Nakidori Communications International (NCI)

Tárgy: Nakidori Communications International (NCI) Hétf. Dec. 31, 2012 2:49 am

Nakidori Communications International (NCI)

Tokió legnagyobb média bázisa. Hatalmas irodaház, mely több céget foglalkoztat. Óriási vállalat speciális feladatot lát el. Rajta keresztül zajlik a médiumok közötti kommunikáció. Több szinten, változó nagyságú és kényelmi szempontokat ellátó teremben biztosítanak tárgyalási lehetőséget, minden velük szerződésben álló média cégnek. Falai között szabad átjárás van a tv és rádió, újság és videojáték zárt rendszere között. Kapuként szolgál a médiumok és szigorú szerződések világában. Valamint segítséget nyújt a hatékonyabb hírközlésben.

Az épület modern berendezése és színes falai, remek hangulatot teremtenek interjúk készítésére, szerződések kötésére, egyéb hivatalos ügyek intézésére. Alsóbb szinteken találhatóak a szerződések, megállapodások, egyéb nyilvánosságot érintő esetek bejelentésére, vagy nagyobb sajtó konferenciák megtartására.

Nakidori Communications International (NCI) Frumsajtszoba

Felsőbb szinteken vannak a privát tárgyalók, valamint az irodai légkörtől kissé eltérő, elsősorban interjúk készítésére és sztárok fogadására szolgáló sarokülők. Mindezek mellett az emeleteken kényelmes fotelek gondoskodnak a várakozás kellemesebbé varázslásáról, illetve a földszinti büfé gondoskodik az éhség csillapításáról.

Nakidori Communications International (NCI) Colorfull-office-meeting-room-interior-design-ideas-zeospot-com

Nakidori Communications International (NCI) Good_design_Google_Russia_Office

Épületet jelenleg a

PMC;
NTV;
Naruki Post vállalatokkal áll szerződésben.

Home, sweet home… Let’s start a new career~

Három év hosszú idő… főleg ha azt nézem, hogy az otthonomtól távol töltöm el. De nyughatatlan természetem miatt meg sem bírtam volna maradni sokáig egy helyen. Mondják, hogy tipikus kos vagyok, hogy a B-s vércsoportomról már ne is beszéljünk. Miután hazajöttem Franciaországból, nem sok időt töltöttem Japán határain belül, mielőtt újabb utazásra adtam volna a fejem. Míg Európában voltam igencsak kimaradtam az itthoni dolgokból, így abból is, hogy a kpop világuralmi törekvéseket kezdett. Elég volt meglátnom azt a néhány videoklipet, hogy tudjam, nekem ebben a világban a helyem. A sikkes eleganciával rendelkező franciák után ez a vibráló színekkel, és merész formákkal dolgozó világ egyből magába szippantott. Én is ilyen ruhákat akartam tervezni, és máris ötletek hada körvonalazódott a fejemben. Nem is voltam rest szinte már másnap azon gondolkodni, hogy milyen formában folytathatnám ott karrierem, és néhány hetes szervezés után, hazaérkezésem után alig négy hónappal már ismét repülőn ültem, hogy belevessem magam a Szöuli divatvilágba. Azt a három évet, amit ott töltöttem, iszonyatosan élveztem, igaz eleinte voltak nehézségeim a nyelvvel, de szerencsére angolul szinte mindenhol megértettek, míg meg nem tanultam a nyelvet. Igen, lehet, hogy elég meggondolatlan húzás volt bármiféle hely és nyelvismeret nélkül szednem a sátorfámat, de szeretem a kihívásokat. Bevetve a referenciáim, és megnyerő modoromat, nem okozott gondot megélhetést találni a temérdek szórakoztatóipari cég egyikének stylistjaként. Talán az elején hazudtam, ha azt mondom három év hosszú idő… abban a sürgésben, pörgésben, ami az előadók körül folyt, szinte észre sem vettem, hogy telik az idő. Sosem voltam még olyan boldog, mint mikor az én kreációmban kivonuló énekesről cikkeztek a különböző divatlapok. Nem tagadom, azért volt pár melléfogásom is, amikor nem számoltam azzal, hogy egy táncos produkciót is túl kell élnie a ruharabnak. De a saját hibáimból tanulva szépen megtanultam mértéket tartani a vizualitás és viselhetőség mérlegének nyelvei között. Ez idő alatt a külsőm is újabb drasztikus változáson ment keresztül. Megszabadulva hosszú szőke hajamtól, illeszkedtem bele az engem körülvevő színes környezetbe. Őszintén szólva mindig is jobban szerettem a rövid hajat, de valahogy Párizsban úgy könnyebb volt érvényesülnöm.
A YG Entertainmenttel kötött két éves szerződésem lejártakor pedig újabb merész lépésre szántam el magam. Annak ellenére, hogy hosszabbítást ajánlottak, én azt visszautasítva ismét Japán felé vettem az utam. Feltett célomul tűztem ki, hogy odahaza is meghonosítom ezt divatvilágot. Mi japánok úgyis szinte mindenre vevők vagyunk, ennek is sikerülnie kell. Így hát kezemben egy újabb ajánlólevéllel az eddigiek mellé kerekedtem fel, hogy beépüljek a hazai szórakoztatóipari cégek egyikéhez. Gondosan utánajártam mindegyiknek, hogy kiválasszam azt, aminek a profilja a legközelebb áll hozzám. Így esett a választásom a Tokyo Media Center pártfogásában működő Popcorp nevű cégre. És ha jól láttam néhány koreai származású ember is dolgozik ott… rossz hely már nem lehet.
A másik dolog, amit annyira nem szerettem Japánban, az a sok úton-útfélen felbukkanó hollow. Persze, mindenhol akadt néha egykét példány, így nem volt esélyem rá, hogy kijöjjek az íjam használatának gyakorlatából, de tény, hogy Karakura városban drasztikusan többen voltak. Pont egy ilyen piszkos dögnek a hibája, hogy majdnem elkéstem a felvételi elbeszélgetésemről! És nem elég, hogy miatta értékes perceket veszítettem, de még a szoknyám alja is felszakadt! Így pedig nem mutatkozhattam… Valamit ki kellett találnom, így belépve a központ épületében egyből célbavettem a mosdót, és a tükörbe fintorogva sirattam romokban heverő megjelenésem. Mivel a szoknyámnak már így is lőttek, hirtelen ötlettől vezérelve előkaptam a kézitáskámból az ollót, és még két helyen bevágtam a szakadás mellett az anyagot. Az így kapott darabokat pedig szalagnak használva kötöttem egy masnit a szoknya oldalsó szélére.
- Rajtam nem fog ki egy nyavalyás hollow! –mutattam fityiszt a tükörnek szemlélve újdonült művemet. Ha már itt voltam, a sminkemet is megigazítottam, mielőtt kiléptem volna a mosdóból, hogy megkeressem a beszélgetés helyszínéül kijelölt helyiséget. A recepciós lányzók készségesen segítettek is benne. Én pedig néhány „hogyan tegyük kényelmesebbé a munkaruhánkat” tanáccsal megköszönve nekik a segítséget szálltam be az üvegliftbe és bambultam kifelé míg el nem értem a megfelelő emeletet. A helyiséghez érve annak ajtaját tárva nyitva találtam, odabent viszont nem volt senki.
- És még azt hittem én fogok késni… -sóhajtottam egy nagyot megkönnyebbülten, majd félszegen bekukkantva úgy gondoltam helyet foglalok, míg meg nem érkezik egyik új leendőbeli munkaadóm. Ölembe véve táskámat malmoztam az asztalon türelmesen… aztán egyre türelmetlenebbül, míg be nem vágódott az ajtón maga Rii, a Fatal Error bandavezére. Hirtelen azt hittem rossz helyen jár, mert a folyamatosan mondta a magáét a fülén lévő telefonba, de azért az illem kedvéért felálltam és meghajoltam. A legnagyobb meglepetés viszont akkor ért, mikor leült velem szemben.
- Nahát, minden asszisztens ebédelni van, hogy ekkora embereket küldenek elbeszélgetni egy magamfajta leendő alkalmazottal? –csúszott ki a számon mosolyogva a fejemben sokkal jobban hangzó megjegyzés. –Ne haragudjon, nem akartam megsérteni, őszintén örülök, hogy megismerhetem, Kagari Zekka vagyok. –álltam fel megint, hogy meghajolva kezet nyújtsak neki. Nem egy koreai hallyu sztárral volt már szerencsém együtt dolgozni, de kis hazám szupersztárjait eddig még csak képernyőn láttam, így tényleg szörnyen felvillanyozódtam attól, hogy már kapásból az első előtti napomon összefuthatok egyikükkel. Feltéve, ha alkalmaznak. Bár ha ez az ajánlólevél nem győzi meg őket, akkor nem tudom mit kellene felmutatnom, így elég magabiztosan álltam hozzá a dologhoz.

Home, sweet home… Let’s start a new career~

Megtépázott idegekkel vágódott bele kocsijának bőr ülésébe, és nagyot fújtatott. Már azt hitte sosem végeznek a kora reggel óta tartó forgatással, amit az egyik üdítőital népszerűsítésére készítettek. Nem értette, miért erőltetik, reklámokban való feltűnését, s mikor értelmes választ várt el menedzserétől, nem kapott semmi mást, csak vállveregetést, teljesítsen benne jól. Hitetlenkedve ücsörgött a szerződés előtt egy darabig, mire rászánta magát arra, aláfirkantsa nevét. Nem így akart hírevet szerezni. Bőségesen elege volt, flancos pacsmagokhoz adja nevét. Drámaként élte meg a műteremig vezető útját, ahogy azon szorgoskodott, erőt vegyen magán. Hozzá nem illő kötelezettségeinek elégtételt téve parkolás után derűs képet varázsolva arcára köszöntötte a bent serényen rendezgető bagázst. A producer földöntúli lázzal rázott vele kezet, majd alig hagyva Rii-nek időt, elő is vezette roppant nehéz, és hosszú évek gyakorlatát megkívánó szerepét. 30 másodperces feltűnése több előkészületet igényelt, mint gondolta. Rábízva magát a staffra tárta ki karjait megadóan. Nem pocsékolva értékes perceket, kezébe nyomták forgatásra szánt, egyszerű ruha összeállítását. Azt felöltve már nyomták is le a sminkasztallal szemben lévő székre, és pillanatokon belül felkenték rá a megfelelő réteg alapozót. Száradása után úgy érezte, nem kap elég levegőt bőre. Nehéz volt, és kellemetlenül mozogtak arcizmai. Fogalma sem volt, micsoda kencék terültek szét bőrén, de igazából nem is akarta tudni. Annyit viszont le tudott szűrni, nem szokásos makeup-ot kapott. Miután felvilágosították, fénylő bőre ellen kenték rá a vakolatot, nem tehetett mást csak bólintott az információmorzsára. Mindegy volt neki, csak haladjon tovább a történet. Biztosan beleőrülne, fellépésekkor is ilyen vacak száradna a képén. Inkább izzad, mint egy ló a reflektorok miatt, mint kéretlen maszkban énekeljen. Rémesen zavarta a trutyi viselése. Az orrnyerge meg viszketett, amit nem mert megvakarni. Komolyan szenvedett, már belépésétől kezdve. Háttérbe szorítva bajait tűrte a megpróbáltatásokat. Haját babrálták, kismillió alkalommal belakkozták, utolsókat simítottak szeme alatt sminkjén. A végére komolyan úgy érezte magát, mint egy élettelen kirakati baba. Hálát adva az égnek lépett a hatalmas vászon elé, ahol szembecsapta a világítás. Hirtelen megértette, miért kellett kiállnia a sminkelés minden kényes mozzanatát. A reflektorok jobban fűtöttek, mint a nyári napsugár. Összeszedve magát végül a producer felé fókuszált, aki a háttérből ismertette újból azt a pár mozdulatot, amit a szerep igényelt. Eltökélten koncentrált rá feladatára, amit ha nem vettek fel vagy egy tucatszor, akkor egyszer sem. A végére annyira lefáradt mentálisan, hogy már nem segített rajta, legyezővel próbálják lehűteni. Csak túl akart jutni az egész forgatás mizériáján. Annyi kólát meg kellett innia, egy életre túltelítődött vele. A végefelé fortyogó düh tombolt benne, amit Naoto-sanon garantáltan ki fog tölteni. Többnél több ördögi terv fogalmazódott elméjében, már azon agyalt, megvesz egy kartonnal a rémes szénsavas piából, és mindet letömi menedzsere torkán. Szerepét játszva megnyerő mosollyal hajolt meg a bagázs előtt, akik gratulációjuk mellett, egy csomag üdítővel ajándékozta meg Rii-t. nem akart látványosan kiakadni, ezért türtőztetve magát fogadta el, majd sebtében megindult a kijárat felé. Hevesen be is hányta a csomagtartóba a cuccot, és padlógázt adva tépett az autópályán.
Még be sem parkolt, már csörgött telefonja. Füléhez ragasztva magyarázott mindenféle részesedésről, és liszenszről, mikor a recepcióhoz ért. Az ottani hölgyekkel activity-t játszva találta ki, melyik terembe vezényelték újonnan érkező, munkára felvételiző emberkét. Kacsintott a hölgyeknek, majd fordult oldalnak a lift irányába, közben pedig folyamatosan trécselt a telefon másik végén hadaró fejessel. Mire felérkezett az emeletre, már olyan mély témákat feszegetett a másik fél, Rii abszolút nem értett semmit. Kicsit elege volt mára az emberekből. Mi köze van ahhoz, a csóka összeveszett a feleségével? Ezért nem megy neki a cég? Nem értette. De hümmögve fenntartotta a beszélgetést. A folyosón szlalomozva kiszúrta a megfelelő ajtót, és belépett rajta. Már rendesen zsibbadt válla a hosszas telefonálástól, ezért berekeszteni kívánta a további, számára fölösleges témázgatást. Kinyomva az ürgét felsóhajtott, és zsebébe süllyesztette telefonját. Egy darabig látni sem akarta. Végre körbenézhetett a helyiségben, ahol megpillantotta az új jövevényt. Szemét majd kicsapta a hajszíne, nem lehetett volna nem észrevenni. Pislogott kettőt a különleges kinézetű lánytól, majd a közelébe lépett és hasonlóan meghajolt felé.
- Igazán sajnálom az előbbit, levakarhatatlan alak volt… - paskolta meg nadrágzsebét, amiben telefonja rejtőzött. Fejét csóválva vágódott le a lánnyal szembeni székbe, hogy kifújja magát. Zavaros gondolataitól még az illemről is rendesen megfeledkezett. Összeszedve magát kapta fel fejét, és gyorsan felugrott előbbi helyéről, hogy kezet nyújthasson a hölgynek. – Kérem, semmi probléma nem történt. Nagyon örvendek, Riichi Sato. Nem mellékesen megjegyezném, lehet jobban járna, ha most tényleg egy asszisztens fogadta volna… - húzta félre száját – Ne gondoljon rosszra, csupán hirtelen nem találom a helyem. Biztos kegyed kisugárzása teszi. – mosolyodott el, tipikus, rá valló szöveget rittyentve. Valamivel ki kellett vágnia magát kínos helyzetéből. Mi sem egyszerűbb, bókkal terelnie. Ez volt az egyik, amit a leghihetőbben tudott előadni. Fenntartva a beszélgetést, helyére visszakényelmesedve dőlt hátra és megmerészelte teremteni az oldottabb hangulatot.
- Mi szél hozta? Kérem, ne nézzen hülyének, tudom, mi járatban van. Pusztán érdekelne, miért választotta a mi cégünket. – mosolyodott el, miközben a lány hajára terelődött szeme. Ez olyan dolog volt, amivel nem minden nap találkozik az épület falain belül. Annyira nem sokkolta a dolog, hiszen találkozott már hozzá hasonló, színes hajú lánnyal. Ráadásul ott volt az a rózsaszín frizurájú táncos, koreai gyerek, bár azt mai napig emésztenie kell. Hihetetlen, ilyen rövid idő alatt, mennyi fura ember csapódott a Popcorp-hoz.

