Nem tudtam, hogy unalmamban mi a francot tudnék csinálni, hogy ez az érzés ne legyen olyan erős. Viszont azt tudtam, hogy a Shinigami nőegylet a legjobb. Ekkor a megbízást kaptam, hogy menjek az emberek világába, és nézzek utána, hogy egy kis japán városban miért vannak Hollow túláradások. Eddig nem volt semmi baj, habár nem osztottak egyetlen halálistent a területre. Ez engem is érdekelt, ezért Rairyuuval az oldalamon elindultam a harmadik Senkaimon felé. Mikor átértem, arra a döntésre jutottam, hogy tüzetesen fogom átvizsgálni az egész várost. Ezt pedig úgy tettem meg, hogy az utcákon szép nyugodtan sétálva nézelődtem, és kerestem a titokzatos lélekenergiát, amit már éreztem, de nem találtam, mivel nem nagyon érzékelem a lélekenergiákat. Sose ment. Az is a küldetésem része volt, hogy a hollowokat felkeressem és likvidáljam. Ezt meg is tettem, egy ilyen kis városban tényleg túláradásnak számít, ha- ránézésre 20000 lakosú városban- több mint 30 hollow van. mindenesetre az összeset lecsaptam, mint a legyet, akkor kezdtem el igazából keresni olyan reiatsu nyomokat, amik nem hollowból vagy Shinigamiból származnak. Megpróbálkoztam a lélekfonállal, de nemigen sikerült.
- Tehát megint unatkozhatok, amíg nyomot nem találok.
Gondoltam, aztán megéreztem valamilyen lélekenergia nyomot, ami még egyáltalán nem volt ismerős.
- Na, ez megnézem.
Azzal elindultam a nyom után. Minthogy a minta egyre erősödött, megbizonyosodhattam végre arról, hogy ez nem csak egy egyszerű, ártatlan nyom. Leértem oda, ahol már tisztán érezhettem ezt a reiatsut, még azt is, hogy mely utcából jön. Aztán egyszer csak megláttam:
Középhosszúságú fehér haja volt, és majdnem tíz centivel alacsonyabb lehetett nálam. Láttam, ahogy kivörösödött az indulattól, a szeme csak úgy fröcsögte az irántam táplált gyűlöletet. Nem is értettem, hisz azt se tudta, ki vagyok.
- Jól érzékelem, hogy egy shinigamival van dolgom? pffujjj..
Szólalt meg váratlanul, majd a legnagyobb undorral kiköpött. Fejemben kezdett megfogalmazódni a gondolat, miszerint ő egy Quincy, a halálistenek legnagyobb riválisai és gyűlölői. Már értettem őt. Az Akadémián tanítottak róluk, és így már teljesen meg tudtam érteni ellenszenvét és dühét.
- Mi dolgod erre söpredék?
- Söpredék? És ha én most azt mondanám neked, hogy az első osztag hadnagya vagyok, arra mit mondanál? Sérült vagy, nekem meg amúgy sincs kedvem verekedni. Az egyáltalán eszedbe jutott, hogy lehetne értelmesebben is beszélni? Mondjuk, ha mindenképpen verekedni akarsz, hát jó, ha így akarod, semmi ellenvetésem nincs ellene. Nekem az se lenne baj, ha a harc végén megbánnád, amit tettél. Nem vagyok az az öntelt típus, de azt azért tudom, hogy egy cafatnyi esélyed sem lenne ellenem, ha most harcolnánk. Mi lenne, ha te szépen visszamennél az ágyadba pihenni, én meg keresem azt, akit kell. Amúgy tudtad, hogy a Shinigami nőegylet a legjobb?
Kíváncsi voltam, mit mond erre.

