyedén felülök. Nincs szédülés. Nincs hányinger. Gyomrom nyugodt. Testem kipihent, de agyam továbbra is tompa. Leszívtak. Üresnek, nehézkesnek érzem fejem. Valami hiányzik. Egyszerre vet szét a lelkesedés és letargia. Kiábrándító állapot. Ha lenne fegyverem, golyót repítenék fejembe. Felvetés eredményeként zsebeimbe túrok. Ideje kiderítenem mi van nálam. Egykedvűen dobálom tartalmukat magam elé. Csomó felesleges lom. Hasznavehetetlen vackok. Technikai kiállításon könnyelműen vállat vonok. Vidáman hajítom őket félre. Ingerülten felmorranok. Kitörésem kiakaszt. Kezd fusztrálni viselkedésem. Váratlan hangulatingadozások kínoznak. Összpontosítani próbálok. Nem idegeskedhetek. Sehova se vezet a dühöngés. Visszatérek a kütyükhöz. Döntök. Egyik kipakolt szart sem tartom meg. Kivéve a zsebemben felejtett eszközt. Erről hallgatok. Nem tudhatom, mikor lehet rá szükségem. A szájmenéstől szenvedő kölykön szívesen tesztelném. Felesleges baromságokat említett a lényegen kívül. Szarok a hülye vigyorára. Az idegi állapota sem köt le. Eredmény: nem foglalkozom vele. Figyelmen kívül hagyom. Lassan körbe járom a helységet. Megjegyzem a részleteket. Lépcső. Számozott ajtók. Állatszobrok kalitkában. Hangszóró. Felvonom szemöldököm. Elindulok a lépcső felé. Megállok szélén. Sötétbe meredek. Mozgást, neszt, szokatlan jelenséget keresek. Lelépnék az első fokra. Továbbhaladásban megakadályoz a hangszóró.
Szerkezet recsegésére felszisszenek. Bántja fülemet. Megpiszkálom sértett dobhártyámat. Figyelek a beszédre. Vége szakad, én felnevetek. Viccesnek találom, valaki arra kötelez, hálószobába menjek. Lekötelez a körültekintő vendéglátás. Saját kulcs, saját szoba. Igazi hotel hangulat. Különös számozással. Megpörgetem ujjamon kulcsomat. Rápillantok a csomón díszelgő számra. Tizenegyes. Körbetekintek a helységben. Egyik ajtó felett sem a nekem kellő jelzés található. Felcümmentek. Kínomban elmosolyodom. Idegesen nyúzom le arcomról. Irritál. A világos hajú vigyorival együtt. Csendesen kiosztok magamnak egy homlokütést. Fáj az együgyűsége. Válaszra se pocsékolom az időt. Visszafordulok a padlón hagyott vackokhoz. Felveszem a telefont.
-Jegyzetelj!-Nyomom a hiperaktív kölyök kezébe. Tegye magát hasznossá. Nyomozósdit kíván játszani, legyen rajta nyereség. Addig is lefoglalja magát. Vélhetően kevesebbet fogja járatni száját.–Írd, melyik emeleten, hány ajtó, milyen számozással és hány, illetve milyen állat van.-
Indulok lefelé a lépcsőn. Kizárásos alapon arrafelé vezetett út. Nem adtak választást. Kijelölték a kezdő lépést. Irányított haladás. Legfelső emeleten lehettünk. Esetleg szándékosan zárták el a további emeletek megközelítési helyétől.
-Hanyas?-Biccentek a nőszemély felé. Vigyori úgy is közzé fogja tenni, ha rálelt a szobájára.–Enyém a tizenegyes.-Nem árt tudni a legfontosabb részletet. Kitől, vajon mikor és hol válok el.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hakuun Reno
Ember
Ember
avatar

Male
Capricorn Buffalo
Hozzászólások száma : 13
Age : 31
Tartózkodási hely : Karakura Town, meg még egy pár hely a nagyvilágban :D
Registration date : 2012. Apr. 25.
Hírnév : 5

Karakterinformáció
Rang: -
Hovatartozás:
Lélekenergia:
4000/12000  (4000/12000)

TémanyitásTárgy: Re: In medias res!   Hétf. Márc. 24, 2014 7:18 am

Hűű, apám! Épp csak sikerült elrejtőznöm a gyökerek elől. Hát komolyan berosálok, ilyen sem volt még, hogy pelenkás bajkeverők üldözzenek a rohadt nyikorgó kerekű roncs triciklijükön. O_o Én esküszöm a magasságosra, az életben nem nézek több horrort, ha ezt most csak álmodom. Ha nem… akkor szopacs!
Már épp lenyugodtam, hogy vége a balhénak, meg minden, mikor vagy nyolc szempár villant fel körülöttem, és fülemet megütötte az apró kis zaj, ezek a kis nyomoroncok bezárták az ajtót. Most lesz nemulass!
- M-m-m-mamaaaa! – kiáltottam ujjamat kirántva számból. Ugyan nem tudtam, hogy ezt a régi jó szokásomat még mindig hagyományőrző szellemben űztem, ámbár a probléma alsóbb tájakon még szembetűnőbben jelentkezett.
Álmos fejjel legeltettem a szemem gatyámba dugott kezemen. Kezdtem elbizonytalanodni, tényleg horror miatt álmodtam-e rosszat, vagy inkább a pornó volt ilyen gatyába markoló hatással rám.
Végül is mindegy volt. Kiszabadítottam magam fogságomból, és miután csábos mozdulattal letöröltem a nyálat a fél fejemről, végre beszökött fejembe némi fény, hogy esetleg, de mondom csak esetleg, nem otthon vagyok.
A helyzet az volt, hogy miután felvillant a beszarásjelző, egyből körbekacsintottam, ólálkodik-e a közelemben egy vagy több nyomoronc pelenkás fikamaki, ám csak egy alkesz csavargót, meg egy csillámpónit láttam nem sokkal arrébb. A para ott kezdődött, valamiért a testem pont nem úgy reagált, ahogy én azt tettem volna.
Rápillantva a furcsa párosra szinte azonnal a falnak kotortam, és erősen zihálni kezdtem. Nem gondoltam volna, a benzingőz hiánya egy idő után ilyen heves reakciót vált majd ki belőlem. A helyzet az volt, hogy ami ez után következett az még meglepőbb, és kicsit sem Happy Meal volt. De komolyan!
Alig sikáltam hátra a padlón, máris jött az újabb sok, valami kurva nagy és elég veszélyesnek tűnő dolog tűnt fel a szemem sarkában, amit nem állhattam köszönteni egy operaénekest is megszégyenítő nőies sikollyal. Hál’ Istennek, nem tört el üveg, nem fizettem volna érte, az tuti.
Megszokott procedúra szertartásosságával nyúltam a zsebembe, előhalásszak egy vízipipát, aztán gyorsan beleszippantsak, mintha tudnám, hogy is, mint is mennek a dolgok. Egy pillanatra megszeppenten néztem a… hát, én is ember vagyok, nem jut eszembe, mi is ez a vacak, valami szipus szutyi, azt kész, de lényeg a lényegben, úgy szíttam, mintha tényleg tudnám is, hogy kell.
Úgy tűnt, még ha kicsit féknyomos is lett az alsóm, a nehezén túlgördültem, mikor nagy szerencsétlenségemre fel mertem nézni. Na, azt a dobhártyaszaggató minisikolyt, amit félig sikerült elharapnom, senki fülének nem ajánlom. Zenés estet tartottunk volna, tuti én leszek az est Primadonnája…
Egyébként, ami kicsi lelkem felzaklatta, pedig más esetben problémám nem lett volna vele, elvégre mindenki úgy cseszi szét a fejét, ahogy akarja, ki pc-kel, ki meg szétveri magát, mert motorral a segge alatt szeretne fákat ölelgetni. Senki nem mondta, hogy nem lehet… vagy éppen lehet, hogy mondták, de mint kifejtettem, kit érdekel?!
Ennek ellenére úgy tűnt, engem érdekel, így a következő perceket azzal töltöttem, keljfeljancsit játszottam Micimackót dúdolgatva. Mire túltettem magamat a lelkemet örök életre megnyomorító közjátékon, már mindenki magához tért. Én csak kuksoltam tovább egy helyben, és alig mertem néha felpillantani rájuk. Úgy éreztem, rosszabbak, mint a rémálmom, pedig semmi sem rosszabba, mint a pelenkás gyilkosok, SEMMI!!
Miközben fészkelődtem a hideg kövön, láss csodás, zsebemből hullani kezdett az égi áldás. Profi kis készlet lapult a tarsolyomban mindenféle bogyóból, ebből simán kereshetnék lóvét, kitaláljam, mégis hogy jussak haza. Ugyanis, a lényeg nem az volt, hogy kerültem ide, voltak már durva éjszakáim, nem tagadom, ennél furább helyeken is ébredtem már. A hazajutás, barátom, az a necces meló, főleg, ha kábé egy szál gatyában ébredsz a tudatodra.
- H-h… Hé! – nyöszörögtem az orrom alatt, mintha a nagymenők figyelmét próbálnám magamra irányítani. Komolyan úgy éreztem magam, mint egy suttyó kölök, akit napi szinten vágnak a kukába, csak mert. – V-van ná-ná-nnn… nálam né-mi c-c-ccuccc… - ráztam meg a kezemben az egyik bogyós dobozkát. Nem ment olyan jól ez a piacozás, de még mindig jobban alakult a dolog, mint mikor jó szándékból próbáltam valamitől megszabadítani szerencsétlen Dráma Queent, mire bepancsolt egyet. Na, az gyalázat volt. Ez csak szimplán égés. – Vv… vegy… á, ol-olcsó.
Igyekezetem a társalgást minimalizálni, lévén részemről nem működött a dolog. Apám biztos tudja, mivel érdemeltem ki a hirtelen agyi mélyrepülést, minden esetre muszáj voltam megoldani a helyzetet. A legjobb a dologban az volt, hogy az árverésre kínált gyógyszerrel már volt szerencsém találkozni. Mikor rám jött a szapora, ezzel csillapítottam az ingert, sugárban díszítsem ki a klotyót az alfelemmel.
Már épp láttam felcsillanni az esélyt egy jó kis üzletre, mikor valaki lekrákogott az égből. Na jó, hát nyilván nem így gondoltam, csak valamiért mégis. Egyre inkább éreztem, hogy valami elvesztettem, és nagyon erős kísértést éreztem, megvizsgáljam a golyóimat, biztosan minden rendben van-e odalenn. Annyira természetellenes volt, a legkisebb neszre is összerezzenjek, nem beszélve csodálatos hajlítgatásaimról, valahányszor nagyobb zavar keletkezett az Erőben.
- Iii-I-Iss-tennem? Surprised– szólaltam fel önkéntelenül is, ahogy a torokköszörülős melegen köszöntött. Nyilván nem én akartam ezt sem, csak mégis. Kezdett nagyon összezavarni ez a másodszerep.
A helyzet az, hogy hat lóval sem lehetett volna visszafogni, azonnal indulni akartam felfedezőútra, mégis melyik gyökérnek jut eszébe elrabolnia engem... nos velük?! Már nem azért, nem sértés, csak én olyan hírességféle lennék. Oké, ez elég nagyképű barmosan hangzott, de a helyzet az, hogy legalább motorbuzi körökben beindítom az emberek fantáziáját, és akkor még szót sem ejtettem a hülye reklámfilmekről, meg a többi haszontalan vacakról, amikkel Kayo folyamat bombázott. Szóval bizonyos mértékig megengedhettem magamnak, hogy elszálljak, de egyébként nem szoktam. Ennek ellenére akkor sem fizetek a szabadon bocsájtásomért, ha könyörög ez a szerencsétlen suttyó.
És ami valójában történt, a hat lovam helyett elég volt egyetlen lovas szobor, hogy eloltsa ifjonti kalandvágyam lángjait. Egy szó, mint száz, továbbra is begubózva ücsörögtem a seggemen, és örültem, ha négykézláb közelebb mertem csusszanni bajtársaimhoz.
- T-t… tttt… Ffel-fed…ffelfed-dezés. – pöntyögtem lányos hangon társaimnak. Akárkik is voltak, akármiért is voltak itt, én jobbnak láttam eltépni e mellől a rohadt szobor mellől, mielőtt meglepetés lesz a gatyámban. Ami azt illeti, tervemet nem voltam hajlandó részletezni. Elsősorban azért, mert nem volt, másodsorban, mert annyira nem tudtam beszélni, hogy az már fizikai fájdalmat okozott. Begörcsölt a pofám, annyira igyekeztem kidumálni magam a helyzetemből. Végül összeszedtem magam, és a lehető legnagyobb lépést tettem meg az emberiség érdekében: begörbített háttal, ugyan, olyan esetlenül, mint egy kivert kutya, de végre az egyedfejlődés csúcsára léptem, és két lábra álltam. Ha lett volna rá lehetőségem, esküszöm, kezet rázok magammal, talán még ki is tüntetem magam hősies cselekedetemért, de az önimádattal ráértem később is, most felfedezőútra kellett indulnom, anélkül, hogy bevizeltem volna a gatyámba.

______________

Előtörénet||Adatlap
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hidetada Nishigami
11. Osztag
11. Osztag
avatar

Male
Capricorn Pig
Hozzászólások száma : 147
Age : 45
Tartózkodási hely : Valamelyik kocsma, esetleg otthon iszom
Registration date : 2013. Jan. 09.
Hírnév : 10

Karakterinformáció
Rang: Alkoholista tiszt
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
13400/15000  (13400/15000)

TémanyitásTárgy: Re: In medias res!   Hétf. Márc. 24, 2014 7:40 am

Ismét opcionális változás következik! Így most River postja jön, Miho pedig majd Rikiryo után következik!

