HomePortálGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Lóng-piac (騰龍墟-Téng lóng xū)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
SzerzőÜzenet
Sierashi Lee
Shinigami
Shinigami
avatar

Male
Leo Rooster
Hozzászólások száma : 30
Age : 24
Tartózkodási hely : Ismeretlen | Hinan-Sho
Registration date : 2009. May. 23.
Hírnév : 2

Karakterinformáció
Rang: Renegát shinigami
Hovatartozás: Mazoku Szindikátus
Lélekenergia:
12500/15000  (12500/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Lóng-piac (騰龍墟-Téng lóng xū)   Pént. Márc. 15, 2013 10:15 pm

[Őrláng]
Hangos kiáltás tör fel mellkasomból, ami visszaverődik a szoba falairól. Hirtelen, verítékben fürödve tornázom magam ülő helyzetbe, szívverésemmel együtt légzésem is össze-vissza, ritmustalan. A pánik utóhatásaival küzdve temetem arcomat tenyereimbe, majd teljesen gépesített jobbommal hátrasimítom a szemeimbe lógó izzadt fürtöket. Ugyanaz az álom kísért éjszakáról éjszakára, egyszerűen képtelen vagyok megszabadulni tőle! Minden Fredonn-dono elképzeléseinek megfelelően alakult, a rajtaütés tökéletesen végződött, a Daitenshi megroppant a Mazoku Szindikátus jelképezte pöröly ütése alatt! Mindazonáltal ez nem volt elég ahhoz, hogy véglegesen pontot tegyek a köztem és fivérem között húzódó história végére. Egyazon családból származunk, Ő mégis olyasféle magasságokba emelkedett, amelyekről jómagam csak álmodni merhetek. Újra és újra kínoz a rémkép, legutóbbi találkozásunk emlékfoszlánya, ahogy a támadás éle Belém mar, majdhogynem szétvet az elemi erő. A sebek azóta behegedtek, immáron kizárólag két vékonyka vonal jelképezi azon helyeket, ahol a Nadegiri kíméletlenül húsomba hasított. Lehunyom íriszeimet egy pillanatra, mintha ismét érezném a fájdalmat, ami a sérülés velejárójának számított. Automailem is kis híján hasznavehetetlenné vált, ahogy felfogtam a suhintás nagy részét vele, ám a Hinan-Sho tulajdonosának köszönhetően kijavításra került, jobb, mint újkorában! Azóta sem mentem vissza abba a patkánylyukba, ahol Aizen bukását követően meghúztam magam, inkább a Menedékben rendezkedtem be, ha már a neve is ezt sugallja, akkor használhatom rendeltetése szerint, igaz-e? Ellenben jelenleg nem vagyok képes egy helyben ücsörögni, ki kell szellőztetnem a fejem.
Árnyak segítségével térek vissza a felszínre, heves rúgással nyitva ki magam előtt a kalyiba ajtaját. A romos építmény pont olyan veszélytelennek látszik, ahogy első itt jártamkor is, viszont sokkalta nagyobb kincset őriz, mint az bárki is gondolná. Céltalan bolyongásom tehát kezdetét veszi, fogalmam sincs merre haladok, s talán már arra sem emlékszem, honnan jöttem. Az Ős hallgat, szinte sosem látni lakosztályán kívül, feltehetőleg készül valamire, amibe egyelőre nem érzi szükségét beavatni a csoport további tagjait. Jeges megvetés kúszik fel torkomba, amint úgynevezett „bajtársaimra” gondolok: a boszorkára, a korcsa arrancarra és arra az új jövevényre, aki eddig nem sokat mutatott magából. Semmirekellő, ostoba népség! Haragosan csörtetek végig a kihalt utcákon, senki sem láthat és senki sem hallhat, kivéve, ha rendelkezik az átlagnál nagyobb lélekenergiával. Yuusuke meggyilkolását követően vannak még páran a listámon, s amennyiben megfelelően keverem a lapokat, a végén Én leszek az egyetlen, aki túléli ezt a kis közjátékot és akkor netalán tán az alkimistát is képes leszek lelökni trónjáról. A hűség olyasfajta áru, amit nem mérnek ingyen, ráadásul megbízónk közel sem osztogatja elég meggyőzően jutalmait. Töprengve fordítom borostyán tekintetem a gépkarba foglalt gyűrűre, aminek segítségével szemtől szembe képes lehetek megcsapolni testvérem reiatsuját. Gúnyos grimasszal kell tudomásul vennem, semmit sem ér a majdhogynem végtelen érződő energia ellopása, ameddig normál körülmények között képtelenek vagyunk felülkerekedni ellenfeleinken. Ugyan küldetésünket elvégeztük, de ettől függetlenül mindannyian megsérültünk és valójában a menekülés egyértelműen az a döntés volt, amivel megmentettük saját életünket. Nevetséges!
Finoman érinti meg érzékeimet a gyenge jelenlét, ami a közelből sugárzik Felém. Egy lidérc? Mióta a Gobantai egykori kapitánya a Seireitei vendégszeretetét élvezi, mindenféle kapcsolatom megszakadt Las Nochesszel, habár ennek megtörténtét nem is bánom annyira. A mai napig elfog az indulat, ha azokra a mocskos férgekre gondolok, akik olyannyira fellengzősen járkáltak hófehér palotájuk folyosóin, mintha legalább legyőzhetetlenek lennének! Ám a sors fintoraként ugyanúgy vereséget szenvedtek az ostromló erők, mint ahogy a hullámok sem képesek túlcsapni a szirtfalon. Shunpoval szökkenek fel az egyik közeli épület tetejére, ahonnan tökéletes kilátásom nyílik az alant elterülő piactérre. Figyelmetlenségemet jelzi a dolog, hamarabb is kiszúrhattam volna az entitást, mint ahogy legújabb áldozatát is, az ünnepi ruházatba öltözött nőt. Egykedvűen figyelem a lélek utolsó táncát, egy pillanatig sem fordul meg fejemben a gondolat, mely szerint segítenem kellene rajta. A halálistenek feladata az emberek védelme, s az egyensúly fenntartása, ám ez csak önámítás, efféle kötelességtudat keltése a tisztekben, nehogy másra használják fel képességeiket, példának okáért világuralmi törekvésekre. Untat a jelenet, már-már éppen hátat is fordítanék neki, amikor hamarosan meglepő események egész sorozata veszi kezdetét. Először is a lány valamilyen ismeretlen módszer segítségével eltünteti póttestét, ezáltal felszínre hozva valódi formáját. Shinigami, formálják ajkaim némán a szót. Képzettsége figyelemre méltó, mi sem mutatja ezt jobban a Rikujoukourou használatánál, illetve ama könnyedségnél, amivel végez a szörnnyel. Természetesen saját szintjéhez mérten, pillanatnyi ellenlábasa olyannyira gyenge volt, akár az első hajtás a cseresznyefán.
- Nocsak… - jegyzem meg fennhangon meglepődöttségemet, úgy tűnik nem fogtak eléggé vissza kisugárzásomat. – Szép előadás volt, asszony! Érdekes démonmágiát használtál, tudni akarom a mibenlétét! Oszd meg Velem!
Ellenállást nem tűrően hangzik el a parancs, kérésnek nemigen lehetne nevezni. Villámtánc segítségével lépek le elé néhány méterrel, pontosan a világító utcalámpa fénykörének ellentétes oldalára. Arcom egyelőre a sötétségbe veszik, viszont az oldalamon függő katana egyértelműen megtalálható. Nincs értelme a bujkálásnak igazából, kételkedem benne, hogy bárki is emlékezne a Kidoushuu megszégyenített parancsnokára!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sayuki Kaguya
Shinigami
Shinigami
avatar

Female
Hozzászólások száma : 39
Registration date : 2010. Dec. 13.
Hírnév : 5

Karakterinformáció
Rang: kensai
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
5000/15000  (5000/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Lóng-piac (騰龍墟-Téng lóng xū)   Pént. Márc. 15, 2013 11:15 pm

[Őrláng]

A tér csak most kezdett megelevenedni, épphogy egy gaztevő semlegesítésre került, már is helyébe toppant egy nagyobb. Kaguya-chan egy percig abban reménykedett az érzékei megcsalták, és valójában, nem is érezte egy másik halálisten jelenlétét a közelében. Ráadásul egy olyanét, aki sokkal erősebb nála.
Sajnos, jól érezte. A shinigami elősuhant, kitudja honnan, s mikor legközelebb látta, már alig pár lépésre állt tőle. Fél testét az éjjel beburkolta, nem tudta kivenni az arcát. Csak a kiállásán és a tartásán érezte, hogy ez nem egy jó fickó. Ebben megerősítette az a tény is amiképpen hozzászólt. Kaguya majd kipukkadt a felháborodástól. Nem elég, hogy shinigami az illető, de még udvariatlan is. Több sem kell hozzá, hogy bepöccenjen. Egyetlen pillanat alatt úgy felhúzta magát, hogy se isten, se ördög nem nyugtatta volna le. Csípőjére csapta a kezeit és nóziját arrogánsan felhúzta. Tüntető sértettséggel, lesújtóan nézett a férfira. Először azt gondolta, egyszerűen ignorálja, mintha csak egy útszéli szeméthalom mellett sétálna el, de nem bírta megtenni. Jó ötven éve már, hogy találkozott a családján kívül bárkivel, aki a shinigamik fekete egyenruháját hordta. Így úgy döntött, hogy nem alacsonyodik le a műveletlen pernahajder szintjére, és megtiszteli magát azzal, hogy becsületesen válaszol. Önmagát becsülte annyira, hogy felülemelkedjen ezen a megengedhetetlen viselkedésen.
- Sayuki Kaguya, youkozo !- énekelte lágyan, arca egy pillanat alatt rendeződött, de ez csak fokozta a feszültséget, mert udvarias maszkja mögött, valódi dühorkán tombolt. Ennek egyeltem megnyilvánulása, hogy kék szemei úgy szúrtak, mint a darázs fullánkja. Hisz máskor is, moderálnia kell magát, nem vághatja kénye kedvére kupán azt, akit nem kedvel, csak azért mert rossz napja van. De ez a szép álarc, azonnal szanaszét robbant, a következő megszólalásánál. Arcára fenyegető, haragos árnyak vetültek. Valódi, zabolátlan, őszinte érzelmek, melyek a hangtónusába is belevegyültek és lángoltak, mint a máglya.
- Themee, nem tanultad, hogy nem bemutatkozni, még nagy ellenségek közt is arcátlan illetlenség? Ki vagy te? Ah ne fáradj, úgy se akarom megjegyezni. - emelte fel a hangját egyre élesebben miközben rámutatott. Egyáltalán nem jutott eszébe, hogy talán nem kellene pimaszkodnia egy nála sokkal erősebb illetővel, aki ráadásul nagyon kifogásolható modorral bír. Bosszankodása, teljesen felülírta józan ítélőképességet.
- Mostanában így tanítják a tiszteket Seireitei-ben? Hát meg kell mondjam egy kicsit sem vagyok meglepődve. Az már akkor is egy léleksüllyesztő volt, mikor kivonultunk! Cöh ˇ^ˇ! -fújtatott. Egész lénye szinte lángolt a felháborodottságtól.
- Egy ilyen senkinek, Sayuki-sama...- javította ki harciasan felé bökve ernyőjét. Azét meg kell vallani, hogy mindezen pökhendiség és hepciáskodás ellenére, leginkább egy felbőszült kis tündérre emlékeztetett, aki kényeskedve kegyetlenül kiokítja az embert. Jól állt neki, az arca kipirult a méregtől.
- És, csakhogy tudd, te ostoba semmirekellő, kisasszony vagyok ˇ^ˇ! Valamint természetesen, semmi közöd ahhoz, milyen technikát használtam. Még ha szépen kérted volna, akkor sem árulnám el, de így, ne is reménykedj! Most, pedig távozom! Nem vagyok hajlandó elviselni, ezt az elfogadhatatlan viselkedést. - közölte, majd se szó, se beszéd, egyszerűen faképnél hagyta az idegent. Kezeit maga mellé engedte és könnyeden eltipegett, akár egy gésa. Persze, nem húzatták meg teljesen. Számított a piszkos játékra. Kimonójának ujjából előhúzta mobilját és annak fényes hátoldalán figyelte a férfit, mert sejtette, kitellene tőle egy olyan ocsmány lépés, hogy őt hátba támadja. Ez is csak azt igazolná, mennyire romlott a Lelkek Városa igazából. Mindenképp meg kell majd említeni, hogy egy ilyen otromba illető az útját állta, hogy elkerülje a további kellemetlenségeket.

