HomePortálGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 A Kagami-birtok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
SzerzőÜzenet
Tamachi Yukezo
Daitenshi
Daitenshi
avatar

Male
Cancer Dog
Hozzászólások száma : 552
Age : 22
Tartózkodási hely : Karakura town, Hűség tornya, Sehol
Registration date : 2009. Apr. 20.
Hírnév : 25

Karakterinformáció
Rang: Daitenshi, Középnemes, Lord Belial
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
52100/65000  (52100/65000)

TémanyitásTéma: Re: A Kagami-birtok   Pént. Ápr. 25, 2014 8:04 am

ELŐZMÉNYEK


Napok vannak a kis nyaralásomig az Emberek Világába, és már ott is van a kis utazó koffer, amibe pár apróbb cseprőbb kelléket már be is pakoltam. Igazán kezdetleges ez még, csak az esemény okozta izgalom miatt sietve bepakoltam az ötleteim nagy részét. Kis gyertyák, egy-két féle pakli kártya, és egyéb hasznosnak vélt cuccok. Ahogyan persze lankadtak a gondolataim, elvetettem a hirtelen csomagolást, és a szobám átalakításával foglalkoztam. Leszedtem nagyon sok díszt, és festményt. Semmilyen ehhez hasonló tárgy nem volt már a falon, csupán csak egy tiszta szoba, a legfontosabb bútorzattal. Áttologattam az ágyamat is, de nem elégedtem meg még hosszas órák után sem. A színek is elsötétültek, a lágy meleg színekről. Csupán csak fejcsóválva néztem, hogy még lesz munka ezzel, majd egy inkább leültem, és meditálni kezdtem. Lelkiszemeim előtt Paragon szelleme jelent meg, és egy jópár szóval illetett, miszerint ez az új állapot egészen különleges neki. Rengeteg tehertől szabadult meg, és majd szeretné megajándékozni valamivel Ait, de lévén még nem találta ki, és nincs is fizikai megjelenése, így majd rajtam közvetítve szeretné ezt megoldani. Valami különlegesen gondolkodik, de mivel az sosem volt az erőssége, így némán morfondírozik csak a lehetőségek szabta végtelenben. Elnevetem magam ezen, majd kitárom az ablakot, hogy a tavaszi fény egy kis világosságot adjon. Mélykék öltönyben voltam, alatta lila ingben. Most nyakkendők nélkül vagyok, és világoskék kesztyűs kezemben egy ébenfa sétabot volt. Nadrágom az ingem színében pompázott, és cipőm is inkább fekete volt. A kalapomon sem volt semmilyen egyéb dísz, csupán csak egy szintén fekete szalag volt körbe. Betegesen sápadt bőröm volt az arcfestés miatt, és szemeim alatt is egy hangsúlyos fekete henna volt, egy feszesen ívelt pikk jel volt, fejjel lefelé. Komor tekintettel néztem a kertben dolgozó munkásokat. Egy fekete lepke szállt felém, amit már jól ismertem. Kitartottam az ujjamat, hogy rászálljon a kis állatka, és üzenetét a gondolataimba sugallja. ”Önt meghívták a Kagami-birtokra, minél hamarabb, ha lehet” . Az udvariasság csak mellékes, az időpont kiválasztása Eisukére utal, de hát ezzel most nincs is mit kezdenem. Széles mosolyra húzom a számat, majd egy csettintésemre a zakó egy haorivá változik, a színe ugyan nem változott, és gombok is voltak ráadásul. Inkább talárra emlékeztetett, csupán csak anyaga, és díszesebb szövése miatt utalt nemesi haorira. Szóval politizálunk? Akkor ahhoz úgy is kell hozzálátnom. Lesiettem pár lépcsőn, a kettővel lejjebbi emeletre, és egy vitrinekkel teli szobába léptem, majd odasétáltam az egyikhez, és feltéptem a zárat. Kinyitottam, és egy hematit karperecet vettem elő, ami közvetlen gyermekkori kupám mellett pihent. Dédnagyapám készítette a Miyazaki házzal, kitételében, hogy puritán jellegű legyen, díszektől mentesen. Kiváló munkát végzett a családjuk. A csillogó felületen egy matt minta vezette körbe a Tamachi-ház szimbólumát. A belső oldalon egy mélyreszántó mondat volt, ami családunkra volt jellemző. „Még ha az idő is áll az utadba, Te sosem adhatod fel!” . Az idő itt a nemesek egyik legnagyobb félelmére utalt, hiszen minden csak intervallum az idő dimenziójában, így a hatalmuk virágzása is csupán csak egy tartomány lehet, ami majd elveszik egyszer. Az idő az, ami a nemesek legnagyobb ellensége, mert az legyőzhetetlen. Előbb, vagy utóbb, de fontos, hogy idővel, az ellenségeid megtalálnak és akár életed vehetik, vagy ami annál is rosszabb, a státuszod. Sosem tudhatod, hogy mi az az idő, amivel számolhatsz, és lévén az én családom a könyveléssel foglalkozott, láthatta, hogy mindenkinek a jóléte az idő szimbólikus hullámain sodródva lett stabil, vagy éppen megtört. A család fő irányított mindent, és képességeihez mérten lesújthatott a