Nem tudom minek vagyok itt, ez egy nagyon rossz ötlet. Egy nagyobb kör közepén állok, ökleim pedig egy-egy koszos rongydarabbal vannak betekerve. Igaz, hogy mostanában nem úgy megy a szekér, mint ahogy kellene, de az erőszak nem old meg semmit. Na jó, ezt még Én se hiszem el, ráadásul más módját nem is ismerem a gyors pénzszerzésnek. Szemben Velem egy rosszarcú csávó álldogál, alsóhangon legalább kétszer akkora, mint Én. Kopasz fején megcsillan a délutáni napfény, sárgán villogó vigyora se épp bizalomgerjesztő. Szerencsére a látszat ellenére több tucatszor erősebb vagyok ennél a trógernél, s valójában a küzdelem már a kezdete előtt eldőlt. Ahogy várni lehetett, szinte mindenki ellenem fogadott, csupán az a párezer ryou árválkodik a nevem alatt, amit beugróként fizettem be. Gyors fejszámolást végzek, melynek köszönhetően kialakul bennem a következtetést, miszerint mocskosul meg fogom szedni magam. A nagy töprengés közepette a kisebb dinnyényi bütykös kézfej a képemben landol, ennek köszönhetően kissé megtántorodok, viszont a találat túl gyenge, még csak szédülést sem érzek. A következő próbálkozást már könnyedén ütöm félre, majd két horgot viszek be az óriás felsőtestére. Elégedett mosollyal az ajkaimon veszem tudomásul a törő csont hangját, valamint az ezt követő fájdalmas ordítást. A nyakam fölé lendülő gigászi mancsot könnyedén ragadom meg a csukló magasságában, aztán egy gyenge mozdulattal kificamítom azt. Kétségtelenül az egész testét átjárja a kín és nem lesz képes tovább küzdeni. Immár nem törődöm a férfivel, aki tompa puffanás kíséretében összeesik, hanem inkább felmarkolom a nyereményemet és betörve néhány elégetlenkedő orrot indulok el a magam útján. Egyelőre nem tudom hova kellene benézni, de valamennyit muszáj költenem, mert különben felborulna az univerzum egyensúlya, az pedig kinek hiányzik?
Laza mozdulattal lökök egy fekete szál cigarettát ajkaim közé a dobozból, s gyújtom egy ezüstös villanásával máris beizzítom azt. Vígan pöfékelve sétálok az Onose folyó mellett, igazából nem is figyelve a külvilágra. Nos, ez lesz vesztem, amikor egy ismerős hang üti meg a fülem. Csak egy fekete hajkorona villanását vagyok képes érzékelni, meg azt, hogy a vetődő illetőnek rohadt kemény a homloka. Fájó sérülésemet dörzsölgetve lapogatom meg a nőt, mert hát csak az egyik fiam keresztanyja vagy mifene. Nem tudom miről beszél, igenis megfelelő a súlyom, meg az előbb ütöttem ki egy benga állatot, szóval ugyanolyan csúcsformában vagyok, mint Seireiteiben voltam. Legutóbbi találkozásunk alkalmával nem tűnt ennyire hiperaktívnak, ám most pislogni sincs időm és máris rángatva vagyok az egyik közeli ramenes felé. Megszólalni sincs lehetőségem, amikor Ő már magába is döntötte a saját adagját. A nehezen nyert suskámat nem épp ilyen módon akartam elverni, azonban nem tudok mit tenni. Úriembernek születtem, nincs mese. Lassan tömöm magamba a tésztát és a különböző feltéteket, miközben csak fél füllel hallgatom Maya szavait. A csokit kitűnú reflexeimnek köszönhetően szájjal hárítom, így nem lesz tiszta krém az orrom. Kijelentésére csak egy bólintással válaszolok, mert ugye a kapitányi fizetésből biztosan szűkösen tud kijönni. Szegény…
- Nem az Én hibám volt, a körülmények áldozata lettél… - szólalok meg nemtörődöm hangon, eközben egy megmaradt tojást lökdösök a tálamban. – Megnéztelek volna sáros kezeslábasban, de sajnos sietnem kellett, remélem, nem neheztelsz miatta. Másrészt meg egész este kint áztam az esőben, s még a gigaiomat sem hagyhattam hátra, mint ahogy Te tetted. Vagyis gondolom nem pucéran mentél haza… o.O
Valahogy viccesnek hat a gondolat, miszerint a Gotei 13 egyik vezető személyisége ázottan és ruha nélkül lopódzik a Tiszta Lelkek Városában, attól tartva, hogy valaki még észreveszi. Miután megköszöntem a rögtönzött ebédet, leszámolom a kért összeget, majd újra kilépek a szabad ég alá. Sétálni van kedvem, így a folyópart lentebbi szakaszai felé veszem az irányt, ahol már csak alig egynéhányan lézengenek. Egy butik árválkodik itt egyedül, a többi nevesebb bolt fentebb helyezkedik el. A rusnya ruhák fájó emléket ébresztenek bennem, amikor a kedves keresztanyu nevetséges ruhákba öltöztetett. Elmémben újabb ördögi terv kezd körvonalazódni, amivel elégtételt vehetnék a történtekért.