______________


Spoiler:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sierashi Lee
Shinigami
Shinigami
avatar

Male
Leo Rooster
Hozzászólások száma : 30
Age : 24
Tartózkodási hely : Ismeretlen | Hinan-Sho
Registration date : 2009. May. 23.
Hírnév : 2

Karakterinformáció
Rang: Renegát shinigami
Hovatartozás: Mazoku Szindikátus
Lélekenergia:
12500/15000  (12500/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Lóng-piac (騰龍墟-Téng lóng xū)   Szomb. Márc. 16, 2013 6:42 am

[Őrláng]
Jobb szemöldököm értetlenkedve emelkedik fel reakcióját látva, kicsit sem palástolt megvetéssel mérem végig a leányzót, akinek egész lényéből olyasfajta arrogancia árad, melyet sohasem voltam képes elviselni. Gúnyos mosollyal veszem tudomásul nevét, habár igazából egyáltalán nem érdekel hogyan is hívják, érdeklődésemet sokkalta inkább az a technika vonta magára, amivel oly’ könnyedén kendőzte el shinigami mivoltát. Feltehetőleg a bemutatkozásnak valamiféle jelzésként kéne funkcionálni, azonban személyemből semmilyen régi emléket nem csal a felszínre, még a Seireiteiben eltöltött közel másfél évszázadból sem, holott memóriám kivételesen jónak mondható, többek között ezért is segítettem Aizent informátorként, miután dezertált a Gotei Juusantaiból. A megrovás tovább folytatódik, bennem eközben olyasfajta következtetés bukik a felszínre, mely szerint a szemben álló nő egészen egyszerűen bolond. Kinézete és kisugárzása egyértelműen idézi a halálisteneket, ám uniformisa a megszokottól eltérő, ilyesfajta díszes haori leginkább a nemesek körében divat, a kapitányok sima fehér viselete másfajta. A Kidoushuu nevetséges parancsnoki kabátja jut róla eszembe, az is hasonlóképp cizelláltan néz ki, méretes gallérral, amitől az ember úgy érzi magát, mintha egy lámpabura lógna a feje mögött. Haragosan ráncolom össze homlokom, sérti a fülemet a hangnem, amit meg merészel ütni irányomba. Hűvös nyugalommal csúsztatom balomat katanám markolatára, mialatt borostyánszín szemeimet egyetlen pillanatig sem veszem le a szúrós pillantás tulajdonosáról. Megéri számomra a vesződséget olyasfajta tudás megszerzése, amit különösebb módon nem akarnék felhasználni? Vagy csak simán távolítsam el csinos kis fejecskéjét a nyakáról?
- Téged pedig megtaníthattak volna arra, hogy nem illik mutogatni! – vágok vissza hasonlóan kedves hangsúllyal, habár az etikettet huszadrangú dolognak tartom, felesleges színjátéknak. – Úgy nézek ki talán, mint egy shinigami, asszony? Rikácsolásod észrevehetően nem csupán az Én hallásomat, hanem a saját látásodat is zavarja, szóval jobban teszed, amennyiben lecsendesíted magad vagy Én teszem meg! A nevem érdektelen ebben a szituációban, hallhattad mit akarok… Gyerünk!
Monológom közepette beljebb lépek a lámpafénybe, ezáltal szemrevételezhetővé válik sötét páncélzaton, ami jobbára a szamurájok harci öltözetét idézi, koránt sem a shihakushōt. A lehetőségekhez mérten mindenféle kapcsolatot megszakítottam Soul Societyvel, ahogy Hueco Mundoval is, sosem voltak olyan szövetségeseim, akik nélkülözhetetlennek minősültek társaságukat illetően. Az összes általam létrehozott kapcsolatnak megvolt és van a maga ok-okozati összefüggése, az afféle badarságok, mint amilyen a barátság és a szerelem azoknak való, akik nem ismerik a hatalom tökéletesen kielégítő mivoltát. Nem lehet megosztani, kizárólag egyetlen személy birtokolhatja, azonban mindenki magáénak akarja. Töprengése közepette a fruska aprócska agyában megfogant egy eleve halottnak született ötlet, miszerint az engedélyem nélkül távozhat a helyszínről. Ezt sajnálatos módon nem engedhetem meg, egészen addig sehova sem fog menni, amíg kielégítő választ nem adott a kérdéseimre. Érzem, ahogy a lélekenergia átszáguld az ereimen, s pattanásig feszülve összpontosulnak ép kezem mutatóujjának hegyében. Felemelt karommal becélzom a hátát, miközben alig hallhatóan elhagyja számat a „Bakudō 09: Geki” parancs. Ebből a távolságból nem látom értelmét egy grandiózusabb démonmágia bevetésének, ráadásul a vörös fény elől képtelenség menekülni, meghatározhatatlan ideig mozgása korlátozva lesz, pontosabban mondva egészen addig, amíg hajlandó lesz végre folytatni az elkezdett bájcsevejt. Beszélgetőpartnerem által feltehetőleg önkéntelenül elhullajtott információmorzsákból nagyrészt képes vagyok összerakni egy vázlatos történetet Vele kapcsolatban, ami értelemszerűen rengeteg helyen lyukacsos, ám abban már biztos lehetek, korábban hagyhatta el a Tiszta Lelkek Városát, mint ahogy Én odakerültem, máskülönben mindenképpen felismerném a vezetéknevét.
- Egyelőre nem vagy olyan helyzetben, hogy Te diktáld a feltételeket, Sayuki-sama… - lehelem nem kevés gúnyt vegyítve az utolsó szóba, mialatt ragadozóként kezdek körözni körülötte. – Veszélyes egy kislánynak egyedül kint játszania éjszaka, hiába hord akkora kardot, mint önmaga. Nem célom bántani, amíg együttműködsz, értve vagyok?
Szemrebbenés nélkül hazudom az előzőeket, ilyen téren meglehetősen kiemelkedőek a képességeim, nem hiába tudtam évtizedekig eltitkolni valódi kilétemet. Manapság egyre kevesebbszer érzem szükségességét a képmutatásnak, elég ideig rejtőzködtem már egy ostoba álarc mögött, ideje kibontakoznia igazi személyiségemnek, annak, ami a kezdetektől fogva ott lappangott mélyen legbelül, csupán elfedtem Kurosawa Shinobu, a megbízható és kötelességtudó tiszt álcájával. Ő odaveszett Daikidouchou rangért folytatott összecsapás során, azonban valójában egyáltalán nem sajnáltam ezt. Így is nehezemre esett már játszani a szerepet, hiszen mindent és mindenkit megvetettem, ami körülvett Engem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sayuki Kaguya
Shinigami
Shinigami
avatar

Female
Hozzászólások száma : 39
Registration date : 2010. Dec. 13.
Hírnév : 5

Karakterinformáció
Rang: kensai
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
5000/15000  (5000/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Lóng-piac (騰龍墟-Téng lóng xū)   Szomb. Márc. 16, 2013 9:34 am

[Őrláng]

Pontosan úgy történt, ahogy Kagu-chan kiszámította. A shinigami orvul rátámadt, hátulról. Még jó, hogy számított rá. Szemmel kísérte a tükröződő felületről. De még így sem volt olyan gyors, vagy erős, hogy eltérítse ezt a kidout.
Élő szoborként megdermedt. Csak a ruhájának szára hullott a föld felé, ahogy megszűnt a mozgás. Szemeit az ezüstös idegen felé rántotta. Elemi erejű érzelmi vegyületek sugároztak belőle. Ismerte ezt a démon mágiát, tudta mire képes. Próbálta erővel megtörni, de a férfi varázsereje sokkalta makacsabbnak látszott, mint ahogy elsőre gondolta. Még kisugárzáshoz képest is igen kiemelkedően stabilkidou formázás verte bilincsbe.
Kétségbeesetten szuszogott, gondolataiban ficánkolt, de a teste nem engedelmeskedett hozzá. Keserűen nyögdécselt és megvető pillantásokkal vegyült káromkodásmorzsákat harapdált ajkaival. Megfogott kis veréb. Szíve úgy kapálózott ahogy csak bírd. Eléggé megijedt szegényke, de nagyon hadakozott ellene. Bátor lányka, erősen tartotta magát a pánikkal szemben.
Bármilyen otromba mód is társalgott vele ez a férfi, még is csak akadt némi igazság a mondókájába. Ám esze ágában sem állt kötélnek állni. Már is elhatározta, hogy egy szót sem fog szólni és ha kell, némán tűr majd minden kínzást és egyetlen könnyet sem fog ejteni. Nem engedheti meg magának, nem hozhat szégyent a családja nevére azzal, hogy enged. Hiába lenne az egész kivonulás. Ő jobb, nemesebb, igazabb, mint ez a férfi. S még ha rázúdítja a pokol minden démonát, akkor sem veszti el a méltóságát.
Próbálta hát elnyomni a haragját, igyekezett, valahogy másképp látni a helyzetet, valamit ki kell találnia, mégpedig sürgősen. A kétségbeesés itt körözött körülötte, mint egy cápa.
- Semmit nem húzol ki belőlem! Mad - köpött a férfi lábai elé tüntetően, majd undorodva felrántotta ajkát, vicsorra villantva a fogait.
- Csinálhatsz akármit, de nem mondok neked semmit! - sziszegte tovább, ám halk volt, akár egy meglapult vadállat, halkan morgott. A csendel jelezte, még nem adta fel, csak tartalékolja az erőit.
Hirtelen eszébe jutott egy megoldás, ahogy talán kiszabadul. Sőt talán még kereket is oldhat.
- De nem lesz ez olyan könnyű mind gondoltad te Senki.- füttyentett ízesen és a kard a hátán kéken felragyogott. Karjára nemes acél páncél kúszott. Mélyen megmordult, egészen állatiasan. Karmos kezei aprót rezzentek és a föld felé egy izzó, azúr tűzlabda csapódott. Kaguya lábai mellett foszlott szikrákká, még sem égette meg. Marokba szorította balját, jobbja előre rántotta a kardot. Szilánkjaira hullott a Geki, ráadásul volt annyi esze, hogy várjon egy kicsit, míg a másik közelebb ér. Minél közelebb van, annál nagyobbat fog az arcába kapni.
- Nem vagyok se kislány, se védtelen! Evil or Very Mad - rivallt rá vijjogó tekintetével - Bakuhatsu! Twisted Evil -rántotta végig fém karmait a lángoló pengén.
A pillanat tört része alatt a hő több száz fokig felszökött, ahogy a kitörés gömb alakban mindent magával sodort. Ez a robbanás mindent megpörkölt, ami csak belesett a hatótávjába és bizony a Névtelen igencsak beleesett a hatókörébe, már csak a kinetikus robbanási erőtől is hátrébb kell zuhannia.
Kaguya egy képmást teremtett, ahogy elshunpózott, hogy egy pillanatra megzavarja a férfi érzékeit, majd a következő pillanatban teljes erőből ráfogott az izzó kardra és teljes lendületéből lesújtott.
- Ookami kajiritsuku! - harsogta szinte negédes eufóriával átélve. A kard felizzott, mint az égbolti csillagok sejtelmes és messzi kékje. Majd a felsűrűsödött izzás és felhevült penge az idegen felé megindult. Végigperzselve és szétolvasztva mindent, ami az útjába került. Ookami-san nem kivételezett semmivel. Szerette volna látni, ahogy ez a fickó a betonba izzik, és csak a csupasz fehér bordái vetnek fésűs árnyékot, de tudta, hogy ez túl sok, és az ellenfél túl erős, így, ha csak alkalma lesz rá, menekülnie kell majd. Itt is volt a remek alkalom. Most, hogy végre ilyen közel került, hála harci tudásának, ideje volt, egy kicsit adni az érzésnek.
- Hadou shijuushi, Kokutan Kou- Amint kimondta a varázsigét, már csavarta is be a bal-horgot. Most a megnövekedett közelharci képességével és páncélkesztyűs kezére telepedő fekete lángokkal együtt akadt némi reménye, hogy eltalálja. Őszintén remélte, hogy egy olyat pancsolhat be ennek a kurafinak, amitől egy kicsit bekábul, utána pedig Ő eloldaloghat, ahogy egy jó farkashoz illik, ha egyedül van. Daisuke persze, pont akkor nincs kéznél, amikor kéne. Pedig a kardja akkor a legerősebb, ha olyasvalaki van veszélyben, akit szeret.
*A bátyusok már csak ilyenek. Most amikor egy levakarhatatlan zaklató itt liheg, akkor bezzeg nincs itt, hogy megsegítsen, de amikor arról van szó hogy elijessze mellőle a jóképű srácokat, abban verhetetlen. Jellemző. Csak éljem túl >.<* Gondolta magában Kaguya-chan az ütés pillanatában, Kardját maga mellett tartotta védekezésképp hátha még is balul sülne el a dolog. Azért küzdött, hogy megőrizze büszkeségét. Őt senki sem asszonyozhatja le büntetlenül >.< !


