-=Bleach Szerepjáték=-
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.



 
KezdőlapPortálLegutóbbi képekKeresésRegisztrációBelépés

Megosztás | 
 

 Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Hirako Shinji
Admin
Admin
Hirako Shinji

Férfi
Leo Rooster
Hozzászólások száma : 380
Age : 30
Registration date : 2008. Sep. 30.
Hírnév : 35

Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben _
TémanyitásTárgy: Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben   Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben EmptyVas. Jún. 02, 2013 12:28 am


Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben Templekicsi
A lemenő Nap sugarai narancssárgára festik a horizontot. Az ősi város robusztus épületei hosszú árnyékokat vetnek a poros utcakőre. Nem mozdul senki, élettelen a táj, kizárólag az örök időkig égő fáklyatűz lángnyelvei táncolnak fáradhatatlanul, igyekezvén megakadályozni a sötétség hódítását. A babiloni nagykönyvtárat mindenki elveszettnek vélte, azonban ez közel sem volt igaz, csupán elvitték eredeti helyéről. Az Ősök mágiájának hatalma előtt kevés olyan dolog volt, ami lehetetlennek számított. Egy megtalálhatatlannak hitt rejtekhely húzódik gigászi hegyek által körülzárva, a várfal egyik oldalán erős sodrású folyó hömpölyög, míg a másikon áthatolhatatlan dzsungel nehezíti a támadók haladását. Az egyre kevesebb napfényben láthatóan vibrál valami a terület felett, mint amikor a hő hullámzik a levegőben, kész délibáb. Komor, mozdulatlan őrszemek strázsálnak a falak tetején, kőből faragott testük sosem fárad, figyelmük nem lankadhat. Vonásaikon szörnyű kínok tükröződnek, kinézetük is elrettentő jelként szolgál, feltehetőleg azon szerencsétlen kincskeresők utolsó érzéseit szimbolizálják, akik botor módon rablásra adták fejüket. Harckészültségnek nyoma sincs, a kapuk tárva-nyitva. A legmagasabb építmény egyik rejtett szobájában, évezredes tekercsek között magas, zömök alak ácsorog magányosan. Arcát csuklya fedi mindazonáltal enélkül sem lehetne megismerni, lévén fémes maszk mögé rejti kilétét. Meglehetősen jó hangulatban van, minden a terveinek megfelelően alakul, áldozatai lassacskán belesétálnak a kelepcébe, amit direkt Nekik állított. Fellélegzik, s magába szívja az ódon polcok dohos illatát, melyek talán egyidősek lehetnek Vele. Látszólag egyedül van, ettől függetlenül hangja finoman búgva tör elő torkából.

- A vendégeink megérkeztek...

Ezzel egyidejűleg néhány mérfölddel arrébb kisebb csapat jelenik meg az egyik kiugró meredélyen, akik szélen állnak, érezhetik, mily' erősen süvít el a szél alattuk a ködbe vesző talajszint felett. A megostromolandó célponton azonnal mozgolódás támad, a jelentések helyesnek bizonyultak, már jelenlétük is elegendő ahhoz, hogy lépésre bírják az őrszemeket. A védtelennek tűnő bejáratokat hihetetlennek látszó gyorsasággal hódítja vissza a kő, a méretes kapu helyén csupasz fal marad csupán. A tervnek megfelelően először Yukezon a sor, miszerint megkezdje a támadást, segítségül hívva a rendelkezésére álló robothadsereget, amely ezúttal élesben bizonyíthatja be, mennyit is ér valójában. Sietnie kell, máskülönben az ellene támadó százak, netán ezrek elsodorják az egész Daitenshit, mielőtt még veszélyes közelségbe érhetnének egyáltalán. Természetesen az egész műsor kizárólag a figyelemelterelést szolgálja, ámbátor elég meggyőzőnek kell lennie ahhoz, hogy a védelmi rendszer kevesebb figyelmet szenteljen a had humanoid részének. Ez idő alatt a Youkai többi tagja ereszkedésnek kezd a meredek hegyoldalon, óvatosan kell lépkedniük, hisz' egy ballépés is elegendő ahhoz a lehetőséghez, mely szerint a laza kőzet meginduljon lefelé, magával sodorva mindenkit, akit ér. Rövidesen a szövetséges erők is megjelennek, kisebb csata bontakozik ki a várfalak mentén, pont, ahogy azt eltervezték. A Fészekben található vízköpőkre hasonlító egységek végtelen számú másolatot képesek készíteni magukról, kizárólag az eredeti, azaz a fent lévő főegységek elpusztításával akadályozható meg az utánpótlás gyártása. Állóképességük nem túl nagy, egy képzettebb harcos könnyedén mozgásképtelenné teheti őket. Jelenleg a bejutás tűnik a legkönnyebb feladatnak, ám azért adódhatnak meglepetések.

~ Rendben van, mostantól lehetőleg hanyagoljuk a verbális kommunikációt! ~ - Sierashi hangja kristálytisztán szólal meg fejetekben, habár valójában nem halljátok, csak a gondolatátvitelnek köszönhetően kelti ezt az érzetet. - ~Semmi meggondolatlan cselekedet vagy szóló-akció, ugyanannyi létszámmal szeretnék hazamenni, mint amennyivel eljöttünk... Gyerünk! ~

A parancs egyértelmű, a valódi akció is kezdetét veszi. A küzdőfelek között haladva néhányan megpróbálhatják feltartani őket, ám ezen kellemetlenségeket különösebb megerőltetés nélkül háríthatják el. A várkapu korábbi helyéhez érve megbizonyosodhatnak róla, hogy nem illúzióval van dolgok, valamilyen módszerrel át kell törniük a sziklát a bejutáshoz, s lehetőleg minél kisebb feltűnést kiváltva ezzel!

Résztvevők:
<< Előzmény
Határidő: június 12.
Vissza az elejére Go down
Tamachi Yukezo
Daitenshi
Daitenshi
Tamachi Yukezo

Férfi
Cancer Dog
Hozzászólások száma : 552
Age : 29
Tartózkodási hely : Karakura town, Hűség tornya, Sehol
Registration date : 2009. Apr. 20.
Hírnév : 25

Karakterinformáció
Rang: Daitenshi, Középnemes, Lord Belial
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben Cl0te52100/65000Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben 29y5sib  (52100/65000)

Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben _
TémanyitásTárgy: Re: Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben   Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben EmptyPént. Jún. 07, 2013 7:43 am

Eljött a nap. Sötétben meditálok, a világomban, és közben azon morfondírozok, hogy miként is kéne lerohanni a könyvtár városát. Nagy a felelősség a nyitáson, sok áll, vagy bukik rajta. A tenshijeim nyilván készen állnak, hiszen figyelmeztettem őket erre a napra, de a többiekkel mi van, azt nem nagyon sejtem.
~ Ma utolér a végzeted Yukezo!~ suttogják a fülembe a hangok, amit én elhesegetek gyorsan, egy hangosan kimondott „hmm”-mel. Ürítem a fejemből a gondolatokat, és inkább arra ösztökélem magam, hogy gyors és helyes döntéseket tudjak majd hozni. Felkelek a sötétből, és materializálódom a Fészekben. Pár óra leforgása alatt mindenki összegyűlik. Készüljetek. Következő pislantásomra egyedül álltam a hegyorom tetején. Figyelmem immáron a városra szegeződik. Milyen békés. Kár, hogy a Daitenshi megjelenése nagy valószínűséggel a pusztulását fogja okozni, de minimum a teljes eltűnését. Csak remélni tudtam, hogy nem velünk együtt fog majd eltűnni. Lassan leakasztottam a láncról Utara seregének a hívógömbjét. Hüvelykujjammal benyomtam a gombot, majd leejtettem a földre. Szikrázva gurult egy kicsit, majd kis kampókat eresztett, és belekapaszkodott a földbe. A gömb alsó részéből egy fémrúd fúródott a földbe. Ennyi már elég is volt. Szkarabeusz rengeteg került elő belőle, és magukkal hozták a páncélzatomat, amit pillanatok alatt rám raktak. A sisakban láttam a célt, és csak a parancsra vártak.
- Jöjjenek mind- szóltam, majd mégtöbb apró rovar került elő a gömb közvetlen környezetéből, akik gömböket hoztak szintúgy. Egy exponenciálisan gyorsuló folyamat tanúja lehettem, amint az egész medence teletöltődött zöldes reiatsu energiával. Fémes csikorgás volt hallható mindenhonnan, majd a levegőbe is felszöktek a repülő platformmal rendelkező igazán pusztító erővel felszerelt egységek. Jómagam az egyik hátára ugrottam fel, és a pálcával mutattam az irányt a falak felé. A kapuk bezáródtak, és kőből készült őrzők támadtak ránk. Az első hullámot azonnal kilőttük. Élethűnek kell lennie a rohamnak, de közben elindult a 2 órás visszaszámlálás, szóval 3 percnél többet nem szánhatok erre. Körbevettük a területet, így mindenfelől özönlöttek ki a védelmi gárda tagjai. Ahol a Daitenshi tervezett beugrani, ott a sereg ál-visszavonulót fújt, illetve látszat-vereséget szenvedett. A fémes darabokat egy helyre gyűjtötték a szkarabeuszok, majd új erőre kaptak az egységek, és teljes erőbedobással ismét ostromolni kezdte az egyik falat. Kisebb harcok voltak ott, ahol a többiek is majd belopakodni készültek, csak hogy elterelhessék a figyelmet. Illetve Hitomiéknak egy kisebb járatot készítettem a falhoz, hogy harc nélkül is bejuthassanak. Pár perc telt el, de még így kifutottam a megjósolt 3 percből két perccel. Lassan mozognak a robotjaim, ez tény. Ezellen nem tudok mit tenni. Ekkor elteleportáltam, és a Youkaihoz siettem. Nem kérdeztem, csak kitettem Paragont eléjük. Tudták a dolgukat. Én is tudtam. Ezután a Saizensenhez siettem. Csakúgy kitettem a kardot eléjük, majd felszólaltam.
- Kifújni a levegőt. Az összeset! Gyerünk!- szólok rájuk, legalábbis azokra, akik először tapasztalják meg a teleportálás élményét. Miután elhelyeztem őket, rögtön utána visszamentem a fészekbe a lányok csapatáért. Levettem a sisakot, mert már alig kaptam benne levegőt. Odaléptem hozzájuk, majd zanpakutoumat mutattam nekik.
- Készítettem a sereggel egy átjárót nektek, hogy könnyebben be tudjatok menni. Ha ügyesek vagytok, a városon belül sem fogtok konfrontálódni, de azért illdomos lenne nyitva tartani a szép kis szemecskéiteket. Kár lenne hogy ha belepislognátok egy vízköpő dárdájába. És, most fujjátok ki szépen az összes levegőt, ami a tüdőtökben van- ezután átvittem őket egy porlepte homokos területre. Megnyomtam egy gombot az öltözékemen, ami kidobott ezután a páncélból. Még a levegőben alakot váltott a ruhám és a DBN-S ruházata került rám. Legalábbis az annak megfelelő ruházat. Én bármikor felvehetem ugyebár, és ugyanazokat tudja, ha már valaha megjegyeztem hogy milyen a ruha, és hogyan működik. Nincs benne technológia, csak a hatások. A Youkai többi részéhez ugrottam.
- Kerüljük a figyelmüket, ha meglátnak, az baj. Hátulról kell elkapnunk őket, méghozzá egy egyenes vágással a tarkórészükre. Attól majd leesik az álluk. Ha odaérünk egy helyre kell gyűljetek, egyetlen teleporttal bejuthatunk- mondom szórakozottan, majd végre én is élvezni kezdem a kis lopakodást. Ahogyan odalépkedünk, én egy villámgyors shunpoval felugrok a falra. Ha kell, a levegőről is elugrok még párszor. Miután megláttam a fal másik oldalán lévő terepet, gyorsan megjegyeztem, majd visszaugrottam a többiekhez. Mindehhez teljes sebességű shunpomat használtam. Esélytelen, hogy meglássanak. Ha mégis, akkor az cumi. Miután megfogták a kardomat, átteleportálunk a fal másik oldalára. Körbekémleltem gyorsan, és reméltem, hogy a többiek is ezt tették, hiszen ha megláttam egy kőgólemet, akkor kivégzem egy vágással, hogy letolom a fejüket a helyéről. Szerintem eléggé gyorsak voltunk.
~ Bennt vagyunk~ szóltan a DBN-S-en keresztül a többieknek.
Vissza az elejére Go down
Amane Fusako Miyu
Daitenshi
Daitenshi
Amane Fusako Miyu

