HomePortálGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Error irremeabilis

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
Neliel Tu Oderschvank
Mesélő
Mesélő
avatar

Female
Aquarius Monkey
Hozzászólások száma : 46
Age : 25
Tartózkodási hely : :3
Registration date : 2012. Nov. 17.
Hírnév : 4

TémanyitásTárgy: Error irremeabilis   Vas. Nov. 18, 2012 7:06 am

A délután folyamán, egy sürgős üzenettel érkezik pokollepke hozzátok, hogy azonnal jelenjetek meg az Ichibantai területén lévő senkaimonnál. Kénytelenek vagytok megszakítani ügyes-bajos dolgaitokat, hogy azonnal eleget tegyetek a felszólításnak, és ki előbb, ki később meg is jelenik a megadott helyen, ahol egy első osztagos tiszt vár bennetek. Ha mindenki megérkezett, egy maghajlással üdvözöl benneteket, majd néhány gyors információ közlése után utatokra is enged benneteket.
- Az egyik járőr arrancar-támadást észlelt, és azonnali segítséget kért. A legfőbb feladatuk a tiszt kihozatala, és hogy megakadályozzák az arrancar további ténykedését!
Ezzel utatokra bocsát benneteket, bár elgondolkozhattok azon, hogy mért is kellettek ennyien egy ilyen egyszerű feladatra, de ha kérdeznétek is, már nincs jelen, miután ismertette a feladatotokat, így nincs más lehetőségetek, mint hogy átkeltek az Emberek Világába.
Megérkezve egy park közepén találjátok magatokat, de az teljesen üres. A szökőkút mellett álltok, néhány méterre padok vannak, valamint előttetek egy fákkal szegélyezett tisztás. Itt felfedeztek valami furcsát, mintha a földből egy zanpakuto magasodna ki, s közelebb érve valóban azt láthatjátok, hogy az egy sziklatömbben van. Nem éreztek felőle semmi különöset, vagy fenyegetőt, úgy hat, mintha egy egyszerű katana lenne, amit egy kőbe szúrtak, azonban amint valamelyikőtök megérinti akár a kardot, kár a követ, minden megváltozik. Mintha az egész rész, ahol álltatok a föld alá fordult volna egyetlen mozdulattal. Ugyanabban a helyzetben maradtatok mégis, csak az érzés volt ilyen, és a hely alakult át, egyik pillanatról a másikra.
Egy labirintus közepén találjátok magatokat, ahol a szikla áll a katanával, és ti. Innen kettő járat vezet két teljesen ellentétes irányba, és szépen karbantartott sövény övezi az utakat, amit jól láttok annak ellenére, hogy látszólag nincs fényforrás, de később észreveszitek, hogy a sövényen hatalmas világító rovarok ülnek, amik nem mozdulnak. Ha közelebb léptek, akkor sem, mintha észre sem vennének titeket, ha megérintitek, akkor sem reagálnak, ha pedig lelökitek őket, egyszerűen visszamásznak a helyükre, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog. Shunpot használva nem tudtok felemelkedni, mert egészen addig nyúlnak a növények, ameddig a belmagasság tart, így lehetetlen látnotok, merre is kellene mennetek. Ha megpróbáljátok átvágni a növényzetet az sem jelent megoldást, mert néhány lecsapott levél után, egyszerűen visszanő, mintha nem történt volna semmi. Az egyetlen megoldás, hogy akár együtt, akár szétválva, de elindultok valamerre. Bárhogy is döntötök, ha most ismét megpróbáljátok megérinteni a kardot, ezúttal nem fordul vissza a parkba veletek együtt, hanem kis fémes csengéssel egyszerűen enged, és ki tudjátok húzni.
Miután elindultatok, akár együtt, akár két csapatra oszolva, arra lesztek figyelmesek, hogy a rovarok szárnyai megmozdulnak, és összedörzsölve azt, mintha énekelni kezdenének. Ez a dallam andalító, és megpróbálhatjátok elhallgattatni őket, de amint elengeditek, ismét zörögni kezd, ha pedig elpusztítjátok, azzal, hogy ráléptek, vagy felaprítjátok, egyszerűen füsté válik, majd onnan, ahol eddig volt egyszerűen kimászik a növényből, és ismét rezgetni kezdi a szárnyát.
Innentől rajtatok áll, hogy mit is tesztek, miközben folyamatosan szól a rovarok zenéje, ami egyre inkább beeszi magát a tudatotokba, míg végül nem tudjátok, hogy tényleg szól-e, vagy csak ti képzelitek oda? Közben pedig ki kell találnotok, hogy mit is tegyetek, miként is juthatnátok ki innen, és egyáltalán hol vagytok? Vajon más is lapul itt rajtatok, és a rovarokon kívül? Ki tudja… De nem tehettek mást, mennetek kell…

Spoiler:
 

______________

Új poszt?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Wang Shui Long
3. Osztag
3. Osztag
avatar

Male
Libra Cat
Hozzászólások száma : 28
Age : 30
Tartózkodási hely : 3. osztag területén
Registration date : 2012. Nov. 11.
Hírnév : 2

Karakterinformáció
Rang: 3. osztag tisztje
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
8500/15000  (8500/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Error irremeabilis   Szomb. Nov. 24, 2012 2:17 am

A szobám kert felé néző ajtaja előtt húzódó nyílt folyosó szélén ülve játszok az erhu hangszeremmel, melyet előző munkaadóm ajándékozott nekem a kötelességem odaadó elvégzéséért. Jómagam visszakoztam a becses hangszer elfogadásától, melyhez igen kellemes emlékek fűznek, de amire munkaadóm is felhívta figyelmemet: ajándékot nem illik visszautasítani. Így hamar letettem eme udvariatlan lépésről.
Éppen a behangolásával bíbelődtem, hogy megtaláljam ama hangzást, melyet évek óta kerestem rajta, s mielőtt játszani kezdtem volna vele mindig próbálkoztam megtalálni ama beállítást, mely azon hangtartományban szólaltatja meg a hangszert, melyet a múltamra visszagondolván is újra és újra hallok. Vagy amikor a belső világomban Zhōu köszönt…
Szórakozottan húzom végig a vonót a hangszer húrjain mikor is szemem szegletében apró fekete szárnyas pillangót látok elém libbenni, s térdemen megpihenni. Kérdőn tartottam felé kezemet, hogy rátelepedve ujjaimra kényelmesen megoszthassa velem üzenetét. A megbízást apró sóhajtással veszem tudomásul, komolyabb küldetésen nem volt még részem, s megfelelő teljesítésem kapcsán, őszintén szólva kételkedem. Egyáltalán nem hittem volna, hogy ilyen hamar beledobnának a mélyvízbe, bár nem állhatok a sors ellen, amúgy is így sokkalta több tapasztalatot nyerhetek el, s gyarapíthatom ezáltal tudásomat.
Feletteseimet kötelességtudóan értesítettem pokollepke segítségével hirtelen távozásom okáról, majd magamhoz véve Lélekölőkardomat indultam el a régi osztagom barakkja felé. Mikor megláttam a kaput, talán nosztalgiázva kellett volna belépnem rajta, amennyiben átélhettem volna itt komolyabb, boldog pillanatokat is. Sajnos mindez nem történt meg, eléggé szomorú, biztosan élvezetes lehet egy szervezet szerves része lenni, ahol sok jó és rossz dolog érheti az embert. Bár cseppet sem bánom annakidején tett döntésemet, csupán mulatságos elmerengeni egy másik úton, melyet lehetőségemben állt volna megválasztani. Különben is, most minden pótlásra kerül, nemde bár? ^_^
Karba tett kézzel, türelmesen pillantok végig a társaságon, kik előttem, illetve utánam érkeztek az átjáróhoz, mely ama világba vezet, ahonnan egykoron eltávoztam. Türelmesen hallgattam végig a tiszt instrukcióit a misszióval kapcsolatban, mely a hallottakból oly’ egyszerűnek tűnik. De ha így is ítélném meg, az nem válna előnyömre, hiszen nem okkal kérhették fel pont négyünket az ügyben való közbenjárásért.
- Nos, csak ennyi lenne? Smile – pillantok az urak felé várakozóan, mivel jómagam még egyszer sem alkalmaztam a közlekedés eme módját más világokba; így rögtön el is kezdhetem a tapasztalat gyűjtését! Ezúttal most ők lesznek a tanítóim, jómagam pedig a szorgos diák, nehogy gyakorlatlanságommal hátráltassam őket a küldetés folyamán. - Oh, elnézést a modortalanságomért uraim! A nevem Wang Shui Long, a 3. osztag tisztje, örvendek a szerencsének. Remélem, hatékonyan tudunk együtt dolgozni. Smile – ezután kezemmel jeleztem, hogy csak őutánuk térek be a roppantul érdekes átjáróba, melyben az áthaladás során lenyűgözve szemléltem a sötét, furcsa anyagból álló folyosót. De nem keltett bennem akkora csodálatot, mint ama szépséges táj, melyet feltárt előttünk a keskeny út túloldala. Ahhoz képest, hogy negatív gondolatok keringtek elmémben az élő emberek közé való visszatérés kapcsán, most sokkal békésebben fogadom az elém tárult látképet mintsem, ahogy először gondoltam volna.
A fegyvert, melyet jómagam, s csapattársaim is észrevettek érdeklődve közelítettem meg, bár nem találtam túl bölcs gondolatnak megragadni a fegyvert, hiszen kitudja ki állította itt fel, főleg így, kőbe szúrva. Eme felállítás könyvekből olvasott történetre enged asszociálni, arra a régi mondára, mely egy kardról szól, ami szintén kőbe volt beleágyazódva és az akkori úgynevezett „kiválasztott” húzhatta csak ki börtönéből. Eddig azt hittem, mindez gyermekek szórakoztatására lett kitalálva, de a fegyver látványa arra mer következtetni, hogy a történetnek ezek szerint lehet némi igazságalapja.
Bár szóvá tenni meglátásomat csak utólag tudtam, míg elmerengtem a fegyver jelenlétén a külvilág eseményeibe nem volt lehetőségem beleavatkozni. Bár ki tudja, lehet, jobb is így? Hiszen még az is megtörténhetett volna, hogy jómagam ragadom meg a fegyvert és fordítom feje tetejére a világunkat – ezúttal szó szerint –, hiszen ha egy tettet elmulaszt valaki, láthatatlanul ott van az a másik, aki megteszi.
- „A tett az embert magával rántja. Hová? A következményekbe, amelyek alól nem lehet kibújni” – mondotta egykoron egy bölcs ember. Smile – teszem szóvá a zűrős helyzetben meglátásomat, hogy ezáltal elkerülhessük a csapaton belüli konfliktusokat, hiszen ha széthúznánk, azzal ronthatjuk esélyeinket, pedig együtt sokkal többre mehetünk. Igaz, az erőmegosztás is lehet okos praktika, háborúban kifejezetten ravasz megoldás, s mivel jómagunk is katonák vagyunk, nemes egyszerűséggel élhetnénk eme régi trükkel.
Hagyom, hogy a többiek tanakodjanak a hellyel kapcsolatban, fél füllel ugyan hallgatom, minden egyes elhangzott szót, csak az összes ötletet meghallgatva fogok véleményt mondani, hiszen nincs okunk sietni, az nem szerencsés. Különben is, lassan járj, tovább érsz! ^_^ Amúgy is ismeretlen a hely, a világ, ahol vagyunk; nem tudjuk a szabályokat, hogy mi vezet máshova és mely’ út visz oda, ahonnan indultunk.
- Üdvözöllek útvesztő, rengeteg út, rengeteg zsákutca, rengeteg lehetőség, rengeteg rossz döntés… mindenkinek meg van a saját útja, de azt összezavarni hatalmas kihívás. Nem feltétlenül, azaz út vezet vissza, melyen érkeztünk. El kell indulnunk valamerre, új utak kreálásán nem érdemes törni a fejünket uraim. Nos, mit gondolnak? Alkalmazzuk az „egységben az erő” alapelvet vagy osszuk meg inkább? Csakhamar dönteni kell, nem állhatunk itt örökké, hiszen egy kollégánk bajban van. Smile – fordulok a társaság felé, miközben hüvelyk – és mutatóujjam közé fogok egy fénylő rovart, melyet amint elengedtem rögtön visszament felmelegített helyére a sövényen, a többi fénylő szárnyasok közé, amelyek megvilágítják eme helyet.
Hogy társaim miképpen döntenek? Rájuk bízom. Nem hozhatok választás helyettük, jómagam viszont tudom, mit kívánok tenni, így hát se szó, se beszéd nélkül elindulok balkéz irányba. Olyan érdekes ez a hely, annyi titkot rejthet még, ki tudja! Talán a keresett halálisten, s az általa bejelentett arrancar is itt kering elveszve valamelyik úton.
Arrancar, csupán említésképpen hallottam még róluk. Milyen hatalommal rendelkeznek? Mennyire különböznek a lidércektől? Nagyon, semennyire? Vagy csupán gondolkodásukat változtatták meg? Minden bizonnyal nagyon érdekesek lehetnek, szíves örömest találkoznék egyszer eggyel. ^_^
A felcsengő hangjátékra érdeklődően hordozom végig a tekintetemet az ösvényen, a rovarok éneke igazán gyönyörűséges. Pár hangnyi dallam, mintha kőbe vésve állták volna századok viharát; vajon mióta várhattak eme apró lények a közönségre, hogy megmutathassák csodálatos előadásukat? Nincs okom miért nem tetszésemet kifejezni, lehunyt szemmel hallgatom a muzsikát, s úgy megyek előre, hiszen minden út vezet valahova… vajon eme ösvény mit rejteget még magában?


„A tapasztalat nehéz tanár,
mivel először jön a lecke és csak utána a teszt.”
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yamakida Yoshirou
10. Osztag
10. Osztag
avatar

Hozzászólások száma : 16
Registration date : 2012. Aug. 06.
Hírnév : 2

Karakterinformáció
Rang: -
Hovatartozás:
Lélekenergia:
6000/15000  (6000/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Error irremeabilis   Pént. Nov. 30, 2012 11:19 pm

A mai napon különösen indult. Anao-taichou felkért, hogy vegyek részt egy küldetésen. Egyre gyakrabban jön elő ezzel a kéréssel, de nem haragszom érte. Nyilvánvalóan azért teszi, mert bízik több száz éves tapasztalatomban és abban a képességemben, hogy kitartóan képes vagyok láda számra tűzre vetni azokat a jelentés halmokat. Természetesen emlékszem még, amikor koránt sem volt ekkora elmaradás a jelentések elkészítésével, de a kapitány szava szent. Így most a papírok elégetésével spórolunk a fűtésen és az energiánkon. Szóval mégis csak elmentem arra az eligazításra, oldalamon természetesen öreg barátom Higitsune és még néhány kristály, amelyekkel erősíthetem a Tűzrókát. Na meg természetesen az örök kellék néhány manga se hiányozhat. Segít fókuszálni a cicik... izé a titkokra. Csöndben hallgatom végig az eligazítást. Az egyik tiszt bajba került egy arrancar miatt. Hm elég erős lehet az az arrancar vagy éppen a shingami lehet gyenge, ha bajba került. mindenesetre feltehetően egy okos és ravasz arrancarral hozta össze a sors, amennyiben teljes mértékben hihető a történet. majd kiderül, ha utána járunk. A küldetésre kapott egyik társam fiatal zöldfülűnk tűnik. Már abból kiindulva, hogy mily csodálattal tekint a Senkaimonra, amelyet jómagam, már igen sokszor használtam. Amikor bemutatkozik, kedvesen elmosolyodom, majd válaszra nyitom a számat.
- Cseppet sem volt modortalan fiam, csak fűt a tudásvágy. A nevem Yamakida Yoshirou, Yoshida Yoriko taichou nagypapája vagyok. Örvendek a találkozásnak.
Mondom, majd kezet nyújtok a fiatal férfinak, hogy megszorongathassam a kezét, jelezvén, hogy bár öreg vagyok, mint az országút és úgy is nézek ki, mint a karbantartást sosem látott főút, de attól még erős és kitartó vagyok. Az ismerkedés lezárása után, válaszolok ama kérdésére, hogy ennyi lenne-e egy átjáró.
- Az egyszerűbb dolgok, néha nagyszerűbbek. De haladjunk kérem, nem érünk rá, egy társunk bajban van. nekünk pedig segíteni kell rajta.
Amíg az átjáróban haladnak, hogy végül megérkezzenek az Emberek Világába, önző módon a többieknek semmit sem mutatva olvassa a Nagy Cici Háború legújabb számát, ami telis-tele van szaftos részletekkel. Azonban hamar a végére érnek és kilyukadnak a "felszínen", onnantól kezdve pedig dolguk van, igen sürgős dolguk. Hisze egyik társuk bajba került, ki tudja, hogy él-e még vagy már egy jóllakott arrancar gyomrában korrodálódik. Így elteszem a mangát és letörlöm ajkamról csüngő nyálcseppet. Komolyan kell viselkednem, hiszen szükségük van a 10. osztagos tapasztalatomra a titkok felderítéséhez. A park elég kihaltnak tűnik, sőt mondhatni kísérteties. A szökőkút és a mellette lévő zanpakuto is semmit mondó ... álljunk csak meg... zanpakuto? Erősen kétlem, hogy egy shinigami a zanpuját, csak úgy a sziklába mélyesztené. Amennyiben az arrancar zanpakutouja, akkor ez nem más, mint egy ....
- Ne nyúljatok hozzá, ez egy ...
Fejezném be a gondolatot, de ekkor valaki nem bír a vérével és talán meg sem hallotta az intő szavaimat, vagy már későn jutott el hozzá a hang. A lényeg az, hogy minden a feje tetejére áll és máris egy útvesztőben találjuk magunkat.
- ... csapda. -.-"
Fejezem be végül a mondatot. Mivel egy új helyzetbe kerültünk, megvakarom kopasz kobakomat és tanakodni kezdek. Mire jó az öreg a háznál, megpróbálok felemelkedni, de hamar rájövök, hogy nincs értelme magasabbra nyújtózkodni, ugyanis a belmagasságig érnek a sövények. Botomnak álcázott zanpakutommal megcsapkodom az egyik nagyra nőtt gazt, de az pillanatok múltán vissza nő. A zenélő bogarak igazán különösek, kezd összeállni a kép. oda is megyek az egyikhez és megpöccintem őket, miután leesik fogja magát és egyszerűen visszasétál a helyére.
- Igen különös. Gyerekek, ne kószáljatok el.
Alig mondom ki, utolsó mondatomat, amikor a zöldfülűnek tűnő kiskrapek elkezd elsétálgatni, csukott szemmel a zenét hallgatva. Könnyedén utána lépek és a botomnak álcázott zanpummal fejbe, pontosabban, mivel kicsit magasabb nálam, tarkón koppintom.
- Ejnye, édes fiam. Nem kimondottan bölcs dolog egyedül kószálni egy idegen helyen. Ajánlanám, hogy maradjunk mindannyian együtt és ne kószáljunk el. Van egy olyan sejtésem, hogy ez a labirintus egy arrancar zanpakutojának a képessége. Óvatlanul aktiváltuk és most valahol les ránk, hogy elkaphasson minket. Feltételezem nem én vagyok a legnagyobb rangot viselő közülünk, de ettől még hallgathatnak rám. A sövény, visszanő, a bogarak visszamásznak a helyükre, ez arra utal, hogy amit látunk az egy technika. Vagy illúzió, vagy a valóság manipulációja. Legyünk óvatosak, ha már sikerült belesétálnunk.
Mondom, majd botommal balra mutatok és folytatom a kis beszédet.
- Menjünk erre, semmivel sincs több támpontunk erre menni, mint jobbra.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kitetsu Raiden
8. Osztag
8. Osztag
avatar

Male
Leo Goat
Hozzászólások száma : 66
Age : 26
Tartózkodási hely : mezőkön innen, és túl, a keleti fertályvégben/olykor a Kyouraku birtokon
Registration date : 2011. Jun. 03.
Hírnév : 4

Karakterinformáció
Rang: Goseki
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
6500/15000  (6500/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Error irremeabilis   Vas. Dec. 02, 2012 7:35 am

