HomePortálGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Gyakorlóterep

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Kamioka Rosa
5. Osztag
5. Osztag
avatar

Female
Virgo Rooster
Hozzászólások száma : 219
Age : 24
Tartózkodási hely : Az 5. osztag, vagy a Kamioka birtok környékén
Registration date : 2010. Mar. 19.
Hírnév : 7

Karakterinformáció
Rang: Hadnagy // A Kamioka-ház feje
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
16400/30000  (16400/30000)

TémanyitásTárgy: Gyakorlóterep   Szomb. Jan. 12, 2013 1:19 pm

Az ötödik osztag gyakorlóterepe az edzőterem mögött található néhány méterrel. Magas, megerősített kőfalakkal van körülvéve, mely képes ellenállni a kidouknak illetve a zanpakutou támadásoknak is. Nagy területet foglal magába annak érdekében, hogy mindenféle képzettség fejlesztésére megfelelő legyen, valamint az ehhez szükséges felszerelések is megtalálhatóak itt. (pl, céltáblák, gyakorlóbábúk, stb.)
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kamioka Rosa
5. Osztag
5. Osztag
avatar

Female
Virgo Rooster
Hozzászólások száma : 219
Age : 24
Tartózkodási hely : Az 5. osztag, vagy a Kamioka birtok környékén
Registration date : 2010. Mar. 19.
Hírnév : 7

Karakterinformáció
Rang: Hadnagy // A Kamioka-ház feje
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
16400/30000  (16400/30000)

TémanyitásTárgy: Re: Gyakorlóterep   Vas. Jan. 13, 2013 4:49 am

~ Különleges Shunpo Edzés ~


Egy nap született meg, mintegy felvetésként, a fejemben egy ötlet. Tulajdonképp akkor még nem is éreztem, hogy olyan nagy jelentősége lenne a dolognak, így hamar elmerült tudatom egyik zugába fejlődni és erősödni.
Felszínre akkor tört, miután sikeresen kipróbáltam a birtokra újonnan beszerzett "játékszert". A hatalmas fából készült "kapuk" valamint az ezeket pörgető szerkezet rendeltetése egyfajta új módja volt a shunpo gyakorlásának. Órákat töltöttem el az új eszköz kipróbálásával, valamint ennek segítségével a technikám finomításával, egészen addig a pontig, míg a mesebeli kis villanykörte hirtelen fel nem villant a fejem felett.
A korábban mélyre temetett ötlet, megerősödve tört felszínre és ütött szeget kis fejecskémben. Így született meg az edzésre vonatkozó ötlet. Már csak meg kellett szervezni.
Egy szolgálólánynak, aki a birtokon való tartózkodásom alatt általában íródeákomként szolgált mostanában, lediktáltam az osztagokhoz elküldendő felhívást, melynek tartalma röviden mindössze annyi volt, hogy szívesen várok mindenkit az ötödik osztag gyakorlóterepére egy kis rendhagyó shunpo edzésre. Ezt követően pedig a testőrcsapat pár tagját neveztem ki arra a megtisztelő feladatra, hogy szétszedjék az új "játékszert" és átvigyék az ötödik osztaghoz, majd felszereljék a gyakorlóterepre. ^.^


- Nagyszerű lesz. Köszönöm szépen. - szóltam a testőrgárda tagjainak miután befejezték a szerkezet felállítását, majd visszaküldtem őket, hogy folytassák mindennapi tevékenységüket. Mindössze két dologvolt hátra már csak. Először is az, hogy megérkezzenek az edzeni vágyó tisztek az én legnagyobb örömömre, valamint az, hogy valami nevet találjak ennek a gépezetnek. Remélhetőleg amíg ideérnek kitalálom.
- Sok szeretettel üdvözlök mindenkit. - szólalok meg mosolyogva, miután már megbizonyosodtam afelől, hogy a jelenlévőkön kívül senki sem kívánja tiszteletét tenni az edzésen. - Mind arról értesültek egy rendhagyó villámtánc edzést szeretnék tartani, ennek segítségére van itt, az önök által is látható szerkezet, amely a Shunpo Kapuk nevet viseli magán. - utaltam a mögöttem levő gépezettre mialatt egy kis levegővételnyi pihenőt tartottam. Azt hiszem, hogy egy cseppet izgultam, hisz végtére is ez az első edzés amit tartok és reménykedtem abban, hogy nem vágtam túl nagy fába a fejszémet ezzel.
- A gépezet működése roppant egyszerű. Az önök által látható fa táblák saját tengelyük körül forognak nagy sebességgel. A cél az, hogy megérezzék azt a pillanatot amikor két tábla elég helyet hagy egymás között ahhoz, hogy biztonságosan át lehessen jutni. Terveim szerint ennek az edzésnek három fokozata lenne. Az elsőnél a táblák nem teljes sebességgel forognak majd, annak érdekében, hogy mindenki hozzászokhasson ehhez, a határozottan nem szokványos, edzésmódszerhez. A következő fokozaton már annyi nehezítés lesz, hogy a táblák teljes gyorsasággal pörögnek, úgyhogy akkor már nagyobb odafigyelés szükséges. Ha bárki elront egy mozdulatot nem kell aggódnia. A kapukkal való találkozás nem okoz fájdalmat a különleges kidolgozás miatt, viszont nem lesz képes folytatni ugyan onnan a feladatot, hisz a gép kisodorja magából a pörgések által, így az a személy előröl kell kezdje. - tartottam ismét némi szünetet, majd a nem olyan messze levő asztalhoz sétáltam amin egy kis fa láda volt látható, majd kinyitva azt felfedtem a tartalmát. Az én szememet takaró ruhadarabhoz hasonló kendők voltak benne szépen összefogva. - A harmadik fokozat fakultatív. Azoknak ajánlom akik szeretik a kihívásokat, vagy csak egyszerűen vakmerőek. A lényeg, hogy egy ilyen kendő segítségével, teljesen vakon jussanak át a szerkezeten. - fedtem fel az utolsó fokozatot vagy feladatot. Azért gondoltam arra, hogy ezt fakultatívvá teszem, mert nem hiszem, hogy olyan nagy lenne azon shinigamiknak a száma Seiretei-en belül, akik képesek különösebb nehézség nélkül vakon mozogni és egyáltalán shunpot használni tökéletesen. Viszont nem fosztottam meg senki a lehetőségtől, hogy kipróbálja.
- Ha megengedik tartanék egy kis bemutatót. Úgy talán könnyebb lesz átadni azt, amire gondoltam. - sétáltam vissza eredeti helyemre, majd szembefordultam a gépezettel és jelt adtam annak a tisztnek, melynek feladata a gép működtetése volt. Nem telt bele sok időbe, hogy érezzem a táblák pörgése által keltett széláramlatot az arcomon és valahogy el tudtam képzelni, hogy a hajam hogyan táncolhat a szél hatására. Egy mély levegőt véve nyugtattam le vadul dobogó szívemet, majd ellökve magam a talajtól hatoltam be a gépezetbe. Belépésem pillanatában mintha lelassult volna számomra az idő úgy haladtam át úgy, mintha a táblák ott sem lettek volna és csak táncolnék közöttük.
- Az átjutás lényege, hogy olyan könnyed legyen mindenki, mintha csak egy egyszerű falevél lenne. Érezni kell a táblák által keltett szél irányát, az sokat segít. - magyaráztam miután visszasétáltam a kiinduló pontomra, majd átsétáltam a gépezetet irányító tiszthez és jeleztem neki, hogy lassítsa a táblák forgását. - Most pedig mindenki álljon szépen sorba és kezdődhet az első feladat.
Befejezve a beszédet hagytam, hogy innen a tettek beszéljenek. Nekem annyi dolgom volt, hogy figyeljem, hogy hogyan írja le a mellettem levő tiszt a többi shinigami mozgását, valamint fülemet használva figyeljek arra, hogy ha esetleg valami súlypontra tett probléma van, vagy valami. Ugyanakkor ezenkívül csak annyi volt hátra, hogy mikor az első feladattal végeztek akkor utasításomra begyorsuljanak a táblák, majd ezt is figyelemmel követve, valamint azt, ha valaki megpróbálkozik a harmadik feladattal, értékeljem a végén a résztvevő emberek teljesítményét, valamint kiemeljem az esetleges hibákat. ^^


Spoiler:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Urufu Mae
13. Osztag
13. Osztag
avatar

Female
Capricorn Hozzászólások száma : 24
Age : 281
Tartózkodási hely : 13. osztag területén
Registration date : 2013. Jan. 19.
Hírnév : 1

Karakterinformáció
Rang: 13. osztag tisztje
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
9000/15000  (9000/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Gyakorlóterep   Szomb. Jan. 26, 2013 9:47 pm

