HomePortálGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Játék a pontokkal - Végjáték (Kotomi vs Kojiro)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Kojiro Kuroda
Shinigami
Shinigami
avatar

Male
Cancer Cat
Hozzászólások száma : 204
Age : 30
Registration date : 2011. Mar. 09.
Hírnév : 17

Karakterinformáció
Rang: -
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
15900/30000  (15900/30000)

TémanyitásTárgy: Játék a pontokkal - Végjáték (Kotomi vs Kojiro)   Szer. Aug. 15, 2012 7:09 am

Itt ülök, körülöttem élettelen, megcsonkított testekkel körbevéve. Nem tudom, hogy kikhez tartoznak, de már nem is érdekes, élveztem ezt, olyan jó érzés volt vért ontani. Nem foglalkozni semmivel, csak szabdalni, vagdalni, érezni, ahogy a katana pengéje megakadt a csontban, és kicsit több erőt fejtettem ki, hogy elválasszam azt a fránya kart, a gazdájától. Fogalmam sincs, hogy csak azokkal végeztem, akiket el kellett fognom, vagy esetleg másokkal is, a menekülőkkel talán? Áh mindegy is, kezdésnek nem volt szükség egy hatalmas mészárlásra, ez a tíz, tízenhat áldozat pont elég volt. De hogy kerültem ebbe a helyzetbe? Hm, utazunk kicsit vissza az időben.
Feladat, feladat, feladatom van. Milyen különös, kapok feladatot annak ellenére, aki vagyok. Miért? Talán a bizalom jele, vagy tesztelnek? Mindegy is, megpróbálom a tőlem telhető legjobban eljárni. Talán szerencsém lesz, és nem túl nehéz, nem kell kapcsolatba kerülnöm senkivel, csak egy kis felderítés, és semmi több.
Mivel mondhatni kicsit messzire kell mennem, így némi élelmet is viszek magammal. Másra nem sok szükségem van, egyedül a zanpaktoumra. Indulásra kész voltam, és mivel szerettem volna mihamarabb visszaérni az otthonomnak nevezhető helyiségbe, ezért már hajnalban elindultam. Észak, a 40.-be kellett mennem, és az időközben megkapott adatok szerint, csak néhány banditát kell elfognom, akik terrorizálják a falut, semmi más. Ez menni fog, legalábbis úgy érzem, hogy gondok nem lesznek vele.
Néhány óra után már láttam a falut, nem volt túlságosan nagy. Nagyjából olyan volt, mint a legtöbb Japán falu, amiket még akkor láttam, amikor ember voltam. Bár amit láttam, az elég jól megegyezett mással is. A falu közepén páran zaklatták a lakosokat, tehát az első adag már meg is volt. Shunpoval közelíttetem meg őket, és mire észbe kaptak volna, már eszméletlenül elterültek. Egy falusitól kérdeztem meg, hogy merre találom a maradékot, és amit hallottam, kifejezetten ellenszenvet váltott ki belőlem. Néhány lányt elvittek, és éppen megerőszakolni készülnek őket. Nem hagyhattam, és hiába siettem, már elkéstem, nem csak erőszak volt, meg is ölték őket. Hogy… hogy lehet képes ilyenre valaki? Emberi lények ők is, és ezt teszik…? Nem, ezek nem érdemlik meg az életet, és okom is van… önvédelem.
A szememben nem volt érzelem, az arcom olyan lett, mint egy szobornak, gépiesen rántottam elő a zanpaktoumat, és egy-egy mozdulattal vágtam le a fejüket a rablóknak. Talán ezt nem kellett volna, elgyengülni. Ő is tudta jól, és ki is használta a helyzetet. Alig értem ki a házból, térdre estem, és az arcomat a tenyerembe temettem. Szaggatottan voltam csak képes a levegővételre, az arcomról kis cseppekben folyt le a verejték. Az egyik falusi jött oda hozzám és kérdezett rá az állapotomra, csak annyit mondtam: Soha jobban, végre soha jobban. Vége is volt, Ő már a lelkembe került, a testembe, és… és engedtem neki, hogy befolyásoljon. Elkezdtem kivégezni a rabokat, és talán, ha nem rettenek meg attól, ahogy megtettem, akkor talán a falusiak is így járnak.
Most pedig itt vagyok, már besötétedett, a hullák kezdenek bűzleni, a vér már rászáradt a pengémre, és még mindig nincs vége, még akarok. Ölni akarok, fájdalmat okozni, fájdalmat, olyat, amit nekem okoztak. Szenvedjenek ők is.
~ Tudtam, hogy előbb vagy utóbb, de megkedvelsz. Már sok nem is kell, lassan magad adod át nekem a kormányt.- a szokásosnál is jobb volt a kedve, és már csak nevetett rajtam. Lehet igaza van, de még addig sok minden fog történni. Kezdetnek például egy kis zaj mögöttem. Felállok és a hang irányába fordultam. Talán nem voltam szép látvány, véres arccal, a ruhám se volt annyira tiszta, egy-két helyen elszakadva, a zanpaktoum is véres volt. Bizalomgerjesztő látvány voltam.
- Oh, csak nem a kedves hadnagy? Eltévedt talán, vagy erre is van olyan fasz, ami még nem járt magában, Kotomi-san?- enyhén elmebeteg vigyort vettem fel.- Vagy talán ölni szeretne? A falusiak bemenekültek az erdőbe, de talán még elkaphatja őket, csak nem hagyom, hogy elvegye a játékomat.- nevetni kezdtem, majd ahogy jött, olyan hamar abba is hagytam. Erősen rámarkoltam a zanpaktoum markolatára, és rárontottam a hadnagyra, és mondhatni, amikor megfelelő közelségbe értem, derékból szeretném kettévágni, így is olyan derék shinigami volt, hát most legyen akkor kettő belőle, a férfiak nagy örömére.


______________

Spoiler:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sakai Kotomi
2. Osztag
2. Osztag
avatar

Female
Aries Dragon
Hozzászólások száma : 190
Age : 29
Tartózkodási hely : Seireitei / 2. osztag
Registration date : 2010. May. 25.
Hírnév : 21

Karakterinformáció
Rang: Hadnagy / a Járőralakulat parancsnoka
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
30150/45000  (30150/45000)

TémanyitásTárgy: Re: Játék a pontokkal - Végjáték (Kotomi vs Kojiro)   Hétf. Aug. 20, 2012 2:21 am

