HomePortálGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Raimaru Minashaku kontra Corten McArmann

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Raimaru Minashaku
6. Osztag
6. Osztag
avatar

Male
Virgo Cat
Hozzászólások száma : 201
Age : 18
Tartózkodási hely : Pont itt
Registration date : 2012. May. 30.
Hírnév : 5

Karakterinformáció
Rang: 6. tiszt (érdemen alul)
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
18700/30000  (18700/30000)

TémanyitásTárgy: Raimaru Minashaku kontra Corten McArmann   Szomb. Szept. 08, 2012 1:29 am

Egész nyugodt nap volt. Vagyis csak annak indult. Egészen addig az volt, amíg nem kellett az Emberek világába egy újabb dögunalmas küldetésre. Odaadták a parancsot, miszerint, ahogy a papiroson volt feltüntetve, a legfontosabb város az emberek világában, ott van, vagy annak a közelében van a legtöbb dolog, vagy ember, ami Soul Societynek fontos lehetett. Most valamilyen talizmánt kellett megtalálnom, mert ez a kis aranyoska éppen azt tudja, hogy a nagyobb lélekenergiájú emberek nem tudnak vele semmit csinálni, márpedig ez a dolog nagyon kell SS-nek, nem osztották meg, pontosan mit tud, csak épp annyit, hogy tudjak vele mit kezdeni. Ezt kellett megtalálnom, majd visszatérnem a városba, és a félórás papírmunka következett utána. Na, ezt is az én nyakamba kellett sózni. Hakusaya Shinichinek igaza volt, tényleg kéne rangot szerezni, hogy ne kelljen ilyen kis utcapiszkokkal foglalkoznom. De hát most maradt nekem ez a felmosórongy. Igen, ez jól hangzik. Mostantól így fogom hívni a jelentéktelen küldetéseket, amik csak fájdalmas tyúkszemek a lábamon. Jó ötletnek tűnt, és azt a vágyamat, hogy ne kapjak több felmosórongyot, csak úgy tudtam elérni, ha szerzek valami jó ki rangot. Ez azonban csak álom volt még. Rangot kellett szereznem, méghozzá nagyon gyorsan.
A Senkaimonon kilépve úgy döntöttem, hogy gyalog fogom megkeresni azt a kis amulettet, tehát le is szálltam, és lassan róttam az utcákat. Még kora reggel volt, és nem voltak túl sokan. Kerestem azt a nyamvadt kis amulettet, de az égvilágon semmit sem érzékeltem. Lassan mentem körbe-körbe a város utcáin, ami kezdett megtelni, és szépen fokozatosan egy nyüzsgő metropolisz látványát és érzetét keltette. Mivel úgysem tudhattam ilyen nagy nyüzsgésben valamire is jutni, ezért felugrottam egy magasabb fára, és ott vártam. Meleg nap köszöntött erre a városra. A Nap egyre csak följebb és följebb kapaszkodott, mígnem körülbelül 30 fok lehetett. A fán kerestem egy alvásra megfelelő helyet, hiszen, ha már úgyis meleg van, és eddig nem találtam semmi nyomot. Elhatároztam, alkonyatkor folytatom a keresést, és elszenderedtem. Úgy ítéltem, itt vagyok a legkevésbé lesből megtámadható, ami fontos, hiszen tiszt akarok lenni. Egy halvány lélekenergia érzésre ébredtem. Már sötétebb volt, az éjszakai klubok most kezdtek el kinyitogatni, már félig betépett fiatalok szállingóztak feléjük. Azonban most nem ez érdekelt. Engem az a lélekenergia érdekelt, ami megcsapott a fán. Le se ugrottam, Shunpoval kitörtem, és elindultam a minta felé. Nem telt bele két perc, és már azt láttam,
hogy egy szűk sikátorban egy fekete hajú ember belenyúl egy másik testébe, kitépi a lelkét, belerakja egy dobozba, és távozni készül. Ezen nagyon felbőszültem.
- Megállj! Hitto Zengo, Rairyuu!
Ordítottam, és rárontottam.
- Ki vagy, és miért tetted ezt szerencsétlen emberrel?!?
Kiáltottam suhanás közben.

______________

Spoiler:
 

Spoiler:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gawin Lancaster
Különleges karakter
Különleges karakter
avatar

Hozzászólások száma : 39
Registration date : 2012. Aug. 16.
Hírnév : 1

Karakterinformáció
Rang:
Hovatartozás: ...
Lélekenergia:
7000/15000  (7000/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Raimaru Minashaku kontra Corten McArmann   Szomb. Szept. 08, 2012 9:39 am

