HomePortálGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Harc útja

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
Sakata Yaken
8. Osztag
8. Osztag
avatar

Male
Capricorn Rooster
Hozzászólások száma : 77
Age : 23
Tartózkodási hely : Soul Society/Seireitei/8. osztag területe
Registration date : 2009. Dec. 27.
Hírnév : 7

Karakterinformáció
Rang: 8. osztag hadnagya
Hovatartozás:
Lélekenergia:
6500/15000  (6500/15000)

TémanyitásTéma: Harc útja   Pént. Ápr. 02, 2010 11:14 am

Éppen egy járőröző misszión voltam. Eléggé unalmas, sőt kissé lehangolt napnak tűnt. Igazság szerint szakadt az eső, nekem pedig egész végig csak vigyáznom kellett a városra. Az egyik villanyoszlop vízszintes részén üldögéltem, miközben bal lábamat a levegőbe lógattam, a jobbat behajlítottam, s azon pihentettem a karomat. Olykor lepillantottam az emberekre, akik a szokásos megszokott napjukat élték, végezték a minden napi tevékenységeiket. Valamilyen szinten meg tudtam őket érteni, elvégre abban a percben engem is majd megölt az unalom. Néha egy gyermek sétált anyja kezét szorongatva, máskor egy nagy csomagokkal felszerelt idős hölgy, vagy egy egymásba bújt szerelmes pár, közös ernyő alatt. Az autók felcsapták az utak szegélyein felgyülemlő vizet a járókelőkre.
~ Milyen érdekes... Még csak a létezésemről sem tudnak, mégis én vigyázok a biztonságukra és az életükre. Ez azért kissé kiábrándító.~ gondoltam magamban, miközben érdektelen arckifejezéssel néztem magam elé, azután sóhajtottam egyet. Az oldalamon lógó Zanpakutomra pillantottam, nem sokkal később pedig fekete egyenruhám ujjába töröltem a csurom vizes arcomat. Persze abból is csavarni lehetett volna a folyadékot, de legalább így már nem idegesítettek a lassan lepergő vízcseppek a képemen.
- Sehol egy Hollow... Mi a francnak küldtek engem ebbe a körzetbe egyáltalán? Rábízhatták volna egy alacsonyabb rangú tisztre is.- suttogtam csak úgy magamban. Ekkor rám tört egy ásítási roham, melynek most nem akartam ellenállni. Miután ez megtörtént, karjaimat átkulcsoltam tarkóm mögött, aztán kényelmesen, már amennyire lehet egy villanyoszlop tetejét annak nevezni, hátradőltem. Lustaságom közepette már majdnem elaludtam, amikor egy érdekes lélekenergiára lettem figyelmes. Előrébb hajoltam, mintha valamit ki akartam volna venni a háztömbök közül. Talán egy alakot.
~ Mégsem lesz olyan értelmetlen az őrködés?~ kérdeztem magamban, mialatt egy nagyon halvány mosoly díszelgett a számon.
~ Ha az illető Hollow, akkor biztosan idejön már csak arra is, ha megnövelem a reiatsum, és amennyiben nem az, esetleg lesz olyan merész, hogy megnézzen magának engem.~ feltételeztem, miközben felszabadítottam egy keveset a lélekenergiámból, hátha beválik majd az ötletem.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rajin Loraine
Shinigami
Shinigami
avatar

Male
Hozzászólások száma : 100
Tartózkodási hely : Hueco Mundo alatt, Menos erdő kellős közepén, a kupiban
Registration date : 2010. Mar. 12.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: Ex-shinigami
Hovatartozás:
Lélekenergia:
5000/15000  (5000/15000)

TémanyitásTéma: Re: Harc útja   Szomb. Ápr. 03, 2010 7:28 am

Unalmas reggel volt. És mint minden unalmas reggel, Karakurába indultam. Mostanában gyakran szökkentem át oda, hiszen el tudtam vegyülni a tömegben. A hosszú idő alatt, míg Hueco Mundo sötét ege alatt tengettem szánalmas életem, kitanultam a reiatsu tökéletes elfojtásának művészetét. Persze ebben is volt hiba. Shikon, a szörnyen beképzelt, lökött kardom, állandóan ontotta magából a reiatsut. Ez persze még az arrancarokat is megtévesztette, hiszen a reiatsuja a hollowokéhoz hasonlított. Nem tökéletesen, de olyan volt. Las Nochesben is több figyelmetlen arrancar dőlt be annak, hogy én is közéjük tartozom, bár néha lebuktatnak. Ezen eseteket eddig mindig megúsztam, de nem tudom, mit tartogat a jövő… Mikor végre elrángattam magamhoz Daremat, és megnyitotta az átjárót, én gyorsan el is tűntem. A hátamon a gitárommal, az oldalamon Shikonnal. Mikor átértem, azonnal behúzódtam egy tető alá.
-Ennek is most kell jönnie…- Morogtam a felhőket figyelve. Egy nő lépett ki a mellettem lévő boltból, a táskájából kilógott az esernyője, gyorsan lenyúltam. Ő idegesen indult vissza az üzletbe.
~Ostoba ember lenni… Nem gondolkodni…~ Morogta elmém szövevényes gondolatai közé befurakodva Shikon.
~Ebben teljesen igazad van, drága, kedves Hollow barátom…~ Mondtam gúnyosan. Persze ezt sem hagyhatta megtorlás nélkül, azaz ócskavas.
~Barátod neked, a fenőkő!~ Hát mondhatom, nincs humora, na de mit várjon a jólelkű shinigami egy zanpakutoutól, ami Hollownak képzeli magát? Mikor végre rájöttem, hogy nyílik a rózsaszín virágos esernyő, „feltűnés mentesen” leléptem a bolt elől. Egy sikátorban megálltam. Shikon csak úgy bombázott a reiatsuval tudtam, így nem olvadok bele a tömegbe. Hiába kértem, ütöttem, dobáltam, semmi sem hatott rá. Már késő is volt. Valami erős reiatsut éreztem. A Gitáromat mérgesen rejtettem el, az emberi ruháimmal együtt. Mert természetesen. megint otthon hagytam a póttestemet. Nem bántam, hogy megint találkozok egy Shinigamival Minden találkozómon, tanulok valamit erről a generációról. Sajnáltam, hogy el kellett hagynom az osztagom, az otthonom… Elindultam a reiatsu forrásához. Egy villanyoszlop tetején heverészett. Én megvakartam a nyakam.
~Ez… Henyél munka közben?~ borultam ki.~ Ez aztán a Shinigami…
-Hello… Rajin Loraine vagyok… Láthatnék egy igazolványt?- kérdeztem vigyorogva. Persze én tartózkodtam illegálisan ott, de ez most nem volt fontos. Én persze előkapartam az ősi papírjaimat, és elrejtettem őket a tenyerembe, hátha szükséges lesz rájuk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sakata Yaken
8. Osztag
8. Osztag
avatar

Male
Capricorn Rooster
Hozzászólások száma : 77
Age : 23
Tartózkodási hely : Soul Society/Seireitei/8. osztag területe
Registration date : 2009. Dec. 27.
Hírnév : 7

Karakterinformáció
Rang: 8. osztag hadnagya
Hovatartozás:
Lélekenergia:
6500/15000  (6500/15000)

TémanyitásTéma: Re: Harc útja   Szomb. Ápr. 03, 2010 10:48 am

Még egy kis ideig vártam, azután meg is jelent az illető, akiből áramlott a reiatsu. Első ránézésre megemeltem az egyik szemöldököm, s úgy kémleltem a fickót. Az eső még mindig szakadt. Nem sokkal később visszaváltottam az átlagos unott képemhez, amivel mindig is rendelkeztem. Hihetetlen, de emiatt rengetegen néznek lusta disznónak. Sajnálatos módon az is vagyok, bár erre túlságosan nem vagyok büszke. Ez különösen igaz a mostani időkre, főleg azóta, hogy megfogadtam, ezentúl komolyabbra veszem a figurát. Az ismeretlen reakcióját teljesen meg tudtam érteni, elvégre mások bizonyára köröznének a városban, esetleg feszítve állnának egy ház tetején minden gyanús mozdulatra odafigyelve. Ám jelen esetben rólam volt szó, és tudni illik sem túlbuzgó, sem öntelt nem vagyok, tehát azt hiszem a magamfajtákat foglalja magába a c lehetőség. Csupán reménykedni tudtam benne, nem vagyok egyedül ilyen, viszont hasonlóakkal még nem találkoztam. Esetleg amennyiben többet ismerkednék... A férfi irányából furcsa lélekenergia áramlott, mintha egy Hollow lenne, csakhogy ezt teljesen kizártnak tartottam. Éreztem a reiatsuján, egy Shinigamival van dolgom. Nem sokkal később egy vigyor kíséretében mutatkozott be.
- Yo! Sakata Yaken, 3.Osztag, 5.Tiszt.- viszonoztam a kedvességet, aztán erősen elgondolkodtam rajta, lemásszak-e az oszlop tetejéről, ám valamiért nem volt kedvem.
~ Hm... Tartsd magad az ígérethez!~ gondoltam, miközben erőt vettem magamon. Egy laza mozdulattal a talajra huppantam, ezt követően a fickó szemeibe tekintettem.
- Igazán örülök a találkozásnak, de azért ennyire nem néz ostobának ugye, Rajin-san?- kérdeztem, majd lehunytam a szemeimet, s egy halvány mosoly tündöklött az arcomon.
- Sajnálom az iménti nyers, valamint kissé gyors megjegyzésemet, csakhogy azonnal meg fogom magyarázni a gondolatmenetemet.- közöltem a velem szemben álló alakkal. A jobb kezemet ezalatt már a Zanpakutom markolatára helyeztem. Ebből valószínűleg Assei Kazoku vette a jelet, ideje lesz felébredni, mivel általában történik valami, amikor hozzáérek. Vagy amikor mégsem, és tévesen riasztom meg, legalább kizökkentem csöppet az "unatkozásból". Nem akarja bevallani, viszont nagyon jól tudom, hogy ő sem csinál semmit egész nap a lazsáláson kívül. Természetesen ezt nem lehet neki megmagyarázni, mert akkor megsértődne, esetleg ostoba kifogásokkal állna elő. Azt meg kinek lenne kedve hallgatni?
- Szóval... Először két lehetőség merült fel bennem, amikor magára pillantottam, s eldöntöttem, hogy Shinigami. Az első: maga egy olyan ember, akit szintén kirendeltek ebbe a körzetbe, mert tudni illik én járőrözés céljából vagyok itt, és a segítségemre küldték, esetleg már hosszabb ideje itt tartózkodott. A második: ön valamiféle szökött személy, aki ellen minden bizonnyal körözést indítottak Soul Societyben. Mint azt már sejtheti, az elsődleges verziót sikerült hamar elvetnem, ugyanis mielőtt ideérkeztem semmilyen tudomásom nem volt arról, miszerint más is tartózkodik erre, plusz nem jöhetett utánam sem, mivel akkor engem valamilyen módon tájékoztattak volna. Ez bizonyára az adóvevő lett volna, esetleg valamiféle kidou. Ám ezek közül egyik sincs így, tehát maradt a második lehetőség...- érveltem, ezt követően megvakartam az államat, viszont szemeimet még mindig nem vettem le a férfiról.
- Valahonnan a neve is ismerős... Biztosan olvastam már róla.- állapítottam meg, rövid gondolatfuttatásom befejezésével. Egy kis ideig csöndben maradtam, de valószínűleg ő is sejti mik a szándékaim.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rajin Loraine
Shinigami
Shinigami
avatar

Male
Hozzászólások száma : 100
Tartózkodási hely : Hueco Mundo alatt, Menos erdő kellős közepén, a kupiban
Registration date : 2010. Mar. 12.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: Ex-shinigami
Hovatartozás:
Lélekenergia:
5000/15000  (5000/15000)

TémanyitásTéma: Re: Harc útja   Szomb. Ápr. 03, 2010 12:25 pm

Már megint… Annyiszor láttam shinigamik arcán ezt az unott arckifejezést. Gyűlöltem, ha valaki így nézett rám… Mikor még valóban a része voltam a rendszernek, mindig így néztek rám. És főleg Aizen… Gyűlöltem ezt a tekintetet, és azonnal meggyűlöltem azokat, akik így néztek rám. Belegyűrtem a zsebembe az irataimat. Eszembe jutott, hogy itt most levágom, és vége. Ám megint megállítottam magam. Hiszen, ő lehet, hogy csak a munkáját végzi. Lecsúszott a kezem Shikonról, aztán a ruhámhoz nyúltam.
- Yo! Sakata Yaken, 3.Osztag, 5.Tiszt.- Mondta. Megdermedtem. Lassan a fülemhez nyúltam, és végighúztam a fülbevalómon az ujjam.
~Már megint… Ezek a tisztek megőrjítenek. Mindig magas rangúak jönnek. Nem lehetne egy egyszerű sokadik kis névtelen senki… És persze, most is egy ötödik tiszt…~Morogtam magamban.~ Férfiak… Ha egy nő támadna rám… De persze nem, minek is? Már több éve nem láttam Shinigami nőt. Most is csak embereket, erre egy férfi shinigami akar megölni.
Megvakartam a fejem, és az esőbe néztem. A hajam lassan elázott. Dühös voltam erre az időre, és persze magamra. Ha máskor jövök, akkor megúsztam volna az egészet… És most…
- Igazán örülök a találkozásnak, de azért ennyire nem néz ostobának ugye, Rajin-san?- kérdezte. Meglepődtem, főleg a mosolyán. Végre igazi élőlényként tudtam rá tekinteni. Én is elmosolyodtam. Shikon viszont egyre dühösebbé és frusztráltabbá vált. Ezt persze imádtam, ezért nem szándékoztam még megérinteni sem, sőt még rá gondolni sem.
- Sajnálom az iménti nyers, valamint kissé gyors megjegyzésemet, csakhogy azonnal meg fogom magyarázni a gondolatmenetemet.- Kimért volt megint. Ezzel az agyamra ment. De nem érdekelt különösebben. Még ha ki is találta, hogy kamu Shinigami vagyok, mit tehet? Ha elég ügyesen shumpózom eltűnök előle. Bár jobb a békesség. Én nem tettem semmit, de Shikon megint remegett.
-Szóval... Először két lehetőség merült fel bennem, amikor magára pillantottam, s eldöntöttem, hogy Shinigami. Az első: maga egy olyan ember, akit szintén kirendeltek ebbe a körzetbe, mert tudni illik én járőrözés céljából vagyok itt, és a segítségemre küldték, esetleg már hosszabb ideje itt tartózkodott. A második: ön valamiféle szökött személy, aki ellen minden bizonnyal körözést indítottak Soul Societyben. Mint azt már sejtheti, az elsődleges verziót sikerült hamar elvetnem, ugyanis mielőtt ideérkeztem semmilyen tudomásom nem volt arról, miszerint más is tartózkodik erre, plusz nem jöhetett utánam sem, mivel akkor engem valamilyen módon tájékoztattak volna. Ez bizonyára az adóvevő lett volna, esetleg valamiféle kidou. Ám ezek közül egyik sincs így, tehát maradt a második lehetőség...- Hát, nem csak az esze forog gyorsan, de a nyelve is. Én végig ropogtattam az ujjaim, aztán a hátam. Tudtam, mi következik. A keze a markolaton. Én felsóhajtottam, és meghúztam a ruhám ujjait. Szorosak voltak. Shikont egy kicsit kihúztam a hüvelyéből. A penge, már megint túl éles volt. Megvontam a vállam. Körbe pillantottam. Túl sok ember van itt, majd elcsalom valamerre. Fenébe, hogy ennyit kell dolgozni egy ilyen apróságon… Vettem két mély levegőt.
- Valahonnan a neve is ismerős... Biztosan olvastam már róla.- Mondta. Végre valaki.
-El akartam kerülni ezt az egész harc dolgot, de csak átlátott a színészkedésemen? Persze, hiszen borzalmas volt. Ám én valamikor tényleg Shinigami voltam. Nem is akármilyen poszton. De történt egy kis baleset, így itt vagyok… Nem traktálom az érzelmeimmel, és a jövőmre való terveimmel. Csak azt tudom, hogy nem megyek egyenesen a halálba! És valóban… Aizen egyik jelentésében szerepeltem, mint lázadó, bár akkor is ő ölte meg a barátnőmet ok nélkül, és küldött engem is padlóra. Tehát akkor elmondom. Aizen jelentései, harmadik esettanulmány: „A Kidoshuu osztag harmadik tisztje, Rajin Loraine kivégezte a társát, és rám támadt, ám megfékeztem.” Ezt írta az a féreg… Nem számít… Hívj Csak Lorainenak… Vagy ahogy akarsz, csak tegezz!- Mikor befejeztem az égre, néztem.- Harcolni fogsz velem… De nem itt… Még mindig Shinigami vagyok, és ezek itt ártatlan emberek! Menjünk valami elhagyatott helyre! Talán nem sérülnek meg annyian!
Nem vártam a válaszára körbe fordultam.
-Amúgy, mit is keres egy ötödik tiszt ilyen szar időben, ilyen szar helyen?- kérdeztem. Majd a csuklómon lévő hármasba töröltem a homlokom. Végül a már csak azt vártam felel e, és ha mit. Közben a vihar tombolt. Én pedig egyre csak szidtam magam, amiért felkeltem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sakata Yaken
8. Osztag
8. Osztag
avatar

Male
Capricorn Rooster
Hozzászólások száma : 77
Age : 23
Tartózkodási hely : Soul Society/Seireitei/8. osztag területe
Registration date : 2009. Dec. 27.
Hírnév : 7

Karakterinformáció
Rang: 8. osztag hadnagya
Hovatartozás:
Lélekenergia:
6500/15000  (6500/15000)

