Itt található az osztag kapitánya!

A szokásos papírmunkát végeztem az irodámban, majd bejött az egyik tisztem.
-Jó napot, taichou!-köszönt rám, mire én felnéztem a dolgozott iratról.
-Üdvözletem! Mi a probléma!?-kérdeztem
-Hát...ma jön meg az új tagunk!
-Ajajj...a hallottak alapján jobb, ha felkötjük a gatyánkat...-jelentettem ki kicsit ijedten. Csak ennyi?
-Igen Uram!
-Rendben van, elmehet!-helyeselően bólintott, majd kisétált az irodából, én pedig ismét munkám fölé hajoltam, de valahogy nem tudtam dolgozni, ezért inkább letettem a tollat, és vártam a kopogtatást az ajtómon.

*Csínytevési hajlamom már az első napon megmutatkozik. A főkapitány irodájából sietve távozó tiszt elé kirakom a lábam, aki abban elesik.*
- Elnézést kérek, nem láttam, hogy jött* vágom ki magam a helyzetből, majd elegánsan az iroda elé érkezek, és kopogok, ahogy illik. Egyenruhám ujjában persze ott lapul a folyékony ragasztóm, amivel kicsit fellendíteném az életet az osztagnál. Majd mivel tíz perc után sem érkezik válasz a kapitánytól, úgy gonndolom, hogy kizökkentem kicsit a melóból.*
- Üdvözletem, kapitány!* rontok be az irodába, persze illedelmesen meghajolok.*

A tiszt távozása után pár másodperccel később egy hatalmas koppanást hallottam.
-Hjaaaj...-sóhajtottam egyet, majd már jött is a várva várt kopogás. Nem tudom, miért nem szólaltam meg, de valahogy nem sikerült kinyitnom a szám. Azután persze az illető benyitott, majd rám köszönt.
-Üdvözletem, kapitány!-majd meghajolt.
-Üdvözöllek az osztagban. Nem tudod, mi volt az a nagy koppanás az előbb?-kérdeztem, persze tudtam rá a választ:Valahogy elbuktatta a tisztemet.
-Nem tudom...-mondta és egy gyors mosoly futott végig az arcán, ami megerősítette elméletem.
-Hallom, igazi kis ördög voltál az akadémián. Nem szeretném, ha pályafutásodat az osztagban is folytatnád!-mondtam, majd jól megnéztem magamnak, nem akar-e valami kis rosszaságot csinálni? Nem vettem észre semmi különöset, ezért folytattam tovább.
-Még egyszer üdvözlünk az osztagban, mint 4. tisztet! Ha nincs más mondanivalód, akkor távozhatsz!-mondtam, már valamivel kedvesebben mint az előbb, és érdeklődve vártam a válaszát.

- Nem tudom*feleltem a koppanásra utaló kérdésre. Természetesen naná, hogy tudom. Elgáncsoltam egy tisztet puszta szórakozásból.*- Nahát, ilyen híres lennék? Gondolom örülnek a tanárok, hogy elkerültem az akadémiáról*kérdem vigyorogva, egy megjegyzéssel fűszerezve.*- Természetesen ez nem nagy kérés, kapitány*mondom, de nem hinném, hogy egykönnyen bedől a válaszomnak.*- Megkérdezhetném, merre van az osztag szállása?*érdeklődöm meg, mielőtt fél éjszaka szaladgálhatnék, mert eltévedtem az osztagom területén.*
- Remélem nem akarsz borsot törni a kapitány orra alá -*jön Kitsune Koori szokásos kioktató szövege, ami a legkevésbé sem foglalkoztat.*
- Ugyan, egy kis ragasztótól még nem lesz baja -*célozgatok az egyenruhám ujjában lapuló folyékony ragasztóval teli tubusra. Remélhetőleg ravasz tervem nem tűnik fel a kapitánynak, különben füstbe megy a szórakozásom. Pedig én ma jót akarok nevetni.*
- Javíthatatlan vagy - jelenti ki Kitsune, de cseepet sem érdekel. tény és való, hogy csínytevő hajlamom mit sem változott. Ugyanolyan csínytevő ördög vagyok, mint eddig voltam. Persze azért a durva csínyeim elmaradoztak az évek során, mostmár inkább kisebb tréfákkal mulattatom magam. Habár van egy olyan érzésem, hogy sűrű beszélgetések lesznek a kapitányommal.*

-Genni!!-ordítottam egyet, majd a hadnagy lépett be az irodába.-Ő itt Hitomi Aruya, a hadnagyom, majd megmutatja az osztag szállását! Remélem a legközelebbi találkozásunk nem éppen balhé miatt lesz! Más óhaj-sóhaj, probléma vagy gond?-kérdeztem, közben felvettem a tollamat az asztalról, hogy folytassam a papírmunkát, de előtte mindenképp megvárom, ameddig ki nem mennek. Genni úgy nézett rám mosolyogva, mint akinek valami problémája van, és ekkor eszembe jutott egy jó kérdés:Én vonzom ezeket az embereket?