Vajon hányadik bűnös lélek lesz ez a mai? Hányadik olyan, akinek az a sorsa, hogy a Pokolban égjen a bűneiért? Számtalan év áll már mögöttem, de még mindig nem tudom megszokni az ilyen emberek látványát, mint az alig húsz éves suhancét, aki mégis olyan fekete lélekkel rendelkezik, mint egy szörnyeteg. Félmeztelen testét tetoválások borítják, el sem rejti a zsebéből kikandikáló pisztolyt, haját befestve hordja, zöld kakastaréj formájában. Azonban hiába az extrém külső, hiába hiszi azt, hogy ő itt a ragadozó, az én szemeim előtt nem marad rejtve az a feketeség, ami a lelkében rejtőzik. Biztos vagyok benne, hogy ez a jakuza is ölt már embert.
Az emberek félrehúzódnak az útjából, nekem nincs más dolgom, mint távolról követni, ki a szórakozóhelyről, egyenesen a hátsó ajtóhoz. Gyorsan megállapítom, hogy nincs rajtunk kívül itt más, még a falakon kívül is meglátnám egy ember lelkét, akármilyen árnyalatú, és akármennyire közel tartózkodik ehhez a romlott bűnözőhöz. Elérkezett a tökéletes alkalom arra, hogy kegyelemben részesítsem a lelkét, amihez a fiatal kora ellenére is rengeteg bűn tapadt már.
Csendben lépek ki az ajtón, ahol ő éppen az elkötött karjába nyom egy tűt. Jön a szokásos hangnem, a kérdés, hogy mit akarok tőle, hogy ki vagyok. Nem érzem szükségét, hogy elmondjam neki, nem tudom, mi a neve, csak megakadt rajta a szemem ma este, hogy nincs semmi személyes problémám vele, és hogy azért jöttem ide, mert látok. Látom az igazságot, ami az emberek szívében rejtőzik, az övé pedig már az Ördög tulajdonában van, menthetetlenül elfoglalta a gonosz. Ha életben hagynám, ártanék vele a környezetének, neki, és saját magamnak is. A sors nem azért adta nekem ezeket a szemeket, hogy tétlenül nézzem végig a világ gonoszságát, azt a feladatot adta, hogy tisztítsam meg a bűnt, amennyire csak lehetséges. Ez az én küldetésem, már azóta tudom, hogy meghalt az a lány. A rokonom, akit szerettem, de akinek az idő mégis kegyetlenül kitörölte a nevét az emlékeim közül.
Nem tudom, milyen károkat okoztam a saját lelkemnek az ítéleteimmel, de megfizettem érte a boldogságommal, és talán az üdvösségemmel is. Időnként meg-megremegnek a szemeim, kezdek fáradni, talán túlzottan is sokat használom őket. Lehet, hogy pihennem kéne pár évet, az összeszedett lelkek már egy évtizedre is elég életenergiát biztosítanak, a szíveimet is túl sokszor engedtem ki mostanában, úgyhogy meg kellene próbálnom a saját lelkemmel foglalkozni, esetleg társakat, családot keresni. Csak azért nem teszem, mert eddig mindenki meghalt, akit közel engedtem magamhoz.
Mielőtt a kölyöknek esélye lenne reagálni, és fegyvert rántani, jobb kezem könyékig belenyomom a testébe. Inkább csak meglepetésében kiálthatott fel, nem okoztam neki sérülést, a célom nem a teste, hanem a lelke volt. Ujjaim magabiztosan találják meg a fekete lélektestben dobogó szívet, ami annyi gonoszsághoz adhatott energiát. Vajon miért vált ilyenné? Verték otthon, a szülei is ilyenek, vagy esetleg nincsenek is szülei? Rossz társaság? Persze, erre már nem létezik mentség.
Kitépem a szívet a testből, mire a tulajdonos tekintete elhalványul, és a lábaim előtt, végleg a porba hull a feje. A halál úgyis eljött volna érte, aki ilyen mérgekkel roncsolja a testét, nem élhet hosszú életet. Így legalább nem kell az örökkévalóságig szenvednie a Pokol lángjai között. A szívet beteszem a többi közé a ládába, ha jól számolom, ez volt a huszonharmadik. Akár tíz évet is pihentethetném a szemeimet, bár igazából nem kellene ennyire céltudatosan keresnem gonosz lelkeket. Nem igazán van olyan hetem, hogy ne látnék egy ilyet az utcán, a metrón, vagy bárhol máshol. Ilyenné vált ez a világ, egyre többen tesznek megbocsájthatatlan dolgokat önös érdekből.
Amikor elfordulok, és megteszem az első lépést, egy kiáltást hallok magam mögül. Először azt hiszem, hogy bentről jött ki valaki, és azzal a válasszal készülök, hogy valószínű túllőtte magát, de meglepetésemre egy fekete ruhás férfit látok meg, aki egy karddal a kezében suhan felém, olyan, mintha repülne. Egyszer már találkoztam egy ilyen egyenruhát viselő emberrel, aki jobb harcos volt, mint akármelyik ellenfelem, és szintén tudott a levegőben közlekedni, bár a szíveim kiengedésével nem jelentett problémát a megölése. Az ő lelke is fekete volt, mint a csillagtalan éjszaka a tengeren, ennek itt azonban szürke lelke van, mint egy átlagos embernek. Jobban örülnék, ha nem kellene megölnöm, bár mivel hezitálás nélkül rám támadt, lehet mégis fekete a lelke, csak a szándékot még nem ültette át valóságba. Sajnos, a szemeim most fáradtak, nem látok tökéletesen árnyalatokat, nem tudom megállapítani, hogy a szokásos apróságokon kívül van-e más bűne.
Előhúzom a köpenyem takarásában lévő kardomat, és könnyedén félreléptem az útjából, miközben a kardommal védtem a támadását. Amióta Eduárd meghalt, nem láttam szükségét a vívás gyakorlásának, kizárólag a harci tapasztalataimnak köszönhetően fejlődött a tudásom, de azt még apródként megtanultam, hogy soha nem szabad haragból támadni. Ez itt egy amatőr, nem igazi harcos.
Egy mosoly kúszik az arcomra, mint jeges tél a felföldre. Milyen régen nem hallottam két penge csattanását, annyira nosztalgikusérzés! Kár, hogy rövid ideig fog tartani, ez itt kiszámíthatóbb módon vív, mint az, ő még az összes szívem ellen is tartotta a lépést. Most ugyan nem tudom kiereszteni a lelkeket a testemből, homályos a látásom, fáradtak a szemeim, nem biztos, hogy jó ötlet lenne még egy ennyire megerőltető technikát használni. Inkább a druida szörnyetegét kellene megidéznem, ha a helyzet igényli, úgysem használtam már kétszáz éve, akkor is csak arra kellett, hogy elhagyjak egy süllyedő hajót. Azon kívül eddig egyszer használtam, ötszáz éve, amikor végeztem egy maszkot viselő szörnyeteggel, aminek nem tudtam kitépni a szívét, annak ellenére sem, hogy fekete volt a lelke, mint az éjféli árnyék.
- Számít bármit is a válaszom? Már eldöntötted, hogy az ellenséged vagyok. A magadfajtáknak, akik a harcot választják azelőtt, hogy megpróbálnának békés megoldást találni, csak gyűlöletet hoznak a világra- a kardomat leszúrom a földbe, és a lélekenergiám átvezetésével feltépem a talajt, a törésvonalat egyenesen felé irányítva.* A törmelékdarabok talán eléggé megzavarják majd, ugyanis támadásba lendülök, és egy két kezes, vízszintes vágással próbálom meg elválasztani a fejét a törzsétől.




