Nem tetszik ám nekem, hogy ilyen hamar vége az első két feladatocskának, mikor még nem is tudtam kijátszani magam, pedig mennyire akartam, és ez annyira risszi-rosszacska, hogy teljes letargiában kell várnom a következő játék felkonferálását, ami biztosan csudiklasszocska lesz, de attól még én örültem volna, ha picit tovább játszhatok az első kettővel is… T-T No nem baj, mert Yuko-nee-chan igen-igen kreatív, szóval egészen biztosan lesz valami, ami a következő játékban is nagyszerű lesz, még ha Myo-chan előbb szónokolni is szeretne valamit a Gyerekegyletnek. Igazából nem értem, mi a problémája, mert ez csak játék, nem kell olyan véresen komolyan venni, mint a felnőttek, és egészen biztos, hogy már így is rengeteget fejlődött, aki fejlődött, és természetesen mindenki fejlődött valamennyit, ebben tutira bizti-mizti vagyok ám! Szóval kicsit érthetetlen, miért akarja ennyire véresen felnőttesen komolyra venni ezt az egész mókázgatást Myo-chan, főleg, hogy a szavait követően Tsuki-nee-chan is egytért , de biztos megvan rá az okuk, és mivel én csak pozitív példaként voltam emlegetve, nincs is okom arra, hogy komolyabban odafigyeljek Myo-chan intésére, mert tulajdonképpen minek, amikor a feladathoz való eligazítás sokkal-sokkal finti-fontosabb, és nekem bizony most úgy kell szerepelnem, hogy Yuko-nee-chan, anyuci, apuci, nagypapiék,, de még Tsuki-nee-chan is nagyon-nagyon büszkék lehessenek rám, mert természetesen ennek úgy kell lennie, hogy rám büszke lehessen a családból mindenki, még azok is, akiket nem soroltam fel, mert nem jutottak eszembe, vagy még nem ismerem őket! ˘ ^ ˘ No mindegy, elég annyit hozzá, hogy én tuti fix, hogy nagyon ügyesen fogok szerepelni a következő játékos feladatban is, még akkor is, ha Yuko-nee-chan nem tudott neki nevet adni, mert biztosan ez is nagyszerűen remek játék lesz! *.* Ennek ellenére el kell nyomnom magamban egy kisebb ásítást. Lehet, az este többet kellett volna foglalkoznom az egészséges szundikálási és energiafeltöltési mennyiséggel, mint a fejlesztéseimmel, de egyszerűen nem tehetek róla, mikor annyira szuper dolgokon dolgozom jelenleg, hogy teljesen megfeledkezem az egészséges alvásmennyiségről, mikor tudom, hogy nem kellene, csak mégis van sokkal izgalmasabb dolog az alvásnál, szóval azt hiszem, kicsit kezdek fáradni, de tudom, hogy még buzog bennem a nagy mennyiségű energia, mert bizony én ennyitől még nem fogok kidőlni, és a lehető legügyesebb leszek, amikor tovább megyek! ˘ ^ ˘
Haru-channal együtt, vagyis az ő közelében lépem át a biztonsági zónát leválasztó szalagot, hogy körülnézzek a pályán, mert biztos-miztos van itt valami trükköcske, pont ahogyan az eddigiekben is mind volt, és a robotok tuti fix, hogy nem az én részlegemből kerültek ki például, szóval itt is kell lennie valami olyan trükknek, ami az egyik részlegünkre vallana… Milyen jó, hogy ennyire együtt tudunk dolgozni egy feladatért, de az is, ha nem, és csak Yuko-nee-chan ennyire