HomePortálGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Ayumu Michiyo vs. Shiroichi Anao

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Shiroichi Anao
10. Osztag
10. Osztag
avatar

Female
Gemini Monkey
Hozzászólások száma : 368
Age : 37
Tartózkodási hely : Valahol Seretei újdonsült romjai között
Registration date : 2010. Dec. 03.
Hírnév : 77

Karakterinformáció
Rang: 10. osztag Kavicskapitánya *3*
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
40700/45000  (40700/45000)

TémanyitásTárgy: Ayumu Michiyo vs. Shiroichi Anao   Hétf. Május 23, 2011 5:16 am

Azt hiszem, ez a napom már nem is lehet rosszabb. -.-’’ Miért ver engem a sors ezzel a két IQ ninjával, kik folyamatos rendszerességgel hagyják el felettesüket, majd hozzám fordulnak segítségért? Igazából kezd egyre unalmasabb lenni, hogy folyton folyvást Keo-sama nevében küldözgetik átkozott Pokollepkéjüket, hogy jelenjek meg a birtokon. Ember, nekem is van magánéletem! Surprised És ahelyett, hogy megértenék ezt az apró teljesen természetes dolgot, hogy még minekünk Shinigamiknak is kell egy kis béke, meg nyugalom, társaság és hivatalos ügyek intézése nélkül egy-két szabad óra, de nem. Ők továbbra is pattognak itt előttem, hogy Sir. Keo-bárójuk elveszett. Mennyire sokkolnám le őket azzal, hogyha tök nyugisan közölném nekik, azt az egy-két lehetséges helyet, ahol szeretett felettesünk tartózkodhat jelen pillanatban? szemöldökrángatás Hisz, eléggé logikus még számomra is! Surprised Hogyha nincs a háznál, lehet, hogy a Hachibantai területén végzi feladatát vagy éppen Akiyama-taichout szekálja, esetleg valamelyik rokonnal van, és ami még előfordulhat, azaz általános kitörése a hámból, alias, ellógott az Ember Világba bulizni haverokkal meg ilyesmi. Surprised Szóval nem vágom, hogy akkor most mi az istenért keresik rajtam, különben is tud magára vigyázni. Surprised Nem hiába Keo-sama, Keo-sama. *>*
Eleresztek egy megrökönyödött sóhajt gondolatmenetem lezárását követően, erősen fészpamolva közben az Over ikrek aggódási jelenete miatt, mely teljesen alaptalan ezúttal. De, azon se lepődnék meg, hogyha csak szórakozásból teszik ezt velem, mert unatkoznak. Neutral Mindegy, túlságosan csípem őket a rossz tulajdonságaik ellenére is, amik miatt néha legszívesebben beépíteném kettőjüket a földbe, de nem lehet. :/ Szóval inkább lenyugtatom őket és megígérem nekik, hogy utána nézek Keo-samanak, csak ne pattogjanak tovább, mert a végén itt kidőlnek nekem szívrohamban, azt csak nézhetek, mint borjú az újkapura. :/ Szerencsére elég volt ez a kicsike ígéret nekik, mondjuk, csak tudakozódok egyet a Hachibantainál, hogy esetleg nem tudják e, hol van, azt lepkézek egyet oszt kész. Surprised De, ezt nekik nem kell tudni. Így, magamra vállalva eme becses feladatot fordítottam hátat az ikreknek és, ahogy épp elköszöntem volna, akkor fedezek fel egy koromfekete macskát, mely éppen előttünk haladt el, majd villámsebesen távozott is.
- Fekete macska? O.o – nézek értetlenül oldalra döntött fejjel, az állat után, melyre csak Overék sutyorgását hallom magam mögött.
- Nem lépett hátra hármat, ezért üldözni fogja a balszerencsemilyen ostoba, pedig mindenki ismeri ezt az átkát a fekete macskáknak….
Lehidalva nézek feléjük szemem sarkából, de mire rákérdezhettem volna ennek a babonának az alapjára, Ők már köszöntek is el, s ezáltal otthagytak engem ezzel a rémisztő tudattal, hogy a fekete macska balszerencsét hoz.
- U… ugyan már! Nevetséges! Még, hogy egy macska, ekkora erővel rendelkezzen? Kizárt! >.<” – igyekszem meggyőzni magamat az ikrektől hallottak ellentétéről, miközben lassan útnak indultam. De, alig tettem ki a lábamat a birtokról, hogy keresztülvághassak a város labirintusszerű utcáin az első épület ablakából leeső virágcserépnek nem kicsi múlott, hogy engem találjon telibe. Félve nyelek egyet, hisz ez akár lehet a balszerencse áradat kezdete is, melyet az Overék említettek. Kellemetlen beismerni, de lehet, hogy tényleg igazuk volt. Shocked Á~ mi lesz így velem….T>T
Alig telt el egy óra, mire Seretei osztagaihoz sikerül keverednem, de annyi mindent törtét velem ebben a röpke időben, hogy vissza se merek emlékezni. Sőt úgy fogalmaznék, hogy inkább nem is tudok, túl kellemetlen volt az összes, mely túlhaladt a szokásos szerencsétlenségemen, mintha az a kormos mancs tényleg megátkozott volna engem és emiatt dupla annyira ver az élet, mint ahogy, amúgy szokott. T>T És még reggel állítottam azt, hogy ennél rosszabb nem történhet velem, a fenéket nem! Á’ az istenit már újabb bucka. ToT Ismételten intéztem egy csodás fekvőmanővert a talajra, mely az elmúlt egy órában jó, ha nem százszor esett meg ez velem. De, legalább már a Hachibantainál vagyok. Végre valahára valami jó hír! *o*
Elég égő, hogy már egy ilyen csekélyke dolog is boldogságot hozz már nekem a mai nap de, hogyha visszatekintek arra a bizonyos hatvan percre… nos, annál már minden jobb lehet. Neutral Lassan kullogok be a 8. osztag területére és elsődleges célommá válik megtalálni Keo-samat vagy ha nem Őt, akkor Tasu-chant, hogy legalább tőle kaphassak egy-két infót a főnökről, hátha tud valamit, ha Ő ezen osztag mesteri Fukutaichouja. Surprised Kisebb bolyongás következett számomra a Hachibantai területén, melyet végül Tasu-chan felfedezésével zártam, nem akartam további lépéseket tenni, ez a pár perc is kellemetlen volt, mindenben elestem, többen megállítottak, hogy számon kérjenek, azzal a kérdéssel, hogy „ki a csuda vagyok”… nem való ez nekem. T-T Első dolgom lesz visszamenni a Juubantaihoz és bezárkózni a szobámba a mai nap, hogyha végre elvégeztem ezt a nagy bátran magamra vállalt missziót.
- Tasu-chan~ T>T téhéhéhéged kerehehestelek… - kezdek bele rémisztő hangzású beszédembe, mire Ő letudott annyival, hogy vállaljam el a másik leányzó edzését – akit, ha nem említ, észre se veszem, annyira belemerültem szenvedésembe O.o -. Tiltakozni nem igen tudtam, és nem azért mert ez egy Hadnagy által kiadott utasítás volt, hanem abból az okból kifolyólag, hogy olyan gyorsan elhúzta a csíkot, hogy még a kondenzcsíkot is láttam utána.
Na, ez az esemény hiányzott még az így is balszerencsés napomba. Neutral Felsóhajtva vakarom meg fejem búbját jobbommal, míg balomat a csípőmre teszem, szemügyre véve magamnak közben a leányzót kinek az edzését magamra kellet vállalnom Tasu-chan parancsa miatt, bár ki tudja, lehet, hogy szórakoztató lesz. Surprised Harmadik tiszt lévén, amúgy is minimum van ennyi kötelességem megtenni más tisztekért.
- Neved? – teszem fel neki szokásos laza stílusomban kérdésemet, majd amint válaszolt hátat fordítottam neki, majd indultam is el a Hachibantai edzőteremének irányába. Párszor már volt alkalmam megfordulni itt így már egész jól ismerem itt a dörgést, nem hiába igazodok ki itt.
- Kövess! Nem akarom, hogy miattam kapj büntetést. És gondolom, nem akarsz egész nap itt álldogálni és lazsálni. Surprised – néztem vissza rá szemem sarkából, hogy ne csak Én araszoljak már a terem felé, s amint odaértünk, és ha netalántán követett, ahogy mondtam neki, akkor láthatta azt a gyönyörű, precíz esésemet, melyet az edzőszoba belépésekor tettem meg. Na, tessék ennyit a kimért viselkedésemről, átkozott balszerencse, csak tönkreteszed az életemet, mi lesz most így a hírnevemmel?! T-T
Spoiler:
 

______________

Meow-meow pontok:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ayumu Michiyo
7. Osztag
7. Osztag
avatar

Female
Taurus Rooster
Hozzászólások száma : 144
Age : 24
Tartózkodási hely : itt is, ott is :D 7. osztag, 10. osztag és még Karakurát is megszálltam... muhahaaa >.<
Registration date : 2011. Apr. 24.
Hírnév : 38

Karakterinformáció
Rang: Hadnagy
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
21100/30000  (21100/30000)

TémanyitásTárgy: Re: Ayumu Michiyo vs. Shiroichi Anao   Szer. Május 25, 2011 12:29 am

