Bármennyire is nem szeretném kénytelen vagyok beismerni, hogy szükséges és nélkülözhetetlen a hakudám fejlesztése. Habár meglátszik rajtam, hogy a második osztag tagja voltam, de ahhoz képest is eléggé alacsony szinten állok ezen harcművészeti ágból, így kénytelen vagyok javítani rajta. Erre pedig a legalkalmasabb személy akit találhattam nem más, mint egykori hadnagyom, Kotomi-san. Persze még így is eléggé izé lesz, hogy ilyesmire kell kérnem, de remélem, hogy lesz annyi szabadideje, hogy egy kicsit formába rázzon. Éppen ezért rögvest küldtem egy tisztet, hogy legyen olyan kedves és hívja át a hadnagyot. És ameddig ő átjön addig én rendbe szedem az edzőtermet.
- Úgy tűnik, hogy elég rég jártak itt. - mondom magamnak, miközben csípőre teszem a kezemet. Szinte látni lehet a lebegő porfelhőket. Azt hiszem, hogy nem ártana rendbe tenni valakit azért mert nem takarítja ki ezt a helyet, pedig nagyon is ráférne.
- Azt hiszem, hogy ez az én dolgom lesz most. - sóhajtottam, majd megkeresve a kellő felszerelést nekiláttam, hogy mihamarabb elfogadható minőségűre varázsoljam ezt a helyet. Az, hogy ezt az elég nagy méretű termet, hisz végtére is az osztag tagjainak itt kéne folyjon a reggeli edzése, kitakarítottam felért egy jól elvégzett bemelegítéssel. Ráadásul a szertárból ki kellett hozni a gyakorlóbábukat meg mindenféle eszközt. Csak tudnám, hogy miért dugták el mindet. :/
Mindegy is, a lényeg az, hogy sikerült rendbe hozni az edzőtermet és én is készen állok az edzés megkezdésére, csak úgy tűnik, hogy edzőpartneremnek még akad némi dolga, míg elér idáig, de ezt az időt sem fogom lazsálással eltölteni. Rögvest kiszemeltem magamnak egy megfelelő gyakorlóbábút, majd egy pár ujjatlan kesztyűt (amit itt találtam valahol) a kezeimre húztam és a gyakorlóbábut odébb hurcoltam a terem közepére.
- Hát akkor. Harcra fel! - vettem egy mély levegőt, majd lassan felvettem egy kezdőállást. Elmémben hamar átvillantak a második osztagos edzéseken tanultak. Elég nehéz volt válogatni közülük, de sikerült, így hamar nekiláttam a bábut gyötörni ütésekkel és rúgásokkal, valamint ezeknek a kombójukkal. Különösebben nem volt fárasztó a dolog és az is meglepett, hogy annyira nem tunyultam el, hisz én azért betartottam a reggeli edzéseket, bár nem az osztag edzőtermében, hanem a Kamioka birtokon találhatóban, de edzés az edzés. Ráadásul Miyako is nagyon szeret velem edzeni, így ő is jól tartja magát.
- Üdv, Kotomi-san. - mosolygok a lányra, miután abbahagytam a bábú püfölését. Igaz, hogy már pár perce megérkezett a hadnagy, de mégsem hagyhattam félbe a dolgot. A bábú amúgy is elérte a tűréshatárt és látszott rajta kicsit az ütések és rúgások sorozata, de ez még mindig édeskevés volt. Ennél mindenképp több kell.
- Hiányoztál. - váltottam közvetlenebb beszédstílusra és odasietve hozzá megöleltem. Valóban eltelt egy jó kis idő amióta átkerültem ebbe az osztagba és valóban hiányoztak a közös edzések is, de legalább ez utóbbit most be tudjuk pótolni.
- Akkor kezdhetjük is? - léptem hátra pár lépést majd felvettem a megfelelő kezdőállást. Az emlékeimben még tisztán megvan az, amikor először találkoztam a hadnaggyal. Akkor szintén egy kis edzőharc alakult ki köztünk és akkor nagyon is jól szórakoztam, bár azt kétlem, hogy most szükség lenne a zanpakutouimra, de azért a biztonság kedvéért itt vannak, végtére is azon belül is hakudát vagyok kénytelen használni, de az mégis más.