______________


Spoiler:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sierashi Lee
Shinigami
Shinigami
avatar

Male
Leo Rooster
Hozzászólások száma : 30
Age : 24
Tartózkodási hely : Ismeretlen | Hinan-Sho
Registration date : 2009. May. 23.
Hírnév : 2

Karakterinformáció
Rang: Renegát shinigami
Hovatartozás: Mazoku Szindikátus
Lélekenergia:
12500/15000  (12500/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Lóng-piac (騰龍墟-Téng lóng xū)   Szomb. Márc. 16, 2013 10:10 pm

[Őrláng]
Némileg undorodó grimasz kíséretében lépek hátrébb foglyomtól, aki mindenféle előzőleges megnyilvánulása ellenére egyáltalán nem úgy viselkedik, ahogy azt egy kisasszonynak kellene. Szerencsére nem sikerült leköpnie, azért minden bizonnyal kiosztottam volna egy istenes pofont a lánykának, csak úgy nevelési célzattal. Láthatóan képességeim nem szenvedtek csorbát az elmúlt időszak nehézségei ellenére sem, legalábbis egy kezdő shinigamit különösebb megerőltetés nélkül vagyok képes lefogni egy ilyen alacsony szintű kötőmágiával is. Megannyi nővel volt már dolgom életem során, mindazonáltal ilyen tüzes mennyecskével még nem hozott össze a balsors, ám ami késik, az nem múlik. Elnéző, gúnyos vigyor jelenik meg arcomon, egyelőre ezt mondja, de sokan mondták ezt, mielőtt kezdetét vette volna a valódi kínzás. Most még heves és szép, azonban miután teste elcsúfításra kerül, hamarosan a lelke is megtörik. Kéjes elégedettség vesz erőt rajtam, az Én kezemben van a gyeplő és eszemben sincs elengedni azt. Az emberi történelemben is mindig az erősebb diktálta a feltételek, s ez máskülönben az állatvilágban is így van, a legerősebb vezeti a falkát, mindig az alfa! Elmélázva bukik elmémben felszínre a gondolat, következő kényszerű találkozásunk alkalmával majd megkérdezem Rextől, hogy csupán a saját golyóit szokta nyalogatni vagy van most Las Nochesben egy nagyobb kutya, aki erre igényt tart. Egyszerre mulattat a lány ellenkezése, illetve tervezetem lehetséges kimenetele, mindkettő valamilyen szinten értelmetlennek számít. Hitetlenkedő pillantással illetem, nem lehet egy bakudōból olyan könnyedén kitörni, mint gondolja, habár fogalmam sincs milyen képzésben részesülhetett. Talán megint Urahara Kisuke keze lenne a dologban?
- Lehetetlen… - konstatálom elképedve, ahogy mindenféle parancs vagy kézmozdulat nélkül aktiválja lélekölője shikai alakját, melynek vélhetőleg valami köze lehet a felhangzó, éles füttyszóhoz. Láthatóan nem vesztegeti az idejét, azonnal támadásba lendül, viszont több kell ahhoz pár tűzgolyónál, hogy megfutamításra késztessen. Mechanikus kezemet magam elé emelve koncentrálok egy tizedmásodpercig, mialatt számat egy újabb parancs hagyja el. - Bakudō 81: Dankuu!
A semmiből előtörő láthatatlan védőfal minden további nélkül képes felfogni a támadást, feltehetőleg kissé eltúloztam a reakciót, meglehet egy Enkosen is elegendő védelmet szolgáltatott volna számomra, ellenben nem szeretem magam a véletlenre bízni, ezért döntöttem a magasabb szintű védelem mellett. Ellentámadásra viszont nincs lehetőségem, mivel Sayuki shunpo segítségével eltűnik a közelemből, újabb csapásra felkészülve izzítja be kardját. Semmi jót nem nézek ki a Felém süvítő azúr lángförgetegből, ebből adódóan ellenfelem példáját alapul véve, villámtánc segítségével szökkenek arrébb. Sajnálatos módon a másik halálisten pont erre alapozhatott, lévén amikor ismételten megjelenek néhány méterrel arrébb, máris találkozom a képem felé repülő páncélkesztyűs kéz feketén égő mivoltával. Fogaimat csikorgatva kell tudomásul vennem a tényt, képtelen vagyok ilyen közelségből megfelelő gyorsasággal kitérni, ennek köszönhetően ökle bal arccsontomnak csapódik. Beletántorodok az ütés erejébe, ráadásul érzem, ahogy az égett bőr bűze betölti orromat. A haragtól szinte megvakultan kapok mechanikus jobbommal zanpakutōm markolata után, egy elnagyolt suhintással akarnám hátrálásra kényszeríteni, mely nem annyira egyszerű a kín függönyén keresztül szemlélődve. Az általa használt technika egyértelműen hakuda-stílusra alapoz, amiben egyáltalán nem mondhatom képzettnek magam, egymás pusztakézzel való csépelése a barbároknak való elfoglaltság, feltételezem ez a nőcske is remek tagja lehetne a Juuichibantainak! Balszerencse kísér utamon, manapság egyetlen olyan harchoz sem volt szerencsém, amit képes lettem volna megúszni sérülés nélkül. Gőgös megvetéssel vonásaimon csápolok még párat kardommal, ekképpen tartva meg kettőnk között a tisztes távolságot, amíg összeszedem magam.
- Ezért megöllek, ribanc! – hörgöm dühösen, mialatt balom ujjait végigfuttatom az égett részen, mialatt katanámat védekezően testem elé tartom. – Hogy merészelsz megérinteni az engedélyem nélkül, söpredék?! Ó, Nagyúr a hús és csont burka, minden teremtmény, szárnyak suhogása. Te, ki az Ember nevét hordozod, Az Igazság és Mértékletesség nevében. Az álmok ezen bűntelen falán engedj szabadjára egy keveset karmaid haragjából. Hadō 33: Soukatsui!
Az idézés végigmondásának köszönhetően a vakítóan kék energiasugár teljes erejében robbanhat ki előre nyújtott, hús-vér karom végéből, megcélozva az idegesítő nőszemélyt. Nem tudnám megmondani pontosan, hogy személye vagy az a tény dühít fel jobban, miszerint érezhetően megint bolondot csinálnak belőlem! Mindenfajta érdeklődésemet elveszítettem az ismeretlen varázslattal kapcsolatban, eszelős fénnyel villogó íriszeim vérért kiáltanak! Meg fogom büntetni pimaszsága miatt, oly’ módon, amire ezer év múlva is emlékezni fog, már amennyiben túléli egyáltalán!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sayuki Kaguya
Shinigami
Shinigami
avatar

Female
Hozzászólások száma : 39
Registration date : 2010. Dec. 13.
Hírnév : 5

Karakterinformáció
Rang: kensai
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
5000/15000  (5000/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Lóng-piac (騰龍墟-Téng lóng xū)   Szomb. Márc. 30, 2013 5:28 am

[Őrláng]

A férfi tovább folytatta a pocskondiázást. Viszont a fohász úgy tűnik meghallgattatott, mert sikeresen bepancsolt a fickó képébe.
- Ezt neked te arrogáns idióta... - fűzte hozzá. Szinte érezte a páncél alatt a fémhez csapódó csontokat és bőrt. Persze sajnos sokkal erősebb, nem lesz olyan komoly ez a seb, de na kicsit csillagokat lát majd, S neki, mint ravasz, emberkének épp itt a lehetősége. Az a legjobb, ha most kereket old. Elszűnik akár a kámfor. S így is tett.
- Viszlát pancser... - mondta és már a szélső ház tetejéről meghajolt felé, ahogy kitért a kidou támadás gonosz ereje elől.
- Majd ha befejezted a nyávogást beszélünk ^^. - mondta dallamos nevetgélés közben, mely betöltötte az egész teret és visszaverődött a falakról. Kedves hang, most már úgy tűnik nem is haragos, de mintha a szél fújta volna el. A Gisou-ban lehetetlenné válik a kisugárzás követése, ugyan is az semmiben sem különbözik egy átlagos emberétől. Most már hiába akarná követni, nem találná meg. Kaguya egy kicsit azért sajnálta az illetőt. Nem tudta miért ennyire nagyon haragos. Annyira azért rájött, hogy az a másik sem tartozik az osztaghoz sem Seireitei-hez és ez felkeltette a kíváncsiságát. Akármilyen modortalan rohadék legyen is. Abban biztos, hogy valahogy a holowokhoz hasonlít. Azért tör-zúz mert szenved. És azért szitkozódik, gorombáskodik, kiabál vagy árt másoknak mert ő maga is szörnyű kínokat él át. Kaguya azonnal megérzi az ilyesmi. Valahogy az ember arcáról.
Este az ágyában biztonságban ült, a messzi erdőt nézte amely felett ott világlott Karakura fényszennyezése. Egy kicsit az atomfelhőre emlékeztetett, amikor már kezdte elhordani a szél. Valamiért, kitudja miért, amikor Haru kérdezte, mitől gyűrődött meg így rajta a ruha, és azt válaszolta, hogy csak egy gyerek húzogatta meg, félig igazat mondott. Nagybátyja ugyan sejtette otthon, hogy nem mond teljesen igazat, még sem firtatta. Ha elmondja otthon hogy egy renegát grasszál az iparnegyedben valahol. Talán a család összefog, és kiadják parancsba a megsemmisítését. Ezt pedig nem akarta. Előbb egy kicsit többet akart tudni. S ugyan a férfi nem követhette őt idáig, ő jól megjegyezte az energiáját. Egész este azon járt az esze, hogy ismerhetné meg úgy, hogy nem próbálja megölni őt. Biztosan ő is elkövetett pár hibát. Tény hogy elég cudarul kezelte. Legközelebb majd megpróbálja máskor.

Reggel az iskola után, visszatért a piacra és bár ezzel vét a szabályok ellen, még is, egy kihalt sarokban eloszlatta az álcáját és felült az egyik magas lámpapóznára. Azért tett így, mert így ha a férfi aki a közelben jár, megérzi a jelenlétét. De időnként mikor már eltűntek az emberek, ellőt a levegőbe egy két varázslatot. Mint valami világító torony magához hívogassa a pasast. Nem tudta miért, és kételyei voltak azt illetően, bölcs dolog e, de úgy érezte helyesen cselekszik. Meg akarja tudni az ő történetét. Miközben a lámpa tetején lóbálta a lábait, folyton azon agyalt, hogy ők ketten igazából sokkal több dologban egyezhetnek, mint különböznek. Egy olyasvalaki aki az osztaghoz tartozik biztosan csak ellenérzést, talán gyűlöletet és megvetést váltott volna ki, de valamiben biztosan egyenek, a kirekesztésben. S míg várakozott dúdolt és nézte az emberek armadáját ahogy hömpölyög alant.
Megnyugtatta a látvány. Kaguya érezte, hogy eztán másképp fog zajlani a találkozás. S lassan már érezte is közeledni a shinigami szellemét. Nagyon bátornak kellett lennie, hogy ne fusson el. Hiszen a másik agresszív, kiszámíthatatlan ráadásul ellenséges és sokkal erősebb. De maradt. Nem hagyott magának kifogást, de azért óvatosságra intette magát. Nem akart bedőlni mindenféle varázsos trükknek. Ez a shinigami elég jó a mágiában. Még a végén csapdát állít mint legutóbb. Tudnia kell, túl kíváncsi. Megint érezte, hogy ha ez kiderül csúnya fejmosást fog kapni, de legalább most nem keverte bele Daisukét a bajba. Egyedül mászott bele, egyedül fog kimászni is. Nem járja, hogy szegény bátyja kapja mindig a botot neki meg jár a simogatás. Ezt most egyedül oldja meg, és az ő kis titkos "barátját" egyedül kezeli, és hallgat róla.

______________


Spoiler:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kuchiki Hana
6. Osztag
6. Osztag
avatar

Female
Leo Dragon
Hozzászólások száma : 458
Age : 29
Tartózkodási hely : Seiretei, Kuchiki birtok
Registration date : 2008. Sep. 06.
Hírnév : 38

Karakterinformáció
Rang: Főnemes, Kuchiki ház XXIX. feje, Kupida, Hadnagy, Alkesz
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
33500/45000  (33500/45000)

TémanyitásTárgy: Re: Lóng-piac (騰龍墟-Téng lóng xū)   Pént. Ápr. 05, 2013 11:44 pm

Baráti összekoccanás – Kapnál defektet, taplógomba!