univerzálisan nagy elme! *w* Mindegy, nekem itt fontosabb dolgom van, méghozzá a feladatra koncentrálni, és a lehető legjobban teljesíteni, hogy ezzel feldobjam a leckét a kalózoknak, na meg ha már itt tartunk, ügyesebbnek kell lennem Haru-channál, mert be kell bizonyítani már az elején, hogy mi, britek, sokkal de sokkal jobbak vagyunk kalózkapitány renegát csapatánál, és erre nincs is jobb módszer, mint a játékos pályán megmutatni felsőbbrendűségünket velük szemben! ˘ ^ ˘ Ezzel a megfontolással veszek egy mély levegőt, és elrajtolok a futkározós pályán, hogy mihamarabb a végére érhessek, és ezzel egy újabb szusszanáshoz jussak a következő csudiklassz feladat előtt! Sajnos nem jutok sokáig, mikor egy robbanásra leszek figyelmes, majd nem sokkal távolabb még egyre, mire én is megtorpanok és a szandálom alá nézek. Fémes fedőlap, és ez nem sok jót sejtet, ráadásul tuti-bizti-mizti, hogy semmi köze az én részlegemhez, mert arról tudnom kellene, vagy nem? O.o Minden esetre nyelek egyet és ahogy tudok, odébb shunpozok erről a valamiről, mert ugye a tapaosóakna azt érzékeli, ha lelépnek róla, de még ezzel a zseniálisan nagy tudással sem tudom megúszni, hogy be ne terítsen a felhő, meg valami ragacs, de igyekszem nem megállni shunpozás közben, mialatt megpróbálom ruhám tiszta ujjával azt a valamit ledörzsölni a másikról, de nem megy, ráadásul belesétálok még néhány újabb ilyen aknába, és ez kezd nagyon-nagyon nem tetszikélni ám! T-T Ráadásul a sokadik ilyen bombesz-mombesz már olyan anyagot bocsát rám, aminek súlya is van, vagy csak a többivel együtt tűnik ilyen nehéznek és most észleltem, de igazából mindegy is, mert nem könnyű, és én szeretnék tőle mielőbb megszabadulni. Ugye ez nem valami büntetés, Yuko-nee-chan? T-T Mert ha az, esküszöm, nem szolgáltam rá, és inkább megbeszélném veled, mit rontottam el, mint hogy ilyen aljas és galád módon kapjam meg a szidást, mert ez így biza-miza nem tetszik, de nem ám, és egyszer biztosan megtiltatom az ilyesfajta fegyelmezést, mert ahogy elnézem, nem csak az én egészséges lelki állapotomra káros, hanem a többiekére is, még ha Haru-chant Shira-chan bácsi ki is segíti, ez akkor sem olyan hiper-szuper jó buli! T ^ T
Mikor végre beérek a pihenőzónába, már csak vonszolni tudom magam, és biztosra veszem, hogy minden tagomnak ólomsúlya van, de Onee-chan azt mondja, van mivel leszedni ezt a valamit, szóval neki is állok, hogy lemossam magamról a narancsos ragacsot, mert nem tetszik, hogy ennyire rátapadt a ruhámra, ráadásul ideje tesztelnem a legújabb fejlesztésemet is, ennek kapcsán pedig remélem, hogy Yuko-nee-chan nem fog megijedni az íróeszközéből kiröppenő hologram miatt, ami engem mutat, az asztalra tett hajcsatomba rejtett kamera segítségével. Most akkor teszteljük, mennyire jó alany Taki-chan, mert ehhez a fejlesztéshez sokat segített nekem, mint kísérleti nyuszka, de nem tudós, tehát nem tudom, mennyi mindent sikerült rendesen leírnia nekem.