*A chigiri nevű technikát használom
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Raimaru Minashaku
6. Osztag
6. Osztag
avatar

Male
Virgo Cat
Hozzászólások száma : 201
Age : 18
Tartózkodási hely : Pont itt
Registration date : 2012. May. 30.
Hírnév : 5

Karakterinformáció
Rang: 6. tiszt (érdemen alul)
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
18700/30000  (18700/30000)

TémanyitásTárgy: Re: Raimaru Minashaku kontra Corten McArmann   Hétf. Szept. 10, 2012 5:39 am

A férfi jegesen elmosolyodott, én pedig hirtelen nagy hőmérsékletzuhanást éreztem, bár biztos voltam benne, hogy ez nincs így. A mosolya fagyosabb volt, mint a leghidegebb tél a jégföldeken. Hirtelen megszólalt:
- Számít bármit is a válaszom? Már eldöntötted, hogy az ellenséged vagyok. A magadfajtáknak, akik a harcot választják azelőtt, hogy megpróbálnának békés megoldást találni, csak gyűlöletet hoznak a világra.
Ez még egyezkedni akar. Nekem az a dolgom, hogy a lelkeket megvédjem, a szemem láttára tépi ki az egyiknek a szívét, és még azt mondja, hogy „semmi esély rá, hogy ezt megtárgyaljuk?”! Ezt én nem mondtam! Csak azt mondtam – na, jó, nem mondtam, de azt gondoltam-, hogy mit képzel ez, hogy rárontok, hárít, majd még meg se próbálja megmagyarázni! Pedig ez lenne a minimum! De neeeem, ennek is csak nagy az arca, de amint harcra kerül a sor, rögtön a kibúvókat keresi. Már szinte vártam az „a, most ne, fáj a hasam” vagy „a fene enné meg, nem vagyok formában, nem játszhatnánk le ezt később?” Kibúvókat. A szemei néha-néha elhomályosodtak, világossá téve számomra, hogy nem egy pihent látószervű ellenfélről volt szó. Csak úgy saccolva, körülbelül tíz perce volt, hogy tudja használni a sakktábláit.
Ekkor az Ellenfelem az általam is ismert és meg is tanult technikát, a Chigirit alkalmazta, majd, hogy kihasználja a törmelékek okozta zavargást, egy súlyos, de annál erőteljesebb csapást mért a nyakamra, ami el is talált –volna, ha nem használom a Kabóca vedlése technikát, így csak az utóképemet sikerült megfosztania kecses kobakjától.
- Bakudou 01: Sai! Bakudou 49: Kuro Shitsui!
Kiáltom el magam, hogy megfosszam látásától. Majd, miután vélhetőleg célba talált a bakudoum, a Kaminari Chenso technikámat az Eikakuval egyesítettem, hogy végképp megbénítsam a testét. A testét azért nem, de ha mindkettővel együttesen eltalálom, az mindenképpen nagyon nagy hátrányára válhat. Ezt a tervet viszont gyorsan elvetettem, és inkább egy mozgáskorlátozó bakudou segítségével, azt hiszem, sikerül normálisan beszélgetnünk.
- Ezt nem mondanám, hogy bármit is mondasz, engem nem érdekel. Csupán csak felbőszített, hogy valaki ennyire óvatlanul tesz keresztbe a feladataimnak, miszerint kötelességem a lelkeket megvédeni. Természetesen hajlok a diplomáciára, de ha nem támadlak meg, még arra sem lenne lehetőségem.
Ezt úgy mondtam, hogy közben semmit sem láttam a kavargó portól, a bakudouimat is csak hozzávetőlegesen sütöttem el. Nem tudtam, hogy mit szólhat hozzá, bizonyára tapasztaltabb, mint én, és megérti a cselekedeteimet. Sokszor csinálok olyat, aminek közvetlen nincs értelme, de később annál jobb lehet.

