HomePortálGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Aréna

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5
SzerzőÜzenet
Nayara Tarin
Arrancar
Arrancar
avatar

Female
Leo Hozzászólások száma : 45
Age : 315
Registration date : 2013. Nov. 12.
Hírnév : 2

Karakterinformáció
Rang: 57. Arrancar, Diego Canino fracciónja
Hovatartozás: Las Noches
Lélekenergia:
10200/15000  (10200/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Aréna   Csüt. Júl. 31, 2014 8:44 pm

[Fegyverek - Szobrok - Ismeretlenek]


Kacaja meglepettséget fest arcomra, nem rémlik, hogy szóltam volna bármi vicceset, értetlenül állok viselkedése felett. Hovatovább, szavaiban sem találok semmit, mi belőlem akár halvány derűt váltana ki.
- Ha már megadatott levedlenünk ezt a szintet, miért volna mégis szabályszerű állatként viselkednünk? Sajátosságunk volna vérszagra tóduló ösztönlénynek lenni, kivétel már nem is lehet? – bár magam is minden alkalommal ezen hozzáállással fordulok egy-egy ismeretlen fele, nem torkollom le, ha meggyőződésemmel szemben olykor kellemesen csalódnom kell. Akadnak olyanok, elenyésző számban bár, kik értékelik, egy marék homoknál több értelem szorult a fejembe, s vannak azok, kiknek pont annyi, avagy még kevesebb jutott, ezeket nevezem létezésre érdemtelennek. Hozzáállása egészen egyedi, ha jól értem, jólneveltségem szinte értésnek veszi, mit nem tud a javarészt jellemző viselkedésekkel hasonlón egy kupac alá venni. Számon kérni modorom, mely nem hasonlatos a többséghez, nem is tudom, minek vegyem, bóknak, avagy sértésnek. Egyelőre egyiket sem teszem, nem tudva, valójában mi szándéka volt megjegyzésével.
- Sajnálatos, de nem értek hozzá. Kontárként véleményt alkotni valamiről, mit nem ismerek, nem csak alaptalan, de felesleges. És nem is nekem kell tetszen – én sem vágynék kritikára bármi téren olyantól, kinek dolgaimhoz közel, s távol köze sincsen. Az ilyesfajta művészetben pedig, bármily sajnálatos, jártas nem vagyok. A szobornak nevezettet elnézve pedig annyira nem is bánom, hogy nem merültem el benne, azt látva időpocsékolásnak vélem, hogy ilyesmiben avatott legyek. Vannak dolgok, mik tetszenek, vagy épp, mint ez, pont nem, ennél konkrétabb hibáját megnevezni nem tudnám, meg sem kísérelem megtalálni benne a hibát, mitől nem találom szépnek.
Kíváncsiságom, kutakvó pillantásom tétlen állja, nem torkol le, nem is ront rám, szótlan tűri, míg körbejárva megszemlélem. Ezúttal sem vártként viseltet felém, már-már szemtelenül nyugodtan, mikor legtöbbje nem nézné el nekem ily módon vizslatásom, fenyegető keringőm közben. A többség pontosan annak venné, aminek szántam, ő mégsem így tesz. S ha mégis, úgy feszengést, riadalmat sem látok rajta, avagy igen jól rejtegeti előttem. Hasonmásunkon kívül egyebet, mi érdekes, nem is találok, apróságot leszámítva, mit várnék, nem retten meg tőlem, habár ez inkább bosszantó, mint különleges benne. Míg csak újra meg nem szólal, mivel lanyhuló érdeklődésem mondandója ismét felkelti. Fémkupacát méltató kérdésemre merőben különös válasz érkezik, mit őszintén, ki sem néztem belőle.
