Eiko-channak.


- ÉBRESZTŐ!!!!!! – ordít fülembe Ookami-chan melynek következtében az ágyamból kiesve az álom máris kiszáll a szememből. Pedig milyen szép kis álom volt ez. Csillagos éjszaka, egy tökéletesen alakuló randevú és aztán egy hálószob… na, na, na, na, de ez most nem lényeg. És mégis miért álmodok én ilyet? Rázom meg a fejem, hogy az álom utolsó kis maradványát is kirázzam fejemből eztán gonosz és fáradt tekintettel fordulok az ágyamon fekvő fekete hajú lánnyal, aki csak nagyban vigyorog. De hagy tegye többen úgy sem fog már sokáig.
- T…T…T…T… TE KIS… MIT KÉPZELSZ TE MAGADRÓL? HAH? – ragadom meg ruhájánál fogva és húzom magam közelebb. – Most miért kellett felkeltened? Ma végre többet aludhattam volna. Direkt megnéztem a holnapi beosztásomat és úgy állítottam be a vekkert is. MOST NÉZD MEG! MÉG ALUDHATTAM VOLNA… - Kapom le az éjjeli szekrényről az órát. -… 15 percet.
- Pssz, halkabban. – suttogja a lány.
- M… m… te csak ne pisszegj itt nekem érted! – szólok vissza dühösen. Mégis kinek képzeli ez magát, hogy nagy lármázva felkelt aztán meg ő az, aki engem pisszeg le. Hát meg áll az eszem. Már megint vissza szokik az „ébresszük fel Kirát a lehető legidegesítőbb módon” dologra. Bár még mindig jobb minthogy minden alkalommal mikor fürdőből kijövök azon kelljen fáradoznom hogy nehogy megerőszakoljon. Na, nem mintha megtenné, de azért már ebből is kezd egy kicsit elegem lenni főleg, hogy most már Keiko is és a kicsi is itt lakik. Na de visszatérve Ookami-chanhoz. – Jól szórakozol?! Előbb felébresztesz aztán meg te csitítgatsz! Hát jól nézünk ki.
- D… de Kira ha így ordibálsz, felébreszted…
- Shimatta{Francba} … - fogom be a szám. Tényleg teljesen kiment a fejemből. A lányt elengedve halkan osonok, a szomszéd szoba felé ahol kereszt fiam alszik, majd halkan benyitok, hogy megnézzem felébresztettem e.
- Bevetted! Már elmentek… - kezd el nevetni zanpakutom materializálódott alakja.
Oh, az a kis… na, mindegy majd később visszakapja.
- Ott maradsz, és nem mozdulsz! – parancsolok, a lányra ki az ágyon ül miközben a fürdő felé indulok. – Inkább készülj, megint segédkezni fogsz a hakuda edzésemben. – A lány farka ekkor jobbra-balra csapkodni kezd, mint a kutyáké, amikor boldogok.
- Nem is tudom… Ez most büntetés vagy jutalom? – teszi fel magának a kérdést arcán egy vigyorral.
- Csak maradj ott! – parancsolok, rá majd becsukom magam után az ajtót. Persze ahogy mindig most is a biztonság kedvéért kulcsra is zárom.
Közel fél órát töltöttem a fürdőben. Miután kijövök, a lány még mindig ott ül az ágyon. Látom rajta, hogy tervez valamit. De inkább megpróbálok nem törődni vele és inkább gyorsan felöltözök. Shinigami egyenruhámat magamra öltöm, majd indulhatunk is. Kageookami össze-vissza ugrándozik körülöttem. Teljesen oda és vissza van valami miatt. Csak tudnám mi miatt. Mindig is szeret hakudázni főleg mert akkor könnyedén letapizhat, de akkor is ez már egy kicsit túlzás.
Mázli. Az edzőterem még üres, egy lélek sincs itt még.
- Na, akkor kezdjünk neki. – majd elkezdek bemelegíteni míg Ookami-chan csak áll és vár.
- Na, mi van, sokáig csinálod még ezt. Na, támadj. – szólal meg végül. Nem is kell több. Egyből rátámadok. Mint ahogy mindig most is könnyedén hárít, majd a földön kötök ki. Ezután a harc folytatódott, de valahogy mindig én voltam az, aki a földön kötött ki. Ugyan néha sikerül nekem is leterítenem, de csak egyszer vagy kétszer.
Egy órával később a folyamatos vesztéstől és az éhségtől gyötörve lépkedtem a pihenő felé.
- Hehe… 30:5... megint én győztem. De ne aggódj ennek így kell lennie. Még nem vagy azon a szinten, hogy engem legyőzhess.
- Na megálj nem sokára elérem Azt a szintet és akkor majd szépen a földbe döngöllek. És visszaadom az eddigi vereségeimet.
- Úgy érted a Bankait. Hát attól még messze vagy. – nevet fel a lány.