Miután annyi minden történt velem a napokban, nehézzé vált a fejem a sok élménytől. Jól esett volna egy kis figyelemelterelés, némi felszabadulás – olyan, amit az ember leginkább akkor tapasztal, mikor szabadjára engedheti az energiáit. Egy shinigami számára ennek a legkézenfekvőbb módja egy kis harc, harc a semmiért, csupán, mert épp úgy tartja kedve.
Én pont ezt a fajta hozzáállást nem szívleltem, hisz az értelmetlen harc, mint említettem, értelmetlen. De én nem értelmetlen dolgok kutatására vállalkoztam ma reggel, mikor betelt a pohár önmagammal szemben. Túl sok minden volt a fejemben, túl sok minden hiányzott, ami eddig nem, és ez a csordultig teltség végül kiborított. Le kellett vezetnem a felesleges energiáimat, csak egy kis figyelemelterelésre volt szükségem, hogy ne robbanjak.
Viszonylag hosszú ideje nem hódoltam már a harc nemes tevékenységének, annyira elvesztem a mindennapok forgatagában. Pedig néhány héttel korábban szinte napi rendszerességgel edzettem, ami nem volt véletlen. De aztán valaki életcélokat várt tőlem, és én nem tudtam mondani neki semmi érdemelegeset, miután már önmagam előtt kellett helyt állnom. A feszültségem oka is ez volt… leginkább. Tudni akartam, mit várhatok el magamtól az életben, be tudom-e teljesíteni akár csak egyetlen önmagamnak tett ígéretem.
Felvettem a katanámat az ágyról, és a hátamra vetettem, majd mielőtt még bármi módon földbe döngölhettem volna az elhatározásomat, gyors léptekkel kimenekültem a szobámból. Tasumi fukutaichouhoz igyekeztem, hogy megkérjem, eddzen velem. Úgy éreztem, egyedül most semmire sem mennék, egy erősebb és ügyesebb társra volt szükségem, hogy a bennem dúló érzéseket felszabadíthassam, és ebből bátorságot nyerhessek a harchoz.
A cél nélküli küzdelmet butaságnak tartottam, és most mégis valami olyasmire készültem. Na jó, ez nem tükrözi az igazságot, mert igenis okaim voltak a harcra, csakhogy ezekért a célokért minidig is egyedül hadakoztam, magányosan edzettem, hogy másnak ne essen bántódása, de most… most önszántamból készültem valakit harcba hívni azért, hogy kitölthessem rajta a magam iránt érzett dühömet.
Amint befutottam, és előadtam a hadnagynak a kívánságomat, ő sajnálkozó arccal közölte velem, hogy sajnálatos módon dolga van, de még várjak néhány percet, hátha valamit át tud szervezni, vagy valami más megoldást találni a helyzetre.
Miközben a fukutaichou ide-oda kapkodott, amit én okoztam szegénynek, gondolatban magamat korholtam. Elvégre mit ér az élet egy újabb adag önmagunk ellen irányuló harag nélkül?! Tudtam, túl sokat ahhoz, hogy egy ilyen ágrólszakadt, sehonnai mitugrász, mint én, kimaradhasson a nyűglődésből. Nem is tudtam, hogy képzelhettem, hogy csak beállítok, és Hayakawa-san máris ugrik, hogy velem bohóckodjon, miközben millió és egy fontosabb és jobb dolga is akad.
Egy alacsony, elég szerencsétlennek tűnő lány robogott be hirtelen, nehézkesen szedve a levegőt, és szaggatottan beszélve. Úgy nézett ki, mint aki idefelé jövet úthengeren utazott, de nem a fülkében, hanem a kerekén lapulva. Persze azt már megtanultam, hogy külső alapján nem szabad ítélni, különben akkor én sem lehetnék az osztag ötödik tisztje, amilyen töpörödött és gyámoltalan vagyok.
Meglepetten hallgattam, mikor Tasu hadnagy csak úgy lepasszolt neki, hogy harcoljon velem, viszont meg is könnyebbültem egy fokig, mert mégsem a fukutaichoum ellen kellett kiállnom. Míg várakoztam, kezdett elszállni a pillanatnyi bátorságomon, hogy ellene vegyem fel a harcot, viszont azt sem tudtam, hogy az ismeretlen shinigami milyen pozícióban áll is, így halál nyugalommal rá sem tekinthettem. Mertem remélni, hogy nem hadnagyi szinten áll, de persze mindenki, aki a fukutaichouk alatt áll, egy viszonylagos rejtett tehetség, és nem tudhattam, ki milyen ragot bitorol.
- Ayumu Michiyo – feleltem szinte gépiesen, mert a gondolataim még mindig teljesen lefoglaltak.
Az idegen a válaszom után azonnal hátat fordított, pedig ha még egy kicsit figyel rám, talán össze tudom szedni magam annyira, hogy megkérdezzem, ki is ő, de erre nem sikerült sort kerítenem, mert rám szólt, hogy kövessem, és nekem ezt is kellett tennem. Én akartam harcolni, hát most megkaptam. Őrültségem éles bizonyítéka, hogy amint oda kerültem, már menekültem is volna, mielőtt akár csak a katanánkat elővehettük volna a hüvelyéből.
Amint az edzőterem ajtajába értünk, az ismeretlen teljesen váratlanul padlót fogott. Nem értettem, miért, hisz rám nem volt ekkora hatással a terem, nem valami nagy szám. Mindenesetre a segítségemet ajánlottam, miközben próbáltam részvétet tanúsítani. Ismerős volt a helyzet, én általában ilyesmiket követtem el napi szinten, és bár nem ismertem ezt a lányt, attól még sajnáltam.
- Én is megkérdezhetem a Te neved? – fordultam egy kicsivel később a lányhoz.
Kezdtem rettegni attól, hogy bármelyik másodpercben harcba bonyolódhatunk, és a bátorságom, ami nem is létezett soha, eltűnt nyomtalanul. Nem akartam ledermedni, meg akartam szabadulni az engem marcangoló belső feszültségtől, és ezért merésznek kellett volna lennem. Elsétáltam a terem túlsó végébe, és kinyitottam a hatalmas tolóajtókat, hogy közben a friss levegő is beáramolhasson a helyiségbe. Hirtelen olyan kicsinek és szűkösnek éreztem a helyet, mintha összenyomnának a falak. Visszafordultam a lány felé, és félszegen pislogtam rá, várva, mit is fogunk tenni.

______________

Előtörténet||Adatlap
made by Shio ^.^
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Shiroichi Anao
10. Osztag
10. Osztag
avatar

Female
Gemini Monkey
Hozzászólások száma : 368
Age : 37
Tartózkodási hely : Valahol Seretei újdonsült romjai között
Registration date : 2010. Dec. 03.
Hírnév : 77

Karakterinformáció
Rang: 10. osztag Kavicskapitánya *3*
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
40700/45000  (40700/45000)

TémanyitásTárgy: Re: Ayumu Michiyo vs. Shiroichi Anao   Szer. Május 25, 2011 6:08 am

Fejemet vakargatom, amiért semmi „jajj, de jó megküzdünk” reakciót nem produkál az előttem álló barna hajú leányzó. Sőt, mondhatni eléggé monoton a beszédéből kifolyólag, szinte szó szerint leír róla, hogy bátorságát is elhagyta félúton. Remélem nem Én miattam, hisz ennyire nem vagyok ijesztő… ugye? O.O De legalább látom előre, mit is kell, majd korrigálni azon az apró kis edzésen, micsoda Isteni szemem van. Cool Így hát, míg mielőtt ezt a gondolatomat netalántán merészelném elfelejteni, teszek is egy 180°-os fordulatot, hogy körbenézhessek és megállapíthassam, hogy igen ám’ ez a Hachibantai területe – nem, mintha ez eddig nem tudtam volna, csak kellet egy utolsó ellenőrzés Rolling Eyes -. Ezt letudva rögtön indulhattam is, ahogy eszembe jutott merre is van itten az edzőterem. Követésre invitálva Micchiyo-chant, az Ő kíséretében tettem meg az utat, az épület felé, és ahogy odaértünk az ajtóban rögtön megtettem a szokásos padlóköszöntésemet, amit igazából most elhagyhattam volna. :/ Gebedj meg balszerencse, ez mind, mind, mind a Te hibád. Ki tudja, hogy Micchiyo-chan mit fog most rólam gondolni ezután? És a hírnevem? Mi lesz az Én fantasztikus hírnevemmel?
~ Miről beszélsz Te szerencsétlen? Inkább kapard föl magad a padlóról, szörnyen elcsúfítod a szépen felépített edzőtermet. Rolling Eyes ~ igen, Én is szeretlek Ostoba Sárkánygyík, köszönöm a bókot. :/
Elhúzom a számat az elmémben éppen lezajló beszélgetés miatt. Hyozanryuu egész hallgatag lett és kevesebbet idegesít az elmúlt idő során, körülbelül az óta, mióta átkerültem a Juubantaihoz, de jó szokását megtartotta, miszerint minden apró mozzanatomat kommentálja, mely neki éppen nem tetszik. Elkezdtem felkaparni magam a talajról, ezzel mutatva, hogy elutasítom Micchiyo-chan segítségét. A sok év óta egész el tudtam fogadni a pofára esési maratonomat per nap, viszont egész remek jellemépítő hosszútávon. Surprised Főleg, miután el tudod fogadni, hogy a sok csetlés-botlásod hatására mindenki torkaszakadtából kezd el kinevetni egy idő után. Na, Én eddig még sajnos nem jutottam el. :/
Lezárva gondolataimat emelem tekintetemet Micchiyo-chan felé, ahogy feltette kérdését. Igaz, nem ártatott volna bemutatkozni a kis edzésünk előtt. Remélem, nem gondol rólam semmi rosszat, bár meg lenne rá az oka, hisz ez egy igazán neveletlen dolog volt most tőlem.
- Hehehe… gomen, gomen… a nevem Shiroichi Anao! ^.^ Yoroshiku~ - osztottam meg vele a nevemet és utólag mellékeltem hozzá egy meghajlást, ezáltal kifejezve a bocsánatkérésemet, amiért eddig nem méltattam egy aprócska bemutatkozásra sem. Mikor felegyenesedtem és mélyen a lány szemébe néztem láttam a benne kirajzolódó stressz roham kezdetleges változatát. Már sikerült annyi tapasztalatot összeszednem az idő folyamán, hogy észrevehessem mikor valaki nagyon is feszültnek érzi magát a küzdelmek előtt. Jómagam már nem is emlékszem mikor volt utoljára ilyen problémám, hisz általában fej nélkül szoktam belerohanni a harcokba, feltéve, amikor a sors úgy hozza. Még azt is elfelejtettem, hogy lehetne ez kiküszöbölni. :/
Tasu-chan… T-T így utólag megjegyzem, hogy rossz ötlet volt rám bízni ezt a leányzót, ide mindenképp a Te fantasztikus képesítésed kellene. Egy apró megrökönyödött sóhajt ejtek el saját magam kételkedése közben, amiért nem tiszta, hogy bárminemű jó tanácsot át fogok e tudni adni a Hachibantai tisztnek. Elsétálok a terem egyik végébe, majd ott előhúzom a rozsdás, ütött-kopott pengéjű Zanpakutomat tokjából. Hagyok egy kis hatásszünetet neki, hogy szemügyre vehesse fegyveremet, kíváncsi vagyok, miképp reagál katanám e formájára.
- Kard ki, kard! – csatolom hozzá, komolyan felszólalva, ezzel a kis idézettel invitálva fegyver előrántásra „ellenfelemet”, majd baloldalra csapva Zanpakutomat indultam meg felé futva. Egy egyszerű kardcsapással szeretném kezdeni a harcot, de félúton megbotlok - MIBEN?! - és eltaknyolok, ezáltal felmosva a fél edzőtermet. Mérgelődve kaparom össze magamat, majd porolom le ruhámat, mérgesen elhúzva közben a számat.
- Khm… khm… - húzom ki magamat, majd kisebb figyelmet kérek aprócska köhécselésemmel Micchiyo-chantől. Ano~… gondoltam, hogy bemutatom az újféle technikámat az „Anao féle elkerülő manővert”, ami még támadások nélkül is működik. – rögtönzők egy aprócska magyarázatot, iménti ballépésemre, nehogy megvádoljon bármiféle olyan jelzővel, mellyel egómat sértegetheti. Pedig ennek az oka, minden bizonnyal az a fekete macska! Az apró kibúvást letudva az üggyel kapcsolatban iramodok neki még egyszer a támadás kivitelezéséhez, melyet meg akartam tenni. Amint elé érek egy mély vágást indítok baloldalról, felfelé, amit lehetne nevezni „Ölj meg engem” technikának is, hisz egy ilyen mozdulatot egy képzett zanjutsu használó se alkalmazna, bár Én szándékosan hajtom végre igazán analfabéta kard műveletemet, hogy ezzel láthassam reflexét, illetve védekezési technikáit a tisztnek.

______________

Meow-meow pontok:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ayumu Michiyo
7. Osztag
7. Osztag
avatar

Female
Taurus Rooster
Hozzászólások száma : 144
Age : 24
Tartózkodási hely : itt is, ott is :D 7. osztag, 10. osztag és még Karakurát is megszálltam... muhahaaa >.<
Registration date : 2011. Apr. 24.
Hírnév : 38

Karakterinformáció
Rang: Hadnagy
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
21100/30000  (21100/30000)

TémanyitásTárgy: Re: Ayumu Michiyo vs. Shiroichi Anao   Vas. Május 29, 2011 7:40 am