- Én határozzam meg, mely háborúnak állítottál emléket? Avagy az összesnek…? – elmélkedek, hangot adott kérdésem alig neki szánva. Továbbra is értetlen állok a kreálmány előtt, önerőből megérteni sem próbálva, mi zajlik egy művész fejében. Érvelése, szobra létezésének miértje már aligha érdekel, kíváncsibbá tett alkotójának személye. Kérdése mosolyt csal arcomra, hiszen az merőben érdekes. Kis ideig megváratom felelettel, azon tűnődve, erre saját válaszom, avagy olyasmit adjak számára, mit hallani szeretne. Tudni akarja, miért nem öltem meg, ahelyett, hogy örülne ennek. Azt várná vajon, hogy utóbb erre mégis próbát tegyek? Hamar elvetem e gondolatot, hiszen ha így lenne, már tettleg értem volna, hogy harcot kezdeményez, ennél több kell legyen benne. Játszik csupán, meg kell hagyni, veszélyesen.
- Valóban, messze állsz tőle, hogy kedveljelek, mégis, egy ilyen, mint te, nem mindennapi jelenség errefele. Alapjában véve meglepő a tény, magunkfajta egyáltalán szobrászkodásra adja fejét. Kevesen engednek a késztetésnek, hogy ily módon fejezzék ki magukat, fölös energiáikat inkább pusztításra fordítják alkotás helyett. De miért is magyarázom ezt épp neked, mikor, ha jól sejtem, ezt magad is ugyanolyan jól tudod? – kérdésem költői, inkább szólt magamnak, mint neki. Ahogy felfoghatatlan az is, minek fecsegek ennyit. Szószátyársága fertőző, úgy hiszem, máskülönben napokig nem szólok ennyit összesen. Más kérdés annak oka, valójában nincs is kinek, alig lézeng körülöttem arra érdemes.
- Másfelől mondjuk, hogy épp csak nem vagyok éhes, köszönd a szerencsédnek – vetem közbe, mellesleg, még mielőtt túlzottan bizakodó lenne, tárom fel előtte e kicsiny titkot, valódi okát annak, miért állhat még itt előttem. Csupán azt adom, mit egyébként is várna tőlem, jóllakott ragadozó képét festem, ki csupán kedvtelésből a vacsorát nem kergeti meg.
- De biztosíthatlak, ha nem volnál rá akár egy kicsit is érdemes, már nem élnél – meg sem fordul a fejemben, hogy nagyobb kárt tehetne bennem, nem ostoba merészségből bátorkodok kijelenteni, ha úgy tartaná kedvem, végezhetnék vele. Elé lépve, lehajolva hozzá, kicsinységét még inkább hangsúlyozva a fejére teszem a kezem, hacsak mozdulatomtól nem rebben el.
- Kár volna érted, nem? – merészkedek szemtelen közelségbe, hogy feltegyem e kérdést, mi válaszra sem érdemes, anélkül is tudva, véleményünk, ha másban talán nem is egyezik, ebben biztosan nem tér el. Egyetértésünk e téren, hogy ő élni szeretne, én pedig nagylelkűségemben ezt engedem neki, tovább is lépek, túltárgyaltnak véve, miért is nem szándékozok kárt tenni benne. Egyelőre…
- Visszatérve erre – fordulok ismét a szobornak titulált fele, immár közelebbről újra szemügyre veszem, ezúttal futó pillantásnál többet áldozva rá. Szemrebbenésnyi idő alatt mérem fel számos gyenge pontját, mégsem ez, amit keresek. Leginkább ellenálló részét meglelve emelem mellkasa elé tenyerem, épp, ahonnan oda nem illőként kandikál ki a bárd nyele. Ha azt felfogta, úgy talán kibírja azt is, amire készülök. Bármennyire is nem nyerte el tetszésem, egészében elpusztítani mégsem áll szándékomban, ha már dolgozott vele. Nagyobb erőfeszítést igényel, mintha teljes erőmet beleadva formáznám lélekenergiám, hiszen óvatoskodva még sosem próbáltam ilyet. Egy, a végletekig gyengített cerot küldök bele, mi a leghitványabb hierrot sem karcolná meg. A célnak viszont épp megfelel, az akadálytalan halad át még így is az egyszerű bádoglemezen, fájó üresen tátongó, tenyérnyi lyukat hagyva benne. Hátra lépve, karba font kézzel elégedetten bólintok rá az általam így már késznek vélt műre, várva alkotójának reakcióját. Felkészülve arra is, habár szándékom nem erre irányult, ezzel tönkre tettnek találná szobrát, ez esetben az sem volna meglepő, ha megtorolná a rongálást. Vagy legalábbis megpróbálná.


