-=Bleach Szerepjáték=-
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.



 
KezdőlapPortálLegutóbbi képekKeresésRegisztrációBelépés

Megosztás | 
 

 Sierashi Yuusuke

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Sierashi Yuusuke
Daitenshi
Daitenshi
Sierashi Yuusuke

Férfi
Leo Rooster
Hozzászólások száma : 914
Age : 30
Tartózkodási hely : Karakura városa
Registration date : 2009. Jan. 19.
Hírnév : 127

Karakterinformáció
Rang: Hachibantai ex-taichō| Daitenshi - Saizensen sōsui
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
Sierashi Yuusuke Cl0te68000/100000Sierashi Yuusuke 29y5sib  (68000/100000)

Sierashi Yuusuke _
TémanyitásTárgy: Sierashi Yuusuke   Sierashi Yuusuke EmptySzomb. Okt. 02, 2010 3:58 am

~ Adatlap

Név: Sierashi Yuusuke
- Kanjival: シえらし 有祐
- Becenév: Yuu
Kaszt: Vaizard
Rang: Az I. divizíó, a Teishintai vezetője
Szül. ideje: 1860.08.12
Kor: 251
  • Emberként: 22
  • Lélekként: 229

~ Bővítmény

Az ember bízik abban, hogy legfőbb célja elérésének pillanatában olyan jóleső érzés fut keresztül a testén, melyhez semmi más nem hasonlítható. Aizen elpusztítását követően, véresen és fáradtan ez a gondolat járt a fejemben. Fiatal voltam és botor, eszembe sem jutott, miszerint ennyi szörnyűséget követően még valami sokkal rosszabb is jöhet. A legelső vonalban harcoltam, a világ legerősebb lényeivel az oldalamon, ettől függetlenül néhány pillanattal később mégis menekülnöm kellett. Értelmetlen volt az egész, megöltük a vezetőjüket, akkor mégis miért folytatják tovább a támadást?! A Seireitei romokban. Az utolsó ép fal tetején ácsorogva visszagondoltam a régi napokra, amikor még nem volt más gondom, mint megfelelő mennyiségű szakét fogyasztani. Ott álltam, a nagy hős, aki képtelen cselekedni. Új ellenfeleink hihetetlenül ismerősnek tűntek, azonban csak rossz sejtésként élt bennem az idea, mely szerint az eleven Pokol szabadult szeretett dimenziónkra. Túl sokan voltak, közülünk pedig rengetegen haltak meg a csatamezőn vagy estek fogságba. El se mertem képzelni, hogy mi vár azokra a szerencsétlenekre, akiket elragadott a másvilág. Az ostrom talán hetekig tartott vagy napokig, az időérzékemet hamar elveszítettem. Csupán egyetlen apró szócska lebegett elmémben, miközben álmatlan éjszakáim során századjára is másik oldalamra fordultam: elbuktunk. Hamarosan már csak füstölgő romok emlékeztettek az egykor impozáns, s élettel teli városra. Bujkálni kényszerültünk, akár az űzött vad, ami a vadász elől menekül sebesen. A Gotei 13 szétesett, abban a pillanatban megpecsételődött a sorsa, amint a Főkapitány feje a lábunk elé gördült. Nem ismerhettem, ekkor már Soul Society egyik nemeseként szálltam harcba, nem mint a kötelék kapitánya. Ettől függetlenül, tisztában voltam vele, mit is jelent elvesztése számunkra. A remény távoli, homályos csillagnak tűnt megpróbáltatásaink egén.
Ám történtek jó dolgok a háború kezdeti stádiumában, melyek elhajtották a borús felhőket. Nem sokkal a monumentális csatát követően Chiyo-chan egy újabb gyermeknek adott életet. Egyszerű csöppség volt, fele annyi erővel sem rendelkezett, mint bátyjai, viszont értelemtől csillogó tekintete rögtön magával ragadott mindenkit, aki csak meglátta. Fájó volt, hogy ilyen környezetben kell felnőnie, de mindent meg akartam Neki adni, amit a testvérei nem kaphattak meg Tőlem. Szó se róla, Masaru és Katsou remek harcosokká nőtték ki magukat, igazán büszke lehettem és lehetek is kettőjükre. Eközben az Emberek Világában megkezdődött az újabb változás kora. Maximillian Rothschild vasmarokkal ragadta el az összes hatalmat, amit hirtelen elért. Tevékenysége egyre zavaróbb lett mindenki számára, képtelen voltam figyelmen kívül hagyni. A Daitenshi megmaradt tagjait összegyűjtve, valamint a régi 13 Őrosztag túlélőit megkeresve egy új szövetség kiépítésébe kezdtem. Az Alliance of the Free Will több, mint egy évtizeddel csúfos vereségünket követően életbe lépett. Bosszút fogadtunk mindazokért, akik akkor estek el, s megesküdtünk sírjaikra, hogy egyszer