Jég ellen jég (a hóvihar elsöprő ereje) avagy Fagyos visszavágó

Egymagam álltam a nyár kellős közepén a parkban. Furcsa volt az egész, hisz süt a nap, de rajtam kívül senki sincsen kinn. Egyszer csak egy alakot pillantok meg az egyik fa tövében. Az arcát nem vélem kivenni, de izgatottság, és egy kis boldogság lesz úrrá rajtam. Lelkes lettem, és sebtében elkezdek felé menni. És furcsa szavak és mondatok kezdenek elhangozni a fülemben.
- Az uraság túl felsőbbrendűnek érzi magát, hogy egyáltalán észrevegyen bármit is? ~ mintha rám se figyelne ~ Hallod amit mondok?! – szandál rúgás - Rendben akkor ha magadtól nem állsz fel, akkor majd én felsegítelek.
- Na, jó, essünk rajta túl gyorsan! Mit akarsz?
- Azért bízták rád ezt, mert másra már képtelen voltál?!...
- Befejezted?...
- Még koránt sem fejeztem be, … ~ mérges.
- … akkor jól gondoltam, hogy az a támadás, amit a kezedből fújtál azok hókristályok voltak …. Tehát egy másik jég használóval állok szemben. Hoppá, most elmondtam, de így kvittek vagyunk. … Még nem láttál semmit, várd ki a végét.
- … Nem is rossz, hogy sikerült kivédened. Bár nagyot is csalódtam volna, ha nem így történt volna, hisz akkor vége lenne a harcnak. … mindent, amit megvág, azt megfagyasztja … Tiszta bolond vagy.
- Meg vagy húzatva?! A fa majd kiolvad a melegbe előbb vagy utóbb, de neked nem az őrködéssel kellene foglalkoznod?! Vagy az alvóhely annál fontosabb?! – fejbevágás.
- Aú, ez fájt! Jó, hogy mondod, mert álmos vagyok….
– Jó harcos vagy. Mikor én elájultam, akkor te sem öltél meg, sőt nagyobb sebet sem ejtettél. Miért tetted? … Ja és nem fogadok el olyan választ, hogy a becsületed miatt. …… Úgy gondolom, hogy van hova fejlődnöd. Hasonló képességek csatája meg mindig izgalmas.
- Köszi, a bókot, de te sem panaszkodhatsz. Már mondtam, hogy nem szokásom védtelenekre támadni.
– Majd ha erősebb lettél, akkor még megküzdhetnénk egymással. De akkor jobban kell figyelned.
- Ezt egy ígéretnek veszem, és majd behajtom rajtad. De legközelebb biztos én fogok nyerni
Egyszer csak az ég beborul, a levegő lehűl. A hatalmas fák recsegve kezdtek megfagyni. Szép volt, de jelenleg inkább sejtelmes és félelmetes. Nem értettem a jelenséget. Miért lett a szép nyári tájból hirtelen sötét tél? Az alak felé néztem, de már az nem volt ott, helyette viszont egy egyáltalán nem szokványos dolgot láttam. A fa mint egy jégtrón úgy fagyott meg és előtte pedig egy jég démon állt. Fehér köpenyes rém, melynek vörös szeme volt, és az egész teste csupa jég. Jégcsapok lógtak le a hatalmas szarvszerű képződményről. A nyakába pedig egy ezüstszínű karika volt. A lény egy hatalmasat kiáltott felém, és ezzel egy hatalmas hóvihar indult meg. Arcom elé raktam a kezem, hogy valamennyire védjen, de éreztem, mintha az arcomon maga a szél vágásokat ejtene. Alig tudtam megtartani magam. A fülem majd be szakadt. Egy furcsa fájdalom a hasamban. A szél lecsendülése után megpróbáltam összeszedni magam, a hasamhoz kaptam majd rémülten emeltem fel a kezemet. Csupa vér volt. Mint mikor a golyó eltalált. Felnéztem a rém szinte egy karnyújtásnyira volt tőlem. Teljesen megdermedtem a félelemtől. A rém felemelte hatalmas jég kezét, és gondolkodás nélkül átdöfte a mellkasomat. Folyik belőlem a fér, és érzem, hogy elhagy az erő.
~ Nem akarok meghalni… Még nem... nem…
Hirtelen felriadok rémálmomból. Egyből végigtapogattam magam, majd miután meggyőződtem arról, hogy ez az egész csak egy újabb rémálom volt, akkor visszadőltem.
Az álom még elevenen élt bennem, és csak most kezdtem el gondolkodni az elhangzott mondatokon. Mintha csak emlékek lettek volna… Igen… Egy régi küzdelem emlékei. Egy álomszuszék, de annál ügyesebb jéghasználóról. Még a nevére is emlékszem. Nara Shiratori, aki felbosszantott azzal, hogy rám sem bagózott. Azóta már sok idő telt el. Azóta én is erősebb lettem. Feltehetően ő is. De régen találkoztam vele. Bár az is igaz, hogy mostanság nem is voltam az emberek világába. Valószínűleg ő sem gyakran jár a fához. Bár biztos nagyot nevetnék, ha megint azon kapnám, hogy a fa tövébe szunyókál. De elég furcsa, hogy most jutnak ilyen dolgok az eszembe. Meg persze ez az emlék álomnak nem lehetett volna más vége, mint egy fertelmes rémkép. Nem igaz, hogy miért nem tudok csak egyszer úgy felkelni, hogy ne kapjak szívrohamot.
Az álom nem akart nyugton hagyni. Felöltöztem, majd úgy határoztam, hogy hosszú idő után Karakura városba megyek. Desmond-nak hagytam üzit, hogy legalább tudja, hogy hova mentem, de nem hiszem, hogy nagyobb ügyet kellene ebből csinálnom.
Megnyitottam az átjárót. A város felett magasan léptem ki az átjáróból. Nem volt elsődleges célom elrejteni az erőmet, de nem is akartam túlzottan felhívni magamra a figyelmet. Behunytam a szememet és próbáltam feltérképezni, hogy hol és milyen magas lélekenergiával rendelkezők vannak jelenleg a városban. Bár szinte gondolatban a park iránya felé venném az irányt. Nincs feltétlen célom. De nem bánnám, ha valami izgalmas dolog történne.

Fagyos visszavágó
(csak azért is leírom, hogy én milyen címet adtam neki)

Végre eljött a szabadnapom, de nem nagyon voltak terveim, hogy mivel is kéne eltöltenem. Ennek ellenére viszont vártam már, mert aznap nem kell a papírokkal vacakolnom, kipihenhetem a munka fáradalmait. Bármikor lehet egy vészhelyzet vagy valami és az nem lenne jó, ha nem lennék itt, vagy váratlanul érne az egész. Persze, ez még mindig benne van a pakliban, de amióta legyőztük Aizent, kevésbé történnek ilyen nagyszabású események.
Végül elhatároztam, hogy kiruccanást teszek az Emberek Világába, ahol bevásárolok olyan dolgokból, amiket nálunk nem lehet kapni, majd eltöltöm maradék időt. Hátsó szándékom pedig az, hogy megkeresem Shizunét, hogy megtudjam, hol is lakik, mert nem akarja elmondani nekem. Én viszont tudni akarom, hogy a tulajdon lányom, hol tölti az éjszakákat. Elég aggodalmat okoz az is, hogy egy bohóc a mestere, nem kell ennél több.
Miután végigmentem a hivatalos procedúrákon, hogy használhassam a senkaimont, már a dangai sötét alagútjában tartottam Karakura Town felé. A vásárlást a távozásom előtti időre gondoltam, hogy ne kelljen addig magammal cipelni a sok cuccot, ezért amint átértem az átjáró másik oldalára, Shizune keresésére indultam. Lélekenergiámat természetesen minimálisra vettem vissza, majd egy magas épület tetején behunyt szemekkel koncentrálni kezdtem. Pár percnyi sikertelen próbálkozás után, le tudtam vonni a következtetést, hogy egy erős energiamezőben van, így nem tudom bemérni a pozícióját.
Amint feladtam a keresést, hirtelen egy ismerős lélekenergia megjelenésére lettem figyelmes, amitől egyből elmosolyodtam magamban. Néhány pillanatra nem fogtam vissza lélekenergiámat, hogy ő is biztosan észrevegyen engem. Ezután elindultam egy elhagyatottabb környékre, ahol nem érzékeltem senkinek sem a jelenlétét. Korábbi küzdelmünk helyszíne a park volt, de azt már nem merem bevállalni, hiszen sokkal erősebb és felelősségteljesebb vagyok most, így az emberek biztonsága az első. Egy elhagyatott raktárépület tetején landoltam és vártam be régi ismerősömet.
- Rég nem találkoztunk, Eliana del Barros. Remélem, nem fogsz megint leszólni, hogy nem rohantam eléd vagy a parkba. - köszöntettem az érkezőt haorim ujjába dugott kezekkel és próbáltam egy kicsit vicces lenni, bízok benne, hogy nem veszi annyira rossz néven a dolgot.
- Úgy gondolom, ideje behajtanom rajtad az ígéretedet. - próbálom emlékeztetni a múltra, ami nagy szó nálam, hiszen az is csoda, hogy én emlékszem rá, nem hogy még másokat emlékeztessek rá. Bár megtántorodhat a haori láttán, de nem ilyennek ismertem meg az arrancar lányt.
- Először is megjegyezném, észrevettem, hogy Aizen legyőzése óta megnőtt a lélekenergiád. Csak nem valami belső viszályba keveredtél? - jegyzem meg észrevételemet, mivel múltkor úgy éreztem, hogy nem sokat nőtt a lélekenergiája, most viszont határozottan többnek érzem. Vajon, mi történhetett? Egyszerűen csak edzett?
- Másodszor pedig, meg szeretném köszönni az első harcunkat. Sokat jelentett a fejlődésemben, hogy akkor vesztettem. Jóbban megismertem magamat és a képességeimet, és mondhatjuk, hogy utána indultam meg a változás útján. Mint láthatod most kapitányi haoriban villogok, így láthatod, hogy nem csak úgy mondom. - mondtam köszönetet Elianának, majd kivéve a kezemet a haorim ujjából, forogtam egyet, hogy megcsodálhassa a haoris kinézetemet. Nem mintha olyan sok mindent kellett volna látni rajtam, de akkor is jól esett a dicsekvés.
- Most viszont, én leszek az, akinek majd köszönetet fogsz mondani, hogy legyőzött, ezért készülj! - árulom el a szándékaimat, de én nem állok védekező vagy támadó állásba. Azt akarom, hogy az önérzete előjöjjön, amiért ezzel lebecsülöm és rám támadjon. Ha valóban ezt teszi, akkor a tokjában tartott kardommal próbálom meg hárítani a támadását. Bár ő azt nem tudja, hogy nem azért nem húzom elő a kardomat, mert lebecsülöm őt, hanem másért.

Spoiler:

Terep felméréskor egy ismerős energiára lettem figyelmes. Meglepően Shiratori volt az. Mondom mi a fene? Elindult egy elhagyatott rész felé, és egy raktárépület tetején várt be. Kecsesen landolva én is megérkeztem.
- Rég nem találkoztunk, Eliana del Barros. Remélem, nem fogsz megint leszólni, hogy nem rohantam eléd vagy a parkba. – haori ujjába dugja kezét
- Már azon meglepődtem, hogy egyáltalán észrevetted, hogy megjelentem. … Azt hittem valahol alszol. Nara Shiratori.
- Úgy gondolom, ideje behajtanom rajtad az ígéretedet…. Először is megjegyezném, észrevettem, hogy Aizen legyőzése óta megnőtt a lélekenergiád. Csak nem valami belső viszályba keveredtél?
Aizen féle nagy harcnál is ott volt. Bár akkor még hadnagyi szalag volt a karján. Már akkor feltűnt, hogy sokat változott az első találkozásunkhoz képest. Akkor egy lánnyal harcoltam, aki túl erősnek bizonyult. Akkor nagy vereséget szenvedtem. Akkor nem volt itt a visszavágó ideje, de most úgy érzem eljött. Most Shiratori-n kapitányi fehér haori van. Ezt annak idején Ken miatt is megtanultam, hogy a köpeny nagy erőt rejteget. Nem szabad félvállról venni, és ostoba módon neki rohanni. Bár most valahogy izgatott vagyok, és nem félek.
- Micsoda figyelmesség. Megtáltosodtál? … Volt némi hatalmi változás, és tudod nálunk vagy megerősödsz, vagy megölnek. És még nincs kedvem meghalni… Pláne hogy még tartozom neked egy visszavágóval.
- Másodszor pedig, meg szeretném köszönni az első harcunkat. Sokat jelentett a fejlődésemben, hogy akkor vesztettem. Jóbban megismertem magamat és a képességeimet, és mondhatjuk, hogy utána indultam meg a változás útján. Mint láthatod most kapitányi haoriban villogok, így láthatod, hogy nem csak úgy mondom.
~ Megköszöni? Mindjárt kitérek a hitemből. Rendesen megváltozott. Bezzeg az, hogy ezzel sértegessen az szinte fogattam volna.
Szépen körbe fordult, hogy tüzetesebben megnézhessem a kapitányi köpenyét. Még ha nem esett volna le, hogy nem véletlenül van rajta.
- Most viszont, én leszek az, akinek majd köszönetet fogsz mondani, hogy legyőzött, ezért készülj!
- Hahaha... – felnevettem – Az biztos, hogy a hatalom az egód is nőtt. De mindjárt faragok le egy kicsit belőle. … Hát nálunk nem viselnek ilyen cicomás dolgot az Espada-k, mert nálunk az ám a szint. Ezért sem lehet megmondani első ránézésre, hogy ki az Espada, egészen addig, míg el nem kezd harcolni.
Kíváncsi lennék, hogy most el kezd-e gondolkodni azon, hogy most én Espada vagyok vagy sem. Azt a gondolat menetet szívesen megnézném. Persze koránt sem vagyok Espada szinten, de azért jól esne elhitetni vele. Bár szerintem harc közben le fogja mérni.
- Egyébként nem is tudtam, hogy nálatok a turkálóba lehet ilyen köpenyt túrni… Vagy ezt már ingyen osztogatják? Vagy másra kaptad? … És drága kapitány uraság mondja kérem, hogy hogy nem egy egész osztag kíséri önt? Drága hadnagyát hol hagyta? Kíváncsi lennék, hogy milyen. … A tanítást és okítást szívesen, és persze a jó diák visszamegy a tanárához, akár egy újabb leckére is. … - halál komolyra váltok – Mit mondjak, elég izgatottan vártam ezt az újabb találkozót. Most pedig még inkább lázba jöttem.
Ken rendesen megtanította, hogy egy kapitányt semmi esetre sem szabad alábecsülni. Nem véletlenül azok akik. Sértésből mondtam, de tudom, hogy a kapitányok igazán komoly erőt jelentenek. Veszélyesek. Erősödtem, de nem biztos, hogy fel vagyok készülve egy ilyen szintű harcra. Ken shikai-ba súlyos sérüléseket okozott. Valószínűleg shikai szinten is elég veszélyes, hiába ismerem pár fogását. Az a baj, hogy ő is ismeri az enyémet, így olyan nagyon már nem tudom meglepni bizonyos dolgokkal. Ha csak…
Barra energiát kezdek el gyűjteni a fejmagasságba emelt öklöm köré.
- Gondolom tudod mi ez… Rendes leszek, és elmondom, hogy az arcodat fogom eltalálni vele.
Gonosz mosolyt ejtek, majd hasonlósan, mint a futó, aki arra vár, hogy a bíró elsüsse a rajt fegyvert. Pont úgy ahogy Diego-tól tanultam a lélekenergiámat a lábamba koncentrálom, és olyan gyors Sonido-t hajtok végre, amilyet csak tudok. Guggolva a lábához ugrok. A nem a Barra-s kezemmel egy hatalmasat vágok rá a térdére, majd egy guggoló fordulással az ütő kezemet most egy másik Barra-val megspékelve oldalról az oldalába szeretnék vágni. Majd újabb Sonido-val elugorva a másik oldalát próbálom egy gyors, de annál hatásosabb rúgással eltalálni, majd elé ugrok, és az elején összegyűjtött Barra-t egy jobb egyenessel a fejét akarom eltalálni. Majd pár méterre elugrok tőle.
Remélem ezzel a mozdulatsorral egy kicsit megleptem. Bár ez koránt sem elegendő a győzelemhez. Valami jót ki kell találnom, mert a meglepetés támadásaimat már ismeri, így azokkal már nem lehet átverni. Csak úgy lehet max hatásos, ha még erősebben még gyorsabban hajtom végre őket. Viszont így egyben nagyon ki is lehet fáradni egy idő után. De a beszólásai rendesen felbosszantanak. Legszívesebben inkább egy Cero-t küldtem volna a feje felé.

