-=Bleach Szerepjáték=-
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.



 
KezdőlapPortálLegutóbbi képekKeresésRegisztrációBelépés

Megosztás | 
 

 Flavia nella Sinestesia

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Flavia nella Sinestesia
Espada
Espada
Flavia nella Sinestesia

nő
Aries Monkey
Hozzászólások száma : 75
Age : 80
Tartózkodási hely : Szükség szobája
Registration date : 2012. Apr. 22.
Hírnév : 13

Karakterinformáció
Rang: Tres espada
Hovatartozás: Las Noches
Lélekenergia:
Flavia nella Sinestesia Cl0te20400/30000Flavia nella Sinestesia 29y5sib  (20400/30000)

Flavia nella Sinestesia _
TémanyitásTárgy: Flavia nella Sinestesia   Flavia nella Sinestesia EmptySzer. Ápr. 25, 2012 8:41 am

× JELSZÓ: aia ea ieeia
× engedély: Szayel Aporro Granz, m e g v a n
× rokonsági engedély: Meicchan, m e g v a n (Illetve köszönöm az IC-s jelenethez való közreműködést is!)

ADATLAP

Név:
Flavia nella Sinestesia
Nem:
Kaszt: Arrancar
Rang: 63. arrancar – Desmond Phellera fracciónja
Szül. ideje: 1944.03.27.
Kor: 68
- Emberként:17
- Lélekként: 51

Kinézet:
Külsőleg eléggé fiúsnak tűnik. 170 cm magasságához, 60 kg párosul. Ruhája miatt látszólag igen nyúlánk testalkattal rendelkezik, azonban harci tapasztalatai miatt van némi izomzata. Rövid, rendezetlen szürkés-fekete haja van, feje búbján két tincs mindig az ég felé áll, mint az antenna; frufruja két oldalra van választva. Acélkék szemeit kiemeli az arcán fekete színben húzódó mosómedvéknél is jellegzetes „tolvaj álarc”. Hollow maszkja homloka közepén húzódik végig egy apró csíkban. Hollow lyuka az alhasánál, kicsit jobbra helyezkedik el.
Ruhája emberként, majd a túlvilágon is folytatott harcstílusára alapoz, amely nem más, mint a Saolin kung fu. Öltözéke felsőjének alsó része fekete, melyre fehér réteg húzódik, szélein vékony fekete csíkozással ívelve. Ezt a derekán egy fekete szalaggal rögzíti. Fölsője fekete része azonban a szalag alatt is folytatódik, egészen a combjának a közepéig leér. Jobb oldala azonban nyitott marad a szalag alatt. Fehér színű nadrágja térde alá ér, ez után fekete cipője csatlakozik, melynek talpa szintúgy fehér színben tündököl, akárcsak ruhája nagyobbik fele. A cipő szárán „X” alakban húzódó szalagok is, a talphoz hasonlóan, fehér színűek. Zanpakutoja a derekán lévő szalagra van rögzítve, vízszintesen, hogy így kevésbé akadályozza a mozgásában.
Az öltözetet a könnyebb elképzeléshez ehhez hasonlóan néz ki, csupán a színek mások.

Jellem:
Ő egy igazi kleptomániás. Bármi, amit meglát és megtetszik neki, ő azonnal rakja is el. Később, hogyha esetleg felfedezik nála, természetesen hidegvérrel hivatkozik arra, hogy ő igenis csak „találta”. Viszont, amikor vissza kellene adnia azt hivatalos tulajdonosának az igazán nehéz helyzet számára, szinte látványosan összetörik miatta a szíve. Persze megesnek kivételes esetek, mikor aljas, alattomos módon visszaadja igazi gazdájának a dolgot, majd később ugyanazt, esetleg mást ellop tőle. Ebből kifolyólag a ravaszság tonna számra fellelhető jellemében. Általában nemleges válasszal felel mindenre, még arra is, amit mégis megcsinál. Elképzelhető, hogy a helyeslést kifejező szó nincs is benne a szótárában.
Gyakran merül bele „színészkedésbe”, pontosabban szólva mások viselkedésének utánozásába, mert számára nem csak az kell, ami kézben megfogható, hanem minden, amit megtetszik neki. Így, ha egy jellem pont az ideálja, azt igyekszik egytől – egyig elsajátítani és a szerint viselkedni bizonyos pillanatokban.