– Sziamia, Yuko-nee-chan! Ez az aknázósdi gonosz volt, de már nagyon várom a következő játékot, és neked is biztosan sok munkád van a többiekkel, szóval mindent bele! Ja, és a felvételeket majd ugye elkérhetem? *w* Légyszi-légyszi~! *w* – adom át neki a hologramos kivetítős üzenetem, remélem működött és akkor megjelent a hologramom Yuko-nee-chan mellett, de ha nem, akkor csak a hangomat hallhatta, bár most már mindegy is, ideje visszatenni a csatom a helyére, és odamenni a többiekhez a következő feladat eligazításához. Megint el kell nyomnom egy ásítást, mert bármennyire is nem akartam, ez a feladatocska kicsit leszívta az energiatartalékaimat, és kellene egy pár perces újratöltés… Nini, Myo-chan! Bár nem párna, vagy a kedvenc, Yuko-nee-chantól kapott laborköpenyem, azért én megölelgetem, mert fáradt vagyok, és ilyenkor ez a legjobb módja az álom elűzésének! ^ v ^

Kicsit megdörzsölöm szemecskéimet, és körülnézek, miért is ringatózunk itt, mert mit is keresek én Tsuki-nee-chan karjaiban, na nem mintha ez rossz lenne, mert szívesebben vagyok nála, mint Myo-channál, de azért mégsem ártana tudni, hogy kerültem a járműbe a nővérkémhez… Lehet, hogy elaludtam és megvolt a pár perces újratöltésem? Ha igen, az nagyon szipcsi-szupcsi, mert akkor már bármikor tudom folytatni azt a feladatot, ami még visszavan, már ha még visszavan valami, de miért ne lenne, ugyebár? Mikor felnézek és látom Tsuki-nee-chan arcát, azonnal magamhoz ölelgetem, megfeleldkezve a jó kis nyújtózkodásról, ami ilyenkor szokásom szokott lenni, mert azért Onee-chan mégis fontosabb, és szeretném, ha mihamarabb rendbe jönne.
– Minden rendben, Tsuki-nee-chan, nem lesz semmi baj és nem történt semmi komoly, mert ez csak játék, még ha durvább is, mint kellene, de majd megnézzük a kedvenc mesénket este, és akkor sokkal-sokkal jobb színben leszel, ne aggódj! ^ v ^ – mosolygok rá, a Yuko-nee-chantól ellesett mosolyommal, mert engem ez mindig megnyugtat, ha valami baj van, és remélem, Tsuki-nee-channál is eléri majd ezt a hatást, mert szeretném, ha mihamarabb rendben lenne, hiszen mégiscsak ő az én fiatalabbik nővérkém. ^ v ^

Spoiler:

Globális shunpo edzés

Mosolyogva konstatálom, hogy a jövő nemzedékei milyen felháborodva állnak hozzá a következő pályaszakasz végrehajtásához. Fiatalság, bolondság! Pedig, ha tudnák, hogy ezzel a teljesítménnyel is már remek eredményt értek el, akkor nem lennének ily’ módon felpaprikázva az eltiltás hallatára. Külön megkönnyebbülés volt számomra, hogy nem kellett a helyszínre mennem, hanem meg tudták beszélni maguk között a dolgokat. Örül a szívem, ahogy látom, milyen tehetségek kezébe fogjuk adni majd a Gotei 13 osztagait a jövőben! ^ v ^
Szorgoskodásom során az adatok feljegyzésével kapcsolatban, igencsak meglepett unokahúgom felbukkanása hologram változatban. Önkéntelenül is elnevettem magam, mert nem számítottam arra, hogy az íróalkalmatosságomból fog kivillanni kicsi Yoriko-chan másolata.
- Természetesen kaphatsz másolatot a felvételekről, kedves Yoriko-chan. ^ v ^ – felelem neki mosolyogva, hiszen miért ne engedném meg szeretett unokahúgomnak, hogy felhasználja a felvételeket saját kutatásaihoz? A fiatalok kreativitásánál nincs is jobb!
Persze ideutazásuk során figyelmem cseppet sem lankad, szemmel tartom a felnőttek ügyeskedését a negyedik pályaszakaszon, s erősen úgy néz ki, hogy az utolsón is. A szabályok szerint, amennyiben betartom őket – s mivel be is fogom – alig lennének csupán ketten, kik nekiugorhatnának az ötödik megmérettetésnek. De már eme statisztika alapján is látom, hogy könnyítenem kell az edzést segítő szerkezeteken, amennyiben bevezetetni kívánom eme eszközök használatát az Akadémián.
Ahogy a fiatalok megérkeztek a járművön törülközővel – Tsuki-san igényeit szem előtt tartva, kollégámmal beszereztettem egy pink színű, névre szóló változatot is – vártam azon apróságokat, kik a vizes partszakaszoknál megmártóztak a mesterségesen kialakított vízfolyásban. Illetve apró ajándékokkal vártam mindnyájukat, nehogy üres kézzel keljen távozniuk, ha már részt vettek egy ilyen becses feladaton, amiért a Lélektovábbképző Akadémia fejlesztését szolgálja.