Két kerékkel döngető lóerők fülrepesztő, aszfaltszaggató, csudimudisan áramvonalas, dögös sofőrrel, mindenhol remek látképet biztosító, na meg maximális védelmet nyújtó bőrricuval megspékelt állapotfelmérése kissé eltérítette tömeget, pontosabban szőke felhőkarcolókat oszlató szent beszédemet. Pöppet, de termetesen elvesződtem a két véglet közötti intergalaktikus űrben, ettől rendesen összezavarva saját kusza gondolataim, lehetőleg csomózott karkötő tekeredjen belőle, tehát nem gyengéden vesztettem el értelmem legkisebb szikráját, éppen miben mesterkedek és mostan, de hirtelen szeretnék tőle végérvényesen megszabadulni, vagy csak tőle, de a motorját megtartanám zálogba, netán mindkettőt óperenciás tengeren túlra űzném kilenc fejű ökörrel, esetleg én pakolnám fel a standomat, kereshessek csendesebb zugot magamnak. Előrébb nem sokkal jutottam, mert lelkesen láttam hozzá kicsukoni egymás után a lehetőségeket, hiszen egyik se felelhetett meg úriasan hölgyi igényeim magas faktorának. Mire azonban határozatot szült bíróságom, igenis, hogy nagyon szépen köszönöm az agyvérzés közeli állapotokat kiváltó traccspartit, de szőke hajastól és szívfájdalmam ide, vagy oda szépséges motorral együttesen nem kérek belőle, nyugodtan arrébb állhat, ha már felségesen elméretezett hátsóját szólongatják hangosbemondóm. Ezt a mennyeien bő lére eresztett szövegelést kezdtem volna a mágikus „a” betűvel, mikor tudatosult gógyimban nincs előtte más, csak hűlt helyének szaggatott vonalakkal kijelölt formációja, így meghagyhattam másnak dühös hőzöngésem, ami további hőzöngésre késztet, hiszen én óriási erőkkel készültem utolsó kenetet feladni neki, erre lelépett a végigszenvedése nélkül. Vérig, sőt annál feljebb voltam sértődve, akkora körbe udvarlás után nesztelenül távozott, hogy élesen hangot adva nem tetszésemnek vágtam földhöz színes fejkendőmet és ugráltam rajta perceken keresztül, találomra összehordott családfáját emlegetve, hátha csuklástól fog szenvedni egész áldott nap.
Fene se emlékszik honnan szedett anyagot kellően megtépáztam, hogy dühöm kiadva újult erővel, felfrissülten, minden idegi labilitástól szabadultan lélegezhettem fel. Sampon reklámok sztár modelljeként dobtam hátra hosszú, fekete tincseim. Mennyei könnyebbség, boldogság és végtelen szeretet járt át, hiszen elbűvölő mosollyal kéretett eladnom fél tonnányi lomot az emberiség hiszékeny piac vásárlóinak. Kutya se jönne közelembe összegörnyedt boszorkaként kucorognék székemen, ide teljesen más felfogás kellett. Fiatalos szépségem és bájom hívtam segítségül, miközben csengő-bongó hangon szólongattam a tér leendő vevőit, jöjjenek közelebb, tekintsék meg portékáim, ha pedig ott járnak, két gyönyörűségesen szép szememért és nem a másik két mellkasomon trónoló szememért, vegyenek valami teljesen felesleges apróságot otthonukba. Nagy erőkkel gyűjtögettem magam köré leendő áldozataim, kedvükre válogathassanak kínálatomból, amikor sugárzó mosolyom rögvest arcomra köveset azáltal, sárga létra, immáron gyerekkel felvértezve tért vissza köreimbe. Feltámadó gyilkos szándékkal rándult meg szemöldököm, nincs tovább menekvése, ténylegesen átrugdalom a másvilágra, csak, hogy épp mészárszéki kifakadásom előtt tévedt tekintetem űrhajós magasságokban ücsörgő kisfiúra. Vérmes amazon ösztöneim kapásból visszavonulót fújva ügettek barlang fedezékébe, helyet adván aggodalmas anyai lényemnek, aki „rögtön jövök” táblát belógatva mászott át a standon, azonnal segíthessen a megszeppent picúrkán. Szívemet szaggatta milliméternyi cafatokra bánatos, szomorú, kisírt szemecskéivel, amik napnál világosabban ordítottak megmentőért, hát halál lett volna reám, ha ezt annyiban hagyom.
-Szia, nagy legény! Mond csak, milyen odafent? Vigyázz nehogy, eltaláljon ebben a hihetetlen magasságban egy kósza repülő. Szereted őket?-Grimaszoltam látványosan a pórul járt prücsöknek, hátha picikével jobb kedvre tudom deríteni. Bevetettem minden nyálügyi termelésem addig csűrjem csavarjam a felderítését, míg eljutunk addig a történelmi pontig, végre elárulja nekünk gyönyörűséges nevecskéjét. Ehhez kellett néhány bő lére eresztett perc, meg az összes létező vízhálózatom kifacsarása, de megszületett a kicsike és rájöhettünk, hogyan kén szólítanunk elveszett báránykánk.
-Mit szólnál, ha közös erővel keresnénk a mamit, Manabu chan? Mondom a haditervet! Adok neked egy dobocskát! Püföld lelkesen és kiabáld teli torokból a mami nevét. Viszont mi nem tudjuk, hogy hívják, pedig szeretnénk kajabálni, minél hangosabbak, feltűnőbbek lehessünk, hogy a mami észre vegyen! Elmondod nekünk?-
Pislogtam rá hihetetlen nagy meg ártatlan szemekkel, minél barátságosabbnak látszódhassak és tudja nem kell tőlünk félnie, mert tényleg felkutatjuk a szüleit, ha törik, ha szakad. Ezt a pöttömöt nem vagyok hajlandónak másnak átadni, csak és kizárólag vér szerinti rokonainak, akik biztosra veszem, valahol pár méteres körzetünkben rohangásznak mérgezett egérként. Készítettem ezerrel az elszán anyuka radar szimatomat, miközben láthatatlan ingem ujjait felgyűrkészve kötöttem fel a harci fejpántomat, vettem kezembe papírból hajtogatott szócsövemet és tartottam fel a mini dobocskát ütőkkel együttesen. Lelkesen mutogattam prücsöknek nyugodtan tángálja, bírja a strapát, azzal meg nem foglalkoztam esetlegesen besüketülne szőke herceg. Egyéni szociálisan érdektelen problémája, mert amúgy se foglalkoznék a kínjaival, de most még úgy se fogok. Megköszörültem a torkomat, felmásztam a portékás asztalkám tetejére, aztán szabadjára eresztettem összes tüdőmben lévő kapacitásomat. Lett volna mikrofonom egészen, hogy biztos berezonál az erejébe, de így csak a papírlap szakadt ketté, meg csábosan belobogtatott néhány sátortetőt. Eredmény az lett, mert mindenki felkukkantott, csak éppen az az egyetlen személy nem, akinek kellett volna, úgyhogy jöhetett a házaló ramazúri keltés.
Levetődtem színpadomról, karon fogtam nyakiglábat, aztán megindultam előre a tömegben, miközben végig szeretni való anyukánk nevét kántáltam és bökdöstem felhőkarcolót kövesse példámat, hátha méltóztat valamelyik bodega mögül elénk vetődni, majd sodrófával tángálni, mit akarunk kicsike fiacskájával, különben meg azonnal adjuk neki vissza. Ez a számításom kissé korai volt, mert sokáig meneteltünk mire, nehézkesen belebotlottunk az utánunk futó fiatal mamiba, aki kétségbeesetten sírva horgászta le aprócska csemetéjét kakasülőjéből. Annyira szép volt a jelenet, ahogy mama és fia egymásra találnak, teljesen végérvényesen elérzékenyültem. Cseppfolyós fagylalttá olvadtan karoltam bele sárga oszlopos tagomba, minél kényelmesebben élvezhessem a megható műsort. Aztán, leesett, hogy kit meg minek taperolok, aztán gyorsan leakadtam róla, meg se forgolódjon fejében kedvelés legkisebb szikrájával méltóztatnám felruházni.
-A~h! Örülök előkerült a kis széltoló anyukája. Mellesleg nagyon szívesen! Egyáltalán nem esett nehezemre kihúzni téged szorult helyzetedből és nap hősévé tenni azáltal, nevedben megtaláltam egy piacon elveszett gyermeket! Ha erről netalántán nyilatkoznál, véletlenül és semmi esetre sem előre megfontoltan, ejthetnél gyönyörűséges segédkezedről néhány magasztos szót…- Fontam össze hátam mögött karjaimat, végletekig kiélvezve a helyzetet, ezzel biztosan, de garantáltan kihozhattam sodrából.-Nem fogsz elkésni a dögös, szexi, legelőnyösebb szögekből összevágott reklám filmecskéd forgatásáról?-
Bökdöstem növekvő intenzitással a háttérben kamerákkal rohangászó tömörülésre, csak úgy, hátha véletlen eszébe jutna arrafelé venni az irányt.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sierashi Lee
Shinigami
Shinigami
avatar

Male
Leo Rooster
Hozzászólások száma : 30
Age : 24
Tartózkodási hely : Ismeretlen | Hinan-Sho
Registration date : 2009. May. 23.
Hírnév : 2

Karakterinformáció
Rang: Renegát shinigami
Hovatartozás: Mazoku Szindikátus
Lélekenergia:
12500/15000  (12500/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Lóng-piac (騰龍墟-Téng lóng xū)   Csüt. Ápr. 18, 2013 6:25 am

[Őrláng]
A cafka kitérését ismételt haragos mordulással veszem tudomásul, túlságosan fürge, akár egy idegesítő szúnyog, mely mindig elmozdul, mielőtt még lecsaphatnák! Nem érdekel, merre repül az azúrkék labda tovább, felőlem az egész városrészt romba döntheti, kicsit sem érdekel a nyivákoló, gyenge emberek sorsa, részemről pusztuljon mind! Egyetlen cél lebeg jelenleg a haragtól elködösült elmémben, mégpedig megölni, összetörni azt az arrogáns libát, aki ennyire gyalázatos módon elcsúfította orcámat. Azonban szinte őrjítő módon kicsúszik a kezeim közül, feltehetőleg ugyanazon technika felhasználásának segítségével, amivel korábban is érzékelhetetlenné tette jelenlétét. Egészen egyszerűen képtelen vagyok elhinni a történteket, minden különösebb nehézség nélkül lettem volna képes szétzúzni, érezhetően gyengébb volt Nálam, mindazonáltal ugyanolyan gyáva és alantas módon küzdött, mint ahogy az a kurafi is, aki miatt elveszítettem a karomat. Haragosan fújtatva lököm immáron céltalanul árválkodó kardomat hüvelyébe, mialatt gondolatban ezerszer is elátkozom ezt az ostoba nőszemélyt. Következő alkalommal végzek vele, ezt hamar sikerül eltökélnem, nem leszek olyan kedves, mint amilyen ezúttal voltam. Sok beszédnek sok az alja, ezt igazán megtanulhattam volna eddigi életem során, viszont kedvelt időtöltésem újra és újra ugyanazokba a hibákba esni. Az Élők Világa egészen eddig a kudarcok melegágyaként szolgál gondolataim között, hisz’ Aizen is itt veszítette el a nagy csatát, ráadásképpen eddig egyetlen megmozdulásomat sem koronázta tökéletes siker. Fredonn-dono eddig az ígérgetésen, valamint a gyűrű átadásán kívül semmit nem tett, bevallom, kezd megfogyatkozni a belé vetett, felszínes bizalmam.
Sötétebbnél sötétebb gondolatok fogalmazódnak meg fejemben, válogatott kínzási módszereim egész tárházát sorba veszem, örökre megemlegeti majd, amiért tréfát űzött belőlem, Sierashi Lee-ből! Immáron koránt sem tűnik olyan jó ötletnek ez a kimozdulás, idegrendszerem észrevehetően kezdi megadni magát az egymást követő, csúfos kudarcok súlya alatt. Valójában fogalmam sincs, milyen módon fogok ismét a nyomára akadni, talán valamiféle nyomkövető démonmágiát kellett volna elhelyeznem rajta, azonban ama érthető okból kifolyólag, mely szerint nem látok a jövőbe, eszemben sem volt ilyesmit előkészíteni, megszökésének lehetőségére nevetségesen kevés esély volt. Dühödt dúvadként indulok vissza a rejtekhely felé, amikor a hátam mögül kiáltást hallok. Pillanatnyi összecsapásunk idevonzotta a környéken járőröző shinigamit. Ajkaim gyilkos mosolyra húzódnak, megvan miképpen fogom levezetni a felgyülemlett feszültséget. Könnyedén fordulok szembe a tiszttel, aztán lecsapok, akár egy sötét árnyék. Nem próbálok beszédbe elegyedni vele, nem érdekel a története, nem érdekelnek a céljai, az sem érdekel, ahogy lassacskán az élet fénye kihuny a szemében. Csak a vér, a vér, ami mindent elborít, fröcskölve szökik ki a férfi nyaki ütőeréből, bemocskolva ruházatomat és ezüstösen fénylő üstököm. Nyugodtan, egyenletesen fújom ki a mellkasomban rekedt levegőt, mialatt szabad kezemmel hátrasimítom a véres fürtöket. Ahogy a testből kiszáll az élet, úgy tűnik el belőlem is az indulat. Képtelen vagyok megmondani, mi történik Velem mostanság. Mióta levetkőztem Kurosawa Shinobu álarcát, minden számító hidegségem a múlté lett, olyan vagyok, akár egy ostoba barbár, aki esztelen módon suhogtat kardjával. Ez lenne az igazi, tökéletes valóm?

Keveset alszom, ráadásul rosszul. Szemeim alatt sötét karikák jelzik kialvatlanságom tényét, meglehet, hangulatom a megszokottnál is borúsabb. Étvágytalanul haladok el az étkezőnek kinevezett helyiség mellett, vadászat előtt nincs kedvem megtölteni gyomromat, úgy érzem, nem érdemlem meg, amíg pontot nem teszek a múltkor, kedvezőtlenül alakuló ügy végére. Amennyiben a nőcske lesz olyan botor, s a valós fenyegetés ellenére is védelmezi az emberi csökevényeket, valamint tovább írtja a hollowokat, nem esik majd nehezemre a nyomára bukkanni, csak figyelmesnek kell lennem. Úgy tűnik, végre valahára Reám mosolyog egy kevéske szerencse, lévén célpontom lélekenergiáját ugyanazon a helyen érzem meg, ahol legutóbb is összefutottunk. Meg van az esélye annak, hogy talán kelepcébe sétálok, ám némely helyzetekben kockáztatnunk kell, máskülönben esélyünk sincs elérni, amit akarunk.
- Ostoba vagy… - jegyzem meg félhangosan leginkább magamnak, hiszen a távolság miatt a lány vélhetőleg nem hallja, amit mondok. Ezen gyorsan változtatok villámtáncom segítségével, rövidesen mögötte jelenek meg, talpaim alá gyűjtve a lélekrészecskéket, melyek támaszt nyújtanak. – Lám-lám, hát újra találkozunk! Áldanod kéne a múltkori szerencsédet, nem pedig kísérteni a sorsot! Ezúttal nem csúszol ki a kezeim közül, kismadár!
Igyekszem türtőztetni magam, azonban ahogy ismét megpillantom, ellenállhatatlan hévvel lobban fel a mellkasomban a harag, amit egy nagyobb adag megfontoltsággal sem vagyok képes teljesen lehűteni. Érzékeim kiélesednek, hogyha ténylegesen csapdába csalt, még időben érzékelni fogom. Bár nem említette, viszont feltételezéseim alapján nem egyedül él ideát, elszigetelve Soul Societytől. Sayuki-sama… Pff…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sayuki Kaguya
Shinigami
Shinigami
avatar

Female
Hozzászólások száma : 39
Registration date : 2010. Dec. 13.
Hírnév : 5

Karakterinformáció
Rang: kensai
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
5000/15000  (5000/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Lóng-piac (騰龍墟-Téng lóng xū)   Szomb. Ápr. 20, 2013 10:34 pm

[Őrláng]