Borzalmas napja volt mindenkinek a nyolcadik osztagnál. Már kora reggeltől ugyanis olyan idegtépő kalapálás hallatszott, amit az osztag területének legtávolabbi pontjáról is hallani lehetett.
Voltak jó páran, akik mérges arccal mentek el a hang forrásáig, ám alig pár perc múlva kissé rémülten jöttek el onnan.
Egyik társuk ugyanis kovács volt, és úgy tűnt, ő is épp bal lábbal kelt fel. Ha ugyan volt olyan nap, mikor nem azzal kelt.
A nyurga shinigami felkötött hajából pár tincs engedetlenül kiszabadult, belelógva izzardt arcába, amit már kora reggel vörösre festett a kohó lobogó tüze.
Kezei alatt szikrát hányt az izzó fém, de azzal ellentétben arca olyan hideg volt mint a kő, és mogorva fintorba merevedett. Cseppet sem érdekelte osztagtársai véleménye arról, hogy mekkora zajt csap. Munkájába, és borús gondolataiba temetkezett, és ezekből ugyancsak nehezen lehetett őt kirángatni.
A műhelyébe berepülő pokollepkének azonban ez sikerült. A csöpp teremtmény könnyedén szállt le a shinigami jobbjára, hogy átadja üzenetét.
Raiden abban a pillanatban szinte reflex szerűen a lepke felé suhintott, majdnem rácsapva a kezére a kalapáccsal.
Nem értette miért éppen őt hívják, hiszen a fehér hajú shinigamit legtöbbször csak járőrmunkára osztották be. Végül kérdésekkel a fejében legyintett egyet a jobbjával, s egy pár pillanatig elnézte, hogyan repül ki a lepke a félig nyitott ablakon.
Ahogy az apró jószág eltűnt, eltette a kalapácsát, az izzó fémet egy hideg vízzel teli vályúba rakta, aztán beoltotta a kohót, és a barakkok felé indult, hogy megmosdjon, átöltözzön, és magához vegye nodachiját, és wakizashiját.
Út közben sok shinigami arcán látta hogy cseppet sem örültek se a korai ébresztőnek, a folyamatos kalapálásnak, és úgy egyáltalán magának a férfinak.
Ilyenkor elég volt rájuk néznie, és azok egyből megszaporázták a léptüket. Ugyan semmivel nem volt erősebb náluk, de jó páran ódzkodtak tőle.
Pár percnyi séta után beért hajlékába, majd egy gyors mosdás után magára öltötte a shinigamik körében szokatlan szürke ruháját, melyet a szokásos sötétzöld övvel kötött meg, s végül helyére került a két penge is.
Felhúzta getáit, melyek talpára épp két nappal azelőtt rakott erős acéllemezeket, majd öles léptekkel megindult az első osztag épülete felé, miközbe feje fölött gyülekezni kezdtek a felhők, s a szél is kissé jobban kavargott.
Ahogy odaért, egyből továbbították a senkaimon felé, a férfi pedig változatlan kőarccal haladt tovább az új úti cél felé. A séta nem tartott sokáig, s már látta, hogy késett. a megnyitott kapunál ott állt az eligazító, illetve egy fiatal, és egy Raidennel talán egy korú férfi.
Még hallotta távolabbról, hogy bemutatkoznak egymásnak, de ő maga meg sem állt. Kissé lelassította lépteit, így szemügyre vehette a két shinigamit, akik valószínűleg vele együtt indulnak az Élők Világába. A fiatalról lerítt hogy új élmények előtt áll, csak úgy sütött az arcáról a vágy hogy átmenjen a kapun. Az öreg viszont megért már pár telet, akárcsak Raiden, látott már egy s mást.
Ezek után, a fehér hajú shinigami elfordította arcán, és egy árva szó nélkül, töretlen léptekkel tért be a kapun. Az Élők Világába vezető úton mindvégig gondolataiba zárkózott, s talán még társai hangját se hallotta.
Útja végén egy parkhoz ért, s ahogy a többiek, úgy ő is szétnézett. Persze az ő szeme is megakadt a sziklába szúrt kardon, de amíg mindenki azzal foglalkozott, neki más is feltűnt. Szokatlan volt, hogy egy park teljesen üres legyen.
Sehol nem volt egy árva lélek, s a gondolat gyökeret vert Raiden fejében. Meg akarta kérdezni a többiek véleményét, de ahogy szólásra nyitotta a száját, a park gyorsan, és gyökeresen változásnak indult. összevonta a szemöldökét, kezét a wakizashijára tette, s jobbra-balra pillantott. Az esemény nem tartott tovább pár pillanatnál, s a területet ahol álltak, immár több méter magas sövényfal fogta körbe, melybe itt-ott ösvény nyílt. Tehát egy labirintusban voltak.
*Igen különös. Gyerekek, ne kószáljatok el. – hallotta a másik öreg hangját, miután az megcsapkodta a sövényt a botjával.
- Jobb ha nem veszel mindenkit egy kalap alá – mondta halkan Raiden, majd a sziklához fordult, ami valami oknál fogva ugyancsak átkerült velük az útvesztőbe.
A kard még mindig a kőben volt, és ahogy hallotta, valószínűleg az volt az oka, a jelen helyzetnek. Leguggolt, és közelebbről szemügyre vette a pengét. Azon semmi különös nem látszódott, és Raiden sem érzett felőle semmi furcsát. Ha volt is valami ereje, a labirintusba kerüléssel valószínűleg elveszthette azt.
Hümmögött egyet, majd felegyenesedett, és baljával megfogta a kardot. Jól sejtette, semmit nem érzett. Talán csak azt, hogy a penge megmozdul kőből való átmeneti kardhüvelyében. A szikla engedett, és a shinigami kihúzta a kardot, majd egészen közel emelte a szeméhez.
Furcsamód egy karcolás ha sok, annyi nem volt a pengén, pedig a kőnek csúnyán végig kellett volna sértenie a fémet. Közbe hallotta ahogy furcsa rovarzene kezd hallatszani, s feltekintve már látta is, hogy a sövényen itt-ott bogarak ciripelnek.
A szünet nélküli zenén keresztül is hallotta, ahogy a másik öreg a fiatal shinigami után szalad. Nyilván az megadta magát a zenének.
Raiden közben azon töprengett, hogy hogyan is juthatnának ki ebből a helyzetből. Mikor eszébe jutott egy lényegében régi módszer, suhintott egyet a kőből kikerült karddal, majd az övébe csúsztatta a wakizashija mellé, viszont akkorra már a kopasz shinigami már el is mondta az ő javaslatát.
- Helyes – biccentett aprót Raiden, s immár három karddal az oldalán a balra nyíló ösvényre lépett, kezével pedig megérintette a bal oldali sövényfalat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Noah Senshi
11. Osztag
11. Osztag
avatar

Hozzászólások száma : 53
Registration date : 2011. Apr. 01.
Hírnév : 8

Karakterinformáció
Rang: -
Hovatartozás:
Lélekenergia:
6500/15000  (6500/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Error irremeabilis   Vas. Dec. 02, 2012 12:14 pm

Az ég sötétszürke színt öltött magára, úgy tűnik hamarosan esni fog. Sem azt nem tudom hol vagyok, sem pedig azt, hogyan kerültem ide. Ahogy körbepillantok, óriási embereket látok magam körül, kik mind feketébe öltözve zokognak, vagy épp csak gyászos ürességgel szemeikben tekintenek előre. Mikor én is arra nézek, egy koporsót látok magammal szemben, mely készen áll arra, hogy leeresszék a gödörbe, majd földet szórjanak rá, így helyezve örök nyugalomra egy újabb testet. A koporsó tetején a sok virág keretében, egy nő képe ékeskedik. Valószínűleg az elhunyt. Így ránézve, nem tűnik ismerősnek, mégis mikor meglátom azt a szelíd mosolyt, mely örökre belefagyott abba a képbe... a szívem összeszorul. Érzem ahogy a meleg könnycseppek lassan siklanak végig arcomon, s a hátam mögül valaki vállaimra teszi hatalmas kezeit. Egy gyengéd szorítás, mely egyszerre vigasztaló, és bátorító, majd az ismerős hang csak annyit mond, „minden rendben lesz.” Mintha hirtelen csatornát váltottak volna, egy másik helyszínen találom magam. Hét ágra süt a nap, körülöttem virágok, én mégis szomorúan gubbasztok a zöld pázsitban és csak lesek magam elé. A gondolataim még mindig akörül a nő körül keringenek, és minduntalan darabokra töri a szívem, ahogy eszembe jut. Egy újabb váltás. Éjszaka van. A lámpák és a nagyváros fényei magukkal ragadnak, ahogy kipillantok a kocsi ablakán. Körülöttem több fiatal srác nevetgél és viccelődik én pedig boldog vagyok. Végre. Az előző két két lélekölővel szemben ez a kép legalább vidám és jó érzéssel tölt el. Hirtelen éles fényt látok a szemem sarkából, hangos dudálás, kiabálás, egy éles fájdalom... félek.

-Nem! - Ültem fel nagy lendülettel ágyamban, lelökve magamról a takarót. Úgy lihegtem, mint aki épp most futott le egy maratont és úgy is izzadtam. Pár percig némán bámultam magam elé az üres falra, csak szapora légzésem hangját hallgatva, ahogy fokozatosan lassulni kezdett, szívem lüktetésével párhuzamosan. Soha nem volt még azelőtt hasonló álmom, és őszintén abban sem voltam biztos, hogy valóban álom volt amit láttam. Túlságosan valóságosnak tűnt minden tekintetben, így nem tudtam másra gondolni, minthogy emlékek. De mifélék? Zavarodottan másztam ki a bevetetlen alvóalkalmatosságból és mentem át a fürdőbe, hogy megmossam kicsit az arcom. Meg kell hagyni, bármi is legyen, érdekes volt, de nem vagyok az a fajta, a sokáig lovagolna valamin, amit nem ért, vagy nem tud irányítani. Legjobban úgy gondoltam, ha elterelem valamivel a figyelmem, aztán talán elfelejtem. Szerencsémre nem is kellett soká tennivalót keresgélni, hisz ahogy visszaértem a szobába, egy kis fekete lepkefon libbent orrom elé, hogy átadjon egy üzenetet. Egy küldetés. Végre. Mióta összeszedtem ezt a szép kis sérülést, az egyetlen megbízás amit kaptam az volt, hogy pihenjek, és nem mintha én ezt bánnám, de kezdett egyre inkább magával ragadni az unalom. Gyorsan összekaptam magam, aztán a kijelölt találkozóponthoz siettem, ahol már négyen vártak rám. Úgy tűnik, csak én hiányoztam már a buliból, mert ahogy odaértem, az első osztagos üdvözölt, majd elmondta pontosabban a küldetés részleteit. Rohadt arrancarok. Legutóbb engem harapdál meg az egyik, most egy másikat kaptak el... bezzeg értem senki nem küldött erősítést ._.
~ De te nem is tűntél el.
~ Részletkérdés. Ne dumálj, figyelek ._. - Intettem csendre, bár lényegében ennyi volt az eligazítás, és irány az emberek világa. Nah, viszont így alkalmam nyílt kicsit megismerni azokat, akikkel közösen megyek kalandozni és ha szerencsém van, akkor lesz köztük egy csinos kis... hát ez pasi, ez vén pasi, ez meg egy magas vén pasi O.o Remek, még jó, hogy hoztam magammal egy kis nasit az útra ~.~ Viszont az ismerkedést ettől még ne vessük el, főleg hogy nem magas fiatal kezdte a bemutatkozást és így megtudhattam, hogy a becses neve Fang Shushi Kong, de hogy megmutassam milyen barátságos vagyok, becézni fogom :3
~ Szerintem inkább WangShui Lo...
- El van nézve Sushi- kun, Noah vagyok a 11. osztagból. - Csaptam ezzel a markába kedves vigyorral ábrázatomon.
~ Nem is figyel rám... ._. - Míg ő zsörtölődött, bemutatkoztam bajuszpapónak és... neki nem merek becenevet adni T.T túl magas és olyan bölcsnek tűnik, meg elég szürke és kurta magas, ráadásul láttátok ti mekkora? Plusz nem is tűnt valami nagyon beszédesnek, és a sor eleje közben el is indult így közelebbről nem ismerkedtünk meg, de majd még meglátjuk,lehet ott rejlik a partiállat, csak kell hozzá pár pohárka, hogy szabadjára engedjük a benne lakozó... bocsi gyerekek nem jutott eszembe semmi jó ._. szóval átérve végül az emberek világában ott voltunk egy tök üres parkban a közepén egy sziklával,a miből mintha kinőtt volna egy kard... mondjuk lehet mi vagyunk a hülyék és az emberek világában ez a kalapács a menő Surprised Mondjuk Shikai-nak se gyenge, ha ezzel csapsz kupán valakit biztos megszédül. Mondjuk, túl sokszor használom a mondjuk szót. De ettől eltekintve, mindenesetre, majdnem egészen biztos voltam benne, hogy ez a helyzet gyanús. Ekkor azonban az oldalamon lógó Kage megjegyezte, h milyen formás a kicsike, én pedig gondoltam akkor kiszedem had örüljön a kis Don Józsi, és aztán...

(~ Vagy mesélj rendesen, vagy én folytatom. ._.
~ De ezek az én emlékeim, és tuti, hogy így volt. O.o
~ Volt neked a jó nénikéd, azt mondtad „De fasza kis kard” és megpróbáltad kihúzni.
~ Most ezt miért kell a gyerekek elő... tudod mit? Egyezzünk meg valami semlegesben.)

Szóval, ahogy már mondtam, úgy éreztem gyanús a helyzet, de egy társunk bajban volt és az egyetlen valamirevaló nyom az a kard volt, így odamentem, és mivel semmi kétes dolgot nem mutatott, megérintettem, aztán ami ezután történt, felforgatta a világom. Már úgy értem tényleg, hirtelen fordult körülöttünk a világ és egy nagy labirintusban találtuk magunkat. Az a kard olyasmi lehetett mint a Harry Potter-ben az a büdös bakancs, tudod, amit megfogtak, utána meg úgy beszédültek, h teleportáltak és... szóval a labirintus. Hiába próbáltam tovább fogdosni a kardot, ez a cucc csak egy irányba működött. Ott volt a teleport cucc, aztán a labirintus... ha a sövény túloldalán Voldemort várt volna, tuti betöröm az orrát azért amit Dumbledorral te... nincs is orra. Meg akkor még nem is láttam a filmet ._. Nah mindegy, ideje felszedni a történetszálat, mert így sosem jutunk a végére. Szóval míg bajuszapó figyelmeztetett, hogy ne kóricáljunk semerre, Szürke magas felhorkant a fiatal jelzőre és lelki szemeimmel már láttam is magam előtt, ahogy egy ring két sarkába állva kisgatyókban vicsorognak egymásra. Eközben a korban hozzám közelebb álló Sushi- kun flashelve a bogarak zenéjére, csukott szemmel vette semmibe, alacsonyabb öregúr óvó figyelmeztetését, amiért meg is kapta a kokit a fejére :/ Ezalatt, míg nem figyeltünk, magas öregúr csórta a vasat, s úgy csapta saját pajtija mellé Kage barátnőjelöltjét, hogy időm sem volt reagálni, mert közben a másik oldalon eldöntötték azt is merre induljunk. Gyorsak vazze ._. Mindent le is játszottak, a bogarak lelökdösésétől a bokor piszkálásáig, amit lehetett és nyilvánvalóvá tették, hogy nincs más lehetőségünk csak hogy egy utat választunk... dee ez már megvolt szóval... belekavarodtam Neutral Viszont közben feltűnt valami..
~ Én... ismerem ezt a dalt...
~ Tényleg? O.o
~ Igen... kicsit más a tempó és így rovarzenével furább, de biztos vagyok benne..,
~ Mi ez?
~ Figyeld... pápá pá „lökd ide a sört” Surprised
~ Fészpalm
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Neliel Tu Oderschvank
Mesélő
Mesélő
avatar

Female
Aquarius Monkey
Hozzászólások száma : 46
Age : 25
Tartózkodási hely : :3
Registration date : 2012. Nov. 17.
Hírnév : 4

TémanyitásTárgy: Re: Error irremeabilis   Hétf. Dec. 03, 2012 9:51 am

Némi kóricálás után végül balra indultatok. Ahogy haladtok egyre beljebb, a sövény szinte semmit sem változik, ugyanúgy zenélő rovarok ülnek rajtuk, azonban néhol választanotok kell, hogy merre is forduljatok, máskor pedig zsákutcába tévedtek. Nem érzékelitek az idő múlását, hogy percek, vagy órák óta bolyongtok, csak egymásra számíthattok, hogy éberen tartsátok a figyelmeteket. Aztán valami különösre lesztek figyelmesek, mintha a rovarok zenéjéhez már valaki más is csatlakozott volna.
Sajnos Noah megfejtése nem volt helyes, a rögtönzött rovarzenészek nem a Lökd ide sört játszották, és szerencsére nem is Noah énekelt hangosan. Egy női hangot hallotok, ahogy lágy hangja végig siklik a labirintuson, így mint egyetlen támpont felé indultok, hogy rájöjjetek, miként is találjátok meg társatok, és aztán jussatok ki innen. Ahogy közeledtek a hangforrás felé, úgy lesz egyre kivehetőbb nem csupán a dallam, de a szöveg is.

„Útvesztő minden út, minden csak visszajut,
nincs nappal, hogyha éjjel nem jön!

Nézd az árnyakat, sors drótján ránganak,
mily büszkén, mégis mily esendőn!

Keres engem minden lélek, rám vár minden árny,
énhozzám tér csak vissza minden!

Nevemet tán csúfnak hallod, mégis szép vagyok
annak, ki elvágyódik innen!”

Végül egy ahhoz hasonló tisztásra értek a labirintuson belül, ahonnan indultatok, ám ez kicsit nagyobb és egy babaháznak tűnő épület áll a közepén. Itt már kristálytisztán értitek a szöveget, és egyértelmű, hogy bentről jön a hang. Eldönthetitek, hogy beléptek-e a házba, vagy túlontúl gyanúsnak találjátok a körülményeket, azonban néhány pillanat után nyikordulva, teljesen magától táródik fel az ajtó. Be azonban nem láttok, mert ott korom sötét van.
Ha beléptek, egy egyszerű házba juttok, annak is az előterébe. Innen két helyiség nyílik, jobbra a nappali, aminek berendezése egy kanapé, néhány kényelmes fotel, egy kisasztal, és egy tévé, amik a szivárvány minden színében pompáznak. Balra pedig a konyha és az étkező, amiben minden megtalálható, ami egy átlagos konyhában, és ezek is teljesen tarkák, ha valamelyikhez közelebb mentek, egyből látható, hogy mindegyik műanyag. A bejárattal szemben egy csigalépcső van, ami az emeletre vezet, ahonnan a dalt is hallhatjátok. Rajtatok áll, hogy felmentek, és kiderítitek, ki is énekel, vagy megpróbáltok kihátrálni az épületből, de ha ez utóbbi mellett döntötök, akkor csalódnotok kell. Az ajtó szorosan bezáródott utánatok, és a házban nem működik semmilyen reiatsu alapú technika, így kitörni sem tudtok csakúgy.