Totál idegben voltam. Na, jó, annyira még nem, de valahogy nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Tasu hadnaggyal is elég lett volna rendesen küzdeni, de az, hogy egy idegen shinigamival kellett kiállnom, sokkal sokkolóbban hatott rám, mint a saját elszántságom, ami hirtelen a semmibe veszett. Egyéb helyzetekben is ideges lettem volna, ha egy eddig sosem, vagy alig látott – bár nálam a két fogalom ugyanazon a szinten áll, mert nem igazán járok nyitott szemmel sehol sem, így aztán nem tudom, ki megy el mellettem, vagy ki az, akit láttam már korábban –, lánnyal összefutottam volna, de így, hogy élet-halál harcot készültünk vívni.
Na most akkor egy mély levegő, és még egy! – tornáztattam a mellkasomat, de amint az idegen megszólalt, elvesztettem a légzésem ritmusát, és olyan gyorsan összezavarodtam, hogy azt sem tudtam, mit keresek itt. Figyeltem, mit mond, és furcsa könnyedség szállt meg. Ezt a könnyedséget gyorsan felváltotta a lányos zavar, amikor Shiroichi-san meghajolt előttem, pedig igazán nem volt miért. Ez csak még inkább megriasztott, hisz nem szoktak csak úgy hajlongani előttem az emberek, semmi okból sem igazán. Nem tudtam hova tenni a helyzetet.
~Tasu-Tasu-Tasu fukutaichou! ~ sikoltoztam fejben. Annyira bajban voltam, hogy egyszerűen nagyon. Egyre jobban elhatalmasodott rajtam a rémület, és sehol, de sehol nem találtam a híres-neves bátorságomat. Pedig annyira szükségem lett volna rá… főleg, mikor a shinigami a terem túlsó végébe sétált, és egy egyszerű felszólítással előhúzta hüvelyéből a kardját. Meglepetten pislogtam az ütött-kopott katanára, de nem volt annyira vészes, ennél viseltesebb darabot is láttam már. Mégis… különös volt, hogy ilyen állapotban használja a kardját, jóllehet, az így is, úgyis tökéletesen szuperál.
Alig, hogy elhangzott szájából a felszólítás, máris támadni készült. Teljesen ledermedtem, mikor láttam felém rohanni oldalra csapott katanával, és mérhetetlen elszántsággal a szemében. Utáltam, hogy nem tudok megmozdulni, és miközben önmagammal viaskodtam, hogy mozgásra kényszerítsem a végtagjaimat, hirtelen már nem is kellett erőszakoskodnom. A testem megértette végre a parancsaimat, vagyis azt hittem, hogy az én érdemem. Végül kiderült, hogy nem.
~ Gyerünk, Michiyo, harcolj magadért! ~ buzdított a véres szárnyú angyalom.
Én szerettem Shinjout, komolyan, mert mindig kedves volt velem, de most hirtelen elpattant az agyam, éktelen haragra gerjedtem, és a féltékenység karmai mardostak belülről. Irigyeltem őt, mert ő csak a lelkem egy darabja volt, és mégis úgy tűnt, hogy sokkal higgadtabban tud kezelni minden helyzetet, és sokkal nagyobb befolyással bír a testem felett, és felettem is. Olyan volt, mintha dönthetett volna helyettem, és ez felbosszantott, pedig igazából tudtam, éreztem, hogy én vagyok az, aki arra kényszeríti, hogy ezt tegye. Vártam, hogy helyrerázzon, hogy felébresszen a rémületemből, ami az egész testemet megbénítja.
Dühöm által minden vörösre színeződött a szemem előtt, így figyeltem a felém rohanó lányt. Felkészültem rá, hogy olyat odasózok neki, hogy arról koldul, ami egyébként nem jellemző rám, mert nem vagyok egy erőszakos típus. Viszont most elborult az elmém, és a bennem felgyülemlett feszültség, valamint a problémák, amik előidézték, töltötték ki minden gondolatomat, és ez megnehezítette, hogy reálisan láthassam a helyzetet. Nem tudtam volna elbánni vele sehogy sem, így meg pláne nem, hogy összpontosítani képtelen voltam. Ennek ellenére mégis élt bennem a vágy, hogy móresre taníthassam Shiroichi-sant.
Épp, mikor előrántottam volna a katanámat, nagy meghökkenésemre Anao-chan… behasalt? Egyáltalán nem értettem a helyzetet, és ez elvonta a figyelmem egy röpke pillanatra a gyilkolási vágyaimról. De a düh ott forrt bennem továbbra is, csak egy kis időre elterelődött róla a figyelmem. Mikor meghallottam a magyarázatot, már biztos voltam benne, hogy elesett, de hogy miért, azt nem értettem. Nem láttam semmi olyat,amiben felbukhatott, még a saját lába sem volt útban. Persze abbéli észrevételeimet, miszerint Anao-chan felbukott, semmilyen formában nem adtam tudtára, és elfogadtam a válaszát.
Amint újabb támadásra készült, szinte azonnal kipattant belőlem a harag, mintha csak leomlott volna a fal, ami eddig visszatartotta, és dühös mozdulattal rántottam elő a katanámat. Különös volt a támadása, egészen olyan, mintha egyáltalán nem tudná, hogy is kell rendesen bánni a karddal. Persze láttam már néhány különös fogást, de ez valami egészen érdekes volt, kissé hátborzongató is.
Mielőtt még elérhetett volna az ütött-kopott penge, shunpoval Shiroichi-san mögött két méterre termettem, és magam elé tartva a kardomat vártam, mi is lesz. Végül az indulatoktól vezérelve megindultam a lány felé kardomat vízszintesen jobboldalt kitartva. Amint a közelébe értem több csapást is indítottam felé. Nem is igazán figyeltem merre sújtok le a pengével, csak csapkodtam, mint egy őrült, leginkább a haragom vezérelt.
Valahol, homályosan felrémlett előttem, hogy ha tovább folytatom ezt őrült harcmodort, akár súlyos sérüléseket is szerezhetek, de képtelen voltam magam leállítani. Nem, amíg nem távozok innen hosszú távú célokkal, és újabb harci tapasztalatokkal. Gyakorolnom kellett, mert teljesen kiestem a ritmusból, azt sem tudtam, mit is teszek, csak gépies mozdulatokat hajtottam végre, amik a dühömből születtek.
Egy kósza légáramlat, ami az általam kinyitott ajtókon szökött be, az arcomba fújta a hajam, de még ez sem állíthatott meg az őrült vagdalkozásban. Ettől annyira megdöbbentem, hogy végül is megálltam. Ledermedtem a pillanatra, és úgy tűnt, le is nyugszom legalább annyira, hogy ésszel tudjak harcolni. Túl sok időnek tűnt, míg egymagamban merengtem, bár nem tudtam, ténylegesen mennyi időt tölthettem a személyes hisztériámmal. Összeszedtem maga, vagyis próbáltam, és immár valamivel tisztább fejjel indultam harcba.Mély levegőt vettem, majd céltudatos pillantást vetettem Anao-chanra.
- Elnézést! – mondtam kimért hangon. – Folytathatjuk?

______________

Előtörténet||Adatlap
made by Shio ^.^
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Shiroichi Anao
10. Osztag
10. Osztag
avatar

Female
Gemini Monkey
Hozzászólások száma : 368
Age : 37
Tartózkodási hely : Valahol Seretei újdonsült romjai között
Registration date : 2010. Dec. 03.
Hírnév : 77

Karakterinformáció
Rang: 10. osztag Kavicskapitánya *3*
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
40700/45000  (40700/45000)

TémanyitásTárgy: Re: Ayumu Michiyo vs. Shiroichi Anao   Vas. Jún. 05, 2011 4:21 am

Rendkívül precíz és utánozhatatlan esésem a semmiben művészi landolással zárult, melyet magyarázataim szerint egy aprócska rögtönzött elkerülő manőver demonstrálása volt. A fekete macska átka kezd teljesen kifogni rajtam, ezt a balszerencsét senkinek sem kívánom az ég adta világon. Felszuperálva magamat a talajról, ismét megindulok felé, miközben Michiyo-chanra tekintek. Szememben elégedettség rajzolódik ki, amint látom, hogy nem habozott előrántani fegyverét tokjából a védekezésre. Viszont jobban érdekel mennyire is szemfüles a leányzó, hisz ha egy kard is van a kezedben, az még nem jelent semmit.
A hibákkal teli csapásomat könnyű szerrel lehetett védeni, s a tiszt ki is használta ezt, bár egy számomra meglepő módszerrel. Igaz annyira nem megdöbbentő, hogy valaki villámlépést használ támadások elkerülésére, viszont ezt az érdekes technikát, melyet bevetettem lehetett volna szemből is hárítani, s jómagam onnan is vártam egy védekezést. Végül elkönyveltem magamban a dolgot, miszerint Ő a shunpos megoldásnál maradt, ez is több mint a semmi. Számomra igazán érdekes valójában az volt, amikor láttam, hogy a villámtánccal merre is hátrál, emiatt arra merészkedek következtetni, hogy valószínűleg gyorsasága még nem egészen kiforrt darab.
Felé fordulva, vakarom meg tarkómat balommal, leeresztve jobbomban a katanát, s veszem szemügyre a Hachibantai tisztet. Nem tudom miért, de olyan érzésem van, hogy valami nyomja a leányzó szívét, mely teljesen felkavarta lelki békéjét. Ez a szeméből tükröződő indulat súgja nekem. Dühtől vezérelt elszántsággal rohamozott meg, látszik, sokat kell még tanulnia, rengeteget a harcokról. Lezseren emelem a katanámat védekezésre, s hárítom ingerült kardcsapásait. A méregtől vezérelt támadások sosem tökéletesek, csak a baj van velük. Jobb lesz, ha ezt megtanulja, különben problémái lehetnek belőle. De mire szóvá tehettem volna ezt, addigra abbahagyta felbőszült indulataiból származó támadássorozatát. A vége felé mért csapásainál már rá kellett fognom másik kezemmel is fegyverem markolatára, mert akkora erővel sújtott le rám, hogy képes lett volna kiütni markomból a viseltes katanámat is.
Szótlanul szemlélek előre, amikor a hirtelen ledermedt leányzóval álltam szembe. Sportszerűen nem rontok rá, mert semmi előnyöm nem származna belőle. De nem tiszta számomra, hogy pontosan miért is volt ez a kapkodása, s mit tárgyal le éppen elméjében. Biztonság kedvéért azért nem zavarom meg, hátha olyasfajta, aki még sokat támaszkodik Zanpakutója lakójára, s tőle vár segítséget. Tökéletesen tisztában vagyok azzal, milyen, amikor a fejemben visszhangoztatja a kardlélek okoskodását, s tanácsokkal töm el, hogy mit miképp kellene éppen tenni. Amint összeszedte magát egy bólintással jeleztem, hogy tőlem folytathatjuk, de mielőtt újból egymás nyakának ugranánk, megszólalok.
- Michiyo-chan ~ - dalolom nevét, miután nagy elhatározással rám nézett, túltéve magát a röpke szüneten. A hachibantai tiszt olyan, mintha hirtelen kicserélték volna itt előttem. Kellő képen lenyugodott, s látom rajta, hogy végre tisztán látja a dolgokat, elismerésem. Viszont némi kivetni valót hozz fel ez az egész pár perces pillanat.
- Tisztában vagyok vele, hogy ez egy edzés, viszont mit csináltál volna akkor, hogyha ez egy éles küzdelem lett volna? – teszem fel a kérdésemet komolyan. Ha Én jelen pillanatban egy Hollow lennék – miért kerülök folyton az ellenfél bőrébe? :/ - minden bizonnyal kihasználtam volna a lehetőséget és elvettem volna az életét. Viszont most arra várok, hogy erre a tényre Ő jöjjön rá, nem osztom meg ezt az észrevételemet vele azon nyomban. Mivel Shinigami minden bizonnyal rájön magától is a hibára. Persze költői kérdésemre válaszát meg se várom, inkább indítottam újabb támadásomat, ezt a felmerülő ballépést ki kell küszöbölni nála, vagy legalább minimálisra csökkenteni ennek mértékét, különben sok problémája adódhat miatta.
Katanámat megforgatom kezemben s úgy állítva, hogy számomra megfelelő legyen, lendítem támadásomat, fentről a levegőbe szökkenve. Egy egyszerű, könnyen hárítható kardcsapás, mely a reflexeket mozgatja meg. Amennyiben hárítja egy rúgással kísérlem meg odébb lökni, mivel egy küzdelemben nem csak a fegyverre kell koncentrálni, hanem a másik mozgatható végtagjaira is. Fellendítette bennem a kíváncsiságot, hogy tud vajon e, erről. Hisz nem hiába bízhatta rám Tasu-chan, minden bizonnyal nagy esélyeket lát a leányzóban, szóval szem előtt kell tartanom ezt is és azért óvatosan bánni vele, mielőtt hadi rokkant lesz belőle. Emiatt igyekeztem az ütés erejét visszafogni, mielőtt bordatörésben részesítettem volna.