- Remélem, a hölgyek és az urak nem neheztelnek rám nagyon, hogy nem engedélyeztem részvételüket a negyedik pályaszakaszon. Őszintén remélem, hogy megértik ezt és megelégszenek ama apró információval, mint elégtétel, hogy a felnőttek sem mehetnek tovább az ötödik megmérettetésre, mivel csupán összesen ketten lenének rá alkalmasak. Úgy vélem önök is egyetértenek, hogy megtiltjuk nekik, hogy egyáltalán próbát tehessenek, nem? ^ v ^ – mosolyogva nézek végig a kis társaságon, majd piszkosfehér kabátom belső zsebeiben keresgélve hipp – hopp meg is találom, amit kerestem. Mindnyájuk kezébe adok egy – egy zacskó koponyafejes szőlőcukrot, melyet még jómagam fejlesztettem ki hónapokkal ezelőtt, mellé pedig egy – egy fehér színű gumiszerű karpántot, melyen ama köszönetmondó szöveg van, illetve az, hogy részt vettek eme edzésen.
- Ez a karpánt kedvük szerint váltogatja a színét. Alapjáraton ama színt ölti magára, ami a kedvencük, apró csillogással fűszerezve. Azonban ha dühösek lesznek, akkor piros lesz, ha szomorúak, akkor kék… ^ v ^ Remélem, elnyeri ez az apróság a tetszésüket. Ez még régi projekt volt a Mechanikai részlegen. Sajnos nem került tömeggyártásra, így nyugodtan elmondhatják társaiknak, hogy csak önök rendelkeznek ilyen karpánttal. ^v^ – mesémet befejezve a kis ajándékról, vezetem vissza figyelmemet a felnőttek ügyeskedésére. Előre küldtem számukra is egy járműt, a Mechanikai részleg egyik tagjával, hogy vezesse ide őket. Amint ez megtörtént, a gyerekektől ugyan kicsit távolabb, de velük is váltok néhány szót.
- Hálásan köszönöm, hogy részt vettek a Lélektovábbképző Akadémia fejlesztésének eme projektjén. Úgy látom a nehézségi szinteket kissé eltúloztam. ^v^” Bölcsebbnek láttam – no, mega fiatalok is megszavazták –, hogy az ötödik pályára már ne adjak engedélyt a végrehajtásához önöknek. Mindenesetre fogadják el eme karpántot a Juunibantai ajándékaként és az Akadémia köszönete jeléül. – nyújtottam át számukra is egy – egy hasonló karpántot, mint a fiatalabbaknak. Számukra is elárulva, hogyan is funkciónál eme kardísz.
- Remélem, a legközelebbi hasonló projekt kipróbálásán is számíthatok részvételükre. S ne feledjék: cselekedetükkel a Lélektovábbképző Akadémia fejlesztésében segítenek. ^ v ^ – hajtok fejet a társaság előtt, immáron minden jelenlévőnek szólva. Ezt követően tisztelettudóan elbúcsúzom minden egyes halálistentől, ki megjelent az edzésen. A 11. osztag kapitányát vontam félre csupán egy pár pillanatra.
- Kedves Matetsaku-taichou. ^ v ^ Feltalálónk – ki szigorúan inkognitóban kíván maradni ön előtt –, de lelkes üdvözletét küldi, illetve ajándékba kívánja adni robot piranhájának egyik darabját önnek, amiért látta, hogy elnyerte a kapitány kisasszonynak a tetszését. Őszintén reméli kollegám, hogy örülni fog ennek a csekélységnek. ^ v ^ – nyújtottam át egy robot piranhát, mely szóba került, s a Mechanikai részlegben munkálkodó tiszt hozott oda nekem, ki mindvégig segített a munkálataimban. Ezután a taichoutól is elköszöntem, majd áttértem a nagytakarításra és a statisztikám elemzésére, amit eme edzés hozott magával.

