Halloween

**Abarai Renji** · Téma: Re: Halloween Vas. Máj. 31, 2009 2:47 pm

Nem engedhettem meg magamnak, hogy a földre vetődve hisztériázzak kisbaba módjára! Halálisten vagyok ráadásul rohadt kapitány! A büszkeségem nem engedheti, hogy térdre rogyjak és remegjek mint egy tál kocsonya. Erősebbnek kell lennem, mint a félelmem! Különben is, ha most eljátszanék egy pánikrohamot,csak még több okot adnék arra, hogy kinézzenek a tömegből. Hallgathatnám életem végéig, hogy a nagy Abarai Renji befosott pár törpe snaucertől! A hadnagyom károgásánál pedig semmi sem rosszabb! Csinálhatnám évtizedeken keresztül a papírmunkát büntetésből és biztos nem felejtkezne el megjegyzést tenni a felsülésemre sem. Meg kell tartanom azt a tisztelet, amit eddig kiharcoltam magamnak. A picsába is! Kinyírom ezeket a szemétládákat! Aztán lefejezem azt a tetűt is, aki ennek a pocsék viccnek a kieszelője!
-Még mit nem! Nem fogtok ki rajtam!- dünnyögtem az orrom alatt vészt jósló tekintettel. Nyúltam is azonnal az oldalamhoz és kanalaztam elő Zabimaru-t. Ezekkel a veszett dögökkel úgy hittem, pillanatok alatt elbánok. Bele se gondoltam, hogy a bestia fogai beletörhetnek ebbe a feladatba. Az nem létezhet! Szívósabbak vagyunk annál, hogy pár nyálátcsorgató rondaság könnyedén elintézzen minket.
-Hoero, Zabimaru!-hívtam elő a szépségemet és mutattam be az ocsmány vicsorgó gépeknek. Épp szabadon akartam engedni a vacsi szerzéshez, amikor hopplá valami feltűnt nekem. "Mi a franc?!" Meredtem a kutyukákra, akiknek nem ám hétköznapi ábrázatuk volt. A szemeik vörösek voltak és a pofájukból csöpögő nyál sem hétköznapi színekben pompázott. Érdeklődve és mérgesen néztem körbe a teremben, mert sejtettem nem a húsvéti nyuszi hozta nekik ajándékba ezt a képességet. Velem pont szemben egy rusnya szobor feszített. Nem tudtam pontosan mit is kéne vele kezdenem, de ha széttöröm valamit csak elérek vele. Neki is láttam utat törni magamnak Zabimaru-val, viszont a veszett bábuk nem akartak fogyni.
-Fene...nagyon tetszhettem nektek, mert tapadtok rám szünet nélkül...-vigyorogtam elégedetten, legalábbis próbáltam magabiztos maradni, miközben azon törtem a fejem, hogyan lehetne kiiktatni a szobrot.

_________________
Hihiou Zabimaru!
Öltöztess fel!

**Mina Tanako** · Téma: Re: Halloween Szomb. Jún. 20, 2009 8:21 pm

Végső elkeseredettségembe rántottam még párat a karjaimon, ekkor vált világossá, hogy hol is vagyok és mi is történt velem. Láncok csörgése törte meg a fülsüketítő csendet én pedig észhez tértem az „álmomból”. Az eddigi történések nem voltak igaziak a sérüléseim még is valódiak voltak és ott éktelenkedtek a testemen. Felemeltem a fejem és valami fényforrás után kezdtem kutakodni, de semmit sem láttam. Az egész szoba merő sötétség volt, még az orromat sem láttam. Elkezdtem rángatni a láncokat, hátha maradt bennem annyi erő, hogy egy kicsit meglazuljanak az erőfeszítéseim miatt. De nem sikerült, hiába rángattam őket, nem lazultak semerre, talán még jobban is szorítottak mint ezelőtt, vagy már csak én képzeltem be az egészet. Zajokat kezdtem hallani, kivételesen most nem én zajongtam. Valahonnan máshonnan jött, de már kezdtek fáradni a szemeim és a testem is. Nem bírtam tovább, elengedtem magamat, pont akkor mikor egy nagy kattanás és nyikorgás kíséretében vakító fény zavarta meg a szemeimet. Pár pillanatig nem láttam semmit, csak két elmosódott alakot. Bár egyik sem hasonlított felnőtt emberhez. Az egyik inkább volt egy kis töpörödött személy a másik pedig egy kutya vagy farkas lehetett.
-Szia néni! Jött a felmentő sereg!
Hallottam egy aranyos kislány hangot, viszont amit ezután csinált az nem volt valami aranyos. Felmászott a térdeimen szépségesen beletérdelt a hasamba és felmászott a nyakamba.
-Lassúk csak Bundus, hogy szabadíthatnánk ki ezt a bajba jutott nénit!
-Bundus?! Néni?! Ki vagy te?
Szólaltam meg végre én is a fájdalom után, majd felemeltem a fejemet, ám ekkor egy hatalmas farkaspofát láttam magamelőtt. Kicsit összerezzentem, hiszen nem volt valami szokványos farkas mérete.
-Amaya vagyok! A 12. osztag hadnagya, és Tatsu-chan a kapitányom! Bundus pedig Tatsu-chan farkaskája.
Kaptam részletes információt, viszont valahogy nem akaródzott elhinni.
-Hadnagy vagy?
-Igen-igen!
Kezdett el ugrálni a nyakamban, aztán lemászott.
-Azt hiszem Bundus, ezt rádbízom. Te biztosan jobb szuperhős vagy mint én.
Tette hátra a kezeit a kislány és kezdett el ringatózni, ekkor a farkas kinyitotta a száját és a kezem felé közelített. Hát mit ne mondjak, hirtelen lepörgött előttem az egész életem és egy kis sokk is kerülgetett, de aztán csak annyi történt, hogy lekattant a kezemről a lánc, aztán a másik is. Kicsit erőtlenül borultam a farkas nyakába, viszont felmászni már nem mászhattam rá, hiszen a kislány trónolt a hatalmas állat hátán.
-Mehetünk néni?
-Mina.
-Csapzott néni.
Kaptam egy becenevet, aztán elindultunk a kijárat felé. Valamit énekelgetni kezdett a vidámság a magaslatban, de nem nagyon értettem a szövegét, talán azért mert saját költeményű volt a dalocska.

