Lassan mindenki legyőzte annak rendje és módja szerint a saját "kis" lidércét és idejét éreztem annak, hogy legalább a legminimálisabb módon bemutatkozzak. Tudattam két társammal a nevemet, erre egy foghegyről kapott rövidke bemutatkozást kaptam, meg egy szép beintést a sráctól, akinek a nevét még mindig nem tudtam. Legalább Shun-ét tudom.
- Szép neved van, RamboKA... - mondtam vigyorogva, a végét jól megnyomva, csak hogy tudassam vele, hogy azért a nevét legalább megmondhatná, ha már nem vagyok neki szimpatikus.
Aztán megosztottam velük azon gondolatom is, hogy talán Urahara tudhat valamit a dolgoról, szóval el kéne hozzá menni, amivel Shun egyet is értett, de a fafejű nem igazán. Nem ismertem a csávót, de abban biztos voltam, hogy még egy olyan makacs ember mint ő, nem igen létezik SSben vagy Karakurában. Szerencsére Shun tudott rá hatni, még ha fenyegetnie is kellett hozzá, de ezt meg is szenvedte szegény, de hát ez van, legalább elértük, amit elakartunk.
Elindultunk a bolt fele, közben próbáltam társalogni, meg ilyesmi, mert mégsem kéne egész végig egymást marni. Békében jobban együtt lehet dolgozni.
- Honnan a fenéből tudsz rólunk?!- kérdezte szúrós szemmel a lány, mikor megkérdeztem tőlük, hogy ők is vaizardok e.
- Most tudtam meg, hogy Maya is az, na meg, egyszerű emberek nem fognak kardot rántani meg villámokat szórni egy lidércre. - fejtettem ki a dolgot. - Egyébként is tudtam rólatok, ha máshonnan nem is, hát a régi feljegyzésekből, néha én is szoktam művelődni, és beleolvasni a régebbi jelentésekbe. - mondtam viccesen.
Közben haladtunk Urahara felé, és égető érzés fogott el, hogy rá kéne gyújtani egy szál cigire, mert ezek után ki tudja, hogy lesz e még alkalmam rá. Zsebemből előkotortam egy jó kis márkás, közepesen erős cigit, és számba helyeztem egy szálat. Eszembe jutott, hogy talán a vaizardok is dohányozhatnak, így megkínáltam őket, hátha.
- Kértek? - kérdeztem tőlük, egyfajta békejobbként odanyújtva a doboz cigit.
További néhány perces baktatás után odaértünk Urahara boltjához. Meglepve vettem észre, hogy a bejáratnál ott állt mindenki, beleértve legelől Uraharát is, aki szélesen legyezte magát és a szokásos arckifejezését felvéve köszöntött minket.
- Ó, mi járatban erre, hölgyem és uraim? - kérdezte az ex-shinigami és beinvitált minket. Nem tudtam, hogy kinek kéne beszélnie, azért gyorsan köszöntem én is, hogy valami okosat mondjak.
- Jó napot Urahara! Kéne a segítsége...akadt egy "kis" gondunk...talán Te tudsz segíteni.- mondtam, miközben beléptem a helyiségbe.
- Milyen ritka látvány, hogy Masaki úrfi és Wakahisa kisasszony együtt dolgoznak, ráadásul Watanabe kapitánnyal közösen... Csak nem kezdenek megbarátkozni a shinigamikkal? - kérdezte megjátszott meglepettséggel.
~ Rasszista...mi az hogy shinigamikkal.. -.-gondoltam magamban, de azért igyekeztem jópofit vágni. Közben megérkezett a tea is, meg a jegyzet füzet is, ahogy láttam, szóval ideje lenne beszámolni a történtekről, de kinek kéne elmesélnie? Odasandítottam a srácra, majd Shunra, és vártam ,hogy történjen valami, max majd én beszámolok, ha ők nem szólalnak meg...