rivális házakra, de akármennyire is volt tehetséges a vezetésben, az idő végül lecsap. Nagyjából ezt jelenti ez a karperec, és Eisukének még az Idő, mint fogalom sokkal többet jelentett, ahogyan nekem is. Belial valahol összeköti lelkeink, és időn átívelő nyomát örökké ránk pecsételte. Mikor kiáltottam, egy szolgáló lépett az ajtóhoz, és én arra kértem, hogy keresse meg ennek az ékszernek a dobozát, valahonnan a pincei raktárból. Neheztelően pillantott rám, én csak megpaskoltam a vállát, és jeleztem, hogy 15 perce van a feladat elvégzésére. Szólni akart valamit, de jobbnak látta nem pazarolni az idejét, és elszaladt. Majd megjutalmazom valamivel, de egyelőre csak érezze magát megbízva. Kisétáltam a kertbe, és vártam. A Nap sugarait élveztem, és sötét ruhám jócskán beengedte a meleget, amire úgy vártam. Alig telt el 4 perc, és már meg is jelent az inas, kezében a díszdobozba, amin a Miyazaki család címere állt. A karperecet beletettem, és megköszöntem. Furcsán nézett rám a szolgáló, mintha mondani akart volna megint csak valamit.
- Már rég kitettem, tudtam, hogy ezt ajándékba akartam adni… csak nem képzeled rólam, hogy egy megszégyenítő munkát adjak – vihogtam is mellé, ő csak hajlongott. Igazán meglepődött, mert gyakorlatilag kitettem egy cetlit, hogy jobbra az első polcon… még az ajtóra. Életvidáman sétálgattam a cél felé, de megpillantottam egy lovat, ami az istállóban állt. Régen ültem már lovon… illetve sohasem. Apám szeretett mindig, és szerzett egyet nekem is. A sajátja már elpusztult sajnos, pedig gyönyörű volt. Odamentem a lovászfiúhoz, és a kezébe nyomtam egy aranytallért, ami persze másodpercek múlva el fog tűnni.
- Nehéz a lovaglás?- kérdeztem tőle, mire ő félrehúzta a fejét, és kérdőn nézett rám. Azt mondta, hogy ha most lovagolnék először, akkor várjak inkább egy oktatót. Én kinevettem. Na persze, majd ő mondja meg nekem. Akrobatikából jó vagyok, méghozzá nem is kicsit, az egyensúlyommal nincs gondom. Felpattantam hát rá, és megfogtam a gyeplőt.
- Na hajrá picim… - persze meg se moccant. Én csak kinyögtem egy szitokszót, majd emlékeimben a nevét kerestem. Egyáltalán fogalmam sem volt róla, hogy mi lehetett. Emlékezett rám, mert gyakran voltam vele kiskoromban. Várjunk csak… ez a ló kétszáz éves volna? Ránéztem a lovászfiúra, majd ő egyszercsak kinevetett. Mikor gonoszan rápirítottam a tekintetem, persze elhallgatott.
- Van egy olyan sejtésem, hogy az a ló nem fog sehová sem menni- mondatára lepillantottam, és lehunytam a szemem Fészpalm . Hát igen ez az én régi lovam volt. Mikor elpusztult, én nagyon sírtam, és kitömte nekem apám, majd kiállította az istálló részlegben. Ezt én miért is felejtettem el? Sóhajtottam egyet, és leugrottam a kitömött állatról.
- Kérem szállítassa el, valahová a kertbe, és egy emelvényre állítassa ki… és a nevét egy réztáblára véssék fel- láttam rajta, hogy meg szeretné kérdezni, hogy tulajdonképpen mi is a neve, de én csak elsiettem. Égő lett volna eléggé. Csak az én hallucinogén agyamnak a műve lehetett ez. Felültem a régi lovamra, és persze sosem lovagoltam. Egy újabb dolog, a listára, amit majd meg kell tanulnom. Nem lehet annyira nehéz. Most már sietősre fogtam, és egy jó félóra alatt meg is érkeztem a birtokra. Biccentettem a bejáratot őrzőknek, majd sietve megkérdeztem az első szembejövőt, hogy merre találom az urukat. Egy szentély felé mutattak, én pedig vigyorogva siettem oda. Üdvözlésképpen meghajoltam Eisuke előtt, és letettem az ajándékot az asztalra.
- Régen szokás volt, legalábbis az én családomban biztos, hogy ha egy számunkra fontos családba visszatér egy rég nem látott rokon, vagy egy új taggal bővül, akkor azt a kegytárgyaink egyikével megajándékozzuk. Én, ennek a szokásnak leróva tiszteletemet, átnyújtom neked dédnagyapám egyik dísztárgyát- ápolom én a tradíciókat egy nagy hétméteres lószerszámot //kengyelt trollface // . Ő a szeretett Nő édesapja, és tudom, hogy neki ezek fontosak. Bár nem hazudtam, szokás volt.
- Minek köszönhetem invitációdat? Gondolom kérdéseid lennének az irányomba- térek rá egyből a tárgyra. Eisuke egy olyan személy, akivel nem trécselnék keresztül kasul mindenféle témáról, mielőtt megtárgyaljuk azt, amit akarunk. És van egy olyan sejtésem vele már csak a megjelölt témáról is órákat fogunk beszélni.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kagami Eisuke
13. Osztag
13. Osztag
avatar