______________

Spoiler:
 

Spoiler:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gawin Lancaster
Különleges karakter
Különleges karakter
avatar

Hozzászólások száma : 39
Registration date : 2012. Aug. 16.
Hírnév : 1

Karakterinformáció
Rang:
Hovatartozás: ...
Lélekenergia:
7000/15000  (7000/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Raimaru Minashaku kontra Corten McArmann   Csüt. Szept. 13, 2012 11:48 am

A már száz éve nem használt penge úgy tűnik, tökéletesen végzi a dolgát, gond nélkül hasítom fel vele a talajt, majd vágom le vele a megzavarodott férfi fejét. Akármennyire jól karbantartom, és akármennyire tökéletes a kivitelezése, azért furcsa, hogy még ma is olyan éles, olyan makulátlanul rozsdamentes, mint régen. Nem fog rajta az idő, éppen úgy kiállja az évszázadok viharait újra és újra, ahogyan én is. Talán eljött a változás ideje, hosszú ideje ő az első ember, akit úgy öltem meg, hogy nem volt még fekete a lelke, de gondolkodás nélkül végzett volna velem, úgyhogy vesznie kellett. Hiába volt oka a támadásának, ítélkezett volna felettem, pedig a szemei nem látják át a teljes igazságot. Annak, akinek nem tiszta a látása, nem kíváncsi a másik fél álláspontjára, és főként nem képes saját magára is objektíven tekinteni, nincs joga hozzá, hogy ítéletet mondjon bárki felett. Végeztem egy gyilkossal, valószínűleg megmentettem számtalan ember életét ezzel, és megmentettem az ő lelkét is. Vakon ítélkezni bűn.
Komolyan meglep, amikor meghallom megölt ellenfelem hangját, bár azt nem értem, hogy mit mond. Alig egy másodperc múlva elsötétül előttem a világ, és mintha egy bilincs kötné hátra a kezeimet. A kardot kiejtem a kezemből, fémes csengéssel koppan a földön, valószínű csak azért nem támadt rám korábban, kihasználva, hogy halottnak hittem, mert nem látott jól a törmelékben.
Mindkét támadás nagyon régi, nagyon rossz emlékeket idéz fel bennem. Tisztán hallom a szülőfalum bírójának a hangját, emlékszem, mit éreztem, hogy sebezhető vagyok, hogy bármit megtehetnek velem, és ebből a helyzetből csak úgy szabadulhatok meg, ha azt teszem, amit mondanak. Csak úgy múlik el a fájdalom, csak úgy jutok ki a fényre, még ha ez a fény az eretnekekre váró tűz fénye is.
Még csak tíz éves voltam, talán még annyi se, amikor magukkal hurcoltak. Zsákot húztak a fejemre, bilincset vertek a csuklómra, és elvittek mélyre, nagyon mélyre, egy ablaktalan terembe. Levetkőztettek meztelenre, megéreztem, milyen hideg van, és bár nem láttam, és nem is hallottam őket, tudtam, hogy ott vannak körülöttem. Hiába húzták le a zsákot a fejemről, nem láttam őket, semmi fény nem volt körülöttem. Emlékszem a fájdalomra, amikor a karjaimat szorító bilincs megfeszült, és felhúztak, el a földtől. Valaki arcon ütött, és bár nem jött több támadás, rettegve vártam a következőt. Bevallottam mindent, csak hogy szabadulhassak, akármit mondtak, elmondtam. Tudtam, hogy mi történik a boszorkányokkal, tudtam, hogy a szüleimet is a halálba küldöm, de ott, akkor csak az érdekelt, hogy vége legyen.
Erőt veszek magamon, és elfojtom a feltörő érzelmeimet. Ahogyan ennek az embernek a tisztánlátását is megzavarta a harag, a gőg, úgy az enyémet is megzavarná a félelem emléke, és a gyűlölet, amit az olyanok irányába érzek, akik olyan könnyed természetességgel pusztítják el a fényt a világban és magukban is egyúttal, mint ez az ember. Még csak most indult el az úton, de már késő, ha ilyen könnyen kardot ránt valaki ellen, akit nem is ismerhet. A lelke még csak közepesen szürke, de ha engem megölne, már sötétebbé válna az elkerülhető gyilkosság miatt.
Csak miközben a lelkét elemzem, tűnik fel, hogy bár hagyományos értelemben véve megvakultam, a Marbh Geatával még mindig látom a lelkét, ami éppen olyan szürke, mint az újonnan kevert beton. Akármilyen technikával vakított meg, úgy tűnik, hogy az én szemeim ellen messze nem volt megfelelően erős. Tökéletesen ember alakú szürke vonal, ráadásul a kardját is látom, ami meglepő módon mintha szintén rendelkezne lélekkel, ráadásul kissé világosabb, mint a forgatójáé.
Sokat hallottam a szamurájoktól a Bushidoról, miszerint a kardoknak lelke van, azonban akárhogy nézem, a sajátomat nem látom a lábam mellett, úgyhogy ez nem vagy nem vonatkozik minden lélekre, vagy az én kardom már meghalt, megelégelte azt a rengeteg fájdalmat és gonoszságot, amit látnia kellett. Ezt majd meg fogom tudni, ha végeztem ezzel az emberrel, elviszem a kardját, talán még intelligens is, és képes lehetek beszélni vele. Ő még nem tért le a helyes útról.
Megfeszítem az izmaimat, és könnyedén eltépem a bilincset, ami összekötötte a karjaimat. A karperecek nem maradnak a kezemen, úgyhogy gyorsan leszűrhetem, hogy valamiféle boszorkánysággal, vagy varázslattal kötött meg. A bilincse azért nem volt acél erejű, bár talán azt is eltépném. Letérdelek, és miután kitapintom, felveszem a kardomat a földről. Annyi előnye így is származik a támadásaiból, hogy nem fogok tudni tájékozódni a környezetben, viszont ha azt hiszi, hogy nem látom, akkor végezhetek vele, mielőtt ezt kihasználhatná.
Suhintok a kardommal balról jobbra vízszintes irányban, miközben elképzelem, hogy négy méterrel közelebb vagyok hozzá, és a kardom áthatol a bőrén, az izmain, végül a csontján is, elválasztva a könyöktől lefelé a kardot tartó jobb karját. A kardomon keresztülvezetek valamennyit az erőmből a vágás közben. Gyakorlásnál ez már működött, képes voltam vágást ejteni középtávolságban lévő tárgyakon, most, ha minden igaz, sikerülhet akár élesben is.* Amennyiben nem sikerül, bevetem az egyetlen olyan fegyveremet, amihez nincsen szükség a szemeimre.
- Sumanadh: Ainmhidh iúl!**- a bal kezemen lévő karkötőbe koncentrálom az energiám, miközben a kezemet a talajhoz érintem, aminek hatására megjelenik a szörny, egyelőre az aszfalt alatt. Nem rendelkezik igazi lélekkel, csak egy hatalmas, vörös sziluettet látok belőle, ami talán az ösztönök színe lehet. A legtöbb állat lelke világoszöld, ez azonban nem állat, hanem egy feltámasztott szörnyeteg. A harag az egész létezése.
- Ha sikerült volna megölnöd, honnan tudnád meg, hogy miért tettem?- elhúzom a szám, ahogyan meghallom a „diplomácia” szót, ráadásul újfent egy olyan ember szájából, aki fegyverekkel tárgyal. Számtalan példát láttam erre a történelemből. Valójában nem a háború a diplomácia eszköze, hanem ellenkezőleg, a diplomácia a háborúé. Pont, mint Falkirk előtt. - Te talán vak vagy, de én látok, látom, hogy te sem vagy jobb, mint a lábaidnál fekvő ember volt. Haragból, hezitálás nélkül képes vagy ölni, egy ilyen emberrel pedig felesleges már tárgyalni. Meg kell állítani- a mondandóm végén gondolatban kiadtam a parancsot a lénynek a támadásra, ami villámgyorsan feltört a mélyből. A hatalmas, bölény méretű állat nyaka körül, mint víz, fodrozódott a beton, ahogy kivágódott az állkapocs, ami bekapni készült a fejét, hogy egy szelíd rántással leválaszthassa a testéről.