Spoiler:
 

______________

Új poszt?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Wang Shui Long
3. Osztag
3. Osztag
avatar

Male
Libra Cat
Hozzászólások száma : 28
Age : 30
Tartózkodási hely : 3. osztag területén
Registration date : 2012. Nov. 11.
Hírnév : 2

Karakterinformáció
Rang: 3. osztag tisztje
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
8500/15000  (8500/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Error irremeabilis   Pént. Dec. 07, 2012 11:03 pm

Úgy vágytam az újat, az ismeretlen út felfedezését, hogy már – már felelőtlennek is nevezhető cselekedetbe kezdtem, melyre tisztelt Yamakida-dono világított rá. Korát illetően sokkal több éves tapasztalattal rendelkezik, mint jómagam, így hát nem volt okom, nem hallgatni rá. Bár igazán elégedett lettem volna, hogyha csak szavakkal fejezi ki bölcsességét eme drasztikus módszer helyett, szó mi szó, hatásos volt, még ha tarkóm még most is lüktetett az iménti ütés okán.
- Minden egyes halálisten, akivel találkozok, feljebbvaló nálam valamiben. Így hát tanulok tőle, tisztelt Yamakida-dono. Smile – jegyzem meg módfelett bölcs szavaira, s előrelátására, mely az ügyet illeti, bár pillanatokkal ezelőtt jómagam is hasonló ötletet húztam elő tarsolyomból. Netalántán nem ismerik egy művészi lélek szókincsét? Ejnye.
No sebaj, sokkal inkább elgondolkodtat ama feltevés, hogy valóban azon lidérc csapdájában vagyunk e, ki bajba sodorta társunkat, kinek okán mi négyen itt vagyunk. S ha netalántán mindez igaz, akkor nem lankadhat figyelmem, hiszen minden fordulóban veszély leselkedhet ránk, bár eszünket sem veszthetjük el! Jómagam nyugodtan indulok meg az idősebb halálisten uraság nyomában, amit eldöntetett, merre is óhajt továbbmenni.
Ismét átadtam magamat a bogarak játszotta dallamnak, pedig tudtam, sokkal előrelátóbbnak kell, hogy legyek, amennyiben valóban gonosz mesterkedéssel nézünk elébe. Mikor zsákutcába kanyarodtak, vagy választás előtt álltak, jómagam mindig csak ennyit fűztem hozzá a helyzethez: „Nos, merre tovább uraim? ^_^” – s vártam a döntés meghozatalát tőlük, hiszen mindig a többség kerekedik felül, ahogy a bölcs szólás is megmondja: „Sok lúd, disznót győz”. De egyszerűen képtelen voltam megválni a hangtól, s lassacskán sikerült elkülönítenem a furcsa magatartást mutató társunk dalától azt, amit konkrétan hallok, s hamar ráeszméltem, hogy egy ifjú hölgy éneke szól a bogárkórussal.
- Önök is hallják, uraim? Smile – teszem fel bizonytalan homlokráncolás közben kérdésemet, hogy biztos legyek a dolgomban, s ezáltal megbizonyosodjak arról, nem a bottal fejemre mért ütéstől képzelődök, hanem egy valóban megtörténő szokatlan eseménynek lehetek a fültanúja. Vagy csak vágyom hallani mindezt és ennek okán képzelem, de ha a vágy és képzelet ellentmond, mindig a képzelet kerül ki győztesen. ^_^
A legközelebbi sarkon befordulván mindnyájunk szeme elé egyazon látkép kúszik elő, s a hang, mely felől kételkedtem, hogy valóban hallom, most tisztán zeng eme környezetben. Apró, oldalpillantással nézek a többiekre, ők maguk miképpen reagálnak ezen muzsikára. Részemről igencsak elnyerte tetszésemet a dal, s rendkívül érdekel a forrása, hogy kitől származik. Igaz, az építmény hirtelen felbukkanása hagy némi kivetnivalót maga után, hiszen kitudja, miféle csalfa csapda bújik meg odabent, ránk várva? Talán társunk is odabent raboskodik valahol, de hát feltételezésekre bármi építhető, szemrevételezéssel azonban többre megyünk. ^_^
- Úgy látom uraim, ez a bizonyos valaki, ki eme próbát állította elénk, már várt minket. Bizonyára tudják, hogy egy ilyen meghívást nem illik visszautasítani, főleg hogyha hölgy az illető. Smile – ugyan, nem feledkeztem meg arról sem, hogy lehet tisztelt Yamakida-dono által említett arrancar kíván játszadozni velünk. De mindez oly szépnek, s jónak tűnik, teljesen eltér attól, miket hallottam a fajukról. Bár a világ szeme előtt nem nehéz jónak látszani, mint valóban jónak lenni, ugyebár. ^_^
Jómagam még azt is felvállalom, hogy előre megyek, amennyiben valami veszély leselkedik ránk odabent, akkor időben tudjam értesíteni a csapatot, engem igazán érdekel, ki él odabent, s miért várt miránk. A dalocska szerint a kiút itt rejtőzik, s ama feltételezésre jutatott, hogy éppen egy megfagyott időben lehetünk, ahol nem változnak a napszakok, legalábbis erre tudok kikövetkeztetni a hangjátékból.
Belépve a kis épületbe, a giccs leghatalmasabb fokán kívül mást nemigen látok. Pedig betekintettem minden helyiségbe, mely a bejárat követően nyílt. De senki sem volt itt, vagyis aki meghívását tette mifelénk az odafent lehetett, mivel onnan hallatszódott az énekszó.
- A túlzott színesség és a berendezés műanyag állapota nem tűnik veszélyesnek uraim, szerintem nyugodtan tiszteletét tehetik itt maguk is. Igazából engem roppantul emlékeztet mindez egy babaházra, de lehet, tévedek. Smile – osztom meg a társasággal meglátásomat, s nem vetve különösebb figyelmet a szobákkal kapcsolatban, elindulok felfelé. A bizalom nagy erény, de könnyedén lehet vele játszadozni, hamar átfordulhat gyanakvásba, ellenségeskedésbe azok kezében, kik nem képesek megfelelően kezelni eme érzelmet. Vajon jómagam vagyok oly’ talpraesett, hogy ne essek át a ló túloldalára, ha valóban veszély leselkedik ránk? ^_^ De amíg nem tesz a hang szerint kisasszony rossz lépéseket mifelénk, nincs okom nem megbízni benne.
- A gyanú megbetegít, a bizalom meggyógyít, uraim. Smile – jegyzem meg a többieknek, ha esetleg az épületből való távozáson törnék a fejüket. Bárki invitált minket ide, azt szeretné, ha maradnánk, s ha valóban a kiúthoz vezet bennünket, akkor nem árt átadni magunkat a játékszabályoknak. Érdeklődve várom, mit fog feltárni előttem az emeletre vezető kanyargós lépcsősor vége.


„ A tapasztalat nehéz tanár,
mivel először jön a lecke és csak utána a teszt.”

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yamakida Yoshirou
10. Osztag
10. Osztag
avatar

Hozzászólások száma : 16
Registration date : 2012. Aug. 06.
Hírnév : 2

Karakterinformáció
Rang: -
Hovatartozás:
Lélekenergia:
6000/15000  (6000/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Error irremeabilis   Szer. Dec. 12, 2012 5:22 am

Egy ideig bolyongunk. Igazából dfogalmam sincs, hogy mennyi ideje kóválygunk, ugyanis az első percek vagy órák után annyira eluntam magamat, hogy kedvenc mangám egyik példányát kezdtem el olvasni. Mondhatom hatalmas sikert aratott nálam a Nagy Cici Háború legújabb fejezete, ugyanis egy idő után már csak a többiek után koslattam. Amikor azonban egy dalt vélek kihallani a bogarak ciripelésén túl, elteszem a mangát és fülelek. A szövegnek valamilyen mondani valóval rendelkeznie kell, különben nem énekelnének. legalábbis, így hiszem, így ezen agyalok, mind addig, amíg aztán végül beleütközünk egy pofás kis babaházba.
-Szűz lányok!
Kiáltok fel a babaház láttán és egyből beszaladok a műanyag, csilli-villi házikóba. -.- Legnagyobb sajnálatomra azonban egyetlen szűz lány se fogad bennünket.. pedig ... illendő lenne csinos kis szoknyácskában, bikiniben fogadniuk minket. De sajna semmi sincs itt.
- Száz lányok, azok nincsenek. Viszont az éneklő hölgyeményt, illendő lenne megnézni és megkérdezni tőle, hogy mégis merre juthatunk ki. Más ötletem nincsen. Talán még arra is tudna válaszolni, hogy merre koslathat a társunk, hátha ő is a kijáratot keresi és feladványokon keresztül kell kijutnunk innen.
Mondom és elsőként indulok meg, fel a lépcsőn, hogy megnézzem ki énekel. Akárkit is találok, nyugodtan köszönök neki.
- Jó napot! A nevem Ojii-san és érdeklődni szeretnék, hogy tudna-e segíteni nekünk bizonyos dolgokban. Először is, hogyan juthatunk ki innen, másodszor, találkozott-e a nap során másik látogatóval is, aki hasonló fekete ruhát viselt, min én ... illetve lenne egy utolsó kérdésem is. Hol vannak a bikinis szűzlányok, akik ilyenkor fogadni szokták a megfáradt vándort?
Keverem a szezont a fazonnal, de csak azért, mert a Hawai-t keverem egy manga béli történettel, ahol a szellemházban megbabonázott szűzlányok tartották rabságba a főhőst és mindaddig nem engedték ki, amíg az összessel nem hált. Ilyenek ezek a manga csajok, remélem, hogy minket ezért annyira nem tartanak föl és remélhetőleg csak egy vagy két lánnyal fogunk találkozni. Az összeset felvilágosítani és bevezetni a gyönyör művészetébe nem lenne rá, annyi időnk. Persze hússzal könnyedén eltudnék bánni, de akkor is fő, hogy megtaláljuk a társunkat és kijussunk innen mindannyian.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kitetsu Raiden
8. Osztag
8. Osztag
avatar

Male
Leo Goat
Hozzászólások száma : 66
Age : 26
Tartózkodási hely : mezőkön innen, és túl, a keleti fertályvégben/olykor a Kyouraku birtokon
Registration date : 2011. Jun. 03.
Hírnév : 4

Karakterinformáció
Rang: Goseki
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
6500/15000  (6500/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Error irremeabilis   Kedd Dec. 18, 2012 7:30 am

Raiden az útvesztőben való menetelés közbe lassacskán hátra-hátramaradt, míg végül ő lett az utolsó, s balját újonnan szerzett kardján pihentetve figyelt a háta mögé, így nem kellett a már első ránézésre is komolytalan társaival terhelnie magát. Közbe azon gondolkozott, hogy miként találhatják meg egyáltalán a kiutat, vagy legalább az eltűnt shinigamit.
Töprengése szerencsére elég volt ahhoz, hogy a monoton zenét ne érzékelje, de egy idő után azon kapta magát, hogy már nem csupán rovarzenét, de énekhangot is hall. Eleinte ugyanúgy nem méltatta sokra, de mikor kezdte kibogarászni a szöveget, rossz előérzete támadt.
„Nézd az árnyakat, sors drótján ránganak, mily büszkén, mégis mily esendőn!” – itt alig láthatóan megborzongott, gondolatai borúsabbak lettek, s baljós érzéssel a mellkasában haladt tovább.
Hosszú percekig volt még hátvéd szerepben, mikor is az őket közrefogó sövényfal eltűnt, és utolsóként, de ő is egy tisztáson találta magát. Nagy megrökönyödésére, egy komplett ház állt előtte, ahonnan az ének is szólt. Rosszallóan fújt egyet, s alig láthatóan ujjai közé fogta az ismeretlen katanát, és az azzal majdnem ugyanolyan hosszúságú wakizashiját, hogy szükség esetén egy pillanat alatt a kezeiben legyenek.
Már épp mondani akarta a csapatnak, hogy várjanak egy kicsit, ne menjenek be egyből az épületbe de…
-…marhák – sóhajtott, miközben látta hogy a zöldfülű, és a kopasz shinigami már a küszöbön túl van. Az előbbi annyira el lehetett foglalva az új élménnyel, hogy valószínűleg fel sem merült benne, hogy csapdába sétálhat. Utóbbi esetében pedig nagy valószínűséggel valami túlzott szoknyapecérség játszhatott közre. Nem mintha egy valamirevaló nő szóba is állna kopasz társával, vagy magával Raidennel.
Már csak azért is tippelt az öregebbik nőmániájára, mert miután meglátta a házat, már rohant is oda feltépni az ajtót nők, vagy lányok után kutatva.
A szürke shinigami csak megcsóválta a fejét, és lemondó sóhajjal lépett egyet. Nem nagyon volt kedve a házba lépnie, ugyanis azt szimplán egy csapdának gondolta.
- Nem mintha nem lennénk benne egyben máris – gondolta, de úgy döntött vár még egy keveset, nem akart fejjel előre menni a halálba.
Baljával továbbra is a wakizashit, és a katanát fogta, de még nem emelte ki őket az övéből. Tekintete pásztázva ugrált ide-oda, hol az ösvényt, hogy a házat figyelve.
Ketten már bent voltak, de ő, és még egy másik shinigami még kint. Úgy döntött, hogy addig kint marad, míg egyenlő a csapatuk elosztása. Máskülönben rosszat sejtve lépett szintén a házba, immár nyíltan kivont két pengével a kezében.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Noah Senshi
11. Osztag
11. Osztag
avatar

Hozzászólások száma : 53
Registration date : 2011. Apr. 01.
Hírnév : 8

Karakterinformáció
Rang: -
Hovatartozás:
Lélekenergia:
6500/15000  (6500/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Error irremeabilis   Kedd Dec. 18, 2012 10:07 am

A rovarzene, csak egy ideig nyújtott kisebbfajta szórakozást számomra, hisz egy idő után annyira belerágta magát agyamba, hogy jóformán fel sem tűnt. Lépéseim sebessége, az untig hallott háttérzaj tempójához igazodott, így valahol Sushi-kun és a két idősebb társam közé sikerült csúsznom az idegesítően hosszúra sikerült séta során. Nem vagyok biztos benne, de asszem a nagy menetelés közben sikerült el is szúnyókálnom pár percre, ami azért valljuk be elég király. Ha sikerülne megtanulnom így enni, akkor tutira...
~ Megfulladnál.
~ Rohadj meg Neutral
A melankólikus bóklászásból azonban hamarosan egy női hang rázott fel, és ezt most szó szerint értem, mert a hideg rázott a csaj hangjától. Most nem az, hogy szar volt, de képzelj el egy brutál szirénéneket, egy csajos szellemhangon... én meg parázok a szirénszellemektől, mert annál szarabb halált, hogy a kis hableány kitépi a szíved... Na mindegy, visszakanyarodva a sztorira, követtük a hang forrását... na jó, igazából csak arra tudtunk menni, de ez mellékes. Szóval hamarosan egy giga babaháznál lyukadtunk ki.. ahol olyan satuféket vágtam, hogy lekopott a cipőm talpa. Itt most térjünk vissza kicsit a fóbiáimra. Nincs belőlük sok és elég átlagos dolgok. Félek a szirénektől, hogy bezár a Meki, betiltják a bikinit, a kamionokról sincs túl sok szép emlékem, tekintve, hogy az egyik kinyírt, de ami mindet kenterbe veri, azok a kicseszett babák... főleg ezek a porcelán izék amik követnek a szemükkel T.T Itt meg volt egy nagy babaház, amiben énekelt valaki, és kétlem, hogy Casper és Wendy játszanának odabent. Hát nem tagadom féltem, de természetesen nem futhattam el, mert egy társam bajban volt. Meeeg féltem volna elfutni, mert kitudja mik vannak még ebben a rohadt labirintusban, így társaimmal együtt nekem is be kellett lépnem a szellem babaház ajtaján, és hű zanpakutommal ilyen helyzetben, csak egy dologra tudtunk gondolni...
~ Hé Noah. Who you gonna call?
~ Ghost busters!! Türü tűtü tűtü... türü tűtű tütü.
Miközben vidáman énekelgettem magamban, eszembe jutott egy újabb gondolatelterelő. A kisebbik tata tényleg azt kiabálta, hogy szűz lányok egy babaház láttán? Arról nem kislányokra szokás asszociálni?
~ Mert azok nem szüzek? :/
~ Ott a pont, befogtam Neutral
Az őszintét megvallva, hazudnék ha azt mondanám, nem maradtam volna sokkal inkább lent a földszinten... vagy kint a ház előtt... vagy esetleg otthon, hisz, most nézem, - aú, még mindig szúr kicsit a vállam ez nem biztonságos egy küldetésen :/ - szóval mivel mindenki felment az emeletre, követtem őket, merthát lássuk be ideje végre szembenézni a félelmeimmel Neutral Mondjuk azért nem lehet egyből a mély vízbe ugrani, kezdetnek elég ha elbújok a csodacsapat mögött és hagyom, hogy megbeszéljék a dolgokat, amíg én hátulról fedezem őket Neutral
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Neliel Tu Oderschvank
Mesélő
Mesélő
avatar

Female
Aquarius Monkey
Hozzászólások száma : 46
Age : 25
Tartózkodási hely : :3
Registration date : 2012. Nov. 17.
Hírnév : 4

TémanyitásTárgy: Re: Error irremeabilis   Pént. Dec. 21, 2012 3:17 pm

A felfelé vezető lépcső egyre csak halad felfelé, mintha sosem akarna elfogyni, kívülről nem is tűnt ekkorának a ház, mint amennyit már sétáltatok. Aztán egy díszesen mívelt ajtóhoz értek, ami ugyanúgy műanyagnak tűnik, akár a többi berendezési tárgy, és olyan élénk a színe is, a keret babakék, nagy sárga virágmintákkal, míg maga az ajtó valamivel sötétebb kék, és bordó mintázat fut rajta, ha elég sokáig nézitek, már-már úgy tűnik, mintha folyamatosan nőnének a virágok. Ahogy beléptek az ajtón, az eddigi berendezésekhez hasonló tárgyakkal tömött szobába érkeztek, ami egy háló, megismerni a hatalmas baldachinos ágyról. Az ablakban, nektek háttal, egy lány áll, legalábbis erre utal hosszú, vöröses haja, ami göndörfürtökben a hátára omlik, valamint vörös ruhája is, amit visel.
Yoshirou köszönésére megfordul, ekkor pillantjátok meg az arcát, ami teljesen átlagos huszonéves vonásokkal rendelkezik, azt leszámítva, hogy a szeme teljesen fehér. Nincs se pupillája, sem pedig írisze. Érdeklődve oldalra billenti a fejét, és láthatjátok, hogy nem mozog a szája, vagyis nem ő énekelt. Ezután fedezhetitek fel a kezében tartott kis sárga dobozkát, amiből kiszűrődik az ének is, ezt azonban becsukja, amint megkezdődik a kérdések árja.
- Hol van Tóbiás? – Felei, mintha ez válasz lenne kérdésetekre, hangja kicsit rekedtes, mintha hosszú idő után először szólalt volna meg. – Ti láttátok a szivárvány végén a kincseket? Ott nagyon boldogok a galambok! Tóbiás, nem legyél udvariatlan!
Bármit is kérdeztek tőle, teljesen függetlenül beszél tovább, és csak néz a semmibe, nem mozdul. Ha ti megmozdultok, automatikusan arra fordul, de megközelíteni nem tudjátok, mert amint egy méterre állnátok tőle, mintha csak a mágnesnek taszító hatása lenne, magától arrébb csúszik a földön. Ha a falig szorítjátok, egyszerűen átcsusszan rajta, és a szemköztin vissza a szobába.
- Ejnye, hát Tóbiást felfaltátok? A szivárvány kincsei nem nálam vannak! Tóbiás! Tóbiás merre vagy?
Láthatjátok, hogy nincs sok értelme a lányt faggatni, de a házból sem vagytok képesek kijutni, sem az ablakon, sem pedig az ajtón keresztül, amin érkeztetek. Ráadásul az ablakon ki sem láttok, csak egy fehér mélyedés van a helyén, ami valahogy így is átengedi a fényt. Lefelé a lépcső út sokkal rövidebb, mint fent volt, és amint leértetek mindannyian, ismét hallhatjátok azt a furcsa dalt.
Nincs sok választásotok, rá kell jönnötök, hogy mikre is utalhatott a lány, hogy miként is juthatnátok ki, erről az egyre furcsább helyről. Ha elég szemfülesek vagytok, és közelebb mentek a falakhoz, felfedezhetitek, ahogy mindegyiken különböző képek vannak, amik mintha mozognának. A nappali kanárisárga falain kankalin minták futnak körbe, míg a konyha sötétzöldjén szőlőlevél minta meg körbe-körbe. Ezután a bútorokon is észrevehetitek ezt a furcsa jelenséget, szinte egytől egyig mindegyiken. Ha elmozdítjátok őket, akkor átveszik egymás mintáját, ha pedig a megfelelőket teszitek egymás mellé, pulzálni kezdenek, és egy szivárvány indul ki belőlük, aminek a vége egy szőnyegre mutat, amit ha arrébb húztok, egy csapóajtó tárul elétek. Rajtatok áll csak, hogy mit tesztek!

