HomePortálGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Büszkeség, arrogancia és mágia - Krázus és Suwun harca

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Tamachi Rei
Daitenshi
Daitenshi
avatar

Female
Virgo Snake
Hozzászólások száma : 458
Age : 27
Registration date : 2009. Jun. 06.
Hírnév : 52

Karakterinformáció
Rang: Tenshi
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
25250/30000  (25250/30000)

TémanyitásTéma: Büszkeség, arrogancia és mágia - Krázus és Suwun harca   Szer. Nov. 04, 2009 6:13 am

*Szabadnap. Tudatomig ez a szó jut el először, miután a reggeli kávémhoz vonszolom magam. Aztán meg az, hogy elfelejtettem cukrot tenni a kávémba. Hiába, néhanapján én is tévedhetek. Természetesen csak akkor, amikor mások nem látják. Hiszen így sikerül megőriznem tökéletességemet. A hamis kép, amit mások látnak rólam, természetesen mentesül minden hibától. Hiszen én mindig is felettük álltam; az értelmi szintem az, ami felemel engem. Én képes vagyok egy tágasabb világnézetből szemlélni a dolgokat. Már maga a szó, hogy ember – avagy már jó ideje shinigami – egy olyan fogalom, ami távol áll tőlem. Nem szeretem magam közéjük sorolni, habár a társadalmuk része vagyok, s még titulusom is van.
Miközben fennkölt gondolataimban merengek, valami kicsit meghúzza köpenyem szélét. Az ezután megszólaló nyüszítés már felesleges, úgyis tudom, hogy A Kutya az. Olyan tekintettel nézek rá, ahogyan emberre soha – szeretettel. Ami nálam azt jelenti, hogy egészen szelíd melegség árad a tekintetemből. Persze ez nem jelenti azt, hogy érzelgőssé is válok, vagy akár csak egy kicsit is alább adnék testtartásomból. Minden esetre A Kutya többet érdemel azoknál a nyomorult kis férgeknél, akik felesleges dolgokkal hitetik el magukkal a boldogságot.*
- Már fel se öltözhetek? - *szólok, s hörpintem fel az utolsó korty kávémat, s már rá se gyújtok egy cigarettára.
Negyed óra múlva már a városon kívül sétálok; az erdőben nem valószínű, hogy találkoznék bárkivel is shinigami „társaim” közül. Nem mintha akármelyiküket is elfogadnám társamként. Nekem csak egy társam van, ő pedig épp a fák közül ugat néha jelezve, hogy merre keressem. Tudja, hogy úgyis követem, én pedig hagyom, hogy vezessen. A nap 24 órájában 25-öt elkempel, ám néha rájön a mozoghatnék. Tudom, hogy ilyenkor elég neki, ha kicsit elfutkározza magát az erdőben. Kifejezetten jó hatással van rám, ezt érzem. Emiatt egyszerre szeretem és utálom a kapitányomat, hisz egyrészt szinte teljesen megszűntek a kínzó hangok, másrészt viszont cseppet sem érzem magam olyan közel igazi valómhoz. Az őrület egy fontos eleme énemnek, s már hetek óta nem tört ki rajtam semmi látható jele. Hiányzik, amikor a tudatalattim olyan dolgokat közöl velem, amikre a tudatom magamtól nem jönne rá. S cseppet sem tudom megszokni, hogy a megszokott elmebajt felváltja egy másik. S bár a több személyiség nem sokban különbözik attól, mint amikor a maszkjaimat váltogatom, mégis, utóbbit legalább én magam kontrollálom.
Most viszont – talán a kutya hatása ez is – a kevésbé sötét énem győzött. A környezetben nincs szükségem annyi maszkra, mely elfedné való énem. Hisz kicsi az esélye annak, hogy bárkivel is találkozzak itt. A zanpakutom is mintha megkövetelné azokat az energiákat, amiket itt találok. Nem kell senkivel sem érintkeznem, csak a természettel. A legjobb feltöltődés annak, ki zanpakutoját a mágia által irányítja.
Aztán a társam elhallgat; a fák közül meg is látom, amint ül. Talán elfáradt, végtére is nem fiatal ő már. Így hát odamegyek, hogy rákössem a pórázt, s szépen hazainduljunk. Ha nem akar itt maradni, akkor felesleges erőltetnem a dolgot. Azonban az út felénél megtorpanok; a kutya inkább mintha egy bizonyos pontra nézne mereven, egyfolytában. Mivel háttal ül nekem, s a fák is takarnak, erről csak úgy tudok megbizonyosodni, ha közelebb megyek. Biztosan nem egy hollow van ott, különben a kutya nem maradna egy helyben.
Amikor közelebb megyek, már látok is egy vörös hajú férfit a földön ülni. Shinigami egyenruhája nincsen, azonban a lélekenergiája úgy csap meg, mint a villám. Valahogy más, mint a lelkeké vagy a shinigamiké, de biztos, hogy még csak nem is egy hollow-val állok szemben. S valami ismerős is van ebben a hirtelen jött energiaáramlatban. Hasonlót csak akkor érzek, ha szabadon engedem Ssuritsubusu Kikan erejét.*
– Üdvözletem, idegen. - *köszönök neki, miután közelebb lépek. Próbálok mosolyogni, azonban most valahogy nem megy. Meg is pillantom az idegen szemeiben, hogy ő tényleg olyan személy, akit nem tudok az álcáimmal átverni. Felettébb ritka eset, de valahogy van egy olyan megérzésem, hogy felesleges a segítőkész hadnagyot játszanom. Őt nem tudom ezzel átverni.*
- Na jó, most nem megy ez az álarc nekem. – folytatom. Hangomból természetesen ismét a szokásos arrogancia érződik. Attól, mert kíváncsi vagyok, hogy miért olyan a lélekenergiája, mint amilyen, még nem fogom azzal kínozni magam, hogy palotapincsit játszok.*
- Csupán tudni akarom, hogy kicsoda Ön, és mit keres ilyen közel Seireiteihez. Csak azt ne mondja, hogy egyszerű Rukongai-i lakos, engem nem ver át ilyesmivel.
*Érdekes, a kutya a helyén maradt. Nem jött közel annak ellenére sem, hogy látja, én vagyok ott. Azt hiszem, megbízok benne annyira, hogy tudjam, érdekes személlyel hozott össze a sors. Hogy meg is érdemli-e a külön figyelmet tőlem, az rögvest kiderül. De jobb, ha ő is megtisztelve érzi magát azért, mert hajlandó voltam beszélni hozzá, mi több, gyönyörű, lila íriszeimet is rászegeztem. Kérhet-e egy idegen ennél nagyobb kegyet tőlem?*

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Krázus
Különleges karakter
Különleges karakter
avatar

Male
Hozzászólások száma : 54
Tartózkodási hely : HM
Registration date : 2009. Oct. 20.
Hírnév : 3

Karakterinformáció
Rang: Ranil fracciónja -.-
Hovatartozás:
Lélekenergia:
7000/20000  (7000/20000)

TémanyitásTéma: Re: Büszkeség, arrogancia és mágia - Krázus és Suwun harca   Szer. Nov. 04, 2009 12:15 pm

A bemutatkozás, és a költözködés viszonylag probléma nélkül zajlott. Kivévce ha eltekintek attól, amikor az egyik tiszt, aki segített a cuccom cipelésében, kiejtette a kezéből a bőröndömet, ami kinyílt, és néhány olyan dolog került elő belőle, amit nem nagyon lehetett volna meglátnia. Elmagyaráztam neki, hogy nem látott semmit, elfelejti ami az előbb történt, és elmegy meginni egy sakét, mert szomjas. Természetesen így történt minden, és a tiszt le is lépett gyorsan. Kipakoltam ezt azt, népem dolgait gondosan elrejtettem a padló egyik deszkája alá, hogy még véletlenül se jusson illetéktelen kezekbe. Ilyen például az egyik varázstekercs, amit népem nagy mágusai készítettek, hogy bármikor dimenziókaput tudjak nyitni egy alternatív dimenzióba, és abban akármit el tudjak helyezni megőrzésre. Na igen, volt nálam jóval nagyobb mágus a klánunkban, de hát én csak annyira ismertem a mágiát, amennyire akartam, illetve amennyire kellett. Kristálygömböm természetesen nincs, azt csak az ócska boszorkák meg tanuló "mágusok" használják, hogy lássanak valamit, nekem nincs szükségem rá, csupán ki kell eresztenem elmémet, és bármit képes vagyok látni a környéken, bár itt SSben a nagy népsűrűség miatt, max a kapitányokat és a hadnagyokat tudom kiszúrni, másokat nem, mert a sok gondolat összekuszálja a dolgokat. Nem baj, a kapitányok és hadnagyok felismerése tökéletesen elég volt számomra, mert ha ők elindulnak harcolni, akkor van nagyobb baj, és arról tudni fogok. Jól emlékeztem még arra, amit a klán vezetője, Alexstrasza mondott nekem az indulásom előtt, és ezt nem felejtettem el, és nem is fogom.
"~Húzd meg magad csendben, és várj. Figyelj, és őrködj Soul Societyben!" - így szólt a parancs. Világos, és tiszta. Nincs mit megkérdőjelezni rajta, még ha nem is tetszik. És én betartom ezt. Figyelek, és várok, csendben, a dolgok mögött húzom meg magam, és figyelem a világban történő eseményeket. Ez a dolgom, ezért vagyok itt, semmi másért, és mivel engem bíztak meg ezzel a "tiszteletreméltó" feladattal, komolyan veszem, még ha ellenzem is.
Míg ezeken a dolgokon töprengtem, kezem és testem gépiesen járt, és elpakoltam minden olyan fontos dolgot a szemek elől, amiket nem kellett látniuk. Következett a rendes holmik kipakolása, ami nem volt nagy feladat, mindent a helyére, oda, ahova való. Ráértem, nem siettem sehova. Mondhatnám, időm, mint a tenger..bár az időt a barnák szabják meg, de nekik ez a feladatuk. Vigyázni az időt, hogy minden menjen a normális kerékvágásban. Bár ha minden normális lenne, akkor most nem lennék itt, hanem máshol, de mindegy. A pakolás után nem volt egyelőre több dolgom. Illetve egy valami, tájékoztatnom kellett klánom vezetőjét arról, hogy minden rendben lezajlott és bejutottam SSbe. A szobámban is elvégezhettem volna, de nagy volt a rizikó rá, hogy valaki rám nyit, vagy megzavar, márpedig ehhez erős koncentráció kellett, egy nyugodt környezetben. Az pedig nem mindenhol van. Szerencsére tudtam egy tökéletes helyet ehhez, az pedig a városon kívüli erdő volt. Csendes, nyugodt, és senki sem mászkál arra. Megfelel a követelményeknek.
Döntöttem hát, és botomat felkapja kiléptem a szobámból. Végiggondoltam, hogy nem e kéne esetleg varázslattal is bezárni az ajtót, de aztán elvetettem az ötletet, hiszen ha kopog valaki és nem nyitok neki ajtót, akkor abból nyilvánvalóvá válik, hogy nem vagyok otthon, ezáltal máskor kéne keresnie. Így aztán csak simán kulcsra zártam az ajtót, és elindultam kissé botomra támaszkodva az erdő felé. Bár egyeltalán nem volt nehézségemre a járás, mégis kissé rádőltem a botra, megtévesztés gyanánt. Sosem lehet tudni. Gondolataimba merülve haladtam az osztag kapuja felé. Néha elhaladt mellettem egy tiszt, vagy rám köszönt, amire biccentéssel válaszoltam. Nem érdemlik meg, hogy hozzájuk szóljak. Azt ki kell érdemelni, és ahhoz valami nagy dolgot kéne véghez vinniük, amit soha életükben nem fognak megcsinálni. Elértem az osztag kapuját, és nemsokára már a pusztában sétálgattam a mező között. Használhattam volna teleportot is, de minek, mint mondtam, nem sietettem sehova, megvárt az erdő. Amúgy is jobban szerettem inkább a természethez közel lenni, mint SS zsúfolt területein tartózkodni. Néhány perc múlva elértem az erdő szélét, és találtam egy kis tisztást, ami ideális hely volt a varázslat elvégzéséhez. Odasétáltam, a kis tisztás közepére, és leültem törökülésbe. Kezeimet a térdeimre helyeztem, és behunytam a szemem. Megfogtam a nyakamban lévő kis amulettet, és roppant mágikus erőm, és érzékszerveimet kieresztve próbáltam kapcsolatot teremteni úrnőmmel. Koncentrációmat azonban megzavarta valami. Egy emberi, illetve shinigami lélekenergia közeledett felém, és egy másik, amit nem tudtam hova tenni. talán valamilyen állat volt. Megszakítottam a kapcsolatot fajtámmal, és kinyitottam a szemem. Nem messze tőlem egy kutya ült a fűben, és engem nézett. Az állatokhoz sokkal másabban viszonyultam, mint a shinigamikhoz, mert én is az voltam valamilyen szinten, más szempontból viszont sokkal több annál. Mi, vörösek, képesek voltunk elvenni az életet, és képesek voltunk vissza is adni azt. Csodálatos adomány volt ez, ám nem lehetett vele visszaélni. Aki megpróbálta, rövid úton találkozott a halállal.
~ Szervusz. - köszöntöttem a kutyát gondolataimban, aki erre válaszolt is. Kérdezett ezt azt, hogy nem akarom e a gazdáját bántani, meg hogy sétálni jöttek ki. Hát igen, megértettem az állatok gondolatait, ezzel pedig kommunikálni tudtam velük, igaz szavak nélkül. Elmondta, hogy nemrég óta került az új gazdájához, és bár nem sok dolga van, szereti ezt az érdekes helyet. Úgy sem való neki már a futkozás, hisz benne van a korban, de azért néha jól esik neki kijönni a szabadba, és beleszippantani a természet illatába. Kis idő múlva megéreztem egy másik jelenlétet is, nyilván a kutya gazdája volt. Meg is jelent az illető, egy fekete hajú, alacsony nő, aki egy hadnagy volt, legalábbis a karszalagja erről árulkodott. Felálltam és biccentettem neki. Mélyen belenéztem a szemébe, és ezzel láttam a felszíni gondolatait is. Egyből észrevettem, hogy nincs valami rendjén. Mintha belül viaskodna valami, hogy mi a jó és mi a nem. Egyrészt valamit nagyon akart, de ugyanakkor nagyon akarta annak az ellentettjét is. Érdekes személyiség mindenesetre. Nem egy sima kis tiszt.
- Üdvözlet. - biccentettem kimérten. Akármilyen shinigami is volt, nem változtatott a tényen, hogy shinigami. Tehát alattam van azon a bizonyos teremtési "ranglétrán".
Az álarcos kijelentésére csak elmosolyodtam halványan, hisz tudtam, hogy valami nincs rendben vele. Szóval erről volt szó, érdekes.
- Krázus vagyok, a 9. osztag rang nélküli friss tisztje. Ezen kívül pedig egy mágus, az Euthanatos rendből, ami korántsem mondható egyszerűnek. Egyébként csak kijöttem az erdőbe, meditálni egyet. - mondtam kifejezéstelen arccal, közben felemeltem kezem, tenyerem az ég felé fordítottam, és egy apró tűzgolyót idéztem meg a kezembe, ezzel is mutatva, hogy nem vagyok egyszerű lakos.
- És benned kit tisztelhetek, ifjú hölgy? - kérdeztem kissé arrogánsan, bár vigyáztam a hangnemre, mert még nem történt semmi, csupán tudattam burkoltan a lánnyal, hogy hányadán állunk. Örülhetett, hogy ránézek, nemhogy szóba állok vele. Lehetett akármilyen kapitány, vagy hadnagy, akkor sem fogom elfogadni, mint feljebbvalómat.
- Igazán okos kutyád van. Büszke lehetsz rá, Ő is büszke rád. - mondtam, és eleresztettem egy mosolyt.
Ránéztem a kutyára, aki még mindig előttem ült. És elmondta, hogy a gazdájával beszélek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tamachi Rei
Daitenshi
Daitenshi
avatar

Female
Virgo Snake
Hozzászólások száma : 458
Age : 27
Registration date : 2009. Jun. 06.
Hírnév : 52

Karakterinformáció
Rang: Tenshi
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
25250/30000  (25250/30000)

TémanyitásTéma: Re: Büszkeség, arrogancia és mágia - Krázus és Suwun harca   Csüt. Nov. 05, 2009 3:42 am