A 2. osztag Vera-chan kapitányi kinevezése óta élettel teli, barátságos légkörű osztag volt. Jó hangulatban teltek a napok, az alakulatok vezetőit pedig egytől-egyig a barátaimnak tekinthettem, vagy még annál is többnek. Aztán mindez elkezdett szétesni: hadnagynak nevezték ki Rosát és Tasumit is, Naracchi lemondott a Féregboly-fiaskó után és jóformán állandóan küldetéseken van azóta (nem mintha látni akarnám -.-), illetve az időközben az osztaghoz érkező Shizuka is végül otthagyott minket egy hadnagyi címért, ráadásul annak a frigid libának a kedvéért. A vidám légkör ezzel ugrott, és az utódaik egyike sem olyan közvetlen és barátságos, mint a lányok voltak, főleg Kojiróval nem tudok egyszerűen kijönni. Sei-kun még csak-csak, hiszen ő legalább nem kerüli a társaságot, de ez a fickó... nem elég, hogy minden követ megmozgat azért, hogy egyedül legyen, de mikor egyszer részegen akadtam rá, az is kiderült hogy olcsó kurvának néz. Hát kösz -.- Egyszer sem viselkedtem vele úgy, hogy alapja legyen ilyen véleményt megformálni, ahhoz meg semmi köze, hogy hogyan öltözködöm. Egyébként is állandóan a melleim bámulja, képzelem milyen gondolatok járhatnak a fejében. Perverz disznó -.- No mindegy, lényeg az, hogy kicsit magányos most az élet az Onmitsukidouban, és valahogy már nem annyira fun az egész így, hogy szinte csak Vera-channal vagyok közelebbi kapcsolatban.
Éppen ezért is repestem az örömtől, amikor az irodámban üldögélve bekopogott egy tiszt az ajtómon, és meghozta Rosa-shi üzenetét. Boldogságomban szerencsétlen 5. osztagosba egy egész adag süteményt tuszkoltam bele, csakhogy sajnos ők immúnisak a ráfüggésre, amit sütőtudományom okoz köszönhetően a Kohaku baa-chan által a kajájukba sütött-főzött drogoknak és egyéb illegális adalékanyagoknak, amikkel eléri, hogy őt tartsák Soul Society legjobb szakácsának Legalábbis más magyarázat erre nem lehet Mihelyst kiütöttem túláradó szeretetemmel az üzenethozót, persze azonmód útra is kerekedtem a gobantai felé, mivel éppen volt szabadidőm, azaz pontosabban csináltam magamnak Mire bebocsátást nyertem a meghívásra hivatkozva és odataláltam az edzőteremhez, addigra a lány már el is kezdte a tréningezést. Déjá vu érzésem támadt, ahogy a gyakorlóbábut püfölő Rosát figyeltem az ajtófélfának dőlve, arcomra lágy mosoly húzódott az ismerős mozdulatok láttán.
- Ossu, Rosa-shi~ Te is nekem! Ugye minden rendben van veled?
Köszöntöttem a lányt, ahogy felfigyelt rám és odajött hozzám megölelni. Valóban egy jó ideje nem beszéltünk, köszönhetően az osztagom zártságának elég limitáltak a kapcsolattartási lehetőségem az Onmitsukidoun kívül, és ezt az időmet inkább Hitomira igyekeztem fordítani. Tasumiról se hallottam semmit, mióta a porontyai megszülettek :/
- Akár, miért is ne? Figyelmeztetlek, hogy nem leszek kíméletes és számíts tőlem sok kritikára. Kezdetnek a bemelegítésed nem volt túl kielégítő, nem látom rajtad a nyomát annak, hogy már túl vagy egy bábu elhasználásán.
Jegyeztem meg megfigyelésemet, miközben fejemben lassan összeraktam a látott mozdulatok alapján, hogy milyen szinten is lehet most Rosa. Számomra úgy tűnt, hogy kicsit elhanyagolta a tanulmányait, legalábbis nem sok fejlődést vettem észre rajta azóta, hogy elhagyta az osztagot. Persze nyilván itt az 5. osztagban mások a prioritások, ami az edzést illeti.
- Mindenképp szeretnélek a tűréshatárodig hajszolni téged, lagymatag edzéssel nem fogsz tudni fejlődni. Most meg foglak támadni, a feladatod az, hogy kiszűrd a kombinációmból, hogy melyik a komoly csapás, és azt blokkold. A többi elől térj ki.
Adtam ki az ukázt, és felvettem a kezdőállásom, melyet követően lassan, egy képzeletbeli kör mentén indultam meg egymást keresztező oldallépésekkel. Amint elég közel értem, váratlanul sebességet váltottam, és néhány olyan ütéssel indítottam, amelyek éppen csak, de nem érhették el őt. Ezután viszont a combja belső, majd külső felére irányuló gyors rúgásaim már fájdalmas következményekkel járnának, ha nem lépne el előlük, ahogy az ezeket követő félköríves vesén rúgásom is megcsiklandozhatná. Ám mégsem ezek voltak a valós veszélyt rejtő csapások, hanem az utolsó, egy Akkusu Kikku. A lábamat villámgyorsan a fejem fölé emelve lélekenergiát koncentráltam a sarkamba, és úgy sújtottam le vele a fejére. Éppen annyi erőt tettem bele, amennyinek a blokkolása már jelentős erőkifejtést kellett, hogy okozzon a számára, de még hárítható. Ha nem néztem be a szintjét, akkor képes kellett, hogy legyen rá, ha pedig hibáztam és áttöri a blokkot a lábam, még mindig meg tudom állítani a mozdulatot.

Valamiért úgy tűnik, hogy sokkal jobban hiányzott Kotomi-san, mint azt először gondoltam. Valóban nehéz beilleszkedni egy új osztagban, pláne úgy, hogy el kell fogadtasd magad mindenkivel, hogy bízzanak benned mikor eljön az ideje. Hogylétemmel kapcsolatos kérdésére mosolyogva bólintottam egyet mindössze, bár ez a mosoly kevésbé volt jelenleg túl valóságos, inkább csak arra szolgált, hogy fenntartsam az idillt. Valójában nagyon megviselt Raiden eltűnése, az osztagváltás és sok ilyen-olyan apróság, de majd idővel szépen lassan újra a régi leszek. Legalábbis remélem.