táblázat & köszönet:

Globális shunpo edzés

Az első pálya két szóval tökéletesen kifejthető, totális felsülés. Nem tudtam, hogy min morogjak. A saját ostobaságomon, hogy a figyelmeztetéseket nem tartottam be, és ostobán megfordultam egy feladat teljesítése közepette, valamint el ne felejtsük, hogy megfordult a fejemben, hogy valóban komoly sérüléssel járó feladatot adnak nekünk, mikor vannak közöttünk nem épp arra a feladatra termettek. Egek, annyira lehangolt a dolog, hogy elbuktam, ráadásul még Tsukinál is beégtem, szóval a sok ostoba gondolat kiszorította a reakciókészségem, és már hiába nyúltam Tsuki keze után már nem tudtam elkapni. Nemigazán érdekeltek a részletek, hogy hogyan is került be a vízben, de kaminari gyorsan abba a módba váltok, melyet előbb facepalm-oltam le, s már vetülök is egyenesen a vízbe, pontosabban az aligátor két szeme közé komoly gyilkolási szándékkal. Az ugrás egy sima fejesnek mondható, ám az öklöm találkozása a robottal már más kérdés, csupán reménykedni merek abban, hogy senki sem vette észre azt a baklövést, hogy valódinak néztem. A kezemet ugyan fájlalom, de jelenleg fontosabb dolog jár a fejemben, mégpedig Tsuki kimentése! Az első terv térdénél és hátánál megtartom, majd kiviszem a csöppet hűvös vízből. Nem, ez lehetetlen több okból kifolyólag,, mi van, ha megharagszik, mert ilyen közvetlen cselekedetet merek tenni, vagy még rosszabb, ha ezek után elkönyvel egy laza erkölcsű senkinek, aki csak úgy ölbe kapja a lányokat T.T. A másodlagos akadálya, hogy nem vagyok egy szupermen, és nem tudok kirepülni vele. Marad a B terv! Már ha van, a felénk igyekvő Yorikora pillantok és azonnal beugrik.
- Yoriko-chan! Segíts kérlek, én majd bakot tartok.
Mondom majd Tsuki egyik talpa alá bakot tartok összekulcsolt kezemmel, Yoriko pedig egész egyedi módon reagálja le a kérésem. Melynek folyamán az én fejemet használja gyakorlatilag oszlopnak, amire csak úgy rálép, hogy így húzza ki Tsukit. Ezt az akciót halk bugyborékolással nyugtázom, s fejben feljegyzem, hogy Yoriko-channál óvatosan a kifejezésekkel. Ám összegezve a dolgot jól sült el, mivel könnyedén partra került. Jómagam pedig nemes egyszerűséggel kitornászom magam. Mielőtt azonban kicsavartam volna magamból a vizet odaguggoltam Tsukihoz, és minden bátorságomat összeszedve próbáltam megvigasztalni.
- Tsuki-chan nyugodj meg kérlek, nincs semmi baj! Azaz van, de minden rendben, vagy nincs de izé szóval nem kell félni, az is csak robot volt, és én is itt vagy..ok.- Az eddig is zavaros szövegembe ennél az utolsónál már totál be is vörösödtem. Ám nem hagyhattam magam legyőzni holmi zavar miatt, hisz most Tsukinak arra van szüksége, hogy megnyugodhasson, és folytatni tudja. - Tsuki admirális! Még nem adhatja fel, mutassa meg, hogy igenis ennyivel nem képesek elintézni a brit flotta kapitányát! Én hiszek ben.n..ed..- Totális K.O. Az idegrendszeremnek, s zavarom annyira elhatalmasodik, hogy a hirtelen cselekedetből nyújtott kezemet is elfelejtettem visszahúzni, így ott maradt, hogy felsegítse Tsukit. Bár az tény, hogy nagyon is örülnék neki, ha elfogadná, melyet meg is tesz. >////> - Öhm, szóval izé, akarom mondani... ELŐRE MEGYEK!