Vannak olyan napok, amikor egyszerűen tudod, hogy valami nem stimmel. Valahogy benne van a levegőben az a baljós érzet, hogy valami rossz fog történni. És itt nem olyan apró-cseprő dolgokról van szó, mint hogy a kedvenc bögrédnek leesik a füle, az legfeljebb csupán előszele a főfogásnak. Ez a nap is ilyennek tűnt, bár bíztam benne, hogy csupán Kei-chan hiánya hatott ki rám valamelyest. Mindketten kicsit elfoglaltak voltunk az elmúlt napokban, így nem jutott időnk egymásra, és ez ma is így alakult. Nagyon sokat segített nekem abban, hogy kiegyensúlyozott tudjak maradni és kellően tudjak összpontosítani a feladataimra hadnagyként, de azért már kicsit hiányzott az ölelése Ettől függetlenül teendőimet legalább zavartalanul végezhettem, noha kicsit furcsa volt, hogy a taichou munkába állása ellenére hirtelen több munkám lett. Azt gondolnám, hogy fordítva lenne logikus, hiszen a kapitányi feladatok lekerültek a vállamról, de nem. Biztosan csak véletlen egybeesés mondjuk, és még szerencsésnek is mondhatom magam, hiszen ha ez a rengeteg kivizsgálandó ügy akkor fut be, mikor még Veracchi a babával van elfoglalva, valószínűleg nem nagyon bírtam volna a tempót, amit az extra feladatok jelentettek volna. Most még az sincs ott, hogy a többi gundanchout segítségül tudnám hívni, mint régebben, mert... nem tudom, valahogy nem éreztem olyan jónak a viszonyomat mondjuk Sei-kunnal vagy éppen Kira-channal, mint annak idején Sumicchi vagy Sacchan esetében. Sokkal zárkózottabb emberek alkották a vezetőséget, azt hiszem, ebben a környezetben pedig nem éreztem annyira otthon magam. Talán ezért is éreztem most igazán fontosnak azt, hogy Kei-chan mellettem volt, nem a kapitány volt az egyetlen személy a közvetlen környezetemből, akivel kapcsolatban az égegyadta világon semmi kényelmetlenséget nem éreztem.
Ahogy azonban egyre közeledett az este, fokozódott a rossz érzésem is, és egyre gyakrabban találta magam elmerengve a nyomasztó sugallat hatására. Mikor pedig végül megláttam a sietősen felém tartó tisztemet, már tudtam, hogy ő fogja hozni azt a hírt, ami elrontja végleg a mai napomat. Szavai hatására gondterheltté vált az arcom, Koji-kun nem az a típusú shinigami volt, aki elfelejtené jelezni a hollétét egy küldetés közben, és bár a legrosszabbra nem gondoltam, mégis úgy véltem, hogy bajba kerülhetett. A feladata sem volt bonyolult, már rég vissza kellett volna térnie Rukongaiból. 'ttaku... :/
- Szerezz még három embert, utánamegyünk - közöltem a férfival, és mihelyst összetrombitálta a kért halálisteneket, útnak is indultunk. Mire megérkeztünk az északi 40-es körzetbe, már teljesen be is sötétedett. Három társamnak meghagytam, hogy egy pillanatra se veszítsék el egymást szem elől, és ha bármi gyanúsat észlelnek, jelezzenek, majd kettéváltunk. Kezem Mayoi Nekóra csúszott, és megsimítottam az ütő végét. Bíztam benne, hogy ha valami olyasmivel találta szembe magát Koji-kun, az ellen elég leszek egyedül is, viszont a minél gyorsabb munka érdekében szét kellett válnunk. Néhány bokor múlva kibújva aztán megpillantottam a földön térdelni, legalábbis azt hiszem ő volt az. Körbenézve elfogott az aggodalom, hiszen számos eszméletlen lélek feküdt a terepen, talán halottak is voltak köztük. Ám ahogy megfordult, leesett egy kő a szívemről. Úgy tűnt, hogy jól van, bár elég cudarul festett.
- Yokatta! Mi történt, Kojiro-kun? confused - indultam el felé lendületesen, azonban mondandóját hallva megtorpantam. Tekintete nem tűnt tisztának, az arcán uralkodó groteszk vigyor egyáltalán nem emlékeztetett arra a férfira, akit ismertem. Vonásaim megkeményedtek, szigorúan néztem rá a bajtársamra. Arra emlékeztetett a helyzet, mikor az arrancarok támadása alatt megbolondultak egyes halálistenek és a saját osztagtársaikra támadtak rá. Offenzíváját a sötét ellenére néhány apró jelből is felfedeztem, így nem ért meglepetésként, hogy kardjával derékmagasságban felém suhintott. Tisztában voltam vele, hogy Omnitsukidous státusza ellenére a hakudája a gyengéi közé tartozik, hiszen sokszor láthattam már edzés közben, viszont a pontos képességeivel nem voltam tisztában, hiszen ahhoz túl sokszor gyakorolt magányosan. Biztonságosra vettem a figurát, és jobb térdemet berogyasztva indítottam meg egy átfordulást az oldalamon, hogy a bukfenccel elkerüljem a pengéjét, majd mélyen előreszökkenve azzal próbálkoztam, hogy átkulcsoljam a lábát a karjaimmal, és így vigyem le a földre.
- Koji-kun, térj magadhoz! Nem akarlak bántani, de ha nekem támadsz, nem lesz más választásom! - kiáltottam rá. Nyilvánvalóan nem volt tiszta a feje, talán ha esés közben bevágná, az segítene neki egy kicsit kizökkenni abból az állapotból, amibe került, legyen az bármi. Tartottam tőle, hogy valami külső tényező befolyásolja a viselkedését, esetleg egy hollow képessége okozza, ám én nem érzékeltem lidérc jelenlétét. Igaz, a reiatsu-érzékelésem mindig is borzalmas volt mattaku

______________




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kojiro Kuroda
Shinigami
Shinigami
avatar

Male
Cancer Cat
Hozzászólások száma : 204
Age : 30
Registration date : 2011. Mar. 09.
Hírnév : 17

Karakterinformáció
Rang: -
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
15900/30000  (15900/30000)

TémanyitásTárgy: Re: Játék a pontokkal - Végjáték (Kotomi vs Kojiro)   Szer. Aug. 22, 2012 3:02 am

- Történt, történt, mi történt? Áh igen, ellenálltak, és meghaltak, csak ez történt. A rozsda szebb, mint a festék, olyan szép a színe. Én nem hiszem, hogy elérem azt, hogy berozsdálljak, - Kojiro, Kojiro, a nevem, mégis ismeretlen. Tényleg az lenne, ezt kaptam volna az életben? Ezzel bélyegeztek meg, ezen hívtak, parancsoltak, szidtak, aláztak, gúnyoltak. Hozzánő az emberhez a neve, megszereti, és tovább is adja azt. Oh de ostobák, ostobák, a fiamnak nem volt neve, névtelenül halt meg. Mit írhattam volna a sírjára, mit, mit? Semmit, névtelen halott, névtelen, nem kerülhetett sehova, csak egy hollow gyomrába. Hihi, lehet már valaki megölte a fiamat is, vagy Én voltam az, kit érdekel, csak hollow, meghalt és vége, nem is igazán volt szükségem sarja, nem, nincs, senkire sincs.
~ Nincs, csak Rám van szükséged, engedj, és többé nem lesz szükséged semmire.
Mindig, mindig ezt ismételgeti, nem, magam vagyok, a kis parazita se számít. Majd megkaphat mindent, ha végleg feladom, még ott pislákol bennem az akarat. Addig érje be azzal, hogy láthat mindent, és tapasztalhat, és ilyen helyzetben szerezhet magának egy kis területet. Ám elsőnek a betolakodóval kell végezni, itt van, megzavart mindent. S pont a hadnagy? Rosszabb nem jöhetett volna? Nincs kegyelem, nő is lehet, hadnagy is, akár gyerek, halál Rá, és utána elmegyek. Nem maradok egy ilyen helyen, korrupt rendszer, protekció. Vagy miért állnak a legmagasabb beosztásban több helyen is nemesek, vagy kapitányok gyermeke? Ostobák, ostobák, egy gyereket kapitánynak? Pedig más dolga nem is lenne, csak babázni, és sírni, amiért nem kapja meg pisilős babát, ehelyett az egyik legnagyobb rangba ültetik? Ostobák, ostobák, csörög-csörög, valaki kapcsolja ki!! Fáj a fejem, fáj a szemem, fáj mindenem…
S hiába a törekvésem, nem sikerült kettészelnem, gyors a némber, áh, hát persze hogy gyors. Hadnagy lenne, és nő, és ahogy hallottam, a sok ”lovaglás” megedzette a lábait. Oh, a karjai se gyengék, földre vitt, oldalamra, és rá a kardomra, rosszul eshettem, mert felsértettem a combomat. Elérni nem tudom, pedig belemártanám a kardomat, mint mások… vagy nem is azt mártanák belé, amire gondoltam? Oh, fenyeget, ostoba, ostoba. Hangosan, hisztérikusan kezdek nevetni, mit nevetni, már kacagni.
- Gyakoroltad ezt a mondatot? Fogadok a tükör előtt álltál, és minden nap elismételted, hogy egyszer elmondhasd valakinek. Hatásos, hatásos, csak máskor próbáld meg nem ennyire kétségbeesetten, talán akkor érne is valamit.- lenézéssel, megvetés, szánalom, ez mind benne volt a kiejtett szavaimban. Lehet erős, lehet gyors, lehet hadnagy is akár, belül nem más, csak egy kislány, aki ölelésre vágyik, mind nő ilyen. Akkor most megkapja az ölelését. Igaz nem a legjobb a rálátásom, de érzem merre is van. Felemelem hát a karomat, és egy kevésbé kedvelt dolgot kell használnom.
- Hadou 04: Byakurai.- az nem érdekelt, hogy hol is találom el, csak lehetőleg a felsőtestén, vagy a fején. Igen, a fej lenne a legjobb, talán hamar meg is halna, és mehetnék végre. Ám sajnálatosan ez nem sikerült, de legalább már szabad vagyok.
Elsőnek felállok, majd eltávolodok tőle. Folyamatosan méregetem, és közben körbe-körbe megyek körülötte.
~ TE OSTOBA FÉLSZEMŰ FÉREG, NEM VOLTÁL KÉPES MEGÖLNI!!!? NE KEGYELMEZ, NEM FOG Ő SE, SZÁN TÉGED, SŐT, GYŰLÖL!!! MINDENKI ÍGY ÉREZ!!!- üvöltött a fejemben, miközben kérdezni akartam a hadnagytól. Sajnos nem a legjobban sikerült lereagálnom.
- Mi… mi… mi…- itt meg kellett állnom, jobbra fordultam, és türelmetlenül dőltem előre-hátra.- Mi a pokolról beszélsz? Hallak Téged, nincs SZÜKSÉG KIABÁLÁSRA!!!- enyhén előre görnyedtem, mintha valaki arcába ordítanék, de ahogy csak a torkomon kifért, az arcom is vörös lett tőle. Majd nevetni kezdtem, halkan, inkább már kuncogás volt, és közben kiegyenesedtem.
- Értem én, az igazi…- elfelejtettem, sajnos nem tudok beszélni Róla. A szám elé kapom a kezemet, de ez se használt sokat, annyit értem el, hogy a tenyerem megtelt vérrel, a fájdalom keresztül hasított a testemen, és még a föld is véres lett.
- Ostoba, ostoba vagyok. Biztos elhanyagolva érzi már magát Kotomi-san. - véres az ajkam, és attól lefelé a nyakamig végig az vagyok. Ám nincs idő lazsálni, támadni kell. S hiába vagyok lassabb, oda még oda tudok érni hamar, és elkezdeni az arca felé szurkálni, hangosan nevetve, csak mint egy elmebeteg, semmi extra. Jobb-bal, jobb-bal, sőt, néha variálom is, baloldalon megtorpan a karom, fordítok a pengén, és megpróbálkozok azzal, hogy ha elsőnek nem is tudom levágni a fejét, legalább a nyelőcsövéig elérek vele. Habár esélyes, hogy elkerüli, ám van nekem rossz lábam is, egy szúrásnál a gyomra felé talpalok.