Home, sweet home… Let’s start a new career~

Be kell valljam egy pillanatra leizzadtam, várva a szörnyű poénomra érkező reakciót, és az énekes felszólalásától egy pillanatra megállt bennem az ütő. Megfordult a fejemben, hogy most leszek innen kihajítva, mert tényleg nem tűnt jókedvűnek efféle dolgokkal foglalkozni. De aztán amikor folytatta, hirtelenjében más miatt fagytam le egy kicsit. Máris bezsebelhettem egy bókot a Fatal error nagy sármőrjétől.
- Ugyanmár. –legyintettem hirtelen zavaromban az finoman meglapogatva az arcomat. –Sajnos nem hoztam legyezőt, így nem tudom mivel leplezni magam, ne haragudjon. –ütögettem meg a kobakomat finoman elmosolyodva. Sose bántam, ha nem kellett olyan szörnyen hivatalosan beszélgetnem valakivel. Nem mintha ne lettem volna képes rá, de annyira feszengtem az olyan helyzetekben. Meg elvileg pont azt akarom „eladni” a cégnek, hogy vevők-e erre a lazaságra. Rii viszont így élőben sokkal karizmatikusabb volt, mint képzeltem. El se tudom képzelni hány nő alélna el egy-egy ilyen bóktól. De nekem nem szabad efféle fanatizmusokat táplálnom, hiszen dolgoznom kell az ilyen emberekkel nem nyálat csorgatni rájuk. Na meg azok után, hogy a YG-nél is ott lebzselhettem a Big Bang körül, igazán megemberelhetem magam. Frufrumat megigazítva próbáltam visszaterelni a gondolataim a beszélgetés medrébe, mikor újabb kérdés érkezett felém. Nyilvánvaló, hogy erre kíváncsi, hiszen gyakorlatilag ezért lettem idehívva, hogy erről beszéljek. Azt hiszen innen már nem lesz baj a dolgok menetével, mert erről órákat képes vagyok beszélni. Csak halálra ne unja magát rajtam. Mindenesetre hümmentettem egyet, hogy összeszedjem a gondolataimat, aztán belekezdtem.
- A világ több részén is tanultam ezt meg azt a divatról, itt vannak a papírjaim, ha esetleg kíváncsi rá, vagy ezt másnak kellene odaadnom? –toltam elé az ajánlóleveleim dossziéját mikor elbizonytalanodtam egy cseppet, de aztán töretlenül folytattam. –Az utóbbi három évemet Koreában töltöttem, és nem titok, hogy többek között az vonzott ehhez a céghez, hogy belefutottam pár onnan származó névbe az adatlapján. Úgy gondoltam, ha dolgoznak itt odavalósiak, akkor a cég is nyitottabb lehet arra az irányvonalra, amit én képviselek. –gesztikuláltam közben, és toltam elé egy mappát, ami egy lefűzött portfólió válogatás volt az eddigi munkáimból. –Szeretnék egy kis színt vinni a Japán divatba. És nagyon jól tudom, hogy ezt úgy érhetem el a legkönnyebben, ha olyan embereken keresztül prezentálom ezt a stílust, akikre sokan felfigyelnek. De félre ne értsen, nem kísérleti bábut, vagy önnön érdekeimet szeretném képviselni önökön keresztül! –tettem hozzá gyorsan. –Csak szeretném, ha nem lenne olyan merev ez a társadalom, és azt mind nagyon jól tudjuk, hogy nekünk japánoknak jó érzékünk van vegyíteni a külföldi kultúrát a sajátunkkal. Így végülis az lenne a célom, hogy segítsek egy teljesen új japán divatvilág kialakulásában. –csaptam össze a tenyerem a konklúzió kimondásával.
- Erről órákat tudnék mesélni önnek, de gondolom drága az ideje. És nem is biztos, hogy mindenki szívesen hallgatja a csapongásomat, de ne aggódjon a munkában is ilyen szorgos vagyok! –mosolyogtam magabiztosan. –És a látszat ellenére a ruhák kényelmi faktorára sem volt még panasz. –tettem hozzá halkan az egyik sarkalatos pontot. Tudom, hogy a potenciális viselőket igazából ez az egyik, ami a legjobban érdekli. Az asztalon pihentetve összekulcsolt kezeimet vártam, hogy mit reagálnak erre a terjengős felvezetésre. Lehet, hogy úgy hangzik, mintha előre begyakoroltam volna, de tényleg képes vagyok bármikor bármennyit beszélni az életcélomról. Akár álmomból felkeltve is! Na jó, esetleg egy kávé után… Azt azért senki se várja el tőle, hogy legszebb álmából felzavarva, kómásan, kócosan álljon neki ezt ecsetelni. Mondjuk nem mintha annyiszor lett volna erre példa eddig, de sosem lehet tudni.

Home, sweet home… Let’s start a new career~

Elé nyújtott borítékot átvette, és miközben hallgatta a lányt, elszöszölt azzal, kibontsa, és átfussa tartalmát. Nem rajongott túlzottan a nyers szövegekért, az egységes sémára épülő életrajzokért, viszont felkeltette érdeklődését Zekka életútja. A papíros tanulmányozásából egy pillanatra felnézett. – Majd kezeskedem róla. – mosolyodott el kacsintva, és ismét visszaterelődött tekintete a szövegre. Felénél azonban megakadt, mert jobban lekötötte a lány mesélése, mint az olvasás. Sokkal többre tartotta azokat az embereket, akik képesek voltak határozottan kiállni maguk mellett. Zekka beszédéből pedig könnyen rájött, lelkesedésből nincs hiánya. Érdeklődve hajolt előrébb, jobban figyelhessen elképzeléseinek felvázolására. Érdekes gondolatai voltak, az tény. De Rii-nek nagyon bejött a dolog. Már látta is maga előtt, hogyan reformálja meg a cég külső megjelenését. Mondjuk ettől a gondolattól haloványan elmosolyodott, aztán visszatért szilárd, valós talajokra. Sokszor adódott, megkeresték korszakalkotónak titulált ötlettel, de nagyon kis arányban bólintott rá, kivitelezhető lenne. Szép, és jó dolog, ha az ember eltökélten küzd valami iránt, de be kell látni, határokon belül lehet mozogni. Neki is eléggé meg volt kötve a keze, csak bele kellett gondolnia egykor aláírt szerződésébe. Annak ellenére több szabadságra tett szert cégen belüli ügyek intézésénél, még nem érezhette magát teljesen nyeregben. Éppen ezért mindenképp mérlegelnie kellett. Vevő volt rá, színt vigyenek a cég életébe, de számolnia kellett a befásult, konzervatív emberekkel is, akik nem szerették a változásokat. Minden esetre nem akarta a lányba belefojtani a szót, ezért hagyta, teljesen kibontakozzon.
Miután kezébe került a mappa, mely Zekka munkáit tartalmazta, elmélyedve benne lapozgatta végig. Egészen pofás darabok álltak benne, melyre elismerő hümmentéssel kommentált. Örömmel tapasztalta, nincsenek benne szemfájdító mestermunkák, amikkel sokszor szúrta ki szemét, együttesük stylelist-je, Touma-san. Természetesen nem becsmérelni akarja, hiszen rajta múlna, cérnaszál is kiesne kezéből. Csupán nem rajongott minden fellépő ruhájáért. Rosszul volt a rengeteg giccses, flitteres, strassz köves, has villantó toptól, amit rá aggattak. Mindig úgy érezte magát bennük, mint egy karácsonyi csomagolás. Az albumban lévő fotók viszont arról árulkodtak, teljesen rendben van a lány stílusa. Nem tudott mibe belekötni. Teljes átszellemüléssel tanakodott a lapok fölött, mikor felütötte fülét megannyi érvelő mondat. Erre fel is pillantott. – Tetszik a hozzáállása, remélem, nem csak bevágódni próbál. A munkáival sincs problémám, bár nem értek hozzá, de szemmel láthatóan ízlésesen dolgozik. – a kényelmes szóra rögtön kikerekedtek szemei a boldogságtól – Külön öröm lenne egy olyan fellépő ruha! Elegem van a két mérettel kisebb göncökből… annyira szorosak, mozogni is képtelenség benne. – dörzsölte meg homlokát a visszaemlékezés fájdalmas gondolatától. Miután átlapozta a portfóliót, visszacsúsztatta Zekka elé, és kutakodni kezdett zsebében. Megígérte magának, a mai nap nem akarja többet kezébe venni mobilját, viszont emlékezett arra, készült egy kép tavalyi fellépésükkor. A ruha, amiben szerepelnie kellett rengetegszer fel lett emlegetve. Előadásuk nem teljesítményük miatt vált ismertté, hanem Rii szemkiverős uniformisától. Telefonjának menüjében kutakodva járt mutatóujja az érintőképernyőn. Pár másodperces művelet után heurékát dünnyögve fordította a lány irányába a kijelzőt.
- Most merje azt állítani, nem rémes! Minden tiszteletem Touma-sané, de ezzel rettenetesen mellényúlt… annyira megalázó volt. – sóhajtozott dühödten. Sokáig nem is hagyta, hogy elemezzék a fájdalmas emlékeket idéző képet, lezárva a kijelzőt vissza is dugta zsebébe telefonját. – Mint egy selyemfiú… kiakasztó. – morgott orra alatt utoljára, miközben orrnyergét vakarászta. Extra égő előadástól mai napig hideg rázta. Legrémesebb álmaiban sem akarta átélni azt az 1 órát újra. Természetes, még eltökéltebbé vált, a lány elhelyezését illetően. Ha kell, maga jár utána, megkapja a melót. – Ha felvételt nyer, gondoskodna külön is a megjelenésemről, mint felelős, személyi asszisztens? Idejét sem tudom, mikor jelentem meg elegáns, fekete öltönyben… - vágyott arra, visszafogott, mégis mutatós alkalmi ruhákban mutatkozzon sajtónyilatkozatokon. Sosem érezte magához túl közelinek a gyöngyös, virágmintás, kisfiús giccset. Ráadásul korban sem volt már ott. Annyira belelovalta magát a lány elhelyezésébe, hogy azon nyomban cselekedni akart. Ha valamit elhatározott, annak úgy kellett történnie, ahogy eltervezte. Más hangnemet varázsolva csapta gyengéden asztal lapjára tenyereit és felugrott helyéről.
- Nos, ha nincs más mondandója, akkor mit gondol, körbenézne a Centerben? A Popcorp-ot hamarosan úgyis megismerheti. – mosolyodott el megnyerően, miközben az ajtó irányába farolt.

Home, sweet home… Let’s start a new career~

A dicsérettől legszívesebben fülig ért volna a szám, de engedhettem meg, hogy ennyire elragadtassam magam. Egy halk köszönömmel nyugtázva bólintottam a dicsérő szavakra. A hanyagul elejtett megjegyzésem pedig felcsillanó szemekre talált. Tudtam én hogy kell meggyőzni az embereket, hogy vegyék meg a munkámat. Nem mintha hazudtam volna, ez az igazság! Egyszerűen csak tudni kell, hogy kinek mivel lehet megfelelően tálalni. Ha egy hölgy ült volna velem szemben, neki valószínűleg olyasmiket említettem volna meg, hogy ismerek olyan tippeket, amikkel optikailag lehet csalni a karcsúságon, ha netán szoros a határidő a diétára. És persze ezt abszolút nem sértésként, de ismerem milyen lehetetlen ideálokat várnak el az emberek a sztárjaiktól, és ez a helyzet egyre csak romlik. Remélem, ha a megjelenésük nem hagy maga után kívánnivalót, kevesebbet zargatják majd őket olyan szőrszálhasogató apróságokkal, hogy az előző díjátadón egy milliméterrel vékonyabb volt a lány dereka, meghízott! Szörnyű! Azért ők is emberek… és ezt saját magam is megtapasztalom, amint elkezdek dolgozni velük. Fárasztó mindig tökéletesnek lenni. Nem mintha én nem adnék pedánsan a saját megjelenésemre, de engem nem figyel három lesifotós minden sarkon. Ki sem bírnám! És nem is lenne túl szerencsés, tekintve a „titkos hobbimat”… Tényleg, most, hogy itthon vagyok, nem ártana felkeresni a többi quincy-t és informálódni arról mi történt köreinkben az elmúlt öt év alatt, amíg világutazáson voltam. Egyelőre azonban nem ártott volna Rii-re figyelnem, hiszen rövidesen egy képet dugott az orrom alá igencsak szégyenkező beharangozással.
- Ótejóég. –kaptam a szám elé a kezemet elkerekedett szemekkel. –én is dolgozom rózsaszínnel, de azért jóból is megárt a sok… -pislogtam a vattacukros összeállításra. Nem csodálom, ha szerencsétlen férfi ennyire rosszul érezte magát miatta. A babakék még elmegy, de egy ilyen karakteres arcú férfit talpig rózsaszínbe öltöztetni elég merész ötlet volt. Nem mintha nekem nem lennének hajmeresztő ötleteim, de az egyetlen különbség, hogy én azért mindig konzultálok az énekessel, mielőtt végleg rábólintanék a ruhatervre.
- Touma… Vance McCayre céloz? –kérdeztem vissza nagyokat pislogva mikor felmerült a régi mentorom neve. Tényleg, hiszen ő Fatal errornak is dolgozik, rég hallottam felőle. Akkoriban, mikor az ő szárnyai alatt ismerkedtem a szakmával, még nem volt lehetőségem arra, hogy itt a cégnél is besegíthessek neki. Mire pedig már szereztem annyi gyakorlatot, megkaptam a Franciaországi ösztöndíjat.
- Azt hiszem sejtem mit akarhatott kifejezni a tervezőjük, csak egy icipicit elszaladhatott vele a ló. Ne haragudjon rá, Touma-san tényleg remek ember! –próbáltam nyugtatni, de valószínűleg haszontalanul, hiszen egészen biztos vagyok benne, hogy ez a kép már örök idők végezetéig ott fog keringeni a világhálón. Az egyetlen dolog, amivel megszabadulhatunk tőle, hogy trenddé tesszük a sármos megjelenését, hogy inkább arra figyeljenek, ne a régi ballépésekre. A következő ajánlaton viszont hirtelenjében akkorára kerekedtek a szemeim, hogy pislognom kellett párat, mire eljutott az agyamig, hogy tényleg jól hallottam-e, amit hallottam az imént.
- Ez csak természetes! Önök döntik el, milyen munkakörben alkalmaznak, báár örülnék, ha nem kávét kellene felszolgálnom. –tettem hozzá halkan, kicsit elnevetve magam, de aztán igyekeztem visszanyerni a komolyságom. –Nem is gondolná, hány tervező álma, hogy önök mellett dolgozhasson! –merengtem el, ahogy eszembe jutottak az ismerőseim, még az iskolából, akik folyton arról áradoztak, hogy kiknek szeretnének majd ruhákat tervezni. Akkoriban nekem még nem voltak nagy álmaim, egyszerűen érdekesnek találtam a szakmát. Eleinte ez meg is látszott a tanulmányi eredményeimen, de aztán szép lassan belerázódtam, ahogy egyre jobban megkedveltem ezt a munkát és nőtte ki magát a hivatásommá. Úgy vélem, mostmár nevezhetem így.
- Azt hiszem, dióhéjban mindent tud rólam, amit tudnia kell. –mosolyogtam. Bólintva az invitálásra álltam fel a székemből, és kaptam a vállamra a táskámat, mielőtt kisétáltam volna vele az ajtón. Izgatottam nézelődtem körbe, és bőszen bólogatva próbáltam megjegyezni minden irányt és helyiséget, amit fontosnak tartottak megemlíteni. De egészen biztos vagyok benne, hogy elég sűrűn fogom igénybe venni a recepciós kiasasszonykák segítségét. Még mindig jellemző rám, hogy kicsit nagyobb erőbefektetésre van szükségem a tanuláshoz, mint másoknak, de ugyanakkor ezt pótolja a lelkesedésem, és improvizációs készségem. Így hát reméltem, hogy fel fogom találni magam.

