-=Bleach Szerepjáték=-
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.



 
KezdőlapPortálLegutóbbi képekKeresésRegisztrációBelépés

Megosztás | 
 

 Hadnagyi iroda

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
SzerzőÜzenet
Wang Liu Mei
3. Osztag
3. Osztag
Wang Liu Mei

nő
Virgo Dog
Hozzászólások száma : 158
Age : 29
Tartózkodási hely : Általában a 3. osztag főhadiszállásán
Registration date : 2011. Sep. 10.
Hírnév : 48

Karakterinformáció
Rang: Hadnagy
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Hadnagyi iroda - Page 2 Cl0te24000/30000Hadnagyi iroda - Page 2 29y5sib  (24000/30000)

Hadnagyi iroda - Page 2 _
TémanyitásTárgy: Re: Hadnagyi iroda   Hadnagyi iroda - Page 2 EmptyKedd Ápr. 08, 2014 3:04 am

Ősszel nyíló cseresznyefavirág

Valamiképp csodálattal tölt el, hogy ha csupán néhány szóban is, ennyire odaadóan tud beszélni feltételezett unokafivérem egy hagyományos hangszerről. Mily üdítő is tud lenni egy fesztelen témával kapcsolatos társalgás! Bár minden más is ily könnyen hagyná el ajkainkat... A szavak ereje nagyobb, mint bármi másé a földön, hisz a gondatlanul megválasztott szavak a lélekre mérnek visszafordíthatatlan csapást. S bár a test felgyógyul sérüléseiből, a lélek hegei örökké megmaradnak, hisz nem felejt, csak megbocsát, mi közel sem ugyanaz. E gondolataim közül unokafivérem szavai oly könnyedén zökkentenek ki, mint semmi más ezen a világon. Pedig gondolataim birodalma a legbiztonságosabb hely ebben a beszélgetésben. Egy olyan védett, érzelmekkel átszőtt labirintus, melybe senki más nem nyerhet bebocsátást, számomra pedig lebilincselést nyújt, míg meglelem a nekem kellő válaszokat. Igen, egy menedék, hová bármikor fordulhattam, elrejtőzve a magány, a szótlanság, és a másokra oda nem figyelés falai közé, ameddig rendezem belső vívódásaim. De hadnagyként megengedhető volna mindez?
– Attól tartok, számomra a feladataim mindig elsődlegesek lesznek, habár apró, szívmelengető dolgokra mindig szakítok időt. Mint például a tea finomságának, vagy egy sütemény édes ízének kiélvezése – bólintok apró, halovány mosollyal. Én az ilyen apróságokban lelem örömöm. Nem tehetek róla. Noha lassan talán le kellene szoknom arról a gyakorlatról, hogy minden döntésemre a régmúlt távlataiban keresem a magyarázatot. Kezdem megkérdőjelezni azon alig két évtizednyi időnek személyiségre gyakorolt hatását. Jelenleg inkább ez volna a megfelelő kérdés, mit feltehetnének: akarom-e a változást? Meg akarok változni, vagy a kifogásokat keresem egy régi élet utáni sóvárgásért? Wang Shui Long, az új tiszt jelenléte tükrözi talán a legtökéletesebben a válaszokat. Puszta jelenléte felkavar, hisz egy olyan kimondatlan ígéretet hordoz, amire évtizedeken át vágytam. Bár megvetem az eszköz szerepkörben eltöltött múltat, az ő személye és jelenléte megcsillantja a szépséget: nem voltam egyedül, soha nem voltam. Hiszen voltak körülöttem oly személyek, kik őszintén szerettek, és ragaszkodtak hozzám. Szeretném elhinni mindezt. Őszintén szeretném. Ám a lassan homályba boruló évekről szóló emlékek bennem kétségek százait ébresztik jelennel és múlttal kapcsolatban, melyet akaratlanul is a mellettem haladó személy idézett elő.
De tényleg előidézte volna, vagy mindössze felnagyította és előtérbe hozta az amúgy is jelenlévő érzelmeket, melyekről mindeddig nem vettem tudomást? Válaszokra lenne szükségem, ám lelkem mélyén tudom: csak én adhatok magamnak választ ez ügyben. Én, és senki más. Senki nem mondhatja meg, mi zajlik bennem, hisz nem úgy és nem ugyanazt élték át mint én. Nincs két egyforma életút, nincs tökéletes megértés, és ebből következően tökéletes tanács sincs. S mégis, szeretett rokonommal nem csak külsőre hasonlítottunk annak idején. Amikor a társaságomat élvező shinigami szemébe nézek, ugyanazt a szempárt – unokafivérem, saját és édesapám szemeit látom magam előtt, mely alapos okot ad az elhamarkodott feltételezésekhez is. S kíváncsi kérdésemre adott válasza a vártnál jobban dobogtatja meg szívemet. A sóvárgás, mely eluralkodott rajtam neve megpillantása óta, talán egy régi gátat szakíthat át bennem. Ittlétem óta soha még ennyit nem gondoltam arra az elfeledett életre, mint megjelenése óta. Talán eljön majd a pillanat, mikor szembe kell néznem saját gondolataimmal, azokkal a lelkem mélyére temetett érzésekkel, amiket talán tudattalanul is tagadok évtizedek óta. Csak te ismersz jobban, mint én magamat, nem igaz, Chi Kiri? Miért nem szólsz semmit, miért nem felelsz a ki nem mondott kérdésekre, mint szoktál? Mintha magamra hagynál, pedig sosem voltunk rossz viszonyban...
– Indiszkrét kérdés, mi tagadás, noha egy rossz szavam sem lehet hasonló kezdésem után – mosolyodom el halkan, bár nem tudok szabadulni a gondolattól: mindezt hadnagyától kérdezi, vagy rokonától? Túl sok a beszélgetésünkben a ki nem mondott gondolat, az elhallgatott részlet, a félénk utalás. Vagy én beszélem be magamnak mindezt, saját oldalamat látva. Talán sosem deríthetjük ki az igazságot. – Emlékszem mindenre, a legapróbb részletekre is, ha fel akarom idézni. Bár legszívesebben sok mindent tagadnék, elfutnék előle. Ha jól veszem ki szavaiból, ezt az érzést ismeri. Ám jelenlegi pozícióm nem emberi életemnek köszönhetem. Hisz rég történt, csaknem egy évszázaddal ezelőtt. De az alázatot és kötelességtudatot minden bizonnyal onnan hoztam magammal.
Feleletem olyan, mint az övé: mellőz minden konkrétumot. Újabb homályos utalások, semmi egyértelmű. Sokkal egyszerűbb lenne, ha minden oly kristálytiszta lehetne, mint a legszebb tenger, hol lelátni egész a fenékig, s megannyi életet hordoz magában. Ám legtöbbször a víz sem lehet ily kristálytiszta, ehhez pedig keserédes emlék társul. Minden rosszban van valami jó, ezt saját bőrömön tapasztalhattam. Jelenleg pedig nem hagy nyugodni az érzés, hogy a mellettem lévő shinigami nem egészen ezt a választ várta. A hiányérzet pedig valamelyest bánt, így egy mély sóhajtás után ismét halvány mosolyt varázsolok arcomra.
– Ha kíváncsisága vetekszik az enyémmel, egy történetéért cserébe én is elmesélek egyet. Persze, csak ha ezzel nem sértem túlzottan a személyes szféráját.
Vissza az elejére Go down
Shihouin Ryouichi
2. Osztag
2. Osztag
Shihouin Ryouichi

Férfi
Capricorn Hozzászólások száma : 49
Age : 136
Tartózkodási hely : 2. osztag területe, Shihouin birtok
Registration date : 2012. Aug. 24.
Hírnév : 11

Karakterinformáció
Rang: A 2. osztagj tisztje; Névtelen egység tagja
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Hadnagyi iroda - Page 2 Cl0te8200/15000Hadnagyi iroda - Page 2 29y5sib  (8200/15000)

Hadnagyi iroda - Page 2 _
TémanyitásTárgy: Re: Hadnagyi iroda   Hadnagyi iroda - Page 2 EmptyHétf. Ápr. 21, 2014 3:19 am

