HomePortálGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Párkapcsolati problémák kezelése kezdőknek

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Ninomiya Mitsuko
8. Osztag
8. Osztag
avatar

Female
Sagittarius Horse
Hozzászólások száma : 284
Age : 26
Tartózkodási hely : Kobaa-channál || 8. osztag keptöni irodája >< || Osztag kertje~ *.*
Registration date : 2008. Sep. 07.
Hírnév : 24

Karakterinformáció
Rang: kapitány
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
25000/30000  (25000/30000)

TémanyitásTárgy: Párkapcsolati problémák kezelése kezdőknek   Hétf. Feb. 15, 2010 8:27 am

Végre nagyjából elvégeztem a papírmunkát, és továbbra is szidtam felelőtlen, és el-eltünedező hadnagyomat, akit mi előbb fenékbe akartam billenteni, amiért hagyja, hogy én végezzem a munkát. Fáradtan battyogtam át a 10. osztagba, hiszen már azt mondhattam otthonomnak, tekintve, hogy nemrégiben végre eljegyeztek, és átköltöztem életem párjához. Először is elhatároztam, hogy veszek egy kellemes fürdőt, és majd utána meglátogatom Egyetlenegyszívszerelmem az irodájában. Azért mondjuk reménykedtem, hogy ott találom, meg nem is zavarom. Bár igaz, hogy tudtommal ő is inkább szegény Verára sózza a nehéz melót, ő meg csak egyszerűen lelép. Vagy nálam tölti a napot, vagy meg teljesen máshol. Néha már kezdtem elgondolkozni azon, hogy vajon hova mehet akkor, amikor nem engem látogat meg. Kissé kezdtem pánikba is esni, hogy mi van, ha talán valaki más idejét „lopja”, nem pedig az enyémet. Ha valami más nőét… Ettől a gondolattól mindig sikerült olyannyira felhúzni magam, hogy már lassacskán a sírás kerülgetett. El nem tudtam képzelni, hogy Suke megcsal, de valahogy mégis… olyan érzésem volt, hogy rajtam kívül más is van az életében. Próbáltam egyre inkább elhessegetni ezt a szörnyű gondolatot, azonban folyton visszatért, és nem tudtam vele mit kezdeni.
A fürdőkád lassan megtelt a jó forró vízzel, és már a liternyi habfürdő is kezdett látszani rajta, hiszen a hab már lassacskán elhagyta a kád, fürdésre alkalmas részét. Sietve zártam el a csapot, majd levetettem ruháimat, majd belecsobbantam a finom meleg vízben. Néhány órát biztos pancsiztam, hiszen a méter vastag hab lassacskán kezdett eltűnni a láthatárról. Hangosan sóhajtozva játszottam a hófehér habbal. Sütöttem magamnak szivacstortát, meg csináltam magamnak habrolót, hogy elüssem valamivel az időt. Sajnáltam azonban, hogy ezeket nem ehettem meg, mivel evésre nem volt épp alkalmas. Ha beleharaptam volna például egy finom nőiszeszélynek álcázott körömkefébe, valószínűleg a 4. osztagnál kötöttem volna ki, és kaptam volna egy olyan alapos gyomormosást, hogy csodálkoztam volna, ha még marad gyomrom. Szépen lassan, ahogy így játszadoztam, meg gondolkodtam Sukén és rajtam, a víz is kezdett lehűlni, így már nem láttam értelmét annak, hogy tovább szórakozzak a lassan fagyos vízben, így hát kiszálltam kedvenc menedékemből, és megszárítkoztam. Tiszta ruhát vettem fel, hajamat gondosan kifésültem, majd elindultam kedvesem irodájába, hogy végre szerezzek neki egy újabb csodálatos napot, hiszen – ha jól gondolom – velem minden napja csodálatos, viszont ha nem láthat, az számára a pokol. Legalábbis reméltem, hogy így érez irántam, és nem valami olcsó kis nőcske képét nézegeti hangosan sóhajtozva az íróasztalán hasalva, különben a nyakát tekertem volna ki, vagy meg ráuszítottam volna Kikait. >.>
Boldogan, s mosolyogva köszöntem a tiszteknek, akikkel útközben sikeresen összetalálkoztam. Néhányan mosollyal válaszoltak az olykor túl széles, már csaknem vigyornak számító széles mosolyomra, ami igencsak tetszett. Kedvesek az itteni emberek, néhány kivételtől eltekintve, hiszen mint minden osztagban, itt is vannak parasztok. ^^ Már csaknem táncoltam, mire megérkeztem a kapitányi irodához. Talán kissé halkan be is kopogok, majd várom a választ, azonban semmi reakció nem érkezett. Kopogtam még egyszer, de semmi… Kissé már kezdtem türelmetlen lenni, hogy ugyan mi történhetett, így hát fogtam magam, és egyszerűen csak benyitottam. Nem érdekelt, hogy mit látok majd odabent, hiszen az újdonsült nőjét csak nem meri behozni az irodájába, ahol bárki láthatja… >.> Az iroda azonban üres volt… Már azt vártam, hogy néhány kazalizé gördüljön át a nagy semmin, a kihalt, sivár irodában. Azonban még ez se volt hajlandó megjelenni, hogy a nyavalya törne ki rajta. Így, hogy tulajdonosa nem volt a helységben, kissé furcsának hatott. Túl… barátságtalan volt egyetlenem nélkül, ami kezdett kicsit frusztrálni. Lassan az íróasztalhoz sétáltam, majd megnéztem, nem hagyott-e valamilyen üzenetet kicsi asszonykája számára, azonban semmi… Csupán néhány aláírandó papírlap hevert az asztalon, na meg egy másik, a többitől teljesen elkülönülő lap, melyen számomra teljesen ismeretlen kézérás szerepelt. Gyorsan körül pillantottam a szobában, hogy még csak véletlenül se legyen senki se szemtanúja annak, hogy kedvesem asztalán kotorászok, majd miután nyugtáztam, hogy senki sincs a környéken, elkezdtem olvasni a levelet. Valami találkozóról volt benne szó, és úgy tűnt, hogy pont a mai napra szólt. Az, aki aláírta, csupán két betűt kanyarított levele végére: SY.
Nekem se kellett több, szinte azonnal el kezdtem kombinálni, hogy biztos a nője írt neki segélykérő levelet, mert már viszket neki. Gyorsan kirontottam az irodából, mint valami felbőszült anya orrszarvú, és máris keresésére indultam. Szinte még be se fordultam az első sarkon, amikor összeütköztem, egy igen esetlennek tűnő 10. osztagos leányzóval. Szegényt talán sikerült is megijesztenem egy kicsit, mivel elég követelőzőn, sürgetősen és morgósan kérdeztem tőle, hogy hol van a kapitánya. Ő csak egyszerűen annyit mondott, „Az osztag átjárója felé igyekezett.”. Bambán pislogtam rá, majd miután láttam arcán a tanácstalanságot, megnyugtattam, hogy nem főzöm meg, vagy sütöm meg olajban, hogy aztán néhány finom zöldséggel megegyem. Szegény lány annyira megijedt tőlem, hogy sírva futott el, pedig tényleg semmi oka nem volt rá. Jó… rendben… talán kicsit morc voltam, hogy Suke csak így, minden szó nélkül elhúzott, és így már egyre valószínűbbnek tartottam, hogy valami új csajt szedett fel valahol Karakurában, és épp hozzá igyekszik ennyire. Szerencsére zanpakutom már nálam volt, így ha én is találkozok azzal a… nővel, akkor végezhetek is vele azon nyomban.
Néhány shunpoval megszaporáztam az amúgy is gyors lépteimet, és már majdnem sikerült beérnem Sukét, amikor átlépett a kapun. Halkan felnyögve indultam utána, de vigyáztam, hogy nehogy észre vegye lélekenergiámat. Próbáltam a kiáramló szintet igen minimálisra venni.
Amint megérkeztem Karakurába, máris belopóztam egy üzletbe, és elcsórtam egy napszemcsit, egy kalapot, és egy csini kis ballonkabátot, majd mindezt magamra pakoltam. Arcomon elszánt vigyor volt jelen folyamatosan. Elhatároztam, hogy mindenképp megtudom, hova is igyekszik párom ilyen gyorsan. Bújtam szemetes mögé, lépcsőház kevésbé látható oldalához, villanyoszlop mögé, és próbáltam elbújni egy igen széles akárkicsodácska mögött is. Észrevétlenül suhantam egyik rejtekhelyemről a másikra és figyeltem feszülten Sukét. Hirtelen azonban megállt, s úgy tűnt, vár valakire. De ugyan kire? Machupichu Misakora? O.o Kezdtem egyre jobban pánikba esni, és még egy kukát is sikerült felborítanom, ám remélhetőleg még idejében sikerült egy közeli fára felshunpoznom, s már onnan figyeltem az eseményeket.
~ Hol van már az a büdös szuka, aki el akarja rabolni tőlem az én egyetlenemet?!
Kérdeztem magamtól kissé kétségbe esve. Már szinte vágytam arra, hogy egy nő érkezzen, s megcsókolja szerelmemet. Vágytam arra, hogy lekaszaboljam azt, aki épp elvenni készül tőlem Sukét.
Kikai természetesen folyamatosan dumált a fülembe, s én egyre csak ordítottam rá, hogy fogja be végre, meg minden, de csak nem hallgatott el. Mert hogy szerinte ez rossz ötlet, és hogy mi van akkor, ha tényleg egy másik nővel találkozik, meg hogy mi van akkor ha esetleg nem is nő az illető, hanem férfi! Az utóbbira szinte azonnal összerezzentem, hiszen már a gondolat is taszított, hogy Suke a férfiakat szeresse, bár lehet, hogy egyetlen zanpakutoszellemem épp nem erre gondolt, de nekem csak és kizárólag az járt az eszemben, hogy Suke megcsal. De akkor ezek szerint ha nem egy nőről van szó, akkor az átkozott tolvaj férfi nemű. O.o ( xD )
A távolban egy újabb emberke alakja tűnt fel, s úgy tűnt, hogy épp párom felé halad. Ettől szívem egyre hevesebben vert, és már valahogy nem tudtam foglalkozni azzal, hogy eléggé sikerül-e visszafojtanom a lélekenergiámat. Az alak egyre tisztább volt, s egyszer csak azt vettem észre, hogy Sierashi Yuusuke közeledik szerelmemhez. A sikoly, mely hirtelen elő akart törni torkomból, valahol útközben elakadt, s most gombócként akadályozta, hogy képes legyek nyelni. Összetörve ültem a fa tetején, s már semmit se voltam képes felfogni abból, ami történt. Minél hamarabb haza akartam érni, még Suke előtt. Shunpoval próbáltam észrevétlenül eltűnni a helyszínről, azonban az nem érdekelt, hogy ez tényleg észrevétlen volt-e, vagy sem. Már semmi se érdekelt. Kétségbe estem, s tanácstalan voltam. Én éreztem bűntudatot azért, mert Suke egy árulóval barátkozott, s amiért még a találkozójukat is kilestem. Hatalmas űrt éreztem magamban… Egyszerre zokogni akartam, de mégis… boldog voltam, hogy nem egy nővel találkozott, holott az, hogy Yuu-channal akadt össze, még rosszabb volt mint az a lehetőség, amire elsőként gondoltam. Rosszabb volt, hiszen ha kitudódna, valószínűleg kivégeztetnék egyetlenemet. Azonban ha ez történne, én vele halnék, nem érdekelne, hogy miféle bűnt követett el. De mégis… valahogy most nem tudtam neki megbocsátani, hogy nem árulta el ezt a hatalmas titkot nekem, akit állítólag úgy imád.
Magamra roskadva léptem át a kapitányi háló küszöbét. A lábaim még mindig remegtek a látottaktól, s csoda volt, hogy még mindig képes voltam rajtuk tehénkedni. Támaszuk még egészen az ágyig kitartottak. Amint oda érkeztem, térdre rogytam, s hangos zokogásban törtem ki. Kezemmel az ágyat borító hófehér takaróba kapaszkodtam, azonban már ahhoz se volt erőm, hogy feltápászkodjak, s az ágyra üljek. A földön térdepelve, arcomat az ágyba temetve zokogtam úgy, ahogy csak tőlem tellett. Nem érdekelt, hogy ki hallja meg…