- Hm, szerinted is le kellene mozogni a késői ebédet? – érdeklődök ártatlanul, amint a víz kellő közelségbe kerül. Számomra érthetetlen okból nem bírunk úgy meglenni egymás mellett, hogy valaki ne szívjon, s nincs szándékomban megtörni ezt a jó szokást. Válaszával mit sem törődve kapom az ölembe, ezt követően egy méretesebb dobással a mélyebb folyószakasz felé lendítem. Hihetetlenül gyerekesek vagyunk, ám ilyen az élet, ezt kell szeretni. Gyorsan ledobom kabátomat a maga fűbe, hisz’ a pénzt azért nem akarom eláztatni. Ha már a fázásról van szó, akkor a folyó hőmérséklete se lehet valami ej, de magas. Kárörvendően nevetve támasztom a térdem, mert ilyen szemét vagyok és még élvezem is. A megtorlás is valami hasonló lesz, azonban nem félek a 3. osztag vezetőjétől. Chiyo-chancsi biztos megtiltotta Neki, hogy kárt tegyen a családi ékszerekben, így védettséget élvezek. Mindenáron szeretne még egy kislányt is, ezért nincs mit tenni, muszáj képesnek lennem a megtermékenyítésre. Néha tényleg úgy érzem magam, mint egy dolgozó méh a Sötét Királynő kaptárjában. T-T

A történések ismételten eldurvulni látszanak, mint minden alkalommal, amikor összehoz minket a balsors. Az egyik pillanatban még vidáman röhögcsélek a pórul járt lányon, a másikban meg már prüszkölve köpködöm ki a számba került folyóvizet. Meglepődni sincs időm, amikor nadrágom már le is kerül Rólam. Mit nem mondjak, szerencsés férfi lesz a férje, sosem lesz gond az idővel, mert rekordsebességgel tud vetkőztetni. Nem jövök zavarba, mivel alsógatyám igenis nagyon kúl, másrészt nincs itt senki sem, aki előtt szégyellnem kelljen magam. A megpróbáltatásoknak viszont még nincs vége, botor dolog volt erre egyáltalán gondolnom is. Újabb támadását már felkészülten várom, ám a lendület miatt újra vízbe kerülök és a levegőért küzdés közben nincs időm az ingem megmentésére koncentrálni. Kapálózva török a felszínre, azután a lány szavait egy féloldalas vigyorral köszönöm meg. Igen-igen, bár ami Rajtam van, az csak zabálnivaló lehet ugyebár. Ruháimat eközben a sodrás valahova a város másik vége felé viszi, megint jó napjuk lesz a szemfüles hajléktalanoknak. Maya tettei vérbosszút kívánnak, ehhez nem fér kétség. Nagy nehezen feltápászkodom, aztán egy vetődés kíséretében, kihasználva testi fölényemet terítem le a Vaizardot. A ruhácska már úgyis teljesen átázott, úgyhogy a praktikusságot szem előtt tartva lehámozom Róla. Így már szinte egyenlő esélyekkel indulunk, legalábbis felszerelés terén biztosan. Valószínűnek tartottam, hogy a 3. osztag kapitánya is a tangások táborát erősíti, de a piros szívecskék áradata meglepett. Kuncogva fordulok le oldalra, s rögtön meg is kapom a jutalmat a figyelmetlenségemért. Néhány másodpercre fejem a víz alá kerül, közelebbi ismeretséget létesítve ezzel a vicces fehérneművel. Pánikba eshetnék, de ehelyett egy jól irányzott csípéssel a combja külső felére szabadulok ki.
- Jaj, de cukiiii~i! – kiáltok fel affektáló hangon, miután újra oxigén jut a tüdőmbe és kinyomorgatom játszópartneremből az összes szuszt. – Nem gondoltam volna, miszerint az ilyen nagy lányok is hordanak ilyesmit! Kétségtelenül ez a legaranyosabb dolog, amit mostanában láttam.
Megpróbálok a lehető leggúnyosabban beszélni, hisz’ kinevette a mackós boxerem, amit még Chiyo-chancsitól kaptam valamiért. A fehér anyag viszont hamar átlátszóvá válik a nedvesség hatására, szóval jobbnak látom kikommandózni a vízből, mielőtt még olyasmi lát napvilágot, amit nemigen mutogatok idegen nők előtt. Hatalmas tüsszentést követően forgatom körbe a fejem a területen, azonban cuccaimat már úgyse fogom tudni összeszedni, így tanácstalanul nézelődök valami ruhalehetőség után kutatva. Nem olyan messze egy túrkáló árválkodik a folyóparttól, ami előtt idefele jövet is elmentünk. Van Nálam pénz, de valami érthetetlen okból nem ilyen módon akartam elkölteni, viszont a Mayával való találkozás minden esetben felborítja a terveimet. Kabátomat és a lány táskáját összeszedve indulok meg új célpontom felé, ám ezelőtt még elmagyarázom a vaizardnak is a tervet, mely szerint kölcsönveszünk néhány gúnyát. Egyáltalán nem látok meglepődöttséget a szemében, a rosszallásnak nyoma sincs. Talán már Ő is volt ilyen túrán? Lehetséges, legalábbis a múltkori meetingünknél elég elázottnak nézett ki, mint aki rengeteget piált. Meg kell hagyni, tud élni. Úgy látszik a 8. osztag züllöttsége az egész Gotei 13-ra kiterjedt, kár, hogy nem láthatom saját szememmel e utópiát. Vagyis egyelőre még nem. Kellő közelségbe érve már átváltok lopakodásra és az egyik láda mellett guggolva kémlelik ki az eladó után. A pocakos férfi jelenleg az üzletben tartózkodik, senki sem zavarhat meg. Első benyúlásom alkalmával máris sikerül kihúznom egy nevetséges színű batikolt pólót, ami pont a méretem. Ugyan arcom elégetlen fintorba torul, viszont ez van, ezt kell szeretni. Következő alkalommal egy női nadrág kerül terítékre, ezért gyors pillantással összemérem a dolgokat.