Male
Aquarius Rooster
Hozzászólások száma : 120
Age : 24
Registration date : 2011. Apr. 22.
Hírnév : 42

Karakterinformáció
Rang: Kagami-ház tagja
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
9000/15000  (9000/15000)

TémanyitásTéma: Re: A Kagami-birtok   Pént. Ápr. 25, 2014 12:06 pm

Előzmények


*Harsány színek áztatta terület tárul elém látványnak. Egy remek kompozíciót látok, ahogyan szinte megkívánja a festészet legapróbb ecsetvonásait. Szinte már bánom, hogy nem hoztam ki ide legalább egy papírlapot egy pennával, hogy körvonalasan meghúzzam azokat az arányokat, ami majd megadja egy új festmény alapjait. Régen festettem már, de újra megkívánom ezt, hisz régen is nagyon kedvelt elfoglaltságom volt. Bár akkor még nem voltak ilyen látványos dolgok itt, amiket érdemes lett volna megörökíteni az utódok számára. Belial sok mindent elvett tőlem, ahogyan ezt is. Későbbi életeimben nem éltem ki művészi vonásaim, s félek, talán már nem is lesznek olyan szépek a festmények. De ha eléggé elengedem magam, szerintem ezt a dolgot nem lehet annyira elfelejteni. Főleg, hogy hajdanán minden ilyesmit én csináltam. Apám, ugyan keménykezű volt, de mérhetetlenül büszke is arra, hogy sokan megirigyelték az alkotásaim. Nemesi házak valamennyije irigy volt a Kagamik látványos díszítéseire. A ház sokat nagyobbodott, de a nappali fali díszítései is az én kezem által lettek olyan feljebb valóak. Nyugodtsággal fog el, hogy újra alkothatok. Oly' sok dolog van, amit még el kell mondanom azoknak, akik nyitottak rá. Habár, a fiatalok már nem ilyen felfogással élnek, s csak örülhetek, hogy gyermekeimnek azt a keveset is képes voltam átadni, amit belőlem ismerhetnek. Jó kedvre derít, ha arra gondolok, hogy mennyi mindent nem tudnak rólam még mindig. Seiran pedig különösen kimaradt ebből, de lesz mit bepótolni.
A kávémat hamar meghozzák a pipával együtt. Végig húzom mutatóujjamat a kristálycsésze felületén, miután könnyedén megnyalom rajta enyhén a bőrt. Mély, ámbár tökéletes búgást hallok, amelyből kiérzem a tárgy tökéletességét. Arannyal díszített csecsebecse, de a benne gőzölgő kávé nedű még ennél is jobban a kedvemre való lesz. A forró csészét egy elegáns mozdulattal emelem magam elé, s megkóstolom az arabica íz világot. Nem szeretem, de régen sem szerettem a világunkra jellemző kávéízeket, így mindig odaátról hozattam, s hozatok most is ebből. Elkészítése egyszerű, cukrot beletenni nálam pedig öngyilkosságra ad okot. Nem nekem, annak, aki hajlandó egy olyan borzadájt elém tenni. Nem nevezném kávénak azt. A kávé ízét egy bólintással jelzem, majd leteszem az asztalra. Elveszem a diófából faragott pipát is, s tüzért fordulok az egyik szolgálóhoz. Készségesen begyújtja, én pedig az első füstnek életet is adok. Ha most egy fotelban lennék, hátra dőlnék, hogy kinyújtóztassam lábaim; de ez most nem történik meg. Ugyanúgy arisztokratikus tartással ülök az ülőpárnán, szinte meditálva. Szemeimet becsukom, s higgadtan pöfékelem a füstöt, amely tüdőmet edzeti minden befelé és kifelé áramló füsttel. Bár köztudott, hogy a pipát másképpen használják, ám az én tüdőm elbírja már ezt.