_________________

**Zealot** · Téma: Re: Halloween Szer. Júl. 08, 2009 9:39 pm

Dolgom végeztével nem volt más feladatom csak az, hogy járjam az épületet hogy ha valaki kiszabadulna a rabságából, akkor én segítsek neki visszatámolyogni. Személy szerint nagyon élveztem a kétségbeesett sikolyokat és az erősködést a kiút keresése közben. Csak egy probléma adódott, hogy eszembe jutott az a nap amikor velem is ezt csinálták. Már-már ott tartottam, hogy hagyom a fenébe ezt az egészet és eltűnök mint szürke szamár a ködben, de mi lenne úgy a híremmel? Nem rám vall, hogy csak úgy elengedek pár áldozatot egy ilyen tökéletes csapdából. Gyorsan megráztam a fejemet, hogy kirepüljön belőle ez az ötlet és folytattam az őrjáratomat. Valami hatalmas csattanást hallottam az egyik szobából, valahogy nem arra következtettem, hogy túlélte a helyzetet az egyik nagymenő így egy gonosz mosoly meg is jelent az arcomon, ami gyorsan le is fagyott, mert ha jól érzem akkor nem is egy shinigami engedte már szabadjára a hatalmas és förtelmes erejét, amit én nagyívben leszartam. A célomat már elértem, hiszen mindegyik retteg és nem találja a sajt félelméből a kiutat én pedig jót szórakozom ezen az eseményen. De , hogy még jobban szórakozzak valakit kikell választanom a sok egyén közül, hogy kit öljek meg. Voltak itt egy jópáran akiket kicsináltam volna saját ízlésem szerint, csak az a nagy gond, hogy nem ölhetem meg mindet. Nem vagyok én még olyan állapotban, hogy ilyenekhez folyamodjak. Valami miatt nem kellett sokat mennem egy nagy lélekenergia jelent meg előttem és egyre jobban közeledett. Szó mi szó kicsit kíváncsi voltam, hogy kinek sikerült kijutnia ilyen gyorsan így én is elindultam nagyléptekben felé, hogy mielőbb megtudjam. Alig telt el pár perc az egyik kapitánnyal találtam szembe magam. A nevét nem tudtam, és nem is érdekelt. Nő volt, hosszú fekete hajjal és egy kicsit sokkos állapotban, bár már kezdett helyrejönni. Elvigyorodtam és megálltam nem messze tőle.
-Látom sikerült kijutnod.
Szólaltam meg a nem szokványos morgós hangon, bár milyen hangja lehetne egy hollow-nak?! Épphogy befejeztem a mondatot a kiscsaj elég elborult arccal megindult felém én pedig vigyorogtam tovább.