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Watanabe Yuusuke
10. Osztag
10. Osztag
avatar

Male
Hozzászólások száma : 404
Tartózkodási hely : Otthon a családommal
Registration date : 2009. Jul. 09.
Hírnév : 23

Karakterinformáció
Rang: 10. osztag kapitánya | A Daitenshi tagja
Hovatartozás:
Lélekenergia:
34000/45000  (34000/45000)

TémanyitásTárgy: Re: Párkapcsolati problémák kezelése kezdőknek   Kedd Feb. 16, 2010 10:50 pm

Csak a szokásos napok egyike. Reggeli nehéz kelés, utána kómás fejjel való rohangálás a szobában, keresve a törülközőt, ruhát, satöbbit. Egy kis élénkítő zuhany után már kevésbé kómás fejjel baktatás a konyhába, ahol aztán egy frissítő reggeli után nagyjából rendbe is szedtem magam, és sikerült emberi alakot öltenem. Egy kis reggeli társalgás a menyasszonyommal, majd egy hosszan elnyúló búcsúcsók, és indulás a munkába. Mondhatnánk, hogy olyan, mint egy "idilli" amerikai család hétköznapjai, ás nem Amerikában voltunk, hanem itt Soul Societyben, valahol a lelkek világában, ahol, ha nincsenek párkapcsolati problémák, egy házasság tényleg örökké tart, és én is így vélekedtem közelgő házasságomról. Mármint, hogy örökké fog tartani. ^^ Kimondhatatlanul szerettem a Párom, mondanom sem kell, hogy bármikor eldobtam volna az életem csak azért, hogy Ő élhessen, és tényleg bármilyen áldozatot képes lettem volna megtenni érte. Ezért is fogadtam el Yuu-chan ajánlatát, és mentem bele ebbe az egész Daitenshis dologba, habár tudtam, hogy az életemmel játszok, de nem érdekelt különösebben. Nehéz döntést kellett meghoznom, ahogy Yuu-chan is mondta, a "nagyobb jó" érdekében, de azóta sem bántam meg ezt a döntést, hisz addig is biztonságban tudhatom a Seireiteit, az embereket, és a Szerelmem. Egyedül az fájt nagyon, hogy titkolóznom kell Mtisuko előtt, és nem mondhatom el neki az igazságot. Yuu-chan jelenleg közveszélyes bűnöző hírében állt, akire vérdíjat tűzött ki a Soul Society, mert elárulta azt, megölve több tisztet, és eltulajdonított egy értékes, hatalmas erővel bíró mágikus tárgyat is. Sokáig én is ezt hittem, ebben a hiszemben róttam a köröket Karakurában, Yuu-chan után kutatva, ám egy szerencsés "véletlen" folytán Ő talált meg engem, és egy hosszas, ám koránt sem kellemes beszélgetés után végül belementem a dologba, de csak is azért, hogy megvédjem a szeretteimet, semmi másért.
Észre sem vettem, hogy időközben elértem a kapitányi iroda ajtaja elé, és már jó ideje előtte ácsorgok, szóval be kéne menni, mert hülyének néznének a tisztjeim, ha órákig ácsorognék az irodám ajtaja előtt. Bent a szokásos kép fogad. Papírok, méghozzá sok. Bár ezeket már csak alá kell írogatnom, illetve a fontosabb, pirossal meg jelölt dokumentumokat nem ártana elolvasnom sem, szóval a munka oroszlánrészét már elvégezte hadnagyom, akit igen megszerettem mióta az osztagunknál teljesít szolgálatot. Nem lehetett rá panaszom, kitűnő munkát végzett mindig, és ennek köszönhetően nem szabadult el a káosz az osztagban. Meg is érdemelte Kai-t, aki azóta már a 11. osztag kapitányává lépett elő. Aranyosak így együtt, egymásnak lettek teremtve. A papírokra először rá se néztem, utáltam egyből a munkával kezdeni, de hát részben ezért is voltam kapitány. Nem csak a harcban kellett teljesíteni, hanem a papírmunkánál is, és kétségkívül az előbbiben voltam a jobb. Odamentem a teáskészlethez, ami gyakorlatilag minden kapitány irodájában megtalálható volt, hisz a sok munka mellé nagyon jól tud jönni egy forró mentatea, vagy bármilyen más fajta tea. Egyesek a kávéra esküdtek, én annyira nem voltam oda érte, mert szerintem a tea, meg a sake jobban mozgásban tudott tartani, mint a koffeinbomba. Amint a csészém teletöltöttem a gőzölgő frissítővel, máris visszavánszoroghattam az asztalomhoz, hogy belevessem magam a munkába. Jó néhány órát a papírok olvasgatásával, aláírásával töltöttem, de ennyi idő elég is volt ahhoz, hogy megunjam, és másra terelődjön a figyelmem. Gondolataim a mai nap délutánjára irányultak, mikor is találkám van Karakurában egy bizonyos személlyel, akit Seireiteiben nem nagyon szeretnének élve látni. Kortyoltam egyet a teámból, majd kinéztem az iroda ablakán, hogy nem tartózkodik e valaki a közelben, és mivel senki más lélekenergiáját nem éreztem a környéken, lenyúltam asztalom fiókjához, és előszedtem a gondosan elsüllyesztett cikornyás, dőlt betűkkel írt levelet vettem elő, amit néhány nappal ezelőtt kaptam sötétedéskor, mikor munkám végeztével hazafele készülődtem, és pakolgattam az irodában. Még egyszer gondosan végigolvastam, hogy ne feledkezzek meg a találkozó pontos helyéről, és idejéről, mert Yuu-channak sem volt mindegy, hogy hol, és mikor találkozunk. Az utóbbi időben jóval több shinigami tartózkodott Karakurában, mivel a felső vezetők meg voltak róla győződve, hogy ott tartózkodik a dezertőr shinigami.
Elolvastam a levelet, és végiggondoltam ezt a fél órás gyors kimenőt az emberi világba, majd félreraktam az asztalomon a papírlapot, és tovább folytattam a dolgom. A mai nap mindennél fontosabb volt, hogy ténylegesen azt csináljam, ami a dolgom, mivel nem akartam magamra vonni a figyelmet azzal, hogy máshol lófrálnék a városban, ezzel is kockáztatva a találka lebonyolítását. Aztán mikor eljött az indulás ideje, befejeztem a papírmunkát, és egy szép nagy stócba rendezve otthagytam az asztalomon, majd odalépdeltem Aoki tartójához, magamhoz vettem zanpakutom, és kiléptem az irodám ajtaján. Bezárni nem zártam, mivel ha valaki kopog, és nem kap választ, nyilván leesik neki, hogy nem tartózkodok bent, és senki nincs olyan bátor szerintem, hogy engedély nélkül belépjen az irodámba, ahhoz meg végképp nincs, hogy az irataim között turkáljon. Arról sem kell jelentést tennem, hogy elhagytam egy kis időre a Soul Societyt, hisz kapitányként nem vagyok köteles beszámolni minden dologról, amit naponta csinálok. Mitsu is még biztos munkában volt, így attól sem kellett tartanom, hogy esetleg Ő keresne, tehát semmi sem tartott vissza abban, hogy találkozzak Yuu-channal. Néhány perc múlva, mikor kiléptem az átjáró másik oldalán az emberi világban, el is indultam a megbeszélt helyre, gondosan ügyelve menet közben arra, hogy ne keltsek feltűnést. Lélekenergiámat is vissza kellett fogni, hisz megéreznék a közelben tartózkodó tisztek, hogy itt vagyok, és ez egy későbbi kínos magyarázkodáshoz vezethetne. Nem siettem, de azért megnyújtottam lépteimet a város utcáin, hisz minél gyorsabban le akartam tudni ezt az egészet. Ahogy haladtam, egyre csak olyan érzésem támadt, hogy valaki figyel valahonnan. Jó néhányszor hátrasandítottam, hogy meggyőződjem róla, nem követ-e valaki, és egyik alkalommal sem láttam semmi furcsát, mégis...
Sokáig azonban nem foglalkoztam a dologgal, mert megérkeztem a kijelölt helyre, és hamarosan Yuu-chan is befutott. A rövid beszélgetés alatt váltottunk néhány szót, és megtudtam, hogy hol van a Daitehnshi főhadiszállása, és mikor lesz az első ülés, majd egy perces beszéd után elköszöntünk egymástól, hátat fordítva visszaindultam a park felé, hogy egy csendes helyen nyithassak egy átjárót. Egy röpke pillanatig mintha éreztem volna egy nagyon ismerős lélekenergiát, de betudtam annak, hogy csak képzelődöm, és Mitsu természetesen nem lehetett itt Karakurában, hisz mi dolga lenne itt nélkülem...
Nem sokkal ezután kiléptem a senkai kapu másik oldalán, visszasiettem az irodámba, elégettem a levelet, amit Yuu-chan írt, majd bezártam az ajtót, és elindultam kissé fáradtan hazafele, ahol már Mitsu várt biztosan valami finommal és egy üdvözlő csókkal. Útközben találkoztam hadnagyommal is, aki szintén hazafele,(vagy Kaihoz) sietett, és elgondolkoztam azon, hogy milyen szerencsés is vagyok, hisz milyen gyönyörű menyasszonyom van, és végre úgy tűnt, hogy boldog életet élhetek. Néhány perc múlva aztán végre megérkeztem a szobába, és nagy köszöntéssel üdvözöltem volna kedvesem, de szívem hirtelen még egy ütemet is kihagyott, mikor megláttam, hogy Kedvesem az ágy előtt térdelve zokog.
- Hazaérte..Úristen, mi a baj, Kicsim?! - kérdeztem rémüldözve, majd elindultam, hogy felsegítsem kedvesem, és meghallgassam problémáját, hogy együtt kigondolhassunk valami megoldást. Fogalmam sem volt, hogy mi készíthette ki ennyire, mi lehetett ekkora hatással rá, de az biztos, hogy valami olyasmit láthatott, vagy olyasmi történhetett vele, amit nem tud egykönnyen megemészteni...

