HomePortálGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 A rejtélyes szellemház

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Murasaki Shouko
Daitenshi
Daitenshi
avatar

Female
Libra Pig
Hozzászólások száma : 32
Age : 21
Tartózkodási hely : Itt vagy ott
Registration date : 2012. Sep. 08.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: Seitokai riporter, Tenshi
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
12500/26000  (12500/26000)

TémanyitásTárgy: A rejtélyes szellemház   Pént. Május 24, 2013 7:00 am

Résztvevők:
  • Tamachi Rei
  • Komoki Daniel Hiroto
  • Murasaki Shouko

Mostanában mindenki arról a házról beszél a suliban, ahol állítólag szellemek vannak. Persze én biztos vagyok benne, hogy csak valaki arra járt és meghallott egy deszka recsegését és elterjesztette, hogy szellemek vannak ott. Tudtommal már nagyon régóta ott áll az a ház és nem lakik benne senki, mert rozoga az egész. Mivel én képes vagyok a szellemek érzékelésére, így tudom, hogy a normál emberek nem láthatják, vagy hallhatják őket, ezért próbáltam nem meghallani az erről szóló beszélgetéseket, mert csak pletykák és valaki biztos kitalálta az egészet.
Persze nem maradt ennyiben ez az egész történet, tovább szőtték a történetet, amit bár nem akartam meghallani, de nem tehettem ellene, hiszen a fülemet nem tudom kikapcsolni, mint a telepatikus képességeimet. A történet azzal egészült ki, hogy néhányan elmentek, ahhoz a házhoz és lefényképezték a telefonjukkal a szellemet. Meg is tudtam nézni azt a képet, de csak egy elmosódott tükörképe volt valaminek, ami úgy is tűnhet, hogy átlátszó, mint egy szellem. Persze ezzel sem tudtam meggyőzni erről az egészről, de már nagyon untam ezt a sok pletykát és elhatároztam, hogy pontot teszek az ügy végére.
Bár az elején határozott voltam, hogy tenni akarok valamit, de most hogy valóban tenni kell valamit, egy kicsit berezeltem. Ki tudja, hogy nem egy bérgyilkos rejtőzködik, abban a házban és hiteti el mindenkivel, hogy szellemjárta. Én egy középiskolás lány, mit tudnék vele kezdeni, azon kívül, hogy futkározok előle. Félek, nem akarok egyedül menni. Katsu-chint el kellett volna rángatnom magammal és akkor nem lennék a pácban, de már közben hazament és nem akarom visszahívni.
Valahogy azért megpróbáltam összeszedni a bátorságomat és elindultam a ház felé, bár nem a szokásos tempómban, annál sokkal lassabban, mintha valami ürügyet kerestem volna magamnak, hogy ne kelljen odamennem. Váratlanul csördüljön meg a telefonom egy fontos hívással vagy valami hasonló jelet adhatott volna valaki, hogy ne menjek oda. De sajnos nem történt semmi ilyen, vagy mégis. Egy ismerős arcot pillantok meg az utcán, aki talán a segítségemre lesz.
- Rei-chin yahhoo! - kiabálok és integetek távolról a Daitenshis ismerősnek és egy kicsit gyorsítok is a tempómon, hogy utolérjem. Egy kicsit lihegtem, amikor végre beértem, de gyorsan elakartam mondani a helyzetet, hogy ne legyen ideje visszautasítani a kérésemet. - Velem jössz megnézni egy régi ház belsejét? - kérdeztem még egy kicsit lihegve, de persze a részletekről sem akartam hallgatni. Mindennek meg van a maga ideje. Miután beleegyezett, természetesen elmondom neki a pletykákat arról a házról, mert akkor már nehezebb visszautasítani, ha egyszer már rábólintott.
- Azt mondják, hogy az a ház szellemjárta, de biztos kitalálták az egészet, hiszen a normális emberek nem képesek látni vagy hallani a lelkeket, akiket ők szellemeknek neveznek. Ugye akkor eljössz megnézni, mi is van odabent? - mondtam el röviden a szituációt, majd még egyszer megerősítésként megkérdeztem, hogy tényleg velem tart-e. Persze ha el akarna menni, nem engedném, mert átkarolnám, és nem hagynám neki.
Egy hosszabb séta után végre megérkeztünk a ház elé, aminek a látványától egyből kirázott a hideg, de azért próbáltam erős maradni. Elégre az én ötletem volt, hogy eljövök ide és körülnézek. Azért remélem, hogy a legnagyobb rémképem a bérgyilkos, nem válik valóra. Így már mondjuk, egy kicsit kevésbé félek, hogy nem vagyok egyedül, ez úgy erőt ad nekem.
- Be megyünk? - kérdeztem meg az egyértelműt Rei-chintől és közben a hangomból talán egy kis félelem is érződhetett. De hát az ismeretlentől először mindenki fél, vagy nem? Ha majd megtudom, mi áll a háttérben, jót fogok nevetni magamon, hogy milyen ijedős voltam az elején. Persze ha nem fog elintézni a bérgyilkos.

______________



A hozzászólást Murasaki Shouko összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Jún. 01, 2013 8:37 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Komoki Daniel Hiroto
Módosított lélek
Módosított lélek
avatar

Male
Sagittarius Goat
Hozzászólások száma : 75
Age : 25
Tartózkodási hely : Otthon, NTV
Registration date : 2009. Apr. 18.
Hírnév : 13

Karakterinformáció
Rang: Díszlettervező
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
4000/12000  (4000/12000)

TémanyitásTárgy: Re: A rejtélyes szellemház   Vas. Május 26, 2013 5:43 am

Kivételesen úgy döntött nem fogja lábára csatolni görkoriját. Gyalogszerrel indult hazafelé, persze hatalmas kerülővel. Két utcát követően sikerült eltévednie a táblák rengetegében. Arra sem emlékezett, melyik utcában lakik, de emiatt nem akarta felhívni Szükki hyung-ot, mert ezerszer fontosabb dolga lehetett annál, próbálja útba igazítani, hogyan kéne hazajutnia. Úgy határozott, ha már szerencsétlen helyzetbe került, megpróbál belőle minél hasznosabban kijönni. Hemzsegett a környék régi, kopott, omladozó, elhagyatott épületekben, amitől némi ihletet remélt másnapi házi feladatához. Mesebeli házat kellett terveznie, de akárhogy törte fejét, mindig középszerű ötletek jutottak eszébe. Átlagos klisék, mint a vasorrú bába, vagy Jancsi és Juliska mézeskalács kuckója. Különlegességre vágyott és ezekben az épületekbe vetette minden létező bizalmát.
El sem kapkodta a sétatempót. Ráérősen mászkált a házak előtt, némelyiknél ráérősen elidőzött, hogy fejét forgatva keressen benne fantáziáját megmozgató részletet. Valahogy sejtette ez sokáig elhúzódik, tekintve nem elégedett meg bármilyen hétköznapi tákolmánnyal. Szavakba nem tudta önteni, milyen különlegességre vágyott, csak egyszerűen érzékeire bízta magát. Finnyás ízlése, pedig többségében egyértelmű fintorral késztette továbbállásra. Örült volna, ha kijelentheti fáradhatatlan, de három óra múltán már igencsak sajogtak lábai és kezdett szomjas lenni. Erősen fontolgatta a lehetőséget, valakit megkérdez, milyen módon juthat vissza legalább a központba, de ekkor szembesült vele, mennyire kihalt a környék. Most tudatosult benne, órák óta nem találkozott senkivel. Teljesen egyedül lófrált és hiába kutakodott élőlények után, semmit sem észlelt. Kedvezőtlen kilátástól hideg futkosott hátán. Kéziféket behúzva nézett körbe, hátha tévedett, játszadozik vele fantáziája, de az üres utca nagyon valóságosnak tűnt.
Állát elmélyülten bökte meg a váratlan helyzetre, ugyan, hogy fog ezek után hazakerülni. Ott tartott tényleg előveszi telefonját, de mire hátizsákjáért nyúlhatott volna, kislány futott felé. Keservesen sírt és egyenest lábát átölelve itatta az egereket kérlelhetetlenül. Nem, mintha meg mert volna moccanni, szóval dermedten pislogott a gyerekre, aki Gombóc nevet ismételgette bánatosan. Elképzelése sem lehetett mi szomorította el ennyire, ahhoz pedig szemernyit sem értett, miként kell gyerekekkel bánni. Tanácstalanul vakarta meg fejét és kérdezett rá félszeg dadogással Gombóc kilétére.
-Ki-ki-ki…ki az a Go-go-gom…bóc?-
Hamarosan felvilágosították róla a szóban forgó név egy kismacskához tartozik, aki berohant a környék legijesztőbb házába. Erre végképp nem tudta mit felelhetne szegény teremtésnek, csak hosszasan bambult lefelé, mire eszébe jutott, talán hasznára lehetne az a hírhedt épület. Ha más nem a hangulata magával ragadhatná, és legalább felvidítaná kicsikét a kislányt, ha bemegy házi kedvencéért. Gyorsan fel is ajánlotta segítségét, amiért cserébe reményteli mosollyal ajándékozták meg. Rögtön sejtette ez volt a helyes megoldás helyzetében, úgyhogy jókedvűen indult meg a karját rángató gyerek után. Bőszen követte az igencsak romos épülethez, ami másokkal ellentétben, őt lenyűgözte. Száját eltátva meredt a műremekre felcsillanó szemekkel. Átjárta a lelkét megrázó áramütés. Rögtön le szeretett volna ülni vázlatokat gyártani, mert temérdek ötlet jutott eszébe, de hát, ott állt mellette a kislány, méghozzá egyre bánatosabban. Kénytelen volt félre tenni kezét égető alkotási vágyát és a kiadott utasítások szerint bemászni a rozoga kerítésen. Kertbe vetette be magát, hiszen a gazdi szerint arrafelé bóklászott Gombóc.
Feje búbjáig eltűnt a sűrű zöld növényzetben és egykor ültetett fenyő és fasor túlélői között. Belesett minden létező élő és elkorhadt tuja alá, amikor az egyik terebélyes bokor alatt meglátta a fenyegetően villanó szempárokat. Öröme korainak bizonyult, mert az akaratos macska sehogy sem akart neki szót fogadni. Próbált a növények közé bújva kicsalogatni, de rá sem hederített. Kénytelen volt kiemelni a szúrós ágak közül, ami nagyon nem volt ínyére. Hangosan fújtatott és karmolászott. Ebből egész kellemetlen harc keletkezett, melynek kiadós tetanusz injekció lesz eredménye. Egyetlen vigasza, legalább a szőrpamacsot sikerült becserkésznie és épp széles mosollyal állt fel, amikor szembe találkozott két tizenéves lánnyal. Boldogsága azonnal arcára fagyott. Elkerekedő szemekkel pislogott rájuk. Hirtelen nem tudta eldönteni, ki ijedt meg jobban a másiktól.
-Ne-ne-ne…ne sikíts! Csa-csa-csak ci-ci…cát kerestem!-
Észhez térve kábulatából emelte fel a szőrös állatkát, ki rögvest közzé tette tömény véleményét segélykérő nyávogás formájában. Remélte ez elég bizonyíték, semmi rosszban nem sántikál és tőle sem kell tartani. Iparkodott nyugodtnak mutatkozni és beszélgetést kezdeményezni, látszódjon tényleg nincs vele semmi gond. Persze dadogását leszámítva, de azzal sose tudott mit kezdeni.
-Ti-ti mit csi-csi-csináltok ebben az el-el-elhagy…ott épületben? Bo-bo-bocsánat a da-da-dado…gásért. Ké-ké-később magától elmúlik.-
Legyintett egyet megadóan, melyre karjában tartott macska túsza ingerülten mordult fel. Egyre inkább érezte meg kéne szabadulnia a bundás élőlénytől, vagy szaporodni fognak karján és arcán éktelenkedő karmolások számai.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yamakida Tsuki Reiko
12. Osztag
12. Osztag
avatar

Female
Hozzászólások száma : 72
Registration date : 2010. Aug. 13.
Hírnév : 34

Karakterinformáció
Rang: 6. tiszt
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
6000/15000  (6000/15000)

TémanyitásTárgy: Re: A rejtélyes szellemház   Csüt. Május 30, 2013 1:34 am

Nem vagyok oda ezért az iskoláért, hiszen a szüneteket leszámítva minden tök uncsi itt, de tényleg! Persze örülök annak, hogy Aoi-channal egy osztályban vagyunk, de az algebrát egyszerűen utálom, és még a tanárnő is mindig olyan morcinak tűnik. confused Lefogadom, hogy Judit bácsinak sosem kellett algebrát tanulnia, mégis milyen sokra vitte...
Bandukolok hazafele, a raktárba méretes táskámmal, amiben az a sok könyv van, amit cipelnem kell. Persze azokat, amikre most nem lesz szükségem a leckeíráshoz, a padomban hagytam, bár hogy őszinte legyek, legszívesebben a többit is ott hagytam volna, annyira nincs kedvem ezekhez a leckékhez... Főleg azért, mert muszájból kell csinálni őket, és ha valamit muszájból csinálok, az sosem olyan, mintha szívvel-lélekkel vetném bele magam a dologba.
A jól ismert úton egy darabig új osztálytársaimmal sétálok, akik fokozatosan lemorzsolódnak, ahogyan újabb és újabb útkereszteződésekhez érünk. Én lakok a legmesszebb az isitől, azt hiszem, bár vannak, akik meg egy másik városból jönnek ide, és bejárósak, azonban ők általában busszal közlekednek, vagy kocsival hozzák őket. A környék, melyen keresztül kell haladnom, még a szokásosnál is kihaltabb, de lehet, csak azért tűnik így, mert ilyen sokáig a suliban kellett maradnom, és már-már mintha sötétedni is kezdene. @_@
Meg is lepődöm, valaki a nevemen szólít, ahogyan elhaladok az egyik sarkon, az integető társam láttán pedig meg is torpanok, hogy bevárjam őt. Yuu bácsi gyűlése óta csak a suliban láttam őt, és annyit sikerült megtudnom róla, hogy ő a seitokai elnök, azonban ami mégis csak ciki, hogy egyáltalán nem emlékszem a nevére... @___@ Nem értem, hogy lehetek ilyen szerencsétlen, de amikor először találkoztam a Daitenshi többi tagjával, egyszerűen annyira sokaknak tűntek mindannyian, hogy teljesen belezavarodtam. confused Sakai-sannak is csak azért tudom a nevét, mert valamikor régen kiskoromban eljött velem és Judit bácsival halloweenezni, de egyébiránt még annak a barna hajú lánynak sem sikerült megtudnom a nevét, aki elvileg szintén az én csapatomba való... Mindez persze nem lenne ciki, ha a cukorkás lány - mert igen, erre emlékszem ám, még én segítettem neki összeszedni őket, és kaptam is tőle egy szemet! Surprised - szintén nem tudná a nevem, így viszont nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet lenne megkérdezni tőle. Nem akarom, hogy megsértődjön rám, amiért én nem tudom az övét. Embarassed
- Szia! Hát én, izé... az csúnya dolog lenne, nem? o.O - nem számítottam ilyen kérésre, hiszen ha vele mennék megnézni egy ház belsejét, az betörés lenne, nem? o_O Pillantok rá társamra kérdően, nem igazán értem, hogy mit akar ezzel elérni. Nem illik mások házába betörni.
- Á, hogy erről van szó! Surprised - egyezek bele végül, hogy vele megyek, s mond el mindent a házról, amit tud. Hű, komoly problémának tűnik. Csodálkozom is rajta, hogy eddig még nem jöttek ki a shinigamik. Hiszen azt hittem, az ilyen esetekről mindig időben tudnak, de ezek szerint Judit bácsinak tényleg igaza van, a shinigamik sem tévedhetetlenek.
- Hát, hallottam valamikről, amiket úgy hívnak, hogy demi-hollow... Embarassed Tudod, ha egy lélek megkezdi az átalakulását lidérccé, az hónapokig, akár évekig is eltarthat, és gyakran helyhez, vagy személyhez kötöttek. Az is lehet, egy erős demi-hollow van odabent... - kezdek bele magyarázatomba. Ugyan póttestben vagyok, és még sosem csináltam ilyet, talán nem lesz baj, ha megpróbálok segíteni.
- Talán ezért érzékelik az emberek szellemként. Például hallják őt, vagy csak látják mozogni a bútorokat, ilyenek. - azt hiszem, ez lenne a logikus válasz. Úgy tudom, a demi-hollowk annyira nem veszélyesek, talán meg tudunk birkózni a feladattal.
- Azt hiszem, ha igaz, amit mondok, akkor szegénynek mindenképpen segítségre van szüksége. Bár még sosem temettem lelket. Tudom, hogyan kell csinálni, azt hiszem... Embarassed - indulok el társammal remélvén, hogy nem veszi észre, hogy feltűnően nem szólítom a nevén.
Hamarosan megérkezünk a ház elé, pillantásom pedig arra a házra téved, amit kiszemelt, mint felfedezendő terep, a viskó pedig igencsak kitűnik a környék többi háza közül. Mintha ezt a kihaltságot az utcákon ez a ház gerjesztené. Végigborsódzik a hátamon a hideg, pedig éppen csak néhány másodpercig tart, mire az épületet felmérem. Egészen biztos, hogy én nem akarok oda bemenni, de az ígéret szép szó. Nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet egyedül, felnőttek nélkül bemenni, mindenesetre a telefon közelben van, és pillanatok alatt elérhetem vele Judit bácsit, vagy Yuyu bácsit, vagy a nővérkémet, ha valami gáz van.
- Te hogyan kerültél Judit bá... izé, Yuu bácsi mellé a Daitenshibe? Tudod, nem sokakkal beszéltem még erről. Meg nem is sokakat ismerek Yuu bácsin, meg nővérkémen, meg apámon kívül. - teszem fel a kérdésem, hiszen engem igazán érdekel. A kapu mindeközben nyikorogva adja jelét annak, hogy ráférne már némi olajozás, de a fő az, hogy nem omlik ránk, és ha van egy kis szerencsénk, akkor a ház sem fog.
Még nem jutunk tovább a kertnél azonban, amikor hangokat és dulakodás zaját halljuk, ráadásul nem is odabentről, hanem innen kintről! O.O Lehet, mégis csak egy csúnya és gonosz szellem van itt, aki nem szereti a behatolókat? T.T Automatikusan hátrálok egy lépést, hogy futásra és visszavonulásra készen álljak, azonban időben észreveszem, hogy szó sincs itt szellemtámadásról, s még csak nem is a ház jogos, és igenis, élő tulajdonosa az, aki ennyire ránk akarna ijeszteni. Ami azt illeti, még kifejezetten mókásan is néz ki azzal a sok, apró gallyal és levéllel, amik bele-beleállnak a hajába és a ruhájába, nem beszélve a karjában vadul menekülni akaró macskáról, kinek láthatóan nincs ínyére, hogy ebbe a helyzetbe van kényszerítve. Kicsit elkuncogom magam a látványon, ami persze nem szép dolog tőlem, hiszen biztosan kellemetlen lehet szegénynek, de egyszerűen olyan vicces!
- Hát mi, tulajdonképpen... - pillantok rá társamra, hogy ő adjon valami magyarázatot arra, mit is csinálunk itt. Nem tudok jól hazudni, azt hiszem, szóval a legjobb lesz, ha ezt ráhárítom arra, aki nálam talán jobban ért hozzá. Hiszen nem mondhatom neki azt, hogy tulajdonképpen szellemek után kutatunk. Vagy ha mégis, akkor hagyom, hogy Shouko-san legyen az, aki elmondja ezt neki. Bármi is a válasza, én serényen bólogatok mellé, hogy igen, így igaz.
- Szegény cica... biztosan nagyon meg lehet rémülve. Azt hiszem, a táskámban van egy-két sebtapasz. Nővérkém mindig egy csomó dolgot rak a táskámba, amik nem is kellenek... Nem akarod letisztítani azokat a sebeket? Később rosszabb lesz, tudod. - persze a bento dobozom tartalma bezzeg alig volt elég. >.< Pedig már most farkaséhes vagyok. *.* Remélem, hogy lesz valami finom odahaza. Ha ezzel végzünk, biztos vagyok benne, hogy még inkább éhes leszek.