TémanyitásTéma: Re: Harc útja   Szomb. Ápr. 03, 2010 2:53 pm

A beszédem első részeiben furcsa arckifejezést vágott a fickó. Mintha haragudott volna valamiért, s úgy tekintett rám, akárcsak annak a dühét kiváltó oknak a részére. Ezen egy kissé meglepődtem, elvégre tudomásom szerint semmi sértő dologgal nem álltam elő eddig. Persze nem vártam el tőle, hogy meghívjon egy teára, elvégre nem azért voltunk ott. Amit tenni készültem, sokkal komolyabb tettnek számított annál. Beszédem közben végignéztem amit csinált, s nyilván valóan nem akart harcba bonyolódni. Sajnálatos módon ezt úgysem tudta volna elkerülni, nem, ha velem találkozott. Miután elmondtam utolsó mondatomat, ezt el is árulta. Ezt követően Rajin Loraine egy olyan mesébe kezdett bele, aminek kapcsán beigazolódott a sejtésem, hogy hallottam már valahonnan a nevét. Elmesélte, hogyan bánt el vele Aizen Sousuke a férfi, aki miatt annyi mindenkinek kellett szenvedni, s az Arrancarok megjelenése is neki volt köszönhető. Egyike a három Shinigaminak, kik elárulták Soul Societyt, majd Hueco Mundoba távoztak. A 3.Osztag egykori kapitánya Ichimaru Gin is közéjük tartozott, ez pedig egy elég nagy ocsmány árnyékot vetett az osztagomra.
~ Szóval Rajin Loraine a Kidoushuu osztag néhai 3.Tisztje. Így már minden világos.~ gondoltam magamban. Ekkor emlékképek futottak át az agyamon, amikor először meghallottam ennek férfinak a nevét. Pár pillanat múlva arra kért, hogy tegezzem. Erre oldalra fordítottam a szemeimet. Ő már a második ember volt, aki efféle óhajjal fordult hozzám, bár mint mindig, most sem értettem mi bajuk volt azzal, ha némi jó modort társítottam a mondanivalóimhoz.
- Értem. Elnézést, de csak a szokás hatalmas. Tudja... Vagyis tudod, nekem mindennél fontosabb a tisztelet. Ezért magázom az olyan embereket, akiket nem ismerek, vagy éppen magasabb rangban állnak tőlem. Bár vicces, miszerint te már valamilyen szinten egyik kategóriába sem tartozol.- mondtam. Itt már komolyra fordult a hangvételem is. Tekintetem megváltozott, az unalmas arcból egy olyan Shinigami mimikája forrt ki, aki véresen komolyan veszi az eseményeket és tudja mit fog tenni.
- Szomorú történet, az biztos. Talán egy másik helyen, és időben még melléd is szegülnék. De most itt vagyunk a jelenben, ahol te egy olyan világ ellenségévé váltál, aminek én a tagja vagyok. Innentől pedig nem állhatunk egy oldalon. Ne érts félre, nem vagy ellenszenves számomra. Jó látni, hogy egy ember még ekkora megrázkódtatások után is önmaga.- jelentettem ki, miközben az égre pillantottam. A sötét felhők nem akartak elvonulni, de már pont kezdtem megszokni ezt az irgalmatlanul kellemetlen időjárást. Olyan érzésem támadt, ez illett is az eseményekhez.
- Tudod, amennyiben nem a kötelességtudatom, hanem az igazságérzetem vezérelne, szó nélkül hagynálak távozni... Különben megtisztelő, hogy egy magadfajta hírességgel mérhetem majd össze az erőmet. Bár Aizen Sousuke tetteire már fényt derítettek, esetleg még te is visszatérhetnél Seireiteibe.- szólaltam meg ismét, viszont ekkor felötlött bennem a gondolat, hogy talán már túl sokat beszéltem. Végül is ezt elvetettem, elvégre jobb volt még akkor kiadni magamból a mondanivalómat. Az odébb vonulós ötletére egy mély bólintással jeleztem egyetértésemet.
~ Yaken! Tényleg úgy véled, hogy helyesen cselekszel?~ érdeklődött Assei Kazoku. Erre tekintetem az előttem lévő pocsolyára szegeződött, ahol megláttam saját ázott arcomat.
~ Egy szóval sem állítottam...~ válaszoltam neki, miközben Loraine kérdése lettem figyelmes.
- Nos, én is ezt kérdeztem magamtól nemrég. Valószínűleg csak én voltam szabad, vagy nem tudom. Minden esetre engem választottak, és hát ki akarna rosszban lenni a fejesekkel nemde?- tettem fel a költői kérdést. Körültekintettem az embereken, akik nyugodtan, mit sem sejtve sétáltak az utcákon. Úgy vétlem, a tudatlanságuk áldás is egyben.
- Jut eszembe! Vagy ötszáz méterre innen van egy építkezési terület. Az esőzések miatt most leálltak a munkálatokkal. Jó nagy telek lesz, ezért alkalmas helyet nyújthatna az összecsapásra, ráadásul nem is járnak arra sűrűn az emberek.- adtam az ötletet, nem sokkal később pedig egy Shunpo segítségével a mellettünk lévő ház tetejére érkeztem meg. Onnan pillantottam le a másik Shinigamira. Némán biccentettem fejemmel abba az irányba, amit kigondoltam, azután vártam, hogy ő is csatlakozzon az odaútban. Megszökhetett volna, ám valamilyen okból olyan érzésem támadt, nem fogja megkísérelni.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rajin Loraine
Shinigami
Shinigami
avatar

Male
Hozzászólások száma : 100
Tartózkodási hely : Hueco Mundo alatt, Menos erdő kellős közepén, a kupiban
Registration date : 2010. Mar. 12.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: Ex-shinigami
Hovatartozás:
Lélekenergia:
5000/15000  (5000/15000)

TémanyitásTéma: Re: Harc útja   Kedd. Ápr. 06, 2010 7:15 am

Ez az eső… Gyűlöltem ezt. És még harcba is keveredtem egy Shinigamival. Shikon örült, ahogy csak tudott, és izgatottan remegett. Én szépen lassan körbenéztem, majd a shinigami mellé shumpoztam. Tudtam, mi következik majd. Harcolni fogunk, és mikor már kellően kifáradunk, valamelyikünk súlyosan megsérül. Persze, egy sérült már nem képes úgy küzdeni, mint az egészséges emberek. Ezért a kettőn harcának egyikünk veresége fog véget vetni. Reméltem, hogy nem én leszek az a személy, akinek az erőkülönbség miatt vége lesz. Túl sok dolgom volt még az életben. Még rengeteg ölelés, kardcsapás, ige, és csók vár rám. Még nem eshetek csapdába a shinigamik világának börtönében. Amíg Aizen él, én nem nyughatok. Tudtam, hogy a harc az én utam, ahogy minden Shinigaminak, vagy Hollownak… De minden út keresztezi egymást egyszer. Most egy Shinigamival találkoztam, akinek az útja és az enyém szembetalálkozott. Mindkettőnk útja megszakad, ha nem harcolunk most. Ha viszont tovább akarjuk járni az utunkat egyikkőnknek, ki kell térnie. És én nem akarok kitérni. Túl soká jártam ezen az úton. Ha letérek róla, talán sosem találkozik Aizen sötét, gusztustalan, és árulással teli útjával. Most, győznöm kell. Ez a győzelem, talán közelebb visz ahhoz az erőhöz, amit régóta keresek. Lassan előhúztam a Zanpakutoum. És a markolatát az ellenfelem elé nyújtottam. Shikon… Sokat jelentett nekem, hiszen annyit szenvedtem érte, és mégis gyűlöl. Én sem kedveltem jobban a pengém, hiszen Hollownak képzeli magát. Ezért sosem tudtunk egyességre jutni, kivéve Aizent. Ő volt a közös ellenség, aki miatt még együtt tudtunk működni.
~Biztos vagy benne Shinigami? Te lenni sebezhető, ha kiadsz kezedből~ mondta a kardom. Még csak most találkoztam ezzel a Shinigamival, de a beszédéből, a viselkedéséből rájöttem, hogy megbízhatok benne. Ezért akartam neki adni Shikont. Legalább annyi időre, míg elérjük az építkezést. Hiszen így nem menekülhetek el. Nem hagyhatom hátra a lelkem egy darabját.
~Shikon… Ezt kell tennem!~ Válaszoltam a kardomnak.
-Vedd el!- Mondtam.- Megkérlek, hogy addig őrizd meg nekem, amíg elérjük azt a biztonságos helyet… Sajnálom, hogy erre kérlek, de ez megnyugtat engem…
Mikor elvette a kardom, én felsóhajtottam, és felnéztem. A vihar tombolt, de messze, a felhőkön túl, láttam egy vékony fénycsíkot. Csodálatos látvány volt. Megértettem mindent. Bármi történik velem ma, mindig marad egy apró remény. Ha ma bezárnak, akkor is megszökhetek. Ha ma megölnek… Akkor sosem voltam méltó, hogy Aizen ellen induljak. Felsóhajtottam. Láttam az utat magam előtt. És mögöttem is. De most ide kellett koncentrálnom, erre az egy pillanatra. Csak az számít, most mit teszek. Az ellenfelemre néztem, és bólintottam. Előre shumpoztam, egyenesen az építkezés felé. Út közben még utoljára végig gondoltam mire készülök. Egy acél elemen álltam meg, vagy két emelet magasan. Elmosolyodtam. Viccesnek találtam a helyzetet. Én már történelem voltam, és egy olyan helyen készültem harcba szállni, ahol a jövő egy darabkáját akarták felépíteni. Nem volt itt senki, így magányos és elhagyatottnak látszott, ám mégis remény volt. Remény arra, hogy a jövő elérhető, és relatív. Hogy nincs megírva a sorsunk, és most is. Itt ezen az elhagyatott helyen is változtathatok rajta. Talán egy nap tényleg megtehetem a lehetetlenek hitt dolgot. Képes lehetek legyőzni azt az embert, akit több százan átkoznak, de egy sem mer lépni ellene. Én akartam. A bosszú égette a testem, mint annak idején Aizen tüze… DE végeztem a merengéssel, ő is oda ért. Már sejtettem is, hogy mit fog lépni, de nem tudtam addig semmit tenni, amíg ő nem indul ellenem. Megcsillant a kardom a kezében. Én elmosolyodtam, és felsóhajtottam. Felnéztem a sötét égre. Az arcomba zuhogó eső a szemem alá cseppent. Aki most látott, azt hihette sírok…


A hozzászólást Rajin Loraine összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Ápr. 11, 2010 10:23 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sakata Yaken
8. Osztag
8. Osztag
avatar

Male
Capricorn Rooster
Hozzászólások száma : 77
Age : 23
Tartózkodási hely : Soul Society/Seireitei/8. osztag területe
Registration date : 2009. Dec. 27.
Hírnév : 7

Karakterinformáció
Rang: 8. osztag hadnagya
Hovatartozás:
Lélekenergia:
6500/15000  (6500/15000)

TémanyitásTéma: Re: Harc útja   Kedd. Ápr. 06, 2010 9:45 am

Váratlanul ért, amikor ilyen gyorsan mellém Shunpozott. Hirtelen nem tudtam mi a szándéka, viszont nem mozdultam meg. Ezek szerint nem tartott tőlem, s táplált irántam valamennyi bizalmat. Ez nagyon is jól esett, elvégre nemsokára mind a ketten egymás ellen fogunk küzdeni. Némán tekintettem a szemébe, azután szigorú tekintetem megváltozott. Erre a személyre nem tudtam teljes mértékben ellenfélként pillantani. De még mindig komolyság áramlott az íriszeim sugarából, mint idáig is. Ekkor kardját felém nyújtotta, majd megkért rá, hogy vegyem el tőle. Ekkor szemhéjaim felemelkedtek, ezt követően egy lépést meghátráltam, miközben még a szám is tátva maradt. Egyszerűen képtelen voltam akármit is mondani. Ez az alak... A hatalmas becsület, amit ezekben a pillanatokban is tanúsított, már szinte felfoghatatlan volt számomra.
~ Mi a fene?...~ érdeklődött Assei Kazoku a lelkem mélyén, hiszen ez a dolog mind a kettőnket teljesen váratlanul ért. Soha, még az utolsó halállal küszködő perceiben sem nyújtanám át az ellenfelemnek a saját fegyveremet. Úgy gondolom, bennem nem testesült meg a tiszteletnek egy effajta formája. Pedig mindig is akképp vélekedtem, miszerint csak ennek szenteltem a mindennapjaimat. Kötelességtudat, tisztelet és megbecsülés. Néhány pillanat alatt olyan kérdések fogalmazódtak meg bennem, amelyek az egész életemet egy óriási kérdőjelre helyezték.
~ Annyi igyekezet... A sok tanulás az illedelemről, a jó Shinigamivá válásról. Az a rengeteg idő, amit a jellemem megformázáséval töltöttem... Mindezek után, csak most jövök rá. Egy ilyen férfi tanított meg, egyetlen mozdulatával... A legfontosabb dologra, amit eddig elhanyagoltam...~ merengtem, miközben a kezemet lassan kezdtem el kinyújtani a tok irányába.
~ Hogy az ellenségem felé irányuló tisztelet, legalább annyira fontos.~ mosolyodtam el halványan, s mialatt ez az eszmefuttatás végigsiklott a fejemben, azzal egy időben erősen rámarkoltam a Zanpakutora. Rengeteg reiatsu áramlott belőle, ami kicsit talán még ijesztőnek is tűnt, viszont ekkor nem mutathattam gyengeséget, még a kard felé sem, ezért ugyanazzal a szorítással tartottam egész végig. Reméltem még a penge is megérezte, nem egy gyáva fickóval volt dolga. Szemeimet egy darabig a fegyveren tartottam, ezt követően komoly tekintettel pillantottam Rajin Loraine, a Kidoushuu osztag néhai 3.Tisztére. Egy mély bólintást tudtam csak alkalmazni, azután mind a ketten elindultunk.
~ Furcsa...~ mondta a Zanpakutom, hangjából valami olyasmit éreztem, mintha kellemesen csalódott volna.
~ Mégis micsoda?~ érdeklődtem, mire egy jó indulatú, halk kuncogás érkezett válaszul. Ez nekem tökéletesen elég is volt, majd követtem Assei Kazoku példáját. Gyorsan odaértünk a kívánt helyre, ezért idő közben nem nagyon volt időm mire koncentrálni, de igazából hiába néztem volna a körülöttem zajló eseményeket, valószínűleg nem jutottak volna el a felfogásomig. Odaballagtam Lorainehoz, majd a kezébe nyomtam a saját harci eszközét.
- Megtiszteltetés volt.- jelentettem ki egyszerűen, azután egy nagyobb elrugaszkodással vagy öt méterrel hátrébb érkeztem meg, ugyanarra az acélszerkezetre, melyen ellenfelem is állt. Egy ideig vártam arra, hogy mit fog cselekedni. Úgy tűnt, mintha sírt volna, amin meglepődtem.
~ Sajnálom...~ gondoltam magamban, miközben a kezemet mozdítottam. Nehezen, de rámarkoltam Assei Kazokura, azután egy megfontolt mozdulattal rántottam ki a pengét a tokjából. A ráhulló vízcseppek kettéváltak rajta, hegye Loraine irányába szegeződött.
- Én készen állok. Ha nálad is minden stimmel... kezdhetjük.- közöltem a fickóval. Nem lehetett visszalépni, innen már nem volt visszaút. Az pedig amúgy sem én lettem volna. Megvártam, amíg ő is felkészült. Egyre jobban feszültek tenyereim a markolatra, majd az éléről egy esőcsepp csurrant le. Ez nem vált ketté. Szemeimmel egészen véletlenül végig tudtam követni útját. Ahogyan a mélybe kezdett zuhanni. Nem lehetett több az egész esemény egy másodpercnél, majd kizárva a külvilágot, hallottam, amint egy csattanás mellett földet ért a lábam előtt az acélra. Párhuzamosan ezzel rohanni kezdtem a férfi felé, miközben fegyveremet magam mellé tartottam ki. Szeltem vele az eget...
- Áááá!- emelkedett meg hangom egy rövid kiáltás erejéig, azután elértem Lorainet. Egy felülről indított vágással kezdtem, aztán hátrébb húztam a kardomat, majd jobbról próbáltam a bordáira csapni. A következő manőverem egy fordulatból indított csapást takart, mely balról száguldott a férfi nyakának irányába. Vártam mit fog cselekedni, amennyiben visszatámad megpróbálok majd védekezni.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rajin Loraine
Shinigami
Shinigami
avatar

Male
Hozzászólások száma : 100
Tartózkodási hely : Hueco Mundo alatt, Menos erdő kellős közepén, a kupiban
Registration date : 2010. Mar. 12.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: Ex-shinigami
Hovatartozás:
Lélekenergia:
5000/15000  (5000/15000)

TémanyitásTéma: Re: Harc útja   Kedd. Ápr. 06, 2010 10:59 am

Túl sokat merengek… Jöttem rá végre. Mostanában nem bírtam egy adott dologra koncentrálni. Még harc közben sem. Most, viszont muszáj volt. Sakata Yaken, harmadik Osztag, ötödik Tisztje nem tűnt olyannak, aki túl könnyedén veszi a harcot. De én sem vagyok olyan. Már amikor megéreztem őt, reméltem, hogy egy kis senki az, de már rájöttem. Ostoba gondolat volt. Még ha ma itt, súlyos sérülés ér is, örülök hogy megismertem. Nem volt semmi a kiállása a beszéde, de a reiatsuja sem. Erőt sugárzott a puszta létezése is. Ez tetszett… Az arrancarok sosem tették volna azt, amit ez a harcos, talán meggondolatlanságból, vagy inkább tiszteletből tett. Visszaadta a kardom. Talán bele se gondolt mi is volt a kezében másodpercekkel ezelőtt. A Hatalom, hogy végezhet velem. Most teljes szívemből boldog voltam. Mint még soha. Eddig a Shinigamik, akikkel találkoztam, akikkel a pengém megütközött, mind ostobán tiszteletlenül harcoltak. Tudtam, hogy Sakata Yaken más, mint ők. Nem tudom, hogy fiatalabb e, mint én, vagy talán idősebb, de nem is számított. Tiszteltem, és ezen már semmi sem változtathatott. Eddig nem vágytam erre a harcra, de felkeltette a figyelmem. Méltónak éreztem magam, hogy az övéhez érintsem a pengém. Shikon is lenyugodott.
~Vigyázz Loraine… Ő… Talán az egyetlen, akivel én sem bírok! Ne hagyj meghalni érted?~ Mordult rám Shikon.
~Tudod hogy hívtál az előbb?~ kérdeztem hű társamtól mosolyogva.
~Hogy Shinigami?~ kérdezte az ismét, gúnyos kardom. Én elmosolyodtam. Végre felfogtam az egészet. Eddig csak részletében láttam mire képes Sakata Yaken. De Shikon képes volt miatta a nevemen szólítani. A legtöbb Shinigami, ha Shikon a kezükbe kerül, megijednek, vagy feldühödnek, de ő más volt. A többitől különbözött… Ahogy én is… Furcsa a világ… Na de mit is mondhatnék, furcsa emberek alkották. Az eső egyre esett. én pedig felforrtam. Nem a dühtől, és nem is a félelemtől. A harc vágya tüzelt. Ez a tűz aludt ki bennem kétszáz éve. Ezt a tüzet kerestem. És most egy kardcsapás nélkül, Sakata Yaken visszaadta nekem. Már nem számított mi lesz a harc vége. Csak az érdekelt, hogy megismertem egy olyan embert, aki képes még úgy élni, ahogy egy Shinigaminak illik. Adrenalin indult meg a véremben. A szívem hevesen vert. Megint a csúcson voltam. Talán nem érek fel régi dicső erőmhöz, de végre valaki lettem. A reiatsum kezdett felébredni, de persze nem ment tökéletesen. Túl sokáig kellett elfojtanom. Nem akartam előtte is előadni a dalt, ami képessé tesz a reiatsumat felébreszteni. Féltem, hogy tiszteletlennek tart, vagy azt fogja hinni, hogy félvállról veszem. De a dal nélkül alig vagyok képes harcolni, és akkor tényleg megsérthetem a harc szellemét. Miközben évelődtem, elfelejtettem hol vagyok, de a saját izgatott szívem ébresztett föl.
- Én készen állok. Ha nálad is minden stimmel... Kezdhetjük.- Mondta. Reméltem, még elmondhatom a dalt, de nem volt időm. És ostoba mód nem is szóltam. Nem is mertem volna. Még őrültnek néz, és az, jobban fájna, mint egy vágása. Már el is indult. Túl sokat elmélkedtem. Felülről vágott először. Azt még úgy ahogy ki tudtam védeni. De hirtelen jobbról mellkas magasságba vágott. Bár elfordultam és Shikont is oda rántottam, de elért. Szerencsére csak egy apró vágás esett az egyik bordám fölötti területen. Az utolsó támadása volt a legveszélyesebb… Nem tudtam használni elég reiatsut, ezért szörnyen lassú voltam. Egy vágást ejtett az államon. Csak puszta szerencsén múlt, mivel megcsúsztam. De az a vágás csontig hatolt. Tudtam, ez zavarni fog harc közben. Lehet, hogy ő is meglepődött a gyengeségemen.
-Sajnálom, de meg kell tennem valamit! Ha nem teszem a harcunk becstelenné, válik. Nem veszem zokon, ha közben rám támadsz, vagy, ha kinevetsz, de ezt meg kell tennem!- Mondtam szomorúan, és belekezdtem az ősi dalba:

Ha látnám a síkon át
e nyüzsgést, szabad nép szabad honát,
a pillanathoz esdve szólnék:
Oly szép vagy, ó, ne szállj tovább!
Ne mossa el megannyi millió év
halandó-életem nyomát. -
E boldogság sejtelme elragad,
s már üdvözít a legszebb pillanat.