FELSZERELÉSEK:
Az éppen összegyűjtött tárgyak másoktól.

ZANPAKUTO:

-> Zanpakutoja alap kinézete egy egyszerű katana. Fekete a tokja, illetve a markolata is, ezt azonban feldobja az kevés szín, mely a fehér rombusz alakú sormintában merül ki. Ezüst, kerek keresztvasának a felszínén egy mosómedve ábrázata tekeredik. A markolat végén egy apró kör van, melyre fel van kötve egy szerencsetalizmán (kínai pénzérmékből egy kisebb füzér), mely a „gazdagság energiáját élénkíti” a kínai hiedelem szerint.
-> Ceroja aranysárga színű, melyet focilabdaként képes „generálni” és úgy ellőni azt jobb lábával az adott célpont felé.
-> Mások utánzása bizonyos alapokra épül. Mint akárcsak a mosómedvék, ő maga is könnyedén tanul el új dolgokat. Így kerül terítékre a kedvelt jellemutánzása mellett eme „különleges képessége”, amit nem bravúros parancsszóval tud aktiválni, hanem csupán pontos odafigyelésének a műve. Ugyanis ennek segítségével képes mások hangját vagy egy látott mozdulatsort leutánozni. A mozdulatnál, ha párszor látja, már ugyan úgy el tudja ismételni. Igaz, első próbálkozásainál mindig felbukkan valami hiba, amit a mozzanat többszörös elismétlésével tud csak kiküszöbölni, azonban viszonylag könnyen elsajátítja azt. A hang esetében több gyakorlásra van szüksége, pontosabban szólva többször kell hallania az adott személyt beszélni, hogy korrektül tudja alakítani az adott hanglejtést. Viszont itt is életbe lép az, hogy csak azokat képes tökéletesen elsajátítani, ami neki is megtetszik. Mert ami nem jön be neki, azzal már alapból mínuszokkal indul és nem is lesz pontos az elsajátított hang vagy mozdulat. (Postokban nyomot kell hagyni az adott mozdulat vagy hang elsajátítására, mielőtt végérvényesen ki lenne jelentve, hogy ezt már tudja.)

Neve: Mapache – Mosómedve
Parancsa: Nusume, Mapache! – Lopj, Mosómedve!
Ressurreción:
Aktiválás után fegyvere eltűnik és külsőleg egy fél humanoid – fél mosómedve alakját veszi fel. Haja hosszabb lesz, térdig ér neki ebben a formában. Fülei, a mögöttük felbukkanó csontképződmény miatt hegyes lesz, akárcsak egy mosómedvének. Öltözéke megmarad, csupán annyiban változik, hogy nyakától, az egész mellkasát szőrös fehéres – szürke színű dús prém fedi be, mely jobb karjára is ráhúzódik, egészen alkarjának közepéig tartva. Körmei meghosszabbodnak, egész tenyerét, illetve alkarjai alsó részét kesztyűhöz hasonlatos csontréteg képződik. Ehhez hasonló csontszerű anyag jön létre cipőjének a szárára is, mely térdéig húzódik fel. Mindemellett csatlakozik megváltozott külsejéhez a mosómedvék csíkos farka, mely neki is generálódik egy, annyi eltéréssel, hogy az övé csontból van.
Fegyvertelenségét a mosómedvék tulajdonságaival kompenzálja, mely gyorsasága, illetve a jobb egyensúlyára koncentrálódik. Fás területen helyzeti előnyét tudja kihasználni remek sebességű fáramászásával. Illetve ressurreciónja a fegyver nélküli állapotát igyekszik javítani azzal, hogy elősegíti pusztakezes harci ügyességét, mely a kezén és lábán lévő csontszerű anyagok erőteljesebb ütéséből származik. Támadásra akár csontfarkát is bevetheti.
Ressurreción belüli eget rengető különleges támadása nincs. Azonban aktiválását követően pusztakezes harc képzettségére négy ressurreción pontonként kap egy bónuszt, továbbá sonidojára, ahova három ressurreción pontonként nyer egy bónuszt. A bónusz pontok csak a ressurreción használata alatt érvényesek!