- Hogy mit mondtál? Na, megállj! – kapom el a pihenő ajtajában és csikizni kezdem. Nagy nevetés közepette próbál kiszabadulni kezeim közül, de nem megy valami jól.
Majd végül sikerül kiszabadulnia és a szobában lévő egyetlen személyhez menekül.
- Ments meeeeeg! Kérlek. – vetődik egy hófehér hajú lány nyakába.
- O… Ookami-chan mi a fenét művelsz, engedd el a lányt! Ne zaklass másokat te perverz! – szólok rá mire ü válaszként a lány háta mögé slisszolva öleli át a derekát.
- Ookami-chan nem szólok még egyszer! Ohv… izé… Nagyon sajnálom, mindjárt leszedem rólad. – intézem utolsó mondandóm a csinos lány felé kinek fehér haja és felemás szemei rögtön felkeltik figyelmem.

~Vajon ez itt mi?~
Rossz szokásommá vált újabban, hogy nem olvasom a táblákat. Vagy talán ez egy előny? Lehet mert így mindenhol meglepetés érhet.
~Nini a pihenő.~
Lelkendezek magamban és gyorsan körbe is sétálóm. Nem is izgat, hogy menyire gyerekesnek tűnhetek. Igen mert most Eiko körbe rohan és mindent meg néz. Minden fotelra, székre rá ül. Még a virágokat is alaposan meg szimatolja. Előveszek valami könyvet. Nem nézem a gerincre írt címet, csak úgy találomra levettem és ott állva a polc előtt olvasni kezdtem.
~ Hm érdekes történet. Meg van benne pár igazán jó dolog, harc és fájdalom, de még valami, amit nem igazán tudok meghatározni.~
Könyvel, a kezemben körbesétálok némán kerülgetve a bútorokat. Az egyik nagy fotelre állok, majd ügy ülök le, hogy lábaim magam alatt vannak. Talán másoknak kényelmetlen lenne ahogyan ülök. Engem viszont egyáltalán nem zavar, inkább élvezem az érzést.
~ Ott álltam egyedül kétségbe esés tavának partján és rád vártam. Akartam, hogy karodba zárj és ölelésed fel melegítse hideg testem.~
Érdekes könyv egyre jobban felkelti az érdeklődésem. Lapozok, és lapozok, amíg meg nem unom az olvasást és bele nem fáradok. Pontosabban inkább elalszok összegömbölyödve a fotelban. Édes volt az álmom, de nem cukor mázas és nem rózsaszín. Egy csata mibe teljesen beleborzongok még így álmomban is. Apró nyálcsepp csordul ki résnyire nyitott ajkaimon. A csata szóval elég nagy lehetett, mert testek mindenhol és gazdátlan kardok. Én csak sétálok át lépve hullák felett. Nem tudom hova megyek csak lépdelek egyenesen előre. A távolban egy alakot pillantok meg. Hátulról nőnek tűnik karcsú teste miatt. Fehér haja pedig válláig ér. Közelebb érek és látom, hogy ezüst színű pengék meredeznek a hátából. mikor meg fordulna, az álombeli alak a könyv ki esik, kezemből a földön nagyot koppan. A könyv re riadok fel, hogy a földön van. Arcomhoz nyúlok és elmosolyodom, majd finnyás fintorral letörlöm saját nyálam. Meg fogom a könyvet és felállok, majd visszateszem a helyére. Most jön a nagy meglepetés. Tadda hangokat halok és nem a fejemben. Az ajtó felé fordulok, és ezzel együtt a belepök felé is. Az egyik egyből nyakamba veti magát majd hátulról perverz ölelésben részesít. Szerencséje van, hogy épp felébredtem és jó kedvem is volt. A nagy mázli viszont, hogy derekamnál ölelt át.
- Már kezdem megszokni, hogy mindig ilyen helyzetbe kerülök.
De az arcom és a kék, zöld szemek arról tanúskodnak, hogy a dolog kicsit kellemetlen a számomra. Egyszerűen csak meg fogom a kezét és lefejtem magamról, de nem fordulok oda, hogy szemeibe nézhessek,
- Volt, akinek a fogai bánták, hogy megpróbált át ölelni így. Örülj, hogy jó kedvem van és most ébredtem fel. Jaj de buta vagyok.
Kapok a fejemhez és jobb kezem ökölbe szorítva meg koppintom a buksim.
- Shiruba Eiko vagyok. De páran csak Shirunak hívnak. Nem rég vagyok csak itt.