______________

Spoiler:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sakai Kotomi
2. Osztag
2. Osztag
avatar

Female
Aries Dragon
Hozzászólások száma : 190
Age : 29
Tartózkodási hely : Seireitei / 2. osztag
Registration date : 2010. May. 25.
Hírnév : 21

Karakterinformáció
Rang: Hadnagy / a Járőralakulat parancsnoka
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
30150/45000  (30150/45000)

TémanyitásTárgy: Re: Játék a pontokkal - Végjáték (Kotomi vs Kojiro)   Vas. Szept. 02, 2012 1:02 am

Értetlenül álltam az események előtt. Zavartnak tűnt, ennyit le tudtam szűrni a mozgásából is, csak... miért? Nem, egyszerűen nem tudtam elképzelni erről az alapjában véve jámbor férfiról, hogy mindezt önmagától cselekedte volna. Hamar rádöbbentem, hogy az itt fekvő lelkek kivétel nélkül élettelenek, a hiányzó végtagok látványa elborzasztó volt... Nem sokon múlott, hogy rosszullétem ne kerekedjen rajtam felül a terjengő bűznek köszönhetően, de valahogy megálltam némi émelygésnél és inkább Kojiróra koncentráltam... legalábbis megpróbáltam. Rengeteg dolog kavargott a fejemben míg védekeztem, kerestem az okát annak, hogy mi üthetett a férfibe. Hátborzongató kacagása, értelmetlennek ható szavai, megvető hangsúlya... minden idegszálam azt üvöltötte, hogy ez nem lehet az osztag egykori 5. tisztje. Tulajdonképpen már azt sem értettem, a taichou miért fokozta le, viszont nincs jogom megkérdőjelezni a döntését, biztos nyomós oka volt rá. Mégsem fért a fejembe az egész, csak nem őrült meg ettől? confused Tisztában voltam vele, hogy milyen múltja van a férfinak, hiszen egyszer elmesélte, pont ezért tartottam lehetetlennek, hogy ilyesmit így kezeljen. Nem... nem értettem, nem találtam rá magyarázatot. Hisz' lidércet, arrancart sem jeleztek a közelben!
- Kérlek, térj észhez! - szólt ismét kétségbeesett hangom, miközben megráztam az egykori gundanchout, ha már sikerült valamennyire lefognom. Ám a kezére nem figyeltem kellőképpen, a felém mutató ujján villanó kékes energia pedig nem sejtetett sok jót. Összeszorított fogakkal pattantam fel, de a kidou így is elkapta a vállamat. Felszisszentem a nyilalló fájdalomtól, és hátratántorodva megérintettem a sérült testrészt. Némi vér szivárgott át az uniformisomon, a seb pedig érzékenynek bizonyult, de talán nagyobb a füstje, mint a lángja. Bal oldalam így is gyengébb lesz valamivel ennek a figyelmetlenségnek köszönhetően. Nem becsülhettem alá Koji-kunt, ráadásul képes volt habozás nélkül rám támadni. Nem mulasztottam el észrevenni, hogy az ujjai a fejemet célozták...
- 'ttaku -.-" - morogtam az orrom alatt a fejemet csóválva. Aggódva pillantottam fel, mihelyst meghallottam a kiabálását. Nem nekem szólt, ennyire nem lehettem hangos, ugyanakkor más nem volt a környéken, ebben majdnem biztos voltam. Vonásaim még kétségbeesettebbé váltak, mikor megláttam, hogy vért köhögött fel. Azt akartam, hogy maradjon abba ez az egész, nem tudtam hogy kezelni a helyzetet. Nem tudtam, mit tegyek és hogyan.
- Hagyd már abba, Koji-kun! - kérleltem szinte könyörögve, miközben folyamatosan hátráltam szúrásai elől. Nem támadtam vissza, kitérve védekeztem szokásommal ellentétben. Sarokba voltam szorítva, nem mertem, nem akartam visszatámadni. Azonban... lassan eljutottam arra a pontra, hogy már muszáj volt eldöntenem, mit akarok tenni. Nem csupán arról van szó, hogy miképpen fegyverezzem le. Nem volt magánál, ha nem én vagyok az, akire ilyen állapotban rátámad, bárki meghalhatott volna. 2. osztagos vagyok, és ilyen helyzetekben nekem kötelességeim vannak, olyanok, amiket gyűlölök, különösen ha olyasvalakiről van szó, akit ismerek, még ha nem is állt hozzám közel. Tisztában voltam vele, hogy az effajta viselkedés vezet a Féregbolyba, bár nem vezettem sokáig a harmadik egységet, találkoztam hasonló esettel. Keserűen hajtottam le a fejemet... nem volt más választásom. Rúgását időben érzékeltem ahhoz, hogy szokásos harcstílusomra váltva könnyedén elkapjam a lábszárát, és gyorsan kifordulva egy lórúgás-szerű mozdulattal támadtam a gyomra felé. Sarkammal ostorként csaptam le, miközben igyekeztem stabilan fogni a lábat, és bár nem vittem nagy erőt a rúgásba, ha sikerül eltalálnom, az... kellemetlen lesz a számára. Amilyen gyorsan kifordultam, úgy is pördültem vissza, és a lábát ellökve távolítottam el a közelemből, mielőtt esetleg kardjával kontrázik.
- Onmitsukidou-tisztként nem tehetek mást, Koji-kun... A sorsáról majd a taichou, és Sei-kun fog dönteni - szólaltam meg halkan, lehajtott fejjel, és egy mély sóhajt követően pillantottam fel ismét. Szemből, shunpo nélkül rohamoztam, kezének mozgására koncentrálva. Kardja miatt óvatosnak kellett lennem, ám én nem akartam előhúzni Mayoi Nekót, épp elég ügyes voltam hakudából, hogy fel tudjam venni a versenyt egy pengével. Akár szúr, vág vagy kidouval támad, kitérek a megfelelő irányba egy gyors pördüléssel, és jobb tenyeremre támaszkodva emeltem a lábamat a magasba egy Panchira Toruneedo kedvéért, majd egy akrobatikus mozdulattal lendítettem magam tovább. Terveim szerint a támadás közben átkerülök a másik oldalára, így mozgásom irányát megállítva tenyeremet megfeszítettem, és egy határozott suhintással küldtem a zanpakutout tartó csuklója felé egy szélpengét. Célom nem volt más, minthogy elejtse a fegyvert, és egy közbevetődéssel el tudjam tőle rúgni. Elvégre ha megszabadítom a kardtól, akkor legfeljebb kidoukkal tudott volna gondot okozni...