* A Kensei technikát használom
** "Idézés: Szörnymester" (skót)
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Raimaru Minashaku
6. Osztag
6. Osztag
avatar

Male
Virgo Cat
Hozzászólások száma : 201
Age : 18
Tartózkodási hely : Pont itt
Registration date : 2012. May. 30.
Hírnév : 5

Karakterinformáció
Rang: 6. tiszt (érdemen alul)
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
18700/30000  (18700/30000)

TémanyitásTárgy: Re: Raimaru Minashaku kontra Corten McArmann   Pént. Szept. 28, 2012 6:37 am

A por lassan leülepedett, és azt éppen láttam, ahogy széttépi a karjait háta mögé kötő technikámat.
Az érezhető volt rajta, hogy nem lát teljesen tisztán, de azt is tudtam valahol mélyen, hogy engem lát. Ugyanis, miután kitapogatta a kardját, felém suhintott vele, és csak egy megérzés mentett meg attól, hogy megváljak könyöktől lefelé a kardom markolatát tartó jobb kezemtől. egy mélyebb vágást így is szereztem.
- Sumanadh: Ainmhidh iúl!
Mondta hirtelen számomra érthetetlen nyelven.
- Ha sikerült volna megölnöd, honnan tudnád meg, hogy miért tettem. Te talán vak vagy, de én látok, látom, hogy te sem vagy jobb, mint a lábaidnál fekvő ember volt. Haragból, hezitálás nélkül képes vagy ölni, egy ilyen emberrel pedig felesleges már tárgyalni. Meg kell állítani.
Ennek a mondandónak a végére rá pár másodperccel egy krokodilfej tört ki az aszfaltból, mintha csak víz lenne. De nem az volt. Aszfalt volt. Nem is értettem, miért viselkedett ez a bölényméretű krokodilszerű lény úgy, mintha csak éppen a vadászó vízimadárra csapna le a táplálékláncban felette álló ragadozó. Ez esetben én voltam, hogy úgy mondjam, a sirály, az ellenfelem a béka, az áldozata a légy ez a szörny pedig a mocsári krokodil. Szinte semmiben nem különböztünk ettől a tápláléklánctól. Csak az a baj, hogy akit ma megesznek, nos, az nem tudom, ki lesz, de nem én. Ugyanis én élve haza fogok jutni, nem szerzem meg az eddig talált haragosoknak- vagy azoknak akiknek csak a terhére vagyok-, azt az örömöt, hogy nem megyek haza. Nem. Csak ez a tudat, a becsület és az élni akarás tart életben. Engem senki nem vár az ajtóban, amikor hazamegyek. Engem senki nem vár az asztalon meleg vacsorával. Engem nem vár senki forró csókokkal. Mégis, az is életben fog tartani, hogy ez még nem történt meg. Tizenhárom évnyi magányt éltem le a való életben, az Emberek világában, és nem akarom ezt az itt magányban eltöltött évekkel tetézni. Ma én leszek az, aki élve hazajut. Ma én leszek az, aki győzedelmeskedik. Ma én leszek az, aki dicsőséget szerez magának. Ma én leszek az, aki abban a tudatban, azzal büszkélkedve megy haza, hogy egy vele azonos erejű, vagy talán még erősebb ellenfél ellen aratott győzelmet. Miután ezt sikerült pár shunpo lépés alatt végiggondolnom, az aszfaltra léptem közel az ellenfelemhez, és ott mozogtam oldalra, közben beszéltem:
- Sajnálom, de ma nem én leszek legyőzve, hanem te. Vagy patt lesz, Vagy mattot adok. Mert engem nem a gyűlölet hajt, nem is a bosszúvágy. Engem csak az érdekel, hogy legyőzzelek téged, mert te veszélyezteted a munkámat, ami abban testesül meg, hogy védelmeznem kell a lelkeket. Te pedig csak egy fekvőrendőr vagy a dolgom autóútján, ahol én vagyok az autó, a zanpakutoum a sofőr.
Ezzel befejeztem, de a szörny továbbra is kergetett. Viszont így már nem kellett egy síkban mozognom.