/Akivel találkoztam az nem más, mint Hanae./

_________________

**Ninomiya Mitsuko** · Téma: Re: Halloween Hétf. Júl. 13, 2009 5:54 pm

A támadásomnak hála, néhány rusnya dög, már megdöglött, így már valamivel kevesebben voltak, de még így is képes lettem volna magam alá csinálni félelmemben. Bármi mást kibírtam volna a pókok helyett, de ennek az idióta háznak pókokat kellett kitalálnia. A pánikom azonban egyre inkább alábbhagyott, hiszen egyre kevesebb volt a rusnya izékből, azonban váratlanul képek kezdtek megjelenni előttem. Egymás után jelennek meg előttem, mint valami film. Egy ideig csak képeket látok, azonban később már átérzem a fájdalmakat is, hiszen a bevillanó pillanatképeken a velem érkezők szerepelnek.
- Mi a franc ez?
Nyöszörögtem, miközben próbáltam feltápászkodni, hiszen a hirtelen és váratlanul jövő fájdalmak miatt összerogytam. Megpróbáltam ráirányítani a támadást a még megmaradt pókokra, akik remélhetőleg már tényleg kezdenek fogyni, és egyszer el is fogynak.
Hirtelen Roku jelent meg előttem, és az ő ellenfelei, majd csuklómba fájdalom hasított. Sejtettem, hogy Rokunak kiugrott a csuklója.
Az egymás után bevillanó képek némelyike elég félelmetes volt. Hol nem láttam semmi, hol láttam, de bár ne láttam volna. Hirtelen egy könnycsepp gördült le az arcomon. Sehogy se voltam képes csak állni, és hagyni a többieket, hogy végül végezzenek velük, de semmit se tudtam volna tenni, hiszen mint ők is, én is csapdában voltam.
- Össze kell szednem magam, és ki kell jutnom innen.
Mondtam, majd a zanpakutom visszaállt eredeti formájába, viszont azonnal elkezdett aranysárgán világítani. Ez volt a kardom második támadása.
- Valahogy ki kell jutnom ebből a börtönből.
Mondtam, és már suhintottam is a maradék pók felé, amiket vagy eltaláltam, vagy nem. Remélhetőleg ezzel a támadással sikerül egy kiutat is robbantanom magamnak, és ha ez összejön, akkor talán segíthetek kijutni a többieknek is.

_________________

**Abarai Renji** · Téma: Re: Halloween Hétf. Okt. 26, 2009 1:00 pm

A mesélést kézhez ragadva, határoztam el némi admini seggbe rúgás kíséretében - nem,nem igazXD -, hogy nagyra becsült moderátor társam kiesése ellenére befejezem ezt a féltávon túljutott küldetést. Szóval remélem minden résztvevő felfigyel a postomra és nem kell hetven évet várni egy-egy hozzászólásra. Előre jelzem akkor átmegyek agresszorba és Zabimaru-val végzek frizkó igazítást!
Túlesve a bevezető rizsán, jöjjön a mesélés!

Minden szoba fogja kezd rájönni a trükkre, sőt már többen ki is jutottak és próbáltok a csapdába esettek segítségére sietni. Azonban nem szabad arról a fegyvertényről megfelejtkezni, hogy Zealot figyeli a folyosókat, így szinte azonnal tisztában van azzal ki merre jár, sőt csapdákat is előkészíthet. Mindenesetre a shinigami-vaizard csoportnak az lenne a legelőnyösebb, ha párokba rendeződve igyekezne szembeszállni a kastélyban leselkedő veszélyekkel.

Amaya - Yatahori - Mina
A kiadott parancsnak megfelelően, Yatahori habozás nélkül indul tovább gazdája irányába. Újra az előző csend áll be és Mina rohamosan zuhanó egészségügyi állapota miatt igyekeztek a lehető leghamarabb eljutni a tizenkettedik osztag kapitányához. Azonban a terv kezd befuccsolni, amikor Amaya megpillant egy elsuhanó árnyat. Természeténél fogva vonzza kíváncsiságát. Ha valahogy sikerül elkeverednie a párostól egy újabb hollow csapdába sétál.

Hanae - Roku
A találós kérdés és a levegő fogyta egyre fenyegetőbb veszélyt jelentett, azonban sikerült a nehezített körülmények ellenére is megoldani a feladványt. A hangos megoldás elkiáltása után hirtelen elkezdtek szétfolyni a betűk, hogy újabb szót formáljanak. A végeredmény egyetlen szó volt. ~Élet~
A levegő mennyisége nem csökkent tovább, de nem is növekedett. Abban a pillanatban maradt minden, amikor kimondtad a megfejtést. Egyetlen pozitívum ebben a helyzetben, hogy az ajtó zára kattogás kíséretében fordult el. Végül maga a nehéz fa is megmoccan, kisebb fényt engedve a helységbe. Rajtad áll el bírsz e a jutni a folyosóra.
Jobb ha megfontolt próbálsz maradni! Lehet csapda vár rád vagy az egész kép csupán egy illúzió! Hogy még zavarosabb legyen minden, valaki árnyékát meg is látod az ajtóban. Ki lehet az? Barát vagy ellenség?

Hana
A szabadulás után eljutsz valameddig, hiszen a korom sötétben nullára esik vissza tájékozódási képességed. Ahogy próbálsz tapogatózva ajtót keresni, valami nyálkás dologba ütközöl. Természetes reakció, hogy sikítasz. Erre remélhetőleg valaki felfigyel a kiszabadultak közül, mivel rövidesen hatalmas pácban leszel. A nyálkás valami, ugyanis egy gubó. Ebből pedig perceken belül ki fog kelni egy szörnyeteg. Jobban tennéd,ha nem várnád meg. Két ellenféllel tartózkodnál egy helységben, amit túlélni ebben a vaksötétben reménytelen próbálkozásnak bizonyulhat. Ráadásul zanpakuto-id nélkül túlságosan sebezhető vagy. Végső fenyegetésként pedig a labilis idegi állapotod lebegi körbe a szobát. Ha ez így megy tovább képtelen leszel megkülönböztetni ellenfelet és barátot. Sürgősen találj kiutat!