Mint mindig most sem bír magával zanpakutom. Bár lehet ez most az én hibám hisz tudhatnám, hogy nem szereti ha csikizik. Na, de akkor is miért nem képes néha kikapcsolni a perverz üzemmódból? És mégis hogy lehet akkora mázlija, hogy mindig a legcsinibb lányokat találja meg… én nekem meg sosincs olyan, hogy mondjuk, elnézek balra, és nini, ott terem egy csaj, aki tízes skálán is tizenegyes. Na, de mit hülyéskedem én itt most nem ez a legnagyobb probléma. És ha így is történne, akkor sem tudnék mit kezdeni a helyzettel hisz nagy valószínűséggel ő is a férfikedvelő fajtába tartozna. De visszatérve a történésekhez. A szófogadatlan zanpakutóm nem engedelmeskedik nekem és, hogy még tetőzze, az eddigi helyzetet a lány háta mögé kerül és derekánál átöleli. T… t… te kis hát mi a fenéért nem képes egyszer szót fogadni nekem és miért mindig nekem kell bocsánatot kérnem tőle. A fene enné meg.
Na, mindegy inkább arra kéne koncentrálnom, hogy kitaláljam, hogy szedjem le a lányról. Hát talán egy kicsit túlzok, ha azt mondok, hogy gondolkodom. Inkább várok mivel a lány arckifejezéséből csak is arra tudok következtetni, hogy neki, sincs ínyére a helyzet, és ha minden igaz 11. osztagos így gondolom nem áll távol tőle az agresszió és harciasság. Már el is képzelem, ahogy a lánya csuklójánál megragadja Ookami-chant és neki vágja a legközelebbi falnak.
Sajna képzelgésem nem válik valóra. A lány simán csak lefejti magáról a zanpum kezeit és figyelmezteti nem is inkább közli vele, hogy ma szerencséje van mivel rosszabbul is járhatott volna. A fene pedig nem lett volna rossz, ha valaki más is móresre tanítaná.
hát most már mindegy. Miközben a Shiruba-san bemutatkozik és kapva az alkalmon gyorsan megragadom zanpakutom csuklóját és magamhoz húzom és erősen fogom a kezét, hogy ne okozhasson több galibát.
- Az én nevem Haiiro Kira, és hívj csak nyugodtan Kirának vagy Kira-channak. Yoroshiku {Örvendek}. – mosolyodom, el majd eszembe jut, hogy itt van zanpakutom is így illene bemutatnom őt is. – Oh, ő pedig a neveletlen zanpakutom Kageookami. – mosolygom továbbra is miközben megszorítom lélekölőm karját jelezve, hogy ő is köszöntse Eiko-chant.
- A… a… au. Ano{izé}[/i[i]]… Yo… yoroshiku. És hívj csak nyugodtan Ookami-channak. De persze hívhatsz Onee-channak {nővér} is. – húzódik közelebb Eiko-chanhoz és egy vigyorral arcán végig megsimogatja a lány arcát. Ezen megmozdulására egy erőteljesebb mozdulattal visszarántom magamhoz és rászólok.
- Nyughass! – utasítom rendre a perverz nőszemélyt.
– Na, és mond csak, hogy tetszik az osztagunk Eiko-chan? Oh, bocsi ugye nem baj, ha így hívlak? Nem szeretek magázódni. – de nem ám. A magázódást meghagyom a kapitányokkal és hadnagyokkal való társalgásra. És ha már tegeződünk, akkor már sokkal könnyebb a barátkozás is. És ha már itt tartunk nem is lenne rossz, ha összebarátkoznánk. Az osztagnál úgy sincsen túl sok barátom… sőt jobban szólva egy sincsen. De miért nincs? Na, mindegy majd most arra törekszem, hogy összebarátkozzak Eiko-channal. Igen ezt fogom tenni és ebben még a perverz nőimádó Ookami-chan sem akadályozhat meg.
- Na, és mond, csak ki ismered már magad az osztagnál?

- Nekem a Kira jobban tetszik. Olyan mintha már barátok lennénk vagy valami más.
Meg fogom a kardom és magam elé tartom. A suttogás azonnal beindul, és sulykol, hogy harcoljak, de most nem engedek neki. Itt és most harcnak nincs helye.
- Shiruba Akuma (Ezüst démon) de én néha csak akumának becézem ( démon). Valamikor rettentően gonosz tud lenni és mindig csak két dolgot akar. Ez egyikkel néha az őrületbe tud kergetni, másik viszont nincs ellenemre. Eddig csak nekem mutatkozott meg és mikor kezemben fogom, folyton suttog, próbál rá venni dolgokra.
Elmosolyodtam, de nem gonosz, vérengző mosoly volt ez most. Egy barátságos inkább kicsit kihívó, és valami más is benne lappangót.
- Ookami-chan te igazán nagy perverz vagy.
Majd meg fogtam a két nagy mellem és ki nyújtottam a nyelvem. Ezután nem bírtam magammal és mosolyogtam majd kuncogtam.
- Ezekhez viszont úgysem érhetsz hozzá. Mert akkora tockost kapsz, hogy azt emlegetni fogod, amíg létezel.
Vágok a zanpaktonak vissza, aki tényleg igazán egy nagy perverz. Aztán csak legyintek egyet Kira felé.