Máris éreztem a reiatsut, ami felszabadult. Felsóhajtottam. Nem tehettem mást, ez a dal segít egyedül a reiatsum felszabadításában. Megmarkoltam Shikont.
-Kérlek bocsáss meg, ezt ha nem teszem meg, nem állhattam volna ki ellened, mint igazi harcos ellen!- Mondtam tisztán, hangosan. Nem akartam használni a stratégiámat. Túlságosan tiszteltem, ahhoz, hogy aljas módon megmérgezzem a lelkét, és lassan legyengítsem… Most nem ezt terveztem. Tisztán akartam harcolni. Mögöttem lecsapott egy villám, én előre lendültem. Éreztem, hogy valóban gyorsabb vagyok. Lesújtottam balról, majd jobbról a vállát vettem célba. Hátra ugrottam, és szorosabban kezdtem fogni a pengém. Rájöttem, hogy nem olyan áll előttem, akit könnyedén legyőzhetek. Végre megint olyan nagy hévvel égett bennem a tűz, mint évekkel ezelött…


A hozzászólást Rajin Loraine összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Ápr. 11, 2010 10:36 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sakata Yaken
8. Osztag
8. Osztag
avatar

Male
Capricorn Rooster
Hozzászólások száma : 77
Age : 23
Tartózkodási hely : Soul Society/Seireitei/8. osztag területe
Registration date : 2009. Dec. 27.
Hírnév : 7

Karakterinformáció
Rang: 8. osztag hadnagya
Hovatartozás:
Lélekenergia:
6500/15000  (6500/15000)

TémanyitásTéma: Re: Harc útja   Szer. Ápr. 07, 2010 6:40 am

Támadásba lendültem. Hiába, de valamiért nem úgy tűnt, mintha Loraine várta volna azt, hogy nekirontok, pedig szóltam neki előre. Mintha hosszasan gondolkodott volna valamin, ami miatt nem számított az ütéseimre. Furcsa tekintet távozott tőle, amikor hárította az elsődleges ütésemet, viszont nem álltam le ennyivel, folytattam. Két apró vágást sikerült rajta ejtenem, majd abbahagytam. Valami okból kifolyólag nem indított ellentámadást.
~ Mi folyik itt? Biztos vagyok benne, hogy ennél sokkal többre képes.~ gondoltam magamban, ezt követően végül megszólalt. Egy ősi dalról beszélt, amit el akart szavalni, mielőtt komolyabban belekezdtünk volna a harcba.
- Természetesen nem foglak megsérteni ezalatt.- feleltem, mire bólintottam egyet. Miért is bántottam volna, hiszen ő sem tenné velem. Ideje volt olyannak lennem egy személlyel, amilyen ő is volt velem. Rajin Loraine pedig nagy becsületről árulkodott nekem, ezért Shunpoval a levegőbe érkeztem meg, pár méterrel odébb, ahonnan figyelmesen kísértem végig szemeimmel a műveletét. Amint végzett, egy erősebb reiatsu tömeg szabadult fel tőle, ami engem is meglepett.
~ Így már minden világos. Fel kell készülnöm! Ez nem lesz gyerekjáték.~ gondoltam magamban. Hogy is lehetett volna az, elvégre egy volt harmadik tiszttel volt dolgom. Biztos voltam benne, tartogatott még számomra meglepetéseket. De jelen esetben kíváncsian vártam az eseményeket. Máskor lustán, vagy kedvtelenül álltam hozzá a küzdelmeimhez, sőt még a komolyabb küldetésekhez is. Úgy tűnt, megtettem egy fontos lépést a változásomat illetően, és ez jó volt. Sikerült rájönnöm, miszerint nem csak magamnak kell erősen dolgozni a személyiségemen, de tanulhatok más személyektől is. Tőle tanulhattam. Mikor még el sem kezdődött a mi kis csatánk, már egy helyes utat tárt fel előttem, amit minden bizonnyal a jövőben is követni fogok.
~ Lelkes vagy.~ jelentette ki Assei Kazoku a szokásos egyszerű módján.
~ Igen.~ válaszoltam neki ugyanolyan könnyedén, mégis mindent kifejezően. Ekkor Rajin Loraine ismét elnézést kért, viszont ugyanazzal a lendülettel feleltem neki:
- Ugyan, ne aggódj emiatt! Azt hiszem én érezném magam kellemetlenül, ha nem mutatnál meg nekem mindent az erődből.
Ebben a pillanatban egy mosoly jelent meg az arcomon. Nem a szokásos halvány vigyorom volt, amelyet legtöbbször használtam. Ez teljes mértékben őszinte volt. Örültem a harcnak. Ki gondolta volna, hogy ilyen egész életemben meg fog történni? Velem, aki a 3.Osztag példájának megfelelően mindig átéreztem a küzdelmek szenvedését és kínjait. Sosem tudtam úgy gondolni a csatákra, mint a kikapcsolódásnak egy fajtájára, szórakozásként meg pláne nem. Viszont ezekben a pillanatokban meg akartam mutatni, mire vagyok képes valójában. Loraine támadott, a sebessége elképesztő volt.
~ Nagyon gyors.~ mondta a Zanpakutom, a hangjából azt vettem ki, ő is eléggé meglepődött. Kapkodva vettem fel a védekező pozíciót, aminek meg is lett az eredménye. A balról érkező csapást alig tudtam védeni, ezért a jobb karomon egy vágás keletkezett. A következőt hárítanom kellett, különben tőből lecsapta volna a kezemet. Kapkodva emeltem magam elé Assei Kazokut, akit vízszintesen döntöttem meg, így Loraine kardját kereszteztem vele. Az ütés erejétől lefelé kezdtem száguldani, majd miközben egyet megpördültem, guggolva érkeztem az egyik oszlopra, ahonnan ugyanolyan erővel visszapattantam. Ennek köszönhetően kaptam egy nagyobb lendületet, amit ki is szerettem volna használni. Loraine felé száguldottam, majd amikor odaértem, ráütöttem a fegyverére. Mind a két Zanpakuto szikrázni kezdett, a sebes és erőteljes mozdulattól éreztem a karomba nyilalló fájdalmat. Egy pillanatra tekintettem csak rá jobb kezemre. Az abból származó vérem már az alkaromon csurdogált, viszont közben az eső is folyamatosan mosta sebet. Egyenruhám sötét színe kapott egy kis vörös árnyalatot. Mialatt összecsaptunk már a következő mozdulatsoromon is töprengtem. Egy oldalra lépéssel elengedtem a fegyverét, azután egy vágást indítottam alulról, viszont mielőtt ezzel végeztem volna Shunpo segítségével fél méterrel följebb kerültem, ahonnan egy határozott, fejre irányuló csapást kezdeményeztem.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rajin Loraine
Shinigami
Shinigami
avatar

Male
Hozzászólások száma : 100
Tartózkodási hely : Hueco Mundo alatt, Menos erdő kellős közepén, a kupiban
Registration date : 2010. Mar. 12.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: Ex-shinigami
Hovatartozás:
Lélekenergia:
5000/15000  (5000/15000)

TémanyitásTéma: Re: Harc útja   Csüt. Ápr. 08, 2010 10:42 am

Az állam rettenetesen fájt. Csak egy vékony vágásnak tűnt, de átvágta az izmot, és a csontomig hatolt. Viszont ő is megsérült. Az ő sérülése komolyabb is volt, mint az enyém. Megkeményítettem a lelkem. Dühös voltam magamra. Mert már megint csak a saját apró ostoba sérülésemre gondoltam. Fel sem fogtam, hogy az utam addig járható, míg teljesen el nem pusztítják. Én, pedig egy repedés miatt aggódtam. Mikor végre megnyugodtam, rá néztem. A kezéből ömlött a vér. Tudtam, hogy ez nem lesz így jó. Én alig sérültem meg. Bár éreztem, ez a vágás sem jelentett neki sokat. Ám nekem annál többet. Egy sérülés, fontos része egy harcnak, ám ez a sérülés meglepett. Talán fejlődhettem az évek alatt, hiszen nem forgattam olyan jól a pengét. A testemben égő tűz, még forróbb lett. Tudtam, hogy én se fogom megúszni, és ez egyre csak hevített belülről. Hiszen sok év óta először megint olyan személlyel harcolhattam, aki képes volt tisztelni azt, aki előtte állt. Legszívesebben azonnal megvágtam volna a karom. Mindenképp fer küzdelmet akartam, de éreztem, hogy ő túl erős ahhoz, hogy meggondolatlanul lépjek. És egy hiba, nem csak az én sérülésemmel végződhet, hanem elveszíthetem a tüzet, ami bennem, és benne is ég. És az a mosoly az arcán. Végre én is felszabadultam. Gyakran vigyorogtam, de szinte mind hamis volt. Most végre teljes szívemből el tudtam mosolyodni. Shikon is jól érezte magát. Az ijesztő, gonosz aurája is sokkal nyugodtabbá vált. Vettem egy mély levegőt.
~Shinigami te, mit tervez?~ Hallottam meg a fejemben Shikon nyugodt hangját.~ Én segít, de…
~Shikon, amíg ő nem szólítja a kardját, addig én sem teszem! De hidd el, most nem kérhetlek meg, hogy segíts. Most egyedül kell szembenéznem vele! De köszönöm~ mondtam. Shikon egyetértőn morgott. Megint ő indított támadást. Most ugyan gyorsabb voltam, de még így is… Mikor a két penge találkozott éreztem valamit. Aztán csak a lendületet, ami vitt tovább előre. Egyenesen bele egy hűvös pengébe. Éreztem, hogy egy bordám eltörik. A penge rossz szögben ért, így nem vágott mélyre, de az ütést megsínylette az oldalam. Mikor eltűnt, valahogy éreztem mit lép. A fejem mögé tartottam a kardot, ezzel kivédtem a támadását, de a csuklóm megrándult. Oldalra shumpoztam. Az oldalam égett, és a csuklómat is alig tudtam mozgatni. Átvettem Shikont a bal kezembe. Lihegtem. A ruhám úgy volt kialakítva, hogy a Kidout segítse, és nem a vívást. De gyorsan előrántottam egy szalagot, és a csuklóm köré tekertem. Alig tartott, de legalább tudtam használni. Elég gyorsan végeztem a csuklóm rögzítésével, ezért azonnal visszatámadhattam volna, de még alig bírtam mozdulni. A bordám szörnyen sajgott. Vettem egy mély levegőt. Nem értettem mi volt az a pillanat, mikor a két kard találkozott. A szikraesőben képeket láttam.
~Talán… De nem, még sosem történt ez velem…~ Gondolkoztam el egy pillanatra.
~Én is láttam, akkor ő is!~ Mondta Shikon. Bólintottam. Ennek a végére kellett járnom. Tudtam, ha nem jövök rá, mi volt az, a koncentrációm megsemmisül. Ezért lendültem támadásba, amit könnyedén kivédett, de most nem láttam semmit. Messzebb ugrottam, és megálltam. Végiggondoltam megint.
-Ha két kard találkozik, elmesélik egymásnak a történetüket. Egy pillanattal ezelőtt beléd láttam… Ezért érezhettem meg azt, amikor a fejemre sújtottál le!- Mondtam.- Ezt tisztáznunk kellett. Hiszen ha én megérzem a te lépéseidet, az a küzdelem tisztátalan!
Mikor befejeztem, a bal kezemmel megszorítottam a kardom. Előre ugrottam, és lesújtottam. Amikor a két kard találkozott megállt az idő…
Shikon hangját hallottam. Most tökéletesen beszélt, pedig legtöbbször törte a nyelvet:
A sötétség… A szenvedés… Az örök éhség, amit semmi sem szüntet meg. Ebben élek… És a fájdalom, amit a közelemben lévő Shinigami okoz. Már az fáj, ha hozzámérnek. A rettegés, amit minden nap érzek. Nem engedhetem többé a közelembe… Mi történik? Harcolunk… Ha megint az egyik testvérem az, akkor nem megyek! Most… Egy… Shinigami az? Ez az ostoba miért csak most kezd el használni? Ez… Túl erős…
Már három hete fekszik… Ha meghal, én is elpusztulok! Nagyon megsérült, és azóta csak azt hajtogatja: Aizen, meg foglak ölni…
Nemsokára megtudtam ki ez… Egy Shinigami, aki a testvéreim útját akarja irányítani. Ezután megengedtem a Shinigaminak, hogy használjon engem. Végeznünk kell vele! Sosem gondoltam volna, hogy ezt mondom, de ez a Shinigami érdemes a forgatásomra. Főleg, mert előbbre valónak tartja a bosszúját, mint a saját életét.
Sok harc után… Sok vér után… Elveszettünk mindent. Már a bosszú sem fűt. Túl sok ideje már… Nem fejlődtünk már hosszú évek óta. A napok csak eltűnnek, de nincs bennük semmi… Én már nem bírom tovább! Kikészít ez a semmittevés! Végre kell egy ellenfél, aki ellen már én is tehetek valamit! Harc… Már nem tehetek ellene… Túl régen aludt ki a tűz! A Harc tüze.

Shikon befejezte. Tudtam, hogy látta a történetet… Hiszen a két penge mesélt egymásnak. Reméltem, hogy Sakata Yaken, megért, és nem vet meg. De a harc tüze újra fellobbant bennem…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sakata Yaken
8. Osztag
8. Osztag
avatar

Male
Capricorn Rooster
Hozzászólások száma : 77
Age : 23
Tartózkodási hely : Soul Society/Seireitei/8. osztag területe
Registration date : 2009. Dec. 27.
Hírnév : 7

Karakterinformáció
Rang: 8. osztag hadnagya
Hovatartozás:
Lélekenergia:
6500/15000  (6500/15000)