Shun
Rádöbbenve a cselre kezded visszanyerni önuralmadat. Már csak azt kell kitalálnod hogyan szüntesd meg az illúziót. Kell lennie valami tárgynak vagy személynek, aki ezt előidézi. Azonban, milyen módszerrel kéne megtalálni? Ahogy próbálod megtalálni a kérdésre a válaszod, hirtelen feltűnik valami. Egyik 'társad' vállán mintha valami ücsörögne. Jobban szemügyre véve, pedig látnod kell, hogy egy holló az. Halványan világítanak a szemei, mintha azzal irányítaná, figyelné vagy idézné elő a történeteket.
Kisebb ügyeskedéssel le is leplezheted az illúziót gerjesztő hollow-t, aki a háttérben lapul meg. A holló tulajdonképpen egy báb, mellyel szemléli a reakcióidat, így elfedve az igazi gonosztevő személyét. Innen miként lépsz tovább a sakktáblán? Hogyan játszod ki a király figyelő tekintetét?

Masaki
Kardlelkednek hála kezd visszatérni elviselhetetlen modorod és már a kígyók sincsenek rád akkora hatással. A shikai-od segítségével könnyű szerrel intézed el a tekergő hadtestet és ütsz lyukat a falon. Innentől fogva viszont jön a nehezebb rész. Át kell jutnod a sziszegő padlón és a dolgodat nehezítve egy király kobra állja el a kijáratod. Nincs mese! Le kell győznöd a páncélszerű pikkelyekkel felszerelt lényt és a félelmed is.
Túljutva rémálmodon lyukadsz ki a folyosóra. Már csak az a kérdés időben észlel e téged a néhány ajtóval távolabb bebörtönzött Mitsuko...

Kuro - Hisagi
A tükörképed kegyelem nélkül indul meg feléd, miközben bőre alatt egyre több pók mozog. Engedsz a félelmednek vagy legyőzöd? Bármelyiket is választod, komoly árral fizethetsz érte. Rá kell jönnöd a közeledő lény nem önmagad eltorzult képe, hanem egy shinigami, aki segíteni szeretne. A hangja nem ér el hozzád, pedig egyre erélyesebben próbál szót érteni veled. Ha a rossz utat választod és rátámadsz, előbb-utóbb valamelyikőtök meg fog sérülni. Ha pedig valamilyen módon meghallod őt, egy zsákszerű lény szorítása alatt találod az arcod. A lény piócaként rád akaszkodva vetített rémképeket eléd, így a tükörképed megjelenésétől fogva már minden az ő műve. Ki kell használnod az átmeneti időt, amikor önmagadnál vagy. Addig kell leszednetek a lényt, amíg még tudatodnál vagy.

Renji
Bárhogy is próbálkozol sosem tudsz kellő közelségbe férkőzni. Túl sok veszett kutya állja az utadat, hogy végre összetörhesd a szobrot. Cselre lenne szükséged. Talán valamelyik kidou a hasznodra válhat. Azonban olyat kéne bevetned, ami gyorsabb az elé vetődő fenevadaknál.
Ha viszont összetöröd a bálvány tárgyat az állatok összezavarodnak. Nincs, ami parancsokkal látná el őket, így még veszélyesebbé válnak. Ez az a pont, amikor könnyedén a javadra fordíthatod az eseményeket, hiszen képesek saját fajtájukra is rárontani.

Mitsuko
A második támadásod sikerrel pusztítja el a megmaradt pókokat és kisebb rést is üt a falon. Fellélegezni így sem tudsz. El kéne jutnod a kijáratot jelentő lyukig, miközben tovább kínoznak a levetített képek. Még néhány perc és bele is halhatsz, hiszen nem kevés sebet gyűjtöttek össze kísérőid. Végül előre haladva egyre furábban kezded érezni magad. Valami nincs rendben. Kellemetlen íz járja át a szád és a gyomrod is kezd kikészülni. Az okot kutatva hirtelen mozogni kezd valami a szádban. Természetes reakció,hogy rémülten köpöd ki. Egy tarantula pók. Több is lesz? Ha igen, akkor meg kéne szüntetned a belőled való kiugrálást. Ráadásul úgy, hogy vigyázz ne csípjenek meg.
Talán kaphatsz segítséget odakintről, már ha észleled a tőled nem messze lévő Masaki-t.

