Szokásos cselekvéseteket űzitek, legalábbis mióta mindennapi teendővé vált az, hogy időnként összeültök meccset nézni a televízió előtt. Ezúttal Vayuolos gazdáját boldogítjátok őrjöngő jelenlétetekkel. S mondhatni épp „normálisan” zajlik minden, lassan este kilencet üt az óra, már az utolsó percek zajlanak a nagy mérkőzésben. Pillanatokon múlik, hogy kiderüljön a végleges eredmény. De túl jó lenne minden, hogyha megtudnátok és békésen új meccs után néznétek ezután… Így e nyugodt perceiteket megzavarja egy igazán furcsa jelenség. Hirtelen a kis bőrfotel melyen békésen szurkoltatok, ki-ki saját csapatának az hátravágódik, s a földön egy kisebb kör jelenik meg, melybe mindkettőtök belezuhan szaké és esetleges nassolni való nélkül. Egyik furcsa jelenség után jön a másik: egy csúszdán száguldhattok végig, mely felér egy vidámparki hullámvasút rendszerrel, sejtésetek sem lehet, mennyi időt töltötök ebben a labirintusban körözve különböző földalatti helyeken végigmenve (mint a metró, vagy a Japán tenger kisebb részei, igazi víz alatti kilátás) mire végre láthatjátok a „keringő” végét. A talajból ítélve cseppet sem kecsegtető landolás vár rátok, de az ütközés, ahogy kipottyantok, elmarad.
Egy ventilátorszerű szerkezet felett „lebegve” tudhatjátok magatokat épségben, s mikor még csak feldolgoznátok ezt az egész utazást, a lábatok alatt forgó propeller gyorsabban kezd körözni ez által kisebb szélörvényt keltve, mely elég erővel rendelkezett ahhoz, hogy fellőhessen benneteket a következő megállótokhoz. Egy fekete, rendkívül kényelmes bőrkanapén landolhattok egy sötétebb szobában. Az ülőhely melletti kis állólámpa ad számotokra némi világítást a koromfeketeségben. Előttetek egy üvegasztal és egy félfalnyit elfoglaló hatalmas kivetítőt láthattok az apró lámpafénynek hála. Bizonyára szemlélődésetek során elmerengtek azon, hogy hova is kerültetek, s mielőtt bármiféle cselekvésbe kezdhetnétek a sarokban elhelyezkedő íróasztaltól, melynek csak apró részeit láthatjátok, amiért a sötétségbe burkolózik, egy ismerős hangot hallhatok felcsendülni.
- Ne nyomd meg a piros gombot! – hallhatjátok a figyelmeztetést, s ha jobban szemügyre veszítek az asztalt valóban egy vöröslő gomb helyezkedik el annak jobb sarkában. - Üdvözöllek benneteket. Lenne egy megbízásom számotokra. Bele is kezdenék, hogyha nincs ellenetekre. – fűzte hozzá illendően köszönését, majd máris a lényegre térve kezdett bele a fontos téma megbeszélésébe. – A feladat röviden: menj el, keresd meg, hárítsd el, védd meg! A Kristálytánc ez évi licit programján bemutatózott, legújabb főattrakciójáról van szó. – ahogy belekezdet a beszédbe, már is aktiválódott az óriási képernyő előttetek, melyen egy gyönyörű szép nyaklánc körözött, ezáltal több oldalról is megtekinthettétek, szinte olyan volt a kép, mintha valóban itt lenne előttetek, de mégsem, hiszen megfoghatatlan számotokra. – 191 karátnyi kolumbiai smaragdból és 16 karátnyi csepp alakú rózsagyémántból készült nyaklánc. Értéke felülmúlhatatlan, pontos ára nincsen, de a kezdőtőke hárommillió dollár! Tudom, ez mind szép és jó, viszont nem ez a fő probléma, hanem… - a képernyő egy homályos fotót fedett fel előtettek. Egyértelmű, hogy nem a kijelző hibásodott meg, de a pixelekből még így is kivehető, hogy három furcsán öltözködő illetőről van szó, mellette pedig egy igencsak unszimpatikus öltönyös, telt testű, kopasz fejű idősödő férfi fotója jelenik meg. – Oono Hideyoshi, mániája a becses ékszerek megszerzése piszkos úton. Sejtésünk szerint bizonyos szervezet embereit kéri fel erre a "feladatra". Gyanúsítottainkról, mint látjátok nincsen pontos személyazonosságuk. Ami biztos, hogy Ikebukoroban vannak, hárman és nők! Őket kell megkeresnetek és elhárítani bármely megoldással. A lényeg, hogy nem szerezhetik meg a nyakláncot, bármi történjék is! Várom a kérdéseteket ügynökeim. – hangja mindvégig egyazon monotonsággal szólt, miközben átadta a fontos tudnivalókat. Persze tisztában volt azzal, hogy kérdések megválaszolása nélkül nem léphet tovább, ezért is fejezte be az információk átadását itt. Nem árt számotokra némi feldolgozó idő is alapon.