Tárgyak:

  • Türkiz telefon
  • Kék fotel
  • Vörös kanapé
  • Lila asztal
  • Fehér szekrény
  • Zöld váza
  • Barna edények
  • Sárga díszpárnák
  • Narancs lámpa
  • Rózsaszín kisszekrény
  • Arany evőeszközök


Spoiler:
 

______________

Új poszt?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Wang Shui Long
3. Osztag
3. Osztag
avatar

Male
Libra Cat
Hozzászólások száma : 28
Age : 30
Tartózkodási hely : 3. osztag területén
Registration date : 2012. Nov. 11.
Hírnév : 2

Karakterinformáció
Rang: 3. osztag tisztje
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
8500/15000  (8500/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Error irremeabilis   Vas. Dec. 30, 2012 4:41 am

Azt mondják, többet megtanulsz az útról, ha végigjárod, minthogyha a világ összes térképéről próbálod a tudást megszerezni róla. S az út vége meglepően sok talányt és meglepetést rejt, olyan dolgokat, amelyekre nem feltétlenül várunk, de ahhoz hosszú, hosszú menetelés vezet. Akinek elfogy a türelme, az alkalmatlan az út végigjárására, de korántsem annyira, mint az, aki az út végén hagy fel törekvésével.
- Ejnye, Yamakida-dono, hagyjuk a kisasszonyt is szóhoz jutni. Smile – homlokomat ráncolva fordítom arcom az úr felé, ki modortalan kérdésekkel állt elő a bennünket vendégül látó hölgy irányába. S „a modor, néha egyszerűen csak annyit jelent, hogy el kell viselnünk a másik ember modortalanságát” – eszerint igyekeztem tenni jómagam is. Az etikett megköveteli a választékos beszédet, s amit Yamakida-dono hangoztatott az roppantul messze állt az udvariasságtól.
Tekintetemet körbevezetem a díszes szobában, mely mintha hálószoba funkcióját kívánná betölteni. Micsoda modortalanságra hajtottam fejemet! Előzetes engedély nélkül tértem be egy hölgy szobájába! Már éppen szerettem volna bocsánatkérésemet hangoztatni, mikor is a kisasszony megelőzött gondterheltnek hallatszódó mondandójával.
- Ne haragudjon, de nem találkoztunk senkivel sem az útvesztőben. Netalántán őt tetszik keresni itt? Ha esetleg megosztja velünk, hogy az említett Tóbiás, hogy néz ki, akkor esetleg segíthetünk önnek megtalálni. Smile – a kisasszonyra vezetem tekintetemet, a szokatlan arcát fürkészem, bár igyekszem nem udvariatlan módon komolyabban megbámulni. Így is tettem már elég modortalanságot eme pár percben, nem hiányzik, hogy mindezt tovább tetézzem.
- Kérem, legyen oly’ szíves és ossza meg velünk, kinek a dala szól a fénylő kórussal? – tekintetem apránként elkomorul, amint szembesülök azzal, hogy a hölgy kérdésének megválaszolására sem méltatja idejét. Pedig igyekeztem az illemhez megfelelően hozzáállni a helyzethez, s engem igazán, őszintén érdekelt a hangjáték tisztelt előadója. Hiszen valakinek el kellett énekelnie azelőtt, mielőtt ama dobozba került volna a daljáték, nemde bár? ^_^
A szivárvány kincséről való beszéde azonban elgondolkodtat, miért érdekelheti a kisasszonyt eme bizonyos Tóbiás honléte, ki lehet netán ő? S a szivárvány végén felelhető rengeteg arany, drágakő, ahol a koboldok élnek? Hallottam erről történeteket, de minden egyes szó gyermeki áhítat volt, mese, apró vágyakozás, hogy egyszer, ha szivárványt lát a gyermeki lélek, élete álma legyen felfedezni a végét, s ezzel együtt meglátni a kincset és az ott élő varázslényeket. Persze, mindez lehetetlen, az égen lévő színek játékának nincs se vége, se eleje, pedig olyan bőszen állítják, hogy az élet maga irodalom, mindennek van eleje, közepe és vége. De be kell látnunk, nem mindennel van ez így, vagy netalántán tévednék? ^_^
- Nem, nem, félreért minket. Én és társaim nem találkoztunk semmi és senkiféle Tóbiással, s legfőbbképpen nem ettük meg. De kérem, árulja el, ennél a Tóbiásnál lenne a szivárvány kincsei, hölgyem? Smile Esetleg, Tóbiás személyének kellene megvédenie a drágakincseket? – próbálkozom meg egy újabb kérdéssel, reménytelenül. A hölgy ügyet sem vet ránk, de ilyen kegyetlenséggel vádolni bennünket, minthogy kárt tettünk ebben a Tóbiásban. Még a szívem is összeszorul eme vádaskodásra.
Tekintetemet Yamakida-donora vezetem, hogy lássam, ő maga miképpen ítéli meg helyzetünket, mindent összegezve cseppet sem kecsegtető. Van egy útvesztő, egy babaház, melyből nem tudunk kijutni, s egy kisasszony, aki nem kíván velünk társalogni. Információkat sajnos nem igen sikerült kapnunk tőle, azonban már tudunk egy bizonyos Tóbiásról egy keveset. Az is lehetséges, hogy őt kell meglelnünk ahhoz, hogy feladatunkat folytathassuk.
- „Meghívást visszautasítani gyakran udvariatlanság, ráadásul butaság is, mert így lehet barátokat, szövetségeseket, információt szerezni” – mondotta egykoron egy bölcs ember, jó uram. Személy szerint nincs szükség pengeélre ahhoz, hogy kijussunk innét. Sokkal inkább ép eszünket szükségeltetik hozzá használnunk. Smile – szólok fegyverfogó társamhoz, amint Yamakida-dono is belátta, kérdéseink reménytelen a kisasszony irányába, s más utat kell keresnünk ahhoz, hogy visszatérhessünk oda, ahonnan indultunk, s végrehajtsuk eredeti feladatunkat, amiért a vezetőség elküldött minket. Már amennyiben társaink szintén nem ebbe a csapdába estek bele, amelybe jómagunk is oly’ botor módon besétáltunk.
- A kisasszony a szivárvány kincseiről, s az ott fellelhető boldogságról beszélt, illetve egy úgynevezett Tóbiásról, kit elvesztett, nincs meg. Férfiak lévén lovagi kötelességünk lenne felkutatnunk Tóbiás személyét, s elhozni ide. Bár bennem él egy ama feltételezés, hogy ő lehet számunka a kulcs. De vajon hol keressük? – gondolataimat megosztom társaimmal, ha többen merengünk egy dolgon, több esélyünk lehet eredményesen kijönni az elhangzottak lényegének kutatásából. Pillantásomat végighordozom a lenti helyiségeken, a nappali, s konyha mintázatán, lassacskán pedig a berendezésre vezetem tekintetemet, körbe – körbehordozom szemeimet rajta. Szivárvány, nem igaz? ^_^
A narancsszínben tündöklő lámpát odahelyezem a vörös színben játszó ülőalkalmatosság mellé. Érdeklődve figyeltem, ahogy egyik helyről a másikra vittem a tárgyat, úgy változott a rajta lévő minta is, s mikor lehelyeztem a kanapé mellé a műanyag fényforrást, türelmesen vártam, hátha valami különleges jelet mutatnak fel, de nem történt semmi, feltételezem: egyelőre. Hiszen a szivárvány nem kettő, hanem több mint hét színből áll, ugyebár. Vagyis mindez nem is oly’ megdöbbentő. ^_^
- Azt hiszem a kisasszony többet segített nekünk, mint azt gondolnánk, uraim. Smile Hogy is vannak a szivárvány színei, önök tudják? Piros, narancs, sárga… zöld…? – beszéd közben kerestem szememmel a sárga színű tárgyat, mely a sorban következett, s amint leraktam a díszpárnák egy darabját a lámpa mellé, immáron zöld színben játszó dolgot kezdtem el felkutatni a helyiségekben. Azonban a szivárvány színeiben is kissé megakadtam… mi is jön a zöld után, kék vagy lila? Netán rózsaszín? Többet kellett volna tanulmányoznom ama gyönyörű, természeti jelenséget! Remélem, hogy társaim ismeretében állnak a színek soraival, hogy folytathassuk a színskála felállítását. Bár nem tudom, mire is számítok, hisz bármi történhet azután, ha egymás mellé raktuk őket, még a semmi is származhat eredményként. Érdekes a játék, melyet űznek velünk itt, eme helyen, mennyire is érdekel, hogy ki vagy mi állhat mindez mögött! Téged is ugye, Zhōu?


„A tapasztalat nehéz tanár,
mivel először jön a lecke és csak utána a teszt.”

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Noah Senshi
11. Osztag
11. Osztag
avatar

Hozzászólások száma : 53
Registration date : 2011. Apr. 01.
Hírnév : 8

Karakterinformáció
Rang: -
Hovatartozás:
Lélekenergia:
6500/15000  (6500/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Error irremeabilis   Csüt. Jan. 17, 2013 6:17 am

Már kezdtem nagyon beleunni az újból kezdődő, és ismét csak hosszúra nyúlt menetelésbe, ami most a változatosság kedvéért, nem ijesztő labirintusban, hanem egy még ijesztőbb lépcsősoron felfelé vette kezdetét. Annyira nem is lenne vészes, de senki nem akar dumcsizni, ez a monoton séta, az egyre idegesítőbbé váló dallal fűszerezve valahogy elveszi a küldetés varázsát. Szerencsémre azonban a végtelennek tűnő lépcsősor a végéhez ért, és egy csicsa ajtó kereteit átlépve, bent is voltunk a szobában ahonnan az ének indult. Nekünk háttal egy göndör lány álldogált vörös ruhában, meredten bámult kifelé az ablakot. Perverzpapó lerohanása mit ne mondjak, érdekes volt, nem sikerült leszűrnie, hogy ez nem egy vidéki fogadó, hanem egy elátkozott babaház és, aztarohadtminddenitnekedmivanaszemeddeltelány? O.O Megfordult a hölgyemény és hála istennek nem egy gyilkos porcelánsellő volt, ahogy vártam, sőt hogy őszinte legyek eléggé... rrrrrr :3 volt, de a szemei helyére két hógolyót szuszakolt valaki, ami elég furán hatott... tudtam ám, hogy engem bámul, éreztem >.> de nem láttam mit néz, szóval értitek Neutral Ami még durcább volt, hogy az ének továbbra is szünet nélkül szólt, holott a lány ajkai egy rándulásnyit sem mozdultak, szóval két lehetőség volt. Vagy ő a világ legkirályabb hasbeszélője, aki valaha láttam, vagy az a doboz... lecsukta, csend lett, oké, a doboz volt. Surprised Eztán Sushi kun vetette be a vallatás egy igen érdekes formáját, mire a hölgyemény, mintha csak a láthatatlan barátaival beszélgetne, a kérdésekre választ nem igen adó és értelmetlennek tűnő mondatokat ismételgetett. Szerinte felfaltunk egy tóbiást, mert el akartuk lopni tőle a kincseket a szivárványtól, vagy valamit félreértek, de ki a tököm mököm az a Tóbi?
~ Te, szerinted lehet, hogy az a Tóbiás egy olyan bogár volt? Surprised
~ Nem hiszem, hacsak... ugye egy bogarat sem ettél meg? Neutral
~ Én izéé... talán egy berepült a számba de aztán ki is szökött.
~ Fujj ._.
~ Mit fujj? Sokan esznek bogarakat.
~ Például? O.o
~ A... kínaiak... Timon és Pumba Surprised
~ Hakuna Matata tesó... de fujj Neutral
Rendben a zanpakutom nem haladó szellemű, amúgy meg tényleg csak véletlen repült bele, de... nocsak Sushi barátunk közben leszűrte saját következtetéseit a hallottakból, s meg is osztotta a nagy társasággal mire jutott, miután a vörös ruhással tovább folytatni a beszélgetést értelmetlennek tűnt és ismét a lépcső alján voltunk... megjegyzem lefelé sokkal hamarabb értünk de... felfelé lassan lefelé gyorsabban... agy lefelé mozgó mozgólépcső volt és szivatott minket bazze Neutral rohadt átokbabaház. De szóval Sushi hát ő is majdnem arra a következtetésre jutott amire én, csak tök más lett a vége, így mikor megosztotta velünk gondolatait és arra jutott, hogy Tóbiást kellene megmentenünk és elhozni ide, enyhén mélázó hümmögést hallattam... olyan ismerős ez a Tóbiás név O.o Míg én ezen gondolkodtam csapattársamnak továbbra sem volt nyugta, s egyik pillanatról a másikra már arra eszméltem, hogy mintha elfojtott lakberendező ösztönei próbálnának felszínre törni, buzgón a bútorok pakolgatásába kezdett. Kíváncsian figyeltem, ahogy a tökre nem passzoló színű bútorokat egymás mellé illesztgette, és már el is határoztam magamban, hogy nemcsak a szobámtól, de az oroszlánkirályos kifestőm... izé... a modern oroszlános poszterem, is távol tartom tőle, amin varázsbotokkal lehet színt változtatni... egyszer Neutral Na szóval elhatároztam ezeket, mikor is a szivárványos megjegyzése értelmet adott az egésznek... jó na, épp nem voltam formában és még lassan estek le a dolgok, de attól még hasznos voltam. Bizony ám, én ismerem a szivárvány színeit Cool
- Én azt hiszem, tudom a sorrendet Surprised – szólaltam fel, majd barátunk mellé léptem és ahogy mondtam a színeket, mutattam a bútordarabra, ami soron következik. - Vörös és narancs ez már megvan, aztán a sárga, zöld, türkiz, kék, és végül a lila Surprised – A felvilágosítás után pedig segítettem az említett színű tárgyakat sorrendbe rakni, és reménykedtem, hogy nem rosszul emlékeztem O.o
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Amatsu Yukariko
4. Osztag
4. Osztag
avatar

Hozzászólások száma : 122
Registration date : 2009. Mar. 29.
Hírnév : 17

Karakterinformáció
Rang: hihetetlen, de hadnagy *.*
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
7300/15000  (7300/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Error irremeabilis   Csüt. Jan. 17, 2013 2:30 pm

Bevallom, előfordult már, hogy elkéstem, sőt, az is, hogy eltévedtem; hogy elindultam valamerre, és végül korántsem ott kötöttem ki, mint szerettem volna, de… de ez… szóval ennyire nagyot még soha nem hibáztam! >.< Megint minden a szokásos módon kezdődött: hogy a nap süt, az élet szép, és minden nyugodt, békés, a Végzet meg eközben acsarogva leselkedik a sarkon, és amikor véletlenül befordultam… akkor hopp! Elkap-felfal azon nyomban ez a szégyentelen szörnyeteg >.< Az egyik pillanatban még kedves ifjú hölgyekkel beszélgettem a kertben, aztán pedig ott találtam magam egy labirintus közepén, kétségbeesetten keresvén a kiutat, avagy pár shinigamit – na igen, még azt sem tudtam eldönteni, hogy melyiket is kéne… T.T Mivel az effajta útvesztők aljas-gonosz-furfangos csapdák, ide-oda bóklászva az elágazások közt rengeteg időm volt végiggondolni, pontosan minek köszönhetem a jelenlegi helyzetemet… Már persze saját ügyetlenségemen kívül, mert ez nem is csak az én hibám volt! Most tényleg nem, vagyis de, de…

Merthátazúgyvolt… huhh >.< Egyszóval az osztagon belül napok óta teljes a sürgés-forgás, folyamatosan épülgetnek az új központok, ugyanis Airisu-taichou-sama kidolgozott egy fantasztikus rendszert, hogy minél hatékonyabban tudjuk ellátni a feladatainkat! *.* Szerintem nagyon jó gondolat, és mostanra már az is kezdett kialakulni, ki melyik alosztályban dolgozik, ennek megfelelően hatalmas lelkesedéssel vetettem magam a Szanatórium és Rehabilitációs központ ügyeinek intézésébe, mert hát, ugye, nem hozhatok szégyent sem Airisu-, sem Chiyoko-samára. Még mindig aggódom, hogy talán… hogy talán egyszer elrontok mindent, elvégre a lelki sebeket orvosolni hatalmas felelősség! De ez most nem tartozik ide, csak mindig elkalandozok… >.< Tehát az elmúlt napokban sokat foglalkoztam olyan shinigamikkal, akiket valami nagy-nagy bánat, vagy trauma ért, és próbálok segíteni, hogy újra tudjanak mosolyogni, vagy csak egyszerűen pihenhessenek egy kicsit, hogy aztán újult erővel láthassanak munkához. Mert nem szabad feladni! *.* Éppen erről beszélgettem Yamashita-sannal, aki, szegény, teljesen maga alatt volt mostanában, mert… egy szerelmi ügy miatt, de azt hiszem, erről nem is lenne szabad beszélnem? >.< Végre kijött velem a kertbe sétálni, és elmesélte, hogy mi bántja, ami azért esett jól, mert amúgy nagyon zárkózott kis hölgy; azt hiszem, úgy érzi, hogy csak mert fiatal, senki sem veszi komolyan az érzéseit. Holott szerintem az érzések fontosak, még ha később butaságnak, vagy éppen haszontalannak is érezzük őket; abban a pillanatban, amikor megszületnek, fontosak, és mivel arra is hatással vannak, mit teszünk, az életünk részei, a mi részeink! Mármint... Ugye értik? Embarassed Annyi minden más mellett az érzéseink tesznek minket igazán önmagunkká. Így hát külön megtiszteltetés volt, hogy pont velem beszéli meg, mi nyomja a lelkét, hiszen erre néha igenis szükség van, főleg, amikor valaki úgy érzi, senki sem érti meg. Azt hiszem, ha kimondjuk, máris sokkal jobban átlátjuk a bonyolult helyzeteket is, hiszen ahhoz, hogy érthetően a másik tudomására hozzuk, kicsit rendszereznünk kell a dolgokat. Csak persze nekem… nekem ez nem sikerül, gondolom, ezt sem érti most senki >.<
Nagyon érdekes volt Yamashita-sant hallgatni (tanácsot persze, hiszen én tényleg nem igazán értek a lelki dolgokhoz sem, nem mertem adni), és mivel tudtam, hogy ez ritka alkalom, nem szakíthattam félbe semmi esetre sem, nem is akartam! *.* Ennek okán pedig, bár, legalábbis úgy érzem, viszonylag hamar észrevettem a mellém szálldosó fekete pillangót, csak rápillantottam sajnálkozva, és gondolatban kértem, hogy kövessen. Igaz, fogalmam sem volt, vajon megérti-e majd… de megértette. Jó pár körön át kísért minket a kertben, és szegény csak akkor szállhatott le kimerülten a kezemre, mikor megköszöntem a kis hölgynek a beszélgetést, és elbúcsúztam tőle. És persze, hát persze, hogy persze, sürgős volt az üzenet, úgyhogy rohanhattam, mint a száguldó szellőcske az első osztag területére, ahol természetesen nem találtam senkit, még Shin-kunt sem, pedig ő ott lakik! T.T Csak egy senkaimon volt ott a maga teljes, hatalmas, nagy ijesztősségében. Én picit tartok ezektől a kapuktól, nem nagyon haladok át rajtuk; életemben talán mindössze négyszer használtam, és akkor is csak egyszer kellett egyedül, ám akkor visszafelé jöttem, és tudtam, hogy itt fogok kikötni, most meg… semmi! Egyre azon töprengtem, menjek-e, vagy sem – ha küldtek, mennem kell, de egyáltalán, biztos, hogy nekem szánták az üzenetet? >< Nincs túl nagy gyakorlatom a harctéri dolgokban, a pokollepkét meg elfelejtettem megkérdezni, nekem szól-e az üzenet, mert mi van, ha nem is? És nem engem várnak? o.o Jobb híján, persze, miközben igyekeztem minél kisebbre összehúzni magam, nagy levegőt véve beléptem; és amikor a nagyszerű „minél óvatosabban, annál gyorsabban!”-elv alapján haladva végre megpillantottam a túloldal egét, annyira nem is meglepődve (mert az sokkal inkább meglepett, hogy túléltem az áthaladást) megállapítottam, hogy ez bizony az Emberek Világa! *.* Egy szép parkba kerültem, ahol minden volt, fák is, bokrok is, szökőkút is, csak emberek nem, pedig ennek a világnak ez lenne a sajátossága, nem?
Ami még rosszabb, hogy egy teremtett shinigami sem volt a környéken, holott szerintem nem sokkal járhattak előttem, mert az átjáró még rendben volt, pedig azt biztosan nem hagyják sokáig nyitva, akkor mindenfajta lélek ki-be járhatna Seireiteibe, jó és gonosz egyaránt! o.o Márpedig még a bokrok alatt sem lapult egy fia halálisten sem. Viszont egyszer csak észrevettem, hogy az egyikük valószínűleg itt felejtette a kardját, ami… azért különös, és még az én gyakorlatlan valóm számára is rengeteg kérdést vet fel. Mert először is: lehetséges, hogy egy ilyen rémesen veszélyes helyen, ahonnan (jutott eszembe hirtelen a borzasztó tény >.<) bármelyik sarok mögül előbukkanhat egy arrancar, valaki megváljon legfőbb fegyverétől? És másodszor pedig – vettem sorra, miután megbizonyosodtam afelől, hogy senki nem áll a hátam mögött – miféle eljárás pont egy sziklába szúrni a lélekölőt? Mármint, persze, még én is hallottam az Excaliburról, és izé… valóban remekül néz ki, de hát… minek? ^.^” Bááááár… Talán ez valami jel, ami segít őket megtalálni! Talán egyenesen a kard irányában indultak el, és ha átvágok a fák közt, könnyedén utolérhetem őket *.* Már indultam is, amikor eszembe jutott, hogy valamelyiküknek biztosan szüksége lehet még a kardjára, ezért visszalibbentem a sziklához, és határozottan megmarkoltam a fegyvert. Én gyenge vagyok, ez meg egy minden tekintetben hatalmas szikla, jó erősen kellhet majd húzni! >.<
De csak hittem; mert alighogy hozzáértem, mintha megnyomtam volna egy titkos fülke gombját, egyszeriben az egész világ felfordult. Aztán mégsem. És még mindig a talpamon álltam, de nagyon különös volt, mert már rég nem a parkban, hanem egy égig érő sövényekkel beültetett labirintusféleség terült el körülöttem, egyedül a kard és a szikla maradt a helyén, de én hozzá nem érek többet, az biztos! >.< Ez egy gonosz varázslat lehetett, legalábbis csak arra tudtam gondolni, és gyorsan magamhoz öleltem Anemone-chant, hátha valami aljas arrancar rám akarná vetni magát. Aztán csak riadtan pislogtam percekig, várva, hogy becsapjon a mennykő, és nem értettem, hogyhogy nem történik ez meg; majd beláttam, hogy mégsem várhatok egy helyben az örökkévalóságig, és odamentem az egyik bokorhoz, hogy megvizsgáljam. Ilyen növényt még nem láttam soha, de soha, nagyon különös volt! Ráadásul az ágain hatalmas, világító bogarak ültek, olyanok, mint megannyi nagyra nőtt szentjánosbogár, nagyon aranyosak voltak...
- Elnézést, de nem láttatok erre elmenni pár halálistent? *.* - kérdeztem tőlük, mert ha varázsbogarak, talán beszélni is tudnak! És valóban, mintha megértették volna, egyszerre zizegni kezdtek a szárnyaik, ám a dalból, amit előadtak, sajnos semmit sem sikerült megtudnom. De mégis… mondtam, hogy varázsbogarak! *.* Még zenélni is tudnak, akkor is, ha csupán egy rövid dallamot ismételgetnek szüntelen. Mit volt mit tenni, el kellett indulnom az úttalan utakon, remélve, hogy valamerre csak megérzem a többiek lélekenergiáját… Mármint remélem, többen vannak o.o Csak nem keveredtem ide egyedül… Hiszen a lepke is azt mondta, hogy „sürgősen jöjjenek…”, tehát ez nem csak nekem szólt! Csak nem T.T