Kifejezetten jól esett újra látni Elianat, mivel a múltamra emlékeztet, ami szinte már én is elnevetem magamat. Akkor még nagyon kezdő voltam és zöldfülű, nem teljesen vettem komolyan a dolgokat, meg persze össze-vissza dobálóztam a kidoukkal. Persze már akkor is fontosnak tartottam az edzéseket, elvégre 6. tiszt voltam, de ezen kívül nem nagyon foglalkoztam a shinigamiskodáson kívüli életemmel. Úgymond eltékozoltam fontos éveket a semmire. De ez mára már megváltozott, hiszen van egy családom, akiket meg kell védenem és legvégsőbb célom, hogy egyszer mind a négyen együtt tudjunk élni minden gond nélkül.
A várva várt visszavágó, ami akár már a téli harcok alatt is megeshetett volna, ha Rosa-chan fukutaichou nem lép közbe és előz meg engem Eliana után rohanásban. (Valahogy ez a megnevezés Rosa-chan fukutaichounak rám ragadt Tasutól, hiszen ő is hívja, ráadásul már nem hívhatom Kamioka fukutaichounak, mivel már kettő Kamioka fukutaichou is van, és akkor nem tudnánk, melyikről van szó. Pedig nem szeretem a chan meg a kun használatát, olyan gyerekesnek tűnnek nekem.) Már akkor is késznek éreztem magam rá, hogy megküzdhessek vele újra, de Shizune is ott volt, aki apai segítségre szorult és nem hagyhattam cserben.
- Fel kellett nőnöm a felelősséghez, amúgy hogy várjam el, hogy mások kövessenek engem, ha nem viselkedek a rangomnak megfelelően ... Igen, gondoltam, hogy barbár módszerekkel oldjátok meg a dolgokat. - meséltem el, hogy mi is okozta a változást személyiségemben és bár nem volt célom leszólni az arrancarokat, de hát ez az igazság. Nem akartam elsarkítani a dolgot azzal, hogy szelíden próbálom vele közölni a kőkemény igazságot, így kerekperec kimondtam, amit gondolok.
- Komolyan mondtam minden szót. Tényleg sokat tanultam a harcunkból, például, hogy a kardom nem olyan hatásos, ha jéggel támadnak ellene. - láttam Eliana arcán a meglepődöttséget, amiért köszönetet nyilvánítottam, ezért meg kellett győznöm, hogy komolyan gondolom. Ha ennyi nem lett volna elég, akkor majd harc közben észre fogja venni, hogy valóban igazat mondtam.
- Hát, ha én sem hiszem el, hogy erős vagyok, akkor hogy várjam el másiktól, hogy ők elhiggyék. - próbálom lazán venni a dolgokat, de Eliana szavai kétértelműsége miatt egy kicsit összezavart. Ezzel az egésszel azt akarta mondani, hogy ő is az espada tagja? Bár én is eldicsekedtem vele, így valószínűleg ő is ugyanezt tette volna. - Vagy éppen meg nem látjuk a tetoválását. - egészítem ki Eliana megjegyzését, elvégre azért én is tudok egy-két dolgot a fajtájáról, még ha nem is harcoltam eddig egy espadaval sem.
- Nem a turkálóban, de ingyen osztogatják, csak egy bankait meg egy mosolyt kell villantani, és ha van üresedés, akkor megkapod. És nem szoktam magammal cipelni az egész osztagot, a hadnagyom felügyeli őket, amíg távol vagyok. - nem vettem fel a gúnyolódását, inkább belementem a játékba. Bár amikor megkomolyodott, én is hasonlóan tettem, mert a harcot komolyan kell venni.
~ Cero? ~ tettem fel magamban a kérdést Eliana kezében sűrűsödő lélekenergiával kapcsolatban. Máris azt készül bevetni és figyelmeztet rá? Tényleg, legutóbb nem is használt cerot, így nem tudom, hogy néz ki az övé.
- Milyen kedves tőled. - próbálok egy kicsit gúnyolódni, de közben már a védekező lépésemet agyaltam ki a támadására. Meg akartam nézni, hogy mire is képes és kényelmes páholyból akartam ezt megtenni, ezért sorozatos támadását a hátrahagyott utóképem szenvedte el. Én ilyet is tudok, bár nem mindig szoktam használni. Közben Eliana azt hiheti, hogy szépen mindegyik támadása sikeres volt.
- Onmitsu Hohō Shihō no San, Utsusemi. - mondom el a technika nevét, majd gúnyolódó tapsolásba kezdek Eliana mögött néhány lépésre. - Szépen elintézted az utóképemet, elismerésem. - ekkor már ő is észreveheti, hogy akit korábban legyőzött két-három darab papírrá változott, amiket eddig a ruhámban tartottam, a köpenyem alatt.
- Most akkor én jövök, ha minden igaz. Kidout fogok alkalmazni, előre elmondom. Bakudou 1, Sai. Bakudou 4, Hainawa. - egyik kezemmel az egyik kidou, a másikkal pedig a másikat idéztem meg, ezzel hátra kötöm a kezeit, majd egyben az egész testét is átköti az energia kötél. Amint a technika végbement, a kezembe veszem az oldalamon lévő kardomat a tokjával együtt és elindulok szép lassan Eliana felé.
- Bár mindkét kidou 10-es szint alatti, ha együtt használom őket, akkor felér egy 30-as erősségűvel is, mivel felerősítik egymást. - árulom el Eliananak ezt a kis titkot, ha lebecsülné a technikák erősségét. Míg az egyik hátraköti az áldozat kezét, a másik az egésztestét gúzsba köti. Normál esetben, ha valaki ki akar ebből szabadulni, akkor ki kell feszíteni a kezeket hátrakötő béklyót, de ott van a másik technika is, ami ezt nem hagyja, így kétszer akkora erőfeszítés kell a kiszabaduláshoz.
- Most vajon mennyi idő alatt tudsz kiszabadulni a bénításból? Gyorsabban, mint múltkor? - próbálom emlékeztetni az előző harcunkra, ahol jó ideig nem szabadult ki a Hainawaból. Bár most nem csak egy Hainawaval kell megküzdenie, egy kis ráadást is kapott hozzá.
- Az előbb tévedtél. - lesújtottam feléje a tokban lévő kardommal és akár eltaláltam akár nem, beszélgetni próbáltam vele. - Nem ismerem azt a technikát, amit használtál. Az nem egy cero volt, ugye? - kérdeztem, miközben csapkodtam a kardommal. Meglepődnék, ha azt mondaná, hogy az pedig egy cero volt, de nehéz elképzelni. A cero az sokkal nagyobb és egy sugárnak ismertem meg.

Majdnem egy hátast vágtam, mikor mondta, hogy fel kellett nőnie a feleségéhez. Ki nem néztem volna belőle, hogy itt komoly emberré lett. Hogy hisz az erejében, és már sokkal komolyabb, igazán felnőtt a kapitányi feladathoz. Még egyszer megerősítette, hogy komolyan gondolta azt, hogy megköszöni az előző harcunkat, mert tényleg sokat tanult belőle.
Szurkálódásomra ő is elég viccesen válaszolt. Hogy csak egy Bankai és egy mosoly kell hozzá. Ha eddig nem sejthettem, most már teljesen biztos lehetek benne, hogy elérte a kardjának a második szintjét. Kapitánnyal már találkoztam, viszont Bankai-t még nem láttam. Tudok róla egy-mást, de ugyebár mindegyik különböző, csak egy közös, hogy mindegyik veszélyes.
Csak nem lehet átverni. Akkor ezek szerint tudja, hogy a szám különbözteti meg őket, és azt erejüknek megfelelően kapják. Legtöbben feltűnő helyre rakják, de vannak egyesek, akik elrejtik a számukat. Pont a meglepetés miatt. Valószínűleg egyből leveszi, hogy ha nagyzolóan nem mutatom meg a számot, akkor valójában nincs is, és így nem vagyok az Espada tagja. Tovább ragozni és elvinni az erdőbe, hogy nekem olyan helyen van, amit így egyből ránézésre nem láthat, ugyanis kérné, hogy mutassam meg akkor. Vagy inkább feltűnne neki, hogy nem azzal kezdem, hogy megmutatom, ahogy ő azt tette. Így valószínűleg egyből lebecsül, hogy annyira nem kell tőlem félni.
Minden ütésem célba talált, ami túlzottan is gyanús volt. Szinte semmien ellenállással nem találkoztam, mintha csak egy baba lenne az edzésen, amit püfölhetek. Túlzottan is gyanús volt. Igyekeztem gyors lenni, de attól azért már jobbra tartom, hogy fel se fogja mi történik vele…
- Onmitsu Hohō Shihō no San, Utsusemi.
Hallom a gúnyos hangvételt és a tapsolást mögöttem. Mondhatni meg sem lepődtem, csak azon mérgelődtem, hogy nem vettem észre, mikor kicserélte magát. Lehet ez is olyan klón technika? Volt ilyennel dolgom, de azt nagyon megsínylettem.
- Szépen elintézted az utóképemet, elismerésem.
A képmás néhány papírra szétesett. Egyrészt mérges voltam, hogy sikerült így átvernie, viszont egyben meg is könnyebbültem, hogy nem egy klónnal leszek megáldva, és harcoljak egyszerre két ellenféllel. Az egyszer elég volt.
- Most akkor én jövök, ha minden igaz. Kidout fogok alkalmazni, előre elmondom. Bakudou 1, Sai. Bakudou 4, Hainawa.
Mondom hirtelen maga sem tudja, hogy mit fog alkalmazni? Ő is felettébb kedves akart lenni. Az egyik nem volt számomra ismeretlen technika. Kezeimet egyből hátra kötötte. Gondolom tanult abból, hogy nem szerencsés, ha elől köti meg. Bár ennyivel nem fejezte be, egy újabb kötési technikával az egész testemet búsba kötötte. Testem átköti az energia. Tényleg nem megy a véletlenre. Ebből nem lesz olyan könnyű kiszabadulnom. Akkor is elég gondot jelentett szétszakítani a kötést, de most duplán meg vagyok kötve. Lehet az egyik hobbi, hogy leköti az embereket?
Oldaláról kardját leakasztja és szép lassan elindul felém. Én nyugodtan várok, meg sem próbálok egyenlőre kiszabadulni.
- Bár mindkét kidou 10-es szint alatti, ha együtt használom őket, akkor felér egy 30-as erősségűvel is, mivel felerősítik egymást.
Árulja el a titkot. Nem gondoltam, hogy egyszerű lesz ebből kiszabadulnom.
- Most vajon mennyi idő alatt tudsz kiszabadulni a bénításból? Gyorsabban, mint múltkor?
Behunyom a semem, és egy gonosz mosoly ül ki az arcomra. Kinyitom és elkezdem húzni, holott nem éppen vagyok a helyzet magaslatán.
- Úgy látom tényleg tanultál belőle. Akkor csak a kezemet kötötted le. De attól még tudtam mozogni. Most viszont egyáltalán nem apróztad el. Duplán megkötöztél. … Félsz tőlem? … Vagy nálad ez hobbi?... – felnézek - Még nem gondolkodtam el, hogy kikezdjek egy nős pasival. A feleségednek az ilyen bejön? – a fejem továbbra is felnéz, csak a szememet fordítom rá – Egy biztos nem hagysz sok mozgásteret.
Próbáltam a csuklómat mozgatni, illetve ujjal vajon elérem –e? Legutóbb nagyobb erő felhasználásával szétfeszítettem a kötést, most viszont nem biztos, hogy menne… Most már teljesen ránézek, ugyanis elég közel került hozzám, és feltehetően a kardjával akar valamit csinálni.
- Az előbb tévedtél.
Fentről sújt le a hüvelyben maradt karddal. Szerencsére annyira tudok mozogni, hogy elhajoljak a támadás elől.
- Nem ismerem azt a technikát, amit használtál. Az nem egy cero volt, ugye?
Közben csapkodott felém. Én igyekeztem félre hajolni, vagy páros lábbal elszökkenni előle, de ez nem mindig sikerült. Kicsit megalázónak érzem, hogy nem húzza elő a kardját, bár az inkább az én szerencsém, de így a béklyót sem tudja véletlenül elvágni.
- Badarság … lenne… összetéveszteni a Cero-val…. Bár van… némi… közük egymáshoz… - hajolgatok el a csapkodásai elől – Szegénységi bizonyítvány… hogy még nem… láttál… Barra-t… nem olyan erős… mint egy Cero… Viszont… sokkalta de gyorsabb… Viszont… megérzed, ha… eltalálom a fejedet… Wou…
Egy rossz érkezés után csak sikerült fenékre ülnöm. Közben próbáltam szétfeszíteni a béklyót amennyire csak tudtam, de elég szoros, és kibújni sem túl egyszerű belőle. Viszont már unom, hogy ez rajtam van. Így nem tudok harcolni. Behunytam a szemem, és erősen koncentráltam. Majd ahogy tudtam szétfeszítettem a kötést és egyben támadtam is. Megragadtam a kardomat és a Slarin-tól
tanult előhúzási technikával előrántottam és jó nagy sebet akartam ejteni. keresztbe akartam ketté vágni, de biztos félre ugrik, így csak egy kisebb karcolást remélhetek. Karomat lendítve a Claro de luna technikával próbáltam meg most én fogságba ejteni. Több félhold alakú sarlót küldtem felé. Majd utána próbáltam egy kicsit kifújni magam.

Tudom, hogy még csak most kezdődött el a harcunk és nem kéne előre eldöntenem dolgokat, de tényleg ennyire erős lennék? Eliana eddig nem sokat mutatott erejéből, bár mint már mondtam, még csak most kezdtünk bele. Az is igaz, hogy múltkor majdhogy nem egy szintem voltunk, így ha én többet fejlődtem, nem meglepő, hogy én vagyok fölényben. Bár ég nem használom a teljes erőmet, de szerintem még ő sem akar bevetni mindent.
Nem rossz taktika, ha azt tervezi, hogy lebecsüljem, és meglepetés támadást indíthasson felém, amikor nem számítok rá, vagy valami hasonló. De ez nálam nem fog bejönni, mivel már egyszer legyőzött és nem tervezem, hogy még egyszer megtörténjen. A múltkor is csak a szerencséjén múlt, hogy idő előtt kifeküdtem, de az is igaz, hogy a szerencse is egy képesség, amiből mindenki más arányban részesül.
- Félni? Hobby? Csak a józan ész diktálja, hogy egy megbénított ellenfelet könnyebb megtámadni, mint aki könnyedén el tud ugrani a támadás elől... Milyen badarságokat beszélsz, csak nem túl szoros a kötél? Meglazítsam? ... Azt viszont jól észrevetted, hogy gyűrű van az ujjamon. Ilyenre is csak egy nő lehet képes harc közben. - annak kifejezetten örültem, hogy első kézből tapasztalhatta meg Eliana a fejlődésemet, a további beszólásait viszont nem nagyon díjaztam, ezért próbáltam figyelmen kívül hagyni és arra koncentrálni, amiről szívesebben beszélek. Ezért is mutattam meg neki az ujjamon lévő gyűrűt, hogy jobban szemügyre vehesse.
- Nem sok arrancarral küzdöttem meg ezidáig és akikkel meg igen, azok nem használták ezt a technikát, köztük te sem legutóbb. Tényleg, még a cero-dat sem láttam, nem mintha hatásos lenne ellenem. - reagáltam Eliana megjegyzésére, miközben a támadásnak is alig nevezhető kardlendítéseket hajtottam végre. Egyik lépését viszont elnézte Eliana, így a földre került, ezért pont az orra előtt állítottam meg a kardom hüvelyét. Így nem sok értelme lenne legyőznöm, elő kell csalogatnom a teljes erejét és akkor kell felé kerekednem. Bár megkoppinthattam volna a fejét a kardommal, hogy észbe kapjon.
Végignézhettem, ahogy próbálkozik kiszabadulni az energia kötél fogságából és végül sikerrel is járt. Annyira mondjuk nem volt erős, hogy ne tudott volna eddig kiszabadulni. Nem mintha hagytam volna neki erre időt, de különben nem lett volna értelme megkötöznöm, ha utána egyből hagyom, hogy kiszabaduljon belőle. Felesleges lélekenergia pazarlás lett volna az egész.
Kiszabadulása után nem sokkal már támadott is, de fel voltam készülte, volt egy csomó időm rá, amíg néztem, hogy szabadul ki. Kardom hüvelyébe áramoltattam a lélekenergiát, ami teljesen körbefonta azt és ezzel hárítottam Eliana támadását. Azért az én hüvelyem sem olyan kemény, hogy lélekenergia nélkül kibírna egy zanpakutou általi támadást.
- Majd én megmutatom, hogy kell kiszabadulni a bénításból. - jelentettem ki miután a kezeimre meg a lábaimra az előző harcunkból már ismert technika által béklyók kerültek. - Hyouga Seiran. - halkan suttogtam magamnak, majd a kezeimből elkezdett kiáramlani a jéghullám, ami körbevette a kezemet és megfagyasztotta a félhold alakú sarlót, ami lebénított. Ezután már könnyedén széttört a jéggé fagyott technika és kiszabadítottam a kezemet.
- Te is jég használó vagy, tudnod kéne, hogy a megfagyott dolgokat könnyű eltörni és a normál lélekenergiából összeálló technikákat nem nehéz megfagyasztani és eltörni. Ha ressurecciónra váltottál volna, akkor a felszabaduló lélekenergia megfagyasztotta volna a kötelet és könnyedén kiszabadulhattál volna. - tartottam Eliananak oktatást a szabadulás művészetéről, miközben a lábamat is megfosztottam béklyóitól, de reménykedtem benne, hogy ő is tisztában volt vele. Elvégre neki is jég alapú a különleges képessége, nem lehetett valami nagy újdonság neki, vagy ha mégis, akkor nagyot kellene csalódnom benne.
- Komolyan veszed te egyáltalán a harcot? Na, kedves leszek, van két választásod. - egy kicsit elfogyott a türelmen, de próbáltam visszafogni magamat és egy sóhajtás után felmutattam két ujjamat, ami jelképezi a két lehetőséget, amit Eliana választhat. - Az első, kölcsönadok egy klónt, akivel bemelegíthetsz, én meg oldalról figyelek addig. Ha végeztél vele, majd folytatjuk tovább. A második pedig, hogy ressurecciónra váltasz, akkor talán nagyobb kihívást jelentesz. Tiéd a választás, nekem mindkettő megfelel. - lehet, hogy kicsit nagyzoló voltam, de hát nem akarom, hogy itt kóstolgassuk egymást még jó ideig. Bár nem egy életre-halálra harc ez, attól még komolyan kell venni. Ő sem ölt meg engem legutóbb, így sem fogom, de azt azért megmutatnám neki, hogy képes lennék rá, ha akarnám.