______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Paloma Blanco
Arrancar
Arrancar
avatar

Female
Hozzászólások száma : 12
Tartózkodási hely : Las Noches
Registration date : 2014. Jul. 27.
Hírnév : 1

Karakterinformáció
Rang: -
Hovatartozás: Las Noches
Lélekenergia:
5000/15000  (5000/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Aréna   Csüt. Júl. 31, 2014 9:38 pm

[Fegyverek - Szobrok - Ismeretlenek]

Különös és furcsa bizsergés járja át a testemet, mintha elektromos áram járna át szüntelen. Ezt némiképp lehetetlennek vélem, hisz semmi olyat nem tettem, amitől a testem különösebben feltöltődött volna. Talán az eszmei játék, a tekintet ahogy a másik prédaként néz rám, pezsdíti fel vérem. Én pedig hagyom, játéka legyen szép és nyugodt, miközben én élvezem a pillanatot.
- Olyan sokkal találkoztál már, ki a nem úgy tekintett rád, mint vadász az áldozatára, még ha nem is szólt hozzád, vagy nem is érdekelted, de a tekintetében láttad, hogy bármikor áldozatává válhatsz? Olyan sok van, kit nem érdekel az, hogy eltiporva társait érjen el egy olyan magasságot, melyhez egyedül elérni képtelenség? A feltevést, mi a szabály szerű állati viselkedést jelenti, személy szerint úgy vélem, hogy mint olyan faj, amely ösztöni formában állat alakjában rejtezik, illő, hogy néhány tulajdonságot átvegyünk és hordozzunk korábbi létünkből, de mindet úgy fojtatni arrancar létünk után, mint előtte puszta buta kis gondolat és megvilágosult állapotunkhoz illetlen viselkedés. - szavaim nyugodtak, de belül érzem orkánként akar kitörni örömöm, hogy mélyre menő magassági gondolataimat végre megoszthatom valakivel, aki eddig azt bizonyította, hogy állati ösztöneit képes félretenni, még ha csupán csak egy rövid kis ideig. Igazán sajnálatos, hogy oly' szép és hatalmas fajunk saját sírjából csak nehezen és ritkán tud kilépni. Pedig mennyien verik a mellüket, hogy "Igen, az arrancar a leghatalmasabb és legbölcsebb nép, nyomába senki sem ér!", én pedig, mint apró kis hernyó, ki végignézte sokak felemelkedését és bukását, csak nevetek a markomba és sírok, hogy hogy süllyedhetett ilyen mélyre egy büszke nép.
- Ez utóbbival szembeszegülnék. Nem kértem, hogy tetszen neked, hisz az lehetetlen, hogy minden, mi elnyeri az én tetszésemet az a tiedet is táncra invitálja. De nem is szükséges már, hogy kifejtsd e tárgyal kapcsolatos véleményed, hisz burkoltan bár, de megtetted, ezt pedig köszönöm szépen. - előszeretettel vizsgálom a másik arcát, hogy lám, szavaim miféle reakciót váltanak ki belőle. hazugság azt mondani, hogy van olyan egészséges lény, kinek arcán nem jelenik meg a fejében kialakult vélemény, csupán sokkal jobban kell figyelni és meglátni azt, mi eltér a normálistól, ami egyéni.
- Azt hiszem kérésemet félre értetted. úgy tűnik, hogy nem sikerült elég tisztán fogalmaznom. Nem azt kértem, hogy nevezd meg azt az esemény, melynek szobra ez, hisz az lehetetlen, mivel magam sem tudom erre a választ. Amit szeretnék hallani tőled az, hogy miként írnád le a háború fogalmát. Nem részletesen, csak pár szóban vagy mondatban. A tisztán látás sokat segít az elme fejlődésében. - meglep, hogy nem értette meg szándékom, de így már biztos könnyebb lesz neki. Feltehetőleg a probléma bennem lakozik, lévén a pontos fogalmazást sokszor elfeledem szabadon szárnyaló gondolataim kifejtése közben. Ez egy újabb dolog, mit meg kellene tanulnom mihamarabb, hogy az esetleges problémákat elkerüljem vele.