- Ugyan Kira hívhatsz Eikonak is Vagy Shirunak ha úgy tetszik éppen. Eddig elég nyugodt és te vagy vagy is ti előtettek eddig csak a hadnaggyal találkoztam. Magával ragadó személyiség annyi biztos. Egyébként amilyen zakkant vagyok. *itt öklével a fejére koppint és mosolyog.* - Másik osztaghoz fel se vennének. Amúgy is arra vágytam, hogy ide kerüljek.
Kardom visszateszem a helyére és sóhajtva elengedem a markolatot. Aztán Kirához lépek meg fogom vállánál és finoman egy fotelhez vezetem. Viszont én le is ülök a mellette levő fotelba ahol még az előbb szunyókáltam.
- Szerintem így sokkal kényelmesebb. Amúgy is ha már ilyen váratlanul felbukkantatok nem engedem, hogy csak úgy meg szökjetek egy kiadós beszélgetés elöl.
A fotel karfájára könyökölök és Kira felé fordulok. Az egész testhelyzet biztos teljesen felpörgeti a perverz Ookami-chant. Arról, hogy a arra akivel szemezek milyen hatást gyakorol fogalmam sincs.
- Naaaaa mesélj az osztagról, vagy ami még jobb mesélj magadról is. Tudod mit cserébe én is mesélek magamról, honnan jöttem. Mit csináltam emberként, vagy hogyan letten shinigami, akadémiai évek. Vagy ép más dolgokról is csacsoghatunk, ha akarjátok.
Kicsit behajolva vártam a válaszokat. Testhelyzetem tökéletes rá látást biztosított méretes kebleimre. Amik most fotel karfájának nyomódtak egy kicsit.

Gyerekzsúr – Miyokonak szülinapja van *<*

Szokásos, avagy szokássá vált napi teendőm egyikét – mióta a Shinigami közösséget színesítem - végzem teljes odaadással. Okaa-san fukutaichoui teendőit igyekszem pótolni, hiszen a fontos íratok felé irányított utálata bármily kellemetlen eme hátulütővel jár, hogy a lapok nem íródnak meg maguktól, miután be lettek téve – gyömöszölve – abba a bizonyos szekrénybe. Természetesen nem hagyhatom, hogy rossz hírneve legyen emiatt Maminak, így inkább mindent megteszek, mielőtt bármi ilyesmi, akárcsak említésre is, előfordulna. Nagy „munkám” közepette pedig természetes, hogy fennhordott orral, kissé haragosan reagáltam az origami madárra, melyet egy nekem segédkező tiszt hozott be, ki elméletileg a Hachibantaiból hordja át az elvégezendő iratokat ide. Első apró levonásom rögtön az volt, hogy minden bizonnyal valaki nagyon ráér és meg kíván tréfálni. De az origami más üzenetet rejtett, méghozzá Miyoko-san szülinapi partijáról szóló információkat, melyet keresztanyám Suwun taichou híresztel. Tétován meredtem a madárba rejtett meghívóra, természetesen ez egy olyan dolog, amit nem utasíthat csak úgy vissza az ember, főleg ha a meglepni kívánt illető a rokona! De a legnagyobb problémát számomra az ajándék jelentette, tudtommal születésnapokkor illendő megajándékozni az ünnepeltet, de mégis… mit szerethet egy Miyoko-san kaliberű lány?
Odahaza nem haboztam, vagyis igyekeztem nem tétován megosztani szüleimnek a meghívást, s az ajándékokkal kapcsolatos bizonytalanságomat. Igen, többes szám, mert fogalmam sincsen, meddig lehet elmenni ajándékok terén, életemben először hívtak meg ilyen ünnepségre, így sokféle, változatos dolgot rejtettem el a csomagban, melyet Okaa-san tanácsaira alapozva állítottam össze – illetve jómagam elképzelésére is. Vén Varjú közreműködésének hála még a tervezett csomagolás is elkészült. Már csak az átadás stádiuma volt vissza.