Hiába mondja, de szerintem ez nála valami perverzió. De büszkén mutogatta a gyűrűét. Én meg magamban gondoltam, hogy volt egy olyan csaj, aki hozzáment? Ezért ennyire büszke rá?
Nem küzdött még meg sok Arrancar-ral? Akkor tényleg harcolt már eleget? Mikor legutóbb harcoltunk nem voltam képes a Barra technikára sem pedig a Cero-ra. Most viszont mindkettőre képes vagyok szóval lesz ízelítő.
Kiszabadulásom után a kardelőrántásával egybekötött csapást kardjával tompította, úgy hogy az még a markolatában volt. Ennyire erős markolat lenne? Vagy inkább valami turpisság lenne benne? De engem már kezd bántani, hogy arra sem méltat, hogy elővegye a kardját. A sarlók lekötik.
- Majd én megmutatom, hogy kell kiszabadulni a bénításból. Hyouga Seiran. – suttogja a végét.
Megfagyassza az energiát, és az szépen letörik. Hatásos egy technika. El kell ismernem jó. Az én lélekenergiám elég fagyos, meg pár dolgot képes vagyok eljegesíteni, de az ő kötőmágiáját nem hiszem, hogy képes lettem volna úgy megfagyasztani, hogy letörjön.
- Te is jég használó vagy, tudnod kéne, hogy a megfagyott dolgokat könnyű eltörni és a normál lélekenergiából összeálló technikákat nem nehéz megfagyasztani és eltörni. Ha ressurecciónra váltottál volna, akkor a felszabaduló lélekenergia megfagyasztotta volna a kötelet és könnyedén kiszabadulhattál volna.
Tartott nekem kiselőadást. Pontosan tudom, hogy Ressurección-ban nem jelentett volna jéggé varázsolni a kötést. Viszont túl korai lett volna elő hívni a legerősebb formámat.
- Ilyen kis apróság miatt nem oldom fel a kardomat. … És tudom, hogy a megfagyott dolgok könnyen törnek. … Majd ha sikerült megfagyasztanom az egyik karodat, akkor megmutatom milyen szépen fog összetörni. – mosolyodok el.
- Komolyan veszed te egyáltalán a harcot? Na, kedves leszek, van két választásod.
- He?! – vágtam hülye fejet.
- Az első, kölcsönadok egy klónt, akivel bemelegíthetsz, én meg oldalról figyelek addig. Ha végeztél vele, majd folytatjuk tovább. A második pedig, hogy ressurecciónra váltasz, akkor talán nagyobb kihívást jelentesz. Tiéd a választás, nekem mindkettő megfelel.
Elpattan egy ér a fejemen. Most komolyan mondja.
- NA NE SZÓRAKOZZÁL VELEM!!! … Nevetséges minden, amit mondasz! Még hogy egy bábbal harcolja, míg te elmész nyaralni vagy mozizol, vagy mit tudom én?! MI EZ A HÜLYESÉG?! Már az is kiakaszt, hogy nem vagy hajlandó elővenni a kardodat, addig meg nehezen tudlak komolyan venni – mutatok rá a még mindig tokban lévő kardot – Az, hogy a kardomat kiengedjem, ahhoz neked előbb Banaki-t kellene virítanod. Addig értelmetlen is lenne, mert laposra vernének. … - kezdek lenyugodni, kiüvöltöm magam, és nagyon komolyra váltok – Majd ha a Cero-mat kivéded, akkor tárgyalhatunk.
De egyenlőre nem akartam egy Cero-t ráereszteni, de azt érdemelné. Lekötni, és közel menni, majd a képébe egyenesen. Sonido-val a közelébe érkeztem, majd a Raikou no heki technikával próbáltam szúrásos sebeket okozni neki. Majd az egyik szúrás helyet leguggoltam, és egy lábindítással akartam levenni a lábáról. Feltehetően összetéveszti egy másik kedves mozdulatommal vagy fel vagy pedig el fog ugrani. erre számítok, ezért mögé ugrok és a Ashige rúgással Telibe akarom találni a gerincét. Ha sikerül, ha nem egy újabb gyors Sonido-val elé kerülök, hogy megpróbáljam a mellkasába szúrni a kardomat. Közben a Ardiente Garra technikát készítem a kezemre, majd elugrok a háta mögé, és feldobom a kardomat, az Ardiente Garra technikát a másik kezemre és előkészítem, miközben már le is csapok a másikkal, majd utána a jobb kezemmel is ugyan azzal a technikával. Tehát felváltva kétszer kapja ugyan azt a támadást. Még soha nem próbáltam így ki, de biztos hatásos, szóval lehet megtartom ezt a kombinálást. Felnyújtom a kezemet, és elkapom a kardomat.

Nem tudom pontosan, hogy van az arrancaroknál a ressurección forma felvétele, de nálunk, amilyen könnyen feloldjuk a kardunk shikai alakját olyan könnyen rakjuk vissza normál formájába. Bár bizonyára nem ez volt az oka, hogy nem váltott ressurección formára, hanem hogy nem akarja még teljes erejét használni, hiszen nekik nincs még egy szintjük, mint nekünk a bankai. Meg persze egy egész alakváltás, nem pont olyan, mintha csak a kardunk változna meg. Biztos nem tesz jót, ha folyamatosan a két forma között váltogatna. Bár nem vagyok orvos, hogy ilyen következtetéséket vonjak le. Mondjuk az is igaz, hogy nálunk se ismerek olyat, aki csak egy pillanatra vált shikaira és utána egyből vissza normál alakra.
- A so. Azt megnézném, hogy összetöröd a karomat. - látszott szavaimból, hogy nem vettem komolyan fenyegetését, mivel már nem hiszem, hogy képes lenne rá. Ismerem a kardja képességét, tudom, hogy nem szabad hagynom, hogy megvágjon. Mivel ezt tudom, nem eshet nagy bántódásom.
Bár elsősorban nem az volt a tervem, hogy felidegesítem Elianat a kedvességemmel, de benne volt a pakliban, hogy így fog viselkedni. Mivel eredeti célom az volt, hogy beleadja teljes erejét a harcba, így azt tökéletesen teljesítettem, még ha nem is pont így akartam ezt elérni, hanem úgy, ahogy az ajánlatomban szerepelt. De mindegy is, így is megfelel nekem.
- A so. Most már el is ment a kedvem, hogy használjam a kardomat. - kedvtelenül reagálok Eliana dühére, de ennek ellenére felvettem a földön heverő kardomat és a kezemben tartottam. A kezeim kiszabadításához ugyanis üressé kellett tennem őket, ezért ledobtam a földre. - Felőlem jöhet a cero, meg a bankai is, de most mindkettőt akarod, ahhoz, hogy használd a kiengedett kardodat. Ez nem valami fair. Mondjuk amúgy is meg akartam mutatni a bankaiomat, de majd később. Egyébként sem valami nagy durranás. - figyelmeztettem Elianat, hogy ne várjon sokat a bankaiomtól, mivel nem valami csilli-villi dolog, amit jó megnézni. Bár azt be kell vallani, hogy hasznos képességei vannak, de ennek ellenére nem mindig akarom használni.
A cero indítása helyett egy sonídot használt, amivel előttem termett és gyors szúrásos támadásokkal próbálkozott eltalálni. A lélekenergiával megerősített sayaval tologattam arrébb a kardját és hajolgattam el a támadásai elől egyidejűleg. Az egyik támadásából egy apróbb karcolást sikerült szereznem az arcom jobb oldalára, ami után már abba is maradt a támadás és inkább kigáncsolni készült, ezért még időben elugrottam előle.
Azonban az csak egy elterelés volt és a hátam mögül érkezett a támadás, amit már nem nagyon tudtam kivédeni. Csak annyit tudtam tenni, hogy hátranyújtottam az egyik kezemet és néma idézéssel - mivel nem volt időm, még a nevét sem kimondani - egy Enkosent idéztem meg. Így viszont nem sokat ért Eliana erős rúgásával szemben, hiszen sokat vesztett ezzel teljes erejéből és pillanatok alatt darabokra esett. Eliana rúgása nem nagyon lassult le ettől, ezért sikeresen eltalálta a hátam közepét, ami nem volt kellemes érzés. Ennek következtében jó pár métert repültem, majd hassal a föld felé érkeztem meg a talajra, lerepülve az épület tetejéről.
- Bakudou 32, Toge Mizu Tate. - csak annyi időm volt a következő támadásig, hogy felfelé fordultam a földön és már jött is Eliana, hogy belém mélyessze a kardját. Persze most gyorsabban reagáltam és elkezdett felállni a vízpajzs, ami kivédte volna Eliana támadását, de még mielőtt bezárult volna körülöttem a vízburok, láttam, hogy arrébb sonídozott. Biztos ezt a támadást is elterelésnek szánta volna, de a vízpajzsom minden oldalról körbefogott, így ez felesleges volt.
Most már nekem is ideje lesz komolyabban venni a dolgokat, mert úgy látszik tényleg sikerült felbosszantanom Elianat, hogy halál komolyan vegye a harcot. Talán még később meg fogom bánni, hogy ennyire felbosszantottam, de már nincs vissza út, én is bevetek mindent a győzelemért.
- Bakudou 28, Feiku. - suttogtam alig hallhatóan és ha Eliana áttöri a víz falamat, vagy éppen abba hagyja a támadást, leomlik a víz a földre és immáron az illúzió miatt nem lát engem. A következő pillanatban azt is észreveszi, hogy a körülötte lévő területen felcserélődött a jobb és a bal irány. Vagyis ami eddig jobbra volt azt baloldalon látja és fordítva. Közben magamról is megjelenik egy illúzió az épület tetején, ahol korábban voltunk, aki elkezd a levegőben shunpozni és próbálja elkerülni Elianat. Természetesen nem hagyom, hogy utolérje az illúziót Eliana, így észreveheti, hogy gyorsabb, mint én eddig voltam.
Közben én a Kyokkouval elrejtem a lélekenergiámat, ne hogy ezzel fedjem fel magamat, amíg időt akarok nyerni magamnak. Első dolgom volt, hogy előkaptam lélektelefonomat és tárcsáztam a 12. osztagot, hogy engedélyt kérjek a pecsét feloldására.
- Itt a 9. osztag kapitánya Nara Shiratori beszél. Engedélyt szeretnék kérni a pecsétem feloldására egy arrancarral folytatott harchoz. - mondtam el gyorsan kérésemet, majd el is raktam a telefont és használtam az egyedi kidoumat, Hyoukat és körülbelül egy tucat jéggömb lebegett körülöttem nem sokára. Nem tudom, mikor lesz szükségem a pecsét feloldására, vagy egyáltalán lesz-e rá szükségem, de jobb óvatosnak lenni. Ha valami váratlan történik, akkor már nem lesz időm telefonálgatni és talán késő is lesz, ezért inkább úgy nem oldom fel a pecsétet, hogy van engedélyem, minthogy úgy oldjam fel, hogy nincs engedélyem. Először is az emberekre kell gondolnom, akiket ezzel veszélybe sodorhatok.
Közben az illúzió és Eliana reményeim szerint visszaérkeztek, így Eliana köré irányítottam a kidoum végtermékeit, amit még nem lát, ezért megtartom velük a távolságot, ne hogy véletlen nekimenjen az egyiknek. Ezzel egyidejűleg Fushibiből és Soukatsuiból hálót fontam Eliana köré pókháló formában, amit szintén elrejtettem Kyokkouval.
Ezután megszüntettem az illúziót és minden visszaállt az eredeti mivoltába. Én is ismételten látszódom és az egy tucat jéggömb is Eliana körül, ami gondolom, megtorpanásra kényszerítik, mivel nem láthatott eddig ilyeneket, hiszen saját technikám, amit nem láthatott mástól.
- Meg vagyok az előkészületekkel, így első kézből tapasztalhatod meg egyedi technikám erejét. Annyit azért elmondok, hogy ezek jégbombák, szóval vigyázz velük. - látszott rajtam, hogy magabiztos vagyok a dolgomban, elvégre ezzel a kombinációval tényleg meg akarom sebesíteni, ezért nem fogom vissza magamat.
Gondolom Eliana nem fog eszeveszetten felém sietni, azok után, hogy elárultam neki, hogy bombákkal van körülvéve, vagy ha mégis akkor azok egyből felrobbannak, amit egy méteres körzetükbe kerül. De ha még el is kerüli a bombákat, akkor vár rá az igazi meglepetés a láthatatlan háló személyében, amibe egyből beleragad, ha hozzáér. Számításba vettem azt is, hogy valami távolsági támadással akarna megsebesíteni, ezzel együtt a hálómat is megsértve, ezért direkt úgy helyezkedtek el a bombák, hogy fölül el tudja őket kerülni. Persze ott van a háló és megállítja őt, de ezt Eliana nem látja, ezért valószínű erre fog távozni. Nem fogja megkockáztatni, hogy valami távolsági támadás miatt felrobbannak a bombák, mivel nem tudja, mekkorákat robbannak és lehet, hogy őt is eltalálnák vele.

Spoiler:

Sikerült sebet ejtenem az arcán, ami felettébb jól esett. Ahogy számítottam a bukatás elől elugrott. A rúgásomat egy technikával próbálta védeni, de valószínűleg túl gyors voltam a technika megidézéséhez. Lényegében cél is volt. A technika semmissé vált, és így telibe találtam. Pár métert repült. Újabb támadásom előtt sikerült egy vízpajzsot maga köré vonnia. Sajnos ez már masszívabb technikának tűnt, így nem tudtam egyből széttörni. Sajnos teljesen körülvette, így nem tudtam hozzáférni. Kardcsapásokkal próbáltam megsemmisíteni. Az egyik kardszúrással éreztem, hogy a kardom a pajzs falába fúródik. Ekkor a vízpajzs teljesen összeesett. Viszont Shiratori már nem volt benne. De nem ez volt az egyetlen furcsaság. Arra leszek figyelmes, hogy ami eddig balra volt az most jobbra van. Olyan, mintha horizontálisan megforgatták volna a területet. Viszont a mozgásom nem fordult meg. Shiratori megjelenik a ház tetején.
- Mit csináltál?
Nem tudom mi ez, de feltehetően ez megint valami illúziós átverés. Nem tudom… Már elegem van ebből az érzéki csalódásokból. Persze nagyon hasznos, mert én csak fárasztom magam, hogy az illúzióval szórakozok ő meg rejtőzik, vagy csapdát állít. Előtte meg azt mondja, unja magát. Ha harcol, akkor harcoljon rendesen.
Az illúzió mellett termek, de mikor egy kardcsapással ketté akarom vágni, akkor olyan gyorsan tűnik el előle, hogy azon el is csodálkozom. Sokkal gyorsabb, mint amit eddig Shiratori-tól láttam. Valószínűleg ha sikerülne utolérnem, vagy megvágnom, akkor egyből lejönne, hogy csak egy illúzióval van dolgom. Bár mintha eddig nem feltételeztem volna. De ezután biztos vagyok. Feltehetően valami csapdát állít, vagy valamit csinál, és ahhoz idő kell. Lehet, hogy az illúzióval egy területre akar csalni? Kisebb Barra-kal próbálom eltalálni, de mindig sikerrel eltér. Persze ha egy helybe maradok az sem jó, de nem megyek arra, amerre esetleg csalni akarna…
Hirtelen ismét visszaáll az eredeti rendre, az illúzió teljesen semmissé lesz. Viszont amivel szembetalálom magam annyira nem örültem. Sajnos erre egyáltalán nem lehet felkészülni, még akkor sem, ha gondolatban esetleg sejted, hogy ilyen csapdával állsz szemben.
Körülettem jéggömbök voltak precízen elhelyezve, és az igazi Shiratori is megjelent.
- Meg vagyok az előkészületekkel, így első kézből tapasztalhatod meg egyedi technikám erejét. Annyit azért elmondok, hogy ezek jégbombák, szóval vigyázz velük.
Csípőre teszem a kezemet, majd teljesen felé fordulok.
- Ideje volt már, hogy leerezd az illúziót. … Aranyos kis csapda. … Szóval, ha közel megyek bármelyik jég gömbhöz az felrobban igaz?
Nem érzem túlzottam magam biztonságba. Valószínűleg ha már a közelébe megyek, akkor felrobban, nem csak akkor, ha hozzáérek, bár gondolom az úgy még nagyobb sérülést okoz. Karddal nekiesni sem éppen életbiztosítás. Kikerülésnél még megint ott van, ha túl közel megyek, akkor felrobbantja. Fogalmam sincs, hogy mekkorát robbanna, lehet, hogy egy felrobbantásával egy láncreakció folyamán a többi is felrobbanna. Ha felé indulnák, akkor annak semmi értelme nem lenne. A láncreakciós robbanás miatt pedig a távolsági támadások sem jöhetnek szóba. Ha egy Cero-t lőnék, akkor hatalmas lenne a robbanás. A szétrepülő éles jégszilánkok pedig komoly sérüléseket tudnak okozni. Bár nem tudom, hogy pontosan hogyan robban fel ilyen jégbomba, de nem számítok semmi jóra.
Felnézek, és egy kisebb megkönnyebbüléssel tapasztalom, hogy fenn nincsenek bombák. Az egyetlen igazán helyes menekülési irány az felfele van, viszont ez már túlzottan gyanús. A bombákat jól helyezte el, és miért hagyna ki egy irányt. Hacsak nincs valami más is, amivel körbe vagyok véve… Amit éppenséggel nem láthatok. Ami csak akkor látszik, ha már nem tudok ellene védekezni. Ha még valamivel körbe vagyok véve, akkor az azt jelentheti, hogy ha felrobbannak a bombák, akkor az még nagyobb pusztítást okozhat, ami nekem nagy sérüléseket. Feltehetően a gömböket tudja irányítani, így akár a közelembe is hozhatja őket, hogy szépen felrobbanjon.
- Kár, hogy saját technika. Szívesen ellesném, ugyanis lenyűgöző. … Viszont nincs kedvem kivárni, míg rám uszítod az összeset.
Elmosolyogtam, majd kinyújtottam a kezemet pont felé, és a tenyerembe elkezdtem gyűjteni a Cero-hoz szükséges energiát. Bár ennek nagyobb a füstje, mint a lángja, ugyanis a másik kezemen egy Ardiente Garra technikát készítettem elő. Feltehetően nem szeretne bekapni egy Cero-t mert hiába van körülöttem esetleg még valami a Cero-t az nem állítja meg. Ha pedig a gömböket úgy mozgatja, vagy túlzottan magabiztos, és direkte nem mozgatja, akkor az nekem ugyan úgy jó. Ugyanis én felfele akarok kitörni. Hirtelen összezárom a kezemet, és megszűnik az energia, és ezzel egy időben a másik kezemmel elindítom felfele a támadást. A csapás után szinte azonnal felugrok, és mintha a támadás irányába akarnék szökni. Ha mégsem volt semmi, akkor a támadás simán keresztül halad, viszont ha mégis volt, akkor azt elpusztítja, és én így ki tudok szökni. Ha esetleg sikerülne egy kis port kavari az még jobb lenne. Remélem, hogy a bombácskák ha van plusz védelmi fal, akkor azok is csak a most csinált lukon tudnak távozni, így azok esetleges lassabban hívhatok segítségül. Kezemre egy kisebb Cero-t készítettem, ennyire volt időm, és ahogy Shiratori mögé érkezem egyenesen a hátára célozva a tenyeremet lövöm el a kisebb Cero-t. Igyekeztem gyors lenni, de maga a gyorsaság miatt nem sikerült igazán jó Cero-t készíteni, így a Barra és az igazi Cero közötti átmeneti támadást tudtam elő idézni. Így nem okozhat olyan sérüléseket, mint egy teljes pompájában tündöklő Cero, de remélem ha talál, akkor okoz sérülést. Bár tartok attól, hogy nem talál, és esetleg egy ilyen bomba gyorsabban a közelembe ér, és esetleg felrobban az orrom előtt. De egy próbát megér.