- Ahogy az várható attól, aki az edzéseket vezetni szokta. - válaszoltam nevetve, miután az első kritikát végighallgattam a bemelegítéssel és a bábúval kapcsolatban. - Való igaz, hogy a bábú elhasználásának jelei nem látszódnak és érződnek rajtam, sajnálatos módon az itteni felszerelés nem épp a legmegfelelőbb állapotban van. - fejeztem ki a véleményemet az edzőterem felszereléseinek állapotáról. Igazából azt is kétlem, hogy az itt található fakardok kibírnának egy gyengébb kaliberű edzést akár. Azt hiszem, hogy szépen lassan egyre csak nő a listája annak, amit hadnagyként el kell végezzek ebben az osztagban. Igaz, hogy nem panaszkodhatok, hisz tulajdonképp ezidáig nem is nagyon volt hadnagya az osztagnak és tulajdonképpen mindent Akane taichou csinált, már nem mintha Mamoru-kun nem vette volna ki a részét a teendőkből, sőt igenis megfelelt hadnagyként, csak úgy tűnik, hogy pár hiba még így is becsúszott.
- Értettem. De akkor mit szólnál, hogyha kissé érdekesebbé tennénk a dolgot és egy kis komolyságot is vinnénk bele? Tudod, egykori páromnak az apja mindig mondogatja, hogy készüljek a legváratlanabb dolgokra mindig. Persze mint sok másban, ebben is igaza szokott lenni. - válaszoltam mosolyogva, majd én is felvettem egy inkább defenzívára alkalmas kezdőállást. Azt tudtam, hogy ha valamiben, akkor hakudában mindig képes a hadnagy meglepni, viszont ennek következtében könnyebben tudok tőle tanulni és a valódihoz hasonló harc is inkább lesz a segítségemre, hisz így biztosabb lesz, hogy több tapasztalatot szerzek és ismeretet sajátítok el. Azoknak az edzéseknek hála, amit leginkább érzékszerveim finomítására használtam, szerencsére eredményesek voltak, így az első pár ütését meg sem próbáltam kivédeni, hisz nagyon gyengén, de hallottam az izmainak a mozgását, így tudtam, hogy azok megállnak még mielőtt elérnének. Az ezt követő rúgásoknál viszont már biztos lehettem benne, hogy nem fogja megállítani őket, viszont immáron gyorsaságomat használva még épp időben léptem el előlük, viszont a harmadik elől, ami a vesémet célozta meg, nem lett volna időm ellépni, így kissé a shunpot is használnom kellett. Ezt követően pedig következett az a rész, amikor már blokkolnom kellett, viszont annak a terve, hogy ezt mi kövesse hamar megfogalmazódott bennem. Nehezen bár, de sikerült kivédenem a rúgást. Azt hiszem, hogy biztos lehetek abban, hogy ha egy ilyen kaliberű rúgás éri el a fejemet, akkor a koponyám ripityára törik, ráadásul bizonyára Kotomi-san visszafogta magát, hisz az ő képességeivel nem igazán tudnék versenybe szállni. Legalábbis hakuda terén. A bőröm felületén megéreztem a rúgás erejét, de a blokkolás legalább sikeres volt.
Egy apró mosolyt engedtem meg magamnak, majd azon nyomban használatba vettem azt a képességemet, amiben feltételeztem, hogy kiemelkedőbb vagyok a lánynál, legalábbis amikor utoljára ilyesfajta edzésen voltam vele együtt, akkor még jobb voltam. Lehet, hogy ezidáig fejlődött, de ezt anélkül nem tudhatom meg, hogy ki nem próbáltam. Egy gyors levegővételt követően a lélekenergiám egy részét a lábfejembe koncentráltam, majd shunpot használva tűntem el a lába alól. Ezt követően mögötte jelentem meg és azt a cselt használva, amit még legelső közös edzésünk alatt sajátítottam el tőle célba vettem a lábát. Ha sikeres lesz a támadás akkor azután, ha nem akkor még azelőtt hogy védhetné, de mindenképp ismét használva a helyváltoztatást tűnők el a közeléből. Kicsivel távolabb tőle állok meg. Egy pillanatra lehunyom a szemeimet és a fülemre valamint az orromra koncentrálok. Az illata nem sokat változott utolsó találkozásunk óta. Hogy is mondjam, mintha kissé finomodott volna, viszont az erő még mindig fellelhető benne. A légzése stabil és egyenletes, habár biztos nem számított ilyen jellegű támadásra, viszont a légzését könnyedén korrigálja, valamint az izmai is megfelelően működnek. Tökéletes, hisz akkor ezek szerint semmi baja.
- Jó tudni, hogy fizikálisan rendben vagy. - szólaltam meg mosolyogva, miközben kissé megsúroltam azt a pontot, ahol a korábbi blokkolás alkalmával a kezem a lábával találkozott. Úgy tűnik, hogy valóban kiestem kissé a formából, talán kicsivel hosszabb kéne legyen a fizikális edzésem, hisz ha így haladok akkor annak eléggé rossz következményei lehetnek.
- Remélem nem haragszol meg, hogyha egy kis segítséget fogok kérni a másik személyiségemtől. Nem másért, csupán ő az aki inkább a harc orientált, viszont beszélgetőpartnernek megmaradok én. - váltottam kissé komolyabb hangnemre, majd rögtön át is adtam az említett személynek a testem feletti uralmat. Miközben megigazította a kezemen pihenő kesztyűket éreztem, hogy valamiféle vágy és öröm van benne annak köszönhetően, hogy újra Kotomi-sannal kell harcolnia. Finoman megropogtatva az ujjaimat jeleztük, hogy készen állunk az edzés folytatására.