Olyan vagy, mint egy földre szállt angyalboszorkány

Bár életem legnagyobb vágya, hogy Shizukát mosolyogni lássam, valahogy ebben a pillanatban képtelennek éreztem magamat erre. Főleg Shi-chan kétségbeesett arcát látván, mely kezemmel történt balesett miatt hozakodott elő. Összeszorult mellkasom, hogy mennyire szívén viseli ezt az apró semmiséget, hiszen valójában nem éreztem fájdalmat, inkább mellkasom vált egyre nehezebbé, de ezt nem akartam elmondani neki. Hiszen végül is az én hibám volt, hogy rossz levelet adtam át neki és így teljesen félreértette a helyzetet. De mégis, hogy magyarázhatnám meg neki? Olyan lelkes volt és most azt a szép mosolyt is letöröltem arcáról viselkedésemmel. Én ostoba!
Engedelmesen ültem le a székre és viseltem el minden, ajkait elhagyó szigorú szavait, csendben tűrve, hogy le szeretné ápolni kezemet, mely ugyan semmiség. Jól esett törődése, még ha úgy is éreztem, szívem apró darabokra tört, mint egy üvegváza.
- Áú, Shi-chan ez fáj – adok hangot a durva bánásmódnak, megpróbálván ezzel gondterheltségét elhessegetni. - K-kislány? Kikérem magamnak, nem én hagytam a rajztűket szanaszét! Milyen feleség lesz így belőled, ha nem tartasz rendet? ˇ^ˇ – fennhordott orral reagálok lekicsinylő szavaira, ráhárítva apró balesetemet, mely részben igaz is volt… De belegondolni se akartam, hogy mégis ki lenne az, aki elnyerné Shizuka kezét, ha nem én. Azonban Shi-chan lehidal az okos érvével. Kissé zavartan pillantok oldalra, elhúzott szájjal, a tetkókat illetően. Összeszorult a gyomrom, ahogy visszagondoltam a régi időkre, mikor el-eldicsekedtem egy-egy újabb szerzeményemmel Shizukának, köztük a testemen egyre gyarapodó tetoválásokkal.
- Ne irigykedj, már mondtam, hogyha szeretnél tetkót, csak kérned kell, van egy jó ismerősöm, aki… – már éppen felvágtam volna a tetkó szalonnal, ahova magam is járok, mikor Shi-chan furcsán lejtő hangjára pillantok fel, mellyel nevemen, mármint egész keresztnevemen szólít meg. Szavaimat berekesztve, homlokráncolva pillantok az irányába. Szívem hevesen kezd el dobogni, csak… csak nem? Most fogja bevallani érzelmeit, amit irántam érezz, ha már én ilyen rémesen elszúrtam? Ő fog k-kezdeményezni? O.O
Kiszáradt torokkal, nagyra nyílt szemekkel nézem Shi-chan arcát, koncentrálva minden egyes szavára, mely lassacskán visszaadja szárnyaimat, mellyel visszatérhetek a rózsaszín fellegek közé, kéz a kézben vele, ahol együtt szárnyalva alakíthatunk közös jövőt, amikor kiejtett szavai egyértelművé tették számomra, hogy tévedtem. Bár bántott a dolog, mikor elengedte ellátott kezemet nem nyúltam kacsójáért, némán hallgattam mondanivalóját. Bűntudatom volt, ahogy csak belegondoltam, mit szerettem volna ráerőltetni, miközben megosztja velem, mennyi minden nyomja a lelkét. Szívem egyre nehezebben ver mellkasomban, ahogy hajtincsei mögé rejtett szomorú vonásait kell figyelnem. Nem akarom félbeszakítani, hiszen gondunk szavakban való megformálása az első lépés a lelki gyógyulás felé. Úh, de furcsa, hogy Iijima szavai jutnak eszembe ilyenkor, pont most!
Gondolatban megrázom a fejemet, ezúttal csak Shi-chanra akarok figyelni, és minden erőmmel azon lenni, hogy kellő támogatást nyújtsak neki ebben a helyzetben, úgy, ahogy régen ő is tette, mikor én voltam hasonló helyzetben.
- Shizuka – hajtincseit óvatosan félrevezetem kézfejemmel az útból, hogy az általuk elrejtett könnyeket hüvelykujjammal letöröljem arcáról. Bár csupán az időt húztam a megfelelő szavak megformálására, végül hagytam, hogy szívem beszéljen helyettem.
- Sosem gyűlölnélek téged Shizuka – halvány mosolyommal igyekszek erőt adni megtört lelkének. - Semmi okot nem adtál erre, több éve ismerlek és ez idő alatt megtapasztaltam szélsőséges személyiségedet. Biztos vagyok benne, hogy hadnagytársad és felettesed is ugyan úgy ismerik ezt az énedet, így meg fognak bocsájtani, hiszen neked csupán csak több idő kell. Én tudom, hogy nem azért bántottad meg őket, mert meg akartad. Te egyszerűen őszinte vagy, ami nagyon nemes tulajdonság – teszem hozzá. A testvérét illetően is szerettem volna mondani valamit, ahogy elmémben lassacskán összeraktam a képet. Emlékeztem a Kidoushuuban töltött éveim alatt megismert Yamasakira, ki újonc volt, mikor elhagytam az osztagot. Bár eleinte csak azt hittem, hogy névrokonok, most, hogy tudom, többek ennél neheztelni kezdtem a srácra. Némi irigység is felhevült bennem, hiszen tisztán rémlett, mekkora áhítattal beszélt róla mindig Shi-chan. És egy ilyen ember nem érdemel ekkora szeretett…
- Ami a bátyádat illeti, annál szorosabb kapcsolat, mint a testvéri kötelék, nem létezik, ezt tapasztalatból mondom – emelem fel Shi-chan arcát, hogy a szemeibe nézhessek. S bár fájt, hogy egy olyan alak pártját kell fognom, aki könnyeket csalt tettével a számomra egyik legkedvesebb személy arcára… mégis… ez tűnt a leghelyesebb lépésnek.
- Örülök, hogy ezeket nekem mondtad el, Shizuka – ereszkedek fél térdre előtte, hogy nagyjából egy magasságban legyünk, s átölelem, gyöngéden ringatva, fejét simogatva, hogy megnyugodjon. - Mondd, van valami kívánságod, amiben segíthetnék, mint a legjobb… – mély levegőt veszek. - barátod? – lehunyom szemeimet. Ebben a helyzetben talán ez a legjobb, hogy nem kérek tőle többet. Már a kapcsolatunk eme szintje is már majdnem tökéletes számomra, olyan megkönnyebbülés, hogy nem utál, és engem tart elég fontosnak arra, hogy megossza lelkének sebeit. Mégis, olyan nehéz cipelnem ezt a terhet, a szívemet, mely nem képes elfogadni ezt, nem elégszik meg ennyivel…
Vissza az elejére Go down
Wang Shui Long
3. Osztag
3. Osztag
Wang Shui Long

Férfi
Libra Cat
Hozzászólások száma : 28
Age : 36
Tartózkodási hely : 3. osztag területén
Registration date : 2012. Nov. 11.
Hírnév : 2

Karakterinformáció
Rang: 3. osztag tisztje
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Hadnagyi iroda - Page 2 Cl0te8500/15000Hadnagyi iroda - Page 2 29y5sib  (8500/15000)

Hadnagyi iroda - Page 2 _
TémanyitásTárgy: Re: Hadnagyi iroda   Hadnagyi iroda - Page 2 EmptyKedd Ápr. 22, 2014 3:44 am

Ősszel nyíló cseresznyefavirág

Igazán lenyűgöző, hogy Hadnagyom olyan csekélységekben leli örömét, melyek mások szemében apró, mindennapi dolog, vagy éppenséggel semmiségek. Ez is megmutatja, hogy az általa betöltött pozíciót mennyire megérdemli, s mindezzel előidézi azon személy képét is bennem, kit oly’ nagyra becsültem anno emberi létem során, értékes kincsként őrizve szívemben kedves arcát, míg éltem. Mindazonáltal elgondolkodtat, hogy vajon nem-e azért elégszik meg ily’ kevés örömmel, mert múltja befolyásolja.
Számomra túllépni talán túlságosan is egyszerű volt azon árnyékokból, mely egy egész életöltőn át végigkísértek. Amnéziám átsegített eme nehézségeken, s belegondolva, hogy az előttem álló lány, ki tán rokoni szálakkal fűződik hozzám, milyen keserves dolgokat kellett áthoznia ezen világba kerülése előtt, apró szomorúság önti el lelkemet. Ha valóban ő az, akire gondolok, az élete cseppet sem lehetett derűs, akkoriban mondhatni két különböző világban nőttünk fel, s még így is, mindkettőnek meglehettek a maga nehézségeink, elvárások, melyeknek meg kellett felelnünk, de a gyöngébbik nem tagjaként, már gyermekként úgy helytállni egy új felfogásban, mely akkoriban nem volt túl elterjedt, cseppet se lehetett egyszerű.
Lehunyom szememet. Vajon hihetek a szavaknak? Valóban gondolhatok az előttem állóra úgy, mint a régi kincsre, kit vissza szerettem volna szerezni, hogy az univerzum egy távoli pontján oltalmazva élhesse gondtalan életét? Ő lenne az, ki hajóra szállt, s soha többé nem hallhattam felőle, egészen mostanáig? Vagy csupán az egyre inkább kivilágosodó emlékeim űznek gúnyt velem, és hitetik el ezt, s csak áhítozok azért, hogy a gondolataim valóssággá váljanak? Mi lehet az igazság, s mi az álom? Van-e határ a kettő között?
- Valóban ismerem, Mei hadnagyom. Legalábbis, azt hiszem Smile – bólintok. - De bármennyire is szeretnénk elfutni előle, olyan, mintha egy helyben toporognák és a felelősség terhe kötélként szorít a nyakamon és húz vissza a zord valóság és elvárás felé. Úgy érzem, nincs menekvés, csak ha szembenézek vele, úgy lehet esélyem ellene – festem le a múlttal kapcsolatos elméletemet, melyet most leginkább érzek ezzel kapcsolatban.
Mit gondolsz a szél vagy a Nap az erősebb, shinigamim?
Szemöldököm felszökött gondolataim medréből csilingelő kérdést hallván. Mire gondolsz, Zhōu?
A szél és a Nap egyszer összevesztek, vitájuk versengésbe fajult, az volt a cél, hogy megtudják, melyikük erősebb. Próbát egy arra sétáló emberen tettek, kinek volt egy köpönyege. Ettől a ruhadarabtól kellett megszabadítaniuk, hogy kihirdethessék a győztest egymás között. A szél addig húzta-cibálta a ruhaneműt, míg teljesen ki nem fárasztotta magát, a Nap pedig rámosolygott az emberre, mire oly’ meleg lett, hogy az magától szabadult meg a köpönyegtől. Szerinted, miért így végződött a történet, Shui Long?
A mesét hallva elgondolkodom, először azon merengtem, vajon miért az lett a történet vége. Pár percig némán elmélkedtem, míg rájöttem, hogy lelkem társa mire is igyekezett utalni mindezzel. Elmosolyodtam, mikor is sejtettem a választ.
- Mondd, meddig szeretnénk kerülni az igazságot, Mei? – fordulok Hadnagyom irányába, mellőzve szavaim erejéig az udvarias megszólítást, egy közvetlenebb formát engedve meg magamnak. - Valóban szükség van a láncra lelkünkön? Tényleg futnunk kellene a múltunktól? Elfáradtam, Mei. Én nem szeretnék tovább menekülni előle, erősebbé szeretnék válni, szembe akarok nézni vele. Szóval, velem tartasz eme úton, Húgom? – kérdezem. Zanpakutomat tokostul kezembe véve emeltem magam elé, kissé kihúzva a sayából. Fényes pengéje megcsillant a fényben, s reméltem, rokonom megérti a hangtalan üzenetet. Kérdésére a múltat illetően így tudok a legjobban válaszolni neki, ha megmutatom. Ha Zhōu és én elkalauzoljuk egy letűnt világ nyomaiban.
Amennyiben Húgom hozzáérinti saját Lélekölőkardját Zhōu pengéjéhez, az út az univerzumomban gördülékenyen vezet el. Csillagok, a világunk egy kis szeglete vesz minket körbe, a vége megfoghatatlan számunkra. Masszív talajt a talpunk alatt elhelyezkedő óriási méretű tükör ad, melyben magunkat láthatjuk viszont, ahogy lepillantunk. A helyen arannyal szegélyezett szárnyú pillangók repdesnek. A tükör felszíne, melyen állunk, lassacskán vízre emlékeztetően kezd el fodrozódni, mely mögül egyre tisztuló képben alakok válnak kivehetővé.
Fiatalságom régi képei, a letűnt emberi létem mindennapjai, melyek akkori szemmel sem mondhatóak átlagosnak. Az elvárások szerint helyt kellett állnom, sokat tanultam, művészeteket, üzletelést, a beszéd készségét, harcművészeteket, mindezeket pedig hazugságok képében kellett felhasználom, a tudatlanok orruknál fogva vezetésével. S ki mindezt követelte tőlem, ő ismerte el legkevésbé az elért eredményeimet. Még ha az elért teljesítményt szomorú célokra is kellett felhasználnom.
Zhōu megmutatta azon kevés, boldog emlékeket, melyeket szívesen idézek fel újra és újra magamban, melyben Húgom is ott van mellettem még igencsak fiatal éveit taposva, mikor egymásnak nyújtottunk támaszt mindkettőnk számára fontos személy elhunyását követően.
Nem haboztam Soul Societyban töltött éveimből is elcsepegtetni egy-két foszlányt, mely komoly hatással volt életemre. Iijima-dono segítségét, a Miyauchi-házban töltött tanításokat, az Akadémia éveit, egészen a mai napig bezárólag. Minden számomra fontos és lényeges emléket megosztottam rokonommal, mert úgy gondoltam, nincs okom titkolni előle semmit. Megnyílok… Talán botorság, hogy hagyom, Hadnagyom nyitott könyvként olvasson belőlem, de én a legjobbakat remélem ettől, s mint a Nap, boldogan állok hozzá, készen állva a következményekre, a mondanivalókra, a felmerülő kérdésekre.
Pillantásomat várakozóan emelem Húgomra, tudom, hogy ez így egyszerre talán sok is lehet, de én ezt ítéltem a megfelelő útnak.
- Ne haragudj. Talán elhamarkodottnak ítélheted tettemet, de néha a tiszta gondolatok sem elég patyolatok ahhoz, hogy a szív, érzelem fűtötte szándékait legyőzzék – pillantok a tükör, fodrozódó felszínére. Mit gondolsz, helyesen cselekszem, Zhōu?
Vissza az elejére Go down
Wang Liu Mei
3. Osztag
3. Osztag
Wang Liu Mei

nő
Virgo Dog
Hozzászólások száma : 158
Age : 29
Tartózkodási hely : Általában a 3. osztag főhadiszállásán
Registration date : 2011. Sep. 10.
Hírnév : 48