Eliana szépen elfoglalta magát az illúzióval való fogócska, amíg én egy s mást tettem-vettem, persze nem akartam végtelenségig húzni. Gondoltam, hogy ő is rájött, valami nincs rendben, mert azt látta, hogy csak össze-vissza futkározok előle és nem is támadok. Egyáltalán nem rám vall ez a stratégia, mondjuk, ő ezt nem feltétlen tudja. Nem is szeretek shunpot használni feleslegesen, csak ha nagyon muszáj. Ez különben sem számít most, hiszen csak elterelésnek szántam, nem kell valóságosnak lennie.
- Utólag is elnézést kérek a várakozásért, de szükségem volt egy kis időre, hogy mindent elrendezzek. - nekem sem különösebben tetszene, ha egy illúzióval kellene játszadoznom, ezért illendőnek találtam, ha bocsánatot kérek. - Nem csak ha közel mész hozzá, én is fel tudom őket robbantani, ha szeretném. - nyeregben éreztem magamat, ezért nem láttam értelmét, hogy eláruljam ezt a kis titkot. Amúgy sem nyer vele sokat Eliana, hiszen ha nem megy közel a bombákhoz és felrobbantom őket, akkor úgy sem fog megsebesülni. Ez csak arra jó, hogy el lehet vele terelni az ellenfél figyelmét, vagy elbújni a robbanás mögött.
- Tudtommal az arrancarok nem tudnak kidoukat használni szóval, ha nem is saját technika lenne, akkor sem tudnád használni. Talán valami hasonlót, de teljesen ugyanilyet, biztos nem. Ennek ellenére köszönöm a dicséretet. - javítom ki Eliana tévedését, mert biztos azt hitte, hogy valami egyedi technika, ami nem kidou. Bár nekünk olyan nincs is, a zanpakutounk különleges technikáin kívül nincs más egyedi technikánk. A zanpakutoumat pedig még nem is aktiváltam, így azt nem használhattam.
Meglepődve veszem észre, hogy Eliana egy cerohoz gyűjt lélekenergiát a kezébe, ezért rögtön védekező állást veszek fel a kezemmel. Azt hittem, hogy ezt kizárja a lehetséges lépések közül a sok ismeretlen miatt, de ezek szerint tévedtem. Igazából, ha mindent tudna a körülötte lévő dolgokról, akkor ez lenne a legjobb lépés részéről. Készülnék aktiválni egy védekező kidout, de Eliana összecsukja a kezét és a cero megszűnik. Ismét kiül a meglepődöttség az arcomra, de utána Eliana úgy tesz, ahogy elterveztem, vagyis fölül akar távozni. Azonban nem egyszerűen akar távozni, egy támadást küld maga elé, ezzel átvágva a hálómat. Persze arra biztos ő sem számított, hogy ez nem egyszerű háló, amivel körül van véve, hiszen egy tűz kidou is bele van fonva, így robbant egy kicsit, amint átvágta. Nem volt olyan erős a robbanás, mivel nem így akartam, hogy erős legyen. Eredeti tervem az lett volna, hogy miután beleragad a hálómba, a jégbombákat is a hálóba ragasztom, majd kívülről meggyújtom valahol és egy nagy robbanást hozok ezzel létre. Egyszerre lett volna égési és fagyási sérülései Eliananak és talán ezzel rávettem volna, hogy ressurecciónra váltson. Úgy tűnik elszámoltam magamat, biztos feltűnt neki is, hogy túl sokáig időztem el a bombák létrehozásával.
- Dankuu! - egy időre szem elől vesztettem Elianat a robbanásból származó füst miatt, de még időben észrevettem, hogy a hátam mögött volt egy ceroval a kezében. Gyorsan létrehoztam az átlátszó védőfalat, majd arrébb is ugrottam. Eliana ceroja egyenesen bele is ment és meg is voltam a kivédéssel, viszont valami akkor sem tetszett. Erősebbnek képzeltem ennél Eliana ceroját, így egy kis kétely bennem volt, hogy nem használta ehhez a támadáshoz a teljes erejét.
- Tessék, kivédtem a cerodat. Mutasd azt a ressurecciónt! Vagy még arra is vársz, hogy bankait használjak. - jelentettem Eliananak, hogy most ő következik, persze nem gondoltam, hogy bele fog menni a mutogatásba, ezért támadásba lendültem a tokban lévő kardommal és egy fentről lefelé tartó csapással indítottam.
- Jaj, majd elfelejtettem, meg akartam mutatni, hogy hol is voltál csapdába esve. - mondom Eliananak, akár hárítja a támadásomat a kardjával, akár elugrik előle, majd a jégbombák felé mutatok, ahol immár feloszlatom a láthatatlanná tévő kidout és látszani kezd az általam font háló is. Gondoltam hátha kíváncsi, mi is volt körülötte, ezért megmutatom neki.
- Na, de mást is mutatok akkor. Bankai! - mondtam ki a varázsszavakat, aminek hatására egy nagyobb adat jeges lélekenergia szabadult fel belőlem. Kardom tokja már a földön hever, mivel ki kellett húznom belőle a zanpakutoumat, ha használni akarom. Amint elült a lélekenergiám által felkavart porfelhő, Eliana láthatja, ahogy ott állok a fehér kardommal a kezemben és ott lebeg a fejem mellett két körpenge.
- Fuyugata Shintenou. - mondtam ki végül bankaiom nevét a hatásszünet után. - Most már tényleg te jössz. Teljesítettem a két feltételedet és mondtam, hogy nem nagy szám a bankaiom. - reméltem, hogy most már végre alakot vált, mert én is aktiváltam a kardom második kiengedett formáját. Egyelőre viszont nem csinálok semmit, hiszen újra ismeretlen képességekkel áll szemben Eliana és kíváncsi vagyok, hogy most mit fog tenni.

Tényleg elég magabiztos volt. Nem is csoda, hisz igazam volt, hogy a gömbökön kívül még itt valami más is van. Jó nagyot is robbant, de szerencsére azért elég erős a bőröm, hogy ne érintsen komolyabban, de nem is volt akkora robbanás. A támadásomat egy kis védőfallal blokkolta.
- Tessék, kivédtem a cerodat. Mutasd azt a ressurecciónt! Vagy még arra is vársz, hogy bankait használjak.
Ami igaz az igaz… nem volt nagy, de Cero-nak Cero volt, de kicsit megmosolygom ezt a „Kivédtem a Cero”-dat mondatot. Ha nem is a Bankai-t, de már az is illendő lehetne, hogy legalább a Shikai-t elővegye végre, mert ezzel csak engem bosszant. Nem elég, hogy arra nem méltat, hogy előrántsa a kardot, vagy, hogy illúziókat küld ellenem, míg ő aljas módon csapdát állít…
A támadása elől elugrok.
- Jaj, majd elfelejtettem, meg akartam mutatni, hogy hol is voltál csapdába esve.
Mutatott oda, ahol voltam. Igazam volt. A gömbök ellenére, melyek azért azok sem kismiskák, még nem is ismerem a valódi támadásuk erejét. De még egy ilyen hálószerű felgömb ketrecbe is be voltam zárva. A Cero átlyukasztotta volna a fenébe, de nem tudhattam, hogy mekkorát robban egy ilyen jégbomba, és lehet súlyos károkat is szenvedhettem volna oda benn. De akár rám is robbanhatta volna. Meg lehet, hogy ha ennek a hálónak nekimegyek, akkor nem csak felkenődök rá, vagy a nagy sung miatt visszapattanok, hanem beleragadok. Ha utóbbi teljesül, akkor még moccanni sem tudtam volna, és nem csak a háló maga robban fel, hanem még ezek a mocsok kis Jég gömbök is rám robbannak és akkor, nem hogy a ruházatomból nem marad semmi, hanem olyan komoly sérüléseim lettek volna, hogy moccanni sem tudtam volna. El kell ismernem, ha ösztönből és gondolkodás nélkül cselekszem, akkor elég porul jártam volna. Sokan megették volna ezt a csapdát. Nagyon szép. Mondhatni, ha nem lennék mérges az illúzió miatt, akkor gratulálnék is. Hisz ezzel aztán rendesen rá lehet szedni az ellenfelet, és végezni is akár vele, ha nem elég óvatos. Eddig sem volt egy könnyű falat, de most, hogy még ravaszabb lett, nekem aztán fel kell kötnöm a gatyámat.
- Na, de mást is mutatok akkor. Bankai!
Megdöbbenten állok, és meg sem tudok mozdulni. Szemeim kikerekednek. Szeretem a hideg lélekenergiát. Valahogy az ővé sem azt a félelmet kelti bennem, hanem inkább rabul ejt. Mikor egy nagyon kellemes parfüm illatot érzel a tömegben és csak úgy felkapod a fejed és elkezded keresni, hogy vajon kinek az illata lehet. Holott minden izmom tudja, hogy ha elül az energia, és elő bukkan, akkor már egy számomra ismeretlen valakivel találom szembe magam. Egy olyan erővel, melyet fikarcnyira sem ismerek. Kisebb félelem is van bennem. Életemben még nem találkoztam Bankai-val. Fogalmam sincs milyen lehet. De mégis ez a hideg energia, és a kíváncsiság hajt előre.
Nem is sejtettem, hogy valaki képes lehet egyből Bankai szintre átlépni. Bár maga ez a kard második szintre lépése is ismeretlen számomra. A még inkább aggasztó, ha én kiengedem a kardomat, akkor ő már mondhatni ismert technikákkal fogja majd szembe találni magát, és az eddig meglepetés erejét nem tudom kihasználni. Kerülni fogja, hogy megvágjam. Kerülni fogja a figyelem elterelést. Mindemellett nekem egy olyan valamivel kell szembenéznem, amit nem is ismerek. Olyan vagyok számára, mint egy nyitott könyv, ő viszont számomra, mint egy héberül írt kötelező olvasmány.
Füst elültével kezében egy csodás fehér penge, és feje mellett a részben ismert körpengék.
- Fuyugata Shintenou. – mondta ki a kard nevét - Most már tényleg te jössz. Teljesítettem a két feltételedet és mondtam, hogy nem nagy szám a bankaiom.
Fogalmam sincs milyennek kéne kinéznie egy „rendesebb” Bankai-nak, így nem tudok abba igazat adni, hogy nem nagy szám-e. De persze ezt eszembe sincs a tudtára adni, hogy ilyen analfabéta vagyok Bankai terén, hogy annyi infóm van róluk, ami szóbeszéd alapján terjeng. Viszont ezzel a formámmal esélyem sincsen egy Bankai ellen szóval nincs is értelme tovább halogatni az átváltozás.
Teljesen komoly leszek szél lassan felemelem a kardomat függőlegesen magam előtt. Érzékien nézek rá, és közben a bal mutató újabbal végig simítom a pengét. Egy bizonyos ponton ismét ráemelem kicsit gyilkos tekintetemet.
- Rendben… Akkor ismét felfedem előtte a valódi alakomat.
Előre nyújtom a kezemet majd vízszintesen végig vezetve oldalsó tartásba. Elkezd emelkedni az energiám, és kavarogni a hideg levegő. A pengének suttogva pedig elmondom a feloldás szavait.
- Congelar en mi corazón Nieve Cristale
Ebben a pillanatban kezd el csak igazán kavarogni körülöttem az energia, hűl le igazán a levegő. Én pedig felveszem az igazi alakomat. Azt alakomat, mely régi Adjukhas énemre emlékeztet. A farkasra, ami valójában vagyok. De mégis megőrizve az emberi vonásaimat is.
Nem várok, hogy leülepedjen az energia és leüljön a por, és láthatóvá váljon az igazi alakom. Majd ismét megcsodálhatja, ha nem sikerült a támadásom. Amint átalakultam azonnal a leggyorsabb Sonido-val elé termek, és egyenesen a mellkasába akarom vágni a pengémet. Noche de Paz támadás második felét hajtom lényegében végre. Elég elterelő elem volt az, hogy feloldottam a kardomat, és nem vártam meg még leül az energia és a por és hópehely kavarkád. Örülnék, ha meg tudnám sebezni, bár sok reményt nem látok rá. Feltehetően már várta ezt a támadásomat. Hisz ismeri, bár az meglepheti, hogy máris amint átalakultam bevetem. Nem félve attól, hogy esetleg a Bankai-ja olyan csapdákat rejthet, amibe könnyen beleeshetek, ha a közelébe megyek. Viszont úgy hiszem, hogy ezzel képes leszek mégis eléggé meglepni. Nem tudhatom.
A pengém amilyen gyorsan csak tudtam száguld a mellkasa felé, és csak remélni tudom, hogy a támadásom sikerrel jár. Bízok a meglepetés erejében és a gyorsaságomban, még akkor is, ha egy Bankai-val állok szemben.

Láttam, hogy kiült a döbbenet Eliana arcára, amikor aktiválni készültem a bankaiomat. Nem is volt csoda, hiszen ez a legerősebb shinigamik ütőkártyája és csak végső esetben szokták használni. Persze valóságban, azért nem olyan nagy titok a bankai és én sem terveztem, hogy rejtegetni fogom. Előbb vagy utóbb úgy is használtam volna, és miért ne tenném előbb, ha éppen szükséges.
Eliana különben sem ismeri a bankaiomat, hiszen legutóbbi találkozásunkkor még nem rendelkeztem vele. Most biztos sokkal elővigyázatosabb lesz velem, ahogy a csapdám közepén tette. Bár nem tudom pontosan, mit tudnak az arrancarok a bankaiainkról, azon kívül, hogy a kardunk második szintje és erősebb a shikainál. Ezeket biztosan tudják, de vajon arról van-e fogalmuk, hogy a shikai és a bankai képességei alapjáraton hasonlók egymáshoz?
Nem tehetek róla, de szeretem megtéveszteni az ellenfeleimet, ezért sem mondom el előre, hogy milyen képességekkel rendelkezek. Persze annyi segítség megengedett, hogy jég típusú, de azzal nem sokat segítek, hiszen ettől még szinte bármire képes lehet. Vannak, akik egy kis bemutató után már el is árulják a kardjuk képességét, de az is lehet egy csapda. Ugyan sokan nem szoktak ebben hazudni, de bármi megeshet. Én úgy szoktam ezt csinálni, hogy egy kamu szabály szerint használom a kardomat, ezzel átverve ellenfelemet. Ezt a módszert vetettem be Mistynél is, hiszen ezzel egy erősebb ellenfelet is meglephetek, mivel ők szoktak figyelni az ilyen apróságokra.
Feltűnt, hogy Eliana nem reagált a megjegyzésemre a kardommal kapcsolatban. Biztosra vettem volna, hogy helyeselni fog, de nem tette. Ennyire megijedt volna a bankaiomtól, amit nem ismer, vagy elővigyázatos akar lenni és nem akarja lebecsülni a képességét? Bármi is legyen, nincs időm tovább agyalni, mivel arckifejezése komolyra váltott és aktiválni készült a kardját.
Ahogy kavarogni kezd a por és a lélekenergia Eliana körül, majd végül eltűnik a szemem elől, van időm latolgatni az esélyeket. Mondhatjuk, hogy én állok jobban, hiszen már ismerem a kardja képességeit, míg ő most találkozik először a bankaiommal. Persze ő is tanulhatott időközben új dolgokat, de akkor is még nyeregben érzem magamat.
Ugyan vártam, hogy elüljön a por és újra láthassam Elianat a ressurección formájába, ezt nem kellett sokáig tennem, mivel pillanatok alatt előttem termett és már készen állt belém mélyeszteni a kaszáját. Amilyen gyorsan csak tudtam, hátraugrottam, majd shunpo segítségével még hátrébb mentem. Csak hogy Eliana nem adta fel olyan könnyen és olyan érzésem volt, mintha el sem mozdultam volna eredeti helyemről, hiszen a kasza még mindig ugyan olyan közel volt a testemhez, mint az elején. Egyből segítségül hívtam a két körpengét és próbáltam velük megzavarni Elianat az üldözésemben.
Mivel Eliana felé voltam fordulva és hátrafelé mentem, ezért a menekülésre is kellett figyelnem, emiatt csak figyelmem felét tudtam a körpengéknek szentelni, így lassabbak voltak, mint általában. Ezért is volt, hogy nem tudták utolérni Elianat, csak üldözőbe tudták venni, talán ez is jó lesz valamire. Tudom, hogy megfordulhattam volna, de azzal csak lelassulnék és esélyt adnék Eliananak, hogy eltaláljon. Továbbra is hátra felé mentem és Eliana felé voltam fordulva, így feltűnt, hogy kaszája milliméterekkel, de egyre közelebb kerül hozzám.
Gyorsan kellett cselekednek, tehát nem volt sok időm gondolkozni, az eddigi össze-vissza menekülésből, egy bizonyos hely felé vettem az irányt. Korábban felállított és még mindig használható csapdám volt a cél. Talán meg tudok szabadulni üldözőmtől, azért mert nem akar ismét közel menni a csapdámhoz, ha egyszer már kiszabadult onnan.
Sürgetett az idő, mivel már a kasza hegye a mellkasomhoz ért, ezért egyre közelebb és közelebb siettem a csapdámhoz. Csak remélni tudom, hogy megszabadulok az üldözőmtől, de ha nem az sem baj, mert természetesen van b tervem. Persze egy kis probléma, azért van a terveimmel, még pedig hogy mindkettőben meg kell sebesülnöm egy kicsit.
A legjobb az lenne, ha felhagyna az üldözésemmel, nem csak nekem, neki is. Ebben az esetben egyszerűen felrobbantanám az egész csapdát, ezzel megfagyasztva a Fushibit és a beszerezve a hátamba néhány jégszilánkot. Ezután már könnyedén áttörhetem a megfagyott Fushibit, mert nem ragad vagy robban rám, mivel meg van fagyva. Ezen kívül tökéletes rejteket biztosít egy időre a robbanásból keletkezett jégpermet.
Ha viszont mégis követne, nem egyből robbantom fel a csapdát, mivel éppen mögöttem van, vagyis előttem, mert hátra vagyok fordulva és így felfognám a robbanásból keletkező jégszilánkokat. Ezért elkezdek körözni a csapdám körül egy kicsit, majd utána robban fel minden. Ezután pedig ugyanazt teszem, mint az eredeti tervemben a robbanás után. Szerencsére ismerem a saját kidoumat, így könnyen el tudom érni, hogy minimális sebzést okozzak magamnak.
Amint bent vagyok a csapdám közepén, elkezdem bemérni Eliana helyzetét, mert a jégpermettől én sem látok, közben pedig megnézem a mellkasomat, hogy milyen mély a seb. Szerencsére nem volt olyan vészes, bár csordogált belőle a vér szépen lassan, de csak egy pontnyi helyen sebesültem meg. Vajon ez is be fog fagyni? Amikor ezzel meg voltam, elkezdhetek a következő lépésemen gondolkozni, bár talán már tudom is ő, mit fog tenni, nem olyan nehéz kitalálni, ebben a helyzetben.