*Jókislányhoz méltóan üdvözlöm a hadnagyot, majd a kapitány úr kérdésén elgondolkozok egy kicsit*- Nem,n incs semmi kapitány*felelem.*
~ Hát abban én annyira nem lennék biztos ~ *célzok, persze csak magamban a balhé miatti találkozásra. Magamat ismerve tuti sok beszélgetésem lesz a kapitányommal még. Mégm ielőtt távozhatnánk, pokollepke érkezik hozzám. Gondolom Ayumi akar üzenni valamit, csak nem ér rá elcsászkálni idáig.*
- Szia Name-kun, jól elvagyok a kettes osztagnál, csak sok a meló. Remélem nálatok minden okés. Főkaptiány, őszinte részvétem. Ayumi-chan - miután a pokollepke átadja az üzenetet, a főkapitány láthatóan nem igazán díjazza az ilyen zavaró tényezőket.*
- Jó éjszakát, kapitány* köszönök el meghajolva, majd inkább lelépek, nehogy a végén szemet szúrjon neki a kis tervem*

Naname közölte, hogy nincs semmi, amit el akar mondani, azután egy pokollepke hozott üzenetet. Remek, átadta, kész happy end!
-Jó éjszakát Kapitány!-köszön el tőlem, amire én ismét csak biccentettem, majd amint kilépett az ajtón, a bal kezem végighúztam az arcomon, közben saját "szerencsémet dicsérgettem", majd a tollat a kezemben elkezdtem használni is. Írtam nyugodtan 10 percig, majd Ryu megszólalt.
~-Mi tényleg nem fogunk unatkozni!
-Remek észrevétel, észlény!
-Jó-jó, elnézést hogy szólni mertem...
-Semmi baj, csak kicsit ideges vagyok miatta...~A beszélgetésünknek itt vége szakadt, én folytattam a papírmunkát, ő pedig ült csendesen az oldalamon.

Miután a kapitányom kezembe nyomta a szállítandó iratokat, lemondó sóhaj kíséretében indultam útnak. Fogalmam sem volt, hogy miért pont nekem, a magányos farkasnak, az örök könyvmolynak kell futárszolgálatot teljesíteni... Mindensetre külsőm semmit sem árult el feszültségemből: pillantásaim hidegek voltak, tartásomból sugárzott a nemesi származású lányokra jellemző elegancia és kecsesség. Hátrasimítottam hosszú, csillogó hajamat, és lassú léptekkel indultam útnak. Számítottam volna valami letolásra, de ehelyett csupán néhány érdekes pillantást kaptam azért, amiért szolgálatidőmön kívül kimonóban voltam. Úgy tizenöt- húsz perc gyaloglás után elérkeztem az első osztag székhelyéhez, azon belül is a kapitányi irodához. Őszintén szólva nagyon mehetnékem volt, mert szerettem volna elolvasni annak a könyvnek az utolsó kétszáz oldalát, ami még hátravolt... az emberi idegrendszerrel foglalkozott, szinte rémisztően részletesen. Halk sóhaj kíséretében bekopogtam, majd miután bebocsáttatást nyertem, egyenesen a kapitány asztalához mentem, majd mély meghajlás közben, halk, csengő hangon így szóltam:
- Jó napot! A nevem Kuroi Seiun, 12. osztag, 4. tiszt. Egy levelet hoztam önnek a kapitányomtól. - nyújtottam át az előbb említett iratot, és felegyenesedtem.

Végre, kész az utcsó lap is kész volt, ezért lehajtottam a fejem, hogy szundítsak egy kicsit, aztán kopogtak az ajtómon.
-Bújj be!-vetettem oda fáradtan, majd egy lány lépett be az ajtón.
-Jó napot! A nevem Kuroi Seiun, 12. osztag, 4. tiszt. Egy levelet hoztam önnek a kapitányomtól.-jó, egy üzenet még nem jelent túl sokat, ha már ezt a nagy papírköteget megcsináltam, ez semmiség lesz.
-Köszönöm, hogy elhozta nekem a levelet!-mondtam, majd átvettem az iratot.-Van még valami?-kérdeztem, közben magam elé helyeztem a lapot, anélkül, hogy ránéztem volna. Talán az álmosság miatt, eddig nem is néztem meg rendesen, hogy ki hozta az üzenetet. Azért a vélemény maradjon csak az enyém...