Kellő időben, megfelelő ruházatban és az ajándékkal oldalamon léptem be a Juuichibantai pihenőjébe, bár kissé vonakodtam a dologtól, hiszen jómagam, mint Kidoushuubantai tag jól ismerem eme osztag negatív meglátását a mágiákkal szemben. Igen, nagyon is csodálom, hogy keresztapám még egyszer sem csapott le, amiért oly’ áhítattal vagyok képes csodálni a kidoukat. Mindenesetre remélem, hogy nem most jut eszébe bárminemű agresszív levezetés, hiszen fegyvertelen vagyok, legalábbis Yuki~onna el lett kobozva tőlem azzal a címszóval otthon, hogy a zanapkuto ilyen alkalmakra nem elvihető. Kissé ütközik Vén Varjú régebbi tanításával, de ezek szerint valamit félreértelmeztem ezzel kapcsolatban. De bízok Suwun taichou keresztanyámban annyira, hogy ezt nem engedné meg Matetsaku taichou keresztapámnak… Némi gyávaságra utaló gondolataim lezárását követően szentelek némi időt a szememnek giccses, bár belső titkos énemnek igencsak tetsző berendezésre. De mégsem hagyhatom úrrá lenni magamon a gyermeki viselkedést, nagy vagyok Én már ehhez. Szóvá is tettem volna ezt Suwun taichou keresztanyámnak, melyre csak egy dorgálást kaptam, amint belekezdtem mondandómba, hogy eme szent napon ne merjem hivatalos nevén szólítani. S bármennyire is böki a csőrömet a dolog, valamiért meg se fordult a fejemben nem engedelmeskedni. Inkább vittem is az ajándékot a többi mellé, bár meg kell állapítsam, hogy a kincses ládának álcázott csomagom jócskán csak nagyra sikeredett, pedig igyekeztem normálméretű ajándékot hozni, de mit lehetne tenni, hogyha egy aranyat rejtő láda is ekkora? Formalitás ide, formalitás oda. :|Ezután következett… Macska, a kutya, aki oly’ profi a farkasszemnézésben. Most sem sikerült legyőznöm ebben, ezért megnyert tőlem egy kedves buksi simogatást, már, csak azért ilyen hamar, mert az ünnepelt is megérkezett.
- Boldog születésnapot… Miyoko-san… - győzöm le egómat e szavak apró mosollyal megfűszerezett kipréseléséhez és még azt sem bánnám, hogyha Miyoko-san az arcomba lépne jó szokásához híven addig is lenne okom nem mosoly kísérleteimmel törődni. Az ezt követő esemény viszont igencsak meglepett, igen, most vagyok először ilyen partin, s nem tudom, mikre számítsak még, de ez megköveteli a gyerekes viselkedést, és hát…
- Verashu-san… megint csak ismétlenem kell magamat, de Én már túl nagy vagyok az ilyesmihez. >-> - hangoztatom a harmadik kör követően is a szokásos információt mellyel külsőmet cáfolom meg mindig, s óriási meglepetésemre ekkor, nálam állt meg a papírgalacsin. Szégyentől kissé kipirosodott arccal álltam megfagyva egy helyben és hirtelenjében azt sem tudtam mit tegyek, de nem is nekem kell eldöntenem ezt, a feladattól függően kellett cselekednem, s ennek elvégzése hozta meg a jutalmat. Ami nem más volt, mint a szívem mélyén már igencsak régóta várt doboz zsírkréta, de sosem mertem elmondani ezt Okaa-sannak, hogy erre vágyok már mióta. T-T
- Mindig is szerettem volna egy ilyet… TT///TT – mély levegővétel követően mondom ki eme szavakat csodálva a kezemben tartott rajzolásra alkalmas csomagot. Az ajándékot követően már nem is zavart annyira a játék során szóló érdekes gyerek dal, s mondhatni kezdtem teljesen lesüllyedni a gyermeki színvonalra. Ezt pedig a bohócot való „kínzásnál” is megmutatkozott.
- Én… akarok egy… kutyát. – mondom afféle rendelésként sorra kerülésem követően a bohóc illetőnek, ahogy Macskára tekintettem beszédem során, s felötlött bennem a kíváncsiság vajon tud e ilyet készíteni az illetékes. Sajnos nem sikerült sakkba szorítanom, mert tudott… de a következő is menni fog neki? – Két kardot is követel… vagyis, kérek. - amint készhez kaptam a két lufi kardot, az egyiket Miyoko-sannak nyújtottam, mert… mert, miért ne? >-> Legyen mindkettőnknek ilyen, igen, ez volt a célom! Na, és?
A következő játékötlete Verashu-sannak már kevésbé volt bizalomgerjesztő, főleg azután, miután bekötözte az egyetlen szemet is, amivel még látok, hiába ez a játék célja. Még egyetlen kérdés visszhangzott elmémben: Miért Én? T^T
- De én már nagy vagyok ehhez… T-T… - mondom lesújtva a mai nap már vagy százhoz elhangzott mondatomat, hisz hiába emlegetem ezt, a helyzeten úgysem változtat. Csupán annyi marad nekem, hogy eleget teszek a játékszabályoknak és túllépek felnőtté válásos vágyamtól, s megpróbálok a mának élni. Egyszer csak – csak megengedhetem magamnak. Bár gyanúsan sok a hideg és langyos jelző, mintha szándékosan terelgetnének rossz irányba a többiek. >-> - Döntsétek már el akkor, hogy most hideg vagy langyos. – mérgelődök egy találomra bejelölt irányba, amely felől véltem a társaságot, majd újabb feltételezett elirányítós szenvedést követően csak – csak megéltem a pillantott, ahol elhangzott az a bizonyos forró jelző, mielőtt haragos állapotom teljes egészében előbújt volna. Bár a bizonyos ajándék, mely a cél volt: egy kisautó; igencsak meglepett, mely arcomra is kiült. Volt szerencsém ilyen furcsa eszközökkel találkozni élőben is Karakurában, de hogy efféle aprót is terveztek volna belőle, nem hittem volna!