Bár hogylétét firtató kérdésemre egy bólintást és egy mosolyt kaptam válaszul, úgy éreztem még sincs minden rendben. Nem úgy szerepelt az emlékeim között a lány, mint aki ennyivel elrendezne egy ilyen kérdést, főleg nem szótlanul. Talán rá kéne kérdeznem majd az edzés után mégis csak, de most semmiképp sem akartam beleütni az orromat a magánéletébe, így edzés előtt biztosan nem. Csak elterelné a figyelmét. Amúgy is azért nem válaszolt bizonyára, mert nem szeretne róla beszélni, ha van valami gondja. Na majd egy finom süti társaságában, már biztos hiányzik neki, hacsak nem tette tönkre az ő ízlésvilágát is Kohaku
- Nem kell ezeket a cuccokat óvni, egyébként is gyakran cserére szorulnak, annyira pedig nem drágák, hogy ne férjen bele egy osztag költségvetésébe a cseréjük átlagos használat mellett. A 2. osztagnál bezzeg szinte hetente le kell cserélni egy csomó dolgot, elég sok pénz elmegy rá
Magyaráztam belemerülve a témába, bár ez nem kifejezetten az én asztalom volt. Sose voltam jó matekból, de elég durva összegről szólt a ceh, amikor belelestem egy ilyenbe Vera-channál, majd' beleszédültem. Jobb, ha én megmaradok az én saját ki egyszerű jelentéseimnél arról, hogyan kopott a festék vagy nőtt a fű No mindegy, nem éppen társalogni jöttem, ha már edzeni hívtak, szóval ennek megfelelően cselekedtem. Így, hogy rövid harcba bonyolódtam Rosával, agyamból egyre több és több emlék tört fel vele kapcsolatban, így például azt is ismét felfedezhettem, hogy mennyire kiválóak az érzékei. Azt is meg tudta mondani, hogy az első ütéseim olyannyira nem valódiak, hogy még csak el se találták volna, márpedig ez lenyűgöző volt a maga nemében. Én csak annyit tudok megmondani egy mozdulat alapján, hogy van-e benne komoly szándék, avagy sem, felismerem, ha csak egy kicsit is változik valakinek a mozgása.
Kombinációm további része már azonban jóval több gondot okozott számára, az egyik rúgásomat kénytelen volt végül shunpóval elkerülni, pedig ilyet egyáltalán nem terveztem be. Baltarúgásom is kis híján áttörte a blokkját, így gondterhelt vonások ültek ki az arcomra. Alábecsültem a fejlődését egy kicsit, lehet hogy ügyetlenségem miatt megsérült a karja :/ Ám nem volt időm gondolkodni, Rosa ugyanis elégedettnek tűnt, és aztán ő maga is támadást indított. Azaz pontosabban, csak feltételeztem, mivel hirtelen kámforrá vált Gyorsasága olyannyira meglepett, hogy csak azért vettem észre a támadását időben, mert mögöttem tűnt fel és jó Onmitsukidousként tudom, hogy először mindig a hátam mögé kell néznem, ha nem látom az ellenfelet. De úgy egyébként, képtelen voltam követni a mozgását. Persze ez nem is csoda, én magam csupán a 2. osztagos felszerelésemnek köszönhetem, hogy valamirevaló sebességre vagyok képes shunpóban is, anélkül nem sok mindent tudnék kezdeni. Bár ki tudtam volna védeni a lábsöprést, én mégis úgy döntöttem hogy engedem betalálni, hadd lássam mekkora erőt tud belevinni egy ilyen rúgásba. Mivel felkészült voltam, így mihelyst elvesztettem a lábam alól a talajt, képes voltam úgy koordinálni a mozgásomat, hogy ne esés, hanem csak egy akrobatamutatvány legyen a vége.
- Sajnos ahogy látom, te annyira nem :/ - Szólaltam meg sajnálkozva, aztán ki is fejtettem, mire gondoltam - Arra számítottam, hogy ennél többet fejlődtél, mióta idekerültél. A gyorsaságod (és itt nem a shunpóra gondolok), az erőd, az állóképességed mind-mind fejlesztésre szorul. Konkrétan szerény véleményem szerint rossz formában vagy. Képes kellett volna legyél, minden támadásomat villámtánc nélkül kikerülni. Képes kellett volna legyél egy ilyen rúgást elviselni, de még most is fáj a karod tőle. És még valami. Onmitsukidoust sose támadj hátulról, számítunk rá.
Mosolyodtam el kicsit szigorú kritikámat követően, de közben már az agyam forgott, hogy mit is kéne pontosan csinálnunk. Nem számítottam arra, hogy gyenge fizikai állapotban lesz a lány, így az eredeti tervemet kukáznom kellett, azt így nem tudta volna végigcsinálni.
- Attól tartok erre nem lesz szükség, ugyanis nem harcolni fogunk. Legalábbis egyelőre. Erőnlétedzést szeretnék neked beiktatni, ellenállóbbá kell tennünk a tested. Szóval amíg ki nem találom, hogy pontosan mit is fogunk tenni, addig fusd körbe néhányszor az edzőtermet. Nem egyetlen nap alatt leszel erősebb, de pár hét rendszeres tréninggel, már képes leszel ilyen csapásokat is megállni fájdalom nélkül.
Magyaráztam, és erődemonstrációként fordulatból kettérúgtam az elnyűtt próbabábut, amit még Rosa használt néhány percre. Néhány tapssal ösztökéltem az egykori 2. osztagost indulásra, és amíg ő futkározott, addig én átkutattam a terem szertárát eszközök után. Sajnos igaz volt, amit Rosa mondott, a legtöbb darab már használhatatlan volt, arról nem is beszélve, hogy a fejembe tóduló tárgyaknak legalább a feléből egy darabot se találtam. A legközelebbi alkalmat már a nibantaiban fogjuk megtartani ez tuti. De addig is azért van egy-két olyan fogásom, amihez nem kellenek segédeszközök. Miután végeztem, csatlakoztam hozzá a futásban néhány kör erejéig, tempót diktáltam neki. Hol gyorsabbat, hol könnyedebbet, a lényeg az volt, hogy a ritmusváltásokkal kifárasszam. És amint megláttam rajta a valós fáradtság jeleit, no akkor parancsoltam megálljt.
- Yosshi, ebből elég volt. Most kérlek állj terpeszbe és hajlítsd be enyhén a térdeidet, a karjaidat pedig nyújtsd előre, behajlított könyökkel, felfelé néző tenyerekkel. A feladatod az, hogy mozdulatlanul, egy nyikkanás nélkül tűrd, amit csinálok veled. Ha nem jön össze valamelyik része, akkor futunk... három kört úgy, ahogy eddig, minden alkalommal. A tréning lényege az, hogy képes legyél elviselni az ütéseket, amit kapsz. Karatéban használják, és mivel ennek a küzdősport a módszerei fejlesztik szerintem a legjobban az állóképességet, nem ez lesz az egyetlen alkalom, hogy ebből merítek.
Vázoltam fel a helyzetet, és amint elhelyezkedett és nyugalmi állapotba került a teste, meglehetősen fájdalmas próbának vetettem alá. Miközben körülötte járkáltam, véletlenszerűen időközönként két kezemmel a combjára, oldalára, vállára, felkarjára vagy hátára csaptam, esetleg az alkarom külső felével ütöttem meg az ő alkarját, rúgtam meg a combját sípcsontommal, illetve gyomron vágtam öklömmel. Egyik ütésem sem volt kíméletes, kellő erő volt bennük, egyáltalán nem simogattam Rosát. Lehet lesz néhány kék-zöld foltja estére, talán izomláza is lesz, de ezen én is átestem, és mostanra akár egy fatörzsbe is belevágom az öklöm anélkül, hogy fájna vagy megsérülne. Szóval hasznos mindenképp, és a lánynak pont erre volt szüksége most.