- Nem hiszem, hogy ez Rád menne… - suttogom töprengő arcot vágva, alig bírva visszatartani kitörni készülő nevetésem. – Aerobikozol mostanában? Lehet kéne, mivel sokkal terebélyesebbnek tűnsz hátulról… Bár lehet csak a szemem csal, kitudja!
Fú, de szemét vagyok. Ezek után kétség sem fér hozzá, biztosan a pokol kénköves mélyén fogok elégni és vörösképű ördögfiak fogják a seggemet döfködni a piros vasvilláikkal. Tornacsukám is tiszta víz amúgy, ennek ellenére nem szándékozom lecserélni. Tovább folytatnám a válogatást, amikor hangos kiáltás csapja meg a fülem. Ez az, sikerült lebuknunk. Villámgyorsan pattanok fel, amíg a tanker kidöcög, már kismilliószor leléphettem volna. Azonban akkor nem jöhetne létre a szívatás új magassága, s az pedig nagy veszteség lenne. Meg ha el is kap, mennyi esélye van annak, hogy kárt tud tenni bennem? Úgy kb. semmi és a rendőrségre bevitetni is ennyi értelme lenne.
- Figyelemelterelés és spuri! – adom ki a parancsot, majd miután felmarkoltam egy nagyobb adag ruhát, nemes egyszerűséggel kikapcsolom Maya melltartóját. Kétségtelenül a boltos nem mindennap lehet szemtanúja ilyesminek, legalábbis az orrából kitörő vérpatak láttán csak erre tudok következtetni. Hangos vihorászás közben kezdek el sprintelni a híd felé, ahol már nyugodtabban válogathatok a zsákmányból. Ezért még biztos kapni fogok a lánytól, viszont az a rémült sikoly, amit sikerült attrakciómmal kicsalni belőle, mindenért kárpótolni fog. Ráadásul a dagadt hálás lehet Nekem, szereztem néhány jó másodpercet a jelentéktelen életébe. Ríszpekt és tisztelet szerény személyemnek!

A gépsasra tett megjegyzést figyelmen kívül hagyom, mivel egyértelműen a jéghideg víz okozta a méretbeli csökkenést. Nem vagyok túl magas, de azért annyit el kell mondanom, hogy nem a lábamon támaszkodok. Igazából az egésznek semmi értelme nincs, mivel az átlag japánok mind 170 centiméter alatt vannak, nekem pedig alig van olyan ismerősöm, aki megfelelne ennek a mércének. Ráadásul a Slarinhoz és Mitsuhoz hasonló adottságokkal rendelkező lányok sem mászkálnak az utcán, de hát ez egy kitalált történet, itt lehetséges. Ezt mind köszönhetjük univerzumunk megalkotójának, Kubu-senseinek, aki ugyancsak nagy ciciperverz hírében áll. Nos, lényeg a lényeg, épp a nagy spuri kellős közepén tartok, azonban célom már közel van. Egyáltalán nem erőltettem meg magam ezzel a kis futással, remek levezetése volt a csípős levesnek. Légzésem ugyan kicsit szaporább a szokásosnál, de arcomról le nem lehetne törölni a kaján vigyort. A tervem tökéletesen sikerült, viszont a biztos siker érdekében nem avathattam be társamat is, mert a galád mürmüncekémek rögtön lefüleltek volna minket. Mire Maya beér, már rég egy össze-vissza foltozott katonai nadrágban feszítek, olyan vagyok, mint egy hippi Rambo. Ennek van némi igazságalapja is, ámbátor Én inkább a „Szexelj és háborúzz!” mottó szerint élek. Fenyegetését hallva rémültséget színlelek, nem igazán tud megfélemlíteni. Miután mindketten felöltöttük új ruháinkat egy közeli üzlet felé vesszük az irányt, ahol valószínűleg alkoholt is árusítanak. Belépve a helyiségbe a heveny undor kifejezése a meghatározó, ráadásul a sok részeg féreg között lavírozni sem valami egyszerű. Ha ez nem lenne elég, akkor a galád Vaizardnőszemély még Rám uszít valami fogatlan banyát is. Még le tudnám rázni szép szóval, amikor nadrágom a földön landol, míg Én egy szál faszban álldogálok.