Spoiler:
 

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Murasaki Shouko
Daitenshi
Daitenshi
avatar

Female
Libra Pig
Hozzászólások száma : 32
Age : 21
Tartózkodási hely : Itt vagy ott
Registration date : 2012. Sep. 08.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: Seitokai riporter, Tenshi
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
12500/26000  (12500/26000)

TémanyitásTárgy: Re: A rejtélyes szellemház   Szomb. Jún. 08, 2013 9:39 pm

Néha még magamat is meg tudom lepni a forrófejűségemmel, hogy nem akarok leállni, amíg meg nem tudom, amit akarok. Ilyenkor azt is elfelejtem, hogy az ismeretlen néha ijesztő is tud lenni és csak akkor jövök rá, amikor már nyakig benne vagyok. Ezért is örültem annak, hogy Rei-chin éppen az utamba került és magammal tudom rángatni.
- Nande? - nézek kérdőn Rei-chinre, mert nem értettem, hogy mire akar ezzel célozni, pedig meg tudtam volna nézni a képességemmel, de egy olyan beszélgetésnek nincs sok értelme, ahol csak az egyik fél beszél, mert a másik tud mindent, amit a beszélgetőpartnere mondana neki.
- Demi-hollow? Olyannal még nem találkoztam. Lehet, hogy igazad van, bár nem tudom. - próbáltam valami értelmeset mondani, de egy kicsit búslakodtam, hogy elméletem, miszerint nincs is a házban semmi, megdőlni látszik. Ezek szerint tényleg van bent valami és nem csak kitalálták az egészet?
- Szerinted tudjuk majd érzékelni, hogyha odaérünk a ház elé? - tettem fel kérdésemet Rei-chinnek a demi-hollowról, mert igazából a hollowkról is csak az alap dolgokat tudom, hogy megeszik a lelkeket meg ilyenek. Ha nagy lélekenergiát érzékelünk a házból, akkor vajon mit kéne tennünk? Ketten nem leszünk elegek egy lidérc legyőzéséhez, vagy mégis. Rei-chin vajon mennyire erős?
- Rei-chin, te amúgy shinigami vagy? - kérdeztem meg melyik fajhoz is tartozik Rei-chin, mert beszélgetni akartam vele. Bár a Daitenshi gyűlésen volt alkalmam belepillantani egy-két tagba, a nevükön kívül nem néztem meg semmit. Elvégre biztos nem kedvelne senki, ha tudnák, hogy tudom legbelsőbb titkaikat. Eddig mondjuk ez nem nagyon zavart, de ha egy csapathoz, akarok tartozni, akkor ennyit megtehetek.
- Én nem kerültem Sierashicchihez, hanem Sacchinhoz kerültem. - javítom ki Rei-chin tévedését, majd folytattam. - Amikor Sacchin megismerte a képességemet, elmondott egy csomó felhasználási módot, amiről nem is tudtam és felajánlotta, hogy csatlakozzak a Daitenshibe. Nem azért csatlakoztam, hogy megmentsem a világot vagy ilyenek, csak használni akarom a képességeimet különféle módokon és ott lehetőségem van rá. És te? - meséltem el a kis történetemet, majd visszakérdeztem, hogy folytassam a beszélgetést. Közben már a ház előtt tartottunk, pontosabban a kertben, amikor is zajokra leszek figyelmes. Egyből megtorpantam és vártam, hogy megjelenjen a gyilkos egy véres késsel a kezében.
A véres kés elmaradt, de egy leveles gallyas hajú férfi jelent meg előttünk egy macskával a kezében. Gyilkos elméletemet, ekkor leváltottam egy állatkínzóra, hiszen látszik a macskán, hogy nem akar ott maradni a férfi kezében. Az állatok megérzik a veszélyt, ezért biztos igazam van és egy állatkínzóval állunk szemben. Persze még nem mondanám teljesen biztosra a dolgot, de nagy rá az esély?
- Cica! - szakítom félbe Rei-chint, aki éppen az idegen kérdésére akart válaszolni ittlétünkkel kapcsolatban. Nem akartam, hogy azelőtt megtudjon rólunk valamit, mielőtt én megtudnám, hogy pontosan kivel is állunk szemben. Ezért is közelebb rohantam hozzá és úgy tettem, mint akit a macska érdekel a kezében. A cica simogatása közben pedig véletlenül hozzáértem a kezéhez és megnéztem egy-két dolgot. Szerencsére nem az volt, akinek hittem, csak egyszerűen erre járt és macskák keresett egy gyereknek.
- Mi csak a házat jöttünk megnézni, mert egy kísértetházhoz keresünk helyszínt. - válaszoltam korábbi kérdésére, miközben Rei-chin ragtapaszolt, persze nem az igazat mondtam, mert neki nem kell tudni valójában, miért is vagyunk itt, nem is ismerjük. Bár jó lenne, ha nem csak ketten mennénk be a félelmetes házba.
Éppen hogy az előbbi gondolatmentemet befejeztem, a férfi kezéből a macska kiugrott és a ház falának egy résén besurrant oda. Ekkor legbelül örültem, hiszen így mindenképpen be kell jönnie velünk a házba, mivel a macskáért jött, a macska pedig most bent van.
- Úgy tűnik magának is be kell jönnie a macskájáért. - jelentem ki a látottak alapján és majd nem felejtem el megköszönni a cicának a segítségét egy kis simizéssel. - Gyerünk! - mondtam a legkisebb érzelem kinyilvánítással és természetesen előreengedtem Moki-chint, hiszen ő a férfi.
Amikor végre közelebb mentünk a házhoz, megérintettem a falát, hogy megnézzem, mi is van belül. Az elején még minden rendben ment, érzékletem valakinek a jelenlétét belül. Aztán a következő pillanatban az egyből több, mint tíz lett, végül pedig mindenki eltűnt. Ebből csak annyit tudtam meg, hogy valami abnormalitás van a házban, ami összezavar, de ennél többet nem tudtam meg.
- Rei-chin valami tényleg nincs rendben, ezzel a házzal. - adtam jelentést társamnak a megtudott dolgokról, hogy ő is tisztában legyen vele. Közben mi is beértünk a házba és egyelőre csak azt láttuk, amit egy ilyen háztól el lehetett várni. Minden tiszta por, a bútorok össze-vissza állnak, sok könyv meg papír hever a földön minden rendszer nélkül. Hát itt lesz mit megnézni, már ha a pókhálókat ügyesen ki tudjuk kerülni és portalanítani tudjuk a tárgyakat. Mert én tiszta poros dolgokhoz nem akarok hozzáérni az biztos.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Komoki Daniel Hiroto
Módosított lélek
Módosított lélek
avatar

Male
Sagittarius Goat
Hozzászólások száma : 75
Age : 25
Tartózkodási hely : Otthon, NTV
Registration date : 2009. Apr. 18.
Hírnév : 13

Karakterinformáció
Rang: Díszlettervező
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
4000/12000  (4000/12000)

TémanyitásTárgy: Re: A rejtélyes szellemház   Szomb. Jún. 15, 2013 6:37 am

Elképedve hallgatta a történetet, kísértet házat keresnek. Nem hitt a szellemekben, mert biztosan tudta léteznek. Valószínűleg emiatt sem hatottak rá ijesztően a kísértet históriák, vagy érzett rémületet, amikor ártó lényekről tartottak mese délutánokat, akik embereket fogyasztanak. Ismerte ezeket a lényeket, bár nem kereste társaságuk szándékosan. Nem szeretett belekeveredni a világok közötti harcokba. Kedvelte csendes életét és nem látta szükségét részt vállaljon az összecsapásokban. Csendesen meghúzta magát a háttérben, így most sem produkált látványos érzelmi kitöréseket. Közömbösen könyvelte el az esetet, miközben az jobban foglalkoztatta, mihez keresik. Mondat ezen része sokkal inkább felkeltette érdeklődését. Élénk kíváncsisággal lépdelt hozzájuk közelebb. Lelkes csevegés előtt, azért némileg rendbe szedte zilált külsejét. Fél kezét macskátlanítva horgászta ki a faleveleket és gallyakat hajából.
-I-i-isko…lai feladat, va-vagy kiván…csiság? E-e-esetleg ír-írtok, fi-fi-filmeztek róla? É-é-én azt hiszem i-illene a há-házi…feladatomba. Te-terveznem kell egy me-mesebeli épületet és a-ahhoz kerestem i-i-ins…pirációt.-
Buzgón kapott táskája után megmutathassa frissen készített vázlatait, de alig fordult hátra, fogva tartott Gombóc teremtés, hangos morgással adta tudtára, nincs harmadik keze, amivel kikereshetné mappáját. Csalódottan kellett tudomásul vennie, még nem tudja kikérni a szellem nyomozó lányok véleményét. Az viszont, sokat dobott hangulatán másik, szőke kislány sebtapaszokat szeretett volna adni karmolás nyomaira. Teljes átszellemültséggel nyújtotta felé tenyerét. Még sem várhatta el, teljesen idegen emberként ragasszák keresztül kasul karjait. Maga a gesztus is nagyon jól esett lelkének. Ápolást elintézi magának, amint hazajuttatta virgonc házi állatát.
-Ke-kedves tőled! Na-nagyon gon..doskodó tet-testvéred van. É-én is mi-mindig szer…ettem volna egy te-testvért. Jo-jó dolog lehet. Kö-köszönöm neked és ne-neki is a tapaszokat!-
Nyughatatlan fegyence, mintha erre a pillanatra várt volna. Akárhogy próbálta nyugtatni, fogni, semmi sem felelt meg előkelő igényeinek. Veszett módon próbálkozott karjából megszökni. Nem kételkedett benne igazi szabaduló művész veszhetett el benne, ugyanis perceken belül sikerült neki kibújnia ujjai közül, majd rakétaként vágtázott az épület felé. Elhaló kiáltással nyúlt utána, de mire kiejthette volna az igencsak megterhelő, bonyodalmas és végtelen hosszúságú „ne” szócskát, már eltűnt az egyik állatka bejárónak kinevezett repedés mögött. Dermedten pislogott a bundás hűlt helyére, mert abban biztos lehetett hosszas kóválygásba fog kerülni, mire odabent nyomára akad. Abban viszont igazat adott a lila hajú kislánynak, kénytelen lesz utána menni. Nem lenne szíve üres kézzel visszamenni síró gazdájához, megtalálta, nála volt, de ügyetlenül hagyta újfent elfutni. Megért egy próbálkozást a ház feltérképezése és egyedül sem kellett mennie, mert a kísértetek után nyomozó páros is vele tartott.
-Be bizony, de-de-de nem szük-séges ma-ma-magáznod! Anny…ira nem va-va-vagyok idős. Hi-hívjatok Hiroto-nak. Ti-ti-teket hogy szo-szólíthatlak?-
Indult a bejárat felé, elvégre, ha be akarnak menni, még is csak ott illene. Bemászhattak volna valamelyik törött ablakon, de számára nyilvánvaló volt ajtón közlekedjenek. Kilincs majd nem kezében maradt. Ennél nagyobb meglepetést okozott az elkorhadt falap bedőlése. Egyszerűen fogta magát és hatalmas puffanással több réteg port vert fel. Kissé zavarba jött akciójától. Illetődötten kért bocsánatot bakijárért, majd szürke felhő hessegetésével lépett az előszobába. Feje lehúzásával kerülgette a pókhálókat. Fejét jobbra-balra forgatta, milyen berendezési tárgyakkal találkozhat. Izgatottan masírozott keresztül a nappaliban, ahol egyenest a kandallóra helyezett fényképekhez menetelt. Kénytelen volt ruhája ujjával megtörölgetni az üveget valamit láthasson belőlük. Különös módon semmi sem látszódott, csak elmosódott alakok. Szokatlan, mert a fényképeknek nem lett volna szabad ilyen mértékben tönkre menniük. Valami nem stimmelt velük. Házzal sem volt minden rendben, mert teljesen váratlanul kerekedett hangzavar. Emeletről padlónyikorgás hallatszott. Olyan ereje volt a reccsenéseknek, mintha valami nehezet húznának, miközben az a valami hevesen tiltakozna és padlót karmolászva keresne kapaszkodót. Először azt hitte Gombóc beszorult valahová, de az álnok macska tőle néhány méterre gubbasztott a zongora alatt. Meglehetősen ijedt fejet vágott. Fejlemények némileg nyugtalanították, de kíváncsisága nagyobb úrnak bizonyult félelménél. Fürkésző tekintettel dugta ki fejét a fokhiányos lépcső irányába. Ugrásra készen fülelt az emeltre, ugyan mi folyhat arrafelé.
-Ti-ti…ti is halljátok? –Mutatott határozottan feje fölé, miközben odalentről is különös zajok érkeztek. Fémek csörögtek és parketta rései között fel-felvillanó fény szűrődött át. Erre az egész ház megbolydult. Több helységből vészjósló neszek érkeztek. Konyhában valamit szeleteltek. Fülsértő erővel csapódott vágódeszkához remélhetőleg kés éle. Nappali túlsó végén hintaszék járt ütemesen. Összes csapból őrült módon ömlött a víz. Minden tükröződő felületen eltorzult képmásaik jelentek meg. Valami nagyon nem volt rendben ebben a házban. Lopva a bejáratra tekintett, ahol sértetlenül ácsorgott az előbb bedőlt ajtó.
-A-azt hiszem ba-bajban vagyunk. Ö-ö-ötlet mihez ke-kezdjünk?-
Tette fel hihetetlen értelmes kérdését. Egyelőre nem érezte át a helyzet súlyosságát, mert továbbra sem félt. Kizárólag az foglalkoztatta magyarázatot találjon a sok különös történésre és megtalálja forrását. Szíve szerint az emeletre ment volna, mert onnan hallott először zajokat.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yamakida Tsuki Reiko
12. Osztag
12. Osztag
avatar

Female
Hozzászólások száma : 72
Registration date : 2010. Aug. 13.
Hírnév : 34

Karakterinformáció
Rang: 6. tiszt
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
6000/15000  (6000/15000)