______________

Spoiler:
 

Spoiler:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gawin Lancaster
Különleges karakter
Különleges karakter
avatar

Hozzászólások száma : 39
Registration date : 2012. Aug. 16.
Hírnév : 1

Karakterinformáció
Rang:
Hovatartozás: ...
Lélekenergia:
7000/15000  (7000/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Raimaru Minashaku kontra Corten McArmann   Pént. Okt. 05, 2012 6:59 am

Az ellenség kitért a támadásaim elöl, jól lehet, egy kisebb vágást így is sikerült beszereznie a karján, ami komolyan befolyásolni fogja a további teljesítményét. A legkisebb sérülés is behozhatatlan hátrányt jelent egy párbajban, ha az ellenfél nem bízza el magát, aki volt már háborúban, tisztában van azzal, hogy a vérten esett legapróbb rést is megtalálja egy nyílvessző előbb vagy utóbb. Az én szemeim előtt pedig nem maradhat rejtve egyetlen, apró rés sem, akinek a sötétség uralja a szívét, az meghal a pengém által.
Bár nem látok még mindig semmit a környezetemből az ellenfelem lelkén kívül, folyamatosan figyelem a mozgását, és komolyan meglep, hogy még életben van. Senki nem húzta ennyi ideig velem szemben még a harcot, talán már tizenöt éves korom óta nem maradtam alul egyetlen harcban sem, legalábbis nem emlékszem egyre sem. Amikor vesztettünk Falkirknél, én is visszavonultam, amikor a kalózokat vezettem, néhányszor kénytelen voltam menekülni a nagyobb hajók elől, és amikor a nagy háború alatt rövid ideig Európában jártam, nem küzdöttem meg a rám tüzet nyitó orosz katonákkal, de igazából nem soha senki nem tudott megállítani. Elég képzett, vagy inkább csak szerencsés lehet, hogy még él, ez még akkor is szép teljesítmény, ha nem tudom használni a szemeimet. Persze csak addig fog élni, amíg vissza nem tért a látásom, szükség van rá a hagyományos értelemben is, hogy ki tudjam szedni a szívét.
Miközben hallgatom az értelmetlen szavakat, több szempontból is felnyílik a szemem. Úgy tűnik, hogy nem volt elég erős a boszorkánysága hozzá, hogy végleg elvegye a szemem világát, a Marbh Geatát pedig egyáltalán nem tudta befolyásolni. Halványan elkezdem látni a fényeket, majd lassan az egész terület visszatér. Emellett arra is rájövök, hogy miért szürke a lelke valakinek, akinek fekete kellene, hogy legyen: őrült. Valaki, akinek nincs hatalma a cselekedetei felett, nem lehet felelős értük, így természetesen nem vált feketévé a lelke. Persze, az elmét takaró ködön keresztül is tisztában lehet valamilyen mértékben a cselekedetei súlyával, de ami másnál gonosz dolog, náluk még nem egészen az. Lehet, hogy emiatt nem is tudom kitépni a szívét, ebben az esetben a hagyományos módszereket kell bevetnem a likvidálására, a lelke talán levetkőzi magáról ezt a tébolyult elmét a testével együtt.
Amint ki tisztult a látásom, a férfi felé vetem magam, miközben a fejem fölé emelem a kardomat, és két kézzel lesújtok rá. Nincs más dolgom, csak terhelnem kell a jobb karját, a támadásom valószínű megsértett néhány izmot is, magától fogja eldobni a kardját néhány támadás után. Kíváncsi vagyok arra a kardra, hogy miképpen lehetséges az, hogy lélekkel, és ennél fogva öntudattal is rendelkezzen. Jelenleg ugyan nem látom már, a hagyományos látásom korlátozza az érzékelését, de biztos vagyok benne, hogy jól láttam, ha mégoly hihetetlen is.
A vágás után csavarok egyet a pengén, hogy egy támadást indítsak a tüdeje felé, majd hátraugrok, hogy támadási terepet biztosítsak a bestiának. Ha nem koncentrálok az irányítására, akár közvetve veszélyeztethet engem is, elvégre nem rendelkezik intelligenciával, bármikor fellökhet, a méretkülönbség miatt pedig komoly sérüléseket okozhat egy ütközés.
Miután a szörnyeteg újra támadott, előre szegezett karddal újra támadok, és megpróbálok újra szúrni. Az én kardom hosszabb az övénél, ketten vagyunk ellene, és megsérült a karja, már nem győzhet le. Éppen úgy el fog bukni, és a lábaimnál fog heverni, mint mindannyian. Állatok, angol katonák, tengerészek, kalózok, bűnözők, kárhozatra ítéltek testei, és mindenki, aki megpróbált megölni. Hogy még biztosabb legyen a győzelmem, rövid koncentrációval létrehozok egy második kardot is, hasonlót az igazihoz. Ez a kard ugyan szétesik, ha nem figyelek rá, hogy egyben maradjon, és nem is vagyok képes ennél bonyolultabbat létrehozni, de világosszürke kard is így jó arra, amire használni akarom: könnyedén képes átszelni egy testet.
- Nem te vagy az első azok közül a bolondok közül, akik fegyvert emeltek ellenem, számomra te nem vagy más, csak egy újabb megtisztítandó kárhozott- miközben a szörnyeteg visszasüllyed a föld alá, újra támadok, és a bal kezemben tartott karddal egy vízszintes vágást indítok a jobb karja felé, közvetlenül ezután pedig egy szúrást a jobb kezemben tartott szellemkarddal a jobb válla felé. Néhány másodperc, és túlterhelem a sérült izmait.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Raimaru Minashaku
6. Osztag
6. Osztag
avatar