Az utóbbit már vörös fejjel mondom, s már menekülök is, mielőtt még jobban belehabarodok, akarom mondani belezavarodok. Nekiesem a második feladatrésznek, melynél vétek is egy hibát a csúszós résznél hála mindennel teli zavarodott fejemnek, bár egy ott úszkáló krokodilt ugródeszkaként használva visszajutok és valahogy csak-csak átvészelem a pályát, bár a mozdulataim elég szétszórtak voltak, melyek többször is a víz közelébe vittek. Kicsit sajnálom, hogy már a második feladatom nem sikeres, de hát mit lehet tenni, nem hagyhattam csak úgy Tsukit, akkor inkább legyek nevetség tárgya. Miyoko beszéde azonban elég erőteljes volt, és úgy tűnik Tsukit is feltöltötte, ezt jó látni. Viszont ez esetben nekem sem lehet ellene szavam, ráadásul kapitány, ezt valahogy picit csalásnak érzem. A lényeg a lényeg, hogy igazat szólt, és úgy tűnik mindenki egyetért vele, pompás. Azonban remélem, nem kerül Tsuki olyan helyzetbe, hogy segítségre szorulna, mert akkor az az egy hét fogda ide vagy oda én aztán nem fogom ott hagyni. Nos a harmadik feladat, jobb lesz, ha alaposan szemügyre veszem, mert a második feladatot kapásból elbuktam volna, ha fél szemmel nem láttam volna egyeseket teljesítés közben. Most hála égnek semmi probléma nincs, legalábbis egyelőre, s így nyugodtan tanulmányozhatom a terepet. Az első aknánál még én is majdnem hátrébb ugrottam, alaposan meglepett, de szerencsémre tudtam magam moderálni. Azt is próbáltam figyelni, hogy a használt útvonal mennyire bizonyosul hasznos megoldásnak, és a rálépés, illetve lelépéstől mennyire függenek. Majdnem teljesen a végére maradtam eddigi katasztrofális eredményeimnek köszönhetően, s így már kicsit biztosabban indultam neki a pályának, szinte már kezdtem hozzászokni a robbanásokhoz. Mivel nem sok erőt vesztegettem el eddig és a buzdító beszédnek köszönhetően szinte égtem a teljesíteni akarástól a rajt jelzésre, azonnal nekiindultam, azonban nem rögtön shunpóval. Egy a látottak alapján fejben tervezett útvonalat próbáltam követni, még akkor is, mikor először éreztem, hogy ráléptem valamire. Majdnem tovább is léptem, ám inkább ráhelyeztem a súlyomat, és erőt gyűjtöttem a lábam alá, ezt a pályát kevesebb ám a lehető leggyorsabb shunpóhasználattal kell végigvinni, bár túlságosan nem akartam megerőltetni magamat, csak éppen amennyire kell, hisz még volt feladat ezen kívül. Az első aknát sikeresen hárítottam. A hangos robbanástól azonnal megugrott az adrenalinszintem, s egyre jobban élveztem az egészet. Egész hamar sikerült átjutnom, ám ekkor jutott eszembe, hogy ha az utolsók között voltam, akkor Tsukinak sem tudok drukkolni, mivel velem együtt kellett indulnia. Rémülten pillantok hátra, hogy vajon még bírja e idegekkel. Ekkor látom, hogy rémülten a pánik szélén van és egy helyben áll. Félhangosan mondom. - Bocsánat, hogy ellenszegülök, de ezt akkor sem hagyhatom.