______________

Spoiler:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
River
Arrancar
Arrancar
avatar

Female
Scorpio Horse
Hozzászólások száma : 106
Age : 38
Tartózkodási hely : Palace of dah Bigboss
Registration date : 2009. Dec. 28.
Hírnév : 18

Karakterinformáció
Rang: Lemezlovas
Hovatartozás: Las Noches
Lélekenergia:
8000/15000  (8000/15000)

TémanyitásTárgy: Re: In medias res!   Kedd Márc. 25, 2014 9:16 am

Kótyagosan vakargatom buksimat, sérómból olyan kazalfrizurát alkotott az éjszaka, hogy annak már oly tökmindegy. Most ne ezen legyünk ám fennakadva. Különben is, amíg a fésű fogja, nem tökmindegy?
Csipás szemeim felnyitni kész kínszenvedés. A beeső fény mintha direkte arra menne, hogy alaposan kicsesszen velem. Hiába akar felpattanni a szemem, a túl sok szunditól meg minden végtagom jól elzsibbadt, főleg a kéz, amit magam alatt érzek, vagyis egész konkrétan nem érzek e. Nyálzó szájjal fordulok oldalra, és szipuzok bele a mellettem lévő ocsmány szagba. Bleeeee... Hát mi a manekő folyik itt? O.o Pattannak szemeim, miután sokadik szimatlászásra sem szűnik meg az orkszag. Háddemivanittkéremszépen? Surprised És mi a tökömért keltem én fel totál random totál alkesz tag mellett? Hát mi vagyok én, répaszedő???! O.O
Wattacukor pofival pattannak nem csak a szemeim, de én is a fekhelyemről, az Erő Szakon megszerzett diplomatikámat pedig végre kamatoztathatom. Olyan agresszíven lököm elfele magamtól a hajléktalant – mert akinek ilyen alkoholika szaga van, az bizonyára alkoholista, és a mama azt mondta, hogy az alkoholisták mind az utcán végzik - , hogy azt még BigBoss is megdicséri majd. Cool Lenne gusztusom, még a Mike Tyson üzemmódot is betolnám. Mert hát mi az hogy. Ez már szinte pedofília, azt pedig a törvény bünteti! Ha kiderült, hogy csak egy ujjal is hozzám nyúlt, én úgy elverem a seggét, hogy a zanyukája sem ismer majd rá! >.>
- Hát te meg ki az anyám vagy? Meg mit kerestél mellettem? Na takarodjál elfele, amíg szépen mondom, cula! >.> – önvizsgálat start. Ruházat ismeretlen, de legalább biztosan van. Séró maradt, legalább annak nem esett baja. A deszkám sehol, ellenben vicsorog rám hülye paraszt módjára egy megtermett lovagszobor. Ez pedig valamire emlékeztet. Valamire egészen emlékeztet.
Szemezek hát vele hosszú, romantikus másodperceket, hunyorgásom közepette pedig végigmérem annak aljas, sunnyogó pillantását. Nem ám, hiába néz ilyen szépen rám sisak mögé bújtatott, rejtett szemeivel, tudom én, hogy valami rosszban sántikál. Gyanús... valahonnan ez a szobor nagyon-nagyon gyanúúúús. >.>
- Don’t Blink! O.O – még csóri alkesz nemsokáratutieunuchleszelvazze bácsit is megsajnálom picit, és figyelmeztetem őt a veszélyre. Ezt a büntetést még a legrosszabb ellenségeimnek sem kívánom. Ami meg azt illeti, ráadásként nem csak ketten vagyódunk itt, hiszen egy másik fazon is felébred, meg egy kúl sérójú punk, akinek anyáááás, mekkora király piercingjei vannak! *-* Én is akarok! Csak... Jól van na. Félek a tűtől. >.>
Kiderül a másik csávóról, miután Dart Vadert szimulál (emiatt a gimiben régen mindig cikizték csóri kölköket), hogy nem kevés cucc van nála az anyagból. Nem lenne a miatököm helyzet, még lehet, seftelnék is vele egy fecót, de per pill túlságosan be vagyok ijedve a komplett vadidegenek miatt, és mert egy hipergiga weeping vicsorít rám. Hiába van rajta sisak, én tudom jól, mire készül. Láttam egy filmben. >.>
- Ember... Értem én, hogy megy a biznisz, de ne szórjad szét a cuccaidat. Még jön egy kopó és fellógat téged a wanted listára. – forgatom szemeim, mikor látom, hogy csóri díler mennyire elhagyja a kis extasy és egyéb tablettáit. Mert valami olcsóról makog, alig-alig érthetően. Azok a tableszok meg amúgy is gyanúsak. Igen, biztosan csak egy díler lehet. A bénább fajtából. S mi van, ha én is úgy kerültem ide, hogy valamelyik állat bedrogozott? O.O Igen... csakis ez történhetett. Semmi más magyarázata nem lehet annak, hogy a semmiből egy full unknown helyre kerültem vadidegenekkel. Jó, jó, bírom a partyt Bigbossal, de ez már amúgy is túlzás. Jobb szeretek a DJ pult mögött alkotni, az alkohol meg amúgy is fújjos. Még a végén olyan leszek, mint ő! *gondolatban rámutat Daisukére*
Hangosbemondó nyekereg, s no nem ám a vonat menetrendről informál, meg hogy melyik vinivonat most éppen mennyit méltóztatik késni, hanem valami hálószobába akar csalni minket. Belenyúlok farmerom zsebébe, ahol valóban találok valami kulcsot, meg valami furcsa, téglalap alakú valamit. Az utóbbi jobban felkelti az érdeklődésemet, tehát kulcs az egyik kézben, fekete téglalap a másikba. Méregetem, nézegetem, hogy ez vajon mi a manekő lehet. Tükörnek túl sötét, hiába látom benne a búrám, meg oldalt mindenféle furcsa kitüremkedés van rajta. O.o Soha életemben nem láttam még ilyet. De gyönyörű, szép, fényes az eleje. Hű, ez lehet, olyan puccos levéltartó, amilyen a big aktakukac bossoknak van az irodájukban! *-* Mindig is akartam egy ilyet. Ettől olyan fontosnak érzem magam. Cool
Véletlen nyomok meg rajta egy gombot, amitől a képernyő felvillan. Egy furcsa, zöld színű kis robot jelenik meg a képernyőjén, amitől azonnal a földre ejtem a valamit. Tévedtem. Ez nem egyszerűen egy levélnehezék. Ez egy cyberman tartozéka!
- Alien technology!!4!44!!4 – visongok a cuccra, és a kezem is a burgerlesőm elé kapom. Lehet, hogy túl korán ítéltem el a többieket. Lehet, hogy nem is itattak le, és be se drogoztak, és az indokolatlan punk csaj sem indokolatlanul van itt. Meg aztán, a hangosbemondót hiába hallottuk, sehol sem látok gigaszpíkert. Ez így akkor is csítelés.
- Ti emlékeztek, hogyan kerültünk ide? Nem, mi? Mert nekem annyi fogalmam van róla, mint... szóval épp ennyi. Semennyi. -.- De asszem, tudom, mi történt. Elraboltak minket az UFOk! O.O Minden logikus... Nézzétek! – kezembe veszem az androidos telefont (melyről fogalmam sincs, hogy az egy telefon, hiszen nekem a legmodernebb ilyen eszköz a Nokia 3310-es), és megvillogtatom nekik a robotot. Ami ráadásul zöld. Minden egybe vág. Még az is lehet, hogy meglátom Jackot Múndenszelni. Az azért menő lenne, valljuk be.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kyougetsusei Toudou
7. Osztag
7. Osztag
avatar

Male
Hozzászólások száma : 52
Tartózkodási hely : 7. osztag területe
Registration date : 2014. Jan. 23.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: Sanseki
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
5500/15000  (5500/15000)

TémanyitásTárgy: Re: In medias res!   Kedd Márc. 25, 2014 10:10 pm

Puha ágy… Kellemesen puha ágy… Finom pihe-puha ágy. Alvás közben ez járt a fejemben. Valamiért a futon lefekvéskor a szokásosnál is kellemesebb érzést éreztetett. Olyannyira kellemeset, hogy alig feküdtem bele már az álmok földjén irtottam a hollow-okat. Na jó, ez nem igaz, nem álmodtam most semmiről, csak aludtam… mélyen pihentem testileg és szellemileg egyaránt. A meleg és kellemes érzés valamiért változni kezdett. Úgy éreztem alig feküdtem le, már a futonom mintha kihűlt volna, és a takarom is mintha túl szellős lenne. A hűvös érzés, ami alólam terjedt egyre feljebb, úgy lett egyre kellemetlenebb, hidegebb. Hamarosan találkozott a fentről igyekvő szinten hideg érzettel.
~ Kétlem, hogy alvás közben valaki kilyuggatta volna a takarom! ~ állapítottam meg magamban ~ Na meg valami a futonommal sem stimmel, azt sem vehették volna ki alólam. ~ jegyeztem meg a következő dolgot. Hogy bebizonyítsam tapogatózni kezdtem, ám a kezemet alig bírtam mozgatni. Olyan érzés volt a végtagomban, mintha tegnap egész nap csak fizikai edzést tartottam volna, több kiló súllyal a kezeimen. Ám ami igazán meglepett az az, hogy alattam nem éreztem a matracot, fekvőalkalmatosságom helyett hideg padló érzése áradt szét tenyeremben. ~ Vagy mégis alvás közben valaki kilopta alólam? ~ félálomban nem igazán fogtam fel a dolgot. Dideregni kezdtem, összerezzenésem után takarom után nyúltam, megerőltető matatás után nem találtam sehol ~ A takarómat is elvitték a többiekkel együtt. ~ közben éreztem azt is, hogy a fejem sem a szokásos dolgon fekszik, hanem valami keményen. Elkezdtem körbetapogatózni, hátha csak én távolodtam el tőlük valamilyen módon. Nem éreztem az alváshoz szükséges dolgaimat. Meguntam a dolgot, szemeimet készültem volna kinyitni lassan, hogy megszokja a fényt, ám nem akart kinyílni. Ekkor hirtelen léptek zaja csapta meg füleim, amik távolodtak tőlem. Ezt követően nyikorgás váltotta fel, ami egy ajtó régóta beolajozhatatlan zsanérjai adták ki. Ajtócsukódás majd a zár kattanása jelezte, hogy az a valaki, aki a szobámba tartózkodott elhagyta azt. Hiába próbálkoztam, még mindig nem voltam képes a testemet úgy irányítani, mint az kéne. Mozdulataim lassúak és elképesztően fárasztóak voltak, kicsit voltam képes felsőtestemmel elemelkedni a padlótól, majd visszazuhantam kezdeti helyemre. Magatehetetlenül várakoztam, reméltem, hogy mihamarább rendbe jövök, és megtudhatom hol vagyok, mert az biztos, hogy nem a saját szobámban. Habár nem látom a helyiséget, azzal tisztában vagyok, hogy ahol elaludtam ott nem volt zsanérokkal fogatott ajtó, és azt nem volt kulcslyuka, mit be lehetne zárni. A szobám ajtaja a régi stílussal büszkélkedett, egyszerűen csak oldalra kellet tolni és már kinyílott, ezáltal szabaddá téve a ki, s bemenést.
Nyomasztó percek teltek el mire ki tudtam nyitni lélektükreimet, és fel tudtam tornázni magam ül helyzetbe. Amit elsőnek kivettem az az volt, hogy beigazolódott a gyanúm, egy teljesen ismeretlen helyen vagyok. Legelsőnek ezt szűrtem le, majd ezt követően erős deja-vu érzés kerített hatalmába a környezettet kinézetétől. Környező látképet figyelve feltűnt, hogy rajtam kívül még két másik személyt.
- Bocsánat valamelyikőjük meg tudná mondani hol vagyok? – kérdeztem rá, hátha a másik kettő tudja hová a csudába kerültem. Röviddel ezután tudatosult bennem, hogy előbb az egyik is valami hasonlót kérdezett. – Mint ahogy az előbb halottam én sem tudom hol lehetünk! – válaszoltam immár feleszmélve. Lassan, óvatosan felálltam; éreztem, hogy a lábaim még nem teljese olyanok, mint kellenének. Komótos léptekkel mentem oda a falhoz és elkezdtem körbenézni. A fáklyák fénye elégé bevilágították a helyet ahhoz, hogy a látási viszonyok tűrhetőek legyenek. A szoba körbejárása után tisztában lettem avval, miszerint az öt lehetséges út közül lehet, mi elvezet a szobából, csak a felfelé vezető lépcsőt használhatjuk. A másik négy úton az ajtók zárva voltak és sehol sem láttam a kulcsukat. Három ajtó meg volt számozva, a negyedik nem.
~ Akkor csak egy irányba mehetünk… felfelé.
Meglepetésként ért a hangszóróból felszólaló hang és az, amit mondott. A Fiú kérdésére csak megráztam a fejem, nem ismertem fel a hangot. Zsebemben meg is találtam a kulcsokat és azzal is tisztában lettem, hogy az itt lévő ajtók közül egyiket sem nyitja. Két lehetőségem maradt: az egyik, hogy itt maradok és várok; a másik, hogy követem az utasítását és elkezdem keresni az én kulcsom zárját. Ha ezzel próbálkoznék, akkor még több lehetőség ajtaja nyílna meg előttem. Egyik és talán a legfontosabb, hogy körül tudnék nézni és több dolgot tudnék meg.
- Én körülnézek odafent, ha akarnak nyugodtan velem jöhetnek! – mondtam a másik kettőnek, miközben elindultam a lépcsőn felfele.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Aikawa Chiyo
11. Osztag
11. Osztag
avatar

Female
Scorpio Goat
Hozzászólások száma : 398
Age : 25
Tartózkodási hely : Jobb esetekben ruhán kívül :P
Registration date : 2012. Feb. 21.
Hírnév : 12

Karakterinformáció
Rang: 11. osztag tisztje
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
31700/45000  (31700/45000)