Egyszóval ezeken merengtem, miközben ide-oda bóklásztam a folyosókon valami útmutatást, jelet keresve, mert – bár Anemone-chan elvileg képes rá – átlebegni a sövényen csak úgy… Ez varázssövény, talán nem lenne jó vége! A gyaloglás meg egészséges, ugyebár, csak… idővel kissé egyhangúvá vált, és csupán akkor vettem észre, hogy valami megváltozott, amikor már ugyanannál a kereszteződésnél álltam talán ötvenedszerre is, mert ugyanaz volt, én tudom, hiába nézett ki mindegyik ugyanúgy! >.< Egyszóval ki tudja, mióta, de mintha egy nő énekelt volna együtt a bogarakkal, és csakhamar arra is rájöttem, hogy ha egy adott irányba tartok, a hang erősödik, és egyre tisztábban kivehető a dal; ami, persze, nem azt jelenti, hogy az értelmét is megfejtettem, mert dehogy! Furcsa dal volt, kicsit szomorúnak éreztem, de nem tudtam, mire utalhat… mindenesetre javában követtem, mikor hirtelen elhallgatott; és miközben kétségbeesetten töprengtem a következő elágazásnál, merre is tovább, újra meghallottam, most már egészen közelről. Egy kicsit jobbra, egy kicsit balra, és már ott is álltam egy tisztáson egy furcsa babaház előtt, ami azért volt különös, mert olyan nagy volt, mint bármelyik rendes ház. Lehet, hogy összementem? A sövény is nagyon nagy volt, és a bogarak is nagyobbra nőttek a szokásosnál… Mindenesetre a házikó felől mintha ismerős lélekenergiát éreztem volna, és az ajtó is nyitva volt, arrancar meg biztosan nem lakna ilyen helyen, úgy értem, Hueco Mundo szerintem nem babaházakkal van tele! >.< Úgyhogy óvatosan odasomfordáltam, és beléptem a kapun, odabent pedig, legnagyobb örömömre, meg is pillantottam pár ismerős fekete-fehér egyenruhát, tulajdonosaik lázasan tevékenykedtek valamit, ám csak ennyit sikerült észrevennem, mert a szobák tiritarka, szinte vibráló színeitől a kinti bokrok egyhangú, kellemes mélyzöldje után káprázni kezdett a szemem.
- Izé… Elnézést... – motyogtam, remélve, hogy a nagy pakolás közben is meghallanak, miközben a szememet megdörzsölve próbáltam megszabadulni a színek és formák iménti szédítő kavalkádjától. Riadtan gondoltam arra, hogy miközben én éppen csak tarkabarka foltokat látok, ez valójában talán egy csapda! Hiszen… az arrancarok egyenruhája is fekete-fehér, nem? >.< Úgyhogy gyorsan felnéztem, biztos, ami biztos, mert egy gyanús varázsbogarakkal teli gyanús varázslabirintus gyanús varázsbabaházánál sosem lehet tudni!

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Wakahisa Shunsui
8. Osztag
8. Osztag
avatar

Male
Virgo Buffalo
Hozzászólások száma : 8
Age : 104
Tartózkodási hely : Kricsmik közelében *>*
Registration date : 2013. Jan. 13.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: A Törvény | 3. tiszt
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
5500/15000  (5500/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Error irremeabilis   Csüt. Jan. 17, 2013 11:02 pm

Hogy mennyire diszkriminatív a rendszer ebben a városban! Egyáltalán nem értem miért annak kell járőrözni menni, aki megette a kapitány utolsó szeletnyi epres süteményét. Tudvalevő, amennyiben az étkezőben elől hagyunk valamit, ráadásul őrizetlenül, az onnantól kezdve közkinccsé tétetik! Máskülönben amúgy egyáltalán nem értem ezt a járőrözés dolgot, mégis mi a fenének kell a járást őrizni? Komolyan mondom, ha nem lenne itt Rám szükség, azonnal lefalcolnék vissza Rukongaiba, ott még tiszteltek! Mióta kiestem az aranytojást tojó liba fészkéből, létezésem másról sem szól, mint az örökös harcról! A legtöbb ficsúr és ficsúrina, akik beleszületnek ebbe a maffia-bizniszbe, mint Én, semmit sem tudnak a külvilágról, legtöbb esetben akár még a széltől is óvják őket, holott a valóság nem ilyen, nem ám! Amikor meg kell küzdened az utolsó falatnyi kenyérért is, vagy egy tálnyi rizsért, akkor megtanulod tisztelni az utca törvényét, vagyis Engem, Wakahisa Shunsuit! Cool Idebent azonban - a Tintás Lelkészek Városában - mindenki olyan merev, mintha valamiféle katonai diktatúrában élnénk, senki sem akar Velem mókázni. Hangosan csörtetve keresztül a dangai sötétjén szedegetem sebesen hótaposóimat, egyáltalán nem félek vagy ilyesmi, csak a múltkor is majdnem megharapott az a rohadt takarítógép ebben a patkánylyukban, ebből adódóan valamilyen szinten érthető szerintem ellenérzésem irányába. Kalapomat fejemen tartva ugrottam ki a senkaimonon keresztül, ami érthetetlen módon legalább tíz emeltnyi magasságban nyílt ki. Hangosan kiáltozva kezdek zuhanásba, beletelik néhány másodpercbe mire ráeszmélek, a hozzám hasonló sunyigamik képesek a levegőben is állni, ha elég reggiet vagy mit gyűjtenek a lábuk alá. Most mondja valaki, hogy a zene nem ad szárnyakat!
Ahogy gondoltam, itt minden rendben van, teljesen tré ez az Emberek Világa! Legalább néhány bögyös pipike mászkálhatna az utcán, azonban értelemszerűen hajnalok hajnalán küldenek ki járva őrizni, amikor mindenki alszik már! Halkan káromkodva fogom zanpakutoumat hónom alá, aztán kezeimet zsebre vágva kezdek el járkálni a teljesen kihalt városban. Nem telik bele sok idő, máris sikerül eltévednem, valahogy a tájékozódás sosem volt az erősségem. Kisandítva fejfedőm karimája alól néhány fa köszön vissza Rám, biztos kimentem az erdőbe! Hülyék ezek az emberek, Én mondom, mi a fenének lekövezni az állatok által kitaposott csapásokat? Fejemet csóválva indulok tovább, amikor szemem sarkából valami csillogósat vélek felfedezni! Hohó, na kié lesz a szajré?! Persze, hogy az Enyém, nincs is itt rajtam kívül senki! Fennhangon heherészve sétálok közelebb a kőbe szúrt kardhoz, ami egy régi történetet elevenít fel bennem, ahol a leadott vasért cserébe ételt osztogattak. Az milyen jó lenne most is, tisztára korog a gyomrom, nem volt túl sok az az epres süti. confused Mivel elővigyázatos személy vagyok, s ugye kivételes érzékeimnek köszönhetően csapdát szimatolok, előbb megrugdosom a követ, hátha valami álcázott hollow vagy ilyesmi. Mondanom se kell, rögtön tele lesz a gatyám, amikor hirtelen megfordul a világ, gyorsan fel is lövöm a jelzőrakétákat, még a végén itt fogok megdögleni!
- Segítség! Arrancarok! Meghalok! – üvöltöm bele az okostojásoktól kapott telefonba, biztos, ami biztos, gyorsan küldjenek segítséget. Nyakamat behúzva, szemeimet szorosan becsukva várom a véget, mely szerencsére még várat magára, így egyik kukkeremet kinyitva kémlelek körbe, s egy teljesen más helyszínen találom magam, valamiféle útvesztőben! A hideg is kiráz, utálom az ilyen labirintusos helyeket, minél hamarabb ki kell jutnom innen! Shiro Garyuut előrántva hüvelyéből esek neki a sövénynek, megcsillogtatva összes kardforgató tudásomat kezdek neki a növényzet megnyirbálásának, fáradtságot nem ismerve csépelem hatalmas beleéléssel a gazt, ami azonban valami furcsa tápszerrel lehetett meglocsolva, hiszen amikor lihegve megtámaszkodom egy pillanatra katanámon pihenni, szempillantás alatt visszanőnek a levelek, mintha mi sem történt volna. Rossz érzésem van, nagyon rossz! Nagyot nyelve sandítok a kétfelé vezető út irányába, majd találomra kiválasztom az egyiket, s bökőmet harciasan előre tartva sasszézok keresztül rajta, ameddig csak lehetséges. Az átható zizegés, ami a lámpákból hallatszik szó szerint beeszi magát az agyamba, rövidesen abban sem vagyok biztos, miszerint valóban hallom-e a zajt vagy csak megint túl sok zöldséget szívogattam a múlt héten. Hasra vágódva vizsgálom meg közelebbről is a szerkezeteket, amik ilyen közelségből egészen bogár formájúnak tűnnek Nekem. Öklömmel zúzom össze az egyiket, ami az ütés hatására füstté válik, de eredményességemnek nem sokáig tudok örülni, lévén egy ugyanolyan kis fickó mászik elő az ágak közül. Érdekes, ellenben ideje továbbállni. Körülbelül a harmadik zsákutcát követően kezdem némileg borúsnak látni jövőmet, így hát nem tehetek mást, előveszem kis laposüvegemet, egyetlen támogatómat ebben a kilátástalan helyzetben.
- Isten-isten! – kívánok jó ivást önmagamnak, azután nyakalni kezdem a butykosomban hordott fehér rumot. Sajnálatos módon huzatom még mindig a régi, nem telik bele negyedóra és máris száraz lesz az üveg. Elégedetlenül mormogva tápászkodok fel, úgy kell érzékelnem, nem teljesen stabil a talaj, mintha valaki minduntalan rázogatná ide-oda. Bolyongásom tovább folytatódik, immáron némileg rózsásabb hangulatban. Éppen belekezdenék egy jóféle asszonybosszantó nóta éneklésébe, amikor váratlanul eltűnik talpam alól a föld, Én pedig fülsüketítő kurjantás közepette belezúgok valamiféle gödörbe. Ki ez isten ás gödröt egy út kellős közepére?! A kérdés igencsak jogos, mindazonáltal a megfejtésen elég lesz később gondolkodnom, olyan kényelmes ez a kődarab, ami beleágyazódott a tarkómba, muszáj vagyok szundítani egy kicsit… Kipihenten azért mégiscsak több mindenre képes az ember, jól mondom? Egyetértő hümmentéssel adom tudtomra, igen. Hópárduc-mintás sityakomat arcomba húzva kezdek bele a sziesztába, halk böffentéssel bolondítva meg a verem levegőjét. Vicces lesz innen kimászni, hehe… Nincs okom aggodalomra, a Hachibantai fontos (jelenleg ittas) tagja vagyok, megfontolt vezetőim vélhetőleg már égre-földre keresnek, s minden követ megmozgatnak előkerítésem érdekében. Talán nem ártott volna két pánikroham között elújságolni merre is ért a támadásnak nem nevezhető jelenség, habár abban a bújócskában mi lenne a kihívás a többiek számára? Remélem, azért sietnek, eléggé feszül a hólyagom. pale

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Neliel Tu Oderschvank
Mesélő
Mesélő
avatar

Female
Aquarius Monkey
Hozzászólások száma : 46
Age : 25
Tartózkodási hely : :3
Registration date : 2012. Nov. 17.
Hírnév : 4

TémanyitásTárgy: Re: Error irremeabilis   Szomb. Jan. 19, 2013 2:02 pm

Szegény Shunsuinak nincs most szerencséje, hiszen nem elég, hogy beszippantotta egy kard, majd eltéved, és lyukba esett, ráadásul itókás kulacsa is kiürült, úgy tűnik újabb csapás készülődik a sötétben. Kénytelen talpra kecmeregni, hiszen a félelmetes morgás túl közelről érkezik, és egyáltalán nem hallatszik barátságosnak. Tapogatózva indul előre, és szerencséjére ez nem csupán egy mély gödör, járat is tartozik hozzá. Kissé talán még kótyagosnak érzi magát, és léptei is ehhez igazodnak, de amikor meghallja a futó léptek zaját a morgás mellé, világossá válhat számára, ideje belehúzni. De talán most lesz szerencséje, mert érzi, ahogy már nem csak előre, de egy lépcsőn halad felfelé.

Sikerült végül megfejtenetek a lány szavait, vagy legalábbis úgy tűnik. Az összetolt bútorok szép lassan átveszik egymás mintáját, majd egyszerre kezdenek mind gyorsuló pulzálásba, míg végül egy széles szivárványban végződnek, ami pont az ajtón belépő Yukariko lába alatti szőnyegre mutat. Kicsit meglepődhet a fogadtatáson, hiszen mint akik ott találják a kivezető utat, úgy loholtok a szivárvány végéhez, szinte lerohanva szegény lányt. Miután sikerül arrébb húznotok a szőnyeget, remélhetőleg azután, hogy Yukariko arrébb állt, megláttok egy facsapóajtót. A házzal ellentétben ez nem színes, hanem réginek, kopottasnak tűnő, lécekből tákolt szerkezet, egy egyszerű vaskarikával rajta, amivel feltárhatjátok. Valamelyikőtök pedig úgy dönt, ideje lenézni, hátha valóban odalent lapul Tóbiás.
Azonban mindenki legnagyobb döbbenetére, amint felnyílik az ajtó, Shunsui feje bukkan elő mögüle, ahogy menekülése végállomásaként próbál kimászni. A furcsaságok ezzel persze nem érnek véget, mert a kifelé tartó férfi lába között egy fehér nyuszi iramodik ki, őt pedig a morgás követi. Természetesen mindannyian sejthetitek, hogy a morgás tulajdonosa nem egy nagyobbacska cica lesz, és remélhetőleg Shunsui is szól a veszélyről, így felkészülve várjátok a kitörő fenevadat, ami nem más, mint egy farkas, hatalmas, tollas szárnyakkal. A szárnyak akadályozzák a közlekedésben, így képtelen futva utolérni titeket, éppen ezért a menekülés a legjobb választásotok, és ezt a szűk csigalépcsőn felfelé érzitek a legjobbnak megtenni, ráadásul a szobában könnyebben is tudnátok végezni valahogy közben a farkassal. Így hát néhány fordulós fogócska indul, hogy a helyiségek között ismét a lépcsőhöz jussatok, közben valaki szert tesz a fehér nyuszira is, akit valószínűleg Tóbiásnak vél.
Végülis mindenki sikeresen felér, a farkas előtt juttok be a szobába, az pedig még a lépcsőn próbál felvergődni, míg ti valahogy eltorlaszoljátok az ajtót. A lány továbbra is úgy viselkedik veletek, mint előtte, vagyis nem tudjátok megközelíteni, és nem válaszol egyetlen kérdésetekre sem, a nyuszira sem reagál.
- Tóbiás! Hol játszottatok vele? Ott hagytátok? Nem lehet magányos, mert elszabadulnak a morgásai! – A számotokra érthetetlen, és összefüggéstelen beszédnek hangos dörömbölés vet véget, és a csodásan szép faajtót lassan darabokra tördeli a kinti vad.
Elgondolkoztok a helyzeten, de kénytelenek lesztek felvenni vele a harcot, mert lassan betör a szobába. Csatarendbe álltok, és talán még stratégiát is megbeszéltek, minden esetre el kell gondolkoznotok azon, hogy valóban értelmetlen lenne a lány minden szava? Hiszen a szivárvánnyal is igaza volt! Mire azonban kitisztulna bármelyikőtök fejében is a kép, és a kirakós darabkái a helyükre kerülnének, a farkas szétszedi az ajtót, és az elé tolt dolgokat egyszerűen arrébb nyomja lendületével. Morogva magasodik, egyre félelmetesebben, de bennetek lassan már teljesen világossá vált, miről is van szó, a lány szavai pedig vagy megdöbbentenek, vagy igazolnak benneteket.
- Tóbiás! Nem szégyelled magad? Így bánni a vendégekkel!

Spoiler:
 

Határidő: Február 02.

