Mint minden osztagnak, úgy az ötödiknek is van egy irodája, ahol a kapitány és hadnagya intézik a hivatalos ügyeket.
A bejáratra kívülről az osztag jelképe van felfestve. A helyiség az átlagosnál valamivel nagyobb, ez azonban nem vehető észre a falakat szinte végig beborító, zsúfolt polcok miatt. Az ajtótól balra nézve foglal helyet a kapitány íróasztala, közvetlen az ablak mellett. A zsúfoltság és az iratok összevisszasága a szoba minden szegletére jellemző, azonban a kapitány és a hadnagy tökéletesen képesek kiigazodni a rendetlenségben (valószínűleg egyedüliként az osztag tagjai közül). A helyiség közepén egy barna színű kanapé áll, hogy az érkezők kényelmesen helyet foglalhassanak. Az irodába bátran bemehet bárki az osztagból, akinek valamilyen problémája van: biztos lehet benne mindenki, hogy a kapitány minél előbb foglalkozni fog a megoldások megtalálásával.

//Mérgezés kezdete//

*Szokásához híven a lejárt határidős jelentések felett szundikál a lepke megérkezésekor. Gyorsan meghallgatja az üzenetet - ami egyébként kisebbfajta szívrohamot hozott rá a hirtelen ébredés miatt -, majd feltápászkodik. Hisshinoseijint derekára köti, és int a remélhetőleg szintén az irodában lévő Mitsukónak, hogy jöjjön vele.
Néhány perc múlva már el is készül mindennel, és kilép az iroda ajtaján. Néhány pillanatra elhomályosodnak előtte környezetének körvonalai. Megdörzsöli szemeit, majd rálép a következő lépcsőfokra. Ekkor azonban megszédül és megtántorodik. Feje már lassan egy napja hasogatott... Oldalra nyúl, hogy megkapaszkodjon valamiben, de nem talál semmit már. Szeme előtt minden elsötétül, a kapitány pedig elvágódik, mint valami zsák. Rémült arcokat lát maga körül elmosódva, ahogy hátára fordítják, valamint riadt kiáltásokat hall, mielőtt teljesen elveszítené eszméletét.
A közelben lévők ijedten figyelik a kapitányt, majd néhányan összefogva óvatosan felemelik az ájult nőt és elindulnak vele a negyedik osztag gyengélkedője felé...*

//Váratlan vendég//

*Már megint jelentéseket kell írnia... A fenébe is, miért vállalta el a kapitányi kinevezést...? Ja, igen: akkor még nem hitte el, hogy ennyi papírmunka jár vele.
Székén hátradőlve fújja ki magát, miközben a plafonra bámul. A kinti tisztek ordításait elengedi füle mellett, bár kissé nyugtalanítja, hogy mi történhet. Szemét lehunyva próbál meg pihenni keveset, így nem veszi észre az ajtó nyílását sem. Hirtelen viszont a jól megszokott röhögést hallja...*
~ Te csak maradj csöndben, van elég dolgom így is... ~
*Pillant Hisshinoseijin felé unottan. A zanpakuto szokásos helyén, majdnem az asztal közepén pihen... Nem tudja, miért szólalt meg kardja hirtelen, ezért körülnéz a helyiségben. Vesztére csak szemmagasságban tekint körül, így a környéken lopakodó Aikót nem veszi észre... Csak akkor, amikor már késő.*
- HOGY AZ A...
*Ordít fel, mialatt kissé felugrik a székén. Nos, rohadtul nem számított ilyen orvtámadásra, pláne hadnagya húgától nem... Igaz, először meg sem ismeri a lányt, csak miután kellőképpen lehiggadt.*
~ Szóval ezt láttad, Hisshinoseijin... ~
*Vet egy újabb pillantást zanpakuto-jára. Ekkorra már a kis ördögfióka összevissza rohangászik a zsúfolt helyiségben...*
- Vigyázz már, le ne lökj valamit! Nem fogok rendet rakni utánad!
*Szól rá a lányra, aki időközben az asztal elé sétál, és kérdést intéz felé.*
- Nem tudom, merre járkál már megint... De megpróbálhatom előkeríteni...
*Válaszol viszonylag lenyugodva. Már csak ez hiányzott... Bár Mitsukón már megedződött valamennyire, a húga azonban még rajta is túltesz állítólag - amit már a "belépője" alatt meg is tapasztalt. Még jó, hogy nem az ötödik osztagba került... Egy súlyosabb kiadású Mitsukót már nem biztos, hogy kibírna idegekkel...*
- MITSUKOOO!!!
*Kiált fel a szokottnál hangosabban, amennyiben igenlő választ kap előző javaslatára. Ha a közelben van hadnagya, akkor minden bizonnyal meghallja a hívást...*