TémanyitásTárgy: Re: In medias res!   Szer. Márc. 26, 2014 1:33 am

Fájó mozdulatlanságba dermedve hevertem a kemény padlón. Halovány gőzöm sem volt, miként is kerültem oda, mint ahogy arról sem, hogy hol is vagyok. Tudtommal nem ittam, nem ettem semmi olyat, aminek ilyen hatása lehetett volna rám, de valami mégis történt. Végre sikerült megmozdulnom kicsit. A tagjaim zsibbadoztak, és nem ment túl gyorsan, se túl könnyedén a dolog. A vér valamiért úgy döntött, talán a hosszas mozdulatlanság lehetett az oka, hogy ő bizony a végtagjaimba igen is sztrájkot hirdet. Viszont az óvatos, és alig észrevehető mozdulatokra, amiket szép fokozatosan sikerült kieszközölnöm magamból, a vérem megtalálta az átfolyás útját a régen használt erek felé. Nem leltem örömöt benne. Mintha milliónyi tűt döftek volna belém, vagy mintha hasonló tömegű termeszváron pihengéltem volna, kivívva ezzel az apró lények igen éles nem tetszését, vagy mintha az izmaimat egyenként tűkre csavargatták volna fel. Mit zsibbadoztam, egyszerűen fájtam. De nem volt mit tenni, többet is ki kellett már bírnom az életembe, és azután, szóval ilyesmik nem akadályozhattak meg abba, hogy felüljek a padlón. Persze nyújtózkodásról szó sem lehet. Körbe pillantottam. Fura alakokkal kerültem egy helyre, de már fordult elő máskor is. Lássuk be, az osztagomnál alapvetően az volt a normális, hogy mindenki fura volt... A szoba, ahol voltunk, mert arra elég gyorsan ráéreztem pengeéles logikával, hogy egy szobában dekkoltunk, szóval nem volt benne semmi extra. Ellenben körülöttem mások is voltak. Lelkesen, vagy kevésbé lelkesen, de szemmel láthatóan ők is éledeztek, csodás...
A kezemmel óvatos mozdulatokkal körbe tapogattam magam körül. Hiányzott Gin~chan markolata a kezemből. Megszoktam, hogy éjjel-nappal a kezem ügyébe van, és most valamiért hiányzott. Tapogattam a padlót jobbra-balra, ám katana sehol. Kezdett bosszantóan jeges rémület kúszni fel a gerincemen. Ha a lélekölőmet valaki el vette, ha valami baja lett, akkor én ölni fogok. Ha nem is fogalmazódott ez meg így, gondolati szinten, ösztönösen tudtam, hogy ez lehet belőle könnyen. Az agyam zakatolt, még úgy is, hogy a többiek egyre jobban nyüzsögni kezdtek körülöttem. Az egyikük a semmitől majdnem meg is fulladt, a másikuk meg lelkesen eregette magából a pia szagot, a harmadikuk meg úgy örült a kis elektromos ketyeréjének, mint az a bizonyos majom a cukorfalat farkincájának. Igyekeztem összeszedni magam, és próbáltam lehiggadni. A dermesztő érzet, hogy valaki lenyúlta a lelkemet, csak nem akart megszűnni. Rezzenéstelen arccal azért körbe pillantottam. Az aprócskább leányzó teljesen bezsongott, és holmi ufókat, (legalább ha tudtam volna,a hogy mik azok...)  meg négyeseket, meg kifejezetten érthetetlen dolgokat lelkendezett össze. Inkább arra próbáltam meg rájönni, hogy ki a felelős, ezért az egyáltalán nem vicces tréfáért, ugyanis kifejezetten reméltem, hogy csak holmi bénán sikerült ilyesfajta attrakcióról van szó.
Se Keiko, se Gingitsune nem volt velem, szóval kezdtem magam igen csak kellemetlenül érezni, de még mindig nem szólaltam meg. Valami felébresztett, és épp azon zakatolt az agyam, hogy mi is volt az. Van úgy az emberrel, hogy felriad valamire, és nem emlékszik rá, hogy mire... rühelltem ezt az érzést. A Rókáim nélkül kezdtem lassan mindent rühellni. Teljesen véletlenül pillantottam le magamra, ugyanis furcsa volt a ruha, amiben voltam. Alapból az furcsa volt, hogy ennyi ruha volt rajtam. Végig lesve magamon, a tetkóim szúrtak először szemet. Alapból se túl fényes kedvemen csak "növelni" tudott ez az újabb felfedezés. Csodás... tényleg. Kezdett elegem lenni a helyből, helyzetből, mindenből. Mit kezdett? Konkrétan rühelltem az egészet. Semmi bajom a tetoválásokkal, sőt, még szépeket is láttam már, de ha engem akarnak tele varrni, előtte legyenek oly kedvesek, és kérdezzék meg szerény személyemet is, vagy könnyen fogakat tördelhetek! A fogakról a sajátjaim jutottak az eszembe, hát a nyelvemmel gondoltam gyorsan leellenőrzöm őket. Fém koccant a számba. O.O A számszélét gyorsan végig nyalva érzékeltem, hogy egy méretes fémdarab lett bele építve a nyelvembe. De mit csak a nyelvembe. A számszéléből, egy lánc vezetett a fülembe. Két tenyérrel végig simítottam az arcom, hogy felmérjem a helyzetet. Volt még pár karika a számba, fülembe, de akadt az orromba és a szemöldökömbe is. Hirtelen Kira~san képe villant fel előttem, és lássuk be, nem akartam rá hasonlítani. Rolling Eyes Mintha valaki halászni akart volna, és engem akart volna csalinak használni. Krokodilt akartak fogni, vagy mi a szösz? Ha akarnak is, ne velem tegyék! Ezért még valakinek nagyon szét akarom rúgni a seggét, úgy érzem! Azért reméltem, hogy Risu~chan tud valamit kezdeni majd a bőrömmel, arcommal, fejemmel. Ezt a kérdést magamba kivesézve, már csak kettő, pontosabban három kérdés maradt. Hol vagyok? Mit akarnak tőlem, és a legfontosabb. HOL VAN GINGITSUNE? Kezdtem egyre zaklatottabb, és talán kissé agresszív hangulatba is kerülni. Ez a kis kaland egyre jobb és jobb lett, mit ne mondjak. Kínomba a szobát fürkésztem, ahova zártak. Fura szobrok, fura fazonok, de az előbbi önmustra után, a legfurább akkor is én voltam. Ha leszámítjuk az önkéntes szeszkazánunk, ámbár ő elég megszokott jelenség volt számomra, és ki tudja. Ha velem ilyeneket műveltek, míg le voltam ütve, mert másképp eltörtem volna a kezeiket, az egyszer szent, szóval ki tudja a többiekkel mit tettek az ismeretlenek. A lányka is lelkesen rajongta körbe a kütyürméjét, mint egy még sose látott csodát. Szóval a többiekről se gondolkodok inkább semmi rosszat. Persze ha kiderülne, hogy valamelyiküknél ott van Gin~chan, az sokat változtatna a helyzeten, de egyelőre nem éreztem egyiküknél sem a kardomat, csak a hiányát... magamnál. Utáltam a Róka nélkül létezni!  Közbe nem csak leesett, egyenesen berobbant a tantusz a tudatomba. Hát persze. Onnan tudtam, hogy be vagyunk zárva, hogy arra ébredtem! Most még a bezártság érzés is elővehet...
Ön és környezet tanulmány, és persze az önsajnálat végeztével, próbáltam rendet rakni nem kicsit kaotikus gondolataimba, mikor hirtelen egy rekedtes hang megszólalt. Ugrottam neki vagy helyből két métert, köszönöm. A következő pillanatba a madaramat kezdtem el kutatni, de sehol nem volt. Helyette egy hangdoboz kezdett el szövegelni. Az újabb csalódás sokat rontott amúgy se rózsás kedélyemen. Mondandója végeztével a zsebembe nyúltam, mert olyanom is volt, és valóban felleltem az emlegetett kulcsot.
- Háromas, nektek? - ahogy megszólaltam, a lánc a számba megcsörrent, kissé szilofonozva az idegeimen. De ésszerűnek tűnt, hogy ha egyfelé kell menni, akkor ne külön külön induljunk el, ráadásul a madaram nélkül veszett ügy volt az egész. Neutral

______________


spoiler:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Adala Cascada
Espada
Espada
avatar

Female
Sagittarius Snake
Hozzászólások száma : 44
Age : 51
Tartózkodási hely : Coming Soon
Registration date : 2012. Nov. 30.
Hírnév : 12

Karakterinformáció
Rang: 7. Espada
Hovatartozás: Las Noches
Lélekenergia:
13500/15000  (13500/15000)

TémanyitásTárgy: Re: In medias res!   Szer. Márc. 26, 2014 10:12 am

Csipa a sunyiba, megy a para, megy a hent. Hát te mit akarsz ott lent? Vessél keresztet drága szívem, próbálkozásodra megy a giftem. Nyikorgó ajtó, jéghideg padló, SMG hang, kattanó.
– Para lesz. – Földtől elrúgva, ki az ablakon, szél a hajon. Menő vagyok nagyon. Engem itt senki le nem győz, ahhoz altassátok el ezt a nőt.
Álomvilág már a múlté, Adala a világé.

Na akkor fussunk neki megint. Se zaj, se semmi, csak egy vigyorgó pofa a csipáim közé. Zajos földet fogás, pipa. Hátbeverés, pipa. Segg az égnek meresztve, pipa. Nagyon jó, tényleg az van amire gondolok. Félregurulok, felpattanok, leporolom a cuki ruhácskámat, aztán megigazgatom a szoknyácskám, és már sprintelek is a fura alak felé.
– Szervusz, szervusz kedves. Adala a nevem. Hát a tied? – Lesek bele a szemébe, aztán kiigazítok egy tincset a szemei elől. – Na így jó lesz. Minek köszönhetem a jelenlétemet ebben a fura lakban? Gondolom veled jöttem ide, különben nem vigyáztál volna rám míg aludtam. Remek! – Kiáltok fel, majd beletúrok a zsebeimbe. Rágó, hajcsatok, meg pokemon. Hát ezzel momentán nem vagyok előrébb, bár a mackós hajcsatommal feltűzöm a hajam, aztán mancson ragadom furcsa, és ismeretlen udvarlóm, s nagy lendülettel, széles mosollyal megindulok a távolabbi ajtó felé. – Egyébként, bocs, hogyha este már esett szó a nevünkről, de lukas az agyam ébredés, és bulizás után. Szóval, most még tisztul a kis buksim, de ne aggódj, szerintem magamhoz fogok kattanni nemsokára. – Mosolygok hátra ahogy húzom magam után, aztán megállok egy pillanatra, és cukin pislogva odalépek hozzá, majd nyomok egy puszit az arcára. Egyelőre ennyi elég, hogy nyugalom legyen, aztán majd kiderül minden egyéb. Az ajtó elé lépdelek, majd lelkesen belerúgok. Hiba volt, mert nem nyílik, csak harap.
– Támadsz, genyó? – Sikoltok fel fájdalmamban, majd elkönyvelem, hogy szandálban nem jó dolog még áttalpalni sem egy nyílászárót, nemhogy rendesen felrúgni. Fél lábon a partneremhez ugrálok, és ahogy átkarolom a sarkamat fájlalom. – Hát ez indokolatlan volt, és gonosz is Doorina kedves. – Lengetem az öklöm az ajtónak aztán cukin rápislogok a férfire. – Kinyitod, ha szépen nézek? Nekem nem akarja megadni magát. De te biztos tudnál valamit tenni ellene. – Kérlelem, ahogy hozzábújok, majd előre lendítem, azzal a meggyőződéssel, hogy ő majd tesz valamit a gonosz ajtóval, s amíg ő azzal ügyködik, én levetem a felsőm, mert melegem van. A derekamra kötöm a rózsaszín mackós felsőt, aztán megszólal a hang. Az a fertelmes hang.
– Te nekem ne mondjad meg, hogy mit csináljak! Még az ajtóid is tökre gonoszak. Nem nyílnak az ajtók, nincs pia, nincs kaja, és olyan kevesen vagyunk, hogy még egy pókerjátszmát is csak hasadt személyiséggel tudnánk letolni. A legrosszabb buli amin valaha jártam. – Húzom fel az orrom, majd sarkon fordulok, és belekarolok a partnerembe, a karját pedig áthúzom magam mögött. – Menjünk kedves, ez a hely amúgy sincs ínyemre. Vándoroljunk valami privátabb helyre, ahol kettesben lehetünk. – Csillogó szemekkel adom elő mindezt, és a szoknya, plusz rózsaszín melltartó kombinációmban úgy érzem magam, mint egy csodaamazon.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Shima Eizo
11. Osztag
11. Osztag
avatar

Male
Hozzászólások száma : 54
Tartózkodási hely : Valahol lófrál
Registration date : 2014. Jan. 21.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: -
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
6000/15000  (6000/15000)