ELŐTÖRTÉNET:

*Unottan ásítozva ül a tó melletti kimagasló sziklák egyikén, miközben az előtte álló hosszú ősz hajú, széles vállú, számára szokatlan öltözékű férfi szövegelését hallgatja. Hogyha nem ragadta volna meg az eleganciájával már se híre, se hamva nem lenne, azonban túlontúl lenyűgözte, s még a rohanással teli természetét is megállásra kényszerítette. Egyszerűen tetszett neki, így képes volt alávetni magát a tanulásnak, mert meg akarta szerezni magának, mint oly’ sok más dolgot is. Hiszen szokatlan szokása volt, hogyha valami elnyeri tetszését, azt rögtön magának akarta tudni, bármi áron! Akár a csúnya „lopásnak” is alávetette magát, ha arról volt szó csak, hogy megszerezhesse. De ezzel még ő is nehezen birkózott meg, amiért halványlila elképzelése sem volt arról, hogy miképpen szerezhetné meg magának ezt a gyönyörű előkelőséget.*
- Érted?*értetlenül pillant fel álmodozásából, s szegezi tekintetét a férfi hűvös, mégis fennköltséget sugárzó rubinvörös szín íriszeibe. Egy röpke ideig a lélegzete is elakad a nagy csodálat hatására, azonban pillanatok alatt észhez tér. Nem akart ennyire elkalandozni, mégis sikerült neki. Most meg igyekezhet magyarázkodni! Csupán hebegni – habogni kezdett, egy kis őzés körítésével, de az előtte álló férfi máris tudta, hogy mi a válasz előbb elhangzott költői kérdésére.*
- Szóval nem.*apró sóhaj hagyja el ajkait, ahogy levonta az iménti reakciókból az egyértelmű kikövetkeztetést. Egyáltalán nem érti, hogy ezen mégis mi volt a meglepő, hiszen gyakran előfordult már ez.* - Elismétlem még egyszer, de ezúttal figyelj, rendben?*komoly ábrázattal tette szóvá mondandóját, melyre fél pillanatig képes volt tartani vele a szemkontaktust, mielőtt levette volna a szemét a férfiról. Egyszerűen lenyűgözte, hogy még ilyen goromba mimikák esetében is megtartotta tekintélyét. Azonban ez sem tántorította meg sértettségének tudtára adásában; égnek emelt orral, oldalra fordított fejjel, felfújt arccal, kisebb morranás kíséretében nyilvánította ki nemtetszését. Aljas rágalom! Rendben… lehet, hogy nem figyelt fél pillanatig, de attól még nem kellene rögtön ennyire leoltani! >o>*
- … nos, a Kung-fu harcművészetet gyakorló személy testfelépítése és képességei alapján szokott kapni egy állatstílust. Ez lehet bármi a tigristől kezdve, a sason át, a sáskáig… bármi. Számtalan típus létezik, eddigi feljegyzések szerint ötszáz körül van ennek száma, azonban nincs olyan mester szerte a világon, aki tudásában állna az összes állatstílusnak.*mérgelődése ellenére, mégis végighallgatta rendesen a férfi további mondandóját. Érdeklődését felkeltve emelte rá kíváncsiság fényében úszó tekintetét, teljes figyelemét összpontosítva rá. Roppantul érdekesnek vélte, s még inkább foglalkoztatta az erről szóló részletek.*
- Mi az ön állatstílusa Shui – mester?*döntötte oldalra a fejét, miközben kérdésével is alátámasztotta a komolyabb érdeklődését a téma irányába.*
- Páva.*a férfi feleletére nyomban felelevenedett benne a régi emlékkép, amikor először találkozott a mesterrel. Ismét lejátszódott lelki szemei előtt a jelenet, mikor meglátta azt a gyönyörű eleganciát tőle, melybe úgy beleszerelmesedett, s amit meg akar szerezni magának. Immáron ezt nem tartotta túlontúl hihetetlennek, mint akkor, hiszen az említett madár kecsességéről és szépségéről egyaránt híres, úgy véli, valóban illik a mesterhez az említett állat, mint stílus.