a pribék vére is a földet fogja öntözni. Kimiko ezen idő alatt szépen cseperedett, amint elég fejlett lett, elkezdtem a kardforgatásra tanítani. Őstehetség volt, ámbátor a Kidoukhoz nem értett olyan jól. Rengeteg időt töltöttem Vele és édesanyjával, holott kötelességeim figyelmem száz százalékát igényelték volna. Figyelmetlenségemnek meg is lett az eredménye, habár ezt abban a pillanatban nem tudhattam. Elvakult voltam és bolond, csak a mának éltem. Ismét bebizonyosodott, miszerint önön nagyszerűségétől eltelve elfeledkezik arról az ember, hogy ettől függetlenül ugyanúgy halandó, akárcsak a többiek. A mai napig azt kívánom, bárcsak Én haltam volna meg azon a szörnyű estén!
Rutin feladatnak tűnt, egy legyengült Esperrel még akkor is képes lettem volna végezni egymagam, ha nem épp az egész világ leghatalmasabbjáról lett volna szó. Ám az elővigyázatosság azt mondatta Velem, hogy egy erős csapat segítségemre lehet az őrök kiiktatásában. Ezen gondolat által vezérelve szólítottam az egykori arkangyalokat, akik készségesen segítségemre siettek. Bármennyire is szerettem volna lebeszélni, Kimiko eltántoríthatatlanul Velünk akart tartani. Tehetséges volt, ezer évben egyszer születik olyan, aki ilyen szinten értene a Zanjutsuhoz. Ettől függetlenül mégis csak az Én egyetlen kislányomról volt szó, érthető, amiért nem támogattam az ötletet. Viszont feltettem magamnak a kérdést: Mi baj történhetne, miközben Én vigyázok Rá? Ezen töprengtem még akkor is, amikor a gigászi épületkomplexum előtt ácsorogtunk, s mindenki felkészült a behatolásra. Monumentális építménnyel álltunk szemben, lehetett vagy száz emelete is, ha nem több. Stílusosan a főbejáraton léptünk be, mindannyian körözött bűnözők voltunk, csupán az időt pazaroltuk volna vele, hogyha a lopakodást választjuk. A legtöbb beosztott amúgy is démon volt, haláluk nem fájt volna senkinek. Kifejezéstelen arccal törtem el az első szembejövő biztonsági őr nyakát, még megszólalni se volt ideje. Hallottam a csont reccsenését, de nem fordultam vissza leellenőrizni, miszerint valóban kilehelte-e a lelkét. Módszeresen végigpusztítottuk az összes emeletet, utunkat véres, megcsonkított testek jelezték. A legifjabb Sierashi elégedett volt teljesítményével, meg sem tudták érinteni. Jókedvűen szökdécselt mellettem, pedig egy ilyen helyzetben a fokozott figyelem lett volna a megfelelő magatartás. Nem is értem miért, de jómagam koncentrációja is felmorzsolódott, így kedélyesen fogadtam el a Felém nyújtott pockys dobozból egy rudacskát.
Sierashi Yuusuke 480px-Kimiko
Emlékszem, még viccelődtem is a súlyával, amire amúgy is allergiás volt. Vonásaimra megpróbáltam komolyságot erőltetni, majd egy néma Soukatsuival berobbantottam az ajtót. Az egész egy villanásnyi ideig tartott, még csak érzékelni se tudtam a történteket. Elhaló sikolyt hallottam, ezért a legrosszabbtól tartva fordítottam oldalra fejem. Lányom mellkasából egy legalább tíz centiméter hosszú, széles fadarab állt ki, amely rögtön végzett szerencsétlennel.
Egy pillanatra fel sem fogtam, hogy mi is történt, azonban a fülemben egyre jobban doboló vér tudatosította bennem, miszerint ez a valóság. Mellkasomból minden elsöprő, elkínzott ordítás szakadt fel, amely bezengte az egész helyiséget. Összetörten rogytam térdre halott gyermekem teste mellett, míg szemeimből megállíthatatlanul törtek elő a könnyek. Egyszerűen képtelen voltam feldolgozni az akkor történteket. Természetesen társaim tudták a kötelességüket, s mindannyian folytatták a megkezdett küldetést. Másodpercek vagy talán percek is elteltek, amíg görcsösen szorítottam magamhoz az élettelen porhüvelyt, amely hamarosan szellemi részecskék egész armadájára vált szét. A tovaszálló fényes csillagokkal együtt az utolsó könnycsepp is legördült arcomon, képtelen voltam tovább sírni. Gyászom mélyebb volt annál, mintsem hogy nevetséges kétségbeeséssel beszennyezhessem. Lélekenergiám tomboló orkánná duzzadt testem körül, miközben vérfoltoktól maszatos képpel a vén üzletember felé fordultam. Egyetlen szó sem hagyta el számat, lélekölőm mégis Bankai formájába lépett. A feltörő reiatsu mindent elsöprő volt, őrült dühöm és a bosszúvágy olyan magasságokba emelt, amelyekről álmodni se mertem. Erősebb voltam Sukénél, Dainál, de még Maximilliannél is. A haragtól eltorzult vonásokkal lendültem volna támadásba, amikor hirtelen Rothschild segédje előlépve a semmiből átszúrta a vén férfi testét.