*Oh yeah, az ilyen szombat estéket szeretem! Szaké, meccs, szaké, Pocky, szaké, szárított hal, szaké. És Rawri... Ez utóbbi tényezőt mondjuk szívesen kiiktatnám néha - ha még nem az ellenfél csapatnak drukkolna! Nem is értem, mit lehet szeretni azon a csapat balféken. Bár azt valószínűnek tartom, hogy csakis azért viseltetik ellenérzéssel a fiúk iránt, mert történetesen egy tigris a kabalaállatuk... Cöh, biztos féltékeny azért, mert jónéhány csapat figurája a macskafélék közül kerül ki, ezzel szemben kutyával nem igazán találkozni! Legfeljebb farkassal, azok meg nagyon is sok dologban különböznek a bolhás korcsoktól. Kezdjük például ott, hogy viszonylag értelmesek.
De a fenébe is, miért döntetlen még mindig az a rohadt állás?! Pedig már csak néhány perc van hátra a meccsből, igyekezzetek már... Mondjuk én vagyok a hülye, amiért bármit is vártam egy csapat embertől. ¬.¬ Na, de már kialakítottak egy helyzetet is - úgy tűnik, csak szidni kell őket és máris megtanulnak játszani Legalább viszonylag nyugodtan tudom nézni a mérkőzést, ugyanis, fogjuk rá, szabadnapos vagyok, elvégre megfigyelésem alanya valahova elhúzott, anélkül, hogy beszámolt volna úticéljáról. Mivel hétvége van, valószínűsíteném, hogy randija van valami pasival, ám arról a karótnyelt Hitomiról van szó, tehát minden bizonnyal valami éjjel-nappal nyitva tartó barkácsüzletet keres valamelyik kísérletéhez. Hm, talán most lenne a megfelelő alkalom feltörni a számítógépét... Két bökkenő van csupán: nincs nálam a megfelelő felszerelésem, illetve kezdem úgy érezni, hogy túl sokat ittam. Az nem kecsegtet ugyanis sok jóval, hogy hirtelen megduplázódott az egy főre eső plüsskutyák száma...*
- Rawri... Kergesd el a másik Rawrit, egy is sok belőletek...
*Morgok a kék-piros fogtömegnek enyhén nehezedő nyelvvel, miközben forgolódok egy sort, kényelmesebb pozitúrát keresve a meccs befejezéséhez. És igen! Ebben a szent pillanatban ismét gólhelyzetet teremtett magának a csapatom! A másodperc töredéke alatt pattanok fel és az idegesítő plüsskutyára tehenkedve tapadok a képernyőre, amikor...
Elnyel a föld. Pontosabban szólva, váratlan hátracsapódik a fekete bőrfotel (amin olyan ízlésesen elrendezem mindig világos szőrszálaimat), és csak arra leszek figyelmes, hogy a sötétségbe zuhanok, valami csövön keresztül... Ennyit azért még nem ittam, hogy hallucináljak! Ráadásul, hogy is mondjam, kissé, khm, émelyítő ez a hevenyészett szabadeséssel kevert hullámvasút, különösen az elfogyasztott szakémennyiség után - legalábbis erről árulkodik intenzíven kavargó gyomrom. Illetve még arról, hogy nem sokáig bírja a megpróbáltatásokat már...
Épp kezdenék megnyugodni belső szerveimmel együtt, amikor földet - vagyis inkább levegőt - érünk. Szemem sarkából pont látok valami propellerszerűséget, ami lebegve tart minket... Hogy én erre nem gondoltam! Pedig simán enyhíthettem volna megpróbáltatásaimal egy kis ellenszéllel >.> Szerencsémre azonban nem sokáig kell kibírnom az állatkínzó bánásmódot, nemsokára ugyanis egy felettébb kényelmes bőrkanapéra kerülök. Bandzsítva lesek körbe a koromsötét helyiségben, azonban legnagyobb igyekezetem ellenére sem tudom beazonosítani, hol a fenében lehetünk éppen... Amíg meg nem hallok egy ismerős hangot.*
- Scorpi...?