Végre kiértünk a barlang sötét és ijesztő részéből. Igaz, ekkor az volt az első gondolatom, hogy maradtunk volna bent, hiszen egyre büdösebb lett. Nem csodálkoztam volna, ha néhány madár az égből potyogott volna le kiütve, de hát valószínűleg jó messzire elkerülik a helyet. Ahogy tovább haladtunk, megtaláltuk a szag forrását is egy bűzölgő és rotyogó trutymag képében. Egy palló vezetett át a másik oldalra, amin szépen lassan, mindhárman elindultunk. Alig léptünk rá mindhárman, máris egy irtó ronda vízszörny emelkedett ki a lápból. Pár pillanat múlva észre is vett minket, és a hét fejével sorban megvizsgált. A bűztől kezdtem kicsit rosszul lenni, de szerencsére sikerült nem beterítenem aznapi reggelimmel a rondaságot.
- Senki sem juthat át ezen a mocsáron, és a hidrámon, főleg az ilyen kislányok nem, mint ti!
Szólalt meg a víziizé. Hát igazából nem tudtam hova tenni a kislányos részt így tanácstalanul néztem körbe. Néhány pillanatnyi gondolkodás után végül csak leesett, hogy kik is lennének azok a kislányok... Na nem mondom, rendesen bepöccentem a kislányos megjegyzés miatt...
- Nincs menekvés! Mind itt fogtok elpusztulni Malaphar haragjától!
Szólalt meg ismét, amivel sikerült tovább bosszantania. Még hogy Malaizé haragjától fogunk elpusztulni... Ki hallott még ilyet...
- Mégis ki a kislány, vízi rondaság! Nem mondták még hogy moss fogat? Olyan a szájszagod, hogy még egy disznó is megirigyelné!
Alighogy befejeztem az ordítást, a hidra máris felénk csapott három fejével. Mondhatom szép lett, volna ha belezúgnánk a bűzös mocsárba... Még a hideg is kirázott a gondolattól. Épphogy sikerül elugranom a támadástól.
- Hadou 63: Raikouhou!
Lőttem el egy kidout az egyik fejére, miközben próbáltam visszakerülni a pallóra. Időközben a másik lét lányra is figyeltem, bár lehet, hogy nem kéne ennyire aggódnom miattuk, hiszen azért mégiscsak vaizardok, vagy mi... Igaz, Maya még elég friss, de akkor is... Miután sikerült az egyensúlyom visszakapni
- Bakudou 37: Tsuriboshi!
Mondtam az újabb kidou nevét, aminek köszönhetően - ha nem szúrtam el nagyon - három fénysugár szúródott a hidrába, és bénította le őket. Ha ez a kidou sikerült, akkor talán sikerül átjutni a túl oldalra, ahol már nagyobb helyünk lenne a harchoz.

- De, kurvára el fogsz mászni!
*Válaszol dühösen és Masakiéhoz hasonló stílusban a vizardnak, ahogy fejbe vágja, hogy észhez térítse a másikat. A társaikról van szó, és még itt ellenkezik...! Más esetben nem érdekelné Shunt sem a félelmetes lélekenergiájú valamik feltűnése; felőle akár Seireitei-t is megostromolhatják, ha ahhoz van kedvük... Mintha ő túl nagy kedvvel menne a lökött boltoshoz, de nem tehetnek mást - neki talán van épkézláb ötlete...*
- Shiori is ott van, te szerencsétlen, ha nem esett volna le!
*Próbál ezúttal az érzésekre hatni. Ha jól sejti, Masaki és Shiori közt egyébként is több van, mint szobatársi viszony - hátha az ő emlegetésével meg tudja győzni arról, hogy igenis el kell menni Uraharához...*
- Szóv... Aú!
*Folytatná a kioktatást, azonban nem tudja befejezni mondanivalóját, mivel arcát idő előtt egybeépíti Masaki a telefonnal.*
- Azért szóban is elmondhattad volna, hogy fogjam be...
*Dörzsöli fájdalmasan orrát néhány percnyi csendet követően, ugyanis nagyjából ennyi időbe telik, amíg sikerül kiválogatnia mesehősnő módjára az összes nem odaillő fémdarabkát piercingjei közül.*
- De legalább rájött, hogy igazam van...