*Furcsa, hogy a kutya még mindig egy helyben ül; csupán kicsit megemeli a fejét, s rám pillant. A tekintetéből kiolvasom, hogy megbízik ebben a vörös hajú illetőben, sőt, tiszteli is. Ez nem az a félelemmel vegyes tisztelet, amit egy lehetséges s veszélyes ellenfél iránt táplálsz, vagy egy pók iránt, amiről tudod, hogy csápjai közt halálos mérget rejteget. Nem is felnézés a másikra, hiszen egy kutya jobb esetben nem egy emberben keresi a példaképét. A tisztelettel vegyes félelem egészen más esszenciát rejt magában; én pedig képes vagyok arra, hogy ezt kivegyem a kutya tekintetéből, hiszen pont ezt akarja közölni vele. Hiába, a rezonancia majednem olyan tökéletes köztünk, mint köztem és a zanpakutom közt. Még ha utóbbi lelkem legsötétebb és legveszélyesebb oldalát is tartogatja magában.
Még sem tetszik, ahogyan beszél velem ez az idegen. Mintha saját magamat hallanám egy bizonyos szinten, és én biztos vagyok abban, hogy most nem kardom szelleme űz velem kegyetlen tréfát. Nem a tükörképem látom, hisz az nem az önteltségemet mutatná. Sokkal inkább kínozna addig, amíg már reszketek a kíntól, s lélegezni se bírok, miközben a könnyeim és a hisztérikus nevetésem fojtogatnak. De most nem érzem azokat a gyötrő gondolatokat; s biztos vagyok benne, hogy valóban itt ül az, akit látok. A képzeletemnek ehhez most semmi köze.
Amikor bemutatkozik, felvonom az egyik szemöldököm. Rang nélküli. Azonban kivételesen nem a rossz képességei miatt nem kapott valaki tisztet, hanem mert ő egyfajta „különleges” vendég. Megesett már párszor Soul Societyben. Emlékszem, még bountokat is fogadtak a régi osztagomba, bár én sosem találkoztam velük. S nem is tévedtem – legalább nem egy mocskos kis bountoval van dolgom, hanem egy mágussal. Magyarázatot ad a lélekenergiájára, s kardom hirtelen mintha megrándult volna a szóra. Még csak nem is tűnök meglepettnek, hisz miért lennék az? Sok minden van ebben a világban, amiket eddig élő ember – de még én, gyakorlatilag halott sem – tudott felfedezni. Talán naivnak hangzik, de én hiszem, hogy van még rengeteg olyan dolog, amit az emberiség elfelejtett. Talán a modern világ hatása, hisz ebben az életemben én is abban nevelkedtem, és én is csak arra emlékszem. De emberként még a túlvilágban sem hittem. Igaz, amikor elszakadt a lélekláncom, teljesen természetesnek vettem, hogy meghaltam, és épp a halál után élek. Az is olyan egyértelmű volt, amikor az első hollow-t megláttam. Nem futottam el és nem játszottam egy gyenge, horrorfilmekben szereplő sikoly királynőt, aki nem tud érvényesülni egy új élethelyzetben. S még azt a tényt is el tudtam fogadni, hogy a halálistenek léteznek, s egy másik síkra küldenek. S bár nem úgy képzeltem el a spirituális síkot, ahogyan végül megtapasztaltam, még sem okozott nagy gondot az új „életembe” való beilleszkedés. Különben is, hamarosan én is mágiát kezdtem el tanulni. Sosem értettem, miért hívják démonmágiának, de ez ugyanaz a helyzet, mint amikor a halálisten szót veszem ajkaimra. Nem vagyok Isten. Kétség kívül felettébb állok a többi embernél, hiszen én tehetségesebb vagyok náluk és értelmesebb is. De az isten szót sosem tudtam elfogadni. Így amikor lehet, mindig kerülöm ezt a kifejezést. Kérdés, hogy akkor ki vagyok; a mai napig nem tudom magam egy „fajba” behatárolni. Utálom, ha shinigaminak neveznek, de ember se vagyok már. A rangomat büszkén viselem bár, hiszen csak én vagyok megfelelő erre a posztra, de engem senki se merjen az emberek és lelkek közé sorolni. És ne is nevezzenek felelőtlenül halálistennek.
A rendről, amit említett, igazából sosem hallottam; természetesen kíváncsivá tesz, s kardom pedig még sosem lelkesedett úgy, ahogyan most. Mintha lüktetne, szinte hallom képzeletbeli szívének a dobogását – lehet, már én vagyok kicsit túl izgatott. Nem mintha ez leolvasható lenne ábrázatomról. Arrogánsabb és önteltebb vagyok nála, amit hamarosan be is bizonyítok. Nem kell nagyon törtetnem ezért. Elég, ha magamat adom, s akár még az utolsó réteg maszkomat is levetem előtte, ha kell. Nem érdekel, ha magasan hordja az orrát, csak mert valami nagy nevű mágus. Hamarosan úgyis kiderül, hogy csak egy újabb Uri Geller-t, Don Kanonji-t, vagy éppen egy igazi mágust látok. Remélem, nem a semmi tudásra hivatkozva veri magát olyan nagy dobra s kuncsorogta be magát Soul Societybe. Ha ez így van, akkor ő is csak egy újabb préda lesz, akivel majd eljátszom kedvenc játékaimat. Az osztagom nagy része már kifejezetten utál a „képességem” miatt. Hát igen, csak én vagyok képes a legnyugodtabb személyt is kihozni a sodrából csupán azáltal, hogy ignorálom.
Teljesen logikus számomra, hogy egy mágus azért van az erdőben, hogy meditáljon. Nekem ez a papírokra és a betegségemre való koncentrációval ki is merül. Végtére is, a kardom más energiákat mozgat meg, nem a természetét. Csupán a saját békém és a kutya miatt van az, hogy hajlandó voltam kijönni a kényelmes szobámból, amikor ma még semmit se ettem. A kávé legalább megtette a hatását, bár nem mondom, egy cigaretta azért még kifejezetten jól esett volna. De az önző érdekeimet félre tettem. Muszáj volt, nem gondolhatok mindig csak magamra. S lehet, hogy tényleg kifizetődő lesz számomra az, hogy még a sminkemet – ami egy halvány piros rúzsban többnyire ki is merül – is elkapkodtam. Hiszen ha eme találkozás által még közelebb kerülhetek kardom szelleméhez, az nekem nagyon megéri. Ismerd önmagad, s ismerd a kardodat – azt hiszem, valami ilyesmit mondott annak idején az egyik tanár az akadémián. Nem mintha nem szárnyaltam volna túl az elképzeléseit azóta.
A tűzgolyó, amit Krázus mutat, puszta erőfitogtatás. Engem nem fog ennyivel lenyűgözni, ennél többet kell bizonyítania. Már ezerszer láttam én is ilyet, amikor én, vagy éppen mások kidoukat használtunk. Persze gyanítom, másfajta erőforrásból táplálja a lángot, azonban a végeredmény ugyanaz. Ha tényleg olyan erős, mint amilyennek mutatja magát, akkor majd lesz szíves megmutatni, mit tud. Talán én is hajlandó vagyok még a legféltettebb képességemet is felhasználni, csak hogy végre meggyötörve lássam azt a csini és arrogáns pofiját a mi kis mágusunknak. Kíváncsi vagyok, mekkora könnyeket tud hullatni egy ekkora ember. Hiszen gyanítom, ha felállna, akkor kitörném a nyakam csupán az által, hogy igyekszek a szemébe nézni. Utálom, ha valaki a magasságomra hivatkozva tesz meg derogáló megjegyzéseket. Annyira utálom, hogy inkább ignorálom a puszta jelenlétét is annak, aki merészel természeti adottságommal sértegetni.
Burkolt célzások tömkelegét kapom, ráadásul a tegeződő hangnemet is a nyakamba vágja. Értem, szóval nagybácsit akar játszani. Akkor se vagyok hajlandó bármi jelét mutatni annak, hogy zavar. Munkaköri kötelességem magázni az összes tisztet. Az, hogy Krázus nem shinigami, nem azt jelenti, hogy mentesül a kritérium alól. Tanulnia kéne egy kicsit a cégek imázsáról, akkor talán tudná, hogy miért fontos ez. Az, hogy nem kell shinigami ruhában flangálnia, egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem kell betartania azt, amit másoknak. Igazából én is csak egy shinigamival tegeződök, ő pedig a kapitányom. Vele is csak azért, mert ő kérte, hogy tegezzem. Hihetetlen, hogy ezek a mai „vendégmunkások” mit nem engednek meg maguknak.
Azonban nem akarok okot adni számára az örömre. Nem fogja meglátni, hogy engem zavar. Csupán folytatom tovább a felvett modorommal azt, amit elkezdtem. A kíváncsiságom most elsőbb rendű, és én akkor is kiderítem, vajon hasznos-e számomra a tudása. Hamarosan úgyis megtudom, van-e érdekem benne vagy sem.*
- Verashu Suwun, a 10. osztag hadnagya vagyok. - *hajtom meg a fejem. Na persze csak a szokások és az illem követeli ezt meg tőlem. Lila szemeimben még mindig tükröződik a láng, s most sem veszem le tekintetem az idegenről. Ezzel jelzem számára, hogy számomra csupán az üdvözlés és a tiszteletadás jele a meghajlás, de én nem hagyom, hogy mások lenézzenek engem. Csakis én vagyok az, aki arrogánsan viselkedhet másokkal. Ha valóban olyan nagy mágus, mint amilyennek állítja magát, akkor nem kell azért tisztelnie, mert hadnagy vagyok. Csupán azért, mert én vagyok Verashu Suwun. Nem kérdés, ez a két szó mindent magában rejt, amit tudnia kell. S ha van egy kis esze s jó a megfigyelőképessége, még valami furcsa kavargást is láthat a szemeimben. Az eleven téboly bennem él, s kardomban. A mágia legegyedibb formája, s biztos vagyok benne, hogy nem látott még ilyet.
Kizökkent a gondolatmenetemből, amikor a kutyát dicséri. Lepillantok a társamra, aki a szavakra a farkát csóválja. Megsimogatom a fejét, aki ezt hálásan fogadja, aztán pedig lefekszik a fűbe. A fülei néha megmozdulnak, s szemeivel hol rám, hol Krázusra pillant, de azt hiszem, neki tökéletesen kényelmes ez a pozíció. Sőt, mintha még hallgatna is minket.*
- Nem szeretem az enyémnek titulálni őt. Szabad élőlény, nincs jogom kisajátítani őt. Csupán otthont adok neki, s foglalkozok vele, ha már az előző „gazdája” nem volt képes rá.
*A „gazdája” szót erősen megnyomom. Tükröződik belőle minden megvetésem, amit táplálok a kifejezés iránt. Nem tartom magam feljebb valónak nála. Ő nem ember, ő több annál. Remélem, nem kell magyaráznom Krázusnak, hogy mégis miért mondtam ezt.
Azonban egy kellemes melegség is elárasítja testem, amikor arra gondolok, hogy a kutya büszke rám. Persze nem is lehetne másképp, hiszen én tökéletes vagyok – igaz, a kutya azokat a pillanatokat is látja életemből, amiket mások nem. Látja, amikor épp rohamom van, vagy a fejem készül széthasadni a kíntól, fájdalomtól. Viszont ugyanakkor ő az egyetlen, aki képes segíteni nekem. Enyhíti, vagy meg is szünteti a tüneteket. Bár tudom, teljesen sosem leszek egészséges, s őszintén szólva nem is akarok. Elégedett vagyok azzal, amilyen most vagyok – csupán a képességeim azok, amiket szeretnék a végletekig fejleszteni. Ebben pedig talán pont Krázus segítsége kell.*
- Értem, szóval Ön egy mágus. - *folytatom, természetesen magázva beszélgető partnerem. Talán érzi, hogy én nem vagyok hajlandó feladni a formalitásokat. Tekintheti ezeket korlátoknak, nem érdekel.*
- Mifelénk sosem volt szó az Ön népéről, hiszen többnyire csak az ellenségeinkkel kell foglalkoznunk. Szerintem a legtöbben még csak a létezésük tényét sem hinnék el. Nem mintha az a kis trükk, amit az imént mutatott, olyan nagy hatással lett volna rám. Gyanítom, más energiaforrást használ fel a miénknél, amikor „varázsol”.
*Itt ismét körbenézek a fák körül, s kicsit szét is tárom a karom. Lehet, rossz elképzeléseim vannak, de úgy vélem, hogy egy mágus a természetből mindent megkap, amire szüksége van.*
- Szóval, erre a mi „mágiánk” is képes. Kíváncsi vagyok az Ön népére, hiszen ritkán adatik meg ez a lehetőség számomra. Kérem, meséljen nekem.
*A kardom izgatottabb, mint eddig valaha volt az életben. Érzem a lüktetését, s egy pillanatra oldalra is tekintek. Hisz sose találkozott még hasonló energiával a sajátjához. Mégis ki lenne képes visszautasítani egy ilyen lehetőséget? Pláne így, hogy maga a Sors az, ami az ölembe hullajtotta.*

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Krázus
Különleges karakter
Különleges karakter
avatar

Male
Hozzászólások száma : 54
Tartózkodási hely : HM
Registration date : 2009. Oct. 20.
Hírnév : 3

Karakterinformáció
Rang: Ranil fracciónja -.-
Hovatartozás:
Lélekenergia:
7000/20000  (7000/20000)

TémanyitásTéma: Re: Büszkeség, arrogancia és mágia - Krázus és Suwun harca   Pént. Nov. 06, 2009 6:31 am

Úgy terveztem, hogy kipakolás után kimegyek az erdőbe, hogy kapcsolatot létesítsek a többiekkel, és jelentést tegyek a helyzetemről, hogy bejutottam, és minden a terv szerint halad. Előtte azonban gondosan kipakoltam azokat a dolgokat a szoba rejtett zugaiba, amiket nem kellett másoknak meglátnia. Ezután a többi dolgot is kipakoltam, mindent a helyére. Miután ezzel végeztem, magamhoz vettem botomat, majd elindultam az erdő felé. Hiába voltam az, ami, ez a bot már évezredek óta meg volt nekem. Keményebb volt mint bármely anyag a világon, pedig csak egy bot volt. Egy ősi fa törzséből készítették nekem már nem is tudom, hogy mikor. Gyakorlatilag elpusztíthatatlan volt. Pár tiszt mellett elhaladtam, míg az osztag kapuja felé haladtam, ám említésre méltó dolog nem történt. Ezek mint kis talpnyalók, nem többek tölteléknél. Ezeket küldi előre a harcban elsőként, hogy felfogják az ütéseket. Persze, átvitt értelemben, de gyakorlatilag erről volt szó. Míg ezen járattam az agyam, elértem az osztag kapuját, és nem sokkal később már a pusztaságban, mezőkön sétáltam, és közeledtem az erdőhöz. Sokkal nyugodtabb hely volt a kapcsolat felvételére. SSBen fejetlenség uralkodott ehhez a varázslathoz, szinte lehetetlen lett volna elvégeznem, ám itt kint a természetben nem fog gondot okozni. Találta megy kis tisztást, ami ideális volt a mentális kapcsolat felvételéhez, és épp nekikezdtem volna a dolognak, mikor megéreztem, hogy nem vagyok egyedül. Egy kutya ült előttem a fűben, és engem nézett. Beszélt hozzám, kommunikált. Bár ezt rajtam kívül senki sem hallotta. A gazdásáról beszélt, hogy közeledik, és őt hozta ki sétálni. Hamarosan meg is érkezett az illető. Egy fekete hajú, alacsony nő. Ránézésre jó 2-3 fejjel volt nálam alacsonyabb. Ám mégsem ez volt benne a különös. Mikor a szemébe néztem, és belenéztem a gondolataiba, zavart láttam. Mintha viaskodott volna belül, magában valamivel. Érdekes eset, ám korántsem szokatlan, találkoztam már pár ilyennel az idők során. Egyelőre nem álltam fel, hanem ülve mutatkoztam be. Még nem tett semmi olyat a nő, amivel kiérdemelte volna.
- Üdvözletem Vera. - biccentettem a fiatal lány felé. Nálam biztos, hogy fiatalabb volt, mivel nem sokan voltak nálam öregebbek. Aztán megdicsértem a kutyáját, és elmondtam neki, hogy a kutya is büszke a gazdájára, és szereti. Legalábbis nekem ezt mondta, és mivel nem hazudott, ez volt az igazság. Észrevettem, ha valaki hazudik nekem, az állatok pedig egyeltalán nem szoktak hazudni, mivel nincs okuk rá. Ők mindig őszinték.
- Szóval Te nem vagy az Ő gazdája, de Ő a Te kutyád. Érdekes. Ez nem jog kérdése. Ő elfogadott téged gazdájának, így ez már sokkal több, mint egy állat-gazda kapcsolat. Szeret téged, még ha öreg is, és nem mozog sokat. Hálás neked. - mondtam kifürkészhetetlen arccal. Ez így volt igaz, ahogy mondtam. A kutyára nem erőltették rá a helyzetét, Ő is el akart menni régi otthonából, mert nem szerette annyira.
A bemutatkozásban kitértem arra is, hogy mágus vagyok. Hát igen, nem hazudok, miért tenném? Amúgy sem nézek ki úgy, mint egy shinigami. Még csak az kéne. Elég megalázó helyzet ez így is. Nem kéne még az is.
- Igen, az vagyok. Bármily meglepő is. - bólintottam Suwun mondatára.
- Rólunk, varázslókról, nem sok történet van a mai világban. Csupán csak egy maroknyian vagyunk már. Nem mindenkinek adatik meg ez a csodálatos dolog, ezért védjük olyan elszántan a megmaradt mágusokkal a rendünket. Minél kevesebbet tudnak rólunk, annál nagyobb biztonságban van a rend, és ezzel a mágusok közössége is. Elég sok ellenségünk van sajnos, de ez már csak így szokott lenni, ha hatalomról van szó. - magyaráztam a lánynak. Aztán kaptam egy kis csipkelődést, egy gúnyos megjegyzést keretein belül. Szegény lány, ha tudta volna, hogy kivel beszél éppen, akkor nem biztos, hogy így beszélt volna, ám nem tudta, és nem is fogja soha sem megtudni, hogy ki is vagyok valójában. Pedig csak egy gondolatomba kerül, és holtan esne össze, valamint ugyancsak egy gondolat lenne, és újra élne. Persze ezt a képességet szinte egyeltalán nem használtuk mi sárkányok. Mi, vörösek, az élet és halál feletti hatalmat kaptuk a titánoktól, ám ezzel az ajándékkal nagyon ritkán éltünk, nem volt rá szükség.
- Trükk? Csupán megmutattam, hogy képes vagyok manipulálni a tüzet. És ez nem az a démontűz, mint amit Ti, shinigamik használtok. Az csak egyszerű démonmágia, amit valamilyen módon eltanultatok, megszereztetek a démonoktól. A saját erőtökből éltek vele, abból idézitek elő. Az csupán egy gyenge utánzata annak, amit mi, igazi mágusok csinálunk. - mondtam komoly arccal, és felálltam, majd a lány szemeibe fúrtam tekintetem. Ezzel szemben ez - újra megidéztem a tenyeremben a kis tűzgolyót - az elemi tűz a természet erőinek igénybe vétele arkán mágiával. Ez maga a természet, és emiatt iszonyatosan erős. Való igaz, mi is kimerülünk, ha egy bonyolult varázslatot végzünk el, ám az sokkalta erősebb a démonmágiánál. - mondtam Suwunnak, egyfajta magyarázatként. - Bár ezt Ti nem érthetitek. - fejeztem be a mondatot. Mondandóm után, mintha Suwunt egyre jobban kezdte volna érdekelni a mágusok világa. Nem volt kedvem sok mindent elmondani neki, csak amit feltétlenül tudnia lehetett, se többet, se kevesebbet.
- Legyen hát. - biccentettem, majd egy mély levegővétel után elkezdtem mondani a fontos, ám még közölhető információkat. Beszéd közben elfordítottam a fejem, és a messzi távolba néztem, miközben felidéztem a mágus énem emlékeit.
- A világmindenségben négy alapelem létezik, amit mi mágusok használunk. Tűz, víz, föld, levegő. A kezdektől fogva érdekelték az embereket ezek a dolgok. Az idő múlásával jónéhány kiemelkedett közülük, akinek különleges érzéke volt ahhoz, hogy manipulálja valamelyik elemet. Ezek voltak a korai mágusok, az elődeink. Minden mágus tudja valamennyit használni, hisz temérdek időnk volt rá, hogy megtanuljuk, ám mégis minden mágusnak van egy adott alapeleme, amihez jobban ért, jobb érzéke van, mint a többihez. Én az elemi tüzet vagyok képes irányítani, manipulálni. Bár használjuk ezeket az elemeket a saját céljainkra, még sem lőhetünk túl a célon. Csak annyira lehet használni, ami még nem árt a világnak, illetve amennyire szükségünk van. Erre a mágusok főtanácsa figyel oda, hogy mindenki betartsa ezeket a szabályokat. Mint ahogy itt, a shingamiknál is, nálunk is van minden mágusnak rangja, ami a helyzetét jelenti a mágusok között. Minél magasabb a rangod, annál erősebb vagy, annál nagyobb a hatalmad. - mondtam.
- Kíváncsi vagy még valamire, ifjú hölgy? - kérdeztem a lánytól, még mindig elfordulva, miközben a botomat néztem szórakozottan.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tamachi Rei
Daitenshi
Daitenshi
avatar