- NE! – szakadt fel belőlem önkéntelenül is az újabb kiáltás, majd vadállatias morgás kíséretében a másik alakra vetettem magam. Bármilyen jó vívó is volt, nem tudta felvenni a versenyt felbőszült személyemmel. Gyors mozdulatokat követően először megszabadítottam a jobb, azután a bal karjától is. Megcsonkított testével szánalomra méltóan esett térdre előttem, ám már egyáltalán nem éreztem a kegyelem érzését lelkemben. Tekintetünk még utoljára találkozott, viszont nem félelmet, hanem sötét elégedettséget véltem felfedezni benne. Mielőtt lecsaphattam volna a féreg fejét, egy tüzes villanás kíséretében semmivé vált. Acélkék íriszeim előtt apró köröcskék táncoltak az indulattól, kicsúszott a kezeim közül!
- Takarodjatok innen, amíg megtehetitek… - förmedtem rá egykori társaimra, akik képtelenek voltak megvédeni a legértékesebb személyt, aki fontosabb volt számomra az egész szervezet jövőjénél is. Elmerültem saját nyomorúságomban, lélekenergiám ezüstös lángjai közé bele-belevegyült belső hollowom tombolása. Nem emlékszem teljesen a történtekre, csupán villanásnyi képek és hangok maradtak meg. Meghatározatlan idővel később egy másik épület tetején tértem magamhoz, s végtelenül fáradtnak éreztem magam. Nehézkesen ülő helyzetbe tornáztam meggyötört valómat, így találhattam szembe magam a földig rombolt uralkodói székházzal. Elpusztítottam mindent, ami egy kicsit is arra a megátalkodott Esperre emlékeztetett, sosem gondoltam volna, hogy néhány évet követően ismét teljes erejének birtokában fog visszatérni, sőt, még annál is hatalmasabban. A küldetésünk mindenesetre sikeresen végződött, ettől függetlenül nem tértem vissza az enyéimhez, hanem inkább a Fészek felé vettem az irányt. Képtelen lettem volna Chiyoko szemébe nézni, habár eltűnésemmel valószínűleg még nagyobb fájdalmat okoztam Neki. Érdekes módon semmi sem számított, reménytelenül üresnek éreztem magam. Tehetetlennek, pótolhatónak, egy haszontalan koloncnak! Immáron nem volt szükség önkéntesen választott hősökre, az Én időm leáldozott. Remekül védett bunkeremben szándékoztam leélni további életem, távol mindentől, amit egykoron fontosnak tartottam.
Az évek lassan teltek, a magány az őrületbe kergetett. A napok monotonná váltak, már a mindennapos edzés sem kötött le igazán. Eddigi tudásomat tökélyre fejlesztettem, azonban néhanapján figyelmem lankadt, ekkor nem egy sérülést okoztam saját magamnak is. Egy ismeretlen, de mégis ismerősnek tűnő hang szólongatott egyfolytában, azonban megpróbáltam nem tudomást venni Róla. Semmi kétséget nem fűztem a tényhez, miszerint elmém véglegesen megbomlott, így nem találván más elfoglaltságot, egyszer-egyszer beszélgetésbe bonyolódtam a csupán fejemben létező személlyel. 2050-ben újabb csapás rázta meg a Földet, amely az összes eddig tapasztaltnál pusztítóbb volt. Rejtekhelyem bejáratában állva szemléltem a távolban felemelkedő gombafelhőket, amik csak az atomfegyverek bevetését jelenthették. Napról napra láttam, ahogy a környezet elpusztul körülöttem, ám a védőpajzsnak köszönhetően ebből semmit sem érzékeltem. A régi ellenség ismét ereje teljében volt, de Én nem éreztem magamban késztetést a megfékezésére. Belefáradtam már a folytonos csatározásba, csak pihenni akartam végre nyugalomban. Többször is megkíséreltem öngyilkos lenni, azonban nem voltam elég bátor hozzá. Egy távoli sugallat szerint még rengeteg tennivalóm van ebben a pokolban, holott már évek óta semmit sem tettem. Az évtizedek követték egymást lomhán, már idejét se tudtam mióta tengetem életem a vízköpők társaságában. A felhalmozott élelem is elfogyott, ezért kénytelen voltam ismét a felszínre jönni, ámbátor semmi kedvem nem volt hozzá. Nem is olyan távol egy áttetsző kupola fénylett, a jelenség tökéletesen kitűnt a halott környezetből. Elavult ruháimat magamra aggatva vettem az irányt a város felé, ahol reményeim szerint ételt találhattam.