nő
Hozzászólások száma : 44
Registration date : 2012. Sep. 26.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: Yuke Tenshije
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben Cl0te12500/26000Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben 29y5sib  (12500/26000)

Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben _
TémanyitásTárgy: Re: Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben   Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben EmptySzer. Jún. 12, 2013 9:35 pm

Kissé feszélyezve éreztem magam, ahogy felöltöttem a harcban viseletes páncélt, amit egyébként praktikusnak találtam, mivel az öv részére rengeteg mindent lehetett rögzíteni. Több kulacsot is megtöltöttem hát vízzel, a biztonság kedvéért, bár a leírás, és társaim elmondása szerint egy dzsungelen haladunk majd keresztül, ahonnan több mint elegendő nedvességet vehetnék magamhoz, de felkészültnek kell lennem. Ez nem gyakorlat, nem olyasmi, mint a legutóbbi edzés, ahol bár megleptek minket, és ez Kira~sannak majdnem az életébe került, mégis ott ellenőrzött környezetről volt szó. Kifújtam a benntartott levegőt, s tagjaimat mintha ismerős bizsergés járta volna át, olyan érzésként, mint mikor valami olyasmire készül az ember, amiről tudja, hogy veszélyes, mégis szeretné megtenni. Én sosem voltam ilyen, és kicsit meg is rémített ez az érzet, mert ezelőtt inkább pánikot éreztem volna, mintsem izgalmat egy ilyesféle helyzetben. Mióta Masamune~san saját testet készített nekem, sokszor előfordult, hogy addig számomra ismeretlen tapasztalások történtek velem, de ezeket mostmár megszoktam, és azt hiszem szerencsésebb az enyhe izgalom ilyen helyzetben, mint a maró félelem.
A gyülekező helyre sétáltam, immár jól ismertem a Fészek zegzugait, nem kellett attól tartanom, hogy majd eltévednék. Láttam a többiek arcán is a várakozás feszültségét, így az ismerősökre mosolyogtam, még a kissé neveletlen shinigamikra is, hogy lássák, nincs harag. Ahogy szép lassan mindenkit elteleportált Tamachi~san, úgy nőtt a nyomás minduntalan a gyomromban, de erőt vettem magamon. A hegyről, ahová a mi csapatunk került, teljes rálátás nyílt a városra, ám onnan még le is kellett valahogy jutnunk a falig, ahonnan pedig behatolni tudunk majd a város belsejében álló könyvtárba. A többiekre emeltem tekintetem, immár senki sem volt ismeretlen számomra, bár a fiatal lányt, aki csatlakozott hozzánk nem láttam még a gyűlés előtt, bár ez sokakról volt elmondható. A terep nem tűnt túl biztonságosnak, szinte biztos voltam benne, hogy amennyiben szép lassan ereszkednénk le, találkozhatnánk veszélyesebb szakaszokkal, főként a Kira~san hatalmas testét figyelembe véve. Kioldottam hát a két oldalsó kulacs tetejét, hogy akár az edzésen, itt is jégcsúszdával oldjam meg a biztonságos közlekedést.
- Nem tűnik a legstabilabbnak a lefelé vezető út, valamint ha észrevétlenek szeretnénk maradni, csendben kellene haladnunk. Remélem mindannyian síeltetek már, mert most az következik, kérlek, kövessetek! ^w^ - Azzal a lendülettel előre tettem egy lépést, és a kulacsból előlebegő vizet több mint egy méternyi szélesen a lefelé vezető irányba fagyasztottam. Ezután következett a nehezebb feladat, egy másik adagnyit a lábbelijükre formáztam, hogy ezzel biztosítsam azt, véletlenül sem térnek le az általam formált útról. – Egyszerűen csak álljatok rá az út elejére, a többit bízzátok rám!
A mondat befejeztével előre is ugrottam, hogy megmutassam, mire is gondolok. Izgulniuk persze nem kellett, mert hátam mögött tartott jobbommal irányítottam a cipőjükre helyezett jeget, így nekik csupán annyi volt a dolguk, hogy megőrizzék az egyensúlyukat, meg persze kikerüljék a lehajló ágakat. Amint vízszintesbe értünk, egyszerű mozdulatokkal távolítottam el róluk a jeget, és vízformájában a derekam körül kezdtem keringetni azt, hogy immár kéznél legyen. A hatalmas falakat, és az ott sorakozó gólemeket elnézve, szükségem is lesz rá.
Nyeltem egy nagyot, mielőtt elindultam volna, hogy a ránk bízott feladatot teljesítsem a többiekkel. A már egyszer látott robotok próbálták felvenni a harcot a kőszörnyekkel, hogy mi észrevétlenül haladhassunk át köztük, ám az ellenség nem nagyon fogta, hogy nekik nem minket kellene támadniuk. >_> Futás közben többször is ki kellett térnem a hatalmas lények csapásai elöl, de szerencsére egyik sem tartott fel hosszabb ideig, hiszen mintha csak erre figyeltek volna a robotok, általában megjelent egy, hogy tovább haladhassak. Persze engem sem kellett azért félteni, az elém tornyosuló kőóriás csapása elől egy bukfenccel tértem ki, s mikor ismét kiegyenesedtem, egy húzó mozdulattal a maradék nedvességet is eltávolítottam a testéből. Nem tudtam, hogy egy kődarab érezhet-e fájdalmat, azonban fegyverének forgatása önmagában felőrölte, az immár morzsolódóvá váló testét, én pedig egy egyszerű lentről felfelé irányuló húzással kettéhasítottam egy nagyobb víztömeggel. De nem állhattam meg, hiszen közel sem az lenne feladatom, hogy minél többet likvidáljak az ellenfél emberei közül, hanem az bejussunk a városba. A falhoz érve ködöt vonok kis csapatunk köré, mert még ha a kőgólemek nem is szemükkel látnak minket, az irányítójuk mindenképpen azzal figyelhet valahonnan, így nem láthatja, min is tevékenykedünk.
~ Van valakinek ötlete a bejutásra? ~ Próbálkoztam meg magam is azzal, hogy nem hangosan, hanem fejben koncentrálva beszéljek, aztán vagy sikerül, vagy nem. Neutral
Vissza az elejére Go down
Yamakida Tsuki Reiko
12. Osztag
12. Osztag
Yamakida Tsuki Reiko

nő
Hozzászólások száma : 72
Registration date : 2010. Aug. 13.
Hírnév : 34

Karakterinformáció
Rang: 6. tiszt
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben Cl0te6000/15000Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben 29y5sib  (6000/15000)

Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben _
TémanyitásTárgy: Re: Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben   Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben EmptyHétf. Jún. 17, 2013 7:02 am