Female
Virgo Snake
Hozzászólások száma : 458
Age : 27
Registration date : 2009. Jun. 06.
Hírnév : 52

Karakterinformáció
Rang: Tenshi
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
25250/30000  (25250/30000)

TémanyitásTéma: Re: Büszkeség, arrogancia és mágia - Krázus és Suwun harca   Vas. Nov. 15, 2009 1:09 pm

*Ó, a hatalom… Valahogy mindig találkozok vele. Sokan holmi hatalommániás perszónának tartanak, na persze ez nem teljesen így van. Igen, szeretem azt a hatalmat, ami megadatott nekem. Szeretem, hogy alig kell megmozdítanom valamimet, és szinte minden az ölembe hullik. Ám nem azért gyakorlom ezt a „hatalmat”, mert világmegváltó terveim vannak, vagy éppen öncélúak. Csupán menekülés az egész. Amíg a papírok fölött görnyedek, nem kell a hangokat hallgatnom, s a kín sem olyan szörnyű, ami belülről emészt fel. Őrült vagyok, tudom. De képes voltam arra, hogy egy nagy hálót szőjek, amiben hatalmas keresztes pókként terpeszkedek el. Csak megvárom, míg egy-egy fincsi falat a hálómba akad. Maga a folyamat, ahogyan szövöm a hálót ad értelmet életemnek, s az egy-két falat pedig a jutalom, amin kicsit elrágódhatok. Mondjuk az utóbbi időben kaptam elég jutalmat, elég, ha a kényelmes pozíciómra gondolok. És persze arra, ahogyan eljátszadozhatok a legyek módra csapdába esett alábbvaló tisztekkel.
A mágus szavai valami hihetetlen hatással vannak rám. Nincs okom kételkedni a személyazonosságában. Nem hinném, hogy az illető nagyon jó színész lenne. Egyszerűen érzem, hogy nem hazudik. Ám amit a leginkább érzek, hogy szükségem van a szavaira. Ez most kivételesen egy olyan falat, amiért megéri küzdeni, hisz sokat nyerhetek vele. Krázus pedig nem olyan ember – vagy mágus, vagy akármi is legyen - , aki a többi barommal ellentétben belerepül a hálómba, itt nem működnek a csapdák és a háló kiterjesztése sem. Hiszen ha így lenne, akkor nem csüngenék most annyira a szavain. Bölcsebb nálam, ez tény. Persze ez nem jelenti azt, hogy valami értetlen kis fruskaként kezelhet. Inkább lecsippentek ebből a bölcsességből egy darabot, ami a javamra válhat.
Minden egyes szó, amit a mágusokról mond, mintha egy csepp éltető víz lenne; a kardom is hevesen lüktet, és hosszú idő után most először érzem ilyen tisztán a kapcsolatom kardom szellemével. Cseppet sem zavaró, hogy párhuzamosan hallom őt is és a mágust is; talán hozzászoktam a „betegségem” által, nem tudom… De ugyanolyan tisztán értem, amit a zanpakutom lelke akar közölni velem, mint amit Krázus mesél. Igaz, utóbbi csak a kérésem miatt. És olybá tűnik, hogy kénytelen vagyok őszintén megkérni őt valamire, ha ebből nyerni is akarok valamit.
Ó, a démonmágia… Sose voltam kiemelkedő belőle, csak átlagos szinten tudom őket használni. Mégis mágia alapú zanpakutoval rendelkezem. Vagy ő rendelkezik velem. A mi viszonyunk sokkal bonyolultabb egy átlagos shinigami és kardja párosnál. Kissé talán ámulatba ejtve figyelem, amikor Krázus ismét megidézi a tüzet. Közelebb szeretnék lépni, de még sem teszem. Csupán arrogancia, s ismét a kettősség.
Szívesen szólnék arra a megjegyzésére, miszerint ezt „mi” nem érthetjük. Utálom, ha másokhoz sorolnak engem. Én nem vagyok olyan, mint ők. Még nem ismerték el a felsőbbrendűségemet – ám az én feljebbvalóságom abban is megmutatkozik, hogy soha senki se fogja elismerni, hogy magasabb szinten állok, mint ők. Ahogy mondani szokás, a legjobb szolga az, aki azt mondja, „nem vagyok szolga”. Nincs tudatában ennek, s ha elmondanád neki az igazságot, hevesen tiltakozna. Ám így megmarad számára az illúzió, miszerint ő egy boldog és szabad ember. Így legalább lelkesen szolgálja a gazdáját. Nincs felháborodás, semmi sztrájk vagy tiltakozás, sokkal kevesebb a fejfájás. Mindkét félnek megéri, nem?
Viszont egyenlőre hagyom, hogy tovább beszéljen. Cseppet se tetszik, hogy elfordítja a fejét és mereng a semmibe, amíg velem beszél, de hajlandó vagyok elnézni neki. Még azt is, hogy tegeződik velem és Verának szólít. A keresztnevemen csak a magukat hozzám közelállónak képzelők használhatják. Ám kardom szelleme azt súgja, hogy hagyd csak, ignoráld; mintha csak provokálni akarna ezzel a mágus.
Tovább hallgatom hát a történetét. Elmeséli, hogy kik is azok a mágusok, és hogyan kerültek a világra. Azt persze véletlenül sem árulja el, hogy mi dolga a shinigamik oldalán, de most nem is ez a legfontosabb.
Aztán a történet véget ér; pár pillanatig még csendben meredek rá, a teljes közönnyel arcomon. Ha most megjátszanám az elégedettséget, azzal nem mennék semmire. Ehelyett inkább azt teszem, amit más shinigamival még sosem. Tanácsot kérek.
Soha nem nyújtottam át még másnak a zanpakutomat. Jó, az akadémián egyszer, amikor egy oktató meg akarta vizsgálni, de azzal sokra nem ment, és csak egy kötelező procedúra volt akkoriban. Lehet, már változtak ott is a dolgok, nem tudom. Nem hiszem, hogy valaha még be kell tennem oda a lábam.*
- A démonmágia valóban a saját erőnkből keletkezik. Mi, shinigamik formáljuk. - *kezdem el beszédem.*
- A testünkben áramló energiát alakítjuk át tetszésünk szerint. Sosem voltam különösebben jó belőle, csupán átlagos szinten kezelem, ennek ellenére sokat használom. - *vonom meg vállam hanyagul. Végtére most is csak az igazságot mondom el. Kifejezetten őszinte vagyok Krázussal szemben*
- De van más mágia is, amit mi, halálistenek használunk. Legalábbis én használom, és sokkal jobb szinten kezelem, mint a démonmágiát. Na persze, csak elég ritkán használom ki minden képességét, amit magában rejt – legalábbis, amit ismerek belőle.– *emelem fel hangom, hogy kihangsúlyozzam, hogy ÉN vagyok az, aki ennek a hatalomnak a birtokában van. Nem pedig más shinigamik. Hisz senki más nem lenne méltó egy ilyen kardra és ilyen erőre. Ehhez az én tébolyom kell.
Pár lépéssel közelebb megyek; megnyugtat a tény, hogy a kutya is mellettem lépked, mintha ő is támogatná az ötletet. Vagy csak érzi, hogy milyen fontos lehet ez a pillanat. Talán az egész életemet megváltoztatja majd.
A kardomat előveszem, s átnyújtom neki. Egyértelmű célból; azt akarom, hogy vizsgálja meg, s mondja el, mit tud. Biztos, hogy talán fel tud tárni előttem egy titkot, ami előttem ideáig rejtve marad. A zanpakutomból pedig érzem azt az erős energiaáramlatot, amit ezelőtt még soha. Itt valami készülődik.*
- A kardom mágia alapú… vagy mondhatnám azt is, hogy téboly. - *villantok meg egy mosolyt. Ez nem az a mosoly, amivel Watanabe kapitánynak szoktam villogni, s nem is az, amivel például Mistyt szoktam idegelni. Az őszinte őrület radioaktív sugárzás módjára áramlik belőlem. Először mutatom meg valakinek szándékosan azt, hogy ki is vagyok valójában. Vagyis éppenséggel énemnek a sötétebbik, büszkébb oldala az, amelyik lazán elnyomta a másikat. Hiszen most erőről van szó, s még nagyobb hatalomszerzésről.*
- Számomra igazából a kettő egy és ugyanaz. Hisz az egyikből merítek erőt, hogy a másikat elérjem. Oda és vissza. Na persze, erről még a kapitányom sem tud. Igaz, ő sok mindenről nem tud, ami engem érint. - *nevetem el magam, enyhe hisztérikus hanghordozással. Mintha nem is a testemben lennék, míg ezeket mondom; eufórikus érzés kerít hatalmába, ahogy az utolsó réteg maszkomat is levetem, s mutatom meg valódi arcom. Ezt a mágust annyira nem érdekli a shinigamik sorsa, mint engem a tisztjeim boldogsága.*
- Ő is azt szeretné, hogy mutassam meg. - *nézem a kardom, s már vizualizálom is a kislányt, aki „benne lakik”. Hihetetlen, mennyire hasonlóak vagyunk. Legalábbis ez az énem mintha belőle merítene csak erőt. Ugyanaz a kegyetlenség jellemez mindkettőnket, s ugyanaz a büszkeség. Míg a másik… az a szánalmas részem, aki képes a fürdőkádban összeesni és órákig szenvedni, csak mert nem bírja elviselni a hangokat. Nos, nem csoda, hogy legtöbbször én dominálok, főleg, ha harcról van szó. Hamarabb elérem az eredményeket, mint az a szánalomra méltó lény, aki állítólag szintén én vagyok. Ha mást nem, akkor legalább a kislányosságot megörökölte tőle. Megvetendő… és mindent megteszek azért, hogy kiirtsam magamból, még ha néha szórakoztat is a látványa.*

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Krázus
Különleges karakter
Különleges karakter
avatar

Male
Hozzászólások száma : 54
Tartózkodási hely : HM
Registration date : 2009. Oct. 20.
Hírnév : 3

Karakterinformáció
Rang: Ranil fracciónja -.-
Hovatartozás:
Lélekenergia:
7000/20000  (7000/20000)

TémanyitásTéma: Re: Büszkeség, arrogancia és mágia - Krázus és Suwun harca   Hétf. Nov. 16, 2009 4:17 am

Suwunt nagyon érdekelte a mágusok élete, és munkája. Persze kit ne érdekelne egy olyan ember, aki már több ezer éve a világot járja, és akkora bölcsességre tett szert, hogy senki sem érhet még csak a közelébe sem SSben? Kevés olyan ember van aki egyeltalán vetekedni tudna ezzel a tudással itt. Természetesen meséltem a lánynak népemről. Arról a népről, ami nem is az enyém igazából, amit manipulálással vettünk rá évezredekkel ezelőtt arra, hogy néhányat közülünk, sárkányok közól befogadjanak. Persze nem azért, hogy tanuljunk tőlük, hisz gyakorlatilag tőlünk kapták a tudásukat. Nekünk csak azért kellettek, hogy megbújhasson néhány társunk közöttük, akiknek olyan feladataik voltak, amiknek elvégzéséhez feltétlenül szükséges volt ez az alibi. Vagyis például nekem. Nem véletlenül voltam a mágus belső tanács tagja. A mágusoknak is vannak szabályok az emberi világra. Náluk is él az a szabály, hogy nem avatkoznak be, maximum csak annyira, amennyire kell. Módjukban áll befolyásolni a jelent, az időt, a teret, ám ezzel okosan kell bánni. A belső tanács tagjainak kellő ereje van ahhoz, hogy puszta akaratával eltüntessen egy várost, épp ezért kellettek a szabályok. Mindenre volt valamilyen szabály, ezért nem mondhattam el mindent Verashunak, ám amire kíváncsi volt, válaszoltam. Suwun érdeklődve hallgatja végig mondandómat, majd miután végeztem, visszafordultam felé. A kutyája is ott ült mellette végig, és vigyázott rá, illetve rám is figyelt. Ha nem is értett meg mindent, de felfogott 1-2 dolgot abból, amit mondtam. Nem buta állat. A lány sem volt az. Tekintetéből értelem sugárzott. Értelem, és téboly. Már az elején észrevettem, hogy valami nincs rendjén vele, de nem foglalkoztam a dologgal, mint ahogy most sem. Talán kicsit hevesebben is magyaráztam el ezt-azt, de elkapott a hév, és belemerültem a mesélésbe. Már mindegy volt. Érdekelte a lányt a téma..vagy inkább valaki mást érdekelt jobban. Azt a bizonyos tébolyt a lány szemében.
- Ezért is fáradtok el hamarabb a használatától, mint mondjuk én a saját mágiámtól. - bólintottam a lány okfejtésére.
- Nem mindenki lehet mester a szakmában. Nekem is van még mit tanulnom. - mondtam kis csalással a végén. Valóban volt még mit tanulnom, ám az a mágia más területe volt. Oda még nem szándékoztam betenni a lábam. Aztán folytatta a lány. Kissé megemelt szemöldökkel hallgattam végig. Nyilvánvaló volt szavaiból, hogy a zanpakutojára céloz, és hogy az is valamilyen formában mágiát használ. Vagy inkább kidout? Nemsokára ki fog derülni.
Suwun tett néhány lépést felém, a kutya pedig követte. Érezte, hogy történni fog valami, bár ne mtudta, hogy pontosan mi, ezért is maradt a gazdája mellett. Kezében ott pihent kardja, mintha csak nekem akarná megmutatni, vagy be szeretne mutatni egymásnak kettőnknek, és odanyújtotta a kardot. Éreztem a kard felől érkező vibrálásokat. Egyértelmű jelek voltak arra, hogy a közelemben akar lenni, meg akar ismerni.
-A mágia és a téboly nem ugyan az. Jól gondold meg, hogy melyiket választod. - mondtam komolyan a lánynak, miközben átvettem a kardját.
Egyből éreztem, a kardban tomboló akaratot. Szinte követelte magának a dolgokat. Egyből rá is jöttem, hogy mit láttam a lány szemeiben az előbb. Ezt. Ijesztő volt, de elég sok dolgot láttam már életemben ahhoz, hogy semmitől se féljek. Ettől sem fogok.
- Igen, érzem. - mondtam a lánynak mikor mondta, hogy a kard is szeretné, ha megmutatná nekem.
- Kell egy kis idő, míg összeszedem a gondolataimat, és megnézem a kardod. Kérlek várj addig türelemmel, és csendben leginkább. - mondtam a lánynak, majd leültem a földre törökülésbe, és a kardot a lábaimra tettem.
Gondolataimat kiterjesztettem, és behatoltam a kard szövevényes gondolataiba. Azonnal megláttam, amit keresek. Már várt rám. Egy kislány, aki csak állt és engem nézett. Jobban körülnéztem gondolataimban, és észrevettem, hogy egy tükörszobában vagyok, és a kislány mindenhol ott van. Elmosolyodtam, hisz én voltam "vendégségben" ugyanakkor, nem voltam fogoly. Érdekes dolog derült ki számomra. Ő csinálja többet között azt a lánnyal, amit. Ez igazából nem érdekelt, az inkább annál jobban, amit szeretett volna. Inkább akarta, követelte tőlem. Erősebbé akart válni, és ehhez meg is volt a szükséges kerete hozzá, ám le volt korlátozva. Suwun elméjében. Egy bonyolultabb igével azonban fel lehetett oldani, csak kérdés, hogy megéri e a lánynak?
Gondolataimmal megszakítottam a kapcsolatot, és néhány másodperc múlva kinyitottam a szemem. Ránéztem a lányra, majd elgondolkodtam. Igazából az, hogy erősebbé váljon, nem szerepelt a parancsok között. Mással kellett volna foglalkoznom, ám Suwunon látszott, hogy akarja a hatalmat. Márpedig ha valaki hatalmat szeretne, az mindent megtenne érte, így nem kéne kockáztatnom.
- Érdekes zanpakutod van. [/color]- mondtam nyugodtan a lánynak.
[color=red]- Tényleg akarod ezt az erőt? Nem akarod inkább, hogy vége legyen? Én mindkettőben tudok segíteni.
- tettem fel a kérdést és ahogy számítani lehetett rá, nemleges válasz érkezett a gyógyulás kérdésére.
- A Te döntésed. Akkor most elvégzem a varázslatot. Míg csinálom a dolgot, nyugodtan kell lenned, hunyd be a szemed és találkozz a zanpakutod szellemével a benső világotokban. Az ige, amit használni fogok, csak a korlátot oldja fel az adott képességed felől, ezáltal hatalmadban áll majd, hogy megszerezhesd azt. Azonban azt magadnak kell megcsinálnod, én nem segíthetek ott már. - mondtam a lánynak, majd megkezdtem az előkészületeket.
Elkezdtem körül járkálni a lány felett, botommal a földön doboltam, szabad kezemmel egy ősrégi hatalom pecsétjeit rajzoltam a levegőbe, számon pedig egy mások számára ismeretlen, több ezer évre visszanyúló nyelven beszéltem. Vagy 10 percig ezt csináltam, majd miután minden pecsétet feltörtem a lány lezárt képességén, elé álltam, majd rátettem a kezem a homlokára, és kimondtam az utolsó varázsszót, amivel véglegesítettem a dolgot. Suwun annyit érezhetett, hogy hirtelen kicsit felforrósodott a teste belül, majd le is hűlt. Ezután hátrébb léptem, majd megszólítottam Suwunt.
- Kész van a varázslat. Most pedig a Te dolgod, hogy megtaláld a képességedet a benső világodban. Sok szerencsét hozzá, addig vigyázok rád itt kint. - mondtam a lánynak, majd leültem a földre pihenni kicsit. Innentől már csak a lányon múlott, hogy mihez kezd. A pecsét fel volt törve, csak meg kellett találnia hozzá az utat. Ránéztem a kutyára, aki mintha kicsit meg lett volna ijedve, hogy mi történt a gazdájával, majd igencsak Őt nézte, és már-már ott tartott, hogy megbökdösi az orrával.
- Nincs semmi baja, nyugalom. - mondtam mosolyogva a kutyának, és mivel az nem csinált semmit, csak lefeküdt mellé, úgy tűnt megértette, és megbízott bennem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tamachi Rei
Daitenshi
Daitenshi
avatar