TémanyitásTéma: Re: Harc útja   Pént. Ápr. 09, 2010 2:38 pm

Az összecsapás alatt, megpróbáltam a legnagyobb erőmet belevetni abba, hogy vissza tudja tartani a férfi fegyverét. Ez persze koránt sem volt könnyű, pláne nem a sérülésem után. A fájdalom számomra egy olyan elemnek számított, amit semmiképpen nem tudtam megszüntetni, ám nem engedtem, hogy visszatartson. Akár az utolsó csepp véremig is küzdöttem volna, egészen addig, amíg a két lábamon tudtam volna járni. Ráadásul egyenlőre csak a karom szenvedett jelentősebb károsodást, viszont még mindig ott volt a másik, az akaratom meg nem engedte felülkerekedni a fizikális sérülés eredményét az elmémen. A felülről indított támadásomat ellenfelem egy határozott mozdulattal hárította.
~ Nagyon ügyes! Őszintén szólva erre nem számítottam.~ gondoltam magamban, mialatt egy kissé meglepődött arckifejezést vágtam. Ezelőtt viszont olyan mimikát láttam az arcán, ami minden bizonnyal arra utalt, hogy az oldala találatot kapott. Bele tudtam képzelni magam, mennyire kellemetlen lehet az ott, mert rosszabbik esetben még a levegővételt is nehezebbé teheti. Loraine kicsivel odébb húzódott, majd másik kezébe vette át a fegyverét. Szinte hallottam a saját szívdobogásomat, ezt követően leengedtem a kardomat, s az a talaj felé lógott. Mélyen a fickó szemeibe tekintettem, miközben kifújtam magamat.
~ Semmi képen nem győzhetem le, ha nem használom a shikait. Csoda, hogy idáig kibírtam egy ilyen, viszonylag aprónak mondható sebbel...~ mértem fel a helyzet komolyságát, mialatt oldalra pillantottam. A jobb kezem remegni kezdett a vérveszteségtől, majd rápillantottam. Nem cserélhettem át katanámat a másik tenyerembe, hiszen jobbkezes voltam, akkor pedig csak a saját esélyeimen rontottam volna. A vörös folyadék, mely a testemből áramlott, bejutott a bőröm és Zanpakutom markolata közé, majd éreztem, ahogy öklömről egészen a pengére folyik át a vérem, aztán azon egyenest végig, míg le nem csöppent a mélybe.
~ Yaken! Ez így nem fog menni.~ szólított meg Assei Kazoku.
~ Tudom.~ válaszoltam neki egyszerűen, de még nem akartam aktiválni a Zanpakutom igazi alakját. Rajin Loraine újból támadásba lendült, majd gyorsan másik kezemmel is rászorítottam a markolatra, és védekező pozíciót vettem föl. A pengéje az enyémnek csapódott, aztán feljebb löktem. Lehúztam a kardomat a jobb lábam mellé, ahonnan az ő fegyverére mértem egy ütést, majd egy másikat a bal vállam mellől indítottam, a harmadikat pedig egy szúrásnak szántam, mely az oldalamtól távozott Loraine felé. Nem sikerült megsebeznem, ő meg elugrott. Egyre erőteljesebben szorítottam saját Zanpakutomat. A magyarázatára elmosolyodtam.
- Értem...- feleltem, miközben bólintottam egyet a shinigami irányába. Kiegyenesedtem, éreztem, a következő összecsapás hamarosan kezdetét veszi. Még egyszer letöröltem az arcomról lecsurdogáló vizet, majd tekintetemből sugárzott, felkészültem az újabb menetre. Az előző dolog, amit Loraine közölt velem engem is kíváncsivá tett. Még soha életemben nem fordult elő hasonló esemény, nyilván azért, mert élesben még egy shinigamival sem tudtam megküzdeni, az edzések meg nem adták vissza a harcok igazi hevét. Bár jobban belegondolva sokkal inkább szerettem magamban gyakorolgatni, ám mindig keményen dolgoztam annak érdekében, hogy egyszer jó ellenfelévé váljak majd valakinek. Végül egy olyan illetővel álltam szemben, aki ellen éreztem, be kell majd vetnem minden tudásomat. Annak ellenére, miszerint ő a Kidoushuu osztag tagja volt, valamint magam sem részesítem hátrányban a mágiát, még egyikünk sem vetett be semmiféle varászlatot. Véleményem szerint ez így is volt rendjén, ez a küzdelem túl tiszta volt ahhoz, hogy hasonló eszközökkel bemocskoljuk a kimenetelét. Elindult. Én is elrugaszkodtam, majd amikor egymáshoz értünk, pengéink élei ismételten keresztezték egymást. Egy hangot hallottam meg, ami nem Assei Kazokué volt, ám nem is Loraineé. A mondanivalója viszont arról árulkodott, hogy az ő történetét mesélte el, csak egy kissé más szemszögből. Ekkor ébredtem rá, hogy a férfi Zanpakutojának szavai futottak végig az agyamon.
Nem tudtam reagálni, mert valaki más kezdett el helyettem beszélni:
~ Az érzelmek elfojtása az, ami engem leginkább jellemez. A kegyetlenség, melyet az ellenfeleim iránt tanúsítok, legtöbbször már engem is meglep. Egy harcos sosem könyörögjön az életéért, ha elvesztette a küzdelmet! Mindenki ugyanolyan büszkén fogadja hát a halált, mint amilyen bátran szembenézett vele! Miért szegődtem eme férfi oldalára? Ez igazán egyszerű... Egy olyan ember volt, aki világ életében elnyomásban nevelkedett. A felgyülemlett düh, a fájdalom, a tudat, hogy elvettek tőle mindent, amivel csak rendelkezett valaha, nem tette gyengébbé. Csak felerősítette az akaratát. Nagy célokat nem tűzött ki maga elé, de végre akarta hajtani azt, amit elhatározott magában. Csupán vissza kívánta adni a sok kínt, amiket őneki is okoztak. Mikor sikerült neki, azzal lemondott a legfontosabb dologról, az életéről. Mégsem tanúsított félelmet, boldog volt. Becsületes, büszke, határozott és kegyetlen. Az elnyomás véget vetője. Megfelelt az elvárásaimnak, javarészt akképp cselekedett, ahogyan elvártam tőle. De most, mintha másképpen állna a dolgokhoz, sőt biztos vagyok benne...
A meglepődésem miatt kissé legyengült a védelmem, majd az erőtől hátrébb szálltam. A levegőben megpördülve csapódtam az egyik vasoszlopnak, aztán lezuhantam a talajra.
- Franc!- nyögtem ki, miközben elkúsztam a tőlem kissé távolabbra leesett fegyveremért. Beleszúrtam a nedves földbe, majd támaszként használva azt, felemelkedtem. A sárban állva a küzdelem másik résztvevőjének szemeibe tekintettem.
~ Itt az idő...~ gondoltam, ezt követően egy félkört rajzoltam lábaim elé a pengémmel, mely kék színt kapott, miközben a földbe vésődött, s ezzel párhuzamosan megszólaltam:
- Naishoubanashi Ikko no Hayai, Assei Kazoku!
Ekkor a reiatsum tömege megnőtt, majd izzani kezdett körülöttem a levegő. Behunytam szemeimet, aztán megpörgettem magam előtt a kék aurában pompázó harci eszközömet. Egy Shunpo segítségével újból a levegőben teremtem. Szemben álltam Loraineval.
- Kérlek, mutasd meg te is nekem, mire is vagy képes valójában!- szólítottam fel, ezután vártam a történéseket.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rajin Loraine
Shinigami
Shinigami
avatar

Male
Hozzászólások száma : 100
Tartózkodási hely : Hueco Mundo alatt, Menos erdő kellős közepén, a kupiban
Registration date : 2010. Mar. 12.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: Ex-shinigami
Hovatartozás:
Lélekenergia:
5000/15000  (5000/15000)

TémanyitásTéma: Re: Harc útja   Szomb. Ápr. 10, 2010 12:35 pm

Végre felfogtam mindent. Azt az apró eddig megmagyarázhatatlan érzést, amit harc közben áramlott az ellenfelemből. A kardja elmondott mindent. Így, hogy már ismertem a történetét, már nem tudtam egyátalán ellenfélként gondolni rá. Még Shikon is képes volt megváltoztatni a véleményét. Már nem gyűlölt minden Shinigamit… Tudtam, hogy most rám fogja hagyni a harcot. Nem avatkozik majd közbe. Nem fogja a védelmem megtörni, hogy netán halálos csapást mérjen az ellenfelemre. Persze ilyenkor én is súlyos sebet kapok. Nem egyszer küzdöttem olyan arrancar ellen, aki majdnem végzett velem. Akkor, Shikon lépett helyettem. De végre újra éreztem azt az „érzést”. Újra a harc nehéz útján voltam. És ezért hálás voltam ennek az ötödik tisztnek.
~A bordáim…~ Nyögtem nehezen. Szédültem, és hányingerem volt. Már megint rendesen kaptam levegőt, de ha shumpoztam… Biztos voltam benne, hogy akkor meg fogok fulladni. Valami lecsöppent elém. Azt hittem, hogy az államról csöpög a vér. De nem így volt. Megéreztem a számban is a vér undorító ízét. Megdöbbentem.
~Nem lehet. Ha ez igaz, belső vérzésem van. Akkor viszont a csata nem lesz túl hosszú. Kivéve… Ha végre képes leszek felülkerekedni ezen az ostoba érzésen. Többé nem nyavalyoghatok egy sérülés miatt. Még ha súlyos is. Még ha belehalok is… De most ezt a csatát végigviszem. Nem szabad arra gondolnom, mi lesz, ha legyőz, és elvisz a Shinigamik sötét börtöneinek egyikébe. És ez nem is fog megtörténni. Addig küzdök, míg nem öl meg…~ Győzködtem magam. Végül megszorítottam Shikont. Valami történt. Egy parancsot hallottam. Aztán tett egy furcsa mozdulatot. A kardja, és az aurája izzani kezdett. Felugrott elém. Azt várta, hogy megmutassam a Shikaiom. Elmosolyodtam. Számítottam erre. De túl hamar volt. Még alig tudtam mozogni, mert a bordám szörnyen fájt. Már megint éreztem a vért a számban. De lenyeltem. Felnéztem elszántsággal a szememben. Megnyálaztam a szám, ezzel vörösre festettem az alsó ajkam. Nem voltam hajlandó Kidout használni. Muszáj volt „azt” használnom. A Shikaiom igazi harcmodorát. Én a kardom tíz pengéjét mindig a Kidouk irányítására használtam, de ez a harc más volt. Felsóhajtottam. Már évek óta gyakoroltam, és fejlesztettem a testem. Ezt a harcmódot csak Aizen ellen akartam csak bevetni, de ebben a harcban sokkal fontosabb, tisztább elvek vannak jelen. Ezért döntöttem végül a kardom valódi harcmodora mellett. Lassan az oldalamra tettem a szabad kezem. Megéreztem. Az egyik bordám a májamat szúrta át, és a gyomrom is megsérült. Nem volt túl nagy a seb, ezért csak szivárgott a vér. Már tudtam, van még időm. Éreztem, hogy a csont még nem tört teljesen le. Egy zöld-gally törés volt csak. Így képes voltam remegő kézzel, és szörnyű fájdalom árán annyira megmozdítani a csontot, hogy kiforduljon a májamból. Hasonló lépésekhez gyakran kellett folyamodnom. Ezzel végre a légzésem is könnyebb lett, és képes voltam megint szabadabban mozogni. Már kész voltam Shikon harcmódjára, de ennek nagy ára volt. A vér így szabad utat kapott. Éreztem, ahogy elönti a testem. A számból előbuggyant a vér. Köhögnöm kellett. Lehajoltam. A vér távozott a számból. Én lassan felegyenesedtem. Megtöröltem a szám. A vérem lassan elmosta az eső.
- Tsunzaku Shikon!- Mondtam halkan. Az egyik kezemmel megragadtam a pengét a másikkal a markolatot fogtam. A kardom kettétört. Mindkét fele két lánckesztyűvé vált, ami tökéletesen simult a kezemhez, sőt kicsit szorított. Ez segített a megrándult csuklómon. Már biztosan tarthattam. Felsóhajtottam megint. Fel kellett vennem az alapállásom. A bal lábammal előre léptem, és meggörnyedtem. A bal kezem magam elé tartottam, míg a másikat hátra a levegőbe. Lassan lélegeztem. Tökéletesen láttam őt. Innentől, már csak az én fürgeségemen, hajlékonyságomon, és az ő erején múlott minden. Előre shumpoztam, pont az ellenfelem elé. Minden ellenfelemnek hagytam időt, hogy feleszméljen, de sosem túl sokat. Vártam három másodpercet, aztán megpördültem. Kinyújtottam a karmaim. Háromszor fordultam meg a levegőben. Ez háromszor tíz vágást jelent. Ilyenkor tökéletesen vakon támadok, nem vagyok képes védekezni, vagy célozni. Mikor földet értem, hátrább ugrottam, és mindkét kezemet a bokám mellé lógattam. Így meggörnyedve álltam. Mint egy majom, előre ugrottam, és felülről két kézzel egyszerre lefelé sújtottam. Míg az első támadást a daru táncának neveztem el, ezt a majom dühének. Öt módon tudtam támadni, bár mind a kesztyűmhöz igazodtak, de a legtöbbnek volt gyengepontja. Míg a daru táncánál vakon kell támadnom, a majom dühénél a levegőben tökéletesen sebezhető voltam. Mikor visszavonultam megint, kihúztam magam, a jobb kezem az arcom elé tartottam, a balt a hasamhoz. Az ötven centis pengéket egymáshoz szorítottam. Ez volt a sáska karma. Az egyik kedvenc pozícióm. Sajnos a leghaszontalanabb is. Csak a védelmet szolgálta, de arra sem volt a legjobb. Ezek a pozíciók valójában a saját találmányaim voltak. Bárki képes lehet rá, persze hosszas gyakorlás után. Vettem egy mély levegőt. Persze az oldalam azonnal felforrósodott. A szám megtelt vérrel…
-Öt harci mozdulatom van. Mind az ötnek szörnyű gyengepontjai vannak. Ez számomra megtiszteltetés… Megtisztelsz azzal, hogy velem harcolsz. De arra kérlek, ha vége ennek a csatának, és veszítek, akkor ölj meg! Végezz velem, kérlek!- Mondtam hangosan, aztán lehunytam a szemeim, mikor kinyitottam ismét a harc tüze lobogott bennük.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sakata Yaken
8. Osztag
8. Osztag
avatar

Male
Capricorn Rooster
Hozzászólások száma : 77
Age : 23
Tartózkodási hely : Soul Society/Seireitei/8. osztag területe
Registration date : 2009. Dec. 27.
Hírnév : 7

Karakterinformáció
Rang: 8. osztag hadnagya
Hovatartozás:
Lélekenergia:
6500/15000  (6500/15000)

TémanyitásTéma: Re: Harc útja   Hétf. Ápr. 12, 2010 8:24 am

Amikor visszatértem a levegőbe, Loraine tekintetéből ki tudtam venni, hogy semmiképpen nem fogja feladni. Ennek egy részem örült, a másik pedig nem. Elvégre ő az egyetlen olyan személy idáig, akivel éles harcot vívtam, mégsem akartam megölni. Emiatt komoly kétségek keletkeztek bennem, ezeket viszont még a saját kardommal sem osztottam meg. Nincs hozzá jogom, hogy a saját gondjaimmal terheljem Assei Kauokut, elvégre ő sem tette soha. Furcsa volt a kapocs kettőnk között, bizonyára rajtunk kívül más személyek ezt nem érthették meg. Természetesen abban a tudatban éltem, miszerint mindenki maga ismeri legjobban a Zanpakutoját. Ezt totálisan ésszerűnek tartottam, valamint magától értetődőnek. Loraine megnyalta alsó ajkát, mely emiatt vörös színben kezdett pompázni. Szemhéjaimat összehúztam, majd jobb tenyeremmel erősebben markoltam rá a kardom markolatára, miközben azt a mélybe leengedve tartottam. Bal kezem a tokon pihent, egyenlőre még nem terveztem támadást, elvégre a velem szemben álló férfi még nem teljesítette azt, amire nem régen megkértem. Nem sokkal később a fickó az oldalára tette a kezét, majd egy reccsenést hallottam, ami bizonyára egyik bordája hangja volt. Összeráncoltam a homlokomat. Már majdnem kicsúszott a számon a mondat: Minden rendben van, testvér? Legszívesebben odamentem volna hozzá, hogy segítsek rajta, ám nem tehettem. Nem tiporhattam a földbe a becsületét azzal, ha gyengének néztem volna. Sosem bocsájtottam volna meg magamnak, még amennyiben ő meg is tette volna. A vihar nem akart megálljt parancsolni az égből hulló esőcseppeknek, melyeknek egy ideje igen hevesen zuhogtak. A karom gyengült, de szerencsére már nem vérzett olyan iramban, mint amennyire elkezdte az elején. Loraine szájából is vér távozott. Ám semmit nem tehettem, végig kellett néznem, ahogyan próbálja jobbá tenni az állapotát. Pihentetnem kellett a jobb kezemet, a fegyverem kezdett egyre nehezebbé válni. Bal tenyeremet is ráhelyeztem a markoltra, ezzel megpróbáltam jobban elosztani a súlyt. Nem akartam kimutatni, nekem is eléggé kellemetlen volt a helyzetem. Majd elhangzott a parancsszó, s a shinigami megmutatta igazi erejének forrását. Zanpakutoja shikai alakban teljesen megváltozott, egy kesztyűvé, melynek ujjai végéből ágaztak ki a halálos pengék. A látványra egy nagyot nyeltem. Miután ő is a harci pozíciójába helyezkedett, én is ugyanezt tettem. Egy shunoval kezdett, mire én ellöktem magamat az ő irányába. Egy olyan mozdulatot mutatott be elsőre, amire egyáltalán nem számítottam. Rájöttem, a lehető legnagyobb ostobaságot követtem el, amikor a támadó állást vettem fel, mert a védekező milliószor hasznosabb lett volna.
~ Én hülye barom!!!~ ordítottam saját magammal a gondolataimban, miközben vicsorítani kezdtem. Villám gyorsan emeltem fel a katanámat. Az első mozdulatát sikerült hárítanom. Éreztem az erőt, ami külön-külön oszlott el a tíz darab élben, viszont teljesen arányosan. A második hullámnál már egy vágást ejtett a mellkasomon, de nem látszott annyira súlyosnak. Egyenruhám felső részén egy nagyobbacska szakadás keletkezett, melyen a fehér rész azonnal átvette a vérem színét, ám a nedvesség miatt visszatapadt a testemhez. Az utolsó pörgésnél csak a manőverezésem miatt sikerült hátrahajlítanom úgy a fejemet, hogy ne vágja át a homloklebenyemet a fegyvere. Csakhogy ekkor is egy sebhely keletkezett azon a bizonyos ponton, amelyből ömleni kezdett testem vörös nedve, egy része egyenest bele a bal szemebe. A látási viszonyaim megromlottak, alig tudta kinyitni azt az adott érzékszervemet, ha meg igen, akkor pirosasan szemléltem a külvilágot. Ennek egyik oka az is volt, hogy köztudott tény, a fej igen erősen tud vérezni.
~ A rohadt életbe!~ szidalmaztam hát újból idióta cselekedeteim sorát.
~ Tudtam, egy másmilyen eszköznél harcmodorát is meg fogja változtatni, valamiért mégis belerohantam a támadásába. Ha a shikai miatt nem növekedett volna a gyorsaságom is, már holtan feküdnék a sárban. Így eldobhatok minden eddigi tapasztalatot. Hatalmas előnyre tett szert, elvégre az én harci stílusom nem változott sokat. Innentől minden lépésemet tökéletesen kell majd kiszámítanom, különben gondok lesznek.~ hoztam egy határozatot az elmémben, csakhogy sok időm nem volt, mivel Loraine már készült is a következő akrobatikus támadásának bemutatására. Ekkor egy ugrással készült lesújtani, mire egy shunpoval megkíséreltem megelőzni, azután Assei Kazoku pengéjét vízszintesen csúsztattam a karmok alá, ezzel blokkolni kívánva a lépését. Hátrált. Kivártam, amíg megteszi azt, azután egy furcsa pozícióban helyezte el karjait, aminek köszönhetően szemből védelmet biztosított magának. Amint összeillesztette a pengéket eltűntem, azután a jobbján tűntem elő. A lábam mellől egy suhintást kezdeményeztem a testének irányába. Nem foglalkozva vele, hogy hárította, avagy sem, hirtelen ismételten a eltűntem, eztán a másik oldalán jelentem meg, ahonnan megismételtem eme mozdulatokat. Ekkor odébb ugrottam, abba a pozícióba, ahol már előtte álltam. Fordulatból mértem egy csapást a fegyvereire, ezzel együtt kissé rá is toltam a sajátomat. A kék aura alatt szikráztak a vasak. Még egy csapás felülről, aztán éreztem, ideje lesz visszavonulni. Nem maradhattam sokáig testközelben, elvégre akkor ő elsőbbséget érzett. Hátrébb shunpoztam hát, nagyjából négy métert. Lihegtem egyet, majd megfontoltam kezdtem venni a levegőt, és kifújtam magam. Iménti támadássorozatomnál megpróbáltam kihasználni a meglepetés erejét, vegyítve az újonnan keletkezett sebességemmel. A hatását hamarosan meg fogom látni. Itt már nem lehetett játszadozni. Loraine kérésére oldalra fordítottam a fejemet.
- Először essünk túl ezen, utána majd meglátjuk mi lesz.-jelentettem ki, hiszen nem akartam véget vetni az életének.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rajin Loraine
Shinigami
Shinigami
avatar

Male
Hozzászólások száma : 100
Tartózkodási hely : Hueco Mundo alatt, Menos erdő kellős közepén, a kupiban
Registration date : 2010. Mar. 12.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: Ex-shinigami
Hovatartozás:
Lélekenergia:
5000/15000  (5000/15000)