______________

Spoiler:
 


A hozzászólást Watanabe Yuusuke összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Feb. 17, 2010 6:20 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ninomiya Mitsuko
8. Osztag
8. Osztag
avatar

Female
Sagittarius Horse
Hozzászólások száma : 284
Age : 26
Tartózkodási hely : Kobaa-channál || 8. osztag keptöni irodája >< || Osztag kertje~ *.*
Registration date : 2008. Sep. 07.
Hírnév : 24

Karakterinformáció
Rang: kapitány
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
25000/30000  (25000/30000)

TémanyitásTárgy: Re: Párkapcsolati problémák kezelése kezdőknek   Szer. Feb. 17, 2010 5:09 am

Az ágy mellett térdelve zokogtam, miközben az ágytakarót gyűrögettem, hogy azért mégiscsak csináljak valamit. Nem tudtam csak úgy egyszerűen ott gubbasztani, és nem kezdeni valamit kezeimmel. Talán ha tehetetlenül lógattam volna karom, csak még szörnyűbb lett volna ez az érzés, ami azt hittem menten megfolyt. Ürességet éreztem, mérhetetlen ürességet, s úgy gondoltam, hogy ez már sosem fog elmúlni. Mindig érezni fogom…
Valahogy bőgés közben nem sikerült érzékelnem az időt, így még csak fogalmam se volt róla, hogy mióta sírok magamba zuhanva az ágyon. Talán csak néhány perc volt, de az is lehet, hogy már órák óta itatom az egereket, és talán mondhatom, hogy joggal. Ki ne lenne ennyire összetörve, ha rájön, kedvese valójában egy árulóval szövetkezett, és még segít is neki. Egyszerűen képtelen voltam ezt elhinni, nem hogy cselekedni ellene. Még csak azt se tudtam eldönteni, hogy az, amit látok valóság volt-e, vagy csak egy rémkép, amit valahol belül, legeslegbelül már sejtettem. Mindenesetre nem tudtam sehogy se elhitetni magammal, hogy csak hazudok magamnak, és ez az egész csak álom volt, egy rossz, rémséges álom. Éréseim csak fokozódtak, amikor megláttam az ajtót, s végül azt a hangot, amit mindig is imádtam, ami tulajdonosát szinte rajongásig imádtam. Kisírt szemeimet felé fordítottam, s próbáltam megfékezni könnyeimet, amik azonban önkényesen törtek felszínre. Képtelen voltam megálljt parancsolni neki… Egyszerűen… csak jött.
Suke egyre közeledett, s én kétségbeesve próbáltam valami mentséget kitalálni, hogy ne jöjjön hozzám közelebb. Most ne… Egyszerűen képtelen lettem volna ebben a pillanatban elviselni érintését, mely máskor nyugtató hatással van rám. Ki hinné, hogy ilyen gyorsan megváltozhat bármi egyetlen egy esemény miatt, amit ráadásul nem is lett volna szabad látnom. Tudtam, hogy ez az egész részben az én hibám. Pontosabban inkább a túlzott féltékenységem és kíváncsiságom hibája, melynek sose tudtam gátat szabni. Utáltam, hogy olyan vagyok amilyen, de még jobban utáltam azt, aminek szemtanúja voltam. Kedvesem már – számomra – szinte ijesztően közel került hozzám. Egy hirtelen ötlettől vezérelve ellöktem magamtól, amilyen erősen csak tudtam, majd felpattantam, s az ajtó felé lódultam.
- HAGYJ BÉKÉN, ÁRULÓ! UTÁLLAK!
Üvöltöttem magamból teljesen kikelve, s szinte feltéptem az ajtót, majd lélekszakadva rohantam a főkapu felé, hogy még az osztaga területéről is eltűnjek. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy miért mondtam ezeket a szavakat… Valahogy egyszerűen kicsúsztak, azonban már nem szívhattam volna vissza őket csak úgy. Nem lehetett semmissé tenni a történteket. Nem lehet eltörölni azt, ami már egyszer megtörtént, s ez csak még jobban fájt. Ha képes lettem volna rá, talán most nem érezném azt a fajta csalódottságot, ami belülről mardos, s szinte megöl. Tudtam, hogy ezeknek a szavaknak következményei lesznek, mégpedig elég súlyosak. Szinte láttam magam előtt szerelmem arcát, ahogy megsemmisülve értelmezi az általam kiejtett szavakat. Utáltam magam, hogy ezt mondtam neki, és éreztem, hogy ezt valószínűleg sose bocsátja meg nekem. Nem is baj, hiszen én se leszek képes ezt megbocsátani saját magamnak…
Az egyre patakzó könnyeimtől már látni se láttam, és csak botladoztam. Még el se értem a főkaput, amikor sikeresen felbuktam egy kiálló kőben. Úgy éreztem, kezd minden erőm elhagyni. Minden izmom fájt, s a látásom is jócskán romlott a rengeteg könnytől, de nem érdekelt, hiszen elhatározásra jutottam. Elhatároztam, hogy teszek azért, hogy ez az egész végre lezáródjon. Megteszem azt, amit meg kell tennem kell…
~ Segítesz nekem, Kikai…? ~
Tettem fel oldalamon fityegő zanpakutomnak a kérdést. Nemleges választ nem voltam hajlandó elfogadni, hiszen lényegében folyton azt hangoztatja, hogy ő mindig mellettem van, meg hogy mindenben segít, ha kell. Hát most itt az ideje, hogy segítsen, s támogasson, és még csak meg se fordult a fejemben, hogy esetleg nemmel válaszol.
~ Nem tetszik nekem ez az egész… Biztos, hogy ezt akarod tenni? Nem lenne egyszerűbb megbeszélni, kicsilány? ~
Kérdezte tanácstalanul a fejemben, de inkább nem foglalkoztam vele. Folyton csak a hülyeségeivel jön, mikor meg tényleg szükségem van rá, megfutamodik. Mondhatom, szép kis társ a harcban. De nem érdekelt. Tudtam, hogy így is, úgy is segíteni fog, hiszen eddig mindig velem volt, még ha nem is díjazta az ötleteimet. Boldog voltam, hogy legalább ő itt van velem ebben a pillanatban…

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Watanabe Yuusuke
10. Osztag
10. Osztag
avatar

Male
Hozzászólások száma : 404
Tartózkodási hely : Otthon a családommal
Registration date : 2009. Jul. 09.
Hírnév : 23

Karakterinformáció
Rang: 10. osztag kapitánya | A Daitenshi tagja
Hovatartozás:
Lélekenergia:
34000/45000  (34000/45000)

TémanyitásTárgy: Re: Párkapcsolati problémák kezelése kezdőknek   Csüt. Feb. 18, 2010 12:07 am