Pihenésemet egy hívott vendég "zavarja" meg. Jelenlétét érezve sem rezdülnek meg arcvonásaim, csak míg ki nem nyitom szemeimet. Egy mosolygós arcvonásokra figyelek fel, s a hozzátartozó Tamachi Yukezora, aki készségesen meghajol előttem. Egy kimért biccentéssel fogadom közeledését, s hellyel kínálom. Egy pillantással konstatálom, hogy képes volt egy valamire való öltözéket magára erőszakolni. Viszont ez is csak egy elhamarkodott döntés lehet, ha kalapjára siklik tekintetem. Fogalmam sincs, hogy egy nemes ezt hogyan is gondolta. A történtek után viszont muszáj lesz kicsit rugalmasabbnak lennem a fiúval. Még akkor is, ha ez ebben a házban egyáltalán nem módi. Felfigyelek szavaira, s a pipát át is nyújtom a két szolgálónak. Ők egy kicsit hátrébb húzódnak, de nem tágítanak túlságosan mellőlem. A férfi, díszes mondata után egy díszdobozt tesz le az asztalra. Felmérem a dobozt külsőleg, de mielőtt kinyitnám, intézek pár szót hozzá.*
- Neked is jó napot, Yukezo- san! Régen szokás volt a hajlás közben a köszönési formákat szavakba is önteni. *Felelem neki némi oktató jelleggel. Mindenesetre két kezemmel megérintem a dobozt az oldalánál; felhajtom a fedelét, s megpillantom ama különleges tartalmát. Óvatosan, négy ujjal emelem ki, s megvizsgálom a tárgyat. A színe már első látszatra is érdekesnek tűnik, de az alakja és a mintázata is figyelemre méltó. Elolvasom a belső felére írt szöveget, s valami megjelenik lélektükreimben. Azonnal elválik, hogy különleges dolog lesz a számomra. Bal kezemre helyezem fel, tekintve, hogy jobbkarommal forgatom a kardot. Nem volna tanácsos már az első harc alatt kárt kényszeríteni eme ereklyére.*
- Igazán figyelmes vagy; van története a tárgynak? Meglepő, hogy egy ilyen ereklyét adsz nekem ajándékba. Szimbolikusságát nézve, mi volna a jelentését? Nem a szövegre célzok. *Ügyelek a részletekre, s nyilván ő is átgondolta már ezt. A szokás ide vagy oda, ennek a tárgynak ereje van. Nem a mágiára vagy egyéb dolgokra célzok, csupán megvan az eszmei értéke. Jobban végig nézek azért a csukló díszen, s meglátom, hogy ezt az egész művet a Miyazaki-háznak köszönhették. Ámbár nem kívánok ennek a dolognak nagyobb figyelmet keríteni, csak amennyit szükséges. Bőven elég jelzés az, hogy elfogadtam a tárgyat. Még egy kortyot iszok a kávémból, majd intek a szolgálóknak.*
- Az italozást nem honorálnám, de egy teát, vagy mást elfogadsz? *Pillantok Yukezora, majd döntése szerint vagy meghátrálnak a szolgálók, vagy elmennek, hogy ki tudják szolgálni a ház vendégét. Sóhajtok egyet, s leteszem az asztalra a langyosodó italt.*
- A kalapodat légy oly' szíves, s vedd le a fejedről..fiacskám! *Pillantok rá enyhe rosszindulattal, hogy igazán megszabadulhatna most a fejfedőjétől. Kalapban egyébként sem illik ilyen helyzetben beszélgetni valakivel. Most Seireiteiben van, és egy nemessel beszélget, aki egy nemes társaságára gondol, pláne, hogy ajándékkal jött. Hálátlan vagyok ugyan, de ezek olyan apró dolgok, amiket a későbbiekben is meg fogok követelni, ha velem beszélget. Én azért teljesen más vagyok, s erre már bizony ő is rájöhetett.*
- Konkrét kérdéseim vannak, valóban; sorjában haladnék. Az első kérdésem az lenne, hogy annak a holttestnek mi a története? *Másodjára szerepel egy mondatomban a történet szó, ami csak is azt jelentheti, hogy ez nálam némi groteszk érdeklődési szokás lehet. A múltkorihoz képest most egész nyugodtan pillantok rá. Természetesen ettől még cseppet sem veszti el sugalmazását. Ha valahol igen, akkor szinte csak a lélektükreimben lehet észrevenni, hogy korom jóval elhaladt már a kinézetemen. A fiatalos külsőm sokakat képes addig megtéveszteni, míg mélyre ható tekintetem nem keresztezi azt, akivel találkozik.*

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tamachi Yukezo
Daitenshi
Daitenshi
avatar

Male
Cancer Dog
Hozzászólások száma : 552
Age : 22
Tartózkodási hely : Karakura town, Hűség tornya, Sehol
Registration date : 2009. Apr. 20.
Hírnév : 25