Elkövetkezendő szavai előbb mosolyt csalnak az arcomra. Eltartott egy darabig, de úgy tűnik, hogy sikerült kiengednem a palackba zárt szellemet és végre bővebb gondolatokat kicsalnom belőle. Nehéz dió az már biztos, de legalább érdemes egy beszélgetésre. Igaz, azt meg kell mondanom, nem épp ez a legmegfelelőbben berendezett hely egy kellemes beszélgetésnek. Valamiért tartok attól, hogy ha még sokáig kell a várakozó kislány szerepében tetszelegnem akkor eláll a lábam és egy arénában nem sok lehetőséget biztosítottak az ülőgarnitúrák megtalálásához.
Már épp szólásra nyitnám az ajkaimat, mikor a meglepettség és egy vigyor egyszerre ül ki az arcomra. Úgy tűnik, hogy szavait nem formálta át többször elméjében, mielőtt szabadjára engedte, így most nem tudom, hogy pironkodjak vagy felnevessek örömömben. Őszintén megmondom, mindkettőhöz nagy kedvem lenne mostan.
- Mi az oka annak, hogy egy prédára leső személy, ki nemrég ismerte be, hogy mindössze azért nem engedett túlélési ösztönének, mert bendőjét már megtöltötte, vagy még nem ébredt fel benne a táplálkozás iránti vágy, életre érdemesnek tart engem, kit nemrég még úgy figyelt, mint macska a sarokba szorított egeret? - kérdésére eképp válaszolok méretes vigyorral arcomon. Talán ennek köszönhető az is, hogy le tudtam küzdeni azt a nagyon erős késztetést, hogy fogaimat kezébe mélyesztve megízleljem bőrének és vérének ízét, és megajándékozzam némi kellemes kis bizsergéssel a fejemen pihenő végtagját.
Ugyanakkor csalódnom is kell ebben a nőszemélyben, hisz épp most adta jelét annak, hogy hosszabb lépkedés után visszabukott pár szintet az elme lépcsőjén és hagyta, hogy olyan gondolatai kerítsék hatalmukba, melyek a biztos pusztulás felé vezetik őt. Valóban én gyengébb vagyok, mint ő, de tartani attól még nincs okom. A győzelem nem a fizikai való velejárója, bár a történelmet, már a győztes írja.
- Nocsak... - első reakcióm ez a tettét követve, hisz úgy tűnik, hogy a művész érzék benne is felébredt és embert ábrázoló szobromat hollowwá változtatta. Hazudnék és becsapnám önmagam, ha azt mondanám, hogy ez megfordult az én fejemben is, de számomra irreleváns volt, hogy fajilag behatároljam a szobrot. De ha ez tetszik neki, hát legyen így.
- Látom büszkeség beléd is szorul némi, de kár volt az energiádat erre elpazarolni. Maga az alak semmit nem jelentett, egy szobor a mögötte levő eszme nélkül csak annyit ér, mint az elemek amikből építették. Hát halljuk, mi volt az a gondolat, az az eszmefonál, mi átjárta elmédet mikor az ötletet kiötlötted? - szavaim közben a szobrot vizsgáltam és egyszer-kétszer körbe is jártam. Két személy műve, kik idegenek egymásnak, az, hogy nem támadnak egymásra pedig csak a véletlen műve. Na persze.
Végül visszatérek eredeti helyemre és kíváncsian fürkészem tovább az arcot, amitől választ várok, vagy meghátrálást. Soha, egyetlen pillanatig sem voltam biztos benne, hogy mély szándékkal megfontolt tett volt ez részéről. Azért is járkáltam és vizsgálgattam a szobrot, hogy hagyjak neki időt, ha valami hazugságot készül szólni, hát legyen ideje rajta gondolkozni.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nayara Tarin
Arrancar
Arrancar
avatar