______________




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kojiro Kuroda
Shinigami
Shinigami
avatar

Male
Cancer Cat
Hozzászólások száma : 204
Age : 30
Registration date : 2011. Mar. 09.
Hírnév : 17

Karakterinformáció
Rang: -
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
15900/30000  (15900/30000)

TémanyitásTárgy: Re: Játék a pontokkal - Végjáték (Kotomi vs Kojiro)   Hétf. Szept. 03, 2012 4:53 am

Nevetés, émelyítő nevetés, fájdalmas boldogság, kényszerű kötelesség, hasztalan kötelékek, ostoba érzések. Miért csak most látom meg ezeket? Mindvégig a szemem előtt volt az igazság. Az egész rendszer, és a legtöbb tag rothadt, károsak mindenre. Világba okádják a szivárványokat, nem látják meg, hogy vége van mindennek. Idő kérdése csupán, és minden összeomlik, és ott leszek, látni fogom, sőt, talán majd segítek is pár shinigaminak megszabadulni attól a tehertől, amit életnek neveznek. Végre látom, és talán csak befolyásol, de nem érdekel, jelenleg nem. S hát akkor cselekedjünk úgy, ahogy elterveztem. Kezdetnek a hadnagykával végzek. Habár ahogy elnézem, sajnos nem sikerült tökéletesen, csak a vállát találtam el, nem gond, ez elég volt arra, hogy kiszabaduljak.
- Kérlek, kérlek, mindig ez a szó kísért. Kértem, hogy ne tegye meg, ne ölje meg, kivágtam a szemem, és utána is kértem, de megtette. Kértem, hogy azok a hollowok ne zabálják fel a fiam és a feleségem. Kértem, hogy ne kelljen tovább élnem, kértem, hogy hagyjanak meghalni. Kértem, hogy szamurájként távozzak el, nem, jöttek és nem engedték, el kellett vinniük a 4. osztagba, és hazudnom kellett arról, mi történt. A kérlek már olyan elcsépelt, hasztalan szó. Bár… kérlek, dögölj meg.- érzelmek nem voltak a hangomban, legalábbis jó, pozitív értelemben nem voltak, leginkább úgy írnám le, hogy sötétség volt csak benne, és bennem. Felszabadító, mély, gonosz sötétség. Szabaddá tesz, felszabadít, erőt kaptam.
Ám sajnálatosan a társam némileg mérges volt, amiért nem sikerült hamar letudnom ezt az egészet. Hangot adott az egésznek, és nem voltam rest szó nélkül hagyni. S hiába akartam Róla beszélni, ismét nem engedte. Elfelejtettem, hogy mi a következményem sajnálatos kis tévedés volt az egész, és inkább elkerülőm, mert korán kidőlök. S újabb kérlelésére csak egy megvetéssel teli nevetés volt a válaszom, és valami más is.
- Koji-kun? Ismersz, tudod ki vagyok!? Ismered a múltam egy darabját, és ennyi, egy osztagban vagyunk, ennyi!! Nem tudsz semmit se arról, ki is vagyok, nem tud senki, és mégis úgy beszélsz velem, mint egy baráttal!? Szánalmas! Nem vagyunk azok, nekem sose voltak barátaim!! Mindenkitől csak lenézést, megvetést kaptam, semmi mást!!!
Téboly, megvetés, bánat, zavar, ezek most mind ott bujkálnak a hangomban. Majd pedig folytattam a megkezdett harcot. Szurkálódásaim nem találtak, és rúgásom is hárítva lett, sőt, kaptam egyet a gyomromba. Nem tehetek róla, de a gyomrom tartalmának egy kis részét, némi vérrel keveredve a lábára ürítettem. El kell ismernem, elég erős volt a rúgása, túlságosan is erős, így nem feltétlen fogok tudni győzni, sőt, talán túlélni se. Ám annyira volt ostoba, hogy ellökjön magától, legalább van lehetőségem a védekezésre, de elsőnek a távolodósára. Közelharcban nem hiszem, hogy képes lennék felvenni a versenyt a hadnaggyal, legalábbis pusztakézzel nem.
- Tiszt, Onmitsukidou!? Büszke erre az egészre!? Erre a nyomorult rendszerre!? Ahol az alkalmatlanok kapnak meg mindent!? Gyerekek a kapitányok, vagy felelőtlenek!? Nem csodálom, hogy képesek voltak megtámadni minket, sőt, az orrunk előtt árultak el, és még csak nem is tűnt fel!! Beképzeltek vagytok shinigamik, mind azok vagytok!!!- miközben beszéltem, némi vért is kiköptem, bár ez a régi volt, és kedvem lett volna még folytatni, csak éppen arra kellett figyelnem, hogy közeledik felém a hadnagy. S hiába akartam a lábát levágni, sajnos látványos mozdulattal sikerült elkerülnie, és már a másik oldalamon volt, s volt mersze a csuklómat felsértve, és egy rúgással karöltve megszabadítani a zanpaktoumtól. Talán annyi időm még van, hogy ismét rácélozzak, és kidout használjak.
- Bakudou 01: Sai. - jelenleg nem akartam ártani neki, inkább Denryuu után shunpoztam. Sajnálatos, de csak így van esélyem a győzelemre, vagy legalább arra, hogy ne fogjanak el. Előre tudom mi történne velem, bezárnának, és elfelejtenék, hogy létezem. Kellemetlen sors, főleg, mert még ketten vannak, akikkel van elszámolni valóm.
Amikor ismét a kezembe fogom Denryuut, rá kell jönnöm, hogy a csuklom sérülése gátolni fogja a harcbeli teljesítményemet, nincs mit tenni. A szememről szedem le a kötést, és gyorsan a sérülésem köré tekerem. Így bár némileg hasznosabban tudom forgatni, de így felfedtem, hogy a szemüregből, több, fekete ér indult el, végig a homlokomon, az orrnyergemen, körbe.
- Ismered a zanpaktoum képességét? Nem, nem hiszem, talán csak egy valaki tudja, mire is képes. De azt hiszem, maga ellen kénytelen leszek használni. Donare, Denryuu!- kevés változás, de pont elég, két villám a pengén, a markolat egy sárkány formáját veszi fel, és a keresztvas pedig kör alakú lesz.
- Shinotsuke, Ryuunamida /Zuhogjatok, sárkánykönnynek/. Hát íme, ezzel foglak kibelezni, feldarabolni, és mindenkinek, akit szeretsz, egy darabot fogok küldeni belőled. - a penge több ezer, kis, kék tűkre hasonlító darabra bomlik széjjel. Amiknek a fele elindul Kotomi felé, a maradék megmarad a közelembe, védelem céljából. Igaz, a gyorsaságuk akkora, mint az enyém, de a véleményem, hogy ez még elfogadható, és talán csapádba is tudom vele csalni. Amik pedig maradtak védelemre, azok mögöttem szikráznak, hogy ha szükség van rájuk, akkor körbefogjanak.