TémanyitásTárgy: Re: A rejtélyes szellemház   Kedd Jún. 18, 2013 12:44 am

Számomra nem furcsa, hogy valaki ilyen nyíltan beszéljen a shinigamis meg hasonló dolgokról, azt pedig már amióta az eszemet tudom, felfedeztem, hogy meglepően sok olyan ember van, akik kicsit különlegesebbek az átlagnál, és nem mindig ők azok, akik védelemre szorulnak, sőt! Elég csak a Karakuraizerekre gondolnom, de néha a suliban is megzavar az a sok különböző reiatsu, hiszen én elég jól és intenzíven érzékelem ezeket. Bár azt még mindig röstellem, hogy akkor sem jut eszembe a lány neve, pedig tudom, hogy egy suliba járok vele, de ezen kívül semmi… T^T Igyekeznem kell hát elkerülni, hogy a nevét kelljen használnom, de hát nem tudhatja meg, hogy én nem tudom, mert akkor aztán biztosan csúnyán nézne rám, ráadásul ő tudja az enyémet, és hát micsoda dolog lenne tőlem!
- Aminek van reiatsuja, azt biztosan érzékelni fogjuk. ^^
- válaszolom neki. Jó, jó, tudom, hogy nem kéne elbíznom magam, de ez lesz az első, hogy úgy látok lidércet, hogy nem valaki más dádázhassa el, egy demi-hollow pedig a leggyengébb lidérc, vagyis biztosan nem szúrom el! :oLehet, még Yuyu bácsi meg Judit bá is büszkék lesznek rám! *-* Na persze, ha tényleg az van odabent, amiről gondolom, hogy ott lehet. Lehet, talán nem ártana, ha valaki tapasztaltabb is velünk jönne… de azt hiszem, még emlékszem, mit kell tennem, ha bajba jutok. Akkor majd valaki biztosan jön és megvéd. Na persze, csak ha nagyon muszáj. Jó lenne, ha egyszer élesben is hasznát vehetném annak, amit sikerült megtanulnom.
- Hát izé, igen, valami olyasmi vagyok. ^^”
– nem akarom elijeszteni a többivel, főleg, mert engem is elijeszt, bár tulajdonképpen már régóta nem történt semmi baj, ami azzal a fehér hasonmásommal kapcsolatos. Még mindig nem teljesen értem, mi is ez, pedig Shizu nővérkém elmagyarázta, de jobb szeretném, ha erről a lila hajú lány nem tudna. Nem akarom elijeszteni, és nem akarom, hogy emiatt ne barátkozzon velem. Bár másodpercekig gondolkoznom kell rajta, hogy Sacchin ki is lehet pontosan, de azért sikerül rájönnöm, hogy ő annak a fekete hajú lánynak a tenshije, aki egyszer eljött velem halloweenezni, még gyerekkoromban. Jól emlékszem rá, még mindig megvannak valahol a fényképek a jelmezekről, sőt, még az a farkasos bábom is megvolt, amit a kezemre húztam a Piroska jelmezem mellé.
- Tudod, én Soul Societyben nem igazán szolgálhatok… már nem is emlékszem, milyen volt ott. Pedig a legjobb barátnőm kapitány…
- nem nagyon tudom, hogy társam tudja-e, mit jelent ez, hiszen azzal is újat mondtam neki, hogy léteznek demi-hollowok. De azt hiszem, azért arra biztosan rájöhet, hogy ez valami nagyon nagy dolog lehet. Nekem legalábbis azt mondták, hogy ők a Gotei 13 legerősebb shinigamijai. Pedig Judit bá is nagyon erős. Meg az apám is. Ők miért nem kapitányok akkor? Nem egészen értem.
- Azt hiszem, hasonló cipőben vagyunk. Tudod, szeretnék picikét én is fejlődni, és azt hiszem, ez a legjobb lehetőségem rá. Valaki egyszer azt mondta, szinte beszülettem a Daitenshibe. ^^” Így pedig olyanoktól tanulhatok, akiket nagyon szeretek! *.* Például Yuu nagybácsi, meg Shizune nővérkém, meg az apukám…
- sorolom magamnak szórakozottan. Bár csak önmagamban teszem hozzá, hogy egyúttal az is célom, hogy megismerhessem az apámat, hiszen gyakorlatilag az egész életemből kimaradt, és sokáig azt sem tudtam, hogy létezik. Aztán persze újra eltűnt, s most, hogy visszatért, egyszerűen nem tudom, hogyan viszonyuljak hozzá. Nem tudom, mit csináljak, hogy a kedvére tegyek.
- Azt szabad megkérdezni, hogy neked mi a képességed? Kíváncsi lettem.
– a választ viszont lehet, hogy ma már nem tudom meg, hiszen párosunkhoz egy harmadik fél csatlakozik. Megnyugtat eléggé, hogy társam azt mondja, megbízhatunk benne, bár szerintem akkor sem jó ötlet teljesen, hogy egy vadidegent viszünk be egy olyan házba, ahol valószínűleg egy csúnya lidérc rakoncátlankodik. Mégis csak hevesen bólogatok szavaira, hiszen hazudni egyébként úgy sem tudok jól, így a legjobb, ha minden magyarázkodást ráhárítok a társamra. Picit talán könnyebb lesz a lelkiismeretem, ha ő ront el valamit, nem pedig én, pedig nem akarom ám áthárítani a felelősséget, meg semmi ilyenek, de egyedül egyszerűen olyan nehéz döntéseket hozni…
Kissé belevörösödöm az idegen fiú hálálkodására a ragtapaszokért, de bevallom, jól esik, hogy így tesz. Szerintem az embereknek sokkal többet kéne figyelniük egymásra, de tényleg! Reggel volt egy vak fiú a buszon például, aki sosem kap ülőhelyet, ha én nem állok fel! Pedig köztudott tény, hogy az öreg néniknek, bácsiknak, a betegeknek és a kisbabás anyukáknak mindig oda kell adnod a helyedet! Mennyivel jobb a világ akkor, ha az emberek csak egy picit, egy picit odafigyelnek egymásra! *.* Az pedig különösen jól esik, hogy van, aki ezt észreveszi, hiszen már réges-régen nem köszöntek meg nekem ilyesmit, így egészen furcsa ez nekem.

- Hátizééé, szóval ő nem a testvérem, a suliból ismerjük egymást… Bár én is szerettem volna egy kistesót, és még mindig nagyon szeretnék, de azt hiszem, hogy ez lehetetlen. ^^” Aztán majd ne felejtsd el otthon lefertőtleníteni… tudod, elég csúnyán néz majd ki, ha nem vigyázol. Tanultuk a védőnőtől az isiben…
- sóhajtok egyet, amikor a macskát látom kimászni Hiroto kezeiből, a cica pedig egyből a félelmetes ház felé surran. Egy repedésen át könnyedén átsiklik, hogy a ház falain belül keressen menedéket magának. Azt hiszem, a fiúnak mégis csak muszáj lesz bejönnie velünk, bár nem vagyok biztos benne, hogy okos ötlet őt egy ilyen helyre beengedni, ahol lehet, hogy veszély leselkedik rá. A legjobb lenne, ha ez ránk, profikra lenne bízva.
- Az én nevem Tamachi Rei. ^^
- mutatkozom be végül Hirotonak, aki amúgy tényleg nem tűnik annyira öregnek, csak azért mégis tiszteletlenség lett volna, ha letegezem, de a leginkább ekkor arra kezdek el figyelni, hogy társam mit válaszol. Hűűűű, akkor végre nem kell többet azon feszengenem, hogy egyáltalán nem tudom a nevét! *.*
A verandához sétálok Hirotoval és Shou-channal, a lécek alattunk pedig már most nyikorogni kezdenek. Arra nem számítok, hogy az ajtó nem csak egyszerűen nyitva lesz, de ekkora puffanással landol a földön, amitől kicsit meg is illetődök, de azt hiszem, már nincs visszaút. Lehet, aztán a legnagyobb problémánk nem is egy lidérc lesz, hanem az, hogy ránk omlik az egész épület. o.O Kicsit úgy érzem magam, mint azokban a Don Kanonjis műsorokban, amit egyszer mutatott az egyik iskolai társam, hiszen az a fickó is hasonló helyeket keresett fel, hogy szellemeket űzzön. Amikor pedig megkérdeztem erről egy felnőttet, ő azt mondta, hogy egyébként valós szellemeket, vagyis lelkeket meg lidérceket keresett fel, tehát mégis csak lehet valami az elméletemben.

- Hát, elvégre úgy sem lakik itt senki, tehhehhe… ^^”
– reagálok az ajtó sorsára, bár kicsit aggódok, hogy tényleg baj lesz abból, ha ebben az épületben maradunk. Ráadásul ha nekem valamit tennem kell esetleg, akkor muszáj lesz kijönnöm a póttestemből, hiszen az új, amit kaptam, nem egészen olyasmi, mint amilyen például Yuu nagybácsinak van.
A furcsa dolgok azonban nem itt végződnek, sőt. Mintha csak ténylegesen várt volna valaki ránk, hogy megkezdhesse önmaga szórakoztatását. Éppen csak néhány másodpercem van arra, hogy a kandallóhoz lépve felemeljem az egyik fényképet, s alaposan megnézzem magamnak. Ugyan láthatóan emberek vannak rajta, valamiért mégis elmosódottnak tűnik az egész. Pedig egyébként nem lehet annyira régi fénykép, de mégis olyan, mintha már nagyon régóta tönkrement volna. Mégis, valamiért van egy olyan érzésem, hogy talán valami más lehet benne a háttérben.
Időm sincs letenni azt a fényképet, amit tartójával együtt én emelek fel Hiroto mellett a kandallópárkányról. Furcsa zajok kezdenek el zavarni minket, hogy tudassák velünk, tudják, hogy itt vagyunk. Az emeletről monoton kopogás, falak mögül pedig karmolászás, mintha csak egerek sokasága nyüzsögne odaát. Én pedig csak merem remélni, hogy tényleg erről van szó.

- Azt hiszem, ez nem is volt annyira jó ötlet… Inkább forduljunk vissza, Shou-chan és Hiroto. ^^”
– fordulok meg, még mindig a képpel a kezemben, amikor az őrület elkezdődik. Úgy érzem, ez nem az a hely, ahol egy egyszerű embernek helye van, és talán jobb lenne, ha valamelyik tapasztaltabb felnőttől is segítséget kérnénk. Indulnék meg a kijárat felé, az ajtó azonban, amit nemrég még kidöntöttünk véletlenül, most újra a helyén van. Odasétálok, hogy megpróbáljam kinyitni azt, azonban nem járok sikerrel. Van egy olyan érzésem, hogy ahol vagyunk, az nem akar minket olyan könnyen elereszteni. Gyakorlatilag itt ragadtunk.
Újra sóhajtok egyet, jó lenne, ha legalább a két bajtársam épségben kijutna innen. Én még talán tudnék magamra vigyázni, persze, ha sikerülne elhagynom a póttestem. A zongorához sétálok, s ahogyan a továbbiakon gondolkozom, lenyomom az egyik poros billentyűt, azonban a hangszer már nem ad magából életet. Valahogy számíthattam volna rá. A szomszédos összes teremből valamilyen zajongás történik, ráadásul mintha a csapokat is megnyitották volna. Tehát mégis csak egy szellemházban vagyunk. Így aztán nekünk is úgy kell játszanunk, ahogyan egy szellemházban.

- Ezt is halljátok?
– szintén az emeletről érkezik a további jelzés felénk, hogy itt vagyunk. Ez azonban nem egy olyan zaj, mint az eddigiek, egészen más. Kifejezetten szép, női ének, mintha egy szirén lenne odafent, aki ránk vár, és fel szeretne csalogatni minket. Talán hogy jól ránk ijesszen, talán hogy mutasson valamit. Megvárom, míg a macskával csinálnak valamit, talán nem kellene egyedül hagyni szegényt. A képet nem rakom le, s azt továbbra is a kezemben tartva teszem meg első lépéseim a lépcsőn. Jobb, ha én vagyok elöl, majd én vigyázok Shou-chanra, Hirotora és a cicára is! Engem nem fognak olyan könnyen elijeszteni. Remélem…
>>Hangulatadó<<

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Murasaki Shouko
Daitenshi
Daitenshi
avatar

Female
Libra Pig
Hozzászólások száma : 32
Age : 21
Tartózkodási hely : Itt vagy ott
Registration date : 2012. Sep. 08.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: Seitokai riporter, Tenshi
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
12500/26000  (12500/26000)

TémanyitásTárgy: Re: A rejtélyes szellemház   Szer. Aug. 21, 2013 12:59 am

Jól esett, hogy Rei-chin örömmel válaszolt kérdéseimre, de azért feltűnt, hogy egy-két válaszával titkolni akar valamit. Persze ezért nem haragszom Rei-chinre, mindenkinek vannak titkai és ezt tiszteletben tartom, és nem kérdezek vissza. Csak ezt még a képességem nélkül is meg tudtam mondani és így nagyon feltűnő volt, legalábbis nekem, nem tudom, hogy más is rájött volna erre.
Nem nehéz az ilyeneket észrevenni, főleg nekem, mert meg szoktam figyelni mások viselkedését. Közben pedig sok dologra rá lehet jönni, például, hogy ki szerelmes a másikba anélkül, hogy kimondaná, vagy ki akarja kerülni a másik társaságát, vagy éppen ki nem akarja elmondani a teljes igazságot. A képességemnek hála a megfigyelést továbbfejleszthetem, és egyszerre olvashatom a gondolataikat és figyelhetem a gesztikulálásukat és a beszédüket. Ezzel a módszerrel pedig több dologra rájövök, mint bárki más.
- Három családtagod is a Daitenshi tagja? - kérdezem kicsit meglepődve, hiszen nem tudtam, hogy ez egy családi vállalkozás. Bár az feltűnt, hogy van két Masachika is, de hogy azon kívül is vannak többen, akik rokonok, arra nem gondoltam.
Egymás után jöttek a kérdések és a válaszok egymás irányába és amikor Rei-chin megkérdezte, hogy milyen képességem van, valaki megzavar minket a beszélgetésben, mikor már majdnem elértünk a házhoz. Így most nem tudtam válaszolni Rei-chinnek, mert egy idegen előtt nem akarom felfedni a képességemet. Viszont nem hagyom ezt az egészet annyiban, ha alkalmam lesz rá, akkor válaszolni fogok Rei-chinnek.
- Csak kíváncsiságból megnézzük, hogy ki lehet-e itt alakítani egy kísértetházat. - mondtam érzelemmentesen, bár teljesen mindegy, hogy mit mondok, hiszen kitaláció az egész és különben sem tudna rájönni, hogy nem az igazat mondom. Remélem, megelégszik ennyivel, mert nincs kedvem további hazugságokat kitalálni.
- Szerintem nem rám mondta a testvéred megnevezést, hanem emlegetted a nővéredet és rá. Nem? - próbálom helyrehozni Rei-chin félreértését, ezért kérdően néztem Moki-chin felé, hogy erősítsen meg meggyőződésemben. Persze az is lehet, hogy én tévedek, de bízom benne, hogy nekem van igazam.
- Murasaki Shouko~nanodayo. - mutatkoztam be én is, de egy kicsit zavart, hogy Moki-chin nem árulta el a teljes nevét, amit én ugyan kiolvastam belőle, de így nem hívhatom Moki-chinnek, ahogy elterveztem, mert nem azt a nevét árulta el, amiből ezt kihoztam. De én akkor sem változtatom meg a megnevezését, inkább nem fogom a nevén szólítani, mert nem akarom lebuktatni magamat, hogy tudom a teljes nevét.
~ A korábbi kérdésedre válaszolva, a képességem a telepátián és pszichometrián alapul. Most láthatod is használatban. ~ ragadtam meg Rei-chin kezét, amint Moki-chin előre ment a hát felé. Persze mi sem maradtunk le nagyon, mert járás közben is tudom használni a képességemet és beszélni Rei-chinhez pszichometriával.
Ahogy a verandára léptünk, pontosabb képet kaptunk róla, hogy milyen öreg is ez a ház, hiszen majdnem minden lépésünket a fapadló recsegése követett. Az egyik lépésnél pedig azt is éreztem, hogyha jobban ránehezedek az egyik lábamra, akkor az a padlólap biztos beszakad alattam, ezért gyorsan el is vettem onnan a lábamat. Viszont nem csak ez volt az egyetlen elkorhadt fa a ház körül, az ajtó Moki-chin érintésétől egyszerűen ki is dőlt a helyéről és nagy puffanással landolt a földön.
Nem nagyon foglalkoztam a kidőlő ajtóval, mivel éppen egy nyalókát bányásztam elő a táskámból és helyeztem el a számban. Utolsónak léptem be a házba és egy kis körbenézés után követtem is a többieket, mert nem akartam távol lenni tőlük. Én is akartam valamit csinálni, ezért egy-két poros könyv felé vettem az irányt. Mivel porosan nem akartam hozzájuk nyúlni, ezért próbáltam lefújni a port róluk, de inkább sikerült mindenfelé porfelhőt létrehozni, mint megtisztítani valamit is a portól. Egyből tüsszentenem is kellett egy jó párat a portól, de végül felvettem az egyik könyvet. Nem találtam semmi érdemleges információt, csak egy régi könyv volt.
Ezután kezdődtek a furcsaságok. Minden felől zajok jöttek és hirtelen nem is tudtam merre nézzek. Víz folyása hallatszott több irányból is, a hintaszék önmagától mozgott és még az emeletről is mintha lépések zaja hallatszott volna. Valójában olyan volt, mint amit erről a házról mondanak. Szellemjárta. Legalábbis úgy nézett ki a sok megmagyarázhatatlan dologtól.
Rei-chin vissza is akart fordulni, én pedig meg akartam állítani, hogyha már eljöttünk idáig, akkor ne forduljunk vissza, de nem kellett semmit tennem, mivel a korábban kidőlt ajtó ismét ellátja a feladatát, ráadásul nem is nyílt ki. Most már, ha akarnánk, se tudnánk visszafordulni, így nincs más hátra, mint előre.
- Én is hallom a zajokat. - jegyzem meg a két társam kérdésére, bár szerintem egyértelmű volt, hogy mindannyian érzékeljük ezeket a furcsaságokat. Mondjuk nem baj, hogy megosztottuk egymással a biztonság kedvéért, mert az is lehetett volna, hogy valaki behallucinálja az egészet.
Csak ezután veszem észre a megrémült macskát, aki a zongora alá kuporodott be ijedtében. Közelebb mentem hozzá és próbáltam hívogatni, de nem akart megmozdulni. Ekkor elővettem a táskámból az első dolgot, aminek zörgött a zacskója, ha mozgattam, hiszen a macskák szeretik az ilyeneket. A tervem be is vált és kijött a rejtőzködésből a macska, aki egyből meg is ragadtam és a karjaimba vettem, hogy ne meneküljön el többet.
- Akkor menjünk fel. - javasoltam a többieknek, hiszen még ott nem voltunk és lehet, hogy ott van a titok kulcsa. Persze még mielőtt bárki elindult volna a lépcsőn, megérintettem azt, hiszen meg kell néznem, hogy biztonságos-e. - A hiányzó lépcsőfokokon kívül, vigyázzatok az utolsó fokkal, mert meg van repedve és bármikor eltörhet. - intettem óva a társaimat, mert nem lenne jó, ha balesetet szenvednénk. Amint befejeztem mondandómat, a szoba közepére zuhant a mennyezetről a csillár, nagy csörömpölő hangot hagyva maga után. A macska a kezemben azonnal szökni próbált a nagy hangzavarra, de még én is megijedtem a hirtelen történtektől. Szerencsére már mindannyian a lépcsőnél voltunk, így nem esett senkinek semmi baja.
A lépcsőre először Rei-chin lépett, majd én mentem utána a macskával, végül pedig Moki-chin védte a hátunkat. Szépen, óvatosan haladtunk felfelé, és amikor már Rei-chin majdnem felért, valami furcsa érzés kerített hatalmába. Először nem tudtam, hogy mi volt az, de amikor akaratom ellenére elindult a testem, tudtam, hogy valaki átvette a testem fölött az irányítást. Rei-chin elé bevágtam, majd felérve az emeletre a lépcsővel szemben álltam meg. A táskámban kezdtem el kotorászni, majd elővettem a cukorka bombámat, amit most vásároltam először kipróbálásra.
Teljesen úgy néz ki, mintha egy igazi bomba lenne. Tenyérnyi méretű, fekete gömb, egy piros gombbal rajta, amit ha megnyomunk olyan hangot ad ki, mint egy időzített bomba ketyegése. Persze nem robban föl, csak szétválik a gömb felénél és szétrepülnek belőle a cukorkák, amik benne vannak.
~ Csak nem használni akarja? ~ tettem fel magamban a kérdést, persze nem tudtam továbbítani az információt a többieknek, mert nem uraltam a testemet. Nem tudom, hogy Rei-chinék ismerik-e ezt az újfajta cukorkát, amit ilyen formában árulnak. Bár logikusan gondolkozva, miért lenne nálam egy igazi bomba?
- Tick-tock on the clock, but the party don't stop. - szólalt meg a testemet uraló valaki az én hangomon, miután megnyomtam a cukorka bombán lévő gombot, majd a lépcső tetejére helyezte azt és elkezdett tőle távolodni. Nem tudom, mit akar ezzel elérni, hacsak nem azt, hogy szétszórja mindenfelé a cukorkáimat. Ezt még meg fogja bánni, ha megtalálom, miután visszanyertem a testem felett az irányítást.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Komoki Daniel Hiroto
Módosított lélek
Módosított lélek
avatar