TémanyitásTéma: Re: Harc útja   Kedd. Ápr. 13, 2010 11:18 am

A válasza elszomorított… Tudtam, ha le is győz nem öl meg. Ami azt jelenti, hogy börtönbe kerülök. Ezt nem akartam. De felfogtam mit is mondott. Életben akart hagyni.
-Még egy dolgot kérnék!- Mondtam halkan.- Ha mégis meghalnék… Elégetnél? Megtiszteltetés lenne számomra, ha te kísérnél az utolsó utamra… Sajnálom… túl nagy kérés… De ha ezt megtennéd nekem…
Aztán elmosolyodtam. Már kicsit megszédültem a sérüléseim súlyosak voltak. A jobb alkarom. A jobb kulcscsontom. Az első csapását tudtam volna hárítani, de nem léphettem még el, hiszen az a csapás nem volt életveszélyes, ezért csak a karomat tettem az útjába. Csontig hatolt a pengéje. A másik oldalról veszélyesebb csapást mért rám. Azt kivédtem a karmokkal. Mikor ismét találkoztak a pengéink. Már tudtam, hogy nem gondolkozhatok csak az első három pozíciómon. Az összest be kell vetnem… Bár a Sárkány vére elnevezésű mozdulatsorom ki akartam hagyni. De már rájöttem, túl erős ahhoz, hogy aggódjam a teste épségéért. De még ott volt a Sólyom karmai… Reméltem, hogy abban nem látja meg a gyengepontot. Ez a remény is túl halvány volt, hiszen egy nagyszerű harcos állt előttem. Meg fogja látni… És persze ott volt az utolsó támadása… Felülről csapott lefelé. Megtalálta az igazi gyengeségét a technikámnak. A pengéje átcsúszott a védelmemen, és a vállam súlyosan megsérült. Nem állt volna meg a csontnál a támadása, de még idejében kaptam oda a karmom. Elmosolyodtam. A szám sarkán vékony vércsík indult el lefelé. Aztán a földre koppant. A vörös folyadékot a vihar tomboló esője lassan eltűntette. Én lassan a vállamhoz nyúltam. Megrántottam a ruhám. A vállam még jól működött. Csak a fájdalom volt szörnyű. De ezt is el kellett viselnem, hisz egy harmadik osztagbeli volt az ellenfelem. Ők is a szenvedést látták a harcban. És tudtam a fájdalmat, csak az győzheti le, aki megérti. És én kétszáz nyomorúságos év alatt megértettem. Végül is mind úgy járunk, mit Ayako. Minden Shinigami… Harcban halnak meg, hisz ez az út, amit mind járunk a harc útja. Yaken gyorsabb volt, és erősebb. Felsóhajtottam. A vér lassan csorgott le a felső testemen. Ahogy a jobb alkaromon is a leengedett pengéimen. De a két lábam és a fejem még érintetlen volt. Már csak a megfelelő pillanatra vártam. Felnéztem az égre. Az arcom megmosta az eső. Felsóhajtottam.
-Figyelj rám! Látod, hogy vérzek… De ez csak a felszín. A testem lassan haldoklott az évek alatt. De ma ezt a haldoklást mindenképp megállítottad… Viszont, amit nem tudsz, hogy súlyos sérülésem van. Ha viszont bezárva kell élnem… A fénytől, és az égtől örökké távol önnön kezemmel vetek véget az életemnek. Ne vedd fenyegetésnek… Csak gyűlölöm, ha uralkodni akarna felettem. Ezért is gyűlöltek a kortársaim. Ezért kértelek meg, hogy végezz velem! De most valami mást szeretnék mondani… Ma két út találkozott a tiéd, és az enyém. Ez a két út el fog válni, de remélem, még keresztezik egymást!- Mondtam, és elmosolyodtam. Nem akartam meghalni, de azt sem, hogy ő meghaljon. Még sok csatát éreztem Yaken karjaiban, és a pengéjében. Ahogy a sajátomban is. De tudtam, egy sötét cellában sosem harcolhatok többé ilyen tiszta ellenfél ellen. Ezért döntöttem végül is úgy, ha mindketten túléljük, örökké az elmémbe vésem az ő arcát, nevét, és reiatsuját. Reménykedtem benne, hogy egy nap mellettem fog állni, amikor Aizen vérbe fagyva fekszik majd. És akkor megbékélhetnek a Shinigamik. Egy valódi áruló fog a porba hullani. Reméltem, hogy én sújthatom porba azzal a kidouval, amivel annyi éve ő akart megölni. Már tudtam, meg tudjuk tenni. Nem akartam, hogy túl sok ostoba Arrancar haljon meg. Ők hűségesek ahhoz az őrülthez, ezért képesek meghalni érte. És ő, mint egy isten lebegett fölöttük, és sanyargatta őket. Mindnek engedelmeskednie kell neki, hisz azt hiszik, hogy legyőzhetetlen. Hatalmasat tévednek. És is képes voltam megsebezni, bár akkor még fiatal volt. Egy esőcsepp a szemem alá esett. Legördült az arcomon. Olyan volt, mint egy könnycsepp, ami tisztára akarja mosni az arcom. Végül véresen zuhant le az államról. Késsz voltam a következő támadásra. Oldalra ugrottam. Megint a majom dühével támadtam. Aztán a másik oldalára Shompoztam. Felvettem a sáska karma pozíciót, és az összeszorított pengékkel a kardjára sújtottam. Végül hátra ugrottam. Már éreztem közel, van az idő. Shumpozva kétszer megkerültem, közben kiengedtem egy nagy adag reiatsut. Ezzel reméltem megzavarom majd a támadásom alatt. Itt volt az idő. Villámlott egyet. És a fényben elé shumpoztam. A lábaim kissé előrébb álltak, a hátam hátra görbítettem. A karmaim szétfeszítettem, ahogy a sólyom támad az egérre, és előre lendültem. A két karom nem volt messze egymástól. A támadást ki lehet védeni. De úgy számoltam, még ha felületi is, de sikerül sérülést okoznom neki. Ám a támadás hátránya a helyhez kötöttség volt. Ott álltam előtte, és nem mozdulhattam. Még miután a támadásom véget ért akkor sem ugorhattam el. Nem voltam messze tőle. Mélyen a szemébe néztem. Láttam benne azt, ami boldogsággal töltött el. A harc utáni vágyat. Hirtelen eltűnt minden fájdalmam. Az oldalam már nem reszketett. A vállam nem égett forróságban. Az alkarom nem szúrt. Elmosolyodtam. Ebben a pillanatban tökéletesen elmúlt a szenvedés.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sakata Yaken
8. Osztag
8. Osztag
avatar

Male
Capricorn Rooster
Hozzászólások száma : 77
Age : 23
Tartózkodási hely : Soul Society/Seireitei/8. osztag területe
Registration date : 2009. Dec. 27.
Hírnév : 7

Karakterinformáció
Rang: 8. osztag hadnagya
Hovatartozás:
Lélekenergia:
6500/15000  (6500/15000)

TémanyitásTéma: Re: Harc útja   Szer. Ápr. 14, 2010 9:24 am

Komor tekintettel hallgattam végig a dolgokat, amiket Loraine mondott. Mélyen a szemeibe pillantottam. Az előző támadásaim majdnem teljes sikerrel végződtek. Remegő kezemet a szemem fölé helyeztem, majd pontosan arra a sebre tettem, ahonnan a vér a látószervembe ömlött. Mikor elvettem onnan tenyeremet, annak vörös színére szegeződött a figyelmem. Megdörzsöltem az ujjaimat, mintha fel sem akartam volna fogni, miszerint a vörös folyadék az én testemből szivárgott. Elgondolkoztam azon a dolgon, amit az ex 3.Tiszt közölt velem.
- Miért mondasz nekem ilyeneket?- kérdeztem vissza, azután egy kis csönd következett.
- Hm, Loraine?... Az eszed a halálon jár. Neked nagy céljaid vannak, nem? Megküzdeni Aizen Sousukével, Hueco Mundo urával. Megküzdeni azzal a személlyel, aki elárulta egész Soul Societyt. Most meg... Olyan mondatokat hallok távozni a szádból, mintha a rövidebb utat választottad volna. Persze tudom, ez nem így van... Legalábbis nagyon reménykedem benne. Azok az emberek, akiknek vannak nagy ambícióik, akik képesek még mindig harcolni a csepp jóért, győzelmeket szoktak aratni. Te ebbe a kategóriába tartozol. És különben is Loraine... Még élünk, nemde?- érdeklődtem, s komoly beszédem végére egy mosoly húzódott meg a számon, viszont homlokomat végig összeráncolva tartottam. Éreztem a sérülés húzódását a koponyámon.
- De, ha a dolgok másképpen alakulnának, természetesen megteszem neked, amit kértél.- jelentettem ki, mialatt már két kezemet újból ráhelyeztem a fegyveremre. Végignéztem azon a férfin, kivel életem legkeményebb, legtanulságosabb viadalát vívtam éppen. Talán a legőrültebb gondolat, ami valaha is megfordult a fejemben, ám szurkoltam neki. Viszont mindennek ellenére én sem akartam kikapni, sőt félreállni sem, hiszen akkor a saját becsületemen ejtettem volna csorbát.
~ Rajin Loraine! Ne haj meg! Ne okozz nekem csalódást!~ merengtem. Hiába szerettem volna, mindennek ellenére nem voltam képes kimondani ezeket a rövid kifejezéseket. Megtartottam magamnak, mint megannyi más dologgal is tettem, viszonylag hosszú életem során. A vigyor nem akart lefagyni a képemről.
- Még szép, hogy találkozunk...- szólaltam meg nyugodt hangon. Megindította a rohamot. Ismét az ugrós támadását vetette be ellenem, mialatt az oldalamra shunpozott. Egy határozott mozdulattal fordultam abba az irányba, amerről közelített, majd ismételten a múltkori védekezésemet vetettem be, ami annyiból állt, hogy vízszintesen fektettem be Assei Kazokut a karmok alá. Hirtelen a másik szélemen tűnt fel, a Sáska karma nevű támadásával foglalta le a kardomat, amit nem tudtam kihúzni addig, amíg meg nem szüntette. Ezzel nem tudott megsebezni, csakhogy az én mozdulataimat is blokkolta. Azt hiszem ellettünk volna még egy darabig így, ha nem ugrik hátra. Én is követtem a példáját. Magam előtt tartva a fegyveremet, megdöntöttem testemet, majd elrugaszkodtam a levegőben.
~ Vajon mire készül?~ gondoltam magamban, ezt követően felvettem a védekező pozíciómat. Vártam. Egyik erényem volt a türelmesség, ám néha ez hátrányként is szerepelt. Megtehettem volna, hogy megpróbálom nem hagyni neki az érvényesülést, viszont az nem én lettem volna. A legjobb védekezés a támadás nevű stratégia nem az én reszortom volt. Jobb szememmel elemeztem a mozdulatait, s az a gondolat fordult meg a fejemben, eme támadása lehet majd a legerősebb, amit egész idáig megmutatott.
~ Hamarosan be kell vetnem...~ hoztam egy határozatot az elmémben, miközben karomat feljebb emelve, ruhám ujjába töröltem a fejemből már kissé csekélyebb módon szivárgó vért. Emiatt még csak jobban szétkenődött a homlokom egy részén. Villám gyorsan kezdett mozogni, amit nem is tudtam követni, de éreztem, körülöttem van valahol. Mindenfelé kezdtem nézelődni és fordulgatni, csakhogy nem tudtam kivenni merre is találom a fickót. A felszabaduló energiája baljós előjelnek számított számomra.
~ Mire készülsz?~ merült fel bennem ismételten a kérdés, melyre hamarosan meg is kaptam a választ. Amikor sikerült kifürkésznem merre leledzik a Kidoushuu osztag néhai tagja, íriszeim kitágultak a szememben, majd tátott szájjal pillantottam rá, még működő érzékszervemmel, hiszen a másik ideiglenesen használhatatlanná vált. Felém kezdett száguldani, mire gyorsan egy kifejezés hagyta el a számat:
- Kyuu Seru!
Ordításomat követően egy félkör rajzolódott ki előttem, melynek ívén két teljes 360°-os alakzat pihent. A pengémen lévő kék aura a testemre kezdett kúszni, de mielőtt befejeztem volna védekező technikámat, éreztem a hideg vasat a húsomban. Mikorra jobban elemezni tudtam a helyzetemet, rájöttem, szerencsére a pajzs egy része már befedte testemet, így nem döftek át teljes mértékben a karmok. Az egyik a bal oldalamon hasította fel a bőrt, a másik az arcomon, egy harmadik meg jobb alkaromon. Loraine szemébe néztem. Irgalmatlanul éles fájdalmak hatoltak át a testemen, mégis elvigyorodtam, akárcsak ő. Odébb kellett vonulnom. Az épület egyik szintjére álltam, ahol hátrálni kezdtem, míg egy oszlopnak nem dőltem háttal. Lihegtem, néha pedig egy nagy nyögéssel borsoztam meg a fáradalmakat kifejező hangkiadásaimat. Szorítottam a markolatot, minden erőmmel, ami még a karomban megmaradt. Mély levegőt vettem, kifújtam magam, kissé megpróbáltam lazítani, tiszta fejjel gondolkodni.
- Nem maradt más választásom...- suttogtam magamnak, miközben egy halk kuncogást ejtettem meg. Ebben semmi rosszindulat nem volt, csak a helyzet iróniáján szórakoztattam el magamat. Eltoltam magamat az oszloptól, kiegyenesedve álltam egy darabig. Végül shunpoval Loraine elé érkeztem, rácsaptam egy átlagos ütéssel a fegyvereire. Két fordulatból ejtett vágást indítottam mindkét oldala felé, majd egy alulról koordináltat is. Még három szúrást küldtem a teste különböző pontjai felé. Ezekkel igazából nem is akartam megsebezni, valószínűleg ha akartam sem tudtam volna. Csupán pitiáner mozdulatok voltak, amiket egy kezdő kardforgató is meg tudott volna ejteni. Végül egy nagyjából 45°-os magasságba shunpoztam el, miközben Lorainera pillantottam. Lábaim előtt megint csak a félkör tündöklött, jobb szélében egy karikával.
- Hachihenkei Sasshi!- ordítottam, azután egy gyors, nyolcszög formájú, kék színű sugár távozott pengémből, aminek mérte kb.: fél méter volt, plusz hasító hatással rendelkezett.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rajin Loraine
Shinigami
Shinigami
avatar

Male
Hozzászólások száma : 100
Tartózkodási hely : Hueco Mundo alatt, Menos erdő kellős közepén, a kupiban
Registration date : 2010. Mar. 12.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: Ex-shinigami
Hovatartozás:
Lélekenergia:
5000/15000  (5000/15000)

TémanyitásTéma: Re: Harc útja   Pént. Ápr. 16, 2010 11:05 am

Elmosolyodtam. Nem érthetett meg teljesen, de valamennyire megértett. Ennek örültem. Hiszen az én lelkem túl bonyolult volt, még jómagam sem értettem teljesen. Nemhiába töltöttem hosszú éveket tanulással, és fejlődéssel. Ám a lelkem még mindig sérült volt. Fájt Ayako elvesztése. A mai napig, ha eszembe jut az arca, megkönnyezem csodás emlékét. Felsóhajtottam. Most sem volt másképp. Az arcomon végigcsordultak a könnyek. Bár az eső zuhogott, látni lehetett, hogy azok könnyek voltak.
-Félre értettél… Nem várom a halált. De tudom, hogy be fog következni. Nem ma, de egyszer! De egy dolgot ne felejts el! Nem Aizen Sousuke keze által fogok meghalni. Az a féreg egyszer elengedett, többé nem hagyom! De addig hosszú utat kell bejárnom… És sok bajtársat kell találnom… Hisz egyedül mindenki gyenge, még Aizen is. Ma találkoztunk, de mégis jobban megbízok benned, mint a régi társaimban bíztam évek alatt. Ezt köszönöm neked! Ha te állnál mellettem, a kezem biztosabban csapna Aizen fejére…- Magyaráztam halkan. Láttam a kardja egyik technikáját. Egy pajzs. Tehát a kardja Kidou alapú… Nem csak az ereje, és a sebessége nőtt meg. Már nem próbálkoztam stratégiát kitalálni, mivel ez még nem volt a teljes ereje. Én sem mutattam még meg mindent. Még volt egy kártyám. Egy kártyám, amit sosem akartam kijátszani. Ó, a Sárkány vére. Ha be kell vetnem, mindketten súlyos sérüléseket szenvedünk el. De tudtam, hogy egyikünk sem hal meg biztosan. Ehhez a támadáshoz már szükségem volt Shikonra. Együtt kellett mozognunk. Együtt kellett keringetnünk a reiatsut. Eggyé kellett válnunk. Ezt ötven évig gyakoroltam, és fejlesztettem. Tudtam, hogy két csapás védhetetlen egyedül a támadásban, de már ebben sem voltam biztos. A Sólyom karmait is csak a legtehetségesebbek tudták kivédeni. És ő ugyan megsérült, de egész könnyen megúszta. Ha nem védi ki, akkor már nem tudná mozgatni a karjait… Nem tudtam tovább merengeni. Megindult felém. Lesújtotta fegyvereimre. Persze azok szorosan ölelték a kezem, így a karjaimmal együtt mozdultak. Kinyújtottam a karom. A jobbról érkező csapást még tompítottam a tenyeremmel. A csuklóm hangos roppanással jelezte, hogy az izület ismét két részre ugrott. Nem törődhettem vele. Ki kellett védenem a baloldalról érkező csapást. Ám az megcsúszott a kesztyűmön, és belehasított az alkaromba. Még egy alsó vágás volt, amit alig ugyan, de elkerültem. Azonnal szúrások rengetegét indította felém. Félreütöttem a támadásait. Szerencsére nem csapott rám újból. Mikor elshumpozott visszaraktam a csuklóm a helyére. Felnéztem. Hallottam egy parancsszót. A pupillám összeszűkült, amikor megláttam a felém közeledő támadást. Túl gyors volt. Túl közel engedtem. Még magam elé rántottam a kezeim, de… Hirtelen villámlott. Én egy acéloszlopnak vágódtam. A ruhám, leszakadt a jobb oldalamról. Lenéztem. A szívem hevesen vert. Minden csupa vér volt. Megszédültem. Az oldalamon tátongó sebre tettem a kezem. Shikon eltompította a pengéit, nehogy felsértsem magam. Az elmém elhomályosult. Remegtem. A számszélén megindult egy újabb vércsík. Hirtelen elkábultam, térdre estem. Hirtelen egy réten találtam magam. Felnéztem. A vér meghűlt bennem.
-Ayako?- kérdeztem megrázkódva. A lány bólintott. Oly gyönyörű volt, mint régen. Én remegve felkeltem, és felé indultam. Megragadtam a kezét.- Te tényleg? Te…
-De, meghaltam… Itt várok rád már régóta…- Mondta halkan. Megcsókoltam.
-Nem kell tovább várnod! Itt vagyok veled, és mindig itt leszek!- Mondtam neki könnyes szemmel.
-Nem! Loraine, menj vissza. A te időd még nem járt le!- Mondta halkan.- Én itt foglak várni. Kérlek, ne add föl… Állj fel!
Megint ott voltam. A karomon támaszkodva. Lassan felnéztem. A ruhám cafatokban lógott rajtam. Levettem a felsőm. Oldalra dobtam. Aztán fölkeltem. A testemen régi hegek látszottak. Szörnyű látványuk még a legjobb harcosokat is megdöbbentette. Aizen nem finomkodott velem. Égések, vágások, szakadások ősi behegedt nyomai. És az új sebhely. Amelyből még ömlött a vér.
-Eltaláltad azt a részt, ami felgyülemlett vérrel, csak az, folyt ki!- Mondtam. Nem volt teljesen igaz, hisz a seb túl nagy volt. De még tudtam mozogni. Felsóhajtottam ismét. Az egyik pengével megérintettem a bal fülemben lógó fülbevalót. A szemem ismét könnyes volt, de a tekintetem ugyanolyan erős maradt. Az utolsó emlékem Ayakotól. És most ő segített felállni. Összeszorítottam a fogaim. A szörnyű fájdalmat kizártam. Előre Shumpoztam. Még tíz lépés volt köztünk. Én még nem mozdultam meg.
-Yaken… Te erős vagy! De ami fontosabb, becsületes!- Mondtam.- Tudom, hogy Soul Society tiltja a magán jelegű akciókat, de… Ez egy szörnyű kérés, tudom… Nem várom tőled, hogy igent mondj. De szeretném, ha egy nap, mikor már mindketten elég erősek vagyunk, mellém állnál. Egy küldetésre csak. Egy küldetésre, melynek célja Aizen megölése! Mit mondasz, Sakata Yaken, a harmadik osztag ötödik tisztje. Képes lennél mellettem harcolni?
Természetesen a válaszától függetlenül folytattam a csatát, és mellé ugrottam. A daru táncával megleptem, ám most csak egyszer pördültem meg, utána a bal oldalára Shumpoztam. Két oldalról befelé csaptam a kezeimmel, mintha csak tapsolni akartam volna. Nem tudtam bele túl sok erőt adni, mivel az oldalam tébolyítóan fájt. Hátra ugrottam, aztán vettem egy mély levegőt. Kinyújtottam a karjaim. Aztán a Majom dühe nevű technikát alkalmaztam ismét. Könnyűszerrel tompította ezt a támadásom, ezért hátra kellett ugranom. Lihegtem. Közben az eső mosta a testem. Csak most vettem észre, hogy amerre megfordultam, vérnyomot hagytam magam után. Yaken körül vérkör rajzolódott ki. Elmosolyodtam. Tudtam, hogy túl sok vért vesztettem, de nem adhattam fel. Egy oszlophoz léptem, és nekidőltem. Lihegve álltam. Az arcomon mosollyal. A testem már rég feladta volna, de az akaraterőm még életben tartott. Reménykedtem abban, hogy az ellenfelem még bírja. Nem akartam befejezni ezt a csatát… Még nem…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sakata Yaken
8. Osztag
8. Osztag
avatar