TémanyitásTárgy: Re: In medias res!   Szer. Márc. 26, 2014 11:15 pm

Mi ez a hátborzongató ajtónyikorgás? Feláll a szőr a hátamon… Egyedül érzem magamat, fázom, nem érzem magam mellett Shiro megnyugtató melegségét. Ő mindig időben jelezne, ha veszély közeleg, azonban most biztosra veszem, hogy nincs velem. „Hé, van ott valaki?” – próbálnám kérdezni, de a szám meg sem mozdul, sőt ami azt illeti, még a szememet sem bírom kinyitni. Mintha egy tonna nehezedett volna rá az egész testemre, olyan érzés, mintha ébren álmodnék. Kis idő múlva végül sikerül ténylegesen magamhoz térnem, de valamiért nem a szobámban vagyok, fura, pedig úgy emlékszem, mintha hazaértem volna. Nem is a saját ruhámat hordom, és a nem a sajátom alatt a testemet is értem. Én vagyok, de olyan, mintha mégsem én lennék, vagyis most mi is van? scratch  Olyan érzésem van, mintha a kocsmában részeg disznóként összetévesztettem volna a kabátomat egy másik részeg disznóéval, ami csak hasonlít az enyémre, lévén, hogy erős látás zavarokkal küszködök, majd félúton hazafele felkiáltanék, hogy „Hé má ni, hát ez itt nem is az enyém”. Nem is tetszik, mivel hát nem az enyém, és na, ráadásul még a cipzárja is beakadt, szóval még megszabadulni sem tudok tőle. Így hát próbálnék vissza tántorogni a kocsmába, hogy jól leüvöltsem az illető fejét, amiért lenyúltam a holmiját, hát ne hogy már szegény csóri gyereknek elég legyen az, hogy elloptam a hulladékát, még be is húzok neki egyet miatta, oszt jóban leszünk, viszont tíz perc múlva záróra, így az időm is ketyeg. Lelkileg pontosan ilyen állapotban ébredtem, hiába próbálnék meg kibújni a bőrömből, ami vadidegen nekem, valami azt sugallja, hogy mégsem menne, és ebbe a tudatba belepusztulok. Egy széken ülve tétlenkedem, valamint egy lány is itt van velem nem messze, kicsoda ő, és hogyan került ide? Időm sem volt felismerni, de a lábam máris magától megeredt, sehol sem találtam a féket, egyenest a lánynak megyek. Közel hajolok hozzá, majd vigyorogva megigazítom hajtincsét, mindezt úgy, hogy még mindig nem vagyok önmagam. Ugye nem fogom bántani? „Fuss! Rohanj! Kérlek” – ismételgetem magamban, hátha valami fel nem fedezett telepatikus képességem van, és a lány meghallja. Kínos másodperceket követve végül mégis csak magához tért, höh, mondtam én, hogy telepata vagyok! Arrogáns  Azonban ahelyett, hogy elrohant volna, vagy legalább tökön rúgott volna, és csak aztán rohant volna, inkább feldűlt a székével, mint aki szörnyet látott volna, ezzel elbaltázva az egyetlen menekülési esélyét, de legalább megmaradtak a golyóim. Nem tudom, hogy mit reméltem, hiszen csak egy lány, egyáltalán nem harcos alkat, bezzeg én már régen lepofoztam volna saját magamat. Alig vettem észre, de máris újra én vagyok. Mi történhetett velem az előbb?
- Mi volt ez… ki a franc szórakozik velem? – mondtam ki hangosan is gondolataimat a levegőbe.
Ezután a tenyeremre meredtem elképedve, ami az imént fogta meg magától a lány haját. Hírtelen üdvözlésétől egy kicsit meghökkentem, majdnem úgy, mint ő a székes jelenetben, csak kevésbé feltűnően, attól meg végképp kirázott a hideg, amikor visszaadta a hajtincses dolgot. Mi az, talán semmit sem fogott fel az eddig történtekből? Meg is ölhettem volna, vagyis nem én, hanem ő, azt hittem, hogy ez számára is világos volt. Vagy… vagy nem is vagyok félelmetes ellenfél még egy lány számára sem? Neutral 
- Ömm… izé, én azt nem hinném. – némi fáziskéséssel reagáltam a kérdésére, ami nem is kérdés volt, mivel egyértelműen eldöntötte magában, hogy biztosan velem érkezett ide.
Nem is hagyott időt a többi megválaszolására, máris mosolyogva és kézen ragadva elkezdett vonszolni, mintha ezer éve ismernénk egymást. Na jó, ez a csaj tényleg nem százas, most komolyan azt hiszi hogy én… meg ő? blink 
- Hé, várj, szerintem én nem… - próbálom megmagyarázni a helyzetet, de kacér tekintetében belezavarodok a mondandómba, és… és…
Szerintem jobban járok vele, ha befogom a lepénylesőmet, és hagyom, hogy ő irányítsa az eseményeket, ha jófiú leszek, és csendben maradok, talán még kapok több ilyet is. Szerencsétlen próbálkozására az ajtónál együtt érzően elszörnyedek, nem tudom, hogy mit hitt, talán hogy acélbetétes bakancsban jár? Kemény lehetett neki az előzőnapi buli, ha még arra sem emlékszik, hogy mit hord.
- Persze, nem lehet gond. – válaszoltam a kérésére elszánt tekintettel, ideje lovagias módba kapcsolni, és megtenni minden olyat, amire a nő gyenge. Cool 
Rövid felkészülési idő után, ujj, illetve nyak ropogtatás után mély levegőt veszek, kilazítom izmaimat (mert hogy azok is vannak ám höh), lendületből, vállnak előre rohanok az ajtónak. A csattanás elég hangosra sikeredett, és a fájdalom is felért annyival, de az ajtó csak nem tágított a helyéről. Kínomban fél lábra dülleszkedtem a győztesnek, balkaromat fájlalva, persze muszáj volt elhintenem a kudarc mértékét abban a nőben, aki a hőst látja bennem.
- Jól vagyok, nincs semmi baj... ez csak a bemelegítés volt. – adtam tudtára erőtlen hangon, összeszorult szemekkel, majd jött a hangos bemondó.
Ahogyan sejtettem, elraboltak minket. Tudtam ám ezt egész végig, még a kacércsaj sem terelte el ez alól a figyelmemet, én már azelőtt tudtam, hogy elraboltak minket, még mielőtt elraboltak volna minket. Persze Adanka… Adama… Adara… vagy Adala? Szóval a kacércsaj még mindig nem vágta le, hogy mi a szitu, szóval egyértelmű, hogy én leszek az ész, az erő, és ő… ő… ő lesz a lelki támaszom, a pompon lány, aki mind végig szurkol majd, mert hogy ilyenje is kell minden hősnek.
- Ffff… óvatosan! – szívom vissza levegőmet a meghatónak szánt öleléskor. – Na jó, itt az ideje lelépni innét.
Eközben próbáltam valami okosat kitalálni, azonban figyelmem jelentősen lekoncentrálódott az alul öltözött női felsőrészre. Shocked  Apám, kit érdekel, hogy idegennek érzem magamat a saját testemben, hogy nem volt felette kontrollom, hogy egyáltalán itt vagyok, és nem otthon, ha egyszer ilyen csinibabák mellett kell letöltenem kényszer időmet. Lehet, hogy ennek a csórinak többször is megengedem, hogy elraboljon, ha ugyan ilyet kapok >.<. A hangszóróra hallgatva, szétturkáltam a zsebemben fájós kezemmel, majd a megfelelő kulccsal sikerült kinyitnom az ajtót.
- Ezzel is megvolnánk. De azért valljuk be, hogy én módszeremmel is sikerült volna. Egyébként az én nevem Shima Eizo édes, a 11. osztag legkeményebb tagja. Ők amolyan rendőr félék, szóval nem kell aggódnod, megbüntetem neked azt a fickót, aki tönkrevágta a bulidat!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sayuki Daisuke
Shinigami
Shinigami
avatar

Male
Scorpio Hozzászólások száma : 102
Age : 270
Tartózkodási hely : Karakura Town
Registration date : 2013. Mar. 31.
Hírnév : 1

Karakterinformáció
Rang: Kensai
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
11400/15000  (11400/15000)

TémanyitásTárgy: Re: In medias res!   Szomb. Márc. 29, 2014 7:39 am

Nyikorgás.

Kattanás.

Hideg. Miért van ilyen hideg? Valami keményen fekszem. Ez már rövid időn belül a második alkalom, hogy egy fagyos és távoli helyen ébredek. Kezd kicsit unalmas lenni. Ráadásul valami istentelenül bűzlik is. Elmém lassan kitisztul, de szemhéjaim még mindig erősen ragaszkodnak az eddigi – azaz csukott – állapotukhoz. Rájuk hagyom, ők jobban tudják.
A jeges padlót figyelmen kívül hagyva igyekszem visszatérni zavaros álmaim kusza rengetegébe. Melankólia és veszteség, ennyire emlékszem belőlük. Valami fontosat, lényem alapvető részét vették el tőlem. Mi lehetett?

Erőtlen próbálkozásaim nem tarthatnak sokáig: egy lendületes taszítás visszavonhatatlanul az elérhetetlenség birodalmába küldi az elalvás reményének legutolsó szikráit is. Lassan kinyitom a szemem, és kábán körülnézek. Egy fancsali női arc képe, valamint az abból előtörő szóáradat képezik a napomat indító audiovizuális ingereket. Az ezt követő látvány azonban szinte mindenért kárpótol: bal kezemre pillantva az elszenesedett csonk helyett egy teljesen ép végtag fogad. Hitetlenkedve bámulok rá. Próbaképp ökölbe szorítom a kezemet néhányszor. Valódinak tűnik. Lélekölőm után kapok, hogy egy apró vágást ejtsek rajta, azonban sehol sem találom. Pedig most végre használni is tudnám. Kár.
- Csitt – intem le a velem perlekedő csajt. Csodálatos gyógyulásom és lélekölőm eltűnése olyan rejtélyek, amelyek egyike is bőven elég gondolkoznivalót adna ahhoz, hogy a fejhangú visítozás erősen zavarjon. Ez persze nem az egyetlen dolog, ami akadályozza, hogy elmerüljek gondolataimban: a korábban észlelt elviselhetetlen szag sem akar megszűnni. Szokatlanul nehéznek tűnő ruházatom átvizsgálása után sokkoló felfedezésre jutok: a bűz forrása én vagyok! Az összes létező zsebem olcsó piával és ócska cigivel van telepakolva! Miféle boszorkányság ez? Árulás! Szégyen! Sürgető szükségét érzem, hogy azonnal lezuhanyozzak, de legalábbis elnézést kérjek mindenkitől a belőlem kipárolgó kellemetlen aromák miatt.
- Fogadják legőszintébb bocsánatkérésemet – hajlok meg a társaság irányába. – Olybá tűnik, rajtam kívül álló erők méltatlan és szégyenteljes körülmények közé kényszerítettek. Biztosíthatom önöket, hogy bármilyen kellemetlenség, amit jelenlegi… állapotomból… kifolyólag okoztam, szándékomon kívül állt, és csakis az ittlétünkért felelős rosszindulatú hatalmak álnok manipulációjának eredményeként következhetett be. Kérem, nézzék el nekem.
Csak ezek után veszem a fáradságot, hogy alaposabban is végigtekintsek a társaságon. Egy asztmás drogos, egy széttetovált-szétpiercingezett spiné, és egy, első megnyilvánulásai alapján jó eséllyel ADHD-ben szenvedő kiscsaj képezi a világmegváltó csapatot, akik a közeljövőben rendelkezésemre álló emberi kontaktus - egyelőre úgy tűnik - kizárólagos forrását jelentik. Gondolatban megfeddem magam a lekezelő kategorizálásért: igazán nem lenne helyénvaló a látszat alapján elítélni őket, elvégre az avatatlan szem jelenleg engem is könnyen összetéveszthetne egy, a delirium tremens állapota felé rohamléptekkel haladó idült alkoholistával. Könnyen meglehet, hogy ők is csak titokzatos vendéglátónk „jóakaratának” köszönhetően rendelkeznek a társadalom leglecsúszottabb alakjait jellemző külső jegyekkel. Ami viszont még ennél is érdekesebb, hogy viszonylagos közelségük ellenére sem érzek felőlük egy szikrányi lélekenergiát sem. Lassan növekvő iszonyattal döbbenek rá, hogy ennek nem csak az lehet az oka, hogy én vagyok az egyedüli természetfeletti lény a jelenlévők közül. Elvégre lélekölőm sincs velem – ez önmagában nem nagy veszteség (úgyse venném sokkal több hasznát, mint a helyette kapott alkoholnak), viszont valószínűsíti, hogy akárki hurcolt minket ide, védtelenül akart minket látni. Valamilyen lélekenergia-használatot bénító méreg vagy technika ennek fényében teljesen beleillik az illető modus operandijába. Elméletemet azonnal tesztelem is, egy reiatsu-gömböt próbálva idézni a tenyerembe. Semmi eredmény. Egyáltalán nem érzem a tulajdon lélekenergiámat, mintha nem is létezne. A gondolat rettegéssel tölt el. Fél karral, fegyvertelenül elboldogulok, reiatsu nélkül azonban teljesen védtelen vagyok.
- Akárki is rabolt el minket, kétlem, hogy jóindulattal viseltetne irántunk. Nem csak a fegyvereinktől, de az önvédelem… egyéb módszereitől is megfosztott minket – járatom körbe tekintetemet jelentőségteljesen a társaságon. Nincs kedvem hülyét csinálni magamból előttük a mágia emlegetésével, ha valamiért mégis közönséges emberek lennének.
- Drogos, alkoholista, deviáns – mutatok először a tablettás srácra, majd magamra, végül a tetovált-piercinges csajra. – Nem hiszem, hogy véletlenül osztottak ránk ilyen szerepeket. Sorozatgyilkosoknál nem ritka, hogy általuk lenézett szociális csoportokból választanak áldozatokat. Persze az is megeshet, hogy valamilyen… kevésbé prózai magyarázat áll a dolog hátterében, és a szerepünkhöz való igazodás kulcsfontosságú abban, hogy valaha kikerüljünk innen. Jelenleg mindez csak találgatás.
Erősen ráncolom a homlokomat. Valóban, vaktában lövöldözök, egyelőre túl kevés az információ ahhoz, hogy egyértelmű következtetéseket vonhassak le. Még abban sem feltétlenül vagyok biztos, hogy bárki ténylegesen elrabolt volna, abban meg pláne nem, hogy kifejezetten rossz szándékkal viseltetne felénk – minek gyógyította volna meg a karomat akkor? Kihívást keres? Legalább ennyire elképzelhető, hogy mi nem mi vagyunk, hanem valamiért emberbőrbe kerültünk… kérdés, hogy miért? Lecke volna? Az épület sajátossága, hogy az ide kerülők önkéntelenül is valamilyen korábban történt eseménysort játszanak el, újra meg újra? Kicsit korai még ezen rágódni. A felkészültség ettől függetlenül nem árt, pláne, ha az ember a szokásos problémamegoldó eszközeire nem számíthat.
- Most viszont, ha megbocsátanak, megnézem, hátha van egy zuhanyzó a lakosztályomban. Eléggé rám fér. Legyenek óvatosak – biccentek a többieknek, és nekilátok megkeresni a tízes számú szobát.