//Váratlan vendég//

- Mikh... akh...
*Vagyis "Mi a fenét képzelsz magadról?!" - hangzana el a kérdés, ha közben nem készülne megfulladni a szájába nyomott cukorkától. Hangos krahácsolás közepette végül megszabadul a váratlan édességtől.*
- Legközelebb tartsd meg magadnak a cukorkáidat...
*Jelenti ki határozottan. Azonban nem sokáig maradhat nyugodtan, ugyanis a következő pillanatban Aiko már fel is ugrik az asztalra, és csiklandozni kezdi copfjával Akane orrát... A kapitány nemes egyszerűséggel megragadja a hajtincset, hogy leállítsa a lányt. Aki azonban ugrálni kezd, és mindent ledönt, ami útjába kerül...*
- Vigyázz már!
*Érdekes kis mutatványt visz véghez: talán az eddig általa produkált legnagyobb sebességével ugrik lehulló zanpakuto-ja után, hogy még a levegőben elkaphassa a fegyvert. A papírok egyáltalán nem érdeklik, sokkal fontosabb, hogy Hisshinoseijin biztonságban legyen, és ne legyen még dühösebb a shinigamira... Szerencsére sikeresen elkapja a fegyvert, majd az övébe tűzi - ott egyelőre nagyobb biztonságban van, mint az asztalon, ahol éppen Aiko pusztít...*
- Nem játszunk.
*Morogja orra alá, mialatt megpróbálja összeszedni a szerteszét szálló papírokat. Kicsit meg is lepődik, amikor rövid időre képes nyugton maradni a lány... Na jó, nagyon meglepődik. Hogy aztán már beletörődéssel vegye tudomásul, hogy a hurrikán hamarosan a polcokat is eléri...*
- Azok nem könyvek.
*Sóhajt fel, majd hozzáfűzi:*
- És nem fogok felolvasni senkinek semmit...
*Próbál még mindig határozott maradni. Arcára leírhatatlan kifejezés ül ki, amíg végighallgatja az apró shinigami újabb kérdésözönét.*
- Nem megyünk sehova. Remélhetőleg hamarosan megérkezik a nővéred, nekem pedig végre nyugtom lesz...