______________

Meow-meow pontok:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ayumu Michiyo
7. Osztag
7. Osztag
avatar

Female
Taurus Rooster
Hozzászólások száma : 144
Age : 24
Tartózkodási hely : itt is, ott is :D 7. osztag, 10. osztag és még Karakurát is megszálltam... muhahaaa >.<
Registration date : 2011. Apr. 24.
Hírnév : 38

Karakterinformáció
Rang: Hadnagy
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
21100/30000  (21100/30000)

TémanyitásTárgy: Re: Ayumu Michiyo vs. Shiroichi Anao   Kedd Jún. 21, 2011 10:22 pm

Miután sikerült kicsit összeszednem magam, elszánt pillantással és tisztább fejjel indultam volna harcba, de Anao-chan ekkor megszólalt, így megállítva az éppen kigondolt támadásban. Még arra sem volt időm, hogy a kezemet felemeljem, máris szégyenkezve hajthattam le a fejem. Tudtam, hogy mire céloz a kérdésével, tudtam akkor is, mikor őrült módon vagdalkoztam, és utána is. Csak annyit akart mondani, hogy gyakorlatilag halott vagyok.
Teljes tudatában voltam, miért is kérdezte azt, amit kérdezett. Túl sok idő telhetett el, mialatt helyre raktam magam, hiába is sikerült lenyugodnom, ez a tény mit sem segített azon, hogy addig figyelmetlen voltam. Könnyűszerrel lefegyverezhetett volna, és ha úgy tartja kedve, az életemet is elvehette volna. Persze, mint mondta, ez csak egy edzés, de ha nem az lett volna, nekem már annyi lenne. Az ellenség könnyűszerrel kihasználta volna az alkalmat.
Úgy éreztem, nem szükséges válaszolnom, az, hogy a fejem paradicsomszínbe váltott, és szememet bűntudatosan lesütöttem, mindent elárult. Tulajdonképpen nem is igazán foglalkozott velem Anao-chan, már amit láttam belőle. Gyorsabban rendbe szedtem magam, mint korábban, így egy kissé megszeppenten, de immár nagyobb körültekintéssel vártam a megfelelő pillanatot.
Lendületből csapott felém, mire én a fejem fölé emeltem a kardomat, és mindkét kezemmel megtámasztottam azt. Lehetséges, hogy nem lett volna szükség mindkét kezemre, mert nem éreztem olyan súlyosnak a csapást, ettől függetlenül jobbnak láttam elővigyázatosnak lenni. Persze mégsem voltam elég körültekintő, ami azonnal ki is derült. A szemem sarkából láttam a felém mozduló lábat, de már nem volt arra időm, hogy reagálni is képes legyek, így kezeimmel a magasban kaptam egy rúgást az oldalamba.
Egy pillanatra belém szorult a levegő, és a rúgás miatt csúsztam egy kicsit, majd összecsuklottam, mint egy rozoga állvány. Elestem, és a földön fetrengve küzdöttem a légszomjjal, ami csakis abból fakadt, hogy belém szorult a levegő, és se ki, se be nem akart áramolni. csak nagyon kevés időt engedtem magamnak, hogy a földön hemperegjek, aztán felálltam, bár csak a katanámra támaszkodva bírtam felegyenesedni, aztán küszködve, hogy a tüdőm engedjen, megpróbáltam mély lélegzetet venni. Ennek a vége egy fájdalmas köhögés lett, de szerencsére utána újra jutottam némi oxigénhez, és ez sokat segített a következő mutatványom kivitelezésében.
Totálisan nevetséges és szánalmas látványt nyújthattam, de nem is ez fájt igazán, hanem hogy képtelen vagyok felérni Anao-chanhoz. Annyira meg akartam neki mutatni, hogy nem vagyok használhatatlan, hogy végül sikerült bebizonyítanom, hogy hasznavehetetlen vagyok. Felettem állt, ezt már akkor beláttam, mikor hagyta, hogy őrült módon vagdalkozzam, és nem is zaklatta fel magát rajta igazán. Tudtam, hogy nem nyerhetek ellene, de ezek ellenére még megmutathatom neki, hogy nem csak egy felmosórongy vagyok, és tudok rendesen is harcolni.
Az eszmefuttatásom csak a háttérben folyt le, amolyan csendes vita volt a fejemben, idő közben támadásba lendültem. Tudtam, hogy nem vagyok elég gyors, és minden mozdulatomat látja, mégis shunpoztam egyet, pont úgy, hogy a háta mögé kerüljek. Kaszaboló mozdulatot indítottam jobbról balra, és miután ezt véghezvittem, azonnal fentről lefelé csaptam. Szinte biztos voltam benne, hogy ezek a csapások mit sem érnek Anao-channal szemben, de azért csináltam, mert nem adhattam fel csak úgy a harcunkat. És különben is, ha itt valamit elbénázok, az remélhetőleg nem lesz végzetem, mert mégiscsak egy edzésen vagyunk.
Újra eltávolodtam, egészen a falhoz lapultam, és onnan indítottam kidout.
- Hadou 04: Byakurai. – Reméltem, hogy nem teszem tönkre nagyon az edzőtermet, mert Tasu fukutaichou kiakadna valószínűleg.
Állandó mozgásban kellett volna lennem, csakhogy mint olyan, lényegtelen volt, mit is teszek igazán. Nem voltam se gyorsabb, se jobb, se okosabb, csak vegetáltam. Alig, hogy elindítottam útjára a Fehér villámot, a levegőbe emelkedtem, és Anao-chan felé vetettem magam. Azt sem tudtam, mit akarok kezdeni igazán, a lámpaláz megint kezdett túlnőni rajtam. Azért csak elindítottam egy támadást katanámat úgy helyezve, hogy jobb kezemben tartva a pengéje kifelé álljon, és ne akadályozzon a mozgásban, és egy oldalról irányított csapást hajtottam végre egész felsőtestemmel követve a penge által bejárt pálya ívét.
Vártam, mi sül ki ebből, aztán a földre érkezve levegő után kapkodtam. Megint görcsbe rándult a tüdőm, amitől hirtelen összegörnyedtem. Ettől még jobban megfájdult az oldalam, ahol Anao-chan lába elérte a bordáimat. Bár nem törtek el – nagyon reméltem, hogy nem törtek el –, azért rendesen összekoccantak, és megzúzódtak, de ezen kívül semmi komoly bajom sem volt. Kihúztam magam, megpróbáltam nem túl feltűnően szenvedni, de mivel épp fájt az oldalam, ezért egy helyben maradtam, azt várva, mit reagál erre Anao-chan.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Shiroichi Anao
10. Osztag
10. Osztag
avatar

Female
Gemini Monkey
Hozzászólások száma : 368
Age : 37
Tartózkodási hely : Valahol Seretei újdonsült romjai között
Registration date : 2010. Dec. 03.
Hírnév : 77

Karakterinformáció
Rang: 10. osztag Kavicskapitánya *3*
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
40700/45000  (40700/45000)

TémanyitásTárgy: Re: Ayumu Michiyo vs. Shiroichi Anao   Szer. Jún. 22, 2011 4:48 am

Türelmesen vártam, hogy fény derüljön elméjében a meggondolatlan lépése miatt, melyet produkált az előbb. S, kókadt állapotából ítélve minden bizonnyal rájöhetett az apró mellélépésre, melyre igyekeztem rávezetni. Hisz milyen dolog lett volna szó szerint közölni neki? Sokkal jobb, ha magad jössz rá ezekre a dolgokra egy edzésen… ehh… ez most olyan volt, mintha Hyozanryuuként gondolkodtam volna. -.-’’ Megrázom fejem, hogy ezeket a gondolatokat elkergethessem elmémből és csak a gyakorlásra koncentráljak. Nem akarom, hogy ugyan olyan fásultan elmélkedjek, ahogy azt a Sárkánygyík is tenné. Remélem, Michi-chan nem veszi magára, hogy figyelmemet nem rá összpontosítottam hirtelen, hanem saját gondolataim rendberakásával törődtem. Bár jobban belegondolva neki is jelentős lehetett ez a néma pár pillanatig tartó pihenő, hisz tisztán végiggondolhatta a dolgokat. Ezért sem haboztam támadásba lendülni, hisz minden váratlan pillanatra fel kell készülnie egy tisztnek, és ha már rám bízták az edzést, akkor nem fogom hagyni, hogy tapasztalatok nélkül lépjen ki a teremből. Veszélyes a világ, s nem árt felkészülni ellene.
Zanpakutomat megpördítve állítom be a kezemben úgy, ahogy szükséges lesz nekem az a támadás során, majd már indulok is. Egy igencsak könnyed csapást mértem rá, fentről, ahogy a levegőbe szökkentem. Reflexmérés a maximumon, s lám egész gyorsan reagált támadásomra és felkészülten védekezett. Ugyan ez csak egy aprócska álca volt, hiszen ezt illik kivédeni, de vajon egy meglepetés szerű rúgásra is számít? Apró, sunyi mosoly húzódik arcomra és már lendítem is a lábamat egy gyengébb rúgás szent céljából. S, bár igazából megfigyelés szent céljából indítottam az ütést, hogy milyen hamar reagál rá a kellő eredmény meg is volt, de valami védekezést nem árt, hogyha összeszed ilyen esetekhez. Fél térden érkezve a talajra emelem rá tekintetemet, oldalra biccentett fejjel, kicsit elhúzva számat az elém táruló látvány miatt. Rúgásomat tán kicsit eltúloztam a Michi-chan szenvedését látva a levegő megszerzéséért. Mélyen átkozni kezdem magam emiatt, ostoba mód támadtam és még az erőmet se tudtam olyannyira visszafogni, hogy ne essen nagyobb baja… erre… most biztos, hogy eltörtek a bordái… vagy remélhetőleg csak repedtek. T.T
Saját magam tépésével törődve fel se tűnik, hogy „ellenfelem” már össze is szedte magát, s az enyémmel egy azon gyorsasággal felém száguld, és mögém kerülve akar lesújtani rám katanájával. Bár lassúnak tűnő reakcióm ellenére is úgy számoltam, hogy van annyi időm, hogy Zanpakutomat magasabb szintre szólítsam. Amiért nem hiszem, hogy újabb kirobbanó kardcsapásokat kiállna ócska pengéje. De ezek az apró másodpercek nem voltak elégek a shikai megszólítására, ahogyan azt Én gondoltam. Sürgető volt minden apró pillanat és tán’ a szerencsének köszönhettem, hogy sikerült megfordulnom és pengémmel hárítanom vágássorozatait. Minden egyes ütése hatására a két penge találkozása miatt nem a megszokott kellemes dal csendült fel, hanem egy torz, fülsértő, ahogy az épp élű katana végigszaladt a rozsdás foltokkal tarkított kardomon. Ez a zaj leginkább az Én hallószervemet zavarta, hisz fegyveremet közvetlenül magam előtt tartva kellett hárítanom a támadásokat. De igazán elmértem magamat, az erőből jövő fentről lesújtott vágása miatt egy kézzel markolt Zanpakutom sercegve billent ki kezemből és röpült pár méterre odébb az edzőtermen belül. A vágás pedig bal vállamat telibe találva hasította le egyenruhám új részét, a heggel tarkított balomról nem is beszélve, melyet könnyedén szántott végig ebben a tehetetlen helyzetemben. A fájdalomjelző hang azonnal kiszaladt ajkamon, amiért fogaimat nem tudtam időben összezárni, hogy megkíméljem a külvilágot apró jajveszékelésemtől. Szabaddá tett jobb markomat azonnal az újonnan szerzett sebre tapasztottam. Fájt, hisz egy régebbi, kevésbé begyógyult sérülést szakított fel csapása, mely természetesen nem az Ő hibája, hanem az Én gyengeségemből fakad… kellemetlen, de mindig felhoznom magamban ilyenkor azt a tényt, hogy balomat kevésbé tudom védeni a felé közelítő támadások elől, mintsem jobbomat. Mindig is ez volt a gyenge pontom, mióta megvakultam ezen oldal szememre, azóta folyton nyílt préda vagyok, akár a leggyengébb támadások is képesek olyannyira megsebezni, mintha egy nagy erejű mágiát irányítottak volna felém.
Sebemet nem tanulmányozhatom soká, amiért egy ismerős kidou hangjára figyelek fel pont, amikor épp csak átfutott elmémben a mágia gondolata. Elkerekedett szemekkel pillantok Michi-chan irányába. Szinte fel se tűnt, hogy katanával mért támadásait abbahagyta és más technikához folyamodott, az általam gyűlölt Démonmágiához. Tudom már… ez a fekete macska bosszúja T-T
- Bakudou no hachi: Seki! – aktiválok Én is egy mágiát, amiért Zanpakuto híján ezt látom a legmegfelelőbb megoldásnak ebben a helyzetben. A kék derengésű körpajzs a feladatát elvégezve hárította a felém száguldó Byakurait, de kicsit elszámoltam magam a visszaverő képessége miatt, mely egyenesen az edzőterem tetején tett egy viszlátot. Lassan a fejemhez emelve jobbomat vakarom meg azt értetlenkedve, mire rájövök, hogy jómagam nem is ezt a kidout akartam alkalmazni. Leizzadva nézek a lehulló tetődarabokra, mely a kivédett Fehér Villám kreált egy jókora krátert a terem felső részéhez.
- Hopsz… ezt nem így gondoltam… - húzom el a számat, majd hirtelen rajzolódik ki elmémben a fekete macska képe… a fekete macska… balszerencse… az Ő hibája… ne! O_O” S, mindhiába jöttem rá szerencsétlenségem áradatának forrására, szembesülnöm kellet Michi-chan újabb támadására. Karddal indított, megfontolt vágás… így is lesérült balomat emelem a penge útjába, miközben fekete-lila színű lángként csapkodó lélekenergiámat kezdtem áramoltatni testem körül. Minimális reiatsu, de annyira épp elég tán’, hogy a penge útját hátráltatva csak kisebb sérülést szenvedjek el, ezután pedig oldalra vetődők katanám irányába és egy fél kézzel folytatott szaltószerűséget megejtve érkezek térden Zanpakutom mellé, melyet ismét markomba vehetek. Egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el ajkaimat, ahogy Zanpakutom energiája átjárja testemet, körülöttem keringő apró lélekenergia áramoltatás nagyobb lángokban csap fel ennek hatására.
~ Anao… ~ hallom Hyozanryuu aggódóan csengő hangját elmémben. Meglepetten kapom fejemet a penge irányába jobban figyelve beszédére. ~ Hogy gondolod, hogy már megint így elszúrtad a dolgot… ismét egy amatőr kezdőnek mutattad be magadat! Összpontosíts jobban! ~ aggodalma hamar váltott szidalmazássá, s azt szinte úgy hallottam fejemben, mintha egy hangfalalakkal kirakott terem közepén állnék és mindezek mellé a legrosszabb, hogy visszabeszélni se tudtam, mivel igazat mondott egytől-egyig. Ügyetlenkedésemnek köszönhettem – nem! tudom, hogy a fekete macska az oka! – hogy így elpáholnak egy edzés folyamán, pedig képességeim megengedik, hogy jobb dolgokkal tudjak előhozakodni. A bizonyítás hajtómotorja ösztönöz engem ezúttal támadásra, de mielőtt bármi meggondolatlant cselekedtem volna ismét Hyozanryuu szigorú hangja férkőzik elmémbe és állítja meg bárminemű kibontakozó cselekedeteimet.
~ Az istenit, hányszor akarsz még ma elejteni? Különben is, mi lenne, hogyha nem égetnél ezzel a külsőmmel? Tudok ennél szebben is kinézni! ~ s, midőn igazság, most véghez tudom vinni az előzőleg tervezett cselekedetemet és ezzel legalább Hyozanryuu egóját sem rombolom tovább. Egy apró sóhaj kíséretében nézek határozott tekintettel Michi-chan szemébe, ahogy katanámat vízszintesen magam elé emelem, hogy ez által megszólíthassam.
- Sase, aratama Hyozanryuu! – kimondva Shikai parancsát veszi fel a szebb és épp külsejét, mely egy küzdelemben sokkal nagyobb hasznomra van, mintsem rozsdás állapotában. – Azt hiszem nekem sem ártana lépnem valami… hasznosat. Ishi~chiri no Hanabi! – hangoztatom Zanpakutom technikáját, melynek sötét pengéjét ezzel egy időben csillámló kristálydarabok kezdik körbeölelni, majd ezután kezdem csak megrohamozni Michi-chant, amint Ő is álló helyzetbe tudta magát. Gyors vágásokat mérek, karjai felé, hogy megkíséreljem valamelyiket betalálni, mely egyenlővé tehetné a harcot, hiszen balomat ismét nélkülöznöm kell, és mi más lenne a megfelelőbb, ha nem Zanapkutom ezen technikája?