Ugyan minden felkészülést megkaptunk, amit csak lehetett, még így sem vagyok biztos a dolgomban. Yuu bácsi is olyan komolynak tűnt, amikor a gyűlésen ezt a küldetést ecsetelte, én meg nem győztem megjegyezni, hogy ki, mikor, mit, hol, merre… @___@ Ha belegondolok, hogy Miyo-chan minden nap ezt csinálja, vagyis gondolom én, hogy ezt csinálja, egyszerűen nem tudok nem arra gondolni, hogy mennyire örülök neki, hogy eddig nagyrészt kimaradtak ezek nekem az életemből, na persze nem azért, mert izé, szóval nem ám arról van szó, hogy félek, vagy hogy félteném a kényelmemet, de én még most sem érzem magam elég felkészültnek ehhez az egészhez… ^^” Ugyanakkor én shinigaminak születtem, vagyis hátöööö, valami olyasminek, így aztán kötelességem foglalkozni ilyen világmegmentősdi dolgokkal, amikhez a leginkább Yuyu és Judit bá értenek, mert én nem igazán.
Persze jól kipihentem magam, de ez cseppet sem jelenti azt, hogy ne legyek nyugtalan. Látszódik is rajtam valószínűleg egész nap, hiszen a szokásosnál is megszeppentebben és hallgatagabban próbálom a várakozásra fordított időt valamivel elütni. Feszülten keresem a pótcselekvéseket, még egy rajzba is belekezdtem, de néhány perc múlva persze a kukában landol, hiszen hamar rájövök, hogy jelenleg ez nem fog menni. Minden esetre sikerült azzal is valamit egyszerűen csak csinálnom, hogy a papírt összegyűrhettem, és a kukába dobhattam, ami azt hiszem, így is elég jó, de nem tehetek róla, egyszerűen türelmetlen vagyok, vagyis most éppen az vagyok. Nem szeretek várni.
A gyomrom kicsit görcsbe rándul, amikor megkapjuk a rajtot, valamiért pedig úgy érzem, hogy nem fogja a szervezetem meghálálni, hogy egész nap csak néhány falatot sikerült legyömöszkölnöm a torkomon, mert hát muszáj volt. Még egyszer megigazítom önmagamon ezt a furi egyenruhát, amit rám adtak, bár őszintén szólva nekem nem igazán tetszik, viszont legalább van a hátán hely a zanpakutomnak, amit nagy valószínűleg kardként úgy sem fogok használni. Hiszen senki sem tanította meg, hogyan is kell karddal bánni… ^^”
Elég furcsa élmény, hogy Judit bá, mármint Yuu bácsi a fejemben beszél, és nem képletesen, hanem tényleg, igaziból, mintha éppen csak visszaemlékeznék a hangjára. Ha jól emlékszem, Shou-chan képessége lehet ez, bár nem tudom pontosan, mire is jó pontosan az, amit tud, de azt hiszem, nekünk elég hasznos jelenleg. Bár félő, hogy még azokat a gondolataimat is megtudhatják mások, amikről még én sem akarok tudni, hiszen micsoda dolog lenne az, így őszintén remélem, hogy ez biztire nem fog megtörténni, mert az borzalmas lenne! Mindenfelé olyan gondolatok repkednének, amiket a tulajdonosa nem is akarna megosztani másokkal, és hát móóó… T.T
Ugyan szívesen beszélnék, meg sok sikert kívánnék mindenkinek, erre az idő és az alkalom nem megfelelő, hiszen nekünk mielőtt észrevétlenül el kell jutnunk az egyik kapuhoz, miközben valódi robotok valódi ellenségekkel csatáznak. Néhány kőszörny a mi utunkhoz is odakeveredik, azonban ezt első sorban a többiek hamar likvidálják. Inkább azon igyekszem, hogy ne maradjak le, és ne keveredjek nagyobb bajba annál, amiben vagyok. Minél kevesebb a panasz rám, annál jobb, ugyebár. Megbízom a felnőttek szavaiban, még abban a lányéban is, aki kulacsokba töltött vízzel csinál önmagának, meg nekünk is jeget. Fantasztikusan csinálja! Hűűű, lehet, hogy egyszer majd én is tanulhatok tőle?
Komolyabb feltűnés nélkül sikerül odaérnünk a falhoz, azonban probléma van, nekünk a túloldalára kéne jutnunk, és valamiért a teleportáció, hiába vicces ugyan, főleg, ahogyan Yuyu bá csinálja, mert emlékszem ám, hogy Rimtiminibe is így mentünk el, csak akkor ezt még nem tudtam, de jelenleg valamiért nem megoldás… :/ Bár tudok, ismerek egy technikát, amivel én képes lehetek a másik oldalra jutni, de attól még egyedül lennék ott, és azt hiszem, hogy jobb lenne, ha másokra bíznám az okos dolgokat, meg amikhez erő kell. De… azt hiszem, még mindig van valami, amit megtehetek.
- Megpróbálhatok lyukat robbantani a falba… lehetőleg úgy, hogy ne tűnjön fel senkinek. Csak egy kis helyet kérek. – alapállást veszek fel a fallal szemben, mindeközben megtervezem azt is, hogy pontosan mit kell csinálnom. A legjobb lenne, ha minél hamarabb átjuthatnánk a másik oldalra, ezért az idézést mindenképpen kihagyom, igaz, ettől nem lesz annyira erős a kidou hatása. Másrészről viszont biztosan lesz több időnk is, így már csak egy energiamezőt, valamilyen erős pajzsot kellene létrehoznom, amivel a robbanás okozta rángásokat vissza tudom fogni. Ráadásul ha a pajzson belül intézem el a robbanást, akkor csak az adott területen történhet pusztítás, tehát visszaszerzem azt az energiát, amit az idézés kihagyásával elveszítek. Igen, igen, ennek így működnie kell. Remélem, tényleg működni is fog, meg minden. Hiszen nem ismerek annyi hadout, de akad egy-kettő, ami elég erős lehet a feladathoz. A csatazaj miatt pedig bízom benne, hogy a robbanás zaja senkinek sem tűnik fel.
Tehát két kidout kombinálok össze, elsőnek egy bakudou 73-as Tozansho-t létrehozva a falon, belekombinálva egy hadou 73-as Souren Soukatsui-t, hogy odabent robbanjon. Remélhetőleg sikerrel is járok vele.
Vissza az elejére Go down
Kazuho Kira
Daitenshi
Daitenshi
Kazuho Kira

Férfi
Capricorn Monkey
Hozzászólások száma : 115
Age : 31
Tartózkodási hely : A jégkígyó fészke (Daitenshi főhadiszállás)
Registration date : 2012. Feb. 23.
Hírnév : 13

Karakterinformáció
Rang: Tenshi
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben Cl0te19000/30000Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben 29y5sib  (19000/30000)

Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben _
TémanyitásTárgy: Re: Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben   Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben EmptyHétf. Jún. 17, 2013 7:58 am

Tizenhét, tizenkilenc, huszonegy. A francba eltévesztettem a számolást, tizenkettőnél. A kezemben pörgettem Katsu egyik kését, és az arcomra komor kifejezés ült. Küldetésre megyünk. Daybreak első bevetése, és az enyém is jóformán. Na persze harcoltam már hollowok, sőt másik világok lényei ellen is, mégis, a már-már valódinak ható műszívem, a gépies érzés mellett adrenalint pumpált az agyamba. Ma nem volt szükségem a szemem fedő kötésre. Nem szabad elfelejtenem becsukni, mikor lopakodni kezdünk. Nem látszott rajtam, de kissé ideges voltam. A fém karmaim, mintha égtek volna a vágytól, hogy elinduljunk, bár régóta tudtam, hogy ez csupán az elmém illúziója. Mégis inkább hagytam, hogy elnyeljen az érzés.
Harmincnégy, harminchat. Minden másodpercben, kétszer fordult körbe a tenyeremben táncoltatott apró penge, s megnyugtatott a mozgása. A farkasom megnyugtatóan, némán ült mellettem. Tudtam, hogy nem képes érezni, mégis igyekezett szimulálni az én érzéseimet. Megragadtam a kést tudván, hogy nem sértheti fel a fémet, majd visszatettem Daybreak egyetlen üres tárolójába.
- Idegesnek tűnsz gazdám, nyomaszt valami? - Fordul felém a farkasom, s a hangjából most is érzem azt a megmagyarázhatatlan szarkazmust. Pontosan tudja, hogy mitől vagyok olyan, amilyen.
– A feladatra koncentráljunk. Te leszel a szemem, és a fülem ott, ahova én már nem érek el. Tudod a dolgod. Kerüld a feltűnést, és a konfrontációt. - Magyarázom a háziállatomnak, majd megindulok a többiek felé. Egy pár pillanatra tekintek csak Zeline-re, majd másfele irányítom a figyelmem. Nem aggódhatok most, az ő épsége miatt is. Egy daitenshi lesz vele, megfelelő kezekbe fog kerülni. Körbepillantok hát a társaságon, s bátorító tekintettel villogtatom meg feléjük, vöröslő gépszemem. Bár a gyűlésen nem adták teljesen tanúbizonyságát, végül is mind tenshik, tehát megbízható társak. Akár testvéreknek is nevezhetném őket, ha jobban ismerném mindannyiukat. Így azonban, harcostársak csupán, akik a közös cél érdekében fognak össze. A szőke lánykára pillantok, s egy bátorító félmosolyt eresztek meg felé. – Ha félsz, maradj a közelünkben. A jó tenshik megvédik egymást. - Súgom oda, majd tovább indul a tekintetem. Mindeközben a farkasom is türelmetlenül tekergeti, hidraulikával mozgatott farkát, és leül közém és a szőke lány közé. A DBN-S ruhám ellenőrzöm, bár a fém alkatrészeim okán, kissé trükkösebben tudom magamra ölteni, s ennek köszönhetően néhány részét eleve a testembe építették, hogy mikor a többi darabot is felveszem, mind egyszerre lépjenek működésbe.
~ Készen állsz Kira? ~  Hallom Éji Róka hangját a fejemben. Aggódik, amit megértek, de most felőle is érzem azt a bizsergést, amit az Aikawa-sannal vívott küzdelmem óta, egyre többször érzek. Furcsa volt, de kezdtem megszokni, hogy majd minden bevetés előtt rám tör a dolog.
~ Késznek születtem, drága zanpakutom. Csak vigyázzunk, nehogy túlhajtsuk magunk. Tudjuk mi történne akkor. ~
~ Ne aggódj, vigyázok rád. ~  bátorítóan, kedvesen cseng a hangja, s ez engem is elszántsággal tölt el.
Megérkezik a daitenshink, és sorjában elteleportálja a Saizensen és a Kouen tagjait, majd visszatér értünk. Ideje hát elindulni. Miyu-ra pillantok, akinek jelenlegi formájához jómagam is hozzájárultam, s azóta, néha akaratlanul is, a saját mozdulataimat, grimaszaimat látom rajta. Persze lehet, csupán én képzelődöm, mégis jól esik a tudat, hogy ennyire közel állok hozzá. Katsu nyugodtan lépdel mellettem, s lassan megérintjük Yukezo zanpakutoját. Paragon. Ő és a daitenshi gyógyított ki a betegségemből, és hozott el ide. Nélkülük, még mindig egy dadogó kisgyerek lennék a Gotei kibírhatatlan szabályaitól láncolva.
Egy szívdobbanásnyi időn belül jutunk át a csatatér mellé, s a szemem elé terülő látvány csalogatóan táncol előttem. Megszólal a fejemben a vezér hangja, s elmosolyodok kissé. Határozott, és erős jellem, egyáltalán nem olyan, mint amilyennek gondoltam, s ez örömmel tölt el. Amane-sanra pillantok, aki jeget formál a lábaink köré, majd megindulunk lefele a hegyoldalban. Ugyan a jetstream lábak levittek volna, nem sértettem meg a nőt azzal, hogy ilyet teszek, valamint nem akartam fárasztani magam. Tulajdonképpen örültem neki, hogy így összedolgoztunk, s az egyetlen dolog amire figyeltem, hogy nagyjából guggolva haladjak lefelé, az esetleges alacsonyra hajló ágak elkerülése végett. Ez volt a géptestem egyetlen átka. Magas voltam benne. Habár ez áldás is egyszerre, most inkább hátránynak számított. Katsu mellettem haladt, s ez megnyugtatott, ahogy az is, hogy Miyu ismét velünk van. Így nem kell fárasztanom sem az afterburner-t, sem a monsoon modult. A lány által gerjesztett párafelhőkben, könnyebb lesz a bejutás. Leérkezünk, s fél szemmel a szőke lánykát, míg a másikkal a terepet figyelem. Szerencsémre, a gépszemem fordítom a sereg, és a gólemek csatája felé, így megindítom a jetstream lábaim erejét, és irdatlan sebességre kezdek gyorsulni. Na persze nem fogható egy shunpo-hoz, de gyorsabb, és kevésbé fárasztó, mint minden más. A fejem kpkodom egy egy lövés, vagy ütés elől, ahogy keresztülcikázok a csatán. Egy gólem alatt átcsúszva megpillantom a mögöttem haladó Amane-san-t, aki egy nemes egszerűséggel elintézi az ellenfelet, majd tovább indul mögöttem, így én is talpra ugrok a siklás végén, akárha meg sem történt volna, s rohanok tovább. A falhoz lapulok, és előrántom a fegyverem, érzem, hogy mostantól szükségem lesz rá. A többiekkel együtt érkezik meg Daybreak is, majd én is megpróbálkozom a telepatikus kommunikációval, előbb a farkas, majd a társaim felé.
~ Mikor beérünk, indulj előre, és derítsd fel nekünk a terepet. ~ Jelzem a farkasom felé, majd a tenshikhez fordulok. ~ Csak szép csendben. Kerüljük a gólemeket. Katsu majd felderíti a terepet nekünk, így amerre ő biztonságosan átjut, ott mi is nyugodtan haladhatunk. ~  Szólok a társaimhoz, tudván, hogy csak Yukezo és Yuusuke ismeri jobban a védőket, mint én és Daybreak, majd a falhoz lapulva várom a következő lépéseket, és amint megvan a terv, hogyan jutunk be, követem őket.
Vissza az elejére Go down
Nara Shizune
Daitenshi
Daitenshi
Nara Shizune