Male
Sagittarius Goat
Hozzászólások száma : 75
Age : 25
Tartózkodási hely : Otthon, NTV
Registration date : 2009. Apr. 18.
Hírnév : 13

Karakterinformáció
Rang: Díszlettervező
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
4000/12000  (4000/12000)

TémanyitásTárgy: Re: A rejtélyes szellemház   Szer. Szept. 04, 2013 1:03 am

Heves bólintásokkal nyugtázta az újabb jó tanácsokat, mit kell feltétlenül tennie harci sérüléseivel. Ennyire nem gondolta volna karmolás nyomait súlyosnak, de igazán határozottnak látszódott alkalmi nővérkéje. Be kell vallania, teljes mértékig meggyőzte igazáról, mintha tapasztalt ápolónőként dolgozna. Mindez kissé lehetetlen lenne az ő korában, ettől függetlenül, csodálatot váltott ki belőle magabiztossága. Örült neki, ilyen céltudatos, másrészt önzetlenül segítőkész, hiszen nem sok embernek jutna eszébe, kitartóan elmagyarázni, mit kell tenni egy sebbel. Gyerektulajdonság, tisztában van vele. Sokszor látja környezetében, ahogy a kicsik lelkesen mesélnek töviről hegyire minden okosságról, amit a mamitól, vagy tesótól tanultak. Szerette ezt a nyílt őszinteséget bennük. Ez az ártatlan naivitás, sokkal érzőbb lényekké varázsolta őket, mint bármelyik magát empatikusnak gúnyoló felnőttet.
-É-é-értem! I-i…gen, rá gon-gon-gondoltam, de bi-biz…tos nehéz kö-kö-követni a beszédem. Se-se-semmi baj! Me-me-megértjük egymást, e-e-ez a fő!-
Mosolyodott el a megoldáson, bár jó kedve nem tartott sokáig. Hamar arcára fagyott hangulata. Átérezte a testvér hiányát. Mindig vágyott kisebb-nagyobb testvérekre. Emlékszik, sokáig azért nyaggatta édesanyját, ha szabad így neveznie, bátyust szeretne, aztán hetekig kellett győzködni, mire megértette ez lehetetlen küldetés. Sokáig szobájába zárkózva duzzogott, mert szüleit hibáztatta, miért nem gondoltak erre előbb. Egyszerűbb volt rájuk haragudni, mint elfogadni a keserű igazságot. Idővel, persze megbékélt, bár továbbra is örült volna, ha egyszer azzal a meglepetéssel állítanak be, kistestvére lesz. Hamar eljutott arra a pontra, már mindegy volt idősebb, vagy fiatalabb, csak legyen hozzá hasonló korú rokona, akivel játszhat és akire felnézhet, vagy akire vigyázhat.
-Me-me-megértem. So…so…sokáig idősebb fiú te-te-tesót szerettem volna. Na-na-nagyon megviselt, miután megértettem nem le-le-lehetséges. Ú-úgy tü-tűnik valamiben ha-ha-hasonlítunk! So-so-sorstesóság?-
Nyújtotta előre kisujját baráti szándékkal. Senki sem említette szükséges vérségi kapcsolat, valakit testvérednek nevezhess. Amúgy sem törekedett arra, igazi rokon lehessen, hiszen nem ismerni. Képletes rokonságra gondolt, ha már egy cipőben járnak. Remélte nem értik félre szándékát. Kicsit kínosan érezte magát nem mondta el bővebben, mire gondolt. Kínos pillanatában megvakarta feje búbját, ahonnan előkerült egy ceruzája. Bamba értetlenséggel meredt frissen előkerült rajzeszközére. Annyira elmélyedt gondolataiban, mikor felejtette hajában, picikét késve reagált a sebkezelés utasításba adására.
-Mi-mi…mindenképp ü-ü…gyelni fogok rá! Kö-kö-kö…szönöm a jo-jó tanácsot! Be fog…fogom tartani.-
Sorban érkező bemutatkozásokra érdeklődve bólogatott. Nem a legjobb névmemóriával áldotta meg a sors, de úgy érezte ezzel a két névvel megbirkózik. Ha még sem, majd bocsánatot kér rossz memóriája miatt.
-Ö-ö-örülök, hogy megismerhettelek Rei és Shouko chan.-
Barátkozást követően mindannyian neki estek felfedezni a házat. Óvatosan nézelődtek, mert az ajtó bedőlő mutatványa után, valahogy kevésbé tűnt barátságosnak, főként azután, nagylelkűen életre kelt üdvözlésükre. Semmiből keletkező csetepatét heves füleléssel és a szint szemlélésével vette tudomásul. Rei chan távozási szándékát egyelőre nem osztotta. Valóban kellemetlen hátborzongást váltott ki benne a szokatlan műsor, még sem érzett késztetést az épület elhagyására. Mindezért, mint kiderült hálás lehetett, ugyanis az ajtó csodával határos módon visszakerült helyére és meg sem óhajtott moccanni. Nem kifejezetten lepte meg ez a váratlan esemény.
-Be-be-bent ragadtunk. Vá-vá-választás híján járjunk a do-do-dolog végére, mi fo-fo…folyik itt?-
Nyugodtan leskelődött a különböző helységek irányába, ahonnan a zajokat észlelte. Annyi irányból bombázták, azt sem tudta, merre kezdhetné a felfedezést. Végül rábízta a döntést kísérőire. Addig figyelte Shouko chan-nak sikerül boldogulnia az iskolatársa lábánál gubbasztó macskával. Elvégre, miatta tört be az épületbe. Nem lenne helyes, teljesen elfelejtkezik róla. Azon már csak sóhajtani tudott a makacs jószág nem adta könnyen magát. Sokáig nem reagált az orra előtt húzgált csörgő tárgyra, de végül győzedelmeskedett a játékösztön. Örült a lány sikerének. Boldogan csapta össze tenyereit, micsoda ügyes megoldással halászta elő.
-O-o-óvatosan, nehogy megka-ka-karmoljon téged is.-
Kicsit aggódott, hátha újból ámokfutást rendez ijedtében és most szegény Shouko chan karját intézi el. Nem szívesen nézte volna végig önsztán kívül bántja, amikor az ő feladata lenne vigyázni, arra a szőrpamacsra. Ki, még sem ránthatta a karjából, ezért csendesen fohászkodott, ne vesszen meg a kis állat, miközben felcaplatnak az emeletre. Személy szerint nem hallotta az éneket. Nagy valószínűséggel a miatt, teljesen másra figyelt. Hajlamos szelektíven működni, de ha a többiek észlelték, akkor biztosan megtörtént. Egyelőre lekötötte a feladat, ne lépjen rossz fokra a lépcsőn és ne kapjon menten szívinfakrtust a leeső csillár puffanásától. Váratlan eset annyira felkészületlenül érte, falhoz lapultan kapott szívéhez. Túl öreg volt már az ilyen meglepetésekhez. Nem örült volna, ha ott menten kap szívinfarktust, már, ha nála ez lehetséges. Elképzelése sincs, szenvedhet tartós emberi betegségektől, vagy ugyanúgy immunis rájuk, mint a többi átmeneti nyavalyára. Mindenesetre az biztos volt, nem engedte hátvéd nélkül a lányokat. Kutya kötelességének érezte utolsóként haladjon, hiszen rangidős volt és férfi. Nem engedhette valami hátba támadja őket, bár ugyanez szemből is érkezhetett. Felfedezésén nagyot fújtatott, mert erre nem gondolt. Viszont már késő volt varriálni, ezért szépen besorolt a sor végére és Shouko chan intelmére ügyelve lépegetett a fokokon. Eszébe sem jutott fennakadni azon az apróságon, honnan tudhat ilyeneket. Kizárólag arra összpontosított, ne szakadjon be alatta a talaj.
-Mi-mi-mi a baj Sho-Sho-Shouko chan?-
Pislogott értetlenül a hirtelen meglendülő lányra, mit láthatott, amiért ekkora lendülettel rohan el tőlük. Azt hitte, észrevette az éneklő nőt, vagy másra lett figyelmes, ezért igyekezett saját léptein is gyorsítani, ne maradjon le. Nem szerette volna, ha bajba kerül, mert egyedül néz szembe valami furcsasággal. Lépcső tetejéhez érve, viszont szokatlan látvány fogadta. Shouko chan a táskájában kotorászott, méghozzá elég vehemensen. Ötlete sem volt, mihez szeretne ennyire görcsösen hozzájutni. Az ugyanis egy vaknak is feltűnt volna, elég természetellenes, rángatózó mozdulatokkal kutakodik.
-Szo-szo-szokott, így vi-vi-viselkedni, Sho-Shouko chan? Po-po-pontosítok! Va-va-valami ni-ni-nincs rendben.-
Fékezett be Rei chan közvetlen közelében védekezően elé emelve karját. Úgy vette észre, jobb, ha nem mennek oda a lányhoz. Személy szerint arra szavazott, várják meg mi lesz a keresés vége és utána, talán okosabbak lesznek, mi lehet ez az egész. Ebben kicsikét tévedett, bár abban tökéletesen megerősítették, Shouko chan nincs magánál. Nem ismerte a lányt, de eddig, olyan csendes és visszafogott volt, valahogy kételkedett benne, most tört rá a féktelen bohóckodási hajlam, bombákat pakolásszon a padlóra angol felkiáltással.
-Milyen mulatság? Mi-mi-mi folyik itt? Mi-mi…mit akarsz tőlünk és mi szü-szü-szükséged erre a lányra?-
Ekkor jutott eszébe, tulajdonképpen fogalma sincs, miről beszél, csak a helyzet valahogy erre mutatott. Nem kifejezetten hitt a megszállásban, de más ötlete nem akadt, ahogy az is későn kezdett el benne tudatosulni, bajban vannak. Elkerekedő szemekkel bökött a bombára. Mértani pontossággal arra az utolsó fokra helyezték, amire felhívta figyelmüket Shouko chan. Ebből kifolyólag, ha az a valami, akármilyen minimális kárt tesz a lépcsőban az egész leszakad alattuk. Már pedig az időzített vacak nem adott sok időt kiderítsék mennyi igaz feltételezéséből. Gyorsan el kellett hagyniuk az ingatag emelkedőt. Választhattak fel, vagy le szeretnének rohanni, de mivel eleve felfelé tartottak, ráadásul közelebb volt, mint a földszint, egyenest előre szavazott.
-O-ott egy szo-szo…szoba nyi-nyitva! Fu-fu-futás addig, Re-re-rei chan! É-é-én ho-ho…hozom Sho-sho-shouko chan-t.-
Adta ki a vélhetően egyetlen fedezéket biztosító helyet a közvetlen közelükben. Nem tudhatta mit tud a bomba és azelőtt kellett mozdulniuk, felrobban. Bíznia kellett abban, mellette álló lány nem kezd magán akciókba és hallgat rá. Nem szuper képességű hősök, elhárítsanak mindenféle veszélyt. Ebben a pillanatban biztonságosabbnak tűnt a menekülés, még ha azt sem tudta, mi lehet a szobában. Első nekifutásban, csak arra koncentrált felugorjon az emeletre, megragadja Shouko chan-t és, ha szeretné, ha nem fedezékbe rángassa. Azzal nem számolt mennyire fognak ellene tiltakozni, vagy mennyi ideje maradt a detonációig. Valahol félúton a két nehézség között terítették be az édességek.
-Gu-gu…gumicukor?-
Pislogott teljes értetlenséggel a rajta landoló színes nyalánkságokra. Fonalat vesztett mi ez az új keletű fegyver, vagy igazán lehengerlő és főként szellemes támadás. Egyértelműen veszélyesebb dologra számított, tehát ez a semmiség kissé váratlanul érte. Elképedten szobrozott Shouko chan mellett és osztott ki magának csalódott homlokütést, ezért csapott ekkora felhajtást. Ha már itt tartott, ijedten nézett körbe, hova lett Rei chan. Addig foglalkozott a másik lánnyal, róla teljesen elfelejtkezett, merre keveredett el.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yamakida Tsuki Reiko
12. Osztag
12. Osztag
avatar

Female
Hozzászólások száma : 72
Registration date : 2010. Aug. 13.
Hírnév : 34

Karakterinformáció
Rang: 6. tiszt
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
6000/15000  (6000/15000)