Eme gondolat beindította fantáziáját, s az emlékfoszlányok csak úgy pörögtek és pörögtek elméjében. Emlékszik, tisztán, minden egyes momentumra azon a napon. Akkor még egy tolvaj csapattal járta a kietlen prérit. Ezen időben szülei képe már teljesen feledésbe merültek előtte, mióta eszét tudta már ezekkel a vandálokkal töltötte minden idejét. Mondhatni ők nevelték fel, s tőlük tanult meg mindent, amit az élethez tudnia kellett, legfőbbképpen a túléléshez. Taníttatásával csupán egy gond volt, az élet sötét oldalát ismertették csupán vele. Az igazságszolgáltatásra fittyet hányva, csupán saját javukat szolgáló nézeteket verték fejébe. Neki ez teljesen természetes volt, hiszen ebben a korban tanul az ember a legtöbbet, lehet az éppen jó vagy rossz. Ekkor még nem volt semmi jog arra, hogy ezt meglehessen válogatni. S mivel ő nem ismert mást, számára ez volt a természetes, elfogadta, s tudta, hogy vagy e szerint él... vagy elbukik.
Napról – napra járták a különböző városokat, falvakat, s fosztogattak, növelve saját betevésüket. Egy nap azonban a Sakagawea tónál élő bevándorlót szemelte ki áldozatául razziázó csoportjuk vezetője, aki a legokosabb és legerőteljesebb volt közöttük. A többiek csupán pletykáltak a dologról, de páran úgy tudták, hogy összebalhézott a víz mellett élő idegennel, állítólag csúf nevén hívták, s emiatt ez a hirtelen jött ötlete. Pedig eddig sosem adták lejjebb egy gazdagabb falunál az akciójuk színhelyét. Bár most se tettek volna így, hiszen kis csoportjuk utolsó húzása volt az, hogy személyesen meglátogatták és megpróbálták kifosztani vagyonából a külföldről érkezett illetőt.
A bevándorló ugyanis nem volt könnyű préda, olyan harci tudással rendelkezett, mely egyszerre lenyűgözte és megfélemlítette a társaságot. S ha mindez nem lett volna elég, még eleganciájával is növelte az összhatást. Ha meg is próbáltak ellene védekezni sem értek ellene túl sokat, nemes egyszerűséggel, mint a szél, úgy suhant át közöttük; karjai, mint a villám, úgy csapott le rájuk; lábai, akár a jaguár, olyan gyorsan mozogtak; s mindezt oly’ kecsesen, mint az arrább röppenő pille szárnyainak rezzenése. Mindez egy gyermek számára fantasztikus volt, mintsem terror, hogy társai, eddigi szülei hullottak el mellette. Hiszen, csupán az életben maradás érdekében tartott velük, illetve a kincsekért, melyeket felellhetett hosszú útjaik során. Akkor határozta el magát úgy, hogy eme férfi mellé szegődik, s megszerezi magának ezt a fenséges eleganciát, bármi áron!*
- Nem tudlak így tanítani, hogyha nem figyelsz. Mond csak, komolyan érdekel téged a Kung fu?*mintha egy másik világról erőteljesen visszarántották volna az eredeti kerékvágásba, oly’ váratlansággal érte az elméjébe hatoló, hangos szavak. Értetlenül pislogva tekintett a mesterre, egy megfelelő elnézés megfogalmazásán törve a fejét, hiszen nem szándékosan kalandozott el. Ezúttal tényleg nem!*
- Természetesen, Shui – mester! Csak... véletlenül elkalandoztam.*zavartan vakarta meg tarkóját, mikor egy gyors, szemmel követhetetlen mozdulatnak lett tanúja a mestertől, mely rajta csattant, a vízben való landolást eredményezve. Ázott kutyaként emelkedett föl a hideg forrásból, szerencséjére nem okozott számára nagy gondot az úszás, amely elsajátítása az első tanítatásai között volt, így őt csupán egy reggeli, ébresztő fürdőként érte.*
- A Kung fu harcművészet nem olyan, ami csak a néhai figyelmet követeli meg. Hiányaid életedbe is kerülhetnek.*morogva vánszorgott ki a partra és rázta meg magát, hogy a víz nagyobbik része lecsorogjon róla, miközben a mester okítását hallgatja. Nem érti, hogy ehhez miért volt szükség a vízbe hajítani.*