_________________
Hihiou Zabimaru!
Öltöztess fel!

**Amaya Uresii** · Téma: Re: Halloween Hétf. Nov. 02, 2009 11:36 am

Annyira megörültem, hogy egy ismerős nénit találtunk! Szokásos lendülettel üdvözöltem, mert reménykedtem vicces lehordásban, de valamicsodácska nem volt jó! A néni csak fura hangokat adott ki, nem beszélt. Hamar abba is hagytam. Ha nincs hangos beszéd, akkor semmi értelme ugrálnom. Inkább mosolyogva kivártam, amíg Buksi leszedi a láncokat, aztán felpattantam a nyakába. Azaz én helyem! Nem adom át senkinek! Ezt muszáj volt közölni a nénivel, aki pont úgy esett!
-Útra fel, Bunduuuus!- mutattam magam elé mosolyogva. -Messze van Tatsu-chan?- tettem fel ártatlanul a kérdésem. Igazából nem érdekelt. Nagyon élveztem, hogy utazhatok, főként a farkaska nyakában. Viszont eszembe jutott ez a kérdés és én mindig kimondom, amikére gondolok! A válaszka gyorsan érkezett egy morgós fejcsóválás kíséretében. Biztos azt jelentette nem!
-Annyira okos vaaaagy!- csillogtak a szemeim és pattogtam boldogan. Utána folgytatttam egy vidám dalocska dudorászását. Természetesen én találtam ki! Imádtam mindenféle szóról énekelni, ami hirtelen elhagyta a számat. Percekig lefoglalt ez a móka, de szörnyen lassan haladtunk. Átdobva lábaimat Bundus egyik oldalára hajoltam közel csapzott nénihez. Meg akartam kérni siessen picikét. Látva az arcocskáját megesett rajta a szívecském és megkértem farkaskát ácsizzon meg. A nálam hordott selyemkendőcskét és fodros köténykémet leszedve kötöztem keresztbe kasul a nénit. Csúnyácskán vörös volt! Biztos sok helyen vágta el az ujját! Miután egész pofás múmiácska kinézete lett, jót virultam és fellöktem a puha plüssöcske hátára. Én megfogtam farkaskas szőrikéjét, nehogy elveszítsem őket, aztán mentünk tovább.
-Kö...köszönöm!-
-Csak gyógyulj meg, csapzott néni!-vigyorogtam rendíthetetlenül, miközben előttünk egy vicces fekete paca húzott el. Érdeklődve hajoltam közelebb. Kezdtem kíváncsi lenni! Érdekelt micsodácska lehetett. Épp megindultam volna, amikor Bundus morgolódni kezdett. Rámosolyogva fékeztem be és simiztam meg a fülecskéjét. Gondoltam nem akarnak kimaradni a felfedezésből, de az árny iránya helyett a lépcső felé fordultunk. Morcosan toporzékoltam egyet. Utáltam lépcsőzni. Mindig sokáig tartott és elfáradtam tőle! Az előadásomat megint Bundus törte meg. Megfogta a fogacskáival a ruhámat is megemelt. Erre boldogan kezdtem viháncolni.
-Tehercipelősdiiii!-ficánkoltam és kapálóztam, miközben szép lassan haladtunk felfelé. Féltávnál valahonnan elkezdtem tudni kicsodácskák lesznek előttünk. Egy csomó ismerős néni és bácsi! Ők biztos meggyógyítják majd csapzott nénit! Fordultam is felé vigyorogva, de egyre hátrébb csúszott a puha ágyacskán. Nem akartam, hogy nagyot essen, ezért azzal a gyors valamivel előtte termettem és visszahúztam. Olyan volt mint a kötélhúzás! Nagyon tetszett! Az örömtáncom befejeztét a folyosó villódzó fényei törték meg.
-Nééézd! Úgy tűnik mintha eltűnne a kezem, aztán tök máshogy bukkanna fel!- játszadoztam a hirtelen el és feltűnő fénnyel, szorgalmasan mutogatva csapzott néninek. Aztán egyre jobban remegni kezdett alattunk a talaj. Bunduska nagyon kezdett sietni. Biztos közel lehettünk Tatsu-chan-hoz!