______________

Új poszt?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Wang Shui Long
3. Osztag
3. Osztag
avatar

Male
Libra Cat
Hozzászólások száma : 28
Age : 30
Tartózkodási hely : 3. osztag területén
Registration date : 2012. Nov. 11.
Hírnév : 2

Karakterinformáció
Rang: 3. osztag tisztje
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
8500/15000  (8500/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Error irremeabilis   Kedd Jan. 22, 2013 6:07 am

Körbe fordulván párszor a szobában, tekintetemmel mustrálva a színes tárgyak sokaságát, melynek bármelyike következhet a színsorban, melyet fel kellett állítanunk a hölgy által mondottak alapján. Persze kétséges volt, hogy szavai valóban ezt tükrözték e, hiszen sok érthetetlen dolgot osztott meg velünk, de attól még lehet értelme. Azonban ha tévedek, s valójában semmit sem rejt magában a hölgy titokzatos szavai, akkor miképpen is leljük meg társainkat, azt a bizonyos Tóbiást, vagyis miképpen találhatjuk meg további utunkat eme útvesztőben?
Gondolataimat félbeszakítja egy lágy, ismeretlen hang, melynek tulajdonosa irányába fordultam, hogy lássam ki tisztelt meg jelenlétével minket. Hanglejtése alapján biztos voltam benne, hogy ő nem az a hölgy, kivel odafent az emeleten találkoztunk, s külseje meg is erősítette eme felfedezésemet, öltözéke pedig arról tanúskodott, hogy közénk tartozik. Csak nem ő lenne az eltűnt halálisten? Odahaza megfeledkeztek szólni arról, hogy egy hadnagy az, kit meg kell találnunk.
- Áh, Yonbantai fukutaicou, örülök, hogy köreinkbe érkezett! A nevem Wang Shui Long a 3. osztag 4. tisztje, szolgálatára! ^_^ De kérem, árulja el, hol rejtőzött eddig eme útvesztőben? Minket azért küldtek, hogy az eltűnt halálisten nyomára akadjunk. Ön az ugyebár? Netán bujdosnia kellett, s ha igen: mi elől? Vagy netalántán az emeleten lévő hölgy vendégszeretetét élvezi? Mint láthatja, mi éppen a szivárvány színeinek megfelelő sorát igyekezzük megfejteni az emeleten lévő hölgy által elmondottak alapján, ki egy úgynevezett Tóbiást keresett. Esetleg nem tudja, merre bujkálhat Tóbiás, Yonbantai fukutaichou? Smile – nem tudván kílétét a kisasszonynak jobbnak ítéltem mielőbb megtudni. Ámbár a karján pihenő karszalag önmagában felelt. Egy pillantás a rangjelzőre, s nyomban tudtam, hogy a kisasszony a 4. osztag hadnagya, de részletek, azok a kísérteties részletek egem roppantul érdekeltek.
Megkönnyebbültem, hogy az urak hamar rájöttek tetteim lényegére, s miért is vált fontossá számomra a szivárványnak a színei. Noah-sama ráadásul tudta is a színkör folytatását, ezáltal helyére kerülhetett a többi tárgy. S már csak az eredmény volt vissza így, melyben reménykedtem eddig csupán, s reményeim nem voltak hiábavalóak. Egyik percben nincs semmink, másik percben több mindenünk van, mint amit el tudunk fogadni.
- Óh… Noah-sama, azt hiszem sikerült. ^_^ – mutattam rá a szőnyegre, ahonnan varázslatos módon a bútorok által generált szivárvány végződött. - Yonbantai fukutaichou. Smile – nyújtottam kezemet, hogy udvarias módon arrébb kísérjem, mielőtt az urak drasztikus módon cselekednének, félre sem vezetve a kisasszonyt, csak azért, hogy rájöhessünk mit is rejt a szőnyeg maga alatt.
- Nahát, ez sok mindent megmagyaráz. Talán ha kinyitjuk, akkor megtaláljuk Tóbiást, s a kiutat is innét. ^_^ – hozakodok elő az ötlettel, bár tudtommal a szivárvány végénél a koboldok aranya van elásva, s ha valóban drágakövekkel tarkított pincébe lesünk le, figyelembe kell vennünk, hogy ez nem a mi, hanem a hölgy tulajdona ki odafent van. - Uraim, azt azért tartsák figyelembe, hogyha kincseket lelünk odalent, az más tulajdona, s vétek lenne elcsábulni. Régebben a kezükkel fizettek érte. Smile – hívom fel a többiek figyelmét is a történetre, mely a szivárványról szól. Persze megeshet, hogy ők maguk nem is állnak ennek ismeretében, azonban elmondhatom, hogy én figyelmeztettem őket és ha nem kérdeznek miértjéről, akkor jómagam arról nem tehetek. S ha netán lopásra – oh, milyen förtelmes ez a szó! – adnák fejüket, akkor tudniuk kell, személyem mindvégig ellenezni fogja, és azon leszek, hogy semmiképpen se tudják saját hasznukra fordítani más értékes kincseit!
- „A rég várt is váratlanul ér, amikor bekövetkezik.Smile – fejezem ki eme szavakkal meglepettségemet, melyet egykoron egy bölcs mondott. Cseppet sem egy újabb halálisten felbukkanására számítottam egy fehér selymes nyúl kíséretében. Lehet, ő Tóbiás? De más történetekben a fehér nyúl képe egy vezető szerepét betöltő ártatlan állat. Bár eme példányon nincs mellény. - Talán célszerű lenne megfogni, az is lehet, hogy ő Tóbiás, vagy tudja, hol találjuk meg magát Tóbiást. – jegyzem meg, majd az úrra pillantok, ki megtisztelt minket jelenlétével. Ezek szerint többen eltűntek volna, kiket meg kellene keresnünk? Hiszen a küldetés csupán egy shinigami megleléséről szólt. De akkor vajon melyiküket is kerestük? Yonbantai fukutaichout vagy az újonnan felbukkanó ismeretlent? - Uram, kérem, mondja el ön… – kérdésemet nem tudván befejezni a furcsa morgás hallatán, amely beszédemet félbeszakította. Homlokomat ráncolva, elkomorult arccal pillantok a sötét mélybe. Kezem zanpakutom markolatára fonódik, minél közelebbről hallom a lény hangját. Bármi is az, minden bizonnyal hatalmas lehet a hangjából ítélve, bár nem bölcs dolog ez alapján ítélni, ugyanis még az is előfordulhat, hogy a lény nem nagyobb egy mezei egérnél. Igaz, elképzelésem sincs arról, mi lehet az, azonban nem feltétlenül szánt szándékkal kíván támadni, az is lehet csak megijedt, fél valamitől, s ezért viselkedik így.
- Szégyen a futás, de olykor hasznos is lehet, uraim. Smile A szűk lépcső talán akadályozhatja, menjünk az emeletre. – engedem el zanpakutom markolatát. Nincs szívem egy ilyen szokatlan, s gyönyörű teremtést bántani. - Yonbantai fukutaichou. – tessékelem előre, hiszen a szobában ő a hölgy, s a vészhelyzet ellenére is megérdemli azt, hogy a csoport élén haladjon. Azonban az ordas nem volt rest, s bár mérges arckifejezése megrémített, azt sem kizárt, hogy talán játszani szeretne. Pár kört követően azonban sikerül jómagamnak is kijutnom a szobából és a már fent lévő, vagy éppen még csak felfelé haladó többieket követnem. Szerencsére sejtelmem igaz volt; a nagytermetű négylábú nehezen mozgott a kanyargós lépcsőfokokon. Az út során abban reménykedtem, hogy a többiek nem feledkeztek meg arról, hogy hátra maradtam, s nem zárták be az ajtót, mely a hölgy szobájába vezet, ami talán az egyetlen menedék lehet számunkra eme pillanatban.
Megkönnyebbülten láttam, hogy az ajtó még nyitott állapotban tátong, szabad utat adva arra, hogy egy nagyobb lépéssel a biztonságos négy fal közé léphessek.
- Elnézést kérek, hölgyem, hogy ismét kérdés nélkül lépek szobájába, higgye el, rendkívül szégyellem magamat miatta. – igyekezvén rendszerezni légzésemet tudatom a szobában álló kisasszonnyal udvariatlan ittlétem miértjét újabban. De folytatja kísérteties szavait, mely cseppet sincs összefüggésben a válasszal, amit bocsánatkérésemre hangoztathat. Bár amennyiben nem vesz rólam figyelmet, bizonyára arra utalhat, hogy nincs problémája vele. A hölgy további mondanivalójával majdhogynem udvariatlan módon nem foglalkozom, ezért amint kihúztam magamat, ahogy az elegáns tartás megköveteli az etikett, igyekszek visszaemlékezni a kisasszony által mondottakra, hiszen bő öt – tíz perce is rengeteg érdekes, és hasznos dolgokat osztott meg velünk.
- Jól tudom, uraim, hogy a legyőzöttség csak egy ideiglenes állapot, s a feladás teszi azt véglegessé, de szerintem a meghallgatás is nagy erény. ^_^ – utalok az uraknak és a hadnagy kisasszonynak arra, hogy talán mindezen cselekedet fölösleges, s érdemes lenne szembenézni az ordassal. Lehetőleg nem ártó szándékkal. - “Bármilyen félelmet le tudsz győzni, ha erre felkészíted a tudatodat. Emlékezz, a félelem nem létezik máshol, csakis a tudatodban!Smile – hangoztatom egy bölcs szavait, majd meredten figyeltem, ahogy a négylábú őrjöngve tépi fel a faajtót, mely a szobába vezet. Igyekeztem legyűrni az érzést, mely az életben maradást sugallta, bármi áron, s ezáltal megállni, hogy fegyvert rántsak, hiszen a kisasszony szavai sokat elárultak Tóbiás viselkedéséről, s honnan tudhatjuk, hogy nem éppen Tóbiást zártuk ki? Egy apró, ártatlan pamacsból nehezen lehet elképzelni agresszív morgó hangokat. Ugyan ez sok kérdést felvet, mint például azt, hogy akkor ki vagy mi is a fehér nyúl? ^_^
Ahogy a farkas szabad utat kreál magának a szobába, eléggé udvariatlan módon kérve belépéshez engedélyt a háló tulajdonosától. Azonban nem vagyunk olyan helyzetben, hogy mindezt felrójam neki. Ehelyett közelebb lépek hozzá, ahogy hallom a kisasszony által nevén szólítani az ordast. Ejnye, hát milyen udvariatlanok vagyunk!
- Elnézését kérjük Tóbiás-dono, de nem tudtuk, hogy ön az. Reméljük, megbocsájt és meghallgat minket. Smile – nyújtom kezemet formalitásból egy kézfogásra, bár jelen helyzetben inkább úgy tűnik, mint aki pacsit vár el egy jól idomított farkastól, pedig cseppet sem volt semmiféle lekezelési szándékom ezáltal, csupán tiszteletemet kívántam tenni a híres Tóbiásnak. Smile


„A tapasztalat nehéz tanár,
mivel először jön a lecke és csak utána a teszt.”

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Noah Senshi
11. Osztag
11. Osztag
avatar

Hozzászólások száma : 53
Registration date : 2011. Apr. 01.
Hírnév : 8

Karakterinformáció
Rang: -
Hovatartozás:
Lélekenergia:
6500/15000  (6500/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Error irremeabilis   Csüt. Jan. 31, 2013 1:17 pm

Hirtelen egy kedvesen ismerős hang szelte át a szobát és amint felismertem, áhh ~ :3 cicapofival fordultam az ajtó felé. Füleim nem okoztak csalódást, mert a nekik köszönhető felismerést hamar szemeim is alátámasztották. Bezonyám, Amatsu- chan álldogált az ajtóban, szokásos zavartsággal és enyhén halvány pírrel fűszerezve, én pedig csak remélhettem, hallotta az előbbi szivárványszín felvilágosítót, melyet társaimnak tartottam és leszűrhette, hogy szivárványból ász vagyok Cool
~ Lenyűgöző Neutral
~ Jah, szerintem is aranyos.
~ Nem, én rád gondoltam.
~ Megtisztelsz barátom.
~ Úgy értem, nem létezik még egy ember aki erre büszke lenne. Neutral
~ Újfent köszönöm, de elég már a verbális seggnyalásból, még elpirulok itt Surprised
~ Inkább... pakold a bútorokat >.>
Nem értem min kapta fel ilyen hirtelen a vizet, de való igaz, dolgunk volt, így csak egy kedves, mégis határozott, és férfias mosollyal üdvözöltem a betoppanó hadnagyot és egy jól átgondolt sziával díszítettem a köszöntést, ne higgye, hogy nyomulok >< Nekiláttunk hát Sushi barátommal a színes tárgyak pakolgatásának, és bizonyítván, hogy instrukcióim helyesek voltak, mikor minden bútordarab a helyére került, az azzal megegyező színű fénysugár tört elő belőle, melyek szivárvánnyá összeállva egészen Amatsu lábai elé íveltek.
~ Látod ezt? Tényleg kincs van a szivárvány végén :3
~ Jah elég fasza szőnyeg Surprised
Ezt inkább válaszra sem méltattam, főleg, hogy a hülyesége megfosztott attól, hogy én kísérjem félre a hölgyeményt, így a bársonyos keze helyett, csak azt a hülye szőnyeget tudtam... Kage-nak igaza volt ez tényleg fasza szőnyeg O.o Nahde... a szőnyeg odébb helyezése utána, egy fa csapóajtó tárult szemeink elé, amivel nem tudtunk mást kezdeni, mint kinyitni, szóval gondoltam, ha más nem vállalkozik rá felrántom. Még szinte ki sem nyílt a csapóajtó, de nem gyenge italszag csapott meg, odalentről... nyilvánvalóvá is vált, hogy az elrejtett kincs egy nemes italokkal megtöltött borospince lehe... ki ez a pasi? Neutral A pia édes aromájával érkezett közénk, s míg előbbi kérdésemre választ nem kapok, a rendelkezésemre álló infók alapján ki kell jelentenem, hogy ez nem lehet más mint Tóbiá... egy fehér nyúl? Neutral Rendben, fehér nyúl, egy lyuk, és ha a srácot Alice-nek hívják netán akkor minden tiszta, főleg ha az ott lent egy borospince, mert úgy a csodaország dolgot is vágom. Remek, mindent letisztáztam, erre egy morgás szakít félbe, mintha egy farkas készülne előtörni, ez pedig két ízben is rossz volt. Egy ez megesz, kettő én ezt a mesét bazdmeg nem ismerem Neutral

Szívesen maradtam volna még, hogy megnézem miféle szerzet készül ránk vetni magát odalentről, de Sushi- kun, csapatunk legmagasabb rangú tagját felfelé irányított a lépcsősoron, én pedig jobbnak láttam, a közelében maradni. Amatsu- chan kiváló gyógyító, ezt már tapasztalhattam, de harcok terén, nem tudom mennyire lehet képzett és így felküldeni, egy nem túl épnek tűnő talán szellem, kísértetszobájába, nem tűnt valami fényes ötletnek, kellett neki a védelem.
~ Szerintem meg, csak azért akartál vele menni, mert a közelében akarsz lenni te kis Casanoah :3
~ Ezt meg mire alapozod? Neutral
~ Először is arra, hogy félsz attól a csajtól, aki a szobában van.
~ Csak nem bírom a fehér szemű kattantakat.
~ Ez rasszizmus Surprised
Lálálá, nem folytatom ezt a beszélgetést, inkább kezem készenlétben, kardom markolatán tartva várom, nem e kell hirtelen előrántanom valami ellen, míg szorosan a hadnagy mögött szedem a lépcsőfokokat. Miután felértünk, kicsit kirázott a hideg, mikor újra megláttam azt a két hófehér szempárt, de szerencsére most volt más ami miatt aggódhattam. Sushi- kun zárta a felfelé igyekvők sorát, de hamar ő is megérkezett, majd bezártuk az ajtót és vártunk. Míg a fentebb említett srác, hangosan mantrázott, hogy erőt öntsön a csapatba hófehérszeműke, még mindig Tóbiás után sóvárgott. Naszóval eztán, hamar szembetalálhattam magam végre én is a szörnyecskével, aki elég könnyedén bezúzta az ajtót. Nagy farkas test, sasszárnyak... ha a nyuszi a testvére, bele se merek gondolni, milyen buli volt a százholdas pagonyban. Épp készültem volna nekirontani az amúgy különleges állatnak, mikor is ismét felcsendült a Tóbiás név, de ezúttal az állathoz érkezett a megszólítás... hát nem mondhatnám, hogy tisztább lett a kép ~.~
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Wakahisa Shunsui
8. Osztag
8. Osztag
avatar

Male
Virgo Buffalo
Hozzászólások száma : 8
Age : 104
Tartózkodási hely : Kricsmik közelében *>*
Registration date : 2013. Jan. 13.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: A Törvény | 3. tiszt
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
5500/15000  (5500/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Error irremeabilis   Pént. Feb. 01, 2013 3:18 am

Legnagyobb bánatomra sajnos nem akaródzik álom jönni a szememre, pedig Én minden ismert módszerrel bepróbálkoztam, eskü! Kezdetben gillianokat akartam számolgatni, amint éppen egy valószínűtlenül magas kerítésen ugrálnak át, azonban az első rögtön orra bukott az akadályban, s ezt olyannyira mókásnak találtam, egészen egyszerűen utána már képtelen voltam lehunyni a szemem a nagy hahotázás közepette! Aztán hirtelen – istenemre mondom – felmorran valami a sarokban, holott becsapódásomkor pontosan felmértem a terepet, egyedül voltam! Azt hiszem, egyáltalán nem kell részleteznem, mennyire megáll bennem a szar is egy pillanatra, az ilyen fenyegető hanghatásokat sosem szerettem túlságosan, mindig csak a baj van velük! Harciasan pattanok talpra, lélekölőmet ki sem húzva a sayából suhintok jobbra, majd azután balra, ennek köszönhetően remélhetőleg nyújtok annyira rémületes látványt a vadállat számára, hogy kétszer is meggondolja, harapni akar-e a Törvényből! Látványosságról beszélve, rémült kiáltás következtében kell tudomást vennem a tényről, mely szerint nem látok a világon semmit, ami meglehetősen kellemetlen egy olyan személy számára, mint Én, aki szereti mindenféle szégyenérzet nélkül végigmustrálni a bögyös csajokat. Néhány másodpercnyi megfontolt esélylatolgatást, azaz káromkodással fűszerezett rimánkodás után feljebb tolom a kalapom, hadd lássak már végre valamit! Elmémben a számítógépeknél látott homokórajel jelenik meg, kissé nehezemre esik feldolgozni a beérkező információkat ennyi remek rumot követően! Mindazonáltal úgy döntök, egy láthatatlan mormogó ellenféllel jobb lenne fényben megküzdeni, ezért a hátam mögött tapogatózva igyekszek találni egy kifelé vezető utat, ami egy gödörben igencsak lehetetlen feladatnak tűnik…
Ám ahogy mindig, Wakahisa Shun’ ismét megoldja a helyzetet, oh yeah! Cool Csupán áldani tudom a vállalkozó kedvű sírásó kezét, aki valamilyen számomra érhetetlen megfontolásból kiindulva egy járatot is ásott ebből a pöcegödörből, vélhetőleg pontosan az ilyen esetekre felkészülve, amire a halott nem is annyira van megmurdelve! Részemről persze a kimúlásnak semmiféle jelét nem mutatom, igazán remek egészségnek örvendek, feltehetőleg a Rukongai utcáin töltött évek miatt, ahol az ember magára szed némi immunrendszert meg ilyesmit. Meglátásom szerint nem egészen stabil a talaj, kicsit imbolyogva vagyok képes csupán előre haladni, kínosan toporogva egyik lábamról a másikra. Sajnos a természet hívásának képtelen lévén ellent mondani, könnyítek magamon egy kicsit, a föld úgyis beissza, szóval senki sem fog megszólni tettem miatt, még a mormogás tulajdonosa sem! Gondolatmenetem lezárásában annyira nem vagyok biztos, ezért gyorsan eltéve az eltenni valót iramodok meg előle, a hátam mögül érkező ütemes lépteket hallva immáron biztos vagyok benne, nem csupán a képzeletem űz gúnyost tréfát Velem, hanem ténylegesen üldöznek! Uramatyám, mindig is utáltam az ilyen-olyan tudatmódosító szerek fogyasztása után kialakuló paranoiát, viszont ehhez hasonló durva módon egyszer sem tört még Rám a para. Lábaimat szaporán szedve kell némileg késve feleszmélnem, miszerint immáron felfelé haladok, ráadásul talpaim lépcsőket taposnak, amiből kiindulva a civilizáció már a közelben lehet! A semmiből vágódik az arcomba a fényesség, egy pillanatra el is vakít teljesen, de jelenleg nem vagyok olyan állapotban, miszerint felesleges részletkérdésekkel hátráltassam önmagam! Első pillantásból sikeresen felmérem a helyzetet, megérkezett a felmentő sereg, így tisztként kötelességem tájékoztatni a jelenlévőket a kialakult krízishelyzetről.
- Uvaaaaah! – jelentésem velős, lényegre törő. Talán kicsit ködösnek mondhatóak a részletek, jóllehet a fehér foltokat törekszem fejlett gesztikulációs képességeimmel, vagyis félőrült módjára a hátam mögé mutogatva letisztázni. Az igazat megvallva nem nagyon nézegettem magam mögé, ezért pontosan amúgy sem tudnám meghatározni, mi elől is menekülök, viszont azért remélem nem egy kedves, szőrös kis izé, nem akarok beégni a felmentő-sereg egyetlen hölgyeménye előtt. Miután kellőképpen besoroltam a beszédes kedvű halálisten mögé, s testét pajzsként használva nézelődök, egy kicsivel higgadtabban vagyok képes válaszolni. – Heeee?! o.O Nem tudom milyen Tóbiásról hablatyolsz haver, Én bizony nem ismerek egyet se, de komolyan! Megfogtam egy csodakardot az erdőben, aztán meg arra lettem figyelmes, valami üldöz! Nem szokásom megfutamodni, csupán vártam a megfelelő percre, amikor végre megérkeztek és egyesítve erőinket legyőzhetjük a bestiát, háhá! Egyébként Shun’ vagyok, Wakahisa Shun’ a Hachibantaitól, csókolom kegyed kis kacsóját! Wink
Zárómondatomat természetesen a hadnagyi karszalagot viselő lányka felé intézem, fejfedőm karimáját megbökve üdvözlöm. Egy úriember mindenféle körülmények között időt szentel a szende szüzek gyámolítására, életem egyik értelmének tartom ezt! Az üldözőmet meglátva önkénytelenül is kitör belőlem a kacagás, egy csirke szárnyakkal felszerelkezett blökitől ijedtem meg ennyire?! A feltételezés is sértő, ebből adódóan már-már rántanám elő kardomat, hogy úgy istenesen megborotváljam ezt a nagyra nőtt palotapincsit, amikor a csapat hatalmas buzgósága magával sodor, habár nem igazán értem, miért is kéne nekünk visszavonulót fújni, amikor többszörös túlerőben vagyunk! A felfelé vezető csigalépcsőn egy picikét elfog az émelygés, nem sokon múlik, hogy gyomrom tartalmával nem terítem be a feljárót, ám nem mutathatok gyengeséget semmiképpen, ezért visszanyeldekelem feltörekvő böffentéseimet. Észrevehetően a kompánia tagjai eléggé otthonosan mozognak az épületben, hisz’ célirányosan sorolnak be az egyik szobába, amit rögtön kulcsra is zárnak, aztán különböző tárgyakkal kezdik eltorlaszolni azt. Tarkómat vakargatva dobok Én is oda pár kisebb tereptárgyat, eszemben sincs megerőltetni magam… :/ Lustaságomnak sajnos megvan a böjtje, a felállított akadályok áthidalása nem képez nehézséget a lénynek. Azért nem volt ez rossz ötlet, méretei végett kevesebb esélye van a mozgásra ebben a szűkös helyiségben, mint Nekünk. Harc helyett viszont a szószátyár megint beszédbe kezd.
- Egy ebnek szövegelsz… - sziszegem alig hallhatóan, miközben obijánál fogva próbálom távolabb húzni a dögtől. Ekkor figyelek csak fel a számomra ismeretlen kiscsajra, aki régi ismerősként üdvözli a fenevadat. Mi a fene, nem csak Én vagyok betintázva ebben a helyiségben, hanem mindenki?! O.O Régen rossz! confused