A játékok után, mellyel Verashu-san oly’ kreatívan előhozakodott jött is a desszert, Okaa-san erről a pillanatról mesélt indulásom előtt és már nagyon is vártam. *.* Hiszen, sütemény~… bár nem egy Mami által készített, de biztosan finom lehet ez is, még ha nem is vagyok híve annyira a kalózoknak... annyira.
- Miyoko-san.. – lépek az ünnepelt mellé, miközben a neki szánt ajándékot is magammal hoztam az asztaltól. – Ez… öö… neked. - nyújtom át a kincses láda dobozcsomagolást Miyoko-sannak kis zavarodottsággal, úgy is a rendezéssel egybevág az ajándék. Remélem a tartalma, ami egy általam sütött doboz muffint*, egy lila színű topánkát – apró célzás a folyamatos arcomba taposására -, illetve egy szemkötőt – mivel Okaa-sannal voltunk venni a napokban újat nekem és úgy informálódtam, mely már a látottak is rátettek egy lapáttal, hogy Miyoko-san hatalmas érdeklődést mutat a tengeren hajózó banditák irányába - állt. Tétován várakozok a véleményére, mégis ezzel volt a legnagyobb problémám az elmúlt napokban, mert el sem tudtam képzelni mi lehet a megfelelő ajándék egy Miyoko-sanos lánynak, bár Miyoko-san különleges és nem mindegy mit kap. Mint unokatestvére Én már csak tudom. ˇ.ˇ
Kisebb süteményfalatozás után Okaa-san is beállított, bár igazából sosem kötött időhöz alvás terén, vagyis csupán eleresztettem magam mellett az utasítás a mai nap mégis betartottam eme anyai parancsot és kívánsága szerint otthon már nyolckor az ágyban voltam. Valahogy túl kell tennem magam azon, hogy úgy viselkedtem, mint egy gyerek a végén Vén Varjú is megtudja Oo… de legalább kaptam zsírkrétát. *.*

*muffin: Hajime életében először sütött, maga a sütemény külsőre rendkívül ínycsiklandozó, de az íze rémes. Ezzel nem Miyoko-channal kíván kiszúrni csak apró hátulütője annak, hogy NEM tud kiigazodni egy szakácskönyvön. (Avagy júzer gonosz a karakterrel powa~ x"D)

I nagyon kíváncsi voltam már erre a Paire~tsu bosu~ra. Már akkor is, amikor először storyzott nekünk róla Purinsesu-sama a Karakura Raizer Team tsuri~hausunál! But no hittem volna, hogy egyedül tudott csak elmenni abba a Souru Societybe vagy hova Paire~tsu partyjára! T-T I is menni akarok!!! Még good, hogy Mii~nee-chan tett one látogatást, mert így meg tudtam pleaselni egy kis helpért. Elvitt egy guri~n ruhás, kalapos alakhoz ki elméletileg knowol nekem helpelni. Még a pleaselése feltételnek is simán teljesíthető, valami chokore~to bonbont akar one Yoruone-onee-sama nevű ga~runak. Ezen ne múljék, majd igyekszem no megeatelni hazafelé. Uraura-bá’ one biiig kapun keresztül küldött át, ahol Mii-nee-channal gyorsan kellett futni, hogy no eateljen meg minket the tore~n. Szerencse, hogy I good vagyok futásban! *<*
Amikor megérkeztünk nyúztam Mii-nee-chant, hogy menjünk már a partyra, mert szeretném megismerni Paire~tsu-chant and presentot, adni neki! *3* But kiderült, hogy ennél azért nagyobb feladatunk lesz, no is akármilyen! We leszünk valami díszvendégek, de ahhoz Mii-nee-channak fel kellett húznia one howaito buni~ jelmezt, but no mondhatom el, hogy Ő Mii-nee-chan. No nagyon knowoltam, but biztos úgy van, ahogy mondja, csak rettsugo~ már Paire~tsu-chanhoz and Purinsesu-samahoz! *.* And a big sietésben kiderült útközben, hogy nekem majd majishanolnom kell the partyn. I vagyok a legnagyobb majishan Tuxedo-catként, no biig ügy! *<* Már alig vártam, hogy végre odaérhessünk a partyra and ott köszöntsük a többieket, főleg a ba-sudei-ost, aki igazából még no is ismerek, but ez is funny benne!
Ahogy megérkeztünk one Lady helpelésével, happys üdvözléssel szaladtam Paire~tsu-chanhoz legalábbis is csak reméltem, hogy Ő az, but külső leírás alapján neki kell lennie. Főleg, hogy Purinsesu-sama is mellette volt, ezért sem haboztam betámadni.