Female
Leo Hozzászólások száma : 45
Age : 315
Registration date : 2013. Nov. 12.
Hírnév : 2

Karakterinformáció
Rang: 57. Arrancar, Diego Canino fracciónja
Hovatartozás: Las Noches
Lélekenergia:
10200/15000  (10200/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Aréna   Szomb. Aug. 09, 2014 12:14 am

[Fegyverek - Szobrok - Ismeretlenek]


Kérdésemre kérdéssel felelve gondolkodóba esek, miért is állok ki felvetésem mellett. Emlékeztetve rá, kiket érvekkel védeni próbálok természetük okán, ugyanúgy megvetek. Magam sem tudom, mi célom ezzel. Jobbak volnánk pusztán létezni akaró állatoknál, s ez valahol dicséretes, értékelendő, hogy túlléptünk ezen, ugyanakkor sajnálatos a feledés, hogy egészében félredobtuk mindezt. Már aki, persze. Kellene legyen egészséges egyensúly létünkben, de ki egyik, ki másik oldalára esett át túlzó mértékben. Kivétel igen kevés akad, ki megőrizte mindazt, mi minket jelent. Kevesek közé tartoznék én is, mára kihaltnak tetsző nézeteimmel.
- Manapság többel is, mint kéne. Sokak, sokfélék jöttek már velem szembe. Meglepődnél, milyen keveseket hajt már ezen a szinten puszta ösztön. Élni akarásuk már nem olyképp nyilvánul meg, hogy elpusztítsanak minden eléjük kerülőt, még ha erre lehetőségük is lenne. Csak nagy ritkán, ha az kézzel fogható fenyegetést jelent, vagy még akkor sem, kibúvót, kiskaput keresve, mivel kímélhetnének meg egy életet... – elfintorodok szavaim alapját adó, feltörő emlékekre, arcokra, bennük rejlő lehetőségre, mit oly nagyvonalúan hajítanak félre. Egy festő, ki többre tartja a halandó létet, mint miénket, saját fajtájától óvja, s nyíltan teszi mindezt. Espada, kinek kézre esett volna, meg sem fordult fejében, tébolyultsága sem vitte rá, hogy végezzen velem, szabadon hagyta, hogy játszadozzak vele, földbe tiporjam kedvemre, annak megtorlására kísérletet sem tett. És sajátom, ki személyes érdekeire hivatkozva óvja tőlem fajtánknak söpredékét, mondván, valamire még jók lesznek, s ne öldössek kedvemre, csak mert megítélésem szerint nem tartom azokat életre érdemesnek. S a kedves, ámde szánalomra méltó Privaron, példájára annak, mit az előbb említett, ki nem hogy törtető, kegyetlen lenne, beletörődve jelenlegi helyzetébe, letaszítottságába, tenni nem is kíván már ellene.
- Alig lelni már fel csíráját is a káosz szépségének ebben az eltunyult, undormányos, pacifista fertőben, hol már nem mindenki vadász és préda egyben, egymás mellett élők lettek. Nem evégre teremtettünk, s hogy valójában mire, mára jószerével feledésbe merült – fogalmam sincs, miért osztom meg nézeteim, egyetértésre benne oly kevésszer lelek, jobbára felesleges, véleményem többnyire csupán elrettentést, megvetést, nagy ritkán vitát eredményeznek, sokszor hasztalannak vélem már bele is kezdenem. Most mégis, itt vagyok, s erről beszélek. Zavartan nézelődök, tekintetét kerülve, nem értve, miként hozta ki ezt belőlem, bosszankodva rajta, ismeretlenül is efféléket fecsegek mellette. Talán sokat vesztenénk vele, mégis jobban jártam volna, ha ebbe bele sem kezdve inkább végzek vele, úgy nem lennék most saját magam előtt kínos helyzetben. Tehetném, akár most is, és mégis, mondandójára kíváncsian, tétlen állok felette, elhallgattatására őszinte szándék nélkül.    
Alkotásának további méltatására nem tart igényt, cifrázni se volna kedvem, furcsállom bár, hogy negatív véleményem is értékesnek veszi, köszönetére szótlan vállat vonok, ha neki ez kell, hát legyen. Rábólintok magyarázatára, úgy véli, némileg elbeszéltünk egymás mellett, holott csupán elkerülni kívántam a válaszadást, lévén az túl összetett. Újra fogalmazott érdeklődése koránt sem hoz könnyebb helyzetbe, makacsul ragaszkodik hozzá, hogy beszéljek.