Karakterinformáció
Rang: Daitenshi, Középnemes, Lord Belial
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
52100/65000  (52100/65000)

TémanyitásTéma: Re: A Kagami-birtok   Pént. Ápr. 25, 2014 1:42 pm

ELŐZMÉNYEK




Megérkezésemet egy csöppet kilihegtem, és csupán csak egy grimasszal reagáltam le csípő megjegyzését a köszönési illedelmekkel kapcsolatban. Nem éppen gondoltam úgy, hogy azzal kell nyitnom, én számomra, a meghajlás is elég volt, és ezen hát nem is javítok. Leülök mellé, és míg a csomaggal volt elfoglalva, körbetekintettem a helyszínen. Először a két szolgálóra pillantottam, majd gyorsan tovább kalandoztam, és megvizsgáltam az épületeket ebből a szögből is. Igazán büszke lehet arra, amit az évek ezzel a vidékkel tettek. A főnemesi házak csak gyarapodtak, és színesedtek, míg nagyon sok hely csak romlott. Ai szülőkörzetére gondoltam, a lepukkant kis romlott negyedre, ami valószínűleg csak tovább vesztett értékéből, mint mikor Eisuke utoljára láthatta. Szinte ott láttam magamat a poros utcákon, és arcom a mosolygásról lekonyult egy szomorkás kifejezéstelen arcra. Látható volt, hogy máshol jártam fejben, és persze ez csak egy pár másodpercig tartott, mert egy madár visszahozta a figyelmem. Az ág, amire repült, hogy elszónokolja a véleményét a mai napról, puhán lengett meg csupán. A virágok között a barna kis énekes nem volt egy feltűnő látvány, de a hangja gyönyörű volt. Irigyelni tudtam csak szavainak szabadságát, és hát ha madár lennék, én is valamely vonzó ágra ülnék le, itt ezen a birtokon. A kertészek értik a dolgukat. Mikor Eisuke első kérdését intézte hozzám, nem éppen felhőtlen vigyorral bambulok magam elé. Hát persze… már napokkal ezelőtt kitaláltam már, hogy ezt odaajándékozom neki. Akkor jutott eszembe, mikor megkaptam rehabilitációja utáni levelét. Elmémben átfutnak sorok, és csak összegzésük jut el szívemig. Végül kiteszem a kezem az asztalra, és csupán csak a kert egy szimpatikus szegletébe bambulok.
- Igazad volt a levélben, habár nem biztos, hogy ezt sugalltad. Egy voltam én is közülük, kik hatalommal akarták megtörni mások hatalmát. Mára az egyenlítési szándékom, az igaztalan zsarnoki kezek eltörlésére biztató vágyaim elfakultak- első mondataim után, egy gyenge mosoly került az arcomra. Hangom mégis úgy suhog, mintha húrok pendülnének - Úgy gondoltam, hogy a buta tanokat én nem követem, hovatovább ellenszegülök nekik, miközben gyermeki intelligenciám fejet hajtott előtte- ekkor a férfi felé fordulok, és szemeiben a feloldozó bölcsességet keresem, hiszen eme hibámat nem tudja semmi sem feledtetni. Egy nagyon halk kuncogás veszi kezdetét, és másodpercek leforgása alatt el is fogy. A szemébe vésem a tekintetemet, és mégegyenesebben folytatom.
- Én vágyok a harmóniára, aminek a kulcsát elém tártad. Én azt szeretném, hogy a világban, melyben élek, találjak egy olyan zugot magamnak, ahová nem kell magammal vinnem megannyi képességemet, mellyel megrontom mások fényét. Az a karperec, úgy hiszem képes lesz szimbolizálni azt a kapcsolatot, amit kötni fogunk, hogy „az időt legyőzve is” dolgozhassunk e harmónia elérésében… nem csupán magunknak, hanem mindenkinek, ki felismerve börtönét, elkéri a kulcsot a szabadságához- elégedett mosollyal dőlök hátrébb. Most jól megmondtam. Éreztem minden porcomból, ahogyan ezen szavak csak úgy kizengtek egyenesen a szívem legmelegebb pontjaiból. És igen! Én védeni akarom mindazon értékeket, melyek bejutottak hozzám, és semmi sem veheti el tőlem, ha már a kezeimben vannak. Agyamon átfut Rei, Ai, a tanítványaim, Yuusuke, a társaim, Nazo, még Hanazo képe is. Ezek mindazokhoz tartoznak, amiket én a legfontosabbnak tartok. Nincsenek tárgyaim, nincsenek eszményeim, melybe jobban kapaszkodnék, mint ezekbe a személyekbe. Elég erőt halmoztam már fel, hogy megvédhessem őket, mindentől, ami csak a kárukra törne.