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Amatsu Yukariko
4. Osztag
4. Osztag
avatar

Hozzászólások száma : 122
Registration date : 2009. Mar. 29.
Hírnév : 17

Karakterinformáció
Rang: hihetetlen, de hadnagy *.*
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
7300/15000  (7300/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Error irremeabilis   Szomb. Feb. 02, 2013 9:12 am

Meghökkenve toporogtam a tiritarka szoba ajtajában, mert hát ki bír ennyi színt egyetlen helyiségbe bezsúfolni? o.o Ráadásul mintha még a bútorok mintája is mozgott volna, igazán, roppant különös volt, komolyan! Egészen lenyűgöző. Nos… szóval igazán arra sem számítottam, hogy esetleg a bent lévők közül is ismerhetek valakit, pedig ott volt Senshi-san, öhm, igen, szóval ott volt, és nagyon megörültem neki Embarassed Mármint… na, hát izé, úgy értem, tehát, vagyis örültem, mert örültem. És csak azért lettem még pár árnyalattal vörösebb, amikor mosolyogva azt mondta, hogy „szia”, mert boldog voltam, hogy végre megmenekültem, és nem vagyok egyedül, tényleg! Embarassed Meg egyébként is, nem csak ő volt a szobában, például ott volt az a fiatalember is, akivel éppen szivárványt alkottak a bútorokból; igazán nagyon szépen alakult, nem is tudtam, hogy ilyen ügyesek! *.* Én ugyan Noah-san megpillantása felett érzett zavaromban, akarom mondani, megmenekülésem felett érzett örömömben hirtelen nem is fogtam fel minden egyes szavát, ami hatalmas szégyen, hiszen igazán kedves és udvarias volt. Csakis abban voltam biztos, hogy az ő neve Wang Shui Long, de hogy ki tévedt el, és milyen Tóbiásról van szó, számomra hirtelen kissé érthetetlen volt; az meg főleg, hogy honnan tudhatta, ki vagyok? o.o Mármint a negyedik osztagot, mert hát nincs rám írva, vagy igen? Egyszóval nem igazán álltam a helyzet magaslatán, hiszen még a karszalagom jelenléte sem tűnt fel; és tágra nyitott szemekkel próbáltam összeszedni magam annyira, hogy valami érdemleges választ adhassak Wang-sannak, közben pedig valahogy sikerüljön eltüntetnem az arcom pirosságát, mert igazán kínos, nem is tudom, mit gondolhattak rólam, hogy csak így, minden ok nélkül pirulgatok Embarassed
- Igazából nem tudom, engem keresnek-e… Én önöket kerestem, vagyis... tulajdonképpen nem is tudom, mit keresek itt >.<
Mégsem mondhattam azt, hogy eltévedtem, és csak bolyongtam céltalanul, remélve, hogy valaki megtalál, vagy én találok meg valakit, mert akkor mit gondolna rólam Sen… Embarassed Mindenki?
- Amatsu Yukariko vagyok, nagyon örvendek – hajoltam meg, mert első az illem,és hirtelen észrevettem, hogy a lábam előtt egy szépséges-fénylőséges szivárvány ível egészen a bútorokig, amit Senshi-sanék toltak össze a megfelelő sorrendbe. Legalábbis Wang-san felkiáltásából azt következtettem ki, hogy Noah volt ilyen ügyes *.* És miközben az udvariasan felkínált kéz odébbvezetett a szőnyegről, ő felemelte azt, alatta pedig egy csapóajtót pillantottunk meg. Ugyan egyáltalán nem lepődtem volna meg, ha ezen esetleg szivárványszínben ragyogó virágok nyílnak, ám (szerencsére) teljesen sima, fából készült lyukfedél volt… végre valami természetes a sok műanyag közt, mármint, persze azzal sincs bajom, és biztosan remek ízlés szerint lett összeválogatva a ház berendezése, de számomra már… sok volt, na >< A bátor és hős Noah-san (*.*) pedig ki is merte nyitni az ajtót, mialatt Wang-san mondta, hogy a szivárvány alatti kincs a fent lévő hölgyé… ez csak természetes, de... hmmm… ezt már másodszorra hallom tőle, akkor van itt rajtunk kívül valaki? Persze, a ház berendezése inkább illik egy nőhöz, mint egy úrhoz… és a labirintusban is egy nő énekelt… Egyre inkább gyulladtak ki a lámpácskák a fejecskémben! *.* Long-sama pedig ismét megemlítette azt a bizonyos Tóbiást… azt hiszem, őt kereshették, mármint Tóbiást, és a fiatalember talán a csapóajtó alatt remélte megtalálni az illetőt – lassan kész Sherlock Holmesnak éreztem magam, bár arról még mindig fogalmam sem volt, valójában engem kerestek-e, és mehetünk haza, vagy másról van szó, de majd kiderül. Legalábbis Tóbiást illetően biztosan igaza volt, mert a föld alól hangos kiáltás kíséretében előbukkant még egy halálisten – most már tutira meg vagyok mentve! *.* – meg egy nyuszi! o.o Nyilván a shinigami kiáltott, de vajon mi szerepe lehet a nyuszinak? Nagyon cuki kis nyulacska volt ám, de szegény nagyon megijedhetett, mert azonmód begaloppozott egy fotel alá, én pedig követtem, és csak jelentős kotorászás után sikerült megtalálnom, és rávennem, hogy jöjjön elő, elvégre nem esszük meg! Ölbe véve és selymes fülecskéit simogatva – olyan édes *.* – tértem vissza a társasághoz, akik az időközben megérkezett fiatalembert, Wakahisa-sant, aki tehát nem Tóbiás, a nyolcadik osztag hős tisztjét hallgatták éppen, aki valamiféle csodakardról beszélt; talán ugyanarról, amivel én is idekerültem? *.* De akkor ez tényleg egy ördögi, gonosz csapda! Mármint nem vagyok egyedül, például, tényleg csak példaként itt van Noah-san, meg egy nyuszi, igazán kedves, aranyos, bolyhos nyusszancs *.* Azt ugyan Shun-san sem tudta, hogy ki ez a Tóbiás, már éppen kérdeztem volna Wang-sant, mit is kéne tudnunk az illetőről, de a most befutott fiatalember megjegyzésétől olyannyira zavarba jöttem, már sokadszor, hogy csak pirulva gyömöszköltem a nyúl fehér fülecskéit, és képtelen voltam megszólalni. A többiek példáját követve lenéztem a lyukba, ahonnan éppen valami naaaagy, hatalmas valami morgása hallatszott… Biztosan egy arrancar, és végünk, mind meghalunk! >< Aztán persze eszembe jutott, hogy csak én és Nyuszkó-kun vagyunk veszélyben, hiszen a többiek biztosan nagyon jó harcosok, sőt, talán minket is megvédenek; azért a biztonság kedvéért még erősebben szorítottam az állatkát, és jónak találtam az illedelmes fiatalember taktikai megfontolásához alkalmazkodva kispurizni a helyiségből, kerengeni kicsit a házban, és „nahát, egy lépcső!” felismeréssel elindulni felfelé. Ugyan fogalmam sem volt, hogy hová vezet, de éppen eléggé lefoglalt a robaj, amit az okozott, hogy az a nagy valami, amit nem is láttam teljesen eddig, felborogatta a tiritarka bútorokat, és reméltem, nem kap el senkit. Egyszer félig hátrapillantottam, de láttam, hogy Noah-san közvetlenül mögöttem van, és hát nem tarthattam fel kis csapatunkat azzal, hogy én zavaromban összeakadó lábakkal leszánkázom a csigalépcsőről! o.o Azért egy pillanatra mégiscsak megtorpantam, amikor felérve a szobában megpillantottam egy nőt, akinek – de komolyan – teljesen fehér volt a szeme. Gyorsan elálltam az útból, hogy mindenki beférjen a helyiségbe, és udvariasan meghajoltam a hölgy felé.
- Igazán sajnálom, hogy zavarunk, tudja, üldöz minket valami… valami naaaaaagy! o.o – magyaráztam fél kézzel hadonászva, mekkora is az a „valami nagy”. Ám mintha nem is figyelt volna… Bár engem is meglepett volna, ha ilyen nagy társaság tör be csak úgy, minden további nélkül hozzám, nyilván nem jutott szóhoz a meglepetéstől. És időközben szerencsére sereghajtóként – legalábbis annyian érkeztünk, mint ahányan elindultunk – megérkezett Wang-san is; boldog voltam, hogy nem tépte szét a fenevad, szavai nyomán pedig rájöttem, hogy a szobában lévő nő az, akiről idáig is beszélt, a ház tulajdonosa! A hölgy pedig azt kérdezte, hol hagytuk Tóbiást, tehát összefutnak a szálak, és ha esetleg a szörnyike Tóbiás-san, megoldottuk a rejtélyt! *.* Sajnos nem tudtam segédkezni a többieknek, hogy idefent is folytatva a lakásátalakító-showt, az ajtó elé tolt bútordarabokkal akadályozzam meg önnön felfalatásunkat, mert tele volt mindkét kezem nyúllal, aki egyébként szintén nem volt Tóbiás, legalábbis a hölgy nem ismerte fel benne rég nem látott cimboráját… Long-sanról pedig kiderült, hogy nem csak nagyon udvarias, de nagyon bölcs is! Azt tanácsolta, semmiképpen se adjuk meg magunkat harc nélkül, és nem is kell félnünk. Reméltem, a nyuszi is hallotta, mert remegett kicsit, vagy én remegtem, nem is tudom… Mindenesetre mindannyiunk közül az odakinti bestiácska bizonyult a legprofibb belsőépítésznek, mert rövid úton betörte az ajtót - pedig szép volt! Fenevad-san ízlése és az enyém eléggé eltérő lehet -, a robajtól pedig ijedtemben ugrottam egyet, és csak Noah-san háta mögül pislogtam arra a hatalmas, szárnyas farkasra, aki végigkergetett minket a takaros házikón. Amúgy, ha nem nézett volna ránk, mint leendő vacsorájára, egészen aranyos lett volna! És talán Wang-sannak sikerült is szépnek látnia, mert ő biztosan legyőzte a félelmét, és amikor a hölgy megszólalt, és kiderült, hogy Szárnyasfarkas-kun végre valóban Tóbiás, még mancsot is fogott volna vele, de szerencsére Wakahisa-san próbálta visszatartani… Mert hát dühös volt az állat, hiába, ahogy a nő is mondta, „elszabadultak a morgásai”! Ráadásul ha minket nem is, lehet, hogy Nyuszmusz-kunt megpróbálná megenni, azt meg nem hagyhatom! ><

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Neliel Tu Oderschvank
Mesélő
Mesélő
avatar

Female
Aquarius Monkey
Hozzászólások száma : 46
Age : 25
Tartózkodási hely : :3
Registration date : 2012. Nov. 17.
Hírnév : 4

TémanyitásTárgy: Re: Error irremeabilis   Pént. Márc. 01, 2013 2:48 pm

Az állat megáll előttetek, immár nem is vicsorog vagy morog, csupán egy pillanatig néz döbbenten Longra, mintha ő maga is meglepődne, hogy a shinigami hozzászólt. Ezután, mintha az előbbi kergetőzés meg sem történt volna, keresztüllejt a szobán, és egyenesen a lányhoz lép, aki a fejére teszi a kezét. Ekkor olyasmit tapasztalhattok, mint lent a bútorok esetében, a farkas és a lány is lüktetni kezd, majd az állat mintha felfénylene, majd egy apró gömbbé sűrűsödik, ami kékes fénnyel ragyog a lány kezében. Ezután pedig egyszerűen a hasához nyomja a kezét a gömbbel együtt, ami egy pillanatnyi felfényléssel egyszerűen beleolvad. Mintha közben ruhája is megváltozott volna, az eddig fodros vörös darab sokkalta egyszerűbb lesz, megrövidül, és alakjára simul, mint egy koktél ruha. Felemeli fejét, és immár nem a semmibe, hanem egyenesen rátok tekint.
- Köszönöm a segítséget! – Mosolyog rátok, bár a szeme semmit sem változott, így talán kissé ijesztően hathat ez is. - A nevem Yumeno Kirika, és egy átok miatt vagyok erre a helyre zárva. - Vág egyenesen a dolgok közepébe, anélkül, hogy kérdeznétek is tőle bármit. – Egy boszorkány száműzött, mert féltékeny lett a szépségemre, és úgy döntött hátralevő életemet ezen a helyen kell eltöltenem, mindenkitől távol. A lelkemet hét részre szakította, melyek mind más-más helyen vannak elrejtve, és csak akkor szűnik meg ez a lidércálom, és lehetek ismét szabad, ha mind a héttel egyesülök, ezáltal megtörve a varázst. Kérlek titeket, segítsetek megkeresni ezeket a darabokat, mert én nem hagyhatom el ezt a helyet! – A legközelebb álló felé nyúl, és a vállára teszi a kezét, egyenesen a szemeibe bámul. – Ti vagytok az utolsó reményem arra, hogy ismét igazi napfényt láthassak, kérlek, segítsetek rajtam!
Szavai őszintének tűnnek, és igazi kétségbeesés szűrődik ki belőle, ráadásul az a feladatotok, hogy segítsétek az embereket, és valószínűleg ti magatok is csak akkor lesztek képesek kiszabadulni, ha az illúzió megtörik, aminek más módját nem ismeritek. Amint útra keltek ismét felhangzik a zenedoboz dala, és ezúttal tárva-nyitva találjátok a bejárati ajtót. Ha kiléptek rajta halljátok a dalt, és a rezgő, világító rovarokat is, mintha az ideérkezésetek óta nem változott volna semmit a hely. Elgondolkoztok rajta, hogyan is kellene hozzálátni a darabok keresésének, ha az első darab maga a lány, a második pedig Tóbiás volt, akkor valószínűleg a többi is valamilyen élőlény lesz, de miként keríthetitek elő őket, merre lehetnek? Valószínűleg hozzátok hasonlóan bolyonganak a labirintusban, épp ezért nincs más hátra, mint előre, felkerekedtek, akár együtt, akár a gyorsabb haladás érdekében felváltva, reménykedve benne, hogy valamiképpen visszataláltok majd Kirikahoz.
Ha szétváltok, szinte egyszerre lelitek meg a maradék darabokat. Az egyik bokor tövében egy hatalmas béka ül, ami a szivárvány minden színében csillog, így elég valószínűnek tetszik, hogy egy újabb darabka lesz. Ha megpróbálja valaki megfogni, kidugja hosszú nyelvét, az pedig vad pörgésbe kezd, s akár a helikopter propellere, az a levegőbe emeli. Futva képesek vagytok utolérni, de valahogy le is kell szedni a levegőből. A másik egy koi ponty, ami igen érdekes módon halad az egyik járatban. Hatalmas száját kitárva folyamatosan vizet köpködve maga elé, azon csúszik egyre előrébb, szinte alig haladva, ám amikor felfedezi, hogy megközelítették, felpattan hátsó uszonyára, és ide-oda billegve futásnak ered. Nem szalad kifejezetten gyorsan, azonban csúszós pikkelyei miatt nehéz megfogni, és kézben tartani. A következő egy szarvasnak látszik, azonban sokkal kisebb, körülbelül egy közepes termetű kutyának felelne meg, az agancsai pedig egy almafa két ága, amin nagy, piros almák billegnek. Békésen legeli a bokor leveleit, azonban ha valaki óvatlanul megközelíti, felé fordul, szájából óriási fogak bújnak elő, és egyszerűen üldözőbe veszi a delikvenst. Egy másik tenyérnyi macskának tetsző jószág, a bokron futkározik bogártól bogárig, és csak a fel-felvillanó rovarok miatt látszik. Gyorsnak kell lenni, ha el akarjátok kapni. Az utolsó egy hatalmas teknős, olyan széles a páncélja, hogy alig fér el a növényfolyosókon. Ha megközelítitek, és azt fenyegetőnek érzi, egyszerűen az oldalára fordul, és őrült módjára kezd el gurulni, eltarolva mindent, ami az útjába kerül.
Rajtatok áll, miként is juttatjátok el őket a házhoz, azonban vigyázzatok, akár veszélyesek is lehetnek…

Határidő: Március 20.