nő
Aquarius Rooster
Hozzászólások száma : 111
Age : 31
Registration date : 2011. May. 19.
Hírnév : 11

Karakterinformáció
Rang: Tenshi
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben Cl0te25700/30000Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben 29y5sib  (25700/30000)

Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben _
TémanyitásTárgy: Re: Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben   Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben EmptySzer. Jún. 19, 2013 10:54 pm

*A lemenő nap sugarai miként a horizontot érintik, jó magam készülődése is egészen a végstádiumba kerül. A fészekben található szobám környékén ejtem meg az egyik fürdőszobában az utolsó zuhanyt, még mielőtt csatába indulnék. A hűvös vízcseppek tengernyi áradatként koptatják felső hámrétegemet, majdan lassú esőként hullnak a mélybe; maguk után megfogalmazva igen-igen mély gondolatokat. Rengeteget fejlődtem mióta elhagyva a raktárt, beálltam az arkangyalok közé. S  megannyi kesze-kusza dolog mellett, mostanra már elmondhatom, hogy haza érkeztem. Érzem, ahogyan a fészek átható ereje támaszként simogatja a rezgéseimet, s reagál rá. Haza jöttem, végre itt vagyok. Kimondhatatlan érzés ez annyi dolog után, mint amennyi történt velem. Most már a Belialos dologtól is igazán el tudok tekinteni, minek után sikerült végre elkülönítenem a dolgokat. Azt hiszem, ha valaminek nagyobb tapasztalatra lenne szüksége, az a lelkem. Nem igazán érezhetem magam eléggé bölcsnek ahhoz, hogy mindig teljesen kontrollálni tudjam magam. Ettől függetlenül az iméntiekből tanulva már sok mindenre felemelhetem a tekintetemet, amire eddig nem igazán. Mértékkel kell használnom az erőt, ami testemben összpontosul, s folamatosan keringteti magát. Mindez mellett pedig örök harcot vívhatnék a belső holowommal, ha nem szorulna belém elér ráció erre a folyamatra. Szerencsésnek vallom magam azért, mert roppant erős személyekkel vagyok körülvéve.
Abban a félévben, míg Yukezo távol volt, Yuusuke hatására sikerült elmélyítenem magamban a Daitenshit, mint egységet. Talán a „véletlenség” is úgy akarta, hogy a ruhagalacsin oldalára állhassak; jól van ez így. Az andokos edzés óta pedig úgy vélem, hogy sikerült rendeznem a nézeteimet mesteremmel, s innentől kezdve képes lennék bármire, hogy csapatomat, társaimat, testvéreimet biztonságban tudhassam. Az egységben van az igazi erő, s most már tudom azt is, hogy ehhez nem elég pusztagondolkodás mód. Attól, hogy az elme megszüli ezeket  gondolatokat, attól még a szív gondolkodhat másképpen. Tehát ennek harmonizálására használtam fel a készülődésre szánt időt. Hosszasan meditálva kerestem önön válaszaimat, miután egy kisebb edzés keretében lezártam ezeket a gondolatokat.
Kész vagyok a tisztítással, gyorsan megszárítom a hajamat; majd magamra öltöm a DBNS ruhát. Midőn rákapcsolódik a csigolyáimra, azonnal megérzem a reiatsu- szipolyt. A különleges érzés ugyan nem idegen nekem, de ettől függetlenül nem mondhatnám, hogy megszokott tölteteket vált ki. Hosszasan vacilálhatnék ezúttal, hogy Urahara köpenyét, vagy a Daitenshi köpenyt öltsem magamra; de magától értetődőnek hat, hogy a szürke válljelzésű palást foglalja el méltó helyét nálam. Azért egy ironikus mosoly végig fut az arcomon, amikor az egész alakos tükrömbe beállok.*
~ Csak reménykedni merek, hogy nem lesz ki.....tt meleg ott. Vagy legalábbis ugye ez a páncél ezt is kiküszöböli? ~ *Eléggé kinzó eszközre hajazna, ha nem így lenne. No tehát, miután felkötöttem egy magas cofba a hajam, s rögzítettem az egyenruhám kesztyűét; bevonulok a gyülekezőbe, majdnem utolsónak.
Nagyot sóhajtva állok meg Miyu-san mellett, közben pedig pillantásommal Yuket keresem. Tekintve a kialakult helyzetet, pont akkorra érkeztem meg, hogy a saizensent elteleportálták már. Nos, az időérzékem kifogástalan. 8)Végig simítok azért a kezemen, s egy pillanatra lekapom az egyik kesztyűmet, hogy alóla kivegyem a gyűrűmet; amit aztán az egyik jól lezárható zsebbe belemélyesszek. Ez egy hasznos tárgy, nem hagyhatom otthon; viszont a kezemen nagyon gyanús, hogy ripityára törne (xD). Mire végzek ezzel  „hadművelettel”, végre valahára megjelenik a teleportőrünk is, hogy a helyszínre vigyen minket. Hála a páncélba beépített kommunikátornak, a beszélgetés meglehetősen könnyen fog megvalósulni.*
~ Hátra maradok fedezni magunkat. ~ *Ekképpen is válok le némelyest a csapatunktól. Ösztönösen döntöttem így, mert pontosan ismerem a csapatomat.  Többiekbe is megvan az erő az előre jutás megteremtéséhez; viszont hátulról még érhetnek meglepetések. S így, hogy Yukezo elől, míg én hátul haladok, pont megvan az erőeloszlási tengely. Tehát valahogy egy erősebb, zártabb vonalban haladhatunk, csendben.  
Kicsit meglepődve érint Miyu-sannak az ötlete a jégcsúszdát illetően. Egyből Reire pillantok.* ~ Menni fog? ~ *Igazából fogalmam sincs, hogy a lány volt-e már jég korcsolyázni bármikor is. Az utóbbi időben szó mi szó, nem túl sokat találkoztam a fogadott húgommal. Túlságosan lekötött a saját fejlesztésem, de végül kellemes meglepetésként ért, hogy Yukezo csak beszervezte a saját lányát is. Mondhatni igazi utódot nevelhet belőle a klasszikus értelemben. Amint az én lábam is „megjegesedik”, s elindul a „folyam” elindulok én is. A téli időszakokban a fotózások miatt meg kellett tanulnom bánni a korcsolyával, nem beszélve arról, hogy egyébként eléggé adja az érzést. Most nem is igazán tudok halálra meg ilyenekre koncentrálni, amikor egy tök fasza csúszdán lavírozok le egy hegyről? Dafuq? Azért nem sok mindenki mondhatja ezt el magáról!
De a leérést követően megmutatkozik végre az igazi csatatér. Utara seregének látványára végig fut elmémen az egy hetes edzésem, amit az andokban töltöttem. A páncélhad ellen tömeges számmal is kihívás, nekem pedig egyedül kellett elbánnom néhánnyal. Igazából nem is a testük az, ami törhetetlen; leginkább inaktiválni okoz nehézségeket. Hamar meg kellett tanulnom a shunpo mozgással arányos pontos ütéseket. Kicsit sajnálom, hogy most nem harcolhatok egyetlen kőgólem ellen sem; de már az első Daitenshis megmozdulásom alatt (Yuusuke kiszabadítása) megtapasztalhattam, hogy egy Daitenshis sosem kerülheti el teljesen a harcot. Ennek reményében vonulok tovább a többiekkel. A haladásommal időarányosan jelenleg átgondolom az eszköztáramat.  Arra a döntésre jutok, hogy a tulajdonomban levő karperecet és gyűrűt is magamra öltöm, s inkább megszabadulok a kesztyűmtől. Ezeket a tárgyakat Raidennel könnyedén helyre állíttatom, ha károsulnának. Muszáj használnom őket, hiszen megkönnyítené a gondtalan bejutásunkat. Éppen ezért arra koncentrálok, hogy a többieket fedezve, minél hangtalanabb megoldásokhoz folyamodjak. Így a kezembe összpontosuló erőt arra használom, hogy feldöntve egy-egy gólemet kibillentsek addig, míg Utara egy segéddel le nem foglalja.*
~ Érdemes lenne megerősíteni egy térhajlítással. Így a kidou hatása is felszorzódna, ráadásul Paragon elnyelheti a hanghatásokat is. ~ *Jut eszembe pár dolog, amit meg is osztok a csapatommal. Azért az öcsém mégis csak a Kidoushuu hadnagya. Elég sok kidouval kapcsolatos elméletet próbálnak belém önteni, de valahogy mindig is a hakuda marad majd az én világom. Közben reflexszerűen fordulok meg, hogy a Dountai hikitorummal hárítsam az esetlegesen felénk hulló kő „morzsalékokat”, objektum kimozgatásokkal. Feleslegesnek érzem most az erő demostrálást.*
Vissza az elejére Go down
Hirako Shinji
Admin
Admin
Hirako Shinji