_________________

**Kawazoe Hanae** · Téma: Re: Halloween Kedd. Nov. 03, 2009 5:24 pm

Ahogy hunyorogva bámultam a falat, az írás egyszer csak kezdett felszívódni róla. Nem tudom ezt mit jelenhet, ha egyáltalán tényleg hihetek annak amit látok, és nem csak a képzeletem játszik velem. Mindenesetre nem maradt több erőm. A földre rogyva lihegtem, amint Yamazakura eltűnt mellőlem. Elérkezett az a pillanat, ahol már nem tudtam materializálva tartani a bankai formáját, mert olyannyira arra koncentráltam, hogy jusson egy kevéske levegő a tüdőmbe. Néhány pillanatig nem történt semmi. Kezdtem azt hinni, hogy rossz volt a megfejtésem, és most mindennek vége. Átfutott az agyamon az egész életem, és azt hittem újra meg fogok halni, mint annak idején a repülőgépen. Nagyon féltem, mert tudtam, hogy most viszont már tényleg nincs második esély, olyan mint ami az emberi életem után megadatott. Nem akartam itthagyni azokat akiket szeretek, és felelősséggel tartozom értük, elvégre egy kapitány vagyok az istenért. Teljesen kétségbeesve, egy pillanatra sem pihenni a már igencsak oxigénhiányos agyamat gondolkodtam, hogy miként találhatnék innen kiutat, mikor a falon egy újabb szöveg kezdett felderengni. Ez azonban most sokkal rövidebb volt mint az előző, vagyis tulajdonképpen csak egy szó. Nagy nehezen kibetűztem, és amint végre sikerült, már időm sem volt felfogni a jelentését, mert a helyén megjelent egy vaskos faajtó. Egy percig sem tétovázva ugrottam fel, azonban hirtelen úgy megszédültem, hogy szinte úgy estem neki az ajtónak, és a kilincsre támaszkodva borultam ki a folyosóra amire nyílt.
-Levegőőő! -töltöttem meg többször is jól a tüdőmet, amint térdelésben a padlón támaszkodtam. Majd mikor már úgy éreztem kitisztult annyira a fejem, hogy tovább tudjak menni felálltam és körbenéztem. A folyosó végére pillantva azonban hirtelen megrémültem. Egy alakot láttam felém közeledni, de túlságosan sötét volt ahhoz, hogy kivegyem ki az. Kezdeti rémületemen urrá lévén azonban ráfókuszáltam a lélekenergiájára és nagyot sóhajtva eresztettem le a kezem Yamazakura markolatáról.
-Roku.... -indultam meg felé. Még mindig kicsit remegett ugyan a lábam, és korántsem töltött el nyugalommal ez a továbbra sem bizalomgerjesztő hely, de egy ilyen halálközeli szituáció után sokkal barátságosabbnak hatott.
-Hanae jól vagy? -sietett oda amint meglátott.
-Igen, mostmár igen. -álltam meg előtte- Amint látom neked sincs nagyobb bajod. -könnyebbültem meg annak láttán hogy jól van.
-Keressük meg a többieket minél hamarabb és menjünk erről a szörnyű helyről... -adtam be az indítványt, amire egy határozott bólintás volt a válasz.
-Yatahori Amayáért ment, de ha jól érzem már itt vannak a közelben. -vette át az irányítást és kalauzolt arrafelé, amerről a farkas energiáját érezte.

_________________

**Hana Shuuhei Akamoto** · Téma: Re: Halloween Kedd. Nov. 03, 2009 9:45 pm

Kétségbe esetten próbáltam valamit, akármit találni magam körül. A vaksötétnek hála semmit sem érzékeltem a körülöttem lévő térből, ezért magam elé tartottam a karjaimat. Az ujjaim egyetlen tárgyba sem ütköztek! Nincs itt egy szék, szerkény, pókháló sem? Ráadásul még fal, ajtó jelébe sem botlottam. Szerencsére a gondolataim még viszonylag a realitás talaján mozogtak, így két lehetőséget rövidesen meg is fogalmaztam. Vagy egy végtelen térben járkálok vagy el se mozdultam. Ha az előbbi szép lassan be fogok golyózni, ha az utóbbi szintén. Remek kilátások! Az egész helyzet idegtépővé változott! Ugyanúgy rettegtem pedig a borzalmas kislány már nem hajolt az arcomba. Sőt még elveszettebbnek érzem jelenleg magam. Amíg le voltam kötözve legalább tudtam szilárd talaj van alattam és egy stabil ponton vagyok, de most abban is kételkedem, hogy levegőt veszek. Minden abszurdnak tűnik. Hirtelen a mellkasom hasogat, aztán a térdeim akarnak végleg összerogyni. Gyorsan változnak a problémáim. Feltűnően gyorsan. Vajon a hasamon tátongó lyuk is fáj? Reméltem csak a többi kínom nyomja el. Nem, abban reménykedtem nincs is ott! Lehet az lenne a normális ösztön ha körbe tapogatnám, de nincs merszem megállni. Még velem egy légtérben tartózkodik a gyerekarcú szörnyeteg is. A hallgatás sosem garancia. Épp azon mesterkedhet, miként cserkésszen be. "Nem kaphat el újra!" Szaporáztam a lépteimen, amennyire csak képes voltam. Valami csoda folytán ebben a percben nagy felületű, kemény tárgy körvonalai rajzolódtak ki előttem. Izgatott lettem. Úgy hittem megtaláltam a falat! Teljes kartávolságban végigért. Immáron teljes biztossággal indultam el a mentén. Nem foglalkozva a veszéllyel robogtam. Az sem zavart meg, hogy egyre hangosodó motoszkál jön a célirányom felől. Meg is lett az eredménye. Egy gusztustalan, nyálkás tárgyba beleesve sikítottam hatalmasat, teljes mértékig elárulva a tartózkodási helyemet.
Küzdve a mindenemet elborító anyaggal igyekeztem felállni. Mögöttem a bőrömön éreztem, megmozdul valami. Ettől még nagyobb kapkodásba fogtam és kievickélés helyett csak jobban belesüllyedtem a kocsonyába. Végső elkeseredésemben kiabálni kezdtem. Innentől fogva mindegy volt mit teszek. A gyilkosom régen tudta hol vagyok és mivel győzködtem magam, hogy keresnek, talán valaki a közelben jár és meghallja a hangom. His úgy sem hagyna itt! Ekkor egy csontos kéz megragadta a vállam és lenyomott a felszín alá. Sejtettem ez lesz pályafutásom vége, de ha lehet addigra már ne éljek mire megtalál a mögöttem úszkáló lény...