Karakura teljesen megváltozott, immáron csak a neve emlékeztetett régi önmagára. Modern technikai vívmányok egész serege villant a képembe belépésem pillanatában, egy szerkezet még azonosítani is akart. Nem találhatott Rólam semmilyen információt, mivel nem tartoztam a társadalomhoz. Képességeimnek köszönhetően nem esett nehezemre hamar kajára szert tennem, ám ami az egyik kivetítőn várt, arra egyáltalán nem számítottam. Öles szalagcím hirdette, miszerint a lázadók egyik vezérét elfogták, s meghatározatlan ideig Hueco Mundo börtönében kell majd raboskodnia. Az évek Rajta is meglátszódtak, de azt a csokoládébarna szempárt egy évezred sem lett volna képes kitörölni emlékezetemből. Chiyoko lélektükreiben olyan szomorúság tükröződött, ami rögtön elfeledtetett Velem minden mást. Nem törődve a tömeggel senkait nyitottam a Seireiteibe, azután az átjárón átrohanva a Lelkek Városában találtam magam. Minden olyan volt, akárcsak fél évszázaddal ezelőtt, csupán a romok váltak még ingatagabbá. Két újoncnak tűnő férfi fogadott, aztán rögtön fegyvereim átadására szólítottak fel. Ingerülten rivalltam rá a két kopaszra, fogalmuk sem volt arról, ki is vagyok Én. Nem tartott tovább egy szempillantásnál, máris vértől vöröslő kezüket babusgatták, akár egy pár óvodás. Nem esett nehezemre behatolni a főhadiszállásra, ez leginkább a nem megfelelő védelmi rendszert bírálta, semmint tudásomat dicsérte. Meglepődöttséggel és távolságtartóan fogadtak, követelőző kérdéseimre mégsem tudtak kielégítő választ adni. Elegem volt már a gyáva nyavalygásból, ismét a saját kezembe kellett vennem a dolgok irányítását. Kineveztek valami divízió vezetőjének, mintha ezzel bármit is megváltoztattak volna. A régi csapatra volt szükségem, az Ő erejükben még bíztam. Nem kértem Tőlük bocsánatot a régi kirohanásért, érzéseim egy cseppet sem változtak azóta.
Chiyo-chan kiszabadítása nehezebb feladatnak tűnt, mint ahogy azt először gondoltam, ám immáron nem létezett lehetetlen számomra. Újabb évtized telt el, s meggyötörten bár, de végül sikerült betörnünk abba a börtönkomplexumba, amit Lucifer építettet. Kíméletlenül végeztem az összes őrrel, akár ember volt, akár nem. Csoportom tagjai meg sem próbáltak állítani, tisztában voltak azzal, hogy úgysem hallgatnék egyikőjükre sem. A labirintusszerű építmény legmélyén találtam rá szerelmemre, aki csupán árnyéka volt régi önmagának. Végre újra a karjaimba zárhattam Őt, ebben a pillanatban éreztem minden sérelmet, amit raboskodása alatt el kellett viselni. A kínzásokat, a vallatásokat, minden legördülő könnycseppet. Gyűlöltem magam és gyűlöltem a fennálló rendet. Egyetlen kihívást jelentő ellenféllel sem találkoztam ott tartózkodásom során, így magabiztosan vágtam át a börtönön. Elbizakodottságomért újabb emberi élettel kellett fizetni, mivel a bejárati csarnokban kibontakozó összecsapás során Vera életét vesztette, ráadásul egykori hadnagya is hátrahagyta fél kezét. Menekülnünk kellett, azonban megszereztem azt, amiért jöttem, a többit már csak szükséges veszteségként könyveltem el magamban. A Sierashi klán vezetésében már nem találtam örömöt, így idősebb fiamra, Katsoura bíztam azt. Minden időmet feleségemmel akartam tölteni, mintha képes lettem volna bepótolni az elvesztegetett éveket. Egy újabb szabadítási akció alkalmával találkoztam régen látott bátyámmal, aki megcsonkítottan tengette napjait egy poros cellában. Meg akartam menteni az életét, ám amikor eszét vesztve megpróbált Rám támadni, kénytelen voltam megfosztani a fejétől. Ekképp múlt el Lee, aki mindig több akart lenni, mint amire hívatott. Jelenleg a Teishintai vezetőjeként munkálkodom, s célom elpusztítani Maximilliant és visszaadni Neki azt a fájdalmat, amit Nekem és a családomnak okozott.