Ijedt tekintettel nézem Kedvesem, aki az ágy szélénél térdelve zokogva kapaszkodik az ágyneműbe. Szinte fáj látni, ahogy megtörve szenved, ugyanakkor fogalmam sincs, hogy mi lelhette, hisz nem az a fajta, akit csak úgy sírásra lehet bírni. Előbb rúg fel bárkit morcos arckifejezéssel, mintsem így zokogjon valami miatt. Valami nagyon mélyen hathatott rá, hogy ennyire kihozza belőle a sírást, ám fogalmam sincs mi lehetett az. Elindulok Mitsu felé, hogy magamhoz öleljem szorosan, biztosítva ezzel is, hogy nincs mitől félnie, én itt vagyok mellette, és mindig is itt leszek, és meg fogom védeni mindentől. Egyre közelebb érek, azonban mintha tartana tőlem. Mintha valami közveszélyes gyilkos lennék, aki épp lecsapni készül áldozatát, de erről szó sincs, hisz életem értelme volt a lány, és mindent képes volnék érte feláldozni. Épp odaérnék hozzá, és magamhoz ölelném, hogy megvigasztaljam, mikor felpattan az ágy mellől, és olyan szavakat vág a fejemhez, amiket egyeltalán nem vártam senkitől, főleg a menyasszonyomtól nem. Üres tekintettel nézek magam elé, miközben Kedvesem zokogva rohan ki a szobából. Utána sem indulok, még mindig a hallottak hatása alatt vagyok. Nem, nem az árulóval van elsősorban problémám, hanem a "Hagyj békén, Utállak" szavak kettősével. A két szó súlya hirtelen zúdul rám, egyfajta kalapácsütésként, és nem hagy nyugtot, ott lüktet bennem a szavak hatása. Utál. A menyasszonyom, utál. Idegesen nyalom meg szám szélét, hirtelen azt sem tudom, mihez kezdjek, céltalanul nézek körbe az üres szobában, valami kapaszkodó után, de semmi. Csak én és az üres szoba, semmi más. Hirtelen csapásként nyilal belém a szörnyű felismerés, miszerint Szerelmem valahogy tudomást szerzett a Daitenshiről, és arról, hogy Yuu-channal együtt dolgozom egy ideig. De nem, az lehetetlen. Szívem egyre hevesebben dobog, szinte fájt eddig is, hogy titkolóznom kellett Kedvesem elől, de ez sokkal rosszabb volt annál. Akárhogy is, tennem kell valamit, hisz meg kell magyaráznom Mitsunak az igazságot, hogy nem vagyok áruló, és Yuu-chan sem az, de meg kell tennem bizonyos dolgokat a béke érdekében. Idegesen lépek ki szobánk ajtaján, és próbálom behatárolni Kedvesem lélekenergiáját, hogy merre lehet. nincs nehéz dolgom, hisz nagyon jól ismerem Menyasszonyom erejét, bármikor kitudnám szúrni a legnagyobb tömegben is, természetesen csak akkor, ha nem fogja vissza magát. Szinte kézzel fogható, hogy merre halad Szerelmem, kisebb gondja is nagyobb annál, minthogy a reatsujával foglalkozzon most, nyilván a 46-ok tanácsához siet kétségbeesve, hogy jelentse az árulásomat. Villámgyors shunpoval indulok meg az osztag nagykapuja felé vezető folyosón, arcomon elszánt, ám fájdalmas kifejezés ül. Nem gondoltam volna, hogy egyszer a saját Szerelmem fog árulónak nevezni, ha valaki ezt mondja néhány hónappal ezelőtt, biztos kiröhögtem volna. Nem telik bele sok idő, s kiérek a főkapu előtt elterülő nagy térre, ahol meglátom Szerelmem a földön. Szívembe markol a jeges bűntudat, hogy ez mind miattam van, meg kell érte fizetnem, de először jóvá kell tennem ezt az egész dolgot, mert újra mosolyogni szeretném látni Kedvesem. Igen, egy mosoly most a világ összes kincsénél többet érne.
Lassan, óvatosan közelítek Kedvesem felé, hisz nem tudhatom, mit érez irántam jelenleg, lehet egyből rám támadna, és nem hatnának rá szavaim.
- Kedvesem, félreérted. Az egész Seireitei félreértette a dolgot. Meg tudom magyarázni. Hadd magyarázzam meg. - próbálok rá hatni szavakkal, ám semmit sem érek el most ezzel. Egy napja még csüngtünk egymás szavain, most pedig még csak meg sem hallgat a lány, akit szeretek. Lassan odaérek a lányhoz, és végigfut fejemben, hogy talán nem lenne bölcs dolog most hozzáérni, megzavarni, de nem hagyhatom így, kétségek között, és most mindennél többet jelentene számomra, ha magamhoz ölelhetném szorosan, hogy tudassam vele, mennyire szeretem. Óvatosan ráteszem kezem a vállára, ám egyből el is kapom onnan és egy shunpoval hátraugrok. Nem sok hiányzott hozzá, hogy levágja a kezem, az utolsó pillanatban sikerült elrántanom tőle. Hihetetlen, hogy rám támadt a Menyasszonyom. védekeznem kéne, de eszem ágában sincs a lány ellen kardot rántani, nemhogy fájdalmat okozni neki, de úgy látszik, a szavak nem hatnak rá.
- Figyelj ide, Kicsim. Nem árultalak el, engedd, hogy elmagyarázzam. Nem akarok neked fájdalmat okozni! Yuu-chan sem áruló, és én sem vagyok az! Mindennél jobban szeretlek, mi okom lenne elárulni téged?! - próbálok hatni Kedvesemre, és remélem, hogy anélkül sikerül megoldanunk a problémát, hogy valaki komolyabban megsérülne, bár az a valaki csak én lennék, hisz ha meghalok, akkor sem fogok a zanpakutommal védekezni Mitsuko ellen. Inkább meghalok, és bűnhődök a tettemért, mintsem neki okozzak fájdalmat.

______________

Spoiler:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ninomiya Mitsuko
8. Osztag
8. Osztag
avatar

Female
Sagittarius Horse
Hozzászólások száma : 284
Age : 26
Tartózkodási hely : Kobaa-channál || 8. osztag keptöni irodája >< || Osztag kertje~ *.*
Registration date : 2008. Sep. 07.
Hírnév : 24

Karakterinformáció
Rang: kapitány
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
25000/30000  (25000/30000)

TémanyitásTárgy: Re: Párkapcsolati problémák kezelése kezdőknek   Csüt. Feb. 18, 2010 5:43 am

Az eget figyelve gondolkoztam el azon, hogy vajon tényleg jó ötlet volt-e az, hogy Suke eljegyzett, hiszen ezzel az egész árulós dologgal most mindent sikerült tönkre tenni. Utáltam Yuu-chant, hogy csak így, egyszerűen elveszi tőlem egyetlenem, hiszen végül is az ő hibája ez az egész. Ha nem hagyta volna el így Seireiteit, és nem lopta volna el azt a mágikus tárgyat, most nem kéne azon filóznom, hogy hogy is vessek véget ennek a szörnyűségnek. Csak és kizárólag Yuu-chant tudtam ezért az egészért okolni, hiszen csak is ő vehette rá Sukét, hogy eláruljon engem, és Seireiteit, és azt hiszem, ezt sose leszek képes megbocsátani neki. Az egy dolog, hogy ő akar valamit, az meg egy másik, hogy egy másik embert is beleránt a dolgaiba. Főleg olyan embereket, akik épp most jegyezték el a barátnőjüket, és már csak az esküvő, meg a cuki kis gyerekek hiányoznak. Attól, hogy ő elszúrta a saját életét, még ne tegye ezt mással is.
Léptek zaja törte meg a csendet, s én azonnal tudtam, hogy ki is közeledik. Lélekenergiáját ezer közül is felismerném… Remegő lábakkal álltam, és figyeltem. Vártam, hogy megszólaljon, vártam, hogy bocsánatot kérjen, vagy hogy legalább megmagyarázza a történteket. Úgy tűnt, hogy azonnal rájött, hogy miért is vagyok ennyire kiborulva, hiszen amint megérkezett mentegetőzésbe fogott. A szívem szinte azonnal összeszorult, ahogy meghallottam a hangját. Semmiképp se akartam elmenni a 46-ok tanácsához, még csak említést se akartam erről az egészről tenni senkinek se, hiszen azzal csak még nagyobb bajt okozok… Még az is megfordult a fejemben, hogy talán csak én nem tudtam erről az egészről, és ez csak még szörnyűbbé tette azt, amit most éreztem. Sikerült egyre merészebb ötletekkel előállnom, hogy miként is lehetne ezt az egészet lezárni. Természetesen Kikai segítségére is számítottam. Nélküle valószínűleg nem tudtam volna megtenni azt, amire készültem.
Suke keze gyengéden érintette meg vállamat. Hirtelen összerezzentem, majd gyorsan előkaptam zanpakutomat, s már csaptam is volna le a kezét, azonban még időben sikerült elkapnia, így az egyelőre még megmaradt. Igaz, senki sem garantálta, hogy még sokáig fog két kézzel rendelkezni. Nem mintha arra utaztam volna, hogy megszabadítsam legalább egyik kezétől, de ez is benne volt a dologban. Ennél sokkal rosszabb és fájdalmasabb terveim voltak kettőnkkel kapcsolatban…
Lassacskán könnyeim is elapadtak. Nem tudtam, hogy mi is okozhatta… Talán az, hogy könnycsatornáim már teljesen kiszáradtak a sok sírástól? Vagy esetleg már rádöbbentem valahol magamban, hogy semmi értelme sincs könnyeim pazarlásának? Nem tudtam, és igazából nem is igazán érdekelt. A remegés viszont még mindig nem akart abbamaradni… Kezeim, akárcsak lábaim folyamatosan remegtek az idegességtől. Vicces… pont az tesz idegronccsá, akit életem szerelmének véltem…
- Mit lehet azon félre érteni, hogy Yuu-chan lemészárolt egy csomó shinigamit, te meg betársultál hozzá? Ezen mit lehet félre érteni, magyarázd meg! Követelem!
Hangom rekedt volt, és ki lehetett hallani belőle, hogy sokat bőgtem. Néhány pillanatig vártam, hogy megmagyarázza ezt az egész helyzetet, majd amikor úgy gondoltam, hogy befejezte, máris megindultam felé néhány shunpoval, hogy megindítsam első támadásom. Minden dühömet beleadtam a támadásba, s próbáltam egy egyszerű vágással felhasítani mellkasát. Már a gondolat is, hogy ezt kell tennem szörnyű volt. Sose még csak sejteni se mertem, hogy valaha ezt is meg kell majd tennem. De inkább én, mint a 46-ok tanácsa, és a Gotei 13… Támadásom után egy újabb shunpoval hátrébb ugrottam, és közben próbáltam magam lenyugtatni kissé, hiszen felzaklatott a támadás. Nem is kicsit… Na de kit ne zaklatna fel az, hogy meg kell ölnie a saját szerelmét? Azt, akit mindennél jobban imád?