*Jegyzi meg halkan orra alatt, ahogy tovább battyog a bolt felé. Ezúttal azonban már résen van, és ha újabb beszólása miatt ismét intim közelségbe akarná hozni Masaki az első kezébe akadó tárggyal, remélhetőleg már ki fogja tudni kerülni...*
- Pedig nem igazán látszik rajtad...
*Válaszol Suke szavaira gúnyolódva, és zsebében kotorászni kezd egy szál cigi után. Mintha csak gondolatot olvasott volna a shinigami, ekkor lóbálja meg a dobozt orra előtt. Így hát Shun kapva kap az alkalmon, és határozottan kiránt egy szálat - ha már egyszer felajánlották, nem utasíthatja vissza...*
- Kösz.
*Gyújt rá gyorsan - mielőtt még előző "kedvessége" miatt visszaszerezhetné a kapitány a tulajdonát -, majd ki is fújja a füstöt, sárkányvésetes öngyújtóját visszacsúsztatva farzsebébe. Pont addigra érnek el a vegyesbolthoz, mire elszívja a szálat...*
- Üdv, Kisuke!
*Int felé, miközben eltapossa a csikket, és egyéb szó nélkül belép az épületbe, időben elhajolva Jinta baseballütőjének útjából.*
- Valaki mondja már meg a kölyöknek, hogy a vendégeket nem így szokás köszönteni...
*Villan tekintete mogorván a fiúra. Bent aztán leül a székre, és úgy dönt, ideje előadniuk a szokásos színjátékot - csak azt tudná, mit élvez Urahara abban, hogy a hülyét játssza, pedig mindenki tisztában van azzal, hogy nem egy ártatlan bárányka...*
- Egy nagy lélekenergiájú, furcsa lénnyel futottunk össze nem sokkal ezelőtt... Ami még ráadásul belőlünk is szolgákat akart gyártani, és emiatt ránk uszított egy füstpamacsot, aminek a kidou volt a gyengepontja...
*Kezd bele hadarva a magyarázatba, miközben újfent rágyújt, kivárva a hatásszünetet.*
- Ja, igen... Shiori, Maya és Aya utána mentek valami kapun keresztül... Azazelnek, vagy mi a fenének hívta magát a dög...
*Sorolja fel az infókat látszólag unottan, időnként a teába kortyolva.*

Úgy tűnt, Aya kidoui hatástalanok voltak a szörnyetegre. Ezt nem igazán tudtam mire vélni, hiszen az ő kidoui elég erősek voltak. Vagy talán csak a mágia nem hat a lényre?
- Nincs esélyetek ellenem! A hidrám elpusztíthatatlan! - dühös pislogással ugrottm el a hidra éhesnek tűnő feje elől, ami azt a hatást keltette bennem, hogy ez a dög mosolyog. Vagy legalábbis lenézően szuggerál. Volt, amikor egyszerűen nemvolt kedvem finoman, nőiesen társalogni. Ez is egy ilyen pillanat volt.
- Bazd meg. - összegeztem a véleményemet, majd zanpakutuommal igyekeztem kiszúrni a szemét. - Vakulj meg te dög. - néztem rá morcosan, és Shunpoval táncoltam el előle, majd kilőttem magam a feje felé. Iszonyatos örömmel nyomtam az egyik ujjam a hidra szemébe, és ujjongva léptem olajra. Illetve a levegőre, aztán estem a földre, hogy aztán valamiféle védekezést produkáljak. Ugyanis a szemmegbökött fej dühös, kissé sápítozó ordítást hallatott, és vakon kapott felém.
- Úhúhúúúh... Lehet, hogy a kidouk nem hatnak rá, viszont ha rugdossuk meg bökdössük meg vagdossuk, akkor megpusztul! - hangoztattam lelkesede, és arrébb ugrottam. Aztán megláttam az egyik megemelkedő fejtől a szörny mellkasán valamit. vöröses színe volt, és lüktett. Nagyot néztem rá, még a szemem is összeszűkült. Talán ha valamivel gyorsabb lennék, akkor közelebb tudnék jutni hozzá, és megbökni. Vagy pedig ha elterelném a figyelmét, Shio és Aya megszurkálnák. Akkor talán sikerülne úgy megsebezni a lényt, hogy vége legyen. Kiléptem a bemorculó fej elől, és sikerült egészen jól lépnem - vagyis nem pottyantam bele a vízbe. Elégedett fejjel néztem a harcoló Ayára és Shiora, majd úgy döntöttem, ideje lesz pompásnak nem igazán nevezhető tervemhez hozzáfogni. Remélhetőleg ők is látták azt, amit én, és rájönnek hogy miért kezdek el pattogni össze-vissza.