Heh.. Micsoda önteltség. Én a véleményem szerint teljesen korrekt voltam, semmi erőszak, bántani akarás nem volt bennem. A szavai miatt viszont bennem is fellángolt a mindent elsöprő düh. De hogy még a Shinigamikat is lekezeli, mert a fajtársai gyengék voltak, és nem tudták magukat megvédeni, az már nem az én dolgom, különben is, arról nem én tehetek, hogy elvesztette a rokonait. És nem vagyok egy páváskodó alak, de a külsőmre vonatkozó szavaimat nem bírtam szó nélkül, pláne azt a félreérthetetlen célzást, miszerint hülye vagyok. Megidézte az íját, és célzásra emelte. Én odashunpoztam elé, és mielőtt még reagálhatott volna, olyan szívesen a ruhájánál fogva felemeltem volna, és a falhoz nyomtam volna. Majd olyan szívesen a képébe ordítottam volna:
- Ez már az önteltség netovábbja! Mégis hogy képzelheted, hogy egyedül te szenvedsz? Nem tudom, mi lett a családoddal, de én nem is ismertem a szüleimet! Nem csak neked van okod szenvedni! Hat éve haltam meg, és egyáltalán nem tudom, hogy most mi van velük. Erre mit lépsz?!
Egyre jobban szorítottam volna a falhoz, miközben egyre jobban küszködtem már most az ezek felidézése és elmondása miatt gyülekezett könnyeim ellen.
- Ráadásul, most itt kaptam ezt a tök unalmas küldetést, és még egy becsületmániás quincy is az utamat állja! Neked is biztos dolgod van, de nekem is! Méghogy nem lehet velünk értelmesen beszélni! Lehet, csak te nem vagy hajlandó ez felfogni, mert mindenáron verekedni akarsz! Tudod mit? Jól van! Ha te ezt akarod, akkor jól van! De sírva ne fakadjál itt nekem, quincy!
Azzal ledobtam a földre. Fenét ezeknek a rohadékoknak! Lehet velünk beszélni, csak hamar kijövünk a sodrunkból. Legalábbis én. De nincs kegyelem. Annak, aki így istenigazából fel tudott paprikázni, annak számolnia kell a következményekkel. Megpróbáltam diplomatikusan, hogy mindenkinek kedvező legyen a megoldás, de pont egy harcéhes tökfilkót kellett kikapnom. Több mint tíz évvel fiatalabb nálam, de csak arról dumál, hogy mennyire gyűlöl minket, shinigamikat. Azzal nem törődtem, hogy milyen sérüléseket okoztam neki. Aki ilyeneket mond, ne várja, hogy törődjek vele.
De most egyenlőre csak a Shunpo és az ezek terve volt meg, és kezdődött el.

A kölyköt vajmi keveset érdekelte, hogy mit mondtam neki. Amint ledobtam a földre, és támadó állásba helyezkedtem, gúnyolódva visszaordibált- a shinigami szót szinte köpte- rögtön kilőtt felém négy nyilat, amiket felugorva elkerültem, majd fölém került a helyváltoztató képességét használva, és valamit mormogott, amitől egy átlátszó, azonban nagyon is érezhető energia nyaláb jött felém. Nem volt nagyon erős, szinte érezhető volt, hogy ez egy szándékosan legyengített lövés volt, amit azonban muszáj volt kikerülnöm, nem tudhattam, hogy egyáltalán mi ennek a technikának a hatása, így inkább csak félre álltam, és a technika így a talajt hasította fel, és nem engem. A technika maga erős volt, mint mondta, fel akar mérni. Azonban ez könnyen lehet, hogy a végzete. Ha én is a gyengébb énemet mutatom, talán elérhetem, hogy alábecsüljön, és így győzhetek. Igen, ez lesz. Megjátszom az ideges, önelégült selyemfiút, aztán, mikor úgy dönt, hogy ténylegesen elkezdi a harcot, akkor majd én is. De jómagam sem fogom elhamarkodni, nekem is fel kell mérnem az ellenfelemet. Nem könnyelműsködhetem el. Nehéz úgy kivitelezni a támadásokat, hogy közben élethűen játsszam el az ideges shinigamit, aki mindjárt kireped és kifolyik belőle a sok idegesség, úgy, hogy a támadásaim alig észrevehetően ésszerűek lesznek, és hogy úgy tűnjön, csak az idegességből származóan bizonytalan mozgással kerüljem csak ki a támadásait. Egyenlőre nem csináltam semmit, hadd fáradjon csak a kölyök. Én nem szeretném meríteni magamat, van még dolgom is, de neki viszont ágyban lenne a helye és pihennie kellene.