Különleges shunpo edzés

Rendkívül szembetűnő volt az osztag hirdetőfalán feltüntetett papíros, mely az 5. osztag berkeiben tartandó villámtánccal kapcsolatos edzést híresztelte, érdekes körülmények között. Roppantul felkeltette érdeklődésemet, hiszen a shunpo képzettség igencsak előnyös lehet küzdelmek során. Legalábbis jómagam nemegyszer hasznosítottam lidércek, esetleg arrancarokkal szemben. Sokkal több előnyt is látok benne, mint a mágiákban, melynek csupán egy részük tetszetős a felhozatalból, pedig számos kidou tekercset láthattunk akadémiai évünkben példa gyanánt, ráadásul a tanulmányokat követően lehetőség is nyílt arra, hogy tiszteletünket tegyük a helyi könyvtárban, de ott is aligha találtam személyemet megfogó mágikus technikákat. Mindenesetre a villámtánc hasznosságára alapozva, érdeklődve mentem el a kitűzött időpontkor az 5. osztag területére.
Nem volt számomra meglepő, hogy az elsők között érkeztem, valószínűleg kik hamarabb tették jelenlétükkel tiszteletüket azok eme osztag tagjai. Sosem értettem, hogy egyes halálistenektől miért áll oly’ távol a pontosság? Neutral Egy tisztet, ki mentorkodásra adja a fejét, illendő megtisztelni azzal, hogy pontban akkor érkezünk, mikor ő elvárja. Főleg, ha az adott halálisten éppen rangban felettünk áll. Persze az illem sokaktól távol áll, mindenesetre jó páran érkeztek még utánam.
A hadnagy kisasszony üdvözlését először egy fejhajtással viszonzom, de mikor megakadt a vörös kendőn tekintetem, mely szemeit takarja, nem szükséges merengenem azon, hogy vajon miért rejti eme anyaggal pillantását. Apró vonakodás kíséretében ejtek meg egy elharapott köszönést viszonzásképpen. Távol álljon tőlem az udvariatlanság, azonban sokat számítana nekem, ha nem sorakoznánk itt ily’ rengetegen. Több ismeretlen arc bukkant fel az edzésen való részvétel indíttatásából, kitudja ki milyen remények fejében. Számomra csupán rossz közérzetet jelent, amely arra ösztökél, inkább hallgassak és megfigyeljek, majd a terep felmérése után ocsúdjak fel és csak ekkor tegyem szóvá gondolataimat.
Így ösztöneimre hallgatva kezdtem cselekvésbe, fél füllel pontról – pontra hallgatva a hadnagy beszámolóját az úgynevezett Shunpo Kapuk szerepéről, lényegéről, fontosságáról és működési elvéről. Illetve, hogy minket ez miképpen is befolyásol. Az edzést részleteire szedve teljesen indokoltnak tartom, akár egy novella, ahol az első: a bevezetés, vagyis a megismerkedés a Shunpo Kapuk névre keresztelt szerkezettel; a második a tárgyalás, avagy a sebesség fokozatának növelése, amolyan szűrő, ki miféle következtetést vont le a bevezetésből, s ki képes akár a harmadik, vagyis a befejezésnek szánt fakultatív opcióval is élni. A három felvonás mindegyike eléggé felkeltette érdeklődésemet ahhoz, hogy kellő odaadással – sőt akár még többel is, mint ami tőlem telik – hajtsam végre a feladatot.
A bemutatót rendkívül lenyűgözőnek találtam. A ranggal felettünk álló tökéletesen demonstrálta, hogy számára milyen könnyűség átjutni a tengelyük körül forgó díszes faajtók közti réseken, ráadásul mindezt vakon! Lélegzetvisszafojtva vártam ki a végeredményt, mintha áldásomat adnám arra, hogy sikeresen végigérjen a szerkezeten. Bár semmi aggódnivaló nem volt, mivel roppantul nagy tapasztalatokra vallott könnyed, légies mozgása, mellyel gond nélküli végrehajtotta a gyakorlati feladványt.
Ahogy átadta a stafétát számunkra, kezdőknek, érdekelten személtem az első pár vállalkozó eredményességét, illetve eredménytelenségét. Volt, aki fejvesztve bevetette magát a szerkezetbe, szóval sem lehetett illetni esztelenségét, de volt, aki rájött a módjára és csupán figyelmetlenségből sodródott ki a táblákkal való ütközésekkor, ezáltal elvesztve a fonalat. Persze jómagam nem azért vagyok itt, hogy csupán nézzem mások előadását, tapasztalatokat jöttem gyűjteni, s ez csak úgy lehetséges, hogy végiggondolom a mentor tanácsait, majd összevetem mindezt a látottakkal, hogy lássam a gyakorlatban mit is tudok a saját hasznomra fordítani.
Egy egyszerű falevél” – eme példát hozta fel a fukutaichou. De a falevél cseppet sem egyszerű, sosem lehet tudni, épp hol fog megpihenni rövid ideig tartó szárnyalását követően, kiszámíthatatlan. S ahogy a lágy szellőben tett mozgására gondolok… ide – oda libben a levegőben. Ezen mozgással megalapozhatom a sajátomat, azonban figyelmünk fel lett hívva a táblák által keltett széláramlatra. Azok saját tengelyük körül forognak, vagyis ha bekerültél a forgás epicentrumába, azáltal elbuktad a feladatot, ha nem tudsz időben kilépni onnét; jobb – bal; libbenés ide – oda. Kitűnő példája annak, hogy nem feltétlenül mindig a legegyenesebb út a legrövidebb.
Mikor sorra kerültem határozott pillantással illetem a szerkezet forgó lapjait. Éreztem a lágy szellő által megtáncoltatott vörös selyemszalaggal összefogott barna hajfonalaim táncolását a levegőben. Egy lépés volt csak, s könnyedén villámtáncba léptem, nem túl gyorsba, lassan, türelmesen, hogy saját bőrömön megtapasztalhassam a szerkezet belsejében forgó légáramlatokat. Akár gyönge, életképtelen hurrikánok forgása, melyeket kerülgetni kell. Nem álltam meg sehol sem huzamosabb időre, mindig mozgásban voltam, léptem jobbra – balra, kitértem ide – oda. Átadva magamat a légáramlat keltette irányoknak, amelyet könnyedén megtalálhattam, mikor időben léptem egyik tábla metszetéből a másikba. Volt, hol egyszerűen játékosan leutánoztam a pörgő tábla mozgásának irányát, akár egy szél által megpörgetett falevél a levegőben, hogy aztán tovább szárnyalhasson a szélben.
Szempillantásnyi idő volt, amit benntöltöttem ott, de számomra mégis kellemes hosszan elnyúló perceknek tűnt. Aki igazán tanulmányozta a villámtánc alapelveit, annak nem bizonyulhat ez nehéz feladatnak, hiszen a szél olykor – olykor elég számottevő lehet sebességünk során, sokan nem is tudják időnként mennyire. Megesik, hogy időnként egy helyes mozdulatsor kivételezéséhez pont egy aprócska légáramlat szükségeltetik, hogy tökéletesítse azt.
Alig vártam, hogy az adott gyakorlat a következő szintjébe lépjen, bőszen elbízva magamat a feladvány egyszerűségében. Megtaláltam a példát, s azon nem kívántam változtatni, hiszen a bevált mindig jobb! Persze ez a feltételezés nem minden szituációban igaz, akárcsak ebben az esetben. Olyannyira megörültem annak, hogy a következő felvonás jött a Shunpo Kapuk használatánál, hogy észre se vettem a példa, melyet az imént is használtam, nem feltétlenül lesz tökéletes, sőt néhol akár hibádzik is. Alig a második lépésig jutottam mikor a szerkezet kisodort magából. Ugyan az ütközéstől sajgott a bal vállam, a fájdalom nem tompította el gondolkodásomat. Mind szüntelen hibámon törtem fejemet. A sebesség fokozás okán a lágy légáramlat most inkább egy stilizált tornádó gyönge változatával vetekszik. Kiszélesedett a forgásából adódó légáramlat, ezáltal kisebb utat adva a táblák között, melyet, ha nem találjuk meg a megfelelő pillanatban, el is veszhetünk.
Amikor sokadszorra is ott álltam a szerkezet belsejébe vezető úton, vonakodtam belépni. A hadnagyra koncentráltam, ki teljesen vakon hajtotta végre a lépéseit. Talán ebből kellene kiindulnom, s ezt vegyítenem a már tapasztaltakkal? Ha lehunyom szememet, akkor a hallásom és szaglásom kiélesedik, mert szervezetem elveszti egyik fő érzékelő receptorát és másikat kell fölerősítenie, hogy pótolja annak hiányát.
Lehunyom a szememet.
Bár borostyán íriszeim előtt eltakarom a külvilágot, mégis úgy érzékelek mindent magam körül, ha nyitva lennének szemeim. Bár mégsem egészen ugyan olyan, mintha élesebben hallanám fütyülni a légáramlatot a falapok körül. Minél közelebb van hozzám egy tábla, annál élesebb lesz a hangja, míg végül belém nem ütközik a faszerkezet.
Belépek.
Érzem, ahogy a légáramlat megtáncoltatja hajamat, s egyenruhámat. Hallom hangján kiáltani, minél közelebb merészkedem egy olyan ajtóhoz, mely egyre sebesebben közelít felém. Nem hátrálhatok meg nagyon, mert akkor máris a következő állja utamat.
Követem az áramlatot.
Ügyelek arra, hogy szemeimet ne nyissam ki, csak összezavarna, s ami a legrosszabb, talán megrémítene a látottak. Van, mikor mozdulataimmal követem a tábla gyors pörgő irányát a feléig, hogy aztán hátrább táncolva megkerüljem a következőt hasonló módon, s utána előre léphessek. A lényeg, hogy nem torpanhatok meg, ha úgy érzem, nem találom az utat a két szélförgeteg között, ha hátrább tántorodok, táncoljak körbe és lépjek előre, semmiképpen sem csörtető, türelmetlen vad módjára gázoljak az ismertetlenben. Akárcsak az idegenek, őket sem ismerem meg első beszélgetésből, hanem lassan, megfigyelésekből láthatom szokását, viselkedését kibontakozni, így ez az eszköz sem érdemli meg, hogy elhanyagolva eltekintsünk részletei felett. Meg kell ismerni, hogy kiigazodhassunk rajta. Közhelyekkel élve: „Lassan járj, tovább érsz!”.
A falevél földre ért.
Mikor a szemeimet kinyitom, már az eszköz túloldalán vagyok. Megengedek magamnak egy apró mosolyt kúszni arcom szegletébe. Bár nem tűnt olyan megerőltetőnek, mégis pihenésre szorulok a legutóbbi végrehajtásom okán. Letörlöm a verejtékem homlokomról, majd kósza pillantást vetek a vállalkozó szelleműekre, akik vakon is szeretnék végrehajtani ezt a feladványt. Jómagam végül elálltam tőle, elég tapasztalatot szereztem eme néhány próbálkozással is. Főleg ha a halálisten úgy látja át a tárgyalást, ahogy a befejezést kellene. Ilyen, ha az ember az eseményláncolat kifejlődése előtt megpillantja a történet végét. Nem találom szükségesnek ismét vakon keresztülmennem a szerkezeten. Ezért szűk szavakban, de köszönetet nyilvánítottam az edzésen való részvétel lehetőségével kapcsolatban a hadnagynak, s hogy ilyen filozófiai köntösbe öltötte a villámtánc fondorlatát.