Privát edzés kéretik - Arigatou Kotomi-san ^^

Árgus szemekkel figyeltem a lányt, miközben elhelyeztem rajta az ütéseket, rúgásokat. Ezt a pózt kifejezetten nehéz fenntartani hosszú ideig, nagy terhelés hárul a combokra. A lábai valószínűleg fáradtak is, hiszen most futtattam meg elég alaposan, szóval úgy sejtettem, hogy nem kell sokáig várnom, míg meginog a fájdalomtól és az ütéseim erejétől ebben az instabil állapotban. Időnként még rá is parancsoltam, hogy mélyebben hajlítsa be a térdeit, mikor úgy láttam, hogy a savasodás miatt kezd jobban esni neki, hogy kicsit kiegyenesedik. Azonban bíztam benne, hogy elég akaratos ahhoz Rosa, hogy kibírja ezt a megpróbáltatást és bár többször is határán volt a teljes kibillenésnek, valami valahogy visszahozta.
- Jól van, elég lesz. Jobban bírtad, mint gondoltam, van mire alapozni. Készíteni fogok neked egy edzéstervet, amit követhetsz egyedül is, ha szeretnéd. Gondoskodom róla, hogy újra tip-top formában legyél, Sacchan!
Intettem neki, hogy felegyenesedhet és kifújhatja kicsit magát. Gondoltam a sajgó combjai miatt szüksége lesz egy kis pihenőre, így adtam neki néhány percet, hogy összeszedhesse magát. Addig én kihoztam egy puha szőnyeget és a legjobb állapotban lévő fakardot, bár igazából mindegy volt, milyen nyúzott az eszköz, amit használni fogok, hiszen csak suhintani fogok vele... remélhetőleg Nyugodt és kényelmes léptekkel álltam meg a szőnyegen, szemben osztagom egykori tisztjével, és rászegeztem a bokent.
- Kicsit közelebb lépünk ahhoz, amire számítottál az edzés keretében. Ugyan harcolni nem fogunk, de megtanítalak egy mozdulatra, amivel leszerelhetsz egy felfegyverzett ellenfelet kard nélkül is. Vedd el a bokent, és támadj meg vele egy fej fölül indított vágással.
Utasítottam, miközben megpörgettem a kezemben a fegyvert úgy, hogy egy fordulatot követően a markolata immár Rosa felé állt. Ezután én is kis haránt terpeszbe álltam, a súlypontomat pedig a hátsó lábamra helyeztem, miközben erősen koncentrálva vártam a mozdulatot. Amint a lány megemelte a kardot, én villámgyorsan beugrottam eléje, és a lábamat beakasztva az övé mögé, egyszerre húztam ki azt és löktem meg erőteljesen a mellkasánál fogva egy ütéssel, hanyatt esésre kárhoztatva őt. Persze azonnal nyújtottam is a kezemet, hogy felsegítsem.
- Egy kardot megmozgatni időigényes folyamat. Egy ilyen csapásnál van egy pont, amikor egy pillanatra sebezhetővé válik a fegyvert fogó fél, és ezt a pillanatot egy felkészült harcos a maga javára fordíthatja. Állj egy kisebb haránt terpeszbe, kérlek ^^ - utasítottam, majd elhelyeztem a sarkam az elöl álló lába mögött, a kezem pedig rátettem a mellkasára - Ennek a mozdulatnak az a lényege, hogy mivel kihúzod az ellenfeled támaszkodó lábát és meglököd a mellkasát, így ellentétes irányban billented ki lent és fent. Ezáltal elveszíti az egyensúlyát és hanyatt zuhanva kiszolgáltatottá válik, talán még a fegyverét is elejti.
Magyaráztam, miközben lassan magam felé húztam a lábát, és eltoltam a kezemmel magamtól a törzsét. Érezhette, hogy bizonytalanná válik az egyensúlya még úgy is, hogy ebbe nem vittem erőt.
- A legfontosabb része a mozdulatsornak az időzítés. Meg kell találnod azt a pontot, amikor ki lehet billenteni a másikat, aztán úgy kell bevinned az ütést a mellkasra, hogy egyszerre érje a két erőhatás, máskülönben nem fogja elveszíteni az egyensúlyát. Javaslom, hogy ne ököllel üss, hanem így. Nagyobb a felület, amivel eltalálod a másikat.
Folytattam, majd a megfeszítettem a tenyeremet és az ujjaimat szorosan behajlítottam, végül pedig megütögettem a tenyerem alját, hogy megmutassam, melyik résszel kellene ütnie.
- Először is, gyakorold kicsit a kibillentő mozdulatot magát, aztán meg kell találnod azt a pontot, amikor támadnod kell. Én leszek a próbabábu, nem kell kímélned, bírni fogom a kiképzést ^^
Mosolyodtam el, majd elkértem tőle a kardot és beálltam abba a pozícióba, amiben meg kellett támadnia. Rábíztam, hogy milyen módszerrel gyakorolja be a mozdulatot, de ha nem találja az összhangot a keze és a lába között, akkor szorgalmazni fogom, hogy előbb lassan, óvatosan kezdje. Ha rosszul csinálja, nem fogok kibilleni, és minden egyes alkalommal mérni fogok a fejére egy apró ütést a fakarddal. Ami pedig a második fázist illeti, ott azt a pontot kellett megtalálnia, amikor a kard felemelése közben előrelépek, és áthelyezem a súlypontom a hátsó lábamról az elsőre. Ha túl korán lép be, akkor még hiába húzza ki a lábamat, nem fogom elveszíteni az egyensúlyom, ha meg túl későn, akkor megint jön a fejre mért ütés. Kíváncsi vagyok, mennyi idő kell majd neki, hogy megtalálja a jó pillanatot.
- Jaj, igen, mielőtt elfelejteném. Ha már itt vagyunk... nagyon nagy teher lenne számodra, ha kérnék egy kis segítséget shunpóban? Szörnyen restellem, de nem tudok egyről a kettőre jutni vele :/ Az egyenruhám ugyan segít, de az nem elég... viszont ha igent mondasz, akkor amellett, hogy hálásan megköszönném, lenne egy olyan kérésem is, hogy nem tudsz-e keríteni esetleg egy hagyományos egyenruhát, amit felvehetnék hozzá. Nem akarok úgy edzeni, hogy segédeszköz van rajtam.
Kérdeztem rá óvatosan, mielőtt elkezdtük volna a gyakorlást. Látva, hogy milyen gyors és ügyes a lány villámtáncban, akaratlanul is megfogant bennem a kérdés, hogy mi lenne ha kérnék tőle néhány tanácsot. Nem igazán szerettem segítséget kérni másoktól, de egyszerűen képtelen voltam a fejlődésre, sem a shunpo, sem a kidou nem ment sehogyan sem.

Szép jó napot!

Hogy is tartja a mondás? "Nem az a lényeg, hogy mekkorát tudsz ütni; hanem, hogy mennyi ütést állsz ki mikor talpon kell maradni.." Lényegébe véve nekem tetszett ez az edzés. Külön tetszett, hogy ezúttal nem láttam a klasszikusokat. Tehát, hogy maga a mentor is felfedezte a képzettségbeli hibáit, és mondhatni a saját mentoráltjától kért segítséget. Na igen, ritkaság az ilyen..tetszik ez a kölcsönösség.

Kotomi: Te ismét bebizonyítottad, hogy kiváló hadnagya vagy a 2. osztagnak. Magas szintű hakuda tudásodat megint csak kellő részletezéssel adtad át társadnak; valamint rámutattál hibáira. Ez bizonyára mérvadó lesz a legközelebbi edzésed értékelésénél, ne csüggedj, kell még egy alkalom!