A lámpán ücsörgés megtette a magáét. Komolyan le kellene szokni a nyugati filmek nézegetéséről. Ezt a rossz szokást akkor sikerült felvennie, mikor megnézte az Angyalok városát. Azóta rákapott, hogy láb lóbálva ücsörögjön pofátlanul magas tárgyakon. A jelzés, amit küldött el is érte a címzettet. Jött is elég hamar. Nem sokat kellett rá várni. Talán fél órát? Annyit sem. De ahogy Kaguya megérezte, hogy közeledik, felgyorsult a szívverése.
Talán most a vesztébe rohan, talán még sem volt ez olyan briliáns gondolat, mint ahogy elsőre látszott. Nagyon gyors. Ez már elsőre is megfigyelte. Csak szerencsén múlott, a piszkos nagy mázlis formáján, hogy sikerült élve és nagyobb sérülés nélkül megúsznia az első találkozást. Lehet, nem kéne húzogatni tovább a sárkány bajszát, de nem tehetett róla. Ő már csak ilyen vérbeli bajkeverő. Nem tudott ellenállni a kísértetnek.
Ám amikor az ismerős energiaforrás szédítő, követhetetlen gyorsasággal megindult felé, akkor jobbra-balra forgatta a buksiját és ösztönösen a kardjára tette a kezét. Az idegen azonban nem ott jelent meg ahol várta: előtte, hanem a háta mögött. Ennek mókás eredményeként, reflexből megfordult, csak hát egy ilyen lámpaoszlop, az nem valami széles. Kis lányos sikkantás kíséretében, megingott az egyensúlya, és inkább átszökkent a másik póznára. Sajnos a kézzel való hadonászást sem kerülte el közben, de azért csak sikerült. Bár most valahogy hiányzott a mozdulatból minden arisztokratikus fellengzés.
Egyébként is jobb, ha ezt a vad fickót tisztes távolból szemelgeti csak.
Egy fél pillanat sem telik bele mire mondja az illető a magáét, ő meg elpirult mérgében, hogy ilyen ügyetlenül sikerült csak megállapodnia, meg hát arra a túlságosan cuki hangocskára sem volt büszke túlzottan.
Szerencsére hamar ura lett érzelmeinek. A pír is elszállt. De azért elég ciki. Nem baj csinált ő már ennél cikisebb dolgokat is bőven. Arckifejezése lassan elsimult és a fenyegető érzést még is sikerült nyugalommal kordában tartania.
Bezzeg ez a pasas még mindig a tegnapi mafláson rágódik. Nem is volt az olyan nagy. Katona dolog. Élesen látszik rajta a harag. Kicsit olyan lesz ez, mint oroszlánt szelídíteni. Csak, otthon felejtette a korbácsot ^^.
- Moo, nem én vagyok az, aki csiripel ^^- csipkelődött vissza.
- Látom még mindig forrongsz.- állapítja meg roppant sziporkázóan, némi szarkazmussal vegyítve. A kardon tartja a kezét, de tartása laza, nem olyan, mint aki épp ki akar robbanni egy támadásba.
- Emlékeztetnélek, hogy te támadtál meg... - most jó lett volna poénkodni azzal, hogy így jár az, aki lányokat molesztál. Csak a gond, hogy az illető valószínűleg nem vette volna a lapot. Aki ennyire morc az olyan mint a fa, nem érti a viccet.
- Áldanom kéne? Nem hiszek a sorsban, az olyanoknak való, akik maguktól nem képesek semmire. - bölcselkedik, majd megköszörüli a torkát. Jobb nem próbára tenni a Morci türelmét. Magában így nevezte el, mert ez a legjellemzőbb tulajdonság, amit látszik rajta. Ezért ajánlatos most azonnal témát váltani.
- Te, figyelj! Mi lenne, ha, nem próbálnál meg megölni, és én nem tennék semmi furfangosat ^^? Mi lenne, ha stornóznánk a tegnapot, és helyette elmondanád, hogy kerültél ki Seireiteiből? - próbálkozik Kaguya. A burkolt utalás arra, hogy Ő sem olyan ostoba, hogy tök egyedül szinte kivilágítva ide vonzzon egy nála jóval erősebb ellenfelet, talán hatásos lesz. Persze blöfföl, de ezt a fickónak nem kell tudnia. Pontosan tisztában van a másik azzal, hogy a társak, akár maguk a járókelők is lehetnek, bárki, hiszen, egyáltalán nem érzi a különbséget a gisou miatt. Ez talán mint egyféle védőmembránként visszatartja az esztelen mészárlástól.
Nem arról volt szó, hogy Kayulya lányos unalmában a veszély hajhászására vetemedett. Bár abban is akad, némi igazság, de az sokkal találóbb, hogy a férfi története érdekli. Nem tartozik ahhoz a korrupt undorító bandához, lehet pont azért lett ilyen, mert Seireitei vadállattá változtatta. Itt meg a magánytól és talán ha talált magának társaságot, de biztos nem jót, tovább rohadt belül. Mert kik lehetnek még itt? Kitaszítottak. Más nem.
Az ellenben könnyen megeshet, hogy a pasi, egyáltalán nem hallott a Sayukikról, s ebben az esetben ez most előny, mert minél nagyobb a bizonytalanság, annál nagyobb a félelem, és ha félelem megvan, az óvatosság sem árt. Joggal feltételezte erről a férfiról, hogy aki idáig eljutott a képességeinek fejlesztésében, nem lehet tökre idióta. Remélte, hogy annyira van értelmes, hogy rábírhatja egy emberibb kommunikációra. Talán ennyire még ura önmagának.


______________


Spoiler:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sierashi Lee
Shinigami
Shinigami
avatar

Male
Leo Rooster
Hozzászólások száma : 30
Age : 24
Tartózkodási hely : Ismeretlen | Hinan-Sho
Registration date : 2009. May. 23.
Hírnév : 2

Karakterinformáció
Rang: Renegát shinigami
Hovatartozás: Mazoku Szindikátus
Lélekenergia:
12500/15000  (12500/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Lóng-piac (騰龍墟-Téng lóng xū)   Kedd Május 14, 2013 8:24 am

[Őrláng]
Elégedetten konstatálom pillanatnyi rémületét, ügyetlen botladozásai feltehetőleg mosolyt csalnának minden normális ember, talán még régi önmagam ajkaira is. Kárörvendő lenne ugyan, de mindenféleképpen valamilyen érzelem kifejezésére alkalmas mimikai változás. Ám jelenleg nem telik tőlem többre, minthogy némileg felhúzzam jobb szemöldökömet, azonban ezen kívül semmi más reakció nem tükröződik vonásaimon. Bármennyire is munkál bennem az indulat, annyit azért meg kell hagyni, meglepően nagy bátorságra vagy - más megvilágításból nézve - botorságra vall, miszerint nem menekült el különös technikája segítségével abban a pillanatban, ahogy megjelentem a színen. Mindazonáltal feltehetőleg már így se lenne képes meglógni, azúrkék haja és a szemeiben tükröződő vadság tüze elraktározódott koponyám egyik sötét szegletében. Vélhetőleg a szituáció kellemetlenségét igyekszik oldani a viccelődéssel, viszont humorérzékem jobb karommal együtt semmisé lett, éppen ezért csak homlokom ráncolásával reagálok szavaira. Természetesen fogalma sem lehet róla, ellenben van abban valami, amit mondott, persze nem a visszaszólás sajátos kontextusában. Lélekölőm szelleme egy fenséges főnix, mely lángokban születik, s azok által is hal, csakhogy újrakezdhesse végtelen életciklusának ismétlését. Shinigamiként nem kívánhat magának jobb kardot az ember, hiszen normál körülmények között feladatunk a lelkek körforgásának irányítása, a természet íratlan szabályainak betartása. Ó, mennyire ostobaság ilyesmire áldozni a tehetségünket! Minden különösebb nehézség nélkül lennénk képesek igába hajtani eme gyarló világot, ellenőrzésünket pedig nem csak névlegesen, hanem gyakorlatilag is kiterjeszteni. Mondanom se kell, Soul Societyben kevesen támogatnák ezirányú törekvéseimet, lévén legtöbbjük fivéremhez hasonlóan infantilis bolond.
- A harag céltudatossá tesz, ennek köszönhetően tudom mit is akarok... - mordulok fel kelletlenül, ragadozóvigyort varázsolva arcomra. - Okos vagy kicsi lány, de nem eléggé! A sors igenis létezik, nem olyan formában, mint ahogy azt az egyszerű közemberek gondolják, de ettől függetlenül jelen van a világban. Irányítható a megfelelő eszközök segítségével, tudom, láttam. Ezek szerint nem hiszel az eleve elrendeltségben? Talán úgy véled találkozásunk a véletlen műve? Nem-nem, véletlenek nincsenek!
Ha valamit, azt igencsak megtanultam Aizen-sama szolgálatában, hogy semmi nem történik ok nélkül, minden lépésünknek egy nagyobb terv részét kell képeznie, máskülönben esélyünk sincs elérni a magunk elé kitűzött ideákat. Lennie kell benne rációnak, miért úgy történnek a dolgok, ahogy. Szkepticizmust hallani egyébként egy olyan faj képviselőjének szájából, akiket a normál halandók szellemeknek, természetfeletti, mesebeli lényeknek hisznek, meglehetősen mulatságos. Felajánlását hallva elgondolkodó arcot vágok, valójában itt mutatkozik meg a sors irányításának lehetősége. A döntés rajtam áll, kezemben megvan a hatalom, amivel véget vethetnék a nő életének, kizárólag Tőlem függ hogyan döntök. Egyszer mindenki meghal, kizárólag a módja és ideje az, ami kérdéses. Egy másodpercre lehunyom szemeimet, nagyot lélegezve töltöm meg tüdőmet az éltető gázkeverékkel, amit lassacskán fújok ki. Meg kell őriznem a hidegvérem, minden egyes őrülettel eltöltött pillanat időpocséklásnak számít, nem jutok vele semmivel előrébb, csupán felemészt a céltalan gyűlölet. Megtörtem, szárnyaimat letépték, ám a főnixhez hasonlóan Nekem is újjá kell születnem hamvaiból, más lehetőség nem létezik. Haragomat könnyedén összpontosíthatom, lévén két olyan személy van, kiket mindennél jobban megtörve vagy holtan akarom látni. Ezek közül egyik a tulajdon vérem, míg a másik az a semmirekellő halálisten, aki piszkos kis trükkje segítségével megcsonkított. Lelkem mélyén Korosija Fusicho hangos trillázás közepette emeli fel fejét, az örökké égő tűzfészek lángjai a lehető legmagasabbra csapnak, szinte érzem, ahogy éget. Borostyán íriszeimben visszatükröződik a bensőmben végbemenő reakció, kísérteties fénye hátborzongatóvá teszi egész lényemet.
- Egyelőre... Lehet róla szó. - komótosan ejtem ki a szavakat, mialatt tekintetemből eltűnik az izzás, visszaadva helyét a halott, szürke sötétségnek. - Ugyanúgy estem ki a Seireitei kegyeiből, mint mindenki más, akivel ez megtörtént: árulás áldozata lettem. Egykoron a Kidōshuu vezetője, a Tiszta Lelkek Városának Daikidōchōja voltam, mígnem egy napon a barbárok módszereivel el nem orozták címeimet. Kivetett lettem, egy árnyék, akire immáron senkinek sem volt szüksége. Maradtam volna megalázásomat követően kutyaként a porban?! Egy karral fizettem az életemért cserébe, viszont megadom majd a tartozásomat!
A szervomotorok halk duruzsolása felerősödik, midőn művégtagom ujjait ökölbe szorítom. Kizárólag a bosszú az, ami éltet, sivár létezésemben ez az egyetlen biztos pont, emiatt vagyok képes minden egyes nap felkelni, mozogni, enni, élni. Ugyanazzal a szenvedéssel kell sújtanom minden egyes riválisomat, mint amelyet a saját bőrömön megtapasztaltam. Határtalan, emésztő kétségbeesés, amiből nem látszik kiút, kizárólag a feloldozó halál. S mikor ezt érzik, én ott leszek, kegyes úrként megadom, amire vágynak!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sayuki Kaguya
Shinigami
Shinigami
avatar

Female
Hozzászólások száma : 39
Registration date : 2010. Dec. 13.
Hírnév : 5

Karakterinformáció
Rang: kensai
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
5000/15000  (5000/15000)