Nincs kedvem közelebbi ismeretséget létesíteni a hölggyel, ezért egy jól irányzott rúgással lendítek felé egy illuminált állapotú egyént, legyen min cuppognia. Vissza se nézve rántom fel alsómat, majd felmarkolva legalább négy-öt üveget, vágtatok ki vissza a természetbe. Az előbbi esemény olyan lelki törést is előidézhetett volna Nálam, ami után csak pépesen lettem volna képes fogyasztani a rántott húst. Szemeim villámokat szórnak, ezért még nagyon meg fog fizetni. Az eladónak eszébe sem jutott megerőszakolni őt, ám az a boszorkány biztos kiszopkodta volna belőlem az élet utolsó cseppjét is. Lepakolva szerzeményeimet próbálok magamra erőltetni egy vigyort, ami rövid úton vicsorba vált és ezen a kezembe akadt szaké sem segíthet. Igaz, megérdemeltem az előbbi akciómért, na de akkor is!
- Persze, tökéletesen megértem… - szólalok meg rekedt hangon, miután egy húzásra kiittam az üveg felét. – Foglalt vagyok, nem viszonozhattam az érzéseit, mert az Én szívem Chiyo-chanért dobog. Ettől függetlenül Neked összehozok egy randit, biztos sok férfit érdekelhet, hogy mi lapul a szívecskék alatt, igaz-e?
Utalásom egyértelmű hadüzenet, ezt nem is akarom titkolni. Szerencsére kabátom belső zsebébe tettem el cigimet, így nem esett semmi baja. Gyakorlott mozdulattal bontom meg a műanyag borítást, s a doboz tetejét felpattintva máris érzem a jellegzetes vanília illatot. A belső védőpapír eltávolítását követően láthatóvá válnak a tökéletes fekete szálak, amelyek csak a legkúlabbak kezében állhatnak igazán jól. Laza mozdulattal ajkaim közé tornázok egyet, azt követően biztos, ami biztos alapon, Mayát is megkínálom. Ha kér, akkor adok Neki és csak utána teszem el, ám a Black Devil mindenképp a zsebembe kerül. Jóleső érzés tölt el, amint a kellő nikotinmennyiség a szervezetembe kerül, így már teljes lelki békével lövöldözöm a köröket az ég felé. Elég érdekes látványt nyújthatunk, mint két grínpíszes aktivista, akik egy bokorban kemplve szennyezik a környezetet. Nincs sok járókelő errefelé, mert elátkozottnak tartják a folyópart lentebbi részeit. Olvastam még régebben néhány jelentést arról, miszerint egy Nagy halász nevű lidércnek ez volt a vadászterülete, azonban azután érthetetlen módon eltűnt. Valaki biztos végzet Vele, mert az efféle férgek sose tesznek le a könnyű zsákmány lehetőségéről. Töprengve pöfékelek, miközben időről időre a számhoz emelem a rizsbor tárolására készített agyagalkalmatosságot. Olcsó pia, nem a legjobb minőség, viszont egy ilyen helyen nem is lehetett ötcsillagos árura számítani.
- Mi a helyzet odaát a Seireiteiben? – kérdezem csevegő hangon, ezzel megtörve a beállt némaságot. – Érthető okokból nem sok információ jut el hozzám mostanában, valahogy nemigen kedvelnek a shinigamik…
Beszéd közben direkt a szemébe fújom a füstöt, hadd érezze csak azt a fájdalmat, amint jómagam érzékeltem, amikor a nyáladzó vénasszony szinte megerőszakolt a szemeivel. Még most is kiráz a hideg, ha csak erre gondolok, így elő butykosom kivégzésével erőltetek magamba némi életkedvet. Sok szörnyű dologgal találkoztam már, rengeteg veszélyen mentem keresztül, azonban ez majdnem minden túltett. Elmémben gyorsan kattognak a fogaskerekek, ki kell ötölnöm valami hasonlóan megrázó büntetést számára, mivel az önbecsülésem nem képes annyiban hagyni ezt a megszégyenítést. Hamarost körvonalazódni kezd bennem egy idea, ám még elég homályos és a megvalósításon is agyalni kell. Addig is élvezem az alkohol bódító hatását, s türelmesen várom, hogy eljöjjön az Én időm és a Sierashi bosszú beteljesedjen!