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Watanabe Yuusuke
10. Osztag
10. Osztag
avatar

Male
Hozzászólások száma : 404
Tartózkodási hely : Otthon a családommal
Registration date : 2009. Jul. 09.
Hírnév : 23

Karakterinformáció
Rang: 10. osztag kapitánya | A Daitenshi tagja
Hovatartozás:
Lélekenergia:
34000/45000  (34000/45000)

TémanyitásTárgy: Re: Párkapcsolati problémák kezelése kezdőknek   Kedd Feb. 23, 2010 1:02 am

Nem sok hiányzott hozzá, hogy kezem elváljon a testemtől, épp időben húztam vissza Szerelmem válláról, így nem sikerült levágnia. Belegondolni is fáj, hogy épp Ő akar megölni. Ő, akit nemrég jegyeztem el, és a családalapítást tervezgettük, most egyszerűen félredobta ezeket a dolgokat, a sok együtt töltött kellemes, romantikus percet, és ellenem fordult, jogosan persze. Talán egyszerűbb lenne, ha egy-egy csésze forró tea mellett beszélnénk meg a dolgot, hisz mindenki számára kényelmesebb és nem utolsó sorba veszélytelenebb lenne, de úgy tűnt, erre nem nagyon volt kilátás. Talán, ha sikerül megmagyaráznom Mitsunak a dolgokat két támadás között, akkor szerét ejthetjük annak a teának, addig azonban el kell érnem, hogy Kedvesem ne támadjon, hanem hallgasson meg. Szívem hevesen dobog, miközben kék szemeimet ráfüggesztem kedvesem gyönyörű arcára, amiről most mérhetetlen fájdalom, és csalódottság tükröződik, és mindez miattam. Mihelyst lehetséges, jó kell tennem ezt az egészet, de persze ez csak úgy lehetséges, ha túlélem ezt, ami pedig elnézve a jelenlegi helyzetet, egyeltalán nem lesz könnyű. Ám látom rajta, hogy neki is nehezére esik egyeltalán haragudni rám, nemhogy fájdalmat okozni, szóval talán nem fog sokáig tartani ez az egész téboly.
- Meg kellett tennie bizonyos dolgokat, elismerem, de csak a nagyobb jó érdekében tette, ahogy én is... - fogok bele a magyarázatba, ám még mielőtt befejezném a mondatot, máris támadásba lendül Mitsu és kénytelen vagyok védekezni. Kezem Aoki kék markolatára csusszan, majd egy érces hang kíséretében előhúzom tokjából, és az utolsó pillanatban hárítom Kedvesem támadását, amit ha nem teszek, már a földön feküdnék felhasított mellkassal. A biztonság kedvéért néhány métert hátra ugrok, hogy időben tudjak reagálni egy esetleges újabb támadásra, és fájdalmas arccal nézek Menyasszonyomra, akinek az arca még így könnyáztatva is gyönyörűbb volt, mint a reggeli napfelkelte. Szívembe jeges tőrként döfnek azok a csodálatos emlékek, amik hozzá fűznek. Aznap, mikor megismerkedtünk, még csak egy ismeretlen, morcos ábrázatú lány volt, azóta viszont mennyi minden változott..A randik, a csodálatos délután a tengerparton, a kirándulások Karakurába, a vidámparkba, és az összes többi dolog, amit ketten csináltunk most egyszerre tört fel bennem, és ki akart törni belőlem. Mindig vigyáztam Mitsura, mindig óvtam mindentől, holott tudtam, hogy képes megvédeni magát, mégis, a felé irányuló szeretet, szerelem megkövetelte, hogy mindentől megvédjem, és mindent megadjak neki amit csak lehet. Szemembe kövér könnycseppek úsznak ezektől az emlékektől, hisz végül is miattam dőlt össze ez az egész idilli világ, és nekem kell most jóvátennem. Aokit védekezően magam elé tartom, a biztonság kedvéért, majd összeszedem minden maradék akaraterőm, és beszélni kezdek újra.
- Azért csatlakoztam, hogy segítsek megvédeni a világot, a Seireiteit, de legfőképp téged, akit mindennél jobban szeretek. Csak is ezért csináljuk azt, amit csinálunk, semmi másért. Ha kicsit megnyugszol, elmesélek mindent, de ne támadj rám ,hisz szeretlek. Téged nem bántanálak! Hisz ismersz! Előbb halnék meg a saját kardom által!- próbálok hatni kedvesem szívére, hisz ez mind igaz, amit mondok, de úgy tűnik hiába próbálkozom, a hirtelen rázúduló düh és kétségbeesés felülkerekedett az érzelmeken, a szereteten. Halkat sóhajtok, majd felé mutatok Aokival, és aktivizálom shikaiomat. Nem akarom bántani, eszemben sincs, azonban védekeznem kell, és akárhogy is nézzük, Mitsu egy kapitány, akinek hatalmas ereje van, és lehetetlen védekezni ellene shikai nélkül. Kissé nyugtatóan hat rám a hirtelen pár fokos hőmérséklet csökkenés, amit Aoki shikai alakja váltott ki. Ilyenkor higgadtabb, megfontoltabb vagyok. Szomorúan nézek kedvesemre, nem gondoltam volna, hogy egyszer így kell állnom vele szemtől szembe, de védekeznem kell, meg kell magyaráznom neki a dolgokat. Bal kezem kitartom a levegőbe, majd csendesen kimondom a nemrég Aokival közösen tanult képességem.
- Aisu Tate.. - a parancs hívó szavára bal kezemen hirtelen jeges, ám kellemes hideg fut végig, és alkaromtól kiindulva kezd alakot ölteni a jég, ami a kezemen terjed végig. Néhány másodperc múlva már ott csillog bal karomon a csodálatos, és nagyon hasznos jégpajzsom, amivel hatékonyan tudok védekezni a támadásoktól.
- Kérlek, hallgass rám. Csak a Seireitei és a Te biztonságod érdekében tettem, és teszem most is. Hamarosan véget ér ez az egész, és újra boldogok leszünk, ígérem!
Szomorú, hogy ilyen körülmények között kell "felavatnom" de nem halhatok meg itt és most. Bal kezem védekezően magam elé emelem, így a pajzs majdnem egész testem védi, így nyugodtabban beszélhetek Kedvesemmel. Még vannak terveim a jövőre nézve...Közös tervek amiket együtt képzeltem el a párommal, és feleségemmel, gyermekeim majdani anyjával.

______________

Spoiler:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ninomiya Mitsuko
8. Osztag
8. Osztag
avatar

Female
Sagittarius Horse
Hozzászólások száma : 284
Age : 26
Tartózkodási hely : Kobaa-channál || 8. osztag keptöni irodája >< || Osztag kertje~ *.*
Registration date : 2008. Sep. 07.
Hírnév : 24

Karakterinformáció
Rang: kapitány
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
25000/30000  (25000/30000)

TémanyitásTárgy: Re: Párkapcsolati problémák kezelése kezdőknek   Szer. Feb. 24, 2010 5:50 am