Probléma, probléma hátán – The preparations of the performance

Hatalmas fába vágta fejszéjét. Az újév beköszöntésével, merész elhatározásra bólintott rá. Nagyszabású koncertjükön külön számmal fog készülni. Ez annyit tett, még többet kellett dolgoznia. Folyamatosan dalszöveg fölött ült, stúdióból ki-be járkált, zenét egyeztetett és fotózásokra járt. Túl sok mindent kellett egyszerre csinálnia, amiből többször adódott óriási fejfájása. Összehangolni a teljesen más feladatokkal foglalkozó bagázst, nem volt egyszerű. Nem számíthatott zenésztársaira, a szólóprojektjét saját magának kellett összepakolnia. Naoto-sannal az utóbbi hónapokban akár már össze is bútorozhatott volna, annyiszor keresték egymás társaságát. Időt, programot egyeztettek, telefonálgattak, és fontos papírokat töltöttek ki. Rengeteg háttérmunkával járt egy komplett előadás összerakása. Minden kellemetlenség ellenére, Rii remekül feltalálta magát. Tény, nem maradt szabadideje, de semmiképp nem akarta elhanyagolni a kisfiút sem. Ezért határozott úgy, lassacskán beszoktatja a cégbe. Időt spórolt meg magának azzal, ha délután az óvodából nem haza, hanem egyenest munkahelyére furikázza. Bao pedig ügyes, nagyfiúhoz illően szót fogadott. Feloldódva könnyebben rá merte bízni asszisztenseire a gyerkőcöt. Mikor épp nem volt halaszthatatlanul fontos megbeszélése, apróbb munkáit a fiú társaságában végezte el. Külön bejáratú irodájában pedig Bao zavartalanul randalírozhatott. Rii egy hét leforgása után, szakavatottként vásárolt össze minden alkotásra megfelelő eszközt neki. Fiókját feltöltve különbféle tollakkal, színesceruzákkal, és halomnyi papírral, büszkén dörzsölhette tenyereit. Ha Bao csak unatkozott, kirámolt belőle, és hagyta, hagy élje ki magát a rajzolásban. Firkálmányos történeteit meg kommentárral kísérte végig. Rii már jól hozzászokott a gyerekcsevejhez, ezért folyamatos irkálása közben, kétfelé is tudott figyelni.
Hümmögve hallgatta fél füllel a kicsi történetét arról, micsoda hősként viselkedett a katona, aki megmentette a bajba került lányt. Érdekes dolgokat talált ki, szó se róla. Nagyon emlékeztette nővérére, aki hasonlóan sokat tudott beszélni saját elképzeléseiről. Többször említette, szívesen rendezne filmeket. Producer munkáját azonban hamar feladta, és Rii sem érti, de teljesen más szakmában helyezkedett el. Betudta annak, gyermeki álomként gondolt a filmezésre. Kicsit el is mélázott a papírjai felett, a fiút figyelve. Akkor fordította el fejét, mikor irodájának ajtaján kopogtak. Érdeklődve nézett vele szembe érkező menedzserére, aki nagyokat fújtatott. Látványtól felvonta szemöldökét, és felállt székéből. Kíváncsian várta, milyen híreket hoztak. Azonnali hatállyal a tárgyalóba parancsolták, ahova egy órán belül érkezik néhány igen fontos ember. A helyszínt biztosító igazgatóság az utolsó megbeszélést szándékozta végigvenni. Rii lelkesedése egyből felszínre tört, ezért nem pocsékolva az időt, felkapta a kissrácot, lepasszolta egyik asszisztensének, és máris csörtetett a kijelölt tárgyalóba. Teljesen higgadtan ücsörgött székében, miközben mobiltelefonjával szórakozott. Az asztalon pörgette, mikor felfigyelt Naoto-san egyfolytában homlokát törölgeti. Folyamatos aggodalma kezdte egyre jobban idegesíteni, amire sűrűn fújtatott. Fülébe ültették rendesen a bogarat, már lassan arról kellett meggyőződnie magában, mégsem olyan nyugodt, mint volt. Mikor beléptek a terembe a górék, egy pillanatra meg is állt benne az ütő, aztán visszatérve higgadt állapotába, illendően felugrott székéből, és meghajolt előttük. Lényegében semmi dolga nem volt, ugyanis menedzsere hadarta helyette monológját. Attól azonban nem tudott eltekinteni, Naoto-san úgy remeg, mint a nyárfalevél. Kimentve szorult helyzetéből, ezzel megelőzve egy lassan beállni látszódó szívrohamot, óvatosan leállította és átvette a szót. Bedobva megnyerő kiállását összegezte terveit. Mérlegelt, döntött és ötletelt.
Lassan már kiszáradni akart szája, mire elégedett bólogatásokat kapott visszajelzésül. Erre természetes, nyeregben érezte magát. Az igazgatóság kezet nyújtva egyezet bele elképzelésükbe, mire Rii vigyorral mondott köszönetet. Egy pillanatra összenéztek menedzserével, mikor hirtelen megütötte fülét egy kellemetlen puffanás, ami az ajtó irányából származott. Döbbenten figyelte, ahogy puffogó nő tör be hozzájuk, valakit lázasan keresve. A jelenettől teljesen sokkot kapott. Nagyon úgy érezte, ez a szerencsétlen tönkre fogja tenni üzletüket. A fejesek is hasonlóan kérdőre vonták a nő kilétét, mire Rii hirtelen semmilyen épkézláb választ nem tudott nyújtani. Dermedten próbált szabadkozni, mikor a háttérből előre vetődő Naoto-san mentségére sietett. Megragadta a nő karját és befelé kezdte tuszkolni a terembe.
- Ő a koreográfus! Hwang kisasszony, micsoda meglepetés érkezése. – vigyorgott kínosan, zavarát képtelen volt leplezni. Feltűnően nevetgélt, és próbálta elhitetni az öltönyösökkel, a nő fog kezeskedni a produkcióról. Annyi hazugságot összehordott a szituációban, Rii csak jó darabig szemeit meregetve tudta figyelni. Legszívesebben kirobbant volna belőle a vérengző vadállat. Nem is ismerte a fruskát, abszolút ellenezné, neki készítsen koreográfiát. Mikor Naoto-san pislantott rá hasonlóan meresztgetve szemeit, végül kínosan elvigyorodott és helyeselt. Óriási mákjuk volt, az igazgatóság bekajálta. Mosolyogva bólogattak, és szerencsét kívántak. Ezek után menedzsere minél gyorsabban próbálta kitessékelni a górékat, majd gyorsan becsapta az ajtót. Fejét fogva rogyott össze, és tépkedte egyébként is kevés haját. Közben Rii idegességében visszavágódott székébe, ahol egy pillanatig homlokát dörzsölgette. Majd ráterelődött tekintete a nőre, amitől csak még jobban dühbe gurult.
- Hé, neked aztán nem tanítottak illemet, mi?! Itt emberek dolgoznak, te romlott spiné! Háá~h! – nyalta meg szája szélét idegesen, közben nem győzte haját borzolni. Komolyan nem hiszi el, ennyi felelőtlen ember rontja a cégben a levegőt. Rajta múlna, úgy kipakolná őket innen, hogy azt nem köszönnék meg. Micsoda magatartás, tárgyalóterembe se szó se beszéd berontani. Az pedig csak még rontott a helyzeten, a nő nem bocsánatáért esedezett. Épp ellenkezőleg. Olyan lekezelően feleselt vissza, ami széttépte Rii egóját. Nem kellett neki több, vészemet kapva csapjon az asztalra, közben irányába mutogasson, hevesen rázva öklét.
- Még neked áll feljebb?! Mindjárt hozzád vágok valamit, együgyű! – ordibált, jó tanyasi ízzel, mindent, ami épp eszébe jutott. Fenyegetőzése csak egyre jobban felkorbácsolta az indulatokat, amiből orbitális veszekedés kerekedett. Vörösödő fejjel habzott szája, és kajabált tücsköt-bogarat a nő felé, aki szintén nem hagyta magát szégyenben. Az feltűnt Rii-nek sok mindent nem értett a törpicsek nőcske visításából, de akkor sem fogta be. Csak tolta a szöveget, mondta a magáét, mert férfi gőgje nem engedte, nő győzedelmeskedjen fölötte. A sárdobálást viszont Naoto-san megelégelte, aki nyakkendőjét letépve hallgattatta el a két félt. Egymás felé morrantva fújtattak a kimerültségtől, arra várva, mikor kezdhetnek bele megint egymás szapulásába. Szerencsétlen menedzsert annyira kiakasztották, szörnyű tervet szövögetett. Rii képébe mutogatva dühöngött.
- Ezt nem tűröm tovább! Ti ketten… - remegett szája széle az idegtől – tényleg együtt fogtok dolgozni. Elegem van a gyerekes perpatvarotokból! Ha nem szeditek össze magatokat azonnali hatállyal, úgy kipenderítettlek benneteket, hogy nem teszitek zsebre!
Rii-be fojtva a szót, el is akadt lélegzete Naoto-san bosszújától. Nem tehették ezt vele. Nem ő volt mindezért a felelős. Hitetlenkedve tátogott, mint egy partra vetett hal. Közben intenzíven kapkodott a homlokához. Egyszerűen nem akarta elfogadni az egészet. Ellenezte, tiltakozott minden erejével. Menedzsere villámokat, és átkokat szóró tekintetétől aztán elkeseredettségében megadta magát. Túl szépen mentek a dolgai. Már tényleg várt valami hasonló gebaszt. Csak sziszegve csapta kezeit ölébe, ahogy belefúrta hátát székébe.