„Fülemüle ripp-ropp,
peckesen lépdel hullott
falevélen.”

______________

起きよ, 起きよ!! 我が 友に せん, 寝 る 胡蝶.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sakai Kotomi
2. Osztag
2. Osztag
avatar

Female
Aries Dragon
Hozzászólások száma : 190
Age : 29
Tartózkodási hely : Seireitei / 2. osztag
Registration date : 2010. May. 25.
Hírnév : 21

Karakterinformáció
Rang: Hadnagy / a Járőralakulat parancsnoka
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
30150/45000  (30150/45000)

TémanyitásTárgy: Re: Gyakorlóterep   Szer. Jan. 30, 2013 4:25 am

Mikor a shinigamik négy alapvető harci technikája kerül szóba, a shunpo szóra mindig kiráz a hideg. Hiába voltam egész Seireitei legerősebbjei között, ha kardforgatásról vagy hakudáról volt szó, a villámtáncom, nos... hagyott némi kívánnivalót maga után, hogy így fogalmazzunk. Lassú voltam, lépéseim rövidek és hamar elfáradok. Csakhogy a lélekenergiám kezelésében egyszerűen tehetségtelen voltam, éppen emiatt okozott gondot a bankaiom irányítása is, azt hiszem. Azt tudtam, hogyan fedjem be a testrészeimet a reiatsummal, így megerősítve az ütéseimet, rúgásaimat, de ha áramlásról volt szó, mint a shunpo esetében, elfogyott a tudományom. Évek óta próbálkoztam vele hiába, hogy javítsak a helyzeten, és azt hiszem már fel is adtam, hogy valaha olyan szintre emelkedek ebből a képzettségből, mint más hasonló erejű shinigamik. Ha nem Sacchan hirdette volna meg ezt az edzést, el sem jövök, de őt meg akartam tisztelni azzal, hogy megjelenek és legalább megpróbálkozom a dologgal, amit kitalált. Hátha Bíztam benne, hogy olyasmit talált ki, amit még én is megértek, és ezzel talán tudok legalább egy picikét előrébb lépni.
A terepre érkezve furcsa szerkezet fogadott minket, de mielőtt jobban szemügyre vettem volna a falapok garmadáját, odasétáltam Rosához és egy köszönést követően megöleltem. Nehezen szoktam meg, hogy nem lát, ha a kendője nem juttatta volna eszembe, talán most is intek meg hajlongok. Szegény lánynak kijutott a jóból, még több baja van, mint nekem volt. Megosztott személyisége és a még az enyémnél is viharosabb magánélete után még ez is súlyosbítja szegényke helyzetét :/ Becsültem őt, erős lány volt, aki bátran szembenézett a viszontagságokkal velem ellentétben.
Miután beálltam a sorba én is, tekintetemmel ismerős arcok után kezdtem kutatni, és ha találtam, egy kedves mosollyal és egy intéssel köszöntem. Sacchan beszédét is figyelmesen végighallgattam, végre ráterelődött a figyelmem a kapukra ténylegesen is. Érdekes módszernek tűnt a villámtánc fejlesztésére, kíváncsivá tett, hogy mire is lennék képes a kapuk között, egészen izgatottá tett a látványuk. A lány bemutatója pedig egészen lenyűgöző volt, ha belegondoltam abba, hogy nem lát semmit, mégis könnyedén cikázott a forgó alkatrészek között. Képzelem, mennyit fogok bénázni, mire egyáltalán átjutok az első fokozaton :wink2:
Akárhogy is, mikor sorra kerültem, jómagam is odaálltam, szembe a kapukkal. Becsuktam a szemem, és vettem egy mély levegőt, ellazítottam a testem, hogy érezzem a bennem áramló lélekenergiát és megpróbálkozzak iránytani azt. Ezután magát az eszközt tanulmányoztam egy darabig. A szemmértékemre nem panaszkodhattam, különlegesen jó érzékem volt a mozgás észleléséhez, így hamar hozzászoktam a pörgő kapuk sebességéhez és megtaláltam azt a pontot, ahol át lehet rajtuk jutni. A probléma a kivitelezés volt, úgy kellett időzítenem, hogy pont akkor érjek oda, amikor a rés megnyílik, és mindezt... shunpoval. Fújtattam egyet, de gyorsan rájöttem, hogy ez így nem lesz jó, és ismét mély, nyugodt légzéshez folyamodtam, hogy "hulló falevél"-módba kerüljek. Lábamba sűrítettem a lélekenergiámat, és léptem egyet előre, hogy a következő pillanatban már szélsebesen száguldjak a kapu felé. Jónak tűnt az időzítésem, de amint beértem a táblák közé, kiderült az ellenkezője. Lassú voltam. Megkíséreltem egy gyors oldalmozdulattal kitérni, de így is elkapott a forgó eszköz és kivetett magából. Átfordultam a levegőben, hogy ne a hátamra, hanem talpra érkezzek, így legalább a landolás nem fájt. Lemondó sóhajt hallattam, miközben felegyenesedtem, aztán ismét felnéztem ellenségemre. Gyorsabban. Ez járt a fejemben, nem is az, hogy az indulás időpontján változtassak, leginkább azért, mert csalásnak éreztem volna, ha az időzítésen változtatok. Immár kezdtem megszokni a mozgást, szóval éreztem, mikor kell elindulnom, tudtam jobban koncentrálni az áramlásra és a villámtáncra magára. Ismét eltűntem a szemek elől, és ezúttal a túloldalon értem ki. Büszkén húztam ki magam, de tisztában voltam vele, hogy ez csak a bemelegítés volt.
A következő kör pontosan úgy alakult, ahogy arra számítottam. A fatáblák túl gyorsan pörögtek ahhoz, hogy az én sebességemmel át lehessen rajtuk jutni egyenes vonalban, és mikor megpróbáltam, a fejre esést egy kézen átfordulással kellett megakadályoznom. 'ttaku, mindig fáj rájönni a saját limitjeimre. Más megoldást kellett keresnem, így megpróbáltam felidézni Sacchan szavait és bemutatóját. Főleg az utóbbit, és ha jól rémlik, áramlatokról beszélt, melyek segíthetnek. Cikáznom kellett volna nekem is, de a gyors és hirtelen irányváltásokban nem voltam jó, nem jöttek ösztönösen villámtánc közben, ha pedig gondolkodni kell, akkor mire felocsúdok, már vége is. Áramlatok. Szél. Zanpakutoumra gondoltam, mely szél alapú volt, talán az segíthet, ha hozzá nyúlok vissza. Újra próbálkoztam, ezúttal összpontosításomat a légáramlatokra rávezetve. Villámtáncom sebességével ezúttal nem törődtem, úgyis az volt a lényeg, hogy időben észrevegyem a közeledő kaput és kitérjek. Balról éreztem meg a légtömeg ellenállását először, ámde mikor jobbra mozdultam, szinte felkenődtem az egyik táblára, mely simán megtaszított kilökött a szerkezetből. Mégis úgy éreztem, hogy jó úton haladok és ezt kell követnem, de... ebben a pillanatban belém nyilallt a felismerés, hogyha az áramlatokat akarom követni, akkor a látásom nem hogy segít, hanem akadályoz. Nem voltam tapasztalatlan, ha vakon való mozgásról volt szó, egyik-másik hakuda gyakorlatomban be kellett kötnöm a szememet és úgy védenem a támadásokat. Ehhez azonban el kellett mélyülnöm magamban és ki kellett zárnom a fejemből minden zavaró tényezőt. Becsuktam a szemem és igyekeztem kiüríteni az elmémet, mintha csak meditálnék. Csak egy dolgot akartam érezni, mégpedig a levegő mozgását ott, a kapuk előtt állva. Két habkönnyű lépést tettem előre, hogy hozzászokjak a finom mozdulatokhoz, a harmadik lépésemhez pedig már hozzákapcsoltam a shunpot. Úgy képzeltem el, mintha a forgó táblák ütések lennének, és azok elől kellene kitérnem. Egy... kettő... három... apró oldallépésekkel kerülgettem, szlalomoztam, de a negyedik kapu már kifogott rajtam. Túl gyorsan jött, és kipenderített, nem tudtam már korrigálni a megkezdett mozdulaton.
Kissé lihegve tápászkodtam fel és poroltam le magamat, mentálisan és fizikálisan is fáradni kezdtem. A folyamatos összpontosítás és a lélekenergiám pazarló használata - merthogy az optimális mennyiséget képtelen vagyok persze meghatározni, hiába mondták már, hogy ez így nem jó - leszívta az erőmet. Megkíséreltem még egyszer-kétszer átjutni, de egyre csak gyengültek az eredményeim, és végül inkább elfeküdtem a talajon ahelyett, hogy az utolsó kivetődés után felálltam volna.
- Feladom, részemről ennyi. Kifulladtam... - lihegtem félhangosan magam elé, majd miután kicsit összeszedtem magam, legalább felültem, hogy lássam a többiek teljesítményét, immár csak szimpla kibicként. Kudarc? Félsiker? Eh, mindegy, mókás volt és legalább tettem valamit a fejlődésem érdekében, nekem ennyi elég volt még akkor is, ha semmi javulást nem fog hozni ez a kis edzés. Sacchanra pillantottam és némán megköszöntem neki. Egy élmény volt.