Karakterinformáció
Rang: Hadnagy
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Hadnagyi iroda - Page 2 Cl0te24000/30000Hadnagyi iroda - Page 2 29y5sib  (24000/30000)

Hadnagyi iroda - Page 2 _
TémanyitásTárgy: Re: Hadnagyi iroda   Hadnagyi iroda - Page 2 EmptySzomb. Május 17, 2014 7:37 am

Ősszel nyíló cseresznyefavirág

Elmém visszhangzik a megannyi, szóban ki nem mondott kérdéstől, melyekre nem érkezik felelet belső menedékemből. Miért most hagysz magamra Chi Kiri? Miért nem szólalsz meg, mint megannyiszor, kéretlenül, ahogy mindez idáig tetted? Úgy éreznéd, elárultalak volna? Mivel? Hol rontottam el, hogy idáig jutottunk? Ha lelkemben segítségért sikoltottam, eddig legalább egy biztos támaszom volt. A múlt emlékei és hibái csipkebokor tüskés indáiként fonódnak körém, s minél inkább menekülnék, annál inkább tépik fel lelkem mélyen elrejtett sebeit. Ám ha nem futok, csak állok tehetetlenül, akkor a jelenem úszik tova mellettem, elérhetetlen messzeségbe. Mit kellene most tennem? A kétségek hullámai egyre magasabbra csapnak felettem. Lelkem nyugalma, ha még bármi is megmaradt belőle, kötéltáncot jár, s csak idő kérdése, mikor merül alá teljesen a háborgó habokban. Lassan kezdem megérteni: bármi is történt velem az elmúlt percekben – vagy órákban? - többé már nincs visszaút. Valami végérvényesen eltört egy apró, kételyekkel telt reménysugárnak hála. A korábban felépített önbizalom lassacskán összeomlik, akár egy gyönge kártyavár a legkisebb fuvallatra. Ennyire gyenge lettem volna mindeddig, hogy csak egy illúzió, önáltatás miatt álltam meg tulajdon lábaimon? S mégis, van bennem annyi tartás, hogy más előtt ne törhessek össze teljesen. A külső kép megmarad, de már csak gyönge kagylóhéj: szép, de nem véd meg semmitől, nem jó semmire. Védtelen, s értékétől bárki megfoszthatja.
Bármily elkeserítően hangzik is ez egy hadnagytól, jelenleg így érzem magam. Long szavaira mégis mosoly fut végig arcomon. Halovány, nem feltűnőbb az ittlétem alatt eddig produkáltaknál. Valahol mélyen hiányzik az az önfeledt vidámság, ahogyan sokszor kezelnem kellene a helyzeteket. Bár tudom, sosem voltam igazán képes rá. Hol szigor, hol a túlzott önfegyelem miatt.
– S neked sikerült már szembenézned vele? Számomra a múlt leküzdhetetlen béklyó, melyről elhitették, hogy nem tudok belőle szabadulni. Tán úgy jártam, mint a rabságban tartott elefánt, mellyel gyermekként elhitették erős vasláncokkal, hogy sosem szökhet meg, s felnőve már gyenge kötélből sem próbál kitörni, hisz elfogadta sorsát anélkül, hogy tisztában lenne önnön értékével, képességeinek határaival. Én már ebben az értékben is kételkedem, hisz a változás szele olyasmi, amitől félek – szólalok meg halkan, lehunyva szemeim. Megrengett bennem a gyermekkor öntőformaként formáló szerepe, s ennek köszönhetően egy magam köré emelt védelmi falam leomlott. Ám nem tudom, mit kezdjek a romokkal, mi új épülhetne belőlük. Mintha valami végérvényesen színét, lényegét vesztette volna el, s csak az üresség maradt utána. Tán ennek köszönhető, hogy lelkem mélyének kitárulkozó szavai oly könnyeden hagyják el ajkaim. Vagy valahol, elrejtve elmém egy távoli zugában már rég tudom a választ a jelenleg legfontosabb talányra, s a testvéri bizalom mindent felülíró védelmébe kapaszkodom.
Kérdése viszont hirtelen ér, arcomra döbbenet apró szikrája ül ki, ahogy ránézek. Ő is ezen gondolkodna, hogy ily hirtelen egyszerűen csak keresztnevemen szólít? Válaszra nyitnám ajkaim, majd meggondolom magam. Nem tudom, mit felelhetnék. Számomra is keserves menekülni, kerülgetni az igazságot. De ameddig csak körözünk a tények fölött, mint tigris a prédája körül, addig nem kell szembenézni azzal sem, ha a feltételezések hamis ábrándnak bizonyulnak csupán. Félek. Félek elveszíteni azt az apró napsugarat lelkem vérvörös éjszakájából, mit most meglelni véltem. Szárnyaljak, hogy aztán sebzett, tépett szárnyú kismadárként hulljak porba, vagy félve a zuhanás lehetőségétől fosszam meg magam mindörökre a repülés csodájától, holott lehet, abban lelném meg végre önmagam? Ahogy felemeli zanpakutoját, ösztönösen lépek egyet hátra, és csúsztatom jobbomat Chi Kiri markolatára. Gyanakvással figyelem mozdulatait, noha jelenlegi idegállapotomban képtelen lennék kardot rántani. S ha odáig még el is jutnék, a legegyszerűbb mozdulattal üthetné ki kezemből a pengét, ha ilyesmit fontolgatna fejében. Nem vagyok több védtelen, összezavarodott kislánynál.
– Mit kell tennem? – teszem fel végül kíváncsi kérdésem, ahogy a kezében lévő kardot figyelem. S amint megkapom a választ, alig habozom meglépni. A biztos tudást választom, a félelem helyett. Hisz jobb a mélybe zuhanni, mint örökké azon töprengeni, milyen érzés is lehet a magasba röppenni. Noha e döntés maga nem volt egyszerű, végül be kellett látnom: lelkem édenkertje már így is romokban hever. A lehetséges pusztító hatása e tettnek aligha lehet nagyobb a csodánál, melynek ígéretét magában hordozza. A csodánál, melyre mindennél jobban vágyom, mióta csak megláttam az előttem álló férfi nevét az újoncok között.
Aligha kéne meglepődnöm, hogy lelkének szemkápráztató tükrében találom magam. Hisz nem ez az első alkalom, hogy idegen belső világban járok. Ösztönösen is őt kezdem keresni, mielőtt alaposabban körülnéznék, s mikor a megnyugtató tudat, hogy mellettem áll, valóban el is ér agyam legmélyebb zugaiig, a lábunk alatti tükör fodrozódni kezd. Tudattalan mozdulattal csimpaszkodom a férfibe, kit bátyámnak remélek, ahogy az alattunk lévő, végtelennek tetsző vízfelületet figyelem. Számomra ő az egyetlen biztos pont, jelentsen ez számomra bármekkora védtelenséget. S bár öntudatlanul bújok védelmezőnek tartott karjai közé, kék szemeim egy pillanatig sem veszem le a múltat idéző jelenésről, mely végre bizonyossággal szolgál megannyi talányra. Bepillantani életébe olyasmi, amit mindig is meg akartam tenni. Tudni, hogyan nőtt fel, hogyan élt, ezek olyan dolgok voltak, amin gyermekként sokat gondolkodtam. Milyen lehet az a másik világ, melytől csak egy városhatár választ el, mégis oly távolinak tűnik? Milyen a számomra oly kedves, ám sosem látott unokafivér élete? Annyi keserű év, magányos évtized után végre választ kapok az összes talányra. S most, hogy a nem keresett, ám vágyott álom teljesült, mitévő legyek?
Az emlékképek végére lassan kezd tudatosodni bennem, miféle helyzetben vagyok jelenleg. Halk sóhajjal nyugtázom jelenlegi ragadós viselkedésem. Ezzel már nem tudok mit tenni, s ameddig nem érzem biztosnak a talajt a talpam alatt, nem hiszem, hogy képes lennék elengedni ezt a férfit. Szavainak hallatán lassan megrázom a fejem, hisz még fel kell dolgoznom a történteket.
– Annyi külön töltött év után számomra csupán egy kérdés maradt, Fivérem. Miért most? Ha eddig a véletlenek folytán ily könnyen elkerültük egymást, miért épp most vezetett egy útra bennünket a végzet? Bocsáss meg, szavaim számonkérőnek tűnhetnek, holott eszemben sincs ilyet tenni, csupán a kíváncsiság űz. Te végig tudtad, vagy te is csak reméltél? Ami engem illet, most jól esne egy forró tea – mondom ki gondolataim, miközben lassan felnézek szemeibe, az oly ismerős, s biztosan ismert szempárba.
Vissza az elejére Go down
Wang Shui Long
3. Osztag
3. Osztag
Wang Shui Long

Férfi
Libra Cat
Hozzászólások száma : 28
Age : 36
Tartózkodási hely : 3. osztag területén
Registration date : 2012. Nov. 11.
Hírnév : 2

Karakterinformáció
Rang: 3. osztag tisztje
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Hadnagyi iroda - Page 2 Cl0te8500/15000Hadnagyi iroda - Page 2 29y5sib  (8500/15000)

Hadnagyi iroda - Page 2 _
TémanyitásTárgy: Re: Hadnagyi iroda   Hadnagyi iroda - Page 2 EmptyKedd Május 20, 2014 7:26 am