Ismét felemlegeti az előbbi gyászos esetet, amit leginkább elfelejteni szeretnék, s erre a legjobb megoldás, ha tovább vedelem ezt a vizes löttyöt, addig se kell a fejemben visszhangzó cuppogásra figyelni. Lassan már kezdem érezni az alkohol hatását, talán nem kellett volna záros határidőn belül, egymás után négy üveggel leküldeni. Szerencsére sokkal nagyobb mennyiség befogadására tervezték a szervezetem, ennek köszönhetően csak pár fokkal érzem melegebbnek a levegőt, valamint a néha-néha előtörő csuklásból lehet ittasságomra következtetni. Fényképek eddig még nem készültek, azonban adott egy nagyon jó ötletet, amiből lehet, tudok majd pénzt csinálni. Kaján vigyorral a képemen fújom ki a füstöt, miközben már látom is magam előtt a szerződéseket, amiket aláírva részesedek az összes eladott újság árából egy bizonyos összeggel. A kapott pofonokat már fel se veszem, amúgy is eléggé le van zsibbadva ahhoz az arcom, hogy ne érezzem őket. Érdeklődő kérdésemre nem kapok rendes választ, azonban igazából nem is vártam eget rengető hírekre. Másrészről a Gotei 13 kapitányaként nem oszthat meg Velem semmi fontos dolgot, hiszen valójában el kellene fognia, vagy ha ez nem lehetséges, akkor megölni. Vicces gondolat, egyetlen olyan kapitányt ismerek, aki képes lenne erre, Ő pedig sose emelne kezet egy régi beosztottjára. Számító módon ezt is belekalkuláltam a szökésembe, mert mindennek tökéletesnek kellett lennie. Az már más kérdés, hogy önhibámon kívül járőrökbe botlottam. Gondolataimból az összetört üveg hangja ránt vissza, valamint a lány, aki már rángat is maga után valami ismeretlen zenés hely felé. Nem tudom, mennyi kedvem van most ehhez, de azért jó kiskutya módjára követem Mayát, miközben csikkemet messzire ellövöm a bozótos felé.
Meglátva a hatalmas szalagon díszelgő feliratot máris fordulnék visszafele, azonban a vaizard nem hagy erre lehetőséget. Nincs Nekem semmi bajom a homoszexuálisokkal, amíg jó távol vannak Tőlem. Erre most egy egész falkával hoz össze a balsors, ráadásul egy-egy manus különös tekintettel méreget, ezzel sikerül elérniük, hogy karjaimat a hátam mögé tegyem és védjem a hátsó kijáratot. Megszólalni se tudok, de máris egyedül találom magam, ami valós rémülettel tölt el. Felesleges lenne kiáltanom utána, a hangzavar miatt úgyse hallaná. Már épp kezdenék pánikba esni, amikor végre visszatér a 3. osztag vezetője, bikinifelsője nélkül, valamint két üveg szakéval karöltve. Hálásan fogadom el a szíverősítőt, s máris leküldöm, mert ezt a helyet józanon nem leszek képes kibírni. Alig tűnik el a pia, és már félmeztelenül találom magam a nő magánakciójának köszönhetően.
- Erre nem volt semmi szükség… - szólalok meg jól érezhető indulattal a hangomban, mert félszemmel már látom is, ahogy összefut a nyál a jelenlévő képződmények szájában. A helyzet csak tovább romlik, amikor egy hatalmas első lökhárítóval felszerelt nőszemély tűnik elő, s rögtön kiszúrja kettősünket. Gondoltam, miszerint rögtön ki fognak szúrni, mivel egyértelműen nem vagyok búza. Ennek ellenére ivócimborám egy erőteljes lökéssel szó szerint a pokolra taszít, eközben pedig aljas bosszúmat tervelem tovább, mivel egyre-másra hoz a félreérthető helyzetekbe. Nagyon kezd elegem lenni ebből az egészből, ám a tetőpont akkor érkezik el, amikor egy méretes tenyér szorítását érzem a hátsómon. Előre rosszat sejtve fordulok hátra, majd ezt követően rémülten ugrok előre. Egy hegységnyi nagyságú, jól láthatóan ittas punk nézett ki magának és egyfolytában „Cicafiúnak” szólít. Jobbnak látom elhúzni a belem, mielőtt még valaki megerőszakol itt a helyszínen. A cérna akkor szakad el teljesen, amikor marka a családi ékszerek felé lódul meg. Szemmel szinte követhetetlen mozdulattal kapom el a csuklóját, azután mint órákkal ezelőtt, most is eltöröm a gyenge csontot egy laza csavarral. Nincs ideje felordítani, mert homlokom rövid úton az arcában landol, amitől jó néhány percre ki lesz ütve. Szégyenlősen vigyorogva rakom le egy székre, mintha valami teljesen mást csináltunk volna a verekedésen kívül, s nadrágom hátulját igazgatva vetem be magam a tömegbe. Minél hamarabb meg kell találnom Mayát, mert ezek a vadállatok széttépnek. Tucatnyi törött ujjat, s tízpercnyi megerőltető sétát követően se jutok előrébb, csupán három üveg rizsborral, valamint egy feltehetőleg női bugyival gazdagodok. Kezeim remegnek, idegeim jól láthatóan kezdik felmondani a szolgálatot. Az alsóneműt rövid úton kidobom az egyik közeli szemetesbe, kitudja, milyen bacilusokat hordoz az a cucc.