TémanyitásTárgy: Re: Lóng-piac (騰龍墟-Téng lóng xū)   Hétf. Júl. 01, 2013 2:55 am

[Őrláng]
 Az első pánikon túl, már egészen tűrhető ez a folytonos tudatba férkőzni kívánó sötét rezgés, ami Leeből árad.  Mintha a lelkéből folytonosan kitörni vágyó sötétség fel akarná falni. Elég egy rossz mozdulat és sosem talál ki belőle. Mikor összeráncolta a szemöldökét és a bénázásra halovány vigyort húzott ajkaira, Kaguya megkönnyebbült egy kicsit. Ez a megnyilvánulás élesen üzente, hogy még nincs veszve a dolog. Igen is él még, és nem süppedt bele teljesen a káosz mocsarába. Még nem túl késő, de nagy kihívás lesz kicsalogatni onnan. Mi több, mikor megszólalt már egészen kellemesen érezte magát. A hang mély, kellemes, olyan mint az acél. Egyenlőre rideg, de érzékeny fülecskéi kihallották, hogy nem volt mindig ilyen. Erre ő is somolyogni kezdett. Elfeledkezett a veszélyről. Nem is teljesen a szavakra figyelt, sokkal inkább a lágy hullámzásra, ami fűtötte őket. Így már sokkal jobb. Megfontoltabb, kimértebb, talán őszintébb is. Kötve hiszi, hogy lenne oka hazudni, s ha nincs rá indok, miért tenné? Ez a fickó talán gonosz, de annyit biztosan leszűrt, hogy egyáltalán nem gerinctelen. Megvan a maga méltósága, még ha romokban is.
- Nagyon elcsépelt mondás az, hogy a harag nem jó tanácsadó, de igaz. -vetette ellen finoman. Nagyon figyelt, hogy ne az ellenkezés vagy a kritika éles szemtelensége tükröződjön ki a szavaiból, hanem inkább a belátó türelemé. Azt azonban közbe kellett szúrnia egy kis ravasz szemforgatás közben, ami mozgolódott benne.
-Igazából, ha valóban igaz lenne amit mondasz és képes lennél magad irányítani a sorsod, őszintén, nem hiszem, hogy valóban ezt a sorsot válaszoztad volna magadnak. Ilyen sorsot senki nem érdemel ^^. Nem azt mondom, hogy mindent meg lehet határozni, és nem vagyok olyan bolond, hogy ne gondoljam, a dolgoknak van értelme valahol. Ám én ezt meg szeretném érteni, és nem elégszem azzal, hogy vannak nálam hatalmasabbak, akik kezükben tartják a létemet és irányítják. Úgy gondolom a találkozásunk oka egyszerű, az én okom, hogy ő...- Kaguya-chan látványosan elgondolkodott, még csücsörített is hozzá, végül megpiszkálta kezeivel a haját kínosan.
- Azt hiszem nem vagyok teljesen százas, de látok valamit benned ^^. S hálából, hogy haragodban nem kínoztál, csonkítottál és öltél meg, nem feltétlenül ebben a sorrendben, mit szólnál egy teához ? - kérdezte mosolyogva, majd a háti motyójához nyúlt és egy közeli üres asztalhoz lépett. Egy fekete alapon, hajszálvékonyan vérszínnel festett cseresznyevirágos lakkos dobozt húzott elő. Ránézésre is öregebb a készlet mindkettejük életkoránál együttesen. Finoman, óvatosan kinyitotta, benne ugyan olyan mintázatú csészék, csalogató illatú teás tégelyek, aprócska kancsó, szén, apró bordázott tartó, mind egymásba illő. Egyszerű, letisztult még is arisztokratikus és szép. Kaguya gyakorlott mozdulatokkal előkészítette a műveletet. A pálca közé vette a széndarabot. Alaposan megkurtította a szertartás menetét, hiszen jelenleg, nem a hivatalos élre akart hangsúlyt fektetni, hanem sokkal inkább a beszélgetésre. Abszolút tökéletesség és pontosság, ellenőrizte a szén tökéletes állagát. A víz hegyi forrásból származik, igaz, palackban hozta idáig. Másik kezével hátra fogta kimonója hosszú ujját. Ezekkel a cselekedetekkel képes volt ideiglenesen visszaröpíteni egy egészen más világba, mint a valóság. Egy világba ahol nincs múlt, nincs jövő, csak kellemes beszélgetések egy kertben.
- Remélem szereted a teát.- nézett fel a férfira barátságosan, miközben elé tolta a különböző füveket tartalmazó tégelykéket, hogy Lee kedvére választhasson a tucatnyi fajta közül. Kaguya nagyon figyelt, már korán megtanulta, hogy az embert könnyen meg lehet ítélni arról, milyen teát iszik. Daisuke például az édeset szerette, Gi-sama a keserűt kedvelte, Oba-sama pedig a lágy sechát preferálta. Haru az egyszerű könnyed jázmin ízét. A tea, a lelki vágyakat mutatja meg. Kaguya azonban már rég tudta, a teának és az embereknek néha semmi köze egymáshoz, úgy vélte ez a módszer most sem jár majd sikerrel. Sőt, kicsit remélte is, hogy nem fog. Csalódott lett volna, ha egyből megismerheti ezáltal a férfi jellemét. Miután választott, a víz bugyogni kezdett az apró kannában és az első forrázattal megmelegítette a csészéket, a másikba már a valódi tea került bele. A mozdulatokat évekig tart elsajátítani, de neki bőven volt ideje mesteri szintre emelni, hogyan  irányítsa el mások figyelmét a teázás szertartásával egy békésebb mezőre.Egy bizonyos, közel s távol egész japánban és azon túl, ennél jobban csupán alig páran tudják elkészíteni. Igaz azok is pont olyan kevesen vannak, akik ezt a különbséget képesek érzékelni.
- Ha akarod, bizalmam jeleként, én is elmesélem neked az én történetem. Ez a történet is bosszúról szól és árulásról, akárcsak a tiéd. - nézett fel komolyan miközben töltött és felé emelte a csészét. Apró fehér kezeiben fekete árnyékként ragyogott a mázas edény, és a virágok mintha valóban vérrel telítődtek volna. A gőz, apró kígyóként ficánkolt, a forrázat színe akár a drágakő és tiszta, mint a víz, egyetlen aprócska tealevéldarabka úszott a tetején, ami a jó szerencse és a változás jele annak, aki hisz a babonákban. Meg kell hagyni Kaguya-chan nagyon jól értett ahhoz, hogyan kell a hangulatot megfesteni. Elvégre nő, s ami a nyúl ereje, az az oroszlán gyengesége.

______________


Spoiler:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hakuun Reno
Ember
Ember
avatar

Male
Capricorn Buffalo
Hozzászólások száma : 13
Age : 31
Tartózkodási hely : Karakura Town, meg még egy pár hely a nagyvilágban :D
Registration date : 2012. Apr. 25.
Hírnév : 5

Karakterinformáció
Rang: -
Hovatartozás:
Lélekenergia:
4000/12000  (4000/12000)

