//Csak a napi teendők...//

*Arcára akaratlanul is kitelepszik lassan már védjegyévé váló vigyora, amikor látja, hogy lerohamozzák beosztottjai az újoncot - amit Mamoru nem biztos, hogy túlzottan tolerálna... De egyelőre nem szól közbe, majd csak akkor, ha túlságosan zavarban látja a fiút. Addig hadd éljék csak ki magukat Mitsukóék...
Egyébként talán még meg is könnyebbül, amiért ezúttal nem őt nyösztetik mindennel kedvenc tisztjei. Óvatosan hátradől székében, és úgy figyeli tovább az ismerkedést.*
- Igen, hadnagy, veled ellentétben én szoktam jelentéseket is írni...
*Vág vissza azonnal Mitsukónak - ami persze finoman szólva sem fedi a valóságot, azonban kihagyhatatlan számára a labda újabb leütése. És ez néha órák hosszat megy így kettejük között... Akane maga már észre sem veszi, mennyire riasztó lehet ez azok számára, akik még nem ismerik eléggé a különös kapitány-hadnagy párost... És máris előtörik belőle az újabb megjegyzés:*
- Ha így elterpeszkedsz a kanapén, akkor kicsit bonyolult lenne helyet foglalnia Mamorunak... Vagy talán azt szeretnéd, hogy rád üljön?
*Vigyorodik el újfent, majd az újonc felé fordulva ő is afelől kezd érdeklődni, hogyan vélekedik az osztagról a fiú.*
- Szerintem inkább hírhedt mostanában az osztag sajnos...
*Jegyzi meg halkabban, amikor a dicséretet meghallja. Hát igen: Akane még mindig élénken emlékszik arra a bizonyos árulásra... Kapitányként azóta is főleg azon dolgozik, hogy kiköszörülje a csorbát, melyet az Aizen Sousuke nevű volt kapitány ejtett az ötödik osztag hírnevén...*
- Szóval a te ismerőseid voltak...
*Vakarja meg elgondolkodva tarkóját, és kicsit elsötétedik tekintete, majd folytatja a választ:*
- Valószínűleg nem teljesen úgy fognak jellemezni édesapádnak, mint ahogy azt bármelyik, ötödik osztagbeli tiszt tenné, aki már egy kicsit is ismer...
*Fejezi be mondanivalóját. Azt már elhallgatja, hogy finoman szólva is leordította azokat az alakokat, amiért a tudomása nélkül léptek az osztag területére...*

//Csak napi teendőim...//

Érdek feszülten hallgattam a mi kis újoncunk sztoriját, majd mikor láttam, hogy Mitsuko elterpeszkedik a kanapén gyorsan én is ráhuppantam, amitől kicsit megdobta Mitsut a kanapé, de nem esett le az ülőalkalmatosságról, csak a fenekére ült tőle. Rávigyorogtam, amiért ez összejött nekem, majd rájöttem, hogy kicsit össze kéne magam húzni, ha szegény Mamoru is leszeretne ülni.
-Jajj ne haragudj! -ugrottam gyorsan arrébb, de csak azt értem el vele, hoy most meg Mitsu ölébe estem, bár annak kifejezetten örültem, amit ki is mutattam látványosan. -Ó a családodnak még emberei is vannak? -tettem fel a bugyuta kérdést, csillogó szemekkel, mivel nyilvánvaló, hogy a gazdagok bőven rendelkeznek személyzettel. -Én nem is láttam semmit! Pedig nekem állandóan át kell ugrálnom az egész 5. osztagot és mégsem láttam, hogy pakolásznak. -pattantam föl, majd kinéztem az ajtón, de persze sehol senki, miért is lenne? -Megyek megkeresem őket és megnézem hol is fogsz lakni, mivel remélem, majd téged is meglátogathatlak olykor-olykor. -vigyorogtam a fiúra. -Egy két óra múlva visszatérek szerintem, csak körbe nézek a házban, ha nem baj és elhozok valamit otthonról. Rendben? Na sziasztoook! Jók legyetek addig is! -kiáltottam ki meg sem várva a választ, majd elindultam megkeresni Mamo házát, hogy közelebbről szemügyre vegyem.

(A 2 óra = 2 kör kimaradással, ha nem gond , mivel sok az elmaradásom és most sem tudtam írni semmiről ^^""")