Female
Virgo Snake
Hozzászólások száma : 458
Age : 27
Registration date : 2009. Jun. 06.
Hírnév : 52

Karakterinformáció
Rang: Tenshi
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
25250/30000  (25250/30000)

TémanyitásTéma: Re: Büszkeség, arrogancia és mágia - Krázus és Suwun harca   Szer. Nov. 18, 2009 11:33 am

*Kardom lelke igazán elégedett lehet; ami azt illeti, az is. Amikor a mágus hozzáér a kardhoz, kicsit megremeg a kezem. Nem szokásom másnak átengedni a fegyverem. Hiszen lehet, hogy csak egy jól sikerült illúzió csapdájába kerültem – mi lesz velem akkor? Mi van, ha kiderül, az egész csak egy álom, vagy még rosszabb: inkább egy összeesküvés? Érdekes, hogy ilyenkor törnek fel belőlem kételyek. Akkor, amikor a fegyverem egy idegennek adom át. Egy lehetséges ellenfélnek. Nem is értem miért kételkedek most ennyire.
Mégis, amikor már a mágus közelebbről megvizsgálja zanpakutomat, soha nem tapasztalt köteléket érzek. Eddig soha semmikor sem éreztem ilyen erős kapcsolatot köztem és kardom közt. Mindig is erősebb szálak fűztek minket össze, mint más shinigami-zanpakuto párost. Legalábbis, nekem az volt a benyomásom. Egy teljesen más szinten van a kapcsolatunk, mint másoknak. De hiszen ez nem is meglepő… Hiszen Rólam és Ssuritsubusu Kikanról van szó. Emlékszem, amikor az akadémián először vettem a kezembe. Libabőrös lettem attól az erőtől, ami áramlott belőle, sőt, még az oktató is másképp nézett a párosunkra, mint másokéra. Lehet, sejtette, hogy veszélyesebb fegyvert forgatok a kezemben. Egy fegyvert, ami akár számomra is fenyegetést okozhat. Nem lenne nehéz magam ellen fordítani. Hisz kardom önálló akarata valóban… akarat. Ami azt illeti, elég nagy hatással is van rám, főleg elmém állapotára. Kétlem, hogy „egészséges” lennék, ha nem lettem volna shinigami, azonban nem tagadom, lényegesen kevesebb kínnal és szenvedéssel járt volna, ha sose veszem a kezembe ezt a kardot. De nélküle nem lenne teljes az életem. Már ha teljesnek nevezhetem. Hiszen én sose leszek szerelmes, és sose fogok oltár elé állni. És a többi földi dolog, mint a barátok, s az igazi riválisok se fognak megadatni számomra. Ugyanis úgy sem érzek irántuk semmit. A hamis életemet nem akarom eme felesleges dolgokkal megtömni. Igaz, elég gyakran érzem, hogy énem ama része, aki mindezekre vágyik, kitörni készül. Igen, arra a kislányos részemre gondolok, akinek fontosabbak az érzelmek a személyes biztonságánál. Nevetséges. S persze én nem szándékozok teret adni neki az életünkben. Azonban úgy érzem, hogy Krázus közelében egy gyenge pillanatom is elég ahhoz, hogy maga alá gyűrjön engem a másik énem. Mindenképp erősnek kell mutatkoznom.
A kételyek valahogy feloszlanak; bár nem látom, hogy Krázus mit csinál kardom lelkével, ugyanis nem ad nekem betekintést egyikük sem, viszont zanpakutom izgatottsága mintha átáramlott volna az én testembe. A kutya a lábamhoz dörgölőzik, ezzel sikerül kicsit lecsillapítania az adneralin szintemet. A várakozás közben legalább van időm elgondolkozni azon, amit a mágus mondott. Téboly vagy mágia – válasszak a kettő közül, mi?
A fülemben egy furcsa dallamot hallok – olyat, amit csak legelborultabb pillanataimban szoktam hallani. Persze, ez is csak a „képzeletem” szüleménye, de valahogy még sem. S most nem akadályozza meg a hangot az, hogy a kutya mellett egy másik ember is a közelemben van. S hogy milyen ez a zene? Rettegésben tartó, ámde mégis dicső. Érzem, hogy a másik énem – az, akit a legjobban gyűlölök, s a leginkább szeretném teljesen kivetni magamból - táncra perdül, s ezt teszem én is. Persze csak gondolatban. Csak némi csípőringatást engedek meg magamnak a lassú dallamra, szinte észrevétlenül.
A mágus végül végez az elemzéssel; szemeim tágra nyílnak, ám a dal nem halkul. A kérdésre gonosz mosolyra húzom a számat; a másik felem természetesen a gyógyulás útját választotta volna, de ő most nem hall, nem lát – csak csukott szemmel táncol. Talán jobb is, hogy nem tud erről. Amit nem lát, az nem létezik. A titkokra pedig mindenkinek szüksége van. Miért ne titkolnám el ezt a lényegtelen információt magunk elől?
Krázus közli az instrukciókat, én pedig pont azt teszem, amit mond. Ismét behunyom a szemem, a zene pedig csak hangosabb lesz. Már egy másik síkon mozgok, vagyis mozgunk; a cél érdekében hajlandóak vagyunk összeolvadni. A tükörszobába most mindketten meghívást kaptunk.
Érdekes így szemlélni a világot. Mintha két különböző ember szemével látnék. Döbbenetes, hogy mekkora kontraszt van személyiségeim között. Erről pedig Ssuritsubusu Kikan is tud. Ismerem ezt a mosolyát már, láttam eleget. Tudom, hogy mit jelent az a fény a szemében. Hiába bújt egy 8 éves forma kislány bőrébe, volt alkalmam megismerni őt. Tudom, hogy ez csak egy álca, hiszen több sötétség rejlik benne, mint bárkivel, akivel valaha is találkoztam. Maga az eleven téboly, akivel szemben állok, az őrület gomolygó füstként kavarog szemeiben. Felkavaró érzés énem egyik felének, ő nem szeret a közelében lenni. A másik pedig mohón akarja megkaparintani magának Őt, s azt a tudást, ami az őrülettel együtt jár.
Tükrök. A kislány megannyi másolata vigyorog rám. Már ismerem az utat, hisz számtalanszor jártam már itt. Hisz a megtévesztési képességem is ebből a szobából irányítom, ott hagyva lélektestemet, hogy egy magasabb szintről figyelhessem az eseményeket. Itt az idő egészen másképp működik – hiszen nincs idő. Csak megragadtunk valahol, egy másik síkon. Akár évek is eltelhetnek egy pillanat alatt, vagy egy röpke perc hosszú hónapok alatt. Nincs is szükség az időérzékre. A tükörből, a legfontosabból úgyis látni fogom, ha valami fontos történik.
Azonban amikor sikerül megközelítenem a kislányt, azt látom, hogy valami megváltozott. A tükör, ahol a kedvenc mágiámat használom, egy lila bársonylepedővel van leborítva. A kislány pedig – az igazi, nem a tükörképek – előtte áll, nem pedig mellette. Értem, szóval nem szabad látnom, hogy a mágus pontosan mit művel.*
- Okaeri, Verashu Suwun. - *üdvözölt vékony hangján. A fodros ruháját meglengeti, mintha csak az anyukája lennék, és meg akarná mutatni, milyen jól áll neki.
Ezután odaszalad hozzám, s megfogja a kezemet. Nem szokatlan tőle ez a viselkedés, párszor előfordult már ezelőtt is. Általában csak akkor, amikor nagyon izgatott, s meg akar mutatni nekem valamit.
Aztán sétálni kezdünk. Sose gondoltam volna, hogy ez a hely ilyen hatalmas. Eddig mindig csak egy teremnek tűnt, de most rájöttem arra, hogy a végtelenségig is gyalogolhatnék itt, ha ennek a teremnek az egyik sarkát akarom megtalálni. S bár egy hatalmas csillár is lóg a plafonról – aránytalanul nagy, s a felülete is tükröződik - , még se lehet belátni, hol a terem vége.
Nem tudom, mennyi idő telik el, mire megérkeztünk oda, ahova a kislány vezet. Mint említettem, az idő itt irreveláns. De nem is ez a lényeg. Hanem a tükör, amihez megérkezünk. Hiszen a tükörképem nem látom benne. Pedig a hátam mögött lévő tájat ugyanúgy felfesti a terület. Egy asztal van mögöttem, s ugyanezt felfedezem a tükörképben is. De én hiányzok belőle. Ahogy a kislány is.
Ránézek hát társamra, ördögi vigyora pedig azt sejteti, hogy itt van az, amit keresek.*
- Össze kell törnöm? - *kérdezek rá, aki erre sokat sejtetően somolyog. Hátranézek ismét, hogy van-e valami, amivel széttörhetem, azonban nem hiszem, hogy azt az asztalt kéne nekem emelgetnem. Sóhajtok hát, s ökölbe szorítom kezem. Felkészülök arra, hogy ez fájdalmas lesz, s talán nem is olyan egyszerű, mint gondolom.
Pár pillanattal később meglepődve tekintek magam elé. A kezemen egy horzsolás sem esik, s gyakorlatilag alig értem hozzá a felülethez, az szilánkokra törve hullik ki a keretből. Ám az asztalt így is látom – s rá is jöttem, miért. Egy titkos ajtóként üzemelt. Jól elrejtett, s egy újabb síkra vezet.
Belépek hát, átlépve a keretet. A kislány kint marad, gondolom, ide nem tud vagy nem akar belépni. Ez egy kicsit megrendít, hiszen nem szeretnék neki igazából hátat fordítani.
Érdekes, ez a hely is ugyanolyan, mint a másik, ahonnan jöttem. Minden ugyanúgy van berendezve; vagyis majdnem. A tükörképét látom ennek. Gondolom, csak sima üveggel álcázták a rejteket, hogy csak a szemfülesek vegyék észre.
Ami a leginkább magára vonja most a figyelmem, az egy pók. Egy hatalmas pók mászik az asztalon, nagyobb a tenyeremnél is. Egy pillanatra földbe gyökerezik a lábam; nem mondhatnám, hogy rajongok a pókokért. Némi undor és félelem is kiül az arcomra. Mégis ott a csábítás is, az ereje egyszerűen magával kísért. Az asztalra teszem hát tenyerem, s a pók ki is használja a helyzetet, hogy rámászhasson. Nem valami agresszív a külseje ellenére, mégis óvatosan viszem ki ebből a teremből, hogy megmutathassam a kislánynak, mit találtam. Persze szerintem pontosan tudja, hogy mit találtam, és szándékosan vezetett el ide. Meg se lepődök, mikor „elveszett házi kedvencként” utal rá.

Ismét visszakerülök a „jelenbe”, a zene hirtelen ér véget. Krázus közönyösen ül valahol előttem. Én egyből a kezemre nézek, ám a póknak nyoma sincs. Gondolom, nem ezen a síkon „él”, akárcsak a kislány. Egy pillanatra mintha érezném a szőrös lábak tapogatózását, viszont hamar meggyőződök arról, hogy valóban nem szállt rám semmilyen bogár. A kutyám távolabb fekszik a fűben; nem tudom, mi zajlott le ez idő alatt a fejében, és azt se, hogy mennyi idő telt el. Lehet, csak pár perc volt az egész, vagy akár több óra is. Nem működik a másik síkon az időérzékem.
Ezután a kardomat a kezembe veszem. Bár külsőleg semmit se változott, mégis valahogy egészen más az egész. S mintha megcsillanna a pengén egy bizonyos szempár.
Ezután azt teszem, amit hosszú idő óta nem tettem. Tiszteletadásként meghajolok. Mély meghajlás ez, s eközben lehunyom a szemem. Elismerem a mágus képességeit s bölcsességét, s ezért hajtok fejet előtte. Ritkán vannak őszinte pillanataim – ez is az egyik a kevés közül.*
- Köszönjük. Ha van valami, amivel meghálálhatnánk ezt, kérem, csak tudassa velünk. - *mondom, végül felemelem a fejem. Még mindig érzem, hogy mindketten itt vagyunk. Különös nyugalom lett úrrá rajtunk a procedúra befejezése után.
Aztán persze, a domináns én győz – vagyis én. Még utoljára búcsút int a „jobbik” énem, hogy aztán ismét a téboly tükröződjön a szemeimből.*
- Tisztában vagyok azzal, hogy a képességet is magamnak kell felfedezni. Az előkészületek megvannak, ám kérdés, találok-e valakit, aki hajlandó lenne beszállni a kísérletezésbe. - *szólok, s eközben a kutyához lépek. Le is guggolok hozzá, s megsimogatom. Most szükségem van egy kicsit arra, hogy leföldeljem magam eme élmény után. Zavar, hogy folyton olyan érzésem van, mintha apró, szőrös lábak másznának végig a karomon, de nem teszem szóvá. Jobban érdekel az erő, ami fel lett szabadítva. Hisz már régóta csak erre vágyok…*

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Krázus
Különleges karakter
Különleges karakter
avatar

Male
Hozzászólások száma : 54
Tartózkodási hely : HM
Registration date : 2009. Oct. 20.
Hírnév : 3

Karakterinformáció
Rang: Ranil fracciónja -.-
Hovatartozás:
Lélekenergia:
7000/20000  (7000/20000)

TémanyitásTéma: Re: Büszkeség, arrogancia és mágia - Krázus és Suwun harca   Kedd. Nov. 24, 2009 3:29 am