Spoiler:

Alakváltás után a meglepetés erejét kihasználva támadok rá. Nem tudom milyen a bankai-ja, de jelenleg ezt az egy lehetőséget látom, hogy igazán komoly sebet ejtsek rajta. Teljesen nyeregbe érzi magát, ami nem is csuda, hisz ő ismeri a támadásaimat én viszont most találkozok először a Bankai-jával, sőt először Bankai-val. Lényegében ő tudja, hogy el kell kerülnie a vágásaimat, én viszont nem tudom, hogy mire kell odafigyelnem az ő esetében. Esetleg a körpengék miatt gondolom, hogy hasonló lehet a képessége ezen a szinten is, de aztán lehet merőn tévedek.
Hátraugrott, majd Shunpo-val próbálkozott megszökni előlem. Magamban a „Nem hagyom!” felkiáltással léptem a nyomába. Úgy tűnhetett, mintha nem is mozdult volna meg. Fogamat összeszorítva lényegében üldöztem, és minél inkább a kaszám megközelítette a mellkasát. Szemem sarkából láttam, hogy a körpengék mögöttem vannak, bár csak ennyire suhant végig rajtam, inkább teljes erőmmel arra koncentráltam, hogy a mellkasába tudjam szúrni a kaszámat. Nem lóghat meg. Nem szabad hagynom, hogy sérülés nélkül megússza. A kaszám hegye végül már elérte, de ekkor kicsit fel is pillantok, hogy valójában egyre közelebb kerülünk a csapdához, amiből kiszabadultam. Kész akarva oda akar vezetni. Lehet, megint csapdába akar ejteni? Kétszer ugyan annak a trükknek nem dőlök be. Viszont ha csak hagyom, akkor nem tudom elég mélyen megsebezni. Valamit ki kell találnom. Mivel ő tudja a csapda pontos szerkezetét és erejét, így akár karcolás nélkül meg tudja úszni, míg én súlyos sebeket szenvedek el. De ha meghátrálok, akkor lehet nem lesz még egy ilyen tökéletes alkalom, hogy mélyen megsebezzem, hogy valamennyire előnyhöz jussak. Rövid időn belül valamit csinálnom kell különben én fogom a rövidebbet húzni.
„Francba”, mérgelődtem magamban, kénytelen vagyok felhagyni az üldözéssel. Elkaszálok magam előtt, majd felfelé Sonido-zva elugrok, hogy a körpengék ne tudjanak megsebezni. Szinte az utolsó pillanatban, hisz már nagyon közel voltunk a csapdához. Ami viszont meglepett, hogy felrobbantotta a csapdát. Valószínűleg ez volt a célja eredetileg is. Így viszont én is kaptam volna a jégszilánkokból. Viszont lehet neki képessége is az, hogy ezt fel tudja majd használni ellenem. Kizárt, hogy csak úgy felrobbantotta csak azért, hogy mégiscsak megmeneküljön a pengém elől. Biztos így még inkább előnybe került.
Viszont a robbanásban keletkezett jégpermet szépen elrejti. Ezt ő tökéletesen ki tudja használni. Így nem tudom pontosan, hogy hol van. Egy aprócska mosoly kúszik az arcomra, majd a kezembe kezdem gyűjteni az energiát. Ugyanis nem csak én nem látom, hanem ő sem lát engem. Ezt pedig én is kihasználhatom. Valószínűleg a csapda védelmét akarja kihasználni, hogy szabadon támadhasson. Nekem lényegében a közeli támadások az igazán félelmetesek ebben a formámban. De mivel nincs kedvem ismét csapdába esni így az használhatatlan. Viszont valamennyire sikerült megsebeznem, még ha nem is oly nagyon. Legalább egy kicsit ismét megtapasztalhatja milyen is, ha a seb elkezd befagyni. Erősebb lettem, mint voltam, bár ő is, így nem tudom pontosan mekkora lesz a megfagyott terület nagysága. De talán egy kicsit sikerül kizökkenteni a legyőzhetetlen vagyok illúziójából.
A csapda másik végére érve az energia egyre csak növekedett. Kezeimet egymással szembe fordítva magam előtt tartva, mintha csak egy üveggolyót lebegtetnék a két kezem között, csukott szemmel csak a minél nagyobb energia összegyűjtésére koncentrálva. A világosszürke színű energia gömb pedig nagyobb és sűrűbb lett. A hajam csak úgy lebegett a hideg széltől. Másoknak inkább magas hőmérsékletű szokott lenni, az enyém talán másabb… Annyira hideg, hogy azt már forrónak lehet érezni.
Kinyitom a szemem, és a jégpára is kezd eltűnni. Megpillantom Shiratori-t. Átveszem az egyik kezembe a gömböt, kinyújtom, majd komoly tekintettel ellövöm felé az igazi Cero-mat.
Az, hogy én nem láttam és ő nem látott elég időt jelentett, hogy összegyűjtsem az energiámat egy igazán erős Cero-hoz. Még életemben nem lőttem el ekkorát. Az ereje még engem is meglepett. Ha maradt jéggömb, akkor az remélhetőleg az is felrobban, vagy a semmivel lesz egyenlő. Valószínűleg a felrobbantás hatására a hálós csapda megfagyott, ami könnyen összetörhet, így nem gyengítve a Cero-m erejét, hogy az eltalálja őt. Még abban reménykedem, hogy feltehetően háta mögött voltam, így nem volt ideje megpillantani, és így nem is tud előle elugrani. Bár egy Cero elől nem is igazán lehet elugrani.
Ha nem is sikerült eltalálnom, ami elég nagy csalódás lenne a számomra, legalább az a mocskos csapdából egy csepp sem maradt. Persze ez a lövés elégé kivette az energiámat, így a kaszámra támaszkodva igyekeztem kifújni magam, amíg van rá lehetőségem. A lábam is eléggé remeg, de nem akarok vele foglalkozni. Nem, hisz ha sikerült valahogy megúsznia a támadásomat, akkor a nagy por leültével még nagyobb erővel fog majd rám támadni, és akkor lehet, súlyos sebet fogok kapni.
- Ez volt az én Cero-m!
Mondom kicsit hangosabban, de még közel sem kiabálva. Kizártnak tartom, hogy nem élte túl a támadásomat, hisz attól erősebb, viszont csak reménykedni tudom, hogy megleptem és legalább megsérült. Ha nem, akkor azt hiszem, végem van.

Körpengéimmel nem sokat értem el, Eliana egyáltalán nem foglalkozott velük, pedig én meg akartam zavarni. Talán túl lebecsültem volna, vagy eddig visszafogta magát? A legvalószínűbb viszont az, hogy most a teljes figyelmével rám koncentrál és meg akar vágni minden áron. Vagyis jobban mondva, elértem a célomat, hiszen úgy akartam vele harcolni, amikor a teljes erejét beveti ellenem.
Ahogy vártam, jelenlegi állapotában Eliana nem kockáztatta meg a csapdám közelébe menést, így könnyedén bejutottam a közepébe. Persze, ha nem veszem figyelembe a hátamból kiálló jégszilánkokat. Mindig az ellenfél előtt kell járnom pár lépéssel és akkor nem érhet meglepetés. Most is bár Eliana azt hiszi, hogy elkerülte a csapdámat, de igazából most esett a csapdámba. Nem nehéz beleképzelnem magam a helyébe és kitalálni, hogy én mit csinálnék.
Az ellenfél elrejtőzött előlem, de nagyjából be tudom mérni a helyzetét, nincs az utamba semmi, csak egy kis jégpermet takarja ki a célpontot. Ebben a helyzetben én egy nagy hatótávolságú és sugarú technikát vetnék be, amivel az egész területet eltalálnám. Az arrancaroknál ez a technika pedig nem más, mint a cero, amit akármikor szeretnek villogtatni.
Ezzel a tudással a hátam mögött már nem nehéz kitalálni hogyan is akarok védekezni a támadás ellen. Bár figyelembe kell vennem, hogy most nem tudnék egy hasonló kaliberű technikát alkalmazni és azzal visszatartani. Nem volt más választásom, mint a korábban alkalmazott technikát ismét bevetni, ugyan én inkább lettem volna sokkal változatosabb és egy másik technikát alkalmaztam volna, de ez van.
Miközben az idézést mormoltam halkan, próbáltam bemérni Eliana tartózkodási helyét, hogy tudjam, merről jön majd a támadás. Nem volt olyan nehéz feladat, hiszen a nem a város másik végén kell keresnem és különben sem vagyok rossz lélekenergia érzékelésben. Nem csak őt magát sikerült bemérnem, hanem észleltem, hogy sűrűsödik a lélekenergia körülötte, tehát tényleg cerora készül.
- Bakudou 81, Danku! - állítom fel az átlátszó védőfalamat várva a cerot. Nem volt kérdés, hogy a cero belecsapódik a kidoumba és abban a hitben voltam, hogy az meg is fogja állítani. Viszont tévedtem. Egy rövid idő után repedések kezdtek megjelenni a bakudoumon, ami után egy meglepődő arckifejezés jelent meg az arcomon.
Ezek után már nem volt kérdés, a védőfalam nem fogja kibírni. Gyorsan menekülni akartam, majd a végén egy ugrással kerültem el a találatot. Arccal a föld felé kötöttem ki az ugrás után. Mivel nem akartam, hogy hátba támadjanak, ezért gyorsan fel álltam, leporoltam a haorimat, majd Elianat kerestem a szemmel.
- Ezt nem így terveztem, de a jelenlegi állapotomban csak ennyire vagyok képes. - mondtam úgy, hogy Eliana is meghallja, bár úgy is hallatszódhatott volna, mintha csak magamban beszélnék. Valódi célom talán az volt, hogy felkeltsem benne a kíváncsiságot, vajon mit akartam ezzel mondani.
Csak ekkor veszem észre, hogy Eliana a kaszájára van támaszkodva és egy kicsit kimerültnek tűnik. Bár mondjuk én is sok lélekenergiát elhasználtam, de mindig ügyesen beosztom, nem úgy, mint kezdőként, amikor is sok lélekenergiát feleslegesen elhasználtam egy-egy kidou elsütésénél. Most viszont már nem követek el ilyen hibákat, már sokkal tapasztaltabb vagyok. Ebben a szituációban még tartalékom is van, vagyis nem kell annyira spórolnom.
- Mi történt, ennyi lett volna a harcunk? - nézek kérdően a fáradt Elianara, bár csak egy kicsit hergelni akartam talán. Ha egy kicsit összeszedi magát, tudja még ő folytatni a harcot, csak egy kis lökés kell. Amit remélhetőleg ezzel a megszólalásommal meg is adok neki, mert gondolom, nem akarja, hogy gyengének lássam vagy valami.
- Akkor most én jövök, amúgy sem használtam még semmire a bankaiomat. - mondtam, majd a két körpenge odaszállt elém, a kezeimet mögéjük rajtam és készen álltam a támadásra. - Tsumetai Gufuu! - indítok útjára jeges szelet Eliana felé az egyik körpengéből. - Akai Honou - mondtam ki egy kamu technika nevet, majd egy lángszórószerű Shakkahout indítottam el a kezemből, bár Eliananak úgy tűnhetett, hogy a körpengéből jött, elvégre a kezem a körpenge mögött volt.
Ezzel egy kicsit össze akarom zavarni Elianat és megnézni, hogy ebből, mit fog kihozni. Vagyis gondolkodásra akarom késztetni, hogy vajon most bankaiban kaptam egy új elemet a kardomhoz, vagy most mi történt. Arra emlékszem, hogy múltkor használtam ellene Shakkahout, de vajon ilyen alakjában látott-e már. Hiszen ez már egy fejlettebb használata, nem az egyszerű labda.

Úgy véltem fedezékbe vonul a saját csapdájába. Arra is gondoltam, hogy vagy csapdát készít elő, vagy felállítja a védőfalat. Úgy véltem a Cero igazán jó támadás lesz, és igyekeztem minél több erőt beleadni, hogy ha van is védő fal, akkor összetörjön, és elérjen hozzá. Mert azért ez mégis csak egy elég erős technika. Akár hogy is nézzük. Csak abban reménykedtem, hogy nem megint valami árnyékra vetődök majd. Valószínűleg sejthette, hogy mire készülök, hisz az energia szűrűség lebuktathatott, de abban reménykedtem elég jó lesz. Pláne, hogy az előző támadást vélte az igazi erőmnek. Bár akkor még nem oldottam fel a kardomat.
A por kezd leülni, és csak azt látom, hogy leporolja magát, majd pedig így szól…
- Ezt nem így terveztem, de a jelenlegi állapotomban csak ennyire vagyok képes.
~ Ez most komoly? Ennyire erős védőfalat állított fel? Megúszta karcolás nélkül? A Cero-m el sem ért hozzáig… Akkor egyedül akkor érhetek el célt, ha egyenesen a fejébe célzok. Ehhez viszont közel kell kerülnöm hozzá. De a kaszám miatt sem engedne magához közel.
- Mi történt, ennyi lett volna a harcunk?
Megráncoltam a homlokomat.
~ Na majd én adok neki!... De az előző mondata mi volt már? Mintha a Bankai fölött lenne valami ereje. Én úgy tudom nincsen. De mi van, ha ennyire különleges. Bár egyenlőre még a Bankai képességeit sem igazán mutatta meg nekem. Valószínűleg arra akart utalni?
Vettem egy nagy levegőt majd kifújtam, kiegyenesedtem.
- Még csak most engedtem szabadjára a kardomat. Úgy véled ennyi lettem volna? … Csak a füst miatt nem láttalak rendesen, meg néztem, hogy nem-e cseréled ki magad egy utánzatra. Nem szeretnék megint vakvágányra menni.
Próbáltam leplezni, hogy elég sok energiát használtam a Cero-hoz, viszont ha ennyitől kifújnék, akkor elég nagy bajban lennék.
- Akkor most én jövök, amúgy sem használtam még semmire a bankaiomat. - mondta, majd a két körpenge odaszállt elé, a kezeit mögéjük rajta és készen állt a támadásra - Tsumetai Gufuu! - indít útjára jeges szelet az egyik körpengéből. - Akai Honou – a másikból mintha lánszóróvá változott volna.
A Shakkahou-t már ismerem lánglabda támadás, de ez valami más. Mintha az egyszerre két ellentétes erőt birtokolna. De létezhet ilyesmi? Ennyire titokzatos lenne a Bankai? Ha ezt még felerősíti, mint múltkor, mikor hidegszél fújt a körpengéből, majd egy Kidou-val egy erősebb támadást indított meg felém. Azt hiszem Tenran volt a támadás neve. Emlékszem akkor a szelet kihasználva indult volna meg a kardjával és a körpengével egyszerre, és én akkor oldottam fel a kardomat. A körpenge elég veszélyes volt a fagyasztó képességével. Ráadásul a körpenge mérete is növekszik, ami csak még nagyobb gondot okoz. Ráadásul volt olyan pillanat, mikor elbambultam, és majdnem áldozatául estem. Ezt most nem engedhetem meg magamnak. Bár amit furcsállok, hogy régen csak úgy repkedtek a különféle Kidou-k, most meg alig használt belőle. Lehet ennyire alábecsül? De engem jobban aggaszt ez a kételemes Bankai. Ha az egyikkel fagyaszt, akkor a másikkal ropogósra süt? Ken óta valahogy nem szimpatizálok a lángokkal.
Igyekeztem kellő távolságot tartani.
- Nocsak. Az egyikkel hűvösre tennél, a másikkal a pokolba küldenél? Ez lenne a Bankai-d?
Elkezdem pörgetni a körpengémet, hogy hideg szél indítsak meg én is felé. Sonido-val oldalról próbálom megközelíteni, hogy vágást ejtsek rajta. Félek, hogy egy fordítással a jeges szelet, vagy a tűzet felém fordítja, ezért elrugaszkodok felé, és a Claro de luna-val akarom ismét lekötni valamijét. Földet érve lehajolva próbálom a lábát eltalálni. De ez is inkább félős támadás, mert közben igyekszem a körpengékre is figyelni, éppen ezért elugrok. Messzebb kerülök tőle. Hiába vagyok erősebb és gyorsabb, mint régen voltam, akkor is a támadásom akkor ér valamit, ha sikerül megvágnom, és ezt ő is pontosan tudja, és a körpengés fenyegetéssel akar távol tartani magától. Még a jeges erős szelet még csak kibírnám, hisz az én elemem is, de a tűz valahogy nem kerülnék a közelébe.
Elhatározom magam. A tüzes körpenge felől közelítem meg egy gyors Sonido-val, és pengét megvágva próbálom megfagyasztani, majd a következő vágással magát Shiratori-t akarom egy kicsit komolyabban megvágni. Tudom, hogy így a másik pengével bármikor megsebezhet, de nagyobb sebet akarok neki okozni, hogy az elfagyva már-már használhatatlan legyen.