- Szükséges rossz, azt hiszem – időt húzok, valójában továbbra is tanácstalanul állva kérdéséhez, mi célja vele, s hogy egyáltalán milyen mélységbe menően kívánja, hogy ezt elemezzem. Minden csupán nézőpont kérdése, így a háború fogalmának kifejtése, talán magam bonyolítom túl, nem evidens. A háború, természeténél fogva sem tehető egyetlen lapra, ahányat vívnak, mind más és más, általánosságban beszélni róla, mindről egyként szólva, nagyvonalú ostobaság volna. Minden esetre kötve hiszem, hogy lexikális tudásomra volna éhes, ha közvetlen részese nem is volt, annak meghatározásával tisztában kell legyen. Tapasztalatot meg- és túléltről, avagy kívülállóként mindről, bármelyikről átfogó, szubjektív véleményt akar hallani, nehéz eldöntenem. Tudva, ha ennél többet óhajt, úgy sem fog a témától elszakadni, ha nem éri be ennyivel, bizonyára tovább kérdez.  
Újabb számonkérésére egészében veszi el játékos kedvem, szemtelen vigyorával átellenben sajátomat törli le, mancsomat fejéről levéve, felegyenesedve, karba tett kézzel egy lépést hátrálok tőle.
- Az leszek, aminek látni akarsz, ha úgy állna érdekemben, de nincs okom, hogy a kedvedre tegyek – ártatlant játszva, romlottan, de miért is tagadnám meg azt, aki vagyok? Éltemben sem voltam jobb annál, ami most vagyok, pusztán a környezet, mi más lett, amihez alkalmazkodnom kellett. Erősebb, talán megfontoltabb lettem, ha eddig nem változtam, miért is akarnám, hogy másként legyen?
- Lehet tegnap, vagy akár holnap nem állnék le beszélgetni veled, próbát sem téve rá, arra alkalmas vagy-e. De szükséges volna megmagyaráznom minden tettemet? Ki volnál, hogy pillanatnyi szeszélyemért felelnem kelljen? Csendben is örülhetnél, ha épp nem az zavar, hogy nem tettem kárt benned. Vagy épp az ellenkezőjére áhítozva feszegeted a türelmem? – mindezzel saját magam hergelem, bizonyára ezzel kedvére téve, másért nem háborgatna ilyen ostoba kérdéssel, hogy miért nem öltem meg. Érzékelve, hogy ökölbe szorul a kezem, kivel én kívántam, engem használ játékszernek, nagy levegőt véve lehunyom a szemem, kívánságának, dühömet felszínre csalogassa, nem teszek eleget. Előbbi, talán kissé emelkedett hangnemből újra csendesebbre válva folytatom kis idő múlva, szűnni tűnőnek a késztetést, hogy helyből darabokra szedjem.
- Ha nem kívántad volna megismerni, szánt szándékkal előcsalni ezt a felem, úgy lehet, sosem mutatom meg. Rajtad áll mit látsz bennem. Játszhatnék előtted bármit, ha ezt várnád, úgy tennék, s te el is hiszed. Ha nem tudnám, hogy így van, ekként ámítottam sokakat, köztük eszesebbeket, nagyokat, kik ismerni véltek, ha velük szemben e játék mit sem ért volna, nem lennék olyan biztos benne. Mi több, feltehetően itt sem lennék, nem éltem volna már meg jó néhány napot, ha előttük is nyílt lett volna ez a kis titok. Voltam szerető, ki gyűlölt, kedves olyannal, kit megvetettem, hűséges ahhoz, kit elárultam, s gondoskodó azzal, kivel magam végeztem. S mindezt egyikük sem tudta, már nem is fogja soha. Nem jobb vagy náluk, csupán nincs okom rá, hogy átverjelek – eleget, talán túl sokat is beszéltem, mit sem számít, ő valóban ismer-e, hasznomra sincsen, fenyegetést sem jelent. Sokat nem tud még rólam, s ennél többet nem is tárok elé, elmondottakra, ha jól sejtem, idővel rájött volna, ha nem már kezdettől fogva tudta.
Őszintén meglep közönye, mivel tűri, hogy tákolmányát kedvemre formáljam. Egyéb szándékom se volt vele, minthogy tétlenségéből felrázzam, úgy fest, nem vittem sikerre. Mi több, egészen különös, azon feltételezéssel él, megfontolt, művészi indíttatás vezérelt erre. Ahogy hozzáértőként, új jelentést kapott szobrát elemezgetve kérdőre von, tettem miként, milyen ötletből született, halkan kuncogni kezdek.    
- Túl sokat akarsz látni valamiben, mi ott sincsen. Mondjuk, hogy helyetted kapta. Beéred ezzel? – bár lehetne, felesleges volna légből kapott magyarázkodás mögé rejtenem, mi késztetett lyukat vájni a fémtömegbe. Elpusztítani nem állt szándékomban, szebbé sem tettem ezzel, mégis helyénvalónak érzem a tátongó ürességet benne. Valóban, hozzánk közelibbé vált ezáltal ez a névtelen, arctalan forma, nem ez volt a lényeg.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Aréna   

Vissza az elejére Go down
 

Aréna

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
5 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-=Bleach Szerepjáték=- :: Hueco Mundo :: Las Noches-