*A kérdést befejezni már nincs időm, ugyanis egy nagy csuklást követően érzem, hogy egyre nagyobb erőbedobással készül lázadni az elfogyasztott mennyiség gyomromban; azt hiszem, ők is köszönni akarnak főnökünknek udvariasságból... Szerencsére még sikerül visszafojtanom a megmozdulást, bár nem tudom, meddig. Mindenesetre igyekszem nagyon érdeklődő fejjel végighallgatni újabb feladatunk leírását, azonban igen kevés infó marad meg a beszámolóból. A képeket meg nem is látom rendesen, túl homályosak ahhoz... És még mindig két nyakláncot látok, ellenfeleink pedig mintha nyolcan lennének >.> Az maradt meg egyedül, hogy Ikebukuróban kell megakadályozniuk a bűntényt, innentől kezdve nekem nincs kérdésem. Majd Rawri felteszi őket, én most úgyse vagyok beszélgetős kedvemben-állapotomban...*

Munkáltatótok legszívesebben zokogna rendkívül minimális érdeklődéseteken a feladat iránt, illetve az igen fontos misszióhoz felhozott kérdéseiteken. Hogyha nem faarc ábrázatára és hidegvérűségre lenne kiképezve, talán meg is tette volna.
- Nem, csak a helyettese. Ő mobilról beszélt hozzátok, éppen Hawaiion nyaral és üdvözletét küldi nektek. – adta tudtára Vayuolosnak személyazonosságát, mely szerint nem ő az említett „Scorpi”. Ezt követően lezseren nyugtázta a további használhatatlan kérdést. - Majd megtudjátok az ismétlésből. – felelete során intet az ajtóban álló két szép szál teremtésnek, hogy intézkedjenek arról, amiért már jó pár perce idehívatta őket.
A jelzésre azonnal cselekednek és bukósisakot helyeznek fejetekre, meg egy – egy adóvevőt adnak mancsotokba, illetve RawR!-nak egy lőfegyvert, míg Vayuolosnak egy kulcsot, mely minden bizonnyal egy gépjármű tartozéka. A nagy felkészülésből megtudhatjátok az ügy mérhetetlen fontosságát, hogy mennyire bíznak feladatotok sikerében.
- Az adóvevőn keresztül léphettek kapcsolatba velünk, avagy egymással, ha valami probléma adódna a missziótok során. Előre is szólok: az utazás kicsit rázós lesz, a kutatóinknak még nem sikerült tökéletesítenie a rendszert. – lépdelt elő a sötét sarokból, hogy megnyomja az asztalon virító piros gombot, mielőtt bármiféle beleszólásotok lehetne cselekedetébe. A gomb hatására az épület teteje feltárul, majd a dívány, melyben heverésztetek beljebb süpped, löketet véve, ez által kilövellve a helyéről, veletek együtt. Így kanapéstul átutazva Karakurából egészen Ikebukuroig.
A levegőben való utazásotok során szemtanúi lehettek a város gyönyörű esti kivilágításának; hogyha lenéztek, akkor magányosan sétálgató emberek csodálkozó tekintetét láthatjátok visszapillantani magatokra; nem is beszélve a veletek szemberepülő madárrajról, avagy a helikopterről, mely kis híján eltérített titeket úti célotoktól. Emellett megannyi színes csoda is elétek tárulhat a túlzott alkoholfogyasztásotok következményeképp.
Az igen eseménydúsra sikeredett utazásotok során végül egy szélesebb sikátor belsejében sikerül landolnotok. Kiesve az igen érdekes „járműből” a szeméttárolók között landolva. RawR látszólag újabb barátra tett szert egy madár képében, kinek felkeltette érdeklődését és nem kerülte el kanapétokat bajtársaival karöltve, hanem inkább csatlakozott hozzátok. Érdekeltségét feléd csipkelődésével fejezi ki, hogy minél hamarabb összeszedd magadat. A kukák tengere között pedig kóbormacskák kíváncsi tekintetei szegődnek rátok, mely lassacskán átcsap éhező, világító szemekbe, mintha csak titeket néztek volna ki vacsorájuknak, avagy csak a madarat akarják?
Mindenesetre itt vagytok egy ismeretlen helyen: Ikebukoroban, térkép nélkül, s ketyeg az időtök a három személy megtalálása és elkapását illetően. Talán nem árt berekeszteni a lustálkodást és körbeszimatolnotok a terepen, mielőtt a munkátok kolosszális sikertelenségben végződik, vagy ami még rosszabb... lemaradtok a meccs ismétléséről!

- Höhö, minek iszik, aki nem bírja...
*Nyögöm ki villámgyorsan Rawri szenvedése láttán a mondatot, tömény gunyorossággal és szakéval átitatva. És ha még két szóval tovább tart, biztos lett volna ott más, a gúnnyal ellentétben kézzelfogható dolog - bár kétségkívül elég maró lett volna a folytatás is, ha csak az összetételre gondolok... Így viszont továbbra is sikeresen visszafojtom a lázadást a Bountyn gyomromban, és remélhetőleg ezt az állapotot meg fogom tudni tartani egészen addig, amíg szabadtérre nem érünk. Scorpiékból ugyanis simán kinézem, hogy ha itt rondítom össze a drága ülőgarnitúrájukat, akkor annak a következő fizetésem látja majd kárát. No nem mintha érdekelne a méregdrága ülőbútor állapota - elvégre ha már megvenni volt pénz, legyen keret takarítani is -, viszont a megélhetésem nem játék! Vagyis, helyesebben szólva, az az összeg, ami a megélhetésem lenne, ha történetesen nem egy jól kereső tudóslányka szobacicája lennék jelenleg... Így legfeljebb szakéra meg egyéb alkoholtartalmú italokra kell költenem megtakarított pénzecskémből, de fogyasztásomat úgyis hitelre rendezem folyton a zöldruhás exshinigami-kofánál, természetesen Hitomi terhére. Hiszen egy egyszerű módosítottlélek-macskának honnan is lehetne saját jövedelme?