Szerencsém volt, hogy tudtam érkezni fog ez a cero, mivel ha váratlanul ért volna, akkor csúnyán megjárom. Én sem gondoltam volna, hogy Eliana ceroja képes lesz áttörni a Dankumat, ami magas szintű kidouk megállítására van elsősorban. Még jó, hogy idejében észrevettem a repedést a kidoumon, így volt időm kiugrani mögüle és megmenekülni a támadástól. Így az egész akciót megúsztam egy kicsit összeporolódott haorival.
Provokációmmal elértem célomat és egy kicsit feldühítettem Elianat. Egyből látszott rajta, hogy összeszedte magát és ismét harcra kész. Bár próbálja leplezni, hogy pillanatra elfáradt, de engem nem tud átverni. Mondjuk ez most nem is számít, az a lényeg, hogy tudja folytatni a harcot és nem kell benne csalódnom.
- Nem, csak egy kicsit fáradtnak tűntél és próbáltalak feltüzelni. Szívesen. - válaszoltam Eliananak megtartva a hideg véremet, de elgondolkoztam azon, amit mondott. Okosakat mondott, én most nem is gondoltam arra, hogy amíg nem látjuk egymást, kicserélem magamat egy klónra, de ha akartam volna, akkor tényleg akkor tettem volna. Kap tőlem egy jó pontot, azért az észrevételért.
Most én voltam a sorom következő, aki támad, ezért nem is fogtam vissza magam, mert kíváncsi voltam rá, mit mond rá Eliana. Várakozásaimmal ellentétben Eliana gonosz megállapításokat tett kardomról, mintha ez csak egy egyszerű gyilkoló eszköz lenne.
- Hát, mondjuk. De nem kellett volna ilyen csúnyán mondani. - próbáltam kicsit dühös is lenni a végére és egy kicsit erősebben támadni, hogy lássa, nem viccelek. Ekkor sonídoval eltűnt eddigi helyéről és oldalról próbált támadni. Amint ezt észrevettem, a jeges szelet árasztó körpengét felé is fordítottam, de mire az elérte volna, már ismét hűlt helye volt. Persze búcsúajándékot hagyott és a földhez kötötte a lábamat egy már általam ismert technikával, de nem foglalkoztam vele.
Ebben a pillanatban tudatosult bennem, hogy a nem lepecsételt lélekenergiámon kívül majdnem az összest elhasználtam. Ennyire elpocsékoltam volna a lélekenergiámat? Mondjuk a folyamatos tűz és jég támadás kivett belőlem sokat, meg a korábbi technikák meg minden. Nem mintha nem terveztem volna feloldani a korlátozást, de akkor is. Hát akkor nincs, mit tennem, feloldom.
Utolsó pár csepp lélekenergiámat még persze felhasználom, amikor Eliana ezúttal a másik oldalról próbálja támadni a körpengémet. Azonban nem minden úgy történik, ahogy ő azt várja. Mielőtt eltalálta volna a kaszájával a körpengémet, a kezemmel suhintottam egy kicsit feléje, ekkor a körpenge megduplázódott és az újonnan létrejött ütközött neki Eliana kaszájának, majd egy kis kipörgés után, a földön landolt pár lépésnyire tőlem. Természetesen szándékosan tettem ezt, nem azért mert Eliana megvágta, vagy valami, ez is a tervem része.
- Gentei Kaijo! - oldottam fel a pecsétet, ami következtében egy jó adag lélekenergia szabadult fel pár pillanatra, de utána gyorsan visszafojtottam a lélekenergia kibocsátást. Ezzel talán Elianat is megzavartam vagy megleptem egy kicsit és egyben jeges lélekenergiám meg is fagyasztotta Eliana technikáját, ami le akart szögelni.
- Kíváncsi vagy, mi történt? - tettem fel rejtelmes kérdésemet Eliananak, de válaszát nem úgy akartam megvárni, hogy itt van tőlem pár lépésre, ezért újra megdupláztam az egyik körpengémet. Az új körpenge mögé tettem az egyik kezemet, ami egyenesen Elianara mutatott. - Raitoningu. - ejtettem ki az újabb kamu nevet, amit a Raikouhouhoz találtam ki. Ez a technika szimbolizálja a villámot, hiszen ez ilyen villámcsapásszerű kidou, ami egy robbanásban végződik.
- Mizu no Kabe. - másik kezemet a földön lévő körpenge felé tartottam és koncentráltam oda a Toge Mizu Tate kidout és szándékosan próbáltam elrontani a technikát, hogy ne álljanak ki belőle víztüskék és csak egy fal keletkezzen. Eliana gondolom menekülőre fogja és amúgy is csak mutatóba van a vízfal, úgyis leomlik később magától, nem tudom feltartani félkészen sokáig.

Szóval akkor csak fel akart dühíteni. Hát az sikerült. De nem gondoltam, hogy az én Bankai-ra tett megjegyzésemen felhúzza magát. Nem volt szándékom, de azért jól esett. Legalább én is odaszúrtam neki.
Ahogy gondoltam, amint megjelentem a jegyes körpengét felém fordította, de időben elugrottam előle, és a lábát is sikerült lekötnöm, bár ez egyáltalán nem elegendő, hogy harcképtelenné tegyem. Bár a körpengék folyamatos használata gondolom rendesen kivesz az erejéből. Remélhetőleg elfogy ha továbbra is arra koncentrálok, hogy ne kerüljek a ható sugarába. Vagy ennyire kifogyhatatlan az ereje, hogy ez meg sem kottyan neki?
Mikor megtámadtam a körpengét, akkor ő azt megduplázta. Az így létrejött másolatot sikerült eltalálnom, mely egyúttal mellé a földbe fúródott. Furcsálltam is, hogy csak úgy elengedte.
- Gentei Kaijo!
Hirtelen nagy mennyiségű lélekenergia szabadult fel belőle. A csapást meg is állítottam, és ahogy tudtam hátra ugrottam. A jeges lélekenergia a technikámat megfagyasztotta teljesen, és így lényegében hatástalanította. Igyekezte visszafogni, de tisztán éreztem.
~ Mi az ördög volt ez? Honnan szabadult el ennyi energia? Vagy lehet direkt fojtotta el eddig ezt az energiát. – kerek szemekkel néztem, és nyeltem egyet – Sokkal nagyobb erő, amivel én rendelkezem. Még úgy is, hogy most szabadjára van engedve az erőm. Lehet ő is valami hasonló képességgel bír? Hogy képes valahogy elzárni az erejét, és ha szükséges, akkor feloldja. Bár ilyesmit csak Arrancar-oknál hallottam. Vagy lehet, hogy a Bankai is képes még egy szinttel feljebb lépni? Hallottam Arrancar-októl, hogy van egy különleges képesség, mellyel képesek a kardjukat úgymond még egyszer feloldani. Mintha Arrancar Bankai-ba lépnének. Bár ilyet még életembe nem láttam. Nem is tudom mennyire igaz. … De az biztos, hogy most még jobban oda kell majd figyelnem. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű ismét legyőzni, de olyan, mintha a győzelem esélye egyjegyű számra csökkent volna. Majd meg öl a kíváncsiság, hogy mi történhetett. De a testem teljesen beleborzongott.
- Kíváncsi vagy, mi történt?
Kicsit meg voltam zavarodva, így nem vágtam rá, hogy „Igen!”, de nem is volt rá időm, hogy bármit mondjak, ugyanis megint megduplázta a pengét, belerakta a kezét, és támadt.
- Raitoningu.
Most mintha villámtámadást küldene felém. Mi az ördög? A természeti erőket mind tudja használni? Vagy mi? A technika a földet találta és felrobbant. Még szerencse, hogy a lábam annyira nincs megrökönyödve, és időbe el tudtam ugrani.
- Mizu no Kabe.
Most a földön lévő körpengét használta és valami vízfalszerűséget hozott létre. Egyértelműen távol akar tartani magától. Bár most én sem akarok közelebb menni, míg nem kapok valami értelmes választ.
Szemöldökömet ráncolva és morgón nézek felé, hogy ugyan mi az ördög folyik itt. Eddig csak játszadozott velem? Meg itt jég, szél, villám, tűz, víz elemeket használ a körpengékkel.
- Tudni akarom, hogy mi történt! Honnan szabadítottál fel annyi energiát? És ne verj át! Ne fojtsd el! – igyekszik vissza fojtani, vagy leplezni, de tisztán éreztem – Most aztán nagyon mérges vagyok!
Morgok rá, de közben egy izzadság folyik le az arcomon. Ismeri a technikáimat, és nincs igazán semmim, amivel meg tudom lepni. Ami hatásos lenne ilyen mértékű energiával szemben. Nem, nem fogok elfutni. Nincs az az isten, vagy energia, ami miatt elfutnék. Ken-el szemben sem futottam el, hiába égettek meg a lángjai. Shiratori-tól sem fogok elfutni. De örülök, hogy ilyen igazán erős ellenféllel kerülhetek szemben. Az ilyen küzdelmek tesznek jobbá és jobbá.
Kezdem visszanyerni az önuralmamat, és próbálok megnyugodni. Elfogadni ezt a helyzetet, és alig várom a magyarázatát. Megöl a kíváncsiság, hogy ugyan mégis mivel találtam szemben magam. Hisz még ilyennel nem találkoztam.
De nem hiszem, hogy csak úgy megállna a támadásokban, hisz most szállta meg valami hihetetlen energia. Akkor mi lenne, ha egy kicsit elszívnék belőle? … Megnyugszom, teljesen kiegyenesedek, mintha csak egy istennő elevenedne meg bennem. Remélve, hogy a vízfal hamar leomlik, behunyom a szemem és erősen koncentrálok.
- Ezt a technikát most fogom használni először éles harcban. – a szemhéj festékem feketére kezd változni - Ojo de murciélago
Kinyitom a szemem, és körülöttem tizenkét denevér jelenik meg. Oldalra felemelem a kezemet, majd előre suhintok, ezzel a denevérek elindulnak. Remélem még ezzel a technikával nem találkozott, és nem csak elszívni tudják az energiát, hanem visszatérve hozzám át tudják adni nekem. Ezt még nem használtam egy harcom alkalmával sem, így nem tudom, hogy milyen eredménnyel fog záródni. Illetve még olyan sok denevért sem tudok megidézni, hogy nagyon megzavarja őt. Így valószínűleg be kell majd valahogy segítenem a denevérjeimnek, hogy el tudják szívni az energiát. Bár még nem tudom hogyan és miként.

Pont ahogy vártam, Eliana meglepődött szinte minden tettemen, ami nem is volt meglepő, hiszen nem mindennap lehet látni több elemű zanpakutout, mivel ritka mint a fehér holló. Nekem sem jut hirtelen eszembe senki, aki ilyen zanpakutouval rendelkezik. Talán egy kicsit túl messzire mentem, ezzel a hazugsággal, majd a végén be fogom avatni.
Több elemű bankaiomon kívül még az is meglepte Elianat, hogy feloldottam a pecsétemet, tehát még nem találkozott senkivel, aki le lett volna pecsételve. Így akármit mondhatok, és nem tudja megállapítani, hogy igazat mondok-e. Ma nagyon gonosz vagyok.
Támadásaim elérték céljukat mivel, hiszen nem megsebesíteni akartam Elianat, hanem csak egyszerűen távol tartani magamtól. Ezután tette fel Eliana a kérdéseit, amit már nagyon vártam, miközben a szemével szinte meg akart ölni.
- Minden kapitány és hadnagy testére kerül egy pecsét, ami elzárja a lélekenergiánk egy részét, ha átjönnénk az Emberek Világába, hogy ne zavarjuk meg a lelkeket. Indokolt esetben viszont fel lehet oldani és ezt tettem meg az imént. - eddig még csak az igazat mondtam, de persze nem kell tudnia mindenről Eliananak, ezért nem hagyhatok ki egy kis hazugságot sem. - És nem fojtom el a lélekenergiámat, mindig nagy mennyiségű lélekenergia szabadul fel ilyenkor pár pillanatig. Csak úgy, mint a bankainál meg a ti ressurecciónotoknál. - próbáltam ész érvekkel alátámasztani a hazugságomat, mert Eliananak nem kell tudnia, hogy mekkora is, ha teljesen ki van engedve a lélekenergiám. Abból a pár pillanatból, amikor feloldódott a pecsétem, meg nem fogja tudni pontosan behatárolni a lélekenergiámat. Jobban mondva senki sem tudja megmondani pontosan, hogy mennyi lélekenergiája van, mert nincs rá mértékegység. Csak annyit lehet megállapítani, hogy nagy, vagy nagyobb, mint valaki másé.
- Tanultál egy új technikát? - tettem fel költői kérdésemet ironikus tapsolás közepette. - Ezek a háziállataid? Nem tűnnek valami erősnek. Tudnak egyáltalán harcolni? - reagáltam a denevérek megjelenésére, hiszen ezek csak egyszerű állatok, nem okozhatnak nekem nagy kárt. Több féle módon is le tudom őket győzni a legkisebb erőfeszítéssel.
- Én a helyedben nem küldeném ilyen egyszerűen felém. Bakudou 12, Fushibi! - figyelmeztettem Elianat az elém kifeszített pókhálószerű kidoura, amibe könnyedén beleragadhatnak az állatkái. - És ezt se felejtsd el. Bakudou 26 Kyokkou! - tettem láthatatlanná a hálót, hogy Eliana ne tudja, honnan küldje a denevéreket. Persze benne van a pakliban, hogy megjegyzett egy rést a hálón és mindegyiket odaküldi, vagy éppen fölülről támad rám, elvégre nem ér fel az égig a hálóm.
Amíg a támadás el nem ér engem, volt időm, hogy elzárjam a kardomat normál alakjába, mivel fárasztó dolog bankaiban harcolni. Tudom, hogy a körpengéimet a denevérek ellen küldhettem volna, de az túl unalmas lenne. Jobban bízok a kidouimban, ezért azokat akarom használni. Közben persze visszafogom magamat, mert nem akarom, hogy Eliana megtudja, mennyivel vagyok erősebb, mint voltam. Ezért is csak kicsivel erősebb kidoukat használok, mint eddig, bár ha egy eddig még nem használt kidout használok erősebben, akkor nem lehet, mihez viszonyítani, így ott nem baj, ha egy hangyányit erősebb lesz, mint akartam. Viszont annál inkább kell figyelnem olyan kidounál, amit ebben a harcban már használtam, hogy ne tűnjön sokkal erősebbnek. Persze nekem ez nem annyira nehéz, hiszen kidou mester vagyok.
Ha közelebb érnének hozzám, akkor a Tenrannal fújnám el őket magamtól, hiszen a repülő ellenfelek ellen ez a legjobb módszer, mivel a szárnyukba belekapó széllel nem nagyon tudnak mit kezdeni. Ha szerencsém van, néhány talán bele is repül így a hálómba.

A válaszkövetelésemre csupán annyit mondott, hogy valamilyen pecsét.
- Minden kapitány és hadnagy testére kerül egy pecsét, ami elzárja a lélekenergiánk egy részét, ha átjönnénk az Emberek Világába, hogy ne zavarjuk meg a lelkeket. Indokolt esetben viszont fel lehet oldani és ezt tettem meg az imént. És nem fojtom el a lélekenergiámat, mindig nagy mennyiségű lélekenergia szabadul fel ilyenkor pár pillanatig. Csak úgy, mint a bankainál meg a ti ressurecciónotoknál.
Szóval náluk az erős embereknek lezárják az erejüket, hogy ne okozzanak zavart. Ez még logikus is lehetne, de mióta mi Arrancar-ok ilyen lezárás nélkül rohangálunk, vagy legalábbis kedvünk szerint oldhatjuk fel az erőnket, gondolom ez teljesen értelmetlen dolog lehet… Vagy lehet nem is különbözünk annyira egymástól? De akkor is valahol sántikál a dolog. Az az energia mérhetetlen nagy volt. Egy pillanatra magam is beleizzadtam. Holott, szerintem egész jól bírom a magas lélekenergiát. Feloldáskor kitörő nagyobb energia ide vagy oda, akkor sem esik vissza ennyit. Igaz, most egyértelműen több energiát érzékelek felőle, de közelébe nincs a robbanásszerű energia nagyságához. Egy biztos, hogy eddig is tudtam, hogy nem szabad alábecsülnöm, de most aztán végkép nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust.
- Tanultál egy új technikát? Ezek a háziállataid? Nem tűnnek valami erősnek. Tudnak egyáltalán harcolni?
Reagálta le a denevéreket. Jogos, hisz a számuk sem olyan egetverő, illetve nem néznek ki túl veszélyesnek, vagy épp hasznosnak. Csak azt sajnálom, hogy még nem vagyok ebbe a technikában elég tapasztalt, hogy mérhető legyen a hasznossága. Hisz csak akkor érnek valamit, ha el tudnak jutni hozzá, és el tudják szívni az energiáját. Itt az igazán nagy probléma. Valahogy le kell kötnöm, bár az én energiám sem éppen véges. Így csak lehet, kinevettetem magam? Nem vesz egyáltalán komolyan és ettől felmegy a pumpa. Ráadásul az energiarobbanástól is rossz előérzetem van.
- Én a helyedben nem küldeném ilyen egyszerűen felém. Bakudou 12, Fushibi!
Egy pókháló szerű technika, melybe pár denevér egyenesen belerepült.
- És ezt se felejtsd el. Bakudou 26 Kyokkou!
Ezzel már láthatatlanná is tette ezt a hálót. Kicsit eltorzult az arcom, hisz lényegében ezzel a hálóval kivédte. Bár mivel van valami szeles mágia is, amit tud használni, akár azzal is könnyedén elfújhatná őket.
Mivel a hálóba ragadt denevérek nem láthatóak, és valamelyik el is tűnt, ezért helyettük idézek meg újabbakat. Valamit gyorsan ki kell találnom. Egy kis résen beküldhetném a denevéreket, hisz nem olyan veszélyesen nagy lények, de hiába láttam pár másodperciga a hálót, annak a gyengepontjait nem figyeltem meg. Gondolatommal utasítom az egyik denevért, hogy haladjon felfele és próbálja meg meghatározni, hogy a háló meddig ér, és a tetején be lehet-e hatolni? Mert gondolom, ha neki esem, akkor kaszástul is beleragadhatok, azt meg nem szeretném. Hiába tette a szememnek láthatatlannak, meg a technika nekem nem ad denevér képességeket, de az övékét felhasználhatom. Hisz attól, hogy nem látom attól még ott van, és a denevéreknek kérem szépen megvan a tárgyak helyzetének meghatározására a képességük. De persze nem engedhetem, hogy azt az egy kis denevért észrevegye és esetleg a feladat teljesítése előtt kiiktassa valamivel. Ezért el kell terelnem a figyelmét. Viszont kicsit felháborodtam, mikor a kardját visszazárta alap állapotban. Az ér a fejemen elpattant.
- Most csak viccelsz velem. – mormogtam az orrom alatt – MI AZ, HOGY A HARC KÖZEPÉN ELTESZED A KARDODAT?!!! – ordítottam – ENNYIRE NEM VESZEL KOMOLYAN?!!!!
Betelt a pohár. Közel megyek hozzá, és darabokra fogom cincálni. Hiába a Kidou mester én darabokra fogom szelni. Ez a létező legnagyobb sértés velem szemben, hogy csak fogja és elrakja a kardját. Szinte éreztem, hogy majd felrobbanok a dühtől és szinte bármire képes lennék, akár úgy is szétlőném a fejét egy Cero-val, hogy tudnám, hogy magam is súlyosan megsérülnék.
A denevértől kapott kis jelzést követően szinte abban a pillanatban felugrottam, és a háló bezáratlan felső részén beugrottam. Sonido-val felgyorsítottam a leérkezésemet. Egyenesen pont elé, hogy egy felfelé irányuló jobb ütéssel telibe találjam az állát, majd a Ardiente Garra technikával egyenesen a mellkasát „karmoljam meg”. Majd a kaszám nem pengés végén akartam érzékeny ponton találni, majd egy pörgetés után eltalálni. Ezek a mozdulatok szinte már álomból felkeltve is mennének, és kivédhetetlen sebességen tudom véghezvinni. Persze nem akarok hagyni időt neki, hogy valami mágiával tudjon itt manipulálni. Gondolom gyenge Kidou-kat tud idézés nélkül is lőni, de ha jól tudom akkor náluk is úgy van, hogy minél több ideje van rákészülni egy-egy támadásra annál hatásosabb lesz. Persze a denevérek is követtek, és remélni tudom, hogy rá tudnak akaszkodni idő közben. míg velem van elfoglalva.
Kiakarnám buktatni, vagy a kezét megragadva a földre kényszeríteni. Valószínűleg túlságosan is elborult az agyam attól, hogy annyira lebecsült, hogy csak úgy elrakja a kardját, hogy semmivel nem foglalkozva, mint egy vadállat darabokra tépném, hogy megmutassam nagy hibát követett el, hogy leengedte a fegyverét.
Az lenne számomra elégtétel, ha valahogy le tudnám teperni a földre, és lefogni úgy, hogy ne tudjon technikát használni. Persze ezzel támadásnak lennék kitéve, de ez tudna kielégíteni, hogy elég tételt vehessek. Persze ha ez létre jönne, akkor a denevérek is könnyebben tudnának elvenni tőle energiát, és akkor hozzám eljuttatni. Persze ennek az esélye nem túl sok, hisz elég képzett, tudja követni a mozdulataimat, és most az ereje is megugrott. Bár mikor felhúznak akkor én is tudod kivételes és veszélyes lenni.
De támadnom és támadnom kell, hogy ne tudjon technikát használni, hogy ne távolodjak el tőle, és a vágások számát meg tízszerezzem a testén.