______________

Meow-meow pontok:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ayumu Michiyo
7. Osztag
7. Osztag
avatar

Female
Taurus Rooster
Hozzászólások száma : 144
Age : 24
Tartózkodási hely : itt is, ott is :D 7. osztag, 10. osztag és még Karakurát is megszálltam... muhahaaa >.<
Registration date : 2011. Apr. 24.
Hírnév : 38

Karakterinformáció
Rang: Hadnagy
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
21100/30000  (21100/30000)

TémanyitásTárgy: Re: Ayumu Michiyo vs. Shiroichi Anao   Pént. Júl. 22, 2011 1:47 am

Ledöbbenve álltam, és az oldalamat markolászva, levegő után kapkodva figyeltem Anaot, akinek a bal karján egész nagy sérülés éktelenkedett, és amit é… én okoztam. T_T Olyan rosszul éreztem magam, hirtelen fejtetőre állt velem a világ, és azt hittem, azonnal kiadom magamból az aznapi kajámat. Mardosott a bűntudat, gyilkos késeket szabadított fel a gyomromban, és belülről emésztett, miközben azon tanakodtam, talán rá kellene hagynunk az edzést, ami kezd csatározássá fajulni.
Pedig egészen különös volt, míg harcoltunk, olyan másodlagosnak tűnt, mi történik Anao-channal, elsősorban ő csak egy ellenség volt, és nem egy gyakorlópartner. Igazán fel sem tűnt, hogy megsebesült, vagy, hogy elvesztette a kardját, csak az érdekelt, hogy magamat megvédjem, pedig figyelnem kellett volna rá, hogy ne szaladjon el velem a ló. Az előbbi teljesítményem más volt, mint a korábban mutatott hirtelen fellángolásból elkövetett vagdalkozás, mégsem kielégítő. Jelen esetben azért nem, mert nem figyeltem oda a társamra, és ha ezt az edzést egy lidérccel folytattam volna le, akkor bocsánatos véteknek számított volna, hogy megsebeztem az ellenfelet, viszont így, hogy egy másik shinigamin ejtettem vágást, korántsem volt tiszta a lelkiismeretem.
De talán ha akadna időm átgondolni, mit tegyek, viszont az nem megy. Egyik ámulatból a másikba kellett esnem a mini szünetem alatt is, mikor sikerült kicsit elemeznem Nao-chan cselekedeteit. Fájhatott a karja, ebben biztos voltam, és még mindig iszonyatos bűntudatot éreztem, de egyéb más miatt is fájhatott a fejem, mint például az edzőterem lerobbantott teteje, aminek romjai a lábunk alatt terpeszkedtek. Meg mernék rá esküdni, hogy magát a robbanást sem vettem észre, mikor fejben azon taktikáztam, merről indítsak támadást ellene.
A legzavaróbb, és közben mégis csodálatot ébresztő az volt, ahogy kivédte a kardcsapásomat katana nélkül. Csak egy kis lélekenergiára volt szüksége hozzá, és mintha hatástalanította volna a próbálkozásomat, ami egyébként sem ért volna sokat, habár megpróbáltam némi erőt is vinni belé.
Szóval itt tartottunk, én fájó bordákkal nyűglődtem, de csak magamnak, Nao-chan meg művi vetődéssel támadta le, és gyűjtötte be az elkallódott katanáját. Megpróbáltam lelkiekben felkészülni, hogy nem lesz piskóta a további harc, és hogy most majd benyújtja a számlát ez előbbi szerencsés – részemről volt az, legalábbis az ő szemszögéből –, támadásom miatt, de megvallom, eléggé be voltam rezelve. Nyelni is alig tudtam a félelemtől, meg a hatalmas lélekenergiájától, meg a félelemtől, de erősen ignoráltam a bátorító szavakat mormoló Shinjout a fejemben. Nem voltam rá kíváncsi, bár tudtam, hogy ha valami fontosat akar majd mondani, azt úgyis erélyesen teszi. Azt mindenképpen észreveszem majd.
Alig, hogy Nao-chan aktiválta a shikai formáját, szükségét éreztem, hogy én is cselekedjek valamit, főleg, mivel nem sokkal ez után, meg az egymondatos monológját követően, egy támadás nevét is halottam. Késő bánat, hogy nem reagáltam idejében az elhangzottakra, mert mire észbe kaptam, hogy ideje lenne használnom a shikaijomat, addigra Nao-chan már előttem termett, és egy jól irányzott kardcsapást indított felém. Nem tudtam mást tenni, próbáltam a katanámmal kivédeni a támadásokat, és közben úgy helyezkedni, hogy lehetőleg kifelé tessékelődjünk a teremből az udvarra nyitott ajtókon keresztül.
Igen, az járt a fejemben, hogy ennél tönkrébb (x”D) már ne tegyük a gyakorlótermet, és közben azért reméltem, hogy el is menekülhetek. Sajnos, addig agyalódtam a lényegtelen dolgokon, míg Anao aktivált pengéje el nem kapta a bal karomat, halk fájdalom-sóhajt előcsalva ez által belőlem. Ez arra késztetett, hogy megpróbáljak shunpoval hátrálni egy keveset, hátha nyerek annyi előnyt – bár ezt kizártnak tartottam –, hogy aktiválhassam a katanámat, és értelmi harcot folytathassak a nálam annyival erősebb tiszttel.
- Áú… - motyogtam, miközben a karomon furcsán csoportosulni kezdtek a törmelékek. Nagy nehezen megtaláltam a hangom, még úgy is, hogy fogalmam sem volt, mi történik úgy igazán, és végre megszólíthattam a zanpakutomat. Jobb kezemben tartva, a lábam mellett nyújtóztatva ejtettem ki a bűvös szavakat. – Hikari ni nobere, Shinjou!
Féltem, hogy talán nem jut majd elég időm egy támadás, vagy akár a védekezésem életbe léptetéséhez, de azért erőtlenül megpróbálkoztam egy gyors terepszemlével. Épp csak kiértem az ajtón, ahol semmi nem jelezte, hogy bármilyen tükröződő felület a rendelkezésemre állna, sem az edzőtermen belül, sem a szabadban, pedig igazán reménykedtem benne, hogy talán odakinn akad majd valami, ami nagyobb támadó felületet biztosít, de ha nem, hát nem… majd készítek magamnak.
Gondolkoztam, hogy talán még indíthatnék egy kidout Nao-chan ellen, hogy eltereljem a figyelmét, de végül csak kinyújtottam magam elé a katanámat vízszintesen, és kinyögtem az első szót, ami az eszembe jutott, nem mintha másra lett volna szükségem, csak kicsit szétszórt voltam.
- Kagamitate.
Pillantok alatt felépült az engem körülölelő üveggömb, habár először csak az arcom védelmére fókuszáló rész, és később a többi, de már egy egészen picit biztonságban éreztem magam. Tudtam, Anao hatalmas lélekenergiájának hamar megadja majd magát, azért mégis reménykedtem benne, hogy megvárja, míg én töröm szét, és készülök fel a támadásra, semmint csak úgy elvesszen az utolsó esélyem is. Ezek után nem tehettem mást, vártam Nao-chan mit lép, és közben már a következő lépésemet is kitaláltam, persze, csak, ha nem húzza keresztül a számításaimat.