Ősszel nyíló cseresznyefavirág

Elgondolkodtam Hadnagyom kérdésén, s az ezzel együtt felelevenített hasonlatán. Változás, egy megfoghatatlan tényező, mely szüntelenül történik körülöttünk, ha akarjuk, ha nem.
- Ahogy az évszakok alakulását sem pedig az idő múlását nem állíthatjuk meg, úgy önmagunkat sem vonhatjuk meg a megújulástól. Bár elég pontatlan a fogalom, hisz mi magunk sosem, csak az változik, akinek hisszük magunkat Smile– osztom meg vele gondolataimat. - Hogy sikerült e szembenéznem vele? – elmélkedek hangosan. - Talán… Ha azt felelném igen, hazudnék önmagamnak. Ha azt felelném nem, akkor hazudnék önnek, Hadnagyom. Smile
Nem tudtam a választ. A múltammal Zhōu már szembeállított, de az igazság felett mindig is egyszerűbb volt szemet hunyni. Igazából sosem voltam jó. De akkor mit keresek itt? Netán célom lenne, s ha igen, akkor mi? Meg szeretném találni. Talán ostobaság ilyen vékony fonálba kapaszkodnom, és azt hinnem, hogy valami oka van itt létemnek. Mert az eső sem moshatja le a kezünkhöz tapadt vért, ugyanis az valójában a lelkünkön szárad.
- Nem tudom mennyi ebben az igazság, azonban az Akadémián töltött tanulmányaim alatt olvastam egy olyan kapcsolatról, mely két zanpakuto között jöhet létre. Rezonálnak egymással. Megtörténhet, ha megnyitjuk az utat egymás felé, akkor lelkünk társai segítenek a kitaposatlan út megtalálásában – feleltem kérdésére. Mellkasomban, mintha hevesen csapkodó kismadár próbálgatná szárnyait. Bízok benned, Zhōu. Remélem, hogy a tudás, melyet megalapoztam az évek során nem mondanak ellent, s a valóságban is átélhetem az anno tekercsekben olvasott feltételezéseket.  
S lelkem valóban kitárult, ámbár nem olyan formában, midőn azt képzeltem, mindenesetre a fejleményeket nem vetettem meg. Örültem ennek, hisz ez azt jelenti, hogy lelkünk társai támogatnak, a vágy, hogy szeretnénk kihámozni a múlt igazságait, talán az ő szívüket is megérintették.
Az utazás a külvilágból Zhōu univerzumába olyan volt, mintha csak a Jinzen állapot elérésének érdekében meditáltam volna. Ámbár nem hagytam figyelmen kívül lelkem vendégét sem, miután múltja képkockái gyors ütemben leperegtek szemeim előtt. Talán Húgom nem is tudja, hogy mindezeket megosztotta velem. Homlokomat ráncolom emberi létének darabkáira, halála után következett órákat, melyeket kárpótolt az öröm, mely lélekként volt lehetősége átélni. Megkönnyebbültem, hogy múltja ellenére nem zárkózott el a világtól, legyen az bármennyire is zord.
Mikor Húgom rémülten keresett menedéket óvó karjaimban ösztönösen vontam magamhoz védelmező szándékkal. Az előbbi érzelmek, melyek oly’ gyorsan szaladtak át rajtam furcsa bizsergést hagyott lelkemben. „Támaszt kell nyújtanom neki” – gondoltam. Egy lehetőséget a kapaszkodásra, s én örömmel nyújtom felé támogató kezemet, amennyiben igényelné, bátran fogózkodhasson bele.
Kitárom lelkemet, mert én is meg szeretnélek érteni, és együtt érezni veled Húgom, azt akarom, hogy a fájdalmad az én szívemet nyomja. Azt akarom, hogy örömteli nevetésedet én is hallhassam, hogy részese lehessek mostantól életed minden pillanatának. Önzőség, ugye? Ígérem, nem leszek aranyló ketreced, nem válok béklyóvá tagjaidon, nem kebelezem be szívedet, mert a szabad kismadár éneke szebb, bármelyik pacsirtánál, amelyik fogságban nevelkedett. Csak enged meg, hogy így tarthassalak még néhány percig, kérlek!
- Ne keverd a véletlent a végzettel, kedves Húgom Smile– nézek le rá, gyöngéden simítva végig feje búbján. - Végzet nincs, választásunk van, rengeteg. S az én józan eszem egyúttal elvesztette a csatát a remény erejétől remegő szívem ellen – fűztem hozzá lassan. - Nem akartam újra átélni azt, amit régen. Annak idején, tudod mit bántam a legjobban? – meredtem a csillagos messzeségbe. Képtelen voltam ama tiszta kék drágakövekbe nézni. - „Az emberek legnagyobb gyöngesége, hogy vonakodnak elmondani másoknak, mennyire szeretik őket, míg azok élnek”. Nekem nem volt lehetőségem elmondani annak, akit szerettem, hogy mit őrzök idebent. Pedig az érzelem nem gyöngeség, Húgom – helyeztem jobbomat szívem fölé. Bátran merítettem múltam árnyaiból szavaimat, hisz hasonló volt első beszélgetésünk, mikor szívünk hőn szeretett, s nagyra becsült személye mindkettőnk életéből szó nélkül kisétált. Hasonlóan éreztem magam Húgom balesete után is. Bántam, hogy akkor sem tudtam elmondani, mit rejtegetek idebent a mellkasomban. Mert nem voltam elég erős ahhoz, hogy az engem elnyomó személyt, kinek csodálatáért hajthatatlanul küzdöttem, fellépjek és döntéseit megvétózzam… hogy saját életemet élhessem. Kapzsiság? Meglehet. De talán ezt, hogy magunk válasszuk meg, kinek mondjuk azt „szeretlek”… legyen az testvér, vagy szerető, mindenki saját szíve joga eldönteni.
- Ittál már valaha is Fekete sárkány teát, Húgom? Smile– érdeklődöm. - Dél fujiani fekete sárkányból, vizitündérből, különleges orchideából, arany kassziából és vas Tieguanyin-ből áll. Az elkészítése nem hosszadalmas, akad pár ehhez kellő levél szobámban, ha esetleg meg szeretnéd kóstolni – biztos voltam, hogy emlékszik az ízére, ha a neve már feledésbe is merült általa. Közös nagyra méltó rokonunk készítette minden délutánján elfogyasztásra, s gyakran kínált meg vele bennünket is. Pontosan tökéletes a sűrű gondolatok pár pillanatnyi elfeledésére, hogy újragondolva tisztábban láthassuk a dolgokat.
- Köszönöm a vendégszereteted, Zhōu – hajoltam meg zanpakutom lelkéhez, ki békésen ücsörgött méterekre tőlünk, kezében tartott hangszert igyekezvén behangolni. Időnként megszólaltatta, hogy helyes-e a beállítása, s többször csak némán állítgatta azt.
~ Juan Zhu Liang nehéz eszű férfiú volt, s bátorsága is hamar inába szállt. Így történt, hogy egy holdfényes éjszakán, az úton sétálva megpillantotta maga előtt saját árnyékát. „Ez valami szellem, aki itt lapul a sötétben” – gondolta. Felpillantott, s ekkor egy hajszál hullott alá, közvetlenül az orra előtt. „Ó! Most meg felállt!” – vált zorddá képzelőereje. Annyira megijedt, hogy sarkon fordult, egyre szaporábban szedve lábait, végül rohant már. Amint házához ért, holtan esett össze.
Osztotta meg velünk roppantul tanulságos történetét lelkem másik fele. Számomra ez természetes volt, hiszen oly’ gyakran állt elő nekem ehhez hasonló eszmefuttatásokkal, mely tartalmában hordozott titkokat kell megfejtenem.
~ Mit gondolsz, Liu Mei. Juan Zhu Liang valóban a saját árnyékától rémült meg? – nézett Zhōu húgomra kérdőn. Felvontam szemöldökömet, amiért történetét ezúttal nem nekem szánta, így a mese jelentése is más köntöst kapott részemről. Ezzel egy időben a hölgy újabb hangot szólaltatott meg a nemes hangszeren, s a körülöttünk lévő világ homályosodni kezdett. Ott álltunk, ahonnan elindultunk. Egymással szemben.
- Sajnálom, Húgom. Zhōu szokatlan kérdéseket fogalmaz meg időnként. Gyakran a választ magunkban kell keresnünk, mintsem a történetben – magyarázom fülem tövét enyhe zavartsággal vakarva meg. Zanpakutomat visszahelyezem tokjába, majd visszafüggesztem oldalamra.
- Nos, Húgom, nincs akkor ellenedre egy közös tea elfogyasztása? – nyújtom felé kezemet. - Közben igazán meghallgatnám történeted ama sötét hajú, derék ifjúról, ki lángra lobbantotta szívedet Smile

Spoiler:
Vissza az elejére Go down
Wang Liu Mei
3. Osztag
3. Osztag
Wang Liu Mei

nő
Virgo Dog
Hozzászólások száma : 158
Age : 29
Tartózkodási hely : Általában a 3. osztag főhadiszállásán
Registration date : 2011. Sep. 10.
Hírnév : 48

Karakterinformáció
Rang: Hadnagy
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Hadnagyi iroda - Page 2 Cl0te24000/30000Hadnagyi iroda - Page 2 29y5sib  (24000/30000)

Hadnagyi iroda - Page 2 _
TémanyitásTárgy: Re: Hadnagyi iroda   Hadnagyi iroda - Page 2 EmptySzomb. Május 24, 2014 10:35 pm