Spoiler:

Eliana nem nagyon vette magára, hogy kritizáltam az új technikáját, pedig ezzel egy kicsit fel akartam dühíteni, na mindegy. De lehet, hogy hallgatásával csak elismerte, hogy igazam van, mert ő is mondta, hogy most használja ezt a technikát először harcban. Vagyis még képzetlen lehet a használatában és nem akarja megkockáztatni, hogy rám förmed, utána meg elrontja a technikát.
Ezek ellenére, azért nem becsülöm le, mert nem tudom, mire lenne képes ez a technika és Elianának is lehet szerencséje, amivel tökéletesen végrehajtja. Ugyan még mindig nem tűnnek vérengző vadállatoknak, akik felfalnak egy szempillantás alatt. Bár lehet, hogy csak én fújom fel a dolgokat és csak egy egyszerű elterelő technika, ahol a denevérek körülöttem repdesnek, elterelve a figyelmemet, lehetőséget adva Elianának a meglepetésszerű támadásra. Nem mintha ez beválna nálam.
Fel is állítottam a védelmemet a denevérek ellen, amivel úgy tűnt megleptem Elianát, bár nem tudom miért, már látta ezt a kidout nem régen. Vagy lehet, hogy a briliáns elmémen ámult el és nem jutott szóhoz, mert keresztül húztam a tervét? Mindegy is, nem számít, hogy mi miért volt, az számít, hogy egy-két denevér egyenesen bele is repült a hálómba. Bár Eliana nem törődött vele, egyszerűen kipukkasztotta őket és újakat hozott létre az előzők helyére. Bár így sem jutott előbbre, csak ott repdesnek a háló másik oldalán össze-vissza.
Egyszer csak Eliana elkezdett felém kiabálni, mert elraktam a kardomat, pedig csak tartalékolni akartam a lélekenergiámat. Már nem értem egyáltalán Elianát, amikor fel akarom dühíteni, akkor nem teszi, amikor meg nem, akkor meg igen. A bankai így is sok lélekenergiát emészt el, és amíg várok rá türelmesen, hogy összerakja a stratégiáját, amúgy sem kell. De úgy tűnik Eliana a nehéz utat akarja választani, pedig én a könnyűt szántam neki, ahol csak kifárasztom.
Egy kis idő után Eliana már átsonídozott a háló fölött és elém került, amikor is egy ütést akart bevinni nekem, de én ügyesen hátra léptem előle, majd egyből egy utóképet hagytam hátra, amit elpüfölhet. Eliana mögé kerültem jó pár lépéssel, de még a hálóba nem mentem bele, mert tudom, hol van, amit én készítettem. Innen néztem végig, ahogy az utóképem bekapja Eliana támadásait. A támadások végén viszont csak a haorimat látja, ahol korábban én voltam.
- Azért a haorimat nem kell bántani, nem csinált semmi rosszat. - szólaltam meg Eliana mögül, hogy tudja, merre vagyok, nem volt célom, hogy elbújjak előle. Ismételtem előveszem a kardomat, mert úgy látszik, használnom kell, pedig szívesen játszadoztam volna még. - Nem hagysz más választást, be kell keményítenem. Bankai! Fuyugata Shintenou! - suhintottam egyet magam előtt az egyik kezemben tartott, fehérré változó kardommal, amire előjöttek belőle a körpengék, szám szerint hat darab.
- Most még feladhatod. - tettem meg ajánlatomat Eliana felé, miközben a körpengéim a levegőben körbevették és készen voltak a támadásra. Ugyan nem gondoltam egy percig sem, hogy Eliana fel fogja adni a harcot, de azért feltettem a kérdésemet, mielőtt támadtam. - Tsumetai Gufuu! - mindegyik körpengéből elkezdett kiáramlani erős jeges szél Eliana felé. Ha megpróbálna elmenekülni, akkor a körpengék követnék őt és tovább támadnának. Ezért is jó, hogy a háló van mögöttem, mert könnyedén elbújhatott volna és akkor meg kellett volna állítanom a támadást. A helyezkedésemmel viszont ezt az esetet kivédtem.
- Bakudou 63, Sajou Sabaku! - a gyorsaságát el kellett vennem tőle, ezért egy bakudout akartam rajta használni, hogy egy helyben maradjon. Ekkor könnyebben eltalálhatják a hegyes jégdarabok, amik a körpengékből kerülnek elő. Nem akartam semmit sem a véletlenre hagyni, ezért egy pillanatra abbahagytam a körpengékkel való támadást és Eliana mellé shunpoztam. Gyorsan egy helyet kerestem az oldalán, ahol nincs megkötözve és ott akartam megszúrni a kardommal. Amikor viszont valahogy rám akarna támadni, én teljes erőmmel azon lennék, hogy elkerüljem. Nem lenne jó, ha megvágna a kaszájával, még jó, hogy távolsági harcos vagyok. A távolsági támadások, így jobban mennek, mondjuk múltkor így is legyőzött, de akkor még tapasztalatlan voltam és kerestem a saját stílusomat.

Túlságosan is furcsa volt, hogy a támadásim túl jól sikerültek. De inkább az, hogy semmilyen szintű ellenállásba nem ütköztem. Van egy olyan érzésem, hogy megint árnyékre vetődhettem.
- Azért a haorimat nem kell bántani, nem csinált semmi rosszat.
Hirtelen felkapom a fejem a hátam mögül jövő megjegyzésre. Mérges voltam, hogy már megint át lettem verve, pedig nagyon figyeltem. Ez már nem az első árnyékra vetődés, és egyszerűen dühít. Újra és újra sikerül átvernie, hiába próbálom kiszúrni a váltást.
Hátra fordultam, és láttam, hogy suhint egyet a kardjával maga előtt.
- Nem hagysz más választást, be kell keményítenem. Bankai! Fuyugata Shintenou!
A fehérre változó kardból hat darab körpenge jött elő.
- Most még feladhatod.
Ajánlotta fel a lehetőséget. Bár maga is tudhatta, hogy soha nem élnék vele. Inkább meghalok, mint sem feladjam, és megfutamodjak. Nem lesz egyszerű, de talán nem fog megint a bábus trükkel jönni. A körpengékkel magabiztos.
A körpengék körülötte köröztek, és határozottan készek voltak a támadásra.
- Tsumetai Gufuu!
Indította meg a támadást. A körpengékből egyszerre indult meg a hideg szél. Bírom a hideg levegőt, de gondolom nem lenne számomra annyira kellemes. Meg ismerem én már ezeket a körpengéket. De elég rémisztő hát darab belőle. Pláne, ha körbevesznek.
- Bakudou 63, Sajou Sabaku!
Egy szempillanat alatt teljesen lekötött a technika. Nyaktól lefelé teljesen megkötött, így elugrani sem tudok a támadások elől. Az éles jégtüskék fájdalmas sérüléseket tudnak okozni. Próbálom a kezemet, vagy a lábaimat kiszabadítani. Mivel nagyon nem tudtam kiszabadítani a kezemet így a kaszámmal nem tudtam szétvágni a felém száguldó jégdarabokat és a kötést sem. Hiába próbáltam elhajolni előlük, vagy valamennyire ellépni, de nem tudok megszabadulni kötéstől. Ezért elég fájdalmas az okozott sérülés. De egy pillanatra fellégezhetek az eszeveszett támadásból. Viszont nem kellemes dolog történt. Az oldalamba éreztem a hideg pengét. Felkiáltottam. Úgy akartam fordulni, hogy valahogy a pengével megtudjam vágni, de kikerülte. Tudtam, hogy esélyem sem lesz, de megpróbáltam. Az a baj, hogy távolsági támadásai nagyon jók. Viszont nekem valamit gyorsan ki kell találnom, hogy kiszabaduljak ebből a lekötésből. Mint egy láncra vert eb, akinek néha álcázott csontot dobnak, és rálőnek.
Behunyom a szemem, és koncentrálok. A hideg levegő és az energiaáramlás. Abban reménykedem, hogy rákoncentrálva sikerül széttépni, és akkor szabad leszek, de ezzel nincs megoldva a körpengék kérdése, és a fájó sebek. Ekkor eszembe jutott egy dolog, ami olyan gyors, mint én, és távolról is meg tudom vele támadni. Viszont rendesen leszív majd, de úgy gondolom jó lesz. Illetve még egy pár denevér is meg van, és így még akár jó is lehet.
Bár, ha ezt véghezviszem, akkor nem biztos, hogy képes leszek megtartani a kiengedett formámat. A Lluvia technika-t fogom bevetni. Több Barra szerű gömb jelenik meg, és olyan gyorsan mozognak, mint én. A gömböket és a denevéreket Shiratori-ra uszítom. Bár ezzel a Körpengéket nem oldottam meg. De egyúttal végre sikerült kiszabadulnom. De félek, hogy seperc alatt megint búsba leszek kötvet. Ugyanis neki ez csupán gyerekjáték.
A gömbök nagysága, száma, gyorsasága rendesen kiveszi az erőmet. A vérző sérüléseket még csak-csak kibírom, de ha elfogy az erőm, és visszatérek eredeti állapotomba az akár végzetes is lehet rám nézve. Nem vagyok egy nyeszlett valaki, így bírnom kell, de ezt csak egyszer vethetem be. Az is kérdés, hogy meddig... Csak abban reménykedem, hogy a két támadás valamelyest megfogja, és pár denevér visszatér hozzám. Én magam nem támadhatok, hisz nagyon koncentrálnom kell a gömbökre. Bár ez a kis terület sem éppen a legmegfelelőbb...

Úgy tűnik számomra, hogy Eliana elleni harcom lassan egyoldalúvá válik. Ez nem is olyan meglepő, ha visszagondolunk harcunk elejére. Ott még el volt zárva erőm nagy része és akkor sem sikerült nagyon felém kerekednie. Most pedig, amikor a teljes erőm ki van engedve, szinte nem is tud velem, mit kezdenem. Ha pontosítani akarok, most nem teljesen használom a teljes erőmet, annak ellenére, hogy technikáimat legerősebb formájukban használom. Bankaiom igazi erejét még nem is vetettem be és már nem is tervezem, ráadásul legerősebb kidouimat sem használtam fel a harc során.
Elianán látszott, hogy nem rajongott a trükkömért, hogy megint hátrahagytam egy utóképet. Ennek ellenére nem volt valami beszédes kedvében, biztos ő is érzi, hogy ebből a küzdelemből nem kerülhet ki győztesként. Az viszont dicséretes, hogy nem adja fel olyan könnyen, mert igenis így kell ennek lennie.
Most már tényleg komolyan vettem a harcot, ez abból is látszott, hogy támadásaim rendre betaláltak. Eliana nem tett ellenük semmit, vagy inkább lehet, hogy nem is tudott ellenük, mit tenni. Szépen sorban vittem végig a támadásaimat. A körpengéimmel körülvettem, elindítottam belőlük a jégszilánkos szelet, egy bakudou kötéssel egy helyben marasztaltam, a támadások szünetében pedig magam mentem közelebb és döftem Elianába a kardomat. Nem csak neki nem esett jól ez a támadás, nekem sem volt ínyemre, hogy ilyen galád módon támadok és Eliana felkiáltásának sem örültem nagyon. Összességében nem tetszett, hogy a földön kellett feküdnie és ott ficánkolt, miközben próbált valamit csinálni. Ezért is távolodtam el tőle, hogy még esélyt se hagyjak neki bármit is csinálni.
Amikor visszatértem eredeti helyemre és ismét Eliana felé fordultam, meglepődve tapasztalhattam, hogy testéből a gömb alakú cerohoz hasonló gömbök távoztak az ég felé. Ezzel egy kicsit meglepett, de ezzel csak a bakudoumból szabadult ki. Nem is gondoltam volna, hogy arrancaroknak van ilyen technikájuk, ami kifejezetten arra van, hogy kötelekből szabaduljanak ki.
Sajnos itt nem ért véget a történet, érzékeltem, hogy a felfelé száguldó gömbök nem foszlottak szerte, vagyis még nincs vége ennek a technikának. Felnézve láthattam, hogy a gömbök esnek visszafelé és egyenesen felém közelednek. Gyorsan reagáltam és magamhoz irányítottam a körpengéimet és mindegyiken aktiváltam az Aisudisuku Shugo védelmi technikámat. Ezeket kiterítve magam fölött könnyedén kivédhetem a felém eső gömböket a legkisebb erőfeszítéssel.
- Nani? - lepődtem meg, amikor is a lehulló gömbök közül többen elkanyarodtak a védelmem elől, így nem csapódtak bele, mint egy páran közülük. Ekkor inkább magam köré gyűjtöttem a körpengéimet, mert előbb utóbb amúgy is megkerülték volna őket. Körülvettem magam öt oldalról emberméretűre növesztett körpengéimmel, az utolsót pedig megnégyszereztem számban és a körém felállított kocka sarkaiba állítottam őket kicsi alakjukban.
Felállítottam magamnak a tökéletes védelmi technikát, amivel minden oldalról védve vagyok. Így már bátran agyalhattam minden probléma nélkül a következő mozdulatomon. Ezt nem is kellett sokáig tennem, inkább egy kis beszélgetésbe akartam elegyedni Elianával, csak hogy kihasználjam ezt a helyzetet. Lehet, hogy később nem lesz ilyen alkalmam, így most teszem fel neki kérdésemet.
- Te miért harcolsz? - mondtam el kérdésemet Eliana felé fordulva, akinek ez idő alatt talán már volt ideje összeszednie magát. Erre a kérdésre szerintem minden harcosnak tudnia kell a választ és minden harcost a válasza önmagában jellemez. A körpengém jegén keresztül tisztán át lehetett látni, ezért komoly arcot vágtam, mert nem viccnek szántam a kérdést.
De még ha nem is viccnek szántam, annál több jelentősége volt, mint hogy megtudjam Eliana válaszát. Időközben készültem felállítani egy Nankant magam köré, hogy a körpengéket ne kelljen egy helyben tartani. Viszont nem csak egyszerűen felállítok egyet, hanem egyből láthatatlanná is teszem.
- Hadou 4, Byakurai! - oszlattam szét a körpengék védelmét és egyből az engem fenyegető támadásokra küldtem őket, hogy megszüntessék őket. Ebben a pillanatban lőttem el két Byakurait Eliana felé és rögtön ezután állítottam fel a láthatatlan védőfalat magam köré. Így Eliana nem fogja tudni, hogy én még mindig védve vagyok.
A körpengéim és Eliana gömbjei a levegőben valószínűleg macskaegér játékot fognak játszani, kivéve ha Eliana könnyebben adja magát. Ezúttal már kilenc körpenge száll harcba, hiszen a kocka lefedéséhez annyira volt szükség. A körpengék ismételten kicsi alakjukban voltak, hiszen úgy sokkal gyorsabbak, mert kisebb súlyt kell magukkal cipelni.