_________________
His a menő Nejó*.*
Kazeshini*.*

**Wakahisa Shun** · Téma: Re: Halloween Szomb. Nov. 07, 2009 7:24 pm

*Tovább figyeli a távoli vizard-illúziókat, azon gondolkodva, mivel tudná megtörni a hallucinációkat. De sajnos ez - mármint a gondolkodás - egyelőre nem olyan könnyű... Talán, ha találna valamiféle oda nem illő tárgyat vagy élőlényt. Ráadásul zanpakutója is újfent visszavonult, és nem méltóztatik hozzászólni egyik hang sem...*
~ A fenébe már... ~
*Morog gondolatban, ezúttal a "plafont" bámulva. Majd, mikor tekintete ismét társai felé téved, valami különös tűnik fel neki. Mintha ülne valami az egyikőjük vállán... Egy holló...? Először csak a halványsárga szemeket veszi észre, amikkel mintha rezzenéstelenül figyelné Shunt, és csak utána magát a madarat. Csak nem ez a jószág lenne a "rejtett kamera"?
Ezt hamarosan sikerül is bebizonyítania, amikor feltűnően igyekszik megmozdítania végtagjait - eddig ugyanis bármit tett, senki sem vette észre a távolból, és hangját is látszólag nem hallották - a titokzatos holló azonban mintha egyre nagyobb érdeklődéssel figyelné mozdulatait...
Most már csak arra kellene rájönnie, hogyan tudná likvidálni a madarat. Van egy olyan gyanúja, miszerint ha sikerül elűznie a dögöt, talán eltűnne az egész illúzió...*
- Cero.
*Mondja ki végül halkan, rövid agyalás után a technika nevét, miután elég energiát gyűjtött tenyerébe, és igyekszik minél pontosabban ellőni az energianyalábot. Bár, hogy mennyire lesz sikeres akciója, rejtély, hiszen nem gondolja, hogy a madár képtelen lenne elrepülni előle már az előkészületek láttán... Ráadásul gondolataiba az is ismét befészkelte magát, hogy talán mégis ide kerültek valahogy az igazi, hús-vér társai, akiket így orvul megtámadna...*

_________________

**Masaki Sachi** · Téma: Re: Halloween Vas. Nov. 08, 2009 10:57 pm

Sörétes töltény gondolkodásra szánt idejével malmozva estem neki köcsög ágról szakadt csimpánz rovar-szellemirtó, helyettes zsákolni való, ingyen hulla szerepében feszítve lyuggatni a meló kezdő kartonomat. Mivel ettől rohadtul nem ért el titeket a lámpagyújtásos modernkor, hogy mi a szarról papolok, közérthetően ugatva első szintre kergettem barlanglakó éjszakai fajzatot, hátha a halszálkázó style-lal felszerelt kézi ütödém csettint egy fogra operált aranyozott korona ritkítást. Ugyanis kurvára mosógél nyelő vanish szappan leszek, ha nyálát folyatva szenesíti a seggét Amazonas lejtős táptalaján és hagy yakuza partin sikítós frászt kapni. Leszarom! Felfordulok, akkor leütöm a csontika főgórét, előkerítem a papírfosató beszívott arisztokrata wc ülőke pofáját és sírig boncolgatom lefejezős Henrikig kúszó ivadékbokrát! Mielőtt sarkantyús parfis vágtával elügetnék a betonpréribe, beszippantottam a dohos patkányfészek bukéját, keresztbe fordultam az élvezhetetlen orrerőszakoló vonaglástól, köszöntem Frédi aszfaltszaggató járgányának, majd felkanalaztam a mazsolányi tudás fáját és egyenestelen irányú, darabos tankerkodással berobbantam krokibéka haveri körének feljegyzésmentes szocitömbösített fejpántosai közé kajajegyet árulni. A harci sminkelt, vonalas spirál füzetek azt se kenték foghagymás pirítóssal, honnan jön a vesszőfonó vén nyanya! Én meg atomra fényeztem a kontaktlencsém mekkora táposra nevelt kotlóstyúk ébresztő krákogásom leledzik. Már ott virultam Piroska szoknyája alá bevakkantó fakrkas koma képében, hogy beburkoljam az éltető utolsó hörgéseket, amikor padlócirkáló mackósajt rám vetődve túlterhelte a kani betűkkel felvésett súlytöbbletet, ezzel oltári gáz spanságba üldözve kórtenyészetes lábfogóval.
~Remek! Hatásos volt a második támadás!~
-Ho...j...johaná...meee!- halandzsa nyelvleckéből kényszeres vérszívó elpatkoltatási kényszerem pattintott függőleges csillárkoccoló babérlevél pozitúrába. Cincáló pláza méreti sztenderdből kicsüngő izomkolóniámnak toporzékolnia kellett még a meeting ponton, hiszen egy felfordulni képtelen óriás giliszta nyálát verve lézengett a mocskos bejáratom, rohadt elejénél! Mese, mese átka köcsög tróger vára! Szóval szempilla rebbenésre ki akartam fingatni a középkoripáncélcövek pöfékelő burájára hajazó zizzantott locsoló csövet! Nekem itt ne keménykedjen és pöffeszkedjem! Nem azért erőltettem meg a vasalásra termett alkatrészemet, hogy egy degenerált, egyhangú, rokkant nyugdíjas beparkoljon a milliós verdám elé!
-Takaroggyá Vameku!-
~Ha már ilyen SZÉPEN kéred...~
-Cipzárt bereteszelni és esti jogára rohadt gyorsan felkészülni!
~Megyek már, megyek!~
-AKKOR NE RINYÁLJ ENNYIT! GÜLÜZNÉM LEFELÉ, HOGY TURBÓZTATOD A TÁVIRÁNYÍTÓ KOPTATÓ CSÖKEVÉNYED!-
~Ettől mindig megfájdul a fejem.~
-ANYÁDDAL SZÓRAKOZZÁL ÉJFÉLI HÓESÉSBEN FAGYIT SZOPOGATVA!-
Erőltette meg a körömgombáit végre tyúkszemen taposva feszítő madárijesztőt, aki a sokktól azonnal kipottyant a fekete lyukból. Meg ne ússza a kiírt talp feldobást kezeltem le kicsit Alien bébiktől csóringerezett cilinderét, de a védőpajzsot szült rusnya ábrázata nem akart kifingni. Nekem viszont nullára esett az ingerenciám, hogy piros tenyerezzek, szóval ráfektettem egy démonsóherságot és leléptem a francba.