- Megölöm, csak kerüljön a kezeim közé… - suttogom magam elé, miután egy leborotvált fejű nő is kipécézi magának a szebbik felem. Ruha már nem sok van Rajta, és olyan helyeken is fel vélek fedezni fémet a testében, ahova legrosszabb rémálmomban se tetetnék semmit, ha a gyengébbik nemet erősíteném. Konstans fél órást szenvedést követően sikerül megszabadulnom a sok piócától, bár igaz, ami igaz rengeteg ingyen piát elfogyasztottam eközben. Az alkohol jótékony hatásának köszönhetően reflexszerűen vágom szájon az összes túl közel merészkedő delikvens, fajra és nemre való tekintet nélkül. Egy órája bolyonghatok egyedül ebben a forgatagban, amikor egy ismerős alakra leszek figyelmes a távolban. Hunyorogva török át az őt körülvevő gyűrűn, amely leginkább lányokból áll. Mivel egyetlen pillantást sem vetnek Adoniszi felsőtestemre, gyorsan levonom a következtetést, miszerint leszbikusok. Remek, annál kevesebb probléma.
- Te meg mit csinálsz?! – teszem fel a kérdést második nekifutásra, mivel először összeakadt a nyelvem a nehéz szavak kimondásában. Kérdésemet az az egyszerű jelenség csalta elő, mely szerint jól láthatóan ittas állapotban táncikál egy asztal tetején, s az egykor annyira féltett szívecskés tanga szinte már teljes egészében kivillan a felette lévő nadrágszerűség alól. Remélem, válaszol kérdésemre, mert jelenleg annyira ki vagyok készülve, hogy minden normális szónak örülök, ami nem úgy kezdődik: „Szia Szépfiú, mennyire hosszú a varázsvessződ?”

Na jó, a helyzet kezd kétséget kizáróan eldurvulni. Értetlenkedve próbálok Mayára koncentrálni, akinek igencsak nehezére esik összehozni egy értelmes mondatot. Számat mozgatva próbálok rájönni vajon mit is akar megosztani Velem, azonban csak több-kevesebb sikerrel járok. Végül megunom a dolgot és egy vállrántással napirendre térek a nem mindennapi esemény felett. Vetődésének hála jómagam is a földön kötök ki, tarkóm egy tompa koppanással adja tudtomra, miszerint landolt. Sután megpróbálom visszalapogatni a lányt, próbálva nem túl félreérthető helyre tenni a kezem, hisz’ akkor repülnék kifele innen, mint a pinty. Az efféle helyváltoztatás jelenleg nem tesz túl jót Nekem, ezért valamivel lassabban próbálok felállni. Szédülésem már olyan mértéket öltött, hogy szinte csodának tűnik két lábon megállni. Valamiért a másik Vaizard morcosnak látszik, pedig Én mindent megtettem heteróságom leplezésének érdekében. Sajnos, az állócerkás felvonulásba nem tudok becsatlakozni, mivel nem igazán izgatnak a beolajozott férfi testek. Lényeg a lényeg, végre megtaláltam az egyetlen normális embert ebben a kócerájban, aki kezd egyre furcsábban viselkedni. Először felrángat a színpadra, azután egy szakésüveggel megkísérli kiütni az első fogaimat. Rágószerveim a helyükön maradnak, azonban így jobban fáj, mintha kitörtek volna. A kíntól ködös tekintettel juttatok egy kis fájdalomcsillapítót a szervezetembe, ezzel elérve a kritikus pontot. Sosem gondoltam volna, miszerint egy csapatnyi homoszexuális előtt fogok ácsorogni félmeztelenül és részegen, a legkiszolgáltatottabb állapotomban. Ködös elmémben egy fakó ötlet bukik felszínre, mely értelmében Maya Tőlem is elvárja azt, amit csinál. Kissé szégyenlősen szorítom meg nadrágon szélét, miközben ivótársam egyre vadabbul tolja az ipart.
Fogalmam sincs róla, hogy milyen megfontolásból csatlakoztam Én is hozzá, de valószínűleg a rengeteg alkohol miatt egyezhettem bele ebbe az agyament ötletbe. A kezdeti szerencsétlenkedés után már egyszerűbben tudtam levetkőzni gátlásaimat, valamint ruháimat is. Eközben fény derül arra is, hogy mi rejtőzik a szívecskék alatt, ám mivel ezt úgyse fogom elmesélni senkinek, jobbnak látom el is felejteni a dolgot. Valahogy olyan egyértelműnek tűnik ennyi ember előtt vonaglani és nem foglalkozni azzal a ténnyel, mely szerint most mindenki láthatja a családfámat, holott eddig csak Chiyo-chan és néhány előtte lévő, kiváltságos hölgyemény mondhatta el ugyanezt magáról. Az égbolt megdördülésével egyetemben immáron anyaszült meztelenül táncikálok a 3. osztag vezetője mellett, aki különös ötlettől vezérelve egy hatalmas ugrást követően a színpad melletti sártengerben ér földet. Nem látván értelmét egyedül fenn maradnom, magam is követem példáját. Pillanatok alatt elborít a hideg és mocskos föld, de így legalább van rajtam valami. Az akciót követően úgy nézek ki, mintha egy különleges kezeslábast vettem volna fel, ami tökéletesen követi a testem vonalát. Eszemben sincs olyan mennyiségű sarat magamra túrni, mint társam, nemi hovatartozásom egyértelmű zászlórúdját képtelenség eltüntetni. Nos, ez hatalmas hiba volt. Az egyik pillanatban még nyugodtan pancsolok, a másikban pedig már fejvesztve menekülök a felajzott tömeg elől. Legalább kéttucatnyian lehetnek, férfiak és nők vegyesen. A kiabálásokból és abból, hogy egyre kevesebb ruha volt rajtuk, tökéletes megállapítást sikerült tennem. Ezek meg akarnak erőszakítani Engem! Ehhez semmi kedvem nincs, szóval egy gyors vetődést, valamint egy hosszú hason csúszást követően egy egyedül árválkodó asztal alá vágódom be. Szerencsére az egész terület sáros, máskülönben elég fájdalmas lett volna előbbi attrakcióm. Fejemet teteje egy puha valaminek ütközik és lélektükreimet felemelve egy feltehetőleg női háttal találom szembe magam. Rémülten próbálnék kimenekülni, amikor felismerem a személyt.