Probléma, probléma hátán – The preparations of the performance

Újabb vicc. Lassan azaz érzésem ki akar csinálni a Popcorp. Előbb köteleznek a bulijukra. Aztán átrugdalnak a tv-hez műsorban vigyorinak. Most meg kapom a fax-ot tanítsak be egy szépségpöttyös selyemficsúrnak valamiféle flancos táncot. Mi lesz még? Tütü adjak elefántra és tanítsam meg pukedlizni?! Ahhoz sokat, nagyon sokat kéne fizetniük! Rúgjanak ki, ha nem tetszem. Éhbérért nem fogok majmot csinálni magamból. Ennek a fánkos, vagy milyenes suhancnak adtam egy esélyt. Naiv fejjel azt hittem, ha már rám tukmálják van benne valami. Jaj, de szépen mellé nyúltam. Megint lökhetne a privát pincérem fröccsöt. Ezt józanul nem lehet átvészelni. Mondom, hogy nem! Ide figyelj! Fogtam a csinos virgácsaim, átcsattogtam a dvd archívumba. Találomra lepiszkáltam egy élő műsor felvételét. Lássuk az ellenséget alapon bele akartam lesni, mire számítsak. Erre a melóra dörzsölöm a tenyerem, mióta átvergődtem a reptéri fémkapun. Ott volt orrom előtt a lehetőség. Önálló munkát kaptam, méghozzá a háttérinfók szerint a cég és Japán legjobb nyál bandájának pingvin öltönyös csicskásától. Én ökör, lelkesen vágtattam képernyő elé. Szemeimet tapasztottam kiderítsem, mitől döglik a légy. Érdekelt ugyan mi van ebben a felhizlalt sztár csemetében tini fruskák kapnak tőle ájulásos hisztériát.
Hát, az eredménytől kapásból falba állítottam a távirányítót! Szemem sikított a látványtól, amit ezek táncnak merészeltek nevezni. Ez a mozgás botrányos! Darabos, tekergőzős, összefüggéstelen, erőltetett! Nyominak még lenne valami levesbe aprítani valója. Másik két félnótás sem veszett fejsze nyele. Egész ruganyos mozgása van a vezérnek, de ez a megalázóan szörnyű vacak, amit rájuk erőltetnek. Na, de mi a franc ez himbálózó fulladozás?! SZAR! Eszemben sincs kozmetikázni. Soha a büdös életben nem engednék ki ilyen szedett-vetett lődörgést a próbatermemből! Ezek a japánok nem normálisak! Semmi érzékük hozzá, ne piszkáljanak bele! Nyögésnek bevizelés a vége! Jobb lett volna szépérzékemnek távol tartják magukat. Most nulláról elfogadhatóvá pucolhatok egy huszonéves mamlaszt. Tudják ezek, mekkora meló egy felnőtt testet átformálni?! PICSÁKAT! Akkor nem zaklatnának lehetetlen kérésekkel. Csodát ne várjanak! Nem lesz belőle táncparkett ördöge, de okosabb leszek, ha felmérem. Ezt jobb tisztázni már a legelején. Nem húznak be a csőbe! El nem viszem a balhét. Most azonnal tiszta vizet öntök a pohárba. Megteszek, amit tudok, de ha a surmó reménytelen, mosom kezeim. Ügy végett egészségesen ráfetrengtem a telefonra. Titkár bányarémet riogattam.
-Nelli…Belli…Betty…Aish! Hol van a trágyázás?-Válaszra malmozva, beüzemeltem egy gyors átépítést. Kiéhezett vén pasasokhoz készülődtem. Nézzek ki ritka dögösen, hátha a dekoltázsom elveszi a figyelmüket. Pár gombbal lentebb az inget, melleket feljebb polcolni, hajat leengedni és hanyagul megborzolni. Látszódjon milyen remek munkaerő vagyok. Nekem teljesen belefért a dologba szívinfarktust kapjanak, csak előtte bólintsanak rá minden követelésemre. Lesz néhány keresetlen szavam a díszes brigádhoz, ugyan miért egyeztetnek nélkülem. Részletekhez tartozom, sőt azok függnek tőlem! Elszúrom a koreográfiát befuccsol az egész műsor. Ismernem kell centiről centire az egész fellépés menetét. Nincs kirekesztés, vagy nélkülem kell boldogulniuk. Az a ciki nincs jobb koreográfus a kezükben. Én vagyok a legjobb, ha tetszik nekik, ha nem és igenis elvárom, úgy kezeljenek! Maximális teljesítményért, maximális együttműködést várok el. Ezt feketén fehéren meg fogják kapni, méghozzá most! Értesülve a helyszínről öles léptekkel vágtattam a kijelölt tárgyaló terembe. Kopogás nélkül rontottam be. Nincs finomkodásra idő és jobb, ha látják rajtam nem ijedek be attól, mindenféle mágnás miska tornyosul előttem. Egyszerűen kivágom az ajtót és csípőre tett kezekkel mozgatom meg fejemet. Kedvelem az amerikai hip-hop korszakból rajtam ragadt feka felvágós körzést.
-Nappalt! Valaki elmagyarázni, mi folyamodik itt?!-
Gyilkos szikrákat vetve mérem koponyáról koponyára a társaságot és fordulok az előörsként érkező menedzserhez. Elegánsan arrébb tolva közlöm nem vele beszélgetek, hanem a díszes küldöttséggel, aminek hatására önállósítva magam lépek hozzájuk közelebb. Levakarhatatlan menedzser azonnal nevemet morogva foszt be a személyes bemutatkozástól. Ezért garantáltan lenyakazom, de most nem húzom vele az időt. Kezet fogok a sorba állított hadosztállyal, majd pontról pontra leszögezem mik a feltételeim. Idegesítő férfi mellettem nyalizik, én nem fogok félre hadoválni. Határozottan kijelentettem bevállalom a projektet, de teljes körű tájékoztatást követelek, valamint teljes hónap felkészítést a pacsirtának, aminek ütemtervéről szabad kezet kapok, vagy kukázhatják az egész menetet. Némi menedzserrel folytatott bájolgás után rábólintanak, kedvesen rájuk mosolygok és szikrázó tekintettel mérem végig a kezelésre befizetett amatőrt. Lesz munka, az nem kérdés.
-Oi-oi-oi! Használtam parfümöt, büdös bunkó!-Tenyerelek rá asztalára ellentmondást nem tűrően. Engem csak ne szapuljon hol mi pénzben úszkáló sztár. Minden nap fürdök. Fokozottan odafigyelek külsőmre. Az meg egyenest kiakaszt, mit köt bele még abba is járok e tornázni. Ne merészelje azt mondani igénytelen nő vagyok, mert a fejére borítom az asztalát és egyesével dugdosok le gemkapcsokat a torkán. -És nem szorulok rá speening-re járjak! Móduszaimba se ugass bele! Többre jutottam fél perec alatt, mint a taknyos menedzsered!-
Vágok rá a kemény fa felületre egyenest kibökve az a pojácát. Nem az ő behízelgő szövegelésére mondtak igent. Napnál világosabb én intéztem el az ügyet. Legalábbis a rám eső részét. Verheti a nyálát, de a belépőm sok zűrtől megmentette az elkényelmesedett hátsó felét, ami véletlen helyet cserélt a fejével. Az sem érdekel meddig üvöltözik velem. Nem hagyom magam! Nem hunyászkodom meg senki előtt!
-Keh! Te vagy fentebb, tökkel ütött!-Hevesen mutogatok a magasságbeli különbségre egyre közelebb és közelebb hajolva az asztal felett. Fenyegetésére sziszegve préselem ki válaszomat.-Azt merészeld meg, saját kezemmel heréllek ki! Segítek kivágd a magas „c”-t, agyalágyult!-
Engem nem félemlít meg üres fecsegéssel. Nálam van a tűsarkum, amit sosem vagyok rest használni. Arra teszek kinek a fia és hány milliárdot ér a csinos arcocskája. Úgy betöröm a cipőm sarkával a rusnya képét, plasztikai sebész se teszi helyre. Lássa csak nem félek. Lendületesen kaptam le cipőmet felé lendíthessem. Előbb az egyikkel dobtam meg, had érezze nem beszélek levegőbe. Aztán másikat felvillantva jelent meg ördögi vigyor arcomon. Lesandítva féltett kincsére jelzem mit fogok célozni. Készen álltam rá három ordítás között beleállítsam a vékony műanyagot. Bárki bármit mondhatott, én ki akartam csinálni. Már emeltem kezem lesújtsak, amikor a kotnyeles menedzserből kibújt az igazi éne. Dühödt fenevadként dörrent hangja megálljt parancsolva. Kissé elképedve fagytam le, milyen agymosáson esett át, de el kellett ismernem, hatásos volt. Nem rossz pofával döntöttem oldalra fejem. Azért a szemben károgó vészmadárról se felejtkeztem el puffogó viperaként fújtattam rá és kaptam fel asztaláról cipőmet. Tenyeremben tartva ugráltam arrébb lélegzetem visszanyerve akadhassak ki az újabb parancson. Számat mélységes döbbenetemben hitetlenül eltátva araszoltam képe elé.
-WA~E?!- Mellkasát megbökve ordítottam képen. Még egy kirohanástól vékonyodva elcsukló hangom mentette meg, így meg kellett elégednie a körmöt piszkáló tényközléssel. Pontosan tudtam mik a jogaim, mi szerepel szerződésemben, milyen felelősséggel tartozom és kik állnak felettem. Rá is vonatkozik nem hat meg az üres fenyegetőzésével. Cseppet sem hoz vele zavarva, de ha nem tudná, azért közlöm vele, ne próbálkozzon többet pampogással.
–Nem költekezhetsz semmire! Ki sem rúghatsz! Nem vagyok a beosztottad! Nem állunk közvetlen kapocsban! Nincs halmod felettem! Botlábat ugráltathatod!-
Biccentek a nagyra tartott förmedvény irányába, egyértelműen vegye a lapot. Ami az illeti neki is jöttem még egy magyarázattal. Rá szintén vonatkoztak nem dolgozom szabályok nélkül. Megkapja tömören a véleményem, aztán kitörölheti vele a hátsóját. Én előre gondolkozom. Félreértések előtt lefektettem a játékszabályokat. Az már nem az én dolgom, mit kezdenek velük, de nem eresztek. Érezze csak, nem fogok úgy ugrálni, ahogy a magasra szegett álla parancsolja.
-Ej-ej-ej!-Csettingetek orra előtt.- Figyuzz ide, puhapöcs! Én, ha kisétál, befuccsol a projekted! Dönts, elviselsz, vagy se, mert nem könyörög senkinek! Maradok, felrak hírnevem! Egyetlen hónap alatt dögös táncost csinál belőled! Na?-
Emelem feljebb fejem, mit reagál erre a pofon egyszerű felvetésre. Nincs ezen mit sokáig elemezni, vagy igen, vagy nem. A szent beszédtől kíméljen meg, csak válaszoljon. Utána meg tolja le a seggét az edző terembe, mert azonnal neki kell kezdenünk a munkának. Komoly tatarozás vár ránk. Nem érünk rá szarozni a veszekedéssel. Nyújtás közben is lehet ordítozni, legalább addig is rágyúr a tüdőkapacitására.

Home, sweet home… Let’s start a new career~

Kedves volt, így védelmezte stylelist-jukat, azonban akkor is bántotta egóját a rémes összeállítás. Ez olyan dolog volt, amit nem bírt elfogadni. Tényleg mérgesítette lépése, de semmiképp nem venné a fáradtságot, orra alá dörgölje. Ahhoz Ő jóval elfoglaltabb ember volt. Több időt nem is pocsékolt a téma részletezésével. Touma nevének elhangzására hümmentett. Nem tudta, ismerhetik egymást. Érdekesnek találta, összefutnak a szálak. Ennek ellenére, nem faggatózott, honnan, és miért ismerik egymást. Jobban lekötötte, gyorsan számba vegye az épület legfontosabb részeit. Zakóját lehorgászva székéről vállára dobta laza mozdulattal, és kinyitotta a lány előtt az ajtót. Utána lépve csukta be, és előre mutatott. Útjuk során folyamatosan magyarázott. Turista vezetőnek felcsapva szólt pár szót az épület történetéről, legfontosabb személyeiről. Utána járhatott volna alaposabban is, ha lenne elég szabadideje. Ezért csak abból tudott építkezni, amennyit még anno elmondtak neki, nagyszabású ülésen. Beleéléssel rótta a folyósokat, miközben azt regélte, melyik teremben, milyen munka szokott folyni. Liftezés után a recepción trécselt egy sort. Ebédlőn, hatalmas előadótermeken is átvezetve Zekka-t, végül elkísérte egészen a bejáratig. Zakójának zsebéből elővarázsolt egy névjegykártyát, majd átnyújtotta neki. Neve és telefonszáma szerepelt rajta. Felajánlotta, készségére áll, bármilyen problémája adódna. Elköszönésüket követően visszatért irodájába. Akadt még szép számmal munkája. Tornyosuló iratokat látva fájdalmasan sóhajtott. Muszáj volt kézbe kapnia mobilját, beszóljon az óvodába, később érkezik. Igyekszik sietni. Gyorsan át is fésülte a papírok tengerét, mi nem tűrhet halasztást. Szétválogatott stóc egyikét fel is kapta, belepakolta táskájába. Magára húzkodta kabátját, majd laza mozdulattal hóna alá csapta a kimaradt lapokat. Figyelmesen manőverezett a folyosókon. Az egyik automatánál azonban befékezett, és előhorgászta pénztárcáját, vehessen magának valami méregerős kávét. Szemei rohamosan leragadni akartak. Semmiképp nem lehetett álmos, hiszen még vezetnie is kellett. A tűzforró műanyag pohár szélét megragadva menetelt ki, elköszönésképp hümmentett. A parkolóban megkereste kocsiját, bepakolta homiját, majd nekidőlt az oldalának. Megkereste dobozát és rágyújtott. Imádta a mentolos szállal fogyasztani kávéját. Megnyugtatta.
Miután elpöccintette a csikket, beszállt és meg sem állt az óvodáig. A dugót is szerencsésen kikerülte, így megkímélhette magát egy idegtépő várakozástól. Feltalálta volna magát addig, csak kis lurkó hisztizne, miért nem jönnek érte időben. Így is késett negyed órát, ovis társai már régen hazaszállingóztak. Parkolót kerítve zárta be maga után a kocsi ajtaját, és elővadászta Bao-t. Nem szeretett ígéreteket tenni, mert tudta nagyon jól magáról, kapkodós hétköznapjai miatt folyton csúszik. Viszont a kissrác teljesen lekenyerezte. Vigasztalásul a várakozás miatt kapott valami édességet. Nem szokta tömni vele, de néha megengedhette, hiszen mégiscsak gyerek. Az úton legalább elfoglalta magát. Rii nyugodtan figyelhetett a vezetésre. Nem kellett azon agyalnia, mivel terelje el figyelmét az utazás unalmas létéről. Kényelmesen dudorászhatott valami számra, ami éppen a rádióban csörömpölt. Egész hamar haza is értek, ezt Bao is megjegyezte. Kiszabadítva üléséből ráhúzgálta kabátját, majd oldalára kapta. Mindenek előtt a kisfiút pakolja be a házba. Zárat elfordítva be is engedte, majd miután levetkőzött, rábízott egy nagyon fontos feladatot: etesse meg a halakat. Kellett valami, amivel elszöszöl, míg Rii minden vackát behordja a nappaliba. Arra viszont lusta volt, többször forduljon, így mindent egymás hegyére-hátára hányt. Félúton mégis eszébe jutott, még mindig a csomagtartóban van az a doboz üdítő, amit még a forgatáson kapott. Cümmögve nyitotta fel az ajtaját, és kiszedte belőle a kartondobozt. Arra pakolt rá mindent, amire még ma szüksége lehet. Papírokból, táskából, egyéb apróbb ketyeréiből tornyot kreálva egyensúlyozott be mindent a házba. Mindennek megkereste a maga helyét. Egy dolgot azonban nem tudta, hova tegyen. A szénsavas ragacs láttán, borsódzott a háta. Jobb ötlet híján nem tudott egyebet tenni, mint lecuccolta a hűtő mellé. Dolga végeztéül bekapcsolta a tévét, és letelepedett elé. Bao körülötte tevékenykedett, ahogy szokta. Mielőtt még elfelejtené, telefonált egyet menedzserének. Tájékoztatni akarta mai napjáról. Beszédje közben sokáig dicsérte az újonnan érkező, kék hajú lányt. Lelkére kötötte, gondoskodik arról, pozitív véleménnyel vélekedjenek róla. egy ilyen jó munkaerőt nem szabadott kicsusszanni kezük közül. Ráadásul már le is beszélte az egészet. Nem hagyhatta, az igazgatósághoz ne jusson el ajánlólevele. Másnap reggel az lesz az első dolga a cégnél. Átadja, és néhány jó szót szól róla. Igazából már úgy kezelte a helyzetet, mintha már teljes állású beosztottként tudnák a Popcorp-ban.