- Akkor tanítsd meg úgy, hogy ne legyenek hiányaim, semmilyen téren.*duzzogva fordította el fejét. Súlyát egyik lábáról a másikra helyezte, miközben fejét törte a halvány szövegért, melyek eljutottak hozzá a nagy merengés során is, csupán képbe kellett rázódnia, hogy fel is eleveníthesse őket.* - Shui – mester, szerinted mi lehet az én állatstílusom?*fogalmazódik meg benne a kérdés, mely igazán foglalkoztatja a témával kapcsolatban. Elszánt tekintetét a mester rubin szemeibe fúrta, majd percekig fürkészte azt, míg a férfi egy sóhaj kíséretében le nem hunyta a szemét, s adott hangot határozott válaszának.*
- Mosómedve.*életét megpecsételő szó volt ez. Szorgos gyakorlás vette kezdetét ez által, megannyi tudás elsajátításával karöltve. Az említett élőlény valóban megmutatkozni látszott nála, feltűnőbben, mint eddig valaha. Gyűjtögetési kényszere egyre inkább felélénkült, mintsem kiveszett volna belőle az idő során. Egyre megszállottabban szedte össze a számára megtetsző dolgokat és tette el azt egy titkos, biztos helyre, amit csak ő tudott, hogy hol van. Lehetett az bármi, csak valamiben értékessé váljon szemében… volt, ami alakja miatt került mancsai közé, de csilloghatott is fényesen, avagy sem. Egy meghatározó tényező sem volt nála, csak kelljen neki és máris a repertoárjában kötött ki.
Végül ezen őrült szenvedélye lett a végzete is. Már a felnőtté válás éveiben járt, amikor egy furcsa lényt látott meg a tó mellett. A képe homályos volt, nem tudta kivenni rendesen alakját, melyre még a sötétség is közrejátszott, végképp megnehezítve dolgát az ott lévő árnyalak kifürkészésében. Azonban a csontmaszkos arcot kitűnően látta, melybe első pillantásra beleszerelmesedett. Meg akarta szerezni magának rögvest! De ereje fikarcnyi volt a furcsa élőlényhez képest… emberként. Pontosan, ugyanis, amint számára megmagyarázhatatlan dolog történt vele, hogyha a sokkhatás nem uralkodott volna el teljes egészében elméjén, minden bizonnyal a halálával magyarázta volna az egészet. Viszont ezt is érdekes elmúlásként fogta volna fel, amiért nem a véget jelentette ez neki, hanem lépést egy új kezdet felé.
Így, még ha ezt követően nem is előző testében volt, hanem egy másikban, s folyamat éhséget érzet, attól még gondolkodott és tudta mit akar. Megszerezni magának valamit, amire már oly’ régen áhítozik: azt a szépséges eleganciát a mestertől! Mámorosan, nehéz testét vonszolva közelítette meg a kis épületet. Őrjöngőt türelmetlenségében, s bár nem így képzelte el egyikük sem ama pillanatot, mikor a tanítvány legyőzi mesterét, most be kellett érniük ennyivel. Jómaga még így is elégedett volt az eredménnyel, hiszen ezzel egy nagy álma válhatott valóra, hiszen immáron már ő is rendelkezik eme csodás eleganciával, mint egykoron mestere, ráadásul még éhsége is csökkent ennek köszönhetően!
Ezáltal felbuzdulva állt tovább és folytatta, mit életében: kereste azt, amit megtetszik neki, majd megszerezte. Lehetett az emberi lélek, avagy fajtársai, nem érdekelte addig, míg kielégíthette gyűjtőszenvedélyét. Bár lassan már ez is kezdett unalmassá válni számára a folytonos éjjeli lepel alatt leledző tágas sivatagban. Mit meg nem adott volna azért, hogy valami különlegesre tehessen szert! Hogy ismét érezhesse azt a mámort, amikor megszerzi az áhított dolgot! S kívánságáról sosem hitte volna, hogy beteljesül, méghozzá ilyen hamar! Vágyai beteljesedéséhez három shinigami vezette el, kik egy újabb élet lehetőségét kínálták, ha cserébe a szolgálataikba áll. Ugyan ennél a mondatuknál jóízűen kinevette volna őket, mégis az egyikük mutatott valamit, ami felett nem tudott csak úgy szemet hunyni. Egy egyszerű drágakő külsejével rendelkezett, mégis sokkal szebb és erőteljesebb volt annál. A sötét teremben is csillogott a szemében és tudta, hogy ez lesz az, amiért küzdeni fog, kérhet tőle a három idegen bármit, csak egyszer hagy foghassa a kezében eme kincset!