~ Kinézet

Harmincas évei végén járó, izmos testalkatú, komor férfi. Éjfekete hajába már itt-ott ezüst szálakat szőtt a kor, ám még mindig a sötét fürtök a dominálóak. Arca elegánsan nyírt szakállának köszönhetően még karakteresebbé vált, acélkék tekintetében kegyetlenség fénye csillog. Öltözködése általában mellőzi a színeket, lánya halála óta szinte csak feketében jár, ekképp fejezve ki gyászát. Általában a régi shinigami uniformisra emlékeztető ruhadarabokat vesz fel, ezek fölé ölti magára a vezetői postot jelképező haorit. Könnyű, világoskék anyag, melynek alját fehér farkasfog-mintázat díszíti. A kabát hátrészen látható a Keishitai szimbóluma, erről mindenki tudhatja, hogy melyik divízióba tartozik. Nyakában általában egy fényes selyemsál lóg, mely egykori nemesi rangjára emlékeztet. Testét több helyen is tetoválások fedik, amiket még fiatalabb korában készítetett. Jobb csuklóján a Nap, míg a balon a Hold képe található, ezenkívül egy elég nagy ábra foglalja a helyet a férfi hátán. Szabadidejében szeret kényelmesen öltözködni, ám ha valamiért az Emberek Világába kell mennie, elegáns fekete kabátot, valamint ehhez passzoló nadrágot és csizmát vesz fel. Elmaradhatatlan fegyvereit obijába tűzve hordja, bal oldalán, így bármikor villámgyorsan előránthatóak. Civil viseletét egy a haorijára emlékeztető kendővel egészíti ki, ezzel is mutatva hovatartozását. Az AFW emblémája a bal kézfején lelhető meg, ám rendszerint egy pár, alkarvédővel ellátott, fekete kesztyű takarja kezeit.
Sierashi Yuusuke Hylyuu2
Magasság: 182 cm
Tömeg: 75 kg
Szemszín: acélkék
Hajszín: fekete
Különleges ismertetőjel: Jobb szeménél egy kisebb, körülbelül öt centiméteres vágás forradása vehető ki, amelyet Nagano Nobutól kapott, aki megpróbálta megállítani az áruló kapitányt annak idején, kevés sikerrel. Bal alkarján egy sárkányalakú forradás látható, melyet a Király Szeme ajándékozott Neki, miután megmentette az életét és visszanövesztette elvesztett végtagját. Ezeken kívül még legalább tucatnyi sebhely fedezhető fel Rajta, némelyiket az ellenségnek, egyet-egyet pedig önmagának köszönhet, hisz’ gyakorlás közben néha túl figyelmetlen volt. Leginkább mogorvasága és kedvtelensége vált védjegyévé a háború alatt, kevesen tudják néhány másodpercnél tovább elviselni jelenlétét.
Hollowmaszk:
Spoiler:

~ Jellem

Összetört az évek során. Régen komolytalan volt és féktelen, nem tudott egyetlen olyan dolgot sem, amitől megrettent volna. Mostanra sokkal megfontoltabbá vált, ennek ellenére néha elragadják az indulatok, nem képes parancsolni önmagának. Kissé agresszív lett és mogorva, úgy tűnik, mintha néhány kiváltságos emberen kívül mindenkit gyűlölne. Ezek mind gyermeke elvesztésére vezethetőek vissza, azonban lelkiállapotára még rátett egy lapáttal feleségének elrablása. Hidegvérű gyilkossá vált, kinek csak a szerettei megvédése lebeg a szeme előtt. A sikeres fogolyszabadítást követően beteges paranoia lett úrrá Rajta, Chiyokót legszívesebben egyetlen pillanatra sem hagyná magára, ám a kötelesség gyakran elszólítja. A remeteség is megtette a maga dolgát, sokkal inkább szeret egyedül elmélkedni szobájában, semmint hogy egy zajos helyen töltse az idejét. A tömeg feszélyezi, ezért társaságba nem is jár, csupán a kötelező tanácskozásokon, valamint divíziójának eligazító gyűlésein jelenik meg. Egy kevés azért még felfedezhető a régi Yuusukéből is. Bátorsága már-már őrült vakmerőségnek tűnik, de Ő tudja, hogy nem halhat meg. Addig a napig mindenképp életben fog maradni, amíg nem végez lánya gyilkosával. Szerelme iránt táplált érzései semmit sem változtak egy évszázad során, még akkor sem, ha ennek több, mint a felét külön töltötték. Páran talán nem tartják megfelelőnek egy vezetői pozíció betöltésére mentális állapota miatt, azonban mindenki elismeri a tényt, miszerint ereje, stratégiai tudása és képzettsége félelmetes harcossá emelik Őt.

~ Zanpakuto/képesség

Neve: Dotonryuu
Fajtája: Föld
Lelke:
Spoiler:
Parancsszó: Me ga sameru, Dotonryuu! (Ébredj, Földsárkány!)
Kinézete: Különleges katana, melynek pengéje kevésbé ívelt, jól láthatóan szúrások kivitelezésére specializálódott. Annyiban különbözik a képen láthatótól, hogy a saya polírozott fából készült, így nem ilyen matt, valamint a tsuba ehhez hasonló, ezen kívül aranyozott. A fegyver különleges eleganciát kölcsönöz hordozójának, mestermunka. Rendszerint a hátamon hordom, és onnan rántom elő.

Sierashi Yuusuke Katana

Shikai: A parancsszó kimondása után a kard alakja megváltozik. A markolat elején, a keresztvasnál, egy sárkányfejet mintázó kőfaragvány jön létre, amelynek szájából áll ki a katana pengéje, ami ugyancsak kőből van. Ennek ellenére a fegyver pengeéles és könnyű. Alkalmas közelharcra. Ezen kívül a gyorsaságom is kétszeresére növekszik.