______________




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Chikanatsu Kira
2. Osztag
2. Osztag
avatar

Female
Leo Rooster
Hozzászólások száma : 238
Age : 24
Tartózkodási hely : 2. osztag területe, valahol SS-ben, otthon a fürdőkádban
Registration date : 2010. Aug. 15.
Hírnév : 6

Karakterinformáció
Rang: 5. tiszt, Híradó egység (, riteitai) parancsnoka
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
15800/30000  (15800/30000)

TémanyitásTárgy: Re: Gyakorlóterep   Szer. Jan. 30, 2013 6:49 am

Mai nap az osztagba jövet furcsa dologra leszek figyelmes. Bár alig várom, hogy beérhessek az Hírvivő egység irodájába és találkozhassak Kimiko-channal, még is megállok. Szaglószerveim ugyan is eddig ismeretlen személy halovány szagára leszek figyelmes az osztag területén belül. A szaglenyomat nem volt olyan régi, talán csak egy órás. A levegőből szippantok egy nagyot, hogy elég minta juthasson az orromba, de tényleg nem tűnik ismerősnek. Végül elkönyvelem magamban miszerint egy másik osztagbéliről van csak szó, aki erre tévedt.
- Konnichiwa minna-san és Kimiko-chan! - lépek be nagy vigyorral az egység irodájába. Tökéletesen érzékelem többek jelenlétét köztük a drága Kimiko-chan-ét is.
- Aizawa-san! – szólal meg a lány kissé haragosan, amiért megint keresztnevén szólítottam, főleg, hogy osztagtársaink előtt.
- Oh, Kim… mármint Aizawa-san… – javítom, gyorsan a megnevezést mikor megérzem a lány haragos tekintetét a tarkómon. - Mondja csak melyik osztagból járt itt ma valaki és milyen ügyben? – kérdezek rá végül a lány felé fordulva miközben az egyik asztal sarkának dőlök.
- Hogy melyik? Hm… oh, igen, az ötödik osztagtól voltak. Egy felhívást küldtek minden osztagba miszerint shunpo edzést tartanak bárkinek, aki igényli. – válaszolja a lány, miközben tovább rendezget néhány papírost.
- Hogy shunpo? És mikor kezdődik? – egy pillanatra elgondolkodom. Talán mennem kéne, már úgy is régen jártam edzésen mármint a közös osztagedzéseken kívül, ráadásul, mint második osztagos a shunpo képzetségemet sosem árt fejleszteni.
- Hát…*kotorászik*… úgy fél óra múlva, miért?
- Rendben. Van valami üzenet, amit addig is át kell adni valamelyik feljebb járónak az ötödik osztag körzete felé?
- Hát most épp nincs semmi, miért?
- Remek. Akkor egy órára átadom a parancsnokságot és írd, kérlek a jenléti ívhez, hogy az ötödik osztag edzésén leszek. – szólok, a lánynak miközben az ajtó felé lépkedek sietve, és mielőtt még a lány tiltakozhatnak, kisurranok és villámtáncommal már el is tűnök. Mivel azonban lenne még fél órám, hogy oda érjek így a kapun kiérve fel is hagyok a villámléptekkel és normál sebességgel folytatom az utam. Mivel Ookami-chan a belső világunk barlangjában szunyókál így még csendes is az osztagig tartó szakasz és úgy tűnik ma egész nap, így is lesz. Jobb, is mint sem ott idegesítsen, mert épp unatkozik, nem, kell a fenének az.
Kis félórás sétám a végéhez közeledik, mikor áthaladok az ötödik osztag kapuján.
- Kotomi-chan? – szólalok meg halkan, mikor megérzem itt létét. Kotomi-chan szagát követve jutok el végül az osztag gyakorlóterepére, így még útba igazítást sem kell kérnem. Mikor megérkezem egyből Kotomi-hoz lépek, aki az ötödik osztag hadnagya mellett tartózkodik épp. Miközben sétálok, egyre csak azon gondolkodom, hogy mi is a vezetékneve. Tudom, hogy hallottam már hisz orrom is felismeri még anno Nara-chan edzéséről. Szerencsére mikor a köszönésre kerül sor, végre beugrik.
- Kotomi fukutaichou, Kamioka fukutaichou…. – hajolok meg mid kettőjük felé, ahogy azt kell, csak épp azt felejtettem el, hogy Sakai nem pedig Kotomi fukutaichou-nak kellett volna hívnom a hadnagyom. Nos, nagyon remélem, hogy nem vették észre ezt a kis bakim.
Mikor Rosa-chan elkezdi, az üdvözlő beszédét rögvest bekapcsolom a szememen található látássegítő eszközt. Bekapcsolását követően, máris feltűnnek a környezetem körvonalai, beleértve egy sok-sok vonalból álló szerkezeté is mely, ha minden igaz épp az edzés kedvéért van itt. Fogalmam sincs, hogy segít ez a szerkezet, majd, de ha Kamioka-chan azt mondja, azt hiszem, csak hihetek neki. Sajnos a bemutatót, bármennyire is próbáltam a szemüvegen keresztül kémlelni nem sokat láttam belőle, az eszköz ugyan is nem képes a shunpo-t –legyen az bármilyen gyors- követni. Ráadásként meg még ott volt az a sok mozgó körvonal, ami még inkább megzavar. Nincs más hátra csak a fülecskéimmel követhetem nyomon a hadnagyot.
~ Na, ez érdekes, lesz…~ fut át az agyamon a gondolat a lány bemutatója után. ~ Ha már most bezavar a kapuk mozgása, mi lesz, ha bent leszek?~ ezekkel a gondolatokkal állok be én is a sorba. Mikor sorra kerülök, veszek egy mély lélegzetet, amit aztán kifújok.
- Akkor, hajrá… – jegyzem meg hall kan magamnak és elindulok. Kis híján már az elsőre felkenődöm, még mielőtt beléphetnék. Ám még időben hátrébb tudok lépni és kisebb irányváltoztatással behatolni a szerkezetbe. Azonban még így sem töltök bent túl sok időt. Alig, hogy megteszem, a második lépésem neki ütközöm az egyik forgó lapátnak, ami aztán szépen átpasszol egy másiknak majd az is tovább ad és végül már csak arra eszmélek fel, hogy kivetődöm a gépből. Esésem elég szerencsétlenül hasra sikeredik, ám nem lazsálok, főleg mert hadnagyom is jelen van, ezért hát nem okozhatok csalódást az osztagnak. Gyorsan felpattanok és újra a kapuk elé állok. A vonalkák egyre csak forognak és forognak, de elindulok. Most ugyan sikerül tovább bent maradnom, de még így is a negyedik lépés után kint találom magam. Harmadik próbálkozás… siker. Mikor belépek a szerkezetbe megpróbáltam felidézni a fukutaichou lépteit és egy kis módosítással, leutánozni. Végül sikerül is az átjutás, bár a végén egy rossz időzítés miatt majdnem megint elkapott az egyik lapát, csak a mázlinak köszönhetem, hogy végül sikerül kijutnom pont, ahogy azt kell.
Második szint. A lapátok most sokkal gyorsabbak, már a hangjukból is meg tudom mondán. Elindulok, de aztán hirtelen megtorpanok. Kis híján majdnem neki mentem megint az egyik lapátnak.
- Na, jó ez így nem megy…- felelem bosszankodva, miközben jobbommal kikapcsolom majd a biztonság kedvéért le is veszem, mely szúró érzést kelt a fejemben csak úgy, mint mikor felveszem azt. - Azt hiszem, én rögtön a harmadik fokozattal kezdem… – szólalok meg, miközben hátrébb sétálok és az egyik sortban álló shinigami kezébe nyomom a szemüveget és megkérem, hogy vigyázzon rá. -… Köszönöm, de a kendőre nincs szükségem a nélkül sem látok. – utasítom vissza a kendő felvételét, lévén már alapból vak vagyok nincs rá semmi szükségem. Belépésem előtt, megmozgatom egy kicsit a testem, hogy kellően ellazuljak, majd jobb lábammal háromszor dobbantok a földön és shunpo-ra váltok. Belépek a szerezettbe, és elindulok. Hirtelen állok meg egy pillanatra és lököm magam hátrafelé. Hallgatva az ötödik osztag második emberére, most már nem csak a mozdulatai leutánzásával próbálok kezdeni valamit, hanem a lapátok keltette légáramlatokkal próbálok megtudni, hogy mikor merre kell mennem. Újra előre felé indulok, meg majd megint megállok egy pillanatra, de most jobbra lépek követve a mellettem mozgó tábla forgásirányát követve haladok. Egy félkört leírva aztán kilököm, magam ballra ám ekkor hibázom. Az időzítés nem volt a megfelelő így a táblák megint össze-vissza taszigálnak, és végül megint kint csücsülök a földön.
- Rendben, még egyszer… most sikerülni fog! – próbálom felspanolni magam és ügyelni rá, hogy ne veszítsem el a fejem, mert akkor nem tudok koncentrálni. Végül aztán egy be és kilégzést követően ismét bevetem magam a Shunpo Kapuba. Ugyan azt teszem most, is mint az előzőnél. Figyelek a lapátok mozgására az által, hogy a légáramlat erősségét érzem a bőrömön, így mikor nagyon felerősödik, tudom, hogy közeledik a lapát és nem tanácsos arra mennem. Próbálom lazára venni a mozdulataim illetve most is meg-megállok egy pillanatra, hogy irányt változtassak, majd végül azon kapom magam, hogy magam előtt már nem érzem a kapu keltette szeleket.
- Hm… – mosolyodom el végül a feladat végig vitelé, majd visszaveszem az Irime-t a megőrzésével megbízott halálistentől és magam is letelepszem Kotomi-chan mellé, hogy kifújjam magam.