~ End ~

Probléma, probléma hátán – The preparations of the performance

Szemeit meregetve forrongott a dühben. Felé mutató, flegma nőre úgy fújtatott, mint egy megveszett eb. Hátán is felállt a szőr a stílusától. Nem tűrte, egy nő, aki minden tekintetben lejjebb áll, mint Rii, ilyen hangnemet engedjen meg vele szemben. Értetlenkedve tátotta el száját, miféle baromságokat hordanak neki itt össze. Halvány, lila gőze sem volt arról, hogyan jött fel a pacsulik, meg gyorsulás témája, de lényegében letojta. Ami végképp kiakasztotta, mellkasának női cipő csapódott. Rábambulva a fájdalmas területre, majd életveszélyes fegyverre, ami az asztalra hullott, egyből vérszemet kapott. Fogát csikorgatva grimaszolt, és szemeivel szórta a villámokat. Azt akarta abban a minutumban porladjon apró alkotóelemeire a lepcses szájú spiné. Agyát elöntötte a méreg. Már gondolati síkon el is tervezte, megragadja az előbbi lábbelit, és úgy kihajítja a háta mögött lévő ablakon, hogy sosem találja meg. Aztán mehet utána a porszem nőcske. Viszont eszetlen, előtte csatarászó idegen előbb cselekedett. Visszaszerezve gyilkoló eszközét osztotta tovább a lapokat, most becélozva vele Rii szerencsétlenül járt menedzserét. Abszolút ki nem állhatta, ha bántották munkatársait. Ráadásul nagyon tisztában volt azzal, Naoto-san mi mindent megtett érte, értük, a csapatért, ezért különbképp széthasította fejét a nőcske pökhendi magyarázása. Be sem tette a lábát, már parancsolgatott. Olyan volt, akár egy kiállhatatlan díva. Rii karfába kapaszkodva szorongott. Az volt a csoda, hogy nem hajlította el a fémvázat. Ez az egész akció felért egy kínzással. Még sosem akasztotta ki ennyire nő. Már megvolt a maga véleménye ugyan erről a nemről, de ez a magánakció végképp megpecsételte hozzáállásának további kimenetelét.
Fortyogó dühével, és idegtépő gondolataival elfoglalva magát végül csettintésre lett figyelmes. Nagyokat sóhajtozott, és gőze sem volt arról, mi üthetett bele Lélekterroristába. Előző jelenetétől eltérő hangnemben jajjogott felette. Bármennyire utálta bevallani, és hiába tartotta vissza férfi gőgje, tudta, szüksége lesz a spiné segítségére. Egyszerűen lehetetlen döntést kellett hoznia. Nem volt kibúvója, vagy mentőötlete, hogy úszhatná meg, együtt dolgozzon vele. Haját borzolgatva morrantott, miközben hevesen járatta ujjait az asztallapon. Ennyire még talán sosem dilemmázott. Szarul érezte magát, ez az egész pedig vetekedett egy vallatással. Végül komoly tekintettel belemeredt a csaj képébe és hasonló flegmasággal félre húzta mosolyát. – Nincs más választásom. Kifutottam az időből, hogy más után koslassak… - vágódott fel székéből, és csapot-papot otthagyva viharzott el a terem végében lévő víz automatához. Valamit komolyan innia kellett. Legjobb lett volna, ha azonnal szeszes itallal kezdi. Akkor lezsibbadna az agya, és nem kéne attól tartania, hogy agyvérzést fog kapni. Mit neki, szürkeállománya haldoklik tőle. Hidegen hagyta. Viszont jelenleg be kellett érnie ásványvízzel. Fintorogva várta ki, műanyag pohár telitöltődjön, majd egy huzamba be is vágta a löttyöt. Így tett még kétszer. Úgy kiszáradt a szája a folyamatos ordibálástól, sivatag is nedvesebb helynek tűnt nála. Sokat viszont nem időzhetett, romantikussá fajuló gépezettel, ugyanis háta mögött egyre élesebben hallotta női cipők kopogását. Amik igazából jobban hasonlítottak egy mamutcsorda vonulására, de Rii nem akart vele foglalkozni. Az elszomorító, és még inkább kiakasztó ténytől azonban teljesen padlót fogott. Hisztis nőcske belemart karjába és ráncigálni kezdte az ajtó felé. Az úgy stimm is, minél előbb próbára kéne venni a figurát, de nem ezt tervezte a mai napra. Bőszen „hé!”-t kiabálva próbált befékezni. Ha nem akarta, hogy kiakadjon a válla a folyamatos cibálástól, muszájnak érezte, hogy „engedelmeskedjen”. Közben fáradhatatlanul osztotta Lélekgyilkost, hogy van mersze még mindig az életére törni.
Folyosót végigszelve meneteltek futólépésben a próbateremhez. Villanykapcsolás után Rii-t nemes egyszerűséggel belökték a parkettás, tükrökkel felszerelt helyiségbe. Már magyaráztak volna fennhangon, mit várnak el tőle, meg azonnal húzzon bemelegíteni, viszont mamlasz barátunk cseppet sem díjazta ezt az értetlen show műsort. Laza mozdulattal emelte maga elé nagy tenyerét, és rátapasztotta Mitugrász-kisasszony szájára. Fejét magasra emelve forgatta meg szemeit, két sóhajtás között. – Az ég megáldjon, fogd már be egy percre… - morgott dühösen. Kellett neki egy kis idő, míg visszanyeri normális ítélőképességét. Annyira felkorbácsolták benne az indulatokat, hogy egyszerűen képtelen volt arra, rendesen gondolkozzon. Folyamatosan belenyilallt fejébe a fájdalom, ami idővel már nem is akart elmúlni. Bosszankodás, bosszankodást követve csapta kezeit csípőre, miközben azon tanakodott, mi tévő legyen. Undok nőcske magyarázásából annyit elismert, kellett az edzés. De ha egyszer nem úgy készült?! Abban sem volt biztos, öltözőjében akad-e rá való, tiszta tréningruha. Elmélyedve gondolataiban hirtelen felkapta fejét. Leesett neki, Bao-t pórul járt asszisztensére bízta. Fejét fogva a felismeréstől nyüsszentett egyet, és idegesen a zsebében kezdett turkálni. Mobilját előhorgászta, majd hevesen pötyögni kezdett az érintőképernyőn. Névlistában masírozva egy keveset végül megtalálta keresett személy nevét. Vörösgesztenye barátjának számát tárcsázva járkált jobbra-balra. Azt a pár pillanatot, míg fel nem vette, Rii úgy élte meg, mintha hosszú perceket várakozott volna. Orra alatt dünnyögött. Biztosra vette, megint azért nem veszi fel a fránya telefonját, mert önkívületi állapotban csápol az újonnan beállított csengőhangjára. Komolyan kiakasztotta Rii-t, mikor megvárta végigérjen a szám. Nem is érdekelte volna a dolog, ha nem direkt csinálná ezt. Hiszen mindenkivel előfordul néha, hogy otthagyja az asztalon a mobilját. Viszont a tudat, hogy Umi csak azért hívja vissza az embereket, hogy századjára is végighallgassa azt az idegtépő nyávogást… letaglózta. Egyet fújtatva végül meghallotta vonal végén csilingelő barátja hangját. – Sajnálom, magaddal vinnéd Bao-t? Áh, közbejött valami… este érte megyek. Lógok neked eggyel! – dünnyögött a kagylóba. Nagyon kellemetlenül érezte magát, belekeverte Umi-t is saját disznóságába, de jobb ötlete nem volt. Majd kieszeli, hogyan tudná törleszteni barátjának a szívességet. Ha más nem, vesz neki egy rakat sárgadinnyét. Nagyon remélte, még szereti. Egyelőre nem akadt egy levegővételnyi fölösleges ideje, hogy bármi mással is tudjon foglalkozni, mint a próba. Idegbajos nőcskét hátrahagyva húzott el az ölözőbe. Itt legalább lesz nyugta kidühöngeni magát.
Nem tudta eldönteni, örüljön, vagy bosszankodjon, talált szekrényében frissen mosott göncöt. Az biztos, dzsuvás rongyot fel nem venne. Egész próba alatt azzal lenne elfoglalva, melyik pillanatban teríti le a szaga. Ettől a kényelmetlenségtől megkímélhette magát. Zakóját, ingjét és nadrágját padra hajtogatva halmozta egy kupacba. Átöltözése után úgy döntött, nem cipeli magával a pulóvert. Nagyon úgy érezte, abban az egy szál atlétában is bőven melege lesz. Mosdókagyló elé lépve hűvös vizet engedett és megmosta az arcát. Vizes arccal a tükörbe meredt. Jó alaposan megvizsgálta a képet. Végül mérgesen összevonta szemöldökeit és cümmentett. – Ez a nő, komolyan… azt hiszi ezt a szél hordta össze? Háh?! – paskolta meg mindkét karját, biztatásképp. Undok dög beszólása jobban kiakasztotta, mint bármi más. Fogalma sem volt, minek foglalkozik vele egyáltalán. És ez borította ki a legjobban. Erőt véve magán, hiúság szobraként menetelt vissza a próbaterembe. Csak lássák, mennyire jófej gyerek. Belépve előrébb hajolva várta a parancsokat. Már nem volt sem kedve sem ideje arra, tovább szívják egymás vérét. Zavarják le gyorsan, aztán hagy menjen a dolgára…

Probléma, probléma hátán – The preparations of the performance

Elégedetten cümmentettem fel a muksó válaszán. Hasonló reakcióra számítottam. Rögvest karba csaptam kezemet, végre történik valami. Eleve veszett fejsze volt velem balhézni. Nem hívnak be utolsó utáni pillanatban, ha úszkáltak volna jelöltekben. Én voltam a vészmegoldás. Utánam már csak a marha nagy szakadék lézengett. Nem most jöttem le a falvédőről. Megbeszélés napján közlik vállaljam el? Annyira későn még az egyeztetésre is késve érek be? Nevetséges. Sem neki, sem nekem nem volt választásom. Ha visszautasítom, lelkemen szárad az egész eddig beleölt munka kudarca. Bunkó kerget el, legalább övé a balhé. Leeshetett volna már neki. Ebben a meccsben kizárólag vesztesek vannak. Kénytelenek leszünk elviselni egymás képét hónapokon keresztül. Ez aztán a büntetés! Leborulok a cég lábai elé. Szemetek! Mi lesz később?! Egy nap alatt forgassak le táncikától hemzsegő videó klipet a tervezéstől megvalósításon át minden vacakig?! Humoros. Ritka vicces. Egyetlen reményem, legalább edzés alatt nem fog nyávogni menő manó. Pont ezek a nagyképű sztár balekok a legnagyobb szafaládék fizikai terhelés alatt. Hány muszkli macsó sírt már a kezeim között. Bénák! Az a sok izomköteg, kizárólag félliteres palack felnyitására való. Becsurrantanak kicsike torna órától. Eszem megállt hányszor kellett hisztit hallgatnom büdös lett a trikója, meg merészelt folyni a sminkje és fáj a karja. Gratulálok az anyukájuknak nem tanították meg nekik a sikerhez izzadtság szagon át vezet az út.
-Ke~h! Fanatikus! Túl van támlázva.-
Befogta a nevetlen száját. Megspórolt újabb pazarló köröket. Percek óta odalent kéne lenni az edzőteremben, ahelyett a hülye fejét nézem, ahogy próbál megmenekülni a fiatalkori agyvérzés elől. Idáig rendben voltunk. Az kevésbé tetszett elhúzott valahová. Szó nélkül! Cseppet se érdekel mit csinál, ha nem az én időmet rabolja. Jelenleg velem szórakozott. Hírnevemet dobtam fel erre a melóra. Nem izgat hugyoznia kell, megy a vonata, panaszkodik a mamijának. Most azonnal fogja a kerek hátsóját és levonszolja próbaterembe! Ebből nem engedtem. Tetszik, vagy sem én lettem a főnök. Amíg le nem telik a műszak, én szavam számít. Márpedig én azt mondom dolog van. Azért semmi kapkodás. Adtam neki fél perc előnyt, hátha ennyi idő alatt visszatalál. Nem értem el vele semmit, úgyhogy utána lódultam. Határozott léptekkel döngettem végig a folyosón. Mappámat hónom alá csapva toltam félre minden utamba merészkedő porszemet. Teendőm akadt, ami nem tűrt halasztást. Eszközökkel amúgy se cécóztam. Belemélyesztettem karmaimat nyápic karjába. Jött velem, vagy jött velem. Nem izgatott mit gondol.
-Mit képezel?! Irány az edzés! Embert kell kapálnom a tohonya testedből!-
Ütemesen forgattam szemeimet most sem állt le. Megállás nélkül mondta, mondta és mondta a magáét. Egész hozzá lehetett szokni. Ha nem figyelsz a szavakra, egyszerű morajlás. Felért egy külföldi természetfilmmel. Néha hasznos bevándorlónak lenni. Könnyebb elfeledkezni róla, milyen nyelven karattyolnak hozzád. Máskor totál idegtépő, de ez most nem lényeges. Az számított végre bedobhattam szájhőst a mély vízbe. Azonnal csatlakoztam a bulihoz. Nem hiszi trónra ülve fogom stírölni. Az a szakzsargonok műfaja. Mutatom mit kéne rittyentenie. Leadom a forródrótot azonnal húzzon el melegíteni. Vetkőzzön, vagy öltözzön át. Nem érdekelt. Engem lekötött felkészüljek a részemre. Megszabadultam a blézeremtől. Feltűrtem ingem ujját és jó messzire elrugdostam cipőimet. Könnyedén futok bennük, de a viseltes térdemet nem vágnám jobban gallyra. Oda se figyeltem mivel foglalatoskodik, csak, amikor elém tornyosulva fogta be a számat. Meglepődtem. Hogy a fenébe ne fagytam volna le megjelenik a két méteres ábrázatával. Azzal semmi vész befogta a számat. Szemöldökömet felhúzva várakoztam mit óhajt. Nagy újdonságot jelentett, csendet követelt. Felőlem. Vállamat megrántva jeleztem, leálltam. Arrébb sétálva vettem szemügyre az ott hagyott cd-ket. Csomó uncsi j-pop vinnyogás. Használhatatlan lomok. Még jó tele van telefonom ritmusos számokkal. Lesz mire kínozni bunkókát. Annyi a dolgom összeállítok egy gyors lejátszási listát. Pipogya fráterre gondolva könnyedén görgettem egymás alá a számokat. Kemény legénynek vérbeli r’n’b számok járnak. Ezzel legalább lekötöttem magam, míg méltóztatott előkerülni. Pont végeztem mire belép. Unottan benyomom a bűvös „play” gombot. Innentől ment magától. Egyszerűen lepakoltam a telefont. Jöhetett az élvezetnek semmi esetre se nevezhető felmérés. Kezdésnek nyápic elé meneteltem. Terpeszben megálltam és összeszűkült szemekkel tetőtől talpig végigmértem. Mellkasom előtt összefont karomon járattam ujjaimat. Nem volt rossz. Határozottan arányos testfelépítése volt. Sem a felsőtest, sem a lábak edzését nem vitte túlzásba. Láthatóan semmilyen testépítő törekvései nem akadtak. Hál égnek. Akkor bedobnám a törölközőt. Azokat az izmokat lehetetlen lenne átformálni ennyi idő alatt.
-Fekvőtámasz!-Mutattam le a földre. Azt nem tettem hozzá nehezített pálya lesz. Kivártam míg felveszi a kezdő pózt, utána elegánsan helyet foglaltam a hátán. Lábaimat keresztbe téve várakoztam végre hozzá lásson. Nincs cécó. Rögtön a haladó szintről indulunk.-Öt perecig szüret nélkül. Lassítasz...-Kedvesen belecsípek az oldalába.-Megállsz…-Még édesebb bestiaként belenyomom könyököm a derekába. Akadnak még munkára ösztönző ötleteim. Más nem hazafelé én vezetem a kocsiját, ő pedig mellette fog futni, ugráló kötelezés közben. Ne becsüljön le. Én se kifli árulással szereztem a kondimat. Nem hiszi, tegyen próbára. Nekem aztán mindegy, csak nehogy beégjen jobb nála egy nő. Lehet visszavonultam a versenyzéstől, de még nem puhányodtam el. Ügyelek a formámra. Meg nem engedném magamnak azt a luxust székben spagettit zabálva dirigáljak. Tánc az a műfaj, ahol nem szavak és képletek alapján tanulsz. Először a tanárod lépéseit utánzod, később alakul ki saját stílusod. Koreográfia gyakorlásához, kell, hogy lásd mit várnak el tőled. Az a dolgom kitaláljam, kihez mi illik és hogyan tanítsam. Ma ez lesz a cél. Kideríteni mi fekszik nyápicnak.
-Folyatás felülés, guggolásból felugrás, futás és nyújtunk.-
Közlöm a tényeket körömreszelés közben. Ha lassítani mer kedvesen megbököm a hegyes fémmel. Nem lankad a figyelmem. Ugyanazt a ritmust tartsa végig. Nem érdekel, hogyan oldja meg. Legyen kreatív. Arra nincs garancia nem leszek tőle ideges, de egyetlen tehetség sem a szófogadó talpnyalással vívta ki tömegek elismerését.