______________

Spoiler:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sakai Kotomi
2. Osztag
2. Osztag
avatar

Female
Aries Dragon
Hozzászólások száma : 190
Age : 29
Tartózkodási hely : Seireitei / 2. osztag
Registration date : 2010. May. 25.
Hírnév : 21

Karakterinformáció
Rang: Hadnagy / a Járőralakulat parancsnoka
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
30150/45000  (30150/45000)

TémanyitásTárgy: Re: Játék a pontokkal - Végjáték (Kotomi vs Kojiro)   Kedd Szept. 11, 2012 4:01 am

Azok a keserű szavak, melyek elhagyták a száját, az én érzéseimet is felbolygatták. Elmesélte, mi történt vele, és bár velem is történt egy s más, hiszen ha nem is haltak meg, de én is elveszítettem a családomat, mégse mondhattam azt, hogy átérzem a fájdalmát. Neki a szeme láttára ölték meg a szeretteit. Ha most a húgom lenne itt, ő minden bizonnyal tudna olyasmit mondani, amivel lehet hatni rá, de én nem ő voltam. Kezeim ökölbe szorultak, és dacosan pillantottam fel a férfira, aki rám zúdította mondandóját.
- Akkor kezeld parancsként, ha a kérés számodra elcsépelt és hasztalan! - feleltem tömören és egyszerűen. Gyűlöltem így gondolkodni, de rangban felette álltam, és ha ez kellett ahhoz, hogy szavakkal hassak rá, akkor nem fogok elmenni mellette. Ha pedig nem engedelmeskedik, a parancsmegtagadás újabb pont lesz a bűnlajstromán. Hiába nem akartam neki ártani, hiába ellenkezik az elveimmel rengeteg dolog, amit teszek ennek az osztagnak a tagjaként, ezekre a kötelességekre esküdtem fel. Ha Kojiro megbontja a rendet, annak következményei kellett, hogy legyenek, márpedig... megbontotta.
- Talán nem vagyunk barátok, csakhogy megvetést és lenézést sem kaptál tőlem soha! Lehet elvesztetted a családod és sosem lesz már olyan, mint régen, de ha én túl tudtam lépni a magányomon, akkor te is túl fogsz tudni! Nézz körül és vedd észre, hogy vannak körülötted olyanok, akik törődnek veled! Az osztagodnak, a bajtársaidnak számítasz! - kiáltottam már-már mérgesen. Kezdtem bosszús lenni, senkinek sem habostorta az élet, mégis, valaki szembe tud nézni a problémáival és ki tud lábalni a gödörből, valakit meg úgy kell kiráncigálni, ahogy velem tette Kei-chan, és ahogy én ővele, de az igenis ostobaság, ha hagyja, hogy elnyelje és megvakítsa a múlt sötétje! Lustaság, gyávaság, lehet akárhogy hívni, de nagyon nagyot csalódtam Kojiro-kunban és reméltem, hogy csupán annak a furcsa valaminek a hatása alatt van csak, és nem az őszinte gondolatait hallottam.
- Büszke? Ó, nem! Olyasmiket teszek, amitől felfordul a gyomrom, de megteszem, mert meg kell tennem! Befogadtak, új életet, reményt és lehetőséget adtak a halálom után, és ha ennek ez az ára, elfogadom! Shinigami vagyok, és csak azt teszem, ami a kötelességem, Koji-kun! - mondtam immár tényleg indulatosan. Még mindig bíztam benne, hogy szavakkal képes lehetek megálljt parancsolni neki, és akkor megúszhatja a komolyabb büntetést is. Ellenkező esetben a mentális labilissága miatt könnyen lehet, hogy a Féregbolyba kerül, de már nem voltam benne biztos, hogy ha kijózanodik, akkor elkerülheti-e ezt a sorsot. Mindeközben ugyan harcoltunk, azonban fölényem egyértelmű volt, igaz valószínűleg egyikőnk sem használta fel teljes erejét. Nekem is az volt a tervem, hogy lekötöm, de kidouja megidézésében gyorsabb volt, mint én, és ez éppen elég volt neki ahhoz, hogy visszaszerezze a kardját, hiába tartott csupán egy pillanatig mindössze, míg kiszabadultam a mágiájából.
- A szemed... mi történt vele? o.O - pillantottam a tisztre döbbenten, ahogy megláttam azokat a furcsán lüktető ereket a szeme körül. Biztos vagyok benne, hogy pár hónapja még nem ilyen volt a legutóbbi 4. osztagos felmérésen. Mi a fene történik ezzel az emberrel? Már lassan semmit sem értek >.> Ám töprengeni nem volt időm, hiszen immár zanpakutouja shikai szintjét is kész volt bevetni ellenem. Azt hiszem... azt hiszem ez az a pont, ahonnan nincs visszaút, hiába nem akarom, hogy baja legyen. Gondolataim össze-vissza kavarogtak, már én magam sem tudtam, mit tegyek. Folyton az villódzott az elmémben, hogy ez most nem az osztag egykori 5. tisztje, hanem valaki más, ugyanakkor egyre mélyebbre süppedt a tetteivel, elkerülhetetlenné téve azt, hogy ha hűséges akarok maradni a Gotei 13-hoz és az osztagomhoz, cselekedjek.
- Csodás, mintha csak Hitominnal edzenék ^^" - sóhajtottam fel, látva a lélekölő villám természetét. Nem volt egy kedvező helyzet, távolról harcoló ellenfelek ellen voltam a legsebezhetőbb, és ez a kard igencsak távolsági fegyvernek tűnt, ahogy pengéje szétszóródott apró villámokká. Ez ellen nem sokra mennék Mayoi Nekóval.
- El Escudo! - kiáltottam, de túl későn, a tűszerű apróságoknak csak egy részét tudtam felfogni vele. Támadása pillanatok alatt áttörte a kidout, de én ez alatt villámtáncommal odébb tudtam kerülni. Technikája a bal oldalamat kapta el, mely most sajgott, és mozgatni is nehezen tudtam a kezemet és a lábamat. Azt hiszem, ahogy húgom képessége is, ez is megbénította az elért felületet ideiglenesen :/ Jelenlétemet egy Kyokkouval tüntettem el arra a néhány másodpercre, amíg kidout idéztem. A saját képességét akartam ellene fordítani, és csak reménykedhettem benne, hogy nem fogom elrontani. Ahogy annak idején az egyik arrancar ellen is, most is olyan harcstílusra kényszerültem, ami nem feküdt nekem, vagyis shunpo és kidouk kombinációjával kellett rést nyitnom a védelmén.
- Bakudou no rokujuunana, Satsu Mizu Eirou! - mondtam ki a technika nevét a háta mögött felbukkanva néhány méterrel, mire a lába alatt egy tócsa képződött, és abból kiindulva, ha minden jól megy, vízfal emelkedik köré. Bíztam benne, hogy ezzel megtréfálhatom és az elektromos áram, amit használ, megcsapja. Ha pedig ez megtörténik és megtöröm a koncentrációját, talán lesz időm és lehetőségem arra, hogy a lelassult mozgásom ellenére is közel érjek hozzá és tarkón vágva kiüssem.