- Igen egy teát elfogadnék- mondom szinte nevető hangon, és ismét ellazítom a testemet, még a kezemet is elveszem az asztaltól. A kalapra célzott szavaira, felkacagok, majd leveszem azt, és egy rántásomra egy fémes színű, és valószínűleg abból az anyagból is készült rózsa szállá változik, majd azt haorimra tűzöm. Mosolyom immáron szinte lefanyaríthatatlannak tűnik, de aztán Eisuke hamar rábizonyít személyére, és egyből lefagyasztja azt. Hát igen… Ő ott volt, amikor elájultam, a behozott tetem után. Nem volt szép látvány, talán ő is sejtette, hogy mi, vagy ki végzett vele. A kegyetlenség, melyet rajta végeztek, még mind a mai napig izzó emlékként derült fel bennem, de valahogy sosem bántam meg. Nem hiszem, hogy megfogom. És most Ai édesapjának is elő kéne adnom a történetét? Én adjam a tudtára, hogy amint meghalt, valaki kivetette a hálót a lányára, és amint védő karja nem volt a közelben, megerőszakolták? Hát ha ezt akarja, hát legyen. Démoni gonosz vigyorral néztem fel rá megint, nagyon lassan, és csak egy pillanatra is, de sárga csillogás jelezhette számára, hogy bizony az az volt, amire eddig is gondolhatott. Lassú és diabolikus visszafojtott nevetést hallattam, majd egész testemmel felé fordítottam.
- Persze te nem is sejted, hogy ki volt a drága jó eltávozott- váltok át a halk, szinte fenyegető hangnememre.
- Egyszer volt, hol nem volt,- kezdek bele valóban a mesébe, de ezzel a beszéddel sokkal inkább rémmesének tűnhetett - Hogy egy akadémiai kislány édesapja, elhunyt. E tragédiát csak az nehezítette, hogy nem volt ennek a kislánynak senki mása, akire számíthatott volna, és csupán csak az egyedül ismert családtagtól kapott fehér játékmedvét szorongathatta éjszakáról éjszakára. Ámbár gyásza nyilvánvaló volt, úgy egyesek számára, a származása is, hiszen az apró törékeny gyönyörű test mögött, kincset érő tény lapult. Egy nagy és neves nemesi család eltitkolt gyermeke volt. Történt hát, hogy egy jó barátra lelt az iskolában, mit sem sejtve, akivel a kapcsolata elmélyült, és végül lemerült egészen a finomabb szálakig. Egy napon, ez a férfi, aki szintúgy elöljáró vérvonalból származott, könnyedén megkérte a lány kezét, kinek a férfi személye leges-legelső szerelme volt. Olyannyira megbízott hát persze a lány benne, hogy az éjszakába is követte, a férfi hálószobájába, ahol aztán csapdába esett. Ekkor a férfi kifordult magából, és megmutatta igazi valóját, egy szörnyeteget. Izzott a szeme, a fegyvere és izomzata megnőtt, igazi fenyegetéssé vált - itt már teljesen sárgába váltott íriszem, és fenyegetően izzott a férfi tekintetébe- A torz bestia azonnal kimutatta a szándékát. Kiláncolta a kislány végtagjait, és megszabadította védelmétől, és utána erőnek erejével a még ki sem virágzott lilomtól is. És nem egyszerűen elvette, tépte! És a kislány hiába védte magát, csupán csak a félelmébe beleburkolva, az ütésektől elaléltan tűrhette megaláztatását- itt hagytam egy kis hatásszünetet, hogy az apa a legmélyebb fájdalmába is belemerüljön. Abba az érzésbe, amitől az apák, a legjobban félnek - Hosszú évek múltán ez a kislány egy érett nővé cseperedett, és erejét megnövelte, de a bosszú Őt nem vezérelte, de nem ám. Hős volt Ő, és mindenki felnézett rá tettei miatt. Érdemek sokasága érte, és mindenki példájává vált, és éppen csak megszabadult a múltja, és titka fájdalmától. Eztán persze megismert egy másik férfit. A mese úgy folyt tovább, ahogyan annak lennie kellett, mint egy kanyart nem tűrő, egyenes folyó, gazdag élettel, és csodálattal. Áhított Ő már erre az érzésre, amit mások nem adhattak meg neki. Vágyott arra, hogy valaki túlmutasson a múltjából ért sebeken, és ezt a férfitól meg is kapta. A szerelem ismét fellobbant benne, és lelkében már csak egy árnyékot kapott már csak a szörny. Persze nem tudta, hogy akivel ismét gyengéd érzelmeket táplál, szintúgy egy szörnyeteg. Ez a másik szörnyeteg, a rettenetes gonosz erejét nem arra használta, hogy kihasználja ismét a Nőt, összetörve végleg, pont ellenkezőleg. Mikor ugyanis démonikus szerelme megtudta, hogy mi történt a kislánnyal, benne tagadhatatlan, és megállíthatatlan harag keletkezett. Kitört belőle, és nem ismert akadályt. Tehetségét alkalmazva kiderítette, hogy az emberbőrbe bújt bestia hol rejtőzik, és felkereste azt. És a gonoszság, amivel megtámadta, sokkal erősebb, és sokkal mélyebbről származott. Aki a kislányt megrontotta, csak vonaglott a kegyelemért. Vergődött, alig ismerve már a reményt, melyet kiöltek belőle a fájdalmak, és szenvedések, amiket átélt. És mégis. Miután az erősebb sötétség megcsonkította, meggyötörte, széttörte, mégegyszer felgyújtotta benne a túlélés szikráját. És mikor az a tekintetében megjelent, a bosszú lesújtott, és ő már nem volt többé- gonoszan felkacagtam a végén, majd önelégült vigyorral a képemen hátradőltem ismét. Ekkor meghozták a teám, és teljesen nyugodt küllemmel, megköszöntem azt.
- Nagyjából ez a történet… kövi kérdés?- néztem rá úgy, mintha semmi nem történt volna az előbb.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kagami Eisuke
13. Osztag
13. Osztag
avatar