______________

Előtörténet||Adatlap
made by Shio ^.^
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Shiroichi Anao
10. Osztag
10. Osztag
avatar

Female
Gemini Monkey
Hozzászólások száma : 368
Age : 37
Tartózkodási hely : Valahol Seretei újdonsült romjai között
Registration date : 2010. Dec. 03.
Hírnév : 77

Karakterinformáció
Rang: 10. osztag Kavicskapitánya *3*
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
40700/45000  (40700/45000)

TémanyitásTárgy: Re: Ayumu Michiyo vs. Shiroichi Anao   Szomb. Júl. 30, 2011 12:45 am

Azt hiszem elbíztam magam, igen… elszaladt velem a ló és túl komolyra fordítottam a helyzetet. Nem gondoltam végig, hogy talán Michi-chan nem bírja tartani velem a lépést. Hiába invitálta velem edzésre Tasu-chan, igaz jót akart csak neki, de ha ennyire vérmes küzdelmet forgatok az egész edzési szituációból, akkor semmit nem fog tanulni tőlem a Hachibantai tiszt, ezt pedig nem szeretném. Ha már felkértek eme csodálatos feladatra minimum, hogy rendesen megkísérlek átadni valami kis tudást harctéren, még ha nem is magaslok ki tanári szinten. S az imént tett lépésem volt a legrosszabb, mégis felvethetem kitűnő példának a „mit ne tegyél” részhez, de cseppet sem biztos, hogy így vonná le. >.<’’ Biztosan a fekete macska átka, hogy nem tudom úgy vinni ezt az egészet, hogy jó legyen… ToT Mondjuk jómagam vetettem fel az Én vagyok most a Hollow szisztémát, hogy legyen mire alapozni, de most elgondolkodtam ezen, hogy valóban jó ötlet volt ez?
Kezdem úgy érezni, hogy Michi-chan cselekedési lehetőségét elfojtom, s nem adok elég mozgásteret neki és inkább egyre több zsákutcát állítok fel számára, mintsem esetleges megoldás esélyeire próbálnám rávezetni. Sőt bár magamat igyekeztem védeni reiatsummal Zanapkutojától, mégis úgy érzem túlontúl sokat fedtem fel előtte. Főleg, hogy olyan titkokkal rendelkezek, amelyeket nem igen lenne bölcs dolog minden második szembejövő Halálistennek megmutatnom. Elég az a csekély egy – két ember, aki tud róla, ilyen például az, hogy bankai áll kezeim alatt. S elég volt Michi-chan szemeibe néznem azt a félelmet, mely lélekenergiám megnövésével csaltam arcára elég nagy sokként ért. Nem értettem hirtelen miért ijedt meg, hisz annyira nem nagy a reiatsum vagy mégis? O.O Viszont ebbe mindhiába merültem bele, mert ismét Hyozanryuura és becsületére gondoltam, nem akartam még szégyenteljesebb dolgokba keverni, ezért sürgősen korrigálni kívántam ezt, s legkönnyebb út volt a Zanpakutom aktiválása, s annak képességének használata. De ahogy ehhez folyamodtam már nem azon merengtem, hogy Michi-channak mi lenne a jó, hanem az önön érdekemet helyeztem előtérbe. Azt, hogy fer küzdelmet alakítok ki kettőnk közül, pedig nem kellene… nem azért vagyok itt, hogy egymillió harci sérüléssel a Yonbantai betegágyaira taszítsam edzőpartneremet, hanem azért, hogy segítsek neki tanulni! Önvédelmet, egy – két harci fondorlatot! De késő bánat ez már… felelőtlenül falnak rohantam, aktiváltam, támadtam, s már meg is lett a baj szép díszes gyökere.
Sajnos hátránya Hyozanryuunak, hogy támadásait csak úgy nem tudom visszavonni, vagy ha lehet is, akkor nem tudom miképp, mert még tapasztalatlan vagyok és nem értek hozzá, hiába kellemetlen ezt így bevallanom. Az Ishi~chiri no Hanabi, pedig már csak hab a tortán, hiszen ez a legkegyetlenebb ismert támadása a Gyémántsárkánynak, hiába szép – szerintem – megnyilvánulása, azért sokkal kegyetlenebb, mint az ember azt gondolná róla. Erős lélekenergia koncentrálásom során sikerül megszüntetnem a kristálypor körözését a penge körül, így megakadályozhatom, hogy még több ilyen martalék tapadjon Michi-chan karjára, hiszen akkor nagyobb sebet okozhat neki, ezt pedig mégsem akarom. Jómagam is hátrálok shunpoval, akárcsak Ő, amiért fél térdre kényszerítet fáradt testem, balomon tátongó véres seb miatt, melyből ismét legalább egy vámpírra való adag jött ki. Sziszegve nyúltam balom felé, persze hozzáérni orvosi tapasztalat hiányában nem mertem. Kellemetlen. Egy apró sóhaj hagyja el ajkaimat, majd bizonyos szavak ütik meg füleimet. Egy Zanpakuto megszólításához kellő varázsszavak. Meglepődve irányítom szememet Michi-chanra, de a kezében tartott fegyveren nem látok hatalmas változást, csupán a pengén, de ennek szépséges látványán is elidőzök. Bár eléggé tanácstalan voltam Michi-chan lépése miatt, nem értettem, hogy vajon most el kíván menekülni vagy… vagy valami más. O_o De nem, csak mintha valamit keresett volna, viszont halvány elképzelésem sincs mi lehetett az, viszont ha jól értettem a parancsszót, akkor valami erőteret emelt maga elé. Kérdőn döntöttem oldalra fejemet, nem rossz húzás, viszont számít arra, hogy a védelem nem minden, hanem elpusztítható?
- Ügyes húzás. ^.^ De félek, nem bírná sokáig egy küzdelemben. Surprised – jegyeztem meg elhúzott szájjal, mondjuk saját tapasztalataimra alapoztam ezt a feltevésemet, hiszen Hyozanryuu pajzsa semmire sem jó, pedig aztán négyet lehet belőle előhívni, hogyha kell, csak eddig sosem fogott fel semmi érdemlegeset.
Felállva a Zanapkutomra pillantok szemem sarkából, apró másodperceket időzök el nézésén, s egy ügyes mozdulattal végül úgy döntök, hogy a közeli falba hajítom katanámat. Hyozanryuu hatalmas csattanás közepette, pengéstül állt bele a fából készült szerkezetbe, egy keveset rezonálva mellé, melyet felfoghatnék annak, hogy cseppet sem nyerte el iménti mozzanatom tetszését. De mit tehetnék, hogyha sosem szívleltem a karddal folytatott küzdelmet? A kidou mellett ez a másik legrosszabb Shinigami képzettség. :/ Pusztakezes küzdelemre születtem nem holmi vívásra, ez van. Komolyan pillantottam Michi-chan irányába, s egy – két másodperces hatásszünet után indultam is shunpoval mellé, ott felpattanva a levegőbe jobbomat spiccbe tartva egy Ashige íves rúgást kezdeményezzek jobb irányból felé. De beütött a krach. Hiába áramoltattam fekete és lila színben úszó lángszerű lélekenergiámat lábamra, ez sem hatotta meg Michi-chan védelmét. Azt hiszem, csak jómagam járok használhatatlan Zanapkuto védelemmel. -__-’’ Egy apró, fájdalommal átitatott szisszenést ejtek el összeszorított fogaim között, s villámtánccal távolodok el Michi-chan mellől. Megállapodva a terem egy távolabbi pontján, rogyok majdnem össze. A hirtelen átjáró fájdalom miatt egy apró fintor jelenik meg arcomon, s a kínt sugárzó végtagom irányába nézek, mely a lábamból áramlik, amellyel az imént a rúgást kiviteleztem. Lehet, hogy a furcsa üveg szerű védelme okozta ezt? Apró vérfoltokkal átszíneződő egyenruhám láttán hamar rájövök, nem lenne bölcs dolog Zanpakuto nélkül ugrálnom sebes lábbal. Hiszen így ütéseimet nem tudom úgy kivitelezni, ahogy kellene. Hyozanryuu felé vezetem tekintetemet, s pár pillanatig elmerülve nézem a falba állított fegyvert. Kicsit szégyellem magam, hogy ilyen debil módon bánok vele, s már azt is megbántam, hogy valaha is mertem azt gondolni róla, hogy használhatatlan, mert… mert nem az. Mély levegőt veszek, majd jobb kezemet felemelve, nyúlok a túloldalt lévő térválasztóba állt kard irányába.
- Bakudou no kyuu: Hourin! – kezemből egy narancssárga színű inda kúszik elő, s egyenest Hyozanryuu irányába száguld, hogy az markolatára csavarodva egy erőteljes rántás kíséretében húzhassam vissza magamhoz a fegyvert. Amint ismét markomban tudhattam a Gyémántsárkányt már lelkileg előre felkészültem a szidalmazásra és egyéb társaira. Fél szememmel hunyorítva már vártam is a dühöt sárkány szavait. Szavai hallatán már lassan kezdtem úgy vélni, hogy teljes életnagyságban materializálódik mellettem és úgy fog morgolódni, meg lecsapni, mint egy kis bolhát, ahogy hallottam sztereóban sértegetéseit és nem tetszésének teljes megnyilvánulását.
Amint befejezte rosszmájú szövegét fejemben egy mély sóhajtás kíséretében emeltem lélektükrömet Michi-chan felé.
- Sajnálom, hogy leszóltam Zanpakutod védelmét. Őszintén szólva eléggé… meglepett. – döntöttem oldalra fejemet a beszéd közben, ahogy lelki szemeim előtt lejátszódik ismét az iménti ballépésem. Dicséretem fegyveréhez igencsak nagy elismerés volt, rendszerint nem szoktam hangoztatni, hogy más Halálisten Zanapkutoja milyen mesteri, de úgy vélem, hogy nem mulaszthattam el ezt számára, főleg miután csúnya mód: lenéztem. Zanpakutomat magam elé tartom féloldalasan szövegelésem után, védelmi állást vettem fel, ügyelve arra, hogy lehetőleg ne a jobb lábamra kelljen támaszkodni, melynek fájdalmát csak részben tudom elfojtani magamban, hiszen tökéletesen érzem a lüktetést belőle, mely nem is tudom mitől is lehet pontosan. Viszont jobbnak láttam felkészülni, amiért úgy érzem Michi-chan valami új dolgot fog nekem mutatni, mely vicces fordulatnak lehet felfogni, hiszen valójában nekem kellene Őt tanítani. Erre mondják, azt hiszem azt, hogy sosem lehet mindig minden tökéletes. Surprised

______________

Meow-meow pontok:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ayumu Michiyo
7. Osztag
7. Osztag
avatar

Female
Taurus Rooster
Hozzászólások száma : 144
Age : 24
Tartózkodási hely : itt is, ott is :D 7. osztag, 10. osztag és még Karakurát is megszálltam... muhahaaa >.<
Registration date : 2011. Apr. 24.
Hírnév : 38

Karakterinformáció
Rang: Hadnagy
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
21100/30000  (21100/30000)

TémanyitásTárgy: Re: Ayumu Michiyo vs. Shiroichi Anao   Szer. Aug. 10, 2011 1:17 am