Rosa: Bár az elején kicsit ügyetlennek tűntél, de aztán összeszedted magad. Noha tényleg nehéz, ha egy nálad sokkal képzettebb személlyel kell lebonyolítanod egy ilyen edzést; de ettől függetlenül nem hátráltál meg feladatodtól. Nem csupán erőnlétnél igyekeztél (meg a defensive álláspontnál), hanem képes voltál előző - hadnagyodtól tanult - tudásodat is előhívni. A legjobb tanítvány az, aki megpróbálja felismerni hiányosságait, és igyekezete mellett rábízza magát a mentorára. Mindent egybevéve igyekezetedet ehhez mérten 1000 LP-vel jutalmazom, amit kizárólag hakuda képzettségre tehetsz. Lehetőleg folytasd a tréninget, Kotomi jó tanár! ^^

Végre valahára ez a nap is egyszer eljött. Shiratori-sama egy fontos feladatot bízott rám, amivel elnyerhetem az elismerését. A feladat nem kevesebb, mint Shiratori-sama helyettesítése volt, így nem hibázhatok. Sajnos nem egy kapitány szintű küldetésre kell helyette elmennem, mondjuk az még talán korai lenne, hiszen valószínű, hogy én sosem leszek olyan erős, mint Shiratori-sama, de ha nem egyedül kéne a küldetésre menni, akkor talán megpróbálnám.
Szóval a feladatom nem más, mint az 5. osztag hadnagyának edzése, ami nem kis dolog, hiszen rangban felettem áll. Eredetileg Shiratori-samát kérte meg, aki természetesen kedvesen beleegyezett, viszont majdnem az utolsó pillanatban közbejött egy küldetés a Főkapitánytól, amit nem lehetett visszautasítani. Épp pedig éppen a közelben voltam és Shiratori-sama tudja, hogy milyen sok mindent megtanultam tőle és már készen állok, hogy átadjak másoknak is tudásomból.
Az úton az 5. osztag felé felelevenítettem Shiratori-sama tanításait, hogy mindenképpen tudjak segíteni Kamioka fukutaichounak és ő utána el tudja mondani Shiratori-samának, hogy milyen ügyes voltam. Egyik dologból pedig következik másik és minden jó, ha vége jó. Gondoltam végig a szebbnél-szebb következményeket, ami mindegyike nekem kedvezett.
Pontosan nem tudom, hogy miben kell segítenem Kamioka fukutaichounak, Shiratori-sama csak annyit mondott, hogy a kidoukkal kapcsolatban kért segítséget a hadnagy. Természetesen én abban megfelelő szintem vagyok, hiszen Shiratori-samától tanulom a jobbnál jobb módszereket és praktikákat, így bizonyára nem lesz semmi gond. Ha pedig még is lenne valami, akkor majd csak sikerül megoldanom valahogy, elvégre én lennék Shiratori-sama legjobb tanítványa.
Amint elértem az 5. osztag épületéhez, egyből útbaigazítást kértem a szembejövő tisztektől, hogy merre találom az edzőtermet, így már tudtam hova kell mennem. Amint beléptem az ajtón, egyből megpillantottam a hadnagyot, aki még mit sem tud arról, hogy nem Shiratori-sama fog neki segíteni. Mivel már nem volt ideje Shiratori-samának pokollepkét küldeni, így tőlem kell megtudnia, hogy a tanár személye megváltozott. Ez talán jól is jött, hiszen ha már korábban megtudta volna, hogy én fogok neki segíteni, akkor akár vissza is utasíthatta volna, de most személyesen már itt vagyok, így illetlenség lenne innentől elküldeni. Főleg mivel nem akarom, hogy elússzon előlem az a lehetőség.
- Jó napot Kamioka fukutaichou. - köszöntem a hadnagynak, hogy jelét adjam, itt vagyok, és ha eddig nem tette volna, akkor vegyen észre. - Shiratori-sama küldte Harukit, mivel egy fontos küldetés miatt nem tudott eljönni. - adtam elő jövetelem okát, ha kérdések merülnének fel benne ittlétem miatt. A bemutatkozással már nem kellett vesződnöm, mivel már a Nőegyletből ismerhet.
- Miben segíthet Haruki Kamioka fukutaichounak? - tértem is rá a tárgyra, hogy minél előbb megtudjam, miben is szorul segítségre a hadnagy és villoghassak neki a tudásommal. Lehet, hogy az elején még kételyei vannak, hogy tudok-e neki egyáltalán segíteni, de miután elkezdek magyarázni, neki is fel fog tűnni, hogy nem hiába küldött engem Shiratori-sama maga helyett. Ő is meg fogja tudni, hogy Shiratori-sama legjobb tanítványával áll szemben.

Kidou edzés Harukival

Kicsit talán túl sok időbe telt, mire meghoztam a döntést, és természetesen már azután, hogy a baj bekövetkezett. A saját bőrömön kellett megtapasztalnom a hiányosságaimat, de legalább nem másnak esett baja. Hogy is eshetne, hisz én vagyok az egyetlen olyan személy aki egyedül gyakorolja a bankait csak azért, hogy a megfelelő időben és helyen teljesen irányítani lehessen. Nem mintha ezzel olyan nagy gond lenne, csak néha igazán megtanulhatnám, hogy nem baj az, ha a környezetemhez fordulok segítségért.
Most, hogy erre egy sérülésnek köszönhetően rájöttem szükséges volt valaki aki segíthet nekem a lélekenergiám irányításának fejlesztésében. Legelőször természetesen Akane-taichou jutott eszembe, lévén, mint az 5. osztag kapitánya, ért az ilyesmihez, de sajnos nem volt szerencsém. A kapitány túlságosan elfoglalt. T-T De szerencsére nem volt minden veszve.
Mivel már egyszer voltam egy, a 9. osztag kapitánya által szervezett edzésen, ezért úgy véltem, hogy talán a legjobb lenne őt felkérni erre a feladatra. Tetszett a tanítási stílusa és azon az edzésen remekeltem is, így valahogy természetes volt, hogy tőle kérek segítséget. Hamarosan a pokollepke is útnak indult a kéréssel és a találkozó helyszínével.
A tanóra kezdetéig fenn maradó időt pedig valami hasznossal akartam tölteni, így hát amíg az idő eljött, hogy az edzőterembe vonuljak addig az osztag barakkjai körül járkáltam felügyelve a tisztek munkáját és megfelelő munkakörülményeit.
Nyugodtan álltam az edzőterem közepén, fejemben az járt, hogy hogyan is magyarázhatnám meg a kérésem okát anélkül, hogy felfedném annak a titkát, hogy rendelkezem a zanpakutoum második szintjével. Nem egy olyan dolog amit könnyű titokban tartani, hisz egy adott helyzetben ha használnom kell, akkor mindenki tudomást szerez róla, vagy így vagy úgy. De ezzel nem érdemes törődni, majd ha eljön az ideje, most a legfontosabb, hogy megtanuljak mindent ahhoz, hogy megfelelően tudjam használni.
Szerencsére nem is kell olyan sokat várakoznom, hisz már nyílik is az ajtó, csupán nem az lép be akit vártam. Az ismeretlen illat is ezt bizonyítja. Szerencsére hamarosan meg is szólal és a nevét is megtudom, így már kapcsolni is tudom, hisz a neve ismerős. Shiranui nemes az ifjú hölgy, ha nem tévedek.
- Örvendek, Shiranui-san. - pukedliztem jobbomat a mellkasomra helyezve, hogy megadjam a kellő tiszteletet. - Ez esetben köszönöm szépen, hogy elvállalta ezt a feladatot. Igazán hálás vagyok. - való igaz, hogy nem ezt az ifjú hölgyet vártam, de lévén Nara taichou küldte, így feltételezem, hogy valóban helyt fog állni. Különben sem olyan nehéz dolgot kérek tőle. ^^"
- Némi gondjaim akadtak a lélekenergiám irányításával. Azt hiszem, hogy ennek a felbukkanása elkerülhetetlen volt a lélekenergiám növekedésével. Szóval ezen szeretném, ha a segítségemre sietne. - feleltem illedelmesen, közben kezemmel jelezve, hogy nyugodtan közelebb jöhet, lévén innen kezdve ő a tanár és én a diák.