//Váratlan vendég//

- Mert nem. Egyébként sem tartozok neked elszámolással.
*Válaszol ellentmondást nem tűrően a lánynak, aki hamarosan leveti magát a kanapéra - méghozzá úgy, hogy azon a lendületen még Akane is meglepődik. Meg csodálkozik, hogyhogy nem szakadt össze azonnal a bútor... Nem mintha hiányozna neki a pusztítás...*
~ Mit vétettem? ~
*Néz az ajtó felé, amikor Aiko kiviharzik. De most legalább pár percig nyugalma van... Az ablakhoz sétál, majd, miután meggyőződött arról, hogy a vörös hajú ördögfióka eltűnt a környékről, a kanapéra veti magát és elnyúlik rajta. A plafont bámulva gondolkozik el azon, hogy mi történne, ha nemcsak Mitsuko idegelné állandóan, hanem még a húga is... Valószínűleg előbb-utóbb megfojtaná valamelyikőjüket...*
- Rohadtul örülök neki...
*Morogja mintegy magának, amikor a másik shinigami visszatér, és bejelenti érkeztét.*
- Mi a fenét hoztál?
*Kérdezi gyanakodva. Nem tölti el valami jó érzéssel annak a hatalmas doboznak a látványa, amit magával cipelt. Amikor a lány eltűnik a rengeteg holmi között, egy pillanatra megfordul agyában, hogy márpedig most ráteszi a doboz tetejét és le is ragasztja, vagy pedig ráül, hogy ne mászhasson ki onnan Aiko... Azonban hamar elveti az ötletet: rájön ugyanis, hogy a kislánynak is van zanpakuto-ja - és nem igazán szeretné, ha azzal próbálna meg utat vágni magának rajta keresztül...*
- Hadd ismételjem meg: nem játszunk semmit.
*Jelenti ki, amikor meglátja a lány kezében a hajkefét és zselét. Az ugrást sikeresen kikerüli, és a kanapé túloldalán veszi fel védekezőállását. Ha nem féltené az iroda berendezését, minden bizonnyal kapott volna Aiko egy Byakurai-t is...*

//Váratlan vendég//

- De nem fogsz! Legalábbis nem velem!
*Rivall rá a lányra.*
- Ha azokat rám mered akasztgatni, addig élsz... Nem érdekel, hogy ki a rokonod...
*Menekül ezúttal az asztal túloldalára, amíg ez a vörös ördögfióka már megint a dobozában turkál. Bár az "élsz" ige ebben az esetben nem éppen a legmegfelelőbb kifejezés...*
- Olló nem való egy gyerek kezébe!
*Jelenti ki fedezékéből az újabb "fenyegetés" hallatán. Az emberek világában elég gyakran használták ennek a kifejezésnek egy változatát, onnan is szedte hozzá az ötletet...
A következő pillanatban pedig majdnem lefejeli és leharapja az asztal szélét. Aiko ugyanis orvul a hátára ugrik... Eddig a derekával semmi problémája nem volt - a jelenlegi helyzet alapján ez az álláspontja azonban hamarosan megváltozik...*
- Hogy lehetsz ilyen nehéz?
*Kérdezi meg mogorván. Lassacskán kezd beletörődni sorsába, miszerint Mitsuko érkezéséig neki kell "szórakoztatnia" hadnagyának húgát. De hol a fenében van már eddig...?*

//Váratlan vendég//

- Mint látod, a kedves húgod éppen a derekamat teszi tönkre...
*Válaszol Mitsuko kérdésére bosszankodva, majd hozzáfűzi:*
- És nehogy röhögni merj!
*Pillant hadnagyára. Tekintetével simán tudna ölni is, ha képes lenne rá...*
- Te kis...
*Kiált fel, amikor Aiko leszálláskor oldalba rúgja. Éppen nyúlna zanpakuto-jáért, azonban Mitsuko arcát látva ez a mozdulat derekának végigsimításába torkollik, hogy elrejtse eredeti célját. Nem szívesen dühítené fel beosztottját - akkor ugyanis valószínűvé válna, hogy a hadnagy inkább húgával tartana Akane bosszantásában... A kettő egy ellen felállást azonban nem tartja fairnek, különösen úgy, hogy ő kerülne kisebbségbe. Végül aztán nyugalmat erőltet magára, és feltápászkodik a padlóról.*
- Nem! Rohadtul nem engedtem meg, hogy kitörd a derekamat és a bordáimat... Különösen úgy, hogy előtte meg is akartál kopasztani...
*Fakad ki dühösen, majd zanpakuto-ja felé fordul.*
~ Te meg csak ne röhögj ki... Különben legközelebb ajándékba adlak annak a vörös ördögfiókának! ~
*Jegyzi meg magában - Hisshinoseijin úgyis hallja őt. Hogy milyen jól, azt pedig az bizonyítja, hogy a kard a letolás után meg sem szólal többet bosszúból...*