Ősszel nyíló cseresznyefavirág

Bátyám emlékképei, s ez az egész környezet, mely olyan, mintha a vízen járnék... mindez elég ahhoz, hogy beleszédüljek jelenem lehetetlennek látszó helyzetébe. Ha nem tartana óvó karjai között, tán saját lábamon is képtelen volnék megállni. Ám ezzel együtt – bármily meglepő is – körmönfont szavai jelentik számomra a stabilitást, a bizonyságot, hogy mindez mégsem álom csupán. Védtelennek érzem magam, hisz idegen helyen vagyok. Nem saját lelkem társának birodalmában, bár ami azt illeti, én oda most nem szívesen engednék be sem hívatlan, sem invitált vendéget. S bár nem méltat szavaira, tisztán érzem, lelkem másik fele éppen ugyanígy van ezzel, féltőn óvja az éjszakai kertet, melyben megszületett, melyhez tartozunk mindketten.
Long szavait hallgatva megremegek, s érzem, amint megmaradt önbizalmam is vékony üvegrétegként törik apró szilánkjaira. Lelki füleimmel hallani vélem, ahogy e darabok a földön törnek tovább, mielőtt elnyeli őket ama szilárdság, amin állunk. Védtelen vagyok előtte, s félek, így hadnagyi kötelességeimet sem fogom tudni ellátni egy kis ideig. Legalábbis, míg fel nem építek valamit védőfalam romjaiból, mely megóvja törékeny lelkem az ártó szándékoktól. Felnézek rá, hogy arcát fürkészhessem, bár úgy látszik, ő nem kíván szemeimbe nézni. Tán jobb is így, hogy nem látom, mit szól, mikor az eddigi kapaszkodást egy öleléssel váltom fel. Hinnem kell benne, hogy vigyáz rám, s nem akar nekem ártani, mikor jelenleg könnyedén megtehetné, s én nem tanúsítanék semmiféle ellenállást. Megtörtem, akárcsak a legerősebbnek hitt hullámok a part szikláin. Nincs több kibúvó, sem menedék. Hogyan tovább hát, lelkem ködös homályba burkolózó darabja? Már meg sem kéne lepődnöm hallgatagságodon, noha eddig mindig járattad ajkaid, kérésem nélkül is.
– Őszinte leszek: e teát illető kérdésedre nem tudom a választ. Ismerősnek hangzik, mégsem tudom felidézni – felelek sóhajtva. E nagyfokú kitárulkozás nem az én világom. Jelenleg bármit is tesznek elém, ha kapok hozzá a szobámban rejtett süteménytartalékomból, szó nélkül megiszom. Szükségem van valamire, ami megnyugtat, s ezt a tea, súlyosabb esetekben a hozzá felszolgált aprósütemény gyönyörűen el tudja érni nálam. Zanpakutojának szellemére csak most figyelek fel, mikor megköszöni neki, hogy vendégül látott minket. Ahogy végignézek a fegyver szellemén, nem tudom elkerülni a gondolatot, hogy Chi Kiri nővére is lehetne küllemében, bár az erre az eszmefuttatásra felhangzó ciccegés azt jelzi számomra, ő nem különösebben osztja véleményemet. Meglep, hogy egy idegen zanpakuto szelleme meséjét végső soron hozzám, s nem tulajdonosához intézte. Mit akarhatott vajon ezzel mondani? Érzem, addig fogok rajta gondolkodni, míg meg nem találom a számomra leginkább elfogadhatónak tetsző választ. Döbbenten tapasztalom meg, hogy fivérem magyarázatát már osztagom kertjében kapom meg. Sóhajtva lépek hátrébb tőle, miközben visszahelyezem pihenőhelyére lelkem őrzőjét. Túl közel...
– Eszerint a válasz végül az lesz majd, mit én magam érzek helyesnek – vonom le a következtetést magyarázatából, majd ezt követő szavaira felvonom szemöldököm, bár felém nyújtott kezét elfogadom. – A tea ellen semmi kifogásom, ellenben ha szabad megjegyeznem, elég sok sötét hajú ifjú él Seireiteiben, bár egyikük iránt sincsenek kiugróan magas érzelmeim. Így örömmel fogadnám, ha leírásod némiképp pontosítanád, hogy méltóképp válaszolhassak – indulok el Bátyám oldalán a hálókörletek felé. Itt neki kell vezetnie, bármennyire is jobban ismerem a járást, hisz csak saját szobámig találnék el. Nem tudom, szállása hol található, de könnyedén el fogok majd találni hozzá, ha társaságára van szükségem. Mikor odaérünk, szembesülnöm kell a ténnyel, hogy nincs is oly távol tőlem, mint azt korábban gondoltam volna. Belépek vele a helyiségbe, s az egyik fal mellett ácsorogva türelmesen megvárom, míg hozzálát az ital elkészítéséhez. Mélyet szippantok az itteni levegőből, mintha annyiban különbözne az általam megszokottól.
– Nincs ellenedre, ha teánk elfogyasztása előtt egy kicsit magadra hagylak? El kell intéznem egy-két apróságot, de megígérem, csak néhány perc lesz az egész – szólalok meg tárgyilagosan, majd válasza után távozom a helyiségből, és saját körletem felé veszem az irányt. Mint mondtam, nekem most szükségem lesz némi édességre, s ha már magamnak viszek, illene, hogy hadnagytársamnak is juttassak egy keveset az irodába. Addig is, míg mindezt elintézem, szabadon gondolkodhatok arról, most hogyan is tovább? Bizonyos falak leomlásával újak épülnek, ahogy a kapuk bezárultával újak nyílnak ki, tán épp az orrunk előtt, hogy másik ösvényre vezessenek. Jelenleg számomra csak a káosz léte látható, s a romok, melyekből valami új épülhet majd fel, miután megbirkóztam a korábbi fal leomlásának tényével. Hisz a tovább haladás sosem lehet könnyű, ámbár visszafordulni lehetetlen, s egy helyben sem állhatunk túl sokáig. Semmi nem változatlan, s nekem éppen úgy haladnom kell életem történetében, ahogy az időt megállítani számomra lehetetlen.
Unokafivérem szobájába egy tányérnyi csokoládés süteménnyel térek vissza, melyet úgy helyezek el, hogy leültem után épp kettőnk között legyen. Úgy érzem, rengeteg pótolni valónk van, s bármennyire fáj is, nem folytathatjuk onnan, ahol abbahagytuk, hisz az azóta eltelt csaknem egy évszázad alatt rengeteg minden változott. Főleg azok a személyek, akik egykor voltunk.
Vissza az elejére Go down
Yamasaki Shizuka
3. Osztag
3. Osztag
Yamasaki Shizuka

nő
Aquarius Pig
Hozzászólások száma : 187
Age : 29
Tartózkodási hely : Általában Anaot üldözve / a Raizer főhadiszálláson / a 3. osztag területén
Registration date : 2011. Feb. 06.
Hírnév : 36

Karakterinformáció
Rang: Hadnagy
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Hadnagyi iroda - Page 2 Cl0te30900/45000Hadnagyi iroda - Page 2 29y5sib  (30900/45000)

Hadnagyi iroda - Page 2 _
TémanyitásTárgy: Re: Hadnagyi iroda   Hadnagyi iroda - Page 2 EmptySzer. Jún. 04, 2014 10:19 am

A süti mindent megold!
Boldogsághormont a népnek

Szavai különös melegséggel töltik el a szívemet. Ha gyorsan kéne meghatároznom, azt mondanám, ilyen érzés mikor Shizuoval beszélek, de ez mégsem egészen fedi a valóságot. Valami a szívem legmélyén más… Mintha kisütne a nap a lelkemben és kivirágozna odabent. Kedves szavai, megértő hangja. Kellemes, mély, mégis lágy és óvatos. Hát ilyen érzés ha a az embernek van egy legjobb barátja. A báty szó hallatán erősen kapaszkodok meg saját térdemben, mereven tartva felvont vállaimat. Érzem, ahogy az első könnycsepp legördül a szememen, majd megremegek az erőlködéstől, hogy visszafojtsam hangjaimat.
„Én örülök, hogy meghallgattál” próbálnám viszonozni a kedvességet, de egyszerűen nem tudok megszólalni. Hacsak megpróbálnám kinyitni a számít, nem tudnám tovább visszafojtani a hangomat. Két kezemet az arcom elé teszem, hogy elrejtsem. Borzasztóan szégyellem magam, azért ahogy most kinézek. Kellemes melegség öleli át a testem, ahogy két kar fonódik össze körülöttem. Azonnal a testvéremre gondolok. Régen gyakran vigasztalt éppen így, letérdelve és átölelve engem… réges-régen… Shizuo…
Egy pár pillanatig hagyom magam elveszni ebben az emlékképben. Mikor felnézek egy másodpercre nem is Csicsit látom magam előtt. Kissé megingatom a fejemet, hogy ismét visszatérjek a valóságba. Fejemet Csicsi vállára támasztom, s pár pillanatig csak némán nézek el fölötte. Ostobán érzem magam, valahogy nem jönnek szavak a számra.
- Oh! – Kapom föl a fejemet idegesen. Ezzel egy időben egy hatalmas fejelést mérve Csicsi állára… - Most hogy mondod Csicsi…. Az a helyzet, hogy ma ettem meg az utolsó falat sütit, ami az osztag területén volt, és Mei azt monda, hogy mielőtt elmehetnék venni be kell fejeznem a papírmunkát… De süti nélkül nem tudok koncentrálni. Biztosan az előbbi kitörésemnek is ez az oka! Megtennéd… - Nézek rá hatalmas kissé még könnyes szemeimmel. – Persze csak ha nem nagy gond… - Egy halvány mosolyt ejtek meg felé. Két alkarommal megdörzsölöm az arcomat, majd felpattanok.
- Mi ez a fancsali arc!? – Kérdezem lelkesen… - Jesszus Csicsi történt valami? – Pár pillanatig értetlenül állok az esemény előtt, majd koppan a dolog. – Bocsánat, nem akartam! De te is tudod, aki kartávolságnál közelebb jön hozzám, az csak saját felelősségére teheti! – Egy halk nevetést engedek meg magamnak, ahogy végignézek az ismét lesérült fiún…
- Komolyan nem is értem, miért barátkozol velem… A bácsid nem fél, hogy kettétörlek? – Kérdezem meg viccelődve, miközben leülök a hadnagyi asztalhoz…
- Be kell fejeznem a papírmunkát, mielőtt Mei bejön és meglátja… - Huppanok le a székre, mely szomorúan nyekken alattam egyet. – Nem akarod látni, milyen, mikor valami nem úgy történik, ahogy ő szeretné… - Suttogom oda neki áthajolva az asztal felett, miközben pocim dühösen megkordul.
Vissza az elejére Go down
Shihouin Ryouichi
2. Osztag
2. Osztag
Shihouin Ryouichi

Férfi
Capricorn Hozzászólások száma : 49
Age : 136
Tartózkodási hely : 2. osztag területe, Shihouin birtok
Registration date : 2012. Aug. 24.
Hírnév : 11

Karakterinformáció
Rang: A 2. osztagj tisztje; Névtelen egység tagja
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Hadnagyi iroda - Page 2 Cl0te8200/15000Hadnagyi iroda - Page 2 29y5sib  (8200/15000)

Hadnagyi iroda - Page 2 _
TémanyitásTárgy: Re: Hadnagyi iroda   Hadnagyi iroda - Page 2 EmptyCsüt. Jún. 05, 2014 2:47 am