Végre sikerült összejönnünk Mitsukoval a tengerparti eset után, aminek nagyon is örültem, hisz megszereztem álmaim nőjét. Azóta történt egy-két dolog, hisz kineveztek kapitánynak így a személyes dolgaimra sokkal kevesebb idő jutott emiatt. Megoldottam a problémát, hisz mindig eltudtam lógni ha csak egy fél órácskára is szívem hölgyéhez. Azonban a mai napra mást terveztem. Nagyon korán felkeltem és bementem az irodába, hogy minél előbb végezzek az aznapi papírmunkával. Sajnos az utóbbi időben nekem kellett csinálnom, mert a hadnagyomnak valami dolga volt, de hát ez van, majd ha visszaért, rá fogok sózni minden munkát, és míg ő dolgozni fog, én henyélek addig. Pontban délben kiléptem az irodából, visszasiettem a szobámhoz, és felkészültem a dologra. Vagyis megpróbáltam a hajamat valahogy megcsinálni, hogy ne álljon össze vissza, de kudarcot vallottam, így inkább hagytam az egészet. Aokit leműtöttem az oldalamról, és leraktam az állványára, ma nem lesz szükségem rá, remélem. Haorimat magamon hagytam, mégiscsak legyen meg a tisztelet, ha találkozok egy tisztemmel véletlenül. Megkerestem a dugi pénzemet, amit direkt az ilyen alkalmakra gyűjtögettem, és feltöltöttem erszényemet vele. Nem fogok suttyóskodni, ha arról lesz szó, ha Mitsunak valamihez megjön a kedve, akkor az lesz. Boldogan elindultam az ötödik osztag fele, mert valószínűleg ott fogom megtalálni a párom. Vagy az irodában, vagy a szobájában, vagy az étkezőben. Pár perc múlva már ott is voltam az osztag kapujánál. Már nem tévedtem el, sőt saját útvonalam volt a háztetőkön keresztül, hogy mikor ellógom a papírmunkát gyorsan oda érjek Mitsukohoz.
~ Hol is nézzem először...-töprengtem magamban, hogy hol kéne keresni szerelmemet. Igazából bármelyik tisztet megkérdezhettem volna, de nem volt kedvem hozzá, meg különben is jobb szerettem magam intézni az ilyen dolgokat. Odaértem az étkezőhöz, de nem találtam sehol a lányt. Kérdeztem a konyhás nénitől is, de Ő sem tudta, hogy merre lehet, tippként megemlítette a kapitányi irodát, és a szobáját, de ettől nem lettem okosabb, mert ezekre én is gondoltam már. Sóhajtottam egyet, majd elindultam a szobája felé, hátha ott alszik, vagy pihen, és ott találom. Pár perc múlva már ott is voltam a szobája előtt, kopogtam, de nem jött válasz, így kissé lelombozva indultam el a kapitányi iroda felé. Kicsit feszengtem attól a helytől, mert a kapitánnyal nem sokszor találkoztam eddig, de akkor sem volt túl felemelő a találkozás. Bár kapitányként már más a helyzet, de van itt más dolog is. Akane-taicho "közel" áll Mitsukohoz, és hát..na..mindegy. () Kopogtam az ajtón, majd beléptem az irodába. Mindkettőjüket bent találtam, mintha épp vitatkoztak volna valamin, mielőtt beléptem, szóval lehet, hogy én is kapok a fejemnek, amiért félbeszakítottam őket.
- Öh..jó napot Akane-taicho..izé..elrabolhatnám Mitsukot egy pillanatra? - kérdeztem kissé bizonytalanul. Ránéztem szerelmemre, és mosolyogva kifelé intettem a fejemmel, hogy csatlakozzon hozzám odakint. Mikor kiért Mitsu is az ajtó elé, én magamhoz húztam, majd egy hosszú csókkal köszöntöttem kedvesem.
- Szia! - mondtam neki. - Nincs kedved eljönni velem Karakurába? Plázába, vidámparkba, meg ilyenek. - suttogtam a fülébe.
- Akane-taicho el lesz egyedül is erre a kis időre szerintem.. -vigyorogtam.

Miután kihívtam Mitsukot a kapitányi irodából, gyorsan vázoltam neki az elképzeléseimet egy csókkal fűszerezve. Természetesen igent mondott, hisz az ilyen dolgokat sosem szokta visszautasítani. Pár pillanatra visszalibbent az irodába, hogy bekamuzzon valami Akane-taichonak, hogy el kell mennie. Mondjuk szerintem Akane pontosan tudta, hogy miről van szó, és semmilyen fontos dologról nincs szó itt, de hát ez van. Szerelmes az ember. Kis idő után visszaért Mitsu az ajtóba. Megfogtam a kezét, majd elindultunk a senkai kapu fele. A lélekbogyókat már idefele beszereztem, hogy ne kelljen külön elmenni értük, ezzel is pazarolni a drága időt, amit vele tölthetek. Oda is adtam a sajátját Misunak miután kiértünk az ötödik osztag területéről.
- Mit szólnál, ha először a parkba mennénk? - tettem fel a kérdést. Már jó párszor elterveztem az útvonalat, hogy merre is mehetnénk Karakurában, és úgy gondoltam, hogy a park ideális hely a kezdéshez, hisz a 13. osztag kertjét is szerette Mitsu, akkor azt is szeretni fogja, remélem. Néhány perces gyaloglás után odaértünk a senkai kapuhoz, aztán ki is nyitották.
- Csak utánad.-szóltam mosolyogva. - Hölgyeké az elsőbbség.
Elindultunk a kapun át és végig gontolam közben, hogy milyen jó is lesz ez a mai nap. Csak a szerelmem és én, senki más, semmi zavaró tényező. Ritkán tudunk sajnos ennyi időt eltölteni ketten, mert mindkettőnknek sok a dolga, de azért én mindig kerítek alkalmat, hogy meglátogassam szívem hölgyét. Míg haladunk az átjáróban, átkaroltam párom, és úgy haladtunk tovább.
- Mond csak Mitsu, mi van veled? Minden rendben? Nincs semmire szükséged? - kérdeztem, mint amikor az orvosok szokták a betegeiket kérdezni, hogy minden rendben van e, vagy nincs e valamire szükségük, csak itt másról volt szó. Szerelemről. Kisvártatva elértünk az átjáró végéhez, és kiléptünk a fűre. Nyomban megállapítottam, hogy szinte nem is kell gyalogolnunk a parkig, mert a part bejáratától nem messze nyílt meg a kapu. Bemásztam a pót testembe, aztán megvártam Mitsut is. Kék pólót viseltem kék farmerral és kék sportcipővel. A kék volt a kedvenc színem, szóval ruhából csak azt, ha az emberi világba jövök. indulás előtt jól megtömtem a tárcám, szóval pénzből nincs hiány. Nem suttyóskodunk, ha a párunkkal megyünk a városba kettesben.
- Nos, akkor indulhatunk a parkba, drágám? - kérdeztem mosolyogva Mitsukotol, és adtam az arcára egy puszit.