______________

Új poszt?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Wang Shui Long
3. Osztag
3. Osztag
avatar

Male
Libra Cat
Hozzászólások száma : 28
Age : 30
Tartózkodási hely : 3. osztag területén
Registration date : 2012. Nov. 11.
Hírnév : 2

Karakterinformáció
Rang: 3. osztag tisztje
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
8500/15000  (8500/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Error irremeabilis   Vas. Márc. 10, 2013 3:34 am

Megértem a többiek elégedetlenségét, hogy az előbbi üldözőnkkel igyekszem kapcsolatot teremteni, azonban Tóbiás minden bizonnyal rengeteg kérdésünket megválaszolhatja, sőt akár ki is vezethet minket ebből a labirintusból. S esélyeinket okosabb kihasználni, mintsem eljátszani ugyebár. ^_^
- Wakahisa-dono felhívnám a figyelmét arra, hogy eme „eb” érző lény és névvel rendelkezik, ráadásul vendéglátónk kedves barátja. Udvariatlanság lenne nem üdvözölni. Smile És aztán Tóbiás-dono biztosan sok mindent megmagyarázhat nekünk. – hívom fel a Hachibantai tiszt figyelmét az alábbira, majd érdeklődve figyelem a szárnyas farkas mozzanatát. Remek ügyességet tanúsítva átlibben közöttünk, hogy egyenesen a kisasszony előtt lehessen, s ezt követően egy varázslatos élménynek lehettünk a szemtanúi.
Ugyan nem ilyen segítségre számítottam, ez is megmutatja, hogy a sors kereke megállíthatatlan, s sosem lehet tudni mi várható az elkövetkező percekben. Egy hulló falevélnek sem lehet megállapítani, hogy végül hol fog megállapodni a talajon, hiszen számtalan változat lehetséges. Mindenesetre figyelmesen hallgatom a hölgy mondandóját, mely megválaszolja több kérdésemet is eme útvesztővel kapcsolatban.
- Ne aggódjon Yumeno-sama segítünk önnek. – határozott bólintással nézek a többiek felé. - A kisasszony nagy bajban van, s már csak az etikett miatt is a segédkezünket kell nyújtanunk neki, a Gotei 13 törvényéről nem is beszélve! S félő, hogy az említett „boszorkány” csapdájába estünk mi is. Ha keresztülhúzzuk számításait, akkor felfedi magát előttünk, s ezáltal a kijáratot is meglelhetjük, hisz valahogy be kell ide jönnie. Ahogy a szólás is tartja: „Jó tett helyébe, jót várj!” – nem igaz? Smile – amennyiben a csapatból akadt olyan, ki visszakozna abban, hogy egy ártatlan teremtésnek segítsen, megpróbálom ész érvekkel alátámasztani, hogy ez miért is lenne hasznos, mint számunkra, mint pedig a bajba jutott hölgy számára.
Ezután remélhetőleg a többiekkel együtt térek le az emeletről, hogy az épületből kimenve neki is láthassunk a keresésnek. A hely semmit sem változott, a dal ismét szólt és a rovarok is együtt daloltak a hangszerrel. Pár pillanatig élveztem a kellemes muzsikát, azonban nem feledte el velem, hogy miért is vagyok itt. Hét, Tóbiás-dono feláldozó tette után már valószínűleg hat, s kisasszonyt is beleszámítva alapnak már csak öt olyan tárgy van, amelybe Yumeno-sama lelkének egy – egy darabja el van zárva, s meg kell azt találnunk.
- Nos, úgy vélem már csak öt darabot kell megtalálnunk, amely tartalmazhatja Yumeno-sama lelkének a darabjait. A helynek szoros köze van a szivárványhoz, így talán eme nemes szín kavalkádban lenne szükséges keresnünk… különleges tárgyakat, élőlényeket, amely egy elzárt lelket rejthet magában. Szerény véleményem szerint jobb lenne, ha külön utakon keresnénk, hogy mielőbb megleljük a darabokat, s visszahozzuk azt a kisasszonynak. ^_^ Persze ez csak egy ötlet, úgy gondolom a fő döntéshozást bízzuk tisztelt hadnagyunkra. Ön mit gondol Yonbantai fukutaichou? Smile – pillantok a rangban fölöttünk álló hölgyre, rábízva eme fontos ügyben való döntést, hiszen ha nem más, ő minden bizonnyal nagy tapasztalatokkal rendelkezik akár ilyen dolgok esetében is. Azaz bölcs cselekedet lenne az ő gondolatai szerint elvégeznünk eme feladatot.
Miután egyedül vagy akár csoportosan, de eme elzárt lélekdarabok keresésére indultunk jómagam tanulmányozó nézelődésbe fogtam minden egyes zugot jól szemügyre véve, mi úgy tűnik jó ötlet volt, hiszen szinte azonnal megpillantottam a bokor tövében gubbasztó színes varangyot. Szokatlansága ama feltételezésre jutatott, hogy valószínűleg köze lehet Yumeno-samahoz, ezért megpróbáltam halkan megközelíteni, hiszen nem tudhatom mennyire is tér el az eredeti békáktól a kis teremtmény. Ha hasonlít fajtársaihoz színével ellentétben, akkor a nagy zajra biztosan elugrál, ezt pedig egyáltalán nem szeretném. Hiszen nem elzavarni akarom, hanem elkapni. ^_^
Már éppen nyúltam felé, mikor is kiöltve a nyelvét hopp, propeller módjára pörgetve azt nemes egyszerűséggel felemelkedett több méter magasba és megpróbált roppantul érdekes módon elillanni előlem. Eleinte futva követem a nyomát, de mindeközben egy remek megoldáson töprengtem, mellyel elkaphatnám. Első tervem az volt, hogy reishit gyűjtök a talpam alá, s azzal az ő magasságába emelkedve elkapom, ámbár ha ez nem sikerülne, akkor ott van tartalékmegoldásként a Hat rudas fénybörtön alkalmazása. Ugyan kissé drasztikus egy ily’ pici élőlény megkaparintására, de jobb biztosra menni, s azzal megakadályozhatnám mozgását, vagyis esetleg menekülését is egyaránt. Harmadik, amennyiben az első két tervem sem válna be lehetőségképpen felmerülhet az, hogy továbbra is futok utána, előbb – utóbb el fog fáradni és akkor bizony ám’ muszáj lesz leszállnia, s akkor elkaphatom. Smile Feltéve, ha nem én merülök ki előbb. ^_^
Amennyiben sikerült elkapnom a szivárványszín békát elkezdem keresni a többieket az útvesztőben, s ezzel együtt a visszautat a kisasszonyhoz is. Ám egyiket sem leltem meg, ehelyett egy teknősbékába ütköztem az egyik ösvényen.
- Nagyszerű! Minden bizonnyal fajod ékessége vagy, csodálatos! Smile – lenyűgözötten tanulmányozom a páncélos teremtményt, mely méretei alapján több száz éves is lehet. Talán ő is hordozza az ifjú hölgy lelkének egy darabkáját?
Amint eme feltevés felmerült bennem a teknősbéka könnyedén az oldalára fordult, s nagy sebességgel megindult felém, először éppen, hogy sikerül kitérnem az útjából. Másodjára már majdhogynem kiejtettem a markomban tartott varangyot, harmadjára beláttam, hogy az ésszerű beszéd úgy tűnik nem hat rá, így jobbnak láttam menekülni. Ha megtalálom a többieket, akkor talán ők meg tudják állítani, az én kezem sajnos tele van bármiféle védekezés bevetésére. ^_^’’

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Wakahisa Shunsui
8. Osztag
8. Osztag
avatar

Male
Virgo Buffalo
Hozzászólások száma : 8
Age : 104
Tartózkodási hely : Kricsmik közelében *>*
Registration date : 2013. Jan. 13.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: A Törvény | 3. tiszt
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
5500/15000  (5500/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Error irremeabilis   Vas. Jún. 02, 2013 12:25 am

Nincs itt foganatja az értelmes tanácsnak! Teng-Long állatok iránti olthatatlan szeretete még a végén föld alá juttat mindannyinkat! Jó-jó, nyugodjunk le, a pánikolással nem érünk el semmit, hacsak nem éppen a pánik elérése a cél. Mondanom se kell, rögtön tele lesz a gatyeszom, amikor az a dög megmozdul és nemes egyszerűséggel végiglejt a szobán, mintha az előbb nem akarta volna ezernyi apró darabra cincálni habtestem! Micsoda képmutatás, de Engem aztán nem ver át, Soul Society egyik legdörzsöltebb kártyásával áll szemben! Fél lábon egyensúlyozva tartom ki a szárnyaló sáska nevezetű kung fu-pozíciót, amit nem is olyan rég sajátítottam el egy Bruce Lee filmből, amit még az Élők Világából csempésztettem át. Valami hihetetlen mit le nem művel az a nyurga, ráadásul még zoknit sem kell viselnie hozzá! Némileg elkalandoztam, éppen ezért meglehetősen értelmes ábrázattal fordítom fejemet a beszélő sunyigumi felé. Vonásaim egyértelműen hitetlenkedőre váltanak, ugyan kutyául érzem magam, ám ettől függetlenül nem sajátítottam el a dialektusukat, ami egyébként bizonyos időintervallumon belül biztos sikerülne, ám jelenlegi helyzetünkben szerintem a lehető legrosszabb elgondolás lenne nyelvleckéket venni. Férfias sikkantás hagyja el torkomat, amikor a csajos egyszerűen befényesíti magába az ebet! Rögtön érzem, ahogy lábaim némileg ellazulnak, a következő pillanatban pedig eldőlök oldalra, akár a kivágott fa, jó nagyot csattanva a padlón. Az ütközés hatására rögtön visszanyerem eszméletem, mostanában előfordul, miszerint teljesen érthetetlen módon stresszhelyzetben elájulok. Hiába szövegeltem besorozásnál, ekiklepsziás vagyok, senkit sem érdekelt! Mindenkit fel fogok jelenteni a halálos istenek érdekszövetségénél!
- Heee?! o.O – kitörésem a felettébb érdekes történetnek szól, vasorrú boszorkák mégis léteznek?! Kapkodva igyekszem feltápászkodni, ennyi nő között nem mutathatok gyengeséget, ám amikor meghallom Teng-Long kijelentését, ismét az ájulás környékez. – De-de… az a banya lehet a Mi lelkünket is szétszedi! Nem tudom, hogy vagytok vele, ám Én már amúgy is kettő helyett eszek, ebben a testben nincs több kiadó szoba! Te meg kisanyám, következő alkalommal vedd figyelembe, nem lehet csak úgy riszálni magad az utcán, mert valakinek nem fog tetszeni, aztán ilyen dolgok történnek… Istenem!
Felháborodott tanácsom egyértelműen a szakadtlelkű fruskának szól, miért pont Nekem kell rohangálni az elhagyott darabkái után? Véleményem szerint semmi ilyesmi nincs a munkaköri leírásomban, habár egyáltalán nem olvastam el, hisz’ épp léket kapott az otthoni rumoshordóm, azt a lyukat pedig gyorsan be kellett tömni valamivel, így hát azzal operáltam, ami éppen a kezem ügyébe akadt. Biztosra veszem, az apró betűs részben van elrejtve a problémát okozó kérdéskör, az ilyen szemétségek mindig ott vannak! Elmélkedésemből ocsúdva felháborodottan kell tudomásul vennem, itt hagytak egyedül! O.O Seggel-szájjal a falnak oldalazok ki a helyiségből, kitudja mit csinálna Velem a paracsaj, hogyha bent maradnék. Mondjuk egy-két pikáns ötlet bennem is felszínre bukott, főleg a koktélruha rövidségét látva, mindazonáltal nem akarok gyerektartást fizetni, ide is. Neutral Tisztában vagyok tájékozódási képességeim gyatraságáról, ebből kifolyólag kosodém ujjából kikaparászok egy cérnaszálat, amit az ajtó egyik zsanérjára kötök, ily’ módon akkor is vissza fogok találni, amennyiben tökéletesen elvesztem a labirintusban. Néha olyan fényesen világlik ki az értelem fejemből, majdhogynem személyemet is elvakítja csodás intellektusom! Kicsit jobb hangulatban kezdek bele a kommandózásba, hasra vetve kezdek kúszni, hol jobbra, hol balra, majd az egyik fal takarásában óvatosan kikukkantok. Szemeim elé igen érdekes látvány tárul, egy nagyra nőtt hal igyekszik leküzdeni a távolságot közte, s számomra ismeretlen célja között. Homlokomat ráncolva próbálom összerakni a kirakós darabjait, ha az a szárnyas kutya lélekdarab volt, minden bizonnyal ez is valami hasonló lehet. Undorodva pillantok végig nyálkás testén, miért pont Nekem kellett megtalálnom?! Sokadszorra fogalmazódik meg bennem a gondolat, valaki ki akar babrálni Velem, állandóan!
- Most ugrik a hal a vízbe! – kiáltok fel határozottan, se elrugaszkodva rejtekhelyemről megkísérlem rávetni magam a lényre. – Hé, Te meg hova mész?
Értetlenkedésem egyértelműen annak szól, hogy ez az izé hátsó úszóira állva elkezd eltotyogni előlem, ezért megint nyelhetem a port! Végül csak sikerül magamhoz szorítanom a csúszós állatot, így nincs más hátra, minthogy visszatérjek a kiindulási pontként szolgáló helyiségbe. Az esés-kelés közben sajnos elveszítettem a fonalat, ennek hála tanácstalanul kezdek bolyongásba, kilátásomat rakományom eléggé behatárolja. Ekképp eshet meg az esett, simán neki gyalogolok valami békésen legelésző lénynek, amit nem is látok először. Rémülten ugrom hátra, de miután jobban szemügyre veszem, megkönnyebbülten sóhajtok. A növényevőktől azért még nem félek, hiszen Ők kerülnek a tányérra, s nem fordítva. A szerencse azonban megint elpártol mellettem, amikor pengeéles fogakat vélek felfedezni szájában. Mérgesnek tűnik előbbi akcióm miatt, meglehet, fel kéne húzni a nyúlcipőt. Fülsértő kiáltozás közepette iramodom meg, miközben az ostoba halat is tartanom kell. Kész agyrém!

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Neliel Tu Oderschvank
Mesélő
Mesélő
avatar

Female
Aquarius Monkey
Hozzászólások száma : 46
Age : 25
Tartózkodási hely : :3
Registration date : 2012. Nov. 17.
Hírnév : 4

TémanyitásTárgy: Re: Error irremeabilis   Kedd Jún. 18, 2013 12:35 pm


A lány Shunsui megjegyzésére nem is válaszol, és úgy tűnik a többiek nem osztják véleményét, így kénytelen ő maga is a lélekdarabkák nyomába szegődni. Neutral Kisebb~nagyobb erőfeszítések árán végül mindegyiket sikerült vagy megfogni, vagy pedig bátor hősökhöz méltóan, életetek kockáztatásával egészen a színes házikóig csalogatni. Amint néhány méterre értek a bejárattól, még a legvadabbak is szelíddé váltak, s mintha csak a zene csalogatná őket, egyenesen a toronyszoba felé vették az irányt, még azok az egyedek is kitépték kezetekből magukat, amiket sikerült megfognotok.
Nem tudható, hogy pontosan milyen megfontolásból, de követitek őket, hiszen megmentettétek a „várkisasszonyt”, így joggal várhatnátok, hogy jutalmul haza kerültök majd. A lépcső fölfelé ismét végtelen hosszúságúnak tűnik, de a megszokott kép tárul szemetek elé, a díszes ajtóval, mögötte pedig a szobával. A lány annak közepén áll, és Tóbiáshoz hasonlóan magába olvasztja az oda érkező állatokat, minden egyes után kicsit megváltozva, egészen addig, míg utolsóként a szarvasnak látszóval nem egyesül. Ekkorra végleges alakját láthatjátok, haja rövid és fehér, s mintha apró agancsokat viselne, nyakak körüli barna bundát kivéve pedig a Las Nochesre jellemző fehér egyenruhát visel, immár a szeme is teljesen normális. Felfedezve titeket az ajtóban, gúnyos mosollyal az ajkán félrebillenti a fejét.
- Ejj-ejj, ti shinigamik! Elég egy kétségbeesett nő, és máris szaladtok megmenteni… micsoda csodálatos hősök, mondhatom. – Enyhe undor szalad keresztül az arcán. – De nem is baj, így ehetek egy keveset, mielőtt megkeresem azt a banyát, és az emlékét is eltörlöm erről a világról.
Nem igazán van választásotok, hiszen reiatsu alapú technikákat továbbra sem tudtok alkalmazni a házban, így kénytelenek vagytok menekülni, hátha a szabadban több esélyetek adódik. Kilépve már képesek vagytok bármely képességetek használatára, az arrancar pedig követ titeket, de elég ráérősen, ahogy elhagyja a házat, mélyen beszívja a levegőt, mint aki régóta nem volt a szabadban. Oldalán egy rövid bot lóg, ám amint a kezébe veszi, nagyjából 180 centisre nyúlik, a tetején a göcsörtös ágak mintha körbefognának valamit, azonban látható, hogy teljesen üres.
- Igyekszem gyors lenni, elvégre nektek köszönhetem a szabadságom. Nem lenne kedves tőlem, ha ezek után még játszadoznék is veletek. – Azzal előre is lendült, hogy a hozzá legközelebb állóra sújtson.


Határidő: Június 30.

______________

Új poszt?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Wang Shui Long
3. Osztag
3. Osztag
avatar

Male
Libra Cat
Hozzászólások száma : 28
Age : 30
Tartózkodási hely : 3. osztag területén
Registration date : 2012. Nov. 11.
Hírnév : 2

Karakterinformáció
Rang: 3. osztag tisztje
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
8500/15000  (8500/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Error irremeabilis   Kedd Jún. 18, 2013 11:03 pm

A teknőst, mely faja legékesebbike, s mindemellett legveszélyesebbike egy hosszan tartó hajsza után sikerült elvezetnem az útvesztőben fekvő apró épületbe. Érdekes, esküdni mertem volna, hogy megfeledkeztem arról, hogy merre is van a visszaút, lévén igen botor hibát követtem el és nem jelöltem az utat, amerről jöttem kenyérmorzsával, esetleg cérnával. Mindazonáltal ez is bizonyítja, hogy bizonyos stresszhelyzetek mit fel nem fednek az emberben, vagy éppen a halálistenben. Mindemellett óriási meglepetésként ért a páncéltestű hirtelen jellemváltozása, ahogy egyre közelebb és közelebb kerültünk az építményhez, ahol Yumeno-sama raboskodott. Talán ez a jele annak, hogy eme lényekbe vannak belezárva lelkének darabkái?
Mindenesetre a nagy rohanásból visszaveszek, amint látótávolságon belülre kerül az építmény, s várok, hátha a többiek is fel-felbukkannak időközben az általuk elkapott állatokkal, már amennyiben sikerrel jártak. Tekintetemmel Wakahisa-donot pillantom meg hatalmas rohanások közepette egy… roppantul érdekes lény elől menekülvén. Csodálkozva nézem az agancsos, engem igazából szarvasra emlékeztető jószágot, melynek hatalmas tépőfogai nem igazán illik az ártatlan, növényevő ábrázatához. Így teljes egészében megértem Wakahisa-dono fejvesztett szaladgálását előle, ámbár így szemtől – szembe is láthatom a jószág pálfordulását, mikor egyik pillanatról a másikra megbékél a helyzetével és szinte magától megindul az apró ház felé.
A kezemben tartogatott varangy is addig izgett – mozgott, míg nem tudott kiugrani markomból és követhette a társait az épület belseje felé. Homlokráncolva fogadtam mindezt, lévén ez az első, hogy olyan ügyben vettem részt, ahol egy személynek kellett megkeresni lelkének hiányzó darabjait, ebből kifolyólag cseppet sem gondoltam volna, hogy mikor ideérünk a célegyenesbe, mágnesként vonzza be darabkáit a kisasszony.
Álmélkodva figyelem a vonuló állatsereget, mely után apró csoportunk is megindul, így jómagam is követem őket, hiszen most talán kiszabadulhatunk a labirintus fogáságból, amennyiben eme átok most megtörik, ahogy Yumeno-sama említette.
Megérkezvén a hosszú lépcsőn keresztül a kisasszony szobájába, az ajtóban megállva szemlélem az eseményeket, lévén már kétszer is rendkívül udvariatlan voltam, s engedély nélkül beléptem hálójába. Harmadjára nem kívántam eme neveletlensége utaló hibát még egyszer megejteni.
A kisasszony átváltozása után felénk megejtett szavai roppantul nagy csalódást okoznak számomra. Megszokott mimikám kezdet el-eltünedezni, s komor ábrázattal fürkésztem az arrancar hölgyet, ki Yumeno-sama helyében állt előttünk. Vagy inkább Yumeno-sama mutatta meg igazi önmagát? Normál esetben példálóznék a kisasszonynak az etikett szabályairól, miszerint kölcsön kenyér visszajár, de eme szeletet csak várhatjuk viszonzásul.
- Milyen szomorú ^_^ – jegyzem meg, s a többiek nyomában jómagam is elhagytam a ház épületét, hiszen immáron fordult a kocka. Barátból lett ellenségünk, s talán a másik fél, ki elzárta ide a kisasszony, mind okkal tette, terhét ennek csak most kezdtem megérteni. Hiszen itt minden okkal történt és a hölgy javára dolgoztunk, s a hibákat rendbe kell hozni. Bár egy másik szituációban megkísérelnék ép ésszel hatni a kisasszonyra, de ez jelen helyzetben elképzelhetetlen, a Gotei 13 törvényei előírják, hogy ilyen esetben mi egy halálisten kötelessége. Ám mily’ szomorú, hogy így kell végződnie, s meg kell hagyni a hölgy színészi tehetsége lenyűgöző volt.
A házon kívül szembefordulva az épületből kimerészkedő kisasszonnyal, tokjából előhúzva [i]Zhōut
felkészülten állok és várok. S minél többet megmutat magából a kisasszony, annál inkább lenyűgöz képessége. S látván, hogy csapást mér az egyikünkre, megkísérlek időt nyerni társam számára. Zanpakutommal egy fentről – lefelé ívelő vágást intézek nagy erővel belevájva lélekölőkardomat a földbe, ezáltal hatalmas energiát felszabadítva. A Chigiri technika utóhatása pedig a felhasított talaj által ide-oda repkedő kődarabok és porfelhő, melyet könnyedén a magunk javára fordíthatunk. Jómagam a Bakudou 61.: Rikujoukourou bakudou idézésbe fogok bele, hogy amint a porfüggöny eltűnik, eme mágiával fogadhassam a hölgyet, amiért komolyabban bántalmazni nincs szívem, ezért igyekszem gyöngéd módon harcképtelenné tenni a kisasszonyt.

„ A tapasztalat nehéz tanár,
mivel először jön a lecke és csak utána a teszt.”

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Error irremeabilis   

Vissza az elejére Go down
 

Error irremeabilis

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-=Bleach Szerepjáték=- :: Emberek Világa :: Küldetések az Emberek Világában-