______________

 

 
 "Direct action is not always the best way. It is a far greater victory to make another see through your eyes than to close theirs forever."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kishi Rikiryo
8. Osztag
8. Osztag
avatar

Male
Sagittarius Buffalo
Hozzászólások száma : 29
Age : 19
Registration date : 2014. Feb. 07.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: -
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
5200/15000  (5200/15000)

TémanyitásTárgy: Re: In medias res!   Szomb. Márc. 29, 2014 9:24 pm

Épp egy gyümölcstortáról álmodtam, mikor észrevettem, hogy fázom. A takaró után nyúltam, de a karom nem mozdult. Vagyis nem úgy ahogy akartam, mert túl nehéz volt, hogy felemeljem. Egy pillanatra feladtam és megpróbáltam tovább aludni, de rájöttem, hogy valami nincs rendben. „Hol az ágyam?” gondoltam. Végig tapogattam a talajt, amin feküdtem. Hideg volt és kőkemény. Hunyorogva felnyitottam a szemem, és amikor megláttam a pislákoló fáklyákat kicsit megrémültem. „Hol a szobám?” Erőt vettem magamon, és a beton súlyú végtagjaimat olyan helyzetbe tornáztam, hogy fel tudjak ülni. Miután nagy nehezen sikerült, kótyagosan körbenéztem. Két alakot láttam, akiket nem ismertem meg a homályos fényben. Ők is félholtan éledeztek a jéghideg padlón, és valószínűleg nem tudhattak többet nálam tartózkodási helyünket illetően. Akkor vettem csak észre, hogy a shinigami ruhám eltűnt rólam, és felváltottam egy divatos felső meg egy csőnadrág. Pont úgy festettem, mint egy sikeres tini sztár. A vagány ruha mellett találtam magamnál egy napszemüveget és egy kis papírdobozt.
- Mi a… - motyogtam és a fáklya fénye felé tartottam, hogy jobban szemügyre vegyem. Mikor megtudtam mi az, ugyanazzal a lendülettel földhöz is vágtam.
- Cigi?! Nálam? – kezdtem begurulni. „Ha egyszer elkapom azt, aki szórakozik velünk…” Aztán ránéztem a többiekre.
- Ti, jól vagytok? – Lassan felálltam, és nyújtóztam egyet. Hirtelen két kulcs esett ki a zsebemből, fémes csörgést hallatva. Miután felvettem törni kezdtem a fejem. Az utolsó emlékem, hogy írogatok az asztalomnál. Gondolom megint bealudtam, de miért raboltak el? És ki? Elvigyorodtam. „Ez izgi.” Mindenre késznek éreztem magam, és ösztönösen a kardom felé nyúltam. Ami persze nem volt nálam, így kicsit úgy tűnhettem, mint aki próbálja megvakarni a hátát. Egy enyhe káromkodás csúszott ki a számon, aztán ismét felmértem a helyzetem. Volt pár ajtó és egy felfelé vezető lépcső. Ablakok nem voltak, és valószínűleg a legalsó szinten voltunk az épületben.
- Tisztára, mint a Fűrészben. – mondtam, majd a két férfire néztem. Biztos ők is át lettek öltöztetve, de viszonylag normálisnak tűntek. Az egyikük valamiért tele volt energiával és ide-oda mozgott. Talán beadtak neki valamit, így úgy döntöttem tartom tőle a pár méter távolságot. Ők is értetlenkedtek mint én, tényleg nem tudták, hogy kerültünk ide. A kulcsra néztem és a számozott ajtókra. Gyártottam egy elméletet mi szerint minden ajtót egy hozzá tartozó kulcs nyit, így megkérdeztem:
- Hányas kulcsot kaptátok? – Közben arra vártam, hogy az egyik ajtóban megjelenjen az ijesztő figura a piros triciklijén. De végül más hozta rám a frászt. Egy recsegő hangszóró szólalt meg, és hangjára mindhárman összerezzentünk. Egyáltalán nem volt kellemes hallgatni, pedig udvariasan próbált beszélni. Arra utasított, hogy keressük meg a szobánkat pont, ahogy gondoltam. Miután elhallgatott, társaimra néztem, akik azt javasolták menjünk fel a lépcsőn. Egyetértettem velük, egyrészt mert jobbnak láttam együtt maradni, másrészt mert itt lent úgysem volt semmi. Bosszantott, hogy az ismeretlen játszadozik velünk, és, hogy azt kell tennünk amit mond, de egyenlőre nem volt más választásunk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Fon Miho
2. Osztag
2. Osztag
avatar

Female
Cancer Pig
Hozzászólások száma : 73
Age : 58
Tartózkodási hely : Fon birtok, Seireitei
Registration date : 2013. Jun. 14.
Hírnév : 1

Karakterinformáció
Rang: Hachiseki
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
7600/15000  (7600/15000)

TémanyitásTárgy: Re: In medias res!   Csüt. Ápr. 03, 2014 11:20 am

Ahogy lassan ébredezni kezdek a zajra, megérzem, hogy valami hideg dolgon fekszem, pedig határozottan emlékszem, hogy otthon feküdtem le, miután elvégeztem a szokásos napi teendőimet. Az első gondolatom megint az, hogy a belső világomban vagyok, hiszen senki nem tudna betörni hozzánk, és elrabolni engem, de ahogy lassan felébredek, és egy idegent pillantok meg magam mellett, hátrahőkölök, és felkészülök rá, hogy rám támadjanak, bár lehet, hogy nem tudnék hatékonyan védekezni, nagyon fáradtnak érzem magam, nehezen mozgok, és mintha a ruha és szűkebb lenne a megszokottnál. A támadás azonban, legalábbis egyelőre, elmarad.
A hely megfigyelésénél csak annyit tudok megállapítani, hogy idegen, ezután a figyelmem a ruházatomra fordul, ami nem csak feltűnően kényelmetlen, de rendkívül kihívó is. Szinte reflexszerűen próbálom meg kicsit lejjebb rángatni a felsőt, hogy többet takarjon, de mivel ez eleve így van kitalálva, felhagyok a kísérletezéssel, és inkább a helyet tanulmányozom. Első ránézésre azt mondanám, hogy talán az Emberek világában lehetünk, az épületek legalábbis nem jellemzőek Soul Society általam is ismert részére.
Ezután veszem csak szemügyre a két társamat, akik hasonlóan kábának tűnnek, egyikükben pedig felismerem Minát, a fiút, aki a múlt alkalommal elvitt teázni. A másikról nem tudom, ki lehet, de annak azért örülök, hogy itt van a közelemben valaki, akit ismerek. Ha el is raboltak valahogy, sokkal biztatóbb, hogy nem vagyok ismeretlenek között. Igaz, kicsit zavaró, hogy ennyire vigyorog, miközben rám néz, úgyhogy a karjaimmal megpróbálom kicsit letakarni a fedetlen testfelületeimet, miközben igyekszem nem zavarba jönni. Szerencsére, úgy érzem, nem pirulok el, és lassan felcsúsztatom a kezeim, és karba fonom őket, belegondolva, a felirat sokkal inkább szégyellni való. Fogalmam sincs, ki és miért adta rám, mert én magamtól ilyet soha nem vennék fel.
- Fogalmam sincs, hol vagyunk, és ki öltöztetett fel minket. Maradj nyugton, megpróbálok valamit, valószínű izomgörcs.- kicsit lelkiismeret furdalásom van, hogy azt hittem elsőre, hogy rajtam vigyorog, amikor valójában történt valami az arcával. Főleg, hogy nem tűnt olyannak, aki nagyon megbámulna másokat. Kicsit magasan van az arca, de azért természetesen bőven felérem, a két hüvelykujjammal próbálok meg valamit masszírozni az arcán, hátha elmúlik a görcs tőle. Nekem a lábamban szokott néha lenni, ha nem melegítek be rendesen, ahogy a tanítványaimnál is a végtagokon fordul elő, hogy ez hogy történik az arcon, azt nem tudom, de ha görcs, akkor ennek segítenie kellene. Ha nem, akkor sajnos nem tudok egyebet tenni.
Próbálom nem kimutatni, de eléggé ijesztőnek találom ezt a helyet. Olyan hideg, sötét, élettelen, ráadásul kényelmetlenül is érzem magam. Nincs nálam a zanpakutom, olyan ruhában vagyok, amiben kényelmetlenül érzem magam, és ami talán a legrosszabb, nem tudom, hol vagyok, ez pedig nagyon rossz, ha valaki mindig rendszerezi az életét. Még lélekenergiát sem igazán érzek magamban, igaz, legalább nem vagyok teljesen védtelen, még mindig tudom használni a közelharci tudásom, ha megtámadnak minket.
Kicsit megijedek a hirtelen hangra, de azután csendben végighallgatom a mondandóját. Nem értem, hogy ha elraboltak minket, miért adnak nekünk saját szobát, és miért hagyják, hogy ennyire szabadon mozogjunk. Talán túlzottan bíznak benne, hogy nem találunk ki? Igaz, hogy elvették az erőm, és valószínű Mináét is, de mindketten képzett shinigamik vagyunk, úgyhogy jó esély van rá, hogy megtaláljuk, merre kell menni. De először azért meg kéne nézni a szobát.
Bármennyire nem tetszik a retikül, amit egyértelműen nekem szántak, a kezembe veszem, és végigkutatom, mire megtalálom a kulcsot. Kicsit nehéz megállapítani, hogy ez most hatos, vagy kilences, bár hatosnak tűnik inkább. Azért próba-szerencse alapon, mivel a kilences a szinten van, megpróbálom kinyitni, ha pedig nem sikerül, megpróbálom megfordítani a kulcsot. Ez persze nem működhetne, de fogalmam sincs, hol vagyok, lehet, hogy csak álmodok, és akkor minden működhet. Azért nem akarom beletörni a zárba, úgyhogy nem erőszakoskodok túlzottan, ha nem nyílik, inkább felzárkózok Minához és a másik férfihoz.
- Az enyém a hatos.- úgy tűnik, hogy a legfelső emeleten vagyunk, a számozás alapján alattunk kéne legyen az én szobám. Nem igazán tudom, mi vár ott, vagy hogy jó ötlet lenne-e elválni a csapattól, ha tényleg ott van, de reménykedek benne, hogy találok ott más ruhát. Bármit, még egy fürdőköpenynek is örülnék.


______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hidetada Nishigami
11. Osztag
11. Osztag
avatar

Male
Capricorn Pig
Hozzászólások száma : 147
Age : 45
Tartózkodási hely : Valamelyik kocsma, esetleg otthon iszom
Registration date : 2013. Jan. 09.
Hírnév : 10

Karakterinformáció
Rang: Alkoholista tiszt
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
13400/15000  (13400/15000)

TémanyitásTárgy: Re: In medias res!   Vas. Ápr. 06, 2014 11:00 am

Indulásként:
 
Opcionális változás!
Tekintettel a tanácstalanságra, jelen körben nincs sorrend, ugyanakkor a határidő 2014. május 17! Aki eddig nem ír, az kizárásra kerül!


Mina

Miho próbálkozása sikertelen, a mosolyod eltűntetésére. Elsőként indulsz meg a lépcsőhöz és, ahogy a fordulóhoz érsz, közelről is megpillanthatod az ott felfüggesztett csoportképet, amelyen a „Kyotoi >Átfirkált szöveg< főiskola” kollégistáit veheted szemügyre. Ha alaposan végigméred őket, Rikiryot, Mihot, Dait és Asahit ismerheted fel, akár később, akár most. Feltűnhet még, hogy a tabló, az 1990-1994-es évfolyamtól származik. Néhány másodperccel később a csörömpölés hatására egy denevér támad rád, és később elmenekül előled, akárhogy kapálódzol.

Leon

Az említett trükköket könnyűszerrel hajtod végre. Úgy érzed, kirobbansz a benned lappangó energiától, ám ez csupán fizikai,korábbi lélekenergiádhoz képest, ez sokkal gyengébb. Ahogy a lépcsőnek indulsz, észreveszed, hogy a lépcsőfokoksötétzöld színei egyre halványulnak, s ahogy az első sort végigmászod, a fordulónál a „Nagoyai >átfirkált szöveg<” hónap dolgozóinak képeit veheted szemügyre, melyekből, hatszor hat sornyit látsz.. Közülük Chiyot, Eizot és Reenot ismerheted meg később. A képek 1994-1997-es időszakból készültek. Később megpillanthatod az ijedtségében az üregébe visszarohanó patkányt.

Asahi

Mivel másfelé hiába indulsz meg, követed Minát lefelé, és magad is észreveszed a fentebb említett tablót. Valamint a két leszálló denevér téged elkerül, így akár segíthetnél is a bajba jutott hölgyön, ha addigra a szárnyas állat, nem repülne el. Ha továbbindulsz lefelé, megpillanthatod a bambuló Daisukét, valamint Adalát, Eizot, Reenot, Rivert és Chiyot.

Miho

A kulcs nem nyitja a zárat, s végül a többiekkel elindulsz. A többiekkel ellentétben, Te nem a fotót veszed szemügyre, hanem a fejetek felett lévő két denevér hatására sikkantasz egyet, s ekkor mind a kettő lény, megzavarodva kezdett el szárnyalni, az egyik még meg is támad. Beleharap a hajadba, és szárnyával arcon üt, te pedig mintha lesokkolódtál volna, semmit nem teszel ez ellen, csupán az arcod elé teszed a kezed.

Reeno

Mikor felegyenesedsz, még reflexszerűen beveszel további három-négy gyógyszert, s már sokkal könnyedebben tudsz mozogni, mint annak előtte, ugyanakkor, még most is eléggé nehezen.

River

Ahogy felmutatod a többieknek a készüléket, oldalt benyomsz egy gombot, és az pittyeg egyet így megjelenik a számodra ismeretlen kódkérés, ekkor viszont, mintha ismernéd azt, behúzod a feloldáshoz szükséges formációt, ugyanakkor továbbra se érted, hogy hogyan is működik.

Todudou

Leon után indulsz fel a lépcsőn, ahol az említetteket tapasztalod jómagad is, miközben fentről apró neszek zavarják hallásod, ha ennek hatására elindulsz, megpillantod  a földszinten lévőket.

Chiyo

Tájékozottságod hiányának hála észre se veszed, hogy épp az ajtód mellett álldogálsz, de hát ez már tőled megszokott. Egészen addig vagy velük, amíg valaki el nem „kísér” a bejáratig.

Adala

Sikertelen kísérleted után a társad sem jár több sikerrel hasonszőrű próbálkozása alkalmával, ugyanakkor, amint előkerül a kulcs, készségesen nyílik ki. Először csak Chiyot, Daisukét, Rivert és Reenot veszitek észre, s utána a többieket.

Eizo

Amint átjuttok, erősödik a benned motoszkáló érzés, amely lassan már-már eluralkodik rajtad és felrobbansz. Tőled teljesen idegen, az efféle különös irritáció. A kezed remeg, a szíved majd kiugrik a helyéről, s a levegőt, érezhetően, ámde nem túlzottan, nehezebben veszed.

Daisuke

Jó ideig el vagy a saját gondolataiddal, egészen, amíg valaki nem szól hozzád, vagy kezdeményez veled, kontaktust.