Férfi
Leo Rooster
Hozzászólások száma : 380
Age : 30
Registration date : 2008. Sep. 30.
Hírnév : 35

Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben _
TémanyitásTárgy: Re: Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben   Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben EmptySzer. Jún. 26, 2013 10:21 pm


Yukezo eltűnik egy másodpercre, majd a kupola fényesen villan, Ő pedig visszazuhan csapatának tagjai közé. A behatolás koránt sem ilyen egyszerű, amennyiben kutakodni kezd emlékeiben, rájöhet, a Fészekbe sem tudott beteleportálni addig, amíg annak tulajdonosa engedélyt nem adott erre. Kellő erővel talán meg lehetne törni a burkot, azonban nincs idő a kísérletezgetésre, hiszen a sikertelenül végződő akcióval így is felhívták magukra néhány érzékenyebb kőszörny figyelmét. Szerencséjükre a semmiből előtűnő köd, illetve a robotsereg jótékony hozzájárulásának köszönhetően ezen elemek kiiktatásra kerülnek, így némileg nyugodtabban foglalkozhatnak azzal, miszerint megfelelő nagyságú lyukat üthessenek a falra. A Rei által kitalált módszer láthatóan sikeresnek bizonyul, a robbanás a másik kido belsejében megy végbe, ezáltal a detonációban felszabaduló erők és gázok szinte kisüvítenek a másik oldalon, letarolva egy közeli, gyengébb épületet. Miután eloszlik a füst, megcsodálhatjátok az ifjú vaizard művét, azonban nem sokáig gyönyörködhettek benne, lévén a fal rögtön regenerálódásba kezd, néhány percen belül semmi sem fog emlékeztetni a várfalon ejtett résre, ezért sietnetek kell. A gyors behatolás után szemeitek elé egy impozáns, ám napjainkra már kihalt város építményei tárulhatnak szemeitek elé, melyeken nem fogott az idő vasfoga, nem úgy, mint egykori lakóikon. Mindezek közül is kiemelkedik a könyvtár hatalmas épülete, mely célpontotokként szolgál. Kira gépfarkasa sebesen szedve lábait vágtat végig a szűk utcácskákban, igyekszik elkerülni minden olyan fordulót, ahol ellenséges egyedekbe botolhatnátok. A visszaszámlálást elindult, rajtatok áll vagy bukik a küldetés egésze. Amennyiben nem vagytok képesek kiiktatni a generátort, úgy a hely minden tudása semmisé lesz, talán a Daitenshivel együtt.

Behatolni magába a gigászi épületbe sokkalta könnyebb feladatnak tűnik, csupán az ajtó mellett elhelyezkedő, szemkápráztatóan ragyogó gyémántot kell megérinteni, ami a használó lélekenergiájából merítve mozgásra bírja a nyílászáró emelőszerkezetét, így húzva fel a bejáratot elzáró kőlapot. Belépve az elképzeléssel ellentétben egyáltalán nem fogad az elmúlás dohos szaga, a főfolyosó, amire érkeztek tiszta és száraz. Úgy tűnik, valaki fáradhatatlanul takarítja, foltozgatja az épületet, nem hagyva esélyt a penésznek és a gombáknak megtelepedni a sarkokban. Félhomály fogadja a társaságot, a járat szélessége miatt az örökké égő fáklyák tüze nem képes teljesen bevilágítani az egész területet, így jobb, ha óvatosak vagytok, s a lábatok elé figyeltek. Előrébb haladva az egyik díszes főgerendán ismerős jeleket pillanthattok meg, a sebesebben gondolkodók felfedezhetik a tényt, mely szerint az Ősök rég halott dialektusával találkozhatnak. Néhányan talán megtanulták a nyelvet a Kohrihebi no Su könyvtárában, azonban akik nem tettek így, azoknak sincs okuk a csüggedésre, hiszen a [DBN-S]-be beépített számítógépnek hála könnyedén lefordíthatják a feliratot.

ترس فقط یک گام است
Figyelmeztetés, esetleg jó tanács? Kizárólag akkor kaphattok megfejtést eme talányra, hogyha tovább haladtok. Lépéseitek halkan követik egymást, mígnem végül egy elágazáshoz értek. Most merre tovább? – tehetitek fel magatoknak a kérdést, s a válaszon igencsak sok múlhat. Szétváltok vagy együtt folytatjátok küldetéseteket? Az egyik út biztonságos ösvény, míg a másik csapdákkal teli. A kérdés csupán az, melyik-melyik? A döntés kizárólag rajtatok áll!

Határidő: július 7.
Spoiler:
Vissza az elejére Go down
Kazuho Kira
Daitenshi
Daitenshi
Kazuho Kira

Férfi
Capricorn Monkey
Hozzászólások száma : 115
Age : 31
Tartózkodási hely : A jégkígyó fészke (Daitenshi főhadiszállás)
Registration date : 2012. Feb. 23.
Hírnév : 13

Karakterinformáció
Rang: Tenshi
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben Cl0te19000/30000Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben 29y5sib  (19000/30000)

Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben _
TémanyitásTárgy: Re: Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben   Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben EmptyVas. Jún. 30, 2013 1:03 am