- Hikaru oyobi iya yuurei, Tendou tetsubun! - kiáltottam, és elkaptam a két zanpakutuout. Aztán gyorsan a egyik fej felé léptem, és megvágtam a fejét. Azért nem nevezném nagy sikernek, de legalább felkeltettem az érdeklődését....

A harc utáni kis hadakozás után végre elindultunk Uraharához. Ő biztosan tud a dologról, és valami ötlete is lesz róla. Neki mindig volt ötlete mindenhez, szóval csak Ő tudott nekünk segíteni, mert kitudja, hogy hova lettek Mayáék. Kicsit aggódtam fogadott hugicámért, hogy mi lehet vele, de tudtam, hogy nem kell Őt félteni, remekül megoldja a problémákat, vagy így, vagy úgy. Szóval elindultunk Urahara boltja felé, ám az odaút korántsem alakult úgy, ahogy szerettem volna. Azon gondolkoztam, hogy ha már összehozott a (bal)sors velük, akkor nem ártana békülni, vagy legalábbis nem egymás nyakának ugrani. Zsebemből előkotortam egy doboz cigit, majd megkínáltam a másik kettőt. El is fogadták, ami bizakodásra adott okot. Az út további részét halkan pöfékelve tettük meg, nem esett sok szó közöttünk. Néhány perc múlva odaértünk a bolthorz ahol Urahara és társai már vártak ránk. Bementünk a helyiségbe, ahol teával fogadtak minket. Míg Shun röviden vázolta a helyzetet, Masaki, legalábbis így hívta Urahara, mert nekem nem árulta el még a nevét, ezért nekem továbbra is RamboKA marad, Jintával szórakozott. Míg Shun Uraharával beszélt én a teámat kortyolgattam, és a nemrég történt dolgokon törtem a fejem. Ki lehetett az az alak. Mit akart? Honnan jött? És ami a legfontosabb, hányan voltak vajon még rajta kívül? Nagyon erősnek tűnt, márpedig ha többen is vannak, akkor elég nagy bajba is kerülhetünk. De ez most nem fontos, mielőbb meg kellett találnunk először Mayát, és másik két társát, utána pedig végezni a szörnyekkel. Gondolataimból Urahara hangja rángatott vissza a jelenbe.
- Nos, talán tudok segíteni Önöknek... De természetesen ezért kérnék majd egy-két apróságot a későbbiekben...- Ha jól sejtem, néhány démon látogatta meg a várost, és most a saját dimenziójukban vannak... Azonban már tanulmányoztam az eseteket, és kidolgoztam egy tervet az átjáró megnyitásához, melyen keresztül megtalálhatják a társaikat.... - mondta Urahara kissé hadarva, mintha attól félt volna, hogy holtan esik össze mielőtt befejezhetné mondandóját.
- Szóval démonok. Mi a fenét keresnek itt démonok?! A pokolban a helyük nem? Mit akarnak akkor itt?! - kérdeztem magamtól hangosan. Ám mielőtt bárki is reagálhatott volna rá, Urahara már el is tűnt szemünk elől ám még néhány szót eleresztett felénk.
- Nagyjából fél óra alatt elkészülök a kapuval... Addig csak barátkozzanak össze egymással egy kis békés teázgatás közben...
- Milyen kedves tőled...legalább tud segíteni.- mondtam irónikusan, és a "társaim" felé fordultam. Nem volt annyira ínyemre a dolog, de nem volt más választás, viszont ahogy néztem, nekik is hasonló volt a véleményük a dologról. Oldalra néztem Masaki felé, aki elvolt Jintával, mint a jóllakott napközisek.