Male
Capricorn Rooster
Hozzászólások száma : 77
Age : 23
Tartózkodási hely : Soul Society/Seireitei/8. osztag területe
Registration date : 2009. Dec. 27.
Hírnév : 7

Karakterinformáció
Rang: 8. osztag hadnagya
Hovatartozás:
Lélekenergia:
6500/15000  (6500/15000)

TémanyitásTéma: Re: Harc útja   Hétf. Ápr. 19, 2010 8:51 am

Végül is Loraine megmagyarázta, hogy szokásomhoz híven ismét túlkomplikáltam a dolgokat.
- Bocsáss meg! Mostanában gyakran történik ez velem, talán túlságosan is elragad a fantáziám.- jelentettem ki, miközben magam elé néztem, s egy birka szelíd arckifejezésen estem át. Elgondolkodtam rajta, vajon miért nem jött be soha, ha valami megtérítő, vagy felbuzdító szöveggel akartam előállni a többieknek. Talán szimplán csak nem voltam olyan beállítottságú. Hiszen valószínűleg a világ egyik legnagyobb ostobasága lenne, amennyiben valaki azt állítaná, hogy én egy "hős" beállítottságú shinigami vagyok. Nem tartottam magamat annak, mástól sem vártam el életem során egyszer sem. Akit kellett, azt megmentettem, másokat pedig megöltem ugyanezen indokkal. Parancsok... Shinigami létem alatt egyszer sem fordult meg a fejemben, miszerint akár a leggyengébb és legjelentéktelenebb utasításnak is ellent mondjak. Most minden más volt. Arra akartam ösztönözni az ex Kidoushuu osztagost, hogy ne gondoljon a jövőre, ám ezzel valószínűleg csak saját magamat próbáltam tudat alatt nyugtatgatni. Én voltam az, ki nehéz helyzetben érezte magát, főleg az elkövetkezendő pillanatokban. Egyszerűen nem vágytam a harc végére, mert akkor valamelyikünknek döntést kell majd hoznia. Féltem a hibás választás lehetőségétől, elvégre a mai napon egy nagyszerű emberrel találkoztam. Erős, becsületes, tisztességes. A szívem mélyén megvetettem önnön gyávaságomat, viszont csupán egy apró reménysugár pislákolt bennem, mely egy szimpla magyarázat volt.
~ Ha eljön az ideje, a helyes döntést fogom meghozni.~ futott végig az eszme a fejemen. Hogy mit értettem ezalatt a fogalom alatt? Attól tartok, azzal én sem voltam teljesen tisztában, mondjuk úgy, fogalmam sem volt róla. Na, de ki akarná előre látni a sorsát? Az élet arról szól, miszerint mindenki tanul, amíg meg nem hal. Minden egyes választás, akár a legcsekélyebb értelműek is tapasztalattal ruháznak fel. A sok kis formalitásból meg a végén kisülhet egy nagy tett is, tehát ezekre is ugyanolyan fontossággal kell ügyelni, akárcsak a többire. Loraine megbízott bennem. Ez boldogsággal töltött el.
- Köszönöm! Én is megbízok benned. Az eddigiek során nem túlzottan sokat beszélgettünk, de azt hiszem nem is vagyok annyira a szavak embere. A tettek pedig olykor sokkal többet elárulnak az egyik emberről a másiknak. Te jó vagy, helyén van a szíved. Örülnék neki, ha ezt magamról is el tudnám mondani. Egyszer talán ennek is eljön majd az ideje. Az első lépéseket már minden bizonnyal megtettem.- állapítottam meg, miközben Lorainera néztem. Már kissé kezdett kitisztulni a látásom, lassan kinyitottam a másik szememet is, viszont még mindig kicsit homályos volt az összkép. A támadásaim sikeresnek bizonyultak. Nem számítottam rá, hogy ennyire pontos találatokat tudok majd leadni, viszont sikerült. Az ex shinigami térdre esett, s mintha beszélni kezdett volna valakivel. Kardomat néhány ujjammal tartottam, majd a karomat kezdtem szorítani a másik kezemmel. Igazán fájdalmas volt, a mellkasomon lévő seb csak égető érzést biztosított, ám a végtagom sokkal jobban megviselt.
~ A fenébe, ez rohadtul kellemetlen...~ gondoltam magamban, miközben szívtam egyet a számon, majd vicsorítani kezdtem. Újból kihasználtam a kevés alkalmat a pihenésre. Loraine nem adta fel. Miután felkelt lehajította magáról a felsőjét. A testén rengeteg heg látszott. Nagyra nyíltak a szemeim.
~ Te jó ég! Mennyi csatában lehetett már része? Belegondolni is rossz, hogy mennyi megpróbáltatáson eshetett már át.~ merengtem. Ezt követően egy olyan kérést intézett hozzám, amin meglepődtem. Elmerengtem azon, amit mondott. Vajon kire kellett volna hallgatnom. A jó katonára, vagy a becsületes shinigamira? Melyik út lesz a helyes? Ha igent mondtam volna, akkor az egész eddigi életmódon egyszerűen hullott volna porba, ám amennyiben a nem felé hajlottam volna, kárba vesztek volna a változással kapcsolatos ambícióim. Nem fordulhattam fegyveremhez eme kérdéssel, most különösen néma volt. Igazából nem is tudtam mikor hallottam már utoljára beszélni. Az arcomra kiült a tanácstalanság. Gyűlöltem nagy döntések elé állítani magamat, ezért nem is akartam soha nagy rangra törni a Gotei 13-ban. Annyi személy életéért felel egy kapitány, s biztosan néha ő is hoz hibás döntéseket, amik életekbe kerülhetnek. Talán Seireiteinek ők csak jelentéktelen áldozatok, viszont nekik is van lelkük, élnek. Azután, egy kis logikát is kevertem az elmémben lefuttatott töprengések mellé. Kinyitottam a számat, de nem szólaltam meg. A semmibe bámultam, mintha egy felsőbbrendű jelre várakoztam volna.
- Igen...- hagyta el végül a számat a kijelentés. Felszabadultnak éreztem magamat, mert egy igaz embernek tehettem ezzel szívességet. Hirtelen már nem esett nehezemre egy őszinte, nagy vigyorral állni a történet elébe.
- Ő mindannyiunk ellensége. Áruló és zsarnok. Azon a bizonyos napon, számíthatsz rá, hogy a jobbodon fogok csatába szállni.- bólintottam mélyen a férfira. Végre egy igazán saját elhatározásra jutottam, s ebben a pillanatban úgy éreztem, a helyes utat választottam. De a harcunknak még mindig nem volt vége, az akarat mindkettőnket hajtott. Támadásba lendült. A pörgő támadását alkalmazta, amire egy hátra shunpozással feleltem, majd mikor befejezte meglendültem előre. Mikor az oldalamon akart megjelenni a hátamhoz érkezett a megmozdulásom miatt, amit megvágott. Egy ordításban törtem ki, miközben majdnem lezuhantam. Megerőltettem magamat, majd a fentről érkező csapást a megszokott módon kívántam hárítani, ám a belefektetett energiától, vagy 5 métert zuhantam lefelé. Lefékezve a levegőben leereszkedtem a talajra, aztán lehuppantam a sárba. Lihegni kezdtem, majd nyögni az iszonyatos érzésektől, melyek a gerincem tájékán keletkeztek. Hirtelen belassult a világ, az esőcseppek lassított felvételben kezdtek zuhogni. A pengém ott hevert mellettem, majd tekintettem oldalra csúszott a kéken fénylő Zanpakutora.
~ Hát ennyi volt, Yaken...?~ szólalt meg Assei Kazoku. Üres fejjel figyeltem tovább az harci eszközömet.
~ Válaszolj!~ emelte meg a hangját a kardom szelleme, mely ismét visszabillentett a valóságba.
~ Nem tudom...~ közöltem vele egyszerűen.
~ Kelj fel! Te szánalmas idióta! Besegítek neked egy harcban, ami ráadásul még nem is az én stílusom, erre így köszönöd meg?!~ ordított velem a saját fegyverem, amire kissé furcsa fejet vágtam, arcomon egy halvány mosoly jelent meg.
~ Mikor adtuk fel???~ kérdezte tőlem, mire újból csak egy szimpla válasszal reagáltam:
~ Soha. Ne mondj semmit! Akkor, mire várok?... Nem igaz?~ logikáztam ki a Zanpakutom gondolatát. Felszabadítottam még egy adagot a lélekenergiámból. Kék aurában fénylett a testem, miközben felemelkedtem a földről. Felfelé tekintettem Lorainere, majd remegő jobb karommal emeltem fel a fegyveremet, melynek hegye az ex shinigamira mutatott. Nem kellett mondanom semmit, bár talán már nem is akartam pazarolni rá energiát. Shunpo segítségével villám gyorsan előtte jelentem meg, azután felemeltem a pengémet a fejem fölé.
- Hachihenkei Sasshi!- kiáltottam, azután elindítottam egy újabb sugarat a férfi irányába. Amennyiben meglátom merre próbálja kikerülni, megkísérlek azonnal ott teremni, majd három szúró támadást leadni a hasa felé, valamint egy bal karomtól indított erőteljes vágást, végül, de nem utolsó sorban pedig egy gáncsolást.

// Bocsi, amiért tegnap nem tudtam írni. ^^" //

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rajin Loraine
Shinigami
Shinigami
avatar

Male
Hozzászólások száma : 100
Tartózkodási hely : Hueco Mundo alatt, Menos erdő kellős közepén, a kupiban
Registration date : 2010. Mar. 12.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: Ex-shinigami
Hovatartozás:
Lélekenergia:
5000/15000  (5000/15000)

TémanyitásTéma: Re: Harc útja   Csüt. Ápr. 22, 2010 10:37 am

Felsóhajtottam. Elfogadott társának. Tudtam, hogy azon a napon ott fog mellettem állni. Együtt szállunk szembe az ellenféllel… Talán egy egész világgal, talán csak egy emberrel. Az idő dönti majd el ezt a kérdést is. De végre biztos voltam a dolgomban. Az oldalamból vér csorgott. A pengéim is véresek voltak. A vihar tombolt. Én pedig lassan megnyugodtam. Az elmém kitisztult. Lassan végiggondoltam eddig ő, hogy harcolt, és a saját lépéseimet is megvizsgáltam. Láttam némi szabályszerűséget a mozgásunkban. Volt még valami. Egy lépés… Csak a legvégső harcra tartogattam. Csak a legerősebb ellen. De tudtam, ha így folytatom, meg kell tennem. Az életem lassan kiszivárgott a testemből, de nem hagyhattam magam. Küzdenem kellett. Már szédültem is, de nem érdekelt. Harcolni akartam. Viszont nem ölni. A testem ellenezte, de mégis felkészültem. Legfontosabb harcok közt szerepelt ez. Felsóhajtottam. Még több reiatsut szabadítottam fel. Reménykedtem, hogy most olyan gyors lehetek megint, mint korábban. Sérült voltam. Az oldalamból ömlött a vér, a jobb csuklóm üvöltött a fájdalomtól. A bal karom sem volt túl jó állapotban. Lassan vettem a levegőt. Shikon remegett. De már nem az idegességtől. Csak egyszerűen közbe akart avatkozni. Nem hagyhattam. És azt sem, hogy a saját félelmeim a felszínre törjenek. Félelmek attól, hogy valamelyikünk az életét veszti. Az égre néztem. Újra végiggondoltam. Súlyosan megsérültem, és az előbbi eséstől ő is. Nem finomkodhatok, még így sem. A Sárkány vére nevű technikám volt már, csak ami számára ismeretlen volt. A Sárkány vére. A legkomplikáltabb, legveszélyesebb. Nem csak az ellenfelem számára, de nekem is. Volt néhány gyengepontja, ám a legtöbb esetben az ellenfelem mozgásképtelenné vált. És amit most el akartam kerülni, meghaltak. Csak két lépést kellett kihagynom, és túlélheti. Yaken sebei súlyosak voltak, de tudtam, hogy túl fogja élni. Ahogy azt is, ha képes leszek, rá begyógyítom a sebeit… És valahogy biztonságba viszem… De az erejéből éreztem, hogy lehet, hogy én fekszem majd mozdulatlanul a sárban. Még semmi sem dőlt el. Főleg a pajzs miatt. Ezzel is számolnom kellett. És azzal is, hogy én sem járok túl jól. Ebben az állapotban rövid idő alatt meghalok. De ha nem harcolok, akkor is végem. Felsóhajtottam. A ruhám, és a hajam nedves volt. A felső testem csupasz volt, és minden sebem az eső mosta. A harmadik osztag ötödik tisztje rosszul nézett ki. De végül felkelt, és rám támadt. Megint azt a különleges támadást használta. Épphogy elkerültem az életveszélyt. A jobb alkaromat felhasította. Majdnem letépte a kezem. Ez is ütőér volt… A három szúrásból kettőt kivédtem a Sáska karmával. De az utolsó becsúszott. Belém hasított. Rettenetesen fájt, de nem volt életveszélyes, az nem… Ám az erőteljes csapása ballról, kibillentett az egyensúlyomból a vállamon lévő húsba maró fájdalom most nem számított. Elgáncsolt, én zuhanni kezdtem. Már nem tudtam mást tenni, zuhanás közbe elkaptam egy acélelemet, de nekicsapódtam az alatta lévő állványnak. Kicsúszott a kezemből a fém. Bágyadtan zuhantam. Egy sóder halomba csapódtam. Mindenem csupa sár, és vér volt. Lassan fölkeltem. A sóder felfogta az esésem, de túl sok seb volt már rajtam.
-Aizen ellen se álltál meg…- Súgtam halkan, és vért köptem.- Kelj föl… Végig kel csinálnod!
~Shinigami, add föl! Ez túl erős… Legyőzni ő téged! Véged lenni!~ Morogta halkan Shikon.
~Nem, ha föladom, egy féreggé válok, mint Aizen… Lassan álltam meg a lábaimon.
-Folytathatjuk?- kérdeztem, aztán sántikálva előre léptem. Dobbantottam egyet, mire hangos roppanás jelezte, hogy az izületek ismét a helyükre kerültek. A jobb karomra néztem. Csupa vér volt. A bal is… Ahogy az oldalam, és a nadrágom… Az arcom és a vérben ázott testem is csupa sár volt. A jobb kezem kissé megremegett. Én megszorítottam a csuklóm. Rettenetesen fájt, de még mozgott. A vihar elérte a tetőpontot. Tombolt, bömbölt. A közelben becsapott egy villám. Megrázkódtam. Fázni kezdtem. Rettenetesen. Ez nem a szokásos didergés volt. Elért egy jeges karom, a halálé. De kitartottam. Kihúztam magam, és felshumpoztam egy póznára. Tudtam, hogy meg kell tennem. Nem tudom mit gondolt Yaken, amikor a két kezem összes karmát önnön vérembe mártottam, de nem törődhettem vele. Előre ugrottam. Jobb oldalról támadtam először, ahogy szoktam. Azzal egy időben a másik kezemmel is sújtottam. Míg a jobb kezem vállmagasságban vágott, a bal inkább has magasság volt. Mikor ez megvolt, leguggoltam, alulról felfelé szúrtam a karmokkal. Aztán jobbra ugrottam, de még egy lépés távolságban sem voltam. Éreztem, ahogy a kardja végigszántja jobb oldalt a bordáimat. Ez is része volt a támadásomnak, ugyanis így bal kezemmel elkaptam a pengét, és Jobb kezem egyik karmával vállon szúrhattam volna, de a karom nem engedelmeskedett, és a látásom is homályos volt, mellé szúrtam. De még nem volt vége, elengedtem a kardját, hátra ugrottam, közben a háta felé csaptam. Már nem tudom, hogy eltaláltam e, mert nekicsapódtam egy oszlopnak. Lihegve álltam. Nem tudtam végig csinálni. Túl nagy volt a vérveszteség. Pihentem még egy kicsit, de végül folytatni tudtam volna, ám nem indultam el. Nem bírtam, még nem. Felhasítottam a nadrágom, és az oldalamra szorítottam a rongyot. Óvatosan mozogtam. Végül is sikerült pár másodpercre elszorítani az egyik fontos artériát. Egy pont elég volt, hogy a vérzés enyhüljön. De amint elvettem a rongyot ismét felgyorsult. Már egy liter vért elvesztettem, és a második liter is lassan távozott belőlem. Éreztem a hideget. De el kellett viselnem. Még sokig, mert tudtam a küzdelem nem fog itt véget érni.
-Yaken, nagyon erős, és tehetséges vagy. Büszke vagyok arra, hogy eddig kibírtam… De mindkettőnknek tovább kell küzdenie. Nem adhatjuk fel egy kis kellemetlenség miatt… Még ha ez az apróság maga a halál is!- Mondtam.- Adj bele mindent. Én is ezt teszem. És ne felejtsd el, mindkettőnk útja az igaz út. Még ha őrültnek is tartanak. Mert nem vagyunk szokványosak, de ez nem feltétlenül rossz!
Mosolyogva álltam. Közben az arcomon csorgott az eső. És a karmaimról csöpögött a vér…