Male
Aquarius Rooster
Hozzászólások száma : 120
Age : 24
Registration date : 2011. Apr. 22.
Hírnév : 42

Karakterinformáció
Rang: Kagami-ház tagja
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
9000/15000  (9000/15000)

TémanyitásTéma: Re: A Kagami-birtok   Vas. Ápr. 27, 2014 12:47 am

*Akármerre nézek, azt érzem, hogy a világ, amelyben éltem megváltozott. Már ritkán találkozom olyan alakokkal, s olyan beszélgető partnerekkel, akik tiszteletben tartanák mindazon dolgokat, amik fontos dolgok lennének. A mai fiatalok stagnáns hibákba ütköznek, amelyeket gyakran nem képesek önmaguk kijavítani. De tudom, hogy ezen az állapoton aligha lehetne javítani. Csupán akkor, ha a szülő saját maga veszi irányítása alá a dolgokat. Fiaimról nem gondoskodhatok, de a lányomhoz nagyon is sok közöm lehet. Így Ai bármennyire is erős, felnőtt nőnek számít; én akkor is az apja vagyok. S mint a Kagamik férfi ágáról jövő vezető, nem fogom hagyni, hogy az érzelmei irányítsák olyan dolgokban, amik nem csak az ő jövőjét befolyásolják. Ugyanakkor az ő érdekét, illetve az örökösödési érdekeket is előtérbe kell helyeznem. A férfi, aki előttem ül; azzal egyaránt nemesként és mint apa, szeretnék beszélni. Fontos nekem ez a beszélgetés, így is kell hozzá állnom. Tehát igyekszem visszafogottan fogadni, a számomra cseppet sem szimpatikus viselkedést. Talán ettől begyöpösödött lehetek, de ez a begyöpösödöttség tartott mindezidáig életben.
Magas figyelemmel hallgatom Yukezo válaszát a levelemre. Meg figyelem arcának rezdüléseit, amikor a hatalomról és a tanokról ejt szót. Mondatának végezetével bólintok egyet, hogy megköszönjem válaszát. Ezzel nekem sok mindent képes volt önmagáról elmondani, kicsit közelebb vitt magához, hogy tudjam, hogyan is kellene kezelnem.*
- A világ minden zugában megtalálhatod ezt a helyet. Még nem érted a levél pontos tartalmát, de úgy gondolom, ha megőrzöd, csupán évek kérdése és eljut hozzád az üzenet. S hogy legyen min gondolkodnod, nem fejteném ki neked. Abban hol lenne a motiváció? *Vetek még egy pillantást a karperecre. Már valahol eldöntöttem, hogy tiszteletem jeléül hordani fogom; de mindez még nem elég. Vannak dolgok, amikre szeretném, ha megadná a választ. Régebben sem kedveltem, ha olyan emberek vesznek körül s közelítik meg a gyermekeimet, akikről azt sem tudhatom, hogy mennyire szavazhatom meg nekik bizalmam. Egy családban pedig a bizalom a legfontosabb. Csak sajnálni tudom, hogy házam ezeket a színeket már elveszítette. Visszatértem pontosan ezért fog egy fajta színvonalat adni, mert tervem, hogy közelebb hozzam a ház tagjait, s feltétlen hűség kösse őket a lányomhoz. Számhoz emelem a csészét, megiszom az utolsó korty kávét, majd kellemetlenül teszem le az asztalra. A szolgáló egyike már nyúlna is érte, - ám halva, hogy felzeng Yukezo első mondata a beszámolóból - s én rácsapok a kezére az ezüst legyezőmmel. Szigorú tekintettel nézek fel a meghökkent férfira.*
- Távozzanak a tea után, nincs szükségem semmire! *Szigorú, fölényeskedő hangomat eresztem ki, melyre hamar egyedül hagynak minket, hogy beszélgetésünkben semmi sem zavarjon meg - a mese végére visszajönnek egy teával, majd távoznak - . Habár a férfi ezt követően is meghagyja magának a stílust, ezért meseként hallgatom végig, míg szemeimet lecsukva tartom. Maga a történet nem mesél el mást, mint a lányommal történteket. El is harapom egy pillanatra a számat, hogy szitokszó ne essen ki rajta. De tekintetem, ahogy találkozik a férfiéval, olyat láthat belőle, amit eddig sosem. Kisugárzásom félelmet keltővé változik, s tekintetem haragos fényével sugározza a velem szemben ülő egyént.*