Egy kicsit meglepődtem, amikor Kamioka fukutaichou pukedlizett előttem, bár egyáltalán nem esett rosszul. Csak furcsa volt, hogy egy hadnagy teszi ezt, hiszen én rangban alatta állok. Bár biztos a hadnagy is rájött, milyen nagyszerű is Haruki, ha képes helyettesíteni Shiratori-samát, és nem is tévedett nagyot. Még az is furcsa volt számomra, hogy egy hadnagyot kell tanítanom, mert általában a hadnagyok tanítják a tiszteket. Ez is azt jelenti, hogy magasabban állok, mint egy hadnagy, vagyis egy helyettes kapitány vagyok.
- Nem tesz semmit. Haruki szívesen segít. - mondtam Kamioka fukutaichounak egy kisebb mosollyal az arcomon. Persze azt talán kihagytam a végéről, hogy ha Shiratori-sama kéri, de ez csak egy kis apróság. Neki viszont erről nem kell tudnia, elég legyen annyi, hogy Shiratori-sama elsőszámú tanítványa nyújt neki segítőkezet. Ezt nem mindenki mondhatja el magáról, érezze magát megtisztelve. Na, jó nem fogom elkérni a karszalagját az edzésért cserébe, mivel Miyako anyukájáról van szó, meg persze Haruki csak Shiratori-sama hadnagya akar lenni.
A hadnagy kérésén egy kicsit elgondolkoztam, milyen feladatot is találjak ki, ami jó lenne erre a problémára. Meg az is megfordult a fejemben, hogy honnan tudja a nevemet, de aztán rájöttem, hogy a Gyerekegyletből, vagy a Nőegyletből, vagy Miyako elmondta neki. Vagyis több helyről is tudhatja, nincs benne semmi furcsa, csak bele képzeltem. Amiért gondolatimba merültem, csak később vettem észre, hogy Kamioka fukutaichou felém integet, hogy menjek közelebb. Egy kicsit elpirulva megyek közelebb a hadnagyhoz, mivel nem figyeltem oda és ez egy kicsit kínos.
- Hát először is vegye fel ezt a gyűrűt. - húzom le az ujjamról a nagymamám gyűrűjét és nyújtom oda Kamioka fukutaichounak. Amint úgy tesz, ahogy mondtam, ismét megszólalok. - Érzékel valamit? - tettem fel a kérdésemet, hogy érzi-e a gyűrű lélekenergia elnyelő hatását. Nem tudom, hogy egyből képes-e valaki érzékelni, mert nekem az elején nem tűnt fel semmi, bár akkor még kicsi voltam. Bár egy hadnagy lélekenergiájához képest talán kis mennyiséget szív el, így lehet, hogy nem fogja észrevenni. Egy akadémiai tanuló lélekenergia szintjéhez képest viszont sokat.
- Ez a gyűrű képes elszívni és elraktározni a viselő lélekenergiáját. Harukinak az Akadémián meg kellett tanulnia visszavenni a lélekenergia elszívást minimálisra, mert az túl sok volt akkor. Kamioka fukutaichounak is most ez lesz a feladata, vagyis pontosabban, meg kell állítania a lélekenergia elszívást. - meséltem a hadnagynak a gyűrűmről, hogy mit kellett vele csinálnom, ami alapján a feladatát kitaláltam.
- Először is rá kell hangolódnia a gyűrűre és elképzelni, hogyan is szívja el a lélekenergiát. Ezután pedig el kell zárni a lélekenergia elszívást, mint egy csapot. - mondtam néhány tippet a feladattal kapcsolatban, hogyan is kéne hozzá kezdenie. Remélem sikerült olyan feladatot kitalálnom, amit még Shiratori-sama is megirigyelni. Bár neki ez talán túl egyszerű lenne, hiszen Shiratori-sama biztos egyből érzékelné, hogy valami szívja a lélekenergiáját.

Kidou edzés Harukival

Haruki-chan igazán kedves lány, úgyhogy nem is bánom, hogy ő kell az oktatásomat elvégezze. Különben is vele biztos könnyebben megtalálom a közös hangot, mintsem Nara taichouval.
- Rendben. - feleltem az utasításra és egyet dobbantottam mielőtt az ékszerért nyúltam, hogy legalább a körvonalai alapján be tudjam mérni, hogy hol van, majd az ujjamra helyeztem. Nem vagyok valami zseni lélekenergia érzékelésben, de azt fel tudtam mérni, hogy mit művel ez a gyűrű az energiámmal.
- Nem vészes, de mintha elszívná a lélekenergiámat. - feleltem miközben forgattam a kezem, mintha csak azt "nézném", hogy áll a kezemen. nem volt tőle nehezebb, csak kicsit furcsa érzés volt egy piócát tartani az ujjamon.
Türelmesen hallgattam végig a gyűrű képességeinek ismertetését, valamint az új feladatomat. Ami azt illeti az előbbit sokkal könnyebb volt kivitelezni.
Az arcom elé emeltem a kezemet, majd igyekeztem a lehető legtöbb dolgot kizárni a tudatomból, hogy a feladatra koncentrálhassak. Ez elég nehezen ment, hisz sok mindent rendszereznem kellett és csak utána elpakolni a tudatom megfelelő szekrényébe. És igen, ezt megtehettem volna azelőtt, hogy Haruku-chan megérkezett, nem szép dolog tőlem. A lényeg, hogy végül sikerült és egy kis fantáziával már láttam lelki szemeimmel, ahogy a lélekenergiám a gyűrűbe áramlik. Ezzel a feladat talán könnyebbik fele készen is van. Legalább ez.
A második fázis viszont kicsivel nehezebb tál tészta.
Elég érdekes módozatokat próbáltam meg annak érdekében, hogy lezárjam a gyűrűbe áramló lélekenergiát. Sohasem próbálkoztam hasonlóval, ami azt illeti, meg legjobb tudásom szerint ennek a legjobb módszere, ha a fejét veszik valakinek, mert akkor tényleg nincs lélekenergia áramlás. Ezt a lehetőséget viszont jelen esetben szeretném elkerülni amennyire csak lehet.
Elindultam azon a szálon is, amit Haruki képletesen mondott, hogy próbáljam meg elzárni, mint egy csapot. Képzeletemben a csap is megjelent, meg az elzárás is, de a kért végeredményt nem értem el vele.
Ekkor döntöttem úgy, hogy ideje más megközelítésből megnézni a dolgot. Mondjuk, hogy mi lenne akkor, hogyha nem a gyűrűbe való áramlást akarnám elzárni, hanem egyszerűen megfosztanám a teljes energiaellátástól. Úgy éreztem, hogy ez a legmegfelelőbb megoldás, amit össze tudok hozni, így minden figyelmem ennek a kivitelezésére irányult. A cél roppant egyszerű volt. Az egész ujjam energiakeringését kellett megszüntetnem. Beletartott néhány percbe, de sikerült. Azután már könnyű volt az állapot fenntartását intézni.
- Azt hiszem, sikerült. - feleltem, már hangomon észrevettem, hogy talán sokkalta nehezebb és fárasztóbb volt, mint ahogy azt fejben hittem. Nem a világ legegyszerűbb dolga a megfelelő módon bánni a lélekenergiával.