TémanyitásTárgy: Re: Lóng-piac (騰龍墟-Téng lóng xū)   Vas. Feb. 02, 2014 5:33 am

Baráti összekoccanás – Remélem, nem horpadt be a lökhárítód! Wink

Szerencsétlen nyanya nem éppen úgy csinált, mint aki hű, de nagyon vágja, hogy nekem  Cool segíthet gyerekpásztorkodni, szóval nem igazán értékelte a helyzetét, de kénytelenből elviseltem. Azt azért mégiscsak láttam rajta, gyerektől azonnal ellágyult, akár a többi csaj. Nem véletlen, kutyával és gyerekkel bármikor fel lehet szedni bárkit.
Elismerem, egész normálisnak tűnt, míg Manobu-channal beszélgetett, még talán aranyosnak is, de azt gyorsan felülírta az idegbeteg ugrálós jelenet. Lehet, hogy azt hitte, lemaradtam róla, de pont volt annyi mázlim, elkapjam a mutatványt, miután felnyalábolva törpicúr másodpilótát a visszautat vizslattam. Csak ne lenne ekkora Dráma Queen. Surprised
Rendesen végig sem gondolhattam a futtatott programot, máris halláskárosodást szenvedtem, és nem, véletlen sem a dobot püfölő kispajtástól a nyakamban, az ő játéka semmi sem volt ahhoz, amilyen műsort összedobott nekem, és egész piac boldog népének.
Gyorsan más irányba nyújtogattam a nyakam, jelezve, hogy én aztán egyáltalán nem ismerem ezt az asztalon parádézó perszónát, nem hogy közeli barátságban nem állunk, de még csak nem is láttam. Egy kicsit nagyon úgy éreztem, túlzás volt átharsogni az egész piacot, főleg amiatt, mert így nemkívánatos személyek is felfigyeltek ránk, például az az átkozott stáb is, akik most biztos oda meg vissza voltak, hogy egy eszement nőszemély beleordított a gondosan eltervezett jelenetükbe. Biztos voltam benne, amúgy sem ért volna egy fabatkát sem, sőt, az is lehet, így még elfogadhatóbbra is sikerült, de a hézag nem itt volt.
A gond abból adódott, nem épp alacsony jelenség voltam, és most, hogy a fél világ halálra váltan befagyott, túl egyszerű volt kiszúrni a szőke fejemet. A gyerek még egész hatásos álcának bizonyult, de pechemre ez sem volt elég, meggátolta a rendező egyik talpnyalóját, irányomba ne furakodjon a tömegen át.
Fejemben szólt a cápa zenéje, kivert a víz, teljesen ledermedtem, és akkor, mint aki pontosan tudja, mire van szükségem - ami egyébként nyilván nem valószínű, mert mégiscsak hisztikirálylányról van szó -, Primadonna visszarántott az életbe. Nem tudom, milyen port sikerült belégeznem itt hirtelen, hogy ilyen durva testen kívüli élményben volt részem, minden esetre, némi hálát éreztem Dráma Queen anyai vadászösztöne iránt.
Csupán annyi volt a bökkenő, talpnyaló úgy szántott át a népen, mint kés a vajon, és pillantok alatt két tűz közé keveredtem. Kiverekedni magam nem volt lehetőség, meg hát banya rendesen diktálta az iramot, kicsit olyan érzésem támadt, mintha nagytestű kutyát sétáltatnék, csak az valamivel nyugodtabb menet lett volna.
- Hakuun-san, álljon meg! - nyivákolt a megafonba az utánunk loholó szerencsecsomag.
Hirtelen olyan remek öltet pattant ki a fejemből, hogy meg kellett fékeznem az elől galoppozó fekete szépséget.
- Hóhahó! - rikkantottam rá, aztán minden további felesleges dumaparti nélkül hátrafelé rántottam egy kicsit. Nem történt nagy katasztrófa, kicsit kiborult a bili, de az ő érdekében akcióztam. – Most figyelj, Primadonna! – villantottam rá egy mosolyt, aztán szembe fordultam a továbbra is eredménytelenül rinyáló pasashoz.
- Hakuun-san, csak hogy megvan. Áll a forgatás, a fél stáb magát keresi. Gyorsan, siessünk vissza. – megfogta a karomat, hogy majd akaratom ellenére visszavonszol.
- Bocs, haver, de ez nem az én asztalom. Meg egyébként is dolgom van.
Megnéztem volna a produkcióját, de sajnos nem értem rá a mutatványra, lévén, törpicúrt kellett leszállítanom egy nyilvánvalóan sokkos és ijedt rokonának. Nem hagyhattam nagyi vagy anyuka szívrohamot kapjanak csemetéjük elvesztése miatt. Könnyed mozdulattal kirántottam kezemet a gagyi kis béklyóból, amitől talpnyaló egyensúlyát veszve vágódott be az egyik standra egy halom gönc közé. Gyors lecsaptam a kezében lődörgő megafonra, aztán, uzsgyi ezerrel, míg valakinek eszébe nem jut minket is elővenni az aprócska balhé miatt.
- Tessék, királylány, szereztem neked egy játékszert. – egy vigyor kíséretében átnyújtottam a megafont Primadonnának. Gondoltam, jobban elszórakozik vele, mint én, bár nem lett volna szükség a ráerősítésre. Mindegy, jó ügy érdekében dolgoztunk össze, ennyit kibírtam Manobu-chanért. Smile
Végül cirkuszi előadásunk megtalálta közösségét, és a kis lurkó anyukája könnyektől áztatott arccal futott be díszmenetünkhöz. Sajnáltam, hogy nem lehetek még egy kicsit Manobu-channal, de azért ennél nagyobb volt az örömöm, hogy sikerült megtalálni a mamáját.
Emlékszem, egyszer engem is elhagytak a nővéreim. A vidámparkban. Fergeteges volt! Mármint először, aztán hányingerem lett a kisvasúttól. Csak arra engedtek fel, mert elég kicsi voltam, viszont nagyon jó móka volt, csak túl sok kört mentem. Mire a nővéreim és a szüleim rám találtak a dolgozók bejelentése alapján, már sírni sem volt erőm. Visszagondolva vicces, de akkor azt hittem, örökké a vidámparkban kell majd laknom, és soha többé nem látom a családom.
Nyilván kicsit elbambultam, mert arra tértem észhez, Princess piócaként tapad rám, miközben majd szétfolyik. Szerencsére észre vette magát, és gyorsan összekapta megmaradt részeit, úgy tűnt a józan eszét is. Bírom a rámenős csajokat, el is könyveltem annak, szóval örültem volna, ha nem rontja el azzal, hogy hirtelen tapadós csajjá változik. Jesszus! O_o”
- Én is örülök, de figyelj, Dráma Queen, kár áltatnod magad. :DLáttam rajtad, mennyire elemedben vagy, hogy hősködhetsz, ezért is hagytam meg neked a rivalda fényt. – vigyorogva tudattam vele a tényállást, mégsem hagyhattam, hogy félreértésben élje le az életét. – Ami pedig az interjút illeti, majd ha eszembe jut, lehet, szólok rólad egy két szót. De tudod mit, akár most is felhívhatom az egyik szerkesztő haveromat. Főcímnek jó lesz, mondjuk: A piaci kofa, aki megmentett egy kissrácot. Tuti, nyerő cikk lesz a holnapi számban. Ha gondolod, még egy portrét is rajzolhatok rólad, talán még címlapra is kerülsz. >.<
Nem tudom miért, de tetszett, hogy próbálja húzni az agyam, és az is tetszett, hogy én húzom az övét. Lehet, hogy a múltkor, mikor elvágódtam a motorral, súlyosabban megsérült a fejem? O_o Esküszöm, beperelem a dokit, ha nem szólt, hogy valami nem kóser odafenn!
- Persze, másmilyen felvételeket nehezen lehetne csinálni rólam, elvégre rám kell nézni, szexi vagyok. De nem hiszem, hogy visszamegyek a nap folyamán. Nem tudom, konkrétan mi lenne a feladat egyáltalán, de számomra nem kihívás, hogy öt km/h-val repesszek a tömött utcán. Akkor inkább a halál. – belefeledkezve ecseteltem világnézeteimet hisztikirálylánynak, mire kapcsoltam, hogy mégis mi a frászt csinálok. Nyilván nem stimmelt valami a fejemmel, lehet, tényleg kifolyt az agyam. – Na, mindegy, nyilván nem érted, miről vakerolok. Menj csak vissza a kendődhöz, és játszd tovább az öreg nénit a portékád mellett.
Legyintettem egyet, aztán hátat fordítottam fekete szépségnek. Mindenkinek jobb lesz nyilván, ha külön válnak útjaink, de csak nem hagyott nyugodni valami.
Külső szemlélőnek nagyjából olyan lehettem, mint a nővéreim számomra azokon a bizonyos napokon… mind pontosan tudjuk, miről van szó, de azért nem nevezzük nevén, mint például Tudjuk Ki-t sem. Maga a földi pokol, hangulatváltozások, és mi egyéb. Hát ez a nyakatekert beszélgetés részemről pont ilyen volt. Cseppet sem terveztem bunkózni, de felment a pumpa arra a gondolatra, hogy talán valamit mégsem osztott meg velem a doki a méregdrága magánvizsgálatán.
Igyekeztem úrrá lenni magamon, és visszakapcsolni egy kicsit, mégsem poroszkálhattam el a p meg csába, mert nem ilyen voltam. Visszalestem a Primadonnára, aki szintén útjának indult már, és egyre távolodott. Nem hagyhattam így lelépni, öregapám sem erre tanított.
- Hé, bárhogy is hívnak, kösz! – kiáltottam utána, majd egy intéssel lelépőre fogtam.
Magam sem hittem el, de képtelen voltam messzebbre jutni a piac bejáratánál. Valami visszatartott, és komolyan azt hittem, hogy az a rosszmájú banya volt, akivel a fél napomat eltöltöttem. Jó, nem volt annyi, de mégis annyinak tűnt, mert jól szórakoztam vele. Jobban, mint a gagyi forgatáson.
Talán túl bunkó voltam vele. Most menthetném magam azzal, hogy persze ő is az volt, nagyobb taplógomba, mint én, de elnéztem neki, mert lány volt. Lehet, hogy piros betűs ünnep volt, gondolom, nála is megeshet, vagy tudom is én, mi volt a problémája. De egyébként meg, totál feleslegesen próbáltam megmagyarázni magamnak a szitut, mert már oda se figyeltem az agyalmányaimra.
A helyzet az volt, hogy mégiscsak részt kellett vennem azon a hülye melón, vagy a gatyámat is ráfizethetem erre az ótvar kis felvételre. Na meg, ki kellett menekítenem szorult helyzetéből Rikót. Eszem megáll, hátrahagytam hű bajtársamat, és lazán elsétáltam volna nélküle. Hát, hogy itt valami tényleg nem műkszik rendesen, az már holt biztos volt!
Fejvesztve rohantam vissza szívem egyik szottyához, mert a másik otthon pihent, a harmadik meg a nagy garázsban Yoh óvó pillantásától övezve. Kicsit sem csapott ám agyon a gondolat, hogy baja eshetett, akár meg is karcolhatták a két balkéz-balláb kombós „stáb” nevezetű idegen létformák. Nem is akartam rá gondolni, nem is mertem, nem történhetett meg ilyesmi! Surprised
Szinte rávetődtem szömem fényére, hogy végül is épen, egészségesen megúszta a forgatási ramazurit. Ami azt illeti, egy cseppet sem figyeltem oda, mit üvöltözik a rendező, épp örömteli viszontlátás életeseményt folytattam le, amibe sehogy sem illett egy visítozó vén fazon. Körbeugráltam kicsi kincsem, minden irányból csekkoltam, minden irányból megegyezett róla mentett emlékképeimmel, szóval fellégezve fordultam a nálam nagyságrendekkel alacsonyabb, ám széltére majdnem magasságommal megegyező kisemberhez, mégis mit tetszik kívánni.
Lefutottam egy kör bocsánatkérést, de nem többet, mert mégiscsak ők tartoznak hamarabb egy elnézéssel, vagy valami, amiért tömeg közé kényszerítenek poroszkálni egy totálisan abszurd gyilkolási jelentbe. Ami azt illeti, kétoldali munkaundorom nem javult, sőt, egyre romlott. Már attól erősen lüktetett az ér, ha csak rágondoltam, vissza kell pöffentenem a tömeg közé, és megint úgy kell tennem, mintha hű, de nagyon le akarnának öldökölni, miközben májerként szlalomozom kismillió szerencsétlen között, akik totál céltalanul lébecolnak.
- Tudja mit? – magasodtam a rendező fölé, hátha ez majd növeli tekintélyem, ami már amúgy is a csillagos eget verdeste. – Nekem ez ma nem fog menni… izé, nem érzem túl jól magam… lehet, ettem valamit, amit betette a kiskaput. Eléggé ramatyul vagyok. – szerintem hitelesen játszottam a kishalált, még a láthatatlan verejtéket is tök menőn töröltem le a homlokomról. Kábé úgy nézhettem ki, mint aki mindjárt berókázik. – Jobb lenne, ha… ha hazalépnék, mielőtt go-ond lesz. – arcomat felfújva bólintottam előre, csak hogy minél hitelesebb alakítást nyújthassak. Talán még vuk is kiugrott volna, ha ennél élet hűbb műsorra törekedtem volna.
Nem sokat lacafacáztak. Biztos nagyon komolynak tűnhetett a dolog. Nem mondom, jó voltam benne. Kölyökként is ezt nyomtam, nem volt kérdéses, bejön most is. Nagyon erőszakosan próbáltak rádumálni, hogy hagyjam csak ott a motorom nyugodtan, később eljöhet érte valaki, és menjek inkább taxival, de ha kést szorítottak volna a torkomhoz, és úgy kérnek, akkor sem mentem volna bele. Egyszer már megfeledkeztem Rikóról, örülhetek, ha nem dob le cserébe, amilyen szeszélyes.
Nem akartam sokáig szuttyogni, nehogy a végén rám uszítsák a mentőket. Igyekeztem minél hamarabb olajra lépni, még ha ez azzal is járt, hogy egy darabon, egészen hosszú darabon, szégyenszemre tolni kényszerültem hű társamat. De egyébként meg mit számított, a lényeg az volt, hogy szabadlábra helyeztek, és vége volt mára Móka Miki mesetárának, repeszthettem ezerrel.
Repeszthettem volna, de ugye a tömeg. :oMindig csak a tömeg. Nem beszélve arról, el is akartam kanyarodni egy bizonyos stand felé, ahol kendős banya árulta semmire sem jó cókmókját. Mindegy, úgy döntöttem, megszabadítom valamitől, amit esetleg még lehet is használni valamire, lássa jó szívem. Meg esetleg megnézheti a jó seggemet is, ha nagyon akarja. Very Happy
Asztalkájához közel gurítottam Rikót, és letámasztottam. Nem féltem, hogy bárki is elviszi. Különben is azt próbálja meg valaki, addig élt, holt komolyan. ^^, Lényeg a lényegtelenségben, bekanyarítottam magam fekete szépség halmához, aztán igyekezetem valamit kiszúrni, amit megvennék. Primadonna valaki más fejét fűzte, szóval nem kellett amiatt idegeskednem, idő előtt lefülel, hogy valami jót cselekszek felebaráti szeretetből.
Rövid mustrálás után kiválasztottam valami izét, aztán csak úgy hetykén odavágtam neki, hogy indexeljen már arrább, mert komoly vevője lenne itt a túlparton, és ne várakoztasson már meg. Tutira repesett az örömtől, aztán meg a fellegekben járhatott, mikor rájött, én vagyok az.
- Királylány, ismét összehozott bennünket a sanyarú sors. – fiatal pofikámról rikított vakító mosolyom. Biztos eszméletlen jól néztem ki. – Ha már partra vetett itt a háborgó tömeg, gondoltam, viszek haza valami kis vackot, mert sosem fogy el a kupacod. Így folytatod, száz évig is itt rikácsolhatsz, míg el nem megy a hangod. Tényleg, tudod, mi kéne neked? Egy papagáj. – és ha jobban belegondolok, ez nem is volt rossz ötlet. – Frankón! Annak is hasonló hangja van, mint neked, csérogni is nagyon tud, meg rikoltozni. Remek páros lennétek, meg illene is a koncepciódhoz.
Most, hogy megszabadultam ettől a gány melótól – jó, csak a mai napra, de akkor is! -, máris sokkal jobb kedvem volt. Túlléptem a depis tinilányos hangulatingadozáson, és totál szót értettem fekete szépséggel is. Szóval ugyanúgy elbeszéltünk egymás mellett, mint korábban. Nem baj, legalább nem ragadt, mint a matrica. Very Happy
- Mibe kerül ez a… hát figyelj, fogalmam sincs, mi lehet ez, de mondj egy árat. Olyan megfizethető félét.
Igazából nem számított, mennyit kér érte. Vagyis megfizethető határokon belül nem számított. Elvittem volna, mert ezt kívánta férfiúi becsületemet. Arra gondoltam, anyánál jó helye lehetne, kivéve, ha valami szexuális aktust próbál meg ábrázolni, akkor mégsem. Beraknám a garázsba, gyönyörködjön benne Rikoltó.
- Tudod mit? Megveszem ezt a bigyót, és kerülünk egy kört a motorommal. – ajánlottam fel neki ezt a visszautasíthatatlan lehetőséget, tekintettel arra, motorbolond királylányról van szó. Ha hisztis Mirtil, akkor is megérdemelné, hogy felülhessen egy ilyen szuper járgányra, egy ilyen szuper vezető mögé, főleg, hogy rendesen meg sem köszöntem a segítségét. – Mennyire vagy bevállalós, Primadonna? Félsz, hogy összekócolja a loboncod a szél – bár ennél rosszabb már nem lehet -, vagy hajlandó vagy hátrahagyni a nagymami stílust?
Agyaltam rajta, hogy ha megfutamodni készül, akkor is felrakom a motorra, nem legyen már alamuszi nyuszi, de megvártam inkább, hogy felnőtt, felelőtlen döntést hozzon. Reméltem, jól választ, és nem szalasztja el ezt a soha vissza nem térő alkalmat. Very Happy

______________

Előtörénet||Adatlap
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kuchiki Hana
6. Osztag
6. Osztag
avatar

Female
Leo Dragon
Hozzászólások száma : 458
Age : 29
Tartózkodási hely : Seiretei, Kuchiki birtok
Registration date : 2008. Sep. 06.
Hírnév : 38

Karakterinformáció
Rang: Főnemes, Kuchiki ház XXIX. feje, Kupida, Hadnagy, Alkesz
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
33500/45000  (33500/45000)