TémanyitásTárgy: Re: A rejtélyes szellemház   Csüt. Szept. 05, 2013 4:36 am

Egészen elvörösödök, mikor kiderül, hogy mennyire félreértettem Hirotot. confused Én igazán nem így akartam! Remélem, nem fog rám haragudni, amiért félreértettem, amit mondani akart nekem. Röstellve, de be kell vallanom, kicsit türelmesebben kell végighallgatnom őt a dadogása miatt, de nem igazán akarom ezt hangosan is megjegyezni. Még a végén megbántanám vele, azt pedig én igazán nem akarom. Csúnya dolog másokon gúnyolódni ilyen dolgok miatt. Biztosan nem tehet róla, hogy csak így tud beszélni. Az isiben is volt egy fiú, akin sokan nevettek a beszédhibája miatt, pedig ha odafigyelt az ember, észrevehette, hogy furcsán lélegzik. Szegényt el is üldözte a saját osztálya. Csak később tudták meg, hogy valamilyen betegsége volt. Én úgy örülök annak, hogy mivel gigai-om van, ezért nem lehetnek ilyen betegségeim! Bár néhány hete már sikerült megfáznom, mert hagytam magam elázni. De egyszerűen olyan jól esett a sok hőség után az a hűs eső, hogy annyira nem zavart, hogy megfáztam.
- Bo-bocsánat. Remélem, nem haragszol. És igen, sorstesók. Nem is hangzik olyan rosszul. ^^ - lesütöm a fejem, ahogyan bocsánatot kérek tőle, mert hát úgy illik. Én tényleg nem akartam... Bár nem tűnik bosszúsnak, sőt. Egészen kedves. Szerintem kifejezetten aranyos, a dadogásával együtt. Meg aztán jó tudni, hogy nem csak én vágyok ennyire kistesóra. Bár én főleg kisöcsit szerettem volna, és azt hiszem, még mindig, de amikor anyukám volt, akkor éppen apukám nem volt, most pedig fordítva.
- Hííííí! confused - kis híján a saját lábamban esek el, amikor meghallom Shou-chan hangját a fejemben. O.o Éppen olyan volt, mint az eredeti, de még sem, és nem valami kellemes érzés, ami azt illeti. ^^" Szegények most biztosan azt hiszik, hogy valami apróságtól ijedtem meg a házban, közben pedig csupán Shou-chan képessége hozta rám a frászt... ^^" Uhm... Etooo... Ha ettől is megijedek, azt hiszem, egyre kevésbé jó ötlet az, hogy itt garázdálkodjak. De hát nem hagyhatjuk magára szegény cicát...
~ Ne haragudj, megijedtem... De... Légyszi, ezt ne csináld, ha nem muszáj. T.T >.> - kifejezetten ijesztő, hogy van valaki, aki csak úgy bele tud mászni a fejembe. Így még titkaim se lehetnek. o.O Mi van, ha máris többet tud rólam, mint amit én elmondtam? Főleg úgy, hogy igazából sok dolgot én sem igazán tudok magamról, mert nem nagyon sikerült még senkinek sem úgy elmagyaráznia, hogy mi ez az izé, ami egyébként van velem., hogy meg is értsem. Bár az az igazság, hogy nem is foglalkozok az ilyenekkel sokat. Én csak élni szeretnék. Az isit is azért szeretem, mert ott van például Aoi-chan és Kanade-chan is. *.* Csak ne lennének ilyen hosszúak az órák...
Shou-channak egy ügyes trükkel sikerül kicsalogatnia a cicát. Szegény nagyon meg van rémülve... Ami pedig még ennél is jobban aggaszt, hogy mi lehet az, ami őt ennyire megrémítette. Nem lehet semmi, bármi is művelte szegénnyel ezt. confused
A plafon felől baljóslatú csörgés hallatszik. Mint amikor elmegy egy megrakott kamion a raktár előtt, és a kristálypoharak a szekrényben megremegnek tőle.
O-ó... - pillantok fel, sejtelmem pedig beigazolódik. Egyenesen előre szaladunk, macskástul, s mindenestül, a csillár pedig jellegzetes hanggal szakad le a plafonról. Csupán gyors reakcióinknak köszönhetjük, hogy nem esett semmi bajunk, s még a szétszóródó kristályszilánkok sem okoztak kárt bennünk. Ami pedig a legnagyobb szerencse talán, hogy a gyertyák nem égtek. Akkor aztán most egészen biztosan para lenne, azt pedig nem akarom. confused
Úgy döntünk, hogy az emeleten folytatjuk a nyomozást. Elhatározom magam, nem fogok megijedni holmi mumusoktól! Itt az ideje bebizonyítanom Judit bácsinak meg az apunak, hogy elég rátermett vagyok arra, hogy a Daitenshi tagja legyek! Azt hiszem, ezek a szellemek - bármik is valójában - tulajdonképpen nem is igazán tudnak ártani nekünk. Úgy értem, eddig a legnagyobb trükkjük annyi volt, hogy ránk ejtettek egy csillárt. Őszintén szólva nem szívesen alkalmaznék kidoukat azért, hogy megvédjük magunkat, azonban kétségtelen, hogy Hiroto és Shouko, meg persze a cica a csapat sérülékeny részét képzik - én viszont az efféle veszélyektől ha nagyon muszáj, könnyedén meg tudom óvni őket. Csak hát izé, más dolog, ha Shouko-chan látja, hogy kidouzok, és más az, ha Hiroto. Hiszen nem akarom halálra rémíteni a szellemek helyett szegényt. Nem tudhat arról, hogy shinigamicsodi vagyok, és arról, hogy tényleg léteznek szellemek. De ha nagyon muszáj, és nincs más választásom... Talán Judit bá is meg fogja érteni. confused
Nagyobb baj akkor történik, amikor az emelet felé sétálva Shou-chan elkezd elég... különösen viselkedni. Nem ismerem olyan régóta a lányt, de - ígéretemmel ellentétben - mégis megfagy az ereimben a vér, amikor felfogom, mi történik. Shou-chan nem önmaga, amire fel is hívja a figyelmem. Ez a ház valóban szellemjárta lenne? S ezeknek a szellemeknek valóban hatalmukban áll átvenni az uralmat az ember teste felett? Bár az én esetemben ezzel számomra nem tudna ártani, legfeljebb kikapok odahaza, hogy miért nem vigyáztam rá jobban, de Shou-chan és Hiroto-chan csupán emberek. Ha pedig képesek megszállni őket, akár a lélekláncaikat is elszakíthatják, nem? Akkor pedig nem tudom, mit csináljak.
- Shou-chan! - egyszerre akarok mozdulni és cselekedni, valamint a tehetetlenségtől dermedten hagyni, hogy csak úgy történjenek maguktól a dolgok. Riadt felkiáltásommal azt hiszem, kellő választ adtam Hirotonak is. Egy lépést megteszek felé, de Hiroto kinyújtott karral vág elém, hogy ne közelítsek. De akkor mégis mit csináljak? Nem hagyhatom így!
Az egész akkor válik rosszabbá, amikor egy bombának kinéző valamit pillantok meg, amint lerakja azt a legutolsó lépcsőfokra. Csupán akkor fedezem fel a tárgyat, amikor már lehelyezi azt oda. Hirotonak bizonyára hamarabb feltűnt, hogy mi van a lánynál. De ha Shou-chan ott marad, akkor nekem meg kell mentenem! Arról fogalmam sincs, hogy mit mond idegen nyelven, angolból én vagyok a legrosszabb az osztályban, de nem igazán tudok ezen gondolkozni. Nem tudván, mitévő legyek, egyszerre akarom megmenteni Shou-chant az esetleges robbanástól, és attól, ami benne van, valamint Hiroto utasításának megfelelően a nyitott ajtón át berohanni. Amikor elérkezik a cselekvés ideje, mégis ösztöneim győznek inkább bátorságom ellenében, és hallgatván Hirotora berohanok az ajtón. Még kis shunpot is használok, hogy hamarabb beérkezzek a biztonságot nyújtó fedezékbe. Az ajtó anélkül vágódik be mögöttem, hogy egyáltalán hozzáérnék, de nem is igazán foglalkozom vele. Az alsó szintről felhozott képet szorongatva próbálok némi nyugalmat szerezni magamnak.
Nem tudom, mennyi idő telt el, mióta beléptem az ajtón. Nem számoltam, milyen szaporán vettem levegőt. Tudom azonban, milyen hevesen zakatolt szívem, s mennyire remegett kezem, mikor kétségbeesetten a kilincs után nyúltam.
Talán csak másodpercek, talán csak percek. Fakó arccal lépek ki a szobából, alaposan becsukva magam mögött az ajtót. Tágra nyílt tekintetem riadtan, mégis üvegesen mered előre, végtagjaim erőtlen remegnek, azonban nem azért, mert a hideg futkározna a huzattól a hátamon. A levegőt még mindig szaporán veszem. Nem nézek rá se Hirotora, se Shoukora - valahogy fel sem fogom, hogy ott vannak. Hadd legyenek. Nem érdekel. Inkább a falhoz döntöm hátamat, majd szépen, lassan lecsusszanok onnan. Fal mellett gubbasztva egy mukkot nem hallanak tőlem. Én oda be nem megyek többet.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Murasaki Shouko
Daitenshi
Daitenshi
avatar

Female
Libra Pig
Hozzászólások száma : 32
Age : 21
Tartózkodási hely : Itt vagy ott
Registration date : 2012. Sep. 08.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: Seitokai riporter, Tenshi
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
12500/26000  (12500/26000)

TémanyitásTárgy: Re: A rejtélyes szellemház   Szer. Okt. 02, 2013 9:05 am

Nagyon megijedtem Rei-chin sikoltásán, még az arcomra is kiült a meglepődöttség, ami nagy szó, mert nem mindig szokott megtörténni. Érdekelt, hogy mi ijesztette meg ennyire, de amikor megtudtam, nem voltam valami boldog.
~ Bocsánat, nem csinálom. ~ válaszoltam Rei-chinnek lehangoltan, mert én nem akartam semmi rosszat, legfőképpen megijeszteni Rei-chin, de mégis sikerült.
- Rendben. - fogadom meg Moki-chin tanácsát a macskával kapcsolatban, amikor kezembe veszem az állatot. Én talán nyugodtabb vagyok, mint a macskát korábban megfogni próbálkozó Moki-chin, de azért vigyázni fogok, hogy ne tegyek hirtelen mozdulatot, amivel felhergelhetem az állatot.
Miután valaki átvette a testem felett az irányítást, nem tudtam Rei-chinnek és Moki-chinnek üzenni és a testemet uraló sem kívánt velük beszédbe elegyedni. Én próbáltam volna figyelmeztetni társaimat, hogy a bomba nem valódi, hanem csak játék, de sehogy sem akart sikerülni.
Mindketten elhitték, hogy egy igazi bombával állnak szemben, ezért a legközelebbi szobába akartak előle bemenekülni. Először Rei-chin futott be a szobába, majd miközben Moki-chin engem próbált bevinni ugyanebbe a szobába, lejárt az idő és a "bomba" felrobbant. A kis gömböcskében lévő színes cukorkák mindenfelé szétrepültek és felkavarták a port. Ezért is mentünk be mégis a szobába, annak ellenére, hogy már nem volt a bomba veszély.
Valamikor ekkortájt tudtam ismét irányítani a saját testemet, valószínűleg azért, mert érzelmeim ekkor a tetőpontjára hágtak. A korábbi megbocsáthatatlan cselekedet, amit a saját testemmel hajtottak végre, nagyon dühössé tett. Az élelmiszer pazarlás bűnnek számít, mert vannak éhező gyerekek a világon, például itt vagyok én. Nem volt jó kedvem és legszívesebben megnyúztam volna a felelőst. Ekkor viszont megpillantottam Rei-chint, aki remegett a félelemtől, ezért is foglalkoztam vele elsőnek.
Mielőtt viszont odamehettem volna hozzá, Rei-chin odament az ajtóhoz és megfogta a kilincset, hogy kimenjen. Azonban amikor kiment, egyből be is jött és nekidőlt a falnak. Most ragadtam meg az alkalmat, hogy odamenjek hozzá és megpróbáljam megnyugtatni.
- Rei-chin, jól vagy? Kérsz? - próbáltam felvidítani Rei-chint, ezért megkínáltam a táskámból előbányászott gyümölcsös nyalókával. Mindenki szereti az édességet és ettől egyből jobb kedvre fog derülni.
~ Gyere elő, tudom, hogy itt vagy? ~ fordultam el Rei-chintől és próbáltam kapcsolatba lépni telepatikusan a ház lakójával. A sok csínytevés után egyértelmű volt, hogy akar tőlünk valamit és ezt jobb lesz, minél előbb tisztázni. Amint válaszolt kérdésemre Rei-chint és Moki-chint is bekapcsoltam a beszélgetésbe, hogy ők is halljanak mindent.
~ Hol vagyok? ~ nem kicsit lepődtem meg a kapcsolat másik végéről jövő kérdéstől, mert egyáltalán nem erre számítottam. Egy vérengző szellemre gondoltam, aki jól szórakozik rajtunk, amint beleesünk a csapdájába.
~ Egy házban, ahova bezártál minket. És miért is zártál be? ~ válaszoltam a váratlan kérdésre, majd továbbra is egy kicsit dühösen visszakérdeztem. Most biztos csak játszani akarja az ártatlant, hogy elhiggyük, nem is gonosz. De majd szembesítem a tényekkel, amire nem tud majd mit mondani.
~ Nem én voltam! ~ egy kis hatásszünet után válaszolta, ami logikus válasz volt, hogy nem ismeri el saját tettét, de akkor minek gondolkozott a válaszán? Megfordult a fejemben egy pillanatra, hogy valami itt nincs rendben, de ennyitől nem hagyom abba a kérdezgetést.
~Haa? De te szálltad meg a testemet, nem? ~ próbáltam továbbra is érvelni a saját igazam mellett és tovább sorolni, mit is művelt eddig velünk. Vajon el fogja vállalni valamelyiket is és bevallja, hogy tényleg ő volt?
~ Óvakodj! Vigyázz! Jön! Félelmet hoz és halált! ~ kérdésemre való válaszolás helyett inkább próbált minket valami ellen óva inteni, de nem volt számomra tiszta, mitől is kellene félnünk.
~ Micsoda? ~ tettem is fel a kérdésemet.
~ Nem tudom... itt van... jön... közeleg... menekülj! ~ továbbra se tudtam, hogy mitől kell félni, de nagyon ijedtnek tűnt a hangja és valami biztos van amögött, amit most elmondott.
~ De hát be vagyunk zárva. Az ajtón se tudunk kimenni. Valami van vele. ~ közöltem a tényeket, hiszen nem tudunk sehova se menekülni. Rei-chin példájából kiindulva, nem tudunk kimenni a szobából.
~ Milyen ajtó? Nincs tér... nincs semmi. ~ továbbra is ködösen fogalmazott beszélőpartnerem, amik számomra értelmetlennek tűntek. Lehet, hogy neki nem voltak azok, de nem tudok az ő fejével gondolkozni.
~ Itt van az ajtó előttünk. De ha ott nincs semmi, akkor hova akarsz elmenekülni? ~ próbáltam valami frappánsat visszamondani, de szerintem nem értem el vele célomat.
~ Ahol nem kell többé rettegnem... te tudsz nekem segíteni? ~ ezután a kérdés után valahogy meg lettem győzve, hogy nem is ő áll minden csínytevés mögött, hanem az a dolog, amitől annyira fél.
~ Ha te is segítesz nekünk, akkor igen. ~ egy próbát megér, hátha tud rajtunk segíteni, mert ha nem akkor mi se tudunk rajta segíteni, hiszen be vagyunk ide zárva és nem tudunk kimenni.
Ekkor egy áttetsző ködös alak jelent meg, akinek le volt horgasztva a feje és az ajtó felé mutatott, amin nem tudtunk kimenni. Egy kattanást lehetett hallani, majd a szellem eltűnt. Ez azt jelentette, hogy most már ki tudunk menni és van is egy kis információnk, hogy valaki vagy valami szellemeket ijesztget és minket akar használni a csínytevéseihez.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Komoki Daniel Hiroto
Módosított lélek
Módosított lélek
avatar

Male
Sagittarius Goat
Hozzászólások száma : 75
Age : 25
Tartózkodási hely : Otthon, NTV
Registration date : 2009. Apr. 18.
Hírnév : 13

Karakterinformáció
Rang: Díszlettervező
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
4000/12000  (4000/12000)