- Majd megindulok vissza immáron már teljes sebességű shunpóval, bár alig gyorsabb, mint amivel az aknák elől menekültem. Odaúton beleakadok sajnos egybe, s mivel shunpóbol érkezve nem tudok elég gyorsan újraindulni elkapja egy robbanás a lábamat. Ahogy odaérek meglátom, miért is nem mer mozdulni, egy akna. Nah szép, picit elrózsaszíneződöm, majd átváltok vörösre utána pedig mélybordóra. - Izé, szóval bocsánat, de azt hiszem, hogy nos, esetleg talán ez a legc-c-célsz-szerúbb meg-megoldás. - Makogom, majd megpróbálom azzal egy időben rálépni az aknára, mikor a térde mögött kibillentem az egyensúlyából, és a hátánál is elkapom, így ölbe veszem, ám ehhez a manőverhez korántsem vagyok elegendő, s az akna könyörtelenül robban, ezúttal a másik lábamat elkapva. A bajos nem Tsuki pille teste volt, sokkal inkább a lábamat akadályozó robbanás, ami valamilyen módon csökkenti teljesítményem, csak azt remélem, hogy nem sérüléssel, mert akkor már kezdhetném is a harakirit, hogy magára hagytam Tsukit. Ám a várakozásomnak is megvan az eredménye, a lábaim megsüllyedtek, s nem tudok újabb erőveszteség nélkül elindulni, a nehezítő körülmények miatt még további három robbanást sikerült előidéznem, melyek elől nem voltam képes elmenekülni. Lihegve értem ki a pályáról, bár csak alig fél pályát kellett megtennem akkor sem volt túl egyszerű. Nem erőre fókuszált vagyok, hanem gyorsaságra, és egy kevéske ügyességre. Azonban az első dolgom, hogy Tsukiról távolítsam el az álnok ragacsot a megadott módszerrel. Természetesen mindaddig, amíg zavarba ejtő területre nem érek, mert akkor kicsit remegő kézzel átnyújtom neki a törülközőt. Aztán miközben magamról is elkezdem leszedni a ragacsot egy másik törülközővel még mindig ámbár már kevésbé vörös arccal megjegyzem Tsukinak
-Igazán ügyes voltál, szóval izé nos gratulálok, meg izé szóval, már itt a vége, úgyhogy nos fel a fejjel, vár az ajándékod, remélem tetszik majd.- Aztán leesik a tantusz, hogy most elárultam magam, bakker .__. Gyors megpróbálok javítani amiből egy igen átlátszó füllentés jön ki, a szemeim körtáncot járnak, meg minden.- Áh izé, szóval én csak láttam, hogy azt a rózsaszín dobozra rá volt írva a neved, vagyis nem szóval csak láttam, hogy nálad van és szülinapi ajándéknak tűnt, űh nem nem izé csak sima ajándékdoboznak.- A kezeimmel már nem tudom miféle tagadást próbáltam mutatni így egy megadom magam leguggolással együtt lesütöm a fejemet, mely már szinte füstöl. Ebből már nem vágom ki magamat gondoltam, mikor meghallottam a gépjármű vagy minek a hangját. EZAZ! Figyelemelterelés, ez talán működni fog. - Jéé megjött a jármű, ehehe.
Kis félresikerült nevetést nyomok el a végén, a fene tudja, hogy sikerült e elterelni az előbbi zavarodott beszédemről a figyelmet. Kicsit fészkelődve, de ismét a kezemet nyújtom, segítségül. Aztán a járműre szállásnál, is felsegítem, majd az alvó Yorikot is felrakom Tsuki mellé. Aztán mielőtt elindulna a kocsi lepattanok, majd Tsuki felé fordulva hatalmas vigyorral haptákba vágom magamat.
- Tsuki admirális, én a fronton maradok és minden tudásommal igyekszem dicsőségünket és hírnevünket gyarapítani! Vigyázzon magára!