______________

Adatlap
Új külső
Spoiler:
 

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://swordartonline.lifeme.net/
Hidetada Nishigami
11. Osztag
11. Osztag
avatar

Male
Capricorn Pig
Hozzászólások száma : 147
Age : 45
Tartózkodási hely : Valamelyik kocsma, esetleg otthon iszom
Registration date : 2013. Jan. 09.
Hírnév : 10

Karakterinformáció
Rang: Alkoholista tiszt
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
13400/15000  (13400/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Gyakorlóterep   Szomb. Feb. 23, 2013 7:25 am

Korán reggel, mit kellett volna mást csinálni, elmentem hát az egyik kedvenc csehómba, s rendeltem egy kisebb reggeli adagot. Mikor a hölgy átnyújtotta a rendelésem, szemem sarkában már megpillantottam egyik kedvenc kollégámat. A középkorú férfi, minden reggelt töménnyel kezd, s valami nyalánksággal is szokott elaludni, szokásai valahogy ismerősek voltak a számomra, mintha egy remek lelki társra leltem volna. Azonban ez több volt annál a férfi, már több száz éve, minden reggelt jól kezd meg, s minden éjjel, csodásan fejez be, számomra ő nem egy barát volt, sőt testvéremnek sem tekintettem, ő volt az én példaképem, az álmaim evilági megtestesítője. Arcán mindig kedves mosoly terült szét, orra pedig természetesen borvirágos volt, ahogy azt illik.
- Üdv, Nishi fiam! – Köszöntött, majd kicsit elcsodálkozva ült le mellém. – Hát te, hogy-hogy nem az edzésen vagy? – Legalább olyan meglepett arcot vágtam, mint az előbb ő, s vártam a további fejleményeket. – Ezek szerint nem is hallottál róla, az 5. osztag gyakorlóterületén shunpo edzést tartanak a halálistenek osztagtól tekintetlenül!
- S nekem, ahhoz mégis mi közöm van? – Kérdeztem az urat, majd belekortyoltam a sörömbe.
- Végül is, semmi. Könyökölt fel az asztalra a társam, mígnem egy óvatlan pillanatban, egy ötlet jutott az eszébe. – Hé, fogadjunk, hogy nem mersz elmenni az edzésre bepiálva!
- Már miért ne mernék? – Kérdeztem vissza, miután alaposan megkérdőjelezte alkoholista mivoltomat az úriember. Szó szót követett, s végül a tettlegességig is elfajultunk. Elmentünk hozzá, s ő kihozott nekem egy csomó különféle italt.
A piák azonban nem nyerték el tetszésemet, semmiféle erőt nem éreztem bennük, mintha nem is szeszt hozott volna, hanem egyszerű üdítőket. Azonban az alkoholisták között szóban megköttetett szerződésben az áll, hogy szesztestvéreink által adományozott italt, soha, semmilyen körülmények között nem szabad szidni. Így hát, a fogadást kitöltendő elindultam a helyszínre, s hogy az út során kicsit belelendítsem magam a shunpoba tettem egy-két kerülőutat is. Végül aztán a nagy ráérésből, majdnem késés lett, ám végül mégsem jött össze. Bár már elég sokan ott voltak, mégis utánam is jöttek még edzőpartnerek. Így legalább kétszer akkora nyomás lesz rajtam, mintha sokkal kevesebben lennénk. Na, de hát, hogyha nincs is rizikófaktor, akkor nem is tanul olyan intenzitással az ember.
Mikor átmeneti mesterünk elérkezettnek ítélte az időpontot, belekezdett hosszas monológjába erről az újfajta edzésmódról. Szavait rendkívüli módon első hallásra megértettem, mi több, értelmezni is tudtam azt. Magamban több dologban is őrlődtem ezzel kapcsolatban. Elsőként az merült fel, hogy a nekem adományozott löttyök voltak gyengék, utána az, hogy a leányzónak van valami józanító varázsa, végül pedig, hogy talán olyannyira komolyan veszem ezt az egészet, hogy helyből kijózanodtam. De annyi bizonyos volt, hogy végtelenül kellemetlenül esett, hogy semmiféle, émelygés, fejfájás vagy szédelgés nem gyötört. De, hogyha már itt vagyok, akkor már hasznosan töltöm el ezt az eléggé bonyolultnak tűnő edzést.
Figyeltem az előttem lévő emberek próbálkozásait, s a frissen szerzett tapasztalatokkal, úgy véltem, hogy ez bizony elsőre sikerülni fog. Türelmesen megvártam a soromat, s rengeteg magbiztosságot magamba szívva, egy jól eső cigaretta helyett, elindultam. Minden jól is ment volna, ha nem lennék, az aki, alig mentem néhány métert, amikor egy csattanást éreztem a vállamba, azonnal oldalra is fordultam, hogy ki kötött belém, ám közvetlenül ezután a hátam is érte egy csapás, s ahogy kutattam a tetteseket, egyszer csak kikerültem a körből, s a nagy lendület miatt eldőltem. A földön fetrengve pedig, még jobban felszívtam magam, ám tudtam, hogy ez így nem fog összejönni.
Kiálltam a sorból, s amíg várakoztam a többi próbálkozóra, elővettem a százas kék dunhillos dobozom, s rágyújtottam egy szálra. Amint a nikotin feljutott az agyamba, s elkezdett ott takarítani, minden sokkal tisztábbá s egyszerűbbé vált. A szerkezet is sokkal barátságosabbá vált, s az is összeállt a fejemben, hogy a feladat megoldása során, nem is annyira gyorsaságra kell koncentrálni, sokkal inkább az előttünk álló akadályokat kell kikerülni. Mint, amikor egy népszerű kocsmából szeretnél kijutni.
Mikor újból sorra kerültem, már az egésznek máshogy álltam neki, ahelyett, hogy minél hamarabb ki szerettem volna jutni, arra koncentráltam, hogy a hozzám legközelebb lévő dolgot kikerüljem. Mint, amikor a vécére, vagy cigizni sietek. Mikor kiértem a labirintusból, még utána is táncoltam egy kicsit, mert nem vettem észre, hogy kinn vagyok. De hát ez legyen az egészben a legnagyobb hiba, végtére is sikerült, s ez valamiért örömmel töltött el, még annak ellenére is, hogy csak a fogadás miatt jöttem el.
Mikor elindult a második kör, s a segéd feljebb vette a sebességet, kicsit megijedtem, hogy ez hogy fog összejönni. Hisz az előbbinél, fényévekkel gyorsabbak az akadályok, olyannyira, hogy már semmihez sem tudtam hasonlítani. Bár nyilván van valamiféle természeti katasztrófa, ami hasonlatos ehhez, de nekem nem volt részem, olyannal találkozni. Így hát meghagytam teljesen ismeretlennek az elém terülő kíméletlen szerkezetet. Jól esett volna egy kis szíverősítő a rémisztő próbálkozás előtt, de egyrészt nem is volt nálam, másrészt vezetőnk nyilvánvalóan nem nézte volna szép szemmel.
Az előttem lévők próbálkozásait végigpásztázva egyre inkább arra asszociáltam, hogy nekem semmi keresnivalóm nincs itt. Amikor én kerültem sorra, megálltam az ijesztő cucc előtt és elkezdtem számolni az akadályokat. Tizennégynél azonban meguntam a feladatot és inkább belevetetem magam a „tömegbe”. A sok öntudatlan részeg, bárhogy is próbálkoztam, minduntalan kilökött a térről. Próbáltam hatványozottan figyelni az átkozott vackokra, ám hiába. A sikertelenség pedig ismét előhozta belőlem a pangó állatot.
Két szál cigit is el kellett szívnom, ahhoz, hogy újból elérjem az idegállapotot, amikor a magam urává válok. Azonban hiába törtem lyukacsos fejecskémet, egyszerűen semmi nem jutott eszembe, csak a különböző szeszek körül mozgott, minden egyes agysejtem. Olyan volt, mint amikor egy hihetetlenül nehéz matekfeladatot akar megoldani egy tróger tinédzser. Próbálkoztam, mint kiskutya az ugatással, de egyszerűen a körülöttem lévő dolgokat, olyannyira érdekesnek találtam, hogy nem jutottam semmi érdemlegesre. Mikor megpróbáltam az iszákosságom az oldalamra fordítani akkor jöttem rá a megoldásra.
Elképzeltem, hogy valamilyen italt viszek az asztalomhoz, s úgy indultam el a feladatot megoldani. Mindeddig egyetlen alkalommal sem buktam el, akkor, amikor számomra létfontosságú dolgot vittem magammal. S a terv hasznosnak is tűnt. Bár kezeimet feltartva, ismét csak vicces látványt nyújtottam mindenki számára, azonban a célratörés meghozta eredményét, s átjutottam. Mikor sikeresen letettem a vizsgát, szerettem volna segítőimet elfogyasztani, ezért üres kezemet a számhoz emeltem, ám ebből kifolyólag komolyan elszomorodtam, hogy szomjan maradtam. Így pedig minden kedvem elment a további próbálkozástól.
Szerettem volna minél hamarabb kielégíteni a vágyaimat, de nem vitt rá a lélek, hogy partnereimet, csak így faképnél hagyjam, ezért inkább a többiektől külön leültem egy kényelmes területre, s néha-néha elszívva egy nikotin rudat várakoztam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Fukuyama Hidekazu
3. Osztag
3. Osztag
avatar