_________________
Hangulat-Hell yeah||Szinkronhangom -Daisuke[The Studs]

Spoiler:

**Kuro Umes** · Téma: Re: Halloween Vas. Nov. 22, 2009 4:41 pm

Folyamatosan hátráltam, menekülni akartam a vicsorgó torz szülemény elől. Mintha valamit mondott volna, de nem értettem. Csak jött továbbra is felém, én pedig nekimentem a falnak.
~Nincs menekvés! Meg fog ölni! Segíts Yabai Ryuu! -jutott eszembe a kardom, és reméltem, ő még az én oldalamon áll.
-Már vártam, hogy megszólíts! Figyelj rám! Most az egyszer nem szabad a látásodra hagyatkoznod! Észleld az apró jeleket, melyek segíteni fognak, ha hagyod!
-Mégis milyen jelek? Ryuu! -vitáztam az elmémben, de már nem válaszolt.- Mit is mondott? Apró jelek?
Ismét hangokat hallottam, de nem tudtam megfejteni, mit mond. Viszont ismerősen csengett, mintha már hallottam volna valahol, csak ez egy víz alatti felvételként hatott.
A fülemre akartam tenni a kezem, hogy kitisztítsam a hallásom, de valami fura, puha dolgot éreztem az arcomnál. Egészen az orrom vonaláig tapogattam, és egyre inkább úgy éreztem, menten megfulladok, vagy elhányom magam.
~Valami van az arcomon, ez kétségtelen. De mi az, és hogyan került oda?? Ryuu! Kérlek, csak annyit mondj meg, hogy hol vagy! -próbáltam még messzebb kerülni a még mindig felém közeledő ismerős idegentől.
-Csak koncentrálj erősen, és megtalálsz! Azonban vigyázz, nehogy az egyik társadnak baja essen!
-Hogyan eshetne, mikor egyedül vagyok itt, és senki sincs, aki segítsen nekem? -roskadtam a földre, és ahogy felnéztem, a tükörképem arca vibrálni kezdett: a fehér haj helyett feketén kezdett vibrálni, de ez csak néhány másodpercig tartott.- Szóval nem vagyok egyedül? Ezért volt ismerős a hang! Méghozzá egy férfi hangja volt!
-Fogd meg a kezem, ne félj! -hallottam most már tisztán a szavakat, így ráismertem a kapitányomra!
Eszeveszett módon kezdtem letépni magamról az a valamit, és kisebb szenvedés után sikerült is. Ismét éreztem a helység dohos, ázott földre emlékeztető szagát, de nem érdekelt. Örültem, hogy nem vagyok egyedül, és ez az egész csak egy illúzió volt. Mikor felkeltem a földről, a kapitányra vetettem magam, annyira örültem, hogy ott van.
-Nyugodj meg, nincs semmi baj! Azt hittem sosem állsz meg, és inkább valahogy szembeszállsz velem!
-Ami azt illeti, nem sok hiányzott hozzá, de időben felnyitották a szemem... -kezdtem el keresni a kardom, akit idővel meg is találtam. Magamra erősítettem, és végigsimítottam a sayán.
~Köszönöm, társam!
-Menjünk ki innen valahogy! -indultam meg az ajtó felé...

_________________
Tudnod kell, hogy te vagy az egyetlen.
Szeretni foglak, míg csak élek, vagy még tovább, ha kéred.
♥Renji ξ Kuro♥