Élete azonban megnehezedni látszott a kapott „új létezési” lehetőség folyamán. Ugyan örült annak, hogy már nem hatalmas monszunként kellett járnia a sötét sivatagot, avagy négy lábra ereszkedve, hanem ismét emberi testben létezhetett egy napos „világ” alatt. Egy világban, mi nem volt olyan kihalt, mint a kietlen homokdűnék. Illetve itt újabb prédák ütötték fel fejüket, új, fantasztikus dolgokkal, melyeket mindenáron meg akart szerezni magának. S egy ilyen akciója húzta be a pácba. Túlontúl erősebb ellenfelekkel kezdett, kik nem olyanok voltak, hogy csak úgy lenyeljék azt, hogy most… csúnya szavakkal kifejezve „meglopták” őket. Pedig ő nem tesz ilyet, sose tenne! Ő csak találta! ˇ^ˇ
Útja egészen egy épület sötét folyosójáig vezetett. Nem is akármilyen homály uralkodott ott! Még az orráig sem látott el az új fényviszony miatt, mely szemeit érte a nagy rohanása közepette, ami végül egy szőnyegként való kiterülést eredményezett a hideg talajon. Kisebb nyekkenéssel terül el a földön, s miközben kezdte összeszedni magát, végre méltatott körülnézni is. Szemei, ahogy kezdték megszokni a sötét helyet, egy alakot is ki tudott bogarászni, aki a távolból közelített irányukba. Ő maga megszeppenve figyelte közeledését, miközben háta mögül már hallotta hangoskodó üldözőit, kiket halva egyértelműen levonta, hogy az illető felé sem bagóznak. Ráadásul képtelen volt megszólalni, avagy mozgásra bírni testét, bár már erőlködnie se kellett, amikor a trió egyike, kik a nyomában voltak nyakon csípve föl nem emelte, bő húsz centire a földtől. Röpke rémületében csupán kapálózni tudott, de ez is alábbhagyott, amikor a levegőben szárnyaló orchidea virágok egyike tekintete előtt szárnyalt el. Ámulattal nézte, ahogy minden virág egyazon gyönyörű hölgy alakját veszi fel, s önálló életre kelve mozognak, nevetgélnek. Olyan barátságosnak tűnik, mégis baljóslatú az egész szituáció, ami kibontakozni készül szemei előtt. Végezetül a sok hasonló alak közül egy elő lép, s fegyverének éles pengéjét az egyik, földbegyökerezett lábú illető maszkjába vájta. A kecses lány arcán bájos mosoly húzódott, miközben a másik kettőre szegezte tekintetét. Fogva tartója rémületében elengedte, s társával együtt futásnak eredt, nem mertek az idegennel packázni. Őt viszont annyira lenyűgözte eme csodás előadás, hogy egyszerűen képtelen volt túllépni az előbb látottakon, bőszen igyekezett minél inkább elméjébe vésni ezt, hiszen végre meglelte azt, amit eddig keresett. Azt, ami minden apró kincsnél nagyobb! Ezt a gyönyörű, mégis halálos arculatot. Kell neki, meg kell szereznie!
Némán figyeli végig, ahogy lenyűgöző megmentője elfogyasztja az arrancart, kit kiiktatott a társaságból. Azonban nem tudott nem törődni a lemondó arckifejezéssel. Bátran határozta el magában, hogy ezúttal többeket csal ide, hogy jót tehessen neki, hátha látja még egyszer lejátszódni eme csodás jelenetet, mely úgy megtetszett neki. Döbbenet és csodálat ült ki arcára, miközben a hölgy mosolyogva felé fordult és mutatóujját szája elé emelve jelezte neki, hogy a legbölcsebb, amit most megtehet az a hallgatás. Szemmel követi az elegáns hajdobást, s azt is, hogy éppen távozóra készül. De nem hagyhatja csak úgy, ezek után elmenni!
Eltart neki egy darabig ugyan mire sikerül túltennie magát bátortalanságán, hogy elébe vághasson és átadhassa azon kis kincseket, amit elszedett az előbbi triótól. Tettén még jómaga is meglepődik, hiszen sosem fejezte ki még másnak köszönetét, főleg nem így, hogy adjon valamit. Arcáról leíródik, hogy nehéz számára az, amit tesz, de egy belső késztetés az, mi erre kényszeríti, melynek képtelen ellentmondani.*