Olyan vagy, mint egy földre szállt angyalboszorkány

Mellkasom majd megszakadt a fájdalomtól, fájt, szinte lüktetett, olyan volt, mintha kardot vájtak volna belé, és ha ennyi szenvedés nem lett volna elég, még forgatnák is. Ösztönösen Yamasaki arca derengett fel előttem, emlékeim rejtekéből, mikor még újonc volt. Könyörtelen, vérfagyasztó mosolyával tartotta bennem a hűvös pengét, fölényeskedő tartásával üzenve, Shi-chan az övé. Mérhetetlen düh gerjedt bennem, de tehetetlenül álltam egy helyben, képtelen voltam tenni, vagy mondani bármit is, elmém rejtekében mégis ott lebegett az a halovány igazságtalanság, melyet életemben megismert legkedvesebb személyétől kapok. Miért szereti azt a gazembert, mikor meg se érdemel ekkora odaadást és tiszteletet?
Ahogy ezen gondolatok hasítottak belém, álcsontomat ropogtató ütés éri, amely olyan váratlanul érkezett, hogy hátrabicsaklott fejem, és ösztönösen eresztettem el karjaimban tartott Shi-chant. Nyomban aggódni kezdtem, talán gondolatot tud olvasni? De szavaiból sikerült kiderítenem, hogy nem. Felsóhajtok. Neee~ a gyönyörű percek… T_T Pedig olyan volt, mintha a végtelenség árjával úsznánk és ezúttal sorsunk összefonódott volna némiképp szorosabb köteléket kialakítva a vékonyka fonálon. Ám eme röpke pillanat oly’ gyorsan elillant, ennek ellenére én örökké fogom őrizni a szívemben.
- Ájssh – sziszegve roppantom ki álkapcsomat. Szerintem eltörött… ha ezt nem is, biztos, hogy kiugrott. Nagy recsegések közepette sikerült visszaállítanom helyére, és meghallgatnom közben Shi-chan nagyra becsült óhaját. - S-sütit, Shi-chan? ^^” – kérdezek rá óvatosan. Arcomra próbáltam némi vidámságot erőltetni, mint aki mit sem várt ebből a helyzetből, csak ezt. Pedig igazából tényleg megdöbbentett, mármint, olyan gyönyörű volt az imént, te nem érezted azt, amit én, Shi-chan? T-T
Mondandója válaszol fel nem tett kérdésemre, nagyot szusszanok, és mihelyst felhívta figyelmemet búskomorgásomra, megráztam a fejemet, majd vigyorral az arcomon teszem csípőre a kezeimet.
- De hát, ismersz – húzom ki magamat büszkén. - Én egy Shihouin vagyok, ez meg se kottyant! – égnek emelt orral fűzöm hozzá az alábbit, hogy Shi-chan vidámságát ne kergessem el azáltal, hogy kiesek az öröm pixiséből. Ráadásul így profilból láthatja csupán enyhén duzzadt álcsontomat. Úhh, lehet, hogy ezzel még se kellene büszkélkednem. *<*’
- Bácsim?
– nézek rá eleinte értetlenül, elvesztve nemesi ragyogásomat a kérdést hallván. Lassan rádöbbenek, hogy mégis miről, khhmm, kiről lehet szó. Próbálom visszafogni kitörni készülő röhögésemet, hát, ha ezt Iijima hallotta volna!
- Nem – kacarászok. - Az Öreg nem félt semmitől, ő azt az elvet vallja, hogy ami nem öl meg, az megerősít – felelem. - És, hogy lásd, mennyire nem félt, egy csettintéssel hozatok általa neked a legkülönb félébb, legfinomabb sütikből Cool – halászom is elő ruhám rejtekéből a lélekmobilomat. Még jó, hogy kivételesen eszembe jutott ezt eltenni, okos ötlet volt különleges Shihouin-megérzésemre hagyatkoznom ezúttal a reggeli útra kelésem során.
- Yo’ ’Jima-jii – köszöntöm kisebb tárcsázást követően a vonal túl végén lévő öreget. - Mi van? Itt vagyok Shi-channál… Hogy? Nem, nincs kanyaróm, se érszűkületem, tökéletesen egészséges vagyok! – csitítom a helyzetet már megint kellemetlenül túlspilázó Iijimát. - Na, oké, öÖreg, mély levegő, vedd be a nyugi bogyódat és fülelj, kérlek. Kéne a segítséged, Shi-chan cukortartmányának cukorhiányát iziben fel kellene tölteni – mellékesen csettintek egyet, hogy előbb elejtett szavaimhoz hűen cselekedjek. Hogy ezzel is láthassa Shi-chan, én betartom a szavamat! Cool - Milyen ostoba kérdés ez, hogy mikor?! Hát most! – Homlokom ráncolom a hallottakon. Kissé oldalasan fordulok, hogy Shi-chan ne lássa apró aggodalmat felvevő arcomat. - Akkor küldd a testőröket, mit bánom én, de legyenek itt maximum öt percen belül – mondom visszafojtott hangon, vállam fölött Shi-chanra egy megnyerő „minden oké” – mosolyt küldve. - Nem érdekel, hogy mit gyakorlatoznak, egy Shihouin vagyok, a górék közül is a legmenőbb, vegyék fel ezt is egy villámmissziónak, mit bánom én – ismét visszafojtott hanggal mondom az alábbit. - Etesd be őket, hogy a világ múlik ezen, mit tudjam én! – fűzöm hozzá kissé idegesen. Most komolyan, kivisz az észből, ahogy öregszik, úgy hülyül, vagy mi? - Felforrt az agyvized, Öreg?! Nem, nincs lázam! – igyekszem a lehető leggyőzőbben mondani, hogy elszakadjon egészségi állapotomat firtató témáról. - Hogy micsoda, valami édességkülönlegesség? – pislogok értetlenkedve. Mit ugrándozik ez a különböző se eleje-se vége szituk között? Ja… jaa! - Hát persze! Shi-chan, van valami különleges igényed? – nézek ismét vissza a lányra, immáron hangosabban mondva az alábbit. Majd ha akad valami speciális kérése, továbbítom az Öregnek. - Am… Ijiima… kösz… – a lehető leghalkabbra véve a hangomat mondom az alábbit, majd teszem le a készülőkét, visszarejtve azt zsebembe.
- Mi, hogy Wang? – vonom fel a szemöldökömet. - Nem úgy ismerem, aki olyan hamar elvesztené hidegvérét – támaszkodom neki az asztalnak. Eleinte nyúltam, hogy tenyeremmel támaszkodjak meg az íróasztal lapján, de rögvest meggondoltam magam, hogy felrémlettek bennem az előbbi események, így inkább mellkasom előtt összefont karokkal – ami, amúgy is férfiasabb – nyújtottam támaszt jelenlétemmel a hadnagyi teendők alatt roskadozó Shi-channak. Mindenesetre Wang a megtestesült nyugalom, komolyan, egy Buddha szobor lazán elbújhatna mögötte, még azt is simán bealázná szerintem!
- Sosem hittem volna, hogy valaha is hallani fogom, hogy a Névtelen egység egykori parancsnoka fél valakitől – arcomon megjelenő félvigyor kíséretében cukkolom szórakozottan. Shi-chan hangoskodó pocakjára eleinte meglepetten vonom fel a szemöldökömet, majd némileg rémültebb ábrázatot veszek fel.
- Szent Lelkek királya, Shihouinok ősére – hadarom, ahogy odaninjázok az ajtóhoz. Fülemet hegyezve hajolok a rizspapír ajtóhoz. - Hallod ezt? Léptek… – Hatás kedvéért csitítom Shi-chant. Az említett hang pedig valóban beszűrődik az irodába, s a zaj egyre közelebb és közelebb ért. - Ezek a léptek minden bizonnyal… – nézek egyenesen a lány szemeibe, kimondatlanul, csak tátogva a „Wang” nevet, s mikor kinyílik az ajtó, itt jön a legnagyobb meglepetés, hisz ez csupán egy gonoszra vett turpisság volt tőlem. A testőrség tagjai, a lehető legfinomabb süteményes dobozokkal a kezükben lépdelnek be, vezénylésemre Shi-chan köré rakodva a különböző édességeket.
- No, Shi-chan? Szerintem Wang se fog megharagudni, hogyha tartasz egy kis nasi szünetet – a legmegnyerőbb mosolyom egyikét villantom fel Shi-channak, arcát lesve, miképpen reagál a kívánsága ilyen korai teljesülésére. Ha meg Wangnak mégse tetszene valami, felcsapom a nemesi ütőkártyámat, Nee-san biztos segít elsimítani ilyen apróságokat, mint pár egyszerű papír, lévén nem ennek a hiányától fog összedűlni a Gotei 13!
Vissza az elejére Go down
Wang Shui Long
3. Osztag
3. Osztag
Wang Shui Long

Férfi
Libra Cat
Hozzászólások száma : 28
Age : 36
Tartózkodási hely : 3. osztag területén
Registration date : 2012. Nov. 11.
Hírnév : 2

Karakterinformáció
Rang: 3. osztag tisztje
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Hadnagyi iroda - Page 2 Cl0te8500/15000Hadnagyi iroda - Page 2 29y5sib  (8500/15000)

Hadnagyi iroda - Page 2 _
TémanyitásTárgy: Re: Hadnagyi iroda   Hadnagyi iroda - Page 2 EmptyCsüt. Jún. 19, 2014 10:56 am