Male
Taurus Goat
Hozzászólások száma : 45
Age : 86
Tartózkodási hely : Sanbantai területe
Registration date : 2010. Feb. 28.
Hírnév : 1

Karakterinformáció
Rang: Sanbantai, Juuseki
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
10400/15000  (10400/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Gyakorlóterep   Hétf. Márc. 25, 2013 11:53 am

Az ébresztőm hangos csörgéssel riasztott fel gyönyörű álmomból. Most éppenséggel azt álmodtam, hogy engem neveznek ki az 1. osztag kapitányának... kár, hogy csak álom volt... halk nyöszörgés kíséretében vettem erőt magamon és egy határozott jobb egyenessel a falnak repítettem az ébresztőmet, ami saját gyártású volt. Apró kis darabokban ért földet.... Nem örültem neki, hogy széttört, de így jár az, aki a legszebb álmaimból rángat vissza a csúf valóságba. Ásítottam egy nagyot majd a szemüvegemért nyúltam. Nem volt a megszokott helyen és ez meglepett. Elkezdtem keresgélni, de szemüveg és kontaktlencse nélkül nem éppen volt éles a látásom, sőt... inkább nem is minősítem...
Hosszas keresgélés után megtaláltam az éjjeli szekrényem mellett. Nem tudtam, hogy pontosan hogyan is került oda, se nem is érdekelt, most az volt a lényeg, hogy megtaláltam... A talpra állás után egyből kinyújtózkodtam. Ismét nyöszörögtem egy keveset majd a házi készítésű kávéfőzőmhöz léptem és beüzemeltem. Eleinte csak kattogott meg puffogot, de végül már sípolt is amikor a sötét, éltető nedű lefőtt. Kiöntöttem a bögrémbe és elkezdtem szürcsölgetni. Éreztem, hogy valami hiányzik... eleinte nem tudtam mi, de végül rájöttem, hogy a cigarettám. Igen mostanában rászoktam... volt már pár év amikor dohányoztam, de sikerült leraknom közül tíz évig... most meg újra... hát nem tudok tőle véglegesen megszabadulni. Majdnem sikerült fordítva meggyújtanom a koporsó szöget, de még időben észrevettem, szerencsére....
Miután megittam a kávém, és elszívtam a cigarettámat feltápászkodtam és a szekrényemhez léptem. Az ajtajára ki volt függesztve a beosztásom, hogy melyik nap milyen feladatot kell ellátnom. Ritkán volt olyan napom, ami szabad volt, de a mai pont egy ilyen ritka eset volt. Nagyot ásítottam majd kitártam a szekrényemet. Mivel nem tudtam, hogy ma szabadnapos vagyok nem készítettem programot.. szóval most elég lesz a shinigami egyenruhám is. A felöltözködés aránylag könnyen és gyorsan ment. Kiléptem a szobám ajtaján és a faliújság felé vettem az irányt hátha találok valami érdekes felhívást. Út közben láttam pár ismerős alakot, meg pár ismeretlent is, akik integettek. Mivel jó napom volt visszaintettem nekik...
A faliújság nem sok mindent rejtett... vagyis semmi érdekfeszítőt... vagyis addig úgy gondoltam míg meg nem láttam egy érdekes papírt. Egyből felkeltette az érdeklődésemet, ugyanis az 5. osztag hadnagyától származott. Globális edzést tart... ráadásul shunpora... tökéletes úgyis csiszolni akartam... még nem volt az igazi... egyből elindultam a papíron is említett gyakorlóterep felé. Kíváncsi voltam, hogy rajtam kívül kik lesznek még ott... egyáltalán lesz e ismerős. Ha nem az se baj, így legalább ha beégek akkor senki sem fogja tudni, hogy ki vagyok... vagy legalábbis nagyon remélem... Amikor megérkeztem láttam pár emberkét, de senki sem volt ismerős. A hadnagyot is csak látásból ismertem. Nem habozott, egyből a feladat elmagyarázásával kezdte. Könnyűnek tűnt, de nem bíztam el magam... tudtam, hogy néha azok a legnehezebb feladatok amik a legkönnyebbnek tűnnek.
Udvariasan magam elé engedtem mindenkit, tehát a legutolsó voltam. Mélyen a ruhámba nyúltam majd előhúztam egy cigarettát és egy gyújtót. Egy laza mozdulattal megmelegítettem az öngyújtó által generált lánggal a bagóm végét. Nagyot szívtam bele. Ahogy fogytak előlem az emberek egyre jobban kezdtem izgulni. Az utolsó slukk kicsit megköhögtetett. A szám elé kaptam a kezem és akkor vettem észre, hogy rajtam van a shunpo ampu, ami egy ilyesmi edzésen azért egy kicsit csalásnak minősül... mondjuk attól hogy egy kicsit gyorsabb vagyok mint az átlag nem biztos, hogy jól is manőverezek. Itt pedig arra is figyelnem kell. Mert ha nem akkor csúfos vereséget szenvedek egy géppel szemben az pedig elég nagy szégyen.
Elfogytak előlem az emberek. Nem figyeltem, hogy ki járt sikerrel és ki nem. Eldobtam a cigarettámat, levettem a shunpo amput és a géphez léptem. Nem volt olyan gyors, de azért aggódtam, hogy valami probléma lesz vele... Vettem egy nagy levegőt, vártam egy kicsit és beléptem a táblák sűrűjébe. Ellazítottam a végtagjaimat, csak lépkedtem és lépkedte. Örültem,h ogy sikerül... azonban még mielőtt tényleg örülhettem volna bárminek is hangos csattanással kenődtem fel az egyik táblára.... éreztem, hogy az orromból valami meleg és ragacsos elkezd folyni, de nem volt időm ezzel foglalkozni, ugyanis a gép nem állt meg, én pedig pörögtem, csattantam tábláról táblára és mire kiértem minden testrészem sajgott, de leginkább az orrom, amiből addigra már elég szép mennyiségű vér csordogált az arcomra. Éreztem ahogyan az arcom elvörösödik az eléggé kellemetlen helyzettől. Nem tudtam mit kezdeni magammal, Körbenéztem, de szerencsére egy olyan alakot se láttam, aki engem bámult volna. Vagy legalábbis reméltem. Egyenruhám ujjával letöröltem a vért az arcomról és feltápászkodtam. Kellemetlen érzés volt a „repülés” után talpra állni, de egy ilyen csúfos eredményt muszáj kijavítani még akkor is ha az egész napomat itt kell töltenem. Tudtam, hogy őrültség ez az egész, de akkor se hagyom annyiban. Túlságosan is elbíztam magam azok után, hogy az első két táblát kikerültem... Most jobban fogok összpontosítani és nem fogom magam elbízni... vagy legalábbis nagyon remélem...
Ismét a gép előtt álltam, ismét vettem egy nagy levegőt, de most behunytam a szemeimet és a hallásomra, szaglásomra és az érzékelésemre bíztam magam. Kicsit őrültségnek hangzik, de így sokkal jobban éreztem magam. Éreztem a szellőt amit a gép keltett. Szemeim felpattantak és ismét beléptem. Izmaimat ismét ellazítottam. Hagytam had sodródjak az árral. Párszor éreztem, hogy közel voltak a táblák de sikerült kikerülnöm... és ez még a lassú verzió volt. Amikor kiértem örültem, hogy élek... nagy kő esett le a szívemről és egyből egy cigarettát vettem elő... Nagy sebességgel szívtam el és döntöttem úgy, hogy ha már ez sikerült akkor a második fokozat nem fog gondot okozni. Vagy legalábbis nagyon reméltem, hogy nem fog... Jeleztem Rosa hadnagynak, hogy mehet. A gép előtt álltam és ismét nagy levegő, szem behuny, pár perc várakozás majd kinyitottam a szemeimet és beléptem a tornádó gyorsaságával majdhogynem megegyező sebességgel forgó táblák közé. A szél a hajamba tépett, de most nem foglalkoztam vele. Ellazítottam a végtagjaimat és megindultam előre. Most kicsit féltem. A testem nem mozgott olyan könnyen mint az előbb, hiszen ez már sokkal keményebb volt mint az előző... azonban ha az sikerült ennek is sikerülnie kell... nem fogom feladni egy kis döccenőnél... s miért nem? Mert kapitány akarok lenni és azért nagyon sokat kell edzenem... s mit mindenki tudja nem lehet elég korán kezdeni.