A falhoz lapulok, és várom a hatást, ami nem is marad el, ám majdnem felkaptam a fejem, mikor a daitenshi beleütközött az erőtérbe. Csak egy pillanatra hagytam, hogy elvonja a figyelmem, majd anélkül, hogy felpillantottam volna a szőke lányka által robbantott lyuk felé vettem az irányt, mielőtt még eloszlott volna, a robbanás okozta porfelhő. Reménykedtem benne, hogy nem csak én vagyok annyira észnél, hogy felderítőként beugorjak a veszélyzónába társaim védelme érdekben. Azonban bolond sorkatona sem voltam, így nem neontáblákkal kivilágítva rontottam be az ellenséges területre. Katsu mellettem suhant el, míg én megragadtam a kardom, s az alkaromhoz simított pengével kiejtettem a parancsszavakat.
- Szúrd hátba Éji Róka! - Suttogtam ahogy befelé haladtam, majd amint az átalakulás megtörtént kiadtam az újabb utasítást a zanpakutomnak. - Farkasvakság. - Sziszegem, majd egyszerre több modulom is működésbe lép. Egyszer a jetstream lábak, melyekkel rohanvást indulok előre felderítőnek, elvégre jelen helyzetemben akkor vagyok a csapat segítségére, ha felderítem a terepet, és ők előre ismernek minden akadályt amely eléjük kerülhet. Valamint a monsoon modul, hiszen nem elég ha nem látnak, a reiatsu alapján való tájékozódásukat is gátolnom kell. Kissé megterhelem az afterburnert a farkasvaksággal, de egyelőre nem olyan mértékben, hogy az problémával járjon. Okosan kell beosztanom az erőm, ám  erre most és itt szükségünk lesz. Azonban próbálok takarékoskodni a saját erőmmel, és most inkább a modulokkal elérni a kívánt hatást. Gyorsnak, és láthatatlannak kell lennem. Katsu-val beszélek a fülembe épített rádión keresztül, aki folyamatosan tájékoztat, hogy merre érdemes haladni, én pedig gondolatokkal küldöm a társaimnak a helyes irányt, és hogy mire figyeljenek. Most szükség lesz a csapatra, ezért jobbnak látom, ha én és Daybreak elöl haladunk. Óvatosak, gyorsak és legfőképp feltűnésmentesek vagyunk, ami hasznára lehet az utánunk érkező társaknak. Ha egy sakktáblán állnánk, a házi kedvencem és én lennénk a futók. Yukezo a vezér, míg Amane~san és a szőke lányka – Rei – a huszárai kicsiny kompániánknak. Az egyetlen ami talán zavaró, az annyi, hogy bástyánkból mindössze egy áll rendelkezésre, Shizune~senpai személyében. Azonban tekintve, hogy ez nem egy sakktábla, elmondható, hogy tökéletes a csapatunk. Nem is kívánhatnék jobb társakat erre a szituációra.
~ A következő saroknál óvatosan gyertek el, figyeljetek rá, hogy ne vegyenek észre a gólemek. Már nincs messze a cél. ~ Küldöm az üzenetet a Youkai-nak, majd lassacskán megérkezek Katsu mellé az épület bejáratához.
- Itt bevárjuk őket Daybreak. Keress fedezéket, ne vegyenek észre. - Adom parancsba a gépfarkasnak, aki követve az utasításomat búvóhelyet keres magának. Én tekintve, hogy láthatatlan vagyok, és még életben van a monsoon modul, lényegében eléggé védett vagyok a figyelő szemekkel szemben, de azért olyan helyre húzódok, ahol még kevesebb az esélye a lebukásnak. Türelmesen várom a többieket, majd amint megérkeznek csatlakozok hozzájuk, és feloldom a láthatatlanságot, és a reiatsu esőt. Hagyom, hogy a daitenshi, vagy valaki más nyissa ki az ajtót, majd ahogy az ajtó kinyílik, a farkasom is mellénk húzódik. Bent is szükség lehet rá, illetve egy rövidebb pihenő alkalmával lesz esélyem ránézni a térképére is. Behatolunk, s sokáig haladunk a meglepően jól karban tartott folyosón. A félhomályban bekapcsolom az éjjellátóm, s óvatosan haladok a többiek előtt egy kicsivel, elvégre mégis jobb, ha én szúrom ki előbb a csapdákat – mert milyen bolond hagyna csapdamentesen egy ekkora járatot – minthogy azok elkapjanak valakit és négy fősre redukálódjon a Youkai. Így tehát felderítőként haladok elöl, míg Katsu mellettem lépdel, és a terepet pásztázza a tekintete. Nem húzódunk olyan messzire most, mint az idejutáskor. Csupán pár lépéssel vágunk a társaság elé, és árgus szemekkel keresem a csapdalehetőségeket, mígnem elérünk egy kedves felirathoz. Elolvasva kissé elvigyorodok, bár inkább az aggodalmam próbálom leplezni ezzel, hiszen a szöveg homályosan fogalmaz, s nem éppen azt írja, hogy: „Kerülj beljebb látogató, balra a generátorszoba, jobbra pedig némi rágcsálnivaló vár.” Na persze nem is várom el, sőt, valahol mélyen örülök is neki, hogy nem részesülünk kellemes fogadtatásban. Ilyenkor érzem magam igazán elememben, mikor az árnyakban lapulva közeledek akár a végzet a célomhoz. Az elágazásnál megtorpanok, és a Youkai-t bevárva a daitenshire bízom a döntést. Nem tartom ugyan jó ötletnek, hogy különváljunk, de most nem cselekedhetek a saját akaratom szerint, mert annak beláthatatlan következményei lehetnek.
Vissza az elejére Go down
Yamakida Tsuki Reiko
12. Osztag
12. Osztag
Yamakida Tsuki Reiko

nő
Hozzászólások száma : 72
Registration date : 2010. Aug. 13.
Hírnév : 34

Karakterinformáció
Rang: 6. tiszt
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben Cl0te6000/15000Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben 29y5sib  (6000/15000)

Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben _
TémanyitásTárgy: Re: Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben   Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben EmptyKedd Júl. 16, 2013 3:59 am

Picit határozottabban kihúzom magam a rombolás láttán, amit okoztam, pedig nem vagyok ám az a fajta, aki élvezi ám az ilyesfajta rombolást. A kidou gyakorlásnál is inkább arra törekszem, hogy minél pontosabb, aprólékosabb, finomabb lehessek, mintsem arra, hogy nagy erőt fejtsek ki velük, nem csoda az sem, hogy szinte az összes bakudout megtanultam. *.* A csata zaja mellett pedig senkinek sem tűnt fel a robbanás hangja, így azt hiszem, volt értelme ennyit gyakorolni, hogy kellőképpen felkészüljek a küldetésre. >.< Azt hiszem, mást amúgy sem tudtam tenni. ^^” Bár ahogyan észrevettem, valamilyen módon eddig mindenki próbált valamivel felkészülni. A magas, szőke férfi például ezzel a furcsa gépállattal dolgozhatott ki mindenféle taktikát, amik tényleg olyanok, hogy magamtól sohasem gondoltam volna ilyenekre, igaz, nem is nagyon nézek akciófilmeket, mert az olyan fiús dolog, tudjátok, én meg azt hiszem, nem bánom, hogy a hétvégén sem engedtek be az iskolatársaimmal arra a korhatáros akciófilmre a moziban, amit most mindenki imád. Szerintem az a táncoló kisegeres rajzfilm akkor is sokkal murisabb volt. ^^ A barna hajú lány pedig valamiért kulacsokat hozott magával, s mindez pedig addig biztosan nem tűnik fel nekem, míg rá nem jöhettem, hogy egészen konkrétan mire is használja azt. *.* Azért nem is olyan rossz eddig ez az egész... Azt hittem, sokkal jobban fogok félni attól, hogy valami baj történik, s ha nem lenne mindenki ilyen vészesen komor, akkor bizony, végig is nevethetném az egészet. Nővérkém viszont szinte rám sem néz, így pedig nem is olyan jó dolog ez az egész. Mindegy is, nem akarok kolonc lenni, így igyekeznem kell ám, hogy ne kelljen engem semmitől sem megmenteni. >.<
Ugyan szép kis rést robbantottam a falba, másodpercek múltán feltűnik, hogy a fal nem akar ugyanilyen maradni. Látszik a törmelékeken, hogy nem azért háborognak, mert még mindig a robbanás utóhatása alatt volnának, a fal pedig szépen, lassan elkezdi visszaépíteni magát. Hagyom, hogy néhány tapasztaltabb tenshi induljon be elsőnek, viszont remélem azt is, hogy nem maradok odakint. Tudniillik, elég fárasztó ám kidoukat használni, legalábbis, ha mindvégig olyan erőseket fogok, mint most, akkor nem veszik sok hasznomat a jövőben, én pedig nem akarok haszontalan maradni. T.T
Amúgy egészen káprázatos helyre érkeztünk. A töritanárom biztosan nagyon értékelné, még akkor is, ha én amúgy egyáltalán nem értékelem az óráit, mert mindig olyan elnyújtottan, monoton hangon beszél, ráadásul szerdánként, hetedik órában, tesi után mindig elalszok azon, amit mond, pedig én igazán, tényleg, de tééényleg nem akarom sohasem megsérteni. Nem tehet róla, hogy olyan öreg, mint a tantárgya, és hogy épp annyira érdekes is! Surprised Bár ha vinnék neki egy fényképet erről a helyről, lehet, hogy jobb jegyet adna a jövő heti témazárómra. Néhány pillanatra sikerül is elbambulnom, egészen elfelejtem, hogy most nincs itt az idő az álmodozásra, hiszen lényegébe véve mindenhonnan veszély fenyegethet, s a lábam elé nézve sétálok a bagázs után, mint aki minden áron ki akar szúrni valami csapdát. Bár egyébként fogalmam sincs, hogy honnan tudnék kiszúrni egy elrejtett csapdát, például olyanokat, amik az Indiana Jones-ban vannak, így egészen biztosan meg kell majd kérnem Judit bácsit, hogy tanítson meg ezekre, és csapjunk egy filmes maratont, mert Judit bácsinak mindig sok édessége van, amit meg lehet enni, és nem szokott rám szólni, hogy mossak fogat, meg ilyenek, mintha még mindig csak pólyás baba lennék. T.T
Végül elérünk egy helyre, amiről nem is igazán tudom, hogy hol van, de a lényeg azon van, hogy sikerült bejutnunk a könyvtárba. Ha valamikor is előfordul velem, hogy késve adom vissza az iskolai könyvtárba a kötelező olvasmányokat, akkor majd emlékeztetem magam erre a kalandra, az már egyszer biztos. confused Ez a hely pedig első látásra annál is fantasztikusabb, ami odakint van. Azt hittem, hogy majd minden tele lesz pókhálókkal, de ehelyett olyan rend van itt, amivel még Masaki-bá is elégedett lenne! Surprised Követve a csoportot pillantok meg fura, szép hullámokat az egyik falon. Ilyesmit talán a híradóban szoktam látni, amikor az arabokról van szó, de egyébként nem is jut eszembe, hogy a jelentésén kellene gondolkoznom. Hiszen az angol se megy igazán, nem tudom még a latin ABC betűit, de legalább a kanjijaim olyan szépek, hogy eddig mindenki megdicsérte őket. *.* Ugyan a ruha – ami tényleg olyan szuperhősös, de akkor is bután érzem magam benne – könnyedén lefordíthatná azt, én nem tudom azt, hogy ez lenne a helyes, így a felirat helyett a többiek reakciójára koncentrálok. Ők a nagyok, elvégre. Ők biztosan tudják, hogy innen hova tovább, s mi lenne a helyes irány. ^^”

Vissza az elejére Go down
Tamachi Yukezo
Daitenshi
Daitenshi
Tamachi Yukezo

Férfi
Cancer Dog
Hozzászólások száma : 552
Age : 29
Tartózkodási hely : Karakura town, Hűség tornya, Sehol
Registration date : 2009. Apr. 20.
Hírnév : 25

Karakterinformáció
Rang: Daitenshi, Középnemes, Lord Belial
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben Cl0te52100/65000Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben 29y5sib  (52100/65000)

Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben _
TémanyitásTárgy: Re: Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben   Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben EmptyKedd Aug. 20, 2013 4:01 am