Ahogy reméltem, Kamioka fukutaichou szintje nem olyan alacsony, hogy ne vegye észre a gyűrű szívó hatását. Így egy kicsit talán könnyebb lesz segítenem neki. Bár kétségkívül megfordult a fejemben, hogy készen állok-e egy hadnagy tanítására. Az igaz, hogy Shiratori-sama rám bízta ezt a feladatot, de én sokkal jobb vagyok hakuda tanításban, hiszen azt osztagedzéseken is rám hagyja Shiratori-sama. A kidout viszont ő maga tanítja, hiszen abban ő a legjobb és én még úgy igazából nem is tanítottam senkinek se kidout, vagy egyáltalán lélekenergia manipulálást.
Kételyeim ellenére viszont megpróbálok minden tőlem telhetőt, hogy később Kamioka fukutaichou majd megdicsérjen Shiratori-samánál. Azt az időt, amíg Kamioka fukutaichout a kapott feladatot hajtotta végre, én már a következőn agyaltam, mivel még nem volt rá ötletem. Az utolsó pillanatig gondolkoztam, mire valami használható is eszembe jutott, de tény, hogy nem valami, hú de nagydolog. De Kamioka fukutaichounak talán ez is elég lesz, elvégre csak a lélekenergia irányításában kell neki segítség, nem pedig valami nagyszabású edzéssorozatra.
- Ha ezzel meg van, akkor ezt a folyamatot át kéne ültetni a kidoukra, hiszen azokon lehet a legjobban láttatni a lélekenergia manipulálását. - egy kicsit távolabb álltam Kamioka fukutaichoutól, hogy meg tudjam mutatni, mit is kell csinálni. Nekem is könnyebb úgy elmondani, ha látom, hogy is megy ez. Egymás elé teszem a két kezemet, mert most mindkét kezemre szükségem lesz a technika létrehozásához. - Hadou 31, Shakkahou! - idéztem meg a tenyerem elé a tűzgolyót, de nem lőttem el, hanem megtartottam ott.
- Haruki szerint a Shakkahouval jól lehet ezt a gyakorlatot végrehajtani, de ha Kamioka fukutaichou valami mást akar használni azt is megteheti. - mondtam el először a véleményemet, de meghagytam Kamioka fukutaichounak a választás jogát. - Itt nem kell megvonni a lélekenergiát, hanem a mennyiségét kell szabályozni; hol elvonok belőle, hol többet eresztünk bele. - mondandóm közben csináltam a saját Shakkahoumon, hol összement, hol nagyobbá változott. Ez még nekem is nehéz fenntartanom, mert nem szoktam ilyen gyakorlatokat csinálni, de próbálom úgy csinálni, hogy ne tűnjön erőlködésnek.
- Ha így fenn tudja tartani a technikát, akkor már jobban fog menni a lélekenergia manipulálása. De vigyázzon, ha túl sok lélekenergiát vesz el, vagy túl sokat ad hozzá, akkor megszűnhet, elvesztheti az irányítást a technika felett vagy akár fel is robbanást is idézhet elő. - próbáltam néhány tanácsot adni, mert ezzel a módszerrel lehet sokat kísérletezni, de könnyen rosszul is elsülhet, és én nem szeretnék felrobbanni. De most, hogy óva intettem Kamioka fukutaichout, ez remélhetőleg nem fog bekövetkezni.
Amíg ezzel a feladattal próbálkozott a hadnagy, addig még volt időm átgondolni, milyen tippeket adhatnék még neki, amivel javíthat a lélekenergia irányításán. Persze, ha közben volt kérdése, akkor megválaszoltam azt, de elsősorban az agyamat járattam, hogy még mit tudnék mondani. Amint viszont befejezte a fukutaichou ismét meg kellett szólalnom, nem állhattam csöndben.
- Haruki nem tudja, hogy Kamioka fukutaichou, hogy hoz létre egy technikát, de Haruki azt tudja javasolni még, hogy ha elképzeli magában, hogy mi akar létrehozni, az sokban segít a lélekenergia helyes áramoltatásában. És ez a módszer szinte az össze technikánál alkalmazható. - még fűztem hozzá ezt a kis apróságot, ami még eszembe jutott, nem tudom ezzel tudok-e valamit segíteni Kamioka fukutaichoun, de most nekem csak ennyi sikeredett. Ha még ezt is meg akarja próbálni gyakorlatban, akkor megvártam és csak utána akartam elbúcsúzni.
- Haruki reméli, hogy sikerült segítenie Kamioka fukutaichounak. - mondtam, majd meghajoltam és elhagytam az edzőtermet, majd az 5. osztag területét és visszafelé vettem az utat. Nem gondolom, hogy ez annyira jól sikerült, még nekem is sokat kell tanulnom, nem csak a technikák megfelelő alkalmazását, de azt is, hogy ezt a tudást át tudjam adni másoknak is. Előfordulhat még, hogy Shiratori-sama megkér megint, hogy segítsek valakinek az edzésében és addigra készen kell állnom.