TémanyitásTárgy: Re: A rejtélyes szellemház   Csüt. Okt. 24, 2013 4:06 am

Beleszédült a lendületbe, amivel körbe pördült az emeleten. Veszély elmúltával próbálta keresni hiányzó tagjukat. Nem látta a szőke kislányt az emeleti folyosón, ezért az immáron csukott szobára fókuszált. Oda tanácsolta neki húzódjon fedezékbe. Gondolta, arrafelé kéne elkezdeni a felderítést, ezért egyenest az ajtóhoz sétált. Megragadta a kilincset és könnyedén bejutott a helységbe, mondhatni meglepően egyszerűen. Legnagyobb döbbenetet még sem ez, hanem Rei chan okozta. Hatalmas vehemenciával rontott ki, majd ugyanazzal az elsöprő erővel is tért vissza közéjük. Ezt a nagy váltást első nekifutásban nem tudta hova tenni, csak karjait békés megadással emelte mellkasa elé. Arra törekedett nem ijesztgeti tovább a sokkos állapotba került lányt hirtelen mozdulatokkal, hanem megpróbálja felmérni, mennyire van magánál. Ebben segítségére sietett Shouko chan, aki rögtön nyalókával kísérelte meg lenyugtatni. Meg sem tippelhette, mennyire fog sikerrel járni, de úgy vélte a hasonló korú lányok jobban szót értenek egymással, mintha maga próbálkozna elterelni Rei chan figyelmét. Kettőjükre hagyta a törékeny lélek ápolását. Addig körbe nézett a szobában. Az ablakok egykori helyét függönyök és fa keret jelezte, ám mindegyik be volt falazva. Tömör téglafal húzódott az üvegek helyén. Hiába kocogtatta végig ujjával nem talált üreges területet. Szoba többi részénél sem talált rést a pajzson. Nyikorgó fapadló is elég masszívnak látszódott, ne jusson eszébe azzal vesződni felbontja a léceket. Pedig a csillárnak valahol a közelükben kellett leszakadni, ennek ellenére sem érzett gyengébb pontot a parketta feltéképezésénél. Utolsó mencsvár gyanánt az ajtóhoz lépett. Hiába fordította el a kilincset, meg sem moccant. Beszorultak a nyirkos, dohos, poros szobába.
-Bá-bá-bármi is rémített meg, i-i-ide nem tud be-be…bejutni.-
Fordult hátra a remélhetőleg jobb állapotban lévő szőke iskolás lányhoz. Nem kifejezetten értett a vigasztalás bonyolult művészetéhez, főként a tinédzserek nyelve számított ismeretlen terepnek. Sokszor olvasta, ilyenkor fokozottan sérülékenyek, mert rengeteg lelki változáson mennek keresztül, de tapasztalatok híján, abból sem tudott kiindulni neki mivel segítettek. Sajnálta nem tud akármilyen kicsike bíztató dolgot mondani, azonban az elkövetkezendő percek meggyőzték róla, újdonságokból sosem fogyik ki a világ, akárhány éves is legyen és bizony őt is könnyű meglepni.
-OH!-Tekintett körbe a fejében felszólaló, igencsak kellemes hangtól, majd az azt követő Shouko chan kérdéstől. Kellemetlenül érezte magát bőrében, mert az egész jelenet arra emlékeztette, amikor telefonon belehallgat mások beszélgetésébe. Kétség sem férhetett hozzá nem álmodik, azonban kissé feszélyezte kívülállóként hallgatózik, miközben arról sincs fogalma, vajon az ő kusza gondolatait szintén hallják. Nyugtalansága azonban szempillantás alatt vált köddé, ahogy szöget ütött fejében a hang kijelentése. Nem bírt szabadulni két szótól, minek következtében elveszett az elmélkedés sűrűjében.
-Nincs tér…nincs tér…. Lehet ez valamilyen idő és tér idő nélküli vákuum két világ között. Valamiért keletkezett, vagy a szóban forgó lény hozta létre, vagy maga a lény ez a rendellenesség. Itt kóborló szellemek elszenvedői a jelenségnek, mert azon a síkon mozognak, vagy reagálnak a frekvenciára, tehát az a valami elnyeli őket. Lehet maga a ház is az és lehet már mi is a lényben vagyunk. Ez a sok furcsaság, pedig az itt bolyongó lelkek, akiket csak hallunk, de nem látunk, mert nem azonos dimenzióban közlekedünk. Megszállás pedig azért kell, mert valahogy kapcsolatba akar velünk lépni, esetleg ki akar törni és így próbál a mi világunkba jutni.-
Ébredt rá pillanatok alatt, önkénteleneül micsoda sci-fi délutánt tartott. Számára teljesen logikusan hangzott a mesedélután, hiszen több világ létezik egymással párhuzamosan, melyekről többségükben fogalmunk sincs. Legtöbb ember a Földön ragadt szellemeket sem észleli, bár arra sosem tudott rájönni, mi határozza meg, ki képes érzékelni jelenlétüket.
-El-el…nézést! Élénk a fa-fa-fan…táziám.-
Dörzsölte meg kínos jelenete lezárultával tarkóját. Némileg elveszett sajátos elmélet felvázolásában, így a lehetőséget is elszalasztotta kérdezzen, vagy a fejében csevegő Shokou chan-t kérje meg közvetítse szavait. Érdekelte volna még jó néhány részlet a hang tulajdonosával kapcsolatban. Van arról fogalma, mióta tartózkodik itt, arról kicsoda lenne, esetleg bármiről, ami a házhoz, vagy a félelmetes lényhez kapcsolódik. Rajta kívül nem sok forrás állt rendelkezésükre és láthatóan hajlott az együttműködésre újdonsült szellem barátjuk. Még is rossz választásnak könyvelte volna el, ha csak úgy megindulnak a vakvilágba, pontosabban az épületbe.
-E-e-ez eddig re-re-remek, de nem ju-ju-jutottunk közelebb a meg’oldáshoz, mi-mi…mi lehet ez a valami és ho-ho-hogyan segíthetünk a sze-sze-szellemeknek. Ne-ne-nektek van ö-ö…ötletetek?-
Nézett felváltva a két lányra, abban bízva, nem ront rájuk semmi, míg lehetőségeiket veszik számításba. Kijutás lett volna a legkézenfekvőbb lépés, azonban a csapdába esett vad, mindig menekülni próbál. Erre valószínűleg a lény is rájött, tehát a földszintet nem tanácsos célba venniük. Szellem már nincs velük, legalábbis nem érzékeli a közelben.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tamachi Rei
Daitenshi
Daitenshi
avatar

Female
Virgo Snake
Hozzászólások száma : 458
Age : 27
Registration date : 2009. Jun. 06.
Hírnév : 52

Karakterinformáció
Rang: Tenshi
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
25250/30000  (25250/30000)

TémanyitásTárgy: Re: A rejtélyes szellemház   Szomb. Ápr. 26, 2014 2:19 am

Mit nem adnék azért, hogy újra otthon lehessek... Jó, biztos van, aki sokkal, sokkal rosszabb dolgokat látott nálam, de abban az egy pillanatban, amikor a misztikus árnnyal szembenéztem, megértettem valamit. Megértettem a múlandóságot, megértettem, mennyire jelentéktelenek vagyunk. Az a szörnyeteg, ami ebben a házban kísért, felülírta a képzeletemet, s alapjaiba véve rengette meg világnézetem.
A nyalókának köszönhetően sikerül kicsit lenyugodnom. Holott pupilláim kerekre tágulnak továbbra is a döbbenettől. Mi, shinigamik nem vagyunk egyedül. Valami más is van odaát, melynek azt hiszem, talán az egyetlen célja, hogy kétségbeesést hozzon a mi világunkba. Sikerrel.
- Én... nem akarok... menjünk innen. – alig hallani a hangom, ahogyan kijelentem távozási szándékomat. Az a dolog, ami itt van, túl erős hozzánk. Nem beszélve arról, hogy szegény Hirot is belekevertük. Pedig ő csak egy ártalmatlan ember! Ahogyan a lélek is, akit fogva tart. Mi lesz, ha mi is az ő sorsára kerülünk? Mi van, ha sosem szabadulunk innen? Ami meglehet, hiszen a bejáratot már rég elzárták előlünk. S még rosszabb. Már nem is létezik.
A nő hangja Shouko fejében elhallgat. Felváltja azonban ezt valami egészen más, aminek nem kifejezetten fogunk örülni. Halk, monoton zümmögést hallani, mint amikor sípol az ember füle. A hangnak pedig nincs forrása, hiába halljuk ezt mindannyian. A hangerő fokozatosan válik egyre nagyobbá, míg végül elviselhetetlenül kínzó nem lesz. A fájdalom nem tart azonban soká, legfeljebb néhány másodpercig vagyok képtelen a fejemet fogni. Jobban összezavaró az, amikor minden hang elnémul. Síron túli csendbe borul minden, még szívverésemnek sem hallom hangját, hiába van még mindig bennem az az érzet, hogy a torkomban dobog, és ki akar ugrani onnan. Egészen konkrétan megszűnt minden zaj. Ami talán jobban zavaró, mint amilyen a sípolás volt. Vagy lehet, hogy talán amiatt süketültünk meg?
Hallásunk után a látásunk veszik el egy rövid időre, míg kialszik minden fény a szobában. A fény eddigi jelenléte már csak azért is furcsa, mert évtizedek óta senki sem él ebben a házban, tehát áramhoz se lenne szabad jutnia. Valami hideget érzek a lábam körül, aztán a világítás visszajön. A falon lévő kép üvegfalán pedig szokatlan súgót kapunk. Rúzzsal, vörös színű betűkkel egyetlen szót írt fel azalatt a néhány másodperc alatt, míg nem láthattunk semmit.

ÜRESSÉG

Nekem nincs időm végigolvasni azt, hiszen mire az agyam átkapcsolna a sokkos állapotból, a kép leesik a falról, mintha valaki nem akarná, hogy tudjuk, mi van ráírva. Az üveg darabokra törik, jó lesz vigyázni, hova lépünk. Biztató viszont, hogy a kép leesésének már halljuk a hangját. Csak ideiglenes volt tehát, amíg nem hallottunk semmit. Talán fenyegetés. Lehet, így akar ránk ijeszteni.
Kezd elegem lenni, hogy egyáltalán nincs biztonságérzetem ebben a házban. Szegény cica. T.T Nekidőlök a falnak, és próbálom összeszedni magam. Ideje lenne kicsit kifújni magunkat. A nyalóka pedig nem rossz ötlet. Már tudok picit gondolkozni is legalább, hogy miről lehet szó. ^^
- Nincs idő és tér? Hát... Ez nem is hangzik butaságnak. ^^ Sőt... ez nagyon jó, Hiroto! – lelkendezek. Valami megcsap a gondolataival kapcsolatban. Jó, nem vagyok a Gotei tagja, az igaz, de Judit bácsiék amúgy is azt szokták mondani, hogy a Gotei a lámáknak való, és a Daitenshisek sokkal jobbak. Nem tudom, mennyire van ebben igazság, de tény, hogy jelenleg sem a Gotei van itt, mert nem ők voltak, akik felfigyeltek erre a helyre.
- Mi van, ha tényleg külön síkot nyitott valami vagy valaki? Mi van, ha egy lélek odajutott? Egy olyan sík, ahol nincs se idő, se tér? Csak a nagy semmi. – folytatom Hiroto gondolatmenetét. Igazából teljesen logikus mindaz, amit mond. Lehet, az a lény, amit láttam, maga a sík. De legalábbis a sík okozója.
- Ha pedig ez így van... Ha ez így van, akkor ez a ház egyszerre börtön és játszótér. A házat nem pusztíthatjuk el. Annak akár következményei is lehetnek. – próbálom megosztani gondolataimat. Nem sok éles küldetésen vettem részt. Azonban a gond itt lehet, hogy sokkal nagyobb, mint azt én gondoltam.
- Hiroto, tartozunk egy vallomással. Mi nem is kísértetházat szerettünk volna nézni egy iskolai feladathoz. Mi igazából... – ha már úgy néz ki, hogy az életét kockáztatja, akkor a legjobb lesz, ha tisztázom előtte a helyzetet. Lehet, hogy alapjaiba véve rengetem meg a világnézetét. Hiszen a legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy van élet a halál után. És ugyanez fordítva. Bár lehet, hogy a Daitenshit inkább kihagyom. Senki se hinné el, hogy két iskolás lány egy szuperhős nevelde tanítványai. ^^”
- Legalábbis én egy shinigami féleség vagyok. Az a dolgom, hogy halott lelkeket küldjek át a túlvilágra. Amikor pedig meghallottam a híreket erről a házról, Shoukoval úgy döntöttünk, eljövünk ide. Hátha megtaláljuk a lelket, és akkor tudnék neki segíteni. Hiszen én át tudom juttatni őket a túlvilágra. Elméletileg. Igaz, még sohasem csináltam... – tényleg nem volt bennem rossz szándék, amikor idejöttem. T.T Én annyira, de annyira nem akarom, hogy bárkinek is baja essen miattam! Hiroto megérdemli az igazságot, különben lehet, hogy az életébe kerülhet mindez.
- Kérlek, ne akadj ki! – pánikolok egy kicsit. Sosem kellett még ilyet senkinek sem elmondanom, hiszen a legtöbb barátom tudja. Akik meg nem, azoknak pedig nem kell tudniuk róla. Szeretnék én is olyan nyugodt, egyszerű életet, amilyen nekik is van. *-*
- Shou-chan, valami ötlet? Talán van valami módja, hogy megnyissuk az átjárót. Akkor én oda tudok menni. Csak hátra kell hagynom a póttestem. – őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mi lenne a helyes megoldás. Tényleg nem tudom. T.T Mindenesetre egy lélekcukorkát előkészítek, biztos, ami biztos. Ha pedig van ötlete valakinek bármire, akkor hajrá. ^^

//Kései postért elnézést T.T mostantól vagyok aktívan ^^
Igyekeztem mesélni is eleget, meg kitaláltam, hogy egészen pontosan mivel is állunk szemben. Most már csak gyakorlatilag a megoldást kellene kitalálni a parára, valamint megvalósítani azt. Valami homályos, szóljatok!//

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Murasaki Shouko
Daitenshi
Daitenshi
avatar

Female
Libra Pig
Hozzászólások száma : 32
Age : 21
Tartózkodási hely : Itt vagy ott
Registration date : 2012. Sep. 08.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: Seitokai riporter, Tenshi
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
12500/26000  (12500/26000)

TémanyitásTárgy: Re: A rejtélyes szellemház   Pént. Május 09, 2014 4:48 am

Miután a szellem kinyitotta nekünk az ajtót, ismét láthatatlanná vált, de mielőtt bármit tehettünk volna fülsiketítő zajt kezdtünk hallani, amire reflexszerűen befogtam a fülemet. A zúgás egyre csak hangosabb lett már-már fájni kezdett a fülem tőle, de egyik pillanatról a másikra abba maradt. Ekkor pedig az volt zavaró, hogy nem volt semmi zaj, vagyis inkább nem hallottunk még egy neszt sem. Ilyenkor jobbnak láttam meg sem mozdulni, ki tudja, mi történhet.
Ez lehet a ház büntetése, hogy a szellem segített nekünk és kinyitotta az ajtót, amit ő becsukott. Remélem, azért a szellemet nem fogja megbüntetni, lehet, hogy még tudna nekünk segíteni. Bár biztos nem lehetett könnyű beleavatkozni a ház dolgaiba, de valahogy sikerült megoldania, biztos azért, mert már jó régóta itt ragadt. Talán én is képes lehetek valamire, ha erősen koncentrálok és közelebb kerülünk vele a megoldáshoz.
A nagy csöndesség után, hirtelen korom sötét lett, mintha megvakultam volna, de biztos ez is csak a ház műve lehet, ezért próbáltam nem foglalkozni vele. A sötétség ideje alatt mintha valami hűvös fuvallat jött volna be a szobába, egy kicsit megrázkódtam. Szerencsére nem tartott sokáig a vakság, ismét világos lett. Körbenéztem a szobában és észrevettem, hogy az egyik kép üvegén megjelent egy piros feliratként az üresség szó, majd a kép a földre zuhant és összetört. Reménykedtem benne, hogy ezzel végre véget értek a ház tevékenységei egy időre, hogy a tettek mezejére tudjuk lépni.
Rei-chin és Moki-chin beszélgetésébe, hogy mi is történhet itt nem nagyon szóltam bele inkább csak figyelmesen hallgattam. Persze közben előhalásztam egy doboz pockyt és elkezdtem enni a beszélgetés alatt, és ha bármelyikük kért belőle, akkor szívesen adtam nekik is. Egy kicsit logikátlannak hangzott ez a tér és idő nélküli hely, hiszen ott nem létezhetne semmi. Ettől még a szellem is biztos erre akar utalni, tehát biztos igaz lehet, még ha lehetetlennek is tűnik.
A veszélyekre való tekintettel Rei-chin jobbnak látta, hogy elmondja az igazat Moki-chinnek, hogy nem is szellemház keresőben vagyunk, amivel én is egyetértettem, ezért helyeslően bólogattam. Nem akartam semmi rosszat ezzel a füllentéssel, de most már tényleg belekeveredtünk valamibe, ezért jobb, ha ő is tudja, hogy nem egyszerű emberek vagyunk.
- Én ember vagyok, csak nem hétköznapi, van különleges képességem. - Rei-chin után én is elmondtam, hogy mi vagyok és mivel találkozásunkkor egy kicsit megérintettem Moki-chint, ezért tudtam, hogy ő sem egy egyszerű ember, de majd ő elmondja, ha úgy gondolja. Talán attól Rei-chin is megnyugszik és nem fog aggódni, hogy is fogja fogadni Moki-chin ezeket az információkat.
- Átjárót nem tudok nyitni, de talán tudok keresni olyan pontot a házban, amivel tudunk valamit kezdeni. - nem voltam biztos magamban, de ha ki akarunk innen jutni, akkor meg kell oldani ennek a háznak a rejtélyét. Előbányásztam a táskám mélyéről egy hajgumit, majd copfba kötöttem a hajamat, hogy kevésbé lógjon a hajamba. Az arckifejezésemet is komolyabbra váltottam, majd odamentem a falhoz és megérintettem.
Bár jó lett volna megint kikérni a szellem segítségét, hiszen ha ki tudta nyitni az ajtót, ami zárva volt, akkor arra is képes lehet, hogy pár pillanatig megvédjen a házból kiolvasott információk meghamisításától. Mégis magamtól kell ezt elintéznem, nem kell másokra hagyatkoznom, egyedül is képes vagyok nagy dolgokra, ha megerőltetem magam. Csak az nagyon fárasztó, így nem nagyon szoktam ezzel a megoldással élni, most viszont akár életveszélyben is lehetünk, komolyan kell vennem a helyzetet.
Mivel nem kicsit koncentráltam a kezembe a lélekenergiát, ezért fel is fénylett indigó színben a falhoz érintett végtagom, miközben a házban kutattam. Érdekes volt, hogy korábban, amikor a lépcső épségét akartam megtudni, mindent rendben kiolvastam, de amikor a ház spirituális részében kutakodtam, máris ott voltak a zavaró tényezők. Megpróbáltam egy elterelő módszert alkalmazni, hogy egyszerűbb információkra keresek rá, majd hirtelen keresési célt váltok, hátha ezzel ki tudok bújni valamennyire a ház zavaró hatása alól.
Hát, nem tudom ez mennyire sikerült, hiszen a ház több pontján is érzékeltem erősebb kisugárzást, vagyis pontosabban valami átlagtól eltérőt. Képzeletben megrajzoltam a ház képét, amin be vannak jelölve ezek a pontok, majd továbbítottam ezt a két társamnak, hogy ő is tudatában legyenek. Amint megvoltam ezzel, nagy lihegés közepette fordultam vissza a többiekhez, hiszen megtettem, ami tőlem telhető volt, ezért ki is vettem a hajgumit, mert már nem kellett. Csak nagy koncentrálásnál szoktam használni, segít, hogy ne legyen az útban a hajam.
- Ezeken a helyeken érzek valamit, de nem tudom, hogy melyik az, amelyiket mi keressük, a ház próbál megzavarni. - próbálok utalni az átküldött információra, hogy ők is tudják, miről van szó. El is indultam az ajtó felé, hiszen jobb, ha kimegyünk innen, nehogy megint bezárjon ide minket, meg amúgy sincs ebben a szobában egyik pont se.
Azt viszont el kell döntenünk, hogy merre is kéne mennünk, mert van egy pont a földszinten is, de még az eggyel felettünk lévő szinten is, meg ezen is, nem is egy, hanem egyből kettő. Kiérve a szobából is azon gondolkoztam, merre is kéne kezdeni, nem voltam benne biztos, hogy a következő emelet elég biztonságos, hogy felmenjünk, hiszen már jó öreg ez a ház. Vissza akartam fordulni, hogy megbeszéljük, hol kezdjük a kutatást, de a macska nyávogása elvonta a figyelmemet és rá kezdtem figyelni.
Egy helyben ült a cica pár méterre tőlem, majd megjelent felette a korábbi szellem, amire elkezdett felém szaladni, mert bizonyára megijedt tőle. Ismét a kezembe vettem, mivel korábban, amikor megszállták a testemet kiugrott a kezemből. A szellemre figyeltem, ha már megint megjelent előttünk, és láttam, hogy a másik szoba felé mutat, ami ezen a szinten van. Úgy tűnik, mégis tud nekünk segíteni a maga módján, így már nem kell azon agyalni merre is kellene mennünk.
- Gyerünk. - szóltam a többieknek, hogy kövessenek, ha már a szellem segít nekünk, el kell fogadnunk azt. Előrementem a másik szoba felé, ami az előzőnél sokkal nagyobb volt és reménykedtem benne, hogy Rei-chin már megnyugodott és ő is tud nekünk segíteni. Bár az előző beszélgetésből látszott, hogy már megtette hatását a nyalóka, amit adtam neki.
- Én megkeresem az itten pont forrását, ti menjetek a szoba másik végében lévőhöz. - mondtam a többieknek, elsősorban azonban Moki-chinnek, elvégre ő a férfi, de Rei-chin gondolom vele megy, és segít neki. Meg én is odamegyek hozzájuk, ha megtaláltam, vagy éppen nem találtam, amit kerestem és egy szobában vagyunk úgyis, ha félnének.
A szoba ezen végében lévő pont egy ládára mutatott, amit ki is nyitottam, hogy azon belül lehet-e valami tárgy, ami kiváltja. Elkezdtem belőle kipakolni belőle mindenfélét, ami kezem ügyébe került, nem törődve a renddel. Végül sikerült kipakolnom az egész lábát és csak egy karperec maradt a láda alján. Mivel a ládában lévő összes többi dolog kacatnak tűnik, ezért csak ez lehet az, vagy alapból a másik hely a helyes.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Komoki Daniel Hiroto
Módosított lélek
Módosított lélek
avatar