- Hello *<* Happy~ba-sudei- Paire~tsu-chan! Oh, majdnem elfelejtettem! I am Karakura Raizer Tuxedo-cat and Miyavi-nyan! Am… I pi~su szándékkal jöttem! *_* – rázom meg a kezét biig~ lelkesedéssel bemutatkozás közben, meg meglengettem előtte Miyavi-nyant is, hogy lássa az említett kyattot. – Purinsesu-sama már storyzott rólad! *-* Tudod, aki Purinsesu-sama fruendoja azaz I fruendom is! And ezt neked hoztam. *3* - nyújtok át neki egy általam, Kaa~ee-chan-senpaiial and Mido~onee-channal rajzolt papírlapot, amire rá van írva Holmes-mesuta~ helpelésének köszönhetően az „Ingyenes Karakura-Raizer Team főhadiszállás belépő”. – Egyszer jöhetnél meglátogatni minket and biiig~ super hero lehetsz you is! *.* - mondom big happysen, miközben áradozok a super hero Teamről neki, ahová Őt is szívesen látjuk, hisz sosem lehetünk elegen one – one akushonnál Karakura védelmezése közben. Jobb is leszerződni sea~ bosujával! Aztán egyszer meg – meg látogathat minket, ahogy lesz ideje – nagyon is hopelem, hogy lesz – and elshippul felénk. *^*
- Okey, jöjjön a másik presento! *.* - mondom two tenyeremet összecsapva melyet, ahogy szép lassan szétnyitok ka~dok jelennek meg benne, yes mert I really majishan vagyok. Aztán hirtelen összecsukva one big flower csokrot varázsolok elő a helyükre, amit a Smilingu Ladynek adok, aki idekísért engem and Mii-nee-chant, hogy Ő is kapjon valamit. *3*
- Képzeljétek el, my kalapomban van sok animaru! – veszem le a fejemről az említett majishan hatot és nyúlok bele, hogy azt a bigyót használjam, amit ilyenkor mindig knowolok, persze Ők ezt no is sejthetik így full supraizu az, hogy előveszek one parrotot az ünnepeltnek, majd utána one buni~t is Purinsesu-samanak, mert tudom, hogy szereti Őket. Meg persze a többieknek is húztam elő meglepetés figurát the majishan hatból, csak no örökké live, but I hope, hogy tetszik nekik! >o< Meg ezutána Mii-nee-chan Pimpinkin buni~val is dansultunk egyet. *<* Olyan cool volt, megtanultam buni~ ugrálni, majd meg kell mutatni a többi Raizernek is and akkor otthon is dansulhatunk! *.* Meg kaptam finom ke~kit is. *.*
A big party te~ma után Mii-nee-chan eltűnt, így egyedül mentem haza, but no problem! Elköszönésem and soook „I hope, hogy majd jössz Karakura-Raizer Team látogatni” szöveg után sikeresen hazataláltam, mert Tuxedo-cat mindenre képes, ha kell. *3* Ráadásul Uraura-bának is elvittem a pleaselt chokore~to bonbont and megálltam, hogy no eateljem meg! *_* Talán azért mert egész sok ke~kit kaptam a partyn. Uraura-bá nagyon kedves volt, hogy intézett nekem fuvart haza, ugyanis elhívta Merlin Hittocky-senseit and Ő hazavitt! *.* Mert olyan cool napom volt, hogy a végére teljesen elfáradtam és már majdnem elsleepeltem. ToT De így otthon sleepeltem el Miyavi-nyannal! *<*

- Jó, persze ahogy szeretnéd.
Ezután a Eiko-chan a kardja után nyúl maga elé veszi és bemutatja.
- Nagyon szép katana… Ó akkor nem sokban különbözik Ookami-chantól ő is csak két dologra tud gondolni. Csak ő sajna nem csak gondolja, hanem meg is teszi és egyik sincs ínyemre, főleg mert legtöbbször én kerülök kínos helyzetbe.
Kihívó mosolyával kísérő mondandójára Ookami-chan hasonló mosoly kíséretében nyomban válaszol is.
- Nagy, én? Dehogy én SUPER PERVERZ vagyok! Hihihi… - kacag fel kissé ördögien.
Hát igen nem is ő lett volna, ha nem ezt mondja. Kicsit megint megszorítom a csuklóját ugyan is megint ficánkolni kezd mikor Eiko még tovább megy, melleit megmarkolva és nyelvét kinyújtva ingerli tovább zapakutom, aki láthatólag már alig bír magával.
- Ohh… Azt hiszed? Tudod, nagyon gyors vagyok így még az a tockosod sem érhet el, amit életem végéig emlegetnék. – vág vissza és szabadon lévő kezével már nyúl is osztagtársnőm keblei felé, de még mielőtt oda érne, visszarántom magamhoz és mutató ujjamat az oldalához érintem. Azon a tájékon nagyon csikis és mivel ezt nem kedveli rögtön le is áll.