- Nem unod még? Épp a világ megmentésén dolgozunk... - mondtam neki, hogy kicsit cukkoljam. - Gyere inkább igyál egy teát, Masaki. - mondtam ezt már nyugodt, csevegő hangon. Nem akartam balhét.
- Szóval, vaizardok mi? - fordultam Shunhoz. - Megértem, ha gyűlölsz engem, minket, hisz elvileg meg kéne öljünk titeket. Ezek azoban ősrégi törvények, amikre szinte senki sem emlékszik, ahogy rátok sem. Nekem pedig nincs okom rá, hogy feldobjalak titeket SSBen. Szóval, ha mással nem is, legalább velem ne bánjatok úgy mint egy piszokkal, ha lehet. - mondtam a lánynak.
- Veled meg nem akarok veszekedni... - mondtam Masakinak. - Vagy viselkedjünk normálisan, vagy kussoljunk be inkább. Egyelőre mindkettőnknek az ismerősei bajban vannak odaát, vagy odalent, vagy akárhol. Velük foglalkozzunk most.- nyújtottam a kezem egy "baráti" kézfogásra a srácnak. Nem sokkal ezután ismét megjelent Urahara, és közölte, hogy az átjáró készen áll, és kövessük a föld alatti terembe. Teám maradékát kiittam, és elindultam az ex-shinigami után, arcmonom eltökéltség mutatkozott, bár kissé tartottam attól, ami az átjáró másik oldalán várt ránk.

Kezdett kicsit idegesíteni, hogy az a hidraizé hallgatott, mint az a bizonyos törpe a fekete hajú kis csajos maszlagban. Már úgy tűnt, hogy megkukult, amikor végre megnyikkant. Mondjuk nem mintha annyira hiányzott volna, hogy beszéljen, főleg nem olyan hangnemben, ahogy... Szemlátomást a kidouk se igazán használtak ellene, hiszen egy karcolást se ejtettek rajta, azonban a rúgások igenis fájtak neki. Mivel nem igazán volt más lehetőség, és én elég gyenge voltam közelharcban, így nyafogtam egy sort Toshi-channak, hogy cseréljen velem helyet.
~ Tooooshiiiii-chaaaaaaaan~~~~! Légyszilégyszilégysziiii~!
~ Nem!
Válaszolta tömören és lényegre törően, miközben nagyokat ásítgatott. Még néhány próbálkozás után végül csak megadta magát, és nagy kegyesen helyet cseréltünk, hogy elintézhesse a hidrát.



- Eh... Ne akard, hogy sushit gyártsak belőled, rohadék.
Hadonásztam zanpakutommal a hidra felé. Ha a kidouk nem használnak, akkor a nyers erő valószínűleg hatással lesz rá. Maya és Shio kitartóan püfölték a hétfejű valamit, és úgy gondoltam, hogy betársulok én is. Egy shunpoval a magasba ugrottam, majd megpördültem, és sarkammal egy hatalmas ütést mértem a szörnyetek orrára, aki fájdalmas üvöltéssel adta tudtunkra, hogy ez igenis fájt neki. Egy újabb fordulattal sikerült visszakeverednem a pallóra. Igaz, majdnem hátra estem, de sikerült visszanyernem az egyensúlyom. Tekintem véletlenül a hidra mellkasára siklott, ahol felfigyeltem egy talán igazán fontos dologra. A mellkasa egy része valamitől vöröslik, vagyis valószínűleg ott helyezkedik el a szíve. És ha tényleg ott van, akkor ott vékonyabb lehet a bőre, így ha sikerülne eltalálnom, akkor vége a játéknak. Látszólag Mayáék is észre vették a vöröslő foltot, ugyanis szabaddá próbálták tenni számomra az utat. Ha jól gondoltam, akkor az a pont sokkal jobban védve van, mint bármilyen másik pontja, így jó ötlet elterelni a figyelmét. De azért mégiscsak hét feje van... Mindenesetre amint sikerült nekik elterelni a figyelmét, azonnal támadásba lendültem, s megpróbáltam zanpakutommal keresztül szúrni a szívét.