Magam sem tudom, hogy miért ,de segítettem a lánynak, hogy hozzájuthasson az eddig lezárt, mélyen elrejtett képességéhez. Bár a gondolat nem tetszett, hogy egy nálam alacsonyabb rendű lénynek segítek, mégis megtettem. Fajtám szabályaitól elütött ez az eljárási mód, hiszen megesküdtünk, hogy nem szólunk bele az emberek ügyeibe, ám mégis megtettem most. Mondjuk nem volt ez olyan dolog, amibe nem lehetett volna beleszólni, de akkor is, nem szoktam csak úgy segíteni másokon. Meglátszik, hogy kezdek az emberi testemben elérzékenyülni, eltunyulni. Pedig még egy darabig ebben a testben kell bezártan élnem még. Talán majd lesz lehetőségem rá, hogy kinyújtóztathassam a végtagjaimat, és egy csöndes éjszakán az erdő mélyén átváltozok néhány röpke percre, de egyelőre más dolgaim voltak. Miután megismerkedtem a lány zanpakutojával, visszatértem a jelenbe, és megkérdeztem a lányt, hogy biztos akarja e azt a hatalmat. Mivel a válasz gyakorlatilag egyértelmű volt, meg sem kellett volna kérdeznem, de azért egy próbát megért. Ezután leültettem Suwunt a fűbe, majd hozzákezdtem a varázslat elvégzéséhez. Bonyolult igéről volt szó, ezért nem is egy percig tartott, mire elvégeztem. A fűben ülő lány körül köröztem, miközben botommal a földön doboltam, kezeimmel bonyolult jeleket rajzoltam a levegőbe, és szüntelenül kántáltam egy mindenki számára ismeretlen, ősi nyelven. Miután jó pár perc múlva a varázslat végére értem, odamentem a lányhoz és a homlokára tettem a kezem, és kimondtam az igét, amivel véglegesítettem a varázslatot. Ezek után hátra léptem és leültem a fűbe pihenni. Innentől már a lányon múlott a dolog, nem rajtam. Én csak a képességét elzárva tartó pecséteket tudtam feltörni, megtanulni nem tudtam helyette. Közöltem is vele, hogy innentől az Ő dolga megszerezni a képességet, és Ő nyomban neki is látott. Míg Ő a belső világában kutatott a zanpakutojával a képesség után, én kicsit kifújhattam magam. A kutya Suwun mellett ült, és aggodalmasan figyelte, fürkészte az arcát. Hozzányúlni, megbökdösni az orrával, majd megnyalni az arcát azonban nem merte, mert érezte, hogy fontos dolog van épp folyamatban, és nem szerette volna megzavarni a gazdáját a dolog közben.
Én addig rendeztem gondolataimat, és a jövőn gondolkodtam. Azzal, hogy segítettem a lánynak, egy szövetségesre tettem szert, még ha Ő nem is akart volna az lenni, de azzal, hogy hozzá juttattam ehhez a képességhez, egy kapcsolat jött köztünk létre, amiből talán hasznot tudok húzni a jövőben majd. Egyértelmű volt, hogy nem leszek örökké SSben, és kellett valaki, akivel tartani tudom majd a kapcsolatot miután elhagytam a helyet, akitől információkat tudok szerezni. Az, hogy pont egy hadnaggyal hozott össze a sors, csak kényelmesebbé tette számomra a dolgot. Hát igen, az, hogy engem ide küldtek, nem feltétlenül volt jó választás. A legtöbb sárkány a végtelenségig lojális volt urához, úrnőjéhez, ám megvoltam a saját céljaim, amik a jövőt illették. Ezekről persze senki sem tudott. Majd megtudják, ha eljön az ideje, addig én csendesen szervezkedek a háttérben. Viszont most a jelenben vagyok egyelőre, és ahhoz kell tartanom magam. Még ráérek a tervemen dolgozni. Tulajdonképpen a küldetésemmel párhuzamosan halad, csak titokban, és ez így van rendjén. Kinyitottam a szemem, és Suwunra néztem. A lány még mindig el volt foglalva a képesség felszínre hozásával, ezért volt időm rá, hogy kissé relaxáljak, és visszanyerjek az erőmből valamennyit. Hiába voltam nagy hatalmú mágus, engem is le tudott ebben az alakban gyengíteni egy ilyen nagyszabású varázslat. Lehet, hogy jót tenne, ha egy csendes éjszakán kijönnék az erdő mélyébe, és átváltoznék az igazi alakomba néhány röpke percre, és kinyújtóztathatnám a végtagjaimat. Majd talán valamikor megpróbálom.
Mikor újra kinyitottam a szemem, Vera már ébren volt. A kezeit nézte, mintha lett volna ott valami. Nem lepődtem meg a dolgon, hagytam, hogy összeszedje magát valamennyire. Az a jó pár perc, amit a benső világában töltött, mintha kicsit összezavarta volna volna az időérzékét, de hát ez ezzel járt.
Aztán hirtelen meghajolt előttem mélyen, ezzel is elismerve képességeimet, és hálával adózva nekem. Hálára nem volt szükségem pont, csak egy jó hátvédre, egy személyre, akire rá tudok bízni ezt-azt. Bólintok a lány felé, ezzel viszonozva a gesztust. Többes számban beszélt, ám nem lepődtem meg. Tudtam, hogy jelen van a zanpakutoja is, ha csak lélekben, de akkor is. És tudtam, hogy az is elégedett volt most, hogy tulajdonosa hozzájutott az új képességéhez.
- Éppenséggel lenne. De nem most, később. Kell majd a segítséged néhány dologban ifjú shinigami, de semmi komoly ne aggódj. Érdekes shinigami vagy Te Suwun, érdekes, és értékes. ~ Legalábbis nekem.. - tettem hozzá magamban. - Örülök, hogy segíthettem. - mondtam közönyös arccal.
Suwunon mintha személyiségváltás ment volna végbe, újra az a hadnagy állt előttem, akivel nem rég találkoztam az erdő szélén.
- Esetleg abban is segíthetek. - mondtam enyhe mosollyal az arcomon. Ha már egyszer rászántam magam arra, hogy felszínre hozzam ezt az elzárt képességet, akkor látni is szerettem volna, hogy milyen. Hisz mondtam, terveim vannak a jövőben, és tökéletesen megfelelt Suwun a személyiségeivel együtt a feladatra. Mert pont ez kell nekem majd, a megtévesztés.
- Akkor indulhatunk az edzőterem felé? - kérdeztem Verától, miközben Ő a kutyájával volt elfoglalva. Megvártam a lányt míg csatlakozott hozzám, majd együtt indultunk vissza SSbe az edzőtermek felé.
- Jobb lenne, ha a 10. osztaghoz mennénk. Én nem rég költöztem be a 9-hez és nem tudom még, hogy merre lehetnek az edzőtermeink. - mondtam Verának miközben haladtunk a város felé. Erősebb voltam a lánynál, de kíváncsi voltam a képességeire, elvégre szükségem volt rá ahhoz, hogy a terveimet véghez vihessem a jövőben majd.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tamachi Rei
Daitenshi
Daitenshi
avatar

Female
Virgo Snake
Hozzászólások száma : 458
Age : 27
Registration date : 2009. Jun. 06.
Hírnév : 52

Karakterinformáció
Rang: Tenshi
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
25250/30000  (25250/30000)

TémanyitásTéma: Re: Büszkeség, arrogancia és mágia - Krázus és Suwun harca   Kedd. Dec. 01, 2009 8:04 am

*Nem tudom, mit képzel magáról ez a mágus. Talán arra vár, hogy kerekre tágult, könnybe lábadt szemekkel nézzek rá csak azért, mert azt mondta, értékes vagyok? Ezzel eddig is tisztában voltam. Tudom, hogy értékes vagyok. Akárki akármit mond, én fontosabb vagyok a világegyetemnek, mint Soul Society királya. Csupán nincsenek ennek tudatában. Alszanak mind a sötétségben, míg én nyitott szemmel figyelem akkor is a veszélyeket, s a lehetőségeket. Bár eddig nem találkoztam olyan veszéllyel, ami valóban igazi kihívás lett volna számomra. Nem csoda, hisz maga a veszélyforrás az, akinek megtisztelve kell éreznie magát csak azért, mert egyáltalán hajlandó vagyok foglalkozni vele. Ezek után nem hiszem, hogy lenne egyáltalán bárki, aki szeretne az ellenségem lenni.
A mérhetetlen arrogancia védőpáncélját ismét felveszem; természetesen értem, hogy mire célzott Krázus azzal, hogy valóban lenne valami, amiben segíthetek neki. Félek, valami illegális dolog lesz, de a szerződés az szerződés. Ezt a köteléket nem lehet csak úgy megszakítani. Mindketten tudni fogjuk, hogy melyik az a pillanat, amikor kiegyenlítettem a tartozásom. Azonban annak nem most jött el az ideje; gyanítom, a legváratlanabb pillanatban lesz szüksége a képességeimre. Igaz, a megtévesztést nem űzöm olyan mesterien, mint Hueco Mundo önkényes császára, még ha az ő képességeit csupán szóbeszédekből is ismerem csak. Persze ha nagyon akarnám, akár őt magát is képes lennék manipulálni.
Már indulásra készen álltam, amikor Krázus felajánlotta, hogy harcolhatok vele. Meglepő, hogy így döntött, de jobb edzőpartnert keresve se találhatnék. Nem kell visszafognom magam, az igazi énemet adhatom, s minden trükkömet bevethetem. A harc sosem volt az erősségem; mondhatni, teljesen átlagos a képesítésem ilyen téren. Egyszerűen más technikákkal dolgozok. Kifinomultabbak a módszereim annál, mintsem mindent erővel meg felesleges bizonygatni akarással szerezzek meg.*
- Ahogy óhajtja, Uram. - *válaszolok, s keresem meg azt az ösvényt, ami Seireitei-be vezet. A pár perc séta csendesen telik; inkább arra használom ezt az időt, hogy képzeletbeli maszkomat ismét felhúzzam, s az őrületnek idegen nyomát se lássa. Nekik továbbra is az a rideg hadnagy maradok, akit ismernek. Nincs kedvem összetörni szegény piciny lelki világukat azzal, hogy még jobban rájuk ijesztek csupán azáltal, hogy többet mutatok meg személyiségemből. Amúgy sincs közük ahhoz, hogy milyen vagyok. Attól, mert úgymond munkatársak vagyunk, még nem fontos bármilyen más kapcsolatot is létesítenünk. Vagyis hát, akkor nem, ha nincs hasznom belőle.
Az osztag területére érve első dolgom, hogy a kutyám hazavigyem; nem akarom, hogy az edzőteremben legyen akkor, amikor valószínűleg minden energiámat felszabadítom. Túlságosan értékes számomra ahhoz. Remélem, hogy a mágus sem haragszik a kis kitérőért. Fontosabb az ő biztonsága, és nem érdekel, ha a mágus nem bírja a várakozást.
Ezután már tényleg az edzőterem felé veszem az irányt, miközben körbevezetem Krázust az osztagunk területén. Látványosan megfagy a levegő, ha egy beszélgető shinigami csoporthoz érek, de nem foglalkozok velük. Szeretnek elkerülni, én is őket, nincs ezen mit magyarázni.
Pár perc múlva az edzőterem ajtaját nyitom, s belépünk a vendégemmel. Ugyanis itt ő a vendég. Már-már otthonomként tekintek az osztagra; számomra a megszokott környezetté vált, amihez alkalmazkodtam. Ismerem a rendet, sőt, én vagyok a rend, aki megszabja a játékszabályokat. Hisz ez az én területem, itt az történik, amit én mondok. A kapitány meg…? Csak egy férfi, aki addig is a nőjével foglalja el magát. Még szerencse, hogy ilyen vak; bár ha nem lenne az, az sem okozna problémát.*
- Nos, ez lenne az osztagunk edzőterme. Gyakorlatilag bármekkora erőt szabadon engedhetünk itt, hisz arra lett kitalálva. - *tartom az idegenvezetést. Az utóbbi időben egyre gyakrabban látogatom meg ezt a termet, de csak most először gondolkozok el ezen. Lehet, a munka tényleg jár annyi frusztrációval, hogy ezt így akarjam kiadni magamból. Végül is tökmindegy, nekem így is megfelel. Addig se tudja a kapitány azt mondani rám, hogy elkényelmesedtem és nem edzem eleget. Ezek után pláne elégedett lehet, úgyhogy egy rossz szót ne halljak tőle.
A terem egyik pontját célzom meg, s szembe fordulok a mágussal. Érdekes harc lesz; tudni akarom, hogy mire képes. Először látok mágust, és először harcolhatok is eggyel. Nem beszélve arról, hogy talán kardom rejtett képességét is először használhatom. Különös higgadtság lesz úrrá rajtam; amúgy sem vagyok az a típus, akit fel lehet idegesíteni, de most nem az egyszerű közöny és semlegesség az, amit érzek. Hiszen most érdekel, mi fog történni. És az ellenfelem is érdekel. De az izgatottság nálam nem társul őrjöngéssel. A pulzusom egy kicsit megemelkedik, csak hogy a harchoz készítse fel testemet. Mégis, tekintetem most hűvösebb, mint valaha. Biztosra veszem, hogy ezzel a hideggel akár Krázus lángcsóváit is képes lennék elaltatni.*
- Azt ugye mondanom sem kell, hogy egy harcot meghajlással kezdünk, a hagyományoknak megfelelően? - *szólok, s ezután meghajlok. Ebben a meghajlásban azonban nem az a tisztelet sugárzódik, mint amit az erdőben produkáltam. A hagyományoknak hódolok csupán, nem az ellenfelem képességeinek. Elvárom, hogy ellenfelem is megtegye, s ha nem cselekedik úgy, ahogy én, az cseppet sem fog tetszeni. Na persze, még a szememből se lehet leolvasni a reakciót, ha esetleg nem hajol meg.
Több szót már felesleges pocsékolni, a küzdelem kimenetelét úgy sem az határozza meg. Mindkettőnknek tiszta a helyzet; nekem kell valaki, akin maximálisan kiélhetem szadizmusom. Valaki, aki képes kiprovokálni belőlem azt, hogy mindent beleadjak a küzdelembe, s kiprovokálja így belőlem az eddig mélyen elzárt képességem. Ő pedig látni akarja, mi az, amit a világra szabadított. Talán szemtanúja lesz egy szörnyeteg születésének, ki tudja?
Shunpoval közelítem meg ezután az ellenfelem; a gyorsaságra és a precizitásra szeretek támaszkodni a harcokban. Ezt talán Krázus is érezheti, mert a kardcsapás, amit a mellkasa felé intézek, egyáltalán nem erős. Viszont annál pontosabb. Nem attól jó egy támadás, hogy rengeteg erőt fejtünk bele, felesleges energiapazarlás. S csak egy olyan higgadt elme képes a legprecízebb támadásokra való koncentrálásra, mint az enyém. Na persze, ez még csak a bemelegítés. Kell, hogy pezsegjen a vérem ahhoz, hogy kardom erejét felszabadítsam. Kell, hogy szükségét érezzem… a reményvesztettséget.*

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Krázus
Különleges karakter
Különleges karakter
avatar

Male
Hozzászólások száma : 54
Tartózkodási hely : HM
Registration date : 2009. Oct. 20.
Hírnév : 3

Karakterinformáció
Rang: Ranil fracciónja -.-
Hovatartozás:
Lélekenergia:
7000/20000  (7000/20000)

TémanyitásTéma: Re: Büszkeség, arrogancia és mágia - Krázus és Suwun harca   Szomb. Dec. 05, 2009 9:32 am