Male
Sagittarius Goat
Hozzászólások száma : 75
Age : 25
Tartózkodási hely : Otthon, NTV
Registration date : 2009. Apr. 18.
Hírnév : 13

Karakterinformáció
Rang: Díszlettervező
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
4000/12000  (4000/12000)

TémanyitásTárgy: Re: A rejtélyes szellemház   Szomb. Május 17, 2014 6:47 am

Sípoló hang szakítja el a világ érzékelésétől. Fokozatosan veszti el hallását. Kizárólag az agyában zakatoló zörej erősödik egészen addig, míg, azaz érzése támad szétrobban agya. Védekezően tenyerei közé szorítja fejét, hátha tompíthat rajta, azonban a szörnyű jelenségnek nem szakad vége. Percről percre minden kapcsolata megszűnik a külvilággal. Hallása után a fények kialvása akadályozza látását. Minden bizonnyal halálra kéne rémülnie a kiszolgáltatott állapottól, hiszen semmit sem érzékelt közvetlen környezetében, csak a körülötte elhaladó fagyos fuvallatot. Tapasztalatok híján nem képes megfogalmazni valóban riadalmat érez. Saját szívverését sem hallja, abból következtethessen állapotára. Teljes tanácstalanságában a falról lehulló, igencsak súlyos tükör jelenti egyetlen támpontját. Hatalmas csörömpöléssel törik millió darabra a fapadlón. Keletkező zajtól önkéntelenül rándul meg teste. Síri csendet félváltó hangos, pillanatnyi zörgés ezerszer jobban bántja fülét, mint a kezdeti, folyamatos, monoton sípolás.
Megbabonázottan kémleli a földön szétterülő szőnyeget. Vonzza magához a fényes felület. Ösztönösen indulna felé, ám Rei chan szavai rögtön megtorpanásra késztetik. Álmából felzavart mormotaként gyökerezik földbe lába. Némi idő szükséges, mire felfogja a diskurzus tartalmi részét. Abban a pillanatban tudatosul benne, meglepetten fordul a szőke lány felé. Utólag visszagondolva, nem hitte légből kapott fejtegetését, még se tartotják akkora őrültségnek.
-I-i-igazán?- Kérdez vissza kételkedve.-Lé-lé…létezhet át-át..átjáró! Valahogy ú-ú-úgy tudnám elképzelni, mint e-e-egy hidat, ami összeköt ké-ké-két világot. Elvégre, ahhoz, hogy az egyikből a másikba ju-ju-juthassunk, szükség van egy fé-fé-féregjáratra.-
A szőke lány izgatottsága rögvest átragad rá. Jóval lelkesebben fűzi hozzá magyarázatát. Felvillanyozza a lehetőség, talán sikerült megtalálniuk a rejtély kulcsát. Viszont, ha tovább gubancolja a szálakat, arra jutott, hogy ezt az átjárót muszáj bezárni! Ameddig létezik, mindig lesznek áldozatai, akik csapdába esnek. Arra sincs garancia, nem fog erősödni és még több lelket magába szippantani. Eddig tiszta sor, viszont ennél jóval nehezebb kérdés, hogyan kéne elzárni, hogy ne történjen meg az, amit a szőke lány említett. Köztes megoldásra lenne szükség. Bereteszelni a két kijáratot, miközben valamilyen formában biztosítják, a ház sajátos világa ne sérüljön és tovább működhessen.
-Pe-pe-pedig be ké-ké-kéne zárni, Re-Re-Rei chan! E-e-esetleg, ha me-me-megtalálnánk a fo-fo-forrást? Ha e-e-ez egy á-á-átjáró, akkor va-va-valakinek ki ke-ke-kellett nyitnia. Ő-ő-őt kéne me-me-megtalálni, a-a-akkor többet is ki-ki-kideríthetünk a házról, vagyis e-e-erről az egészről.-
Csapott bele tenyerébe, miután egész logikusnak találta kijelentését. Arra már nem terjedt ki gondolatmenete, miként valósíthatnák meg. Remélte közösen kieszelhetik a megoldást. Bizakodóan pillantott hol az egyik, hol a másik lányra. Ebből a bonyolult feladatból Rei chan váratlan vallomása sem zökkentette ki. Az elhangzó mondatok egyáltalán nem érték meglepetesként. Átprogramozása alapos volt, azonban „szülei” ügyeltek rá fontosabb adatok birtokában maradjon. Nagyon jól tudták, teljsen nem zárhatják el múltjától és a világtól, ahonnan származott.
-Shi-shi-shinigami vagy? Na-na-nagyszerű!-Mosolyodott el boldogan. Sokkal könnyebb dolguk lesz, ha valaki tényleges halálisten erővel rendelkezik csapatukban.-Ne-ne-ne aggódj! Ki-ki-kiválóan ismerem a vi-vi-világotokat. Mo-mo-módosított lé-lé-lélek vagyok. Ré-ré-régebben Se-se-sei…reitei-ben éltem, de-de-de biztos i-i-ismered a történetünk. Sa-sa-sajnos az e-e-erőmet már nem tudom ha-ha-használni, de mi-mi-minden tőlem te-te-telhetőt megteszek!-
Vakarta meg fejét kínos szisszenéssel. Egyetlen probléma az elméletben, ami most hasznára válhatna. Eddig nem került, olyan helyzetbe, ahol szüksége lett volna erejére. Mindössze a fejében kavargó információkra támaszkodhatott. Semmi tapasztalattal nem rendelkezett, miként kéne túlvilági helyzeteket kezelni.
-Go-go-gondoltam, Shouko chan. E-e-egyszerű emberek nem tu-tu-tudnak mások fe-fe-fejében beszélni. E-e-ez pontosan milyen ké-ké-képesség?-
Érdeklődött leplezetlen kíváncsisággal. Örült volna, ha beavatják ebbe a különleges történetbe, persze, ha nem veszi a cukorkaimádó kislány tolakodásnak. Eszébe se jutna megbántani, vagy titkokat kiszedni belőle. Ha nem szeretné elmondani, akkor elfogadja, és nem faggatózik tovább. Hosszas beszélgetésre, viszont nem maradt idő. Rei chan rögtön neki látott kipuhatolni, miként akadhatnak az átjáró nyomára.
-Ú-ú-úgy véled az á-á-átjáróban lehet a fo-fo-forrás, Rei cha-cha-chan?-
Kérdezett vissza némi tanácstalansággal, mi célja lehet a megnyitással. Megerősítésre vágyott, miközben tudta, biztos nem hasra ütésre kért segítséget Shouko-tól, aki azonnal becsatlakozott a megoldásgyártásba. Kicsit kellemetlenül érezte magát, nem tud a csapat hasznára lenni. Szeretett volna részt venni a feladatban, de belátta, jelenleg csak akadályozná az előre haladást. Megmaradt a csendes szemlélő szerepében. Figyelte, ahogy Shouko chan megérinti a falat, felfénylenek karjai, majd fejében megjelenik a ház alaprajza. Igyekezett minél pontosabban megjegyezni a képet.
Lefoglalta a memorizálás, ezért utolsóként hagyta el a szobát. Arra ért ki, Shouko chan ölében a macskával ácsorog és megjegyzi, induljanak. Ellenvetés nélkül követte a lányt, annak ellenére fogalma sem volt, mi történt. Egyenesen egy újabb szobába sétált be. Egyszerű bólintással közölte beleegyezését, keresse az ablak melletti forrást. Határozott léptekkel odasétált a falra fúrt polchoz. Tele volt mindenféle személyes tárggyal. Papírok, könyvek, plüssök, bögrék, kicsike kerámia szobrok és még számtalan apróság nézett vele farkasszemet. Szélmalomharc lett volna az egészet átnézni, ezért próbálta a Shouko chan által küldött kép alapján besaccolni, melyik polc sor jöhet számításba.
Döntése a másodikra esett, amin rengeteg emléklap, köszöntő, baráti üdvözlőlap sorakozott. Jobb ötlet híján követte Shouko chan példáját. Egyesével levette mindegyiket és próbált erősen koncentrálni, melyik felől érzékel szokatlan lélekenergiát. Eleinte nehezére esett bármit leolvasni róluk. Hétköznapi tárgyak voltak a szemében. Erősen kellett koncentrálnia sikerrel járjon. Beletelt jó pár percbe, mire halovány eltérést kezdett érzékelni. Próbálta követni az apró jelet, hátha hamarabb akad nyomára, mintha találomra fogdos össze mindent. Annyira belemélyedt a kutakodásba, teljesen elfelejtkezett dadogásáról.
-Az…az érzésem az átjárót szándékosan nyitotta a ház egykori tulajdonosa. Másra nem tudok gondolni, ebből a sok személyes tárgyból.-
Tartotta fel a rengeteg színes lapot. Kivétel nélkül mindegyiken ugyanaz volt a címzett. Összemosódtak a betűk, de a formájukból egyértelműen erre lehetett következtetni. Azt sem hinné véletlennek, felőlük érzékelte Shouko chan az energiaingadozást.
-Valakit elvesztett és vissza akart kapni. Lehet a házban lappangó átjáró beszippantotta…mi van ha még él? Mi van, ha az átjáróban ragadt? Ha nincs tér és idő, könnyen megeshet, több száz éve van fogságban a nélkül bántódása esett volna. Egyszerű felvetés, de mi van, ha a szellem valójában élő ember? Ha az a kislány, aki kinyitotta nekünk az ajtót ténylegesen él? A teste bent rekedt az átjáróban és ebben az alakban próbál segítséget kérni.–
Emelt fel egy csicsás borítékot, aminél némileg erősebb eltérést érzékelt. Megszédült a tárgy érintésétől. Nyomban földre hajította, miután felbontotta. A kicsi boríték úgy rontott neki, mintha menten ki akarná belőle szívni az összes életet. Nem tudta, csak képzeli, de az a benyomása támadt, mintha valaki apró csápokkal rátapadt volna karjára és hatalmas erővel vonná el erejét. Különösnek találta, viszont nem tudta, csak nála működött, mert fogalma sincs, pontosan miként kéne lélekenergiát érzékelni, vagy ténylegsen az átjáróhoz köthető furcsasággal került szembe.
-A-a-azt hiszem az egyik itteni is meg van. Nem akarok újabb őrültséget mondani, de nem éreztek semmi szokatlant? Ha megfogom a borítékot, olyan érzésem támad, mintha valaki bele akarna rántani.-
Mutatott határozottan a matricákkal díszített papírosra. Kivárt, míg válaszolnak neki. Esze ágában sem volt kockáztatni és önkéntesen belesétálni, valamilyen kelepcébe. Bár, jobban belegondolva, lehet, ez lenne a megoldás. Ha engedik, a ház elvonja erejük, talán bejuthat az átjáróba Rei chan, hogy kihozza a szellemlányt, vagy átküldhesse, vagy legyőzhesse a forrást, vagy megjelenjen a forrás. Még nem teljesen értette, ki áll pontosan a történések mögött. Azon se lepődne meg, ha ténylegesen ott raboskodna valaki és még várna rájuk a fő gonosz is, aki az egész átjáróért felelős.
-Akkor az a terv, hogy mindannyian megfogjuk ezeket a tárgyakat, amitől remélhetőleg megnyílik az átjáró, ahová Rei chan bemegy lélek testben?-
Fordult a másik két jelenlévőhöz. Jobb tisztázni, nehogy valamit félre értsen. Hatalmas baki lett volna, miatta fullad kudarcba a terv. Mindenesetre figyelmeztette a cukorkás kislányt, legyen éber. Tudta nem kell féltenie, viszont rossz előérzete támadt. Sejtette nem fog simán menni a hadművelet, mert az túl egyszerű lenne.
-Azért legyünk éberek, Shouko chan! Azaz érzésem az átjáró dühös tulajdonosa is fel fog bukkanni!-
Guggolt le a borítékhoz, felemelje, ha a többiek rajtot kiáltanak. Várakozás alatt, maga sem értette, milyen indíttatásból, földre tett papírokból darukat kezdett hajtogatni. Határozott mozdulatokkal, egymás után hajtogatta a színes madarakat. Mindegyiket maga elé helyezte, mintha célja lenne velük.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Murasaki Shouko
Daitenshi
Daitenshi
avatar

Female
Libra Pig
Hozzászólások száma : 32
Age : 21
Tartózkodási hely : Itt vagy ott
Registration date : 2012. Sep. 08.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: Seitokai riporter, Tenshi
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
12500/26000  (12500/26000)