Ősszel nyíló cseresznyefavirág

Arcomon bizonytalanság jelei bontakoznak ki, mikor általam látottakat említve Húgom visszakérdez. Netán rosszul vontam volna le az általam látott emlékmorzsák és enyhe érzelmek egyvelegét?
- Nincs mit tagadnom ezen, kardunk rezonanciája által saját szememmel láthattam egy-két kósza emlékedet, megemlíteném, erősebb érzelmek átérezhetővé válnak a másik fél számára. Köztük volt az általam említett delikvens is, a magas, sötét hajú, derék fiatalember Smile Hm… napszemüveget viselt, ha netán ez némiképpen segíthet a beazonosításán. Félő, a halálisteni uniformist hiába említem meg, az elmondottaidra alapozva, kedves Húgom. Lévén akkor több hasonló küllemmel rendelkező fiatalemberrel is ismeretségben állsz – igyekszem pontosítani Húgom számára a személy leírását, ahogy kérte. Mindazonáltal úgy tűnik, képességeim itt nem lesznek elegek, hiszen csupán abból tudok gazdálkodni, amit láttam, mely nem volt több egy villanásnál és egy szokatlan érzésnél mellkasomban, mely tetőtől-talpig átjárt. - Azonban meglehet, hogy az érzelmi öntet tekintetében, tévedek – fűzöm hozzá elgondolkodva az alábbin. - Lévén az erős érzelem, mely egy-egy emlékfoszlányhoz járul, nem feltétlenül pozitív fellobbanást takar, lehet az utálat, gyűlölet, harag is. Bár kétlem, hogy ily’ heves indulatokkal állnál hozzá bárkihez is oktalanul, kedves Húgom. Smile Ha csak… netán megkeseríti valaki az életedet, Húgom? ^.^ Hogyha bármiféle gondod akad, melyről úgy érzed, egyedül képtelen vagy megoldani, örömmel ajánlom fel magamat. Bár ezzel nem pótolhatom az elmúlt éveket, és minden bizonyára nehéz lehet számodra is megbízni bennem, azért szeretném, ha mindezt tudnád. Rám mindig számíthatsz. – Lehet, képességeimhez mérten túl nagy szavakat használok, de vérrokonként szeretnék ehhez hűen viselkedni. Annakidején, életemben kevés személyre számíthattam, miután Soul Societybe kerültem, és nevemen kívül más nem állt ismeretemben, rengeteg lélektől kaptam és kapok olykor még most is segítséget. Ez egy olyan dolog, amelyet nagyra becsülök, de a rokonoknál ez másképpen zajlik le, már alig emlékszem, hogyan. Törlesztés nélkül szívemet, lelkemet beleadni egy probléma megoldásába. Tettem én egyáltalán valaha is ilyet?
Szobámhoz érkezvén, félrevonva a rizspapír ajtót léptem arrébb, hogy Húgom zavartalanul belépjen a szolgálati hálómba. Az elefántos szantálfa illata még ott keringett a levegőben, melyet távozásom előtt készítettem be a kis asztalra kihelyezett füstölőbe. Nem vonzódok a dekorációkért, azonban egy-két kézzel festett, kanji jeleket tartalmazó, keretezett szatén látható szobám falain, jelentésük és alkotójuk kézügyessége teljesen lenyűgözött, nem hiába folyamodtam arra, hogy kifüggesszem szobám falára, hogy bármely szabad pillanatomban, mely adatik, megcsodálhassam a remekművet. Ágyam gondosan összehajtva pihen a sarokban, s ez fölött egy kisebb polcon pedig a Lélektovábbképző Akadémia sikeres elvégzéséért az Iijima-donotól kapott kék mintás porcelánedény pihen. Szobám közepén külön kialakított teaforraló helyezkedik el, esetleges vendégekre készülvén pedig két hímzett párna veszi ezt körül, amelyeknek most nagy hasznát is fogom venni.
- Kérlek, érezd magad otthon, Húgom Smile – mondom. - Helyezd magad kényelembe – mutatok a helyek irányába, mindeközben a falba épített szekrény előtt térdre helyezkedve nyitom ki azt, és válogatom ki onnét a különféle teafüvek közül a nekem kellő anyagokat.
- Már hogy lenne, kedves Húgom? Smile Csak nyugodtan – szavaimmal igyekszem elhessegetni rokonom kétségeit afelől, miszerint probléma lenne, hogy teendőit a tea előtt intézi el. Találkozásunk alkalmával nem feledkeztem meg a tényről, hogy ő egy hadnagy, s már pedig, eme rang komoly kötelezettségekkel jár. A tea pedig nem hűl ki oly’ hamar, hogy ilyesmi ne férjen bele. A jól alkotott főzet melegen marad fogyasztásig, ha megfelelő eszközökkel, technikával és érzelmekkel készítik.
Jómagam mindez idő alatt igyekeztem elkészíteni a teát, hogy mire Húgom visszatér, addigra már a kész, fogyasztható nedű, s annak kellemes illata fogadhassa, mikor visszatér. Természetesen szekrényem rejtekéből ehhez kellő teáskészlet is előkerült, drága porcelánok, melyet szolgálataimért kaptam. Bár nem pénzért nyújtottam tanításokat anno nemesi házak tagjainak, eme ajándékot nem utasíthattam vissza, s nem a pompás edények miatt, hanem amiért az lett volna az udvariatlan, hogyha nem fogadom el abban a szituációban.
- Óh, pont idejében – pillantok fel Húgomra, ki közben visszatért. Mindez idő alatt óvatosan öntöm ki a gőzölgő innivalót egy-egy csészébe. - Most lett kész – mondom. - Szóval óvatosan – utalok arra, hogy a tea rendkívül meleg. - Ízesítsd kedved szerint – mutatok a lehetőségekre, akad a tálcán cukor, frissen facsart citrom. - Bátran szólj, ha kérsz még valamit – fűzöm hozzá. Tudom, hogy Húgom más kultúrában nevelkedett annak idején, azonban elképzelésem sem volt arról, hogy mit hordoz itt, eme új életben magával az alábbiak közül továbbra is magában. Mindenesetre, alig vártam, hogy megkóstolja a teát, s elmondhassa róla véleményét.
- Remélem, hogy még emlékszel az ízvilágára is, számomra roppantul kedves eme tea Smile – akasztom vissza a kancsót a melegítő fölé, hogy ne hűljön ki az innivaló, hisz a tea csak melegen finom.
Figyelmet mindeközben fordítok a süteményekkel teli tálra, melyeket Húgom hozott. Rendkívül gondosan elkészített nassolnivalók, kérdőn pillantottam rá, érdeklődve vártam, hogy megossza velem, honnan jutott hozzá szerzeményéhez, netán ő készítette?
- Ne haragudj, de be kell vallanom, most fogadok először vendéget, mióta az osztagban szolgálok – osztom meg vele apró zavartságomat. - Mond csak Húgom, emlékszel első napjaidra halálistenként? Smile
Vissza az elejére Go down
Wang Liu Mei
3. Osztag
3. Osztag
Wang Liu Mei

nő
Virgo Dog
Hozzászólások száma : 158
Age : 29
Tartózkodási hely : Általában a 3. osztag főhadiszállásán
Registration date : 2011. Sep. 10.
Hírnév : 48

Karakterinformáció
Rang: Hadnagy
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Hadnagyi iroda - Page 2 Cl0te24000/30000Hadnagyi iroda - Page 2 29y5sib  (24000/30000)

Hadnagyi iroda - Page 2 _
TémanyitásTárgy: Re: Hadnagyi iroda   Hadnagyi iroda - Page 2 EmptySzomb. Jún. 21, 2014 3:33 am

Sütemény, Shizuka, testőrök, Osztálytárs Neutral

Úgy vélem, nyugodtan kijelenthetjük, az edzések megtartását nem nekem találták ki. Igaz ugyan, hogy Tsuchiya-sannal értem el haladást, és most már az osztagban való fegyelemtartás sem jelent akkora problémát, mint eleinte, ez a feladatkör mégis jobban passzol társamhoz, mint hozzám. Azonban a beosztáshoz ragaszkodom, így ma a papírmunka az ő feladata, ami nekem csupán annyi könnyebbséget jelent, hogy nem magamnak kell megírnom mindent. Mindössze ellenőrizni. Sóhajtok. Már várom a napot, hogy a kapitány végre megszüntesse ezt a rendszert, azonban egyelőre, ha nem is tartalmilag, de formailag még szükséges. Nekem pedig nem árt meg, ha időnként mást is csinálok a papírmunkán kívül. Ez persze nem fogja a kedvencemmé tenni ezt a fajta kötelezettséget, azonban az osztag számára nélkülözhetetlen. Éppen csak leülnék, amikor a 11. osztagos lány, aki körül korábban forogtak a gondolataim, megjelenik előttem, ki tudja, honnan. Már meg sem kérdezem, hogyan jutott be az osztagom területére, egyáltalán ki volt az az eszement őr, aki beengedte. Nem ártana elbeszélgetnem velük, hogy akiről nem szóltam a nap folyamán korábban, azt ne engedjék be hozzám. Neutral Változtatni kellene az osztagon belüli kommunikáció működésén, mert ez így nem állapot. Ennek ellenére élek a lehetőséggel, hogy új dolgokat mutassak egykori osztálytársamnak, aki valamiért abban a hitben él immár temérdek évtizede, hogy mi riválisok vagyunk. Neutral Ehhez mindenesetre nem ártott volna azonos szinten maradnunk, ám ezen próbálok dolgozni, és úgy tanítgatni, hogy közben ő is kiélhesse ezt a... „rivalizációt”.
Tsuchiya-sannal folytatott edzésem után elindulok az iroda felé, s közben összeszedem a küldetésről és egyéb munkáról visszatért tisztek jelentéseit. Bár úgy vélem, el tudnák hozni az irodáig, gondoltam, ideje szólnom Shizuka-channak, hogy szünetet tarthatna a kemény munkában. Azonban még a papírokat sem szedem össze, mikor értesítenek bizonyos csomagokkal megrakott látogatókról, akik a hivatalos módszert választva a főkapun keresztül hatolnának be az osztagba. Összeszedem az utolsó iratot is, és kimegyek eléjük a kapuig. Mint tájékoztatnak, úgyis egy irányba megyünk, hát mutatom nekik az utat, majd előre engedem őket, hogy megszabadulhassanak terhüktől. Gondolhattam volna, hogy lesz valami megoldás csekély mértékű zsarolásomra a papírmunkát illetően.
– Gondolja, Shihouin-kun? Neutral – érdeklődöm, miközben a fiatalemberek után belépek az irodába. – Köszönjük, uraim, most már elmehetnek – bólintok halvány mosollyal a szállítóknak, majd egykori osztálytársam felé fordulok. – A véletlen különös játéka folytán épp elkerülted Tsuchiya-sant, bár kétlem, hogy tőle akarnál fegyverforgatási tanácsokat kérni. A pokollepke egyébként, ha jól sejtem, a nővéredtől érkezett – mutatok a mellettem berepülő kis üzenethordozóra, miközben az íróasztalhoz lépek. Shizuka-chan mellett még egyszer gyorsan átfutom a kezemben lévő papírokat, minden megvan-e, majd leteszem az asztalra.
– A most hazatért tisztek jelentései. Gondoltam, talán lenne kedved meginni egy teát a kemény munka után, egy szünet keretében. Bár úgy látom, a nassolnivalót nélkülem is sikerült megoldanod – szólók, ezúttal hadnagytársamhoz, egy aprócska mosollyal kísérve. Noha valahogy az az érzésem, most nem feltétlenül van itt rám szükség. Talán fel kellene keresnem unokafivéremet, és vele elfogyasztani a teámat, ám mindez Shizuka-chanon múlik és azon, elfogadja-e az ajánlatomat. Én is látom, hogy megérdemli a pihenést, bár ahogy így elnézem, nem vitte túlzásba eddig a feladatainak végzését. Kénytelen leszek újabb engedményt tenni, és besegíteni neki a mai dolgaiban, bár ezt egyelőre még nem említem meg neki.
Vissza az elejére Go down
Wang Liu Mei
3. Osztag
3. Osztag
Wang Liu Mei

nő
Virgo Dog
Hozzászólások száma : 158
Age : 29
Tartózkodási hely : Általában a 3. osztag főhadiszállásán
Registration date : 2011. Sep. 10.
Hírnév : 48

Karakterinformáció
Rang: Hadnagy
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Hadnagyi iroda - Page 2 Cl0te24000/30000Hadnagyi iroda - Page 2 29y5sib  (24000/30000)

Hadnagyi iroda - Page 2 _
TémanyitásTárgy: Re: Hadnagyi iroda   Hadnagyi iroda - Page 2 EmptyHétf. Jún. 23, 2014 8:56 am