Már ugranék is be, de utána egy villanás, és a földön fekszek. Csillagok, csillagok, Mondjátok el nekem! Merre áll, Hogyan van, Most az én fejem? Kitudja mennyi ideig voltam eszméletlen, ahogyan lepattantam a „Hogyan akadályozzuk meg Yukezot a közlekedésben” projekt újabb nagy találmányáról. Sosem gondoltam volna, hogy gondoltak arra, hogy majd valaki úgy gondolja, hogy egy gondolatnyi pillanat alatt a teret gondolattal megszakítva, begondolja magát. Megrázom a fejem, leporolom a kalapot, majd a fejemre húzom. Ekkor láttom, hogy a Youkai már nagy sebességet felvéve, suhanozik befelé egy odarobbantott lyukon. Nem is volt ott lyuk >.> .
- Héé, várjatok már meg no!- kiáltok utánuk, majd beszaladok én is. Körbenézek, a kis romos városkán, és rá kell jönnöm, hogy ehhez képest az én otthon nagyon is lakályos. Vajon mióta tátong ez itt háborítatlanul, és nekünk miért kell háborgatni mindennek örömére. No de nem az én dolgom. Kira után osonunk mindannyian, miután egyszercsak pittyen egy halkat az alkarom. Mi a fene? Ránézek a picurnyi hang forrására, egy beérkező üzenet volt az. Megnyomom a gombot, hogy megnézzem mi lehet az, ekkor egy kis arcocska jelenik meg a kézfejemen.
~Szükség van még a Seregre?~ kérezte Utara, én csak bólintottam, talán még egy ahát, is odanyögtem, utána letettem a „telefont”. Az utca pora most egész jól elfedte a kis csapatot. Megérkezünk a könyvtárhoz, majd én a gyémánthoz ugrottam, és aktiváltam a bejáratot. Miután belépünk, viszonylag meglep mindannyiunkat, hogy valaki még mindig takarítgat.
- Nem irgyígylem a bejárónőt- szúrom oda halkan Shizunak, majd mosolyogva kimért léptekkel lassan haladok a többiek után. Valamiért sietősnek gondolják az utunkat, pedig itt vagyunk, megvagyunk, és még csak halottak sem vagyunk. Ekkor eszembe jut valami valamiféle generátorról, hogy jó lenne leálltani mert mind itt veszünk, ha azt nem kapcsoljuk ki. Megvakargatom a kalapom alatt a halántékomat, majd tovább sétálok az Ősök ránk hagyott üzenetére.
- Sosem értettem, hogy miért lövik le előre a poént. Ez olyan, minthogyha kiraknák az orrunk elé a kincset. Senkinek sem volt a célja hogy kipakolják a helyet, meg mindenféle ilyen kis kedvességeket hagyjanak, szóóóóval, én amondó vagyok, ha ennyire félnek attól, hogy lépünk egyet, akkor lépjünk kettőt, és rettegni fognak... vagy rosszul értelmezem?- nézek a többiekre, és megvonom a vállam. Jobbra, illetve balra mehetünk. Először megnézem, hogy hol van alaposabban takarítva, és hogyha ebből semmi sem állapítható meg, akkor egy annyival hozzáillesztek Miyuhoz, hogy:
- Miyu, ha megtennéd nekünk az, hogy lefagyasztod a talajt, és mi angyalka módra vihogva végig korcsolyázunk bármelyik ösvényen, figyelve, hogy nem-e esünk át bármilyen halált okozó madzagon. Esetleg a gépkutyus is előreszaglászhatna mert nyilván az optikai csalódás rá annyira nem érvényes, mint ránk, így meg tudná mondani, hogy mikor milyen madzagot lépnénk meg. Ha meg valamiféle mozgás érzékelővel nyűstölnek minket, akkor meg igazán szemetek... Kutyulit maximum összerakjuk otthon. Vagy elhagytad az IKEÁ-s útmutatót netán?- szónoklok, majd leülök, és addig nem moccanok, amíg valaki nem hajlandó előrelépést tenni az ügy érdekében. Vajon mi következik? A kalapomból előveszek egy teás csészét, és abból kezdek szürcsölni, majd miután Miyu hajlandó cselekedni, vagy esetleg bárki, követem, és erőteljesen nézelődök bármiféle huzal, lépés nyomatékosító, vagy mozgásérzékelő után. Én úgy vélem, hogy sokkalta jobb megoldás előre lefagyasztani az egész területet, és csak úgy korcsolyázni, mintha pontokat kapnánk érte. Bahh... reménytelen.

Vissza az elejére Go down
Amane Fusako Miyu
Daitenshi
Daitenshi
Amane Fusako Miyu

nő
Hozzászólások száma : 44
Registration date : 2012. Sep. 26.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: Yuke Tenshije
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben Cl0te12500/26000Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben 29y5sib  (12500/26000)

Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben _
TémanyitásTárgy: Re: Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben   Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben EmptyHétf. Márc. 17, 2014 1:55 am

Megnyugtatott a tudat, hogy mindenki bízik a képességeimben, így én magam sem tehettem, hogy velük, vagy magammal szemben bizalmatlan legyek, elvégre az egészen sértő lenne, és illetlen. Hallva, hogy a fiatal lány robbantásra készül, kicsit sűrítettem a ködön, hogy az esetleges kifelé hulló törmelék se terelje ismételten ránk a gyanút, de úgy tűnt óvatosságból neki sem volt hiánya, mert csak befelé repültek az épület darabjai. Még láttam a villanást is, amivel Tamachi~san érkezett vissza, bár először azt hittem, hogy az is a robbanáshoz tartozott, de látva a daitenshi érkeztét, valószínűleg nem látták bent szívesen. Mély evegőt vettem, és az előre nyomuló Kira~san után egy tigris bukfenccel hatoltam át a falon, magam köré védőburkot vonva, ha esetlegesen azonnali támadást eszközölnének a másik oldalon. Izmaim megfeszültek, és körbekémleltem, miután semmilyen atrocitás nem fogadott, de ez nem jelentette azt, hogy az ellenfelek nem csak a megfelelő időpontra várnának, amikor lankadna figyelmünk.
Követem társamat, de vele ellentétben nem vágok annyira előre, hogy a többiekkel maradhassak, elvégre nem lenne értelme kettejüket kísérnem, jelenleg inkább a csapatnak leszek hasznára. A folyosókon, és épületek között hasonló kőgólemek szobroztak, mint odakint, de szerencsére Kira~san mindegyik helyéről előre értesített minket, így kikerülhettük őket. Én magam azon dolgoztam, hogy az élesebb helyzeteket elkerüljük, és ott is simán átjussunk, ahol netszesebb lenne a helyzet. Ehhez egy régi tolvaj trükköt használtam, méretes tükrök helyett a tükörsimára formált víz- és jégrétegekkel. A két~három képet is visszaverő felületeket úgy alakítottam ki, hogy a gólemek az üres helyeket lássák, de magukat ne tükrözze a felszín. Ez talán pepecs munkának tűnt, mégis élveztem, hogy nem pusztításra, hanem formázásra, és cselezésre használhatom képességem, ez által megvédve társaimat, és önmagamat egy esetleges támadástól.
Ahogy megérkeztünk a hatalmas épület elé, összehúzódott a gyomrom, mintha az addigi bátorság és megfontoltság csak emlék lenne, és visszatérnék régi önmagamhoz, hogy elbújjak egy sarokba, megvárni, hogy elüljön a vihar. De nem tehettem így, ökölbe szoruló kézzel, kissé elpirulva szégyenkeztem, hogy ebben a helyzetben képes lennék ismét így tenni, pedig annyit haladtam már előre. Egy hús réteget futtatok végig az arcomon, szinte észrevétlenül, hogy elvonjam az izzadtságot, és megnyugtassam önmagamat is, elvégre szükség lesz még arra, hogy tisztán gondolkodva segítsek a többieknek megfelelő taktikát kivitelezni. Az egységünk talán nem rendelkezett olyan erővel, mint Sierashi~san csapata, de helyette egymás képességeire támaszkodva igyekeztünk kihozni a legjobbat minden helyzetből, megbízva a másikban, megvédve a másikat. Talán életemben először sikerült örülnöm neki, hogy egy csapatba, egy családba tartozhatok, ahol mindenkinek, még nekem is megvan a helyem, amit nem tölthet be senki más, csak én.
Az újonnan feltárult kapun már nem sietek annyira előre, szemügyre veszem inkább a feliratot. Láttam már a könyvtárban hasonló jeleket, bár akkor sem tudtam jobban kivenni jelentésüket, csak azután, hogy rájuk kerestem. Most is ezt tenném, ha gép közelben lennék, amiket egyébként nem szívlelek, de be kell vallanom, hasznosak tudtak lenni, az ilyesféle helyzetekben. Persze nem kellett volna ezen aggódnom, mert végül a páncél kisegített, ami kissé meg is ijesztett, elvégre én egy efféle intelligens darabot csupán kényelmetlen kiegészítőnek értékeltem! Ha nem tudtam volna, hogy úgy sem hall, lehet ott helyben elnézést kértem volna tőle…
Nem tudtam volna dönteni, merre érdemes indulnunk a két irány közül, épp ezért nyugtatott meg kissé, hogy Tamachi~san, emlékeztetve korábbi önmagára, vezérhez méltóan körbekémleli a két utat. Javaslatai után magam is szemügyre vettem a belső magasságot, és ehhez mérten kezdtem el gondolkozni a megfelelő keresztülhaladás módszerén. Még ha meg is fagyasztom a talajt, az is megrezegtetheti, és aktiválhatja a csapdákat, elvégre csak irányítom a vizet, nem vagyok képes érzékelni is vele, valamint nem tudhatjuk, milyen hosszú a folyosó, lehet közel sem elegendő távolságba tudom ezt megtenni.
- Tamachi~san, és ha a talaj felett húznék egy ösvényt, és azon haladnánk végig? – Pillantottam rá, miután megvizsgáltam a helyet. – Így Katsu elférne alattunk, és kissé előre haladva megnézhetné, hová is tartunk, a padló közelében lévő csapdákat pedig egyszerűen kikerülhetjük.
Úgy gondoltam, hogy elegendő vizet hoztam magammal, és képes leszek mindannyiunkkat egy szőnyegszerű jégtáblán végigcsúsztatni, ülő helyzetben, hiszen akkor valóban elfér alattunk Kira~san állata. Ehhez a módszerhez azonban választani kell egy járatot, amerre elindulunk, mert a két folyosót elválasztó falon keresztül nem tudnék még egy csoportot elcsúsztatni.
- Amennyiben úgy döntünk, hogy ezt a módszert használjuk, akkor ki kell választani, merre megyünk, mert mindkét irányban, egyszerre nem tudom megcsinálni. – Kicsit bűnbánó arccal mondtam mindezt, mert szerettem volna igazán a hasznukra lenni, de sajnos jelen erőmmel nem vagyok többre képes.
Ha megvan az irány, és a feladat, kérdés nélkül cselekszem, és formálom meg a szükséges dolgokat. Szerencsére a páncélon keresztül nem fogjuk érezni a jég hűvösét. Az első dolog, amire szükség van, az maga a jégszőnyeg, amit végig akarok majd az általam formált úton csúsztatni, ezt pedig nem túl magasra formázom, hogy mindenki rá telepedhessen, kényelmesen, majd fél kézzel kioldok néhány újabb kulacsot, és ezt egy fele olyan széles sávvá formálom a talaj felett bő egy méterrel, mint magát a minket megtartó táblát. Nehéz egyszerre koncentrálnom az út alkotására, és a „szőnyeg” egyensúlyozására, és haladására, de alsó ajkamba harapva igyekszem minél gyorsabb haladásra ösztönözni a csúszós eszközt. Épp ezért helyezkedtem el hátul, mert ekkora összpontosítás közepette nem vennék hasznomat, mivel nem tudok figyelni semmi másra. A homlokomon gyöngyöző izzadságcseppek ellenére is elevennek éreztem magam, mint sem fáradtnak, régóta nem lehettem olyan hasznos, mint ma, és ez jó érzéssel töltött el.
Vissza az elejére Go down
Nara Shizune
Daitenshi
Daitenshi
Nara Shizune