Némán léptem hátrébb, és egyenesedtem fel. Kissé zavarban voltam, elvégre is nem minden nap áll valaki a főkapitány előtt.
- Nem tesz semmit, főkapitány úr. - néztem a szemébe. Érdekes személyisége volt. A külseje valahogyan egyszerre volt vonzó és taszító. Kezemmel a vékony, puha anyagot simogattam, amiből a ruhám készült, és közben pillantásom az ablakra tévedt. Utánna természetesen a kapitány felé fordultam, és bólintottam. - Igen, van még valami, tisztelt főkapitány. Az én kapitányom várja a válaszát, a jóváhagyását a fejlesztéseket illetően. Ezenfelül a hadnagyom engedélyt kér valami újabb festékszállítmány áthozatalára. Elfogytak a készletei. - szóltam halkan, majd felsóhajtottam. Amaya hadnagy őszintén szólva megtámadott a folyosón, és miután a padlón kötöttünk ki, sírva közölte hogy festeni akar. Én pedig nem hagyhattam ott ilyen állapotban a hadnagyom! Tehát önfeláldozóan engedélyt kértem ehhez is. Bár ha mást nem, némi olajfestéket úgyis szerzek neki. - Ha önt zavarja a jelenlétem, az irodája előtt is megvárhatom, míg elkészül az akta átolvasásával és ellenőrzésével, valamint az engedélyek kiállításával. - mondtam félszegen, és tettem egy tétova lépést az ajtó felé. Őszintén szólva nem tudtam, mit kellene most tennem.

-Nem, nem zavar a jelenléte, nyugodtan megvárhatja, ameddig megcsinálom a jóváhagyásokat, akár le is ülhet addig!-mondtam egy kusza mosolyt megeresztve elolvastam az üzenetet, majd elővettem pár lapot amikre megalkottam a jóváhagyásokat. Nem tartott túl sokáig, és már el is készültem. Egy aláírást firkantottam a végére, letettem a tollamat, és átnyújtottam a papírokat.
-Itt vannak a jóváhagyások, és...ez itt a festékszállítmányé!-mondtam, majd ráböktem a bizonyos lapocskára.- Ezen kívül még valami?-kérdeztem, miközben kicsit hátradőltem és nyújtóztam egyet, majd ismét előre dőltem, és úgy vártam a választ.

Az ajtó előtt állva vártam, hogy a főkapitány végezzen a papírokkal, és csodálkoztam, hogy ennyire hamar átfutotta a rengeteg jelentést. Szinte elképedve meredtem rá, majd lassú, apró léptekkel indultam értük. Mikor elvettem őket, kezem hozzáért a főkapitányéhoz, bennem meg furcsa érzés futott végig. Gyorsan hátrébb léptem, és a szokásos mosolyomat akartam felvenni, de nem igazán jött össze. - Maga elképesztő, főkapitány úr... Nekem legalább két óra volt, míg alaposan áttanulmányoztam. - mosolyogtam, és hátrébb léptem. Kezdtem veszélyben érezni magamat, túlságosan vonzott a kapitány kisugárzása, ezért jobbnak láttam távozni. - Nem, igazán nincs ezeknkívül semmi sem. Ön mit tervez mára? Én most megyek az étterembe. - mosolyogtam szélesen, és az induláshoz készülődtem. Ha akar majd, velem jöhet, de nem muszáj neki... egyedül is elleszek.

-Öhm, köszönöm, már megszoktam a gyors munkát!-válaszoltam kedves mosollyal a dicséretre. Azután ismét Seiun szólalt meg
-Nem, igazán nincs ezeknkívül semmi sem. Ön mit tervez mára? Én most megyek az étterembe.-erre néztem egy kicsit. Körbenéztem az asztalomon, és már tényleg nem találtam semmit, amit meg kellene csinálnom, minden munkát elvégeztem.
-Épp most fejeztem be a dolgomat, úgyhogy én is elnézek valahová!-mondtam, közben kicsit gondolkodó fejet vágtam.-Zavarná, ha önnel tartanék?-kicsit lassabban jöttek ki a szavak a számon, mint szoktak, talán azért, mert egy kicsit zavarban voltam. Ezúttal már rendesen hátradőltem a székemen, és két kezem a tarkóm alá helyeztem, mint egy párnát, közben Seiun szemét fürkésztem.