Sierashi Yuusuke Dotonryuu

Shikai technikák:
Sabaku no Arashi (Sivatagi Vihar) – Fogást váltok a katanán, így a penge a föld felé mutat. Mikor kimondom e szavakat a fegyver szó szerint porrá robban és apró egy-két centis szikla pengék kerülnek a levegőbe. Külső szemlélőnek azonban csak úgy tűnik, mintha homokot fújna a szél. Ezek a szilánkok nagy mennyiségben súlyos sérüléseket okozhatnak. A sárkány „pikkelyeit" gondolataimmal tudom irányítani.

Suna no Fusegu tate (Homok védőpajzs) - E szavak hatására Dotonryuu egy tojás alakú burkot képez körülöttem, amely ellen áll a legtöbb fizikai támadásnak és még egy gyengébb Ceroval is elbír.

Bankai: Dotonryuu újra megváltozik, ezúttal egy vékonyabb vívókard formáját veszi fel. Eltűnik a durva kőfelület, olyan mintha az egész fegyver csillogó gyémántá válna. A penge elején három különböző méretű tüske meredezik, ezzel még veszélyesebbé téve az eszközt. Mint ahogy a Shikai is, úgy a Zanpakutuom Bankaija is a sebességre épít. Eddigi gyorsaságom kb. ötszörösére nő, s emberi szemmel lehetetlen követni.

Név: Naiyajin Dotonryuu (Gyémántkirály Földsárkány)
A kard alakja:
Spoiler:

Bankai technikák:
Naiya Saberu (Gyémánt pallos) - Kardommal egy félkört rajzolok magam előtt, s ebben a félkörben gyémántpengék kezdenek materializálódni. Újabb csapás után ezüstszínű energiapallos jelenik meg, amely a pengéket körülfogva repül az ellenfél felé. Egyes esetekben azonban nem kell a karók megjelenésére várni, hanem egyszerű pallosokat is el tudok engedni, habár ezek nem olyan pusztítóak.

SenBankai: Tsuinryuu no Kira Ago (Második erőszintfeloldás: Ikersárkány gyilkos állkapcsa) - Bankaiom második támadása, inkább az erőre, semmint a gyorsaságra épít. Döfésszerű mozdulatot teszek Zanpakutuommal, ami aranyszínűen felizzik, ezt követően két hatalmas sárkányt vagyok képes megidézni. A lények fizikai erejükön kívül még a Naiya Saberuhoz hasonlatos energiasugarakat is képesek kilőni pofájukból.

~ Szeret-nem szeret
Szereti...
  • Yasuji Chiyokót.
  • a gyermekeit.
  • a magányt.
  • a csendet.
  • az általa kiontott vér látványát.

Nem szereti...
  • a hasznavehetetlen embereket.
  • a cigarettát, a teát és minden mást, amiben valamiféle serkentőanyag található.
  • a gyengeséget.
  • az értelmetlen harcokat.
  • ha nem értenek Vele egyet.


~ Felszerelés(ek)
  • Zanpakutuo
  • 1 db reiatsu-érzékeny kínai stílusú, kétélű kard, amely a Hisou Karite (Zord Kaszás) névre hallgat. Különlegessége annyi, hogy a belé áramoltatott lélekenergiának hála sokkal élesebb és strapabíróbb, mint egyszerű társai. Kialakításának köszönhetően tökéletes gyilkolófegyver.
  • Egy medál, amely képes tárolni viselője lélekenergiájának egy részét, így az akkor is tud tovább harcolni, ha a sajátja elfogyott volna. Ezen kívül jeladóként is működik, a „救い - Sukui (Segítség)!" parancs hatására. Aki hasonló ékszerrel rendelkezik, annál a középen található fekete obszidián vörösen felizzik és egyféle sugallatként irányítja a bajbajutott társhoz. Jelenleg a kivégző osztag jelképe, mivel szimbólikus jelentését akár a "Halál angyalaihoz" is kapcsolhatjuk.
Vissza az elejére Go down
http://hu.bleachszerpjatek.wikia.com/wiki/Sierashi_Yuusuke
 

Sierashi Yuusuke

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-=Bleach Szerepjáték=- :: Off :: Csevegő :: Archív-