Mély levegővételekkel próbáltam magam nyugtatni, de ennek semmi értelme nem volt. A szívem majd’ kiugrott a helyéről, és szinte minden porcikám tiltakozott az ellen, amit épp tenni akartam. Tudtam, hogy semmi jó nem származna abból, ha ez az egész kiderülne… Rendben, hogy eddig sikerült titokban tartaniuk, de most, hogy én is tudok már erről az egészről, már nem biztos, hogy a többiek nem fogják megtudni. Talán épp úgy, ahogy én tudtam meg, vagy sokkal rosszabb eszközökkel. Már arra is vigyázni kellene, hogy mit mondok, nehogy elkotyogjam Suke titkát, mert ha megtudnák, akkor valószínűleg kivégeznék. És igazából az valahogy mégiscsak egyszerűbbnek tűnik, hogy én ölöm meg őt, aztán végül saját magammal is végzek… nem igaz? Hiszen akkor nem kéne többé neki se titkolózva élnie, és nekem sem kellene attól félnem, hogy elkotyogok valamit puszta véletlenségből. Ezzel mindent tönkre tehetnék, ha mindaz, amit Suke állít tényleg igaz. Ha Yuusukével csak segíteni akarnak mindannyiunkon… De valóban ez volt a legjobb megoldás? Becsapni Seireiteit, és titkos szervezetet működtetni? Bár igaz… a 46-ok tanácsa mindent elítél, ami véleményük szerint felesleges és hiába való, és talán erre is csak azt válaszolták volna, hogy értelmetlen időpazarlás. Néha tényleg rosszul vagyok a sok nagyképű senkiházitól, akik azt hiszik, hogy élet és halál felett uralkodnak. Igazából semmi joguk, hogy csak úgy megítéljék a dolgokat, elvégre egész idő alatt egy idióta épületbe vannak bezárva, ahova senki se teheti be a lábát. Szánalmasak, ahogy irányítani próbálják egész Soul Societyt és a Gotei 13-at…
Kedvesem próbálkozásai csak még jobban felzaklattak, és már lassan épeszűen se tudtam gondolkodni. Na nem mintha ez nálam mindig sikerült volna, de azért néhanapján tényleg tudtak értelmes elképzeléseim is születni. De most… szinte egyetlen egy gondolat se fogalmazódott meg bennem, csupán azon járt az eszem, hogy Suke hazudott és becsapott engem. Úgy éreztem elárult… Nem csak Seireiteit, de engem is, és ez mindennél rosszabbul esett.
A szívem már lassacskán a torkomban dobogott, és az a fojtogató érzés se akart elmúlni a gyomrom tájékán. Ideges voltam, és kétségbeesett. Úgy éreztem, hogy már lenyugodni is képtelen vagyok, nem hogy megérteni azt, amit szerelmem tudomásomra akar hozni. Hogy ez az egész csak azért van, hogy megvédjen engem, és velem együtt mindenkit. Butus Suke… Már nagyon jól tudhatná, hogy nem kell megvédenie, hiszen képes vagyok ezt magam is megtenni, de mégis… valahol jól esik, hogy valaki vigyázni próbál rám, még ha ez nem is sikerül neki olyan jól. Elvégre most teljesen összetörve, és csalódottan állok éppen vele szemben, és minden erőmmel azon vagyok, hogy végezzek vele…
- Rendben! Tegyük fel, hogy tényleg így van. De mégis mitől védenél meg bárkit is? A hollowoktól? Vagy Aizenéktől? Ha nem tűnt volna fel, épp ezért léteznek a shinigamik, édesem!
Mondtam a sírástól rekedt hangomon, majd krákogtam egyet, hogy visszanyerjem normál hangszínemet.
A hőmérséklet mintha zuhant volna pár fokot, hiszen már lassan nem csak az ideg, de a hideg is rázott. Bőröm libabőrös lett, és még a hátamon is fel állt a szőr a kellemetlen időjárás-változástól. Már sejtettem, hogy miért is hűlhetett le ennyire a levegő, hiszen Suke karján lassanként egy pajzs jelent meg, mely tiszta jégnek tűnt. Valószínűleg aktiválta shikaiát, hiszen általában attól hűl le a levegő ilyen hirtelen, azonban ezt a technikáját még nem láttam. Meglepődve vizsgálgattam a gyönyörű pajzsot, majd úgy gondoltam, hogy ideje ki próbálni, hogy mennyire törésálló. Természetesen mivel Suke már használta shikaiát, így szükségét éreztem, hogy én is bevessem sajátomat. Zanpakotom lassacskán átváltozott, s immár egy kék-ezüst színekben pompázó, kissé túlságosan is csicsás katana pihent a kezemben. Igazából sose kedveltem kardomat, amikor így nézett ki…
- Hogy lehetnénk ezután ismét boldogok, mikor nem tudom, hogy mikor hazudsz, vagy mondasz igazat? Egyáltalán miért nem árultad el, hogy Yuu-channal társultál? Egy árulóval? Talán akkor még jobban elfogadtam volna, mint most… Most nekem kellett magamtól rájönni, és ez így sokkal rosszabb. Jobban fáj…
Törtek elő ismét a könnyeim, mintha valaki újra megnyitotta volna a csapot bennem. Már épp hogy sikerült ezt leküzdenem, erre tessék… Megint bőgök, mint valami hülye kis óvodás, aki nem kapta meg azt, amit akar. Pedig én csak azt szerettem volna, ha az egyetlen férfi, akit igazán szeretek, őszinte hozzám. Talán túl sokat kérek? Lehetetlen, amit szeretnék, hogy nem teljesítette?
Zanpakutom két kézzel szorítottam, majd ismét meglódultam Suke felé. Most már inkább csak a hiszti tört fel belőlem. Minden terv nélkül rontottam rá szerelmemre, és csapkodtam összevissza fegyveremmel, miközben folyamatosan hallgattam Kikai hülyeségeit. Már csak az kellett, hogy ő is cserben hagyjon… Ő, aki mindig mellettem áll, bármi történjen is. Ő, aki folyton vígasztal, és próbált visszarángatni az életbe Jun halála után…

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Watanabe Yuusuke
10. Osztag
10. Osztag
avatar

Male
Hozzászólások száma : 404
Tartózkodási hely : Otthon a családommal
Registration date : 2009. Jul. 09.
Hírnév : 23

Karakterinformáció
Rang: 10. osztag kapitánya | A Daitenshi tagja
Hovatartozás:
Lélekenergia:
34000/45000  (34000/45000)

TémanyitásTárgy: Re: Párkapcsolati problémák kezelése kezdőknek   Csüt. Feb. 25, 2010 3:05 am

Gyönyörű jégpajzsom teljes védelmét élvezve nézek szomorú tekintettel Páromra, aki még mindig nem hisz nekem, és ellenem van. Szomorú, hogy ilyen helyzetben kell úgymond "felavatnom" ezt az új képességet, nem így terveztem. Elviekben a pajzs képes egy nagy erejű támadást teljes egészében kivédeni, majd afokozatosan gyengülve szépen elporlad a kezemről, ám míg rajta van, nem kell félnem egyelőre. Jól tudom, hogy Mitsunak hatalmas ereje van, és bármikor képes lenne padlóra küldeni, ha figyelmetlen vagyok. Eszem ágában sincs lebecsülni Menyasszonyom, hisz semmi okom nincs erre. Ugyanolyan erős, mint én. Ennek normális esetben örülnöm kéne, de most valahogy nem megy így, hogy ellenem próbálja használni ezt z erőt.
- Többről van itt szó, mint védelemről. Szeretetből teszem, a Seireiteiért, az emberekért, de főleg, Érted, mert szeretlek és meg akarlak óvni mindent bajtól, függetlenül attól, hogy kapitány vagy. Szeretlek, csak is ezért! - próbálok észrévekkel hatni Mitsura, ám úgy tűnik, még az én szavaim sincsenek most hatással rá. Hiába ismétlem magam neki, nem hisz nekem, vagy nem akar, nem tudhatom, de ez így nem lesz jó, le nyugtatnom Kedvesem, mert csak úgy tudok vele beszélni normálisan, másképp nem érnek semmit szavaim. Fáj így látnom Menyasszonyom, kétségektől kínozva, megtörten...Ez csak is az én hibám, jóvá kell tennem, ám jelenleg semmi ötletem nem volt, hogy miként is érhetném el nála, hogy lenyugodjon kicsit, és reálisan nézné a dolgokat, illetve, hogy normálisan meg magyarázhatnám neki ezt az egészet, de így, harc közben elég nehéz dolgom van, bántani pedig nem akarom, előbb vetnék véget az életemnek saját kezűleg, minthogy Mitsunak bántódást okozzak. Hűvös, északi szél járja át a 10. osztag kapuja előtti teret, ami haorimba bele-belekap. Máskor mindig büszkén hordom ezt a rangjelző ruhadarabot, ám most inkább letépném magamról, és olyan messze elhajítanám, amennyire csak lehetséges. Mélyet sóhajtok, majd ismét megszólalok, és próbálom összeszedni gondolataimat, és rendezni őket.
- Meg kellett tennem. Hidd el, minden nap mardosott érte a bűntudat, hogy nem mondhatom el neked, és titkolóznom kell előtted, de nem tehettem mást. Jól tudom, hogy nem adtad volna tovább senkinek, de nem kockáztathattam ekkorát. De ettől még ugyanúgy szeretlek, és ugyanúgy megosztok veled mindent, de értsd meg, ezt nem árulhattam el.
- szavaim látszólag még mindig nincsenek hatással Kedvesemre, pedig másképp nem tudom már neki elmagyarázni, hogy muszáj volt megtennem, és ettől még ugyanúgy szeretem Őt, de az észérvek már nem hatottak rá, erre utal az is, hogy ismét támadásba lendül,, immáron shikai alakban, és nekem újra védekeznem kell. Látom kedvesemen, hogy már nem gondolkodik, csak dühből támad, teljesen koncentrálatlanul. Úgymond, hisztizik, teljes joggal, teszem hozzá, csak ezzel jelen pillanatban nem tudtam mit kezdeni. Jobb kezemet, amiben Aoki pihen a jégcsapkard alakjával, messze eltartom magamtól, hogy az ütközés hatására nehogy kárt tegyen Kedvesemben, majd térdem kicsit behajlítom, és pajzsom magam elé húzom, ezzel is felkészülve a védekezésre. Fémes csattanás halaltszik, ahogy Mitsu kardja nekicsapódik pajzsomnak, és néhány métert hátra is csúszok a támadástól, ami még ha nem is volt átgondolt, de irdatlanul erősre sikeredett. Tehetetlen dühömben nem tudok hirtelen mást csinálni, csak egy dolog jut eszembe, amivel talán kicsit leköthetem párom, és megbeszélhetem vele a dolgokat, de lehet, hogy ezzel még jobban kihúzom nála a gyufát, ám nem volt más választásom. Míg tartom bal kezemmel Mitsu kardját, Aokit elengedem jobb kezemből és egy kis lélekenergiát gyűjtök kezembe, majd mutatóm ujjammal Menyasszonyom felé mutatok, és kimondom a kidou parancsszavát.
- Bakudou 61: Rukujyoukourou! - a kidou természetesen nem tesz kárt Mitsuban, hisz nagyon kis mennyiségű energiát fektettem belé, csupán azt szerettem volna elérni, hogy maradjon néhány percig egy helyben, és hallgasson végig, ez talán most össze is jött, mivel Mitsu a földön helyezkedett el, amihez hozzákötötte a hat sárgán világító lélekenergiából álló fényrúd.
- Bocsáss meg, csak a Te érdekedben tettem! Végig kell hallgatnod, és lehetőleg úgy,, hogy nem támadsz rám. - mondom szelíden Menyasszonyomnak, majd deaktiválom a shikaimat, ezzel is mutatva, hogy nem szeretnlk tovább értelmetlenül harcolni, és törökülésbe elhelyezkedve leülök elé a földre. Alig fél méter van köztünk, nem akarok eltávolodni tőle, mutatni szeretném, hogy mellette állok mindig, még ilyen helyzetekben is.
- Tudni szeretnéd, hogy miről is van szó? Legyen hát, elmondom, de kérlek, addig maradj nyugton, esküszöm, hogy utána elengedlek, és ha még midnig úgy gondolod, hogy meg kell halnom, nem állok az utadba, megölhetsz... - szavaimat gondosan megválogatva beszélek Menyasszonyomhoz, és eldöntöm, hogy ezúttal megosztok vele mindent, amit én is tudok. Zsebemből előveszem a medált, amit Yuu-chan adott még az első találkozásunkkor, és megmutatom Mitsukonak.
- Ez a medál azt a szervezetet jelképezi, amibe beléptem Yuu-chan hívására. Daitenshinek hívják és azért alakult meg, hogy harcoljunk Aizen ellen, ezzel is védelmezve az egész világot. Mivel Yuu-chan jelenleg áruló szerepében játszik, az az opció ki volt lőve, hogy a 46-ok tanácsának szólunk. Azok a vénemberek amúgy is csak azzal vannak elfoglalva, hogy hatalmukat érvényesítsék a Seireiteiben. Nem vennék komolyan, amit mondanánk nekik, ezért is döntöttünk úgy, hogy csaját kezünkbe vesszük a dolgokat, még mielőtt késő lenne. - tartok kis szünetet, hogy Kedvesem megemészthesse, amit mondtam, majd folytatom gondolatmenetem.
- Úgy tudom, hogy rajtunk kívül még két tagja van a szervezetnek, de többet én sem tudok, mert még csak most tudtam meg az első megbeszélés helyét és idejét, ezért is ugrottam el Karakurába, és azt láttad Te is. Csak és kizárólag ezért tettem, amit tettem, semmi másért. Nem vagyok áruló, ahogy Yuu-chan sem az. Ő is csak ezért tette azokat a szörnyű dolgokat, amiket véghez vitt. Ennyi, ennyit tudok, többet nem. Meg tudsz nekem bocsájtani? - fúrom bele kék íriszeim Kedvesem gyönyörű szemibe, majd várom, hogy mérlegeljen, és eldöntse, hogy méltó vagyok e rá ezek után is, de őszintén remélem, hogy nem dob el magától..