Male
Virgo Cat
Hozzászólások száma : 201
Age : 18
Tartózkodási hely : Pont itt
Registration date : 2012. May. 30.
Hírnév : 5

Karakterinformáció
Rang: 6. tiszt (érdemen alul)
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
18700/30000  (18700/30000)

TémanyitásTárgy: Re: Raimaru Minashaku kontra Corten McArmann   Vas. Okt. 14, 2012 5:01 am


Miközben ide-oda ugráltam, és figyeltem a férfit, aki felnézett, a látása egyre tisztult, aztán rám támadt. Csak egy primitív, barbár vágás volt, a jobb oldalamat, pontosabban a karomat célozva. Úgy tűnt, hogy már olyannyira visszajött a látása, hogy érzékelje a vágást a karomon. Úgy tűnt, hogy arra megy, hogy túlterhelje, és kénytelen legyek eldobni. Na mármost eléggé megszívattam őt is és magamat is, mert amikor rárontottam, véletlenül a jobb kezemmel húztam elő a kardomat, holott bal kézzel vívok. Fészpalm . Nem baj, lesz neki jó kis meglepetés. Bár először nekem is az volt, amikor rájöttem. Neki nagyobb lesz, mint nekem volt. Meg fogom várni, hogy azt hihesse, eldobom a kardomat. Na, abból nem eszik. Majd ha levágja mind a kettő karomat, akkor talán. vagy akkor sem. Előbb vérzek el, minthogy erőszakkal fosszanak meg a zanpakutoumtól. Azt nem. Az szégyen lenne. Le kell győznöm, hogy megtartsam a becsületemet. Hiszen nagy becstelenség lenne, ha egy ilyen egyszerű kis piti dolgon elbuknék. Én, mint valószínűleg minden shinigami, kapitány szeretnék lenni, viszont irreális lenne egy leendő kapitánytól, hogy egy kicsivel erősebb ellenfél kardja által elbukjon, hisz az illető nem klasszisokkal erősebb. Csak egy kicsivel. Mondjuk talán az éppen elég neki, hogy legyőzzön. De egyszer már megmondtam neki: Vagy döntetlen lesz, vagy le fogom verni. Ez a két alternatíva létezik számomra. Ő lehet, hogy fordítva van, vagy esetleg csak az létezik számára, hogy ő győz. Nekem édes mindegy, hogy ő mit gondol. Vagy győzök, vagy elmenekül, vagy kiegyezünk abban, hogy rohadtul nincs kedvünk tovább harcolni. ha nem így fog dönteni, vagy én nem, vagy esetleg csak egymás támadásaitól nem lesz időnk se egy büdös szót sem kinyögni, és folytatódni fog a harc. Egyenlőre nem figyelek nagyon arra, hogy milyen mértékben terheli a jobb karomat, hiszen arra nemigen lesz már szükségem. Azért levágni nem fogom hagyni. Ezután az ellenfelem a tüdőmet veszi célba, ami egy erősebb vágásnak tűnt, úgyhogy inkább elugrottam előle. Ő is hátraugrott, mint pár másodperccel később megtudtam azért, hogy az a krokodil ne tarolja le őt is, mint ahogy engem kellett volna. Sőt, még ő is megtámadott. Mivel valószínűleg nem jött még rá az Utsusemi elvére, ezért újra ezt alkalmaztam; hagytam, hogy szétszedjék az utóképemet. Az engem már nem érint. Hogy még biztosabb legyen a felettem tervezett győzelem-aratásban, ezért egy reiatsu kardot is megidézett, hogy azzal támadjon meg.
- Nem te vagy az első azok közül a bolondok közül, akik fegyvert emeltek ellenem, számomra te nem vagy más, csak egy újabb megtisztítandó kárhozott.
Mondta, majd egyszerre támadott meg mindkét kardjával. egyik vízszintesen a jobb karomra, másik a jobb vállam felé. Közben a kroki megint támadt. A karomat hagytam megvágni, csak annyira, hogy még elviselhető legyen a fájdalom, de azért ne látsszon, hogy hagytam magam. Viszont a vállamat megmentettem, és a szörnyet elkerültem.

______________

Spoiler:
 

Spoiler:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gawin Lancaster
Különleges karakter
Különleges karakter
avatar

Hozzászólások száma : 39
Registration date : 2012. Aug. 16.
Hírnév : 1

Karakterinformáció
Rang:
Hovatartozás: ...
Lélekenergia:
7000/15000  (7000/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Raimaru Minashaku kontra Corten McArmann   Pént. Okt. 26, 2012 8:01 am