//Mostanában én se tudok olyan sűrűn írni, bocsáss meg!///
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sakata Yaken
8. Osztag
8. Osztag
avatar

Male
Capricorn Rooster
Hozzászólások száma : 77
Age : 23
Tartózkodási hely : Soul Society/Seireitei/8. osztag területe
Registration date : 2009. Dec. 27.
Hírnév : 7

Karakterinformáció
Rang: 8. osztag hadnagya
Hovatartozás:
Lélekenergia:
6500/15000  (6500/15000)

TémanyitásTéma: Re: Harc útja   Pént. Ápr. 23, 2010 10:47 pm

Támadásba lendültem. Éreztem, már a sebességem sem olyan, mint amilyennel a küzdelem elején rendelkeztem, pontosabban szólva a shikai aktiválása után. Hirtelen megannyi gondolat száguldott végig a fejemen. Nem adhattam fel. Még sosem szálltam szembe ilyen kategóriájú személlyel, és volt esélyem. Hittem. Ami mellesleg rám nem sűrűn volt jellemző, csupán követtem a parancsokat. Nem érdekelt, hogy mi lesz azzal, akit megtörök és legyőzök. Viszont most koránt sem számíthattam a biztos győzelemre. Elemezve a dolgokat, nagyjából egyforma esélyekkel vágtunk bele, a már nem is tudom hányadik menetbe. Egy idő után teljesen elvesztettem a fonalat, és csupán a harcra koncentráltam. Támadásaim közül néhányat sikerült csak pontosan bevinnem. A mozdulatsorok végére Loraine egy sóderhalomban hevert. Görnyedt háttal álltam a levegőben, két kezemet lefelé lógattam. Lassan lihegtem, nyugodtan szedtem a levegőt. Az adrenalin kissé lejjebb ment bennem. Egy pillanatra csupán, de azt hittem vége a csatánknak. Amint eme hormon tartalma is csökkenni kezdett, óriási fájdalmak törtek rám.
- Áhh!- nyögtem, aminek hangját próbáltam minél jobban elfojtani magamban. Ennek ellenére meghátráltam a levegőben, majd az építés alatt álló létesítmény egyik szintjére ugrottam.
- A fenébe...- suttogtam, miközben bal kezemmel szorítottam a mellettem elhelyezkedő fémoszlopot, támaszként. Végignéztem magamon. Hát voltam már sokkal jobb állapotban is. A következő pillanatban észrevettem, hogy Rajin Loraine megmozdult.
- Nem vagy egy könnyű eset, hallod-e!?- mondtam csak úgy magamban csöndesen, mialatt egy nevettem finoman. Nem tartott sokáig, mert a kínok újból rám törtek. Fegyveremmel egyszer meghasítottam a levegőt, ezáltal letisztítottam a pengéjét. Készen álltam a visszavágóra. Egy shunpo segítségével újból Loraine közelébe kerültem. Figyeltem, ahogyan felállt, majd egy kérdést intézett az irányomba.
- Természetesen.- válaszoltam egyszerűen, biccentve egyet fejemmel felé, mialatt komoly tekintettel néztem a szemeibe. A Kidoushuu osztag néhai tagja megindította a rohamát. Először a jobb kezével akart lesújtani. Assei Kazokut azonnal abba az irányba fordítottam, majd a pengék összeértek. Fülsüketítő csikorgások és vakító szikrák jelezték a két Zanpakuto összecsapását. Ám a következő pillanatban Loraine a másik karjával is készült a csapásra. Nagyra nyílt szemekkel pillantottam oda, majd egy rugaszkodás közben testemet vízszintesbe helyeztem, és lábaimnak talpával léptem be a halálos vasak közé. Így a lábamba beleálltak ugyan, viszont nem hasítottak ketté, ez pedig egy jó pont volt. A szenvedéstől behunytam a szemeimet, miközben összeszorítottam a fogaimat is. Ekkor elrántotta a fegyvereit. Én is visszahelyezkedtem eredeti testtartásomba, majd ő alulról vágott felfelé. Felugrottam, lábaimat magam alá húztam, katanámat pedig megdöntve tartottam lefelé. A lökés erejétől a magasba repültem, mialatt forogtam, de sikerült lefékeznem. Ahol megálltam, onnan erőteljesen elrugaszkodtam, majd mint egy rakéta száguldottam a másik shinigami felé. A kardomat a jobb oldalamra húztam, mint egy szárnyat. Sikerült meghasítanom a férfi bordáit. Ám mielőtt tovarepültem volna, megfogta a pengéimet, aztán megpróbált megszúrni, viszont elhibázta. Nem sokkal később még egy helyen éreztem, ahogyan felszakad a hátamon a bőr. Ismételten nyögésben jeleztem ki a kínt, amely elért. Bal kezemmel a hátamhoz kaptam, éreztem, ahogyan rácsurog a vörös, meleg vérem. Kiegyenesedtem, csakhogy a húzódó sérülés érzését ez csak jobban ajzotta. Véremet a nadrágomba töröltem, ezt követően bal kezemnek ujjaival letöröltem az arcomról ömlő vizet. Egyre makacsabb lett az időjárás. Loraine beszédjére kezdtem koncentrálni.
- Köszönöm! Ez rád szintén igaz. Megtiszteltetés, hogy egy olyasvalakivel harcolhatok, mint te.- jelentettem ki, egy halvány mosollyal az arcomon.
- Hát, én szeretek őrült lenni... Akkor mutassuk meg a világnak ezt az erőt!- jelent meg a szemeben megint az elhatározottság, s hangomat kissé felemeltem mondatom végére. Egy shunpoval előtte teremtem, eztán fordulatból csaptam rá a karmokra. Nem haboztam, egy szaltóval megkíséreltem Loraine mögé kerülni, ahonnan egy felülről indított vágást kíséreltem meg leadni. Mikor ezzel végeztem, hátrálni kezdtem, viszont megtorpantam. Csekély jelentőségű időre elveszítettem az egyensúlyomat. Ekkor magam fölé emeltem a fegyveremet, megjelent előttem a félkör.
- Hachihenkei Sasshi!- kiáltottam, mialatt leadtam Assei Kazoku elsődleges képességét. Ekkor megint shunpoztam a levegőbe, aztán, egyenesen Loraine elé. Félig guggolva, görnyedten érkeztem meg vele szemben, miközben összeráncolt homlokkal, szigorú tekintettel néztem fel az arcára. Kardom a jobbomon volt, ám a félkör még mindig nem tűnt el előlem.
- Hachihenkei... Sasshiiiiii!!!- ordítottam, mialatt a shinigami irányába rántottam a kék aurájú pengét. Valószínűleg már nem maradt sok energiám...

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rajin Loraine
Shinigami
Shinigami
avatar

Male
Hozzászólások száma : 100
Tartózkodási hely : Hueco Mundo alatt, Menos erdő kellős közepén, a kupiban
Registration date : 2010. Mar. 12.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: Ex-shinigami
Hovatartozás:
Lélekenergia:
5000/15000  (5000/15000)

TémanyitásTéma: Re: Harc útja   Hétf. Ápr. 26, 2010 11:10 am

Vér buggyant az ajkaim közt. Szédültem. Keményen megvetettem a lábam. Vettem egy mély levegőt. Ökölbe szorítottam a kezeim. Lassan felsóhajtottam. Végighúztam a karmaim a nadrágomon. Újra tiszták voltak. Büszkén álltam. Büszke voltam a jövőre. Hisz ott állt előttem a jövő. Az enyém, a világé. Reménykedtem, hogy eme shinigamit sokan követik majd. Erősek, tisztelettudók, büszkék, okosak, és persze jólelkűek. A lelkem egyik fele már összeomlott. Több mint kétszáz éve. De most mintha kezdett volna ébredezni. Sosem lett családom, vagy gyerekem, de ha lett volna, reméltem, hogy olyan lenne, mint ez a dicső harcos.
A szemhéjam egyre nehezebbé vált. A karom elnehezült. A hűvös eső egyre mosta a testem. És én egyre közelebb kerültem a véghez. Ellenfelem támadásra készült. Lecsapott a karmaimra. Éreztem az ütést, de a többi sérüléshez képest semmi volt. Aztán hirtelen mögöttem termett. A támadása lecsúszott a pengéimről, és mélyet a homlokomba hasított. A vér azonnal elöntötte az arcom. Félrelöktem a fegyverét, és a fejemet rázva ugrottam hátra. Láttam, hogy ő is megszédül. Éreztem a reiatsuján is, hogy sokáig már nem gondolkozhatok. Kevés volt az övé is, az enyém is. A sérüléseket is összevetettem. Én már lassan három liter vért vesztettem. Nem akartam meghalni. De föladni sem. Küzdeni akartam. Nem győzni, csak harcolni. A pompázatos fényes utat, mely rövid volt, vagy a rögös hosszút, mely a helyes volt. Halkan felsóhajtottam megint. Shikon megrezdült.
~Loraine… Én nem bírni sokáig… Súlyos minden sebed… Meg fogunk…~ Nyögte a kardom tagoltan és lassan. Őt is elérték a sérüléseim.
~Nem Shikon. Ma nem… Most mi ketten még egyszer megpróbáljuk a támadást! Ha nem sikerül, akkor pihenünk egy kicsit… Jó?~ Kérdeztem mosolyogva. Lassan abbamaradt a pengék
rezgése. Kihúztam magam. De már érkezett Yaken következő támadása. A kék sugár eltalált. Átszakadt a jobb vállam. Éreztem, ahogy a karom magatehetetlenül esik le a jobbomon. Nem mozdult. Ám akkor érkezett a következő csapás. Oldalra ugrottam. A combomat kapta telibe, méghozzá a balt. Már arra sem számíthattam. Bezuhantam az épülő házba. Le egyenesen a liftaknába. A jobb karom eltört, de ezt már nem éreztem. Teljesen használhatatlan volt. Felkeltem, és kishumpoztam. Mikor a földre érkeztem azonnal vér ömlött az oldalamból. A lábam mellett csodás mintát rajzolt. Homályos tekintetem szavakat látott benne:
„Halj meg végre Rajin Loraine!”
Ezen már csak mosolyogni tudtam.
~Nem fogok! Életben akarok maradni!~ Nyögtem.
~ Shinigami… Kivel beszélsz?~ kérdezte Shikon halkan. Nem volt erőm válaszolni. Támadni akartam, amíg van erőm rá. Összegyűjtöttem a maradék erőt a testemben. Yaken elé shumpoztam. Lihegve fáradtan mosolyogva csaptam le. A ball kezemmel az oldalát céloztam meg. Aztán megszédültem, és ezt kihasználva szúrtam. Szinte beledőltem a támadásba. Végül hátra ugrottam. Feltartottam a kezem. Éreztem, hogy nemsokára vége. Megint előre ugrottam, és megragadtam Yaken kardját.
-Túl sok idő telt el… Túl sok volt, hogy dicsőségesen távozzak… Nemsokára befejezzük a harcot, nem akarom félbehagyni! Én nem fogom!- Nyögtem föl halkan. Ellöktem magamtól a kardját, és lesújtottam még egyszer utoljára. Messze hátra Shumpoztam. Felnéztem az égre. A vihar csendesedni látszott. Ahogy én is. Ahogy a szívem is. Shikon nem szólt hozzám. Már én se tudtam. A testem kezdte felemészteni magát. Csak az maradt meg, amit sosem tudtam elpusztítani magamban. Az érzelmeim. Büszkeség, tisztaság, tisztelettudás, szeretet, bosszúvágy… Ez nem egy harc volt. Ez egy válaszút. Előttem volt még a fényes, és hosszú út. Meg kellett tennem az első lépést. Hát léptem. Ezzel örökre elátkoztam magam. Életem végéig csak a hosszú rögös utat fogom járni. A helyes utat. Azt, ami talán senkinek nem adatott meg.
-Barátom… Igen, ezt mondtam… Nem fogod elfelejteni az ígéreted ugye? Tudom, hogy nem… Mellettem fogsz állni, és segítesz majd, ha nehézzé válik majd a karom… Megtámasztasz majd…- Mondtam halkan. Nem tudtam, hogy érti e, de nem is tudtam az érthetőségre koncentrálni.- Meg fogok erősödni, ahogy te is, legyőzzük őket! Mindet! Végül pedig talán együtt vonulhatunk be a Shinigami történelembe… Mint azok, akik megölték az árulót. Vagy inkább azok, akik felvirágoztatták a halálistenek otthonát… Az idő dönt. Az én drága ismerősöm. Az idő…
Én lassan mozdultam, előre léptem. Tudtam, hogy a sérülésem túl nagy, de Yaken is ki volt már. Már mindkettőnk teste teljesen kifáradt. Halkan felnyögtem. Leomlott a csuklómról Shikon. A bal markomban termett. Én rátámaszkodtam. Még mindig mosolyogtam. Bár a fogaim között vér szűrődött ki. Remegve álltam.
-Ne félj Yaken, mindjárt folytatjuk… Csak öreg vagyok már ehhez az ugrándozáshoz…- Motyogtam. Lassan vert a szívem. Remegve álltam. A ruhám maradéka vértől volt vörös. A kardomra támaszkodtam. És a távolba néztem. A felhők kezdtek felszakadozni. Megláttam a napot. A testem remegve mozdult a föld irányába, de kitartottam. Nem estem végül el. Megint felnéztem. A felhők kezdtek felszívódni. És velük szállt az erőm is. Térdre estem.- Folytatjuk… Csak kérlek, had vegyek pár mély lélegzetet…
A szavaim kissé halkak voltak. De láttam az arcán. Könnybe lábadt a szemem.
-Élni fogok… És tovább harcolunk… Csak…- Nyögtem fel. A hatalmas sebre tettem a kezem, mely az oldalamon tátongott.- Csak már nagyon sok vért vesztettem, és pihennem kell.
Fel akartam kelni, de nem sikerült. Megcsúsztam, és beledőltem a sárba. A felhők elvonultak felőlem. Kitisztult az ég. A testem már nem akart megmozdulni. De a lelkem lángja vadul lobogott. Féltem, hogy mint tűzvész engem is elsöpör. Lassan az ellenfelemre néztem.
-Köszönöm Sakata Yaken, a harmadik osztag ötödik tisztje. Köszönök mindent. Remélem nem voltam terhedre, és megbocsátasz, amiért ezen az esős napon belém botlottál. Milyen szörnyű idő volt… Egy ilyen magas rangú tisztet küldtek ide… Mintha csak a sors akarta volna…- Meg kellett nyalnom a szám, mert kiszáradt, de még folytattam. A szavaimat csak lassan, s töredékesen tudtam mondani.- Folytatjuk, csak pihenek… Pihenek…
De hiába álltattam magam. Nem voltam rá képes. Éltem, de harcolni már nem tudtam…
-Barátom…- Súgtam a véres ajkaim közt, majd elvesztettem az eszméletem. Nem tudtam, hol vagyok. De megint Ayakot láttam, aki parancsoló arccal visszaküldött az életbe. Így ájultan mosolyogva feküdtem. És ez a nap is unalmasan indult. Ám a végére kezdett megtetszeni...
[/justify]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sakata Yaken
8. Osztag
8. Osztag
avatar

Male
Capricorn Rooster
Hozzászólások száma : 77
Age : 23
Tartózkodási hely : Soul Society/Seireitei/8. osztag területe
Registration date : 2009. Dec. 27.
Hírnév : 7

Karakterinformáció
Rang: 8. osztag hadnagya
Hovatartozás:
Lélekenergia:
6500/15000  (6500/15000)

TémanyitásTéma: Re: Harc útja   Szer. Ápr. 28, 2010 12:44 am

A támadásaim egy része célba talált, de Loraine még mindig nagyon ügyesen mozgott. Éreztem, hogy a testem kezd teljesen kimerülni. Ő még mindig tudott mosolyogni. Nekem már csak arra volt erőm, hogy egy kissé oldalra húzzam a számat, s szelíd nézéssel tekintsek a férfira. Erőt akartam venni magamon, viszont már nem volt mit. Sajnos teljesen kimerültem. Éppen, hogy meg tudtam tartani magamat, alig álltam a lábamon. Mikor az ex shinigami lezuhant, megrémültem. Riadtan léptem előre párat, majd lepillantottam a mélybe. Majdnem elvesztettem az egyensúlyomat, ezért bele kellett kapaszkodnom az egyik függőlegesen álló csőbe. Nagyra nyílt szemekkel, levegőért kapkodva fürkésztem a liftaknát. Már utána akartam kiáltani, ám a következő pillanatban shunpoval előttem termett. Balról támadott. Oldalra tartottam Assei Kazokut, így hárítottam, viszont csaknem elestem. Ekkor szúrni akart Loraine. Vízszintesen fektettem be magam elé a Zanpakutomat, így kis szerencsével csak a lábamat sértette fel a karom. Az ütés erejétől hátrálni kezdtem, de megcsúsztam. Zuhanás közben minden olyan lassú volt, szabadon lévő kezemet előre nyújtottam, mintha meg akartam volna valamit fogni. Azután egy csattanás, és már a vason hevertem. Nem maradt energiám felállni. Csak bámultam üresen a semmibe. Hirtelen nyugodt lettem, elszállt minden gond. Nem aggódtam semmi miatt. Még egyszer a fegyveremre pillantottam, aki már eredeti formájában volt.
~ Köszönöm...~ szóltam gondolatokban Assei Kazokuhoz. Nem érkezett válasz. Köhögni kezdtem a hideg acélon fekve, miközben tekintetem Lorainera szegeződött. Próbáltam figyelni minden szavára, viszont nagyon nehezen ment a koncentráció. A véremet idővel elmosta az eső. Ekkor a férfi ismét az ígéretről kezdett beszélni. Kinyitottam a számat:
- Nem... Barátom...- mormogtam halkan, hiszen már beszélni is alig tudtam. Loraine még mindig harcolni akart.
~ Sajnálom...~ merengtem, már nem tudtam megszólalni. Próbáltam erőt gyűjteni. Ekkor láttam, ahogyan a Kidoushuu osztag néhai tisztje eszméletét veszti.
- Loraine!... Loraine!!!- szólítottam fel felemelt hangnemben a shinigamit. Nem érkezett válasz. A hasamra fordultam. Kúszni kezdtem a fickó felé, majd mikor odaértem lihegni kezdtem.
- Meg ne halj! Még csak ne is próbálkozz vele!- mondtam komoly arckifejezés kíséretében. A leszakadt ruhafoszlányokkal megkíséreltem bekötözni a sebei, már amennyire én értettem hozzá. Nem sokkal később ezt magamon is elvégeztem. Az egyik vasoszlophoz kúsztam, azután nekidőltem háttal. Ott ültem némán az eget fürkészve. Ekkor a felhők elvonultak a nap sugarai pedig a mellettem lévő Lorainera vetődtek. Oldalra fordítottam a fejemet.
- Hehe... Én is köszönök... mindent.- nyögtem ki, ezt követően a távolba pillantottam. A fejem megtisztult a gondolatoktól, csak a gyönyörű kék égre tudtam koncentrálni, s a lassan, de biztosan előbújó Napra, amely végül összes ellenfelét eltörölte az útjából, hogy ismét felragyoghasson.