Majd megfordulok, mikor elment a kocsi, és így ránézve a pályára elég gyorsan rájövök, hogy ez őrültség volt, és nekem a maradék eszem is elment. Egy nagyot nyelek a rajthoz állásnál, majd egy kicsit előreengedem a többieket, míg próbálok fókuszálni. Nem várattatom magamat sokáig, nekilendülök, s már rögtön az első rönknél feltűnik a szintbeli különbség, ahogy az érkezésemnél megindul előre, és majdnem háttal zúgok le róla, azonban még időben kapcsolok, és másik lábamat előröl vágom rá, testemet pedig lehajolás szerűen előre döntöm, ezzel hirtelen áthelyezve a súlypontomat. A felfüggesztett fadarab azonnal elindul a másik irányba, én viszont még nem indulhatok, mert kettécsapna a bárd, vagy legalábbis nagyon közel lenne, amit inkább köszönöm kihagyok. Érzem elérte a kilengésének maximumát, még egy pillanat és elzúg előttem a fegyver, aztán rögtön shunpóval el is rugaszkodom. Ezzel már könnyebben boldogulok, ami majdnem a végemet okozza. Ha azonnal indultam volna a másik fegyverrel ismerkedhettem volna meg közelről, ám ennek a habozásnak köszönhetően kis híján elvesztettem az egyensúlyomat. Na ne vicceljünk kérem! Ez már régen nem a teljesíthető kategória, ráadásul halál komoly! Az a vizes, vagy az aknás ez mellett gyerekjátszótérnek tűnik. Karjaim mozgatásával nyertem vissza még így sem stabilnak mondható egyensúlyomat, és ennek köszönhetően lecsúsztam a második lengésről is, így kis időveszteséggel indulhattam tovább. A következőre már sikerült időben és jól is érkeznem ez nem is olyan nehéz, vagyis de, ám mázlimra van egy rendszer benne, így talán még teljesíthetem. Azonnal tovább is shunpoztam, viszont egyetlen dologgal nem számoltam. Ez a farönkben az előttem által hagyott lengés volt, melytől hirtelen elvesztettem a bátorságomat, de már késő volt. Elbuktam, mert elbíztam magamat. Nem nem veszíthetek egy feladattal szemben, most az egész gyerekegyletet képviselem! Sőt leginkább Tsukiért küzdök, hogy legyőzzem ezt a kihívást, ezt az edzést, ami Tsukit annyira megviselte! Vakmerő terv jutott az eszembe, de vagy ez, vagy a víz és a vereség. Soha! Csattantam fel magamban, változtattam a testtartásomon, mellyel érkezek, s nem lábbal landoltam, hanem helyette egy rúdként tekintek rá, s két kezemmel kaptam el. Gyanítom ilyet még nem láttak, vagy gondoltak a feladatban, nem felülről, hanem alulról vettem az akadályrészt. Továbblendítve magam örömmel vettem, hogy elég nagy lendületem maradt, és lazán el fogom érni a következőt, ráadás, ha jól megy lábbal érkezem majd rá. Hm? Mintha megfeledkeztem volna valamiről. Futott át az agyamon, s már rögtön kaptam is a kezeimet a testem mellé, még pont időben, különben lehet már egy másik utat járnának a bárnak köszönhetően. Ez a közeli helyzet végképp betette nálam a pontot az i-re. Az utolsó fáról már már menekülő célzattal rúgtam el magamat, és a pálya után közvetlen hasalással érkeztem meg. A fél életem lepörgött a szemem előtt. Azonnal előkaptam a kis jegyzetfüzetem, s egy üres lapra remegő kézzel leírtam gyorsan. „ Soha, de soha többet ne jusson az eszedbe ilyen.” majd összecsaptam, és fújtam egy nagyot. Aztán felpattantam és leporoltam magamat, zavart mosollyal és Niagaraként folyó izzadsággal jegyeztem meg kicsit remegő hangon.
-N..nem i.is volt ez olyan n.nagy szám!
Húzom ki magamat, és a csípőmre vágom a karjaimat, főképp azért, hogy végre ne remegjenek. Hálát adok az égnek, hogy az utolsó feladat el lett halasztva, nagyon nem volt kedvem hozzá, és szégyennek éreztem volna ez a felbuzdulásom után megfutamodni, ám így hivatalos indokkal tisztázhattam magamat. Mire a kezdőpontra érünk már úgy ahogy megnyugodtam, és nagy örömteli mosollyal köszöntem meg a karkötőt. Majd vidáman mentem oda Tsukihoz, hogy folytassak vele egy kis beszélgetést, és esetleg a nap további részét vele tölthessem.

Köszönöm a lehetőséget, hogy így utólag még megírhattam a posztot. User és Taki egyaránt mély meghajlással zárja.