______________




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kojiro Kuroda
Shinigami
Shinigami
avatar

Male
Cancer Cat
Hozzászólások száma : 204
Age : 30
Registration date : 2011. Mar. 09.
Hírnév : 17

Karakterinformáció
Rang: -
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
15900/30000  (15900/30000)

TémanyitásTárgy: Re: Játék a pontokkal - Végjáték (Kotomi vs Kojiro)   Szer. Szept. 12, 2012 1:15 am

Az ég felé emeltem a tekintetemet, és hangos nevetés tört ki belőlem. Majd pedig vigyorogva néztem újra a hadnagyomra. Enyhén oldalra döntöttem a fejemet, és egyre csak torzult a vigyorom.
- Gondolod majd a parancsra hallgatok?! Ezt szűrted le az eddigiekből? Majd meghajolok, mint egy birka, és engedem, hogy hamis bírák ítélkezzenek felettem? Persze, majd küldenének a Féregbe, vagy kivégeznének. Hát nem hagyom, ha nem tudlak megölni, azt se hagyom, hogy élve elkapj!!- komoly szavak voltak, és komolyan is mondtam. Inkább a halál, mintsem a rabság. Rab voltam eddig is, az élet rabja, kötelezettség rabja, a szenvedés rabja. De már szabad vagyok, azt teszek, amit akarok, és akivel csak akarom. S ha végeznek velem? Akkor úgy jártam, addig is volt pár jó napom, és kifogtam egy rosszat, ennyi az egész. Végre az én szemeim felnyíltak, kár, hogy másokat nem fogok tudni felvilágosítani. Lehet jobb is, nem hiszem, hogy eltudnák képzelni az életüket szabadként. Megszokták már a szolgaságot, ez ellen nincs mit tenni. Csak a nevem fog megmaradni, és az, hogy mit tettem.
- Most is többnek képzeled magad!? El kéne hinnem, hogy nem néztél le? Oh, ott van szerencsétlen, nem kért mást, csak magányt, tegyük tönkre a vágyát, utána meg nevessük ki!- némileg vékonyítottam a hangomon, de csak azért, hogy hitelesebb legyen a mondandóm.- Hogy lehetne a tiedet ahhoz hasonlítani, amit én éltem át!? Mit tudsz te a magányról? Mindig volt valakid, egyik férfi ágyából a másikéba ugrottál. Törődnek!? TÖRŐDNEK!? Hányan voltak meglátogatni, amikor a 4. osztagnál voltam!? Hányan kerestek fel az otthonomba, hogy próbálkozzanak közeledni!? HÁNYAN!? Nem számítok én semmit, főleg nem az osztagban! Csak egy beáldozható báb vagyok, semmi más! Olyan valaki, akit kénye-kedve szerint dobálhatnak, feláldozhatnak, elítélhetnek! Szinte biztosan tudom, ha egy kapitány, vagy egy hadnagy, esetleg nemes tenne valami súlyosat. Egyszerűen eltusolnák az egészet! És ne akard beadni, hogy csak azért, mert fontosak! Majd kineveznek egy másikat, és ennyi!! Úgy is ez megy manapság, olyanokat raknak oda, akiknek még az oviban a helye, hát akkor ezt meg lehet ismételni újra!!! De mindig csak szenvedünk. Mi szenvedünk, a gyalogok!!!- visszakiáltottam neki, és a hangom meg teli volt méreggel, haraggal, gyűlölettel. Nem tudom, hogy mindig is így gondoltam, vagy se. Csak azt tudom, most igen, most ez volt a véleményem. Háttérbe voltunk szorulva. Pár kiváltságos, akik körül forog minden, átlépve másokon, csak azt akarják, hogy nekik jó legyen. Hánynom kell ettől.
- Néz a jelzésed! Hadnagy vagy, és nem vagy erre büszke? Pedig ezt azzal érted el, amiket tettél. Ha a rangodra büszke vagy, akkor arra is, amivel elérted, máskülönben nem fogadtad volna el. Soha nem kell semmit se tenni. Persze ha máshogy gondolkozol, már áruló is vagy. Ki mondta, hogy ez a kötelesség? Ki!? A Király!? Láttad valaha, tudod ki Ő? Nem, akkor miért engedelmeskedsz egy ilyen valakinek, vagy valaminek!? Csak mese habbal az egész!- haragban nem maradtam le, sőt, inkább túl is tettem a hadnagyon. Bár ez nem volt nehéz, csak egy dölyfös lány volt, semmi más. Igaz, sikerült lefegyvereznie, de valahogy csak újra visszaszereztem, csak ez azzal járt, hogy sajnos meg kellett mutatnom a szememet, vagyis azt, ami ott volt.
- Semmi, hiszen a helyén van, vagy ha a másikra gondolsz… az nem tartozik Rád.- nem akartam beszélni, akkor fájdalomban lett volna részem, figyelmetlen lettem volna, és nem biztos, hogy maradna esélyem a győzelemre. Így is használnom kellett az első szintet, akármennyire is nem akartam. S így se lett túl sikeres a támadásom. Csak félig találtam el, így hát továbbra is harcolnunk kell, kellemetlen, hihetetlenül kellemetlen. Ahogy az is, hogy elvesztettem a szemeim elől, kár hogy a fények nem megfelelőek, és a látásom se tökéletes, mást nem tehettem, csak a ”könnyekkel” pásztáztam a területed. Ám így is késő volt. Körbeölelt a víz, és a megmaradt tüskék miatt megrázó élményben volt részem. Hiába kiáltottam a fájdalom miatt, a víz megtöltötte a számat, a tüskék eltűntek, nem tudtam fenntartani. Annyi szerencsém volt, csak, hogy a víz eltűnt, és néhányat tudtam előre lépni, ám ekkor sötétült el minden. Erős fájdalom a tarkómnál, és vége. Lehet vesztettem? Nem az nem lehet…
~ Oh, nem, azt már nem. Átadtad magad, most ideje, hogy szórakozzak egy kicsit. - egy pár pillanatig feküdt csak a földön, majd erősen rámarkolt az időközben visszaalakult zanpaktou markolatára. Szabad tenyerét a talajhoz nyomta, és oldalasan kilökte magát. Így küzdve magát álló helyzetbe, miközben szembe is fordult a hadnaggyal, és a mellkasa felé vágott a zanpaktouval, majd pedig hátraugrált.
- Érdekes, kicsit másabbnak képzeltem az egészet. De nem olyan rossz, majd megszokom.- behajlítgatta az ujjait, mintha nem is Kojiro lenne, részben igaz, már tényleg nem az volt, mondhatni helyet cserélt. A viselkedése, hanglejtése is megváltozott, nyugodtabb lett, még ridegebb, mint Kojironak volt.
- Donare, Denryuu!- ismét shikaiba váltott, és egy elég rég nem használt támadáshoz folyamodott.
- Miyare, rryuugan.- cikázott a pár kis villám a zanpaktou pengéjén, majd összeállt a gömb, és Kotomi felé csapva, útjára indította, majd felemelte a szabad karját, és várt a megfelelő lehetőségre, és ha eljött.
- Hadou 04: Byakurai. Ezt sose lehet megunni.- vagy talált, vagy se. Az már csak igazán részletkérdés volt, jelenleg csak teszteli a képességeit, erejét.