Rikiryo

A többiekkel elindulsz felfelé a lépcsőn, és ahogy megálltok nézelődni a fotókat, egy rágcsáló kúszik át a lábadon, mire te félhangosan felkiáltasz.


végül:
 

______________

Spoiler:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Shima Eizo
11. Osztag
11. Osztag
avatar

Male
Hozzászólások száma : 54
Tartózkodási hely : Valahol lófrál
Registration date : 2014. Jan. 21.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: -
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
6000/15000  (6000/15000)

TémanyitásTárgy: Re: In medias res!   Szomb. Ápr. 19, 2014 7:09 pm

- Titeket is elrab… oltak? – csak ennyi tellett tőlem egy mély levegővétel közepette, egyik pillanatról a másikra rosszul lettem, mintha egy békésen ringatózó folyó után hirtelen vízesésbe torkollana a csónakom. Remegek mint a kocsonya, a szívem mintha faltörő kost játszana, én meg a várkapu. Ha ez a Nyolcadik utas a halál, akkor a féreg most rág szét belülről. Kitudja, lehet lesz még egy háziállatom, akit Shiro mellé fogadhatok. Miután sikerült összeszednem magamat, körülnézve csupa ismeretlen fazon fogad. A piercinges csajt sem ismerem fel először, így lazán elhaladok előtte az ajtók számát lesve, figyelmet sem adva neki. Nem bírom az ilyen punk alakokat, azt hiszik menőbbek nálam. Néhány lépést követően, ha eddig még nem szólított meg, magamtól fordulok felé lévén, hogy nekem mégis csak ismerős ez az arc.
- Chiyo-chan, tényleg te vagy az? blink  – pislogok rá kerek szemekkel, majd kibújok a kacérnőszemély fogásából, ha még velem volt. – Hát már te is? De mik ezek a fémek rajtad? Bocsi, nem akartalak megsérteni ha te döntöttél mellettük, igazán jól állnak. – nem akartam hogy a lelkére vegye, de nem néztem volna ki belőle, hogy hajlandó lesz ennyire unszimpatikus dizájnt ölteni.
- Nálad is vannak kulcsok? Nekem a nyolcast rejtette a zsebembe a szemét. – ha elárulta, egy kicsi fázis késés után magamhoz kaptam.
- Ömm… nem szeretnélek megzavarni, de pont mellette állsz. ^^\"  – szavaimban nem tükröződött semmi cinizmus, hiszen az ellenséges terep képes lehet bármikor összezavarni tájékozó képességünket, kivéve ha megoldás előtt állunk. Vajon a saját ágyáig azért el szokott jutni úgy néha? Vagy oda is kell mindig valaki, aki bekíséri? Rolling Eyes  Nem találtam szükségét annak, hogy a mikrofon akaratával ellenszegülve, egy baráthoz méltóan, Chi-channal tartsak tovább, hiszen elvileg ő is tud harcolni, meg én is tudok harcolni, és ha két mindent tudó harcos összeáll, abban már nincs semmi kihívás. Inkább csak egyszerű búcsúzást vettem tőle.
- Ahogy látom,az enyém nincs ezen a folyósón. Körül nézek, hátha találok valamit, addig is sok szerencsét, és vigyázz magadra!
Mindeközben nem érdekelt a többiek locsogása, hiszen nem ismerem őket, nem is akarok itt lenni, és nincs szükségem a segítségükre. Pár embert elnézve, úgyis krokodil eledel lesz. A horror filmekből tudom, hogy a gyilkos mindig egyesével vadássza le az erdei táborozókat, mert túl gyengének érzi magát egy csoport ellen, szóval ha egyedül tartok tovább, akkor előbb vagy utóbb össze talákszunk, és én arathatom le a dicsőséget, mindenki más pedig szégyenkezve kulloghat haza. Ismét szeretnék köszönetet mondani az elrablómnak, ez lesz az első lépésem a hírnév felé, köszönöm pojáca! Egy hőshöz méltóan, szükségét éreztem egy háttérben szurkoló, csinos pompon lánynak is, de mivel ő érte is én felelnék, így nélküle kétszer annyi ellenségre tudok odafigyelni. Mivel lovagias vagyok, ezért tőle is vettem egy búcsúzót.
- Nézd, örülök hogy megismerhettelek, vagy nem is ismertelek meg, de egyedül hatékonyabbnak érzem magamat, szóval maradj itt a többiekkel, amíg én elvégzem a dolgomat. – ha még akadt mondandója, fél füllel elindulva még meghallgattam. A lépcsőkhöz érkezve felfelé vettem az irányt, hiszen felfelé vezet a siker útja. Ha más is velem tartott egy időben, akkor csak nyűgként tekintettem rájuk, és kérdéseikre szokásos lepattintó válaszok érkeznek: „Nem/Nem tudom/Nem érdekel”. Kínos, hogy még a pusztító fegyverem sincsen velem, de majd pisztolyt formálok a kezemből, és azzal hadakozom, nekem mindegy, úgy is tudok nyerni. Felérve, némi tájékozódást követően a kalitkába zárt szobrok után, végül kinyitottam a számomra előkészített ajtót.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
River
Arrancar
Arrancar
avatar

Female
Scorpio Horse
Hozzászólások száma : 106
Age : 38
Tartózkodási hely : Palace of dah Bigboss
Registration date : 2009. Dec. 28.
Hírnév : 18

Karakterinformáció
Rang: Lemezlovas
Hovatartozás: Las Noches
Lélekenergia:
8000/15000  (8000/15000)

TémanyitásTárgy: Re: In medias res!   Hétf. Ápr. 28, 2014 7:56 am

Az alien technology teljesen lenyűgöz, mert egyszerűen királyságosság! *-* Tudtam én, hogy a kormány eltitkol előlünk mindent, például a Roosevelt dolgot, meg a repülő csészealjakat! Az egyik tév műsor is megmondta! Cool Ami meg a tévében van, az csakis igaz lehet. Ezt mindenki tudja.
- Woah! Tudnak valamit ezek az ürgék! Surprised – csodálkozok rá a telefon bekapcsoló képernyőjére. Valami absztrakt animációt játszik be. Biztosan egy plazmaűrhajó. Nem tudom, azok hogy néznek ki, de nekem pontosan az jut eszembe róla. Very Happy Aztán mindenféle számok jelennek meg, valamiért pedig pontosan tudom, hogy mi az a négy, amit meg kell nyomnom. O.o Atomsirály! *-* Miután pedig a vékony fémdarab működésbe indult, barátságos rezgéssel és indító zenével hálálja meg nekem, hogy vagyok neki. Amitől persze annyira megijedek, hogy ijedtemben kiejtem a kezemből. O.o
- Úúú, ezt csináld még egyszer! *-* – veszem fel már cseppet sem óvakodva a cuccost, hátha megint rezeg és zenél nekem. De nem teszi azt. Néhány másodpercig villog ugyan, és mutatja, mennyi az idő, meg mindenféle alien hieroglifákat is látok rajta (a wifi és a többi dolog számomra ismeretlen fogalom), de nem akar újra zenélni. T.T Oh well... Rakom zsebre, miután a képernyő elsötétül. Biztosan jó lesz valamire.
- Keményen nyomod ám. O.o – meresztek búboci szemeket a gyógyszeresre. Nem leszek én olyan izé, odamegyek és leguggolok hozzá, és segítek neki felszedni a bogyóit. Ki tudja, lehet, hogy dilis, vagy akár rákos is lehet, aztán arra kell neki ez a sok gyógyszer. Én utáltam mindig is beteg lenni. Nem lennék a helyében, az tuttifrutti.
Nem nagyon kapok választ a kérdésemre, bár az alekosztól nem is vártam mást. >.> Hiába hajbókol nekem itt, mint istenállat, idáig érzem rajta a bűzt. Ideje lenne felébrednie az álomból! Ő okozta a gebaszt, nem más! Persze, mert ha valami rosszat tett, az nyilvánvalóan külső erők miatt történt, még mit nem. >.> Nem veszem be ezt a pszichomókus dumát. Mad Vállaljon felelősségességet! Súlyos alkoholproblémákra utal, ha magát a részegséget már különálló lényként, másik énként, külső manipulációként kezeli.
- Ember, te nagyon szét vagy csúszva. – csóválom a fejem. Jó lesz vigyázni vele. Legjobb lenne most helyben megmérgezni a beteg bogyóival. Még mielőtt bármi kárt tenne.
- Fegyverek? Minek neked fegyverek? Terrorista vagy? O.O – most már biztos. Ez a hapsi veszélyes. O.O Ami a saját önvédelmem illeti, semmi pánik! Bármikor behúzok neki egy jobb egyenest, ha kell. Meg aztán gyorsan is futok. Erre a Nike cipőm a bizonyíték. Cool
Ez a fickó teljesen sötét. Nem tudom eldönteni, hogy akkor ő most terrorista, kopó (a sorozatgyilkosos megszólalásából ítélve), vagy szimplán csak alkoholista. Végül úgy döntök, hogy bármelyik is legyen az igazság, szimplán csak gyökér, és a jelenléte ront a kúl faktoromon. A legjobb lesz így tovább állni inkább.
- Nekem is van, yo! Én vagyok a number one.Cool – mert hát ki más az első, ha nem én? Cool Lepacsizok a punkkal, mert tetszik a sérója, és ilyen fültágítót én is akarok. *-* Aztán inkább megindulok megkeresni, hogy hova tovább.
Mielőtt erre sort keríthetnék, jelenik meg embertömeg, tisztára, mint amikor Madonna koncertjére váltanak jegyet. Hogy került ide ennyi forma, hát arról fogalmam sincs. Egyetlen ismerős viszont legalább akad, ráadásul nem is akárki. *.* Bigboss előtt termek, amint meglátom, hogy elújságoljam vele, mennyire pacek vagyok. A többiek meg most kicsit leszarcsi, a Bigboss az Bigboss, ezért külön figyelmet érdemel. Cool
- Bigboss, Bigboss! *-* Te emlékszel, hogy kerültünk ide? Te, figyelj már, van ott az a kis cula, az ottan, ni! – mutatok rá az alkoholista terrorista kopóra. Még a szeme sem áll jól. Amúgy is, túl sokat makog.
- Nem tudom, tegnap mit téptünk, mit nem, de széttéped őt nekem? Plíplízplíz ! *-* Még érzem magamon a szagát, fújjos... valamiért mellettem ébredt. >.> Amúgy nem csak alkoholista, de terrorista, sőt, rendőr is. Mindenféle fegyvereket meg sorozatgyilkosokat emleget. – sunyi a tekintete, nem tetszik. Szerintem egészen biztosan veszélyes. -.-
- Bigboss, Bigboss! Ezt még nem is mutattam! Jártak itt az élienek! Tudod, mint abban a filmben, amit akkor néztünk! Surprised – az már nem derül ki, hogy mikor, annyira felpörget, hogy itt a Főnököm. *.* Kapom elő a fémlemezt, ami olyan furcsa zenét adott. Nem tudom, hogyan sikerült a múltkor is azt csinálnom.
- Aztán van itt nekem egy kulcsom is. Én vagyok a námbör ván. Egyszer még akár Primera is lehetek. Cool Egyébként te mit keresel itt, Bigboss? S még jobb kérdés – én mit keresek itt? Eddig nem sikerült rájönnöm. – hátha ő tud valami jó választ. Hiszen Bigboss az Bigboss. Ő mindent tud. Olyan, mint az istencsászár, csak jobb. Ugyebár. Very Happy Ha pedig választ kapok kérdéseimre, megkeresem az ajtót, amit a kulcs nyit. Talán Bigboss is velem jön, hacsak nincsen nekije saját roomja itt.


______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Asahi Shinjirou
Xcution
Xcution
avatar

Male
Capricorn Monkey
Hozzászólások száma : 67
Age : 24
Tartózkodási hely : Titkosított adat
Registration date : 2012. Sep. 04.
Hírnév : 2

Karakterinformáció
Rang: ember, yakuza, bártulaj
Hovatartozás: Xcution
Lélekenergia:
16000/30000  (16000/30000)

TémanyitásTárgy: Re: In medias res!   Szomb. Május 10, 2014 8:59 am

Nőszemély válaszát előzékenyen megköszönöm. Irányába biccentek fejemmel. Elraktározom válaszát. Hatos. Alkalom adtán jelzek. Figyelem a hozzá társított számot. Több szem, többet lát. Hamarabb a séta végére érek. Bosszant a helyzet. Megmondják, mit tehetek. Magam ura vagyok. Én parancsolok. Engem nem irányíthatnak. Nem tűröm el. Nevetséges! Ismeretlen személy utasítgat. Állna elém! Háttérből könnyű dróton rángatni másokat. Szánalmas. Testvéremre emlékeztet. Mereszti egész nap a seggét. Luxusban tengődik. Királyi székben ülve dönt mások élete felől. Ezért se teszem. Inkább lyuggassanak ki. Dögöljek meg az utcán. Gyűlöljenek. Leszarom. Azt viszont nem vethetik a szememre, szart se csináltam egész életemben. Köpök a szabályokra. Sosem izgattak. Átlépném. Eljátszottam a gondolattal benyitok valamelyik szobába. Elvetettem az ötletet. Muszáj eresztenem. Kijutás múlik rajta. Gyorsan túl kívánok esni a megalázástatáson. Rám sózott szobába akarok kerülni. Szabadulni, ettől a helytől. Más jelenleg nem foglalkoztatott.
Lelépek az első lépcsőfokra. Végigpillantok a nőszemélyen. Röhejesen fest. Súlyos ízlésficamban szenvedhet. Nem az én dolgom. Maga baja az öltözködése. Agyi kapacitásban, ellenben kenterbe veri a vásári bohócot. Értelmesebb beszélgető partnernek látszódik. Kísérletet teszek társalgásra. Ártatlan beszélgetést kezdeményezek. Válaszból némi információt nyerhetek.
-Nem adtak sok választási lehetőséget. Nem gondolja, nevetséges ez a számkereső játék? Esetleg van elképzelése, mi lehet a szobafoglalás érdemi célja? Miért választ szét minket, ha eleve csapatban indultunk?-
Csapda. Normális következtetés lenne. Egyesével könnyebb semlegesíteni. Hirtelen megtorpanok. Lépcsőfordulónál felaggatott tablókra pillantok. Ismeretlen arcok. Elhaladnék előttük. Megakad tekintetem az egyik fotón. Gúnyosan elhúzom szám. Feliratot viccesnek tartom. Közelebb hajolok. Felmorranok. Képen szereplő intervallumban születtem. Még viccesebb. Betudom a tulajdonos ízléstelen humorának. Újfent elindulok. Flegma mosolyra húzódik szám. Eszembe jut valami. Szobák és dolgozók. Érdekes párhuzam.
-Munkás szobák…hmm…minek veszem át a helyét? Ez egy munkásszálló a hónap dolgozóinak?-
Jegyzem meg halkan. Lenne benne reláció. Behelyettesítettek a képen szereplő szerencsétlen helyére. Logikusan a szobájába kerülök. Megeshet. Nem kerítettem nagy feneket a meglátásnak. Lehet véletlen műve. Figyelmem eleve elterelte az idegesítő ficsúr. Ingerülten megforgatom szemem. Hátrapillantok. Denevér csapkod körülötte. Némán követem végig a jelenetet. Eszemben sincs segítségére lenni. Ahhoz sem fűződik érdekem, nőszemélynek segítsek. Magától távozik, ha nem piszkálják. Az ordítozás és csapkodás összezavarja. Némi higgadtsággal megoldható lenne a probléma.
-Nyugton maradsz, elrepül.-
Közlöm tényszerűen. Az állat érzékeny füle segítségével tájékozódik. Tárgyakról visszaverődő hangok alapján közlekedik. Nincs, ami zavarja, békésen továbbáll. Mindezt felmérni, önkontroll kérdése. Ebben nem támogathatom őket. Folytatom a sétát. Végighaladok a lépcsőn. Megmasszírozom arcom. Átmenetileg eltűnt a bosszantó kényszer. Feszélyezett. Dühített az önkéntelen izomrángás. Nem nevetek. Ennyit főként nem. Helyzet sem tartalmazott komikus töltetet. Indokolatlan volt. Drogra gyanakszom. Karjaimra tekintek. Körbe tapogatom nyakam. Nem találok szúrás nyomot. Kellemetlen mellékhatást sem tapasztalok. Érzet önmagától elmúlt. Még gyanúsabb. Idő közben leérek a következő emeletre. Idegenek fogadnak. Többen vannak a folyosón. Mindegyik érdekesen fest. Akad, aki társalog. Akad, aki önmagával folytat harcot. Súlyos kábítószer problémákkal küzdhet. Ránézésre elég szedett-vetett társaság. Valami, azonban feltűnik. Némelyikük ismerős. Fentebbi tablón szerepeltek. Felvonom egyik szemöldököm. Különös egybe esésnek tartom. Egyre kíváncsibbá tesz a hely. Érdekel a kulcsok jelentősége. Pontosabban a szobák többlet tartalma. Tablóknak köze lehet hozzá. Kiderül. Nem hajszolom bele magam feltételezésekbe. Kivárok. Hamarosan megtudom. Addig próbálok szétnézni. Emeleten található ajtók fölé pillantok. Itt található szobám, kérdés nélkül belépek.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Aikawa Chiyo
11. Osztag
11. Osztag
avatar