A képesség feloldása után nem maradt más dolgunk, minthogy kipróbáljuk azt az új erőt. Magam nagyon kíváncsi voltam rá, mert ha már segítettem a lánynak, akkor kíváncsi voltam a munkám gyümölcsére, másrészt pedig jól jöhetett Suwun személyisége a későbbiekben. Suwuné, nem a másiké. Nekem Suwun kellett a céljaim eléréséhez. Tökéletes álcának bizonyult másokkal szemben, tökéletesen tudott bizalmat kelteni bárkiben, akiben csak szeretett volna, ezáltal gyakorlatilag minden el tudott érni, amit csak akart, és nekem pontosan ez kell majd a jövőben. Nem rég érkeztem Soul Societybe egy küldetéssel, miszerint segítenem kellett volna a shinigamiknak a harcban. Ebből az egyből két küldetés lett, hiszen már saját célom is volt. És mivel ezt a dolgot nehéz volt elérni, kellettek az olyan hátvédek a későbbiekben, mint Suwun. Fel is ajánlottam a lánynak, hogy menjünk el egy edzőterembe, és próbáljuk ki a dolgot, és Suwun bele is egyezett. A 9. osztag nem lett volna jó választás, mivel még én sem ismertem annyira a terepet, meg nem is szándékoztam a szükségesnél jobban megismerni, így hát a lányra támaszkodtam e téren, és a 10. osztag fele vettük az irányt. Mikor az osztaghoz értünk, Suwun előbb a kutyáját vitte haza. Nyilván fontos volt neki, és nem akarta veszélybe sodorni a kutyát, mert egy edzés alatt bármi megtörténhet. Egy véletlen utat tévesztett támadás, vagy kidou, és már is megtörténhet a szerencsétlenség. Legalább szemügyre vehettem egy kicsit az 10. osztagot is. Csendesen, gondolataimba merülve sétáltam a hadnagy mellett, mígnem elérkeztünk a szobájához, ahol megváltunk a kutyától, és vissza fordulhattunk az edzőtermek felé. Útközben találkoztunk egy-két tiszttel, akik homlok ráncolva figyeltek minket. A vak is láthatta, hogy nem úgy néztek Suwunra, mint a felettesükre, hanem mint egy szükséges rosszra. Valószínűleg nem lopta be magát a lelkükbe.
Néhány percnyi séta után megérkeztünk az edzőtermekhez. Már vártam az összecsapást, mert kíváncsi voltam. Bár ismertem a shinigamikat, szokásaikat, mert ez nálunk elengedhetetlen volt, akkor is furdalt a kíváncsiság, hogy mit is szabadíthattam fel. Kétségkívül valami különlegeset.
- Igen, gondoltam. - bólintottam a hadnagy bemutatójára a termekkel kapcsolatban. Könnyű szerrel eltüntethettem volna az egészet a föld színéről másodpercek alatt, ám most vissza kellett fognom magam, hisz egy jövőbeli szövetségessel edzünk egyet. Nyugodt arcot vágva elsétáltam a terem egyik felébe, míg Suwun a másikra. Természetesen tudtam mi következik, az üdvözlés. Szinte minden kultúra harc eleji üdvözlését ismertem, így nem tudtam, hogy mi is következik. Suwun ezt nem tudhatta, ezért is ismertette velem a szokásokat. Azért gondolhatta volna, hogy egy nagy hatalmú mágus tudja az ilyen formaságokat.
- Mágus vagyok, tudok mindent, amit csak tudni lehet. Még rólatok is. - mondtam közönyös arccal a hadnagynak, majd meghajoltam. Nem túl mélyen, ezzel is mutatva, hogy nem vagyok hajlandó mindenki előtt fejet hajtani, pláne ha gyengébb nálam.
Aztán elkezdődött. Suwun egy shunpoval nyitotta a "táncot" és közeledett felém szemből. Mivel nekem nem volt katanám, így a botommal védekeztem. nem volt szükségem karddal, a botom és a tudásom tökéletesen helyettesítette a katanát. A támadás a mellkasom felé irányult, amit könnyűszerrel védtem a botommal. Éreztem, hogy a lány ne merőből küzd, hanem inkább a precizitással akarja megnyerni a csatát. Ez így is volt rendjén, a puszta erővel nem lehet minden mérkőzést megnyerni, ám a taktikázással sem. A kettőt megfelelően kell együtt használni, és akkor biztos a siker. Ezt rám különösen igaz, hisz nincs semmim, amivel mondjuk vághatnék. Van más ezernyi módja a támadásnak. Kicsit meglököm erőből a lányt hátrafelé, ezzel egy időben már koncentrálok is egy varázslat elsütéséhez.
- Okos. - bólogattam elismerően a lánynak. - Nem erőből küzdesz, ez így van rendjén. Mindenki ilyen jól használja az erejét a 10. osztagban? - kérdeztem a lánytól érzelemmentes hangon, és közönyös arccal.
Nem akartam túl erős igéket használni, hisz ne ma gyilkolás volt most a cél, csupán ki akartam hozni Suwunból a legjobbat, hogy azt mutassa, amire én kíváncsi voltam. Ezért is egy kisebb tűzlabdát indítottam felé, ami úgy 40-50 cm átmérőjű lehetett, de meglepően gyorsan haladt a lány felé. Majd még egyet, és még egyet ellőttem a lány felé. Az első tűzgolyóval a hadnagyra céloztam, a másodikkal és a harmadikkal pedig a jobb és a bal oldalára, az így bekövetkező robbanás elég nagy volt ahhoz, hogy kiüssön bárkit egy időre. Küldhettem volna egy nagyot is, de abban semmi jó nincs. Az elől könnyen ki lehet térni. Meg ha már elvállaltam, hogy edzünk kicsit, akkor színesebbé akartam tenni az amúgy unalmas harcot. Egy helyben maradtam, és tekintetemmel a tűzgolyókat követtem. Kíváncsi voltam, hogy mit tud a hadnagy.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tamachi Rei
Daitenshi
Daitenshi
avatar

Female
Virgo Snake
Hozzászólások száma : 458
Age : 27
Registration date : 2009. Jun. 06.
Hírnév : 52

Karakterinformáció
Rang: Tenshi
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
25250/30000  (25250/30000)

TémanyitásTéma: Re: Büszkeség, arrogancia és mágia - Krázus és Suwun harca   Szomb. Dec. 05, 2009 11:50 am

*Az edzés tehát elkezdődik. Ugyanis ez nem több annál. Mégis valahogy más. Hiszen nem egy másik shinigamival edzek, s nem is egy hollowt készülök elpusztítani. Egy igazi mágussal mérem össze tudásom. Azzal, aki feloldotta bennem azt a gátat, ami megakadályozta, hogy shikaiom egy rejtett képességét használjam. Kardom pedig lüktet; ugyanazt a lágy, lassú ritmust veszi fel, mint a szívem. Igen, arról a fekete lyukról beszélek, mely mindent beszippant körülöttem. Minden érzelem egyszerűen eltűnik; mintha magát az életet szívná ki körülöttem.
Őrülten csillogó szemeim nem mutatnak reakciót a mágus megjegyzésére; elhiszem, hogy ő nagyszerű, de nálam nagyszerűbb nem lehet. Legalább ismeri a hagyományokat… igaz, hollowk és egyéb paraziták előtt nem szokásom meghajolni. Felesleges időpazarlás, hisz annyi idő alatt szét is kenhetem őket a falon, absztrakt művészei alkotást létrehozva ezzel. Múló alkotás, igaz… egy shinigami vagy hollow halálakor egyszerűen feloszlik, mint a homály. Még ha gyakran vért izzadva is kell küzdeni azért a látványért.
Én mindig úgy képzeltem el a mágusokat, mint olyan embereket, akik egyfolytában tanulnak, mert sosem tudnak mindent. Ez adja életük értelmét. Ahogyan az enyémet a színészkedés. Kényelmes sakkjátszámat folytatom minden nap, hogy vajon melyik az a határ, amit már nem tudok átlépni. Szinte bárkit képes vagyok az ujjaim köré csavarni, csak a fantasztikus személyiségemet kell mutatnom. Egyszerűen bevonzom az olyan embereket, akik értékesnek gondolnak. Gyakorlatilag eladom magam, az érdekfeszítő személyiségemre hivatkozva. Hadd higgyék azt, hogy valami értékeset szereztek… sose tudják meg, hogy valójában nem kaptak semmit. Legalábbis nem azt, amit elvártak tőlem.
A mellkasa iránt végzett támadásom könnyűszerrel kivédi; a lökés egy kicsit hátratántorít, ám egyensúlyérzékem magasan fejlettebb annál, mintsem itt bukdácsoljak, mint valami szerencsétlen. Van annyi eszem, hogy ne Krázus arcát figyeljem; a bot egyértelműen nem csak dísznek van nála, valami pedig azt súgja, hogy inkább azt figyeljem, amit azzal művel, és a kezeivel.
Nem is tévedtem elméletemben, s látom, hogy épp egy tűzlabdát formál. Jelenleg egyetlen védekezés jut eszembe; bár sosem voltam a kidouk mestere, amit sikerült elsajátítanom, azt viszont gyakorta használom. Kardomat így pörgetni kezdem, a megfelelő támadás nevével pedig megidézem azt, amire épp szükségem van.*
- Hadou 58: Tenran. - *fejezem be, még épp időben. Amikor a tűzgolyó érintkezik a forgószéllel, a tűz egyszerűen kialszik. Azt hiszem, kénytelen vagyok többször is ezt a technikát használni, ha nem akarok égési sebekkel bevonulni a 4. osztagba ellátásért.
A forgószél ekkor tovább indul a mágus felé, én pedig shunpoval igyekszem a mágus háta mögé, nagy ívben elkerülve a forgószelet. Amíg a forgószél nem tűnik el, a távolharcot részesítem előnyben, bár tény, Krázus ellen csak közelharcban győzhetek. A gyenge kidoukkal egy ideig feltartóztathatom és kellemetlenségeket okozhatok neki, ám nem vezetnek el a kívánt eredményhez. Én pedig szenvedni akarom látni azt az arrogáns pofiját. Azt akarom, hogy olyan érzéseket keltsek benne, melyektől mindenki ódzkodik. És teszek is arról, hogy minél több élményt szerezzek neki. Olyan élményeket, amiket sosem fog elfelejteni, akármilyen idős is.*
- Ó, Nagyúr a hús és csont burka, minden teremtmény, szárnyak suhogása, Te, ki az Ember nevét hordozod, Pokol és Zűrzavar, Tenger hullámzó akadálya, Indul dél felé. Hadou 31: Shakkahou. - *használok egy másik kidout szegényes mágikus fegyvertáramból. Amíg a forgószél nem tűnik el, botorság lenne a mágus közelébe mászni. Ám talán sikerül feltartóztatnom annyira, hogy ezt a hosszú igét is elmondhassam. Sosem értettem, miért van arra szükség, hogy ilyen rigmust kántáljak. Mire végigmondom, addigra a fejemet vesztem egy éles csatában. Az ellenfél nem várja meg, míg végzek, és nem kérhetek időt tőle.*
- Engem senki se hasonlítson a többiekhez. Cseppet sem érdekel, hogy az osztagban kinek milyen a harci stílusa. Lényeg, hogy hasznára váljanak az osztagnak. Én más vagyok, mint ők. De ezt nekik nem kell tudniuk. Amúgy sem fogadnák el soha az igazságot, hiszen… csak söpredékek. - *válaszolom, míg a támadását várom. Ha eltűnik a forgószél, a közelébe is megyek, hiszen nem lenne értelme továbbra is távolról támadni. Tudom, hogy úgy esélyem se lenne.*

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Krázus
Különleges karakter
Különleges karakter
avatar

Male
Hozzászólások száma : 54
Tartózkodási hely : HM
Registration date : 2009. Oct. 20.
Hírnév : 3

Karakterinformáció
Rang: Ranil fracciónja -.-
Hovatartozás:
Lélekenergia:
7000/20000  (7000/20000)

TémanyitásTéma: Re: Büszkeség, arrogancia és mágia - Krázus és Suwun harca   Kedd. Dec. 15, 2009 4:09 am

Végre elérkeztünk az edzőtermekhez, és elkezdhettük az edzést. Nagyon kíváncsi voltam a lány képességeire. Nem csak Ő húzhat hasznot belőlük, de én is, mivel tartozik nekem, és be fogom hajtani rajta a tartozást, ha eljön az ideje. Ám addig csendben meghúzom magam, és figyelem a körülöttem zajló dolgokat. Kezdés előtt túlestünk az olyan formaságokon, mint pl meghajlás egymás előtt, stb. Botor dolog volt azt feltételeznie rólam, hogy nem tudom a shinigamik harci szokásait, meg egyebeket, hisz én mindent tudok, amit csak tudni lehet. Sok mindent nem tudtak rólam ezek a shinigamik még, és nem is fogják megtudni a dolgok legnagyobb részét. Jó nekik tudatlanul, illetve jobb.
A meghajlás után nyomban neki is kezdtünk, és Suwun támadott először. Nem erőből támadott, hanem a precizitásra ment. Ez így van jól, hiába üt valaki erősen, ha nem találja el az ellenfelét, ezzel szemben egy jól irányzott szúrás elég ahhoz, hogy mozgásképtelenné tegyünk valakit. Barbár harcmód..én csak így hívom. Nem a tudással harcolnak, hanem az erejükkel, épp ezért én sokkal többre vagyok képes, mint ők együtt véve.
Nem okozott gondot hárítani a támadást, ám ezúttal én következtem, és támadtam is. Először egy tűzlabdát küldtem a lányra, majd még kettőt, hogy nehezebb dolga legyen kivédeni a támadásokat, és ezzel is teszteljem, hogy mennyit tud. Kíváncsian sétálgattam a háttérben, és figyeltem, hogy hogyan vágja ki magát a hadnagy a csávából. Egyszerű, mégis az adott helyzetben talán a legjobb védekezésmódot választotta, vagyis széllel oltotta ki a tűzlabdáimat. Mondjuk ezeket nem volt nehéz, hisz kicsik voltak, és lassúak, ám tudok több méternyi átmérőjűt is idézni. Ám még csak most kezdődött az edzés, és korai lenne bevetni a nagyágyúkat, meg amúgy sem szerettem azokat annyira, mert nagyot robbantak, és minden elemésztettek maguk körül. Válaszul kaptam egy tűzlabdácskát, vagy legalábbis arra hasonlított, ám fel sem ért egy ilyen kidou hatása, egy valódi varázslathoz képest. Mindenesetre ugornom kellett a térben ahhoz, hogy ne találjon el. Ha másért nem, hát ezért járt az elismerés.
Elismerően bólintok, majd dicsérem a hadnagyot, hogy elöntse az önbizalom, és teljes és észbedobással harcoljon, elvégre végső soron arra vagyok kíváncsi, nem arra, hogy hogyan tud tűzlabdákat kioltani széllel.
Végighallgatom mondandóját, és megint csak bólintok egyet. A sötétebb énjének a modora tetszik jobban jelenleg, az kell nekem úgyis majd. Kicsit mintha magamat látnám benne, bár sok közünk nincs egymáshoz, csak az, hogy mindketten úgy gondoljuk, hogy jobbak vagyunk mindenkinél, és a többiek hozzánk képest csak férgek. Nos, ez nálam igaz is.
- Azért csak óvatosan, Suwun. Nehogy egyszer ráfázz erre. Persze gondolom nem kell, hogy figyelmeztesselek, hisz tökéletesen csinálod azt, amit csinálsz. - mondtam sejtelmes hangon.
Ideje volt magasabb szintre emelni ezt az edzést, és úgy gondoltam, hogy ehhez semmi sem kapcsolódna jobban, mint az elementálok. Normális esetben nem idéztem volna meg, de mint már említettem, a lány erejére, talpraesettségére voltam kíváncsi.
- Lássuk, hogy mire mész maga a megtestesült pokol ellen. - mosolyogtam, majd kezeimet magam elé tartva koncentrálni kezdtem, és magamhoz szólítottam az elemi tűz szellemeit.
Eltartott néhány másodpercig, míg sikerült kapcsolatot teremtenem, hisz már 2-300 éve is volt talán, hogy utoljára megidéztem ezt a varázslatot. Egyrészt azért, mert a varázslat által egy mágikus szövetség jött létre kettőnk között, és az elementál úgy tud a földfelszínen létezni, hogy az én erőmből táplálkozik, másrészt, mert elég veszélyes is lehetett, ha elszabadul. Aztán egyszer csak materializálódni kezdett előttem az elementál. Így már kiegyenlítettek voltak az esélyek, sőt inkább kicsit az én irányomba lendült a mérleg. Ugyanis én a közelharcban nem voltam annyira erős, már csak azt sem, mert nem volt kardom, ám nem is volt rá szükségem. Az általam idézett lény maximálisan kielégítette a közelharci igényeket.
- Óvatosan vele, elég forró tud lenni. - mutattam az elementálra, majd gondolati síkon kértem, hogy támadjon. Szédítő sebességgel indult meg a lány fele, tűzcsíkokat hagyva maga után, majd miután a közelébe ért, megállt, és vett egy mély levegőt. A következő pillanatban egy több méter hosszú lángnyelv csapott ki a szájából, egyenesen a hadnagy felé. Vigyáznia kellett, ha meg akarta úszni a dolgot, mert elég veszélyes volt ez a támadás.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tamachi Rei
Daitenshi
Daitenshi
avatar

Female
Virgo Snake
Hozzászólások száma : 458
Age : 27
Registration date : 2009. Jun. 06.
Hírnév : 52

Karakterinformáció
Rang: Tenshi
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
25250/30000  (25250/30000)

TémanyitásTéma: Re: Büszkeség, arrogancia és mágia - Krázus és Suwun harca   Kedd. Dec. 22, 2009 6:06 am