Spoiler:
 

______________

Spoiler:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sakai Kotomi
2. Osztag
2. Osztag
avatar

Female
Aries Dragon
Hozzászólások száma : 190
Age : 29
Tartózkodási hely : Seireitei / 2. osztag
Registration date : 2010. May. 25.
Hírnév : 21

Karakterinformáció
Rang: Hadnagy / a Járőralakulat parancsnoka
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
30150/45000  (30150/45000)

TémanyitásTárgy: Re: Játék a pontokkal - Végjáték (Kotomi vs Kojiro)   Vas. Szept. 23, 2012 3:51 am

Ajkamba kellett harapnom, hogy visszafoghassam magam, és ne vágjak a fejéhez otrombaságokat. Vádjaira, sértéseire ökölbe szorult a kezem. Én nem tettem semmi olyasmit, amivel beletapostam volna a lelkébe, meghallgattam, próbáltam elérni, hogy eddzen együtt a többiekkel, úgy kezeltem, mint bárki mást. Lehet, hogy nem tettem érte semmi különöset, nem látogattam meg... hogy látogathattam volna meg, ha azt sem tudtam, hogy a 4. osztagban lábadozott, vagy hogy hol lakik?! Magányt akar de társaságra vágyik? 'ttaku... >.>\" És képes volt volt abba a témába belegázolni, amire nagyon, de nagyon érzékeny vagyok, és épp eleget marcangoltam már magamat miatta...
- Szóval tudod, hogy én mit éltem át? - csúszott ki a számon tőlem igazán szokatlan, cinikus hangnemben, de mihelyst ráébredtem, mibe is kezdtem bele, ismét inkább az ajkamba haraptam. Bármit mondhattam volna, úgyis megcáfolja valami ostobasággal, amit csak a benne felgyülemlett keserűség mondat vele. Nem, köszönöm, nekem elég volt a beszélgetésből, ha ő csak bántani akar és semmi mást. Bármi is lelte, ha ezek a szavak őszinték, akkor csakis önmagát hibáztathatja azért, amiért idáig jutott. Nem mindenki olyan erős, hogy feldolgozhassa az őt ért traumákat, ezt tudom jól... de ha a segítséget sem fogadja el, nem látja meg, csak hogy sajnáltathassa magát, arra nincs mit mondanom. Azt hiszem tényleg félreismertem ezt az embert...
- Hogy miért? Hálából! Még az előző kapitánynak is hálás vagyok, pedig majdnem megölt! Ha Veracchi és Micchan egy perccel később érkezik, most nem viselhetném ezt a karszalagot, de én így is hálás vagyok neki, amiért felkarolt! - feleltem ingerülten, persze hogy is érthetné meg? Képes egyáltalán értékelni bármit is? Más kérdés, hogy megfogadtam, egy napon visszahozom Naraku taichout ide, hogy felelhessen azért, amit tett, amiért megölte számos bajtársamat. Az a micsoda, és az a férfi, aki meglátta bennem a 2. osztagost, nem ugyanaz a személy volt. Hollow énje eltorzította a gondolkodását. Így visszagondolva egészen emlékeztetett az a nap a mostanira, csak Kojiro-kun képes volt megőrizni a józan eszét... többnyire.
És mielőtt teljesen elvesztette volna, itt volt az ideje, hogy visszavigyem és értő kezekre bízzam. Zanpakutoujának köszönhetően kénytelen voltam olyan technikákra támaszkodni, amiknek a használatát nem tudom biztos kézzel megtenni és nem is túlságosan szeretem őket. Legyek bármilyen erős, ha nem tudok közelharcot kezdeményezni, sebezhető vagyok, és ezt bizonyította az is, hogy most alig bírtam mozgatni a bal oldalam. Fogaimat összeszorítva igyekeztem trükkömet végrehajtani, és bár éppen csak, de sikerült megfelelő ütemben odaérnem kidoum szétesését követően. Az erélyes ütéstől a férfi előbb megtántorodott, majd összeesett, belőlem pedig felszakadt egy hangos, megkönnyebbült sóhaj. Szomorúan pillantottam a földön fekvő, ájult alakra, hiába húzott fel és sértett meg, most mégis komor lett a hangulatom, ha arra gondoltam, hogy mi vár rá. Egy vállkörzéssel ellenőriztem, hogy miképpen is működik a bal karom, de még mindig éreztem a zsibbadást. Bele fog telni egy kis időbe, míg helyreáll a mozgása.
Fújtattam egyet és megropogtattam a nyakamat, ideje volt a vállamra kapni Kojiro-kunt és visszavinni. Először csak azt hittem, képzelődök, mikor láttam megmoccanni, ám nem a képzeletem játszott velem. Csak reflexeimnek köszönhette, hogy sikerült hátraszökkennem a vágása elől, miután hirtelen felpattant.
- Ki vagy te? - szegeztem neki a kérdést ridegen. Sokkal másabb volt a tiszt, mint eddig, más volt a hanglejtése... nem érződött belőle az elkeseredettség, csak valami üres, hideg sötétség, amitől libabőrös lettem. Más volt a mozgása is valamelyest. Én pedig ilyesmit láttam már, hiszen Sacchannak is van valami furcsaság a fejében, sokszor mintha egy másik személyiség beszélne belőle, akinek még a neve is más. Most Kojiro is ilyen volt, sőt, még a lélekölőjével is más támadást használt, mint az előbb... bár ez amiatt is lehet, mert többfajta technikája van, mint nekem, nem ismerem a kardja erejét ^^" Mindenesetre a villámgömb nem tűnt tréfadolognak, olyasmi megérzésem volt, mintha a húgom támadott volna meg vele. Márpedig ha egy olyan megcsapott, mindig hátrányba kerültem. Nem akartam kockáztatni, pláne így, hogy nem vagyok száz százalékos állapotban. Előhúztam a kardomat, melynek pengéje egy szélörvény kíséretében szinte azonnal semmivé lett, és az alkaromon formálódott újra fémkesztyűként. Nem volt szükségem rá, hogy kiejtsem a parancsot, immár nem. Nem is lett volna rá időm, a kezeim között képzett széllabdát az utolsó pillanatban dobtam fel és ütöttem meg az ütőmmel, hogy összetalálkozzon a villámtámadással. Hogy melyik volt az erősebb, azt nem vártam meg, azonnal kitértem oldalra. A felém tartó Byakurait a kesztyűmet magam elé kapva hárítottam, majd bízva abban, hogy a férfi védtelenül maradt, villámtáncom segítségével kerültem mellé, és tenyerem élével próbáltam megütni a nyaka oldalát, majd közvetlenül elé pördülve a tövével támadtam a gégéjére, majd az állára. Nem voltam a legképzettebb a Shuurai használatában, mivel nem kifejezetten az én stílusomnak kedvezett, de nagyjából tudtam, hol vannak azok az idegpontok, amikkel le tudom szerelni az ellenfelemet, illetve utolsó ütésemmel enyhe agyrázkódást kívántam neki okozni. Megvolt az előnye ennek a stílusnak, hiszen ezzel nem okozhattam komoly sérüléseket, olyanokat nem, mintha erőből orrba vágnám, vagy fordulatból fejen rúgnám. Nem arra volt szükségem, hogy roncsoljam a testét, csak arra, hogy kiüssem. Nem tudom, hogy kelt fel abból, hogy tarkón vágtam, de ezúttal biztosra akartam menni a harcképtelenné tételében.

______________




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kojiro Kuroda
Shinigami
Shinigami
avatar

Male
Cancer Cat
Hozzászólások száma : 204
Age : 30
Registration date : 2011. Mar. 09.
Hírnév : 17

Karakterinformáció
Rang: -
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
15900/30000  (15900/30000)

TémanyitásTárgy: Re: Játék a pontokkal - Végjáték (Kotomi vs Kojiro)   Hétf. Okt. 01, 2012 4:43 am