Probléma, probléma hátán – The preparations of the performance

Telefonját hívás végeztével még egy pár másodpercig kezében szorongatta, mindaddig, míg a zár automatikusan bekapcsolt. Háttérképen vigyorgó Bao fotója elsötétült, majd megjelent az óra. Az időről eszébe is jutott, azt ígérte, este érte megy. Ezért nem kívánt többet szüttyögni a dologgal. Fintorogva tette le a legközelebbi székre mobilját, majd ismét visszafordult Szószátyár kisasszonyhoz. Unottsága azonban rögtön arcára fagyott. Gyökereket verve a parkettába látta maga előtt, ahogy a nő megszabadulva cipőitől, zakóját hajítja félre, és ingjét gombolgatja. Rii-nek nem is kellett több ahhoz, beinduljon piszkos fantáziája. Már tudta jól, hol van a kutya elásva. Arra ment ki a játék, hogy hancúrozzanak vele. Nagyokat pislogva nézte végig a jelenetet, majd közben óvatosan oldalra biccentette fejét, más nézőpontból is végigmérhesse Lávahányót. Tüzes maca jelenete rögtön meg is ihlette, amin csalfán elhúzta mosolyát. Túl sok nővel volt már együtt ahhoz, ne tudja, mire számítson. Szó mi szó, élvezte az improvizált műsort, és türelmesen várt a végkifejletig. Már azt tervezgette hanyagul hátradobja magát a széken, elterpeszkedik és int, nyomhatja tovább a produkciót. Az biztos, szívesebben „edzene” így. Azért megrázta fejét, nem kellett volna ekkora cirkuszt keríteni a dolognak, de elméje rejtett bugyraiban élvezte a fondorlatot. Lassacskán örülhetett volna annak, az az ingujj egyre följebb csúszik, viszont csukló tájékánál befékezett. Értetlenkedve vonta fel szemöldökeit. Nem lehetett igaz, ennyire megvezették! Pedig már úgy rákészült az egészre. Idegesen fújtatott dühödt bikaként, és már pusztán dacból nem akart nekilátni az edzésnek. Olcsó, szemfényvesztőnek tartotta az egész nőt, ahogy van.
Mérgesen járatta lábát, miközben folyamatosan szemmel verte a nő minden egyes lépését. Csak hagyta, azt csináljon, amit akart. Felőle akár fejére is állhatott volna. Pisis gyerekként duzzogott, mikor CD-k csörömpölésére nézett vissza a csajra. Ha megtehette volna, már régen lelépett volna, azonban érezte Naoto-san bosszúját saját bőrén. Ettől meg kirázta a hideg. Utálta, nem volt választása. Tűrnie kellett a megpróbáltatásokat. Beadva a derekát végül elkezdett bemelegíteni. Francnak sem hiányozna, az első gyakorlatnál kificamodjon a lába. Csontjait végigropogtatva nyújtott és szökdécselt. Zene felhangzása után erélyes vezényszóra felkapta fejét. Túl szokatlan ilyen hangnemben parancsolgat neki egy nő nemű. És itt leginkább a parancsolgatáson bukott ki. Nem bírta elviselni. Minden egyes szó velejéig leitta magát és szép, lassan szétmarta egész belsejét. Rosszabb volt mindennél. Nem tudta összepárosítani a kettőt: nő és parancs. Ez valahogy abszolút nem stimmelt. A mutogatás pedig már csak az aranylövés lehetett. Mi ő, valami koszos eb, hogy földre kényszerítik? Elege volt! Egykedvűen ereszkedett le a megfelelő pozícióba, miközben szemeivel próbált lézersugarakat irányítani a nő feje felé. Annyira örült volna neki, aprócska alkotórészeire hullana szét. Még sosem volt ilyen zabos, ilyen gyilkos kedvében, mint most. Sunny rosszabb dolgokat kihozott belőle, mint kellemetlen nagynénje zavart pletykálása. Gyakorlat megkezdése előtt igazított még néhányat karjain, hogy eloszlassa testsúlyát, mikor érezte súly nehezedik hátára. A kis szemét még teljes nyugalommal képes volt rátehénkedni! Gyakorlatba is átvezetett bemutatója után Rii felszisszent, és fogait csikorgatta. legszívesebben lerázta volna hátáról a gőgös csitrit, de jobb ötlete támadt. Ördögi tervétől mosoly ült ki arcára. Szép lassan neki is látott a fekvőtámaszozásnak. Úgy gondolta öt perc meg sem fog neki kottyanni. Az óvatos mozdulatoktól azonban rémesen kattogott karja. Még mindig nem volt rendben, pedig az ablaktörős esete óta eltelt jó pár hónap. De jelenleg nem foglalkoztatta. Elnyomta a zene hangos tüccögése. Nem tudott megbarátkozni ezzel a koreai nyelvvel. Lehet azért sem bírta jobb belátásra bírni, mert a kolonc a hátán egy kiállhatatlan fruska volt. Így szépen megpecsételte ezen kultúrához való hozzáállását.
Harmadik perc elteltével kezdte egyre kellemetlenebbül érezni magát. Súly ide vagy oda, nem esett túl jól neki, ennyire be akarják törni. Semmi oknál fogva nem szándékozott felsülni. Kitartóan nyomta a fekvőtámaszokat. A végső visszaszámlálásnál azonban akadtak bőven problémái. Egyre rendszertelenebbül vette a levegőt, és hiába próbált rákoncentrálni a feladatra, aggasztotta, nem akarnak neki engedelmeskedni karjai. Remegtek, mint a nyárfalevél. Jól érezhetően sajogtak, ezért a kinyomásnál egyre erőtlenebbül látott hozzá. Azt viszont nem viselné el, még egyszer oldalba könyököljék. Úgy zuhanna a padlóra, mintha tarkón vágták volna. A végső játszmánál el kellett terelnie figyelmét arról, ereje lassan elhagyja. Merészet gondolva felkapta fejét és a távolba révedve énekelni kezdett:
- „A csinos arcod mögött más lapul, most már rájöttem, hogy utálom ezt az egészet. Nem tudsz visszaváltozni olyanná, akivel először találkoztam, te hazug?”
Dalolta jókedvűen. Az ötödik perc letelte után nem zavartatva magát fel is pattant a helyéről, és azt sem várta meg leméltóztassanak róla szállni. Földre került Lávalány, így elégedett mosollyal nézett rajta végig. Nehogy azt higgye kispályás, megmutatja, többet kitud magából hozni, mint azt gondolná. Persze hogy fáradt volt, de bosszút állhatott rajta, ez meg adott neki újabb löketet. Tenyereit leporolva lökött irányába egy flegma cümmentést és már bele is látott az újabb kiszabott gyakorlatba. Egyetlen dolog piszkálta csőrét, rohamosan kezdett izzadni. Nem bírta elviselni, ha bőréhez tapadt a ruha. Így félúton úgy határozott, atlétájától megszabadul. Csak tessék, lehet gyönyörködni szálkás testében. Most nem kér érte ellenjuttatást. A gyakorlatot rendesen végezte. Azt nem mondaná, hogy élvezte, de maximálisan akart teljesíteni. Így legalább nem kapja az ívet, szart sem csinál. Időt spórol meg, na meg aztán kikerülhet egy fölösleges fejfájást.

Probléma, probléma hátán – The preparations of the performance

Semmit sem értettem miről hadovál. Nagyon helyes tovább nehezíti a dolgát. Későbbiekben ráfázik. Most kiénekli magából a pacsirtát, később halálhörgésre se marad. Nem az én problémám, felőlem csinálhatta. Rájön, miután megtapasztalja sípoláson kívül más nem távozik torkából. Az meg tök mindegy, addig mit művel. Ebből a dalocskából egyetlen kukkot sem fogtam fel. Leprás lányról énekelhetett, vagy zsebtolvajról. Azaz igazság pont a lényeges szavakat nem értettem, így meg teljesen értelmetlen hantanyelv keletkezett belőle. Nincs kizárva eleve az volt. Nyápicból kinézem kitalált halandzsával kíván megátkozni. Sok sikert hozzá! Hosszú a lista, lehet meg se érem eljussak hozzá. Nem izgatott mennyire utál. Nem a két szememért béreltek mellé, hogy a bájos dekoltázsommal vegyem rá pofonegyszerű keresztlépést csináljon tenyérbemászó mosollyal koronázva. Minél jobban utál, annál jobb. Ösztönzően hat a gyűlölködés. Szüki esetében tökéletesen kiképeztek, néha az ellenszenv sokkal hasznosabb, mint a puszipajtási viszony. Az állandó feszültség csak mindkét félt magasabb szintekre készteti, mert tombol bennük a bizonyítási vágy. Oda akarnak csapni a másiknak, hogy igenis precízebbek nála. Ezt a versenyszellemet kedveltem. Sokkal könnyebben beindította a fantáziámat és nagyobb teljesítményekre ösztönzött, mint a tüncimünci leánykák, akik lábam hosszát dicsérve próbálnak bevágódni, nehogy kidöglesszem őket próbán. Persze, általában ők húzzák a rövidebbet. Herótom van a bájgúnároktól. Többet adok egy makacs, tökkel ütött szájhősre, mint bókokat osztogató fogpaszta reklámnak. Az sem véletlen ezt a hústornyot elvállaltam. Tetszett a nyers modora és az, hogy kicsit sem hunyászkodik meg. Láttam rá esélyt mindketten sokat kamatoztathatunk egymás kölcsönös leépítéséből. Az meg, mit gondolhat rólam hidegen hagy. Maradjon hű magához és ordítozzon tovább. Ebben a formában rendben leszünk, mert húzzuk a másikat feljebb, feljebb, ki tudja meddig…
Mélázásra nem adtam lehetőséget. Kegyetlenül lecsaptam, ha kiesett a ritmusból. Lábfejemmel ütögettem a tempóját, szóval másodpercre lebuktattam, amint el merészelt tőle térni. Biztos nem eshetett neki jól. Nagyon igyekezett kivédeni köröm reszelőm támadásait. Ezt már kedveltem. Ki gondolta volna, némi fenyítéssel munkára lehet ösztökélni a férfi tömeget. Az más tészta zokon esett a landolás. Nincs kellően kipárnázva a hátsóm. Fájni fájt, de nem fogok hisztérikus bömbölésben kifakadni. Estem már nagyobbat. Meg se kottyan azokhoz képest, amikor emelésből dobnak keresztül a fél termen. Hülye, aki azt meri állítani nem veszélyes sport a tánc. Úgyhogy nyápic kénytelen lesz megelégedni gyilkos tekintetemmel, ahogy leporoltam nemesebbik felemet. Ezután láthatóan elboldogult a többi feladattal. Nyugodtan vetkőzhetett tovább az elsöprő sikerén felbuzdulva. Nem hozott zavarba, mert épp elég kis gatyában rohangászó táncos legény fordult már meg körülöttem. Másrészt elmúltam tizennégy éves, amikor még sikítoztam volna egy szexi felsőtest látványától. Rendben volt az már biztos. Más körülmények között és más helyzetben szívesen behatóbban szemügyre vettem volna, de most eltekintettem az élvezetektől. Az a fő nem szorult pesztonkára. Elboldogult a többi feladattal, úgyhogy nekiláttam korláton nyújtani. Kissé kényelmetlen szoknyában, de megesik. Az sem rosszabb, amikor bőr nadrágban követelnek spárgát. Törzshajlítás, körzés és hajolgatás közben fél szemmel nyomon követtem bunkókát. Elkerültem volna a kínos esetet rosszul csinál valamit, aztán fél óra múlva hívhatok hozzá mentőt. Hibát látva ráüvöltöttem a terem túlsó feléből. Elsőre megmutattam mit csinált rosszul és hogyan kéne helyesen. Akkor se ment, akkor jöhetett a fenyítés. Odameneteltem, aztán szó nélkül megfelelő méretű terpeszbe rugdostam lábait, vagy tökéletes szögbe nyújtottam karjait, ha meg már ott jártam rákanyarodhattunk a nyújtásra.
-Ülsz!-Böktem fejjel a földre. Karba tett kezekkel követtem nyomon mit fog elszúrni. Persze, hogy megint nem sikerült összehozni. Nagyot fújtatva fogtam meg lábait. Egyiket a másik után nyújtottam ki a földön. Előtte guggolva adtam ki a következő feladatot. -Nagy terepesz….nagyobb.- Igazítottam ki a sántító távolságot, majd mutogattam hajoljon minél előrébb. Láthatóan küzdött az elemekkel. Sejtettem ennél a pontnál gondok lesznek, de azért voltam megoldjam. Elegánsan beálltam mögé rátehénkedtem hátára és saját súlyommal nyomtam előre. Egy héten belül el kellett érnem lábfejénél tenyereljen.
-Fáj az jó! Ha nem bír, csípszelsz…csípeszelj…csíp…csípi! Aish!-
Forgattam meg szemeimet elharapva némi koreai káromkodást. Idióta nyelv mindig tetézte a problémáimat. Szerencse nem ezért fizettek. Most az a fő hasson a nyúzás. Ennek pont az a lényege, minél jobban gyötörje az embert. Tudom meddig mehetek el, ő is érzi mikor készül megszakadni, szóval kettesben felépítjük a határvonalakat. Brutális módja az izmok és szalagok nyújtásának, de később meg fogja köszönni. Nem várok virágokat, bonbont csokit, csak tegye oda magát a fellépésen. Megcsinálja, több kérésem nincs hozzá. Úgy is kezd fejemben körvonalazódni, milyen koreográfiát rakjak számára össze. Hiányzott a hanganyag, de a stílus már meg volt. Ragaszkodom a laza, lendületes és keménykedős hip-hop ötvözéséhez a romantikus hőssel. Meg vagyok róla győződve jól fog állni nyápicnak. Közben, azért eleresztettem, mielőtt görcsöt kapna.
-Rázd le!- Mutogattam erőteljesen lazítsa el végtagjait.- Lábakat rúdra! Mikor volt utoljára táncórád? Mennyire internátus?-Itt már én is sejtettem nem azt a szót mondtam, amit kellett volna. Sűrűn csettintgette kerestem a megfelelő jelző után. Persze anyanyelvemen azonnal beugrott, de japánul sehogy se találkoztam vele. Erre már muszáj volt elmondanom egy hosszú cégvezetői családfát emlegető szóáradatot, miközben táskámhoz menetelve kikaptam cigimet. Egyenest az ablakhoz meneteltem. Könnyedén kinyitottam, meggyújtottam egy szálat, majd idegesen felkönyököltem a párkányra.