TémanyitásTárgy: Re: Lóng-piac (騰龍墟-Téng lóng xū)   Vas. Feb. 16, 2014 8:24 am

Baráti összekoccanás – Kapnál defektet, taplógomba

Minden létező és nem létező idegszálamba őrült módon kapaszkodtam, ne adjam se mentális, se fizikai jelét annak, mindjárt habzó szájú vérpincsiként vetődöm rá és tépem apró cafatokra, nem hogy az anyukája, de még a kolitársának a labda idomárjának szomszédja se ismerjen rá! Egyáltalán nem azért, hogy panaszkodjak, csak még is, mert szétvet a mustármagos banya méreg, de ezt a vitrinben tartandó népművészeti agyagedény különlegességet, ezer meg egy százalékra beadnám a legnagyobb beképzelt jetik múzeumába, hogy királyi helyen lubickolhasson a fényképező lencsék kereszttüzében. Teljes beszámíthatatlanságom tudatában, ki merem jelenteni, garantáltan műhódat lyuggatná az egoizmusa, ha ez a csodálatos vágyálom anyagi valóságban öltene formációt. Nem kérnék én semmilyen szerzői, megtalálói, vagy inkább feltalálói díjazást, mert nekem tökéletesen, de teljesen elegendő lenne azaz aprócska, viszont annál nagyobb tényező, végre nyugodalmas békességet nyer kicsiny megtépázott lelki világom. Eleve nem értettem, milyen felfuvalkodott szuflé nyelven hadovál hozzám, mert azt a dráma kvartettet vagy micsodát, akkor se értettem, ha sámlit pakolnak a fejemre és tojáson kell egyensúlyoznom. Próbáltam nagyon, de legkevésbé sem elveszetten magamban tartani, leghaloványabb fogalmazásom sincsen miről beszél. Patyolat tiszta lelkemet amúgy is kegyelem nélkül térítette vakvágányra az a levegőbe hintett palackposta, megízlelhetem a tíz másodperces örökkévalóság bódítóan varázslatos élményét, amire minden harcias nőegyleti erőm ellenére rajongói boldogságban csillantak fel szemeim, melyek itt jegyezném meg, nem az említett két méteres trollnak voltak címezve.
-Tény….köhöm…-Tuszkolom vissza kitörő lelkesedésem minden hullámát, nehogy a végén azért is kritika érje a viseltes turbánom környékét, megvádolható világítótorony távoli imádatával, hiszen fel sem érhet hozzá senki. Rendezem soraim, tehát villám cikázással kényszerítek nulla érzelmet arcvonásaimra, végre lezárhassuk az értelmetlen hajszálhúzgálást és mindketten térjünk vissza a saját homokozónkba.
-Lekötelez ez a végtelen kedvesség, melyet biztosan nem azért ajánlottál fel sikongató, nyálát és vérét elcsöppentő nőszemélyként borulhassak hálám tökéletesen egyértelmű kifejezéseként lábaid elé, miközben megszámlálhatatlan bókokkal árasztalak el nagylelkűséged zálogaként…de nem kívánok élni a lehetőséggel!-
A maradék mély értelem nélküli panaszáradatra, már drága lélegzetem, se pocsékolom, hogy bármilyen válaszra hasonlatos mellékes magyarázattal illethessem. Meghagyom abban a számára kellemes ábrándban, annyit se konyítok mások babapopsi érzékletű szívéhez, mint az ananász a hagymához, tehát fel sem foghatom azt a szörnyű tragédiát, bájosan mosollyal több millát keres, mint az egész családom éves átlag bevétele, tehát nem, egyáltalán nem értem a nagy problémáját. Eszemben sincs együtt érzést tanúsítani, ahogy arra se vetemednék kifogásokat gyártsak neki, csak szép kecsesen visszatrappolok a hátra hagyott standomhoz, aztán folytatom az árus néni feladatom. Mesés álmom szerint, minden idegszálam az előttem sorakozó holmikra tapasztom és keresem, kutatom, feltérképezem a megnyerő szlogen körvonalait, minél gyönyörűbb szónoklat formájában bocsáthassam nagyérdeműm érdeklődésének múzsájára.
Lelkes igyekezetembe légypiszokként pottyant bele a szőke égig érő gesztenye látványa, aki nem akart kimászni emlékezetem hétpecsétes lakat alatt őrzött szemétledobójából. Makacsul kapaszkodott a konténer szélébe, mialatt hangosan rikácsolt felém, nehogy másra összpontosíthassak. Azt hittem menten faltörő kosként rohanok egyiptomi oldalprofilban a szemközti kifőzdének, még akkor sincs nyugtom a bosszantóan megnyerő külsejétől, amikor régen nincs már a komfortos zónám veszélyt jelző érzékelőjénél, ezért teljes véletlenségből, na meg semmi esetre sem előre megfontolt szándékból vágtam földhöz az egyik kezem ügyébe eső és remélhetőleg törékeny vázát. Ha már a családunk tulajdona, csak jogomban áll tönkre tenni, bár azok után szó nélkül nyúltam le, lényegében tökéletesen mindegy ez az eszmefuttatás, főleg, hogy a makacs izé nem tette, amit a haza követelet tőle. Azt hittem tényleg boszorkány ólálkodik a környéken, mert a porcelán tárgy aprót pattant a többszörösen általam tesztelt kemény földön, de meg se kottyant neki. Repedés sem keletkezett rajta, pedig igazán beható módon vizsgáltam fél milliméteres távolságból. Viszont én ezt a vérlázító felkelést nem hagyhattam ennyiben, ezért némi külsődleges segédlettel, azaz egyik csudimudi hasznos hajtűm bevetésével, na meg a bennem lappangó hakuda brutalitásommal, akkora maflást lekevertem neki az asztal alatt megbújva, kicsiny porcica ültetvénnyé varázsolta az egész környéket. Gondoltam, csak nem lófrál senki mezítláb, úgyhogy berugdostam standom alá a nagy részét és legcsábosabb mosolyommal emelkedtem ki imádott vevőim közé. Átszellemült eladói fényben úszkáló vércseként szárnyaltam a teás készletet vizsgáló házaspárhoz. Minden földi békességem sugárzásával meséltem az értékes holmiról, mindenféle, minimálisan átköltött történetet, hiszen furán csengett volna fülükben, ha Kuchiki családról teregetem ki a szennyest. Pár nevet lecseréltem, meg átpitiszkáltam a helyszíneket, illetve dátumokat, aztán tessék-lássék, máris fantörpikus mese bontakozott ki fantáziájuk ékkövekkel díszített mezején.
A szomorú véggel záródó történetet néhány szomorú könnycsepp elmorzsolásával tettem még tragikusabb mesterművé, aminek hála, hamarosan gazdagodtam az áhított bérezésemmel és némi üres hellyel az asztalon. Felbőszülve a siker kikövezett aranyösvényén lendültem tovább a következő áldozatomhoz. Kecses fordulatot tettem, amit bár ne tettem volna, mert, amikor szemeim világa elé tárult a látvány, azt hittem a sokkos méregtől asztalt felborítva üvöltök fel, mit keres már megint színem előtt a világ legnagyobb taplója! Az sem segített az eleve megposhadt sajt helyzetén, megállás nélkül mondta és mondta nyíltan sértő mondókáját, amivel egyenértékben vágtázott felfelé pofon méterem. Gigantikus példányra dagadt a homlokomon intenzíven lüktető erecske, aminek következtében az sem érdekelt, hogy ember és elvileg a védelmükre, nem pedig leépítésükre tettünk akadémiai esküt. Ökölbe szorítottam „death” tetkóval illethető jobbosomat, elsötétedett arcom, körbe lengett a gyilkos aura, majd akkora maflást osztottam ki az állára, messzire reppenjen, de az a hatalmas feje ne törjön picike szilánkokra.
-Te mocskos kurafi!-Töröltem meg pokoli méregben fortyogó dühvel szám szélét, mert ha elátkoznak is, mennyekben jártam, hogy végre kiüthettem. -Én aztán tovább nem tűröm, mindenféle válogatott sértést vágj a fejemhez és alamizsnaként hozzám csapott garassal próbálj megvesztegetni. Rólam le nem csend a bugyimat azzal, ráülhetek a mellesleg hatványozottan első osztályú motorodra! Ne gondold, minden nőszemély az ágyadba vetődik, csak, mert hírhedten nagy tuskó sztár uraság vagy!-
Húztam ki magam elégedetten, hogy aztán most szörnyen megmondtam a frankót, amikor valószínűleg el sem jutott a nem létező agyi tekervényéig, miről csicseregtem neki. Abban reménykedtem legalább elértem a látványos műsorommal, ami után nem ártott, nagyon gyorsan távozást kezdeményeznem, mielőtt rám hívják a rendőrséget, hozzá mertem nyúlni a világsztárhoz. Szóval, nagyon hűséges követőként rimánkodtam a magasságoshoz, ezek után végre ne másszon utánam és hagyjuk egymást az univerzum két legtávolabbi pontjában! Erre a kérésre nyomatékot téve pillantott az égre, miközben szélsebes sprinttel vetődtem a standomhoz. Megragadtam a rajta lifegő anyag széleit, felhajtogattam őket, kötöttem belőle egy barátságtalan batyut, majd ahogy érkeztem, ugyanolyan sebesen spuriztam a kijárat felé, hátha a nagy kavarodásban lesz lehetőségem lelépni.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hakuun Reno
Ember
Ember
avatar

Male
Capricorn Buffalo
Hozzászólások száma : 13
Age : 31
Tartózkodási hely : Karakura Town, meg még egy pár hely a nagyvilágban :D
Registration date : 2012. Apr. 25.
Hírnév : 5

Karakterinformáció
Rang: -
Hovatartozás:
Lélekenergia:
4000/12000  (4000/12000)

TémanyitásTárgy: Re: Lóng-piac (騰龍墟-Téng lóng xū)   Szomb. Márc. 01, 2014 7:44 am

Baráti összekoccanás – Remélem, nem horpadt be a lökhárítód! Wink

Alig pöffentettem Primadonna elé a rendkívül jutányos üzleti ajánlatomat, na meg a kört az elképesztően dögös motoromon, máris akkora fülcsengős maflást kaptam az élettől, hogy a fal adta a másikat, kivéve, hogy nem volt fal, és nem egyszerű nyaklevest kézbesített a postás.
Lett volna kutyám, tuti, ráuszítottam volna a fejem fölött köröző postásokra, akik vígan koppintottak egyet-egyet kókomra gurigába gyűrt újságjukkal.
Akkora hatalmas meglepetés ért azzal a hirtelen felütéssel, hogy még mindig nem robogott be tudatomba célszalagot átszakítva, mi a fene is történt. Távolrról ugyan beszüremlett fülembe némi háttérzaj, de szinte minden figyelmem lekötötte, hogy megkeressem a nyelvem, amit vagy leharaptam, vagy valahol az orrom és az agyam közé épült be új helyet vívva ki magának.
Álamat dörzsölgetve néztem fel kótyagos álmomból, mégis miféle balhét kevertem magamnak már megint. Istenemre esküszöm, ha valaki csak úgy benyögi, fára kenődtem a motorommal, el is hittem volna neki úgy az első pár kör erejéig.
A helyzet azonban az volt, csak szerettem volna, hogy fa legyen a hóhérom, ahelyett, ami valójában történt. Na, nem mintha világvége lett volna, amiért egy csaj, jobban mondva Primadonna bemosott nekem egyet. Nem igazán vágtam a kipufogó füstöt, pontosan miért is kaptam a jobb öklét ajándékba, de legalább igazolta a gyanúmat, valójában bevállalós kiscsaj, nem öreg piaci szarka.
Még mindig álamat dörzsölgetve lestem körbe, merre osztja tovább vásárlóit, míg összekapom magam letaglózó személyiségével történt találkozásom után, de akárhogy lestem is körbe, se a cókmókját, se őt nem láttam kajbálni valami szerencsétlen idegennel. Sajnáltam, hogy ilyen gyorsan távozott, pedig abban a hitben léteztem, trónol majd egy keveset átütő sikerén, örül a fejének, kárörvend… nem jött be a tippem, pedig nem bántam volna.
Mármint, bemosott egyet! Persze, hogy megzavarta a lelkem, de mit lehet tenni. Az emberek általában csak akkor durvulnak, ha jó okuk van rá, vagy legalábbis a jobbja azért oszt ki egy két pofont a közjó érdekében. Töröltek már szájon párszor, nem vagyok mimóza, hogy besérüljek ilyen kis semmiségen. Nem mondom, ez is semmiség volt, Dráma Queen adott az érzésnek rendesen, de pont ezért volt érdekes.
Sajnáltam, hogy nem láttam, merre slattyogott el, szívesen megdumáltam volna vele, miért is gondolta, boksz mérkőzést tartunk, és feltétlen K.O.-val kell kiütnie. Más ok egyébként nem jutott eszembe, mint hogy azért csapta le a magas labdát, valami családi ereklyét akartam tőle lenyúlni, és nyilván nem tetszett az árajánlatom, pedig panaszra oka sem lehetett, még motoros körutazást is bedobtam a közösbe, ne itt kelljen poshadnia a tömegben. Nyilván nem pörgött be úgy a motoros témától, mint amennyire korábban látni véltem, szóval akár emiatt is csattanhatott az igazság ökle, de… talán csak megnyerő személyiségemmel nem tudott megbirkózni.
Megeshetett, nem is csodálkoztam volna, atyai fülest is nem egyet zsebeltem be sziporkázóan szellemes megjegyzéseimért. Igen, tudom, hogy fáj az igazság, próbálom is fékezni magam, de ember, ilyen vagyok, ez van. Egyenesnek kell lennie, és én ilyen ember vagyok. Kivéve, ha kanyarodni kell, akkor igyekszem bevenni a kanyart, és nem szemtől pofába legyalulni az előttem levőt.
Abban a reményben pattantam fel a motoromra, hogy másnap talán, mikor újra eldöcögök ide, a földi poklomba, majd lecsekkolhatom Primadonnát a kis standjában, és meginterjúvolhatom, mi a frászért kevert le egy hatalmasat. Őszintén, ettől a felütéstől csak még kíváncsibb lettem rá, melyik diliből szabadult… meg úgy egyébként is. Vagány és szexi csaj volt, egész elmés beszólásokkal is vágott vissza, sőt, egész erős karlendítéssel.
Nem sokat agyaltam, mi tévő is legyek, nem volt már miért maradnom. Pfff… na jó, ez így gáz! Mint valami gagyi love story!
Gyorsan elhessegetettem ezeket a durván nyálas és image romboló gondolatokat, aztán pillanatnyi szünet után hősként áldozva be magam vetődtem le Rikóról. A tömegre való tekintettel úgy döntöttem, megkímélem magam a kínszenvedéstől, és nem fogok még egy kört gyakorolni a kaszkadőri szerepemhez, aminek semmi köze nem volt a munkámhoz, semmi az ég egy adta világon.
Sietősen téptem kifelé a piac területéről szárnysegédemmel együtt, nehogy véletlen nyakon csípjen a stábból valamelyik túlbuzgó mócsing, nem is vagyok én olyan rosszul, mint azt beállítottam. Tagadni nem lehet, még „betegen” is jól néztem ki, meg úgy minden élethelyzetben, még egy tisztességes, férfiakat is megszégyenítő öklös után is, ennek ellenére eszemben sem volt visszamenni Tudjuk Hova.
Gyorsan túljutottam az eleven akadálypályán, aztán már indítottam is Rikoltót, szabadjára engedhesse hangját. Máris jobb kedvre derültem. Fejembe nyomtam a bukósisakot, aztán csikorogva lőttem ki hazafelé. Nem vágytam másra, csak levetődni a kanapéra, és lustálkodni.


______________

Előtörénet||Adatlap
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Lóng-piac (騰龍墟-Téng lóng xū)   

Vissza az elejére Go down
 

Lóng-piac (騰龍墟-Téng lóng xū)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-=Bleach Szerepjáték=- :: Emberek Világa :: Karakura Town ::   :: Iparnegyed-