Látszólag meglepődött a technikámon, de nem bíz semmit sem a véletlenre. Egyből körbevette magát a körpengékkel. Öt oldalról emberméretűvé növelte, és megnövelte a számukat is. Mordultam egyet, mert ez egy olyan tökéletes védelem, amit nem lehet egy könnyen áttörni. Még ha több gömb is csapódik egyetlen egy helyre, még akkor sem biztos, hogy fel tudná törni.
- Te miért harcolsz?
Igazán meglepett ez a kérdés. Nem gondoltam, hogy csak így egyszer csak felteszi ezt nekem. De végül is nem igazán árultam el ezt neki. Egy igazi harcos léleknek, pedig egyből köpni-vágnia kell erre a kérdésre a választ. Valaki gyenge dolgokat mond, valaki túl nagy dolgot, valaki szépen és elmélkedve válaszol, valaki pedig csak még több kérdőjelet hagy. De mindenkinek van valami oka, valamilyen nagyobb célt elérni ezzel. Mert anélkül teljesen értelmetlen lenne az egész. Talán az én célom számára oly semmisnek tűnhet. Vagy merő értelmetlenség. Legutóbb leginkább mélységesen feldühített. Ott lustálkodott. Tudat alatt talán arra is emlékeztetett, hogy az én lelkemet nem mentette meg senki. Lehet az volt a sorosom, hogy Lidérc legyen belőlem, de akkor is. A Halálistenek itt olyan nagyra vannak maguktól, hogy ők védelmezik a lelkeket, meg minden lelket átkísérnek a másvilágra, vagy segítenek nekik a végső békét megtalálni. Bár most, hogy ismerem is, nem biztos, hogy a Lelkek Világába vágynék. Most Lidércként mindent megtesznek, hogy eltüntessenek, de annak idején egy sem jött volna oda hozzám. Gyűlölöm a Shinigami-kat, az embereket, és azt a lányt is. Erősebb leszek, és felveszem velük a harcot. Engem nem fognak eltörölni. Mert ha most meghalnék, akkor a semmibe tűnnék el. Azt pedig nem engedhetem meg magamnak. Túlságosan ragaszkodom az életemhez. Nem fogom meghátrálni. Nem érdekel, hogy erősebb lett. Nem fogok meghátrálni, és meghalni sem akarok. Küzdeni fogok, amíg csak lélegzem. Nem érdekel, ha fáj, ha a lábam már rég felmondta a szolgálatot. Nem fogom feladni, és addig küzdök, míg össze nem esek.
- Én feleljek elsőnek erre a kérdésre?... De nem bánom… - mondtam ilyen kicsit nekem mindegy hangon – Jelenleg azért, mert tartoztam egy visszavágóval…. De viccet félre téve… - komolyodom el - Gyűlölöm a halálisteneket. … Neked az a kötelességed, hogy a lelkeket védelmezd, és én egy potenciális veszélyforrás vagyok. Harcolnom kell az életben maradásért. De én még erősebbé akarok válni. Erősebbé, hogy legyőzhessek egy nálad is erősebb ellenfelet. Egy napon elég erős leszek, hogy megöljem őt. De addig is…. harcolnom kell!
Nem fogom csak azért feladni ezt a küzdelmet, mert egyértelmű, hogy sokat fejlődött és erősebb nálam. Nem érdekel, ha áthatolhatatlan a védelme. Vagy úgy lövi a Kidou-kat, mint a sorozatlövők. Sebemet kezemmel próbálom szorítani, de nem éppen szép, ahogy a többi sem, de nem olyan vészes.
- És te? Te miért harcolsz?
Persze tudom, hogy beszélgetés közben lehet csapdát felállítani. Viszont, ha akarnék se tudnék ellene mit kezdeni. Sajnos valahogy olyan ügyes, hogy az illúzióval való cseréjét sem láttam. A másik, hogy a védelme túl jó. Harmadik pedig, hogy a gömbök túlságosan lekötik a figyelmem és erőm. Szerintem nem is sejti, hogy a gömbök irányításán kívül rémesen sebezhető vagyok. Persze tudom a gömböket a saját védelmemre irányítani, de az egyszerre több fronton indított támadás jelenlegi képességeimet meghaladja. Ha a körpengék is, meg csapda lehetőségek, meg még ő is támad, akkor valószínűleg nem tudok majd mindenre odafigyelni. De egyelőre azt a látszatot kell keltenem, hogy jobb vagyok.
- Hadou 4, Byakurai!
Feloszlott a körpengékkel felállított védőpajzs, és egyúttal a fehér villám támadás engem irányzott. Támadást támadással. Ezért beleirányítottam az egyik gömbömet, hogy hatástalanítsa, melynek egy hatalmas nagy robbanás lett az eredménye. Szememet próbáltam védeni. Mindeközben a többi gömbömre is figyelnem kellett, ugyanis azokat pedig a körpengék célozták meg. Immáron kilenc van belőlük, ami nem éppen rózsás. Látszólag teljesen védtelen. Ami számomra kiderült a harc során, hogy a látszat igen is nagyon csal. Nem látom, de biztos van valami, ami védi. Ha más nem akkor újabb megidézett technika vagy körpenge. Mondhatni balgaság is lenne azt hinni, hogy teljesen végtelen. De mint mondtam, ha kell, akkor erővel, de széttöröm a pajzsát. Amihez jelenleg a gömböket fogom felhasználni. Persze az ő körpengéi nem olyan, mint egy hő követő rakéta, melyet jól kijátszva akár gazdája ellen is fordíthatnék… Így, illyes fajta trükköt nem alkalmazhatok, de ettől még erőt kell gyűjtenem. Az a célom persze, hogy a gömbjeimet amennyire tudom, távol tartom a körpengéktől, de most egy párat felhasználok az esetleges védelem elpusztítására. Az erővétel ahhoz kell, hogy ezután egy Ardiente Garra támadást tudjak indítani felé. Ha sikerül azzal 2-3 gömbbel elpusztítanom a védelmét, akkor az esetlegesen nem számított támadás akár célt is érhet. Ezt pedig most végre is hajtom, és csak remélni tudom, hogy sikerül valamit el is érnem vele.

Nem tudom igazából, hogy meglepett-e Eliana válasza a kérdésemre, de tisztára olyan volt, mintha egy 11. osztagos válaszát hallottam volna. Ők azok, akik azért harcolnak, mert találkoztak egy nagyon erős valakivel és mindenáron le akarják győzni. Nem akarom kifigurázni mások céljait, de szerintem ez nem a legjobb ok a harcra, hiszen mi van, ha legyőzik azt a valakit és elvesztik a céljukat és helyére nem találnak másikat. Eddigi harcaik feleslegesnek fognak tűnni és talán fel is hagynak a harccal.
- Egy shinigamiról van szó? A Főkapitány vagy ki? - tettem fel további kérdéseket, hogy ki adhatott célt Elianának, meg lehet, hogy még ismerem is. Remélem nem Akiyama taichouról van szó, bár nem elképzelhetetlen, hiszen ő erős, de nekem túl ijesztő.
- Én is most azért harcolok, hogy meglegyen a visszavágó és végre legyőzzelek. Különben meg azért, hogy elég erős legyek, hogy meg tudjam védeni a családomat. - mondtam büszkén, hiszen nem szégyelltem, hogy ezért akarok erősebb lenni és tovább harcolni. Most számomra a családom a legfontosabb, hiszen ők adnak értelmet az életemnek.
Gyenge próbálkozásomat egy támadásra könnyedén hárította Eliana az egyik gömbjével, így ezzel nem értem el semmit, csak egy robbanást. Vártam, hogy most, mit fog csinálni Eliana, mert valami bravúrozást vártam volna tőle. Csak három gömbjét küldte felém, csak az volt benne a furcsa, hogy mindet egy irányból. Ebből arra tudtam következtetni, hogy feltételezi, hogy van valami féle védelmem, amit így akar áttörni. Ha nem gondolna ilyenre, logikusan nézve több irányból támadna, hogy nehezebb legyen elkerülnöm.
Hogy ne jöjjön rá, hogy én ezt tudom, ezért előrenyújtom az egyik kezemet és lélekenergiát gyűjtök oda egy kidouhoz. Ez lenne az ésszerű lépés, ha nem lenne egy pajzs körülöttem, ezért is csinálom ezt, hogy fenntartsam a látszatot, hogy nincs is, még ha tudom, hogy Eliana is sejti, hogy van valami védelem körülöttem. Egy problémám van itt, az pedig, hogy nem tudom, mekkora erővel bírnak ezek a gömbök és áttudják-e egyáltalán törni a pajzsomat. Mivel több gömb is van, és ha mind egy ponton támad, akkor, még ha egyenként nem is lennének képesek, együtt már valószínű meg tudják repeszteni a pajzsot. A kérdőjelek ellenére előkészítem a kidoumat, és amikor meglátom, hogy reped a pajzs, ellövöm. Akkor már úgyis mindegy a pajzsnak, ki töri át, így én teszem meg, és egyben vissza is támadok.
- Hadou 45, Kohaku Koutetsu! - indítottam el a több száz lélekpengét a gömbök irányába, ezzel megpróbálva őket megsemmisíteni. Ezzel már biztos kitörik a pajzsom, ezért egy másik kidout is alkalmazom, hogy elkerüljem a meglepetés támadásokat, amik akárhonnan érkezhetnek.
- Hyouga Seiran! - fagyasztottam meg magam körül a területet, majd egy jégből készült fészekszerűséget csinálok magam köré. Ezután kiugrok onnan és a jégen csúszkálva próbálok Eliana közelébe menni és karddal rátámadni. Nem kell feltétlen meglepetésszerűnek lennie, inkább a jégen csúszkálást kihasználva próbálok felül kerekedni. Bár neki is jég zanpakutouja van, lehet, hogy ő is gyakorolta a jégen csúszást, mint én.

- Egy shinigamiról van szó? A Főkapitány vagy ki?
Kicsit meglepett, hogy visszakérdezett, hogy vajon ki miatt akarok is én erősebb lenni.
- Ken Aruya-t ismertem, mint főkapitányt, de úgy tudom, hogy most új van. Mindegy is, hisz neki nem Soul Society a lakhelye. … De a „ki?” és a „mi?” kérdésekre sajnos nem tudok felelni. Lidérccé változásom miatt az emlékeim egy kis része elveszett, köztük a neve is. Viszont a hangja, a kinézete, a lélekenergiája beleivódott a lelkembe. Hozzá hasonlóval azóta sem találkoztam, pedig már összefutottam pár furcsa szerzettel….
Sajnos tényleg ez az igazság. Emlékszem az arcára, barna hajára, nagy barna szemeire, és arra a lélekenergiára. Még arra is, hogy hogyan beszélt, vagy egy-két elsütött viccére, vagy mikor meg akart nyugtatni. Akkor még azt hittem, hogy ő sem lát, mint ahogy bárki más. Egy átlagos lány volt, de mikor Lidércként rátámadtam, akkor mutatkozott meg valódi énje. Az a hihetetlen erő. Azóta sem találkoztam ahhoz hasonló védelemmel, sőt hasonló lélekenergiával. A Shinigami-k nem tudnak póttestben harcolni. A Baunt-ok pedig bábokat használnak, amit elő kell hívni. A Quincy-kről hallottam szóbeszédet, de nekik bizony nincs ilyen képességük, és nyilaznak. Szerintem a főkapitánynál is jóval erősebb. Azóta próbálok rájönni a kilétére, és ha tehetem, akkor a nyomára lelni.
Mindig is félig furcsa voltam, hisz én emlékszem milyen volt embernek lenni. A társaim nagy része elfelejti. Vagy már mikor Lidérc lesz, vagy mikor Arrancar lesz belőle. Az emlékeim 90% megmaradt, és Lidérccé változáskor tűnhetett el az a 10%. Köztük nem csak az ő neve, hanem az enyém is. Az Eliana ami megmaradt bennem. Érdekes, hogy a fontosabb információk vesztek el.
- Én is most azért harcolok, hogy meglegyen a visszavágó és végre legyőzzelek. Különben meg azért, hogy elég erős legyek, hogy meg tudjam védeni a családomat.
Nem lepett meg az ő válasz. Sejtettem, hogy valami ilyesmi, valami nemesebb cél. Nekem nem is lehetne ilyen célom. De nem igazán kalandozhatok el a gondolatmenetben.
A gömbjeim egy pontot céloztak meg, hogy az esetleges védőpajzsot megsemmisítsék, hogy a Ardiente Garra támadással tudjak csapást mérni. Nem gondoltam, hogy nem fog védekezni, még akkor is ha van egy tuti védőpajzs előtte, de meg sem karcolta a támadásom. Tökéletes kiegyenlítés volt. Mintha tudta volna.
- Hadou 45, Kohaku Koutetsu!
Több mint száz lélekpenge célozta meg a gömbjeimet, amit nem igazán nézek jó szemmel. Nem elég a Körpengék, melyek elől éppen hogy megtudom menteni őket, de most ez is. Persze a körpengékre nincs hatással ez a támadás, csak az én gömbjeim száma csökken.
- Hyouga Seiran!
Megfagyasztotta maga körül a levegőt, és egy nagy jégből készült fészekkel vette magát körül. Bár nem sokáig maradt benne, hanem kiugrott, és a jégen csúszva közeledett felém. Ez tényleg igazán hasznos jég technika, mellyel gyorsan meg tudod közelíteni az ellenfeledet. Nem éppen meglepetés szerű támadás, viszont elég gyors ahhoz, hogy az ember hirtelen ne is tudja, hogy merre is mozduljon. Még nehezebb akkor, ha egyúttal másra is kell figyelned. Abban reménykedem, hogy mivel támadásba lendült, így a körpengék lassabbak lesznek, hisz ő sem tud százfelé figyelni. A másik, hogy az ilyen csúszások könnyen célt is téveszthetnek. Bár mivel ő maga hozza létre a csúszási felületet, így persze ez az arány csökkent. Mivel így tudja befolyásolni a csúszás irányát, így az marad, hogy az utolsó pillanatban fogok elugrani egy Sonido-val. Lehetőleg minél messzebb. Bár mivel erre koncentrálok, így több gömböt veszítek, melyből sajnos rájöhet, hogy a gömbök irányítása mellett én magam védtelen vagyok. Kivárom tényleg az utolsó pillanatot, hogy hátra ugorva elkerüljem a támadást. Persze ez nem azt jelenti, hogy a suhintás szele sem érjen el engem. Elég veszélyes egy mozdulat, de mivel csúszik, ezért annyira gyorsan nem tud irányt váltani. Talán valamennyire el is tudtam vele hitetni, hogy képes lesz akár végzetes csapást mérni rám. Bár ettől nem állt messze. Ugrás után úgy gondolom, hogy több irányból próbálom megtámadni. Abban reménykedem, hogy a támadásai miatt leengedte a pajzsát, és talán van esélyem több irányból megsebesíteni. Az összes megmaradt gömbömet erre a több irányú támadásra fogom felhasználni. Abban reménykedem, hogy a robbanások meg fogják sebesíteni. Egy védőburkot is ha egyszerre két irányból nagy erőnek vetjük alá, akkor az össze fog törni. Ha ez több irányból történik, még ha nem is annyira elsöprő, akkor is remélem, hogy lesz némi hatása. Ezzel viszont talán el is vesztem a legnagyobb ütőkártyámat. A sebeim miatt már én magam nem tudok annyira gyorsan és jól mozogni. Ezt a technikát sem tudom használni, ahhoz közel sincs meg a megfelelő lélekenergiám. Remélem, hogy a gömbök elég gyorsak, hogy a körpengékkel ne tudja megvédeni magát. Egy Cero-ra még lenne erőm, viszont közel sem tudok olyan Cero-t használni, mint amilyet legutóbb előttem. Meg nem is lenne elég időm, hogy támadhassak vele. Ha ez a támadás sem jön be, akkor nem tudom mitévő legyek. A pengémmel eddig sem tudtam isten igazán jól megvágni. Volt egy jó találatom, de az nem volt elegendő. Mostani helyzetembe biztos nem tudnám. A talajt megvágva tudnék talán én is ilyen csúszó pályát létrehozni, hogy azzal javítsak a mozgékonyságomon, de nem tudom mennyire lenne jó. Bár az ő általa létrehozott jeges pályát is használhatnám.
Azt hiszem sikerült kirajzolódnia a fejemben a támadásnak, melyet meg tudok valósítani. Ez viszont elég őrültségnek hangzik, de bízom Hiero-mban nem olyan gyenge. A talajt megvágva egy kisebb jégkori pályát sikerül létrehozni. Azt kihasználva, és az általa is létrehozott jégpályával még jobban felgyorsítva magam indulok meg felé. Még a becsapódások miatt keletkezett füst le sem ült, de már kezembe készítem a Cero-t. Ez lesz az utolsó támadásom.
Közelébe megyek, meg akarom ragadni a ruháját, hogy ne tudjon elszökni előlem, majd pedig a maradék erőmből létrehozott Cero-val mellkasát eltalálni. A Cero nagyon veszélyes, és hatalmas erőkről beszélünk. Nem vagyok még mestere, de azért nem gyengék az én Cero-im. Ilyen közelről pedig aztán tényleg életveszélyesek. Igen, még rám nézve is. Abban reménykedem, hogy a robbanás nagy részét meg tudja fogni a Hiero-m. Az a baj, hogy nem tudok olyan védőpajzsot létrehozni, mint Shiratori, így valószínűleg a robbanás eléggé meg fog viselni. Bár szerintem így ő sem fogja megúszni. Valószínűleg a kezem fog a legjobban megsérülni, valószínűleg súlyos égési sérüléseim lesznek. De azért remélem megmarad. Jó a regenerálódó képességem, de nem tudom, hogy a kezem helyre tud-e jönni, ha elvesztem. Aztán valószínűleg főképp a felső testemen lesznek még nagyobb sérülések. De ez az utolsó ütőkártyám. A robbanás miatt valószínűleg nem csak a sérülések, lesznek, hanem el fogom veszíteni az eszméletemet is. Akkor már tényleg képtelen vagyok folytatni a harcot. Még akkor sem ha rövid időn belül visszanyerem az eszméletemet. De félek, hogy az nem lesz olyan gyors.
Nem hiszem, hogy belehalna a támadásba. Akkor nagyot csalódnék benne. Attól erősebb, de ez ilyen utolsó kétségbeeséses támadás. Bár könnyen azt gondolhatja, hogy ezzel meg akarom ölni. Talán azt is, hogy pont azért, amit mondott, hogy a családjának megvédése a célja. Hogy ezt ne tudja beteljesíteni. Kicsit olyan lehet, hogy „ha nem lehetsz az enyém, akkor másé sem”, mármint az erő, amivel harcol, hogy őket megvédje, akik miatt így megváltozott, vagy „Ha nem tudlak legyőzni, akkor magammal viszlek a halálba”. Elég beteges elképzelés, de akár. Irigylem, hogy családot alapított, tartozik valahova. Ezért pedig olyan erősen küzd, hogy nagy erőre tett szert. Ezt pedig úgy néz ki, hogy esélyem sincs legyőzni. Védelmezői cél mindig is erősebb volt. Én talán a saját életemet féltem a leginkább. Én azt védelmezem, hogy ezt a második esélyemet el ne szalajtsam. Viszont aki képes valakiért ezt a védelmezési ösztönt eldobni, azt én soha nem győzhetem le. Biztos nem fogok a támadásomba belehalni, de így teljesen kiszolgáltattam magam. Ezt utálom. Végül is kezébe adtam a fegyvert, melyet meghúzva végezhet velem. De inkább ez, mint hogy gyáván elszaladjak. Az utolsó erőmmel és lélegzetemmel is szembe szállok, és ha az a sorsom, hogy elbukjak, akkor elbukok. De nem leszek gyáva kutya, hogy megfutamodjak, mert tudom, hogy nem győzhetem le.
Neki, mint kapitány az a kötelessége, hogy az ilyen veszélyes személyeket, mint én megölje. Hiába nem támadok gyanútlan és ártatlan lelkekre, attól még olyan erő birtokosa vagyok, mely veszélyes. Ha pedig egy ilyen személy legyőzetve eszméletlenül fekszik azzal végezni kell. Talán fel is vagyok arra készülve, hogy ha így vesztek, akkor meg fognak ölni. Ezért is vágytam arra, hogy mégis csak győzzek, még ha ebbe magam is majd bele halok. De ő sokkal erősebb tőlem. Hiába akarta beadni az ellenkezőjét, érzem. Teljesen gyengének érzem magam. De talán maga a jég és hó fog elnyelni.