/Mivel nem láttam lezárást gondoltam írok. A végleges sikert a lezáró személyre bízom... Smile!/

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ogiwara Ryushi
10. Osztag
10. Osztag
avatar

Male
Hozzászólások száma : 22
Registration date : 2013. Aug. 05.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: -
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
6400/15000  (6400/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Gyakorlóterep   Csüt. Aug. 22, 2013 12:57 am

Unott arckifejezéssel veszem tudomásul, hogy már megint sikeresen elkavartam a francba. Olyan két órája indulhattam el a 10. osztagtól, mivel kaptam pár fülest az itteni konyháról... azóta keresztbe-kasul bejártam az egész helyet, szerintem még pár köztes dimenzión is áthaladtam a bolyongásom során, de sehogy se sikerült megtalálnom azt az átkozott kajáldát. Néha olyan érzésem van, mintha Seireitei épületeinek összes helyisége egy emberként - rohadékként - összefogott volna ellenem, és valami groteszk bújócskát játszanának velem az ideérkezésemtől fogva. Néha hagyják, hogy megtaláljam őket, aztán mielőtt talán memorizálnám az elhelyezkedésüket, galád módon elteleportálnak és legközelebb hosszú órákon át kutathatok utánuk, mire hajlandóak visszateleportálni. Ennél ésszerűbb magyarázatom nincs. Fásult fejemet azonban hamar kíváncsi tekintet váltja fel, mikor megpillantok néhány shinigamit akik kitartóan rohamoznak pár forgó valamit, hogy aztán kirepüljenek közülük valamely égtáj felé vagy dicsőségesen átjussanak a vérengző fenevad karmai közt a túloldalra. Olyan, mintha egy óriás centrifugába ugrálnának mint valami illemtudó szennyes. És tényleg, még sorba is állnak... Ahogy közelebb érek, már tisztábban látom mekkora őrületes sebességgel forognak a táblák, és a delikvensek is shunpot használva száguldanak feléjük, mintha csak minél gyorsabban akarnának találkozni ezekkel a minitornádókkal. Sőt, azok akik átjutottak már, néha még feljebb is vetetik a gyorsaságot, ezzel általában tovább növelve a repült óráik számát. Talán alkalmazhatnánk őket az osztag új légibázisán... Egy pillanatra felmerül bennem az is, hogy talán a Mazochista Shinigamik Klubjának egyik rendezvényére tévedtem, és az abszurd gondolat által arcomra csalt mosollyal lépek a többiek közé.
- Hahó! - köszönök félhangosan, csak amolyan jelzésként hogy itt vagyok, ha nem hallják meg az sem baj. Néhány perc nézelődés után már nagyjából kirajzolódik előttem a dolog mibenléte, valamiféle edzés lehet, ami különböző fokozatokon végeznek, a fatáblák forgásának gyorsaságától függően. És mivel shunpoval próbálnak átjutni, hosszas, bonyolult számítások és emberfeletti logikai következtetések után arra jutok, hogy az edzés valószínűleg a villámtánc fejlesztésére irányul. Különösebben nem izgatott sosem a tréningelés , az Akadémián mégis egész kiemelkedőt nyújtottam ezen a téren, ráadásul ez az újfajta és - a többiek próbálkozásaiból ítélve - meglehetősen nehéz edzésmódszer még fel is keltette az érdeklődésem, így elhatározom, hogy teszek egy próbát. Meglátjuk mennyit tud ez a valami... A többiek sorba rendeződve követték egymást, én viszont már az első pillanatban eldöntöttem, hogy szó szerint nem állok be a sorba, még akkor sem ha igazából pontosan tudom, hogy ez csak a a próbálkozások elosztását könnyíti meg, és egyáltalán nem kéne feladnom miatta semmit magamból. A választásom így sor elejétől jobbra eső földdarabra esik, oda telepszem le és figyelem tovább a többieket, megvárva mindenkit, és csak akkor állok fel és lépek ha a gép elé, ha már mindenki letudta a próbálkozásait, vagy éppen erőt gyűjt a következő menetre. Csak nem lehet olyan nagy ügy pár megkergült lapocska, pillanatok alatt a másik oldalon leszek... Elkezdem összesűríteni a lélekenergiám a lábamnál, de más látható jele nincs a nekikészülésemnek, lazán magam mellé lógatott karokkal, látszólag teljesen nyugodtan indulok neki, viszont azért eléggé frusztrál a dolog, mivel sokkal nagyobb reiatsuval rendelkező shinigamiknak is gondot okozott ez a cucc... Ebből adódóan rendkívül koncentrálva, nagy odafigyeléssel dobom be magam a gépbe, minden egyes apró rezdülésére kínosan ügyelve a lapátoknak, nem sülhetek be már az első fokozaton. Precíz kitérés jobbra, aztán apró ellenkormányzás, és máris túl vagyok a felén. Minden idegszálammal a kijutásra összpontosítok, összes érzékszervemmel próbálom követni a táblák mozgását, innen már nem bukhatok el! Az utolsó pillanatban hagyom el a szerkezetet, a végső táblától felborzolt hajjal, ami csak miliméterekkel haladt el az arcom mellett. Megkönnyebbülten lélegzem fel, de kicsit még mindig remegve az idegességtől. Hajszál híján átjutottam, de valami most más volt... Sokkal jobban koncentráltam mint szoktam és mégis, ezerszer nehézkesebben jutottam át a táblák között, mintha nem tudnám úgy uralni a villámtáncom, mint eddig. Amit őszintén nem értek, mivel sosem összpontosítottam ennyire, és ha még ez sem elég... A félelem aprócska csírái elkezdik bontogatni rügyeiket belsőmben, miközben biccentek, hogy a következő fokozatra válthatunk. Nem hiszem, hogy fog menni ha az elsővel is ennyire megszenvedtem, de sosem hátrálnék meg a kihívások elől. Zaklatott lelkiállapotban állok az immár jócskán felgyorsított táblák, a kezeim most már görcsösen, ökölbe szorítva feszülnek a testem mellett. Meg tudom csinálni, csak még jobban kell figyelnem!
Alig, hogy a gondolat visszhangja elült a fejemben, már a földön fekszem egy gyönyörű röppálya leírása után. Baszki, még ez sem elég... Megpróbálom teljesen kitisztítani a fejem, és csak a kihívásra, az előttem lévő gépre gondolni. Kiismerni a mozgását, tudni, hogy mikor jön el a megfelelő pillanat. Csak eléggé kell figyelnem, semmi más. Újra nekiveselkedek, az eredmény viszont még siralmasabb mint az előző esetben, a legelső akadályon kiállította az azonnali felszállási engedélyt. A földön fekve egyre jobban megy fel bennem a pumpa. Mit csinálok rosszul? Miért egyre nehezebb előrejutnom ebben a szarban?? Pedig annyira koncentrálok... koncent...
Egyszer csak kitör belőlem a nevetés, ott a földön fekve röhögöm ki jóízűen saját magam. Külső szemlélőként az ember azt hiheti megtébolyultam, miután vígan hahotázik az újabb felsülésem után. Hát persze, mekkora barom vagyok már. Hogy tudtam ennyire rágörcsölni valamire? Hiszen ez csak pár bekattant fadarab, ezeken voltam képes ennyit idegeskedni? Vigyorogva pattanok fel a földről, immár teljesen nyugodtan, sőt, meglehetősen szétszórtan lépdelve harmadszor is a szerkezet felé. Az idegesség teljesen eltűnt, már semmiféle kétség nincs bennem. Igazából egyáltalán nem érdekel, hogy milyen gyorsan forognak a táblák, nem foglalkozom a megfelelő pillanat kiszámításával, nem filózom azon, hogy háromszor egymás után már rohadt égő lenne ha nem sikerülne, vagy, hogy a többieknek sikerült-e vagy sem. Nem érdekel semmi, nem tudok innentől kezdve semmit, egyáltalán nem tudom, hogy menni fog-e. Érzem. Az egész világ sokkal egyszerűbbé, könnyedebbé válik, ahogy teljesen ellazult testtel szinte rábízom magam a lélekenergiámra, szinte nem is én irányítva őt, hanem fordítva, ő vezeti a testem. Érzem a pillanatot, érzem a folyosót és vigyorogva úszok a saját áramló reiatsumban, a most már saját tengelyük körül csigaként vánszorgó fadarabok között. Kiérve hanyatt vágom magam, és a tarkómon összekulcsolt ujjakkal bámulom az eget, még mindig magamon mosolyogva. Hogy tudtam ennyire ráparázni valamire?!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Shiranui Haruki
9. Osztag
9. Osztag
avatar