- Mayaaaaaa~a! – kiáltom el magam földöntúli örömmel rengő hanggal, azután jómagam is segítségül hívom a terítőt. Bamba oldalpillantásokkal mérem fel a nőt, amikor valami megragadja a figyelmem. Vagyis inkább valami hiánya. – Úr’sten! E’űnt a me’ed!
Megállapításom csodálatos, azonban olyan rémületet idéz elő, amit nem tudok mire vélni. Szinte pánikolva kezdem el ujjammal böködni a sármellény azon részét, aminek helyén az elveszett testrésznek kellene lennie. Megkönnyebbült sóhaj tör fel a mellkasomból, amikor az eltéveszthetetlen felület érintését érzem mutatóujjam végén. Euforikus öröm önti el lelkemet, melyet muszáj vagyok valamilyen módon kifejezni. Egy vetődéssel egyetemben befejelem az asztal alját, azután teljes súlyommal a kapitányon landolok és megpróbálom kiszorítani Belőle a szuszt. Az egész leginkább egy régen látott mézbirkózásra emlékeztet, amit még álmatlan éjszakáim egyikén bámultam végig. Csak ott két csaj tépte le egymásról a ruhát, itt meg már senkin sincs gúnya. Szeretetrohamom lassan véget ér, ám azért szuszogva tehénkedek tovább áldozatomon. Mindkettőnk nagy szerencséjére ugrásomat követően az abrosz közénk került, ezért nincs semmi félreérthető a dologban. Az eső ütemes dobolását hallom a bútordarab tetején, miközben megpróbálom leküzdeni fel-feltörő hányingerem. Nem lenne jó kidobni a taccsot, főleg nem Mayára, de aminek jönnie kell, az jönni is fog. Nyekeregve fordulok le jobbra, nagy csattanás kíséretében terítve be mindent sárral. Fogalmam sincs, mi jöhet még ezek után, de valószínűtlennek tartom, hogy itt véget érjen a buláj. Egyelőre kipihenem az elmúlt órák fáradalmait, hiszen ennyi zaklatásban már jó ideje nem volt részem. Adja a Gondviselés, hogy többet ne is legyen!

~☺Csintalan társ és Esküdt ellenségek - Avagy Genni, Ken, és Eliana piknikje☺~


Két nap eltelte után ismét Karakurában. A tegnapelőtti nap elég izgalmas volt, kishíján kinyirtak, de én túléltem! És emelett szereztem egy újabb embert, aki képes elviselni a társaságom, és ezért már kapásból megérte. A gond csak az, hogy az a két ember, akivel jóban vagyok, nincsen jóban egymással. Ezért sikerült kiharcolnom mindkét féltől egy találkozót. Az egyik pont mellettem állt, egy óriási táskával a hátán, ami tele volt kajával. Ő szívesen belement, azonban a másik embert kicsit győzködni kellett.
-Muszály volt most jönni?-elégedetlenkedett az egykori kapitány
-Igen, Eliana bármelyik percben itt lehet!-helyeseltem mosolyogva.
-Délre volt megbeszélve?-kérdezte kicsit ingerülten.
-Igen.
-11 ÓRA VAN!!!-ordította le a fejem. Igaza volt, de már nem bírtam tovább várni.
-Ken, nyugi...-mondtam neki...Szokatlan volt, hogy mostmár tegezhetem, vagy kapitánynak szólítanom.- Ő is biztosan hamarabb ideér. Megvárjuk itt, mikor itt lesz, keresünk egy jó helyet, ahol le lehet cuccolni.-sóhajtott egyet, de belement a dologba, én pedig türelmetlenül vártam. Körbe körbe ugráltam, közben énekeltem mindenféle hülyeségeket, pofáncsapott vizilóról, rózsaszín bőrkabátról, és csúszós sampon-dobozról. Hogy ezek hogy jutottak eszembe, azt nem tudom, csak úgy jöttek, és még a cuccost cipelő shinigami sóhalyai sem hatottak meg, és folytattam tovább, hogy a várva várt dél minél hamarabb eljöjjön.