- Találtam.*fűzi hozzá, miközben felé tartott kezében megcsillan az apró ékszernek tűnő tárgy. Még maga se tudja eldönteni, hogy mit remél tőle. Egy biztos, hogy üres kézzel nem akar távozni, egyáltalán nem áll szándékában itt hagyni, az előbbi csodaszép képsorok megteremtőjét, míg magáénak nem tudhatja a gyönyörű mégis halálos módszert.
Látja megszólítottja arcán kibontakozni a döbbenetet, mely hamar átcsap abba a mosolyba, vagyis csak hasonlóba melyet a gyilkolás pillanatában is megejtett. Lélegzetét visszatartva figyeli az előtte álló minden egyes mimikáját és mozdulatát, mindenre felkészülve. Helyesebben szólva nem mindenre, ugyanis megdöbbenve érte a felettébb kedves gesztus, mely fejének megsimogatásában merült ki. Értetlen pillantásokat vet a hölgyre, majd a kezére tekint, aminél összezárják mancsát, melyben az ajándékba nyújtott tárgy pihent. Örült annak, hogy nem kellett megválnia tőle, azonban felsejlett benne ama félelem, hogy talán nem kívánnak barátkozni vele.*
- Ahogy mondani szokták: azé, aki találja. ^.^ Esetleg volna kedved elfogyasztani velem egy teát?*apró szomorúsága, mely előbbi negatív gondolatai miatt bontakozott ki arcán hamar szertefoszlik, ahogy hallja a barátságos mozzanatokhoz csatolt szöveget. Megkönnyebbül, hogy nem utasítja el jelenlétét, s hirtelen úgy érzi, hogy most ő a legboldogabb arrancar szerte Las Noches falain és Hueco Mundo sivatagán belül. Vidáman bólint a kérdésre, majd lelkesen követve a fenséges karizmával rendelkező arrancar nőt, vágta közben zsebre az apró, csillogó ékszert. Párcsevejbe kezdtek, aminek hatására megismerhették egymást, s ő igyekezett az ezt követő további időben mindig jót tenni neki. Hozott pár balgatag fajtársat, kik voltak olyan vakmerőek, s bemerészkedtek a szemében gyönyörűnek tartott arrancar fenségterületébe. Persze tettei mögött ott húzódott a saját javaira való játszadozás is, hiszen így láthatta újra és újra azt a szépséges jelenetet a virágok táncával és a penge süvítésével, mellyel egyszerűen nem tudott betelni. Látnia akarta még egyszer és még egyszer! Később már ajándékokat is hozott neki, olyan tárgyakat, amiket megosztott vele, hogy tetszenek neki, melyeket bőszen igyekezet beszerezni mind, s elé vinni azokat. Csak, hogy láthassa újra azt a szépséges előadást.
Azonban az idő folyamán egyszer ismét felelevenedett egy kérdés, amire nem tudott válaszolni, előző alkalmakkor sikerült kitérnie előle, most viszont muszáj volt felelnie. Kínos volt számára a válasz, hiszen azon arrancarok közé tartozik, kiknek nincs neve, csupán egy sorszáma, melyet a három shinigami vezetőjétől kapott. Emberi létére nem emlékezett már, hogy az akkori megszólítását használhassa új életében. Azonban a kellemetlen szituációt a szemében oly’ csodálatos hölgy mentette meg, s adott neki egy nevet, melyet ezúttal örömmel visel és még nagyobb örömmel szólítja névadóját nővérének!
A Las Nochesben történt változások beköszöntésekor nehezen tudott túllépni azon, hogy a három ostoba halálisten képes volt azt a csodálatos drágakövet eljátszani. Az volt az első dolog életében, melyet nem tudott megszerezni, s hatalmas terrorként érte, melyből egy másik érdekes és annál inkább gyönyörű ékszer térítette magához. Nem, ez több volt egy egyszerű ékszernél, szebb volt annál és sokkalta érdekesebb! Amint meglátta, azonnal tudta, hogy kell neki, meg kell szereznie, így nem habozott követni viselőjét, kiről később megtudta, hogy az espadák egyike. Elvakultan csatlakozott hozzá, mindent megtett azért, hogy több időt tölthessen a csillogó ékszer társaságában, hogy egyszer majd markában tarthassa, és úgy gyönyörködhessen szépségében.*
Vissza az elejére Go down
Szayel Aporro Granz
Admin
Admin
Szayel Aporro Granz