- Oh, jó akkor az Eiko-channál maradok. * mosoly* Igen igaz, ami igaz eléggé magával ragadó és aranyos kislány. Zakkant? Na, és miben merül ki nálad a zakkant fogalma? Bár ha azt vesszük itt majdnem mindenki zakkant egy kicsit.
Hát igen az egész osztag zakkantakból ál hisz hol máshol talál az ember olyan shinigamikat akik a halál képébe nevetve harcolnak. Még az sem érdekli őket, hogy súlyos halálos sebeket kaptak még így is harcolnak. Az sem érdekli őket, ha az ellenfél erősebb vagy épp túlerőben van.
Na, de visszatérve a Eiko-chanhoz máris azon kapom magamat, hogy a lány vállamat megfogva egy fotelhez vezet majd ő is helyet foglal megint csak elég kihívó pózban amitől már én magam is zavarba jövök és enyhén elpirulok. Ellenben Ookami-channal, akit ismét feltüzel Eiko-chan viselkedése, de egyelőre képes vagyok visszafogni.
- I… igen így tényleg kényelmesebb. Hát szerencsére épp nincs, semmi tenni valóm szóval nyugodtan beszélgethetünk. – válaszolom eleinte akadozva zavaromban mikor tekintete az enyémbe mélyed.
- Nos, rendben, ha szeretnéd, mesélhetek magamról. De, hogy megkíméljelek az uncsi történetektől mi lenne, ha te kérdeznél valami olyasmiről, ami érdekel velem kapcsolatban… Az osztagról meg csak annyit, hogy ha szeretsz harcolni itt a helyed bár nőként legalább kétszer olyan keményen dolgoznod, hogy az osztag többségét alkotó férfiak elismerjenek maguk között… Rendben akkor kezd, mondjuk azzal, hogy… - ám még mielőtt befejezhetném Ookami-chan befogja a számat és a lány felé hajol.
- Mond, csak van most valakid? – vigyorog nagyban a farkát jobbra-balra lóbálva, mint egy izgatott kiskutya.

/ Gomen, a késésért. /

- Köszönöm a dicséretet a nevében is.
Csak mosolygok kedvesen és továbbra is Kirát figyelem. Ja és persze az izgága és szuper perverz Ookami-chant. érdekes jelenség az biztos. Két különböző személyiség. Az ember azt hinné, hogy A kard lelke és kard viselője hasonlítanak. Kira viszont vissza fogottabb nyugodtabb sokall míg Ookami izgatót folyton mozgásban van és ráadásul még perverz is amit nem is tagad le. A fotel karfáját böködöm ujjammal elmerülten és azt is figyelem, mintha ezzel lepleznék valamit. Vagy mintha nehezemre esne kimondani valamit, mert tartok valamiről. Talán és ez elég nyilvánvaló Kira reakciója a feltett kérdés válaszára.
- Nos kissé mazochista vagyok... na jó nem kicsit. Tudom furcsa és hát milyen már, hogy egy olyan nő, mint én ilyen legyen. Csak egyszerűen örömöm lelem benne. Tudod olyan ez nekem, mint egy forró és vad...
Elharapom a mondat végét és csak legyintek sóhajtva. Ezt talán mégse mondhatom ki Ookami-chan jelenlétében. Mert a szuper perverz teljesen becsavarodna tőle. Újra Kirára nézek és fürkészem tekintetét, de a csapat harmadik tagjáról se felejtkezem meg.
- Általában minden érdekelni szokott, ha kíváncsi vagyok valakire. Nem érdekel, hogy unalmas a történet vagy sem. A lényeg, hogy meg ismerem azt a valakit vagy valamit.
Halom, hogy az osztagban szolgáló férfiakról beszél. Az én reakcióm erre csak egy szemöldök felvonás legalább is, ami a test beszédet illeti.
- Cöh még hogy férfiak. Azt hiszik, hogy valami log a lábuk közt attól már sokall különbek. Nem azért van hasznuk, de ezt a fellengzős felsőbbrendű viselkedést hanyagolhatnák. Ugyan olyan jók vagyunk mi is vagy talán még jobbak is.
Ookami reakciója nem volt váratlan a számomra. már kíváncsi voltam, hogy mikor fog valami hasonlót lépni. Viszont a kérdése meg lepet, amire szemeim kicsit el is kerekedtek, de nem hagyom magam és a gonosz kíváncsi kérdésre őszinte és zavarba ejtő választ fogok adni. Legalább is remélem, hogy zavarba ejtő lesz a válasz.
- Nem most nincs senkim. Még nem találtam olyan nőt vagy férfit, aki meg felelt volna. Csak nem felajánlod magad?