TémanyitásTárgy: Re: A rejtélyes szellemház   Szer. Aug. 06, 2014 12:40 am

Az átjáróról való társalgásba nem nagyon szóltam bele, mert nem nagyon voltam jártas ebben a témában, inkább csak figyeltem és füleltem, hogy legközelebbre már okosabb legyek ebben a témában. Látszott, hogy két társamnak sokkal több információja volt erről, így nem aggódtam annyira, biztos sikerül valami megoldást találni. Csak úgy záporoztak az ötletek, tippek egyik oldalról is és másik oldalról is.
Rei-chin ezután úgy döntött, hogy elmondja Moki-chinnek, hogy shinigami, amit meglepetésemre Moki-chin nem úgy fogadott, ahogy vártam. Azt hittem jobban meg fog lepődni, még ha köze is van a shinigamikhoz. Ahhoz képest nagyon jól fogadta, hogy hazudtunk neki, miért is jöttünk ide.
- Telepátia. - válaszoltam egyszerűen és lényegre törően és közben örültem, hogy lassan eljön az én időm is, hogy valamit hozzátehessek az eszmecseréhez. Egy kicsit meg kellett erőltetnem magam, hogy valami kis információt kicsikarjak a házból, mert nagy volt a zavaró erő, de végül sikerült. Mehettünk is egy másik szobába, ahova a szellem segítségével jutottunk el és neki láthattunk a keresésnek.
Nem is tartott olyan sok időben, hogy megtaláljuk mindkét oldalon a tárgyat, ami eltért a többitől, így már csak ki kell találnunk, mit is kell csinálnunk ezekkel a tárgyakkal. A karpereccel egyetemben odamentem a szoba másik oldalára, ahol a többiek voltak, hogy el is kezdhessük az agyalást. Bár most is csak rájuk tudok hagyatkozni, mert továbbra sem vagyok az átjárók szakértője.
- Nem tudom, bármi megtörténhet. - reagáltam Moki-chin elmélkedésére, amiben sok eshetőséget figyelembe vett, de találgatással, csak a lehetőségek, amik megtörténhetnek, növekednek, a megoldásra nem feltétlen vezet rá. Túl keveset tudunk, hogy rájöhessünk, mi is folyik ebben a házban, de ettől függetlenül nem adjuk fel olyan könnyen.
- De, én is érzem. Biztos ez az, amit kerestünk. - nyúltam a földre dobott boríték felé és már érintés nélkül is éreztem a hatását. Bizonyára ez lesz az igazi tárgy, amit kerestünk, az enyém biztos valami hamisítvány lehet, bár tény, hogy van valamilyen kisugárzása. Ezután már kétség sem férhetett bele, hogy az a boríték az, amit kerestünk.
- Csináljuk. - bólintottam rá a tervre, aminél körbe álltunk és mindannyian megfogtuk a borítékot. Gondolom valami olyat kellene csinálni, hogy lélekenergiát vezetünk a borítékba és a akkor megnyílik az átjáró, vagy valami hasonló. De amikor megfogtam a borítékot, reflexből használtam rajta a képességemet és nem tetszett, amit láttam.
- Engedjétek el a borítékot! - kiáltottam, hogy ne legyen túl késő, mert a borítékból egy kis örvénylő energia kezdett kijönni, ami beszívott volna mindannyiunkat, ha nem engedjük el. A boríték elengedése után a még mindig kezemben lévő karperecet dobtam az örvénybe, hogy először azt nyelje el helyettünk. Ha nem is sokat valamennyi időt azért sikerült nyernünk ezzel.
Azonban nem teljesen úgy történt, ahogy vártam, mivel ahogy a boríték elnyelte a karperecet, az örvény el is tűnt és mintha eltűnt volna a boríték szívóereje is. Ennyit kellett volna tennünk, hogy megállítsuk ezt az egészet? Nem teljesen, mert amikor fellélegeztünk volna, a szívás helyett taszítás keletkezett. Egy nagyobb lökéshullám indult el a borítékból, ami engem is a falnak lökött és Moki-chint is. Rei-chin viszont meg tudta tartani magát, csak két-három lépéssel került hátrébb, mégis ő volt a legrosszabb helyzetben. A boríték darabjaira hullott és egy hollow került a helyére, aki egyből nagy kezével ellökte Rei-chint, olyan erővel, hogy még a falon is átment.
Azonnal Rei-chin után szaladtam, hogy megnézzem rendben van-e, de szerencsére nem volt súlyosabb baja, csak elájult. Még szerencse, hogy a képességemmel ilyeneket is meg tudok nézni, hogy mennyire súlyosak a sérülései, vagy akár olyan dolgokat is, amit szabad szemmel nem is lehet látni. Bár ezzel nem vagyok sokkal előrébb, ha nem tudok ezzel a tudással mit kezdeni, csak megnyugodni, ha nincs komolyabb baja. Egy kicsit arrébb is vittem Rei-chint, hogy ne a törmeléken feküdjön, inkább odadöntöttem egy másik falnak, ahol talán biztosabb helye van.
Ismételten felkötöttem a hajamat egy gumival, hogy jobban tudjak koncentrálni, elővettem a tollamat a táskámból, ami egy gombnyomásra egy hosszú fémbottá nyúlt meg és deaktiváltam a fülbevalómat. Kész voltam, hogy szembeszálljak a hollowval, bár nem voltam az a nagy harcos.
Magamra tereltem a hollow figyelmét, közben pedig olvastam a gondolatait, hogy tudjam, hogyan akar támadni és ki tudjam kerülni. Ugrálgattam az ütései elől, vagy fegyveremmel próbáltam meg eltaszítani hatalmas kezeit. Egyik ütése viszont még a padlót is berepesztette, ami egy ötletet adott, hogy is tudnám legyőzni. Körülötte ugráltam, hogy megrongálja maga körül a padlót, ami végül majd leszakad, és a földszintre zuhan a lidérc. A harc közben viszont feltűnt, hogy a hollow ujján ott volt az a karperec, amit a boríték elnyelt és most úgy hordja magán, mint egy gyűrűt.
Vigyáznom kellett, hogy amikor leszakad a padló, akkor lehetőleg én ne zuhanjak le, csak a hollow. A házról most már lejött a zavaró valami, így könnyedén meg tudtam nézni, hol biztonságos megállnom. Így páholyból nézhettem végig, ahogy a lidérc alatt teljesen elreped a padló és elkezd zuhanni. Persze tudtam, hogy ettől még nem lesz vége, meg kell adnom neki a kegyelemdöfést, hogy békében nyugodhasson a lelke.
Én is a hollow után ugortam, magam előtt tartottam fegyveremet, hogy az pontosan a lidérc fejébe álljon bele. Csak így tudtam elég erőt kifejteni ahhoz, hogy végezzek vele, más ötletem nem nagyon akadt. Bár egy kicsit féltem az ugrástól, de erőt vettem magamon és megtettem. Szerencsére, így hogy a lidérc valamennyire lelassította az esésemet, nem volt fájdalmas az érkezésem, a hollow viszont lélekszemcsékre hullott a találkozás után.
Megvártam, hogy a többiek lejöjjenek az emeletről, vagy éppen Moki-chin lehozza Rei-chint. Nekik is el akartam mondani, amit megtudtam a hollowval való harc közben, mert volt időm a gondolatiban is olvasni. Még jó, hogy nem volt olyan gyors, ha már erősnek erősek voltak az ütései, mert akkor nagy bajban lettem volna. Amíg vártam telepatikusan megkerestem a legközelebbi shinigamit, hogy átküldhesse az időközben előkerülő lelkeket.
- Elmondom, mi is történt itt. Valóban egy tér és idő nélküli dimenzió jött létre valami anomália következtében, de ami még rosszabb érintkezett ezzel a világgal is, így a hollow, aki itt volt, félig ebben a világban volt, félig pedig a másikban, ahogy a többi lélek is hasonlóan járt, aki erre tévedt. Mivel a másik világban nem volt semmi, így ott csak képletesen léteztek, igazából nem tudtak semmit csinálni, ezért élték ki itt magukat. Amikor viszont a karperec bekerült a másik dimenzióba, a lidércnek, aki a ház eredeti tulajdonosa volt, érzései lettek, mert a feleségéjé volt. Így ahol eddig semmi volt keletkezett valami, amit a dimenzió nem tudott elviselni és megsemmisült és kijött belőle minden. Ennyi a lényeg. - meséltem el az újonnan szerzett információkat, amik az itt történtekkel kapcsolatosak. A shinigamik is valószínűleg azért nem érzékelték még ezt a helyet, mert nekem is összezavarták a képességemet a ház lakói. Remélem nincs több ilyen hely, ami hasonlóan járt és több lelket is rabul ejtett, mert akkor biztos azt sem veszik észre a halálistenek.
- Köszönjük a segítséget Moki-chin, én most hazaviszem Rei-chint. - búcsúztam el legújabb ismerősömtől és indultam el a Daitenshi főhadiszállása felé, hogy Rei-chin kipihenhesse magát, mert ez a nap tényleg fárasztó volt. Remélem nem lesznek hasonló esetek, mert biztos sok gondot tudnának okozni, főleg, hogy a shinigamik nem tudják érzékelni ezeknek a létezését.

//Köszönöm a játékot ^^//

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Komoki Daniel Hiroto
Módosított lélek
Módosított lélek
avatar

Male
Sagittarius Goat
Hozzászólások száma : 75
Age : 25
Tartózkodási hely : Otthon, NTV
Registration date : 2009. Apr. 18.
Hírnév : 13

Karakterinformáció
Rang: Díszlettervező
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
4000/12000  (4000/12000)

TémanyitásTárgy: Re: A rejtélyes szellemház   Hétf. Aug. 11, 2014 2:38 am

Meglepettségét halk „oh”-val fejezte ki, miután Shouko chan közölte vele, milyen képességgel rendelkezik. Nem kifejezetten különlegessége lepte meg, inkább az, hogy ezt a következtetést magától is levonhatta volna, hiszen a lány többször használta szeme láttára. Váratlan fordulatként hatott saját együgyűségén, bár haloványan megkönnyebbülést érzett a lány nem zárkózott el a válaszadástól. Azt nem bánta, ilyen könnyedén, mindössze egyetlen szóval letudták kérdését, hiszen nem kért részletes bemutatót. Idejük sem volt erről hosszas beszélgetést lebonyolítani. Sürgette őket a ház állapota, valamint a bizonytalanságtól láthatóan mindenki kezdett nyugtalanabb lenni. Pontosabban azt kell mondania Shouko chan bámulatos, milyen higgadt maradt. Vélhetően nem ez az első eset, amikor stresszes helyetbe sodródott és valószínűleg hangulatát nem befolyásolták különböző érzelmi intenzitását fokozó elektromos műszerek.
Próbáltak rájönni a megoldásra, miként kezelhetnék a helyzetet, így Shouko chan javaslatára a szoba tárgyait térképezték fel. Folyamatosan pörgő agya ellenére, szörnyen zavarta bizonytalanul tapogatózik. Egyszerű papagájnak érezte magát, aki mindenféle összeesküvés elméletet kidolgoz, csak éppen azok bebizonyításában vagy leleplezésében nem képes részesedést vállalni. Kellemetlenül érintette, még csak lélekenergia érzékeléssel sem tud a csapat hasznára válni. Abban már előre kételkedett a továbbiakban sok mindent tehetne a sikerért. Saját képességét nem ismerte. Szülei azt állították, saját érdekében zárták el, mert nem képes irányítani és kizárólag kárt okozna vele környezetének és magának egyaránt. Emellett fizikai erővel, vagy legalább a hozzá szükséges technikai tudással sem rendelkezett. Nem értett sem a harcművészetekhez, sem a hétköznapi utcai harchoz. Következtetés gyanánt levonhatta, hogy bármi történjen a borítékkal való buherálás után, lényegi segítségként nem tud fellépni. A lányok, illetve saját testi épsége érdekében az lett volna a helyes lépés, ha csendesen meghúzódik a háttérben. Nem állt szándékában kivonni magát a feladat oroszlán részéből, de jelenleg kizárólag akadályozná a két lányt gyengeségével.
-Shouko chan! Rei chan! Bármi történjék, megpróbálok nem útba kerülni, hogy ne nehezítsek a munkátokon.-
Tette hozzá szóban elkerülhesse a félreértéseket és véletlen se tűnjön úgy, mintha elmenekülne a veszély elől. Ezután már nyugodtabban fogta meg a többiekkel egyetemben a borítékot. Nem kapott információt, mit tegyen, ezért némán tartotta, míg Shouko chan fel nem szólította mindkettőjüket eresszék el. Azonnal teljesítette a kérést és kikerekedő szemekkel pislogott a kicsiny örvényre, melybe a lila hajú lány beledobta az általa talált karperecet. Némi jól eső bizsergést érzett a mellkasában, hiszen ezt az erőt érzékelte az előbb. Valamiben igaza volt, sőt helyesen ültette át szavak formájába. A testét és elméjét feltöltő energia löketet, viszont nem élvezhette sokáig. Az örvény nem elégedett meg az ékszerrel. Néhány másodpercre ugyan visszavonult, hogy felkészülhessen a támadásra. Hatalmas erő csapódott ki a borítékból, ami mindhármójukat elsodorta. Pontosabban csak Rei chan maradt talpon, mert a többieket egyenesen a falig reptette az orkán.
Az ütéstől kis időre eszméletét vesztette, mivel pont a tarkójánál találkozott össze a kemény felülettel. Hatalmas hangzavarra és mindenfelé szálló porra tért magához. Ahogy szétnézett azzal a látképpel szembesült, hogy egy hollow áll a szoba közepén. Vele szemben a fal áttörve és Shouko chan az átjárón keresztül távozik. Megpróbált feltápászkodni, hogy kótyagos feje ellenére a két lány segítségére siethessen. Azonban óvatosnak kellett lennie, nem akarta felkelteni a lidérc figyelmét, ha már rá sem hederített, főleg azt követően, hogy Shouko chan leendő ellenfeleként lépett elő.
Hagyta a lány teljesen lekösse a lidérc érdeklődését, majd lassan, szigorúan a fel mentén a réshez oldalazott, hogy átkukucskálhasson a szomszédos szobába. Egyértelműen Rei chan-t kereste, akit meg is talált a szemközti falnak támasztva. Gyorsan közelebb ugrándozott hozzá a törmelékeken keresztül. Megnézte a pulzusát és óvatosan körbe tapogatta végtagjait, valamint oldalát, hogy felmérhesse mennyire súlyos sérüléseket szenvedett el. Szerencsére komolyabb baja nem esett, csak a fején éktelenkedett egy csúnyább seb, amit néhány öltéssel eltüntethettek.
Hátra pillantott a lidérccel harcoló társukra, de tudta nem segíthet neki, kivéve, ha időre lenne szüksége Shouko chan-nak, valamilyen terve megvalósításához. Talán, néhány percig képes lenne lekötni a hollow figyelmét, ha elég ügyes, azonban a lány remekül boldogult. Elérte, hogy leszakadjon ellenfele alatt a padló és míg kiszolgáltatott helyzetben feküdt keresztül szúrta a maszkját. Ez a mozdulat, úgy hatott rá, mint az ébresztő óra csipogása. Sejtette a ház nem bírja már sokáig, minél hamarabb távozniuk kellene, ezért ölébe kapta Rei chan-t és megindult a lépcső felé.
Körülményes volt lejutni az eleve megrongálódott lépcsőn, de némi mászással és szorgalmas egyensúlyozással sikeresen landolhatott az előtérnél, ahol Shouko chan várt rájuk. Elmagyarázta mit tudott meg a harc folyamán.
-Ne-ne-nem jártunk messze a va-va-valóságtól.-
Elégedett lehetett, ugyanis egész közel jártak a megfejtéshez, mármint a sok feltételezés között szépen elhintették az igazság morzsáit is. Remélte mások nem sétálnak ehhez hasonló csapdába. Elkerülhetnék a lehetőséget, ha szólnának a halálisteneknek, de sajnálatos módon nem állt egyetlen személlyel sem kapcsolatban. Nem ismerte a másik két lány helyzetét, de egyikük elvileg halálistennek nevezte meg magát.
-Tá-tá-tá…tájékoztatni ké-ké-kéne a shi…shinigami-kat erről az e-e-esetről. Me-meg tudnád tenni, Re-Rei chan?-
Kérdezte az idő közben fokozatosan magához térő lánytól. Tovább nem szeretett volna faggatózni, illetve Rei chan-ra ráfért egy kiadós pihenés és szakszerű ellátás. Egyelőre jobbnak látta, ha hallgat Shouko chan-ra, tehát elindulnak hazafelé. Nagyon szívesen elkísérte volna a két lányt, de biztosították róla, hogy nem lesz bajuk, ezért magukra hagyta őket. Remélte még találkoznak a jövőben. Kedves lányoknak tűntek és szívesebben megtudna róluk többet is, azon kívül, hogy milyen szokatlan titkos foglalkozásuk van.

(Köszönöm a játékot!^w^)

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ichimaru Gin
Globális moderátor
Globális moderátor
avatar

Male
Libra Dog
Hozzászólások száma : 156
Age : 22
Tartózkodási hely : .^v^.=.~
Registration date : 2011. Jul. 11.
Hírnév : 13

TémanyitásTárgy: Re: A rejtélyes szellemház   Szer. Aug. 20, 2014 3:21 am

Üdvözletem! ^v^

A küldetéseteket lezárom. Nagyon kreatív, élvezetes küldetés volt, olvasása közben többször is összerezzentem a para jelenteknél Very Happy Jutalmatok: 2000 LP és 3000 ryou.
Tamachi Rei a körök kihagyása miatt neked csak 1500 LP-t és 2500 ryou-t tudok adni.
További jó játékot!

______________

♪ ♫ ♪ ♫ ♪ ♫ ♪ ♫ ♪ ♫ キツネ 歌 の 市丸 ギン ♪ ♫ ♪ ♫ ♪ ♫ ♪ ♫ ♪ ♫
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: A rejtélyes szellemház   

Vissza az elejére Go down
 

A rejtélyes szellemház

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-=Bleach Szerepjáték=- :: Emberek Világa :: Küldetések az Emberek Világában-