Probléma, probléma hátán – The preparations of the performance

Dalolása nem tartott túl sokáig. Refrént ellihegve kapkodhatott levegő után. Úgy érezte, helyben elolvad, de nem a gyönyörtől. Rémesen melege volt. Nem volt több mentőötlete, mégis mit vehetne le magáról. Felsőjétől már megszabadult, alsónadrágban mégsem csápolhatott. Gondolatban sokat bosszankodott, és még mindig ugyan úgy fújt törpe nő paprikás hangulatára. Megfogadta magának, nem szól be, és nem kapja fel a vizet, ha újból megszólal. Azonban újabb feladatra utasításának kivitelezésétől nagyon felment Rii-ben az a bizonyos pumpa. Annyi volt a szerencsére, kellőképpen vörösödött az arca. Talán nem tűnik fel senkinek, hogy már az ideg is pofozgatja. Nagyokat fújtatva helyezkedett a következő pozícióba, ahogy haját próbálta oldalra csapni. Idejét látta, ismét felkeresse fodrászát, kezdjen valamit hosszú tincseivel. Rég kinőtt a homlokba fésült korszakból, nem vágyik rá tinilányok fakadjanak sírva tőle. Persze tisztelte rajongóit, de nehezen emésztette meg, mikor sírva rohantak utána az utcán. Legyen bármilyen idős, ezt a dolgot sosem tudja majd rendesen elfogadni. Kissé el is kalandozott, mikor újabb kellemetlen bökést érzett oldalán.
- Az előbbit még lenyeltem, de tényleg eléred, hogy levegyelek térddel… - morgott, ha már kutyákhoz mérten parancsolgattak neki. Fenevad kezdett bensőjében lassacskán felülkerekedni. Majdnem sírva fakadt a fájdalomtól, amit ki kellett állnia. Nem volt hozzászokva ilyen nyújtógyakorlatokhoz. Érezte, ahogy megfeszül gerince, mintha csak lassan elemeire hullana szét. Összeszorított szemekkel hajtotta le fejét, ne lássák rajta kínlódó ábrázatát. Szíve szerint úgy ordított volna, mint egy barbár, viszont tartotta magában a lelket. Kinek hiányozna, félreérthető hangokat hallasson? Annyit belátott, Mitugrász nőcske kínzása megteszi majd várt hatását. Szimplán idegesítette, hogy örömét lelte fájdalmában. Nem hiszi, olyan mulatságos lenne, miközben épp meg akar rokkanni. Következő gyakorlathoz alig tudott két lábra állni. Talán kissé túlerőltethette magát. Nyárfalevélként remegő lábaival óvatosan állt apró terpeszbe. Csak millimétereket csúsztatott kijjebb lábfejeivel. Naná, nem tetszett gyilkos edzőjének. Vérszemet kapva igazgatott rajta, míg Rii igyekezett fapofával tűrni, mindjárt kettétörik. Kezdte egyre jobban félteni testi épségét. Főleg, mikor szinte hátára másztak, és előre nyomták törzsét. Nem ment neki, hogy lejjebb hajoljon. Feszült a lába, és sziklaszilárdságúra fagyott háta. Most akár bármit ajánlhattak neki, akkor sem lett volna rá képes, tovább csinálja. A gyakorlat vége felé nem is bírta tovább magában tartani a levegőt. Mikor lepattantak róla és elengedhette magát, nyögött egyet. Nagy levegőket véve engedelmeskedett Sunny-nak. Lerázta fájó végtagjait. Olyanoknak érezte, mint a zselé. El voltak gyengülve. Itt azonban még nem ért véget a dolog. Rúdhoz parancsolták, még utoljára gyötörje meg lábait és hátát. Hátat fordítva a nőnek erőteljesen grimaszolt és elképzelte, milyen könnyedséggel hajtogatná bele a székek közé. A szívatásával azt érte el, csúnyán felmérgesítette. Rii azt hitte, lesz egy kis nyugta. Hátra nézett és látta, a nő is elfoglalta magát. Meg merte kockáztatni, egy darabig csak pihenget a rúd előtt. Egyik lábbal azon ácsingózott, mikor mögötte fülrepesztően harsogtak, csinálja rendesen. Végigfutkosott rajta a hideg, ahogy visszhangzott a teremben az éles hang, így erőt vett magán és csinálta azt, amihez egyébként nem is nagyon értett. A kérdésre hirtelen nem is tudott válaszolni. Jobban lekötötte figyelmét az utána következő szó, amit nem tudott hova besorolni. Értetlenkedve sandított Ideges nőre, aki látszólag nagyon küzdött az elemekkel. Nem csoda, hogy végig szedálta az edzésen. Rii-nek nagyon az jött le, ha csak egy porszem rossz szögben hullik az asztalra, már attól agyvérzést készül kapni. Csoda, hogy még nem állt meg a szíve. Nyelvi nehézségeitől is majdnem felrobbant. Elég ijesztő bigének tartotta. Már csak azon kapta magát, faképnél hagyják, és hanyagul bagózni kezdenek a nyitott ablak előtt. Hirtelen köpni-nyelni nem tudott. Ennyire faragatlan nővel még sosem találkozott élete során. Meregette szemeit a jelenettől, és annyira begőzölt, azt is elfelejtette, hogy fél lábbal még mindig a rúdba kapaszkodik. Vette volna a levegőt, valamivel alaposan leossza Sunny-t, de félúton rápillantott megdermedt lábára. Sikeres kiműtése után elég érdekesen evickélt oda az ablakhoz. Ahogy azzal szerencsétlenkedett, hogy visszanyerje a véráramlását, addigra megnyugodott. Nagyon jól keverte a nőcske a lapjait. Mindig sikeresen megúszta, hogy elvigye őt a Sato-hurrikán.
- Egyébként táncórám több van, mint testépítés… - köszörülte meg torkát, ahogy nekikönyökölt az ablakpárkánynak. Megnézte a nő táskáját, majd aztán elkalandozott tekintete a kezéig, amiben ott virított a cigaretta. Eddig úgy tartotta, hogy a dohányzó nők nagyon szexisek, de ahogy rákeveredett Sunny arcára, már más megítélései voltak a dologgal kapcsolatban. Nem, azt azért nem mondaná, hogy bányarémmel szív közös levegőt, csak a modora sokban hozzájárult jelenlegi viszonyulásához. Rendesen ráncolta homlokát, ezért elég ijesztő képpel meredt kifelé az utcákra. Mikor végül ránéztek, továbbra sem vette le róla a tekintetét, csak felvonta szemöldökét.
- Látom lenyugodtál. Ha ez kell, máskor tarthatnánk többször is cigiszünetet. – jegyezte meg a tapasztaltakat. – Mit szívsz? Talán nem halok bele… megkínálnál? – vette ki kezében szorongatott dobozt, hogy megnézhesse. Ha már saját kezében tartotta, kiszolgálja magát. Nagy gondot okozna, megemlítette, az öltözőben magára kapkodja ruháit, és visszaadja, amivel most lehúzta. Tüzet is kuncsorogva végre Rii is rágyújthatott. Szokatlan volt számára nem mentolosat szívott, de most nem bánta. Igazából már rettenetesen pangott tüdeje. A friss levegő lehűtötte vörös arcát, a cigitől meg hasonlóan lecsillapodott. Addig sikerült visszahűtenie magát, megpróbálkozott kulturált emberként kommunikálni trénerével.
- Ideges vagy, mert nem beszéled rendesen a nyelvet? Fölösleges hülyeség, ezért senki nem fog elítélni… - lépett arrébb, hogy magára kaphassa felsőjét. Kezdett fázni, ahogy leizzadt. Nem kéne megbetegednie. Totál kiakadna, ha begyulladnának hangszálai. – Ha kiszadiztad magadat mára, lezuhanyozom és lelépek. Nem vagy éhes? – nyomta el a csikket, miközben összeszedegette a teremben szétszórt vackait – Mindegy, döntsd el, míg vissza nem jövök. – bökte hozzá, ahogy nekilódult az öltözőnek. A zuhany alatt elgondolkozott rajta, vajon minek erőlteti ezt az egészet. Nem is volt neki szimpi a csaj, ráadásul érthetetlen megjegyzései voltak. Már azt is meg merte volna kockáztatni, csak megszánta. Fura kesze-kuszaság zajlott benne, amiért nem tudott napirendre térni. Végül is, mi baja származhat belőle, ha elhívja magával vacsorázni? Úgy gondolta, hogy semmi különös nincs benne. Megfordult már számtalan nővel, ez a sárkány, miért lenne mindközül kivétel?

Probléma, probléma hátán – The preparations of the performance

Sok volt a mai napra. Hosszúra nyúlt és arra nem maradt energiám, amire legjobban kellett volna. Szörnyen kihozott a sodromból, pont az edzésre hagyott el minden lelkesedésem. Türelmet sose ismertem. Bevallom szadista picsa vagyok. Kőkemény követelmény rendszerrel dolgozom. Sose tagadtam mocskos dög lennék, aki kifacsarja táncosait. Ez voltam én. Tönkre tettem, vagy magasba emeltem őket. Ezt tanultam otthon, bevált, továbbvittem. Próbateremben dől el, mit bírsz. Ha itt megrogysz nincs hová ragozni. Nem tudod a lépést tartani odakint se fog menni. Fellépés, fellépés hátán. Pisilni sem lesz időd, nem a fájó tagjaidat ellazítani. Itt kell beléd verni a kitartást. Engem túlélsz az a hajtás meg se fog kottyanni. Szeretnék minél több embernek segíteni. Magam módján. Kegyetlen vagy sem, ezt a módszert választottam. Nem kell isteníteni. Elismerésre se vágyom. Megelégszem vele, ha olyan embereket adok a világnak, akik tényleg méltók rá nők ezrei sikongassanak utánuk. Ezt tűztem ki célul. Ennél maradok…
Megmozgatom vállaimat. Próbálok leadni a feszültségből. Időnként, azért hátra koslatok kőbunkóra mit művel. Nyakát még nem törte, szóval nem kerítek neki nagy jelentőséget. Visszafordulok az ablakhoz és bámulom az óriási várost. Látképben akad hasonlóság. Ugyanez a betonkocka fogadott a koreai cég ablakából. Csoda a napot még látni. Lassan elérik teljesen kitakarják fényét egy-egy gigantikus felhőkarcolóval. Szépnek szépek. Sokra tartja a modern építészetet, csak nem érti hova menekülünk. Levegőbe. Azt képzeljük szárnyalunk, mindent láthatunk, mindenki fölé emelkedhetünk. Tényleg lebilincselő érzés, amikor a végtelen mélység felett állsz. Lehunyod szemeid. Ellazulsz. Széttárod karjaid és engeded a szél játsszon veled. Az a pillanat leírhatatlan, amikor neked feszül a szél több száz méter magasan. Érzed az erejét, ahogy el akar sodorni, ahogy keresztül halad rajtad. Apró porszem vagy hozzá képest és tudod, ha elengeded magad repülhetsz. Néhány másodpercre az égen szárnyalhatsz. Igazi csoda. Nagyon szeretem. Sokszor ácsorgok a szélben. Élvezem az elementális természeti erőt, amit képvisel. Most sem habozom. Apró fuvallatot érzékelve hunyom be szemeimet.
-Érettem.-Sóhajtok félig elszívott cigimre pillantva.-Mostantól naponta kéteszer fél óra nyújt egy hónapig. Holnap adni edzés program.-
Jegyzem meg higgadtabban. Hosszas munka lesz összeállítani az egyedi programját. Senki se hinné mennyi vesződés van vele. Súly, izom, hajlékonyság, állóképesség és táplálkozás. Egész életvitel tanácsadással felér. Végtelen órákat vesz el tőlem, mire az összes adatot átbogarászom, leegyeztetem több szakértővel, aztán elkészítem azt a nagyjából három oldalt, amit ez a tulok fog tanulmányozni. Nem panaszkodom. Én vállaltam el, úgyhogy nem nyűglődöm. Hozzászoktam keveset alszom és ha már csináljuk, tegyünk bele maximumot. Eldöntöttem profit faragok belőle. Tartoztam neki és magamnak annyival ezer százalékot adok bele. Jót tett a beálló csendszünet is. Rendezte a gondolataim. Nem lepett meg hamarosan mellettem kötött ki. Az sem hozott zavarba egyenest szemembe néz. Tartottam a kontaktust. Nem vagyok pironkodós kislány. Fiúk között nőttem fel. Innen származhat nyers modorom, vagy kemény stílusom.
-Nem ciki (cigi). Maximalista vagyok. Hozzászokni idővel.- Halványan elmosolyodva paskoltam vállon. Nem lepett meg az idegi állapotommal rukkolt elő. Szinte mindenki átesik a kezdeti sokkon velem kapcsolatban. Elfut, vagy marad. Rajta múlott. Megértem akármelyiket választja.-Szív?-Kaptam mellkasomhoz értetlen fejjel. Azt hittem arra céloz belehalok a sok pöfékelésbe. Hamar rájöttem csak egy szálat szeretne kérni.-Szolgál ki magad. Nem erős méreg, még életben vagyok.-
Kacsintottam rá a dobozzal bökve felé. Vehetett. Szerencséjére egész normális cigim volt. Most nem találtam ízesített kátrányt. Férfiaknak kibírhatóbb anyagok, mint a gyümölcsös vackok. Ezeknek a mostani színes rudaknak csak csomagolása flancos. Egyéb különlegesség nincs bennük. Ugyanolyan, akár a többi cigi. Nem tapasztaltam különbséget, bár különösebben nem érdekelt a márkájuk, vagy áruk. Azt vettem, aminek megtetszett a doboza, vagy épp szívesen ettem volna mandarint.
-Nem. Ilyen vagyok. Hmmm…mi a jó szó rá? Dominó?-Csettintgettem elmélyülten. Kifejezésekkel sem boldogultam könnyebben. Van mit tanulnom nyelvtanból. -Fiú testvéreim vannak. Sokat vereked egymást. Folyton bántani…nem…heckel…hekkel….ez a szeretetben piszka. Tánc edzőm szigorú volt. Sokat büntet, kiabál, keményen betart rend. Neki köszön profi lettem. Ezek átvettem. Nem lenni finomkodó. Követelőző lenni. Munkában kegyetlen. Legjobb akarom táncosoknak, mert nekem ez segített. Nem azért ordít veled, utálni. Azt akar jobban menjen, többre jut. Ne vedd magadra.-
Mosolyodtam el a megcsörrenő telefonom után kapva. Kijelzőn díszelgő számon látványosan fintorogtam. Csípőre tett karokkal sétáltam arrébb és dörrentem bele a vonalba. Vezetőségi kedvesség. Sejtettem, azért keresnek, amit délután produkáltam. Különösebben nem hatott meg, szépen kértek vegyek vissza az arcomból. Leokéztam és kecsesen kinyomtam a hívást. Majd pont tőlük fogadom el, megmondják, hogyan végezzem a munkámat. Csevegés közben érkező kérdésre karommal legyezgettem. Benne voltam, igazából fel se fogtam, csak néhány másodperccel később lecsaptam a telefont. Rögtön összefutott nyálam számban. Nap legszebb mondata volt az étkezés szó!
-KAJA!-Csillantak fel szemeim a szívemet melengető fogalomra. Ezen héten nem volt megkötés, mit ehetek. Alig vártam két pofára tömhessek valami finomságot. Rögvest hasamat dörzsölve gondolkoztam el, mit ennék szívesen.Végigpörgettem az összes ismert étlapot, éttermet és menüt. Addig álmodoztam teljesen kitikkadva mordult fel gyomrom.-Éhen vesződöm!-Tártam szét karjaimat valamilyen égi beavatkozásban reménykedve. Persze időben észhez tértem és torkomat köszörülve lestem körbe, valaki látta mit művelek. Senkit se láttam, szóval zavartalanul folytathattam ruháim összeszedegetését. Hatalmas tükrök jól jöttek kicsikét rendbe tegyem megtépázott külsőmet. Gyorsan felfogtam hajamat. Kisebb káromkodással helyére ráncigáltam harisnyámat és lentebb húztam szoknyámat, amibe visszaigazgattam ingemet. Visszavettem elhajigált ékszereimet, aztán összeszedtem szétdobott magassarkúimat. Kicsi táskámat hónom alá dobtam. Kikapcsoltam a zenét, majd odameneteltem a villanykapcsolóhoz. Falnak dőlve csendesen kivártam bunkó gyerek felbukkanását. Közben azon gondolkoztam, milyen másik nevet adjak neki. Valahogy a bunkó nem illett már rá…
-Mehet! Lyukad ki gyomor! Te élvezd ki bármit ehet. Holnaptól figyel minden kalória. Megharap nem tartani be lista!-
Ráztam meg karomat a levegőben, ahogy elegáns mozdulattal lecsaptam a terem világítását. Folyosón menetelve végig azon pörögtem, mit kéne ennünk. Előkelő étterembe nem vágytam, de őslakos bodegánál se volt kedvem ücsörögni. Az sose érdekelt, milyen ruhában vagyok. Kedvemtől függött mit ennék. Be is dobtam a javaslatom. Már számban éreztem a hizlaló vacsi ízét és a finom barna sör illatát.
-Hamburger? Mit szól óriási adag, egészégestelen menü koros sörrel? Ismer remek büfé! Három utca séta…arra!-Böktem jobb felé. Utca neveket senki se kérdezzen tőlem. Örülök beszélni tudok, nem, hogy a táblákat elolvassam. Gond nélkül eljutok addig. Sokszor megfordultam arrafelé. Kellemes hangulata van a kicsi étkezdének. Kevés szék, kevés hely, kevés ember. Senki sem zavar. Nincsenek mások az arcomban. Nagy asztalok vannak, párnával bélelt lócákkal. Kényelmesen elférek és a kutyát sem érdekli irodai szerkóban sört vedelek. Kedvelem az ilyen békés helyeket.