Ősszel nyíló cseresznyefavirág

Miközben unokafivérem oldalán haladok szobája felé, részletesebb leírását hallgatva igyekszem beazonosítani, kire is gondolhat valójában, ám még így is túl sok olyan akad, kinek tudom nevét, hisz gyakrabban látom futó pillanatoknál, s nem csak néhány másodperces köszönőviszony alakult ki közöttünk, noha egyikük esete némiképp abszurd, és szinte lehetetlennek titulálnám komolyabb megismerésének körülményeit, ha mindezek nem velem történtek volna meg.
– Ezen adatok sajnos nem egyszerűsítik túlzottan a megoldást, hisz több személyre is passzolnak az elmondottak. A juubantai fukutaichou Isami-sant a magam részéről inkább tekintem mentornak, mint bármi másnak, ám ott van még az ichibantai sanseki Amatsu-san, valamint egykori osztálytársamról is el tudom képzelni, hogy emlékeim közt ilyen küllemmel is felbukkanhatott, noha véleményem szerint Shihouin-kunt megjegyezted volna sötét bőrszínéről – felelem kissé megdörzsölve halántékom, számomra ugyanis még mindig valamelyest szédítő élményt jelentenek a korábbi emlékképek. Ez az egész oly különös, mintha eddig egy üvegbúrán egyensúlyoztam volna az örvények fölött, s most kirántották, avagy összetörték volna alattam a vékony stabilitást. – Noha az érzéseim Mizushima-dono irányában meglehetősen ambivalensek, nem érzek iránta gyűlöletet, legfeljebb némi neheztelést. S a kapitány nem is illik leírásodba – fűzöm hozzá az érzelmi hullámzásra vonatkozó megjegyzésére. Ajánlatára azonban nem tudok azonnal reagálni, s ez minden bizonnyal számára is épp oly kellemetlen érzés, mint nekem. Valóban, a bizalmat nem adom csak úgy, azt ki kell érdemelni. De valóban képes lennék bizalmatlansággal fordulni egy rokon felé? Nem tudom. Védőbástyáim maradványai közül kémlelve azt sem merem már biztosra venni, mindenkiben bíztam-e eddigi életemben vagy senkiben? Végül halványan elmosolyodom. – Megszoktam, hogy a problémáimat egyedül kell megoldanom, ám van rá esély, hogy élni fogok ajánlatoddal – igyekszem diplomatikus maradni, és nyitva hagyni a kaput minden irányban. Magam sem tudom, mit hozhat a jövő, főleg nem azt, kettőnknek mit tartogat. Hisz bár hasonlítunk küllemünkben, s hajdani életünknek is megvannak párhuzamos vonalai, alig ismertük egymást akkor is. Az előttem álló férfi hiába unokafivérem, amennyit tudok róla, nem lehetne több idegennél, bár a vér köteléke mindennél erősebb. Ez lenne az irány, mellyel jobban megérthetlek téged is, Chi Kiri? Már nem is várok választ kérdéseimre.
Mikor végre elérjük a megfelelő helyiséget, és rokonom felajánlja nekem az egyik ülőpárnát, én állva maradok. Tudom, hogy még lesz egy köröm, és nem szeretném, ha ugrálnom kellene. Az ajtó mellett maradok, ameddig kísérőm ténykedik, és érdeklődve figyelem a műveletet. Majd, miután rábólint, elindulok, hogy beszerezzem azt a csekélyke nyugtató édességet, ami nekem a tea mellé most szükséges idegeim lenyugtatásához. A magam részéről már azt is eredménynek merem tekinteni, hogy nem remeg a kezem. Még így is megkönnyebbültem, mikor visszatérve fivérem birodalmába és letelepedhetek a korábban felajánlott párnára. Különösen az tölt el örömmel, hogy időben visszaértem a teához. Elmosolyodom a kis figyelmeztetésre és jó szokásomhoz híven, ily forró állapotában kortyolok először bele. Alig égeti a nyelvem, és ebből azért már sejtem, mi kell az ízvilágához, hogy maximális élvezettel ihassam a későbbiekben. Egy kevéske cukrot teszek bele, mint régen. Már pontosan emlékszem, mit is idézett fel a tea neve és leírása korábban. Szemeim lehunyva sóhajtok egyet, ahogy belélegzem a cseppet megédesített nedű illatát.
– Emlékszem, először a tanult kultúra miatt egy kevés tejet is öntöttem bele. Minő pazarlás volt... Aztán a későbbiekben rengeteg cukor. Észre sem vettem, mennyire odavész az ízvilág intenzitása ettől – állapítom meg, némi nosztalgiával. Végre kinyitom szemeim és szemébe nézek rég nem látott rokonomnak. Túl sok a pótolnivaló. Nem kerüli el figyelmem tekintete, így odanyúlok és kezembe veszek egy kis édességet, hogy ezzel is kiegészítsem a jó tea áldásos hatását. – Vegyél nyugodtan. Nem lett tökéletes, de szeretek kísérletezni – a második mondatot már csak motyogom. Egek, kezdek éppen úgy viselkedni, mint évekkel ezelőtt: gyenge, félénk kislányként. Ennek már nem így kellene lennie, felettébb kellemetlen.
– Nem igazán. Az akadémiai évek élénkebben élnek bennem. Különösen bizonyos osztálytársak. Érdekes belegondolni, mennyit változtunk azóta, s mindeközben mennyire nem változtunk semmit – kissé bonyolult a megfogalmazás, ám biztosra veszem, ő érteni fogja. – És te? Még mindig túl sokat nem tudok rólad... Mesélsz nekem arról, milyen volt az életed ezen az oldalon? Szeretném jobban megérteni az emlékképeket. Ígérem, én is mesélek majd – mosolyodom el, ezúttal jól láthatóan, hogy egy hosszú, izgalmas beszélgetés vehesse kezdetét. Ahhoz pedig, hogy igazságos lehessen, ugyanannyira kellene megnyílnom, mint testvéremnek. Noha jelen pillanatban ez képtelenségnek tűnik, hisz már így is túlontúl védtelennek érzem magam.

Spoiler:
Vissza az elejére Go down
Wang Shui Long
3. Osztag
3. Osztag
Wang Shui Long

Férfi
Libra Cat
Hozzászólások száma : 28
Age : 36
Tartózkodási hely : 3. osztag területén
Registration date : 2012. Nov. 11.
Hírnév : 2

Karakterinformáció
Rang: 3. osztag tisztje
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Hadnagyi iroda - Page 2 Cl0te8500/15000Hadnagyi iroda - Page 2 29y5sib  (8500/15000)

Hadnagyi iroda - Page 2 _
TémanyitásTárgy: Re: Hadnagyi iroda   Hadnagyi iroda - Page 2 EmptySzer. Aug. 20, 2014 3:28 am

Ősszel nyíló cseresznyefavirág


Kissé sajnálom, hogy Húgom által említett személyek egyikét sem ismerem. Míg az egyetlen szóba került, és általam ismert illető pedig Kapitányom, s irányába tett utalásokra felvonom szemöldökömet, kissé értetlenkedve, ahogy az érzelmeket, melyet iránta táplál unokahúgom, szavakba foglalja. Zavartan vakarom meg a tarkómat, tehát akkor most micsoda?
- Hát az bizonyos, hogy nem őt láttam, felismerném – bólintok rá válaszára. Inkább mellőzőm a bennem felmerülő kérdés feltételét, nem hiszem, hogy Húgom ilyen pozícióban neheztelne a saját felettesére, ha csak nincs nyomósabb oka rá. A Kapitányt pedig nem úgy ismertem meg, mint aki könnyedén magára haragítana lelkeket, bár ténybe tény, igazán szokatlan személyiség, ezt én is beismerem.
- Ez igazán nagyra méltó tulajdonság, bár a segítség mindig hasznos. Smile – Nekem ezt az elmúlt évtizedek alatt sikerült megtanulnom. Belegondolnom is szörnyű, hogy milyen nehézségeket kellett legyűrnie egyedül, önerőből unokahúgomnak, s senki se támogatta. De ami leginkább felzaklat, hogy én se állhattam mögötte támogatólag. Remélem, nem csak udvariasságból mondta az alábbit, hanem valóban szeretne nyitni felém a jövőben. Igazán boldog lennék, hogy az elkövetkezőkben rendes unokafivér módjára kiállhatnék Húgom oldalán, bármikor, amikor szüksége van rá. Persze tisztában vagyok vele, hogy mindehhez újra meg kell ismernem unokahúgomat. Bepótolni az elmúlt éveket sosem lehetett, eme szállóige óriásit hibádzik, hiszen a magunk mögött hagyott döntéseket sem változtathatjuk meg, ebből kifolyólag két ember közötti kapcsolat, egy kitudja milyen mélyen is gyökerező ismeret sem különb. Lévén ez sokkal komolyabb egy elénk táruló válaszútnál, ahol magunkra, teljes tudatunkra vagyunk utalva.
Megkönnyebbültem, mikor Húgom magáról kezd beszélni. Attól féltem, túlságosan is leterhelem az imént, majdnem egész múltam bemutatásával, melyet nem oszthattam meg vele. Elmosolyodtam az általa tapasztaltaktól. Én magam ritkán ízesítem a teát, bárminemű hozzávalóval, számomra a nedű értéke úgy jó, ahogy van.
- Köszönöm Smile – óvatosan veszek ki a süteményestálból egyet, oly’ odafigyeléssel, mintha drága porcelánt csíptettem volna éppen két ujjam közé. Belekóstolva a nassolnivalóba, pillanatokig tartva elfogyasztását, hogy íz világát tökéletesen átéljem.
- Nem értem önbizalmadat, Húgom – kezdek bele, miután elfogyasztottam a kezembe vett finomságot. - Rendkívül finom lett! Boldog vagyok, hogy örömed leled ebben Smile – utalok a sütemények elkészítésére. - Jómagam is próbálkoztam a süteménykészítés készségemet fejleszteni, ámde be kell látnom, valószínűleg nem az én hivatásom – ismerem be.
- Az akadémia valóban csodálatos emlékvarázsokat képes az ember lelkében hagyni, kinek jót, kinek rosszat, kinek éppenséggel mindkettőt – helyeselek Húgom által mondottakra.
Kíváncsisága, életem képei megértése után való sóvárgására kissé meglepődök. Nem vártam ilyen szintű érdeklődést tőle, ám boldoggá tesz mindez. Jómagam is szeretném megismerni őt, újra, hiszen mindkettőnk sokat változott emberi létünk óta. S kíváncsi vagyok mindazon dolgokra, melyek befolyásolták ebben a változásban.
- Természetesen Húgom, ha szeretnéd ^.^ De enged meg, hogy újra töltsem poharadat, félek, sok időt fogok elrabolni életedből leélt életem pillanatival. Szeretném, ha kellemesen éreznéd magad az elbeszélésem közben Smile – örömmel töltöm tele poharát a még meleg teával, s kezdek bele ama történetbe, hogy tisztelt Iijima-dononak hála jutottam el végül a Lélektovábbképző Akadémia első osztályába.

// Köszönöm szépen a játékot! Nagyon élveztem Smile //

Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom




Hadnagyi iroda - Page 2 _
TémanyitásTárgy: Re: Hadnagyi iroda   Hadnagyi iroda - Page 2 Empty

Vissza az elejére Go down
 

Hadnagyi iroda

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-=Bleach Szerepjáték=- :: Soul Society :: Seireitei és környéke ::   :: 3. Osztag-