Female
Scorpio Goat
Hozzászólások száma : 398
Age : 25
Tartózkodási hely : Jobb esetekben ruhán kívül :P
Registration date : 2012. Feb. 21.
Hírnév : 12

Karakterinformáció
Rang: 11. osztag tisztje
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
31700/45000  (31700/45000)

TémanyitásTárgy: Re: In medias res!   Szomb. Május 10, 2014 10:27 am

Baromira félembernek, vagy fél shinigaminak vagy mi a hóhérnak éreztem magam a perverz rókám nélkül. Egyfelől hiányzott a súlya az obimról, mit obi... valami hulla gönce volt rajtam... vagy mi a szösz! Másfelől veszett mód hiányzott a bosszantó hangja a fejemből. Helyette kaptam egy rakás csili-vili fukszot a pofámba! Meg még egy rakás fura fazont a nyakamra! Ráadásképp az egyikük, noha zsigeri alkesz kinézete és szaga volt, zuhanyzót meg lakosztályt magyarázott. Igaz rá is fért volna, ahogy rám is, hogy kipakoljak magamból a csilingiket. Sóhajtottam egyet, miközben igyekeztem lehiggadni. Az elsődleges és legégetőbb dolgom volt, hogy Gin~chant valahogy meg kell találni. Erre a gondolatra újabb férkőzött a fejembe...
~ Ha csak egy ujjal is bántani merték, vagy a pengéjéhez értek a mocskos kezeikkel... ~ senki nem válaszolt, így folytathattam a gondolati fúria hadjáratot az ismeretlen, vagy ismeretlenek ellen. Volt ott kéz letördelés, majd különböző testnyílásba történő visszatuszkolás, egyéb szervkeverés. Arc betörést egyedül azért nem akartam alkalmazni gondolatba sem az illetőn, vagy illetőkön, mert nem akartam javítani a minden bizonnyal gusztustalan pofázmányán. Majd magamtól belátva, hogy semmi értelme, újfent lehiggasztottam magam. Megannyi lehetőséget végig pörgettem a buksimba, hogy mit is lehetne művelni, ám a leglogikusabbnak az látszott, hogy menjek bele még ha csak látszólag is a játékukba.
És ha már játéknál tartottunk, nem volt ismeretlen az sem a számomra, lévén nem akármilyen hamiskártyás, meg hamis-mahjongos múlttal rendelkeztem.
Totális kontroll alá vontam az amúgy is sötét érzelmeimet, érzeteimet, érzéseimet. Szerepbe bújtam, méghozzá olyanba, amilyet a körülmények megköveteltek tőlem. Gyűlöltem és rühelltem ezt művelni. Őszintén, tiszta szívből, de Gin~chan nélkül még jobban rühelltem lenni. Szóval játszottam, amíg egy apró alkalom nem kínálkozott rá, hogy cselekedjek a szívem és vágyaim szerint. Addig viszont jó kislány voltam. Az ismeretlen leány lelkesedésére egy vigyor félét villantottam, igaz kissé gonoszra sikerült, de ugyan kinek tűnt fel ennyi fém meg tinta alatt? Még pacsizni is hajlandó voltam, csak eljuthassak valahogy a szobámig.
Közben kievickéltünk az ajtó elé. Ki könnyebben, ki nehézkesebben. Kifejezetten lelkesen mentem volna megkeresni az ajtóm, de most kivételesen teljes joggal fogalmam sem volt, hogy merre is vagyok arccal. Ráadásképp mozgolódást hallottam kintről. Reflex szerűen  ugrásra kész megfeszültek az izmaim. De csak újabb ismeretlenek jöttek. Egyre másra kerültek elő, általam nem ismert megviselt ábrázatú egyede... emberek. Mi folyik itt, valaki inváziót tervez, hogy ennyi túszt elrabolt? Vagy valami megalomán nárcisztikus idiótával van dolgunk? - ahogy Suza~chan csivitelné.
- Bocsánat, nem tudnátok véletlen megmondani, hogy nem láttatok~e errefele, vagy bármerre... - kezdtem bele egy bátortalan kísérletbe, hogy útbaigazítást kérjek, ám egy sikoltás egyetemlegesen elterelte mindenki figyelmét a még be se fejezett problémámról. Ráadásképp női hang volt... szép ezek ide hoznak minket, majd ártatlan lányokat kínozgatnak, hogy megtörjenek minket? Nem javult a róluk alkotott képem még akkor se, amikor kiderült, hogy egy denevér volt a sikoly okozója. Szinte már-már fényesen csodás. Nem is csak sima fizikális, hanem mentális hadviselést akarnak folytatni ellenünk? Juszt se fogok a kezükre játszani!
Erre egy ismerős hang megszólított. Már csak ez hiányzott, hogy így lásson meg bárki olyan, aki ismert eleddig is! Mi az, ezek kiszótárazták a fejemből, hogy nem félek se az egerektől, se a békáktól, és ezért próbálkoznak ilyesmikkel?
Egy megkönnyebbül mosoly áradt közbe szét az arcomon. Sajnáltam, hogy egy osztagtárs előtt kell ily módon megjátszanom magam, de nem tudtam, hogy ki és miként les minket. Csupa gyanakvás voltam, szóval nem volt más választásom.
- Ei~chan - pislogtam a srácra lelkesen, mindenképp mutatva, mennyire örülök, hogy végre valakit ismerhetek - Téged látom jobban kíméltek, mint engem... - sóhajtottam fele annyi haragot se mutatva, mint amennyi valójában bennem munkált - Igen csak akadályoznának a kedvenc időtöltésemben, szóval nem akartam ilyesmiket... - világosítottam fel sok karátos vigyort villogtatva.
De a végén csak volt pozitívuma is, hogy találkoztam osztagtársammal, mert amit a többiek nem voltak hajlandóak elárulni, tőle megkaptam az infót.
- Hármasom van! - árultam el néki következő zárkám helyét. Különösen meg se lepődtem, mikor kiderült, hogy ott van mellettem. Ha kiszótárazták a fejem, azt igazán tudniuk kellett, hogy mennyire nem tudok tájékozódni osztagberkeken kívül. Midőn láttam, hogy Ei~chan távozik, egy fél mosolyt küldtem utána, ámbár vékony vonallá préselődött a mosolyom végére a szám. Ezek után már nem volt mit tenni. Picit még némán, észrevétlen álldogáltam, hátha valaki egy olyan kis infómorzsát elkottyint, ami később segítségemre lehet, majd észrevétlen, lelkes csilingelések közepette bevonultam a szobámba.

______________


spoiler:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kyougetsusei Toudou
7. Osztag
7. Osztag
avatar

Male
Hozzászólások száma : 52
Tartózkodási hely : 7. osztag területe
Registration date : 2014. Jan. 23.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: Sanseki
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
5500/15000  (5500/15000)

TémanyitásTárgy: Re: In medias res!   Szer. Május 14, 2014 10:10 pm

~ Hármunk közül egyikünk sem tudja hova kerültünk… ez szép! ~ sóhajtottam egy mélyet. Testem végre a normálisnak tűnt, a mozgásom sokkal megszokottabb volt. Ha mondhatom így, visszaszereztem a testem felett a százszázalékos irányítást. Igen ám, de valamiért még mindig gyengének éreztem magam, a lélekenergiámmal is gondok voltak. Kezemet lassan lefele engedtem a baloldalamon, egészen a zsebemig akadálytalanul lement, ami kicsit szokatlan volt, általában valami mindig megakasztotta bal végtagomat ilyenkor. Meglepett, azon nyomban lenéztem az említett irányba, s láttam, hogy nincs az obi-ba tűzve lélekölőkardom; sőt… nemcsak hogy nincs beletűzve, de még az obim sincs meg. Ekkor néztem végig magamon és láttam, nem a szokásos shinigami vagy az esti hálóruhámban vagyok. Az emberi világban divatos ruhák vannak rajtam, egy vászonnadrág, egy elegáns öltöny és egy lakcipő.
~ Mégis mi folyik itt? Ez már kezd túlmutatni a furcsa fogalmon! ~ kotorásztam közben végig magamon és észrevettem még pár hozzám nem illő dolgot a zsebeimben.
A máik két ember a szobában hozzám hasonlóan már jól voltak, az egyik már annyira hogy túltöltődött energiával. Ide-oda ugrált, futkorászott, cigánykereket vetett, s szaltózott, mintha csak egy kisgyerek lenne, aki most jött rá mire képes a teste.

- Hányas kulcsot kaptátok? – kérdezte a piros hajú fiú. Vártan néhány másodpercet, hogy feleljek a kérdésére. Igazából a másikra, a fehér hajúra vártam miként ö válaszoljon először, ám teltek a másodpercek s nem igazán akart válaszolni, ezét én feleltem elsőnek.
- Kettes. Enyém a kettes számmal ellátott ajtót nyitja! – válaszoltam kérdésére. Engem nem igazán érdekelt az, hogy a többiek kulcsa melyik ajtót nyissa, ennek ellenére fél füllel odafigyeltem arra mit válaszol a másik. – És te, neked melyik kulcs jutott? – kérdeztem vissza mégis csak.
A fehér hajú után megindulva haladtam felfele, fokot-fok után szedtem a lépcsőt felfele. Néhány lépés távolságot tartottam tőle, mivel nem ismertem kicsoda lehetett. Megtartottam eme távolságot, hogy ha véletlenül olyan mozdulatot tenne, ami veszélyes lenne rám nézve, akkor időben el tudjam kerülni. Lépés, lépés után nem változott semmi csak a lépcső fokainak színe. A sötétzöld árnyalat egyre halványodott, s még halványabb lett, ahogy feljebb haladtunk. A fordulónál megállt a sereghajtó, s megtorpan. Abban a pillanatba, ahogy abbahagyta az előre… akarom mondani felfele való haladást én is hasonlóképpen cselekedtem. Vártam, hogy vajon miért állt meg. Két lépéssel fentebb megláttam megnézni mit néz. Egy képet. Még közelebb mentem, hogy jobban megnézzem a fényképet. A Nagoyai hónap dolgozói felirat volt a kép alatt, s a Nagoya szó át volt húzva nemegyszer. Az emberek a képen egy hatszor hatsoros sorban álltak és a dátum szerint 1994-1997 közti időben készült.
- Vajon miért hoztak ide minket? Milyen céljuk van velünk? – mondtam ki hangosan a kérdéseket, valami az súgta, hogy a többiek nem fognak tudni válaszolni rá. Tanácstalan voltam, fogalmam sem volt arról, mi ez az egész. A lelkek világából hogy a fenébe kerülhettem az Emberek Világába. – Ti hogy kerültetek ide, emlékeztek valamire vagy valakire? – érdeklődtem remélve tudnak valamit, amivel előrébb lehetünk, ha egy kicsit is – Jó lenne több mindent megtudni. – sóhajtottam fel. A hangok megijeszthettek egy rágcsálót, ami elszaladt mellettünk, és a falban lévő üregébe visszaszaladt. A vörös hajú fiút váratlanul érhette a látvány, mert hangot adott neki. – Szerintetek egyedül vagyunk itt vagy vannak rajtunk kívül mások is ebben a régi építményben? – tettem fel még egy utolsó kérdés mielőtt ott hagytunk volna a képet és mentünk volna tovább.
Felértünk, a lépcsősor tetején egy tágas szobában találtunk magunkat. Megérte feljönni, mert az egyik kérdésemre, amit felraktam előbb itt volt a válasz: nem voltunk egyedül, rajtunk kívül még jó páran voltak a helyiségben. Gyors pillantást vetettem a környezetre, hogy utána alaposabban megnézhessem az itt lévőket. A falak mellett lovagszobrok álltak és hét darab ajtó. Lassan elkezdtem körbesétálni, árgus szemekkel figyelve mindent, s mindenkit.
- Elnézést, hogy megzavarom a társalgásukat, nem akarok udvariatlan lenni, de nem tudnák megmondani mi ez a hely? – szólaltam fel, úgy, hogy az egész társaság hallja. Reméltem, legalább egy valaki tudja mi ez az egész. Közben szembejutott a hang a bemondóból, ami azt mondta mihamarabb találjuk meg az ajtónkat. Szerencsém volt, mert nem kellett tovább keresgélnem, ezen a helyen megtaláltam azt a zárat, amibe a kulcsom passzolt. A válasz után benyitottam a szobába.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Raimaru Minashaku
6. Osztag
6. Osztag
avatar

Male
Virgo Cat
Hozzászólások száma : 201
Age : 17
Tartózkodási hely : Pont itt
Registration date : 2012. May. 30.
Hírnév : 5