Female
Taurus Dragon
Hozzászólások száma : 105
Age : 17
Tartózkodási hely : Shiratori-sama mellett
Registration date : 2011. Jun. 23.
Hírnév : 13

Karakterinformáció
Rang: 4. tiszt
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
19200/30000  (19200/30000)

TémanyitásTárgy: Re: Gyakorlóterep   Szomb. Aug. 31, 2013 8:20 am

Különleges shunpo edzés

Tökéletesen végeztem a feladatomat, mint mindig, amikor egy üzenet érkezett az 5. osztagtól. Egy shunpo edzés? Átadtam az információt Shiratori-samának is, majd a faliújságra is kitűztem egy cédulát, hogy mások is tudomást szerezhessenek róla. Természetesen én nem akarok elmenni, hiszen engem Shiratori-sama tanít, bár lehet, hogy nem jó folyton Shiratori-samára hagyatkozni. Tudom, hogy ő mindig szívesen segít, de nélküle is boldogulnom kell.
Mégis elmegyek, de nem azért mert annyira shunpot akarok gyakorolni, hanem mert segítettem Kamioka fukutaichounak Shiratori-samát helyettesítve és meg akarom nézni, hogy vezeti le ezt az edzést. Meg persze a jelenlétemmel is emelek az edzés színvonalán, ez sem mellékes érv amellett, hogy elmenjek rá.
Meg is jelentem az 5. osztagnál, de próbáltam nem nagy feltűnést kelteni, inkább meghúzódtam az egyik félreeső sarokban. Nem lenne jó, ha mindenki rám figyelne, mert akkor nem tudná senki, mit kéne csinálni ezen az edzésen. Ezzel a csekélységgel hozzájárulhatok az edzés sikeréhez.
Figyelmesen hallgatom, ahogy a hadnagy elkezdi mondani, mi is lesz a mostani edzésem, de egy kicsit furcsának tűnik, hogy ilyen falapok lesznek az edzés segédeszközei. Mit kell velük csinálni? Ki tudja shunpozás közben kidönteni az összest? Vagy ki tud gyorsabban nekik shunpozni? Az fájdalmas lehet.
Kérdésemre viszont megkaptam a választ, anélkül, hogy kell tettem volna, így nem volt semmi gond. A feladat nem tűnt olyan nehéznek, mint korábbi felvetéseim, csak egyszerűen át kellett shunpozni a táblák között. A harmadik szint viszont tényleg nehéznek hangzott, én biztos nem fogom megpróbálni a vakon shunpozás. Még csak az kéne, hogy nekimenjek valaminek és megüssem magamat.
Kamioka fukutaichou még bemutatót is tartott, hogy is kell ezt csinálni a legnehezebb fokozaton. A hadnagy olyan könnyedén ment végig az egész pályán, mintha látott volna és tudta volna, merre vannak a táblák. Vagy úgy is tűnhetett mintha a táblák ott se lennének és a hadnagy egyszerűen áthalad egy nyitott téren.
Most a résztvevőkön volt a sors, hogy kipróbálják magukat, mit is tusnak kezdeni, ezzel az akadállyal. Én is beálltam a sorba és vártam, hogy sorra következzek. Persze tudom, hogy előre verekedhettem volna magam, mivel lány vagyok meg ilyenek, de nem volt olyan sietős, tudtam várni.
Én következtem, ezért odaálltam a megfelelő helyre és készen álltam shunpozni. Ekkor még abban a hiszemben voltam, hogy menni fog ez nekem, de nem így volt. Már az első tábla nekem jött és a popsimra estem, viszont nem adtam fel olyan könnyen. Újra próbáltam egy kis tapasztalattal és rossz emlékekkel a hátam mögött és ezúttal sikerült átlibbennem az első két tábla között. Miután sikerült ráéreznem az ízére, hogyan is kell ezt csinálni, már sokkal könnyebben ment és láttam azt a pillanatot, amikor el kell indulnom. A kezdeti nehézségek után már nem annyira nehéz a feladat, de még így is oda kell figyeljek, hogy ne menjek neki egy-egy táblának.
Az első hibámon kívül még volt egy másik is valahol a közepén, így újra kellett kezdenem az egészet. Nekem nem tetszik ez az edzés, haza akarok menni. Ezek ellenére nem adtam fel és még jobban koncentráltam a megfelelő pillanat megtalálására, így végül csak-csak sikerült végigmennem, ezen a szinten.
A következő szintet egyáltalán nem vártam, de ha már eljöttem, akkor végigmegyek rajta, ha addig élek is. Ismét sorba állás és várakozás, mint borjú az újkapuban, vagy inkább malac a vágóhídon. Rám került ismét a sor és egy kicsit izgultam, hogy is fog menni ez az egész, ha minden fel van gyorsítva. Félelmeim miatt az elejétől fogva erősen koncentráltam, mivel nem lehet jó érzés, ha ilyen gyorsasággal megcsap ez az izé.
Viszonylag jól mentem végig, hiszen koncentráltam, hogy ne menjek neki egyik táblának se és végig a cél lebegett a szemem előtt. Valahogy csak-csak sikerült hiba nélkül végigmennem ezen a szinten és nem is akartam tovább próbálkozni, nekem ennyi bőven elég volt. És még csak az kéne, hogy a utolsó szintet megpróbáljam, én abból nem kérek. Megvárom a hadnagy értékelését és elhagyom az osztag területét. Vagy már most el kéne mennem, hiszen úgy sem kapok valami jó értékelést, még ha valahogy át is mentem az első két szintem. Csak a szerencsén múlott a második szint, ahhoz nem kell mást hozzáfűzni.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Szayel Aporro Granz
Admin
Admin
avatar

Virgo Snake
Hozzászólások száma : 712
Age : 28
Registration date : 2010. Aug. 04.
Hírnév : 45

TémanyitásTárgy: Re: Gyakorlóterep   Hétf. Márc. 10, 2014 7:22 am

Rosa: edzésed sikeres, amennyire pedig én tudom, ez az első neked. Legközelebb te is kapsz jutalmat.
Mae: 1000 LP
Kotomi, Kira, Nishi, Ryu, Haruki: 500 LP
Hidekazu: nem kap jutalmat

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Gyakorlóterep   

Vissza az elejére Go down
 

Gyakorlóterep

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-=Bleach Szerepjáték=- :: Soul Society :: Seireitei és környéke ::   :: 5. Osztag-