______________

Spoiler:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ninomiya Mitsuko
8. Osztag
8. Osztag
avatar

Female
Sagittarius Horse
Hozzászólások száma : 284
Age : 26
Tartózkodási hely : Kobaa-channál || 8. osztag keptöni irodája >< || Osztag kertje~ *.*
Registration date : 2008. Sep. 07.
Hírnév : 24

Karakterinformáció
Rang: kapitány
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
25000/30000  (25000/30000)

TémanyitásTárgy: Re: Párkapcsolati problémák kezelése kezdőknek   Szomb. Márc. 13, 2010 3:24 am

Dühösen csapkodtam zanpakutommal Sukét, aki természetesen minden támadásomat blokkolta csodaszép pajzsával. Valamiért egyáltalán nem akartam shikaiom támadásait használni. Igazából nem is tudom, hogy miért. Talán most már csak az volt a célom, hogy móresre tanítsam, de azért még mindig ott járt a fejemben az a bizonyos gondolat, amit még mindig megtartottam „B” tervként, ha esetleg visszatámad. Így, hogy még csak kardot se emelt rám, és kidout se használt, kezdett egyre értelmetlenebbé válni ez az egész harc. Az, hogy csak védekezett még jobban dühített, hiszen így egyre világosabbá vált, hogy tényleg csak a védelmünk érdekében társult azzal a bizonyos személlyel.
Nem figyeltem semmire, még a támadásaimra se. Inkább a gondolataimmal voltam elfoglalva. Egyre inkább kétségek kezdtek gyötörni azzal kapcsolatban, hogy tényleg jó ötlet volt-e így elkezdeni a problémánk megoldását. Talán mégiscsak jó ötlet lett volna megbeszélni ezt az egészet egy pohár forrócsoki, vagy tea társaságában. Tudtam, hogy meg kell tennem, de valahogy egyre kevésbé akartam megölni azt a férfit, akit mindennél jobban imádok. Magyarázkodása kezdte megtenni hatását, hiszen már nem tudtam eldönteni, hogy mi is lenne a helyes. Váljak én is árulóvá, s rettegjek, hogy mikor jut a 46-ok tanácsának fülébe, hogy egyetlenem Sierashi Yuusuke társa lett?
Bambaságom ismét csak sikeresen uralkodott el felettem, így azt se vettem észre, hogy Suke egy kidouval próbál megkötözni. Pontosabban inkább a padlóhoz szögezni. Hirtelen csak az tűnt fel, hogy vízszintesben vagyok, és valami a földhöz nyom.
- Ezt meg mégis hogy képzelted?!
Sikítom, miközben próbálok kiszabadulni, ám sehogy se sikerül. Tehetetlenül feküdtem a földön kifeszítve, arra kényszerítve, hogy végig hallgassam szerelmem mondandóját. Durcásan fordítottam el a mellém telepedő Suke felől arcomat, s próbáltam úgy tenni, mintha nem érdekelne a mondandója. Igazából képtelen voltam nem meghallani őt. Egyre jobban fájt ez az egész… Már inkább magamat éreztem bűnösnek, mint Sukét, hiszen lényegében miattam, és a Seireiteibeliekért csinálta ezt az egészet, és vállalta még a halálbüntetést is. Azonban ettől függetlenül még mindig dühös voltam rá, hiszen nem árulta el, holott én vagyok a menyasszonya. Mégis kinek árulhatná el a titkait, ha nekem nem?
Mikor úgy gondoltam, hogy befejezte mondandóját, lassan felé fordítottam a fejem, s próbáltam még mindig morcos fejet vágni. Igazából már magam sem tudtam, hogy haragszok-e még rá, hiszen ki tudna rá hosszabb távon haragudni? De ettől függetlenül még mindig nem tudtam benne megbízni, és úgy gondoltam, hogy megleckéztetem, és kicsit elagyabugyálom.
Minden lélekenergiámat összegyűjtve próbáltam előhívni bankaiomat, aminek következtében a földhöz szegező rudak remegni kezdtek, s lassacskán lélekenergiám hatására semmivé foszlottak. Amint mindegyik eltűnt, pár méterrel arrébb shunpoztam, s előhívtam bankaiomat.
- Ban-kai. Sugoi Kikai no Tendou, Shaku Teikanshi Sora…
Mondtam csendesen, azonban meglepetésemre semmi se történt. Na jó, azért történt valami... Zanpakutom shikai formából visszaváltott normál alakba. Meglepődve, s kissé ijedten pislogtam az egyszerű katanára, majd le esett, hogy mi is történt. Zanpakutom ellenállt a parancsomnak… Cseppet se örültem a helyzetnek, és kezdtem kicsit kétségbe esni. Már nem csak Suke, de a saját, tulajdon zanpakutom is cserben hagy…
- Idióta Kikai!
Vágtam üvöltve földhöz fegyveremet, majd én is térdre rogytam, s a földet bámulva bőgtem tovább.
- Ennyi elég volt. Azt hiszem, már megértette Yuusuke, hogy hogy is érzel… Ráadásul már mindent elmondott ezzel az egésszel kapcsolatban. Nincs értelme tovább harcolnod.
Térdelt le mellém Kikai, és simogatta meg a fejemet. Most már nem csak Sukére, de rá is mérges voltam. És mégis… úgy éreztem, hogy teljesen igaza van. Már értelmetlen a harc, hiszen mindent elmondott, vagy legalábbis én úgy gondoltam, hogy mindent. Talán tévedek, de azt inkább nem szerettem volna megtudni.
- Azt hiszem Mitsuko megérdemel annyit, hogy legközelebb mindent elmondj neki. Elvégre hamarosan összeházasodtok, és ha a házastársak között titkok vannak, akkor annak sosincs jó vége. Remélem érthető voltam… Azonban ha ismét fájdalmat okozol neki, velem gyűlik meg a bajot.
Mondta szokásos komorságával Sukénak, majd eltűnt, egyedül hagyva minket.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Watanabe Yuusuke
10. Osztag
10. Osztag
avatar

Male
Hozzászólások száma : 404
Tartózkodási hely : Otthon a családommal
Registration date : 2009. Jul. 09.
Hírnév : 23

Karakterinformáció
Rang: 10. osztag kapitánya | A Daitenshi tagja
Hovatartozás:
Lélekenergia:
34000/45000  (34000/45000)

TémanyitásTárgy: Re: Párkapcsolati problémák kezelése kezdőknek   Hétf. Márc. 15, 2010 8:30 am