Karakterinformáció
Rang: 6. tiszt (érdemen alul)
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
18700/30000  (18700/30000)

TémanyitásTárgy: Re: In medias res!   Csüt. Május 15, 2014 3:59 am

Sajnos nem sikerült eltüntetni ezt az idegesítő arckifejezést csodálatos ábrázatomról. Így hát kelletlenül, zsibbadó pofazacskókkal indultam meg lefelé. Igazán felbőszített, hogy már most próbál egy nálam 10 évvel fiatalabb takonygombóc kioktatni. Nem ismertem, nem tudtam, ki ő, csak annyit, hogy nem leszünk jóban. Ha egy cseppet idegesebb pillanatban talál meg ezekkel a szavakkal, talán szó nélkül elveszem a tollat, és ketté töröm, nagyon rossz esetben belé is döföm, bár ahhoz különleges lelkiállapot kellene. Így hát csak annyit mondtam neki, hűvösen rápillantva:
- Nincs kedvem hozzád, kölyök. Túl korán és túl szar helyzetben keltem, te meg túl korán idegesítesz fel. Ezt pedig egyikünk se akarja.
Többre nem is méltattam, mentem tovább. Tényleg nem volt kedvem leállni veszekedni egy ilyen öntelt pojácával. Lehet, hogy fiatalabbnak tűnök, mint kéne tűnnöm, de ez van. Ettől is eltekintve, nem tudom, milyen jogon szólogat be egy vadidegennek. Tudtommal nem a tanárom, se az apám. Mondjuk egy ilyen apával is boldogabb lettem volna, de inkább nem szerettem volna erre most gondolni. Én se voltam éppen kedves, de ő hozta ki ezt belőlem, nem én akartam ezt, de nem volt motivációm ezt visszafojtani. Mindegy is, elkalandoztam, annál, hogy megmondom neki a magamét, egy pillanatnál se gondoltam többet szánni rá. Közben elindultam, a lépcsőfordulóban pedig találtam egy csoportképet, rajta Miho-val és azzal a másik személlyel, méghozzá 1990-től indult ez az osztály, ahogy alatta olvastam, ez egy tanulói kép, alatta a "Kyotoi főiskola" szöveggel, meg a kettő között egy-két kisatírozott szóval. Ez az egész már csak azért érdekes, mert 1990-ben én már két éve halott voltam, 1994-ben meg a shinigami vizsgámat tettem le az Akadémián. Azt hiszem, a lelkek világában is számon tartottam a dolgot kíváncsiságból, de tévedhettem. Ez mindenesetre érdekes dolog, jó lesz megjegyezni. Habár én magam nem voltam a képen, legalább is nem fedeztem fel magam, azt biztosan tudtam, hogy Miho itt született. A noteszt nem vettem el, úgy a tollat sem, viszont az eszembe ezt elraktároztam. Van ott már sok más dolog is, mit árthat ez az egy plusz. Miho sikoltott egyet, mire én reflex-szerűen kaptam az oldalamhoz, és eléggé felbosszantott a tudat, hogy csak a levegőt markolászom. Mint kiderült, két denevérről van szó. Nem számít, gyerekkoromban sokat találkoztam velük, még a nyelvüket is próbáltam akkor megtanulni, de aztán rájöttem, hogy ez nem lehetséges, nem vagyok én Dr. Dolittle. Megpróbáltam egy jól irányzott visszakezes pofonnal lecsapni azt, amelyik rám jött, de mégse sikerült úgy pozícionálnom a kezemet, hogy be is találjak. Nem számított, el is repült nem sokára. Ezek után folytattam utamat lefelé, és megláttam másokat is. Aki velem volt, azt nem akartam zavarni, de egy kék hajú férfihez odamentem, és megszólítottam:
- Elnézést uram, ön járt valaha a Kyotoi főiskolára? Ott van az ön képe is a lépcsőfordulóban lévő tablón. Megnézné esetleg? Megmutatom, ha kell, de feltételezem, maga is eltalál odáig. Előre bocsátom, nem csapda, de ha nem bízik meg bennem, ám legyen.
Nagyon gondolataiba volt mélyedve, ezért nem is zavartam tovább, hanem keresgéltem ismerős arcokat. Nemigen találtam, innen egyedül, úgy tűnt, Miho-t ismerem, de vele már előbb találkoztam. Sőt, nem, Chiyo-chant megpillantottam még a szemem sarkából. Hozzá oda is akartam menni, de az orrom előtt behúzott a szobájába. Na sebaj. Láttam egész érdekes kinézetű alakokat még, de sokan már elindultak arrafelé, amerre kell nekik, hát én is kezdetét vettem barangolásomnak, először a szinten néztem szét, ott nem találtam. Először kinyitottam egy ajtót, ott az ebédlő volt, tehát nem nyertem. Minthogy fentről jöttem, onnan feljebb nem lehet menni, ezért kizárásos alapon lefelé kockáztattam meg utamat. Ez be is jött, megtaláltam a szobámat. Bele is illesztettem a zárba kulcsomat, ami egy kattanással kinyílt. Mikor felnyitottam, nem nyikorgott, úgyhogy ez s megcáfolt abban, hogy a szomszédom nem olajozta meg ajtaját. Ez szemét átvágás volt. Becsuktam magam után az ajtót, és leültem az ágyra. Gondolkoztam azon, hogy bezárjam-e. Amellett s a nyitva hagyás mellett is szóltak érvek. Ha nyitva hagyom, akkor akárki beosonhat, és elkábíthat, azután pedig azt csinálhatna velem, amit akar, habár meg tudnám védeni magamat. Ha viszont bezárom, lehet, hogy a társaim nem tudnak bejönni, ha helyzet van. Most a társaimnak tartom őket, bajtársaimnak, akikkel ugyanúgy kiszúrtak, mint velem. Kényelmesen hanyatt dőltem, már amennyire ez a vacak öltöny engedte, és próbáltam mindenekelőtt arra rájönni, milyen szó lehetett átsatírozva, tulajdonképpen csak a lényeg. Azt, hogy miként, és miért kerültünk ide, úgysem tudnám kitalálni, viszont elméleteket ki lehet találni arra a bizonyos szövegre. A ruhákra gondolva valamilyen művészeti, vagy színművész dolog lehet. Nem tudom.



______________

Spoiler:
 

Spoiler:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sayuki Daisuke
Shinigami
Shinigami
avatar

Male
Scorpio Hozzászólások száma : 102
Age : 270
Tartózkodási hely : Karakura Town
Registration date : 2013. Mar. 31.
Hírnév : 1

Karakterinformáció
Rang: Kensai
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
11400/15000  (11400/15000)

TémanyitásTárgy: Re: In medias res!   Pént. Május 16, 2014 10:14 am

Gondolataimból egy meglehetősen fiatal, szélesen vigyorgó, öltönyös szőke srác zökkent ki. Azt akarja tudni, jártam-e a Kyotoi főiskolára. Jó kérdés, szinte biztos vagyok benne, hogy igen, de két és fél évszázaddal a hátam mögött ez a tény önmagában nem szolgáltat túl sok releváns információt. Igazán szűkíthetné egy kicsit – mikor, melyik főiskolára (kétlem, hogy csak egy volna – kivéve, ha abból az időből származik az általa említett tabló, amikor még nem volt több), azon belül milyen tagozatra? Ezeket az információkat azonban könnyedén megszerezhetem, ha magam is szemügyre veszem a tablót (ami egyébként is szándékomban állt), így visszakérdezés helyett némi zavart pislogás után csak a következőket felelem:
- Fogalmam sincs, végtére is elképzelhető, bár nem emlékszem ilyesmire… ha jártam is valaha, jó régen lehetett.
Enyhe kíváncsisággal méregetem, mennyire látszik megérteni a szavaim mögött rejlő célzást – ha nem furcsállja, hogy valaki nem emlékszik főiskolai éveire, jó eséllyel ő is a fajtánkból való. Ez, valamint a tény, hogy ugyanazon a tablón szerepel a képünk, valamilyen kapcsolatot feltételez, ha nem is feltétlenül köztünk, de a ránk osztott szerepek közt mindenképp. Mindenesetre megújult lelkesedéssel caplatok fel a lépcsőn, amerre a srác mutatta, hogy a tablót találom. Alaposan megvizsgálom a képet, és emlékezetembe vésem a rajta látható személyeket, mert igen valószínűnek tartom, hogy még a közeljövőben fontos szerep vár rájuk. Figyelmemet nem kerüli el, hogy a dátum alapján egészen biztos nem lehettem ennek az osztálynak a tagja – az Ismeretlen Alkoholista, akit megszemélyesítek, azonban annál valószínűbb. Ha a képek alatt nevek is szerepelnek, azokat is megjegyzem, jól jöhetnek még.
Ezek után, ha már úgyis itt vagyok, megmászom a hátralévő fél emeletet is, és szétnézek, de látva, hogy egyik szoba sem az enyém, rögtön vissza is fordulok és elindulok lefelé. Nem igazán tudom, hogy a Titokzatos Hang gazdája egész pontosan mit értett „rövid időn belül” alatt, és valószínűnek tartom, hogy külön szól majd, ha nagyon zavarja a céltalan össznépi kolbászolás, de nincs túl nagy kedvem a türelme határait próbálgatni. Az ébredésem helyszínéül szolgáló szintnél nem állok meg, rendületlenül haladok lefelé. A következő lépcsőfordulónál található tablót is megszemlélem, de korántsem olyan alapossággal, mint a fentit. Ezek után lesétálok a legalsó szintre, és alaposan szemrevételezem a nekem kijelölt szoba ajtaját: milyen állapotúnak tűnik, a zár mennyire biztonságos, a rajta meggyűlt por alapján mennyi ideje nyithatták ki utoljára, stb. A vizsgálatot követően néhány másodpercig hallgatózok is, hallok-e bentről bármit, majd ha semmilyen zajt nem tapasztalok, a kulcslyukon is benézek, mielőtt benyitnék. Amennyiben valami gyanúsat láttam vagy hallottam, az ajtónyitással megvárom, amíg mások is leérnek ide, nehogy egyedül kapjanak el; ha minden rendben lévőnek látszik, kíváncsian benyitok, őszintén remélve, hogy lakosztályomban egy zuhanyzó és kevésbé büdös ruhatár is fogad.

______________

 

 
 "Direct action is not always the best way. It is a far greater victory to make another see through your eyes than to close theirs forever."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Fon Miho
2. Osztag
2. Osztag
avatar

Female
Cancer Pig
Hozzászólások száma : 73
Age : 58
Tartózkodási hely : Fon birtok, Seireitei
Registration date : 2013. Jun. 14.
Hírnév : 1

Karakterinformáció
Rang: Hachiseki
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
7600/15000  (7600/15000)

TémanyitásTárgy: Re: In medias res!   Pént. Júl. 18, 2014 1:30 am

Annyira nem lepődtem meg rajta, hogy a kulcs nem nyitotta a zárat, elvégre nem így működik, de mindenképpen megért egy próbát. Rengeteg különböző biztonsági rendszert láttam már, egy ilyen egyszerű is működőképes lehetne azok ellen, akik egyszerűen csak nem jönnek rá, hogy mit nyit a kulcs. Egy pillanatig azért elgondolkozom rajta, hogy berúgom az ajtót, de a jelenlegi állapotomban valószínű, hogy kárt tennék magamnak, úgyhogy nem teszem. Felzárkózok a társaim mellé, és a mellettem haladó, számomra ismeretlen férfira pillantok.
- Nem tudom, hogy ez játék-e, de biztosan valami célja van vele annak, aki idehozott. Ahogyan annak is, hogy átöltöztetett- azt továbbra sem tudom, hogy hogyan csinálta, vagy miért, azt viszont igen, hogy ha kiderül, ki volt, nagyon megfizet érte, hogy ilyen ruhát adott rám. Amikor már sokadjára bicsaklik meg a lábam, megállok egy pillanatra, hogy levegyem a lábamról a tűsarkú cipőt, hogy jobban mozogjak. Kényelmetlenül hűvös a padló, de így legalább már rendesen tudok járni, és fegyver is van a kezemben. Jó helyen megütve egy embert, ezzel a cipővel ölni lehet.
- Nem lenne jó, ha összevesznétek egy ilyen helyzetben, úgyhogy kérlek, hogy fejezzétek be, mielőtt elkezdenétek!- egy kicsit rosszalló pillantást vetek a szőke fiúra, aki meglehetősen éretlenül viselkedik ahhoz képest, hogy idősebbnek tűnik nálam. A bácsikám azt mondta, hogy vannak olyan fiúk, akik idő előtt férfivá érnek, és éppen úgy vannak olyan férfiak, akik örökre csak fiúk maradnak. Nem tudom, hogy Mina az utóbbi kategória, vagy csak simán későn érő. Az idegen viszont tényleg egy kicsit arrogáns, hogy átvette a vezető szerepet, és ilyen utasításokat ad, igaz, a jegyzetek tényleg hasznosak lehetnek. - Amíg nem jutunk ki innen, egy csapat vagyunk, úgy kell viselkednünk is- az Onmitsukidou tagjai között, és a Fon ház harcosai között egyaránt elengedhetetlen követelmény volt, hogy megtanuljunk bárkivel, bármilyen helyzetben együttműködni. Abból, ahogy a szőke fiú viselkedik, újfent látom, hogy semmi hasonlót nem tanítottak az Akadémián.
Ahogy a lépcsőhöz érünk, és valami az arcomba csak, egy kicsit ijedt kiáltás hagyja el a számat. Nem értem, hogy nem vettem észre előbb, de gyorsan megnyugszom, amikor látom, hogy csak apró, ártalmatlan állatok támadtak rám. Elengedem a jobb kezemben lévő cipőt, és egy határozott, de mégis óvatos mozdulattal ragadtam meg az állatot, és szabadítottam ki a hajam a szájából. A kicsi denevér ijedten csapkod a kezemben, amíg fel nem emelem a kezem, és szét nem nyitom az ujjam, hogy hagyjam elrepülni. Jó, hogy ez az állat figyelmeztetett, nem szabad elkalandoznia a figyelmemnek, úgyhogy jóval éberebben sétáltam tovább, lefelé a lépcsőn.


______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: In medias res!   

Vissza az elejére Go down
 

In medias res!

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-=Bleach Szerepjáték=- :: Emberek Világa :: Küldetések az Emberek Világában-