- Felelőtlen, ostoba, elhamarkodott gyerek! *Tőr ki belőlem hirtelen, amint összeesik egy kapott hír és az áldozat halálával kapcsolatos hírek. Magam sem lehetek biztos, hogy egy illetőről beszélünk, de a nemesi házakban a családfők halála terjeng. Rá kellene kérdeznem, hogy név szerint ki volt az illető, de a halál híre után nem mindegy? Nem volna célom elbuktatni egy házat azért, mert valaki mocskosul bánt a vérem egy tagjával. Csak egy személy volt a felelős, s ő ezért életével fizetett. Megnyugvásom gyanánt ismét begyújtom a pipát, s némiképp hátradőlök. Megvárom, míg valósan elhagyják a környezetünket, majd sóhajtok egyet.*
- Hogy a végsőkig elmész érte, azt becsülöm benned. Tud róla valaki, hogy te voltál az? Ki segített kideríteni mindezt? *Néhány kérdés felmerül bennem addig, míg fontolgatom az álláspontomat. Ez egy olyannyira kényes téma, amire nem tudok zsigerből reagálni. Ez a dolog már évtizedekkel ezelőtt történt, viszont én tudom a legjobban, hogy bizonyos eseményeket az idő nem képes eltörölni. Nem örvendek amiatt, hogy a lányom választottja kezét mocskolja. S elnézve Yukezo tekintetét, kisebb dolgokért is képes lenne vért ontani. Ezzel a dühvel kezdeni kell majd a későbbiekben valamit, azonban le fektetek most még néhány dolgot.*
- Nem az én tisztem eldönteni, hogy helyesen cseleekedtél-e, avagy sem. Viszont felteszem a kérdést..kis dolgok is képesek lennének ilyen tettre kényszeríteni? Ezt az ügyet megértem, de megérted, ha azt mondom..aggódnom kell amiatt, hogy később képes lennél ezzel veszélybe sodorni a családom. Nem szeretek aggódni, pláne nem megtiltani egy kialakuló házassági kérelmet. A tradíciók szerint tudod, amíg beleegyezésemet nem adom, nem veheted el. Még akkor sem, ha Ai a családfő, mert erre nincs hatalma. *Szigorú tekintetemmel méregetem a nemesi származású shinigamit, aki félig démonná vált. Lehet, hogy annyira nem szándék a házasság, de akár még az is előfordulhat. Viszont, ha úgy ítélem meg, hogy a bajt fogja hozni a családra, akkor nem hagyhatom, hogy e házasság létre jöjjön. A levelemből is emlékezhet, hogy a harmónia és a békesség az, aminek elsődleges célunknak kell lennie.*
- A jövőre koncentrálnék, mintsem a múltra. A múlt már a múlt, s ha beengedek ilyen dolgokat, akkor mindig a múltban fogok élni és nem a jövőn dolgozom. *Leginkább magamnak mondom, míg magyarázni próbálom, hogy miért nem hagyom, hogy a düh eluralkodjon rajtam. Kicsit vesződöm a hallottakon, de végén nyugtázom, hogy az lenne a helyes, ha különösebben nem szólnék bele ebbe az ügybe. Erősnek neveltem a lányom, tudom, hogy a szerelem majd meggyógyítja ezt a sebet benne. Na meg aztán Yukezo mellett nem is eshet baja; nem, de bár?*
- Nem lennék olyan ostoba, hogy el akarnálak tiltani benneteket egymástól. Csupán azt mondom, hogy addig nem egyezem bele egy házasságba, míg be nem bizonyítod, hogy ez a házasság nem tenné tönkre a házunkat. Az ékszer csodás példája annak, hogy képes vagy nemesként viselkedni, s munkálkodni is; de még nem mutattál meg eleget eme oldaladból. *Fújok ki egy tetemesebb mennyiségű füstöt.*



______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTéma: Re: A Kagami-birtok   

Vissza az elejére Go down
 

A Kagami-birtok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 3 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-=Bleach Szerepjáték=- :: Soul Society :: Seireitei és környéke :: Nemesi és családi birtokok-