Hát… kezdtem kicsit félni Nao-chantól. Nyüszíkelve, vinnyogva és sikoltozva fetrengtem a padlón, és könyörögtem kegyelemért… a fejemben. De a valóságban hősiesen tartottam magam, jóllehet hatalmas erőfeszítésembe került egyenes tartani magam, és nem hagyni a térdeimnek, hogy remegve csattogjanak össze-vissza. Azért bal szemem néha-néha idegesen megrándult, de más nem jelezte, hogy a halálomra készülnék, így még a karomat karcolgató kis törmelékek sem izgattak annyira, sőt, egy idő után azt mondanám, majdnem el is feledkeztem róla. Csak mégsem. :/
Miután előhívtam lélekölőm shikai alakját, és alkalmaztam a védekezésemet, ha nem is igazán éreztem magam biztonságban, de azért mégis dobott valamit a nyugalmamon a Tükörpajzs. Tisztában voltam vele, ahogy Anao is kedvesen megjegyezte, hogy nem fogom tudni sokáig tartani, és talán első alkalommal, mikor nekem támad, darabokra is törik, ennek ellenére mégis használtam, mert a támadásomhoz elengedhetetlen volt. De egyelőre csak kivártam, mit készül lépni Nao-chan, hisz a saját kis buborékom belül egyébkén is kár lett volna aktívkodnom.
- Biztos vagyok benne, hogy nem örök életű, de azért valamit csak kibír – vontam meg a vállam, és egészen belejöttem, hogy ne féljek.
Büszke voltam magamra, hogy ilyen kis kemény lettem hirtelen, és még Shinjou is megdicsért, ami felért egy aranyéremmel a „ki a legbátrabb?” nem létező versenyen. *.* Szóval a pálmát cipelgetve figyeltem, mi történik, és ijedten rezzentem össze, mikor nagy zenebona közepette ellenfelem, pontosabban edzőtársam – hihi… kicsit elkapott a harci szellem –, belevágta a falba a kardját. Fel nem foghattam, hogy bánhatott így a zanpakutoujával, mikor az a legfőbb fegyvere a shinigaminak egy harcban. Bár lehetséges, én csak azért gondolom ezt így, mert végső soron mindig számíthatok Shinjoura, és egyáltalán nem vagyok otthon a pusztakezes harcban. Jóllehet, a tapasztaltabb shinigamik arra a kötődésre, amivel én viszonyulok a katanámhoz, megbélyegeznék a túlzott rátámaszkodás vádjával, én a kapcsolatunkat mégis kölcsönösnek érzem.
És ahogy lefoglaltak a gondolataim, egyszer már csak arra eszméltem, hogy Anao felettem van, és akkorát rúg a gömbömbe, hogy én magam is összeestem a nagy koncentrációtól, amivel ijedtemben megpróbáltam megtartani a pajzsot. Térdre rogyva vártam, hogy apró szilánkok reppenjenek szét mindenfelé, ám helyette, legnagyobb meglepetésemre a védelmem vitézül tartotta magát, habár én éreztem, hogy itt-ott kipattan belőle egy-egy kisebb darab, és az egész burok teli van hajszálrepedésekkel, mégis egyben maradt. Annyira elámultam a teljesítményén, hogy mikor Nao-chan megjegyezte, mennyire meglepte a dolog, nem haboztam bevallani, hogy én magam is így vagyok ezzel.
- Nos… nem kevésbé engem – haraptam az ajkamba, majd az oldalamba hasító hirtelen fájdalom miatt összegörnyedtem.
Ha mindez nem lett volna elég, bal karom valahogy besétált a látóterem elé, és mit láttam rajta, egy csodaszép, gyönyörűséges virágot. ^^Annyira szép volt, szinte fel sem tűnt, hogy ennek nem kellene a karomon terpeszkednie. És akkor, hirtelen az arcomba robbant, és akkorát katalizációt idézett elő, hogy a gömböm szétvetette magát, a bal alkaromon egy elég nagy – hatalmas… o.O –, seb tátongott, és az arcom is tele volt apró sebekkel, sőt, a jobb szemembe valami bele is ment, és nem igazán láttam vele.
- Gaku no Seijin – mondtam hangosan, tiszta hangon.
Hirtelen eltűntem, és felbukkantam az egyik üvegszilánkban, hogy aztán válthassak, és egy másikban nézzek körbe. Először csak váltogattam a darabokat, és nem állt szándékomban támadni, sokkal inkább érdekelt a feltérképezés, így gyorsan körbejártam a gravitációnak ellentmondó üvegszilánkok lassú suhanásán. Mintha befagyott volna a tér, csak lépkedtem egyik darabból a másikra, aztán mikor közel kerültem Anaohoz, kinyúltam belőle, és jobb karja felé lendítettem katanámat. Ekkor vettem észre, hogy szerencsétlenségére a lábába is beleállt néhány kisebb szilánk, amikben megjelenve ugyan nem okozhatnék neki életveszélyes sérülést, de ahhoz, hogy meggyengítsem vele a lábát, talán még felhasználhatom. De, mi üthetett belém, hiszen nem is akartam én őt bántani, és mégis, most azt tervezem, hogyan tudnék neki még nagyobb sérülést okozni.
Eléggé bezavart, hogy egyik szememre nem láttam, így egy véletlen folytán kiestem az egyik szilánkból, mire a darabokat újra elnyelte a gravitáció, és hatalmas csörömpöléssel hulltak a földre, hogy ott aztán eltűnjenek. Sajgó karral, pislogásra is képtelen szemmel, és halálosan nyikorgó bordákkal szuszogtam a földön fetrengve, és azon agyaltam, mégis hogy a csudiba fogjuk elvonszolni egymást a negyedik osztaghoz. Valószínűleg ott körünk ki, mert én ezt már nem sokáig tudom folytatni. De azért még hősiesen lábra álltam, és megpróbálkoztam egy Byakurai-al becélozni az ellenfelem. Mit mondjak, a próbálkozásom ott ért gyászos véget, hogy teljesen más irányba ment a Fehér villám. Ezek után nem tudtam mást kitalálni, pihegve próbáltam meg szétnézni, hogy egyáltalán megtaláljam Nao-chant, nem hogy támadást indítsak ellene.

______________

Előtörténet||Adatlap
made by Shio ^.^
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Shiroichi Anao
10. Osztag
10. Osztag
avatar

Female
Gemini Monkey
Hozzászólások száma : 368
Age : 37
Tartózkodási hely : Valahol Seretei újdonsült romjai között
Registration date : 2010. Dec. 03.
Hírnév : 77

Karakterinformáció
Rang: 10. osztag Kavicskapitánya *3*
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
40700/45000  (40700/45000)

TémanyitásTárgy: Re: Ayumu Michiyo vs. Shiroichi Anao   Csüt. Aug. 11, 2011 1:06 am

Egy örömteli mosoly húzódik arcomra, ahogy látom Michi-chan félelme kezd végre szertefoszlani. Külön ugyan nem hajtottam erre, de ez is egy óriási előrelépés az edzés során. Hiszen egy küzdelemben nincs helye a félelemnek, még ha jómagam való igaz gyakran rettegek a vereségtől, hogy meghalok, pedig céltalan életemet nem igen sajnáltam a veszélyek során. Nem tudom, hogy eme változást mégis mi eredményezhette meglátásomban, de megtörtént… és őszintén szólva gyakran zavar is. Mivel nem tudom visszavezetni az okhoz, melynek köszönhetően rájöhetnék erre.
Egy apró kellemetlen sóhajt ejtek el a leterhelő gondolataim cikázása miatt, melyek éppen lefoglalják elmémet. Úgy vélem hamar összetörném Michi-chan lelkét, hogyha megosztanám vele mennyire nem is vagyok jó tanár. Midori-chan is majdnem otthagyta a fogát miattam… ráadásul úgy vélem, hogy alig tudtam átadni egy kicsinyke dolgot is „tudásomból”, vagyis a pontos kifejezés inkább a tapasztalataimból. Nem vagyok jó tanár, mert nem tudom, mit miért kell tenni. Jómagam csupán saját káromból vagyok képes tanulni, így cseppet sem biztos, hogy amit átadnék bárkinek is az egyáltalán helyes e, avagy sem.
Ennek ellenére örülök, hogy Michi-chan kezdi összeszedni magát és komolyan venni az edzést, mint egy igazi küzdelmet, mondjuk egy Hollow ellen – megint ez a példa… -.-’’ lassan kezdem azt hinni, hogy tényleg az vagyok T.T’’ -. S emiatt, hogy láttam Michi-chan arcán a határozottságot, jómagam sem haboztam komolyabb lépést tenni, miután Hyozanryuut eltettem az útból. Szörnyű Shinigami mozzanat, de ha egyszer úgy érzem, hogy hátráltat a küzdelemben, mit csináljak? Nem tehetek róla… így legalább bemutatózhatom Hyozanryuunak, hogy képes vagyok saját magamat is megvédeni, méghozzá egyedül! Nem kell mindenhez a segítsége, s puszta kézzel is megállom a helyemet a nagyvilágban. Persze nem hiba az sem, hogyha a segítségét kérem, de úgy érzem az elmúlt időben túlontúl eltúloztam és folyton csak rá támaszkodtam, mint az Akadémián vagy a Halálisteni pályafutásom elején. Akkor még nem jöttem rá, hogy ezzel az Ő szépséges világát teszem tönkre, hogyha nem tanulok meg idővel a saját lábamra állni. Viszont ennek tudtában vagyok már és mégis így nehezítettem a vállára plusz terheket. De most megmutatom! Egy egész maroknyit fogok levenni róla gondjaimból, melyet rásóztam az elmúlt idő során.
S ennek érdekében a pusztakezes harc rejtelmeit kívántam alkalmazni, hogy ezzel is bemutatózhassam Michi-chan számára, hogy egy nyers ütés mekkora károkat képes okozni egy ilyen védelemben. Legalábbis gondoltam, hogy felvázolom, de Michi-chan pajzsa sokkalta erősebb volt, mint ahogy Én azt gondoltam, s meg is lett szégyenteljes eredménye a húzásomnak… a dühös Hyozanryuu megbocsájtásáért esedeztem és pluszba még egy igencsak fájdalmas sebet is szereztem magamnak melyet, ha a Yonbantai nem gyógyít be, kitudja mi lesz velem. Vajon tudni fogok e ezután is a hakudára támaszkodni? Ostoba kérdés a gondolataim között, de valamiért mégis felmerült bennem eme kérdés. Eddig sosem merengtem el egy ilyen sérülés okozta esetleges következményeken, nem értem, hogy akkor most miért is száguldott át elmémben.
Eltűnődve kémleltem a hirtelen széppé vált padlót a szememben, majd Michi-chanra vezetve pillantásomat dicsértem meg zanpakutoját. Jobb elismerni, mintsem egóból leszólni egy ilyen nagyszerű Lélekölőkardot. Elmerengésem során akadt meg tekintetem a Shinjou nevű zanpakuton. Mélyen legbelül természetesen velős határozottsággal azon a véleményen vagyok még mindig, hogy Hyozanryuunál nincs jobb Zanpakuto a világon, de mely Halálisten nem vélekedik így egy társról ki tűzön – vízen át igyekszik megvédeni forgatóját? Az Én Hyozanryuum is egy védelmező angyal, csak… sárkány testben, de fekete szárnyai is erre utalnak.
Michi-chan elharapott szavaira figyelek fel, s rögtön látószegletembe kerül bal karja, melyre az Ishi~chiri no Hanabi technikám csillámpor martalékai éppen most állnak össze egy ötágú virágot formálva, s már kezd is szép lassan felfényleni, mely kitűnően utal a veszélyre. De ki gondolná, hogy ez ennyire veszedelmes, hogyha a gyönyörűségével hiteti el az „áldozattal”, hogy ártalmatlan és semmi problémát nem okoz? Aljas egy technika, jómagam már csak tudom mióta megmutatta Hyozanryuu eme technikáját.
- Vigyázz! – futott ki a számon a figyelmeztetés, saját általam bevetett technika ellen fellépve. Túlságosan rabjává vált az Ékkőpor Tűzijáték szépségének és jobbnak véltem szólni neki erről, de már késő volt…. Lassú reakcióm eredménye bontakozott ki egy hatalmas robbanást következtében. Michi-chan jól megjárta Hyozanryuu technikájával való találkozást. De nem aggodalmaskodhatok egy edzés közepén. Főleg, ahogy hallom a bizonyos parancsszavakat Michi-chan irányából. Meg kell jegyeznem, hatalmas kitartás rejlik benne, sokkalta több mint, amelyre jómagam valaha is szert tehetnék.
Felvettem ugyan egy védekező állást, viszont semmi hasznomra sincs, mivel megmoccanni sem tudtam a hirtelen történő eseménysorozat miatt. Tanácstalanul néztem a darabokra tört pajzsra, melynek apró szilánk darabjai jelenleg itt köröztek az egész teremben. Michi-chan pedig eltűnt látószegletem teréből. A teljes mértékű zavarodottság ült ki arcomra, mely nem csoda, hiszen mozogni fájó jobb lábammal kicsit kellemetlen lenne, ezért sem visz rá a lélek, így földbegyökerezett lábakkal vártam a kibontakozó események eredményét. S várakozásom során vélem úgy látni az egészet, mintha az idő meglassult volna körülöttem, ahogy a szilánkok egyre monotonabb sebességgel haladnak a talaj irányába. Így, míg a szilánkok furcsa lassúságán voltam elfoglalva Michi-chan támadását későn vettem észre, pedig még Hyozanryuu is figyelmeztetett, hogy ügyeljek a körülöttem zajló történésekre is, de ostoba mód nem engedelmeskedtem azonnal. Ennek eredménye pedig egy szép, íves vágás lett az eredménye jobb karomon. Egy kisebb „áú” szökött ki összeszorított fogaim között, ahogy fél térdre rogytam a hirtelen karomba nyilallt fájdalomtól. Kezemben tartott zanpakutom markolatára jobban rászorítva, balomat a vágáshoz kapva tapasztottam a vérző sebre a hirtelen jött fájdalomérzet miatt. Talán örülnöm kéne, hogy végre valaki nem a bal karomat aprítja, hanem a másikat, de akkor is… fáháháháj~. T^T A fájdalom mögött mégis azon agyaltam, hogy miért csak a jobb oldalamat bénította le? Ahogy néztem bármely szilánkot felhasználhatta volna támadásra, de nem tette. Talán megszánt? Vagy miért habozhatott?
Tűnődésem során engedtem el zanpakutomat, ahogy egyre fáradtabbnak éreztem magamat és jobban eset egy kis földön való kényszerpihenő. Hyozanryuu, ahogy kieset kezemből utolsó parancsomra deaktiválódott. Lehunyt szemmel mégis a szilánkdarabok zenéjét hallgattam, ahogy sorban az összes darabka a földre zuhan, majd eltűnik. Mind ahelyett, hogy koncentráltam volna az esetleges veszélyekre a külvilágból, mivel Hyozanryuut nem tartottam kezemben, s így nem tud figyelmeztetni, ha kell.
- Kirei na~… – motyogtam, miközben csendben hallgattam a szilánkok szólamát, de valami arra kényszerített, hogy figyeljek – egy menő női megérzés, mely szökő évente egyszer engem is megtalál és kisegít -. Hallgatva erre a sejtelemre néztem fel, s a váratlanul felbukkanó Fehér Villámmal nézhettem farkasszemet, reflexből emeltem le balomat a jobb karomon tátongó vérben fürdő vágásról, hogy elhárítsam a kidou veszélyt. Bár nem gondolkodtam eleget azon, hogy mit is kellene tenni, mely rutinból cselekedett lépésemből kitűnően látszik is.
- Bakudou… őőő… nem… asszem’ Hadou, igen! Hadou no sanjuuuuusan: Soukatsui! – mondtam miközben a Byakurai felé… lőttem egy Soukatsuit! O.O Hebegve, bambán pislogtam a kidou után, mellyel gyönyörűen kivittem a vele szemben lévő falat, hátra már nem is mertem nézni, hogy vajon a Byakurai milyen károkat is okozhatott, de tuti, hogy szép kis mínuszfizetést fogunk kapni, amiért a fele – fele elmegy az edzőterem renoválására. Halványan elvigyorodtam erre a gondolatomra, közben megkíséreltem felállni, hogy elbukdácsoljak Michi-chan mellé.
- Ejj, vajon hány hónapos fizetésünk fog rámenni erre? – tettem fel a költői kérdést, melyben a darabokban lévő edzőteremre utaltam, majd Michi-chanra tekintettem. - Gratulálok! Nyertél! ^-^ Cserébe elviszlek a Yonbantaihoz. Nem árt egy kis renoválás nekünk sem. - mondom vigyorogva, hiszen tényleg Ő győzőt! Kitűnő bizonyítéka az is, hogy egy gyönyörűt zakóztam félúton, amiért kissé kimerültem és már járni sem igen tudtam – egy próbát azért megért :|nem hiába kezdtem mozogni -. Elnevetve magamat fetrengtem a talajon, nem is zavartatva magamat a fájó végtagjaimmal, miközben hátamra fordultam.
- Mondd csak Miicchan~… tudsz Pokollepkét küldeni? x”D - kérdeztem tehetetlenül feküdve, mert nem éppen úgy néz ki, hogy most fogom előadni a nagy hős tanárt azzal, hogy a sebesült diákot elcipelem a Negyedik osztaghoz. Azt hiszem, igazán tanulságos kis edzés volt ez... Surprised