*A tűzlabdákat a szél kioltja, s elég időt hagy nekem egy támadásra. Most gyorsaságomra kell támaszkodnom; azonban nem tudok elég közel kerülni Krázushoz. Amíg a szél ki nem alszik, nem is igazán akarok túl közel férkőzni a mágushoz. Megvan a veszélye annak, hogy a szél esetleg bennem is kárt okozhat. Ezt a kidout nem lehet nagyon irányítani, csak szabadon ereszteni. Végül is, a célját teljesítette. A tűzgolyók, ezzel a veszély megsemmisült.
A támadásom elől Krázusnak el kell ugrania, hogy ne essen baja; ám cseppet sem tetszik, hogy EZÉRT dicsér. Kifejezetten megalázó, hogy azért kapok elismerést, mert neki félre kellett ugrania egy kidou támadásom elől.
Azt a tekintetet, amivel végigmérem a mágust, senki sem irigyelné. Mintha valami mocsok hajléktalan tette volna rám azt a piszkos mancsát, ezzel bepiszkítva elegáns öltözékem. Mégis mit vár, hogy a lábai elé borulok ettől a kedves bóktól? Nekem nincs szívem, kivágtam, eladtam. Engem nem tud meghatni még a legőszintébb dicsérettel sem, nemhogy egy ilyen sértő és lealacsonyító megjegyzéssel. Értékes szavakat viszont nem pazarlok arra, hogy megemlítsem, most mekkora hibába esett. Elég büntetés neki az, hogy a következő pár percben nem hallja csodás hangom. Ezek után duplán akarom megkóstoltatni vele azt a keserű ízt, melyet kardom tálcán kínál neki.
Agyamat a düh nem borítja el; sosem volt jellemző rám. Inkább az őrület az, ami mintha üzemanyagként működne. Elvakít, ám mégis többet látok tőle. A világ megváltozik, s olyan dolgokat fed fel előttem, amit másnak sem. Az élet apró és kegyetlen igazságait, amiket én jobban szeretek egyszerűen emlékeknek nevezni. Hiszen ezeket mindenki tudja… minden egyes élőlény vagy lélek. Csupán a legtöbben elfelejtik, ugyanis a mai világnak élnek. Leföldelik magukat, s nem látják azokat az erőket, melyek őket irányítják. Ám én jobban átlátom… Többet látok, mint ők, s ezért ismerem jobban az embereket. Jobban, mint ők saját magukat. Mert képes vagyok egy magasabb szemszögből vizsgálni az események folyását, s így azt is meglátom, amit ők soha nem láthatnak. Igen, ez az, ami hatalmat ad a kezembe… Az emlékek pedig így válnak eszközökké számomra.
Sértő a feltételezés, miszerint nem lennék elég óvatos. Tudom használni azt, ami a kezemben van. Végtére is még ő is elismeri, hogy tökéletesen csinálom azt, amit. Igen, az én játszóterem, ahol én vagyok a játékmester. A szabályok pedig arra valóak, hogy még több lehetőséget fedezzünk fel bennük. Én képes vagyok arra, hogy kihasználjam a játszótér adottságait. Kardom persze csak egy extra segítség ebben.
A pokol… pfff… mit nekem. Cinikusan mérem végig a mágust, s szívesen elmondanám neki, hogy mit is gondolok a pokolról. Ha tehetném, saját magam nyújtanám bele a fél karomat, csak hogy érezzem, milyen is az. Nekem nem tud olyan szörnyű dolgot mutatni, aminél én nem tudok rosszabbat. Ha most lenne idő szemléltetni, hogy mit jelent számomra a pokol, könnyűszerrel legyőzném az ő hipotézisét. Na meg, ahogyan azt gondoltam, megint csak valami tüzes dologgal jött, hiszen látom, ahogy kavarog a levegő egy ponton, s egy elementál jön létre. Pedig azt hittem, valami érdekesebbre számíthatok, ha már pokolról van szó.
Azért értékelem Krázus humorérzékét, s megejtek egy vicsort. Azért az tényleg nem lenne jó, ha felperzselne. Na persze, most a mágus csak hátulról figyeli a csatát – kérdés, hogy vajon ő irányítja-e az elementált, vagy sem. Nem lesz nehéz kideríteni. Minden esetre én most döntök úgy, hogy szabadon engedem kardom erejét. Nem várom meg, míg az a parázs a sarokba szorít.*
- Ssuritsubusu Kikan - *szólítom is a nevét, minek hatására kardom elkezd megváltozni. Most is ugyanaz a rövid penge, s egyszerű markolat, a fémet pedig körülveszi az a színes derengés. Színek, szinte mindegyik megtalálható, állandó káoszt okozva, s a tébolyt szimbolizálva. Mégis, most valahogy más. Mintha a kislány, ki benne lakik, még fel is kacagna. Igen, mindketten roppantul élvezzük ezt az áramlást. Mindig is különösen erős volt köztünk a kapcsolat, ám most, most mintha még erősebbé vált volna. Teljesen rezonálunk egymásra; végre ismét azt érzem, hogy a kardom csak a karom meghosszabbítása. A saját részem, mi ketten egyek vagyunk. Most már senki sem állíthat meg.
Az egyből feltűnik, hogy Krázus még véletlenül sem akarja kockára tenni a bőrét; talán rájött, hogy közelharcban esélye se lenne. De így nem tudok a közelébe férkőzni, ugyanis az elementál útban van. Mindenképp megakadályozza, hogy a mágust sebesítsem meg. S hogy önálló gondolatai vannak-e, vagy csak a mágus irányítja őt, mint egy bábot? Igen, fontos lesz megtudnom; nem mindegy, hogy kinek a fejébe furakodok be, már ha használom azt a képességem.
Az elementál mély levegőt vesz, s nekem pedig egyből olyan érzésem van, hogy jobb minél messzebb kerülni tőle. De már halad is felém a tűzcsík, ami elől nem lehet csak úgy, olyan egyszerűen kitérni, hisz túl késő már ahhoz.*
- Bakudou 39: Enkosen. - *idézek meg egy egyszerű körpajzsot, mely legalább csökkenti a sérülés lehetőségét. A tűz éget, s érzem is az égett hús szagát, de nem foglalkozok vele. Mazochista énem még vigyorog is egy jót ezen, s bár a bal lábam megbicsaklik, képemről nem tűnik el az alattomos vigyor. A pajzs megfékezi a lángok nagy részét, ám nem úszom meg sértetlenül. A sérüléseim – köztük egy nagyobb égési sérülés a bal karomon – fájnak, de nem törődök velük. Sokkal inkább foglalkoztat az a tény, hogy az elementál nem támad tovább. Nem, nem arra vár, hogy most én támadjak, normális esetben már nekem rontott volna. Nem titok tehát előttem, hogy a lény csak egy báb a mágus kezében. Agyatlan, s tán csak néhány fontos dolog van neki elültetve a tudatában. Az engedelmesség a mágus számára.
Krázus kegyelme ezúttal a vesztét okozza majd; ennyi idő, csak egy pillanat kell ahhoz, hogy bevessem azt a technikát. Igen, azt, amit nem szeretek mások előtt felfedni. Így is túl sokat tud rólam ez a kis tűzmágus.*
- Sakuranyasuri. - *szólok, hogy aztán magamba mártsam a kardom. Kívülről ez úgy nézhet ki, mintha öngyilkosságot követnék el; még magyarázatot is adna arra, hogy miért ilyen rövid a pengém shikai alakban.
Most tényleg egy vagyok a kardommal… Testem eközben élettelenül zuhan a földre, bár valójában csak eszméletlen vagyok. Mindent látok abban a belső világban, ahol annyit szeretek barangolni.
Annál a tükörnél vagyok, ahol irányítani szoktam a dolgokat. Krázus tudata az, amit meg akarok törni, s kísérletezni, vajon működik-e az elméletem? Vajon az elementál eltűnik-e, ha elhitetem Krázussal, hogy az ellene támadt? Azt majd mindjárt meglátjuk.
Csupán egy pillanat kell ahhoz, hogy Krázus fejébe ilyen képet vetítsek. Csupán mágia és illúzió, ám tökéletesen le tudom másolni az elementált. A mozgása, a suhogásának a hangja, s a hő, amit sugároz, mind egy-egy alkotóeleme annak a mesteri illúziónak, amit alkotok, s melyet csak Krázus lát – s persze én, a tükörből. Azt akarom, hogy higgye el, hogy ellene fordult – s hogy küldje vissza az elementált oda, ahova való. Persze azt biztosan tudja, hogy az én kezem van a dologban. Talán még az én javamra is fordulna a dolog, ha azt hinné, most én irányítom az elementált. Hisz nem érnék el azzal semmit, ha kiállnék az elementál ellen, én nem a fizikai erőmben bízok. Persze, amint lehet, szeretnék is visszakerülni a saját testembe. Ha a kis trükköm nem működik, azonnal észhez kell térnem. Nem akarom innen, a tükörből végignézni, amint szénné sütik a testem.*

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Krázus
Különleges karakter
Különleges karakter
avatar

Male
Hozzászólások száma : 54
Tartózkodási hely : HM
Registration date : 2009. Oct. 20.
Hírnév : 3

Karakterinformáció
Rang: Ranil fracciónja -.-
Hovatartozás:
Lélekenergia:
7000/20000  (7000/20000)

TémanyitásTéma: Re: Büszkeség, arrogancia és mágia - Krázus és Suwun harca   Hétf. Dec. 28, 2009 7:22 am

Elérkeztünk abba a helyzetbe, ahol már Suwun nem mutathatott nekem többet, hanem magasabb szintre kellett lépnie, hogy megmutassa, mit is tud. Ezért is úgy döntöttem, hogy elég rátermett lány ahhoz, hogy ha nem is elbánjon egy elementállal, de tudja úgy rendezni a dolgokat, hogy ne kerüljön közvetlen életveszélybe, és nekem ez tökéletesen elég volt egyelőre. Bele is kezdtem az idézésbe, bár eltartott néhány másodpercig, mert ősi nyelven kellett véghezvinni a varázslatot, és azért is, mert évszázadok óta nem használtam már ezt az igét, mert igen képlékeny tud lenni az elemi tűz. Mert hogy az volt. A varázslat, amit használni akartam, a természetben jelen lévő tüzet, min alapelemet hívta elő, és formát adott neki. Ha nem is emberi formát, de valami hasonlót. Elméje nem volt, csupán az örökös pusztítás utáni vágy hajtotta, míg az én energiámból táplálkozott, ezért is volt annyira instabil ez a varázslat, mert könnyen visszafelé sülhet el. A mágusok ősidők óta használták már ezeket a varázslatokat, és az alapelemek közül a tűzből idézett elementálok voltak a legveszélyesebbek. Voltak szél elementálok, akik a szelek, és a viharok erejét használták fel, hogy ezzel pusztító fegyverekké váljanak. Voltak vízelementálok, akik a víz erejét hívták segítségül, így mindent elsöprő szökőárakat hoztak létre ezzel, de nagyon sok másfajta ilyen lény is létezett. Magma, föld, stb. Minden mágusnak magának kellett eldönteni, hogy melyik varázslatot tanulja meg, volt, aki többet tudott ,volt aki egyet, én egyelőre csak a tűzelementált tudtam megidézni, de fáradhatatlanul dolgoztam azon, hogy még egy bizonyos lényt meg tudjak idézni, ám ennek nem volt köze az alapelemekhez, sem a többi idézett lényhez. Hosszú órákat, éjszakákat öltöttem könyvtárakban, iratok, pergamenek fölé görnyedve, és már nagyon közel jártam a sikerhez.
Eképp meg is idéztem végül az elementélt, majd nyomban utasítottam is gondolatban, hogy támadjon rá a 10. osztag hadnagyára. Egyszerű parancs volt, amit egyszerűen kelett végrehajtani. Csak egy gondolatot továbbítottam az elementál fejébe, és egy képet a lányról, hogy kit kell megtámadnia. Ez hatásos módszer volt mindig, ugyanis lehet, hogy engem támadna meg, ha ezt nem csinálnám, mikor előhívom. Kicsit hátrébb léptem, hogy szabad utat engedjek a lénynek, ami megindult a hadnagy felé, és nyomában lángra kapott a padló, amerre haladt. Még oda sem ért a hadnagy elé, máris támadott, szájából egy több méter hosszú lángnyelv csapott ki, és tartott a lány felé. Csendesen álltam a háttérben, és elmélkedve figyeltem, hogy mi fog kisülni a dologból.
A hadnagy egyből előhívja shikaiát, és ezt nagyon bölcsen is tette, ugyanis nem lehetett félválról venni ezt a támadást, legyen az bármilyen gyenge is, merthogy nem teljes erejéből támadott a lény, erre én utasítottam.
Kicsit fel is húzom szemöldökömet, mikor Suwun egy egyszerű pajzskidouval védekezik az elemi tűz ellen.
~ Naív... - gondoltam magamban. ő sem gondolhatta komolyan, hogy a teremtés óta a földön létező elemi tűznek ellen fog állni egy ilyen gyenge kis próbálkozás. Ezt valószínűleg Suwun is belátta, ám már későn, ugyanis ha a pajzs le is védte a nagy részét a gyenge támadásnak, mégis megégette a lány kezét. A támadás után az elementál megállt, és várta, hogy parancsot adjak neki, én pedig arra utasítottam, hogy várja a lány reakcióját, hogy mit fog csinálni. Aztán meg is történt a dolog, mégpedig Suwun használta az egyik képességét, az elementálon, illetve rajtam.
- Nocsak... - mosolyodtam el, mikor azt láttam, hogy a lány magába mártja a kardját, gyakorlatilag leszúrta önmagát, ám átláttam a dolgon, hisz mágus vagyok, és az ilyen dolgokhoz van érzékem. Egyelőre azonban mégis azt tettettem, hogy meg vagyok lepődve a dolgon, ám elmémben már mormoltam a varázsigét, hogy az illúzióra egy illúzióval válaszoljak. El is végeztem a varázslatot, ami abból állt, hogy a valódi testem eltűnt a szemek elől, és a terem egy másik pontjában tűntem fel, ugyanakkor létre hozttam az illúzióban egy másik Krázust, egy hasonmást, ami csak az elmém kivetítése volt, így más nem is láthatta, csak Suwun.
Az én illúziómban pedig pontosan az történt, amit Suwun látni akart. Vagyis a tűzelementál rám támadt, így meghátrálásra kényszerítve engem.Az illúzióban az "ál Krázus" visszahívta az elementált, és szemeiben zavartság tükröződött, mint aki nagyon meglepődött azon, ami történt, majd Suwun teste felé fordult, és elküldött felé egy méretes tűzlabdát, ami persze nem létezett, ám ha Suwun ezt beveszi, akkor már elért vele annyit ,hogy visszaszálljon a testébe, és ne illúziókkal kelljen harcolni.
Én pedig, az igazi, megismételhetetlen Krázus a háttérből figyeltem mosolyogva a történteket, és vártam, hogy mi is fog történni ezután. Az igazi elementált már eltüntettem, hogy csak arra kellett, hogy kiderüljön számomra, hogy Suwun mit is csinálna, egy ilyen helyzetben. és eddig tökéletesen helytállt.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tamachi Rei
Daitenshi
Daitenshi
avatar

Female
Virgo Snake
Hozzászólások száma : 458
Age : 27
Registration date : 2009. Jun. 06.
Hírnév : 52

Karakterinformáció
Rang: Tenshi
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
25250/30000  (25250/30000)

TémanyitásTéma: Re: Büszkeség, arrogancia és mágia - Krázus és Suwun harca   Szer. Dec. 30, 2009 5:20 am

*Az égett hús szaga ide nem ér el; itt csak én vagyok, és persze kardom lelke. A tükör pedig eszközként szolgál; saját valóságot teremtek, amit kivetítek mások szeme elé is. Még nem sokszor használtam ezt a képességem, hisz egyszerűen nem volt rá szükség. És... veszélyes is. Nem szeretem, hogy eközben a testemmel bármit művelhetnek, így nem is töltök itt annál több időt, mint amennyi feltétlenül szükséges. Holott már otthonosan mozgok itt, hisz olyan ez a hely, mintha a lelkem legmélyén lennék. Tökéletesen ismerem minden egyes apró részletét, és nincs szükségem arra, hogy végtelen időt eltöltsek azzal, hogy körbejárjam minden egyes négyzetcentiméterét ennek a végtelen szobának. Mégis... mégis tartok attól, hogy itt ragadok. Nem szoktam kockáztatni, hogy a testemnek bármilyen baja legyen. Hiszen akármi történhet vele. Nekem pedig az illúziók létrehozásához állandó, aktív figyelemre van szükségem. Egy csendes, zárt ajtajú szobában nagyobb biztonsággal alkalmazom ezt a technikát, mint a csatatéren. Talán ezért van az, hogy nem tartom magam a legjobb harcosnak. Nem óhajtozok kapitányi rangra; nekem tökéletesen megfelel az, ha a hadnagyi székből irányíthatom a dolgokat. Még a kapitányommal is meg vagyok elégedve. Pár mosoly és az időben elvégzett papírmunka elhitette vele, hogy megnyerte velem a főnyereményt. A naiv jelzőt mindenképp megérdemli. Már csak azért is, mert feltétlenül megbízik bennem. S ki tudja, hogy eljön-e az idő, amikor csalódást kell okoznom neki... Ám teszek arról, hogy én a tükörszobában, egy kanapén hátradőlve figyeljem a jelenetet, amint a másik énemen éli ki haragját. Igen, valószínűleg az egyik legszebb pillanatom lesz, amit itt fogok eltölteni.
Ajkaim szélei megremegnek, amikor látom, hogy Krázus pont azt teszi, amit én elvártam tőle. Jól áll a büszke pofájának a meglepődöttség, ám semmi sem ér fel a megtörtség látványával. Igen, élvezem, hogy most nem szükséges visszatartanom magam. Akár meg is törhetem a tudatát, senkit se fog érdekelni. Hisz ő csak egy idegen, nem shinigami. Senki se fogja hiányolni.
Az elementálat elküldte, de úgy tűnik, átlátott a trükkömön. Tudja, hogy pontosan hol vagyok, és hol nevetek magamban azon, hogy bevette a támadásom. Krázus alakja furcsán hat a tükörben; nem tudom értelmezni a zavaros jeleket. Mintha zavaros és ködös lenne... Egészen homályos, pedig één mindent tisztán látok a tükrömben.
A tűzgolyó látványa azonnali cselekvésre késztet. Nagyot lélegezve térek magamhoz, szemeim pedig kerekre tágulnak, amint a tűzgolyót figyelem. És ekkor jön a felismerés, hogy igazából nincs veszély. Megannyi harang szól a fülemben, a teremben pedig süketítően visszhangzik daluk. A káosz, mely az egész életemet behálózza, most eképpen jelenik meg nekem; tisztában vagyok azzal, hogy Krázus nem hallja a harangokat. Kardom szelleme pedig óvó intéssel hozza tudtomra, hogy a tűzgolyó csak illúzió. Ahogyan az igazi Krázus sem ott van, ahol látom. Tehát ezt jelentette az a zavaros kép és a homály...
Egy ilyen apró trükkel elérte a mágus, hogy visszarohanjak a testembe. Hisz azt hittem, meg kell védenem azt. De megmutatom neki, hogy csak egy pillanatra tévesztett meg. Felállok, és mosolyogva hagyom, hogy eltaláljon. S ahogy sejtettem, levegőként süvít át. Nem érzem a tűz forróságát, hisz ez nem igazi, csupán illúzió...
Azonban ez az ál-tűz elég ahhoz, hogy haragom táplálja. Ügyet se vetek a szememben most is ködbe burkolózó ál-Krázusra. Csupán kardom szellemének az utasításait követem, amikor arrafelé irányítom lépteim, ahol az igazi Krázus tartózkodik. Tán nem is látja gyorsaságom, ajkaim pedig egyetlen szót formálnak. Az egyetlen szó, mely jellemzi egész énem. A téboly.*
- Chihou! - *próbálom belémártani a pengém, s mintha a körülötte burkolózó aura folyékonnyá válna. Lecsöpög kardomról, hogy egy sebbe jusson. Igen, ez az a képességem, amit csak most sikerült felfedeznem... S a hatás? Biztos vagyok benne, hogy már ő is hallja a harangokat, s látja is azokat. Szédítő táncuk egy hisztérikus kacajt csalnak ki belőlem. Igen, őrült vagyok, és vállalom, mi több, büszke vagyok rá! Semmi sem tölt el nagyobb büszkeséggel, mintsem az, hogy különbözök másoktól, jobb vagyok náluk! Többet látok a tébolytól. Többet, mint mások. Ám ezt az ajándékot mások csupán tehernek tudják kezelni. Tehernek, amitől harcképtelenné válnak. A győzelmem kulcsa pedig imádott lélekölő kardom, Ssuritsubusu Kikan. A Széttört Tükör remélem, elégedett lesz az eredménnyel. Én is kíváncsian, védekezésre készen várom. Hisz most, hogy már ilyen közel férkőztem a mágushoz, egy tűzlabda sem tágíthat el.*