Egyre csalódottabbá válok a harc előrehaladásával, a kölyök képességei messze elmaradnak attól a szinttől, amit elvártam tőle a harcunk elején. Persze, egy varázsló miért is értene a közelharchoz? A boszorkányok is főzetekre, varázslatokra támaszkodnak, bár én még soha nem találkoztam eggyel sem, ha engem, és a szüleimet nem tekintjük annak. Talán tényleg boszorkány vagyok abban az értelemben, amit abban a korban annak neveztek.
Furcsa, nem látom, hogy bármire készülne, pedig az én szemeim előtt nem maradhat semmi sem rejtve, mindent látok, nem készülhet semmire. Nem tűnik kétségbeesettnek, de úgy tűnik, nem tud többet varázsolni, és túl őrült hozzá, hogy felfogja, ellenem nincs esélye. Bár a lelkében még mindig nem halt meg a fény, a megbomlott esze miatt le fog térni a helyes útról, végeznem kell vele, mielőtt ő is teljesen feketévé válik.
A támadásaim utat találnak, egyik sebet ejtem rajta a másik után, bár a halálos találataimat túléli, a szörny támadásait pedig valahogy mindig elkerüli, annak ellenére is, hogy mennyire ügyetlen harcos, nagyon gyorsan mozog. Nem láttam még sok embert, aki ennyire jó lábmunkát, és ennyire rossz vívótechnikát tudott magáénak egyszerre. Talán a képességeit is varázslatnak köszönheti, de a szaktudást valószínű nem volt képes lemásolni, ezért harcol ennyire rosszul.
A szörny kilőtte a vízsugarat a szájából, egyenesen a férfi felé, de nekem is kellett térnem az útjából, éppen akkor távolodott el, miután megvágtam a karját megint. Hideg vízcseppek érkeztek az arcomra, miközben a lábaim földet súrolva érkeztek meg ismét a szilárd talajra, két méterre onnan, ahonnan néhány másodperce felugrottam. A kezemet felemelve tüntettem el a szörnyet, már csak akadályoz.
Ellenfelem felé ugorva támadtam meg újra a sérült jobb oldalát, mindkét kardommal a balom felől vágva. A támadásom elég erős volt ahhoz, hogy sikerülhessen halálos sebet okoznom, de a férfi kardja, ami megakasztotta a támadást, rendkívül váratlan eredményt hozott. Az energiából álló kardom, amit a balomban forgattam, eltűnt az érintkezés hatására, a hatalmas lovagi kardon pedig néhány repedés futott végig a hegyétől, és miután ellöktem a szőke férfit, és hátra ugrottam, el is törött, egy lábnyival megrövidítve a pengét. A hatalmas fegyver, ami évszázadokon keresztül a fegyverem volt az árnyékok elleni harcomban, megvédett engem a sötétség elleni küzdelmemben, ahol minden megtett lépés küzdelem a halállal, és főként az önmagunkban rejtőző sötétséggel, ami egy könnyebb utat kínál.
Becsuktam a szemem, és koncentráltam, hogy kiengedjem a magamban tartott sötét lelkeket. Nincs más választásom, ők az én kardom, ha elfogyasztják a magukban rejtett gonoszságot, újra élhetnek, újjá születhetnek, esélyt kapnak rá, hogy ne hibázzanak többet. És most segíthetnek nekem megmenteni másokat, akiket még a jövőben mentek meg a kárhozattól, akiknek az életét megvédem a gonosztól, és ennek a férfinak is segítek békére találni, mielőtt az őrület a sötétségbe taszítja a lelkét, és végleg a gonoszhoz láncolja.
Mielőtt azonban kimondanám a hívó szót, ami harcba hív, a bal szemem elkezd égni, lüktetni, és bár a másikkal még mindig látom a szürke lélekleplet, a fájó szememmel már nem látok mást, csak azt, amit még gyerekkoromban, azt is homályosan. A bal kezem rátapasztom a sérült látószervre, ami körül nedvességet érzékelek, és ahogy egy pillanatra leemelem onnan, meglátom, hogy tele van vérrel a tenyerem. Érzem, hogy már nem tudom kiengedni a szíveket, a másik szememmel már nem próbálom meg, így viszont nem maradt más választásom, életben kell hagynom.
Miközben az ajtóhoz ugrok, időnyerés céljából ellenfelem felé hajítom a csonka kardot, majd feltépem az ajtót, és bemegyek, arra, amerről jöttem, át a számtalan ember között, keresztül az alvilágon. A vér vagy nem feltűnő, vagy nem érdekel senkit, könnyedén tűnök el a tömegben, ha a férfi követ is, nem fog megtalálni, és ha karddal a kezében bejön, a biztonságiak úgyis lefoglalják egy időre.
Azonnal a kint parkoló motoromhoz megyek, felülök rá, és elhajtok a helyszínről. A lecsökkent látómező, és a fájdalom miatt lassabban megyek az átlagnál hazáig, ahol az első dolgom lezuhanyozni, hogy utána a tükörben lássam a megtisztult szememet, ami szinte teljesen bevörösödött, a négyzetrácsok helyett a fáradt kék néz vissza önmagára és még mindig négyzetrácsos testvérére. Pihennem kell, elfáradtam az elmúlt évszázadok alatt, talán lassan véget is ér az időm.
Miközben behúzom a függönyt, és lefekszem az ágyamra, lehunyom a szemeimet, hogy csak a képzeletemen keresztül lássak. Az elmúló évszázadokra, bűnökre, fájdalomra, amit láttam, és átéltem, és a mai nap is ezek közé fog kerülni. Kudarcot vallottam, nem tudtam megállítani egy embert a sötétségbe vezető úton, ki tudja, mennyi szenvedést hagyva a világra ezzel, melyek az én bűneim is.


/Köszönöm a játékot/
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hirako Shinji
Admin
Admin
avatar

Male
Leo Rooster
Hozzászólások száma : 380
Age : 24
Registration date : 2008. Sep. 30.
Hírnév : 35

TémanyitásTárgy: Re: Raimaru Minashaku kontra Corten McArmann   Szomb. Okt. 27, 2012 2:31 am

A küzdőteret LEZÁROM!
    Raimaru Minashaku: 200 LP és 1500 ryou
    Corten McArmann: 200 LP és 2500 ryou
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Raimaru Minashaku kontra Corten McArmann   

Vissza az elejére Go down
 

Raimaru Minashaku kontra Corten McArmann

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-=Bleach Szerepjáték=- :: Egyéb helyszínek :: Küzdőterek :: Lezárt harcok-