______________

Meow-meow pontok:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ayumu Michiyo
7. Osztag
7. Osztag
avatar

Female
Taurus Rooster
Hozzászólások száma : 144
Age : 24
Tartózkodási hely : itt is, ott is :D 7. osztag, 10. osztag és még Karakurát is megszálltam... muhahaaa >.<
Registration date : 2011. Apr. 24.
Hírnév : 38

Karakterinformáció
Rang: Hadnagy
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
21100/30000  (21100/30000)

TémanyitásTárgy: Re: Ayumu Michiyo vs. Shiroichi Anao   Hétf. Aug. 15, 2011 9:25 am

Talán azt hisszük, egy baráti küzdelem képtelen elfajulni, hogy az végig békés marad, és a tanulást szolgálja, aztán rádöbbenünk, hogy tapasztalatokat úgy a legkönnyebb gyűjteni, ha rendesen oda tesszük magunkat, és nem hagyjuk, hogy megvágjanak, vagy ha ez már megtörtént, igenis megpróbáljuk visszaadni. Nem magáért a bosszúért, nem a kölcsön kenyér visszajár alapelvből kiindulva, csak, hogy meggyőződhessünk róla, igenis megérdemelten vagyunk a helyünkön, nem csupa kegy az, amiért mi magunk úgy hisszük, meg dolgoztunk. És az edzés során, amit Shiroichi-sannal folytattam, végig az hajtott előre, hogy bebizonyíthassam önmagamnak, megérdemeltem az ötödik tiszti pozíciót, hogy nem csak egy ajándék volt, amit az aranyos pofikám által elnyert rokonszenv miatt érdemeltem ki.
Amolyan, „kicsi a bors, de erős”-kép volt, ami vezérelt, és amit magamról alkottam. Tudtam, képes vagyok fejlődni, ha megerőltetem magam, és akartam is fejlődni, mert szükségét éreztem. Sok embert akartam megvédeni, valahogy más ember lettem, mikor átjelentkeztem a nyolcadik osztaghoz. Kötődni kezdtem, megnyíltam olyanok előtt is, akikkel eddig sosem találkoztam, és akikről azt hittem, semmilyen közös témánk sem lehet. Úgy éreztem magam, mint az Akadémián, mielőtt egy olyan osztagba keveredtem volna, amely virág-szimbóluma a bánatot jelképezi.
De a gondolataim, amik így lefoglaltak, épp nem zavartak. Különösebb problémám nem volt, csak a gömbömben szenvedtem, amit Anao nem is olyan régen megpróbált miszlikbe aprítani. És mikor megláttam azt a csodás virágot, ahogy felragyogott, maga volt a műremek. Mintha eleve a karomra tervezték volna, akár egy karkötő, de tetoválás is lehetett volna, ha nem lett volna ilyen domború. Teljesen lekötött, csak távolról hallottam egy elfojtott kiáltást, csakhogy az már olyan későn érkezett el hozzám, hogy mit sem tudtam vele kezdeni, váratlanul az arcomba robbant a virág, sebet hagyva maga után a karomon is. És mintha ez még nem lett volna elég, jobb szemem világa is odalett, nem láttam semmit vele, csak a sötétséget, ami hirtelen beborította.
Üveggömböm is szétvetette a robbanás, és valami különös érzés arra kötelezett, hogy igenis aktiváljam a támadásomat, pedig egyáltalán nem akartam támadni, mégis túltengett bennem az erő, pedig a kezemből is csordogált a vér, rém ijesztő lett volna, ha láttam volna, így csak a gondolat rémisztett. De nem értem rá ezen idegeskedni, ahogy elhagyták ajkamat a bűvös szavak, szinte azonnal szédítő helyzetváltoztatásba kezdtem, és meg sem álltam egészen addig, míg meg nem sebeztem szegény Nao-chant, és én annyira, de annyira rosszul lettem. Ugyanaz a görcsös érzés kerített hatalmába, ami az első alkalommal is, mikor megvágtam edzőtársam, és e hányinger közeli helyzetben, mikor összegörnyedve hajladoztam az egyik szilánkban, hirtelen kizuhantam onnan.
Miközben a földre hullott üvegszilánkok hangos robajjal összetörtek, majd eltűntek, én megpróbáltam egyenesbe tornázni magam, és megkeresni a levonható tanulságokat. Arra mindenképpen ráébredtem, hogy a pajzsom, amit eddig kicsit féltem használni, elég hasznos, és igenis képes megvédeni, ha kell, valamint azt, hogy minden mással szemben, többre tartom saját zanpakutouját, semmint egy másodpercre is kiengedjem kezemből, ami valószínűleg egy idő után talán terhes lesz Shinjoura nézve, vagy ha nem okoz gondot, akkor is mások szemében ez a ragaszkodás nem shinigamihoz méltó. A kidouk jó fegyverek, habár nem árt célozni is, mert az utolsó Byakurai-om, amit ellőttem, mesze nem arra indult meg, mint azt én remélni mertem.
Bár Anaot már eszemben sem volt bántani, nem is akartam, hogy eltalálja őt, mégis ő lett volna a célpont, de persze nem lett, mert helyette az edzőterem egyik fala kapott egy szép kis lyukat. Majd elsüllyedtem szégyenemben, bár az még szép vég lett volna, helyette azonban csak a kardomra támaszkodva álltam, és próbáltam feloldani a shikai állapotát, miközben leesett, hogy egy Soukatsui süvített el mellettem, és majdnem az egész falat kivitte. Remegő lábakkal álltam, miközben levegőt vadásztam, csak a mellkasom nem igazán engedte, mert a bordáim minden pillanatban próbáltak beleállni a tüdőmbe. A kezem is vérzett még, és szintúgy nem láttam a jobb szememre, mint eddig. Legalább azt is megtanultam, hogy soha, de soha többé ne keveredjek harcba Anaoval, vagy ha ez mégis megtörténne egy eszeveszett pillanatomba, melegen ajánlom magamnak, hogy kerüljem el az a robbanó virágot, és semmi módon sem emeljem közel az arcomhoz, mert akkor nekem annyi.
- Hó-hó-hónapos? o.O – néztem elszörnyedve az eléggé elgyötört Nao-chanra. Gondolom, én sem nézhettem ki jobban. :/ - És, hogy… tessék? nyertem? o.O De… de hát, te nagyszerűen harcoltál, és… és… köszönöm.^^ - feleltem nagy zavaromban, amiért én győztem, pedig képtelen voltam elhinni, hogy nekem ez sikerülhet, és mégis.
Hogy történhetett, nem tudtam elképzelni, de erős gyanúm volt, hogy Shiroichi-san csak kedvességből engedte át nekem a győzelmet, ezért, hogy ne legyek tiszteletlen, elfogadtam a tényállást. Sőt, még a kedves felajánlást is, miszerint kirándulunk egyet közösen a negyedik osztaghoz. Rám fért egy kis regenerálás, mert enyhén tropára mentem, és persze Anaot sem küldhetem így haza, még a végén kitagadná a családja, amiért ilyen állapotban megy haza. T.T Az nem lenne szép, persze befogadnám, de akkor is… örökre megbélyegezné a kapcsolatunkat, hogy miatta dobták ki otthonról, vagy az osztagából, esetleg a barátai is magára hagynák.
De ekkor… jaj, nekem! Nao-chan elesett, engem meg pont most támadott le az oldalam, hogy sehogy se legyen jó, és összegörnyedjek a fájdalomtól, mire még inkább megfájdult az oldalam. Egész láncreakciót indított el a riadt sóhajom, ami miatt a bordáim szúrtak, összegörnyedtem, még jobban szúrtam, közben a mellkasomra szorított kezem is megfájdult, mert persze elfejeltettem, hogy mégsem kellene annyira bizergélni, és mivel mindettől a sok fájdalomtól a szemeimet is összeszorítottam, ennek köszönhetően még az is szúrni kezdett. Elég vitlinges voltam, így alig hogy, de meghallottam Anao kérdését.
- Tudok, de… - motyogtam bizonytalanul, majd közelebb toporogva edzőtársamhoz, felajánlottam neki egy másik utazási alternatívát. – Nao-chan… én… én elviszlek a hátamon, ha neked megfelel.
Miután erre rábólintott, a lehető legóvatosabban emeltem fel magamra, és nem figyelve a mindenfelé sajgásomra, megindultam az ajtó felé. Próbáltam rendesen becélozni, de eddig még sosem kellett csak egy szememre támaszkodnom, és kicsit kényelmetlen volt számomra, nem mellesleg fájó kézzel fenntartani a társam, de küzdöttem, ha már egyszer felajánlottam neki, hogy elszállítom, hát el is fogom. Gyors akartam lenni, ezért shunpoval szeltem át a termet, csak egy cseppet elszámítottam magam, mert majdnem kivittem az ajtófélfát a helyéről, olyan felindulással rohamoztam meg a kijáratot. Szinte teljes erőből rontottam neki, és félő volt, visszapattanok a nagy lendületem miatt, és kilapítom szegény Nao-chant. Szerencsére mégsem történt meg a katasztrófa, és így nagy bocsánatkérések közepette, de végül is kijutottak az osztag területéről, hogy aztán megérkezzenek a Yonbantaihoz. *.*

//Köszönöm a játékot!^^//

______________

Előtörténet||Adatlap
made by Shio ^.^
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Szayel Aporro Granz
Admin
Admin
avatar

Virgo Snake
Hozzászólások száma : 712
Age : 27
Registration date : 2010. Aug. 04.
Hírnév : 45

TémanyitásTárgy: Re: Ayumu Michiyo vs. Shiroichi Anao   Szer. Aug. 17, 2011 10:17 pm

Szép, hosszú postokat írtatok. Jutalmatok a KT-ért 600 LP és 1000 ryou. A küzdőtereteket LEZÁROM.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Ayumu Michiyo vs. Shiroichi Anao   

Vissza az elejére Go down
 

Ayumu Michiyo vs. Shiroichi Anao

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-=Bleach Szerepjáték=- :: Egyéb helyszínek :: Küzdőterek :: Lezárt harcok-