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Krázus
Különleges karakter
Különleges karakter
avatar

Male
Hozzászólások száma : 54
Tartózkodási hely : HM
Registration date : 2009. Oct. 20.
Hírnév : 3

Karakterinformáció
Rang: Ranil fracciónja -.-
Hovatartozás:
Lélekenergia:
7000/20000  (7000/20000)

TémanyitásTéma: Re: Büszkeség, arrogancia és mágia - Krázus és Suwun harca   Vas. Jan. 10, 2010 2:46 am

Suwun naivan bezárkózott előlem a zanpakutoja képességébe, és azt hitte, hogy el tud velem bánni azzal a képességével. Naiv volt, nagyon naiv. Nem gondolhatta, hogy egy mágust, aki az illúziók mestere, képes legyőzni ezzel a technikával... Vagy ha mégis ezt gondolta, azt kell mondanom, hogy valóban tényleg nagyon naiv volt. Illúzióra illúzióval válaszoltam, és kétség sem volt afelől, hogy kié lesz hatásosabb, hogy ki fog a végén vesztesként kijönni ebből a helyzetből. Mesterien értettem az ilyen dolgokhoz, hisz már évszázadok óta tanultam, műveltem, fejlesztettem. Pontosan tudtam, hogy mit kell tennem, ezért egy ügyes teleportációval a terem egy hátsó részére mente, és az illúzióval elhitettem Suwunnal, hogy rám támad az elementál, és eltüntetem azt, majd megtámadom őt. Ebből maximum az volt igaz, hogy eltüntettem az elementált, de nem azért, mert rám támadott volna, hanem azért, mert már nem volt rá szükség. Kétség kívül egy gyengébb tiszt ellen tökéletes lett volna ez a képessége, szóval meggyőzött arról, hogy tudja kezelni az ilyen helyzeteket. Hátulról figyeltem félmosollyal az arcomon, ahogy Suwun magához tér a terem közepén és tudatosul benne, hogy az egész nem volt több illúziónál, az érzékszervei játékánál. Ám óvatosnak kellett lennem, hisz mégiscsak egy hadnagyról volt szó, aki okozhat meglepetéseket akármikor. Viszont engem sem kellett félteni, nagy hatalmú mágus voltam, és még ennél is nagyobb hatalommal rendelkező vörös sárkány, amiről senki sem tudott. Jóval nagyobb erővel rendelkeztem abban az alakban, mint ebben a szánalmas emberi porhüvelyben. Ebben csak varázsolni tudtam, egyszerű, vagy közepesen nehéz varázslatokkal tudtam bánni. Ha úgy tetszik, csak bűvészmutatványokat tudtam elvégezni így. Viszont a másik alakom. Tetszés szerint változtathattam az emberek életén, úgy, hogy észre sem vették.. Ez az igazi hatalom, nem a tűzzel játszani, nekem pedig több hatalom kellett, még ennél is több, és jó úton haladtam afelé, hogy megszerezzem magamnak ezt a hatalmat.
Az "áltűzlabda" amint elérte Suwun testét, elpárolgott, sőt, inkább eltűnt. Nem valóság volt, így párologni sem tudott, egyszerűen eltűnt, mintha nem is létezett volna, mert valóban nem is létezett, csak elhitettem Suwun érzékszerveivel, hogy azt lássa, amit én akarok. Hamar észrevette a lány, hogy hol vagyok, ám mikor szemébe néztem, némi aggodalomra adott okot, hogy semmi mást nem láttam a tekintetében, mint tébolyt. Márpedig aki tébolyból harcolt, azzal vigyázni kellett, mert könnyen visszafelé sülhetett el a dolog, és én húzhattam volna a rövidebbet.
Gyorsan mozgott, alig tudtam követni, mintha nem is saját maga irányítaná a testét, hanem valami más, történetesen mondjuk a Zanpakutoja. Elhajoltam a felém irányuló támadás elől, ám mégsem voltam elég gyorsan, ugyanis sikerült egy kicsit felsértenie a ruhámat, és a bőrömet is a karomon. Apró vágás volt csupán, szinte meg sem éreztem, viszont szívem rémülten dobbant egyet, mikor hirtelen mosódni kezdett minden, amit látok. Hirtelen furcsa hangokat hallok mindenhonnan, amik leginkább harangszóra emlékeztetnek. Próbálom befókuszálni Suwunt, de nem megy, ugrált a kép, és a harangszó egyre csak erősödött. Hát ez lenne az? Ezt szabadítottam fel? Csodálatos képesség, és ezzel együtt halálos is.
Hirtelen egy mintha egy másik világban lennék. Egy világban, amit nagyon jól ismerek. Fenn, magasan a hegyekben, a fajtám otthonában jártam. Normális körülmények között örültem volna ha látom testvéreimet, ám ez most más volt. Csendes volt az egész hegyoldal, az összes barlang. Nagyon csendes. Hirtelen változott a kép megint, a harangszó épp úgy a fülemben csengett, mint eddig. Az új képen nem látszódott más, mint a pusztulás. Sárkány tetemet, széttört tojások mindenütt, életnek nyoma sem volt ezen a helyen. Térdre rogytam, és csak néztem magam elé, míg fejemben szüntelenül zakatoltak a harangok. Valószínűleg az edzőteremben is térdre rogytam, nem csak az álmomban, vagy akármi is volt ez. Ez lenne a jövő? Fajtám pusztulásra van ítélve?
- NEM! - mondtam immáron visszatérve a jelenbe. Figyelmetlen voltam, és meg lett a következménye. Meg kellett szüntetnem a képesség hatását, viszont arra csak egy mód volt. Négykézlábra ereszkedtem Suwun előtt, majd hirtelen nyúlni kezdett a testem. Egy kívülálló ezt úgy látta volna, hogy hirtelen megnyúlok, minden végtagom deformálódni kezdett, megnyúlt, megvastagodott, megizmosodott. Bőröm eltűnt, és felváltotta a milliónyi tűzpiros pikkely, amik olyan vastagok voltak, hogy egy dárdával sem lehetett volna átszúrni rajtuk. Fejem is megnyúlt, átalakult, megnyúlt. Hátamon kialakult a két hatalmas szárny, hátamból kinőtt a több méter hosszú, tűhegyes tüskékkel ellátott farkam. Néhány másodperc múlva befejeződött az átalakulás, és immáron újra tiszta elmével, hanghatások nélkül álltam az edzőterem közepén, valódi alakomban, a sárkányként. Ebben az alakban nem hatott rám semmilyen mágia, sem kidou, sem egyéb más ilyen képesség, teljesen védve voltam tőlük. Épp hogy elfértem a teremben, bár így is össze kellett magam húznom. Reméltem, hogy Suwun elképed, hisz nem láthat minden nap ilyet a shinigami, és remélem jól meg néz magának, mert nem fog rá emlékezni néhány perc múlva. Vörös, tűzben forgó szemeimet a lányra függesztettem, majd megszólítottam mély, morgós hangomon.
- Elismerésem, elérted, hogy megmutassam neked a valódi alakom. Viszont a gyakorlatnak itt vége szakad. Néhány másodperc múlva törölni fogom a memóriádat. Ha valami kérdésed van, még most tedd fel. - mondtam tárgyilagos hangon.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tamachi Rei
Daitenshi
Daitenshi
avatar

Female
Virgo Snake
Hozzászólások száma : 458
Age : 27
Registration date : 2009. Jun. 06.
Hírnév : 52

Karakterinformáció
Rang: Tenshi
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
25250/30000  (25250/30000)

TémanyitásTéma: Re: Büszkeség, arrogancia és mágia - Krázus és Suwun harca   Kedd. Jan. 19, 2010 7:57 am

*Szinte úszok az örömmámorban, hisz végre szenvedni látom a mágust. Igen, ez a szánalmas teremtmény volt az, akitől úgymond „segítséget” kértem. Hiába játszotta az arrogáns úrfit, végül én vagyok az, ki felülkerekedett. Még hogy bölcs és tapasztalt, talán több száz éves mágus… nevetnem kell. Végeredményben ő is csak egy ember. Lélegzik, és van elméje. S akinek az utóbbi feltétel megadatott, felőlem lehet bármilyen nagy rangú mágus akármilyen rendből, ellenem nem sok esélye van. Ha az elmét megmérgezem, az bőven elég arra, hogy ellenfelem harcképtelenné tegyem. Kéjes kacajom betölti a helyiséget, hisz nem mindennapi látványban részesülök. Azt még én sem tudom, hogy mennyire nem mindennapiban.
A téboly az én elmém is elborítja, minth engem sebesített volna meg a penge, nem pedig Krázust. Oly mindegy számomra. A harangok egyre hangosabbá válnak, hangjuk már-már kínozza a fülem, ám nevetésem nemhogy elnyomná, de mintha kiemelné. Az alakjuk is egyre jobban körvonalazódik; rég voltam ilyen közel a másik világhoz. Ahhoz, ahonnan az őrület ered.
Egyfajta euforikus állapotba kerülök, és mosolyogva nézem végig, ahogy a mágus átváltozik. Kardom lelke figyelmeztet, hogy most nem az elmém kivetítése mindez, és a valóságot látom. A valóságot. Valóban eltorzul az előbb még a földön, a piszokban fetrengő férfi képe, s megnyúlnak végtagjai, amik hamarosan karmokban végződnek. A hatalmas szörny, a sárkány testét pikkelyek fedik, ezzel együtt az én arcom is visszavedlik a szigorú és arrogáns, büszke hadnagyévá. Arcvonásaim szinte egy pillanat alatt rendezem el, a pszichopatából átváltozok a magából hatalmas büszkeséget és hatalmat sugárzó shinigamivá. Ez csak egy... állat. Nem sokkal jobb azoknál a gyíkoknál, akik az osztag parkjában futkároznak.
Hűvös tekintetem találkozik az állat szemeivel; valamivel értelmesebb náluk, az tény, és elhiszem neki azt is, hogy erős. De akkor is csak egy gyík. Egy vállvonással nyugtázom, amikor kijelenti, hogy hamarosan nem fogok emlékezni rá.
Szemeim ekkor a sárkány lábai felé vetik pillantásukat. Kész csoda, hogy befért a terembe. Azonban egy gerenda sikeresen megrepedt és összetört a súlya miatt. Fél szemöldököm felvonom, és miután a sárkány végre befejezi a rizsát, hideg pislantásom rá esik.*
- Csak egy kérdésem van, vagyis inkább kijelentésem. Remélem, megjavítja azt a gerendát. - *mutatok rá kardommal, hogy azután a válaszára várjak. Nem engedhetem, hogy az osztagunk edzőtermét szétrombolja ez az idegen, aki még csak nem is shinigami. Felelősséget kell vállalnia a tettei iránt. S hogy pár emléktől megszabadulok, nem nagy ár, ha cserébe megmaradok olyan tökéletes hadnagynak, mint amilyen eddig is voltam.*

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Krázus
Különleges karakter
Különleges karakter
avatar

Male
Hozzászólások száma : 54
Tartózkodási hely : HM
Registration date : 2009. Oct. 20.
Hírnév : 3

Karakterinformáció
Rang: Ranil fracciónja -.-
Hovatartozás:
Lélekenergia:
7000/20000  (7000/20000)

TémanyitásTéma: Re: Büszkeség, arrogancia és mágia - Krázus és Suwun harca   Szer. Jan. 20, 2010 6:25 am

Figyelmetlen voltam, és ennek meg lett az eredménye. Túlságosan semmibe vettem Suwun erejét, és a végén én jártam meg. Nem is, nem csak Suwun erejét vettem semmibe, hanem az egész shinigami társadalmát, és ez most sincs másképp. Hisz én jobb voltam mindegyiküknél. Ám most mégsem volt más választásom, át kellett változnom a valódi alakomban, mert csak így tudtam hatástalanítani a hallucinációt. Abban az alakomban nem ártott semmiféle kidou, sem a mágiának egyik fajtája sem, teljes védelmet élveztem a mágiával szemben sárkányként. Döntöttem, és át is változtam, a továbbiakról majd utána gondolkodtam volna, de cselekednem kellett. Néhány másodperces átváltozás után már eredeti, tiszteletet parancsoló, büszke formámban álltam a hadnagy előtt, és néztem le rá tűzben forgó vörös szemeimmel. Sárkányként sokszorosára nőtt a látásom minősége, úgy mint a hallásom, és a szaglásom is. Ez a forma az emberi életforma fölött állt, az meg sem közelítette a sárkányokét. Átváltozás után közöltem a lánnyal, hogy mielőtt törölném a memóriáját, kérdezhet bármit, amit még szeretne, néhány perc múlva úgy sem fog emlékezni már rá. Nem akartam napokra visszamenőleg törölni az emlékezetét, elég volt az utolsó 15-20 perc. Így nem kell magyarázkodnom majd túl sokat, hanem elég lesz csak annyi, hogy az egyik varázslatot kicsit túlzásba vittem, és ettől elájult, és az emlékezetét is elvesztette erre az időre, így nem fog emlékezni semmire sem. Normális kérdés helyett azonban csak egy arrogáns kérdést kaptam. Szemem összeszűkült ennek hallatára, úgy látszott, hogy a lány nem volt tisztában teljesen az akkori helyzetével, vagy csak az egoja volt az egekben.
Többnek hitte magát nálam. Többnek, erősebbnek, jobban. Ő, nálam. Hisz csak Ő egy shinigami, egy egyszerű kis báb, akit úgy és akkor lehetett mozgatni, ahogy és amikor csak akartak. Mától kezdve padig az én bábom volt, bár ezt Ő nem tudta, de burkoltan erre utaltam, mikor segítettem neki felszínre hozni az eddig szunnyadó képességeit.
Fújtattam egyet, majd behunytam a szemem, és néhány másodperc múlva, mikor kinyitottam, már emberi alakomban álltam a lány előtt. Kezemmel hanyagul intettem, mire a súlyom alatt megroggyant deszka egyből ugyan úgy festett, mint mielőtt átváltoztam volna. Megfordultam, majd Suwunra néztem.
- Tól sokat képzelsz magadról, neveld meg magad kicsit, Suwun. Mától adósom vagy, és mikor szükségem lesz rád, hívni foglak, és Te jönni fogsz. - közöltem a lánnyal az egyszerű tényt. Tetszett e neki, vagy sem, nem érdekelt, mágia útján megállapodtunk, csak Ő erről nem tudott, így mikor eljön az ideje, segíteni fog, akár akar majd, akár nem. Miután elmondtam neki a dolgot, mutatóujjamat a lány homlokára helyeztem, majd elmondtam egy varázsigét, mire Suwun szemei egy pillanatra ködösen bámultak rám, majd újra értelmet sugároztak. Ennyivel járt mindössze, ha módosítják valaki emlékeit.
Ezután elmondtam a lánynak, hogy véletlenül túlzásba vittem egy varázslatot, és elvesztette az eszméletét, majd megköszöntem az edzést, és kisétáltam a teremből. Tervem már alakulóban volt, és most szereztem egy biztos segítséget hozzá, így egy lépéssel közelebb voltam a sikerhez.

//Köszi a játékot! Smile//

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Shihouin Yoruichi
Admin
Admin
avatar

Female
Sagittarius Horse
Hozzászólások száma : 807
Age : 26
Tartózkodási hely : A semmi közepétől, picit balra ;)
Registration date : 2008. Sep. 05.
Hírnév : 114

TémanyitásTéma: Re: Büszkeség, arrogancia és mágia - Krázus és Suwun harca   Csüt. Jan. 21, 2010 2:37 am

Sziasztok!

Akkor zárnám is a harcotokat. ^^ Nagyon szép reagokat írtatok, és jó hosszúak is O.o Ajándékotok 2500 ryou. ^^ Gratuláltok!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://bleachszerpjatek.forumotion.net
Sponsored content




TémanyitásTéma: Re: Büszkeség, arrogancia és mágia - Krázus és Suwun harca   

Vissza az elejére Go down
 

Büszkeség, arrogancia és mágia - Krázus és Suwun harca

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-=Bleach Szerepjáték=- :: Egyéb helyszínek :: Küzdőterek :: Lezárt harcok-