Fentiekből kifolyóan főnökutánzatunk (merthogy közben kiderült, még csak nem is maga Scorpi emelte fel a méltóságos fenekét az ügyben) szavaira sem reagálok többet egyszerű csúnyanézésnél; bár jelen állapotomban valószínűleg inkább komikus látvány lehet mogorvának szánt bandzsításom a klasszikus "dögölj meg"-vigyorral keretezve, mivel ez utóbbi is inkább úgy tűnik a kényszeres szájösszeszorítás miatt, mintha éppen kilopta volna valaki a protkómat... De eljön még az én időm! Majd küldetésünk tökéletesen sikeres zárultával úgy az orruk alá fogom dörgölni, hogy bezzeg én még illumináltan is hajlandó vagyok dolgozni, ráadásul milyen jól, hogy kénytelenek legyenek fizetésemelést adni. Még Rawrinak is, elvégre minden hős mellé kell egy hű fegyverhordozó... Egyébként is, mi a fenét képzel munkaadónk, hogy csak úgy szó nélkül elmegy süttetni a hasát Hawaii-ra, míg nekünk el kell végezni a piszkos melót? Követelem, hogy legközelebb minket is vigyen magával!
Gondolatmenetem fonalát azonban villámgyorsan elveszítem, mikor az egyik erős biztonságiőr-szerű alak szó nélkül bukósisakot nyom a fejemre erőteljesen - hé, az ilyen meggondolatlan mozdulatok jelenleg nagyon is ösztönös reakciókhoz vezethetnek! -, egyik mancsomba egy adóvevőt, másikba pedig egy kulcsot, amit elegánsnak szánt mozdulattal aggatnék nyakörvemre, azonban ez nagyon gyorsan akadozóvá és bizonytalanná válik, így előző segítőmnek kell közbelépnie, hogy a kulcstartókarikát rám aggassa. Kúlosnak szánt felvértező jelenetemben annyira elmélyülök, hogy észre sem veszem a főnökhasonmás aljas szavait és gombnyomását - egyedül az tűnik fel, hogy eltűnik alólunk a kanapé, amit hamarosan mi is követünk, majd pedig elemi erővel törünk az égbe...
Nem valami felemelő látvány ilyenkor az alattam bizonytalanul elsuhanó város képe; határozottan újra kezdem érezni a felzúdulást belső szerveimben, ami a friss levegő hatására csak még hatványozottabban készül kitörni. Nem is szabok gátat többet ennek a törekvésnek, a kanapé oldalán kihajolva könnyítek magamon, valószínűleg a lenti járókelők legnagyobb örömére, akik az égből leginkább esőt szoktak kapni, nem pedig bizonyos gyomornedveket... Az út további részét becsukott szemmel és határozottan jobb közérzettel töltöm el, egészen a nem túl kényelmes érkezésig. Marha jól betájolták, hogy a semmi közepére kerüljünk... Nincs ezeknek egy nyavalyás GPS-rendszerük sem? Vagy legalább mi kaptunk volna egyet... No mindegy, a lényeg, hogy végre földet értünk, még akkor is, ha büszkeségemnek nem felel meg a rengeteg szemeteszsák, ahol landoltunk. Meg az a kóbormacska-falka sem, akik nem túl bizalomgerjesztően vizsgálnak minket.*
- Rawri, te vagy a kutya, kergesd el őket...
*Tanácsolom partneremnek önfeláldozóan. Természetesen vígan el tudnék bánni ezekkel a girhes vakarcsokkal, de épp itt az ideje bizonyítania neki is, ha már folyton kérkedik azzal, hány macskát üldöz el naponta a területéről. Mindenesetre én is felborzolom szőrömet és hátamat is felpúpozom, hogy minél nagyobbnak és félelmetesebbnek tűnjek, karmaimat kieresztve pedig akaratlanul is szétcincálom az alattam lévő zsákot... A tökéletesen macskalfahím-hatást ezen kívül még kiegészítem rettenthetetlen fújásommal és sziszegésemmel - ha ettől nem rettennek meg ezek a nyiszlett kanmacskák, hát akkor semmitől!*