Probléma, probléma hátán – The preparations of the performance

Padra ledobta gönceit és megengedte a vizet. A hűvös zuhany, jóleső érzéssel töltötte el. Alaposan végigsikálta magát, majd törülközés után előhorgászott magának tiszta ruhát. Visszatérve a próbateremben hagyott cuccait egy csomóba szedte és belemélyesztette zsákjába, miközben fülelte Hwang kisasszonyt. Rii láthatóan grimaszolni kezdett, mikor megcsapta az éles női hang, miután megemlítette a kajálást. Maga sem érti, miért döbben meg mások reakcióin, hiszen már rég be kellett volna látnia, sosem találkozik százas emberekkel. Nem szívesen bámulta volna meg boszorka kisasszonyt, így illedelmesen hátat fordított és a táskájával szöszölt. Más helyzetben tenyerét összecsapva vágódik kényelmesen egy székbe és élvezi a műsort, hiszen ilyen alkalmat csak a hülye hagyna ki, de tépett boszi a trénere volt, és nem mondaná sokat dob természete a hangulaton.
- Ezer éve nem voltam büfében… különben is, nézz csak rám! – nyomta kezeit nadrágzsebeibe, és oldalra meghúzta a bő, szürke tréningalsót – Így máshova be se tehetném a lábam. – nevetett lemondóan. Idejét sem tudja, mikor volt utoljára hasonló jellegű étkezdében. Jelenlegi külsejét tekintve többet nem is kívánhatott. Már csak abban kellett reménykednie, remek inkognitóként fog szolgálni ez a sportruha. – Tök jó, hogy közel van, viszont nem hagyom itt a kocsit. – akasztotta vállára a táskát és biccentett fejével, indulást jelezve. Innentől már semmi más dolga nem volt, csak irodájában hagyott aktatáskáját felszedni, és a földszinten kijelentkezni. A mélygarázs felé vette az irányt. Remélte nem kell kétszer szólnia Hwang kiasszonynak, vegye természetesnek, mellette utazhat. Miután leállította a riasztót, ajtót nyitott volna, de szembesülnie kellett azzal a ténnyel, az anyósülésen hagyta a babahordozót. Másodpercek alatt kapta kézbe, és hátulra tette, így szabad helyet téve a nőnek.
Miután mindketten elhelyezkedtek, beindította a motort, és kigurult. A főútra kanyarodva ráhagyta az irányítást a kisasszonyra. Elég szűk utcákon vezette végig, amit persze nem bírt megtűrni szó nélkül, ezért orra alatt morgolódott. Hol egy szemetest, hol egy raklapokkal megpakolt targoncát kellett kikerülnie, közel sem apró méretű kocsijával. Nem örülne, ha most szerezne be egynéhány karcolást a verda oldalára. Kicsit úgy érezte magát, mint elefánt a porcelángyárban. Igen nagy koncentrálást vett igénybe a feladat, itt pedig Fekete démon drukkolása nem segített. Kisebb szócsatát követően végre megpillantották a büfét. A probléma már csak annyiból állt, miképp és hol parkoljanak le a kocsival. Hely természetesen nem akadt, Rii pedig nem akart órákat körözni az épület körül, ezért a második percben idegesen oldalra rántotta a kormányt, felhajtva a járdára és a kifőzde mellett befékezett. Ajtónyitásnyira állt tőlük a hely. Rendőrre nem kellett számítani. Ahogy körbenézett, csak néhány munkás lófrált a szűk utcán. Egy pillantást vetve a környékre, olyan hangulata volt, mintha egy kisvárosban lenne. Kifőzdék egymás hegyén-hátán, lakóházak zsúfolásig tömve emberekkel, az út fölött pedig drótokra fűzött lampionok. Már szürkület volt, lassan minden neonreklámot felkapcsoltak.
Ha már Hwang kisasszony hivatkozott erre a kajáldára, átadta neki a vezető szerepet. Bökött, menjen előre, intézkedjen, ő addig keres egy nyugodt zugot. Valahol nem messze a pulttól egy elkerített sarokülőben lelte kényelmét. Elhelyezkedett a nyikorgó műbőrön, és meghúzta magát a menüsor mögött. fogalma sem volt, minek játssza túl magát. Ahogy látta csak néhány szelíd motoros horkantott a korsó sörük fölött, vagy épp a másik sarokban gomoku-ztak. Torkát halkan megköszörülve hát kibújt rejtekéből, mikor Démoni nő az asztalukra csapott két hatalmas korsó sört. Kicsit összerezzent, hiszen még el volt foglalva a sztárság nehézséges dolgaival, de úgy tett, mintha meg sem lepődött volna. A továbbiakban nem volt beleszólása a dolgokba. Rendeltek neki egy hamburgert, amit okvetlenül meg kellett kóstolnia. Mivel nem volt más választása ezért rábólintott, egye fene. Ilyen egészségtelen külföldi kaját jó rég megvonta magától, hiszen minden fellépésük megkövetelte a tökéletes kinézetet. Amíg készült hátul a konyhában a vacsorájuk, addig alaposabban szemügyre vette a büfé belsőt.
- Olyan a hangulata, mint a mi kisvárosunkban lévő kifőzdének. De rég jártam ott, és milyen éles ez az emlék. – pislogott párat saját magán meglepődve. Sok remek élménye maradt, annak ellenére a családja olyan szegény volt, mint a templom egere. Egy kicsit hiányzik is neki. Szabad volt és felelőtlen. Néha az a boldog tudatlanság nagyon kapóra jönne. Persze a mostani életével sincs különösebb gondja. Csak nehéz. Ettől a gondolattól sóhajtott egyet. – Milyen a szülővárosod? Nem bánod, hogy eljöttél onnan? – tette föl a költői kérdést. Magából kiindulva személyes dolgairól nem szívesen beszél. De ha már idáig elfajult a dolog, kollégájával kötetlenül vacsorázhat, nem hinné bántó lenne néhány kérdést feltennie.

Probléma, probléma hátán – The preparations of the performance

Sajnálkozó fejjel kulcsoltam össze melleim alatt karomat. Ezt a hisztériát, mert bemelegítő nadrág van rajta. Nagyon türelmesen nem szóltam be neki, csak kezemmel legyintettem a jelenetre. Mintha nem menne egyre. Úgy se azt nézik az emberek, hanem a pénztárcája méretét. Ha felvillantja a platina kártyáját a legpuccosabb étterembe is beeresztik. Szükségtelen volt megjátszania magát, tudtam nagyon jól, hogy működik a felső tízezer élete. Akadt szerencsém látni, de amúgy se valami puccos kaviár csipegetésre hívtam el. Azoktól a helyektől hideg rázott ki. Mindent áthatott a felsőbbrendűség undorító illata és köszöntem szépen, maradok a tanyasi paraszt oldalamnál, aki sarki kifőzdékben cseveg átlag polgárokkal, mint az öltönyös borzalmakkal. Valahogy abba a világba, sehogy sem akartam beépülni, csak, ameddig muszáj. Jobban éreztem magam az egyszerű emberek között. Sokkal kellemesebb volt azt hallgatni, mit csinált a szomszéd Foltos nevű macsája a csirkékkel, vagy a városi legendákat kiszínező öreg bácsik, milyen történettel állnak elő sörözés közben. Közelebb állt a szívemhez és segített kikapcsolódni egy agyalágyultaktól hemzsegő, zsúfolt napot követően.
-Ne dámázz! Emberek és nem szmogok…nem…azok az orr fent hordó, ellenszenves alakok!- Csettintgettem a plafonra emelt érzékszervemnél. Pontosabban nem tudtam kifejezni, melyik szóra gondolok, de rájöttem teljesen felesleges törnöm magam. Valószínűleg megértették, mire akarok kilyukadni.
-Egyszerű lány! Nem szeret puccos helyek! Nem vár tőlem csillagos étterembe vinni. Kifőzők jobb! Hangulat és társaság…-
Kezemmel kiválót mutatva mosolyodtam el, mert kínomban már nem tudtam, hogyan magyarázzam körbe a választást. Lehet, az ő úri ízlésének nem felel meg, de nekem tökéletes a kínálat és ár arány. Több élménnyel távozom onnan, mint akármelyik extrákkal felszerelt étteremből, úgyhogy nem kívántam vitába szállni. Ahogy azon is csak lemondó sóhajjal forgattam meg szemeimet, még oda is autóval kíván menni. Veszekedés helyett, vállat rántottam és követtem a hozzá tökéletesen passzoló, vagyis maximálisan feltűnő autóhoz, aminek az első ülésén nem éppen női tanga fogadott. Értetlen pislogással néztem a gyerekhordozóra, ugyan mit kereshetett ott. Hordozó felé kacsintó mutatóujjal készültem feltenni a nagy kérdést, de, amilyen gyorsan eltűntették az utamból, valószínűleg nem kívántak róla szóba elegyedni.
Szépen beszálltam a kibérelt helyemre és rövidke átgondolással adtam ki az utasításokat merre induljunk. Pontosan azt az útvonalat adtam meg, ahogy menni szoktam. Egyetlen utcánál sem tévedtem el. Arról nem tehettem a gigantikus autó alig fért el az utcákban. Az sem az én bűnöm volt általában gyalog jöttem errefelé és sose figyeltem mekkora hely van a kocsiknak. Ha már ennyire okos volt, kitalálhatta volna helybeliként, merre kerüljünk. Én ezt az irányzékot ismertem. Zavarta, nyugodtan jöhetett volna gyalog, ahogy kértem, ő erősködött a kocsival, most ne engem hibáztasson.
-Mondani közel, de nem főrész!-
Keltem ki magamból, miután egy szélvédőnek repülő szemeteszsák után védekezően magam elő emeltem a táskámat és földön talált sípolós plüss állatot. Igazán nem itt akartam még meghalni, amin egyáltalán nem segített a vezető őrült tempóban nyomult előre. Mindezek mellett állandóan felidegesített, hogy előtört belőlem a külföldi vadállatságom. Hangos koreai szítkozódással csalapáltam a plüssel, miközben szünet nélkül magyaráztam neki mekkora barom. Remélhetőleg utóbbit nem értette, bár az erőszakos parkolást kivéve, viszonylag higgadtan szállt ki a kocsiból. Velem ellentétben. A folyamatos ordítozás és fékezés, olyan szinten kikészített nagyokat szusszanva igazítottam hátra szememben landolt hajamat. Kellett néhány csendes másodperc napirendre térjek a dolgok felett. Kissé váratlanul ért a hirtelen és önkéntes parkolóhely teremtés. Vissza kellett nyernem a nem létező hidegvérem, mielőtt utána eredtem a helységbe.
Odabent a megszokott csend és békesség fogadott. Rögtön intettem a kedvenc szakács nénimnek. Széles mosollyal indultam felé, kikérhessem szokásos nyitó sörömet, miközben nyafi hercegnő helyet foglalt az egyik eldugott sarokban. Inkább nem foglalkoztam vele, mit vergődik, csak kikérdeztem a családot, mi van már az unoka hadi tervvel és meggyógyult a lánya Totó nevű kutyája. Ez a könnyed csevegés segített elterelni figyelmem a mérgem okozójáról és sokkal üdébben vágtázhattam vissza a beígért sörökkel. Le is dobtam királylány elé az adagját, had ismerkedjen vele.
-Egészség!- Emeltem a korsója felé az enyémet, szinte kicsorduló nyállal. Alig vártam tisztességes adagot küldhessek le belőle. Persze, utána se maradtam tétlen. Rögtön kértem a hely specialitásának számító hamburgert, mielőtt finnyáskának eszébe jutna kibújót keresni a vacsora alól. Muszáj megkóstolnia ezt az isteni gyors kaját, amit száz százalékig malacot és krumplit látott dolgokból készítettek.
-Te is vidék jönni? Merről? Hogy kerül fel?- Kissé elkerekedtek szemeim, mert nem néztem volna ki a nyápic képéből, de mindenki okozhat meglepetéseket. -Mi sokat jár bátyáimmal ilyen helyek. Ők csajoz, rám vigyáz az idős bácsik. Sokat mesél nekem mindenféle vicces történet. Sokat nevet ilyen helyek.- Ránézek a még mindig feszengő sztárkára. Hatalmas sóhajjal megpaskolom a vállát.-Engedd magad el! Itt senki néz, hogy viselked!-
Felkönyököltem az asztal tetejére, mert engem aztán tényleg nem izgatott, mi lesz rólam a bent sem lévő tömegnek a véleménye. Csendesen lötyböltem a söröm, miközben kicsi köröket rajzoltam a pohár beizzadt külsejére. Kezdtem már szörnyen éhes lenni, de még se verhettem a pultot, gyorsabban járjon már a kezük. Azzal semmit se oldottam volna meg. Várakozással legalább alkalom nyílt némi emberi hangnemben megeresztett beszélgetésre. Valameddig. Sose lehet tudni, mikor esünk megint egymásnak.
-Óriás!- Mutattam karommal a gigantikus méretet. Még hatalmas szusszanást is megeresztettem hozzá.-Busan, olyasmi, mint Tokió! Metropolisz. Nagyon nagy, de mindenhol más. Van, ahol pezsgő, modern. Máshol kertvárosi családias. Mi közel lakni part. Messze center. Két óra az út vonattal. Utál korán kelni, hogy beér iskola. Gyerekként sokat járni le horgászni és úszni. Mindig belóg a hotelek strandja.-
Nevettem el az emlékképen, ahogy a drótkerítéseken mászunk át, vagy futunk a minket lefülelő biztonsági személyzet elől. Szerettem a testvéreim nyakán lógni. Igazából nem is a hely, hanem ők hiányoznak. Mindannyian felnőttünk, messze kerültünk egymástól és senkinek sincs ideje egyszerű gyermeki csínytevésekre.
-Egyszer szívesen elvisz, ha Koreában jár. Vagy ajánlani hely, hova menni.-
Kacsintottam rá minden hátsó szándék nélkül. Tényleg szívesen elkalauzolom az országban, vagy akár csak a városomban. Az együttese, meg az ő hírnevét ismerve, úgyis hamarosan látogatást fog ott tenni, ha már nem járt arrafelé. Sajnos azt nem követtem nyomon, milyen japán sztárok fordultak meg nálunk az utóbbi években.
-Nem bán. Tokió tele izgalmas emberek. Hiányzik család, de ha megbatárkoz nyelvvel könnyebb lesz. Meg itt van Yong Sook. Nem hagyhat cserében. Beindult karrier ez a legfontos most.–
Bólintottam nagyon bölcsen, mintha ezer százalékosan így lenne. Fogalmam se volt mi lesz, de jelenleg lekötött a munkám, ami általában mindig. Nem hagytam időt magamnak azon keseregni, mi lesz velem, ha ez meg az történik. Haladnom kellett egyenesen előre, például most jöhetett az ínycsiklandozó hamburgerem betömése. Rögvest bele is haraptam a finom ételbe. Dugig tömött pofával nyögtem fel, mennyire isteni, még mindig. Küldtem is az egyezményes elégedettség jelzéseket a konyha irányába.
-Neked nem hiányoz otthon?- Tettem fel a kezem, újabb korsó sört rendelhessek az asztalunknak. Fért még belém a folyékony kenyérből. Az nem lehetett akadály, alig van bennem kaja. Kicsike alkohol meg sem árthatott.
-Itt van család?-Húztam elő a szoknyám derekába csúsztatott plüssöt, amit némi bűnbánó képpel át is nyújtottam a tulajdonosnak. Sikeresen a kezemben felejtettem szerencsétlen játékot, amikor kiszálltam és csak akkor eszméltem rá, miután a sört próbáltam kihozni. Kezek nélkül valahova el kellett raknom és jobb ötletem nem támadt, de mentségemre szolgáljon, egyetlen szőrszála sem görbült meg.