Pár óra múlva már több energiámat is visszanyertem, a vérzések pedig elmúltak. Újból feltápászkodtam, azután az acélszerkezetnek dőlve vártam Loraine felébredését. Mikor láttam, hogy ébredezik vigyorogva megszólaltam:
- Örülök, hogy egyben vagy. Megpróbáltam valamennyire ellátni a sérüléseidet.- jelentettem ki.
- Döntöttem... Igazából sokat merengtem rajta az összecsapásunk óta. Nem foglak feladni Seireiteinek, sőt még a találkozásunkat sem fogom nekik megemlíteni. Valószínűleg azt fogom nekik hazudni, miszerint egy hollow tette ezt velem.- közöltem Loraineval, miközben összefontam a karjaimat a mellkasomon.
- Mielőtt még elválnak útjaink, lenne egy kérdésem. Hol élsz? Itt az emberek világában?- érdeklődtem, miközben kíváncsian figyeltem, mikor dob meg a válaszával.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rajin Loraine
Shinigami
Shinigami
avatar

Male
Hozzászólások száma : 100
Tartózkodási hely : Hueco Mundo alatt, Menos erdő kellős közepén, a kupiban
Registration date : 2010. Mar. 12.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: Ex-shinigami
Hovatartozás:
Lélekenergia:
5000/15000  (5000/15000)

TémanyitásTéma: Re: Harc útja   Pént. Ápr. 30, 2010 5:38 am

Mire felébredtem, a sebeim be voltak kötözve. Elmosolyodtam. Éreztem, hogy visszatért az energiám egy része. Már tudtam mozogni.
-Egyben, az azért túlzás, de élek!- Mondtam.- Köszönöm, hogy elláttál! És tudod mit, pont elég reiatsum van, hogy eltüntessem a sérüléseid… Még anno tanultam egy negyedik osztagostól a technikát. Bár a vérzés elállt, de azért jobb a biztonság!
Felkeltem, és odaléptem hozzá.
-Keikatsu!- Mondtam félhangosan, és gyógyítani kezdtem a sérüléseit. A láthatóbbakkal kezdtem. Közben meghallgattam. A harcunk alatt megismertem, és tudtam, mekkora megtiszteltetés ért. Szörnyen boldog voltam.- Köszönöm. Nos, én nem itt élek… Sajnos Shikon miatt állandóan lelepleződnék… Egy másik világban élek… Nem tudom, hogy mennyit tudsz róla, de úgy rebesgetik, a Menosok erdejének nevezik. Elég veszélyes hely, így nem találkozok túl sűrűn senkivel. Ezért szoktam néha visszajönni ide. Csodálni a világot… Tényleg… Maradj itt, egy pillanat és itt vagyok!
Eltűntem, és az emberi ruhámmal, és az akusztikus gitárommal tértem vissza.
-Mikor még a földön éltem. Bár kevés idő volt, de meg tanultam zenét szerezni. És ez az első gitárom, a legnagyobb kincsem… És én ezt a gitárt neked adom… Nem tudom, hogy számodra mit fog jelenteni, de nekem egy életet…- Mondtam halkan, és a kezébe nyomtam. Reméltem, hogy elfogadja. Hisz ez a harc ugyancsak sokat jelentett eddigi életemben.- Ha akarod, majd megtanítalak kicsit… vagy játszok neked valamit! De most az a fontos, hogy élünk… Erős ellenfél vagy, és még erősebb szövetséges!
Elmosolyodtam. Az égre néztem. A csodás napfény átjárta a megfáradt testem. Megrázkódtam az oldalamba nyilalló fájdalomtól. Lihegni kezdtem. Aztán kihúztam magam.
-Mond csak… Sokat változott a világod? A világom… A Shinigamik ugye nem váltak gyarlóvá, és gonosszá?- Motyogtam. Aztán megráztam a fejem.- És te barátom… Mit vársz a jövőtől?
Halk szavaimat messzire fújta egy szellő. Én csak mosolyogtam, és Yaken tekintetébe fúrtam a sajátom.
~Ha lehetséges lenne… Ha megszületett volna… Ilyen fiúnak szeretnék az apja lenni.~ Gondoltam mosolyogva.~ De sohasem született meg a gyermekem… Nem lettem apa, sem férj. Csak egy Shinigami, aki tele van furcsasággal. Bánattal, és már hála ennek a Shinigaminak harci kedvvel. Érzem, hogy meg fog változni minden. Többet kell edzenem, hogy egy nap, mint méltó társak álljunk ki Aizen ellen. Talán képesek leszünk végezni vele…
Nem akartam tovább a harcon gondolkozni. Elmosolyodtam. Hirtelen megint szúrni kezdett az oldalam. Térdre estem. Vért köhögtem fel.
-Fenébe… Átkozott borda…- Nyögtem alig hallhatóan. Lassan felnéztem.- Holnapra talán még nem, de nemsokára kutya bajom… Elég ügyes találat volt!
Gyorsan felkeltem. Megráztam a fejem.
~Shinigami menjünk már!~ Mordult fel Shikon.
~Nem, még várj!~ Szóltam halkan, és a fülbevalómhoz értem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sakata Yaken
8. Osztag
8. Osztag
avatar

Male
Capricorn Rooster
Hozzászólások száma : 77
Age : 23
Tartózkodási hely : Soul Society/Seireitei/8. osztag területe
Registration date : 2009. Dec. 27.
Hírnév : 7

Karakterinformáció
Rang: 8. osztag hadnagya
Hovatartozás:
Lélekenergia:
6500/15000  (6500/15000)

TémanyitásTéma: Re: Harc útja   Szer. Máj. 05, 2010 4:10 am

Loraine kijelentette, tartózkodott egy ideig a 4. osztagnál, ezt követően a sebeim begyógyítására kezdett koncentrálni. Figyelmesen néztem, ahogyan alkalmazta a gyógyításra hasznos technikát. Kíváncsi voltam, vajon milyen sok helyen töltött be szerepet a férfi, elvégre lehet állítani, hogy a kidou használatának mestere.
- Köszönöm. Neked pedig nem kell hálálkodnod semmiért. Te is ezt tetted volna, ha a helyemben vagy.- jelentettem ki komoly arccal, miközben bólintottam egyet. Hirtelen újonnan szerzett barátom fogta magát, és távozott, bár megígérte, hamarosan visszatér. Leültem, azután elkezdtem lefelé bámulni az épületről. Egyre jobban kezdett kisütni a Nap, s ettől kezdtem sokkal jobban érezni magamat. Már nem fájt semmim, vagyis néha, amikor kapkodva akartam megmozdítani egy végtagomat, viszont ez már több volt, mint elviselhető. Az elején egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ez az egész így fog végződni, de hát az élet tele van meglepetésekkel. A halál meg pláne.
~ Menosok erdeje, mi? Az nem semmi... Egy hely, ami tele van hatalmas és veszélyes hollowokkal.~ gondoltam magamban. Milliónyi rémhírt hallottam már ama erdőről, ám saját szemeimmel még nem volt szerencsém látni.
~ Azért egyszer még lepillantok oda. De semmiképpen sem most. Valószínűleg két mozdulatból megölnének egy magamfajta lusta, gyenge halálistent.~ futottak végig a fejemen a merengések, mialatt egy sóhajtás hagyta el a számat. Ez után a csata után lényegesen megnőtt az erőre való vágy aránya bennem. Ezidáig mindig meg voltam elégedve magammal, viszont amennyiben Loraine a teljes erejét bevetette volna ellenem, értem ezalatt a mágiákat, bizonyára nem végződött volna így a történet. Számomra legalábbis biztosan nem... A következő percben nagyra nyíltak a szemeim, amikor megláttam a Kidoushuu alkulat ex-tisztjét egy emberi alakban, valamint egy hangszerrel. Egy gitár volt, aminek hamarosan el is mesélte a történetét. Ezt követően egy olyan fordulat következett be, melyre egyáltalán nem számítottam. Nekem adományozta azt az eszközt, melyre zenei pályafutását alapozta.
- Ezt... Most komolyan?- kérdeztem zavarodottan, miközben óvatosan nyújtottam ki jobb karomat a gitár irányába.
- El sem tudod képzelni, mennyire hálás vagyok érte.- közöltem Rajin Loraineval, azután mélyen meghajoltam. Szövetséges. Valóban... Immáron erre a férfira nem tudtam ellenfélként tekinteni, s bíztam benne, a jövőben sem tudok majd soha. Megesküdtem, hogy nem fogom cserben hagyni, amikor a végső leszámolásra kerül sor, és bár nem vagyok egy olyan fickó, akibe nagy álmokat, vagy bizalmat lehetne helyezni, nem feledem ígéretemet, amíg világ a világ.
- Nos, azt hiszem igen. Elvégre minden változik, hisz ez az élet rendje. Még mi sem tudunk ennek ellent mondani, nemde?- érdeklődtem, miközben összefont karjaimmal dőltem neki az egyik acéloszlopnak, tekintetem pedig a távolba szegeződött arra, amerre Loraine is nézett.
- Minden esetre úgy vélem minden rendben megy egyenlőre. Aizen Sousuke árulása rengeteg dolgon eredményezett másulást. Persze ezt legjobban az olyanok érzik, akik a magasabb fokokon állnak, valószínűleg a kisebb tisztekre nincs olyan óriási hatása. Ha vannak is olyanok, kik becstelenek és ostobán hajszolják az erőt, úgy gondolom még mindig mi vagyunk azok, akik a bizonyos "jók" szerepét töltjük be.- jelent meg egy halvány vigyor számon.
- Nekem nincsenek nagy ambícióim, sosem voltak. Egy egyszerű katona vagyok, követem a parancsokat, teljesítem az utasításokat. Talán én is megváltozok majd a végtelen idő múlásával. Ki tudja? Nem láthatjuk előre a jövőt, akármennyire is szeretnénk.- állapítottam meg, csakhogy ezzel valószínűleg nem mondtam újat Lorainenek sem. Hogy is tudtam volna, elvégre ő tudhatja ezt legjobban kettőnk közül. Ebben a pillanatban a shinigami térdre zuhant, én pedig leguggoltam elé, és a vállára helyeztem a kezem.
- Jól vagy? Talán nem kellett volna rám pazarolnod a képességeidet.- ráztam meg finoman a fejemet, de azért hálás voltam, amiért segített rajtam Loraine.
- Hát, te is rendesen megizzasztottál. Sosem harcoltam még hozzád hasonlóval.- viszonoztam a dicséretet, utána mindketten felálltunk. A gitárt a hátamra rögzítettem, ezt követően némán álltam a fickóval szemben. Éreztem, még szeretne mondani valamit, ezért vártam a megnyilvánulását. Hiába is akartam volna, maradásom már nem volt sokáig lehetséges.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rajin Loraine
Shinigami
Shinigami
avatar

Male
Hozzászólások száma : 100
Tartózkodási hely : Hueco Mundo alatt, Menos erdő kellős közepén, a kupiban
Registration date : 2010. Mar. 12.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: Ex-shinigami
Hovatartozás:
Lélekenergia:
5000/15000  (5000/15000)

TémanyitásTéma: Re: Harc útja   Csüt. Máj. 13, 2010 5:07 am

-Valóban… Jók, mondhatjuk így is… De inkább azok, akik a jó úton járnak!- Mondtam halkan.
-Nem pazaroltam a képességeimet, meg kellett tennem!- Mondtam mosolyogva. Volt valami furcsa érzésem. Valami fontosat akartam mondani. Ezek az új érzések, és ez az új gondolat…
-Figyelj rám Yaken… Sok évvel ezelőtt Aizen végzett életem szerelmével… És én kicsit megsérültem, mert két életet vesztettem el… Ayakot… És a születendő fiamat! Kétszáz év… Azóta soha semmi sem volt, ami felvidított volna. Álmosoly mögé rejtőztem. Ma pedig, találkoztam egy jól képzett, bölcs, tisztességes harcossal. Az apád büszke lehet rád… Bár én emlékezhetnék az enyémre. Oly rég volt már… Viszont, ha apa lennék! Én… Olyan fiút akarnék, mint te!- Mondtam, de meg kellett állnom, köhögni.- Vicces, de azt a gitárt is a fiamnak szántam, és szerintem a legjobb embernél van!
Aztán lassan végig simítottam Shikon tokján. Sokkal közelebb kerültem a kardomhoz. Ezért nagyon hálás voltam eme Shinigaminak.
-Tudod… Pár éve harcoltam egy hatalmas erejű Arrancarral… És had mondjam el, életem legérdekesebb csatája volt. Legalábbis eddig! Nagyon sok újat tanultam akkor az Arrancarokról. De az a csata semmi volt ehhez képest. Sokat tanítottál nekem erről az új nemzedékről! És saját magamról. Tudod volt egy pont, amikor valóban a halálon járt az eszem, de visszarántottál. Köszönöm!
Lassan az égre néztem. Csodás érzés volt, ahogy a napfény az arcomat érte. A tépet ruhám lassan megszáradt. A testem melengette a napfény. Én felsóhajtottam. Új erőt éreztem a karjaimban. Boldog voltam, nem hittem volna, hogy megint ilyen lehetek. A lelkem végre megnyugodott. Nem tudtam, mit fogok tenni. Csak haza akartam menni, és lefeküdni. Kipihenni a sérüléseim, és talán meginni egy kis Saket.
-Tudom, hogy még találkozni fogunk!- Mondtam, és kezet fogtam vele.- Ha megérzed a reiatsum, nyugodtan keress meg! Hisz, egy nap végeznünk kell Aizennel, és addig még sok dolgunk van! Addig is, vigyázz magadra, és ne felejtsd el, Rajin Loraine, a Kidoushuu volt embere voltam, és örültem!
Még meghallgattam őt. Aztán mosolyogva bólintottam… Elindultam vissza a helyre, ahol majd megnyitják nekem az átjárót. Lassan mentem. Hirtelen valami fura tört rám. A fejem megfájdult. És a tenyerem alatt Shikon furcsán megmoccant. Én valami újat éreztem. Mint kiskoromban. Mint kiskoromban, amikor hirtelen kisült a reiatsu a testemben, és elpusztítottam a házat, amiben éltem. Teljesen kikészültem akkor is… És most… A lelkem remegett, és vele egy ritmusra Shikon. Yaken már nem láthatott. Már senki sem láthatott… Láttam megnyílni az átjárót, lassan átsétáltam rajta. Remegtem, és rosszul voltam. Nem is csoda, hisz változáson ment át a testem…
//Köszönöm a harcot!!//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sakata Yaken
8. Osztag
8. Osztag
avatar

Male
Capricorn Rooster
Hozzászólások száma : 77
Age : 23
Tartózkodási hely : Soul Society/Seireitei/8. osztag területe
Registration date : 2009. Dec. 27.
Hírnév : 7

Karakterinformáció
Rang: 8. osztag hadnagya
Hovatartozás:
Lélekenergia:
6500/15000  (6500/15000)

TémanyitásTéma: Re: Harc útja   Vas. Máj. 16, 2010 1:41 am

Láthatóan Loraine valami nagyon fontos dolgot szeretett volna mondani, ezért figyelmesen hallgattam. A szomorú történet, amit elmesélt, még engem is majdnem könnyre fakasztott. Igaz, nem szoktam sírni, de most kicsordult egy könnycsepp a szememből.
- Köszönöm... Ha ezt az örömöt nem is tudom megadni számodra... De azt hiszem, nyertél magadnak egy barátot.- vigyorodtam el behunyt szemekkel, miután ráhelyeztem jobb kezemet a férfi vállára. Apa. Sosem ismertem a sajátomat. Születésemtől kezdve rabszolgaságban nevelkedtem, ám minden nap áradoztam arról, vajon hogy nézhetett ki ő? A múlt nagy rejtélyei sokszor homályban maradnak, s bármennyire is szeretnénk, nem leljük a válaszokat.
- Vigyázni fogok erre a hangszerre. Ígérem. A meg nem született fiad, a szerelmed, és a te kedvedért. Sosem hagyom majd feledésbe veszni az emléküket.- bólintottam egyet a Kidoushuu osztag volt tisztje felé. Ekkor a fickó elmondta, hogy sikerült megdöntenem annak a harcnak a szintjét, mit még a múltban vívott egy arrancarral.
- Nos, nekem eddig te voltál a legkeményebb ellenfelem. S talán, ha már mindketten elég erősek leszünk, amikor már megtörtük Hueco Mundo zsarnokának rémuralmát, újból megmérkőzhetünk.- jelentettem ki, reménnyel teli hangon. Természetesen nem akartam bántani a velem szemben álló shinigamit, viszont egy kis gyakorlás sosem ártott még meg senkinek. Eljött a búcsú ideje. Kezet ráztam Rajin Loraineval, azután elköszöntem:
- Ég áldjon! Ne aggódj, megteszek mindent, hogy méltó szövetségesként álljak majd az oldaladon!
Némán állva figyeltem, amint a férfi eltávozik, s egy igazán őszinte mosoly kúszott az arcomra.
- Ideje indulni.- suttogtam a gitárra nézve, mintha hozzá beszéltem volna. A hátamon pihent, majd lassan elindultam a fémszerkezetek között leugrálva. A szelíd vigyort nem tudtam lefagyasztani az arcomról, majd megnyílt előttem egy senkai kapu.
~ Kellene neked adnom egy nevet is. Áh, meg is van! Razan. Tökéletes...~ gondoltam magamban egy halk kuncogás után, és ezzel egy időben bezárult mögöttem az átjáró.

// Én is nagyon köszönöm a játékot! ^^ //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTéma: Re: Harc útja   

Vissza az elejére Go down
 

Harc útja

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-=Bleach Szerepjáték=- :: Egyéb helyszínek :: Küzdőterek :: Lezárt harcok-