~☺Csintalan társ és Esküdt ellenségek - Avagy Genni, Ken, és Eliana piknikje☺~


Egy kedves hülyegyerek és egy óriási táska társaságában jöttem be Karakurába. 11 óra, gyönyörűen süt a nap, minden happy, csak rohadtul izgulok. Amit én sem értek, mert ehhez nem vagyok hozzászokva. Habár végül is ki ne lenne így vele, ha egy olyan ember szemébe kellene néznie, akit egyszer elégetett. És ez még hagyján, de a hozzá legközelebb álló embernek olyan boldogságot okozott, hogy az attól jobban felpörgött, mint egy Duracell nyuszi...a különbség csak az, hogy ez a hadnagyocska sosem fog leállni. Szóval megérkeztünk.
-Muszáj volt most jönni?-kérdeztem kicsit ingerülten. Nem szerettem korán menni találkozókra. Akkor kell menni, mikor meg van beszélve, nem hamarabb, és nem is később.
-Igen, Eliana bármelyik percben itt lehet!-bólogatott izgatottan. Én tényleg nem akartam elvenni a jókedvét, de azért ez egy kicsit túlzás. Ráadásul a motyó is nálam van. És a meleg kajákat nekem kellett csinálni, miközben ő csak összehajingálta a szendvicseket...Szép!
-Délre volt megbeszélve?-reszketve vakartam meg az orrom. Nem, nem fáztam, és nem az izgatottság miatt volt.
-Igen.-ELÉG!!
-11 ÓRA VAN!!!-ordítottam rá, mint egy félőrült. Azért mint, mert én teljesen őrült vagyok, nem csak félig.
-Ken, nyugi...-még mindig nem szoktam meg, hogy már tegez. Kicsit jobb érzés volt, mikor kapitánynak szólított. Legalábbis nekem igen...-Ő is biztosan hamarabb ideér. Megvárjuk itt, mikor itt lesz, keresünk egy jó helyet, ahol le lehet cuccolni!-sóhajtottam egy nagyot. Ő elkezdett ugrálni, meg minden hülyeségről énekelni, én pedig próbáltam nem fejbe kólintani valamivel. De csak úgy szeretetből, mert a végén még elfárad. Lassan, de telt az idő...Negyed 12.... fél 12..... háromnegyed 12...... Még semmi érdekes nem történt, csak hallgattam Genni éneknek nevezett vinnyogását. De mit várjon az ember egy 5 évestől? .... Végre dél. Életem egyik leghosszabb órája volt, de eljött ez a perc is. Kicsit megigazgattam a hajam, hogy jobban eltakarja a jobb szememen levő eyepeatch-t, ugyanis Eliana mostmár tényleg bármikor itt lehet.

Wááá, de lassan tellik az idő, ha várunk valamire...Bezzeg mikor legjobb szórakozásomat töltöm, akkor meg 1 óra elmúlik fél perc alatt. Ez csalás! Nade, hát ugyebár a délnek is el kellett érkeznie, vele együtt Elianának. Néha Kenre pillantottam, akinek kicsit elállt már a válla a nagy táskától. Meg is értem, nem szívesen lennék a helyében.
-Naaa, mindjárt dééél!-mondtam egészen pontosan 11:59-kor. És, a harmadik "tag" pontosan délben megérkezett. Amint megláttaam, egyből megrohamoztam.
-Sziaaaaa!!-kiabáltam örömömben, és rohantam felé, hogy megöleljem. Volt egy olyan érzésem, hogy először a volt kapitányt veszi szemügyre. És jól gondoltam. De ez csak pár másodperccel később derült ki.
-Sziasztok.Látom nekem jóformán semmit nem kellet hoznom.-ekkor kicsit elmosolyodott, de csak addig, ameddig meg nem látta, hogy pár centi választja el tőlem. Mikor odaértem, nekiugrottam, és jó erősen magamhoz szorítottam. Éreztem, hogy nem sok kellett neki ahhoz, hogy elessen, de végülis csak talpon maradt.
-Hiányoztal!-nyögtem a fülébe, és nem akartam elengedni, de egyszer mindennek eljön az ideje. Örültem, hogy újra látom. Bár még a sebeim nem gyógyultak be teljesen, már nem gátoltak semennyire a mozgásban. Láttam, hogy nincs nála túl sok cucc. Én meg elmondtam, hogy miket is hoztunk magunkkal.
-Mi elég sok kaját hoztunk. Ken a kedvemért meleg kaját is csinált, de nyugi, biztosan nem hült ki. Nem is tudtam, hogy tud főzni, sőt meg voltam győződve arról, hogy pirítóson kívül nemsokmindenhez ért, ennek ellenére elég finom lett a leves, és még halat is sütött. Én csináltam szendvicseket, meg hoztunk egy szép, klasszikus vörös-fehér kockás terítőt is, amire biztosan ráférünk mindannyian!-hátranéztem, és láttam, hogy a volt főkapitány lassan, de biztosan közelít errefelé. Attól féltem, hogy ők ketten a végén feltörlik egymással Karakurát, de nagyon reméltem, hogy egyikőjük sem csinál nagy hülyeséget.