Virgo Snake
Hozzászólások száma : 712
Age : 34
Registration date : 2010. Aug. 04.
Hírnév : 45

Flavia nella Sinestesia _
TémanyitásTárgy: Re: Flavia nella Sinestesia   Flavia nella Sinestesia EmptyCsüt. Ápr. 26, 2012 7:04 am

Személy szerint nagyon tetszett az előtörténet, hangulatos, kellően megragadja az embert. Az egyetlen kikötésem az lenne, hogy a cerot majd egyéni ceroként pályázd meg az egyedi technikák topicban, amikor megvan a megfelelő képzettségszinted és pénzed (1500 ryou), ha mást nem is, de majd megtalálod szépen Desmond tárcáját, hogy finanszírozd azt. Surprised Nincs más hátra, mintsem Las Nochesre zúdítani a mosómedve terrort, az előtörténeted tehát ELFOGADOM, kellemes gyűjtögetést!

Szint: 1. szint
Lélekenergia: 5000 LP
Kezdőtőkéd: 4000 ryou

Valamint összesen 14 pontot költhetsz el a képzettségenként alap egy ponton kívül az alábbiak között:
  • Fegyveres harc
  • Pusztakezes harc
  • Hollow képességek
  • Sonido
  • Resurrección
  • Hierro


Jelentsd be a pontozásod, készítsd el az adatlapod, jó játékot!
Vissza az elejére Go down
 

Flavia nella Sinestesia

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-=Bleach Szerepjáték=- :: Nyilvántartás :: Előtörténetek ::   :: Arrancar-