Mondandóm vége után csendben várok Kedvesemre, hogy hogyan reagálja le a dolgot. Legszívesebben megfogtam volna rögtön, és haza vittem volna magammal, hogy egy forrócsoki, vagy egy bögre tea mellett beszéljük meg ezt az egészet, csak már lenne végre ennek a rémálomnak. Tervem, miszerint kicsit talán lenyugszik majd a blokkoló kidou hatására, nem jött be, még idegesebb lett, mint eddig volt. Azon meg sem lepődök, hogy bankaial próbál kiszabadulni a kidou szorító hatása alól, hisz, mint kapitány, hatalmában áll bankait idézni. Viszont azon már annál inkább felvonom szemöldököm, hogy a bankai parancsszó után nem történik semmi. Normális esetben ugyebár itt történnie kéne valami nagy dolognak, és az illetőnek, aki megidézte zanpakutoja szellemét, át kéne változnia a bankai formájába, ám nem történt semmi ilyesmi. Úgy néz ki hogy ez "nem normális eset". Hogy is lehetne az, mikor itt kettőnkről volt szó, és arról, hogy Kedvesem meg tud e nekem bocsájtani, és tudunk e úgy élni tovább együtt, mint eddig. Ha úgy döntene, hogy elhagy, megérteném, és talán nem is próbálnék ellenlépéseket tenni az ügy érdekében, hisz magam csináltam ezt az egészet, minden az én hibám. Ha nem egyeztem volna bele Yuu-chan alkujába, nem történt volna ez meg, és még mindig boldogan élnénk Menyasszonyommal, és az esküvőnket tervezgetnénk. Ám meghoztam egy döntést, és már nem volt visszaút, viselnem kellett a következményeit, legyenek azok bármily rosszak is.
Nem tudom, mit kéne tennem, ezért inkább maradok helyemen, és tűnődve nézem zanpakutojával hisztiző Szerelmem. Mindig is tudtam, hogy Kikai kicsit kettyós, ám nem gondoltam volna, hogy valaha is cserben hagyná Mitsut. Nem mintha félnie kéne tőlem, hisz előbb vágnám le a saját karom, mint hogy Neki fájdalmat okozzak. Azonban mire gondolatmenetem végére érek, az már meg is bukik, mert hirtelen materializálódik Kedvesem mellett Kikai alakja. Még mindig nem tudom eldönteni, hogy oda menjek e, vagy sem, de végül a maradás mellett döntök. Szomorú arccal nézem végig, ahogy Mitsu zanpakutojának emberi alakja letérdel Szerelmem mellé, majd vigasztalja, beszél hozzá. Amit mondott, az mind igaz volt. Mindent elmondtam, amit csak tudtam, és lényegében már akkor megbántam, hogy belementem ebbe az egészbe, mikor elfogadtam Yuu-chan ajánlatát. De már meghoztam ezt a döntést. Legszívesebben én is futnék, rohannék Menyasszonyomhoz, és bocsánatért esedezve a karjaim közé zárnám, de nem voltam még biztos abban, hogy mit érez Mitsu jelen pillanatban irántam. lényeg a lényeg, hogy jóvá kell tennem a dolgot, minél gyorsabban. Eddig nem nagyon beszéltem Kikaial, pontosabban egyszer sem, most viszont felém fordul, és mogorva hangon "fenyeget meg", hogy mi lesz ,ha még egyszer hazudnék Mitsunak. Nem vagyok hozzászokva, hogy bárki zanpakutoja is cseszegessen a sajátomon kívül, de most nem szólok vissza, mert igaza van. Mindazonáltal egyszer sem hazudtam Kedvesemnek eddig, és ezután sem fogok. Ez volt az egyetlen dolog az életemben, amit elhallgattam Mitsu elől, de erre meg is volt a jó okom. Mindegy, most már kiderült, és nem tehettem ellene semmit. A kiselőadás után a zanpakuto eltűnt, és újra egyedül voltunk Mitsukoval a 10. osztag kapujának terén. Néhány másodpercig még tűnődve nézem Kikai helyét, majd elhatározom magam. Nem érdekel, mi lesz a vége, oda megyek Mitsuhoz, és átölelem. Ha megöl, megöl...Vállalom ezt a kockázatot, megérdemlem. Halkan sóhajtok, miközben megszüntetem shikaimat, majd miután a jégpajzsom utolsó darabkái is szertefoszlottak, lassan elindulok Párom fele. Néhány lépés után odaérek, majd egy röpke másodpercig tétovázok még. Egy újabb sóhaj után letérdelek elé, és karjaimba zárom.
- Kérlek bocsáss meg! Soha többé nem teszem, esküszöm! - már várom, hogy zanpakutoja pengéje áthaladjon testemen, és megfizessek bűnömért, ám nem történik semmi. Szemeimben könnycseppek jelennek meg annak jeléül, hogy tényleg sajnálom, és fáj, hogy Mitsunak végig kellett ezen mennie, de nem érdekelt. Néha még a férfiak is könnyezhetnek. Szorosan ölelem magamhoz, hogy tudassam vele, én itt vagyok neki még mindig, és ha kész megbocsájtani, örökké vele is fogok maradni. Pár pillanatig még nem engedek a szorításból, majd gyengéden felsegítem Mitsut.
- Gyere Kedvesem, menjünk haza. - karolom át óvatosan, és indulok meg lassan a szobánk felé. Bízom benne, nem is. imádkozom azért, hogy Mitsu bocsásson meg nekem, és tovább élhessük amúgy csodálatosan boldog életünket még sok-sok évszázadon át. Ha nemet mond, megölöm magam. Nem bírnék élni nélküle, egyszerűen nem menne...

______________

Spoiler:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ninomiya Mitsuko
8. Osztag
8. Osztag
avatar

Female
Sagittarius Horse
Hozzászólások száma : 284
Age : 26
Tartózkodási hely : Kobaa-channál || 8. osztag keptöni irodája >< || Osztag kertje~ *.*
Registration date : 2008. Sep. 07.
Hírnév : 24

Karakterinformáció
Rang: kapitány
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
25000/30000  (25000/30000)

TémanyitásTárgy: Re: Párkapcsolati problémák kezelése kezdőknek   Szomb. Márc. 20, 2010 6:52 am

Kikainak igaza volt… Lehet, hogy ez a harc már teljesen értelmetlen, és ami a legrosszabb, hogy mindvégig az is volt. Hogy lehetek ennyire ostoba, hogy ilyen eszközökhöz folyamodjak az ellen, akit mindennél jobban szeretek? Hogy juthatott egyáltalán eszembe, hogy akárcsak egy karcolást is ejtsek Sukén? Néha már komolyan az jár az eszemben, hogy talán kezeltetni kéne dühkitöréseimet, hiszen ha ez így folytatódik tovább, nem lesz jó vége. Na jó… igazából ez nem mindig esik meg, csak ha igazán szörnyű hír jut el a tudatomig. Ez pedig teljesen megfelelt annak, amit én „szörnyű hír”-nek nevezek. Becsapva éreztem magam, s igazából fájt, hogy Suke nem bízott meg bennem – a menyasszonyában – annyira, hogy elmondja az igazat. Magamnak kellett rájönnöm, s ezért utáltam, de valahogy ez az utálat percről percre enyhült. A szívem szakadt meg lassacskán, ahogy megpróbált meggyőzni, hogy csak miattam, és Seireitei miatt tette amit tett. Igaz, nem tudhattam, hogy mennyire igaz az, amit mond, de valahol legbelül éreztem, hogy nem hazudik, s tényleg mindent elmondott, amit lehetett.
Zanpakutom szavai ott csengtek a fülemben. Sose tudnám meghálálni azt, hogy most nem engedelmeskedett, és talán azt se, hogy mindig megvéd, és kihúz a bajból. Megóvott attól, ami talán életem legrosszabb döntése lehetett volna. Hiszen milyen ember lenne képes megölni saját szerelmét? Azt, aki lényegében a másik fele? Milyen beteg ember az, aki ilyet tenne?
Még mindig a földön gubbasztva itattam az egereket, hiszen most már képtelen lettem volna bármit is tenni. Könnyeim csak potyogtak a kőre, sötétebbre színezve azt. Meg se hallottam, ahogy szerelmem egyre közelebb lépdel hozzám. Túlságosan el voltam foglalva gondolataimmal, és az önmarcangolással. Egyre inkább éreztem, hogy ez utóbbival szoros barátságot fogok kötni jó pár hónapra, vagy akár évekre, hiszen nagy valószínűséggel nem fogom tudni megbocsátani magamnak ezt a hatalmas baklövést. Azonban nem csak megbocsátani, de elfelejteni se tudnám ezt az egészet. Örök tanulság marad számomra, s remélem Suke számára is.
Önkéntelenül összerezzenek, mikor egyetlen szerelmem átölel. Hirtelen ellököm magamtól, s már csak azt veszem észre, hogy tenyerem arcán csattan. Igazság szerint megérdemelte, de akkor is… Ez az egész nekem talán jobban fájt, mint ahogy neki. Tudom, ez kissé én központúan hangzik, de akkor is… Egy pillanatnyi csend után azonnal visszabújok hozzá, s ruháját markolva zokogom mellkasába:
- Soha többet ne merészelj eltitkolni előlem bármit is.
Még néhány perc telt el, de még akár éveket is eltudtam volna így tölteni. A lehető legközelebb hozzá, hallgatni, ahogy ver a szíve, és érezni, ahogy mellkasa fel-lemozog. Azonban sajnos vége szakadt ennek is, mint ahogy mindennek. Talán még szebb lett volna ez a pillanat, ha nem olyan események játszódtak volna le előtte, amilyenek. Minden esetre visszaindultunk oda, ahol ez a „veszekedés” megkezdődött… vissza, a szobánkba…

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Shihouin Yoruichi
Admin
Admin
avatar

Female
Sagittarius Horse
Hozzászólások száma : 807
Age : 26
Tartózkodási hely : A semmi közepétől, picit balra ;)
Registration date : 2008. Sep. 05.
Hírnév : 114

TémanyitásTárgy: Re: Párkapcsolati problémák kezelése kezdőknek   Szomb. Aug. 14, 2010 1:38 am

Hahó!

Nah, ezt is ideje lenne lezárni, szóval jöttem, hogy kiosszam a pénzt. Very Happy Ajándékotok fejenként 2000 ryou. ^^

Gratulálok!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://bleachszerpjatek.forumotion.net
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Párkapcsolati problémák kezelése kezdőknek   

Vissza az elejére Go down
 

Párkapcsolati problémák kezelése kezdőknek

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-=Bleach Szerepjáték=- :: Egyéb helyszínek :: Küzdőterek :: Lezárt harcok-