nő
Aquarius Rooster
Hozzászólások száma : 111
Age : 31
Registration date : 2011. May. 19.
Hírnév : 11

Karakterinformáció
Rang: Tenshi
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben Cl0te25700/30000Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben 29y5sib  (25700/30000)

Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben _
TémanyitásTárgy: Re: Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben   Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben EmptyKedd Ápr. 08, 2014 10:44 pm

*Lassacskán nem csupán a köd támad fel, hanem a por is. Erre az egyvelegre tüsszentenem is kell egyet a harc kellős közepén. Valahogy nem tudom megérteni azt a tényezőt, hogy miért kell mindig ilyen kellemetlen helyekre vinni azt, ami nekünk kell? Legközelebb beadom a kérvényem az Ősöknek, hogy egy buli helyre menjünk, vagy hawaira süttetni magunkat. De mindegy is, mert ettől még ezek az akciók nem igazán lesznek könnyebbek. Így tehát, csak figyelem a többieket, s igyekszem minél többet hozzáadni ehhez az akcióhoz. Példának okáért az első hozzátételem az lenne, hogy Yukezot halkan kinevessem, amikor visszacsattan a nagy teleportálásában.*
- Tetszik az Ősöknek a humora. :/ *Gúnyolom ki valamelyest, habár meglehetősen barátilag. Nincs nekem azzal igazán problémám, hogy megpróbálta; csupán úgy gondolom, gondolhatott volna erre. Ha mindenhová beteleportálhatnánk, akkor hová lenne az izgalom és a halál közeli élmény? Akkor bizony nem a Daitenshibe lennénk, hanem az én pici pónimban; vagy ki tudja! Mindenesetre felsegítem Yukezot, s jó magam is elrugaszkodok, hogy könnyedén átsuhanhassak az átjárón. Szerencsére a fal beregenerálódik, mert nem szívesen fogadnék még egyebeket a nyakamba. Jobban szeretném, ha haladnánk már; mivel valahogy minden porcikám azt sugallja, hogy a küldetésnek van időkorlátja. Habár minden betörős küldetésnek van ilyes fajta dolga. Így aztán csak pillanatok vannak, amíg megcsodálhatom az impozáns épületeket. Itt még a levegő is olyan réginek tűnik, mintha csak egy másik dimenzióban lennénk. Furcsa ilyesmit látni a mi világunkban, de viszont nem lehetetlen. Amint megkapjuk az információt az esetleges haladási irányt illetően, én magam is megindulok. A shunpozás közben pedig mélyen konstatálnom kell, hogy ez a szerkezet, amit hordok, kezd egy kicsit kényelmetlen lenni. A mozgás megindítja ugyebár a testnedveket, ez a cucc meg bizony képes a bőrömhöz tapadni itt-ott. Azt hiszem, hozzá kéne szoknom a latex cuccokhoz, akkor nem vennék ilyesmiket észre.
Végül csak megérkezünk a könyvtár bejáratához, amikor aztán megcsóválom a fejem. Ki a fenének jutott az eszébe, hogy egy kő darab jelentse a bejutást? Én totálisan azt gondoltam, hogy valami bonyolult számsor lesz! >.> Háh, de legalább egyszerű! Megvan az efajta privitivista felfogásnak is az előnye. Ebben az esetben pedig az, hogy könnyedén bejutunk a könyvtárba. A lányvány pedig, ami fogad; nos, meg sem lepődhetnék. Alig látok valamit, de a feltűnő tisztaság, és a hatalmas belterület feltűnik.* ~ Ez a város minden szegletében azt akarja nekem mondani, hogy kicsi vagyok, tűnjek el! ~ Konstatálom magamban a tényt, amit nem adok át másoknak. Azonban Yukezo mondatára félmosoly kerekedik arcomra. Valóban, én sem irigyelném azt, aki ezeknek a pöcsöknek dolgozik. Biztos unhatja már, hogy folyvást tisztogat minden szegletet. Ám ha így van, bizonyára nem kedvelné, ha összemocskolnánk a padlóját a mi kis poros cipőnkkel.
Csak remélni tudom, hogy senkinek sem lett éppen saras a cipője. Visszatekintve az eddig megtett utunkra itt, de, mindenkinek marhára meglátszik a lépte a padlón. Na de most ezzel mit kezdjünk? Majd később ezen elgondolkodom, de most inkább az kezd el érdekelni, amit a többiek néznek egy díszgerendán. Lassan én is oda lépek, s egy olyan szöveget pillantok meg, amiről azt gondolnám, hogy feltétlen ismerős. Mióta Raiden belépett a Daitenshibe, fogvást fogja a kezem, hogy tanuljak ezt azt. Így aztán gyakran megfordulok már a Daitenshi könyvtárában, ilyen olyan tekercseket és archívumokat lesve. Az ősiek nyelvének ezen feliratát csupán félig tudom megérteni; éppen ezért kezdem el a páncélnak a rendszerét használni. Elég hamar megkapom a nyelv pontos lefordítását, amire csakugyan felhúzom szemöldököm. Azért elgondolkodok ezen a feliraton, hogy "A félelem csak egy lépés" . Talán ez a felirat nem is azt akarja mondani, amit Yukezo kezd el fennhangon ecsetelni mindenkinek. Nyilván valónak tűnik nekem, hogy ezen felirat mögött több rejlik. Így aztán a DBN-S rendszerét arra használom, hogy bármi ehhez kapcsolódónak utána nézzek. Ha magát a feliratot könnyedén lefordította, akkor az archívum csak tartalmazhat valamit, ami ehhez kapcsolódik. Akár egy legendát, akár valami...hatást. S csupán jelenleg a hatás, ami kezd egyre jobban pinggelni nekem a fejembe. Át is veszem a gondolatot. Betörtünk egy könyvtárba, s nem találkoztunk a tisztogatóval, összesaraztuk a padlóját és itt van ez a felirat. ÁÁ nincs kedvem takarítani, de azért felkészülök minden eshetőségre! (xD) Mire aztán észhez kapok, a többiek már egy elágazásnál torpannak meg. Szinte mindenki tanácstalanul áll meg egy elágazásnál, s mire oda érek egy ötlet fogalmazódik meg.*
- Na ne szórakozzunk már! Ennyire szerencsétlen, döntésképtelen társasággal sem találkoztam még! *Szúrom le őket egésszen halkan, aztán hátra pillantok, majd vissza az elágazásra. Látva a padlót, csak elgondolkodom a küldetésen és hogy ennek az egésznek eleve rossz szaga van.*
- Valaki tisztán tartja a helyet, mi meg összesaraztuk. Nem tenne jót, ha együtt haladnánk, mert ha bárki is utánunk jönne, akkor neki is döntenie kell. Illetve a kommunikációs rendszer miatt megoszthatjuk az információkat. Sürget minket az idő, így én leválok a csapattól! *Megvárom, míg elindulnak a saját tervükkel, majd én magam a másik járatba vetem magam. Nem érzem már magam olyan gyengének, hogy ne vállalhassak egy ilyen magánakciót. Egyszerűen jelenleg muszáj ezt az áldozatot meghoznom, hogy egy veszélyes döntéssel segítek társaimon. Azt hiszem, én már csak ilyen leszek ebben a Youkaiban. Feltétlen összetartó erő, aki szíves örömest veszi át az irányítást önmaga felett, amikor a mestere nem eléggé körültekintő. Természetesen ettől végtelenül önfejűnek, és rossz tanítványnak tűnhetek; de így legalább később nem lesz gondom azzal, hogy meghozzam az önálló döntéseim.*




Vissza az elejére Go down
Urahara Kisuke
Globális moderátor
Globális moderátor
Urahara Kisuke

Aquarius Rooster
Hozzászólások száma : 210
Age : 31
Registration date : 2011. Aug. 03.
Hírnév : 19

Karakterinformáció
Rang: Kalapos tudós
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben Cl0te0/0Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben 29y5sib  (0/0)

Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben _
TémanyitásTárgy: Re: Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben   Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben EmptyPént. Május 23, 2014 7:11 am

Haliho!

Hosszas rágcsálás után végül jöttem lezárni a küldetést. Sajnos nem fejeztük be, de hát senki se csüggedjen miatta. Jutalmatok 1000 ryou. Smile
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom




Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben _
TémanyitásTárgy: Re: Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben   Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben Empty

Vissza az elejére Go down
 

Az elfeledett tudás ősi könyvtára - Végveszélyben

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-=Bleach Szerepjáték=- :: Emberek Világa :: Küldetések az Emberek Világában :: Lezárt küldetések-