- Na idefigyelj kölyök: neked pihenned kellene, ez világos, és te is tudod, tele vagy sebekkel. Így mg csak nem is tisztességes az ellened folytatott küzdelem!
Mondtam, szinte magamból kikelve, hiszen igazam volt. Az se helyes, hogy én itt leálltam verekedni, az igaz, de az sem, hogy ő így kiállt ellenem. Az általam rá gyakorolt hatások és a mozgása könnyen felszakíthatja a sebeit, valamint én is okozhatok újabbakat, és könnyen lehet, hogy meghal, vagy legalábbis elájul a fájdalomtól vagy a vérveszteségtől. Ha ezt akarja, ám legyen, nem vitatkozom vele, már felesleges. Már eldöntötte, itt valamelyikünk meg fog ma halni, és szent meggyőződése, hogy én leszek az. Na majd megcáfolom én ezt neki. De egyenlőre csak állok.

Az a kissrác nagyon ki akart hozni a sodromból. Szívesen komolyabban megsértettem volna, de küldetésem volt. Lehetséges azonban, hogy amiatt volt szaporodás, mert ő nincs harcképes állapotban, ettől fogva nem volt csak egy shinigami, aki irtsa őket. De ez most lényegtelen. Teljesen biztos voltam immáron benne, hogy saját maga egyáltalán nem érdekli, csak az, hogy engem eltegyen láb alól. azt viszont nem fogom neki hagyni. Meg fog főni a saját levében. De most éppen azt ecseteli nekem két-három mondatban, hogy miért aggódok érte. Hát mert nem vagyok rosszakaró, ha nem baj neki sem. Inkább gyertyák mellett, puha ágyban, paplan alatt kívánok neki halált, nem olyat, mint az enyém volt. Azóta érzek csillapíthatatlan agresszivitást, amikor egy Hollow-ra nézek. Bosszút akarok állni magamért, noha szinte biztos, hogy nem tudom megölni újra hiszen a shinigamiknak levágni kell a hollowkat, nem meghagyni az életüket. De ezen nem volt időm tovább gondolkodni, hiszen az ellenfelem támadásba lendült. Nagyon cselezett, de a sebei miatt nemigen tudott úgy mozogni, hogy igazán megsebezzen. A végén még elő se kell hívnom a Shikai-t. Shunpo-val minden elől kitértem, sőt ezeket az ezüstszínű kis tablettákat ellenfelem felé ütöttem vissza. Mint mondtam, főjön a saját levében. Nem jó dolog mindent egyszerre bevetni. Egyedül az lepett meg, amikor egy nyílból hármat csinált, és ezért kettő elért: az egyik a jobb karomat, a másik az arcomat karcolta, de vért fakasztani nemigen tudott, csak az arcomból kezdett csordogálni egy kicsit. A hüvelykujjammal letöröltem és támadóállásba helyezkedtem. Még időben észrevettem, hogy egy ötszög kezd kialakulni alattam, és gyorsan elshunpoztam. A kölyök kezdett kimerülni, a varjai kezdtek felszakadni. Nem a csatamezőn kellene meghalnia. Lehet, hogy tehetséges gyerek, de mivel ki van merülve, nem tud teljes erejéből harcolni. Néhány hollow közben odajött, valószínűleg megérezték a nem mindennapi lélekenergiát. A gyerekkel nem törődtem nagyon, tudtam, nincs olyan állapotban, hogy ennyi idő alatt, míg levágom ezt a pár lidércet, tud valamit is csinálni ellenem. Nem kidouval próbálkoztam, az hosszabb idő lett volna. Shunpo, pár kardcsapás, és már kész is volt. egyre több jött, reméltem, hogy nem tört össze egy lidérc-csalit, hogy elvonja a figyelmemet. Mindenesetre az volt az elsődleges feladatom, hogy lidérceket irtsak, nem az, hogy egy ilyen gyerekkel foglalkozzam. a végén még elő kell hívnom a Shikai formát, és azt nem szeretném. De hogy véget vessek először a hátamat veszélyeztető gyerek harcképességének, a bal oldaláára shunpoztam, és megrtóbáltam az íjának forrását, a keresztjét levágni, majd mögé kerültem, és gerincen rúgtam, épp csak annyira, hogy elessen. Majd folytattam a lidércek elleni küzdelmet.