- Más a tudás, és más a pletyka, de akkor a jelek szerint igen, a pletykák igazak voltak. Tehát mondhatni tudtam, mit is éltél át.- rövid, ostoba kis okfejtés volt a részemről. Hasztalan, lényegtelen, csak a saját magam igazát akartam ezzel magyarázni, vagy nem. Már magam se tudom, mit akarok. Túl sok a zaj a fejemben, emlékek, érzések, túl nagy a káosz, nem tudok kiigazodni benne. Mi a jó, mi a rossz? Rossz, hogy megöltem ezeket, az embereket? De ártottak másoknak, kínoztak, megérdemelték, ezért jó. De rossz, mert törvények is vannak. Rossz törvények. Ostoba, hasztalan törvények, amik előtérbe helyezik a keveseket, a többek helyet. Nem a nyers igazság a lényeg, inkább az érzelmek azok, amik befolyásolják ezt az egész rendszert. Szánalmas, és szánalmas a hadnagyom is, aki az érzelmei miatt nem akart azonnal hatástalanítani, visszafogta magát. Ostobaság, és nevetséges.
- Hálából? HÁLÁBÓL!? Ostobaság a hála, egyszer jót kaptál attól az alaktól, és már is hálás leszel az idők végéig? Ostobább vagy, mint gondoltam, szánalmas, idióta nőszemély. Hogy lehettem ennyire vak? Hogy gondolhattam, hogy fontosak lehettek nekem, vagy én nektek? Hiú ábránd volt, szerencsére megtörtént.- szerencse, hogy nem utaltam közvetlenül Rá, fájdalmas lenne, a végén még a túl nagy fájdalom miatt könnyebben képes lenne irányítani. Bár így is azt kell hinnem, hogy némileg a befolyása alatt vagyok. Talán magamtól nem tennék ilyeneket, de most mégis, úgy érzem, ez a helyes. Elvágni minden köteléket, attól szenvedünk. A kötelékek az okai annak, hogy fájdalommal van teli az élet, nincs kapcsolat, nincs fájdalom, és ezek után, azt hiszem, Mistyről is le kell mondanom, mindegy. De ideje itt befejezni mindent.
Vagyis csak szerettem volna mindent befejezni. Nem gondoltam volna, hogy érhet még meglepetést, de tévedtem. Eljött értem a sötétség, majd fülsiketítő visítás, vörös pikkelyes kar, aminek az ujjai végén fekete karmok voltak. Körbefogta a testemet, majd elvált a sötétség, és ember nagyságú tépőfogak közzé dobott. Ideje pihenni.
Kellemes volt számára, végre kint, még ha a csomagolás nem volt megfelelő. Majd idővel olyanra faragja, mint az eredeti megjelenése volt. Csak sajnos ez a nő lehet, elmondaná az itt történteket, ezt pedig el kell kerülni, ám előtte kis beszélgetést akart kezdeményezni. Ha neki ez jó…
- Nem fontos tudnod. De ha valahogy hívni akarsz, akkor jó lesz a Kojiro is. Gondolom ehhez az archoz, azt a nevet társítottad? Igaz, most lehet kicsit ridegebb volt, sok munkám volt benne, hogy ilyen legyen. De nem lehetne, hogy hagyjuk ezt az egészet, és kibéküljünk? Nem? Oké, akkor mehet tovább.- önelégült vigyorra húzódtak az ajkai, majd kegyetlenbe torzultak a vonásai. Ideje volt befejezni. Ám elszámolta a saját erejét. A shinigami eltudta hárítani a támadást, és még a mágiáját is levédte.
- Francba.- ellentámadásba akart volna kezdeni, de nem volt ideje. Egy ütés a nyakán, és még ki tudja, hogy hova. Bizonytalan lépéssekkel, remegő lábbakkal hátrált, a látása elhomályosult, zanpaktouját elejtette, majd térde esett, és előredőlt. Ebből már nem képes felkelni, ám az ajkán mégis gúnyos vigyor volt. Most lehet némileg hátrányba került, de amit akart, azt elérte. Csak időre van szüksége, és szabad lesz, akkor pedig kezdődik az igazi parti. Habár amikor újra magához fog térni, biztos nem lesz boldog a helytől, ahova került. De az is csak kisebb kellemetlenség lesz.



Spoiler:
 

______________

Spoiler:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sakai Kotomi
2. Osztag
2. Osztag
avatar

Female
Aries Dragon
Hozzászólások száma : 190
Age : 29
Tartózkodási hely : Seireitei / 2. osztag
Registration date : 2010. May. 25.
Hírnév : 21

Karakterinformáció
Rang: Hadnagy / a Járőralakulat parancsnoka
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
30150/45000  (30150/45000)

TémanyitásTárgy: Re: Játék a pontokkal - Végjáték (Kotomi vs Kojiro)   Hétf. Okt. 01, 2012 8:36 am

A legjobb az lett volna, ha befogom a fülemet és nem hallgatok a férfi egy szavára sem. Hogy jön ő ahhoz, hogy megkérdőjelezze az elveimet?! Hogy sértegessen?! Erre nincs mentség egyszerűen, még egy alapos bocsánatkérés után sem hiszem, hogy képes lennék ezentúl úgy tekinteni Kojiro-kunra, mint eddig. Nem vagyok az a típus, akiből könnyen előtörnek a könnyei, de most azon a határon volta, hogy bármikor kibukhatnak belőlem. És nem csak azért, mert belegázolt a lelkembe, hanem azért is, mert ha tudom, hogy az egykori goseki ennyire megkeseredett, biztosan megpróbáltam volna rá odafigyelni, segíteni neki még annál is többet, mint amennyit eddig tettem. Rosszul esett látni, hogy vannak olyan emberek, akiket ennyire megviselt az élet, és elvesztették minden hitüket, reményüket. Azonban most már úgy éreztem, hogy nincs visszaút. Van egy pont, ami után nem tudok pozitív jelzőkkel illetni valakit, és ezt a határt... átlépte, nincs mit szépíteni. Nem voltam hajlandó többet mondani neki, nem volt rá szükségem, hogy gúnyt űzzön minden mondatomból.
A helyzet akkor változott, mikor jól érezhetően történt valami Koji-kunnal. Normális esetben nem térhetett volna magához ilyen gyorsan még akkor sem, ha az ütésem gyenge volt, hiszen vissza kellett fognom magam, hogy ne okozzak benne kárt. Törtem már el bögrét, mert nem figyeltem oda arra, hogy kontrolláljam az erőmet mérgemben vagy idegességemben ^^" A helyzet kísértetiesen hasonlított arra, amikor Sacchannal találkoztam először, azonban ő akkor még józan eszével sem akart engem bántani, szemben Hocchannal. Azonban megölni azért még ő sem akart, a gyilkos szándékot pedig egyértelműen éreztem a férfi testét bitorló lélekből. Sokkal-sokkal veszélyesebb volt, mint Sacchan, ehhez nem kellett sok ész. Most először lendültem előre talán komoly szándékkal, ám stílusválasztásom egyértelműsítette, hogy így sem akartam kárt okozni neki. A köztünk lévő erőkülönbség ezúttal kijött, és akadálytalanul találtam el a megcélzott pontokat, majd hátraugrottam, várva, mi fog történni. Elkábult, majd össze is esett, én pedig elé ugorva gyorsan elkaptam, mielőtt földet érhetett volna.
- Gomennasai, Kojiro-kun... - súgtam az ájult alak fülébe, és miután meggyőződtem róla, hogy egy, nem fog magához térni, kettő, nincs semmi baja, a vállamra vettem. Visszaváltozott kardom a helyére került, kezembe pedig a férfi lélekölőjét vettem, és úgy indultam vissza a 2. osztag barakkjai felé. Összeszorult a szívem, ha arra gondoltam, hogy részletes jelentést kell tennem erről a kapitánynak, de úgy döntöttem, nem fogok kihagyni belőle semmit, hiába tehettem volna meg. Kojiro-kunnak segítségre volt szüksége, amit elsősorban Veracchitól kaphatott meg, ám azt hiszem így is olyan sors várt rá, amit nem kívántam volna egyetlen ismerősömnek sem. A Féregboly reménytelensége olyasmi, amit nem akarok soha megtapasztalni.

______________




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hirako Shinji
Admin
Admin
avatar

Male
Leo Rooster
Hozzászólások száma : 380
Age : 24
Registration date : 2008. Sep. 30.
Hírnév : 35

TémanyitásTárgy: Re: Játék a pontokkal - Végjáték (Kotomi vs Kojiro)   Hétf. Okt. 01, 2012 8:41 am

A küzdőteret LEZÁROM! Jutalmatok 200 LP és 1500 ryou.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Játék a pontokkal - Végjáték (Kotomi vs Kojiro)   

Vissza az elejére Go down
 

Játék a pontokkal - Végjáték (Kotomi vs Kojiro)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-=Bleach Szerepjáték=- :: Egyéb helyszínek :: Küzdőterek :: Lezárt harcok-